[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=687981#post687981][b]Sárközi Erik Levente - 2017.07.01. 13:35[/b][/url]

Miután találkoztam a húgom pasijával, kapcsolatával, dolgával, meglepő módon mindezt egy személyben, úgy gondolom, hogy annyira nem is gázos az emberke. Ez pedig dicséretes, ha ismerjük Alexát, meg a választásait, meg a dolgait, szóval jár neki a buksisimi. Elmehettem volna a West Endbe is, vagy más, hasonló borzadalomba, de szerintem azt az üzlete már jobban ismeri, mint a saját házát, vagy magát, meg amúgy is gyűlölök oda menni, szóval elvetettem az ötletet. Meg amúgy is, nem a rák ellenszerét találta fel, éppen csak tett egy lépést a normális emberek felé, és ebben is lehetne találni kivetni valót. Például, hogy minek egy nyitott kapcsolat, ami kapcsolat is, meg nem is, de én erre inkább már rá sem kérdezek, nem szeretnék kirobbantani még egy hisztit. Így is túl régóta van csend, olyan ez, mint egy ketyegő atombomba, vigyázni kell rá, mert ha rosszul fogod meg, akkor elpattan. Szóval kap valami olcsó apróságot, ami szép meg jó, és kivételesen nem márkás. Sokszor elgondolkodom, mikor lett a testvérem ennyire fake, és szabad szellemű, hogy úgy fogalmazzunk, meg legfőképp miért, de eddig soha nem találtam meg a választ. A szüleinknek már sikerült felnevelni egy normális gyereket (engem), és ugyan abba az iskolába is jártunk, szóval ez legalább egy olyan vakfolt a történetben, mint a sötét középkor. Megállok az utcán, amíg előveszem a cigim, meg meg is gyújtom, közben megnézem a telefonom hány óra, és körülbelül ebben a pillanatban ütközik nekem valaki, mire megemelve szemöldököm pillantok fel a képernyőről. Mindig annyira imádom, mikor valaki alacsonyabb mint én, sokkal. Én nem tudom, mit szednek az itteni emberek, de egy csomóan magasabbak mint én, legalább tíz centivel, és sokszor nagyobb kisebbségérzetem van az utcán, mint egy egérnek ami mellé odaállítanak egy elefántot.
- Hát én sem - senki nem akarja, hogy nekimenjen valakinek, vagy nekimenjenek, taps, Huston. Egy fél lépést hátrálok, hogy azért éppen ne tapadjon rám, aztán a telefonom visszadugom a zsebembe. Na most az lenne a normális, hogy mindketten megyünk a dolgunkra, ő nem veszi észre, hogy lehet kiégettem a felsőjét, én nem teszem szóvá, és csókolom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=688263#post688263][b]Sárközi Erik Levente - 2017.07.03. 19:34[/b][/url]

- Hm? - a kijelentésre egy kérdő hümmögés a válasz, még a szemöldököm is megemelem, olyan nem, nem fogsz stílusban. Hátra fordítom fejem, felmérem a mögöttünk állók sorát, majd megrázom fejem. - Dehogy csúszol - megvonogatom vállaim, ha már eddig türelmesen vártunk, legalábbis én türelmes voltam, akkor nem most fog itt nekem meghátrálni. - Oké, ha önként bemész, akkor nem foglak tuszkolni - egy elég pofátlan mosoly jelenik meg az arcomon, majd szélesedik tovább, ahogy rá nézek. Mondhatnám, hogy sajnálom, de nem, nem sajnálom, sőt, egyenesen szórakoztat, hogy ennyire fél. Nem azon a kárörvendő dolgon, egyszerűen csak vicces, aranyos, ahogy még előre is enged pár embert. Milyen nagylelkű, ó, egyem meg.
- Na, legyen már egy kis vér a pucádban - azzal most nem nagyon foglalkozok, hogy lány, és ha minden jó, akkor nincsenek ilyen testrészei, biztos mondják lányokra is. Ledobom a kerék alakú levegős gumit magam elé, belelépve a lyukba pedig meg is tartom, hogy ne csússzon le egymagában, ha már lehetséges. Egy pár másodpercig nézek rá, meg a levegős izére, hogy üljön bele, aztán nemes egyszerűséggel megfogom és beleteszem, ha nem mászik magától.
 

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=691836#post691836][b]Sárközi Erik Levente - 2017.07.20. 14:27[/b][/url]

Kell vegyek magamnak inget, fehér inget, mert az utolsót beletörtem a fűbe, meg a földbe, jó szokásom szerint. Sajnálatos módon, mind minden jómódú gyerekben, az én szöveteimbe is beleivódott egy általános finnyásság a ruháim illetően, megvannak a boltjaim, meg a márkáim, ahonnan szeretek vásásrolni - és máshonnan nem is nagyon veszek semmit, ha nem muszáj. Elgondolkodva tapogatom meg az egyik ingjelölt anyagát, majd elhúzva szám lépek át egy másik fogashoz. Amennyit a húgommal jártam ilyen kis körutakra, már csak ilyen tapizásból képes vagyok megállapítani, hogy milyen mennyiségű műszálat tartalmaz - és ez a kelleténél több volt.
Allergiás vagyok a műszálas ruhákra. Komolyan, ha sokáig viselem őket, kipirosodik tőle a bőröm, viszketni kezd, és a nagy vörös mezőben megjelennek ilyen átlagos bőrszínű pöttyök, amik égnek. Borzalmas. Szusszanva veszek el egy sötétkék darabot - tudom, tudom, fehérért jöttem -, majd arrébb is oldalazok, mikor valaki megjelenik mellettem. Ezért nem szeretek ide járni, mert rengeteg az ember, olyanok, akik csak így lézengenek, és nincs is elképzelésük, mire van szükségük, csak úgy vásárolnak. Nem úgy kéne ide jönni, hogy az ember tudja, és csak elviszi? Másképp olyan pénzdobálás az egész, nem mintha én bármikor is éreztem volna ilyen problémákat. Nem azt mondom, hogy úszkálunk a milliókban, mint a szomszéd Loveguard, de azért megszorításaink se nagyon vannak.
- Nem hiszem el, hogy nincs egy normális pamut ing ebben a szarban - egy kicsit kezdek türelmetlen lenni, de ezt is lényegében az orrom alatt dünnyögöm el, ahogy arrébb tolok egy karfát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=723201#post723201][b]Sárközi Erik Levente - 2018.05.14. 08:22[/b][/url]

A mai program abból állt, hogy felpakoljam a húgaimat a vonatra, ahol majd a nagyobbik vigyáz a kisebbikre, és visszarepítsem őket az iskolájukba, ahol olyan piszkosul szeretnek lenni. Egyik kezemet bedugva a zsebembe néztem tehát, ahogy a mozdony kipuffog az állomásról, és valami hihetetlenül elégedett, kisimult mosoly költözött az arcomra, ahogy belegondoltam, hogy most két hétig megint nyugtom lesz. Tudnivaló, kéthetente jönnek haza. Az egyik kezemmel még intettem Kincső kikandikáló loboncának, ahogy hátranézett az ablakból, aztán sarkon fordultam, és a másik kezem is a zsebembe dugva elindultam kifelé. Ami már jóval kellemetlenebb volt, mert a sok embertől nem volt helyem, nem volt levegőm, de végre, amint kiértem, újra megkönnyebbülhettem. Igaz, rengeteg veszély les rám még hazáig minden utcasarkon, de azokkal majd csak megbirkózom. Az egyik lépés közepette tekeredik be valahogyan egy kutya a lábaim közé. Na most, az elvárt az lenne, hogy jól leordítsam a gazdáját, amiért nem vigyázott rá, és pont engem talált meg, de az állatokat mindig is többre tartottam annál, hogy haragudhassak rájuk.
- Hey buddy - elmosolyodva akrobatikázom tehát úgy le a lábam, hogy lehetőleg ne gabalyodjunk még jobban egymásba, ahogy le is guggolok hozzá. Ahhoz képest, hogy már jó ideje Magyarországon élek, amikor hirtelen kell megszólalnom, még mindig angolul jön a számra szinte minden. Szerencsére azért hamar megy az átállás, mert nincsenek különösebb bajok a magyarommal sem.
- Hát hogyan találtál meg pont engem, hm? - először megsimogatom a fejét, majd a két tenyerem közé veszem az arcát, és úgy kezdek el neki beszélni, enyhén felfújva az arcom. Addig persze nem érek el, hogy a póráz másik végén valószínűleg van valaki, aki viszont tényleg nem örvendhet, hogy én itt cseverészek a kutyájával.