36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Charlotte Elisabeth Felagund összes RPG hozzászólása (76 darab)

Oldalak: [1] 2 3 » Le
Charlotte Elisabeth Felagund
INAKTÍV



RPG hsz: 133
Összes hsz: 613
Írta: 2017. június 17. 13:01 Ugrás a poszthoz

Thomas keresztapu

- Eltévedtem - teljesen ijedt tekintettel nézek Thomas bácsira, a kedves kalauz kezét szorongatva, aki megtalált és visszahozott hozzá. Aztán vissza is huppanok arra a kényelmetlen ülésre, amitől már fáj a hátam.
Az egész úgy indult, hogy kijelentettem, pisilni kell, de már elég nagy vagyok ahhoz, hogy egyedül menjek el a helyre. Aztán csak odakerült az a kocsi, azzal a sok finom csokival, aminek a nyoma még biztos, hogy a pofimon van, mert mikor rájöttem, hogy nem tudom, hol vagyok, teljesen pánikba estem. Mert ez az egész vonat olyan nagyon nagy, és azt hittem, én már az életben nem fogom megtalálni a keresztapám, majdnem el is pityeredtem, de csak majdnem, mert nagy lány vagyok.
- Mikor érünk már oda? - ha unatkozok, és egyszerűen nem tudom mivel lekötni magam, akkor hamar nyűgössé válok ám, mint most is. Pedig már jó ideje megy ez a vonat, aztán meg akárhányszor kinézek, mindig ugyanazt látom.
- Az ablakok is el vannak varázsolva? - pislogok a férfire, majd átmászok a másik ülésre, és úgy fekszek, hogy az ölébe tudjam hajtani a buksim. Egy ideig még nézem a tájat, de aztán az álom legyőz, és el is nyom szépen....

- Végre már - ugrok egy nagyot, és a peronon kötök ki. Jó, nem volt ez olyan nagyon nagy, csak szerintem. Kinyújtóztatom magam, amennyire azt a hátizsákom engedi, mert abban van minden holmim. Apa csinálta nekem azzal a teres bűbájjal, így tényleg mindenem belefért, és nem is nehéz, mert van rajta egy olyan másik is.
- Kapok kalácsot? - mert hogy a pénzt, amit apa dugott a zsebembe, a csokikra költöttem... mindet. Az illatot viszont megérzem, a pocim meg korogni is kezd.
Charlotte Elisabeth Felagund
INAKTÍV



RPG hsz: 133
Összes hsz: 613
Írta: 2017. június 18. 13:28 Ugrás a poszthoz

Thomas keresztapu

Teljesen felkészültem arra, hogy otthagyom a családot, az utolsó napokban pedig már vártam is. Csak az út. Na, azt különösen nehezen viselem, mert nem történik semmi. Amikor apáékkal utazunk az más. Akkor Sebi nem hagy unatkozni, meg apa se, és úgy repül az idő, nem úgy mint most.
Bűnbánó tekintettel veszem el a kendőt, hogy aztán megtörölhessem az arcom, mert ezt nem szabadott volna. Viszont Thomas bácsi nem szúr le érte, így én is hamar túllendülök a problémán. És sikerül be is szundiznom. Persze hallom én, hogy keresztapu beszél hozzám, egyszerűen csak már nem jutnak el úgy a szavak hozzám, ahogy kellenének.
Így pedig az út gyorsabban is telik. Nem voltam annyira fáradt, így pont időben keltem fel magamtól, és készültem össze. Mielőtt még leszálltunk volna, visszanéztem a kényelmetlen ülésekre, csak hogy tényleg meggyőződjek róla nem hagytunk ott semmit. Erre anya tanított, és örülök, hogy sikerült rendesen belém nevelődnie.
- Akkor inkább nem kérek - szólalok meg némi hezitálás után, mert az én hasam hamar meg tud telni, és nem akarom megbántani az illetőt azzal, hogy egy falatot se eszek.
- De ez tök izgi... csak miattam főzött? Miért egyébként nem szoktatok enni? - én legalább is így értelmezem a dolgot, és akkor már meg is van a válasz arra, hogy keresztapa miért olyan sovány. Meg Ash. Biztos, mert pasik, anya mindig mondja, hogy pasik nem valók konyhába, pedig amikor nincs itthon, apa is főz nekünk.
- És tudja, hogy jövök? - ennek még jobban örülök, mert bevallom, azért kicsit ideges vagyok attól, hogy fognak engem itt fogadni, meg lehet, nem is akarták, hogy jöjjek, az annyira rossz lenne.
Charlotte Elisabeth Felagund
INAKTÍV



RPG hsz: 133
Összes hsz: 613
Írta: 2017. június 20. 10:40 Ugrás a poszthoz

Csonka-Ramholcz Zsombor
beengedtek zenélni

Nekem már vége az óráimnak, de keresztapának még dolga van, a mama meg nem ér rá. Papa meg tuti, hogy nem jönne el értem, mert még mindig fél tőlem, szóval beveszem az egyetlen termet, amit úgy nagyon szeretek. Andine úgyis jön délután, mert ma nem koncertezik, és teljesen komolyan gondolta, mikor azt mondta, hogy itt is zenélünk tovább. Azt nagyon szeretem, és jobban is szeretek, mint beszélgetni, akkor félek, hogy valami hülyeséget mondok, és kiröhögnek, nem akarom, hogy megint rajtam röhögjenek, vagy szekáljanak.
Nem is viszem túlzásba az itteni barátkozást, hiába mondják azt nekem. Óvatosan nyitok be a zeneterembe, és nagyot sóhajtok megkönnyebbülésemben, mikor elsőre nem is látok ott senkit. Nem, a tanárokkal se igazán tudok beszélni, félek, hogy leszúrnak, mert elfelejtek egy házit, vagy valami. De annyi mindenre kell gondolnom, hogy a leckézés ebbe már egyáltalán nem fér bele.
Leülök a zongorához, táskámból kihalászom a kottákat, amiket még Dini adott oda. Jó, ezt a fajta házit nagyon szeretem, mert ezt legalább meg tudom csinálni. Meg tényleg szeretek zenélni, szerintem én is énekes leszek, mint Dini, és valószínűleg ezt már az egész család szépen el is fogadta.
Kinyújtóztatom a kezem, átfutva az első lerajzolt hangjegyeket, majd kezem a billentyűkre helyezem, aztán meg csak úgy megszűnik a világ, mint ilyenkor mindig. Nem tudom, hogy hallatszok, nem tudom, fülsértő-e a hangom, de ilyenkor ezekre egyáltalán nem gondolok.
Charlotte Elisabeth Felagund
INAKTÍV



RPG hsz: 133
Összes hsz: 613
Írta: 2017. június 20. 12:27 Ugrás a poszthoz

Márton?

Nem tart sokáig ez a nyugodtság. Csak míg végzek. Ilyenkor bezzeg gyorsan telik az idő, nem úgy, mint történelmen. Én azt nagyon nem szeretem, mert unalmas, és hosszú, és sokat kell tanulni belőle. A matekot már inkább, mert az érdekes, és valahogy jó érzés, ha magamtól meg tudok oldani egy feladatot, a tanárnak még csak oda se kell jönnie segíteni.
Mikor meghallom a hangot, ijedten rezzenek össze, és nagy szemeimmel az ajtó felé pislogok. Riadt tekintetem szerintem kellően kimutatja, mennyire nem számítatottam arra, hogy ezt bárki is hallani fogja. Még órák vannak, mindenkinek a teremben kéne lennie, csak a mi osztályunk mehetett haza, nem?
- Köszönöm - alig lehet hallani azt a vékonyka hangot, ami kijön belőlem. Teljesen meg vagyok illetődve, mert eddig csak a családom hallotta, és hát természetes, hogy nekik tetszik. Szerintem még akkor is azt mondanák, ha Dini nem foglalkozna velem, és tényleg szörnyű lennék.
- Charlie, nekednincsórád? - hadarom gyorsan, aztán zavartan le is hajtom a fejem, mert... talán nem kéne így egyből a közepébe vágni, mármint... nem tudom, hogy kell ismerkedni, sose próbáltam.
- Ja, szia - jut eszembe, hogy ezt elfelejtettem, és a szemeim is felcsillannak, csak mert eszembe jut. Most már teljes testemmel a fiú felé fordulok, hátha bejön, vagy valami. De ha nem, az sem gond.
Charlotte Elisabeth Felagund
INAKTÍV



RPG hsz: 133
Összes hsz: 613
Írta: 2017. június 20. 13:42 Ugrás a poszthoz

Márton?

Nagyon furcsa ez a helyzet, de az még furcsább, hogy a fiú még nem ment el. Két mondat után pedig általában visszavonulót fújnak az emberek, amit nem értek túlzottan, de nem is akadok fent ezen, csupán elfogadom.
- Ne haragudj, nem akartam - szontyolodok el, bűnbánó mosolyt eresztve meg. Mert én ezt rosszként fogom fel. Miattam nem ment vissza, és akkor lehet, hogy igazolatlant is kap, és büntibe kerül otthon, miattam. Ez azért szörnyű, ha tudtam volna, hogy ilyen előfordulhat, biztosan nem állok itt neki zenélni. Otthon csak Ash agyára megyek vele, mindig ezt mondja, de szerencsére sosincs otthon, vagy ha mégis, akkor ott van Franci is, és le-trompf-ol-ja. Igen. Ezt csak nemrég tanultam, és még így magamban is muszáj szótagoznom.
- Szia - én is felkacagok, és nem csak örömömben, mert így másodjára már sokkal bátrabban megy, hanem ezen az egész helyzeten. A felnőttek nem így csinálják, láttam, ők valamiért mindig tudják, mit kell mondani, és nem akadnak meg, vagy érzik magukat hülyén, mint én. Márpedig tényleg hülyén érzem magam, és félek attól, hogy rosszat mondok, és kinevet. Pedig jó fej. Jó fej? Most így elsőre az, de elsőre mindenki.
- Születésem óta - vonok óvatosan vállat, mert bárhogy is próbálkozok, épkézláb dátumot nem tudnék mondani. A zene valahogy minden emlékemben ott van.
- Apu barátja is énekes, ő tanít engem is, szerinte van tehetségem, de... én csak szeretem. Persze jó lenne, ha én is énekes lehetnék, de az még nagyon messze van, és Dini azt mondta, hogy ahhoz még sokat kell tanulni - vágok egy grimaszt, észre se véve, hogy bezzeg már megered a nyelvem, és milyen hamar.
- Te szeretsz tanulni? - vannak itt olyanok, akik igen és lepisszegnek, ha nem tudnak nyugiban lecót írni miattam, na őket aztán különösen nem értem. Én szívesebben csinálok bármi mást.
- Szeretnél velem.... - zenélni? Fejezném be, de aztán rájövök, hogy ez így nagyon hülyén hangzana, így csak arrébb ülök a székemmel a zongoránál, hogy Márton maga vágja le, hogy idefér, ha gondolja.
Charlotte Elisabeth Felagund
INAKTÍV



RPG hsz: 133
Összes hsz: 613
Írta: 2017. június 21. 19:34 Ugrás a poszthoz

Márton?

- Tényleg? Hát.... te is engem - mosolygok rá, mert azt hiszem, ilyenkor ilyesmit kell mondani. Ráadásul Marci göndör haja tényleg varázslatos, még apának meg Sebinek se volt ilyen göndör. És biztos vagyok benne, hogy az magától ilyen, nem csinál vele semmit.
- Köszönöm, te vagy az első idegen, aki ezt hallotta - zavart mosollyal az arcomon közlöm ezt vele, végigsimítva a zongora billentyűin, csak hogy ne lássa, mennyire zavarban vagyok. Nehéz ez, mert konkrétan ő az első ebben az iskolában, aki észre is vett, és nagyon nem akarom elszúrni, mert lehet, szépen elpletykálja majd, hogy mekkora szerencsétlen vagyok, és akkor itt se lesznek barátaim. Pedig most tényleg szeretnék, mert a család nagyon messze van, nem mehetek haza hozzájuk minden délután, ahogy azt régen tettem.
- Te Kirillel laksz? - pislogok rá, mert ez egy érdekes információ, és máris rokonszenvesebbnek érzem, csak mert az ő családtagja is itt tanít. Szerintem neki is szívás lehet, ha rájönnek. A tanár gyerekeket mindig szekálják, mert azt hiszik, velük máshogy bánnak.
- Én Thomassal, meg a nagyival... a nagyié a suli - harapok az ajkamba, és csak suttogni merem, mert nem akarom, hogy azt higgye majd, hogy direkt csináltam belőle hülyét, hogy nem mondtam el. Mert tuti, ha a nagyi is bejön ide, nem úszom meg szorongatás nélkül. És nem is igazán akarom, mert egyszerűen imádom azt a nőt.
- Az szuper. Azon is tudok játszani, ha szeretnéd szívesen segítek, meg adok pengetőt, meg tippet, hol érdemes húrokat cserélni. Budanekeresden van egy nagyon jó bolt, szerintem Kirill majd szívesen elviszi, ha arra kerül a sor, vagy ha nem, akkor beizzítjuk keresztapát - hirtelen eszembe se jut, hogy ez korai lenne, vagy valami, csak egy szikrázó mosolyt küldök a már mellém ülő Marcinak, mert úgy érzem, hogy máris barátok lettünk. Ez tényleg ilyen gyorsan megy? De kedvelem, mert aranyos velem, és szépen mosolyog.
- Figyu? Akkor inkább megmutatom azt - teljesen felpörögve pattanok le a székről, csak hogy elvegyem a gitárt, utána ugyan oda ülök vissza, fel se merül bennem ez a közelség. Csak pengetek párat eleinte, hogy megnézzem, nincs-e elhangolva, aztán játszani kezdek.
- Na? - most már kíváncsian vizslatom az arcát, mert tényleg érdekel, tetszett-e neki.
Charlotte Elisabeth Felagund
INAKTÍV



RPG hsz: 133
Összes hsz: 613
Írta: 2018. december 10. 17:09 Ugrás a poszthoz

Albert

- Megnőtt.
- A nagyapja vajon mit szól?
- Tiszta anyja.
- Azért reménykedjünk, nem örökölt sokat tőle.
- A bőre mint az apjáé, ó az ifjú Felagund...

- Silentio - vetek véget a festmények diskurálásának, még akkor is, ha ez láthatóan nem tetszik nekik. Az első, sőt még a második nap se vettem ezt komolyan, mára viszont már kimondottan idegesít.
Nem könnyű Felagundnak lenni, nem is merem kimondani a nevem, mert a nagyapám elég hírhedt, és bárcsak a jó értelemben lenne. Apám nevét is tudhatják, Ophelia viszont már egy külön fejezet, ahogy azt hallottam. Nem gondoltam át, hogy pont idejöjjek, de... megszokják. Mindig mindent megszoknak.
A rétre megyek, mert levegő kell. Azt hittem dicsőség rellonosonak lenni, s még ha az is, a lent uralkodó légkör tesz róla, hogy ne érezzem azt a fennkölt érzést. Még szerencse, hogy Franciéknál lakok, nem hiszem, hogy képes lennék itt aludni.
Nem szoktam megállni, bámulni, sem odamenni másokhoz, hogy nincs barátom, legyünk már, de... a zsebre dugott kezeimmel megindulok, szemem végig a madáron tartva, mert az jobban érdekel jelenleg, mint a srác, akié lehet.
- Lehet itt hárpiát tartani? - köszönök, de mentségemre mondva, nem minden nap látok ilyet.
- Egyébként gyönyörű - állok meg pár lépésnyire tőlük.
- Ne haragudj, nem szoktam így rárontani az emberekre, de... ez nem mindennapi látvány... egyáltalán, hogy sikerült befognod? - ha jól tudom, nem egy szelíd teremtések.
  
Charlotte Elisabeth Felagund
INAKTÍV



RPG hsz: 133
Összes hsz: 613
Írta: 2018. december 10. 20:00 Ugrás a poszthoz

Albert

Valljuk be, az ismerkedés máig nem tartozik az erősségeim közé, de talán ez nem is akkora baj. Nem, nem vagyok egy antiszoc lélek, és nem kényszerem mindenkit elüldözni magam mellől, épp csak ritka számba megy az, hogy én menjek oda valakihez.
Igen, ezt a sült galambra várást határozottan aputól örököltem, mert ahogy mesélte, neki se volt túl sok barátja, nem is ismerték annyian. Ez pedig nem feltétlenül gond. Sebastian Gerard Felagund tett arról, hogy mi se legyünk túl közkedveltek. Mármint... tapasztaltam, hogy sokaknak elég csak a nevet hallani.
Épp kérdezném meg, hogy mit mondott, mivel azt felismerem, hogy a szó latin, de én latin órákon - mert hogy a p*csa képzőben abból is akad - aludtam, mikor az egyik tanár jön felénk. Ahogy egyre közelít, engem is elér a felismerés, hogy neki meg végképp nem loptam magam a szívébe.
- Felagund, miért is nem lepődök meg, hogy ahelyett, hogy a holnapi felelésre készülne, itt téblából.. csak nehogy meglepetés érje...
- Brightmore, önnek meg feltétlenül muszáj itt parádéznia azzal a bestiával? Tisztában vagyok vele, hogy engedélye van rá, de nézze meg az elsősöket - mutat a nő a megszeppent csoport felé, majd tovább is halad a fejét rázva, meg bosszúsan motyogva.
Egyből levágom, hogy ez a Brightmore is rellonos lehet, mert az ő arcán is az a bizonyos "a lőtéri vadászkutyát nem érdekli" kifejezés ül ki, amilyen az enyémen.
Ez a nő meg szerintem az élő fába is beleköt. Lehet valakinek csak jól meg kellene... na mindegy.
- Ráérek - közlöm vele, egy vállvonás kíséretében, holott az előbb elhangzó nem is tudom, mi nem ezt kívánná meg. Szerencsére az agyam is az apámé, így nem aggódok.
Utoljára módosította:Charlotte Elisabeth Felagund , 2018. december 10. 20:01
Charlotte Elisabeth Felagund
INAKTÍV



RPG hsz: 133
Összes hsz: 613
Írta: 2018. december 12. 14:11 Ugrás a poszthoz

Albert

- Nagyapám, és jah... lehet én is - megvonom a vállam, mindenféle mosoly nélkül.
- Mióta élünk, felénk se néz. Most vagy minket utál, vagy az anyánkat, gyanítom, nem egy félpszichopatát képzelt el a fia mellé, de ez van - én ezen már túltettem magam, meg azon is, hogy az órákon se néz még csak rám se. Anyu sok mindenbe beavatott, amint elég idős lettem hozzá, főleg mert azt akarta, hogy ne csak féligazságokat halljak, pletykák alapján, és lehet, hogy mások szemében tényleg egy pszichopata, én egyszerűen még jobban felnézek rá, és igenis büszke vagyok arra, hogy az ő gyerekük vagyok.
Le is ülök mellé, kellően kimutatva, mennyire érdekel engem is a fenyítés.
- Le is szokta vadászni őket? Gondolom, nem mindennap tudod etetni, vagy legalább is nem annyiszor, ahányszor megkívánná - a látvány nem nagyon rendít meg, Sebi miatt jóval nagyobb az undorküszöböm, meg hát mégis csak én voltam, aki segített neki megnézni, milyen a béka, meg a különböző bogarak belseje.
- Hogy érted, hogy megszenvedtél? - kicsit ráncolom a homlokom, egyenesen a hárpia szemeibe nézve.
- Tudom, dedós kérdés, de meg lehet simogatni? - mert hát azt mégis csak nagyon szeretném, de belátom, hogy előbb a gazdát kérdezem, semmint önkéntesen cselekedjek, nem akarok bajt.
- Apu egyik ismerősének hippogriffje van, hozzá tényleg még csak ennyire közel se lehet menni. Nagyon pökhendi, és abszolút senkit nem tűr meg... az öcsémet egyszer majdnem meg is rúgta, csak hát figyeltünk... azóta óvatosan közeledek a bestiákhoz - nem hiszem, hogy túlzottan kíváncsi lenne erre, csak hát... így mégis csak érthető, hogy óvatos vagyok, ami ebben az esetben még lehet is pozitív dolog.
- Egyébként a Charlotte-ot jobban szeretem - nyújtok kezet, mert azt hiszem, itt így illő.
Charlotte Elisabeth Felagund
INAKTÍV



RPG hsz: 133
Összes hsz: 613
Írta: 2018. december 12. 19:03 Ugrás a poszthoz

Legjobb

Bár a franciák nem díjazták ezt a sportot, az óriás szavaival élve, nőietlennek tartották, én mégis elmondhatom, konyítok valamit hozzá. Holott se apám, se anyám nem tett szert kellő tapasztalatra a kviddics terén. Anyu valami Lyráról mesélt, akinél jobb terelőt nem ismert, meg mesélte, hogy ő is volt terelő valamilyen dilis meccsen. Apu meg rendszeresen elvisz minket a világkupára, én meg egyszerűen szerelmes vagyok.
Gondolom, a rellonosok se fognak nagyon meglincselni, ha kölcsönlopok pár dolgot, mert azok mégis csak jobbak, mint az itteni szertárból vihetőek. Egyedül a seprűm a sajátom, azt meg persze Várffyéktól szereztük be, meg is fizetve érte az árát, de egy cseppet sem bánom, mert egyszerűen olyan, mintha nekem készítették volna.
Kinyitva a ládát, ki is engedem a gurkót, majd egy bűbájt szórok rá, hogy csak félpályáig tudjon repülni, mert annyi nekem bőven elég. Az ütővel nem igazán vagyok megelégedve, elsőre nem is nagyon esik kézre, mégis megkezdem a gyakorlást, mert igen, be akarok kerülni a bajnok csapatba, mert az megtiszteltetés, és gyanítom, nem is vesznek be akárkit. Fent száguldozva, épp időben veszem észre, hogy a gurkó a pálya széle felé repül, ahol valakit vélek felfedezni, így minél gyorsabbra kapcsolva, próbálom elérni, hogy ne is találja telibe az illetőt. Amint kellően földközelbe kerülök, el is kapom a zuhanó gurkót, bár a lendületnek köszönhetően, esek is egyet, de hát ez még belefér.
- Elnézést, nem gondoltam, hogy még ilyenkor is sétál itt kint valaki - húzom el a szám, hisz sötét van aránylag, meg túl meleg sincs, az emberek már ilyenkor visszamenekülnek a kastélyba.
Utoljára módosította:Charlotte Elisabeth Felagund , 2018. december 12. 19:06
Charlotte Elisabeth Felagund
INAKTÍV



RPG hsz: 133
Összes hsz: 613
Írta: 2018. december 12. 19:57 Ugrás a poszthoz

Legjobb

Nem mondanám, hogy a világ legkellemesebb érzése a földbe csapódni, de ez is olyasmi, amit el kell viselni, mert egy meccsen örülhetek, ha ennyivel megúszom. Amúgy se vagyok egy nyafogós lány, a körmeim se féltem, ha így lenne, akkor inkább varrókörre járnék, vagy valami divat cuccra. Ezek viszont egyáltalán nem érdekelnek, a divatot meg amúgy se követem. Megvan a magam stílusa, és nem fogok másokat majmolni, csak hogy valakinek tűnjek.
- Nem bizony - vigyorodok el magabiztosan, mert ezt határozottan állíthatom. Nem, nem vagyok rendíthetetlen, meg van a saját magam kis félelem listája, de a gurkók nem tartoznak bele.
- Persze, már mikor jöttem, tudtam, hogy az első dolgaim közé fog tartozni, csak... nem igazán volt időm ráedzeni. A Beauxbatonsban nem volt kviddics csapat - húzom el a szám, mert konkrétan azt sem értem, hogy azok a dísz.... trimágus tusára minek neveztek be, a második körnél tovább még sose jutott senki.
- És professzornak nem hiányzik? Nem szeretné ráncba szedni ezt az egész kviddics dolgot itt? Ahogy látom, egész hanyatlóban van. Apu mesélte, hogy mikor idejárt, még az edzéseket is rengetegen nézték, és nem volt olyan, hogy kongott volna a pálya. Ez azért elkeserítő kicsit - vágok egy grimaszt, közben azért visszahelyezem a labdát a ládába.
- Vagy nem tetszik felszállni Ön is? - pillantok rá még félbehagyva a mozzanatot.
- Bár lehet, Önnek ez állna inkább kézre - dobom hirtelen oda a kvaffot, csak hogy megbizonyosodjak róla, a reflexei még a régiek-e.
Charlotte Elisabeth Felagund
INAKTÍV



RPG hsz: 133
Összes hsz: 613
Írta: 2018. december 14. 17:01 Ugrás a poszthoz

Legjobb

- Fogalmam sincs. Csak egy régi felhívást láttam, amin valami Allan Colton Fisher, meg Minea neve volt. Azóta semmi. Lehet, idén nem is lesz csapat? - ami azért elkeserítő lenne, mert nem lehetek ennyire peches. Azt tudom, hogy a két akkori delikvens már elballagott, nem volt nehéz ennek utána nézni.
- Szerintem nem ártana. Szeretném, ha nem kongana ez a pálya, és nem merülne feledésbe az egész sportág... meg hát most nézze meg, az egyik bajnok, repüléstant tanít - forgatom meg a szemem, mert számomra ez is elkeserítő. Mintha csupán ennyire becsülnék mindazt, amit eddig letett az asztalra. Tanítsa meg a gólyáknak, hogy ne essenek le a seprűről, amit egyébként egy jó érzésű szülő, már azelőtt megtanít neki otthon, mielőtt idekerülne. Vagy ez csak nálunk volt így? Mert akkor újfent kijelenthetem, piszok mázlista vagyok.
- Igen, apám ragaszkodott ehhez a seprűhöz, ha már mindenképp azt akartam. De szerintem ez is olyan, mint a pálca, egy csomót kipróbáltam, ez lett az igazi - vonok vállat, mert azóta én ezt is úgy tartom, hogy a seprű válassza meg, ki üljön rá.
Utána persze felhívtam keringőre, hisz ki nem hagynám az alkalmat, hogy együtt repkedjek kicsit Várffy Róberttel. Csalódnom nem is kell benne, már az első alkalommal úgy dob a karikára, hogy azon csak nézek. Persze, ő hajtó volt éveken keresztül, biztos rengeteg időt töltött azzal, hogy fejlessze magát.
- Tartalékosnak mindenképp - vigyorodok el, mert túl magas az a labda ahhoz, hogy én ne csapjam le.
És egyből megyek is a kvaffért, hogy aztán azzal a kezemben, megcélozzam a bal szélső karikát, és mielőtt megkerülném, dobjam át rajta. Direkt úgy mérem be a helyzetet, hogy amint a karika mögé érek, el is tudjam kapni, hiába nem teljesen szabályos, ez most amúgy se vérre megy.
- Terelőnek készülök ám - osztom meg vele azért nagyokat pislogva, csak hogy ne várjon tőlem ma este fejedelmi manővereket.
ÉS passzolom is neki a labdát, gondolva, hogy úgyis rá fog jönni, kicsit a kvaff elé kell jönnie, lévén én olyan nagyot nem tudok dobni. Aztán oda is repülök mellé.
- Mit tud még?
  
Charlotte Elisabeth Felagund
INAKTÍV



RPG hsz: 133
Összes hsz: 613
Írta: 2018. december 29. 13:58 Ugrás a poszthoz

Erik

ruha

Határozottan nem vagyok az az estélyekre járó típus. Amilyen gyorsan csak tudom, kihúzom magam belőlük. Mert igen, ha a nagyi kér meg rá, elkísérem. Persze, ezen többen megrökönyödhetnek, de én voltaképp nagyon szeretem a családom, ha róluk van szó, nem igazán hagyja el a nem szócska a szám, még akkor sem, ha úgy megyek egy-egy eseményre, mintha a fogamat készülnének hozni.
Nagyi mindent megtesz értünk, képes lenne a volt házukat nekem adni, aminek még örülnék is, csak anyu ódzkodik attól, hogy egyedül lakjak, ami érthető, a Franciaországban történtek után. Bevallom, ilyen rokonokkal a nyakamban, én se szívesen lennék egyedül. A legrosszabb az, hogy már tudnak rólunk, így anyu egyetlen gyenge pontjáról is.
- Mikor is voltál itt utoljára? Még abban a cuki habos-babos ruhádban... és ahogy zongoráztál....
Nagyi nosztalgikus sóhaja rángat ki a gondolataimból, és fel is tűnik szemem előtt az ismerős birtok. Már senki nem rökönyödik meg azon, hogy nem Fela papa jön vele, azt a házsártos vénembert sehogy se lehet kiugrasztani az odújából. Jó, ezen már sikerült túltennem magam.
A limuzin megáll, és ahogy ajtót nyitnak nekünk, már pattanok is ki, mielőtt még nagyanyámnak eszébe jutna, hogy megint játszhatnék. Nem, a zene már úgy nincs jelen az életemben, bandám volt. És gitározok.  
Magamra öltöm a bájos mosolyomat, és lelkesen viszonozom a bókokat az ismerős idegenektől. Mert az arcuk rémlik, épp csak nevet nem tudok hozzátársítani, kivéve...
- Ohh és itt van Erik is, ugye emlékszel rá Charlotte? - kérdezik, nekem meg a pír egyből ellepi az arcom, mert valahogy nehéz elfelejteni, azt hogy annyit eszel, hogy telibe hányod valaki ruháját. Szerencsére nem volt nagy baj belőle, kicsi voltam, és cuki, még ezt is aranyosnak találták.
Végül megemberelve magam, a már férfi szemeibe nézve, egy őszinte mosolyt küldök neki.
- Megnőttél - és mennyire előnyére váltak az évek. Jó, ezt persze nem mondom ki hangosan.
Charlotte Elisabeth Felagund
INAKTÍV



RPG hsz: 133
Összes hsz: 613
Írta: 2019. január 6. 15:33 Ugrás a poszthoz

Erik  Love


Szó se róla, Eriknek az idő csak előnyére vált. Most, hogy közelebb jön, van időm alaposabban szemügyre venni, s még csak véka alá se rejtem, hogy tetszik az elém táruló látvány. Nem szoktam fáradozni azon, hogy rejtegessem az érzelmeim, a jégkirálynők ideje nálam már bőven lejárt, és sokkal ijesztőbb, ha az emberen látszik, komolyan is gondolja a kiejtett szavakat. Meg minden más sokkal könnyebb.
- Bar*mi vicces vagy - forgatom meg a szemem, mire kapok is egy torokköszörülést a nagyanyámtól. Hála égnek, mert így legalább eszembe jut, hol is vagyok, és itt azért fel kell vennem egy maszkot. Mondtam már, hogy imádom ezeket a bulikat? Buli... chh..
- Akarom mondani, borítsunk fátylat a múltra - mosolyodok el jó kedélyűen, ahogy ezt jelenleg el is várják tőlem. Mielőtt elfogadnám a kezét, teátrálisan körülnézek azért, látszólag jobb parti után kutatva, végül meg ugyanolyan teátrálisan sóhajtok fel.
- Hát ha más nincs - persze, tudom, hogy nála is ez játszik be, de így akkor is jobban nyeregben érzem magam. A tánc az kötelező volt nekem is, ahogy neki, így biztos vagyok benne, hogy mi ketten így együtt nagyon kellemes látványt nyújtunk. Főleg, hogy a magassarkú ellenére is megvan Eriknek a kellő magassága, ami csak tökéletesíti a párosunk.
- Félek, Fiona meg fog egyszer mérgezni, most nézd meg.. évek óta a társaságodra pályázik - biccentek fejemmel a lány felé, aki most is úgy néz ki, mint egy víziló, és a ruhája még inkább kihangsúlyozza ezt. Ezzel egy időben meg szakítva az illemmel, még közelebb simulok Erikhez, hogy borzoljam itt a kedélyeket, mert azzal is tisztában vagyok, hogy nem az említett lány az egyetlen, aki a pokolba kíván. A női wck ha beszélni tudnának.
Egy két számot táncolok vele, amennyit illik, aztán a füléhez hajolok.
- Na én ezt unom - azzal befejezem a táncot, el is lépek tőle, majd felmegyek a lépcsőn, és egyből a dolgozószoba felé veszem az irányt. Tudom én, hol kell keresni azokat a piákat, amiket nem adnak vendégeknek, mert túl jók ahhoz, de hát nekem úgy is adnának. Ha tudnák, hogy már nem csak üdítőn élek.
Be is ülök a kényelmes bőrfotelbe, és töltök magamnak a Whiskeyből, folyamatosan az ajtót bámulva, kíváncsi vagyok, hogy utánam jön-e, vagy inkább keres valakit, és hallgatja, ahogy az egekig magasztalják.
Charlotte Elisabeth Felagund
INAKTÍV



RPG hsz: 133
Összes hsz: 613
Írta: 2019. január 9. 18:57 Ugrás a poszthoz

Gondnok

Kezdek anyám nyomdokaiba lépni. Az a baj, hogy több szempontból is. Már én is felfedezem, hogy a nőre jobban hasonlítok, már jellemileg is, mint apámra, amivel nincs feltétlenül bajom, csak lehet, az itteniek sokalnak be egyszer. Egy suliból már eltanácsoltak, nem kellene, hogy innen is. És ezt alapjáraton igyekszem is észben tartani, csak néha jön a vörös köd, és akkor a fene se tudja, mit csinálok.
Most viszont aránylag nyugiban vagyok. El tudtam érni, hogy adjanak nekem egy esélyt, had legyen nálam is egy jelvény, ami zöld utat ad nekem, és persze megfogadtam mellette, hogy nem lesz több gáz velem.
Na ez a része az, amit erősen kétlek. Viszont most így takarodó után is, nyugodtan állok a fortyogó üst felett. Néha szeretek a hobbimnak is élni, és megnézni, az öreg könyveiben lévő bájitalok, mennyire hasznosak. Persze, nem kötelező olvasmányok, gyanítom, ha tudnák, hogy egy-egy példány nálam van, el is oroznák tőlem, mert nem a magamfajta bakfityeknek lettek írva. De nem érdekel, van egy dolog, ami végre érdekel is annyira, hogy ne csak egy életben egyszer foglalkozzak vele.
- Banyek - ugrok el, egy kisebb robbanás után, mert hogy nem szabadna ilyenkor elmélkednem. Hála égnek, ez nem szól akkorát, épp csak az éppen erre elhaladók hallhatták meg, ennek ellenére, az ajtóra szegezem a szemem, hihető kifogás után kutatva fejemben.
Charlotte Elisabeth Felagund
INAKTÍV



RPG hsz: 133
Összes hsz: 613
Írta: 2019. február 6. 19:40 Ugrás a poszthoz

Gondnok

- Jééééézusom, ez csak egy kisiklott bájital. Büdös. Ennyi. Nem az iskolát égettem le - kikelek kicsit magamból, mert erősen túlzásnak érzem, hogy már emiatt is cipelni akar egy feljebb valóhoz.
- Komolyan, egy pattanáseltüntető bájital, csak az egyik hozzávalót előbb sikerült beleraknom a kelleténél, nem kell emiatt riasztani még az atyaúristent is, fel is fogok takarítani magam után, megígérem. - közlöm vele már némivel szelídebben, tényleg nem érzem, hogy ez akkora baj lenne, amiért pontot kellene levonni, vagy újabb büntetőmunkára küldeni. Abból többet nem kérek, nem a Madarász féléből. Kimenni persze nem fogok, helyette karba fonom a kezeim, és ott állok a már alig csak gomolygó füst közepén. És még sértve is érzem magam, mert ha valaki, akkor én odafigyelek arra, hogy ne okozzak horribilis károkat. A tanárok többsége biztos, hogy tisztában van azzal, itt főzőcskézek, és amolyan kimondatlan alku van köztük és köztem.
- Álmos, ugye? Nézd, alapjáraton tudom, mit csinálok, most is tudom, szóval nem miattam kellene aggódnod, vagy ennyire kikelned magadból. A kastély egyben van, látod? A hajad szála se görbült, és ami még fontosabb, nekem is megvan minden végtagom. Nekem se lenne jó, ha tanároznánk, és neked se... hidd el, nem sokan bírják, ha ilyen hülyeségek miatt felkeltenék, mert tényleg csak egy aprócska bibi. A kint kószálásra is van alibim, itt ni - mutatom meg egy röpke pillanatra a prefektusi jelvényem, aztán rejtem is vissza a helyére.
- Szóval nem lehetne, hogy megoldjuk ezt a dolgot szépen magunk között, csendben?
Charlotte Elisabeth Felagund
INAKTÍV



RPG hsz: 133
Összes hsz: 613
Írta: 2019. február 7. 12:31 Ugrás a poszthoz

Ballay Úr
fekete

Mára már a világ is tudomást szerzett a nagyi haláláról, és nekem jól kéne éreznem magam, mert első kézből tudhattam meg. Nem, cseppet sem érzem jobban magam, még mindig ott van bennem az az üresség, amit a hiánya vált ki, és jogosnak érzem, hogy a világ is megrendült  kicsit. Mert Elisabeth Irene Shanesnek nem kellett volna. Egy olyan jó ember, amilyen ő volt, soha nem szabadna, hogy meghaljon.
És már csak ezért is kötelezettségemnek érzem, hogy megtegyem a lépéseket. A lényem egy része nem akarja, egy másik fél tőle, de a nagymamám arca ad erőt, most is, mint akkor is, mikor beléptem a kapun, hogy felvételizzek.
Tudom, hogy nem lehetetlen, sokan csinálták már előttem is, de nekem némi segítségre van szükségem a kivitelezéshez, meg amúgy is, az ilyet talán illik is jelenteni, nem?
Mindegy, bekopogok a gazdasági iroda ajtaján, a papírral a kezemben, s amint bebocsátást nyerek...
- Tejóég - hogy mi? Itt minden, de minden rózsaszín, az én szemem meg hamar ki is fog égni, egy fél pillanatra megfordul a fejemben, hogy hátraarcot vágva, megkérem aput, hogy intézze el ezt nekem, mert magasabb az ingerküszöbe, de akkor azzal az elánnal vissza is adhatnám neki a saját házam kulcsát, na mindegy.
- Vagyis jó napot. Esetleg tudna rám szánni pár percet? - óvatosan teszem fel a kérdést, mert ki tudja,m iben zavarhattam épp meg. Igazából nem kellene nekem itt a kastélyban lennem, ugyanis kaptam szünetet a nagyi miatt, azért örülök neki, hogy itt ezt is figyelembe veszik.
Charlotte Elisabeth Felagund
INAKTÍV



RPG hsz: 133
Összes hsz: 613
Írta: 2019. február 11. 16:47 Ugrás a poszthoz

Jonathan


Elhívtam. Egy ebédben még igazán nincs semmi, és a mai világban tényleg hülyeségnek tartom, hogy meg kell várni, míg a férfi teszi ezt meg. A mai fiúk, legalább is a korombeliek, lassan már menstruálni fognak - egy két fehér hollót -, leszámítva, szóval még csak azt se merem elvárni, hogy valamilyen módon kicseréljenek egy villanykörtét.
És hiába mondja azt Lili, kivel mennyire passzolnék, a korombeliek között nem is találtam senkit, akin rajta maradt volna a tekintetem. Ellenben a Belgával. Jó, neki már a kisugárzása is olyan, hogy az ember, ha akarja se tudja nem észrevenni. A stílusa viszont akár taszító lehet, ha az ember lánya nem mozgott még világ életében se olyan körökben, ahol ez a stílus mondhatni teljesen normális. Nekem meg akad némi tapasztalatom abban, hogy kell kezelni egy ízig vérig aranyvérűt - lévén én is az vagyok -, így nem tudtam megriadni. Annyira azért nem tudtam kicsípni magam, mert hogy a gyászidőszak nálam szent. Nem, nem csak azért, mert ezt el is várják tőlem, hanem mert én érzem úgy, hogy ily' módon is meg kell adnom a végtiszteletet. Azért van bennem egy egészséges kíváncsiság, hogy vajon eljön-e. Mert, hogy nem traktáltam levelekkel, meg semmilyen furmányos módszert nem eszeltem ki, csupán elé álltam, és megkérdeztem. Mégis mi veszteni valóm lehetne?
Charlotte Elisabeth Felagund
INAKTÍV



RPG hsz: 133
Összes hsz: 613
Írta: 2019. március 22. 23:14 Ugrás a poszthoz

W.W.
cucc |Hektor | Henrik

Mert le kell mozgatni őket. Mert nem szerencsés, ha ezt nem teszik meg. Anyu sokáig összekötötte a kellemeset a hasznossal, és a két fickó mellett a két duracellt is képes volt lemozgatni. Hát, most legalább őket levettem a válláról.
Persze, láttam én rajta, hogy egyáltalán nincs elragadtatva attól a szabadságtól, amit aputól kaptam. Nem hiszem, hogy felelőtlennek érzi magát, nagykorú vagyok, miért ne lehetne saját házam, ha már úgyis itt állt. Sokkal inkább félt. És nem, sem én, sem apu nem tudjuk neki őszintén mondani, hogy nincs mitől. Azt meg még nem is mondtam nekik, hogy valaki tudja. Pedig elvileg minden szál el lett varrva.
Estére jár már az idő, így nem bajlódok a szájkosárral, mert egyszerűen nem bírják elviselni magukon, de olyan szépen sétálnak pórázon. Mégis kapok pár értetlen tekintet, de hát ezt már igazán megszoktam. Ez van, ha az ember kutyát tart. Viszont hála égnek, a "jaj de aranyos, megismizhetem?" jellegű felkérések is elmaradnak. Jobb is, nem bírják annyira az idegeneket, és nem mindegy, melyikhez hogy közelítesz. Henrik például hajlamos odakapni, ha hirtelen rontasz rá, hogy dönyögözhesd, ezért sem szerették annyira Lunáék, és ami azt illeti, így volt ez fordítva is.
Most viszont megint megkergül, látszik, mennyire fiatalabb a társánál.
- Azonnal gyere vissza - de már késő, az ott tartózkodó férfit fel is döntené, de szerencsére innen is látom, hogy van olyan fizikuma, ami ezt nem engedi.
- Esküszöm, hogy nem fog harapni - kezdek egyből szabadkozni, majd füttyentek egyet, mire Henrik is észbe kap, és visszasétál mellém.
- Ne haragudjon, ma ilyen barátkozós - nem tudom, nem gondolom, hogy ez kellő kifogás, mégis egy dobermanról van szó, akiktől az emberek általában tartják a három lépés távolságot.
Charlotte Elisabeth Felagund
INAKTÍV



RPG hsz: 133
Összes hsz: 613
Írta: 2019. március 23. 07:59 Ugrás a poszthoz

W.W.
cucc |Hektor | Henrik

Szokniuk kell az új helyet. Hiába az enyéim, és hiába főleg egy gazdás kutyák, nagyon rég óta csak egy közegben voltak, két idegesítő kis gyerek mellett, meg egy nő mellett, aki kellően domináns ahhoz, hogy gatyába rázza őket. Én, nos nem vagyok. Túl sok mindent engedek meg nekik, ezért is fordulhat elő az, hogy bár szentül megfogadtam, be nem teszik a lábukat a házba, ha olyanjuk van, elfoglalják a kanapét. Ezzel mondjuk még együtt tudok élni, viszont a hálóm az tényleg tabu. Nem voltam, meg nem is leszek az az önkényes selfiző, aki a kutyáit a gyerekeinek tekinti, és hát valljuk be, ők se tipikusan azok a kutyák, akiket csak úgy lehetne babusgatni.
- Hát.... nem - húzom el a szám.
- Valószínűleg kiszagolta az erőfölényeket, én nem vagyok akkora kihívás neki, ő meg szereti a határait feszegetni - csak erre tudok gondolni, hisz a férfi erejét még én is érzékelem, épp ezért nem megyek a muszájnál közelebb hozzá. Hektor sokkal okosabb, ő lecövekel a lábam mellett, és csak nézi az illetőt, de a testtartása feszült, mintha bármikor képes lenne neki ugrani, hogy engem védjen. Nos, pontosan ezért vannak ilyen kutyáim.
- Meg még fiatal is, és csak pár napja vannak itt. Sajnálom - kérek bocsánatot, majd levéve a nyakörvet, útnak eresztem mindkettőt, had ismerkedjenek a hellyel.
Charlotte Elisabeth Felagund
INAKTÍV



RPG hsz: 133
Összes hsz: 613
Írta: 2019. április 8. 20:14 Ugrás a poszthoz

W.W.
cucc |Hektor | Henrik

- Ez inkább dominancia szerintem - vonom meg a vállam. Olvastam már róla, de annyira nem fenyegetett ez a feszély engem. Kölykök voltak, mikor kaptam őket, megtanulták, hogy a főnök én vagyok, és ez így is van rendjén.
- Uhh, biztos rossz lehetett. Nem akarsz másikat? Van itt menhely is, és gondolom, itt laksz - félig kijelentés, félig kérdés, ami elhagyja a szám. Azt viszont tudom, hogy a házam már teljesen más, mióta a két négylábú az udvarom szerves lakója. És a "csak épp erre jártam" utcabeliek is elfogytak. Azok a fajta idős nénik, akik nem tudnak magukkal mit kezdeni, és a hülye kérdéseikkel, tépik fel a még szinte be se gógyult sebeim. Meghalt. Igen. Az emberek szoktak. Miért nem lehet túllépni a dolgon, és nem az unokát zaklatni a hülye kérdéseikkel? És még csak észre se veszik, mikor átlépnek egy határt, és én meg legyek kedves, meg mosolyogjak. Hagyjuk már.
- Öhh... igen. Mostanában elég sok címlapon megfordulok. Biztos, olvastál róla, hogy Elisabeth Shanes meghalt, vagy legalább hallottál. Nos, az unokája vagyok. Charlotte Elisabeth Felagund - kis monológom közepette, én is közelebb araszolok, csak hogy a mondandóm végén kezet nyújthassak.
- Ne haragudj, de én téged nem, vagy... - húzom el a szám, mert ez kínos. Sose szeretem az ilyet. És ha ismernem kellene?
Utoljára módosította:Charlotte Elisabeth Felagund , 2019. április 8. 21:12
Charlotte Elisabeth Felagund
INAKTÍV



RPG hsz: 133
Összes hsz: 613
Írta: 2019. augusztus 29. 23:59 Ugrás a poszthoz

Dante, és a nagy nap

nem kell a szívekhez kapni, nem megyek férjhez....


Mindig azt mondták nekem, hogy a jó munkához idő kell. Na de ennyi? És ha még kiderül, hogy nem is jó? Hetek óta dolgozom ezen a bájitalon, és most jött el a teszt ideje. Mivel elvileg fel kell erősítenie az érzelmeket, így persze, hogy olyanon próbálom ki, akinek látszólag nincsenek, vagy ha vannak is, negatívak - mit árt egy kis balhé a nagyteremnek, úgyis régen volt már, nem? -, szóval egy életem, egy halálom, de én valahogy lenyeletem vele.
Egész vacsora idő alatt azon gondolkodom, hogy miként tudnék a velem majdnem szemben ülő poharához férkőzni. A fiola a kezemben, még össze is zsugorítottam, hogy ne keltsen akkor feltűnést, majd az ötlet is megfogalmazódik, amint meglátom az illetőt belépni, aki lóg nekem egy szívességgel.
- Hallod, törlessz! Adj Weilernek szerenádot - nem köntörfalazok, mert nincs időm, gyorsan tudtára adom, hogy mit szeretnék.
- Nem.
- Héj, Panni, tudtad hogy....
- Jó, jó, csak fogd már be - sóhajt az illető, én meg elégedetten huppanok vissza a helyemre. A srác még le is térdel, miközben elénekli a Szívből szeretni című dalt a rellonosnak, és némi unszolás után, még a vállára is teszi a kezét közben, ami remélhetőleg kivágja nála a biztosítékot. Na, én ezt a pillanatot választom, hogy beleöntsem kreálmányom a poharába. Remélem Felagund papa se lát ebből semmit, mert szerintem már onnan az asztaltól rájönne, mi az, hisz az ő könyvéből csórtam a receptet... na meg magát a könyvet is. Egyébként semmi rossz szándék nem vezérel, csak a kísérletezési vágy, és mekkora mákom van, hogy senki még csak nem is feltételezi rólam, hogy ilyen hobbim lenne, hisz... ugyan kérlek.
Utoljára módosította:Charlotte Elisabeth Felagund, 2019. augusztus 30. 00:03
Charlotte Elisabeth Felagund
INAKTÍV



RPG hsz: 133
Összes hsz: 613
Írta: 2019. augusztus 31. 21:56 Ugrás a poszthoz

Theon


És a nyakam ráteszem, hogy ezt direkt csinálta. Teljesen lesújtva nézem a padlómon árválkodó ruhadarabot, és azon tanakodok, hogy kesztyűvel vegyem fel, vagy hívjam egyből az ANTSZ-t, vagy mi legyen. Hozzáteszem, ilyenben nekem még sose volt részem, pedig laktam együtt pasival, bő két éven keresztül. Mondjuk arra meg már nem is akarok emlékezni.
Érzem, hogy a halántékomon dagadni kezd az ér, mert nem akarok belegondolni, mit művelhetett még itt, szóval kesztyűt húzok, és nem érdekel, mennyien néznek rám furcsán az utamon, de akkor is a kastélyba veszem az irányt, hogy a fejébe húzhassam.
Hálaégnek sokáig nem is kell keresnem, nyilván pont a vacsoraidő vége van, és készül lemenni, és hát... nincs egyedül. Pár rellonos még csatlakozik hozzá, ez pedig nekem egy tökéletes alkalom.
- Bocs bocs - lökök arrébb két nyurga srácot, hogy aztán angyali mosollyal az arcomon, a kis görcs elé kerüljek.
- Képzeld, épp az Ispotályban voltam látogatóban, mikor találkoztam a barátoddal... ezt küldi, meg egy üzit. Sajnos ne várd mostanság vissza a kastélyba, pár hete kiderült, hogy Aidses - szomorúságot mímelve nyújtom át neki azt, amit ott hagyott nálam, és hat. Nem tudom, az itteniek közül, mennyit sikerült befűznie, de az biztos, ebben a pillanatban nem kevés ütő megállt, és elégedettséggel tölt el, hogy a többi nyúlvány hátrálni kezd, majd úgy dönt, inkább a társuk nélkül folytatják útjukat.
- Mondtam, hogy takaríts ki - ezt már normális hangon közlöm vele, még a vállam is megvonom. Persze, miután meggyőződtem arról, senki nem fogja hallani, hogy nálam aludt.
Utoljára módosította:Charlotte Elisabeth Felagund, 2019. augusztus 31. 21:57
Charlotte Elisabeth Felagund
INAKTÍV



RPG hsz: 133
Összes hsz: 613
Írta: 2019. augusztus 31. 22:49 Ugrás a poszthoz

Tudom, hogy szeretsz


Egy pillanatra akár el is gondolkodhatnék azon, hogy ez túlzás volt, de hát nem szoktam. Ha dühös vagyok, és tudom, hogy ki miatt, akkor abszolút nem nézem az illetőt, ezért is van, hogy sokszor még a tulajdon családom is kap a szeretet csomagomból.
- Ohh... el lett baszva a napod? Jujjci... az enyém is - teátrálisan kapok a szívemhez, majd tényleg csak a dühös ábrázatomat láthatja.
- Egyrészt mondtam, hogy úgy tűnj el, mintha ott se lettél volna, másrészt, hintet is adtam, hogy legalább a redvát takarítsd el magad után, amit te ott hagytál. A házam nem egy kibaszott Motel, és én rohadtul nem vagyok a bejárónőd, szóval örülj neki, hogy nem egyből a loboncod téptem, és húztalak végig a folyosón, hogy illusztráljam,hogy működik a felmosó - mert bizonyára azon a szinten nincs, hogy ezeket az apróságokat, megoldja bűbájjal, de hát... ez nem is az én problémám.
- És kösd csak még az ebet, aztán el is ráncigállak, hogy te magad nyald fel, UV lámpa nélkül. Nem tudom, mi jár a fejedben, de megosztok veled egy aprócska tényt - ezzel ha tetszik neki ha nem, jól beletaposok a privát szférájába, hogy a fülébe suttogjak.
- Nem az ügyeletes cimbid vagyok, és ha még egyszer ilyesmihez lesz szerencsém, levet csavarok belőle - nem részletezem, hisz nagyon jól tudja, miről beszélek.
- Bár - azzal növelem a távolságot, és lassan mérem végig... nagyon lassan.
- Ahogy elnézem, csak egy-két cseppet....
Charlotte Elisabeth Felagund
INAKTÍV



RPG hsz: 133
Összes hsz: 613
Írta: 2019. szeptember 2. 18:40 Ugrás a poszthoz

Dante, és a nagy nap

nem kell a szívekhez kapni, nem megyek férjhez....


Pedig aztán ebben semmi ördöngösség nincs. Amíg azzal vannak elfoglalva, hogy a Felagundnak még most sem sikerült az agyi kapacitásának meghaladni a korát, addig én nyugodt szívvel teszem azt, amit valójában akarok.
És jelen esetben minél hangosabb, zajosabb, figyelemfelkeltőbb, annál jobb.
Egyedül attól tartok, hogy nagyapának ez sem elég, bár... mióta a nagyi meghalt, szerintem bárki tehet bármit, őt ez abszolút nem érdekli, de azért mégse szeretném megütni a bokám.
Számoltam azzal is, hogy Dante nem fogja kitörő örömmel fogadni a szeretetnyilvánításnak ezen módját, s mikor a fémek csattannak, mintha az egész teremben megállna a levegő is, mindenki feszült figyelemmel nézi, mi fog történni, kivéve engem, hisz amint elvégeztem a dolgom, a figyelmem az előttem lévő kajáé. Stresszes időszak ez nekem, és könnyedén előfordulhat, hogy kerül is rám pár nem kellő kiló, de a faszom fogja a kalóriákat számolni, meg lelkiismeret furdalással küszködni, csak azért, mert egy csoki véletlenül a hasamba került. Nem, én sose voltam ilyen, és fel sem foghatom, hogy miért lett ez az éheztetés, meg az önmarcangolás divat. Lehet zabálni, de ha mellette csak a kanapén döglesz, akkor igazából tökmindegy, mennyit nem eszel, a végeredmény ugyanaz lesz... max kicsit késik.
Csak egy apró pillanatra rezzenek össze, mikor még én is meghallom a roppanást, de ennél tovább nem törődök azzal sem. Megmondtam, annak a kérésnek ára lesz, és ő felfogta. Majd legközelebb átgondolja, kit, mivel keres meg.
A következő, amire felfigyelek az, hogy a pohár után nyúl, na számomra innentől válik érdekessé a dolog, s mintha kortyolt is volna belőle, vagyis én nagyon úgy láttam. Viszont nem kezdek folyamatos bámulásba, hanem a vacsiba temetkezek, közben sűrűn pislantva a karórámra, mert a franc se tudja, sikerült-e teljesen álcázni, vagy megérzi, hogy valami mégse kóser itt.
Hamar rá is jövök, hogy az utóbbi lesz a nyerő, mikor elszánva magam - mert ha még csak kis korty is volt, valamennyire hatnia kellett már -, megint felé pillantok, és szembesülök a ténnyel, annyira messzire nem is kell pillognom. Lesajnálón nézek arra, aki mindezek előtt velem szemben ült, a nevét nem tudom, ezek után meg már késztetést sem érzek arra, hogy megtudjam.
- Meg is ihatom - nyelem le a falatot szenvtelenül.
- de félek, a nagy bumm elmarad, ma tudtam le az utolsó vizsgám - ami annyit tesz, hogy sztoikus nyugalommal írtam le Norbi bá'-nak a gulyás leves receptjét az elméleti legilimencia vizsgán. Nekem ez az időszak alapjáraton baromi stresszes, így nem félek bevallani, sűrűbben nyúlok a nyugtatós fiolához, mint a kólához a hűtőmben. S ezért történhet meg az is, hogy teljesen higgadtan nézek, hol a zöld szemekbe, hol az arcra. Valami jel után kutatva, akár egy aprócska ér dagadás, bármi, s úgy igazándiból nem hat meg a tényközlés. Különben is, nem tartom ostobának Dantét, - bármit el lehet róla mondani, épp csak azt az egyet nem - így képtelennek tartom, hogy egy tömött tanári asztal előtt folyamodna bármi kellemetlenhez is, főleg hogy, mint mondta, nincs rossz kedve. Attól normál esetben jobban tartanék, hogy később ütöm meg a bokám emiatt, de a nyugtató még hat, így a felhők se vetnek árnyékot a fejemben.
- De ha tudod, mi ez, azt is tudod, mire való, és pontosan mennyi ideig hat... - akkor? Jönne a kérdés, amit azért mégsem teszek fel, mert ne kössük azért az ebet a karóhoz...
Charlotte Elisabeth Felagund
INAKTÍV



RPG hsz: 133
Összes hsz: 613
Írta: 2019. szeptember 3. 19:26 Ugrás a poszthoz

Emir
fotózkodjunk |valamiben el kell menni

Őszintén, ennyire lelkesen még sose mondtam igent egyetlen fotózásra sem. Egyszerűen nem tartottam.... tartom magam akkora számnak, hogy bizonyos helyeken szerepeljek, de erre most teszek rá. Az utóbbi napok annyira nehezek voltak, hogy a lelkemet eladtam volna, csak hogy egy kicsit elszabaduljak a fojtogató falak közül. Persze az előzetes egyeztetés megtörtént, mert azt végképp nem szeretném, hogy a szüleim az igéző címlapjáról tudják meg, most nem csak rólam készül kép. Emiatt kicsit izgulok is, mert ha a társam is olyan lesz, mint az a vakarcs, aki az elmúlt napjaim aranyozta be, nem biztos, hogy tudom kelteni azt a látszatot, amit kell.
A megjátszás része nem tetszik, de mégis csak én vagyok Elisabeth Shanes unokája, és a világért sem hagynám, hogy miattam legyenek rossz véleménnyel róla, főleg, hogy mint már párszor kiderült, még hasonlítok is arra csupa szív nőre, akit talán egy egész világ imádott, és siratott meg, mikor megkondult a harang. Ezért is a felhajtás. Aput is próbálták rávenni furcsa dolgokra, csak vagy ő hajtotta el őket, vagy az anyám. Az előbbi elég illemtudón, az utóbbi meg elég érthetően küldte el őket a fenébe. Én meg... most miért ne alapon beadtam a derekam, főleg mikor annyiszor eszembe jutott, hogy mikor együtt mentünk valahová a nagyival, ő milyen büszkén mutogatott. Ennél sokkal, de sokkal többel tartozok neki, és bárcsak lenne még alkalmam törleszteni...
A hiánya nem múlt el, talán az életben nem is fog, de most már könnyebb rágondolnom, most már nem akar valami annyira kiszakadni onnan bentről. Ijesztő volt, mert még hasonlót se éreztem soha, s többé nem is akarok.
Leszállva a vonatról egyből a megadott cím felé veszem az irányt, s csak mikor odaérek, szembesülök vele, hogy ez bizony szabadtéri.
- Charlotte Felagund - mutatkozok be a biztonsági őrnek, aki aztán elvezet az öltözőm felé. Emlékszem, mennyire a falnak tudtam menni attól, ha valaki Charlotte-nak hívott, és a nagyi szerettette meg velem, vagy szólított Lizinek, mikor látta, nem hatnak a szavak.
Most meg.... röhejes lenne Charlieként bevonulni a köztudatba, azt hiszem, a Charlies korszakot letudtam, mondjuk kissé nehézkesen.
Sürögnek, forognak, ruhákat adnak, majd újabbakat. Festenek, a hajam csinálják, és én baromira nem élvezem ezt, főleg, hogy mikor végeznek velem, és a tükörbe nézek, fogalmam sincs, ki az, aki visszapillant rám.
- Mehetsz - kapom meg a vezényszót, s szorul össze a gyomrom. Próbáltam én puhatolózni, ki lesz az, de hát... nekem nem mondtak semmit, csak a motyogások, hogy még így is fiatalnak tűnik, jól fognak kinézni és hasonlók alapján következtettem, de aztán, ahogy meglátom, már le is esik mennyire rosszul.
Nehéz visszafogni azt a rajongósdit, amit most produkálnék, hisz ki ne ismerné fel őt. Mostanában mindenhol vele fut össze bárki. Plakátok, újságok, de még az internet is, és hát... senki nem tudja teljességgel azt állítani, hogy nem nézegeti szívesen, de - s utoljára figyelmeztetem magam, mielőtt elérhető távolságba kerülök - nem ezért vagyok itt.
- Ő Charlotte, és gondolom őt nem kell bemutatnom - pillant rám a fotós, és nagyon szeretném tudni, mi lehetett a mondat eleje, de helyette csak mosolyogva nyújtok kezet.
- Örvendek.
Utoljára módosította:Charlotte Elisabeth Felagund, 2019. szeptember 3. 19:26
Charlotte Elisabeth Felagund
INAKTÍV



RPG hsz: 133
Összes hsz: 613
Írta: 2019. szeptember 6. 13:49 Ugrás a poszthoz

Emir
fotózkodjunk |valamiben el kell menni

Pedig még volt egy kósza pillanat, mikor elhatároztam, mégsem kellene ezt. Aztán több dolog is eszembe jutott. Eddig egész oké volt, hogy nem láttak, vagy kaptak lencsevégre lépten-nyomon egy pasival, elvégre az teljesen ideális, hogy a tanuláson járt inkább az eszem - ami a jegyeimen abszolút nem látszik meg -, de ha ez idén sem változik, akkor bizony már lesz min csámcsogni. Pedig határozottan állíthatom, nem vonzódok a saját nememhez, a lányok is ugyanúgy ki tudnak borítani, mint a kastélyban lakó pasik többsége. De erről egyszerűen nem tehetek. Nem tudok csak azért valakivel lenni, hogy legyek vele, mert ha nem, akkor az ciki, így azt se tudom elmondani, hogy ha idén se változik az életem ezen része, teljesen kétségbe fogok esni. Majd az az idő is eljön.
Az viszont nem várt meglepetés, hogy olyas valakivel kell fotózkodnom, aki keltett bennem némi szimpátiát. Persze azok csak képek, és fogalmam sincs, milyen ő valójában, mindenesetre már annak is nagyon tudok örülni, hogy nem fog elkapni a viszolygás, ha rá kell néznem. Mert a Vajda gyerek is milyen jó pasi állítólag, nekem meg minden alkalommal felfordul tőle a gyomrom, na.
- Mármint fotózásban? Mostanában elég sűrűn, mióta a nagyi meghalt, ezek szerint hasonlítok kicsit rá - mutatok az előttünk lévőkre, és megvonom a vállam, mert én ezt nem igazán vettem észre.
- Párosban már kevésbé, egyedül az öcsémmel volt, az meg szerintem teljesen más... tök szűz vagyok - harapok az ajkamba, és a lábam elé nézek, mert bár tudok magassarkúban járni, mégis idegen, és nem akarok elbotlani meg ilyenek. Én inkább az a tornacipős csaj vagyok.
- Persze, hogy izgulok, nem szeretném elvenni egy életre a kedved a modellkedéstől, de azért, légy egy kicsit elnéző, rendben? Nekem ez tényleg az első ilyen - és a kérdések se nyugtatnak meg, inkább csak fokozzák az izgalmat.
- Egyébként tudod, milyen fotózás ez? Engem nem avattak be, mert már rájöttek, nem szabad előre elmondani. Mikor utoljára felkértek egy fehérneműsre, elküldtem őket a francba - mert biztos, hogy nem fogom magam mutogatni, nem érdekel, mekkora csekket lengettek előttem, nem vagyok rászorulva.
Charlotte Elisabeth Felagund
INAKTÍV



RPG hsz: 133
Összes hsz: 613
Írta: 2019. szeptember 6. 14:31 Ugrás a poszthoz

Tudom, hogy szeretsz


- Annál sokkal régebb óta - biccentek, de nem teszek hozzá egyebet. Sőt, arra se reagálok, amit a fejemhez vág. Gondolja csak ezt, mert az nekem tök jó, így nem kell magyarázkodni, hogy teljesen pancser tudok lenni, ha pasikról van szó, meg amúgy is kit érdekelnek. Igen, a nőket is leszarom, mielőtt még téves feltételezés alakulna itt ki.
Na de mikor olyasmit tesz, amit még soha senki nem mert, bennem nagyon felmegy a pumpa, de tényleg.
Egy fél pillanat, míg a kezem hozzáér, aztán úgy kapom el, mintha legalább tűzhöz nyúltam volna, a másodikban meg, szabad kezemmel akkorát húzok be neki, hogy összeteheti a két kezét, ha nem törik el az orra. Mondjuk a vér elkezd folyni, de ez most baromira nem érdekel.
- Ki az Isten faszának képzeled magad, ha? Mégis mi a franc bajod van neked? Miért nem fogod fel, hogy valakit már a puszta létezésed is irritál, és ahelyett, hogy egy cseppet is vonzódna hozzád, fefordul a gyomra tőled, ha? - kiabálok? Ja, meglehet, de azt is leszarom, meg azt is, ha épp neki fáj, nem hagyok neki időt, folyamatosan lökök rajta egyet-egyet, majd mikor észreveszem, hogy kibillen az egyensúlyából, a hajánál fogva kapom el, hogy el ne essen nekem, nem akarok én miatta büntit.
- MEG... NE... LÁSSALAK... MÉGEGYSZER, mert komolyanmondomhogyaszartiskiátkozombelőled - igen, ezt egy szuszra közlöm vele, majd elengedem, és elsétálok onnan, mielőtt még egy tanárt is odavonzanánk a közelünkbe. Nagyon ajánlom neki, hogy meg is értse a hallottakat, bár amennyi esze van, nem adok erre sok esélyt. Hülye gyerek.


//  Love Love Love //
Utoljára módosította:Charlotte Elisabeth Felagund, 2019. szeptember 6. 14:32
Charlotte Elisabeth Felagund
INAKTÍV



RPG hsz: 133
Összes hsz: 613
Írta: 2019. szeptember 6. 16:56 Ugrás a poszthoz

Emir
fotózkodjunk |valamiben el kell menni

- Köszönöm - tényleg hálás vagyok érte, mert az emberek többségétől maximum ennyit várok. Mondjuk sokkal jobban esne, ha tudomásul vennék és csend, de gondolom ők meg nem akarnak bunkónak tűnni, szóval ennyi belefér. De a másik véglet, mikor drámaian eladják a sztorit egy olyan emberről, akit csak a médiából ismernek, na az kiveri nálam a biztosítékot, és hamar eltűnik az a cseppnyi báj belőlem, ami maradt.
- Nekem ez az egész egyébként nem tetszik. Mármint kiragadni, csak mert van egy nevem, meg egy hátterem, ami miatt eladhatják az újságokat.... de részben szülői ráhatás, részben meg a nagyi valamiért imádott velem mutatkozni, csak... én nem vagyok ilyen - tárom szét a karom, kellően megmutatva, mit takar az "ilyen" szócska.
- Úgyhogy nem ígérem, hogy a munka végére senkit nem fogok elküldeni a bánatba - valamiért azt érzem, felesleges a látszatot keltenem, meg ha tényleg kell az alap, akkor az a minimum, hogy úgy beszélünk, ahogy alapból bárkivel megtenném, és nem kezdek el úrihölgyként viselkedni, mert baromi árulkodó lenne, hogy közöm nincs hozzá.
- Na basszus, az a része egyáltalán nem megy... eljössz velem? - próbálok szépen pislogni.
- Komolyan, az egyik suliújságos egyszer elkapott, mire végzett a kérdésekkel, csupa kelés volt az arca, mert nem értette meg, hogy nem fogok válaszolni olyasmire, ami nekem kényes. Mint például a pasi téma. Mostanában elég sokszor előkerül, nekem meg hát még nem volt, nem azért, mert a lányokat szeretem, hanem mert vagy idióta a nagy többség, vagy az, aki bejön, félpszichopata, vagy a saját kapujába játszik - fakadok ki, hisz ez már nyomaszt egy ideje, és hát akkor alapozzunk.
- Szóval, ha ilyen kérdések lesznek, és tuti, hogy ilyenek, akkor.... nem megyek el az interjúra - döntöm is el, aztán egy apró percre teljesen lemerevedek, de mikor röhögni kezd, én is megkönnyebbülök kicsit.
- Ez... nem volt vicces - marad ennyi a mókázásból, mert hamar a derekamra kerül a keze, én meg át kell hogy karoljam a nyakát, olyan... hát igyekszem nem megfojtani, miután felhívják rá a figyelmem, és eleinte, még akadnak nehézségeim, amikkel megmosolygtatom a velünk dolgozókat, de hamar belejövök ebbe, persze főleg, mert Emir tényleg nem hagy magamra, és segít ahogy tud.
Az utolsó kép a szünet előtt, mikor a nyakába kell fúrnom az arcom, és akkor szembesülök azzal, milyen jó illata van, a szemem pedig már azelőtt lehunyom, mielőtt szólnának.
- Szünet... - hallom meg, majd egyből el is szakadok, próbálva leplezni, hogy ez nem is volt olyan rossz, mint amilyenre számítottam, sőt.
- Iszunk?
Charlotte Elisabeth Felagund
INAKTÍV



RPG hsz: 133
Összes hsz: 613
Írta: 2019. szeptember 6. 18:11 Ugrás a poszthoz

Emir
fotózkodjunk |valamiben el kell menni


- Jó igazad van, lehet elkezdem komolyan venni, és felcsapok modellnek - mosolyodok el. Nincs a terveim közt egyébként, de miért ne? Igen, ez életem második dilemmája, hogy hogyan tovább, elvégre végzős leszek, és fel kéne mutatnom otthon egy épkézláb jövőtervet, de hát... ez nem olyan egyszerű.
- Gondolod? Mondjuk egy probléma ezzel legalább le lenne tudva, megmondom őszintén, ezt is csak azért vállaltam el, mert eddig soha nem láttak pasi közelében, így a negyedik év végéig ez rendben is van, elvégre a suli az első, de most már végzős leszek, és nagykorú vagyok, furcsákat gondolnának rólam, ha még ezután se lenne, nem? - fel kell pislognom rá, mivel némivel magasabb nálam, és ő azért már csak képben van a média árnyoldalával is.
- Mármint te is tuti azt hinnéd, hogy valami gáz van, nem? - vagy lehet, hogy ezt csak én aggódom ennyire túl? Mindenesetre, ez most jól jön, még ha papíron akár képek miatt is össze leszünk boronálva, engem ez a része nem érdekel.
Aztán a gondolataimat már teljesen más foglalja le, és azon kapom magam egyszer csak, hogy én ezt tulajdonképp élvezem. Mikor egyedül voltam, nehezen viseltem, hogy szó szerint úgy kellett táncolnom, ahogy ők fütyültek, most hogy látom, valaki más ezt könnyedén, minden dac nélkül megteszi, már nekem se okoz akkora problémát.
Azért a szünet jól esik, komolyan, kell hogy kicsit kitisztuljon a fejem, és csak biccentek egyet, majd szót fogadva szépen rendbe is teszem magam, meg hát ruhát kell cserélnem.
- Mármint? Fekete leves? - most lényegesen kevesebb rajtam a smink, ahogy visszatérek, látszanak a tengerkék szemeim, és az arcom sincs tele vakolattal, pedig nem hisztiztem, egyszerűen ők jöttek rá, hogy felesleges.
- Jól áll ez az ing - vagyis, nem tudom, hogy kell-e ilyenkor dicsérni, én csak reflexből mondom, miközben igazítok egyet a ruhán.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Charlotte Elisabeth Felagund összes RPG hozzászólása (76 darab)

Oldalak: [1] 2 3 » Fel