36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Eszterházy Lili Athalie összes RPG hozzászólása (131 darab)

Oldalak: [1] 2 3 4 5 » Le
Eszterházy Lili Athalie
INAKTÍV


A halálosztó kiskedvence :3
RPG hsz: 511
Összes hsz: 1049
Írta: 2016. június 27. 14:21 Ugrás a poszthoz

Nádja


Szeretem, amikor nem csak az udvar nyújt nekünk lehetőséget arra, hogy játszunk egy kicsit. Mert be kell vallanom, nagyon szeretem az iskola udvarát, de nagyon unom is. Amióta ide járok, ami már bizony három tanéve van, azóta nem jött új játék, és hiába van a gyerekeknek nagy fantáziája a felnőttek szerint, azért nagyon hamar bele lehet unni abba, hogy egyik nap a trónod a hinta a másik nap már veszélyes csapda.
Azt hiszem erre az új igazgató bácsi is rájött, mert újabban azt csinálja, hogy szervez nekünk ilyen „kijárásokat”, amikor a játszótérre vagy a tóhoz jöhetünk ki. Ma is itt vagyunk a tónál, aminek nagyon örülök, hiszen olyan szép ez a hely, hogy az mesecsodálatos! Egész nap a piros ruhámban voltam, azonban mielőtt elindultunk ide, gyorsan átöltöztem. Nem szeretném, hogy a szép ruháim piszkosak legyenek.
A néni, aki régen elhozott otthonról, odaadta a lánya ruháit nekem. A lánya már nagy, felnőtt, és már nem jó neki a sok gyerekkori ruhája. Én viszont pont akkora vagyok, hogy beleférek, és nagyon sok ruhája van, így nem kell félnem attól sem, hogy ha elszakítom a ruhámat, akkor nem lesz mit felhúznom. Persze azért nagyon szoktam ám én a ruháimra vigyázni. Csak van, amikor a játék fontosabb. Olyankor például, amikor kalózosat játszunk, akkor ha nem is szakad el, de sokszor olyan piszkos lesz, mintha malac lennék. Ilyenkor nagyon hosszan szokott sóhajtozni például Kirill bácsi, de persze nem dorgál meg, mert ő is volt gyerek. Állítólag.
- Szia!
Eddig fogócskáztam, de most már fájnak a lábaim, így fáradtan ülök le egy lány mellé, aki egyedül üldögél a tóparton. Idősebb lány, biztos a nagy iskolába jár már, mert Aliznál is nagyobbnak tűnik, és ha nagyobb mint Aliz, akkor biztos, hogy már a nagy iskola tanulója.
- Lili vagyok.
Lehet, hogy zavarom a lányt. Meg kellett volna kérdeznem, hogy le szabad-e ülnöm, vagy, hogy vár-e valakit. De nem tettem. Én csak olyan nagyon gyorsan leültem mellé, mintha ismerném. Talán nem sértődik meg, mert olyan kedvesnek látszik.

Eszterházy Lili Athalie
INAKTÍV


A halálosztó kiskedvence :3
RPG hsz: 511
Összes hsz: 1049
Írta: 2016. július 1. 06:28 Ugrás a poszthoz

Atilla bácsi

Ma az utolsó óránk osztályfőnöki volt, és be kell vallanom, hogy nagyon elfáradtam, mert ma arról volt szó, hogy hova menjünk osztálykirándulásra. Sok ezer helyet mondtak a többiek, én meg csak kapkodtam a fejem, mert mire egy megtetszett, már tovább is lendültünk négy másikra. Egy időben aztán még a fonalat is elvesztettem – legalábbis a felnőttek így mondják, amikor kicsit nem figyelsz, a többiek meg sokat beszélnek –, de aztán sikerült újra bekapcsolódnom.
Végül a Kőszélfalvai Állat- és Növénykertnél állapodtunk meg, mert akik már jártak ott, nagyon jónak mondták. Igazán örülök a döntésnek, mert szeretem a növényeket és imádom az állatokat. Úgyhogy kétség sem fért hozzá, hogy el kell oda mennem. Már csak az a kérdés, hogy ki lesz a kísérőtanár, és hogy mikor megyünk pontosan. Három napunk van az osztálykirándulásra, de még meg kell nézni, hogy a többi osztály mikor akar menni.
Egy kicsit el is szomorodtam, de csak egy kicsit! Mert eszembe jutott, hogy régen az apuval mennyit jártunk állatkertbe. Ez volt a mi programunk. Leginkább Pesten voltunk, de azért elmentünk vidéki helyekre is. Most ez egy kicsit olyan, mintha elárulnám aput, aki viszont nem is emlékszik rám. Ettől pedig még szomorúbb lettem. De igyekeztem nem felfedni, mert nem akartam, hogy a többiek is szomorúak legyenek. Nekem is csak egy picit volt rossz.
Amikor kicsöngettek, felsorakoztunk ebédhez. Titi ma beteg, meg tegnap is az volt, és holnap sem jön. Iza pedig Bende mellett állt. Ők most állítólag szerelmeznek, és ilyenkor együtt kell átsétálniuk enni, meg mindig egymás párjainak kell lenni. Én nem értem ezt a szerelmezést, de az Iza mindig nagyon mosolyog, ha a Bende rá néz, szóval biztos jó dolog. Ma nekem nem volt párom, amikor menni kellett, így én Attila bácsi mellett álltam, akinek még a kezét is megfogtam. Olyan nagy keze van, mint az apunak, így biztonságban érzem magam mellette.
- Remélem ma aranygaluska lesz.
Nézek fel a bácsira reménykedve. Nagyon szeretem az aranygaluskát, és szerintem nagyon régen volt.
Eszterházy Lili Athalie
INAKTÍV


A halálosztó kiskedvence :3
RPG hsz: 511
Összes hsz: 1049
Írta: 2016. július 2. 16:13 Ugrás a poszthoz

Nádja

Visszaköszönt, ami már jó pont, és nem zavarta az sem, hogy leültem mellé. Ennek nagyon örültem, mert bizony vannak azok a nagylányok, akiket nagyon zavar, ha egy olyan kis "pisis", mint én leül melléjük. Sosem értettem ezt a kifejezést, ahogy azt sem, amikor taknyosnak hívnak, mert sosem szoktam szipogni. Na jó de, ritkán, amikor már nagyon fáj a nózim, és próbálom minél később kifújni az orromat. Nem szeretek beteg lenni, de szerintem senki.
- Neked is szép a neved, különleges.
Nádja. Nem ismerek senkit, akinek ilyen különleges neve lenne. Az én második nevem is különleges, de az csak azért, mert az anyu annyira ragaszkodott hozzá. Viszont nekem ott a Lili, amivel nagyon jól bele tudok olvadni a környezetembe, és nem leszek feltűnő vagy megjegyezhető. Szeretem, ha nem tudnak elővenni, ha valami baj van. Néha követek el rosszalkodásokat, és amikor esetleg kiderül, akkor csak ülök a padban, és nagyon ártatlanul nézek. Eddig csak kétszer buktam le, és akkor se büntettek meg nagyon.
- Igen, én a faluban lakom, még csak tíz vagyok.
Nagyon messze van az még, hogy én nagylány legyek, és a nagylányokkal együtt másik iskolába menjek, de nem bánom. Nagyon szeretek az előkészítőbe járni, és be kell vallanom, egyelőre inkább megijeszt a nagy iskola a hegyen, mint izgalommal tölt el. Még sisem jártam benne, de páran már meséltek róla, mert oda jár a tesójuk.
- Rellon? Az mi?
Nem igazán tudom, mert nem is nagyon hallottam róla. Lehet, persze, hogy meséltek a helyről, de valószínűeg a hintán vagy a mászókán, én pedig ilyen helyeken nem nagyon tudok másra figyelni.
- Van kedved mesélni az iskoláról?
Most azonban, hogy itt vagyunk, érdeklődhetek tőle, hogy legközelebb már ne nézzek olyan furcsán, ha azt mondják, Rellon.
Eszterházy Lili Athalie
INAKTÍV


A halálosztó kiskedvence :3
RPG hsz: 511
Összes hsz: 1049
Írta: 2016. július 2. 19:10 Ugrás a poszthoz

Attila bácsi


- Honnan jön az ebéd?
Itt nincs nagy konyha, és nincsenek konyhás nénik sem, de mindig van reggeli, ebéd és vacsora akkor, amikor kell. Sőt tízórai és uzsonna is. Biztos, hogy nem abban a pici konyhában csinálják, ahol a tanárok kávézni szoktak, mert jártam már ott, és az nagyon pici hely.
- A nagy kastélyból jön?
Ez az első tippem. Pár napja már megfogalmazódott bennem a kérdés, ami éveken át nem izgatott. Most viszont már elkezdtem odafigyelni az ilyesmikre. Először is, alaposan megfigyeltem a tányérokat, aztán azt, ahogy előbukkan az  étel. Biztos, hogy valami turpisság van itt is.
- Rendben.
Nagyon örülök, hogy az osztályfőnök bácsim is szereti az aranygaluskát, így mosolyogva szaladok a többiek után, hogy én is megmossam a kezem. Jól megtörlöm, majd vigyorogva elfogadom a kezet, ami idáig vezetett. A bácsi keze is tiszta, meg az enyém is, így együtt sétálunk a helyemhez. Ma Titi nincs itt, de nem maradok beszélgetőpartner nélkül, mert Attila bácsi leül mellém.
- Mit nyer, aki eltalálja?
Kérdezem azonnal, de közben azért gondolkozok is. Orromat és számat kicsit balra húzva nézek komolyan a tányérba, majd magabiztosan fel a bácsira.
- Frankfurti leves és grízes tészta.
Most, hogy így ki is mondom, kordul a pocakom is egyet. Pedig délelőtt még egy csokit is megettem, de úgy tűnik, éhes maradtam, vagyis lettem, mert eddig nem éreztem. Elkezdek játszani a kanalammal, hátha előbb eljön az ebéd, pedig még csak most jönnek be a negyedikesek.
- És ön szerint?
Eszterházy Lili Athalie
INAKTÍV


A halálosztó kiskedvence :3
RPG hsz: 511
Összes hsz: 1049
Írta: 2016. július 16. 13:55 Ugrás a poszthoz

Attu bácsi

A kérdésre, amit a tanárbácsi feltesz, csak megvonom a vállam, de arcomon megjelenik az elgondolkodás számos árulkodó jele. Van, ami miatt igen, és van, ami miatt nem. Tudom, hogy a legtöbben már alig várják, hogy ott legyenek, hogy megtudják, melyik házba fognak járni, hogy milyen érdekességeket fognak ott tanítani, és hogy legyen pálcájuk. Azt hiszem, ez utóbbi engem is nagyon foglalkoztat, főleg, amikor elsétálunk a pálcabolt kirakata mellett, de ez még nem elég indok.
- Nem, még szeretnék ide járni. Nagyon szeretem ezt az iskolát, és szeretem, hogy itt játszhatunk. Azt mondják, hogy fönt már csak tanulni lehet. Szóval köszönöm, de még nem érdekel.
Az utolsó mondatot nagyon komolyan mondom, ami nem biztos, hogy olyan nagyon komolynak hat, hiszen a hangom még csilingelőbb és magasabb, mint szokott lenni. Viszont nagylányosan kihúzom magam, és úgy ülök, mint ahogy ők szoktak, amikor a fiú barátaikkal vannak.
- Tetszik, szeretek rajzolni.
És milyen nagyon menő leszek, ha a tanárbácsi nekem rajzol! Már látom is az irigykedő pillantásokat, amiket a többiek rám vetnek majd, mert én kaptam rajzot Attila bácsitól. Ez annyira nagyon jó lenne, hogy nagyon. Remélem, hogy én nyerek, vagy, hogy mind a ketten vesztünk, és akkor kapok egy rajzot. Én már tudom is, hogy mit rajzolok kedvenc osztályfőnökömnek. A tavacskát fogom, ami itt van a faluban, azzal a sok színes virággal, melyek ilyenkor kinyílnak, és várják, hogy az emberek odamenjenek hozzájuk, mert szép színesek, és jó az illatuk.
- Szerintem a tanár bácsi vesztett.
Jegyzem meg hangosan, és nevetni kezdek. Én nem tudok olyan halk lenni, mint jó. Inkább az őszinte gyerekkacajt szeretem. Olyan jó, amikor mindenki boldog és felszabadult. Szeretek nevetni, és szerintem jól is áll. Olyankor a füleim is kisebbnek tűnnek.
- Igen, ő az egyik legjobb barátom, Iza pedig a másik. De Iza most Bendével szerelmezik, így nem játszik velünk annyit, mint korábban.
Ezt egy kicsit sajnálom is, mert Iza nagyon kreatív, és mindig olyan jó dolgokat talál ki. Szeretem, amikor együtt játszunk, sosem lesz unalmas, és mindig nagyon tudunk haragudni arra, aki közli, hogy vége a játékidőnek. Persze tanulni is szeretek, de nem annyira.
- Titi nagyon beteg. Náthás volt, de aztán megázott, amikor hazasietett óra után, és most anyukája szerint lázas és köhög is.
Szegény Titi, nagyon rosszul lehet, mert olyan nincs, hogy ő ne jöjjön iskolába, főleg most, hogy Iza szerelmezik. Ilyenkor mindig ketten maradunk, és olyankor sokat beszélgetünk. Iza inkább csak játszani szeret, beszélgetni ritkán. Most viszont, kicsit egyedül maradtam.
- Elmentem hozzá a házi feladattal. De az anyukája nem engedett be, nehogy én is beteg legyek. Pedig nagyon szerettem volna látni Titit.
Nagyon hiányzik, és nagyon lassan mennek így a napok, hogy egyedül vagyok. Viszont a gondolat el is illan, hiszen megjelenik az ebéd, ami nem éppen az, amire tippeltünk.
- Vesztettünk mind a ketten.
Nevetem el magam, belenézve a levesbe.
Eszterházy Lili Athalie
INAKTÍV


A halálosztó kiskedvence :3
RPG hsz: 511
Összes hsz: 1049
Írta: 2016. augusztus 8. 19:37 Ugrás a poszthoz

Attila bácsi

- Ilyeneket tanít?
Kérdezem nagy, tágra nyílt szemekkel. Amikor az osztályfőnökin ültünk először, biztos elmesélte, hogy mit tanít, de akkor még csak az volt bennem, hogy Katinka néni után, akinek kisbaba nőtt a hasába, most egy bácsi lesz az osztályfőnökünk. Mindig nénik vezették az osztályokat, melyekbe jártam, itt mégis több a bácsi. Ez olyan furcsa. Viszont van egy tanító néni, akit nagyon szeretek, ő pedig Sára néni. Olyan kedves és olyan jó az ölelése.
- Én már szeretnék varázslatosat tanulni, meg szeretném, ha lenne pálcám, de szeretnék itt tanulni továbbra is.
Van ugyan még három tanévem, mire a nagy iskolába kell mennem, de bár itt maradhatnék örökre. Itt olyan vidámak a falak, kedvesek a tanárok, és a nagylányok azt mondták, hogy fent ez véget ér. Sőt, azt is, hogy nem egyszer megkínozza a gyerekeket valami, amit úgy hívnak, hogy Rellon. Még a gondolatra is beleborzongok, hogy engem a rellonnal megfenyítenek. Anyukám meg apukám se ütött meg soha, még csak figyelmeztetőleg sem, fent viszont van egy eszköz, aminek még a neve is félelmetes. Állítólag nagyon csúnyán bánnak a diákokkal, amikor ez a bizonyos dolog is képbe kerül. Egy pillanatig elgondolkozom, hogy megkérdezzem a bácsitól, mi is az a rellon, de végül inkább csak belekanalazok a levesembe. Finom.
- Nem szabad neki, éhes vagyok!
Nevetek, miközben az asztalra csapok, olyan lendülettel, hogy egy ki leves ki is löttyen. Erre még jobban elnevetem magam, hiszen erre nem számítottam. Érzem, ahogy többen is ránk néznek, de most nem tudok vele mit kezdeni, ha az emberre rájön a nevetőgörcs, akkor bizony nem tud mást tenni, mint nevetni. Perceken át.
- Fáj az oldalam…
Jegyzem meg jó pár perc nevetés után lihegve. Nagyon szúr, de megérte, mert olyan sok minden kiszállt belőlem, ami már régen bennem volt, és ebben sok negatívosság is van. Nem szeretek sírni, így hát meg szoktam várni, hogy eljöjjön egy olyan pillanat, mint a mostani, amikor kinevethetem magam.
- Nem szabad sírni!
Sikítok fel úgy, mintha a bácsi tényleg sírni készülne, de erre mind a ketten csak még jobban elkezdünk nevetni. Viszont ez már nem tart olyan sokáig, hiszen Titi is szóba kerül. Nincs nagyobb baja, de azért tényleg nagyon rossz a nátha, így egy nagyot sóhajtok, amikor szóba kerül.
- Ez jó ötlet. Szeretek rajzolni.
Erre eddig nem is gondoltam, úgy igazán. Biztos nagyon örülne neki, ha rajzolnék neki valamit. Már van is vagy húsz ötletem, szóval csak ki kell találnom, hogy melyik legyen. Ez lesz a délutáni szabadfoglalkozáson a feladatom.
- A Nagy Grumluft Bumm már megint?! Annyira komisz!
Csattanok fel morcosan, és jó nagyot kanalazok a levesembe. Hát az íze nekem nem olyan, de a bácsi nagyon rendes.
- Akkor most versenyezzünk, hogy ki eszi meg gyorsabban. Rajt!
Hadarom el egy levegővel, és kettőt kanállal a számba nyomok, hogy előnnyel indulhassak a felnőtt ellen.
Eszterházy Lili Athalie
INAKTÍV


A halálosztó kiskedvence :3
RPG hsz: 511
Összes hsz: 1049
Írta: 2016. augusztus 24. 16:09 Ugrás a poszthoz

Kiránduláááás


Ma kirándulni megyünk! El se hiszem, hogy végre eljött ez a nap is. Már két napja alig alszom. Jó ideje itt vagyok már, évek óta tagja a mágustársadalomnak, de Bogolyfalván és a nevelőotthonon kívül nem jártam még sehol. Most viszont az egész iskolával, meg sok kísérővel, köztük a nagy iskola diákjaival is, megyünk egy három napos kirándulásra. Szalamantonra. A Balatonnál van, mondta a tanár bácsi, sok érdekességet is mesélt. Megmutatta, hogy mit fogunk megnézni, és hogy majd játszhatunk meg fürödhetünk a Balatonban. Remélem nem lesz még olyan nagyon hideg.
Az elmúlt három napban nem sokat aludtam. Vártam, hogy végre kirándulni menjünk. Ennek ellenére egy kicsit sem éreztem magam fáradtnak, sem tegnap, sem ma reggel. Az ébresztő előtt két órával már ébren voltam, sokáig csak feküdtem az ágyba, hiszen a többiek még aludtak. Aztán olyan fél órával a reggeli ébresztés előtt Mirabella mocorogni kezdett, és ahogy a tekintetünk találkozott, kitört belőlünk a nevetés, amire persze a többiek is kinyitották a szemüket, így mire a legtöbbeknek sikerült rendesen kitörölniük a szemükből a csipát, addigra mi már mind készen voltunk, felöltözve, összecsomagolva.
A reggelit gyorsan eszem, és nagyon sokat. Csokis kalács van és kakaó. Egy kis vajat is kentem a kalácsomra, hogy még puhább legyen, így aztán tökéletes lett a reggel, csak a végén, az utolsó falatot esett nehezemre legyűrnöm, de a nevelőotthonban megtanultam az évek alatt, hogy minden finom falatot meg kell becsülni. Nem szeretnék visszamenni, pedig néhány hét múlva ismét át kell lépnem a kapuját. Furcsa fintor jelenik meg az arcomon a gondolat miatt, ám végül csak elkergetem, és iszok még egy kis kakaót. Nem a hellyel van a baj, inkább csak az hiányzik nekem, hogy legyen anyukám, aki megszeretget, és hogy nyáron családi nyaralásra menjek, ne a tanulószobába.
A kollégiumi csapat közepén haladok, Mirabella előttem halad, mellettem egy végzős fiú van, akivel még soha egy szót se beszéltem. Szerencsére nem kell sokat sétálnunk, Iza és Titi pedig már ott fognak várni minket, hogy jó helyet találjunk magunknak a vonaton. Ahogy befordulunk az állomás felé, látom, hogy már Tomi bácsi is ott van, meg még páran, de engem leginkább a lányok érdekelnek, akik kicsit távolabb állva, anyukáik gyűrűjében. Én szépen kiszakadok a sorból, integetek a bácsinak, és elszaladok hozzájuk.
Eszterházy Lili Athalie
INAKTÍV


A halálosztó kiskedvence :3
RPG hsz: 511
Összes hsz: 1049
Írta: 2016. szeptember 19. 17:40 Ugrás a poszthoz

Zelei kisasszony  Grin

Egyszer volt, hol nem volt, volt nekem egy Zelei Viki nevű osztálytársam, akit imádtam, és akit szerettem, és aki nagyon hamar fel akart nőni, mert egyszercsak bejelentette, hogy bizony ő a következő tanévtől már fent fog tanulni a nagy kastélyban. Először azt hittem, csak viccel, még nevettem is, de aztán kiderült, hogy nem viccelt, mert Attu bácsi közölte, hogy Viki idén már nem az osztálytársunk. Emlékszem, nagyon le voltam törve, mint a bili füle, amikor elmondta, hogy a lányka tényleg elment oda fel. Persze ott volt nekem Iza és Titi, de őt is nagyon szerettem, és nagyon hiányzott, hogy a játszótéren nagyokat beszélgessünk.
Most, hogy vége van az évnek, és egy kicsit pihenhetünk, és még én se mentem vissza a nevelőotthonba, sikerült közös programot szerveznünk. Amikor megkaptam a baglyát, hogy jöjjünk el erre a kreatív foglalkozásos előadásra, be kell vallanom, majd kiugrott a szívem a helyéről, pedig én nem vagyok a Viki szerelmese, mégis annyira örültem, hogy viszont láthatom. És persze volt hozzá rengeteg kérdésem is.
A viszontlátás örömére szépen ki is öltöztem. Fekete nadrágot, és hozzá piros - fehér kockás inget vettem fel, ami kicsit széles volt rám, de nem baj, mert pont emiatt szerettem. Mivel azonban nagyon hideg is volt kint - elég hirtelen romlott el az idő - ezért a pandás pulcsimat is felvettem, azt, amelyiknek olyan a kapucnija, mintha a maci feje lenne, rajta nagy fülekkel. Plüss puha és meleg. Nagyon szerettem ezt a pulcsit. Olyan nagy zsebei voltak, belül is, hogy oda be tudtam rakni a tárcámat, meg az irataimat. Még anya tanította, hogy dugi pénz és a papírjaim mindig legyenek magamnál. Mondjuk itt nem sok minden történhet velem, így nagy valószínűséggel sütire fogom elkölteni a magammal hozott sarlókat.
A ház előtt várakozom, korán érkeztem, bár már nyitva az ajtó, de Viki nincs bent, így kint várakozom rá. Az eső is lassan szitálni kezdt, így a kapucni is a fejemre kerül, bár viszonylag védett helyen vagyok, de nem kockáztathatok!
Eszterházy Lili Athalie
INAKTÍV


A halálosztó kiskedvence :3
RPG hsz: 511
Összes hsz: 1049
Írta: 2016. szeptember 20. 20:50 Ugrás a poszthoz

Ms. Zelei

Amikor meghallom a nevem, gyorsan megfordulok. Még jó, hogy így teszek, hiszen a következő pillanatban Viki már a nyakamban is van. Szorosan ölelem én is, hiszen ezer éve nem láttam, és gyorsan felveszem a ritmust, amivel ringatózunk. Eltelhet ezer év, mi mégsem távolodunk el, és már csak egy kicsit kell várni, hogy nekem is a nagy iskolába kelljen járnom. Egyrészt örülök, hiszen ott lesz a barátnőm, aki biztos vagyok benne, hogy segít majd nekem mindenben, másrészt azonban félek, hiszen az az iskola sokkal nagyobb, sokkal több diákkal, és tele mágiával. Kell majd pálcát használnunk, és nagyon félek, hogy leátkozom a tanár haját, ha rosszul mondom ki a varázsigét. Persze ez most így viccesen hangzik, de nem az, hiszen ha nevetünk is majd rajta, az biztos, hogy a tanár engem egy életre megjegyez, és az nagyon ciki lenne.
- Igazából Sára nénitől kaptam. Azt mondta, hogy én jutottam róla az eszébe. Nagyon szeretem! Meg a pulcsit is, olyan puha és meleg, de nem lesz benne melegem. Szerintem mágiával van megbűvölve.
Az utolsót halkabban teszem hozzá, mert ha butaság lenne, akkor nem akarom, hogy a mellettünk elhaladó nagyobb lányok meghallják. Viszont egyre jobban kezd esni, így Viki kezét a sajátomba csúsztatom, és húzom magam után, hogy beérjünk a művelődési házba. A nagyobb lányok is biztos oda mennek, de én még nem követem őket, inkább beállok egy nagy bácsi mögé, aki a recepcióstól érdeklődik. Amíg a bácsi kérdezget, addig én is a mellettem álló felé fordulok:
- Nagyon féltem, hogy előbb kell visszamennünk, de szerencsére még vannak olyanok, akik vizsgáznak, mert betegek voltak, és így most később megyünk mi is. Ez nagyon jó, bár jobban örülnék neki, ha egyáltalán nem kellene oda mennem. Még hat év, ha addig senki se fogad örökbe. Az ottani szobatársaim szerint senki sem fog, mert öregek vagyunk már, és csak a kisbabákat viszik, de remélem, hogy nem így van.
Egy levegővel mondom el ezeket, a hely nevét viszont nem mondom ki. Nem szeretek ott lenni, de muszáj. U - TÁ - LOM! De persze ezt nem mondom ki hangosan, vagyis de, csak nem mindig, de mindenki tudja, hogy így van. Nem szeretem ezt az oda - vissza járkálást, és még így is kivételezett vagyok, mert csak a nagy szünetekben kell ott lennem, nem kell minden egyes nap járkálnom. De még így is több az, amit ott töltök, mint amit feltétlenül kellene.
- Mindent el kell mondanod az iskoláról. Milyenek a tanárok? És a nagy gyerekek? Milyen a varázslás? Egyszerűen mindent tudni akarok.
Közben a bácsi elindul, így odalépünk a pulthoz, és felpillantok a fiatal bácsira, aki ott ül.
- Csókolom, kreatívra jöttünk, merre kell mennünk?
Kérdezem tőle, ujjaimat a pulton nyugtatva, kicsit lábujjhegyre állok, hogy jobban lásson, ne csak az orromat.
Eszterházy Lili Athalie
INAKTÍV


A halálosztó kiskedvence :3
RPG hsz: 511
Összes hsz: 1049
Írta: 2016. október 27. 13:08 Ugrás a poszthoz

Viki

- Az olyan jó lenne! Nagyon félek, hogy tönkremegy.
Ilyen szempontból sajnálom, hogy kicsi vagyok, és azt is, hogy nem vagyok olyan okos és ügyes, mint Viki. Szeretnék már bűvölni, és nagyon szeretnék a nagy fiútól pálcát venni. Nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy nekem milyen pálcám lesz majd, és hogy mennyi idő alatt találjuk majd meg. Már csak egy tanév, ha végzek jövőre, ha sikeresen megírom a dolgozatokat év végén, akkor esélyem nyílik mindezt kipróbálni. Ennek nagyon, de nagyon örülök, mert akkor végre lesz pálcám és a bűbájokat is megtanulom használni. A dolog másik része viszont, hogy egyáltalán nem örülök, mert akkor a nagy iskolába kell majd járnom, és elveszítem a kedves lenti iskolámat. Viszont vállalhatok majd munkát, és lehet, hogy többet nem kell visszamennem a nevelőotthonba. Olyan nagyon jó lenne! Persze ez most még csak egy álom, de ki tudja, talán egy nap valósággá válik.
- Az mennyire menő lenne már! Szeretem a sárkányos dolgokat, meg a sárkányokat is.
Gyerekként is mindig előnyben részesítettem a sárkányos meséket, na meg persze az unikornisosakat. A pegazussal annyira nem voltam kibékülve, csak a Hercules félével. Őt viszont nagyon szerettem, sokszor álmodoztam arról, hogy egyszer nekem is lesz egy pegazusom.
- Nem tudom, hogy az ilyet engedélyezik-e, de mindenképpen meg fogom kérdezni.
A hangomban nagyon sok öröm bujkál, olyan, mintha csilingelne is. Tudod, mint amikor pattogós cukorkát eszel, és ha kinyitod a szádat, akkor a torkodban olyan különös hang jelenik meg. Ez is olyan, csak sokkal lágyabb. Olyan jó lenne Vikiékhez menni, ha nem is végig, de legalább egy kicsit, mert akkor annyival kevesebbet kell az otthonban lennem, és akkor rendesen át tudnánk beszélni mindent.
- Emlékszem, az öcsém is sokat sírt az elején. Apa olyankor sokat dolgozott.
Meg velem is sokat volt, apás programokat csináltunk, sőt, még moziba is elvitt, hogy ne kelljen az öcsémet hallgatnia. Hasfájós volt, apa pedig nagyon, de nagyon érzékeny a hangokra, nem szerette, ha megzavarják a koncentrációban.
- Szerintem is jobb a nagy. Mondjuk a nagyobbak is tudnak hisztizni rendesen, de gondolom a nagy iskolába járók már nem. Ők olyan komolynak tűnnek, amikor reggel mennek fel a faluból.
Mindig nézem őket. A nagyokat, akik az iskola felé igyekeznek, hogy aztán a nap végén visszasétáljanak. Reggel két – három kisebb csapat, és néhány párosan kószáló diák megy fel, a talárjukon a minta minden színben pompázik, aztán estefele, amikor jönnek vissza, akkor már jobban szét vannak szedődve, gondolom, máshogy van órájuk. Olyankor több, kisebb csapat jön vissza.
- Akkor ő még nem tanít téged? Vagy nem akartad, hogy a tesód tanítson?
Én mondjuk biztos nem szeretném, hogy a bátyám vagy nővérem legyen a tanárom, mert akkor én lennék az, akinek biztosan tudja a nevét, és akit testvériességből szívathat is. Közben beérünk, és egy távoli asztalhoz vezetem Vikit. Beszélgetni akarok, de nem akarok zavarni, így ez a kis két személyes asztal nagyon is jó lesz nekünk.
- Nagyon szeretnék már varázsolni! De a vizsgázás nem vonz.
Még egy fintort is vágok, hogy megmutassam Vikinek, mennyire nincs kedvem hozzá. Persze ez az élet velejárója vagy mi, a felnőttek mindig ezt mondják. Mondjuk nem mindig vagyok biztos benne, hogy helyesen mondják, hiszen annyi mindenre rá lehet ezt fogni. Az élet velejárója a nátha, meg az is, hogy házifeladat van, és hogy tíz évesen nem lehet pálcád. Olyan sok minden az élet velejárója, hogy csak na!
- Hogyan lehet olyan tárgyakat felvenni, ahol kedvesek a tanárok?
Jövőre, amikor majd én is ott állok a tárgyfelvételnél, akkor lehet, hogy nem lesz olyan jó és könnyű a dolog, és félek, hogy akkor kedves barátnőm nem lesz ott mellettem.
- Nem tartom valószínűnek, hogy rellonos leszek. Ha mégis, akkor, itt valami nagyon nagy baj van. Szerintem Eridonos sem, ők olyan vidámak és hangosak. Levitás, talán Navinés.
Én magam is azt hiszem ennek a két háznak örülnék a legjobban. Viszont még nem tudom, igazából azt szeretném hogy ha egyáltalán bekerülnék, és ne lenne az, hogy mégsincs bennem mágia, és akkor visszakerülök a családomhoz. Ennyi év után már nem lennék ott boldog, főleg, hogy anyáék lemondtak rólam.
- És van már valaki, aki tetszik neked? Képzeld! A Bende és az Iza szerelmeznek. Pusziszkodnak, meg fogják egymás kezét. Az Iza egész nap a Bendével lóg, és csak este beszélget velünk. Titi nagyon haragszik is miatta, mert sosincs benne a játékba. Azt mondta, hogy a múltkor azt mondta neki az Iza, hogy gyerekesek vagyunk, ő pedig már inkább felnőttesnek érzi magát.

Utoljára módosította:Eszterházy Lili Athalie, 2016. október 27. 13:08
Eszterházy Lili Athalie
INAKTÍV


A halálosztó kiskedvence :3
RPG hsz: 511
Összes hsz: 1049
Írta: 2016. november 10. 19:49 Ugrás a poszthoz

Leonóra

Saci néni azt mondta, hogy feljöhetek vele a nagy iskolába. Bevallom, ettől elég rendesen féltem, mert mi van, ha csak még jobban elveszi a kedvemet a nagy iskolába járástól az, hogy idő előtt be kell mennem oda? Nem akarok elítélő lenni, ne értsen félre senki, egyszerűen csak nem tudom elképzelni magam, hogy ilyen sok év után fel kell mennem majd abba a nagy intézménybe, és ezentúl oda kell majd járnom. Nagyon feszengtem addig, amíg el nem hagytuk a falut, és rá nem tértünk az ösvényre, ami felvisz a kastélyhoz.
Egyrészt még sosem jártam ezen az úton, elvarázsolt az őszi természet és az ismeretlen táj, másrészt nagyon jó és könnyű beszélgetni az útitársammal, így mire ráeszmélhettem volna, már be is zárult mögöttünk a hatalmas tölgyfaajtó. Azt hiszem a hidegből a kellemes melegbe érkezés térített magamhoz. Megborzongtam a hőmérséklet változásra, a testem viszont eddigre már engedelmesen követte Sárát, és felsétáltam mellette a nagy lépcsőkön a hatalmas bejárati csarnokba. Képek, házpontokat jelző nagy homokórák, rengetek emelet magasságát jelző lépcsősorok, folyosók jobbra és balra. Minden olyan hihetetlenül nagy volt, és annyira más, mint amit az előkészítőben megszoktam. A következő tanévtől hatalmas változások jönnek az életembe. Eddig csak sejtettem, de most már tudom is, és be kell vallanom, nem félek kevésbé, mint eddig.
A kérdésre, hogy bemegyek -e vele az igazgatóhoz, csak megráztam a fejem, majd szóban is megerősítettem, hogy én inkább itt várnám meg kint, ha nem akkora baj. Ő csak kedvesen mosolygott, megértően, és elindult befelé. Egyedül kell megtennem itt az első lépéseket. Kicsit megint azt érzem, mint az első varázsvilágbeli napomon. Árva vagyok, de harcos is, megoldom majd ezt a gondot is. Azt a néhány tincset, melyek makacsul előre tolakodtak, hátralendítem, miközben a pontversenyt jelző nagy homokórák felé sétálok. Különleges, ahogy hullanak le, és emelkednek fel a kövek. A levont és adott pontok. A kastély mágiájának egy része, hogy abban a pillanatban, hogy változás áll be a pontversenybe, egyből megjelenik itt. Ez csodálatos.
Eszterházy Lili Athalie
INAKTÍV


A halálosztó kiskedvence :3
RPG hsz: 511
Összes hsz: 1049
Írta: 2016. november 10. 21:04 Ugrás a poszthoz

Leonóra

A pontokról a szemem egy idő után továbbsiklott, a helyiség többi részére. Rengeteg festmény, rengeteg sustorgó festmény. Ez nem újdonság számomra, hiszen láttam már mozgó - beszélő festményeket, és tudtam azt is, hogy nem szabad bámulni őket, mert akkor nagy valószínűséggel megszólítanak. Én pedig nem akartam sem azt, hogy leszidjanak, amiért nézem őket, sem azt, hogy beszédre kényszerítsenek. Félek, hogy a hangom olyan erőtlen, egérhang lenne. A szívem még mindig a torkomban dobog, és érzem, hogy az ujjaim vége egészen hideg. Izgulok, de nem tudom miért.
Hallgatózom, hátha hallok valami mást is, nem csak a festményeket, de nem, rajtuk kívül síri csend honol a környéken. Valószínűleg óra van, vagy talán ilyenkor már mindenki inkább a hálókörletében van. Fogalmam sincs, de be kell vallanom, egy kicsit örülök is, hogy nincs itt nagy tömeg, mert nem veszek el, és nem is néznek rám furcsán, hogy ilyen kicsi gyerekként mit keresek itt.
Ahogy várok, és kémlelek, tekintetem folyton visszavándorol a pontokra, így aztán egy idő után megint ott találom magam, nézve a szépen csillogó kövek vándorlását. Olyan bámulatosan gyönyörű a mágia, hogy nagyon, elveszek benne egészen, így hát nem csoda, hogy egy kicsit megugrok, amikor megszólítanak.
- Igazából egyiket se, vagyis mindegyiket. Nagyon tetszik, ahogy változik az állás.
Bár nem drukkolok egyiknek sem, fogalmam sincs például, hogy én melyik házba illek bele, vagy, hogy melyik házba tesznek majd. Nem drukkolok senkinek, és mégis mindenkinek. Idén még szabad ugyebár.
- Szia, Lili vagyok, az előkészítőbe járok.
Nyújtom a kezem a lány felé, hogy kezet foghassunk. Azt már látom, hogy nagyon szép szeme van, és azt is, hogy nagyon fáradtnak néz ki. Biztos nagyon hosszú napja volt. Néha én is elfáradok, pedig mi nem is varázsolunk, vagy repülünk seprűn. Valószínűleg, mint itt minden, ez is sokkal nagyobb itt. Fejemmel a homokórák felé bökök, miközben felteszem a legegyszerűbb kérdést:
- Melyik házba jársz?  
Eszterházy Lili Athalie
INAKTÍV


A halálosztó kiskedvence :3
RPG hsz: 511
Összes hsz: 1049
Írta: 2016. november 15. 13:09 Ugrás a poszthoz

Leonóra

- Én mugliszármazású vagyok. A szüleim és a testvérem varázserő nélküliek, nem örültek neki, hogy nekem van.
Egy kicsit érzem, hogy ösztönösen elhúzom a szám. Azt persze nem mondom el a lánynak, hogy anyáék már nem is emlékeznek rám, mert, hogy kitöröltettek az emlékezetükből. Így könnyebb mindenkinek, ezt mondták Elisa néninek, amikor eljött, hogy elmondja anyáéknak a dolgot. Végül – bár szerintem nem így tervezte – velem együtt távozott az életükből.
- Olyan, mint itt, csak mi nem varázsolunk. Mugli dolgokat is tanulunk, mint a számolás és a környezetismeret, vannak szakkörök, például tánc, meg foci, de van mágiatörténet is és elméleti bűbáj és bájitaltan. Utóbbin a múltkor már gyakoroltunk is, de pálcát csak akkor vehetünk, ha már elég idősek vagyunk hozzá, amikor már kijártuk az előkészítőt.
Ez az én egyik nagyon nagy szívfájdalmam is. Nagyon szeretnék már pálcát, de még mindig túl kicsi vagyok hozzá. Mondjuk állítólag már nem sokáig, szóval bízok a legjobbakban, ha már ilyen sok év eltelt, akkor ez az egy tanév már nem oszt, nem szoroz.
- Tizenhárom. Jövőre kezdem meg itt a tanulmányaimat itt.
Ezt a mondatot mások biztos nagyobb lelkesedéssel mondják, én viszont egy kicsit ijedt vagyok inkább. Ez egy olyan nagy hely, és bármennyire is elbűvölő, mégis inkább ijesztő egy olyan kislány számára, mint én.
- Milyen az Eridon?
A házakat már ismerem, tudom, hogy melyik milyen vérmérsékletű. Azt is tudom, hogy én nem vagyok alkalmas rellonosnak, és nagyon meglepődöm, ha végül oda osztanak be.
Utoljára módosította:Eszterházy Lili Athalie, 2016. november 15. 13:09
Eszterházy Lili Athalie
INAKTÍV


A halálosztó kiskedvence :3
RPG hsz: 511
Összes hsz: 1049
Írta: 2016. november 16. 20:10 Ugrás a poszthoz

Leonóra

- Őszintén megmondom, fogalmam sincs...
Egy kicsit el is húzom a számat, hiszen ez még mindig nem vigasztal meg. A kezeimet a zsebembe rejtem, és szembefordulok Leonórával.
- A helyzet az, hogy hiába meséltek már minden házról, úgy érzem, hogy nem illek sehova. Olyan, mintha mindegyik lennék, és mégis egyik sem. Mindenhova el tudom magam képzelni, és ugyanakkor nem vagyok benne biztos, hogy bárhol is helyem lenne.
Nagyon sóhajtok a mondat végén. Kár, hogy nincs egy ötödik ház a fogalmam sincs ki vagyok embereknek, akkor nem aggódnék annyira, hogy hova is kerülnék, hiszen ha ide, akkor mondjuk azt jelentené, hogy még ki kell forrnia a személyiségemnek, hogy még nem vagyok száz százalékosan felkészülve arra, hogy házat választhassak magamnak. Még nagyon bizonytalan vagyok ezzel az egésszel kapcsolatban, és fogalmam sincs arról, hogy egyáltalán jó ötlet volt - e belekezdeni ebbe az egészbe ezelőtt öt évvel.
- És milyen érzés ide járni? Mennyire nehéz? Milyenek a tanárok?
Mindent szeretnék tudni, azért, hogy amikor már ide jutok, akkor mindent tudjak. Vannak tanáraink innen fentről, ők ott lent rendesek, de lehet, hogy csak azért, mert itt fent szokták magukat kikiabálni, vagy mert az igazgató bácsi megkérte őket, hogy velünk, kicsikkel ne kiabáljanak. Elég sok mindennel lehet magyarázni azt, hogy kedvesek, de szeretném tudni az igazságot. Ha mondjuk itt fent is kedvesek, akkor az már egy kis nyugalmat ad.
- Alig várom már, hogy megkapjam a pálcámat.
Ez az, ami tényleg a legjobban megmozgat. A múltkor, amikor ott voltunk a nagyfiúnál, akkor teljesen elbűvölt az, ahogy Alíznak keresik a pálcát, aztán végül meglett, éreztem, hogy még engem is megmelenget az egymásra találás öröme, és ezt szeretném már én is átélni.
Iványi Lili Athalie
INAKTÍV


A halálosztó kiskedvence :3
RPG hsz: 511
Összes hsz: 1049
Írta: 2016. november 26. 22:54 Ugrás a poszthoz

Leonóra

- Persze, nem is attól félek...
De, igazából attól is félek, hogy nagyon nehéz lesz, és kibukok. Akkor tényleg nem lesz hova mennem. Ha innen kitesznek, mert nem tudok úgy teljesíteni, ahogy szeretném, akkor bizony nekem annyi lesz, meg egy bambi. Nem tartom valószínűnek, hogy valaki örökbe fogad, vagy, hogy ha mégis igen, akkor meg is tart, ha nem vagyok képes elvégezni az iskolai feladataimat. Elég bonyolult ez a helyzet.
- ... csak félek, hogy mi lesz akkor, ha már fel kell nőnöm. Ijesztő a felnőttek világa.
Meg már a nagyobb gyerekeké, a tiniké. Az a sok szerelmi bánat, és feladat, amikkel meg kell birkózniuk. Annyira sok minden, hogy nem is értem, hogy bírják azok, akik legalább egyszer nem törnek össze teljesen. Biztos ők nagyon erősek lelkileg. Én most már attól is megremegek, ha csak eszembe jut, hogy már eltelt az év fele lassan, és hamarosan fejemre kerül a süveg, hogy aztán beosszon.
- Szívesen körbenéznék, de Saci néni kérte, hogy ne kóboroljak el, szóval itt kell várnom rá, amíg vissza nem jön. Az igazgatóhoz ment be, valami papírokat hozott neki. Én kint játszottam, és megkérdezte, hogy van - e kedvem eljönni vele, így eljöttem.
Ezzel megválaszolom azt is, hogy a szüleimmel jöttem - e. Kevés esélytelenebb dolgot tudok elképzelni, mint azt, hogy ők valaha is elfogadják ezt az egészet. Itt még az sem segít, hogy talán majd egy nap. Egyszerűen ki van zárva, és az, hogy nem emlékeztek rám, sem a varázsvilágra, csak azt erősíti meg, hogy ők ezt az egészet sosem lennének képesek megérteni. Eleve kiakadtak azon, hogy én hittem az unikornisokba. Annyira túlmentek ezek a dolgok a realista felfogásukon, hogy ha mellettük sétált volna el, akkor se hitték volna.
- Ilyenkor már nincs órád?
Kérdezek én is, hiszen nem árt felkészülni arra, hogy mi lesz, amikor ide kerülök.
Iványi Lili Athalie
INAKTÍV


A halálosztó kiskedvence :3
RPG hsz: 511
Összes hsz: 1049
Írta: 2016. december 25. 12:44 Ugrás a poszthoz

Laura

Végre esik a hó és itt a szünet is! Nem mentünk haza, mert valami közbejött anyának és apának. Az új anyukámnak és apukámnak. Olyan jó két kedves és szerető felnőttnek azt mondani, hogy anya és apa, hogy az hihetetlen. Az első pár nap nagyon furcsa volt. Ahogy lett egy saját szobám, aminek a falszínét én választhattam meg. Ruhákat, játékokat és könyveket kaptam, és a nővéremmel, mert bizony nővérem is lett nekem, együtt örömködhettem minden nap. Nagyokat sétáltunk, és nevettünk, és rájöttünk, hogy nagyon sok mindenben hasonlítunk. Most már a nagy iskolától se félek annyira, ami fent van a hegyen, tudom, hogy jövőre, amikor beosztanak, jó házba fogok kerülni, és hogy minden rendben lesz. Megtaláltam a helyem a mágusvilágban, és ez egyszerűen csodálatos.
Viszont a karácsony az most nagy szívás, mert anyáéknak el kellett utazniuk, így majd utólag fogunk karácsonyozni. Addig Polett a nagy iskolában van, én pedig az előkészítőben. De persze nincs okom panaszra, hiszen itt is kaptunk nagyon sok szép ajándékot Thomas bácsitól. Ma reggelre pedig egy hatalmas réteg friss hó hullott le, olyan nagyon sok, hogy szinte vakítóan világos volt a szobámban már korán reggel. Alig vártam, hogy végre túlessünk a reggelin, a délelőtti foglalkozásokon és az ebéden, hogy eljöjjön végre az egy óra, amikor vastagabb nadrágot, sálat, sapkát és kesztyűt húztam, és elindultam ki, ide, ahol most vagyok, hogy végre felépíthessem az idei év első hóemberét. A legtöbben, azok közül, akik itt vannak, hógolyóznak. Egy kicsit én is játszottam velük, de kiestem a csata elején, így ház ahelyett, hogy néztem volna a többieket, nekiálltam a hóemberemben. Az alja már megvan, a végén már nagyon nehezen tudtam venni a levegőt, olyan nagy lett a pocakja. a törzse már kisebb lesz, de félek, hogy egyedül nem tudom majd felemelni rá. Lassan kész, mindjárt odaérek az aljához.
Iványi Lili Athalie
INAKTÍV


A halálosztó kiskedvence :3
RPG hsz: 511
Összes hsz: 1049
Írta: 2016. december 25. 20:45 Ugrás a poszthoz

Polett

Végre hazaértünk, ami nagyon jó, hiszen mostanra már teljesen otthonomnak tudom mondani ezt a helyet. A szobám engem tükröz, vidám sárga alappal, és a szivárvány minden színével. Az ágyneműm és az ágytakaróm is olyan, mintha a világ minden festéke összefolyt volna rajta. Az új szüleim nagyon rendesek velem, nem tekintenek nem ide illőnek, vagy újnak, ha itthon vagyunk, én is kiveszem a részem a házimunkából, és ez az, ami mindig is hiányzott. Itt mindenki vidám, ha valami balul sül el, nevetünk. Az eredeti családomban ha eltört egy pohár, egész nap feszültség volt. Hát még amikor kiderült, hogy boszorkány vagyok. Emlékezni se jó rá. Persze elvehették volna az emlékeimet, de nem akartam, emlékezni akartam rá, hogy miként döntöttek, és az egészre. Csak az öcsém hiányzik, ő nem tehetett semmiről, ő nem tagadott meg engem, és bár nem emlékszik rám, tudom, hogy örökké szeretni fogjuk egymást.
- Boldog karácsonyt!
Felelem mosolyogva, felpillantva a levélből, amire éppen Izának rajzolok mókust. Még a nyelvem is kidugom, úgy koncentrálok, ám a hordozó rákényszerít arra, hogy ideiglenesen félre tegyem a levelet, és megnézzem, hogy mi van benne.
- Cica! De aranyos! Kiveszed?
Mostanra már a hordozó előtt vagyok, lehajolok hozzá, hogy jobban lássam, az sem zavar, hogy hosszú hajam a padlót súrolja. Imádom a hajam, eddig mindig befontam, ám mostanában inkább kibontva hordom, nagyon szeretem, ahogy suhan mögöttem.
- Nagyon jó volt. Thomas bácsi hozott nekünk egy csomó ajándékot, finom sütiket, és játszottunk egy csomó mindent. Laurával meg hóembert építettünk.
Miközben beszélek, visszasétálok az ágyhoz, a táblát, rajta minden eszközömmel átpakolom az íróasztalra, leülök, és megpaskolom magam mellett a helyet, hogy üljön le testvérem is.
- És a tiéd?
Iványi Lili Athalie
INAKTÍV


A halálosztó kiskedvence :3
RPG hsz: 511
Összes hsz: 1049
Írta: 2016. december 25. 23:47 Ugrás a poszthoz

Nővérkém Love

- Csillag.
Jegyzem meg a nevet, a kezemet finoman és lassan kinyújtva a cica felé. Hagyom, had szaglásszon meg, hiszen mostantól az egyik társa leszek. Otthon nem igen lehetett állatunk, bár egyszer megpróbáltuk, de az előkészítővel rendszeresen jártunk menhelyekre, rezervátumokba. Elisa néni, aki a faluba hozott és Thomas bácsi is mindent megtettek azért, hogy állatokkal is körülvehessük magunkat. Nagyon sok mágikus és varázslat nélküli állattal foglalkozhattunk. Én például tudom, hogy ha elég pénzem lesz, akkor egy puffskeint fogok venni. Tudom, vannak furcsa szokásai, de egyszerűen olyan aranyos, hogy nem lehet nem szeretni.
- Tedd le az ágyra. Várj!
A szekrényhez lépve egy puha takarót veszek elő, és lefektetem az ágyra. Olyan jó illata van még most is, hogy csak na. Otthonról ez volt az egyik dolog, amit elhoztam, a babatakaróm. Mindig velem volt, megvédett. Elisa néni úgy bűvölte meg, hogy mindig érezhessem az otthon illatát. Ez egyrészt gyógyír volt, másrészt kemény lecke az emberi természetről, viszont valami csodálatos része. Az anyukám és az apukám voltak azok, akik megteremtettek engem, a testvérem pedig, aki bármikor, ha szomorú voltam, átölelt. Ezeket az emlékeket nem akarom elfelejteni akkor sem, ha ők el is felejtettek engem.
- Erre tedd rá, nem esik majd baja, de nagyon puha.
Én magam nem az ágyra ülök, hanem elé térdelek, nézem az apró macskát, aki lassan elkezdi felfedezni a környezetét. Olyan, mint én voltam egykor. Esetlen, bizonytalan, de kíváncsi. Nekem sikerült, és tudom, hogy neki is fog majd. Megleli a maga otthonát, és remélem, hogy mi leszünk azok.
- Jövőre, amikor már én is a Bagolykő diákja leszek, vigyázhatunk rá felváltva. Bármelyik házba kerülök is, találkozni fogunk egy csomót, és ő is bemászhat bárhova, ugye?
A kérdésére, hogy mit kaptam karácsonyra, és a kérésre, hogy mutassam meg, felkelek, és az asztalomhoz lépek, elveszek egy dobozt, amibe az ajándékokat tettem. Még nincs meg a helyük, addig viszont nem akarom, hogy elvesszenek.
- Kaptam itthon egy naplót, hogy leírjam a gondolataimat. Rengeteg mágikus filcet, és tollat, amik nagyon menők. Csillognak, és ki is emelkednek a papírról. Ezekkel csináltam rajzokat Iza és Titi leveleire. Kaptam pucsit és zoknit is. Sosem volt még karácsonyi zoknim. Ezt pedig Thomas bácsi adta.
Egy könyvet emelek ki a sok közül, melyet Georgia Macelley jegyez. Nagyon szép fekete és arany borítója van, a címe pedig magáért beszél: Varázslatos találkozások.
- Az írónő leginkább felnőtteknek ír regényeket, ez az első olyan, ami ifjúsági irodalom. Már a felét kiolvastam, imádom. A cím nem a legjobb, de nagyon tetszik, és Thomas bácsi írt is bele nekem.
Polett elé csúszva kinyitom a könyvet, melynek első oldalán egy kis üzenet található:


Kedves Lili!

Csodálatos személyiséged, kedvességed, önzetlenséged varázslatossá tesz minden napot, melyet közöttünk töltesz. Tudom, hogy félsz attól, hogy elhagyd az Előkészítőt, mi is félünk attól, hogy mi lesz, ha már nem leszel itt, de tudom, hogy sikeresen veszel majd minden akadályt. Kriszpin egy csodálatos emberrel fog gazdagodni jövőre a személyedben, én pedig remélem, hogy nem felejtesz el minket.

Karácsonyi alkalmából szívből üdvözöl:
Thomas Alexander Everett
Iványi Lili Athalie
INAKTÍV


A halálosztó kiskedvence :3
RPG hsz: 511
Összes hsz: 1049
Írta: 2017. január 4. 20:29 Ugrás a poszthoz

Laura

Éppen feladni készülök a küzdelmet a hatalmas hókupaccal szemben, amikor hirtelen segítségem akad, és Laurám széles mosolyát pillantom meg a másik oldalon. Szavak nélkül, de hálás pillantásomból egyértelműen kivehető, hogy nagyon hálás vagyok neki azért, hogy most itt van, és segít nekem. Igazán jó barátnőm már vagy két éve, jobbat nem is kívánhatnék, így hát mikor az utolsó rész is felkerül, lelkesen megölelem, amitől lehet, hogy szegény frászt kap, én viszont örülök, hogy itt van velem. Bár nem biztos, hogy a kirohanásaimmal tud mit kezdeni.
- Köszönöm, köszönöm, köszönöm! Annyira szuper, hogy segítettél!
Lelkesen nézek rá, majd a következő pillanatban már perdülök is, és elröppenek a hinták felé, ahova lepakoltam a díszítőket. Először a lyukas lábost, meg a benne lévő répát és régi sálat hozom oda, letéve Laura elé, majd visszalépve a seprűt is elhozom.
- A nagy iskolában te fogsz kviddicsezni?
Ez a seprű persze nem alkalmas rá, nincs megbűvölve, és ha meglenne, akkor is életveszélyessé kellene nyilvánítani, mert ahány szála csak van, annyi felé állnak jelenleg. Nem biztos, hogy ezzel profi kviddicses is messze jutna, vagy éppen de, de biztos, hogy nem oda, ahova jutni szeretne. Én nem hiszem, hogy fogok, eléggé félek a durvaságoktól, és a nagyok mindig azt mesélik, hogy veszélyes sport, meg, hogy tele vannak kék – zöld foltokkal. Én olyanokat nem szeretnék szerezni, úgyhogy nem is nagyon kísérleteznék.
- Szerinted melyik házba kerülünk majd?
Csacsogok tovább, miközben kiveszem az edényből a sálat, és a nyaka köré igazítom úgy, mint ahogy mostanában a nagyfiúk hordják, olyan bedugósan. Azt mondjuk nem tudom, hogy a seprűt miként juttatjuk még át a testén, de majd kitaláljuk, nem vagyunk mi olyan elveszettek.
- Nem kéne kezed meg lábakat csinálni neki?
Iványi Lili Athalie
INAKTÍV


A halálosztó kiskedvence :3
RPG hsz: 511
Összes hsz: 1049
Írta: 2017. január 4. 22:48 Ugrás a poszthoz

Nővérkém

- Ez mind az enyém? Azta! Köszönöm szépen! Én még nem adhatom oda neked amit én adok, mert még nem csomagoltam be.
Azért nem, mert még nem találtam meg a tökéletes csomagolópapírt, és bár ez nevetségesnek tűnhet, de nagyon fontos, hogy minden jó legyen. Ez az első karácsonyom az új családommal, és nem akarom elszúrni, és azt sem akarom, hogy olyan apróságon múljon, mint a csomagolópapír. Tudom, ez viccesen hangzik, de akkor is.
- Viszont még ma megkapod.
Jelentem ki magabiztosan, mert ez motivál engem is arra, hogy megoldjam a problémát. Igen, mondjuk színezés helyett is megoldhattam volna, de még nem vagyok itt ismerős, apa meg csak délután ér rá, hogy elmenjünk bevásárolni. Akkor akarok majd valami szépet találni. Tudom, hogy egy kicsit későn lesz. Eredetileg a faluba akartam venni, de már nem volt alkalmunk kimenni, amik pedig ott voltak, egyik se nyerte el a tetszésemet.
- Nagyon rendes ember, sajnáltam, hogy Shanes néni elment, de nagyon szeretem Everett bácsit is. Nagyon rendes.
Örülök a szavainak, közelebb sétálok hozzá, és megölelem, hiszen nagyon jó, hogy ilyen rendes testvérem lett. Végre meghallgattak az imáim, amiket lefekvés előtt mindig elmondtam, főleg akkor, amikor a Kereki – Nagy beli ágyamban próbáltam elaludni. A kollégiumi ágyam más volt, ott szerettem lenni, de a nevelőotthon valahogy kivett belőlem valamit, még akkor is, ha nem akartak nekünk ártani, mert nagyon rendesek voltak velünk. Azonban az egy árvaház, nem lehet mindig felhőtlen a légkör.
- De aranyos! Rendesen vannak akkor macskatulajdonságai?
Mondjuk ez egy eléggé kicsűrt kérdés volt így, de nem mondhatom, hogy a lényeg nem ment át benne. A kérdésre, hogy majd olvasok – e a könyvből, bólintottam, miközben felkelve visszaraktam a többiek közé, majd elpakolom, de nem most, amikor Polett végre itthon van.
- Egy ideje már gondolkozok ezen. Az biztos, hogy nem a Rellon házba. Nem vagyok agyafúrt, sem főnökösködő. Nem is hiszem, hogy az Eridon lenne a megoldás, mert nem vagyok olyan hangos, szeretek csendben elvonulni, és szemlélődni. A Levita talános, mert nagyon szeretek tanulni és új dolgokat megismerni, de a Navine is, mert olyan kedvesek és kellemesek. Szóval vagy sárga leszek, vagy kék.
Tartok egy kis szünetet, lehuppanok az ágyra, lábaimat felhúzva öltözök be a kötött ajándékokba. Végül összeszedem a gondolataimat, és kimondom, amit már egy ideje érzek:
- Azt hiszem, navinés szeretnék lenni.
Talán egy kicsit meglepi, hiszen egy időben nagyon Levita párti voltam, mégis azt hiszem, hogy a Navine az, amit igazán otthonomnak tudok tekinteni. Persze ehhez a süvegnek is lesz még szava, és messze is van még a tanévkezdés. Addig is, anyáék szólnak, hogy menjünk enni, így engedelmesen lesomfordálunk.
Utoljára módosította:Iványi Lili Athalie, 2017. január 19. 22:16
Iványi Lili Athalie
INAKTÍV


A halálosztó kiskedvence :3
RPG hsz: 511
Összes hsz: 1049
Írta: 2017. január 6. 18:35 Ugrás a poszthoz

Laura


- Nem valóban nem az.
Mostanában mondjuk mindenkitől megkérdezem, hogy fog-e. Nem tudom miért, hiszen engem pont nem érdekel a kviddics, de a nagyok, akiket hallok, mindig a kviddicsről beszélgetnek, és olyan, mintha minden nagy kviddicsezne. Én csak nem akarok kilógni a sorból, azt akarom, hogy majd ha felkerülök a nagy iskolába, ne tudjanak rám ujjal mutogatni, mert én nem csinálok valamit, pedig mindenki más igen. Viszont egyre többen mondják, hogy nem fognak kviddicsezni, és ennek titkon nagyon örülök, hiszen nem én leszek az egyetlen.
- Engem elkezdett érdekelni a színészkedés. Szerinted jó lennék benne?
Végre eljutottam arra szintre, amikor a minden érdekel helyet ott tartok, hogy vannak dolgok, amik jobban érdekelnek, mint mások. Ez azért nem rossz. Azt hiszem elkezdett kiforrni a személyiségem. Saci néni használta ezt a múltkor, és annyira tetszett, hogy megjegyeztem. Mindig magam elé képzelek egy nagy adag bugyogó húslevest, persze rendre éhes is leszek tőle.
- Alig várom már, hogy valaki olyan akarjon lenni, mint én! Képzeld el, milyen menő lesz, mi leszünk a példaképek. Nagyok leszünk, okosak, és mindenki tudni fogja, hogy kik vagyunk. Persze előtte nem lesz könnyű, hiszen a gólyákat mindenki csúfolja meg megvicceli, de amikor már másodikosok leszünk, az nagyon jó lesz.
Érzem is a zsigereimben, hogy jó lesz, és bevallom, bármennyire is szeretek itt lenni, azért várom már azt is, hogy a nagy iskola diákja legyek. Bár az első év eltelhetne gyorsan, és jöhetne tényleg a második, mert nagyon félek attól, hogy nevetség tárgyává tesznek. Tudom, hogy másokat is, de nem akarom, hogy nagyon rossz legyen.
- Biztos, kit kérjünk meg szerinted?
Nézek a tanárok csoportja felé, egy páran kint állnak, felügyelik a kintieket, de nem látom rendesen az arcukat, mert teljesen be vannak burkolózva.
- Szerinted, ha megkérjük, a hóember megijeszti Botit? A múltkor meghúzta a hajam és megdobott pogácsával.
Iványi Lili Athalie
INAKTÍV


A halálosztó kiskedvence :3
RPG hsz: 511
Összes hsz: 1049
Írta: 2017. január 20. 21:39 Ugrás a poszthoz

Laura

- Háát jó.
Leveszem a sapkámat, kiengedem a hajamat, egy kicsit megrázom, hogy ne úgy álljon, mint az összehúzott szénakazal – mert ugye ha beletúrok, akkor olyan, mintha szegény szénakazalt eltalálta volna egy western filmes széllökés. A sapkámat simán ledobom a hóba, rá a hajgumikat, mert azért azokra még szükségem van, így is folyton elszöknek. Lépek két lépést hátra, majd háttal fordulok Laurának. A kezemet csípőre teszem, a következő pillanatban pedig jobbra meglendítem a fejem. A rengeteg hosszú hajam csak úgy repül, én pedig előbb a bírálómra nézek, igyekszek „áthalló pillantást” – ezt olvastam a múltkor Katinka néni könyvében – vetni rá, bár fogalmam sincs milyen az, majd elvigyorodva felpillantok az égre, és csücsörítek a számmal, mint a nénik a plakátokon.
Pár pillanatig úgy maradok, de utána nem tehetek róla, kitör belőlem a nevetés. Nem is értem, hogy a felnőttek hogy tudják ezt olyan komolyan csinálni. Nekem muszáj nevetnem. Egy pillanat alatt már térdelek a hóban, és úgy érzem, hogy sosem fogom tudni abbahagyni a nevetést. Már fáj az oldalam, és igyekszem nagy levegőket venni, hogy egy kicsit csökkenjen a fájdalom, de csak rosszabb lesz. A Szememből is folyik a könnyem, így azt is törölgetem.
- Na?
Ennyit tudok csak kinyögni egy nagyobb levegővétellel, elfúló hangon. Ez a nevetés igazából már nagyon kellett. Fáznak a füleim, így gyorsan magamhoz húzom a sapkám. A két hajgumit zsebre vágom, a sapkámról pedig lesöpröm a havat, mielőtt visszahúznám.
- Őket nagyon szeretem, biztos csinálnak nekünk havazást. Bár, ahogy ezt a kis pelyhet elnézem, hamarosan sokan jönnek még. Nagyon szeretem a hópelyheket, tudtad, hogy nincs két egyforma? Olyan különleges, hogy nincs. Szeretném tudni, hogy ez hogyan lehetséges. Annyira sok titok van a természetben.
Én mindig is természet közeli voltam, otthon is, ha tehettem, mindig kint voltam az udvaron, néha csak órákon át ültem, és néztem a természetet. Ahogy hullnak a levelek, vagy éppen kinyílnak a tulipánok. Képes voltam hajnalban kiülni a kertbe, és figyelni a folyamatot. Először lassan indul, majd hirtelen már ki is nyíltak, estére pedig újra becsukódtak.
- Te mi szeretnél lenni, ha felnőtt leszel?
Kérdezem az eget vizsgálgatva. Jeleket keresek arra, hogy elkezdődik a havazás. A nagy nézésben teljesen elveszítem az egyensúlyom, és hátraesek, mint egy zsák krumpli. Nem fáj, nevetnem kell.
- Csináljunk hóangyalt!
Kiáltom lelkesen Laurának, és én el is kezdem megvalósítani a sajátomat.
Iványi Lili Athalie
INAKTÍV


A halálosztó kiskedvence :3
RPG hsz: 511
Összes hsz: 1049
Írta: 2017. február 27. 20:31 Ugrás a poszthoz

Laura

- Jaaaj, annyira nagyon jó lenne Laus! El sem tudod képzelni, hogy mennyire jó lenne. Annyira remélem, hogy Valentin úr még nem akar majd nyugdíjba menni. Szerintem mondjuk még elég fiatal is hozzá, hogy megtegye. Én úgy, de úgy szeretnék vele egy színpadon szerepelni. Mondjuk a Szépség és a Szörnyetegben! Én lennék Belle, ő pedig a Szörny. Énekelhetnék vele a színpadon és minden. Jaj, soha többet nem kérnék semmit, ha ez teljesülhetne.
Amióta csak láttam a színpadon, azóta vágyok rá, hogy ott álljak vele a színpadon, és a múltkor beszélhettem vele, sőt a hajamat is befonta. Olyan jó ember, jó a szíve és kedves. Nagyon jól éreztem magam a társaságában. A lánya biztos nagyon szerencsés, hogy ő az apukája, és persze Thomas bácsi is, hogy ilyen jó barátja van, mint ő.
- Szerintem lesz legalább egy közös óránk a nagy iskolában.
Pillantok rá vigyorogva. Biztos vagyok benne, hogy a Legendás Lények Gondozását mind a ketten fel fogjuk venni, így minden órán együtt ülünk majd és a csoportmunkákat is együtt csináljuk majd végig.
- Nem baj, hogy nincs, milyen unalmas lenne, ha mind ugyanolyanok lennénk. Neked például olyan szép a szemed, tök nagy kár lenne, ha nem lenne ilyen szép, hanem egyforma lenne, mondjuk Bende szemével. Neki gomb szeme van, olyan izé. Kicsi.
Pedig minden második lány szerelmes ám belé, de nekem nagyon nem tetszik a Bende. Olyan furcsa és nyálas, olyan bleee. Nem járnék vele akkor sem, ha kötelező lenne. Nem, nagyon nem.
- Szerintem te nagyon jó lennél benne. Ígérem, hogy minden héten egyszer elmegyek majd. Tudod, a színházban nagyon nagy a hajtás, de ha majd gyerekeim lesznek, akkor úgyis kevesebbet fogok dolgozni, és akkor mindennap elmegyünk majd, mert egészen biztos, hogy a gyerekeim is szeretni fogják a természetet.
Már látom is magam előtt. A férjem öltönyös lesz. Mindig aktatáskával fog járni, és borostás lesz az arca, de jól fog neki állni, a gyerekeink, mert kettő lesz mindenképpen, pont olyanok lesznek, mint a reggelizőpelyhes reklámokban a gyerekek. Mindig mosolyognak majd. Persze tudom, hogy ez sokszor nem megy ilyen könnyen, de álmodozni szabad, ugye.
- Ne féééélj!
Felpattanok, és szorosan átölelem a derekát. Én is félek, de nem mutatom ki, mert ha kimutatom, akkor az ő félelme se fog elmúlni. Ez pedig nagyon rossz lenne. Miatta erős leszek.
- Figyelj, én is megyek veled, ott leszünk, együtt. Lehet, hogy más házba járunk majd, de a szünetekben és az órákon találkozni fogunk. Majd megbeszéljük, hogy milyen tantárgyakat vegyünk fel, és padtársak leszünk, meg együtt megyünk enni és délután együtt tanulunk majd. Laus, én sosem hagylak el téged! Megígérem!
Elengedem, a jobb kezem a szívemre teszem a másikat pedig felemelem, mint a filmekben.
- Én, Iványi Lili Athalie, születtem Eszterházy Lili Athalie, szentül fogadom neked Vörös Laura és egyúttal megesküszöm az életemre és a nagy álmomra, hogy Révay Valentinnal együtt szerepeljek a Szépség és a Szörnyetegben, hogy soha, de soha nem hagylak el, és ha kell, akkor még nagy fiúkkal is veszekszem érted, hogy ne bánthassanak. Ha ezt a fogadalmamat megszegném, akkor változzak rút kelésekkel teli, rezgő csontú banyává.
Iványi Lili Athalie
INAKTÍV


A halálosztó kiskedvence :3
RPG hsz: 511
Összes hsz: 1049
Írta: 2017. március 16. 20:04 Ugrás a poszthoz

Császkálósan

Ez az első alkalom, hogy a nagy iskolába bejöhettem. Mivel a következő tanévtől hivatalosan is ide fogok járni, már ha addig nem történik valami egetrengetően nagy zűr. Úgy érzem, hogy fog, és az én megérzéseim nem rosszak, így csak reménykedem benne, hogy ez most nagyon félre ment.
A ruháimat én szaggattam kicsit szét, a hajamat és a sminkemet pedig Révay bácsi csinálta. Nagyon jól ért az ilyesmikhez, és tudtam, hogy vele nem lőhetek mellé. Amikor a tükörbe néztem, akkor nem is egy lassan tizennégy éves lányt láttam, hanem egy tizenhat éveset. Sosem voltam még ennyire kifestve, sőt kifestve se, úgyhogy most nagyon meglepődtem. Jó sokáig nézegettem magam a tükörben, majd megöleltem a bácsit, és elsiettem egy csapat gyerek után én is fel a kastélyba. Holnaptól az új második otthonomba.
Nagyon tetszik a kinézetem, csak valahogy ezek az agancsos - faágas valamik furcsák, de ahogy nézem, van, akinek a fején is van ilyen, szóval biztos, hogy jól választottam. Teszek két lépést és elbizonytalanodok az előbbi kijelentésemen, mert egy angyalka mellett sétálok el, és a messzeségben is van egy fura ruhás alak. Biztos a show részei, ahogy hallottam, ha itt elszabadul a buli, akkor el van szabadulva. Most azonban csak nézelődöm, és bámulászom a sok különlegességet, amit most a szervezők ide varázsoltak. Nem semmi, le a kalappal mindenki előtt.
A nagy nézelődésben viszont nem figyelek túlságosan, így az első lendülettel beleütközöm egy lányba - Fanni -, aki épp egy vörös hajú fiúval beszélget.
- Bocsánat. Ne haragudj, nem figyeltem.
Nézek rá riadtan, miközben megkerülöm. Mind a kettejük jelmeze nagyon királyul néz ki, főleg a fiúé. Továbbsétálok, remélve, hogy beleakadok valakibe, aki nem beszélget olyan nagyon.
Iványi Lili Athalie
INAKTÍV


A halálosztó kiskedvence :3
RPG hsz: 511
Összes hsz: 1049
Írta: 2017. március 23. 22:30 Ugrás a poszthoz

Hát akkor Márton Cheesy

Annyira nagyon csodamenő ez a hely, hogy az egyszerűen hihetetlen. Imádok itt lenni, és ha itt ilyenek a bulik, hát akkor nagyon fogok szeretni ide is járni. Persze félek, Mármint oké, most ez jó, de mindjárt be fognak osztani, mindjárt elkezdődik a nagylány életem. Én is nagylány leszek és Laura is, és oké, ez a része inkább nagyon parázós. Viszont nem sok időm van ezek elmélkedni, hiszen ahogy sétálok, rám kiabálnak, vagyis sikítanak, de ő fiú, szóval nem sikít, hanem oroszlánbőg. Igen, a fiúk kiabálása olyan, mint az oroszlánbőgés. Mint Simba az oroszlánkirályból, megvallom, hasonlít is rá.
- Persze, hogy ismersz butus! Lili vagyok!
Nem is figyelek a bemutatkozására, sokkal jobban lekötött az oroszlánbőgéses elméletem kidolgozása. De oké, most már megvan, már tudom, hogy a fiúk hogyan sikítanak.
- Ne aggódj, nekem is. Nem is akartam eljönni, de rávettek. Viszont nem vagy sámánosban. Nem szeretnél olyan lenni? Ha gondolod szívesen kikenlek meg ott tudunk neked maszkot is keresni és adhatok egyet az agancsaimból is. Igazi színházas kellé, Révay bácsi adta nekem.
Az utolsó mondatra büszkén kihúzom magam, mert valljuk be, ez nagyon nagy dolog, főleg akkor, ha minden vágyad az volt, hogy megismerkedhess vele, aztán Everett bácsi elvitt színházlátogatni, és akkor ott beszélgethettünk, és jóba lettünk, és most nagyon rendes volt velem. Ő csinálta a sminkemet is, sőt, azóta már, mióta jóba lettünk, szerepelhettem a színpadon is. Olyan nagyon különlegesnek érzem az életem mostani szakaszát, hogy el sem tudom mondani. Persze az iskolaváltás szívás lesz, azon kívül viszont minden más annyira király, hogy nagyon.
- Apukád is itt van?
Révay Lili Athalie
INAKTÍV


A halálosztó kiskedvence :3
RPG hsz: 511
Összes hsz: 1049
Írta: 2017. április 15. 08:55 Ugrás a poszthoz

Laura

- Laura én annyira, de annyira remélem, hogy ez megvalósul!
Komolyan, nem is vágyok semmi másra, főleg azóta, hogy beszélhettem is vele. Akárhányszor két oldalra fonom a hajam, a jobb oldalinál mindig elmosolyodom, mert eszembe jut, hogy azt ő csinálta, és hogy milyen jó volt beszélgetni vele, és milyen kedves volt. Jól játssza a szörnyeteget a színpadon, és szerintem a kinézete miatt olyan a való életben is. Az emberek tartanak tőle, pedig tele van szeretettel.
- Ez nekem nagyon tetszik, legyenek ugyanolyan óráink. Elmehetnénk előtte együtt megvenni a pálcánkat Kylehoz, aki amúgy nagyon rendes és nagyon kedves és nagyon aranyos, és nagyon, de nagyon magas. És aztán akkor az évnyitón, ha külön házba is osztanak be minket, akkor utána kisakkozhatnánk, hogy hogyan tudunk úgy ülni, hogy lássuk egymást mindig, mert akkor ha valami vicces történik, akkor egyből tudjuk jelezni a másiknak.
Ezt mind egy szuszra mondom el, még én is belefáradok, szóval biztos, hogy szegény Laura is csak pislog, hogy most mi történt. Ösztönösen jó barátok lettünk itt lent, és ezt nem akarom elcserélni semmire.
- Régi nóta száll... Volt két idegen... Aki hirtelen... Egymásra talált...
Énekelem én is vele vidáman a sorokat. Ez az a nóta, vagyis egy a sok közül, amit még álmomban is képes vagyok felidézni. Imádom, és egyszerűen megveszek érte.
- Ezt akár rólunk is írhatták volna.
Végül is, mi is idegenek voltunk, aztán egyszer csak jött valami, és bumm, máris ott voltunk. Ez remek, egyszerűen remek. Sosem akarom őt elveszíteni, mert nagyon szeretem és nagyon fontos nekem.
- Nincs, mármint annyira sok mindent nem mondtak, és azt mondták, ha szeretnék elmenni valamelyik barátomhoz, csak szóljak, hogy mikor és beírják a naptárba. Ez olyan szuper, mármint, együtt lehetünk és lesznek ott állatok is, imádom az állatokat.
Nem mintha ne tudná, de újra és újra feltörő lelkesedésemet nem tudom elrejteni. Izgatottan csapom össze a kesztyűs kezeimet, melyekről egész hóvihar száll alá, én pedig kacagok, még az oldalam is belefájdul.
- Gyere, meghívlak egy forró teára. Én állom.
Még kacsintok is hozzá nagylányosan. Technikailag persze Thomas bácsi állja, mert épp uzsonnaidő van, de ez teljesen mellékes. Most az a fő, hogy megmelegedjünk, együtt.
Révay Lili Athalie
INAKTÍV


A halálosztó kiskedvence :3
RPG hsz: 511
Összes hsz: 1049
Írta: 2017. április 27. 20:33 Ugrás a poszthoz

Laura

Nem is olyan rossz itt fent lenni. Mármint nagyon sokat kell tanulni, meg minden. Nem minden megy elsőre és nem is minden megy olyan jól, de azért van már pár sikerélményem. Még a végén boszorkány lesz belőlem! A gondolatra szélesen elvigyorodok, ahogy lefelé haladok. Az előbb láttam elmenni Asht és Francit is a falu felé, de nem voltam benne biztos, hogy utánuk kellene szaladnom. Mármint most hivatalosan a testvéreim mind a ketten, de ők nem testvérei egymásnak, sőt, szerelmesek egymásba, és sokszor látom puszizkodni őket, úgy, ahogy néha anyáékat is láttam, vagyis tudom, hogy jobb, ha nem zavarok. Nem biztos, hogy zavarnék, de szerintem igen. Szóval lelassítom inkább a lépteimet, élvezem a tavaszias időt, és azt, hogy vége a mai tanításnak.
- Laura!
Annyira nem sikerült találkoznunk mostanában, hogy a zűrös napjaimat nem is tudtam neki elmondani. Egyszer-kétszer összefutottunk ugyan, megbeszéltük, hogy beszélnünk kell, aztán valahogy sosem jutottunk egyről a kettőre. De most szerencsére úgy néz ki, hogy ráér, hacsak nem ő is egy fiúval készül ezen a titkos helyen találkozni, és így nekem is van okom nem hazamenni, és láb alatt lenni. Lelkesen közelebb ugrálok hozzá, és szinte a nyakába borulok. Annyira hiányzott már minden, a hangja, a haja, az illata...ő a legjobb barátnőm, akinek a közelében meg tudok nyugodni. Az egész lénye nyugalmat áraszt.
- Annyira jó, hogy összefutottunk! Mutatnom kell valamit.
Lehuppanok mellé, halkabbra veszem a hangom, lehet, hogy ez itt az ő titkos bázisa, és én betolakodtam, de most már mindegy. Kinyitom a táskám, ami naná, hogy hatszázezer színű, kiveszem belőle a pénztárcám, ami szintén tele van színekkel, és kiemelem belőle a diákigazolványom, amit átnyújtok a mellettem ülőnek. Ő pedig elolvashatja, hogy mi az, ami miatt beszélnünk kell.
Révay Lili Athalie
INAKTÍV


A halálosztó kiskedvence :3
RPG hsz: 511
Összes hsz: 1049
Írta: 2017. április 30. 14:28 Ugrás a poszthoz

Laura

Csak nézem őt, várom, hogy elképedjen, hogy azt mondja, Merlin, ez meg mi, vagy bármi ilyesmit, de semmi. Ránéz, megnézi és visszaadja. Mármint tényleg visszaadja. Hogyan lehet ezt a dolgot ilyen könnyen kezelni???? Nem tudom elhinni, hogy csak úgy megnézte és visszaadta, ez nem olyan dolog, amit csak úgy visszaadunk, ez olyan, ami miatt kiabálunk és értetlenkedünk. De nem, ő csak fogta magát, és visszaadta. Én meg csak nézem őt. Lehet, hogy csak nem vette észre és a képet nézte? Az a kép borzalmas! Tele vagyok karikákkal és kóccal, mert korán keltem és nem is tudtam rendesen aludni a gyomorgörcsöm miatt, és fújt a szél. Azt hiszem év végén el fogom veszíteni a diákomat, hogy kaphassak egy újat, vállalható arccal. Ha egyáltalán létezik vállalható arc.
- Hát nem érted?
Kérdezem csendesen, de aztán csak felemelem a kis kártyát és rábökök arra, ami miatt most ilyen izgalomban ülök itt mellette. Az ujjam végighúzom a vezetésnevemen.
- RÉVAY! Révay lettem! Az ő lánya lettem!
Tetszik tudni kedves olvasó, Révay Valentin nekem az Isten maga. Szerintem zseniális és csodálatos a munkássága, és hihetetlen, de örökbefogadott. Nem sokon múlt a dolog, de úgy vélem a sors akarta így. Nekem hozzá kell tartoznom.
- Iványiék visszamentek Angliába, a gyámügy pedig úgy ítélte meg, hogy nem javasolt az idegen országba való átköltöztetésem, így visszakerültem a rendszerbe, aznap délután pedig már ki is jöttem onnan. Van saját szobám, amit én dekoráltam ki, és van egy nővérem meg egy bátyám, akik szerelmesek egymásba, és két apukám van, mert Everett bácsi a másik apukám, de ők nem szerelmeznek Valentin apuval, csak nagyon jó barátok és szeretnének még gyerekeket nevelni, mert az ő gyerekeik már nagyok. A faluban lakom, és bár jár hozzánk a gyámügyes néni, azt mondja, hogy innen már bombával se fognak tudni kirobbantani, meg, hogy valószínűleg még lesznek testvéreim, ha pozitívan ítélik meg Everett bácsiékat. Hát nem hihetetlen?
Ezt egy levegővétellel és nagyon-nagyon gyorsan mondom, egészen beleszédülök még én is, akkor vajon mit érezhet Laura? Talán azt, amit én éreztem először, talán ő is olyan elcsodálkozósat érez, mint amilyet én éreztem.
- Sajnálom, hogy tönkrement a rajzod. Nem tudunk megkérni egy felsős diákot, hogy radírozza ki? Biztos van rá valamilyen varázslat.
Eléggé nagy bűntudatom van, mert tudom, hogy az a csík miattam lett ott, én okoztam, és ezt nagyon sajnálom.
Révay Lili Athalie
INAKTÍV


A halálosztó kiskedvence :3
RPG hsz: 511
Összes hsz: 1049
Írta: 2017. június 2. 20:16 Ugrás a poszthoz

Laura

- Lau!
Ijedten nézek rá, hiszen egy pillanattal ezelőtt még semmi komolyabban nem tudtam leolvasni az arcáról, most meg mit látok? Szaladnak lefelé a könnyek az arcán.
- Jaj Merlinkére!
Nem korholom, inkább csak olyan anyáskodóan mondom neki, feltérdelve mellé elkezdem a kezemmel törölgetni az arcát és egy nagy cuppanós puszit nyomok a homlokára, hogy érezze, mennyire nagyon itt vagyok.
- Nem megyek én sehova, ne félj!
A puszi után nem húzódom el, és így teszem jó, mert hirtelen megölel és még sikongat is hozzá. Én is visszaölelem, egy hosszú percig egymásból öleljük ki a szuszt, és ennek nagyon örülök. Féltem, hogy nagyon mérges lesz, amiért nem szóltam neki azonnal, de erre is megvan ám az okom, csak előbb örömködjük ki magunkat.
- Fúú, nagyon remélem. Nagyon féltem, hogy most mi lesz velem. Én nem akartam Angliába menni, és tudod, lehet, hogy megsértődtek rám, de mit csináltam volna én ott, már megint egyedül maradtam volna, és még csak el se tudtam volna köszönni tőled.
Rögtön, ahogy hazaértem Laurától, akinél a nyár egy részét töltöttem, kezdődtek a bonyodalmak, aztán olyan káosz volt minden, hogy nem is tudtam mit mondani, egyszerűen nem volt annyi lélekjelenlétem sem, hogy egy pennát ragadjak, és annyit írjak, baj van. A másik meg, hogy ha mindig megírtam volna mindent, akkor Laurának is egész szünet alatt egy gyomorgörcsöt okoztam volna. Nekem ő a legjobb barátom, és szerintem neki is én vagyok, tehát ebből az következik, hogy egymás nélkül minden annyira nagyon bonyivá vált volna.
- Ez nem igaz! Minden egyformán fontos. A rajzaid is nagyon fontosak, hiszen olyan nagyon csodálatosak. Gondolkoztál már rajta, hogy például nagykorodban művész legyél? Vagy belső építész vagy ruhatervező? Szerintem mindegyik nagyon jól állna neked. Sőt, lehetnél mindegyik!
Persze tudom, hogy a felnőttek egy munkahellyel is sokat dolgoznak, és sokszor túlóráznak, de akkor is, hiszem, hogy Laurának ez se kottyanna meg.
- Huh, mennyi kérdésed van!
Nevetem el magam, de nem hiszem, hogy ez baj lenne. Azt hiszem fordított esetben én is pont ennyi kérdést tennék fel, és pont ezeket.
- Kezdem a legutolsóval. Az Iványis dolgot végigvitted velem, mindig arról beszéltem, és lásd, mi lett belőle. Féltem, hogy ha ebbe is beleélem magam, akkor a végén megint így járok, ezért nem mondtam senkinek. A diákigazolványomat most vettem át, így hivatalosan te vagy az első ember, aki megtudta, mármint az ott élőkön kívül. Lent lakunk Bogolyfalván, a Macskabagoly utca 28-ban. Azt mondták, hogy bármikor jöhetnek a barátaim, írnak kikérőt, hogy kiengedjék őket szabad hétvégén túl is, és Everett bácsi, vagyis most már apu, azt mondta, hogy szívesen beszélnek a szüleiddel is, hogy eljöhess hozzánk sokszor. A szobám csúcs szuper és a ház is. De a szobámat én rendezhetem be, viszont nem tudom, hogy milyen legyen, ezért kell a segítséged.
Laura olyan jól látja a dolgokat, és nagyon ügyes. Arra gondoltam, hogy rajzolhatna nekem pár dolgot a falra, így igazán egyedi lenne a mintája. Csak előbb látnia kell a felületet, mielőtt ebbe beleavatom.
- Everett bácsi és Révay Valentin ketten nagyon jó barátok, és Everett bácsi szeretett volna még gyereket nevelni, de a felesége meghalt szegénynek, így kitalálta, hogy örökbe fogad gyerekeket, ezért megkérte Valentint, hogy segítsen neki, így együtt fogadnak örökbe. Nagyon izgalmas. És én végül is ott lakom Valentinnél, de egymás mellett van a két ház, így mindig együtt vagyunk szinte. A testvéreim pedig az ő gyerekeik lettek, akik képzeld el, együtt járnak! Ez egy kicsit furcsa, mert csókolóznak meg szerelmeznek egymással, de mégis őt a testvéreim. De nagyon rendesek. Mind a ketten Eridonosok, és hatodévesek. Ash nagyon okos, és sokat tanul, Franci meg nagyon szép és kedves, és van neki egy rókája, illetve már nekünk van, szóval van egy rókánk, aminek szárnya van. Egy bi-bi, és az a neve, hogy Mimi. Állítólag, ha adna ki hangot, akkor meg gágogna, mint a liba, hát nem vicces?
Imádom Mimit, mostanában mindig beoson a szobámba, és mikor reggel felkelek, a szám tele van a szőrével, mert sokszor a nyakamhoz bújva alszik, a farkincáját meg az arcomra teszi. Vicces állat, és nagyon szeretni való.
- Még nem is csomagoltam ki teljesen, de azt mondják, hogy nyugodtan tegyem meg, mert ez már nem változik meg, csak maximum lesz még testvérem. Még furcsa, hogy apunak meg apának hívjam őket, de egyelőre jól megvagyunk, és kéééépzeld! Mostantól én is a színházban fogok fellépni. Persze csak kicsi szerepekben, de például minden kedden lesz próbám. Hát nem izgalmas?
Kérdezem, és erre ő is annyi sok szóval reagál, hogy azt hiheti a világ,
 hogy nem is fejezzük majd be a beszédet. Képesek lennénk rá, szerintem,
 de aztán meg olyan borzalmas dolgokkal jönnek, mint a takarodó, meg olyan isteniekkel, hogy vacsora, így kénytelenek vagyunk berekeszteni a csacsogást és áttérni rá egy másik időpontban.
Utoljára módosította:Révay Lili Athalie, 2017. július 8. 09:19
Révay Lili Athalie
INAKTÍV


A halálosztó kiskedvence :3
RPG hsz: 511
Összes hsz: 1049
Írta: 2018. február 14. 18:54 Ugrás a poszthoz

Partay Alfréd Benedek
Vacsoraidőben
Kinézetem

Elmaradhatatlan fényképezőgépemmel hasítok végig az iskola folyosóin. Mint mindig, most is késésben vagyok, márpedig már reggel szóltak nekem előre, hogy ma vacsorára tejberizs is lesz, meg aranygaluska is, de mind a kettő nagyon kelendő, így ha enni akarok, akkor _időben_ érkezzek oda. Hát nem nagyon jött össze, mert nem tudtam, hogy mit húzzak.
Azt hiszem, túl Andrison, és a tényen, hogy én nem vagyok olyan, akibe szerelembe tudna esni, most megint szerelmes vagyok. De azért vagy egy napig nagyon szomorú voltam. Most viszont zöld szoknyámban, Francitól lopott rúzst felkenve a számra, úgy sietek, hogy két copfba fogott hajam minden kanyarban váratlan erővel csapódik vagy az arcomnak, vagy a vállamnak. Persze remélem, hogy nem fog meglátszani. Utolsó kanyar, és végül berobbanok. Egyből kiszúrom a fiút az asztaluknál. Most is, mint mindig, nagyon helyes, és mivel egyedül ül, elgondolkozom, hogy mellé ülök, ám ahogy teszek egy lépést, látom, hogy előtte csak sós kaják vannak. Ma pedig aranygaluska van, és tejberizs.
- Ennek ma nem szabad megtörténnie.
Mondom teljes határozottsággal, és csak utána remélem, hogy senki sem hallott. Tudom, hogy Dante a tökéletes és csodálatos férfi a számomra, de az univerzum küldött egy jelet, hogy ennek nem szabad ma megtörténnie, neki kell utánam szaladnia, és nem fordítva. Ha lett volna előtte a mai különlegességek közül valami, akkor azt mondom, bevállalom, hogy navinésként odaülök, de így nem.
Az asztalunkhoz lépek, lopva lejjebb húzom a vállaimon a felsőmet, és mikor leülök, addig csúszkálok a helyemet változtatva, amíg úgy nem helyezkedek el, hogy Dante felnézve egyenesen rám nézzen. Már csak nagyon nőiesen kell ennem a vacsorámat. Halott ügy, érzem.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Eszterházy Lili Athalie összes RPG hozzászólása (131 darab)

Oldalak: [1] 2 3 4 5 » Fel