Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Undi az időjárás. Pontosan olyan, amitől csak nyomott lesz a kedved, a hangulatod, az öltözködésed, a mindened. Mert retek idő van. Hideg van, kissé ködös és semmit nem tudsz kezdeni magaddal, mert ilyenkor még az élettől is elmegy a kedved, nemhogy boldog legyél amiatt, amiért tél van. Na igen, ez a legtöbb ember, de én kérlek, imádom a hideget, imádom a telet, imádom ezt a szürke, semmilyen időt. Kicsit jobban imádnám, ha esne legalább egy kis hó, de így is megfelel végül is a dolog, mert... mert megfelel. Nincs jó érvem, egyszerűen csak jó. Nincs semmi teendőm, nagyjából a cuccaimat is kipakoltam már, kezd összeállni a szerelemház úgy, ahogy egész végig elképzeltem, és ennél nagyobb boldogság nekem nem is kell. Küldtem képeket apámnak, aki csak annyit közölt, hogy illik hozzám, majd bátyám benyomta a "fúj, de lányos" mondatot, én meg nem kaptam szikrát. Hát ember, szerinted milyen lenne, amikor lány vagyok? És amúgy is bekaphatja, mert tökéletes ízlésem és stílusom van, amit ő is tud, főleg annak tudatában, hogy ezt az egyetlen egy dolgot köszönhetem anyámnak őszintén. Mást semmit. Szabad olyat kimondani, hogy amióta elváltak apámmal, sokkal boldogabb az életünk? Nem? Nem illik? Na mindegy, már így is elhangzott elég sokszor, szóval nem hiszem, hogy plusz egy osztana vagy szorozna a dologban. Mert boldogok vagyunk ám. Nincs az alapvető feszültség senki között, amikor hazaérünk, vagyis én csak értem, mert egy ideje nem mentem haza, de mellettem szóljon, hogy napi szinten tartom a kapcsolatot a család hímnemű tagjaival. Nélkülem valószínűleg már a ház is a lángok martalékává lett volna...
Tehát mivel az idő tökéletes, a kedvem pedig egyre csak jobb és jobb, kabátomat magamra kapva indulok el boldogan a tér felé, hogy valami történjen is velem, ha már itt lakom, de időm még nem volt körbenézni. Most pedig van, így intek a kíváncsiskodó szomszédoknak, akik az ablakból hesszelgetnek, mert szerintem azt hiszik, hogy sötétített vagy nem is tudom, de esküszöm, hogy mindent látok, ha telibe az ablakban áll, és minden lépésemet követi. Mindegy, szóval vidáman integetek, vidáman lépegetek a tér felé, hogy majd én ott ráérek dönteni arról, hogy merre tovább. Ez addig nagyon jó terv volt, amíg a térre nem értem. És most? Valaki? Egy ötlet esetleg? Egy jel? Bármi jöhet, ördög, csak valami apróságot, mert nehogy már az első utamon be kelljen ülnöm a pubba meginni valamit. Az tök ciki lenne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Állok a tér közepén és még mindig jelre várok, de közben úgy csinálok, mint aki vár valakire, hogy ne legyen kellemetlen. Mert amúgy fogalmam sincsen, hogy mihez kezdjek most, pillantásom így is sokkal gyakrabban fordul a pub felé, mint kellene, és az egyedül iváshoz talán még nem jutottam el. Esetleg ötven év múlva már belefér, de még csak nem kellene az alkoholba fojtanom unalmamat, amikor megannyi lehetőségem lenne lefoglalni magam. Gondolom én. Vagyis gondoltam én, amikor ideköltöztem. Ráadásul valami beazonosíthatatlan mindenféle is esni kezd az égből, tenyeremet felfelé fordítva, majd fejemet is konstatálom, hogy valóban. Mélyet szusszanva emelem vissza fejemet a térre, mert ha vissza kell mennem Pestre, hogy feltaláljam magam, komolyan feladom az itt élést, ami még el sem kezdődött igazán. Nincs valami sok időm mégsem ezen elmélkedni, mert megjelenik Ő.
A férfi, akinek halvány mosoly pihen ajkain, tekintetünk találkozik, el sem ereszti, le sem tudnám róla venni, majd szélesedik az a mosoly, végül még szemöldöke is megemelkedik, amolyan „jössz?” kérdésként, szinte üvölt felém. Elnyílt ajkakkal, kissé megilletődött tekintettel figyelem, ahogy a rádió a padra kerül, az esernyő fölé, végül a férfi a zene ritmusára kezdi el levenni a ruháit, nem törődve azzal, hogy egy tér közepén állunk, mindenhol emberek mászkálnak, mert nekik van dolguk és tudják, merre tartanak. Szóval a férfi táncol, én pedig pár másodpercig figyelem csak, mert a következő pillanatban már ringó csípővel, pontosan követve a zene ritmusát veszem le a kabátomat felé tartva, akárha egy divatbemutatón lennék minimum. Csak ott nem vetkőznek. Már így is megáztam félig, akkor csináljam rendesen, ugye?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Ha eddig aggódtam amiatt, hogy itt élésem elég rövid lesz, ha már az első napokban nem tudom magam feltalálni, akkor hatalmasat tévedtem. Pedig aggódtam miatta. Amikor az ötlet felmerült még egyáltalán nem, eszembe sem jutott aggódni, csak az járt a fejemben, hogy visszatérek oda, ahonnan indultam, teljesen más emberként. Új élményeket szerzek, új barátokat, ismerősöket, kapcsolatokat, élem a kis életemet a növényeimmel, bejárok az egyetemre, tanulok és minden jóság. Na igen, csak lehet az új élményt nem így kellett volna elképzelni. Jázmin sem ilyen élményre vágyott valószínűleg Aladdinnal, ahogy én sem az ismeretlennel, de ha már a kabátom a földön kötött ki, akkor bizony mozogni kell, nincs mese. Nem is gondoltam át igazából, hogy mit is csinálunk valójában, amikor a férfi szélesen elmosolyodik, én pedig a felém nyújtott kezet elfogadva lépek hozzá közelebb, majd még közelebb, ahogy magához ránt. Szélesen mosolyogva, már-már teljesen elázva, majd nevetve emelem fel fejemet, miközben ő kezét emeli a magasba, nem törődve azzal, hogy az arcomra repül a jéghideg bármi is. Hagyom, hogy vezessen, úgy idomulok hozzá, mint egy hajlékony nádszál. Kipörget, vizes tincseim csapna arcomba, de nem érdekel, csak nevetek az egészen, és ahogy mögém kerül a férfi, mosolyom szélesebb lesz, főleg, amikor meghallom rekedtes hangját.
- Te sem vagy semmi – kicsit fordítom csak hátra fejemet, hogy biztosan meghallja, ajkaim szinte arcának csontját érintik, de éppen nem. Kezeim felcsúsznak alkarján, csuklója környékén állnak meg pihenni, ahogy folyamatosan a zene és a férfi által adott ritmusra ringatom magamat. Ez vajon olyan történet, amit egy lány nem mesél el az apjának vagy a bátyjának? Tudja a franc, igaz? Mert, hogy én el fogom, abban is biztos vagyok, még annak ellenére is, hogy tudom mennyire ki lesz akadva mindkettő. Ismernek, úgyhogy meglepődve legalább nem lesznek. Új élmények, úgy ám!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

És ilyenkor tudom csak azt tanácsolni minden nőnek, hogy ha kiugrasz valahova elfoglalni magad, akkor nem kell smink. Mert ugye, vannak a vízálló sminkek, rendben, de ha úgy indulsz el, hogy nem esik, majd jön a krach, akkor megszívtad. Nekem jelenleg nem kell aggódnom, csak élvezni a férfi mozgását és közelségét, ahogy még az esőn keresztül is, egy-egy közelebbi pillanatban megcsapja orromat bőrének illata. Lehet nem is bőréjé, franc sem tudja, nem fontos, nem érdekel, csak ahogy megérzem az elektromosságot gerincem mentén fel s le futni, ahogy közelebb von magához. Csak szemem sarkából látom meg a mosolyt, ami engem is mosolygásra késztet, hogy fejemet hátra vetve támasszam a férfi vállának, akinek orra óvatosan szánkázik végig nyakam vonalának mentén, amitől a már-már zavarbaejtő bizsergés csusszan végig rajtam ismét, hogy végül felerősítse egy észrevétlen puszival. Hideg ajkai érintik hideg bőrömet, de összetéveszthetetlen érzés.
Ami hirtelen megszakad, mert ismét kipörget, majd épphogy megtalálva az egyensúlyomat eresztem el a biztos kezet, hogy észrevegyem végül magamat és a körülöttünk lévőeket is. Széles mosollyal, a dallam ritmusára mozogva követem végig forgolódva, ahogy a férfi mozog, majd ahogy elkapja a nénit, végül a kislányt, én sem vagyok rest megfogni egy éppen felém tartó férfi kezét, hogy bizony akkor, ő is táncol, ahogy körülöttünk még megannyian. Nevetve fordítom fejem az ég felé, ahogy a férfi megforgat, végül kezem ismét az ő tenyerébe csusszan, de tekintetem le nem venném róla. Nem, nem, nem hagyhatom, hogy csak úgy eltűnjön minden szó nélkül. Tudni akarom ki ő, így barnáimat le nem veszem róla. Nem mehetsz el. Elkaplak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Nem tud érdekelni, hogy furcsábbnál furcsább pillantásokat kapunk, mert mi bizony esernyő nélkül és elég lengén öltözve élvezzük az eső adta lehetőséget, míg mások csak ide-oda lődörögnek az ernyőjük alatt. Nem fontos, mert ők is élvezik, csak éppen máshogy, de ez az én felszabadult örömömet egyáltalán nem befolyásolja, ami átjár, amikor csak a férfire pillantok. Na, nem arra, aki éppen velem ropja, hanem arra, aki belerángatott ebbe az egészbe, pedig meg sem erőltette magát, elég volt egy mosoly, egy kérdő tekintet, és már ringó csípővel indultam meg felé, mint valami rossz bemutatón.
A férfival nevetek, mint egy rendes őrült. Biztos vagyok abban, hogy nem csak egy megfázást, de még egy tüdőgyulladásért is simán bevállalnám ezt az egészet még egyszer. Fiatal vagyok, hát mikor élvezkedjek, ha nem most? Hetven évesen is megtehetném, ez tény, de azért ott már eléggé le van korlátozódva az ember, minthogy ugrálva és nevetve táncikáljon az esőben idegenekkel. Szinte ösztönszerűen távolodom el a férfitól, hogy visszatérjek ahhoz, aki megbabonázott mindenkit, majd teljesen hozzá simulva élvezzem ki a pillanatot, amit ad, amit adott nekem. Elmosolyodom érintését, akaratlan követem minden mozdulatát, fel sem tűnik, hogy a pad felé terelget, de a mozgása egy pillanatra sem áll meg. Tekintetem nem tudom levenni róla, elveszek a pillantásban, amit nekem intéz, szinte ver a víz a hűvösben, amikor ajkai csak egyre közelebb és közelebb merészkednek enyéimhez. De végül semmi nem történik, csak elvigyorodik, s mintha álmodtam volna az egészet ürül ki a tér szépen lassan. Mindenki megy tovább a dolgára, én pedig fejemet rázva, nevetve pillantok fel az égre a férfi hátáról.
- Ez komoly? – a kérdés költői, választ aligha várok, így teljesen elázva, fejemre lapult hajjal indulok meg a kabátomért, amit vállamra dobok, mert már elég indokolatlan lenne felhúzni, majd elindulok hazafelé. Egy forró fürdő nem árthat egy ilyen után, talán a merev végtagjaim is megköszönik majd. Pár lépés után pillantok hátra vállam felett, de a férfit már sehol nem látom. Elmosolyodom. El foglak kapni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Fogalmam sincs, hogy a körülöttem ülő lányok közül melyik kicsoda, vagy egyáltalán mit keresnek mellettem kedvesen elbeszélgetve az időt. Először is, ugyanúgy néznek ki, másodszor pedig csak ültem a pultnál, kortyolgattam a kis gintonikomat, néha váltottam pár szót a pultossal, és ennyi. Ebbe a csodálatos idillbe robbantak be a lányok, akik „csajszi” - wtf? – felkiáltással vágódtak be a nyakamba, majd ölelgettek meg, csókolgattak körbe, és ültek le körém. Fogalmam sincs kik ők, de hiába emeltem a pultosra kérdő tekintetemet, nem segített sokat a dolog kiderítésében, bár miért is segített volna? Honnan tudná kik ők, és miért borultak az én nyakamba? Oké, engedjük el a dolgot, egyszerűen csak felvettem a fonalat velük, ami nem volt nehéz tekintettel az IQ szintjükre, de meglepően édesek amúgy és jót is beszélgettünk, legalább a pultos is megtalálta a célközönséget, akik nevetgélnek az aranyos poénjain, amik nálam nem jöttek be. De a lányok nagyon élvezik, én pedig tényleg szurkolok a férfinak, hogy legalább az egyik összejöjjön neki, olyan kis édesen próbálkozik, meg kell zabálni mindjárt.
A hangra először csak ráncolom a szemöldökeimet, mert ismerős. Túlságosan ismerős, és a szívem is kihagy egy ütemet, ahogy meghallom, de nem jövök rá, kitől jöhet, mire kihajolok, csak a karját látom, ahogy eltávolodik a pulttól. Bosszankodva, mint egy kíváncsi tinilány fordulok meg a bárszékkel az asztalok felé, éppen akkor, amikor előttem halad el a férfi. Hirtelen pattanok le a székről, és fonom ujjaimat csuklójára, remélve, hogy ennyi elég ahhoz, hogy megállásra kényszerítsem. Egy halvány mosolyt eresztek meg, ha felém fordul.
- Elkaptalak – a markáns arcról, annak vonásairól nem tudom elvenni tekintetemet, így az ide-oda zizeg a férfi tekintete között, hol elidőzve arcának élén, állán, ajkain, majd ismét visszatér a tekintetekhez. - Nem mondom drámai volt a be- és kilépőd is - eresztem el csuklóját észrevéve magam, majd a pulthoz lépkedek, hogy zavartalan vegyem el a lányok elől italomat és visszaálljak a férfi elé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Tekintetünk találkozik, ahogy hátra fordul, ő is elmosolyodik, aminek hatására az én mosolyom is akaratlan lesz szélesebb és őszintébb. Van benne valami, ami annyira megragadja az ember figyelmét, hogy nem tudsz tőle megszabadulni. Talán valóban a férfi lénye, talán csak annyi, hogy milyen különleges, mégis vicces körülmények között találkoztunk, de nem számít. Valami megtartotta bennem az emlékét, felkeltette az érdeklődésemet, és nem hagyta, hogy ez eltűnjön. Mert gondoltam Rá. Nem naponta, nem minden percben, de eszembe jutott a hófehér bőr, a kedves mosoly, a mély és búgó hang, amely nyakamhoz vándorolt, hogy libabőrt csaljon rá. Érdekel.
- Bizony – már poharammal a kezemben lépkedek a férfi után engedelmesen, hogy ott helyet foglaljak az asztalánál. Somolyogva pillantok fel rá ültömből, legnagyobb megdöbbenésemre húzza mellém a székét, így fűszeres illata azonnal megcsapja az orromat. Lábaimat keresztbe vetem egymáson, jobb kezembe fogom italomat, aprót kortyolok, majd elvigyorodom a kérdésen.
- Elképzelni nem tudod mennyire – fordulok felé teljes testemmel, így lábaink majdnem összeérnek, de a kedves kis távolság még megmarad. Akaratlan tolódnak a képek az agyamba, ahogy a férfi felé sétálva, majd háttal neki ringatom csípőmet, ő is, a tánc, az eső, az illatok, a hangja, minden, ami aznap történt. Lehet ostobának nevezni ezért, majd a fájdalmas köhögéssel járó betegségért, amit szó nélkül vállaltam be, mert tudatában voltam, de nem érdekel. Az a nap, az egész, minden apró részlet és mozzanat az agyamba égett. Merlinre! Apró borzongás fut végig rajtam, pillantásom megállapodik arcán ismét. – Felkérsz ma is? – emelkedik meg szemöldököm kérdőn, miközben poharamat az asztalra teszem, majd felkönyökölök rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

A lányok, bár tényleg aranyosak voltak, és még csak az agyamat sem kellett megerőltetem, hogy tudjunk beszélgetni, de lássuk be; az előttem ülő férfi, a kis mosollyal ajkai szegletében, ezerszer jobb társaság. Játék. Figyelni kell, taktikusnak lenni, és valóban elhinni, hogy az életed - nyilván nem - múlik rajta. Mintha csak újra a téren lennénk. Testünk újra egymáshoz préselődik, az ajkainkon kibukó szavaknak értékük van, a pillantások mindig jelentenek valamit. Táncolunk újra, csak a körülmények mások. Nyugodtabbak, kicsit talán unalmasak is, de tekintve, hogy a figyelmem még mindig a férfié, valamit tudhat. Érdekel mit tud.
- Igen? És megosztod velem is, hogy mennyire? - emelkedik meg szemöldököm, ahogy szinte észrevétlen araszolok közelebb én is a könyökömmel, mert tudni akarom, mit tud. Mi az a plusz benne, ami vonzz, ami húz felé, mintha valami mágneses erő venné körül, és én lennék az ellenpólus. Egyszerűen nem tudom nem a tekintetét keresni és nézni, a karizmatikus vonások vonzzák a tekintetemet, ahogy a határozott vonalú ajkak is. Mi van benne, ami olyan különleges, hogy ezt váltja ki belőlem? Hogy bensőm megremeg abba, ahogy tincsemmel játszik, végül óvatosan ér arcomhoz. Ellenállhatatlan mosoly játszik ajkaimon, ahogy fürkészem az engem vizslató íriszeket.
- Én lehet így is bevállalnám - harapom be alsó ajkamat, miközben halkan felkuncogok. Poharamat emelem ajkaimhoz, két aprót kortyolok belőle, pár másodpercre még szemeimet is lehunyom, ahogy élvezem a kesernyés ízt nyelvemen. Ez a második pohár, ezen kívül egy fér bele még, mert onnantól a tűzzel játszok. Nem engedhetem meg magamnak, hogy egy ilyen fontos táncnál az alkohol letompítson. Nem ma, nem most, nem Vele.
- Mmm - ráncolom szemöldököm egy pillanatra, majd hirtelen kapok keze után, hogy az eddig hajammal játszó ujjpercekre lágy csókokat lehelhessek. Mindkettőre egyet-egyet, mielőtt válaszolnék. - Kimoriah - suttogom az ujjaknak, majd mintha mi sem történt volna távolodom el tőle, eresztem el kezét és veszem át inkább másik kezembe italomat, hogy kortyolhassak egyet. - A tied? - poharam fölött somolygok a férfira, amiből az utolsó korty is elfogy. Ha ez így megy tovább, feladhatom a táncot, márpedig én utálok feladni dolgokat, főleg az izgalmasakat, mint ő. Bátyám büszke lenne rám, ebben egy cseppet sem kételkedem, mindössze annyit mondana; “ne tégy olyat, amit én sem tennék”. Tudod mi ezzel a baj, darling? Nem vagy itt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Valami oka biztosan van annak, hogy bár táncolunk, mégsem érünk egymáshoz közben. Tudom, hogy ő is érzi, mert aki ezt nem érezni, az olyan szinten érzelmi analfabéta lenne, már nekem fájna. Ő is érzi, mert az apró mozdulatok, tettek, érintések, mind erre engednek következtetni, de mégsem jutunk egyről a kettőre. Hogy érdekel-e miért nem? Nagyon is. Ó, de még mennyire, hogy érdekel, szinte már fejen állok tőle, de kifelé a játékosságon kívül semmi nem látszik, még akkor sem, amikor nemet int a fejével, csak szusszanva egyet kortyolok egyet a kesernyés italomból.
- Veled? Bármikor - mosolyodom el szélesen, ahogy kuncogásom alább hagy, tekintetem rögtön ráemelem. Soha nem jutott eszembe kamunevet használni. Felesleges is lett volna, mert az én nevemet nagyon ritkán jegyzik meg, itt Magyarországon túl bonyolult, leegyszerűsítik, és az eredetit el is felejtik rögtön. Tökéletes arra, hogy az olyanok, mint Ő, pedig megjegyezzék, mert ő meg fogja. Érzem és tudom, hogy megfogja, mert neki is talán ugyanolyan fontos a tudás, mint nekem. Nem, nem az a tudás, amit a nevek adnak, hanem az, ami mögöttük van. Mert nekem nincs félnivalóm ettől a helyzettől, ahogy vesztenivalóm is aligha van, ha eljutnánk egy olyan szintig, ami talán mindkettőnknek meglepetést okozna. Mert nekem biztosan, az ő részéről pedig nem tudok nyilatkozni, mégis tudni akarom, hogy mi a meglepetés. Látni az ő arcán is a megdöbbenést, mintha csak tükörbe néznék.
A neve pedig pontosan annyira illik hozzá, ahogy a tánc, amit leejtettünk a téren. Hozzásimul, belé akaszkodik és, amikor jobban megnézed, színtisztán látod, hogy tökéletes. Elmosolyodom, az utolsó kortyot is kiiszom a pohárból, azzal a lendülettel teszem le az asztalra azt. Halkan koppan, tekintetem csak egy pillanatra téved oda, azonnal visszaemelem Quinnre, aki feláll. Szólásra nyitom a számat, már neki kezdenék, hogy ne menjen még, maradjon még egy kicsit itt. Velem. A pult felé indul, automatikusan mozduló kezem, ahogy követem tekintetemmel, majd testemmel, visszahullik ölembe, amikor visszajön hozzám.
- Nehéz lenne nemet mondani - csúsztatom kezemet a férfias tenyérbe, majd rá is szorítok kissé, miközben felállok. Automatikusan lépek közelebb a férfihoz, testem vele mozog, ahogy a téren is tette. Felnézve rá kapom el tekintetét, hogy elmosolyodjak, majd minden szó nélkül hajtsam fejemet mellkasára behunyt szemekkel, miközben mozgunk.
- Minden nőnek így csavarod el a fejét? - nyitom ki pilláimat, hogy eltávolodjak tőle kicsit, felpillantsak rá halványan mosolyogva. - Mert meg kell hagyni, elég jól csinálod.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Ez a tánc nyugodtabb, megfontoltabb, nem olyan, mint amit a téren leejtettünk idegenekkel körbevéve, valamikor akár velük is. Az heves volt, szinte felperzselt körülöttünk mindent és mindenkit, míg ez egy olyan lelki nyugalmat ad nekem, amit elképzelni sem tudtam volna soha. Kérdés nélkül mennék vele bármikor és bárhol táncolni. Van egy olyan érzésem, hogy ezt ő is tudja, nem véletlen vagyunk itt ismét, nem véletlen találkoztunk megint. Szeretném hinni, hogy ahogy én, úgy ő is gondolt rám, legalább egy futó pillanatra eszébe jutottam, ahogy testünk a ritmusra mozgott, ami a rádióból szállt a téren.
Ahogy most. Határozottan von magához, akaratlan lépek közelebb hozzá, mert ugye, akár akarom, akár nem, még mindig vonzz magához. Van benne valami megmagyarázhatatlan, egy olyan rejtély az egész férfi, ami nem engedi, hogy egy pillanatra is elfelejthesd azt, hogy meg akarod fejteni. Soha nem tudnám elfelejteni. Érintésére éppen hogy megborzongok, a jóleső érzés szalad végig gerincem mentém, fejemet mellkasára hajtom, szélesen mosolyodom el, amikor megérzem fejét sajátomon. Na igen, így jár az, aki majdnem mindenkinél alacsonyabb és majdnem mindig magassarkút kell húznia ahhoz, hogy valami emberi mérete legyen. Ám ez most cseppet sem zavar, csak kiélvezem, hogy testeink tökéletesen illeszkednek egymáshoz, mintha a nagy könyvben is ez lett volna megírva. Követem a mozgását, beleveszek a pillanatba, de kénytelen vagyok megszólalni. Vágyom Quinn hangját, halkan kuncogok, amikor lassan kipörget, majd mindkét kezemet csúsztatom vállára, miközben tekintetünk találkozik.
- Azt-azt - bólintok egy aprót, oldalra pillantva mosolyodom el, ahogy ajkai súrolják arcomat. - Ennek nagyon kevés nő tudna ellenállni. Tudod... rejtélyes férfi, aki mellé jól bánik a testével és még helyes is. Főnyeremény - fordítom fejemet hirtelen felé, így utolsó szavamat már Quinn ajkaiba suttogom, de a minket elválasztó pár milliméter még mindig ott van. Barnáimat fúrom tekintetébe, egy halvány, de elég egyértelműen szemtelen mosoly mellett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Mindig úgy voltam ezzel az élet nevű dologgal, hogyha már élek, akkor használjam ki. Nem szerettem a szabályokat, és inkább bevállaltam az összepiszkolt ruhám miatt a pofonokat, mintsem kimaradjak a buliból gyerekként. Ennél sokkal többre voltam és vagyok hivatott, mert ha már megszülettem, és van életem, akkor használjam ki és igenis basszak az asztalra. Vagy táncoljak rajta, attól függ milyen kedvem van. És most táncolok. Úgy érzem, hogy a felhők felett, de táncolok, mert Quinn úgy vonzz magához, mint valami mágnes, aminek aligha tudnál, vagy egyáltalán akarnál ellenállni. Valami mégis van, és nem bennem. A férfi egyenes, őszinte, olyannak tűnik, aki egyszerűen kimondja, amit akar, amit vár tőled, de most valamiért mégis csak játsszunk, ahelyett, hogy előre lépnénk párat, inkább oldalazgatunk és várjuk a csodát. Ha rajtam múlna, már rég átléptük volna azt a bizonyos határt, de ha Quinn eddig nem lépett, annak oka van, és nem az én tisztem ezen a határon átlökni, mert ha nem, akkor nem. Elfogadom a nemet, de akkor mondja ki, akkor ejtse ki ajkain a szócskát, hogy testem ne rezdüljön vele minden egyes mozdulatánál. Végül csak lehunyt szemekkel elmosolyodom, és bólintok egy aprót. Igen, főnyeremény.
- Azt észrevettem - nevetek fel halkan, ahogy testem ismét engedelmesen követi az ő akaratát. Érintésére emelem fel fejemet. A tincsek eltűnnek arcomból, Quinn tekintetét nem tudom elereszteni. Halvány mosoly kerül fel ajkaimra, fejemet kissé oldalra fordítom, így Quinn tenyerébe simítom arcomat. Ujjperceimmel érintem meg óvatosan kezét, miközben lesütöm pillantásomat egy pillanat erejéig, majd ismét ránézek.
- Nem vagyok különleges - lehelem feleletemet. - Nem vagyok különb másoknál, ám te... benned van valami - aprót vonok vállaimon, szavaimat végig Quinn tekintetében elveszve mondom, mert egyszerűen képtelenség elszakadni tőlük, ha csak a helyzet úgy nem hozza. Ne hozza úgy. Hadd vesszek el még egy kicsit ebben a táncban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Az emberben lévő gátak nem véletlen alakulnak ki bizonyos helyzetekben. A tudat, hogy a játékot azért húzzuk, azért halasztjuk állandóan, hogy valami érdemleges történjen, mert Quinn életében van valaki, nem kézzelfogható, és bár én nem rontok ajtóstul a házban, de valamiért toporgunk egy helyben, amit tiszteletben kell tartanom. Nagyon igyekszem legalábbis megtenni ezt, hogy ne hozzam kellemetlen helyzetbe, mert jelenleg az én életem olyan szabad, mint a madár. Azonban ameddig ő nem lép, van az a bizonyos gát, ami engem is arra késztet, hogy ne tegyem. Egy játékot lehet örökké húzni?
- Képtelen lennék megtenni veled - mert úgy vonzz magához, mint méhet a frissen kinyílt virág, és az önzőségem sem engedné, hiszen ha végre megtenné, ha végre érezhetném ajkaimon az övéit, akkor képtelen lennék eltűnni, még ha csak képletesen is. Nem, nem lennék rá képes, mert vágyom rá, szeretném, hogy megtörténjen, de a játék csak játék marad, ahogy ajkai ajkaim helyett a homlokomra ad csókot. Lehunyom szemeimet, egy halk, mégis érezhetően lemondó sóhaj tör fel belőlem, mégis mosolygok. Mert egy játékot nem lehet húzni az örökkévalóságig, ezt már megtanulhattuk gyerekkorunkban is, a mosoly mégis lankadatlan. Engedelmesen követem a pulthoz, aminél rögtön fel is ülnék egy bárszékre, de ahogy Quinn leadja a rendelést, már előttünk is vannak az italok, keze derekamra csúszik. Úgy simulok az ölelésébe, mintha attól félnék elszáll a pillanat varázsa. Valójában nem ettől félek? Mi lesz, ha kilépünk innen? Ő balra, én jobbra, de mégsem történt meg az, aminek meg kellene, mert érzem, hogy mindketten vágyunk rá. Vagy már csak beképzelem, azonban azt biztosan nem, hogy a kérdésre felelnék, ajkaim már elnyílnak egymástól, ám megérzem illatát ismét, amely olyan alantasan siklik be orromba, hogy nem ad esélyt, hogy elfelejtsem, majd megérzem ajkainak puha érintését a nyakamon. Halkan nevetek fel, kissé megrázom fejemet, ahogy még inkább beledőlök a férfi karjaiba, miközben a feles pohárért nyúlok.
- Arra, hogyha egyszer megcsókolsz, nem válok köddé - hangom simogató, miközben elhagyja ajkaimat, szabad kezemmel a férfi kezére cirógatok, ami derekamon pihen. Óvatosan koccintom poharamat az övének, majd széles mosollyal döntöm hátra fejemet és tüntetem el a pohárból az italt. Lassítani kellene, mert aki megérez két pohár bort, annak lehet nem előnyére válik, ha elkezd röviditalokat inni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

A halvány mosoly, amelyet csak szemem sarkából látok egyértelművé teszi, hogy nem hisz nekem. Nem tudom mit tehetnék még, ami segít meggyőznöm az ellenkezőjéről. Testem mindig úgy mozdul, ahogy kéri, vagy megköveteli tőlem, már hangosan kimondtam, hogy jelenleg képtelen lennék elhagyni, itt hagyni, vagy csak egyszerűen egy csók után felszívódni. Amúgy sem vagyok az a fajta, aki beéri egyetlen egy csókkal egy olyan embertől, aki felkeltette és meg is tartotta az érdeklődésemet. Szinte már sértőnek érzem a feltételezést is, de nem mondom ki hangosan, mert tudom, hogy a szíve mélyén igenis hisz nekem, csak a gát, ami benne van, nem hagyja, hogy be is ismerje magának. Nem baj. Türelmes vagyok, és ha éveket kell várnom arra a csókra, akkor megteszem. De meg fogom szerezni, és ha csak azt, akkor annyi. Még be is érném vele, mert tőle van. Más engem nem érdekel.
- Hm? - érzem nyakamon, hogy ajkai mozognak, hallom, hogy dörmög valamit, de a szavakat nem értem, így kérdőn pillantok le rá, mintha feje búbja elárulhatná, hogy mégis mit mondott az előbb. Vele vigyorgok, miközben a köszöntőt mondom és poharaink összekoccannak, az előző mondata, bármit is mondott már nem fontos, mert a köszöntője mindent visz. Halványan mosolyodom el, ahogy tekintetem lesütöm egy pillanatra, mielőtt lehúznám a felest és a pohár a pulton koppanna. Hogy megcsókol. Ez azt jelenti vajon, hogy ő is szeretné? Ő is elképzelte már egyszer-kétszer, csak nem mer lépni? A gátak lennének itt is? De ha igen, akkor miért csináljuk ezt? Miért bújok hozzá így, és ő miért húz magához ennyire? Mert hiába enged el kissé, nem mozdulok mellőle, sőt, alkarommal támaszkodom meg vállát, közelebb hajolok hozzá, hogy lágy csókot lehelhessek arcára, mielőtt a kérdés elhangzik. Eltávolodom, szemöldökeim ráncba szaladnak, ahogy kíváncsiságtól csillogó tekintetem emelem rá.
- Természetesen - jobb lábamra helyezem testsúlyomat, ahogy őszinte mosollyal ajkaimon pillantok fel rá. - Állítólag jól hazudok, de neked nem tudnék, ez biztos, szóóóóval... kérdezz nyugodtan. Bármit - fejemet oldalra biccentve pislogok fel Quinnre, türelmesen várva a kérdést.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Fogalmam sincs mit mondott, még csak egy szófoszlányt sem hallottam, de megrázza a fejét, így nem is lehetett olyan fontos, ha nem ismétli el. Elégedetten sóhajtok, pedig nem kellene annak lennem. Bele sem gondoltam abba, hogy ez vajon milyen képet fest rólam, mert akármennyire is tagadnám, az első pillanattól fogva elkapott a férfi és meg is tartott. Lehetséges, hogy egy könnyűvérű nőként fest le az egész helyzet, hogy úgy mozgok, ahogy ő fütyül, de ez messze nincs így. Ha nem akarnám, akkor már nem lennék itt, nem mennék bele a játékba, amit mindig csak újrakezdünk, de soha nem fejezünk be.
- Engem ne hasonlíts más nőkhöz, kérlek - hangom határozott és talán egy kis követelés is van benne. Nem szeretem, ha egy lapon emlegetnek olyan nőkkel, akikkel esetleg rossz tapasztalatot szerzett a másik. Sok minden elmondható rólam, de az nem, hogy hazudnék vagy tőrbe csalnék bárkit, még a feltételezés is sért, ha őszinte szeretnék lenni. Tekintetemet lesütöm pár másodperc erejéig, majd amikor megérkezik a várva várt kérdés, halkan felnevet. Huncut mosollyal ajkaimon pillantok Quinnre, és csak azután válaszolok, hogy a megbabonázó tekintetét sikerült elkapnom.
- Először is; szinte már sért, hogy feltételezed rólam azt, hogyha párkapcsolatban lennék, akkor hagynám ezt - mutatok először rá, majd magamra, mintegy megerősítésképpen, hogy mire is gondolok pontosan. Mert igen, kettőnkre, még akkor is, ha semmi nincs jelenleg, ami a kettőnket indokolttá tenné. - Másodszor meg; nem, nem vagyok kapcsolatban - egy kedves mosolyt engedek meg magamnak, miközben felegyenesedem kissé, így még jobban belesimulva kezének puha érintésébe, de csak nem bírok magammal, szóval az oldalas elhelyezkedésből teljesen felé fordulok, hogy alulról pillanthassak fel rá, mert nem meglepő módon, magasabb nálam.
- Semmiféle bosszúálló pasi nincs - forgatom meg szemeimet mosolyogva, de arcomról hamar eltűnik a mosoly, ahogy alsó ajkamba harapva sütöm le a tekintetem. Mert a kíváncsiság nagy úr és témánál vagyunk. - És neked Quinn? Nincs senkid? - kérdésem végén nézek fel rá, elveszve pillantásába. Én őszintén vallottam, elvárható, hogy ő is ezt tegye. Az a nem mindegy, hogy akarom-e tudni egyáltalán a választ, vagy csak a boldog tudatlanságban élvezni a pillanatokat, amiket mindig ad nekem. Akarom tudni? Nem tudom...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Nem tudom mi ütött belém, de ha jobban bele lovalom magam, akkor engem is megijesztenek azok a reakciók, amiket Quinn vált ki belőlem. Igazából semmi extra nem lenne, de olyan rejtélyes és különleges, hogy képtelen vagyok távol tartani magam tőlem, amikor az lenne a legindokoltabb, hiszen semmit nem tudok róla a nevén kívül. Tény, hogy kölcsönös, ő sem tud rólam többet, ámbár ez valamiért nem zavar. Most nem. Ha tehetném, örökre a pillanatban ragadnék és csak élvezném, ahogy keze derekamon pihen, mert ennél több nem is kell. Jó lenne, de ha csak ennyi, akkor én bőven beérem ennyivel.
- Elnézem - dobom hajamat hátra vállam felett, kendőzetlenül viselkedem úgy, mint egy díva, aki éppen szívességet tesz a mellette álló férfinak, pedig erről szó sincs. Nem bántott meg, nem sértődtem meg, egyszerűen szeretem minél előbb letisztázni a kétértelmű helyzeteket, mert ha ezen csúszunk el, azt soha nem bocsátanám meg magamnak. Még akkor sem, ha a többesszám még mindig indokolatlan. Nagyon is az.
- Nem is tudnám elképzelni azt, hogy ártasz másoknak - mosolyodom el őszintén, majd arcomra tutira kiül a megilletődöttség. Hogy is volt az, hogy semmit nem tudok róla? Nem tud verekedni, de ha logikusan gondolkodom, akkor párbajban kiváló és van egy testvére, aki házas. Oké, lassan, de biztosan jönnek az információk. - Ijj, de menő! Látom összeérnek a szálak. Akkor ez azt jelenti, hogy én kapok kedvezményt, mert elkaptam az egyik tulajdonos testvérét? - ráncolom a szemöldököm pár másodpercig, amíg visszagondolok, majd helyrerakom azt, amit mondtam, végül egy szemtelen vigyort villantok a férfire. Ugyan, nem kell a kedvezménye senkinek semmire, amikor Quinn markolja a derekamat és úgy játszik velem, ahogy nem szégyelli. Ki gondol ilyenkor holmi kedvezményekre?
Ahogy elpillant az ajtó felé, egy pillanatra megáll bennem az ütő. A visszakérdezés talán nem volt a legjobb ötlet, a reakció pedig arra ad okot, hogy szívem hevesebben kezdjen el dobogni. Már-már elfogadom, hogy akkor itt és most vége az egész kalandnak, játéknak, amikor válaszol. Pillantásom visszaemelem rá, megkönnyebbülten mosolyodom el, majd halkan fel is nevetek, ahogy megemelt hanggal ejti ki a szavakat száján. Lassan rázom meg fejemet. Nincs időm felfogni, hogy mi történik, egy halk sikkantással hagyom, hogy húzzon maga után az egyik szoba felé. Csak akkor szólalok meg, amikor az ajtó már becsukódott mögöttünk.
- Milyen kis takaros - teszem hátam mögé kezem, ahogy tekintetem végig járatom a szobán. Miért hagyom ezt neki?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Halk nevetést engedek meg magamnak. Akkor ennyit a kedvezményes akciómról. Ha Quinn nem kap, akkor én meg aligha próbálkozhatok be azzal, hogy amúgy a testvéreddel szoktam huzavonát játszani, esetleg belefér egy ingyen martini? Szép lenne, és hihetetlen, nem is hibáztatnám érte a tesóját, amiért az égig menne a szemöldöke. Na de, kicsit eltértünk a témától, kanyarodjunk vissza oda, hogy futólépésben közeledünk egy szobához, ahova engedelmesen lépkedek be. Letisztult, nincs túlcicomázva, kellemes az egész, tetszik, még akkor is, ha szívem hamarosan kiugrik a helyéről, mert elképzelésem sincs, hogy a sok kétértelmű utalás után, a játszadozás után itt és most Quinn szándékai változnak-e vagy csak egy kicsit el szeretett volna vonulni a szuggeráló tekintetek elől. Az biztos, hogy ahogy belépünk a szobába a lélegzetvételünkkel keveredő csend körbeölel és agyam kicsit, mintha kitisztulna. Agyam zsibong, mert magamhoz képest sokat ittam, de részeg nem vagyok, ami igencsak jó pont. Felfogom a dolgokat, amik körülöttem és bennem történnek, a magam ura vagyok, minden apró érintésre és mosolyra emlékezni fogok holnap, ez biztos, mert ha az alkohol nem is részegít meg annyira, Quinn megteszi, mindenféle megerőltetés nélkül.
Visszafogott mosoly kerül ajkaimra, ahogy megérzem magam mögött. Illata ismét megcsapja orromat, mintha egészen eddig mást éreztem volna. Apró libabőr szalad végig karomon, miközben végig simít rajta, a csóktól, a szívástól mosolyom szélesebb lesz, még fejemet is jobba oldalra biccentem, hogy könnyebben férhessen hozzá. Szinte már kimérten fordulok felé, ahogy kéri tőlem. Szívem kihagy egy ütemet, miközben arcomra csúsznak kezei, elveszek a mély és őszinte tekintetben, újult erővel veselkedik neki ismét dobogni, amikor végre megérzem ajkaimon az övéit. Az ő példáját követve hunyom be szemeimet átengedve magam a csóknak és mindennek, amit kivált belőlem. Aprót lépek közelebb hozzá, jobb kezem csúszik tarkójára, ahol kissé megcirógatom, majd rásimítom tenyeremet. Nem erőszakoskodom, nem teszek semmit azon kívül, hogy viszonzom a csókot, amire az első pillanattól fogva vágyom, egyszerűen élvezem a pillanatot, és azokat a megmagyarázhatatlan érzéseket, amiket egy egyszerű csók képes kiváltani belőlem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

A jól megérdemelt csók és az érzés, amit magával hoz, sokkal több, mint amire számítottam. Tökéletes, nem mindenki előtt történt meg, aki éppen betéved a csárdába, hanem csak Quinn és én vagyunk. A lényeg. Mert ez a csók most bármennyire is csodálatos, bármennyire rólunk szól, tudom, mert valahogy érzem a zsigereimben, hogy több nem lesz. Hiába érzem én is meg ő is azt, amit, ha valami van, amely nem engedi, hogy továbblépjen. Valami van, és idővel talán elmondja, vagy kiderül, hogy mi az. Időm éppenséggel van, rá pedig főleg.
Ahogy a csók húzódik el, agyamra is úgy borul egy fátyol, ami tényleg csak azt engedi, hogy beleüljek a pillanatba nem foglalkozva mással. Nem kell, nincs más, csak ő meg én, a csók, amit végre megkaptam, és az óvatos, tapogatózó stílusa, amelytől megremegnek a térdeim. Kezei derekamra csúsznak, így lépek hozzá közelebb, hogy nem nyomulósan, de kicsit közelebb érezhessem testét sajátomhoz, mint tánc közben, vagy akár a pultnál állva. Mindegy, csak érezzem testének melegét, fűszeres illatát, és minden porcikáját, mert benne is el akarok veszni egy kicsit, amíg tehetem, és egyelőre most tehetem, mert a lehetőség ebben a pillanatban hullott az ölembe.
- Ezt még sosem mondták - és talán enyhe túlzásnak is érzem, de nem szólok érte, nincs miért, és amúgy is jobban lefoglal, ahogy pulóverem elválik felsőtestemtől és Quinn óvatosan érinti meg a bőrfelületet. Engedelmesen dőlök vele az ágyra, minimális ellenállást sem tanúsítok. Mellkasára fektetem fejemet, de amint érzem, hogy mozdul, bármikor, én is mozdulok, így mindig fogadhatom a csókokat, amiket nekem intéz. Halkan felkuncogok a kérdésre, mert azok a lányok aligha nevezhetőek a barátaimnak, fogalmam sincs kik ők vagy miért robbantak be mellém, ám nem is érdekel, mert válaszolni sincs lehetőségem. Quinn ismét birtokba veszi ajkaimat, mosollyal fogadom az újabb csókot, amit elmélyítek, kezem arcára simul közben. Minél közelebb érezhetem magamhoz, annál nyugodtabb lehet a lelkem, hogy valóban elhiggyem, nem csinálok semmi rosszat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Ha valami ennyire könnyen megy, bármikor sodor össze az élet minket, akkor van okom feltételezni, hogy valami mégsem stimmel. Igen, van rá okom, legalábbis lenne, de eszembe sem jut az opció, hogy talán valami különös és furcsa van a háttérben, ami idáig juttatott minket. Ami odáig juttatott minket már a téren, hogy úgy simuljak hozzá, mint egy doromboló macska, aki még több cirógatást vár, ha már neki kezdett, és ez csak folytatódik, fokozódik, ahogy belépünk a félhomályba burkolózott szobába, ahogy megcsókol, ahogy az ágyra húz. Bújok hozzá, fejemet a nyakához préselem. Fogadom a csókokat, amiket nekem szán, kezdeményezek, de azt a bizonyos határt nem lépjük túl, ami látatlanban, de meg van húzva. Nem csak az ő részéről, de az enyémről is, mert bármennyire nem figyelek az intő jelekre, valami belső és mély ösztön azt súgja, hogy azt nem léphetem át én sem, bármennyire is szeretném. Az élet apró örömei ezek, amiket ki kell használni, de egy ilyen lépéssel talán az egész odavész, és mint egy elbaltázott élményre emlékszem majd rá vissza, nem úgy, ahogy valójában van. Mert most minden tökéletes.
Mutatóujjammal rajzolok mintákat pólóján keresztül, fel sem tűnik, hogy az idő repül. Az óra kattogása töri meg a csendet, de annyi eszem nincs, hogy felpillantsak és megnézzem mióta is fekszünk így. A csendben, a békességben, egymás karjai között, de így, hogy Quinn végül mozdul és világosság gyúl a szobában, meg sem kell erőltetnem magam. Kissé szaggatottan emelem fel fejemet mellkasáról, hogy az órára pillantsak és rögtön fel is ébredjek. Az alkohol már kiment, Quinn szavai pedig az eddigi mámort szertefoszlatják.
- Rendben - kezemmel cirógatom meg arcélét, belemosolyogva a csókba, miközben viszonzom azt. - Nekem is illene már - sóhajtok egy mélyet, miután elváltunk egymástól. Pár pillanatig fürkészem csak mosolyogva őt, mielőtt felkelnék és nyújtózkodni kezdenék, végül szusszanva egyet pillantok rá.
- Köszönök mindent - apró csókot lehelek arcára, majd könnyed léptekkel, kabátomat út közben kapva magamra lépek ki a szobából és hagyom el a csárdát. Nem kapkodok, nem sietek, teljes természetességgel sétálok végig az utcákon, hogy végül hazaérjek. Mosolyogva. Folyamatosan mosolyogva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Túl jól keltem reggel. És igen, ilyen létezik, legalábbis az én életemben biztosan. Vannak olyan reggelek, amikor szinte kidob az ágy, ezren pörgök, mindent megcsinálok, amit elterveztem, talán többet is, folyamatosan zúg az agyam, és rosszabbnál rosszabb ötletek pattannak ki belőle, amikkel általában Teót fárasztom. Én ennek nagyon is örülök, mert az ilyen napokon vagyok a legproduktívabb, és ugye nem hiszem, hogy meglepőt mondok azzal, hogy a családom ezeket a napokat annyira nem preferálja. Igeeen, igazából totálisan megértem őket, de nem baj, mert a család tagja vagyok, szóval kénytelenek, ezért is lehet az, hogy ma nagyjából végig beszéltem a napot bátyámmal. Milyen színű árvácska kerüljön ide, milyen oda, azt hova tegyem, őt át kellene ültetni és a többiről ne is beszéljünk, mert konkrétan bealudt a csávó, miközben igencsak fontos dolgokról magyaráztam neki. Szóval, mint teljesen jó testvér, sikítottam egyet, amire magához tért, de mire felfoghatta volna, hogy mi van, már rég letettem a telefont. Gyorsan kapkodtam magamra valami értelmes ruhát, majd indultam el, és nagyjából az első szomszédomnál tűnt fel, hogy az unikornisos mamuszomban indultam el. Ja, fura is volt, hogy ennyire kényelmes a cipőm, de rá se rántsunk, gyorsan rohantam vissza húzni valami normálisat, ami még a szettemhez is megy, majd ugyanolyan vidámsággal vágtam neki másodjára is az útnak, mint elsőre. A kicsivel korábban indulás nem gáz, nem? Egy kis séta nem árthat, mielőtt átreppenek Pestre. A téren az emberek fel s alá járnak, vidámságom talán túlságosan feltűnő, mert páran megbámulnak, valaki még vissza is mosolyog - mennyire haláli -, valakik meg ugyanolyan savanyú képpel lépkednek tovább. Ahogy ő is. Bár ő inkább komor.
- Ijj, baszki - adok hangot nemtetszésemnek, miközben megtorpanok, alsó ajkamat rágcsálva át sem gondolva, hogy mit teszek ragadom meg a vállat, ami a legközelebb van hozzám és fordítom kifelé, majd bújok el az illető háta mögé. Azta, milyen magas nő már, de király! - Ne haragudj, de most életet mentesz - motyogom a nőnek, vagyis inkább a hátának szavaimat, remélve, hogy meghallja, mert ez most valóban életmentő. Óvatosan sandítok ki az idegen mögül, és amikor meglátom, hogy Arion még mindig itt van, ráadásul meg is állt(!) gyorsan bújok vissza a nő mögé.
- Nagyon sokkal jövök neked - szusszanok egyet. Türelmesen meg kell várnom, amíg elmegy. Kicsit vissza kell fognom magam, nehogy lebukjak, pedig így is ritkán ismerkedem. Valahol el kell kezdeni végül is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Maradjunk annyiban, hogy a problémamegoldó képességem még annyira nem kifinomult, mint azt egy felnőtt embertől elvárhatnánk, pedig az vagyok. Legalábbis a korom alapján mindenképpen, de alkalmas vagyok a drasztikusabb módszerekhez fordulni, ha olyan helyzetbe kerülök, mint ez is. És a drasztikus helyzet most az, hogy egy idegen nő mögött bujkálok, mert nem szeretném, hogy Arion meglásson. Igazából nem lenne baj, ha meglát, de tuti idejönne, és ma túl jó kedvem van ahhoz, hogy játsszunk, vagy egyáltalán toleráljam a beszólásait. Nem, nem akarom ezt, hadd maradjon meg a jókedvem, és amúgy is tök mogorvának tűnt megint, szóval végképp nem adom meg a lehetőséget sem arra, hogy egy ilyen csodálatos napot tönkre vágjon. Még akkor sem, ha legutóbb totál édes volt, nem merek kockáztatni. Ma semmiképpen sem. Ó, igen, a nő. Megint messze vitt az agyam, elnézést kérek, kicsit elfelejtettem, hogy bujkálok egy idegen mögött.
- Tényleg sajnálom, pillanat és elmagyarázom - míg ő kapkodja a tekintetét és fejét ide-oda, bárkit is keresve, nem tudom, addig én ismét kisandítok mögüle, és pontosan ugyanazzal a lendülettel állok vissza mögé egy hatalmasat sóhajtva. Orrom alatt morgok valami olyasmiket, hogy nem hiszem el, amiért éppen most és éppen itt van, menjen már el, mire vagy kire vár, bezzeg most türelmes, és a többi.
- Mi? - kapom fel fejemet a nőre, vagyis leginkább a hátára, amikor megszólal. Kitör belőlem a nevetés a többesszámon, mennyire haláli a csaj, simán elbújna velem egy olyan ember elől, akit nem hiszem, hogy ismer. De jó neki. Párat krehácsolva igyekszem visszafogni magam, de a széles mosoly levakarhatatlan arcomról.
- Bevallom, nem merek megmozdulni, de ez egy jó ötlet - bólintok is egy határozottat, mintha láthatná egyáltalán. Sokeszű Baj. - Akkor jobbra indulunk, jó? - megvárom a visszajelzést, majd ha leokézza, akkor aprókat lépkedve araszolok jobbra, szigorúan mögötte haladva, igyekezvén, hogy véletlenül se legyek látható.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Az már nem rossz, hogy nem lettem elküldve melegebb éghajlatra, és még sikonyálni sem kezdett el az éppen legalkalmasabb rejtekhely, amit találtam magamnak. Nagyon sokkal jövök a nőnek, ezt nem győzöm majd neki sem elégszer hangsúlyozni, aligha szabadul meg tőlem majd könnyen. Utoljára sandítok ki mögüle, éppen akkor, amikor Arion a szájába teszi a cigarettát és meggyújtja azt. Mégis mi a fészkes fenét csinál itt ilyenkor? Ha vár valakire, akkor az a valaki siethetne, mert így kezd elég kellemetlen lenni a helyzet, de... annyira mégsem. Mert a nő fejéből igencsak remek ötlet pattan ki, az én fejem meg egyetértően biccen előre, majd hátra, bólogatok na, mintha muszáj lenne. Szóval a tervnek megfelelően lépkedek oldalra, ahogy ő is teszi, igyekszem felvenni a tempót, amit diktál, és nem a saját lábamra lépni, mert akkor telibe lebukunk. Vagyis bukok. Vagy... nem tudom, mert most ő is eléggé benne van, és bár indokolatlan, hogy ő is bujkál velem jelenleg, de szétadom, mert így legalább nem kell rohannom egyik ember mögül, a másik ember mögé, hanem megoldom egyel. Mekkora szerencse!
Az meg főleg, hogy mindenféle gond nélkül érünk át a kút másik oldalára. Nem estem össze, nem botlottam meg a saját lábamban, miközben araszolgattunk, szóval valóban igencsak nagy szerencsének örvendhettem most. Meglepő, de legalább Arion sem vett észre. Hatalmas sóhaj hagyja el ajkaimat, miközben leguggolunk a kút mellett, és nem kell körbe néznem ahhoz, hogy tudjam, tuti bámulnak minket. Nem is egy ember, hanem elég sok, de nem fontos, Arion már aligha lát meg. Egy széles mosollyal emelem fejemet a nő irányába, hogy jobban megnézhessem magamnak.
- Igen, szerintem is - sóhajtok egyet, majd fejemet balra fordítva pillantok ki a kút mögül, de legnagyobb bánatomra, Arion még mindig ott áll. Menjen már a francba, hogy itt sem lehet békén hagyni! - Szóval... szia, Kimoriah vagyok - nyújtom a nő felé jobbomat, miközben a széles mosoly ott virít ajkaimon. Ismerkedés lvl 24587. Minimum. A kézrázás után szusszanok még egyet, majd mit sem törődve ruhám épségével teszem le fenekemet egy kiálló részre, természetesen úgy, hogy az anyagot magam alá húzom. Nem vagyok foggyos. Néha. Khm.
- A pasi, aki ott áll a tér szélén öltönyben és dohányzik - mutatok magam mögé jelentőségteljesen. - Egy... hm... ismerősöm, de most nincs kedvem a bunkóságához, tehát azt láttam a legjobb megoldásnak, ha elbújok, és ennek a közepébe csöppentél bele te. Ne haragudj, valahogy meghálálom majd tényleg - halványan mosolyodom el ismét, miközben térdemre könyökölök és tenyeremmel támasztom meg arcomat, ahogy a nő felé fordulok és fürkészni kezdem arcát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Az esetek legtöbbjében igenis türelmes vagyok vele. Nem mindig, de legtöbbször elmondható, hogy akárhányszor bukkan fel, igyekszem a legkedvesebb énemet előadni, még akkor is, ha aznap különösen elviselhetetlen, és minden mozdulatra és szóra ki van élezve, tehát ebből logikusan következik, hogy mindenbe beleköt és be is szól, ráadásul ezt olyan mosollyal az arcán, amitől a falra tudnék mászni. Nem mindig elviselhetetlen, de az esetek legtöbbjében igen, és ma pont egy olyan napom van, amit nem szívesen rontanék el egy Arion vs. Baj kombóval, mert arcából ítélve jelenleg is inkább morci, mint jókedvű, szóval hagyjuk a felesleges köröket és hadd koncentráljak arra, hogy hamarosan kiruccanok Pestre pár szaktársammal, hogy a nap hátralévő részét elcsesszük. Konkrét terv nélkül, csak a találkozó időpontja és helyszíne van meg, de magunkat ismervén, nem aggódom, valószínűleg minden megtörténhet ma. És meg is fog.
- Jaj - nevetek fel hangosan, hiszen már megtehetem. A kút jótékony takarásában Arion aligha veszi észre, hogy nevetgélek, és lehet túltolom, lehet rám se nézne, észre sem vett volna, de szeretek biztosra menni. Ma meg különösen. - Nem, ne aggódj, nincs nagy baj ám. Csak nincs kedvem a bunkó stílusához ma, túl jó ez a nap, szóval inkább a furább módszert választottam. De az ismerőseid elérhetőségét lehet elkérném a későbbiekre. Tudod, tuti, ami biztos alapon - igen, mert ez a furább megoldás. Egyszerűen, mint egy normális embernek, tovább kellett volna sétálnom, mindenféle feltűnés nélkül, ahogy kell, és lehet ki sem tűntem volna az emberek közül, akik a téren sétálnak át. Ehelyett? Kaparintottam magamnak egy áldozatot, hogy most ketten bujkáljunk Arion elől, mintha tényleg el akarná adni a vesémet. Szerencsére ilyenről nincs szó, legalább még nem tudok róla, de mégis így lenne, akkor nem tudom. Elfutok? Futkározó embertől necces elvenni a veséjét, nem?
- Amúgy francia vagy? - fordítom felé fejemet, tekintetemben kíváncsiság csillog, miközben fejemet is oldalra biccentem kicsit. Vivi arca kedves, a mosolya pedig valamiért megnyugtató. Ő legalább nem adná el a vesémet, ez már biztos. Türelmesen várom a választ és már tervezem, hogy tudnám neki meghálálni azt, hogy takart, majd most bujkál velem. Istenem, mennyire haláli. Talán szereztem egy új ismerőst. Az jó lenne, ne mindig Belián vagy Zétény nyakára járjak rá, ha nyűgöm van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

- Na látod, ebben egyetértünk - csettintek egyet nyelvemmel, miközben kicsit még ki is húzom magam, majd végül ugyanúgy görnyedek vissza. Tenyerembe támasztom államat, és kicsit talán elszáll az agyam. Ismét oda, hogy itt a levegőben biztosan van valami, mert eddig nem tudtam megismerkedni senkivel úgy, mint egy normális ember. Valami váratlan vagy különös dologgal megfűszerezve történt eddig az összes itt szerzett ismeretségem. Gondoljunk csak Zétényre, majd Beliánra, végül Rinre, aki egyszerűen átkopogott, hogy hozott kaját, mintha valami amerikai sorozatban lennénk. Zseniálisak az eddigi ismeretség szerzéseim, de be kell vallani, hogy talán a Viviel való kontakt viszi most a prímet.
Szélesen mosolyodom el, ahogy franciául válaszol arra, hogy ő francia. Nem volt nehéz kikövetkeztetni, hogy van francia vonatkozása. Ha az ember tanult egy nyelvet, aligha szólal meg azon egy váratlan helyzetben zsigerből, márpedig Vivi biztosan franciául lepődött meg, amikor éppen elfordítottam a kúttól, hogy elbújhassak mögé.
- Úúú - csillannak fel szemeim rögtön, kicsit sem visszafogottan, ahogy közli, a párjával együtt jött ide és a kastélyban fognak tanítani. - Ez mennyire izgalmas! Mit tanítotok majd? Én házvezető-helyettes vagyok, úgyhogy az iskolában is eltudlak kapni - ez akár fenyegetés is lehetne, és kicsit valóban úgy hat, de esküszöm nem az, mondjuk mindezek után lehet annak fogja fel. Na mindegy, mindezek ellenére sem tervezem eladni a veséjét, szóval szerintem annyira nem bánja, hogy néha elrángatom a kastélyból egy kávéra.
- Én magyar vagyok félig, édesanyám kolumbiai, innen a szokatlan név - mosolyodom el halványan. - A vezetéknevem Bajnóczi, úgyhogy együtt a kettő még különlegesebb. Vagy inkább viccesebb - nevetek fel halkan. Én már hozzászoktam nyilván, de ha valaki először hallja meg és összerakja a kettőt, akkor hajlamosak elmosolyodni, amit pedig egyáltalán nem veszek magamra. Teljesen megértem, nekem választásom sem volt, ezt kaptam születésemkor, ez van, de szemberöhögni még nem röhögött senki, szóval annyira nem lehet szörnyű együtt a kettő.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Rendben, talán kicsit elkapattam a reakciót arra, hogy az iskolában fog tanítani, de hát nem tehetek róla! Az olyan aranyos és olyan igazinak hat, hogyha a párkapcsolatban élők együtt gondolkodnak el, és végül mennek bele abba, hogy mégis mit kellene csinálniuk. Viviék is pontosan ezt csinálták, és ilyenkor kezdek el hinni abban, hogy ez az igaz szerelem dolog elég működőképes. Legalábbis pár épeszű embernél biztos, de ugye, én teljesen más kategóriába tartozom, mint a normálisak, szóval…
- Pedig ez nagyon nagy dolog – bólogatok is mellé párat határozottan, mintha egyáltalán tudnám miről beszélek. Elmondom azért, hogy fogalmam sincs. – Vóóó, szellemtant? Ez nagyon érdekesnek hangzik. Mármint a csillagtan is, csak érted... mindegy – barnáim továbbra is csillognak, mert bár a csillagtan is nagyon-nagyon izgalmasnak hangzik, azért a szellemek eléggé le tudják kötni a figyelmemet, ráadásul megmernék arra esküdni, hogy az üvegházamban is lakik egy, mert ha én egy növényt a padra teszek, az általában ott marad, mivel egy növény, aligha áll neki szaladgálni, de ezt inkább nem hozom fel, még a végén egyszerűen csak bolondnak néz. Ha eddig nem tette már meg, már csak az igen szokatlan ismerkedési módszeremnek hála. Pedig nem is akartam ma a szokásosnál furcsább lenni. Mindegy.
- Köszönöm – hálásan mosolyodom el felé. Benne van a top 5-ben, akik nem ragadtak le a nevemen, csak egyszerűen elfogadták, amiért tényleg nagyon hálás vagyok. – A vezetékneved franciásabb? Azt hiszed…? Ó – ajkaim elnyílnak egymástól, majd zavartan elmosolyodom. – Sajnálom – alsó ajkamba harapok. Ezek szerint érzékenyebb témát érintettünk, így nem is fejtegetem tovább. Követem Vivit, ahogy hátrafordul, barnáim akadnak meg Arionon, aki még mindig megtisztel minket a jelenlétével. Ha így folytatjuk, el fogok késni. Mindegy, valószínűleg már amúgy is hozzászoktak.
- Nem valószínű – billegtetem fejemet kicsit előre, majd hátra, végül visszaülök. – Ha engem keres, akkor csak berobban a házamba és kényelembe helyezi magát – nevetek fel halkan, mert ez sajnos ilyen. Illene hozzászoknom lassan, nemde?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

- Abban biztos vagyok - akaratlan pillantok fel az égre, pedig, ha esetleg valakinek nem tűnt volna fel, akkor nappal van. De mindegy. Barnáimat vezetem vissza Vivire végül, mert még időben leesik, hogy most aligha láthatnék egyetlen egy csillagot is. Meglepő lenne. - Izgalmas lehet tanárnak lenni. Hogyhogy a tanítás mellett döntöttetek mindketten? - a kérdés lehetne kevésbé indirekt, de valóban érdekel, hogy őket mi vitte rá erre. Mármint gyerekek, fiatal felnőttek, valakik már felnőttek, akik az iskola falain belül tanulnak, nem is tudom, én nem tudnám magam elképzelni tanárnak. Valószínűleg ennek az oka az, hogy hamarabb elveszteném a fonalat, mint a diákok, akiknek magyaráznom kell, plusz ugye, semmiből nem vagyok kiemelkedően jó, amit átadhatnék az itt tanulóknak. Mugli anatómia - hiába egyezik meg a mágusokéval - meg kit érdekel, ugye, van szerencsétlen diákoknak így is elég baja.
Valami azt súgta, hogy a család témával igencsak beletenyereltem a dolgok kellős közepébe - szokásom -, így egyszerűen lépek tovább a témán. Nekem szerencsém van, ha a válást nem vesszük ide, de még azzal együtt is szerencsésnek érzem magam. Apámmal és Teóval az oldalamon megállíthatatlan vagyok, az ő motiválásuk nélkül nem hiszem, hogy itt tartanék az egyetemmel is. Halvány mosoly kerül fel ajkaimra, tekintetemben vidám csillogással pillantok Vivire, aprót bólintok a család téma lezárására. Nem mondja el, én pedig nem kérdezek bele ugye, ennyi jólneveltség még belém is szorult. Ha kialakul valami baráti kapcsolat féle köztünk, akkor majd megbeszéljük. Márpedig én nagyon reménykedem ebben. Mégis ki hagyja, hogy szó nélkül elbújjanak mögé?
- Merlinre! - csapok a homlokomra, páran felénk is fordulnak a csattanásra. Nem fontos. - Nem is gondoltam bele abba, hogy esetleg feltartalak. Ne haragudj! Így még többel jövök neked, mindenképpen meghálálom majd - alsó ajkamba harapva húzom fel kissé pulcsim ujját, majd pillantok karórámra. - Igazad van. Mennem kellene, mert még jobban elkések, mint amúgy szoktam - nagyot szusszanok, fejemet koccantom a hátam mögött elhelyezkedő kútnak, miközben az égre pillantok. Fussak vagy ne fussak? Ez itt a kérdés. Nagyot szusszanva nézek oldalra.
- Hálás vagyok mindenért, nagyon. Komolyan. Mindenképpen meg foglak keresni és megiszunk egy kávét. Vagy ebédelünk. Vagy vásárolunk. Hm... - szemöldökömet ráncolom, majd felnevetek. - Bocs, hajlamos vagyok elragadtatni magamat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Teljesen átlagos napnak indult. Talán számíthattam volna valami meglepőre, mert túlságosan is normális volt, de nem számítottam, hanem naivan elhittem, hogy ennek így kell lennie. Amikor kopogtak, kicsavart testtel és orrom alatt morogva szuggeráltam az ajtót a kanapéról, hogy biztos csak képzelődöm, de nem így volt, ami meglepő. Feltápászkodtam, kitártam az ajtót a legcsövesebb szerelésben, amit ember el tud képzelni, és a pasi a kezembe nyomott egy istenes fekete tulipán csokrot. Felette kukkantottam ki kérdő tekintettel, hogy ez mégis mi, de a futár addigra sehol nem volt. Fekete tulipán. Nem köztudott, de a kedvenc virágom, évek óta szeretnék szerezni belőle gumókat is, erre a konyhaasztalon szemez velem franc sem tudja hány szál. Alsó ajkamat rágcsálva méregettem a csokrot, amikor feltűnt a kis üzenet. Rövid volt, lényegre törő, mégsem tudtam meg semmit azon kívül, hogy a Valentinom küldte. Akit elnyelt a föld február óta. Komolyan van pofája ennyi idő elteltével felbukkanni? Perceket toporogtam a csokor előtt dúlva és fúlva, kezemben a levéllel, és nem akartam elhinni. Nem is hittem igazából, egészen addig, amíg egyik reggel eljött a naaaagy nap.
Teó már a hetedik szettre húzta a száját, és még ő sem akarta elhinni, hogy ennyi idő elteltével bukkan fel a Valentinom, akinek az instrukció igen egyértelműek voltak. - Elmondanám neked, hogy ezzel rohadtul nem segítesz ám! Mit szólsz ehhez? - magam elé tartottam az egyszerű vörös ruhát, és komolyan majdnem könnybe lábadt a szemem, amikor bátyám rábólintott. Sietve kaptam fel magamra, igazgattam meg a tükörben, majd álltam neki a sminknek. Egy egyszerű tusvonal, szempillaspirál és egy bordó rúzs mindig a legjobb kombináció, még a pizzériába is. Csak nem megyek egy randira csövesként. Bár ki tudja... lehet a mamuszom kényelmesebb választás lenne, mint a fekete magassarkú. Hajamba lágy hullámokat csináltam, utolsó simítások, majd letéve a telefont nézegettem magam a tükörben még egy ideig, hogy rájöjjek, ez a szett sem az igazi, azonban amikor az órára néztem összesen 5 percem maradt, hogy a helyszínre érjek. A konyhába rohanva szinte letéptem az egyik székről a blézeremet, majd rohantam ki az ajtón. Végszóra érek a térre, kissé a szélén megállva szuggerálom a tömeget, táskámat magam előtt szorongatva. Igyekszem visszafogni magam, hogy az izgalom hatására ne harapjak alsó ajkamra, mert akkor vége a tökéletes rúzsnak, de olyan nehéz... Barnáim akadnak meg egy ismerős alakon, könnyed léptekkel, hajamat vállam felett dobom hátra és kezdek el óvatosan integetni.
- Arion! - csillannak fel szemeim vidáman, mert én nyertem. A Valentinom felbukkant, és Arionnak nem volt igaza. Ahogy közelebb érek pillantom meg a fekete tulipánt kezében, lassítok lépteimen, kezem esik vissza mellém, ahogy arcát fürkészem. Fekete tulipán. Éppen abban az időben, amit a levél is írt. Kiöltözött. - Ó, ne. Ugye nem azt akarod mondani, hogy... neeeeem! Az nem lehet! - ajkaim nyílnak el egymástól, közvetlen előtte torpanok meg. Könyörgő tekintettel pillogok fel rá, hogy mondja azt ez egy vicc, és ő másra vár. Hogy nem ő az én Valentinom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Rohadtul nem akarom elhinni azt, ami most történik. Nem csak azért, mert Arion, hanem mert tényleg van arca arra, hogy ennyi hónap után feltűnjön, mint a Valentinom és villogjon itt nekem azzal a rohadt kártyával, meg fekete tulipán csokrokat küldjön a randi előtt, mintha ennél természetesebb dolog nem is lenne. Egyáltalán honnan tudja, hogy a fekete tulipán a kedvencem? Ez azért annyira nem volt lényegi információ kettőnk között a beszélgetéseink alkalmával, nem is emlékszem, hogy említettem neki, de... baszki! Nem ez a lényeg! Arion áll előttem, mint a Valentinom és ki is jelenti, én meg érzem, ahogy a pumpa megy fel az agyamban, lassan de biztosan, főleg, amikor megemlíti a kifogásokat, mert a Mr. Elfoglaltnak, csak most volt erre ideje, ami rendben van, még el is tudnám fogadni, de agyam folyamatosan pörög. És bármilyen meglepő, annyira nem vagyok ostoba, mint azt sokan hiszik rólam, így a képkockák elég hamar a helyükre kerülnek. Elveszem a felém nyújtott tulipánt és a kártyát, de nem pillantok Arionra, csak a kezemben tartott tárgyat szuggerálom, míg a virágot másik kezembe veszem. Ujjaim között forgatom azt, és ahogy visszapörgetem az eddig történt eseményeket, egyre nagyobb bizonyosságot nyer, ami csak fel-felbukkant bennem. De ez már nem csak valami felvetés, ez valóban így van, és az agyam még jobban kezd elborulni, ahogy az utolsó részlet is a helyére kerül.
- Az első találkozásunk... - barnáimat emelem a kártyáról Arionra, valami megmagyarázhatatlan tűz lobban fel bennük. - Az első találkozásunkkor te már tudtad, hogy itt vagyok, mégis játszottad a hülyét! Eljátszottad, hogy véletlen találkoztunk és fel sem ismertél! Most meg van pofád idehívni engem és benyögni, hogy te vagy a Valentinom, akire hónapokat vártam?! - hangom a végére válik kissé fojtottá, de nem szégyellem kiengedni a hangom, azonban még így sem olyan erős, mint amit alapvetően kiváltana belőlem ez most. - Közöltem veled az elején, hogy nem leszek a játékszered - csalódottság csillan barnáimban, ahogy Arion kezébe nyomom a rózsát és a kártyát is. Nem tudom mit hisz, nem tudom mit akar, de ez most nem egy olyan helyzet, amit tudni szeretnék kezelni. Hónapok teltek el, és bármennyire is tudom milyen, mert volt alkalmam megtapasztalni nem egyszer, az, hogy ennyi hónapon keresztül, sőt, még az első találkozásunkkor is úgy csinált, mintha... ez már valami másik szint. Nem szeretnék részt venni a játékaiban, nem szeretnék a játéka lenni, aki rögtön ugrik, ha szól neki. Nagyot szusszanok, barnáimat szakítom el róla és pillantok el egy másik irányba, amíg lenyugszom, mert minden érmének két oldala van, és ezt nem hagyhatom figyelmen kívül. Elfelejthette volna, hogy ő nyert, elfelejthette volna a kártyát, és ezzel együtt a randit is. De nem tette. Hónapokkal később ugyan, de felbukkant és meg kell hagynom, hogy megadta a módját. Lehunyom tekintetemet, végül visszapillantok rá, elkapom kékjeit.
- Induljunk. Nem szeretném, ha miattam késnénk el - komoly arccal és tekintettel forgatom meg ujjaim között a tulipánt, amit visszavettem tőle, végül halvány mosollyal tűröm hátra fülem mögé hajamat és fűzöm be tincseim közé a virágot. - Köszönöm a csokrot - választ sem várva indulok el lassú, hosszú lépésekkel a pizzázó felé, mert csak nem illik elhagyni a randipartneremet, bármennyire is azt kellene tennem. Felbukkant, nem felejtett el, hiába telt el ennyi idő. Itt van. És ezt értékelnem kell, még akkor is, ha a szívem ugrik ki mindjárt a helyéről.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Úgy érzem magam, mint egy átvert kislány. És ezzel igazából nem tudtam volna vitatkozni, mondjuk 8 évvel ezelőtt. Tökre meg is állta a helyét akkor, amikor gyerekek voltunk és Arion szervesebben az életem része volt, ahogy a játékaink sem voltak olyan komolyan véve, mint akár akkor, amikor először felbukkant az új életemben. Kölyök voltam én is, és ő is, a szájalások egymással inkább történtek dacból, mintsem komolyságból, hiszen egyikünk sem volt az, azt sem tudtuk, hogy kell annak lenni. Szóval gyerekek voltunk, és amikor elhívott magával az első – és utolsó – randinkra, nagyon félve mondtam igent. Jogos a kérdés, hogy egyáltalán miért volt igenleges a válasz, ami amúgy nagyon egyszerű; mert kíváncsi voltam. Valahogy ugyanúgy viselkedett velem mindig, mint másokkal, mégis másképp, és ezt nem tudom megmagyarázni. Ugyanúgy kaptam az alpári poénokat, a nem éppen burkolt és diszkrét célzásokat, mint a többi lány, de valahogy soha nem jutott el odáig, hogy be is vágja magát annyira, hogy sikerüljön bejutnia oda, ahova akart. Vagy nem akart, ez már részletkérdés igazából, és már nem is releváns, azonban ha akarnám sem tudnám elfelejteni azt az estét. Tényleg olyan csodálatos volt, mint ahogy az első alkalommal visszaadta az illúzióval, ha nem csodálatosabb, mert akkor valahogy tudtam Arionra úgy tekinteni, mint emberre, és nem egy kanos pöcsre. Az az este volt az a pont az életemben, amikor elhittem, hogyha ebből több is lenne, akkor nem bánnám meg, de rá pár napra Arion eltűnt. Szó nélkül, se puszi, se pá eltűnt és senki nem tudott semmit. Nem lehetett elérni, egyszerűen felszívódott, és olyan mérges voltam rá, mint még soha senkire. Akkor kívántam azt, hogy soha többet az életben ne találkozzak vele, mert nem érdemli meg, míg én igenis megérdemlem a nyugodt életet nélküle. Tartott, ameddig tartott, mert most megint egymás előtt állunk. És randizni készülünk, pedig én nem szeretnék erre randiként tekinteni. Nem érdemli meg, még akkor sem, ha az, ami történt, évekkel ezelőtt volt, mert még egyszer nem hagyom, hogy olyat tegyen vagy mondjon, amitől elhiszem azt, hogy én valóban más vagyok. Mert nem vagyok.
Csalódottságtól csillogó barnáimmal figyelem, ahogy beszélni kezd. Arcomra semmi nem ül ki, semlegesen hallgatom végig, hogy ő mennyire véletlen licitált rám. Elhiszem neki, mégis eléggé szkeptikusan állok ehhez az egészhez, és baszki, rohadtul nem róható fel nekem! Sőt, ha nem csatos cipő lenne rajtam, simán megcsapkodtam volna vele, még utána is hajítom, ha nagyon szükséges, de nem tettem, úgyhogy nagyon ügyes vagyok. Meg felnőtt nő, aki az Eridont vezeti, de ne menjünk bele mélyebben. És tényleg ő a Valentinom. A kártya, a tulipán, az, hogy kiöltözött, hogy itt van az időpontban, amit nekem írt le a kártyára. Merlinre, tényleg ő az. Akaratlan harapok alsó ajkamra, amikor közli, hogy hiába tűnik játéknak, egyáltalán nem az. Valóban így lenne? És higgyem is el neki, hogy valamiért rohadtul játéknak tűnik, amit annyira, de annyira szeret űzni mindenkivel, de ez most véletlenül sem az? Elég vékony jégen táncolok, mégis beljebb megyek, hogy elindulhassak a helyszín felé, immár a hajamba tűzött tulipánnal. Meg kell értenem. Nem felejtett el, hanem itt van, és be szeretné tartani azt, amire a licitet tette. Rendben, csináljuk. Vagyis…
– Óóó, oké – fordulok vissza felé kis pírral arcomon, majd a felém nyújtott karra pillantok. Nagyot szusszanva karolok belé, hogy elindulhassunk a bárhova is. – Csak abban reménykedem, hogy a kiválasztott helyhez nem öltöztem alul vagy túl. Most ezen fogok izgulni, amíg ki nem derül, hogy hova viszel – elhúzom számat, de ajkam szegletében bujkál a mosoly, ahogy felpillantok Arionra. Könnyedén lépkedek mellette, majd a hopponálási ponthoz érve, kissé közelebb araszolva hozzá és pontosan követve az utasításait érkezünk meg Pestre. Legalább az már biztos, hogy az országot nem hagytuk el, ami plusz pont. Ha esetleg balul sülne el a mai este, mit tudom én, Bécsből például, sokkal nehezebb lenne a hazajutás.
– Most márt tényleg elmondhatnád hova megyünk, mert kezdek nagyon izgulni – felszegett állal, egyenes háttal, éppen megfelelő hosszúakat lépkedve mellette közlöm a tényt. Hangom bársonyosan cseng, mint egy felnőtt nőnek, pedig szívem ugrik ki a helyéről lassan, mert elképzelésem sincs hova tartunk, de kitartóan, karjába karolva követem őt, és a bennem tomboló tinilányt igyekszem elnyomni. Szerintem elég jól megy eddig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bármennyire is azt tartanám a legjobb és legkönnyebb megoldásnak, ha jól megcsapkodnám, majd ott hagynám, hogy menjen el magával enni, nem vagyok rá képes. Azt érdemelné, de három szempontom is van, ami miatt nem tudom megtenni. Először is az egyik legfontosabb, hogy bár valóban hónapokat vártam rá itt van, másodszor, hogyha már ennyire összeszedtem magam és igenis kitettem magamért, ráadásul nem is késtem, nem hagyhatom kárba veszni. A harmadik, és a legfontosabb mind közül; éhes vagyok. Merlinre, tényleg az vagyok és nem foszthatom meg magam egy jó evéstől. Soha nem is tettem, és nem most akarok neki állni, bár kár lenne tagadnom, hogy valóban kitettem magamért ruhaválasztás szempontjából is, plusz szerintem tök jól nézek ki ma, úgyhogy hadd mutogassam végig Pest utcáin, ahogy azt kell. Ne felejtsek el majd küldeni képet Beliánnak, hogy megerősíthessen abban mennyire jól nézek ki, és ne nézz így rám, mert te is ezt tennéd, és tudom, hogy jól esne a lelkednek a pozitív visszajelzés. Nem feltétlen Beliántól, de a lényeg szerintem így is meg van és tökre érthető is.
Valóban nem túloz, tényleg hamarosan kiderül, hogy az öltözékem megfelel-e majd a helynek, de én akkor is képes vagyok ezen izgulni, amíg oda nem fogunk érni. Nőből vagyok, és ezek nagyon fontos szempontok, mert a levél, amit írt, annyira nem tért ki arra, hogy mégis hogyan öltözzek, mert például a pizzériába, ha Belián dolgozik, akkor simán átbattyogok a mamuszomban és teljesen csövesbánatban, mert ő Belián. Valószínűleg fog látni rosszabbul is, ha egyszer eljutunk odáig, hogy sikerüljön elrángatnom vásárolni magammal, mert valamelyik nap megint a lakótársa pólójában billegett be az üvegházba. Komolyan kikészít ezzel, bár azért vicces. Barnáimat emelem fel Arionra, amikor elhagyja ajkait a falatozó szó és halkan kuncogok fel. Rendben, tehát étterembe megyünk, amihez éppenséggel a ruha lehet, hogy kicsit kihívó vagy éppen tényleg alul öltözött, de ezen már aligha változtathatnék, maximum úgy, ha gyorsan beugrok valahova venni valami göncöt. Amiből mindenki tudja, hogy nem lenne a végére vacsora, szóval csak elmondok magamban egy imát, hogy jó legyek így. Először Arion arcára pillantok ismét, majd az irányba, amerre mutat. Ajkaim elnyílnak egymástól, ahogy meglátom az éttermet, lépteim automatikusan lassulnak le kicsit, de végül összeszedem magam és ismét mellette lépkedek, mintha mi sem történt volna. Tekintetem csillan fel, ahogy egyre közelebb érünk és nem győzöm mindenfelé kapkodni barnáimat, hogy mindent magamba szívjak. Baszki, utoljára anyámmal voltam hasonló étteremben, Kolumbiában.
Zavartan húzom lejjebb magamon a blézert szabad kezemmel, valahogy furcsa érzés kerít hatalmába az egész randival – ami nem is randi igazából – kapcsolatban. Nem kellene itt lennem, mert olyan életidegen a helyzet azokhoz képest, amiket átéltünk már együtt, hogy valahogy nem tudom kezelni. Innen már aligha lehetne betolni egy hátraarcot, szóval Arion karjába kapaszkodom kissé erősebben és felszegett állal követem az étterembe, ahol rögtön eligazítanak minket és a teraszra vezetnek, hogy elfoglalhassuk az asztalunkat. Zavartan toporgok pár perc erejéig az asztal mellett, végül nem bírom tovább és csillogó pillantásomat emelem – mély sóhaj – a Valentinomra.
– Erre megérte várni Arion – mosolyodom el óvatosan felé. – Nagyon szépen köszönöm, igazán kitettél magadért és ne haragudj, amiért az elején kicsit… kiakadtam – azért annyira nem kell komolyan venni azt a kiakadást, mert ha nem emberek között lettünk volna, valószínűleg tényleg megcsapkodom, így még visszafogott is voltam. Blézeremet gombolom ki, táskámat a székre teszem, majd könnyed mozdulattal veszem le magamról. Hajamat dobom át vállamon, nagyon figyelve arra, hogy a tulipán véletlenül se essen ki belőle, majd óvatos mosollyal ajkaimon teszem a széktámlájára. Esélytelen, hogy fellógassam, mert meggyűrődik, szóval be kell érnem ennyivel. Előre esett tincset tűrök fülem mögé, végül teljes valómba felegyenesedem és Arionra pillantok.
– Kicsit jobban belegondoltam, és egyébként tökre megérdemeltél volna egy nagyobb kiakadást is – szemtelen mosolyt villantok felé, majd helyet foglalok. Akkor kezdhetjük a randit a Valentinommal. Készen állok. Gondolom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A kérdésre minimálisan ugyan, de azért megráng a szemöldököm. Mi az, hogy meddig? Nyilvánvalóan nem fogom bevallani, hogy sokkal többet készültem erre a randira, mint az indokolt lett volna, mert azt hittem, hogy egy idegennél kell bevágódnom, így érthető, amiért odatettem magam. Rendben, bevallom, hogy ez most eléggé úgy hangzott, hogyha tudom, hogy Arion a Valentinom, akkor nem teszem magam oda ennyire, de… igazából így van. Mármint ő Arion, látott már mindenhogy, bár talán ennyire nőiesnek még sosem, mégis úgy érzem, hogy előtte és neki nem kell úgy odatennem magam, mint másoknak, hiszen elég sok mindenben részt vettünk már együtt, és ha nem is éltünk át hiper fontos dolgokat egymással, akkor is az életem része volt nagyon sokáig, így nem hiszem, hogy tudok neki újat mutatni. Bezzeg ő tud, ahogy az étterem felé lépkedünk, és automatikusan lassulok le, mikor meglátom, mert egyszerűen nem akarom elhinni, szavakba is öntöm a meglepettségemet, és csak reménykedem abban, hogy az egója most kimarad ebből, és nem kell ezt hallgatom egész este, hiszen Weiss Arion a tökéletesek tökéletese ismét beletrafált abba, hogy hogyan nyerje el egy nő tetszését. Meglepő lehetne ez a tény, csak nem az. Ennek még egy olyan megedzett nő is – főleg Arionnal szemben –, mint én, sem tudna ellenállni, és sajnos el kell ismernem, hogy valóban beletrafált. Mosolygok, csillogó tekintettel pillantgatok ide-oda, amíg az asztalunkhoz vezetnek minket, az izgalom járja át minden porcikámat. Ami nem jó. Egyáltalán nem. Nem kellene izgatottnak lennem, ez egy egyszerű vacsora egy régi ismerőssel, nem egy randi. De mégis minden sejtemet az izgalom járja át, és amennyire nem akartam elhinni, hogy végig ő volt az, most annál jobban kezdek neki örülni, és csak hagyni akarom, hogy az este vigyen oda, amerre akar. Lehet még a végén jól is fog elsülni az egész, és a legvidámabban fogom elcsevegni Beliánnak a telefonba, hogy mi történt a randin. Ami nem randi. Csak egy vacsora. Egy a biztos, hogy a gondolataim az izgalom hatására valószínűleg, de megint csaponganak ide-oda, nem is akarom őket megállítani, csak akkor szakadok ki belőlük, amikor meghallom Arion hangját, aki tutira mondom nektek, hogy nekem beszél. Gyermekien csillogó barnáimat emelem fel rá, szélesen elmosolyodom, de még mindig annyira a hely hatása alatt vagyok, hogy érdemleges választ aztán hiába vár tőlem. Mindössze annyi telik tőlem, hogy blézeremet levegyem, és amikor ismét meghallom a férfi hangját, arcomra pír kerül. Elnyílnak ajkaim egymástól, ahogy felpillantok rá, miközben ő kihúzza a széket nekem, de nem bírok megmozdulni, csak figyelem az arcát, és hallgatom a szavait. Pár másodpercre veszek el csupán az engem figyelő kékekben, de ez a pár másodperc hosszú éveknek tűnik, az idő is mintha lelassult volna, mikor végre összeszedem magam annyira, hogy elszakítsam róla barnáimat. Aprót köhintek, majd mozdulok, hogy leüljek végül, ám ő kézen csókol, kihúzza a széket, és kell egy kis buffering idő, amíg fel is fogom, hogy mi történt, majd végre helyet foglalok. Ez az este egyre különösebb, én pedig egyre jobban izgulok valamiért. Végül megemberelem magam, fejemet emelem fel, hogy elkapjam pillantását, amikor ő is leül.
– Köszönöm a bókot, jól esik – mosolyodom el halványan. – Adtál okot legalább arra, hogy felhúzzam ezt a ruhát – alsó ajkamat harapom be, amikor eljut a tudatomig, hogy mit is mondtam, mert ismét előbb járt a szám, mintsem átgondoltam volna a mondandómat. Ez most teljesen úgy jön le, mintha csak miatta vettem volna elő, ami végül is így van, de én meg nem tudtam, hogy ő a Valentinom, szóval nem értheti félre, nem? Megint csak én gondolom túl? Valószínűleg, de még mindig zavar, hogy az izgalom fel-felcsap bennem, ahogy a nevető Ariont figyelem, aki velem szemben ül. Valamiért nem akarom elhinni, hogy valódi. Lehet hozzá kéne vágnom valamit, és ha átmegy rajta, akkor nyilván nincs itt, ha meg nem… na igen. Egy ilyen helyen lehet ezt mellőzni kellene. Mélyet sóhajtok, lábamat vetem keresztbe az asztal alatt.
– Tényleg szólhattál volna előbb. Ha ez a… bármi, nem is történik meg előbb, de legalább tudtam volna, hogy te vagy – fogalmam sincs miben lett volna egyszerűbb, vagy könnyebb, de legalább tudtam volna, ami meg jól esik a lelkemnek. Mindig jól esik, ha valamit tudsz, nem? – Te csak ne aggódj miattam Arion, ha már eddig várattál, akkor az a minimum, hogy kieszlek a vagyonodból. Még ha ez lehetetlennek is tűnik, ami késik az nem múlik, szóval kösd fel a gatyád! – szemtelen vigyort villantok, majd halkan nevetek fel, miközben magamhoz veszem a másik itallapot, másik kezemmel igazgatom meg a tincseim közé fűzött tulipánt.