Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Miközben a tanerő lelkesen kezdett bele az antipoduszi opálszeműekről szóló legendákba, kissé fáradtan húztam elő a pergament, hogy előkészüljek a jegyzeteléshez, de mindeközben hiányérzetem támadt. Nem a padtársamat hiányoltam, hisz nekem jó volt egyedül is ücsörögni, legalább nem bökött Csongi kétszer is oldalba a könyökével. Inkább a jó öreg tolltartóm hiányzott, ami ugyan ütött is volt, meg kopott is, de legalább tele volt szuper mugli írószerrel, olyan spéci cuccokkal, amiről ezek csak álmodtak. Jó, oké, hogy tollal is lehet szépen írni, sőt itt talán még elvárás ez, de nekem azért hiányzott a cuccom. Bár, úgy láttam, hogy volt aki rendes cerkával írt, meg tollal, így talán ezek mégis csak megengedett szerek voltak, vagy talán csak úgy becsempészték. Igaz, mobilt is láttam sokaknál, ebből gondoltam azt, hogy talán mást is be lehetne hozni, de jelenleg nem tehettem mást, azt használtam, amit a néném bekészített. Pech, de ez volt, visszatértem a középkorba.
A téma egyébként érdekes volt, tetszett ez a sárkánytan, már csak azért is, mert kölyökkoromban mindig sárkányosat játszottam. Na persze nem én voltam a tűzokádó, hanem inkább a lovag, aki fakardal hasította le a báb fejét. Ezek a sárkányok azonban sokkal menőbbnek tűntek, mint azok a plüssök, amiket a búcsúkban lehetett levadászni. Tényleg érdekes téma volt ez, egy kicsit a dinoszauruszokat juttatta eszembe, s ezen agyalva el is mosolyodtam, mert a paleontológia mindig is érdekelt. Szóval akár még lehetnék sárkányoloógus is, csak dinócsont helyett az ő csontjaikról porolnám le az évszázadok mocskát.
Friss infó hangzott el közben, fel is hívta rá a tanárnő a figyelmünket, így bőszen kezdtem jegyzetelni a fontosabb értékeket, s annyira elmerültem az írásban, hogy már csak akkor kaptam fel a fejem, amikor érzékeltem, hogy valaki lehuppant mellém. Felpillantva elsőre egy csinos arc tűnt fel, vagyis inkább dögös, de még a smink sem rejthette el előlem a zaklatómat. Mi a franc? Ez meg mit keres itt, és miért vágódott le mellém?
Mondanom sem kell, hogy az arcvonásaim azon nyomban szigorúvá váltak, talán még a szemöldököm is összeráncolódott, mintha csak így akartam volna üzenni felé, hogy távozz tőlem sátán. Vagy boszi. Tényleg nem értettem, hogy mit akar épp mellettem, körbe is fordultam, először jobbra majd balra néztem, míg rájöttem, hogy minden pad foglalt, és csak mellettem volt üres hely. Csodás, Csongit ki fogom nyírni.
- Miért nem lep meg ez? - böktem végül oda a kérdést, majd megcsóváltam a fejem, s el is pillantottam a tanárnő irányába, hogy megpróbáljak tovább figyelni. Ez viszont nem igazán ment, bosszantott, hogy mellém telepedett le, s felmerült bennem az is, hogy Csongi talán nem véletlenül ült le más mellé. Hát persze! Ezek ketten biztos összejátszanak!
Kicsit ideges voltam, gondolkodtam azon, hogy rákérdezzek-e, oda is pillantottam párszor, végül inkább egy papírfecnire véstem pár sort, majd elé toltam a padon a lapot: Mennyibe kerülsz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Azért a szemem egy kicsit elkerekedett, amikor észrevettem, hogy Vajdának igazi tolla van, nem pedig olyan állatból kitépett forma, mint ami előttem hevert. Mégis, ez valami hülye tréfa volt a nagynénémtől, hogy ilyen béna cuccokat sózott rám, és csak meg akart szívatni, hogy beégjek a többiek előtt, vagy Ő még tényleg ezer éve tanult itt, mikor még adtak a hagyományokra?
Kicsit még morgolódtam magamban ezen, nem mintha nem lett volna már elég a dühömhöz Olívia jelenléte is, de ez még inkább bepöckölte alattam a lángot. Pedig én tényleg egy klassz sárkánytant akartam, amikor nem ül mellettem senki, jobban elférek, gyönyörködhetek a tanárnőben, és megismerhetem a sárkányokat. Ehelyett mellém huppant le ez a banya, s bár elég tetszetős volt, hogy rajta legeltessem a szemem, nem tudtam elvonatkoztatni attól, hogy ez a lány valamiben sántikált, s bizony kutakodott utánam.
Végül nem is tudtam megállni, hogy ne küldjek neki egy üzit diszkréten, szigorúan csak neki címezve, mert nagyon is érdekelt az, hogy mit kaphat ő azért, hogy folyton az én nyakamban lihegjen. Ugyan mégis kinek állt az érdekében az, hogy tudjon minden lépésemről? Lehet, hogy a nagynéném nem bízott bennem eléggé? De a francba is, én nem voltam olyan, mint az apám!
A cetli végül Olíviánál landolt, miközben én már újra a tanárnőt néztem, szemem sarkából lopva azonban azt figyeltem, hogy vajon kapok-e választ a kérdésemre. Bár, ha igazán úri lány lett volna, akinek van tartása, és nem süllyed le holmi kémkedés szintjére, az valószínűleg azonnal elküldött volna a búsba, vagy minimum pofon vág. Olívia azonban furcsa mód nem ugrott fel mellőlem, sőt, úgy tűnt, hogy írni kezd. Nocsak.
Bevallom, nem erre számítottam, most viszont már volt bennem némi izgalom, hogy mi lesz majd a válasza. Talán végre bevallja azt, hogy miért követ, és bocsánatot kér tőlem, vagy elárulja azt, hogy ki bujtotta fel ellenem. Jó lenne már végre tudni az igazat. Efféle gondolatok közt kezdtem ujjaim tördelésébe, bár próbáltam nem feltűnően várakozni, még sem tudtam odakoncentrálni arra a fránya sárkányra.
Lopva újra felé néztem, pillantásom végig futott a haján, megakadt tekintetem a nyakában birizgált láncon, majd egy hangyányit a dekoltázs irányába futott pillantásom, de akkor épp mozdult a keze, s már csúszott is vissza felém a papír, így torkomat köszörülve kaptam el pillantásomat, ami ezt követően rögvest a papírlap sorai után kutatott.

Azta!

Ahogy elolvastam a sorait, azon nyomban elkerekedtek a szemeim, mert nem hittem volna azt, hogy ezt válaszolja. Bár, miért is csodálkozom? Hisz jól tudtam, miféle lány ez. Egy kicsit, mintha csalódott lettem volna, vagy inkább dühöt éreztem, magam sem tudom, de pillantásomat újra felé kaptam. Zavarbaejtő volt, amit azzal a tollal művelt, mi a franc? Most engem akar behálózni?

Nem szabad, ne bámuld már!

Meg is csóváltam a fejem, s pillantásom visszakúszott a papírra, na meg a kölcsön kapott tollra, mert még azt is kaptam. Hirtelen jótét lélek lett az esti pillangóból?  
Ne fáradj a kis műsorral, ha csaj kéne, azt kapnék bárhol ingyen is. Az érdekelne, hogy mennyit kapsz azért, hogy kémkedj utánam? A dupláját fizetem, ha elárulod, hogy ki az, és miért gyűjt rólam infókat.
Hosszasan írtam neki választ, ám továbbra is a madártollal szenvedtem, végül a levelet a kölcsönkapott ceruzával csúsztattam vissza hozzá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Ezt most nekem mondja? Egy pillanatra felkaptam a fejem a levélből, aztán jöttem csak rá, hogy egyáltalán nem hozzám beszélt, hanem valamiféle sárkányokkal kapcsolatos szaporodásra reagált, tehát azért képes az órára is odafigyelni. Milyen jó neki, nekem ez annyira így nem megy azért. Fenébe. Nem is tudtam már, hogy mi bosszantott benne jobban. Az, hogy láthatóan jobban vágta nálam ezt a sárkány témát, és egyszerre kétfelé is tudott koncentrálni, vagy az, hogy képes volt a figyelmemet felkelteni azzal a kis tollas játékkal, vagy az, hogy még mindig nem tudtam, mik a szándékai. Azt hiszem, úgy összességében már az is frusztrált, hogy mellettem ült ilyen cuccban, na igen. Vak azért nem voltam, s az unszimpátia ellenére volt benne valami, ami el tudta tekerni a gondolataimat egy hangyányit egész más irányba. De nem lehet! Lucas ne legyél hülye, ne dőlj be a kis színjátéknak!
A levélre válaszolva, visszacsúsztattam azt Olíviának, majd sietve felemeltem a kezem, s bár nem egészen értettem, hogy mi volt a kérdés, úgy éreztem, hogy csak azért is reflektálnom kell a lány válaszára. - Nem értek egyet Olíviával, a túlszaporodás igen ritka, ha figyelembe vesszük ezeknek a sárkányoknak az életkörülményeit, és a szaporodásra képes egyedek számát - na bumm, még az sem volt biztos, hogy jót mondok, de valamiért egy belső késztetést éreztem, hogy belekössek a lányba. Ezután egy diadalittas mosoly húzódott meg a szám sarkában, miközben Olívia felé pillantottam, aki talán ekkor érhetett a levelem végére, mert nagyon úgy tűnt, hogy forgatja a szemeit. Nagyon helyes, főljön egy kicsit ő is a levében, ha már nekem ennyi bosszúságot okozott.
Már épp kiszélesedett volna a mosolyom, amikor visszatolta a levelet, én meg újra nekiveselkedtem a sorainak. Szépen írt, de kevésbé tudtam erre koncentrálni, mint inkább a soraira. Olvasva a szavakat, nagyon meglepődtem, a szemöldököm is feljebb vándorolt hangyányit, s valószínűleg igen csak meglepett képet vághattam, még felé is kaptam a pillantásom, némi hitetlenséggel, s azt hiszem, hogy egy pillanatra még be is nyaltam a sorait, mert néhány másodperc erejéig elhittem. Az arcom meg persze vörösödni kezdett, mert nem sűrűn bombáztak efféle levelekkel, pláne nem ilyen csajok. Ám, mielőtt még nagyon beleéltem volna magam a dologba, az agyamban azonnal kattant a kis fogaskerék, s a pillanatnyi mámorból átfordított az érzés valami sötét bugyorba. Elkapott a düh, mert valamiért azt gondoltam, hogy már megint csak szórakozik velem a lány, s így már egyetlen sorának sem hittem. Ideges lettem, amiért rajtam szórakozott, még hátra is pillantottam, mintha csak paranoiás módon azt keresném, hogy ki nevet fel, vagy ki figyeli a kettősünket. Az unott arcokon, s az orrtúráson kívül túl sok érdekfeszítő azonban nem köszönt vissza, így maradt a hitetlenség, meg a méreg, s most már ez színezte az arcomat.

Gáz, hogy még mindig ennyire hülyére veszel. Ui: Ha ennyire szeretnéd, egy körre kipróbálhatlak.

Máris csúsztattam vissza a papírt Olívia felé, miközben úgy pillantottam rá, mint aki azt üzeni, hogy felvette a harcot a másikkal. Kezdtem úgy érezni, hogy ez nehezebb lesz, mint gondoltam, s jól jött volna most egy-két haver, hogy információkat gyűjthessek a lányról. Még az is megfordult a fejemben, hogy talán nekem is követnem kellene őt, bár ehhez túl sok kedvem nem volt. A gondolataim persze elkalandoztak emiatt, s már csak arra lettem figyelmes, hogy a tanárnő odapakol az asztalunkra egy tojást, s azt mondja, hogy egy hétig megfigyeléseket kell végeznünk, és gondoskodnunk kell a tojásról. Mi a szösz? Ugye ez most csak valami hülye poén? Egyáltalán igazi ez a szar? Értetlenül néztem először a tanárra, aztán a tojásra, végül pedig Olíviára. Az fix, hogy én vele együtt nem fogok tojást őrizgetni, nem bolondultam meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Tényleg elégedett vigyor virított a képemen, egy kicsit jobban éreztem magam, hogy leoffolhattam a válaszát, de arra nem számítottam, hogy a lány duzzogás és harag helyett majd inkább még egyet is ért, legalábbis részben. Ezzel eléggé sikerült összezavarnia, s ez az arcomra is kiült, mert bizony a mosolyom eltűnt, s helyette összevissza másztak a vonásaim, míg végül már a homlokom kockásodott a nagy értetlenségben. Igazából dühített, nagyon is felbőszített az, hogy egyetértett velem, mert ő csak ne helyeseljen arra, amit én mondtam, egyáltalán miért csinálja, miért nem vág vissza?
Ehh, nem voltam ennyire jó a konfliktusok kezelésében, sőt alapvetően a kommunikációban sem, mert nem volt előttem pozitív példa, aki rendesen megnevelt volna. Többnyire csak hatalmi játszmák zajlottak előttem, hol apám akarta legyőzni anyámat, hol meg fordítva, aztán közben ment az ordibálás, meg az ütlegelés, közben a nagy kibékülésben meg szívták egymás karjáról a kokót. Ehhez képest Olívia egyáltalán nem úgy viselkedett, mint amit vártam, szóval tényleg összezavart. S ha ez nem lett volna elég a zavaromhoz, jött az a levél, meg a vallomás. S ha egy pillanat erejéig még sikerült is megtévesztenie, a következőben már nem tudtam nem dühöngeni magamban azon, hogy palira akart venni. Bennem legalábbis ez így zajlott le, mert nem volt megfelelő hozzáállásom, önbizalmam sem volt túl sok, csak néha-néha tört fel belőlem valami gőg, amikor úgy éreztem, hogy na aztán tényleg vagyok valaki. Most viszont inkább azt éreztem, hogy egy gazdag luvnya csak gúnyolódik rajtam, így megfelelő válaszcsapás csak az lehetett részemről, ha nem hagyom magam, s támadok. És ahogy sejtettem, az a néhány szó célt ért, mert végre megrezzent alatta a léc. Már nem éreztem, hogy fölényben lenne, hála az égnek.
Ahogy rápillantottam, s megláttam a tekintetét, úgy fogott el egyfajta elégedettség, s megnyugvás. Ez az! Mégis csak sikerült megingatnom a kiscsajt, talán végre megtörik, és abba hagyja a szenyózást. A tojás persze kibillentett a gondolataim közül, s a pillanatnyi nyugalmam is elreppent, ahogy szembesülnöm kellett a közös projektel. Még hogy közösen neveljünk egy tojást. Mással sem végeznék ilyen feladatot, de hogy Vajda Olíviával, az egyenesen kizárt. Ki az a hülye, aki összezárná magát az ellenséggel?
Éreztem, ahogy végig szánt rajtam az idegesség, gondoltam, hogy meglendítem a kezem, és jelzek a tanárnő felé, hogy én ezt nem vállalom, meg amúgy is, jelöljön ki mellém valaki mást, ám ekkor már vége volt az órának, s hirtelen mindenki megindult kifelé. Nekem is ezt kellett volna tennem, amikor megnyikordult Olívia széke, éreztem ám, hogy nekem is mozdulnom kellene, s tulajdonképp magam is megemelkedtem, de bármennyire is menekültem volna a társaságából, volt ez a tojásos cucc. Egy feladat, amihez semmi kedvem nem volt, mégis megfogadtam, hogy bármilyen nehéz akadályt is gördítenek elém, azt megcsinálom, és bebizonyítom, hogy sárvérűként is érek valamit, és igen is jól fogok tanulni, ha törik, ha szakad. Nem hozhatok szégyent sem Adalide-re, sem pedig Maggiere.
S bár tényleg nem volt ínyemre a dolog, már fordultam volna Olívia felé, hogy akkor megdumáljuk, nem-e cserélünk párt, vagy tojást , erre fel mi történt? Belesétáltam a pofonjába. Szó szerint, én léptem, ő meg már suhintott, s bamm. Akkorát csattant, hogy néhány diák felénk is kapta a pillantását, talán még össze is súgtak, még szerencse, hogy a tanár már messze járt. Ez a pofon viszont még nem, mert tenyere alatt felizzott a bőröm, szinte égett, akkorát sikerült rám suhintania.
- Te normális vagy? - dühösen fúrtam pillantásomat kékjeibe, annyira haragos voltam, hogy szinte meg sem hallottam, hogy mit mond. Az idegesség ismét végig szántott a testemen, más esetben ilyenkor már én is ütöttem, s bizony ökölbe is szorult a kezem, de vissza kellett fognom magam, mert egy lányt még sem üthettem csak úgy meg. Nem szabad Lucas, nyugodj le!
Míg én nyugtattam magam, ő már el is viharzott, bár nem jutott messzire, mert olyan sokan voltunk, hogy még mindig libasorban haladtak kifelé. Már akik nem épp azt bámulták, hogyan semmisülök meg. A fene vinné el ezt a csajt, hogy így megalázott a többiek előtt. Irtó ciki volt ez, szinte már hallottam, ahogy a folyosón majd erről fognak pletykálni, hogy mekkora pofont kaptam. Nem is tudtam tovább uralkodni magamon, azonnal a lány után lódultam, s elkapja a karját, egy erősebb rántással penderítettem őt ki a sorból, hogy félrehúzzam, távolabb a többiektől.
- Mi van, ennyire nehezen viseled az igazságot, hogy máris pofozkodsz? Nem kellene hülyének nézned, és szórakoznod velem csak úgy úri heccből. Hallottam már a rellonról, és az aljas dolgaitokról. Madarak csicseregték, hogy nálatok szokás így szórakozni másokkal, de nem leszek az a navinés, akit majd feltűzhettek a viccfalra, felejtsd el...és utoljára emeltél kezet rám - ha nem lökött el magától, akkor talán észre sem vettem, hogy milyen erősen megszorítottam a karját.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Olyan dühöt váltott ki belőlem Vajda, amit már más talán réges rég nem, s ebből adódóan tényleg csak egy hajszál választott el attól, hogy kirántva őt a sorból ne adjam vissza neki azt a pofont. Uralkodnom kellett az indulataimon, ám még így is, szorításomból érezhette, hogy mennyire haragszom. Hozzá is vágtam azt, amit gondolok, mert továbbra is úgy éreztem, hogy ez a lány unalmában szállt rám. Egyetlen sora sem lehetett igaz, s ebben szinte biztos voltam. Az ilyen csajok észre sem vették az olyan bostoni srácokat, akik nincstelenül estek át a kastély küszöbén. Hozzájuk az aranykanállal aranytojást faló, szőke, kékvérű Fritzek és Bachok illettek. Szóval egész biztos, hogy ez vagy egy aljas kis játszma első lépése volt részéről, vagy az, amire már korábban is gyanakodtam.
- Azt, hogy pontosan az vagy, aminek gondollak - sziszegtem vissza, miközben pillantásom fókuszált közelgő arcára, ám továbbra is álltam a tekintetét, s még mindig szorítottam a karját. Már igazán véget vethetett volna ennek a komédiának, ő viszont ennek ellenére tovább folytatta, én meg tudtam jól, hogy nem fogok tudni uralkodni magamon.
- Engem nem érdekel, hogy mit mondanak mások. Már az első héten láttam, hogy valami ziccer van a házatokban, mert mindegyikőtök kattant! - vágtam hozzá, bár eltúloztam a dolgot, ugyanis nem volt mindegyikük parás. Például volt köztük egy csaj, aki egész normálisnak tűnt, meg egy srác is, így tény, hogy a szavaimnak nem volt túl sok hitelessége, de egy ilyen vitában ez nem is érdekelt. Még ha nem is volt mindenki ízig-vérig rellonos, ebben a lányban nem bíztam.
- Párkapcsolat? Hogy jön ide a párkapcsolat? Már megint csak terelsz itt össze-vissza, ahelyett, hogy végre felvállalnád magad - vetettem oda, s talán végig sem hallgattam őt igazán. Nagyon nem értettük egymást, én őt biztos neme, mert rossz úton jártam. Nem fogtam az egyértelmű jeleket, s ha igazságot mondott, még abban is csak rosszat láttam, mintha nem is akartam volna megérteni, hogy mit akar igazán.
- Látod, leverebeztél, magadra meg Bagolyként tekintesz, mert hát nyilván az előkelőbb tollas, mint a cseszett veréb, mi? - morogtam felé haragosan, ekkor éreztem a rántást, s valószínűleg nem fogtam már eléggé, mert karja ki is csúszott az enyémek közül. Nem kaptam utána, azt hiszem, hogy a mondandómat talán megértette, bár mikor újra közel lépett és hajolt felém, elbizonytalanított. Túl közel jött, én meg csak arra voltam képes, hogy értetenségemben ráncoljam a homlokom.
- Nem is, mert... - és tessék! Ugyanaz a taktika, mint legutóbb az étkező teraszon. Most megint belém fojtotta a szót, amint megéreztem puha ajkait az enyémeken. Ezúttal viszont nem volt olyan tragikus, fogkoccanós dolog, sőt. Már azt is mondhatnám, hogy egész kellemes volt ez a röpke találkozás, de amint ráeszméltem arra, hogy ennek nem kéne jól esnie, s hogy ez is csak valami figyelemelterelő manőver lehet, addigra ő már sarkon is fordult, s megindult kifelé. A tojást meg persze magával vitte.
A rohadt életbe, pedig még mondani akartam neki valamit. Mit is? Ujjaimmal végig simítottam az ajkamon, pár másodperc erejéig összezavart, igen. De nem Olívia, felejtsd el, hogy ennyiben marad ez a dolog! Ekkor határoztam el azt, hogy valamit tennem kell ellene, mielőtt még bolondot csinál belőlem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Bogoly Színház

Végre letelt a hét, s eljött a várva várt hétvége, azon ritka alkalmak egyike, mikor szabadon lehetett kóricálni Bogolyfalván és klassz programokon lehetett részt venni, ha éppen ahhoz volt az embernek kedve. Nekem mondjuk nem sok kedvem volt lemászni a faluba, mert eléggé lefárasztott a hét, elég sok olvasni valót kaptunk, és a beadandók is lezsibbasztották az agyamat. Szóval éppenséggel jól esett volna mondjuk egy nagy alvás, vagy szimplán csak lógni a stégen, esetleg gitározgatni, vagy csak úgy ide-oda lófrálni, de nagy szerencsémre a nagynéném éppen ezen a hétvégén érkezett Bogolyfalvára üzleti ügyben. S ha már jött, úgy döntött, hogy elvisz színházba, mert miért is ne, legalább ragad rám egy kis kultúra.
Mit mondhatnék, nem repestem az örömtől, hogy ki kell öltöznöm, de nem volt mit tenni, mosolyt erőltetve kellett részt vennem a programon. Adalaide nénivel össze is találkoztam a színház előtt negyed órával, kicsit még beszélgettünk, és kóricáltunk a sétáló utcában. Mesélt a terveiről, a legújabb munkájáról, és arról is, hogy szeretné lecserélni a házát valami kisebb, ám otthonosabb verzióra.
Végül eljött az idő, hogy besétáljunk a színházba, s először a ruhatárnál kötöttünk ki, ahol szerencsére nem volt túl nagy sor, csupán néhány vendég lézengett.
- Máris jövök Luc, kérlek ezt is add be addig - a blézerét nyomta a kezembe, vagy valami ahhoz hasonlót, majd láttam, hogy a mosdó irányába távozik. Közben sorra kerültem, le is adtam a holminkat a ruhatárnál, kaptam érte bilétát, amivel tettem pár lépést arrébb, s unottan vártam a nénémre. Közben tekintetemmel a bent lévő vendégeket pásztáztam, egy pillanatra mintha feltűnt volna egy ismerős arc, de aztán el is tűnt előlem. Biztos csak képzelődtem, hogy Olíviát láttam, miért is lenne színházban? Jobb dolga is lehet, mondjuk lóg a puccos gazdag haverjaival, és tovább gúnyolódnak rajtam, vagy épp összetöri a tojást, amire együtt kellett volna vigyáznunk. A fenébe is. Még mindig haragudtam rá, részben a pofon végett, amivel megalázott mások előtt, és nevetség tárgyává lettem, másrészt meg azért, mert lelécelt a tojással, és velem még csak nem is egyeztetett. De azért én is törtem egy kis borsot az orra alá, szép kis hirdetést tettem ki róla az iskola faliújságjára, és még néhány helyiségébe. Tényleg, vajon mennyien kereshették meg? Gondolataim megmosolyogtattak, miközben tovább vártam a nagynénémet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Bogoly Színház

Gyerünk már Adalaide, hol vagy már ennyi ideig, mindjárt kezdődik a darab. Magamban már sürgettem a nagynénémet, hátha talán van valami tudat alatti telepátia köztünk, s rájön arra, hogy nem kéne az egész estét a toaletten töltenie. Oké, hogy még javában fiatal hölgyemény, aki tetszeni akar a jelenlévő úriembereknek, de akkor sem kellett volna ennyi időt haj-és sminkigazgatással töltenie. Amúgy sem voltam oda a színházért, így viszont rém unalmas volt, hogy várakoznom kellett rá. Legalább lett volna mellettem egy ismerős arc, akivel válthatok pár szót, vagy lett volna a ruhatár mellett közvetlen egy büfé, hogy pofazacskóra toljak néhány perecet, meg egy nagy üveg colát. Azt viszont le mertem fogadni, hogy itt talán még efféle holmi sincs, mert ezek általában moziban kapható finomságok voltak. Nem is értem, hogy miért nem működött mozi Bogolyfalván. Akkor akár mehettünk volna oda is, simán pólóban és farmerben, s akkor nem kellett volna feszengenem ingben, meg zakóban. Blehh.
Várakozás közben tovább fürkésztem a tömeget, meglehetősen puccos társaságok vonultak jobbra-balra, igazán elegánsan kiöltöztek az emberek, s kezdtem kellemetlenül érezni magam, hogy én még csak egy nyamvadt nyakkendőt sem voltam hajlandó felkötni.
- Szia, te kire vársz? - nagy unalmamban igazán meglepett, hogy rám köszönt valaki, s ahogy oldalra pillantottam, egy nagyjából velem egykorú lány állt velem szemben, aki kedvesen mosolygott rám, felvillantva a fogszabályzóját. Ezt leszámítva amúgy egész csinosnak tűnt, s szinte megváltóként érkezett.
- A nagynénémre, nemsokára jön majd. És te? - mivel nem láttam mellette se felnőttet, se velünk egykorút, így bennem is felmerült a kérdés, hogy akkor ugyan kivel érkezhetett.
- Apukámat, ő itt dolgozik, szóval szinte minden előadáson itt vagyok, de téged eddig még nem láttalak erre. Hanna vagyok - nyújtotta felém a kezét, s már épp kezet ráztunk egymással, amikor furcsa érzetem támadt, s ahogy oldalra pillantottam, megláttam a felém száguldó Olíviát.
- Ó baszki - csúszott ki a számon, miközben pillantásom végig mérte őt tetőtől talpig, s azt se tudtam, hogy attól legyek meglepve, hogy egyáltalán itt van, vagy attól, hogy mennyire jól néz ki ebben a ruhában, vagy attól, hogy mennyire dühösen tart felém. Basszus, tudja, hogy én voltam. Ne gyere ide, ne gyere ide.
Ismételgettem a fejemben, miközben elhúztam a kezemet Hannától, s magamban már előre azon paráztam, hogy ebből mi lesz. Csak elő ne jöjjön a néném, és talán az sem ártana, ha Hanna gyorsban lelépne, még mielőtt kitörne a botrány.
- Micsoda véletlen Olívia, mi újság? - nyögtem ki kényszeredett mosollyal a kérdést, remélve, hogy talán majd megváltoznak a vonásai. Egyáltalán van valami a retiküljében? Mondjuk egy kés, vagy egy revolver, netán pálca? Áh, túl sok krimit néztem.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Bogoly Színház

Nem, nem áll meg, egyre csak közelít, ó ne! Hiába rimánkodtam magamban, hogy torpanjon meg, és forduljon inkább sarkon, nagyon is úgy tűnt, hogy ezt az ütközetet már nem kerülhetem el. Elég volt csak ránéznem az arcára, hogy lássam, mennyire feldúlt, dühös, s azt hiszem, hogy ha pillantással lehetett volna ölni, akkor valószínűleg már rég megsemmisültem volna. Ez persze kettős érzést váltott ki bennem, hisz részben elégtételt éreztem, amiért sikerült visszavágnom a pofon miatt, másrészt viszont nem is tudom. Nem voltam felkészülve arra, hogy a színházas estemet szétbombázza egy csaj, aki nem akart leszállni rólam, ki tudja már, hogy mi miatt.
Olyannyira elvonta a figyelmemet a közelgő Vajda, hogy szinte teljesen megfeledkeztem a mellettem álló Hannáról. Csakis Olíviára összpontosítottam, s magamban már arra készültem, hogyan is vegyem fel vele a kesztyűt, hisz abban szinte biztos voltam, hogy a szememre fogja hányni azt a kis tréfát. Pedig ahhoz képest,hogy ő megpofozott, szerintem ez a hirdetés semmi nem volt. Aztán legnagyobb döbbenetemre, nem is reagált a kérdésemre, ehelyett Hanna felé fordult, amit megint csak nem értettem. Mi a szösz, ezek ketten ismerik egymást?
Kicsit lesápadtam, s kezdett leverni a víz, ahogy arra gondoltam, hogy Olívia majd inkább az újdonsült ismerősömnek fog dumálni a problémáinkról. Nem igazán örültem ennek, azt hiszem, hogy be is feszültem, hisz nekem egyáltalán nem hiányzott az, hogy a rossz híremet keltse mások előtt, pláne olyanok előtt, akikkel még csak ismerkedtem. Hanna pedig egész kedves lánynak tűnt, kár lett volna, ha csak úgy elűzi mellőlem. Nehogy hülyeséget csinálj. Kántáltam magamban, de újabb meglepetés volt számomra az, hogy Vajda nem mondott rólam semmit Hannának, egyszerűen csak váltottak pár szót. Már mondhatni meg is könnyebbültem, ekkor viszont szembesülnöm kellett Olívia tekintetével, aki váratlan mozdulattal ragadta meg a kézfejem. Pillantásom dühös kékjeiről azonnal a keze irányába kaptam, s már láttam is az erszényt, ami a markomban landolt. Először nem is értettem, hogy mi történik, értetlenül ráncoltam össze a homlokom, majd újra a lányra pillantottam.
- Tessék? - ráncolt homlokom magasságáig szaladtak fel szemöldökeim, amint meghallottam, hogy mi is van az erszényben, s nem is akartam hinni a fülemnek. Olívia ezek szerint fogadta a hirdetésre jelentkezőket, és még pénzt is elfogadott tőlük? Tényleg nem értettem a szituációt, azt viszont egyből sikerült levágnom, hogy a lány nem boldog, sőt, nagyon is úgy tűnt, hogy képes lenne megfojtani egy kanál vízben. Mintha lett volna benne valami zavar, vagy talán valami feszengés, magam sem tudom, de érződött, hogy küzd az érzéseivel. S bár jó heccnek szántam vele szemben ezt a hirdetést, azért nem gondoltam azt, hogy ő majd be is vállalja a dolgot. Örülnöm kellett volna, hogy igazam lett, s valóban csak egy olyan lány, mint amilyennek gondoltam, ennek ellenére inkább kellemetlenül éreztem magam, s már nem is tett boldoggá ez a szitu, még akkor sem, ha továbbra is úgy éreztem, hogy hibázott, amikor felképelt ott az osztályteremben.
- Szóval te voltál? - míg Olívia hátrébb lépett, Hanna vádló kérdésével kellett szembe találnom magam, akinek a barátságos mosoly pillanatok alatt eltűnt az arcáról, s helyette összefűzött karokkal állt velem szemben, majd megvetően nézett rám.
- Mi voltam én? - továbbra is játszottam az értetlent, mert fogalmam sem volt arról, hogy ő mit tudhat, vagy hogy egyáltalán mennyire ismeri egymást ez a két lány. Ám a pillantásából nagyon is úgy tűnt, hogy ismeri.
- Jól hallottad, te voltál az a nagyon aljas, aki teleplakátolta az iskolát azzal a hirdetéssel. Fújj, hogy milyen egy undorító alak vagy...mégis, hogy gondoltad, hogy ilyet művelsz valakivel? És én még szóba álltam veled. Ultra gáz. Csodálom, hogy nem képelt fel, na szevasz - miután kioktatott, máris sarkon fordult, s meglehetősen paprikásan távozott a közelemből. Ennyit arról, hogy új ismeretség, meg egy esetleges randi. Apropó! Randi - galleon- Oli.
Nem hagyott nyugodni a dolog, nem tudom, hogy mennyire volt rám hatással Hanna megvető pillantása, vagy az érzés, ami belül kavargott bennem, de a franc vinne el, azt hiszem, hogy talán megsajnáltam. Vagy magam sem tudom, lehet hogy csak az dühített, hogy nem mondott semmi mást, csak hozzám vágta. Meg az is dühített, hogy ennyi tallért összegyűjtött, mert lopva belesandítottam, és azért 1-2 galleonnál több volt a tasakban. Ezek miatt a lány után léptem, s mielőtt még távozott volna, útját álltam, egyik kezemmel még a karját is megérintettem egy pillanat erejéig, hogy felfigyeljen rám.
- Ez komoly? Te tényleg megcsináltad, ami a hirdetésben volt? - kérdeztem, miközben a tekintetébe fúrtam a pillantásom, s közben feljebb emeltem az erszényt. - Mert...ez...ez csak visszavágás volt a pofon miatt, egy jó kis hecc, hogy ne csak rajtam röhögjenek - magam se tudom, miért próbáltam kimagyarázni a dolgot, lehet hogy tényleg bűntudatom volt? Fene a fajtámba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Bogoly Színház

Nem gondoltam azt, hogy ennyire elcsesződik majd ez az este, s hogy a szimpla színházas estéből majd lesz egy kellemetlen, s feszült helyzet, amit tulajdonképp akár magamnak is köszönhettem. Ezt persze nem ismertem volna el, még mindig volt bennem ellenszenv a lány iránt, de Hanna vádló szavai, s Olívia megtört vonásai valahogy észhez térítettek. Talán tényleg túlléptem egy határt, bár ezt még mindig nem tudtam felfogni, hisz csak egy nyamvadt hirdetésről volt szó, ami szerintem viccesre sikerült. Már csak emiatt sem értettem a két lány haragját, de úgy éreztem, hogy ezt tisztáznom kell a lánnyal. Ezért is léptem utána, hogy megállítsam, s kutakodva kerestem pillantását, míg ő oldalra tekintgetett. Magam is arra néztem, amerre ő, láttam egy családot, full puccosak voltak ők is, de nem igen voltak hasonlóak Olíviához. Talán nem is az ő családja volt, de ha nem a családjával érkezett, akkor vajon kivel? Áh, miért is érdekel ez? Koncentráljunk a lényegre.
Visszapillantva a lányra, kérdőre vontam, s közben próbáltam megmagyarázni neki azt, hogy ez tényleg csak egy tréfa volt, egy bosszúból elkövetett vicc. Ő viszont nem röhögött, még csak el sem mosolyodott, inkább olyan volt, mint aki túl merev, és tán karót nyelt. Nem értettem, hol hagyta a humorérzékét. Aztán, mikor hozzám vágta azt, hogy pontosan mi történt, nagyon meglepődtem. Meg sem fordult a fejemben az, hogy egy tréfa így is elsülhet, s hogy valaki esetleg visszaélne egy ilyen helyzettel. Vonásaim is döbbenetről árulkodtak, szemeim kicsit elkerekedtek, míg hallgattam, hogy mit kellett átélnie az elmúlt héten.
- De hát, ha nem akartad, mi a francért hagytad? Én azt csak poénból raktam ki, nem gondoltam azt, hogy komolyan is veszik. Még egy jó kis képet is raktam rá, amin egy full gonosz banya van, hát nem hittem volna, hogy van aki arra gerjed - magyarázkodtam, s még mindig le voltam döbbenve azon, hogy ekkora port kavart a kis tréfám. S bár egy részem szerint megérdemelte, most valamiért mégis szarul éreztem magam emiatt, főleg, amikor meghallottam azt, hogy volt olyan is, aki a folyosón letámadta, s egy csóknál többet akart. Lesokkolódtam, s döbbent arccal bámultam rá, mert ezt biztosan nem néztem volna ki Olíviából.
- De hát én..én - hirtelen azt sem tudtam, hogy mit mondjak a lánynak, mert nagyjából ott leakadtam, hogy ő még szűz, s hogy miattam ennyien betámadták az elmúlt napokban. Ebben a pillanatban valahogy azt éreztem, hogy megsemmisülök, s mindaz, amit róla eddig képzeltem, az semmivé vált. Minden, amit arra az elméletre építettem, hogy szórakozni próbál, vagy épp valakinek nyomoz, romba dőlt most egyetlen pillanat alatt.
Látva rajta, hogy a tréfám mennyire meggyötörte, komolyan elkapott a bűntudat, belülről marcangolt és már ott volt a nyelvemen, hogy valahogy bocsánatot kérjek, de ebben a pillanatban toppant mellénk a nagynéném, épp mikor Olívia távozni kívánt.
- Bocsi, kicsit sokáig tartott! Nahát, ki a csinos barátnőd? - míg Adaline mit sem sejtve, kedvesen mosolygott, én még mindig csak lefagyva álltam, mert nem tudtam, mit is kellene mondanom. Aztán megint Olívia felé pillantottam, de a lány úgy tűnt, mintha köddé vált volna, lehet, hogy kihasználta az alkalmat, s gyorsan elmenekült úgy, hogy még csak elnézést sem tudtam tőle kérni.
- Senki...csak, egy évfolyamtárs - böktem ki végül, még körbepillantottam, hátha láthatom őt, de elnyelte a föld. Adaline közben magyarázott valamit, de őszintén szólva nem tudtam rá odafigyelni, mert pocsékul éreztem magam, tényleg gyötört az a vacak bűntudat, s közben azon agyaltam, hogy mit érthettem félre, vagy mit nem vettem észre?
A darab kezdete közelgett, mert egyszer csak mindenki megindult a színházterem felé, persze a sor kicsit belassult, míg mindenki megtalálta a saját helyét, így néhány perc csak totyogással és kerülgetéssel telt el. Végül megtalálta Adaline a sorunkat, az én helyem eggyel beljebb szólt, így el is kezdtem befelé sorolni, ügyelve arra, hogy ne akadjak fenn egyik széken sem. Mi tagadás, túl nagy helyet azért nem hagytak, igen csak szűkös volt a járat, de sikerült eljutnom végre a helyemig, hatos szék.
Le is telepedtem, de a karfára terpeszkedés közben véletlenül meglöktem a mellettem ülőt, így elnézést kérően fordultam felé.
- Öhm, bocs...Olívia? - basszus, hogy került mellém? Meglátva azon nyomban elfogott a feszültség, mert erre aztán tényleg nem számítottam, hogy mellette kelljen végig ülnöm a darabot, ráadásul úgy, hogy nem sikerült befejeznünk a beszélgetésünket. Irtó kellemetlen volt, főleg úgy, hogy nem egyedül érkezett, hanem láthatóan a családjával.
Zavartan meg is köszörültem a torkomat, közben minden elcsendesedett, felhúzták a függönyt, és elkezdődött a darab. Szólt a zene, megérkeztek a színészek, síri csend honolt rajtuk kívül, én viszont továbbra is feszülten ücsörögtem, miközben kínomban az ingem gombját pattintottam ki legfelül, hogy ne érezzem ezt a fojtást. Amúgy meg miért volt itt ennyire meleg, miért nem szellőztettek?
Lopva ismét oldalra pillantottam, szinte késztetést éreztem arra, hogy beszélhessünk, így megpróbáltam egy kicsit közelebb húzódni hozzá, s ha ez sikerült, akkor a fülébe súgtam:
- Nem ezt akartam, hogy ez legyen belőle - azt hiszem, talán így akartam bocsánatot kérni, mindenesetre még mindig gyötört az a fránya bűntudat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Bogoly Színház

Hiába fordult meg bennem a gondolat, hogy gyorsan helyet cseréljek a nagynénémmel, ő már helyet foglalt, s amúgy is, elég ostobán jött volna le, ha valami ostoba indokra hivatkoztam volna. Tulajdonképp nem is jutott az eszembe semmi, hogy miért is akarnék távolabb ülni, ráadásul Adaline már látta kint Olíviát, s egy ilyen csere esetén egész este azt hallgathattam volna, hogy na mi a helyzet köztem, és a lány között, mióta járunk, mióta tetszik és hasonlók. Pedig ilyesmiről szó sem volt, mert nem is jártunk, meg...nos, nem úgy tetszett, ahogy, hanem máshogy. De ez az egész csak egy megtévesztés volt, az érzékek megtévesztése, mert valószínűleg más lánynak is ennyire baromi jól állt volna ez a ruha, vagy másnak is ilyen szép arca lett volna, és igen, biztos másnak is ennyire jó lett volna ez a parfüm. Szóval nem, ez csak és kizárólag valami pillanatnyi tévelygés lehetett, mint amikor a pofon után megint megcsókolt.
Gondolataim csak egy pillanatra zavartak meg, de hülyét nem akartam magamból csinálni, bár láthatóan Olívia sem örült annak, hogy mellettem kell ülnie, ez már a hangjából is kiérződött. Ezzel ellentétben viszont ült a másik oldalán egy kiscsaj, aki nagyon is érdeklődőnek tűnt, igazán kedves mosollyal fürkészett, s bevallom, egy másodperc erejéig még meg is babonázott a pillantásával. Mi a szösz? Hát ez meg ki lehet?
- Öhh, hali! Lucas! Én is - kezet is ráztam a lánnyal Olívián átnyújtózva, miközben halovány mosoly kúszott az arcomra, s némi értetlenséggel figyeltem a szőkeséget, mert eléggé meglepett az, hogy ő speciel nem akarta kikaparni a szemem úgy, mint a másik Hanna. Pedig nagy valószínűséggel ő lehetett Olívia egyik tesója, vagyis ha rokonok, akkor neki is utálnia kellett engem. Ez még sem így történt, tényleg nagyon kedves volt, így furcsa mód arra a következtetésre jutottam, hogy valószínűleg fogalma sincs a kamu hirdetésről, s arról, hogy ezzel milyen kárt okoztam a nővérének.
- Szerintem már láttalak, a szünetben elmesélhetnéd, hogy hol - mondta még mindig ellenállhatatlan mosollyal, s esküdni mernék, hogy talán még kacsintott is, ekkorra azonban már besötétítettek, ráadásul a mögöttünk lévő sorból néhányan rosszallóan köszörülték meg a torkukat. Kellett pár másodperc, míg rendezni tudtam a gondolataimat, mert egy estére a két Hanna, s Olívia nem kis kalamajkát okoztak az elmémben. Na de, Olíviával volt a legnagyobb gondom. Olyannyira zavart az, hogy így kell egymás mellett feszengnünk, s hogy úgy éreztem, örülne, ha a pokol bugyraiban fuldokolnék, hogy nem tudtam csöndben, s nyugton figyelni tovább a darabot. Annyira gyötört az a francos bűntudat, hogy ott helyben bocsánatot kellett kérnem, s bár nem voltam jó ebben (sem), azért csak odasúgtam a fülébe a dolgot, bízva abban, hogy ezzel letudtuk a dolgot, megnyugszik, megbocsájt, és aztán ennyivel le is rendeztük a dolgot. Gondoltam könnyen fog ez menni, ám hiába próbálkoztam, Olívia meglehetősen fagyosan súgta vissza a szavait, miközben meglepően közel került hozzám ismét. S bár sötét volt, annyira azért nem, hogy ne tudjam kivenni tekintetét, vagy ajkainak vonalát.
- Hát azt hogy - egy pillanatra elkalandozott a pillantásom ajkain, de aztán eszembe jutott, hogy mit is kérdezett, s tekintetem visszavándorolt az övéire. - Azt akartam, hogy neked is kellemetlen legyen, mint nekem a pofon után. De...nem sejtettem, hogy majd zaklatni fognak, szóval ezt sajnálom, Olívia - mindezt őszintén mondtam, ahogy pillantását fürkésztem. Aztán újra köhintést hallottam, s feltűnt, hogy szinte az egész sor minket bámul, el is csíptem az apja szigorú tekintetét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Bogoly Színház

Nem válaszol, a francba, hogy nem válaszol, csak elnéz vissza előre. De akkor minek is törtem magam? A fejemet magam is a színpad felé fordítottam, de rohadt ideges lettem, mert Olívia mintha teljesen átnézett volna rajtam, vagy meg sem hallotta volna a szavaimat. Ez pedig rettentően idegesített, mert ki nem állhattam, ha valaki csak úgy semmibe vett. Ráadásul tényleg bocsánatot kértem tőle, így utólag viszont már kétségeim támadtak, hogy vajon tényleg ezt kellett-e tennem. Vagy létezhet az, hogy ennyire megbántódott? De mégis, ki bántódna meg ennyire valakire, akit még csak nem is ismer úgy igazán?
Összevissza kattogtak elmémben a gondolatok, lopva felé-felé pillantottam, de olyankor mindig megéreztem, hogy valaki más is figyel, s mikor jobbra fordítottam a fejem, észrevettem Hannát, aki minden ilyen alkalmat kihasznált, hogy rám mosolyogjon. Mi a franc, ez most egy ilyen testvéri szívatás lenne megint, vagy létezhet az, hogy bevonzom az ilyen fiatalokat? Mondjuk jó bőr a húga, na de akkor is, mennyi lehet? 13-14? Túl fiatal.
Próbáltam kizárni a fejemből ezeket a kósza gondolatokat, s koncentrálni a színdarabra, meg valahogy elnyomni magamban a feszültséget, amit Olívia miatt éreztem, de az váratlanul ért, ahogy egyszer csak megéreztem, amint kezét a tenyerembe csúsztatta. Nagyon váratlanul ért, zavartan kaptam pillantásomat felé, miközben meg sem mertem mozdulni, mert nem értettem azt, hogy mi történik. Hogy a viharba került a keze az enyémbe, miért ilyen puha és meleg, és kellemes? Nem, nem az Lucas!De! Nem! Mintha két ellentétes személyiség lakozott volna bennem, úgy viaskodtam magammal, ám egyelőre nem húztam el a kezem, csak bamba marha módjára hagytam, s vártam, hogy mi fog történni. Mintha valamit firkált volna a tenyerembe, nem igazán értettem, viszont az érintése nagyon is hatással volt rám. Olyannyira, hogy kezdett baromi zavaróvá válni a közeg, a tömeg, de leginkább az, hogy túl közel volt hozzám, túl jó volt az illata, s túl kellemes az érintése. Éppen ezért, sietve húztam el tőle a kezemet, s még mielőtt legördült volna a függöny a szünet előtt, sietve pattantam fel, s bunkó mód verekedtem át magam valahogy a nagynénémen, hogy sietve meneküljek ki a színházteremből, s valahol friss levegőt szívjak, mert rám fért volna. Nagyon rám.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Hanna ( a kisebbik Vajda) már napok óta bombázott üzenetekkel az egyik csevegő programon keresztül, ami az elején még hízelgőnek tűnt, most viszont már kezdett fárasztóvá válni, s magam sem tudtam azt, hogyan is küldhetném el finoman úgy a búsba, hogy többé ne zargasson. Már-már kezdtem úgy érezni, hogy talán a Vajdák akarnak tőlem valamit, bár egyelőre még csak megfejtésem sem volt arra, hogy mit, hisz nem volt se pénzem, se jó hátterem, s még csak aranyvérű sem voltam.
Végül inkább nem is vettem a fáradtságot, hogy visszapötyögjek, csak behajítottam a telefont az ágyamba, s magam mögött hagyva a szobát, elindultam a konyha irányába, hogy összedobjak magamnak valami kaját délutánra. Na nem mintha gondom lett volna az iskolai koszttal, egész jó ételeket készítettek a manók, de anno hozzá voltam szokva ahhoz, hogy mindent magamnak készítettem el, legyen szó egy szendvicsről, egy rántottáról, valami levesről, vagy egyszerűbb kajákról. S mivel soha nem gondoskodott rólam senki, így a megszokásokat is nehezen vedlettem le magamról, nem mintha bántam volna, hogy főznöm kellett. Szívesen készítettem ételeket, addig is elütöttem az időt, s nem gondoltam anyára.
Ezúttal egy jó kis pizzára esett a választásom, tudtam hogy viszonylag hamar elkészülök, s ráadásul még finom is lesz a végeredmény.
Kötényt azt azért nem kötöttem magamra, szerencsére pólóban voltam, így semmit sem kellett magamon feljebb gyűrnöm, jöhetett a sütés.
Pikk-pakk előkaptam egy nagyobb edényt, majd a hozzávalókat, aztán miután kikevertem a tésztát, és gömböcöt gyúrtam belőle, hagytam egy kicsit pihenni. Az egyik manó megkérdezte, hogy segíthet-e valamiben, de útjára engedtem, mondván hogy csak gyakorlok. Egy nagy pohár víz is lecsúszott a torkomon, aztán mikor már megkelt a tészta, visszaálltam az asztalhoz, némi lisztet szórtam a lapjára, s mielőtt még neki álltam volna megformálni a pizzát, egy kicsit megdögönyöztem a tésztát ököllel, biztos ami biztos, legyen tökéletes.
Kicsit bele is merültem a műveletbe, így amikor felemeltem a fejem, hogy a karommal egy kicsit megtöröljem a homlokom, észrevettem az ajtóban Olíviát, aki rám is hozta így a frászt.
- Baszki, nem tudsz köszönni vagy kopogni? - hát a franc gondolta, hogy lesz ott még rajtam kívül valaki, még szerencse, hogy nem énekelgettem csak úgy magamban.
- Kéne valami a konyhából? - mi mást kérdezhettem volna? Tök kínos volt ez az egész, tekintve a színházas esetet. Még csak azt sem tudtam igazán, hogy most beszélő viszonyban vagyunk-e, vagy mi van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Az ijedtséget követően - ami valljuk be vicces, de hát mégis ki számított látogatóra - kituszkoltam magamból egy sóhajt, s egy pillantással végig mértem Olíviát, aki most is csinos volt, mint általában. Bár ez a szett azért nem múlta felül a színházas megjelenését, ott tényleg nagyon jól nézett ki, talán ezért is zavarodtam össze annyira. Most viszont megint rám tört némi paranoia, mert kezdett zavaróvá válni az, hogy a Vajdák zaklatnak. Hol a húga sms-ezgetett nekem, hol meg ő bukkant fel valahol. Jó, a színház óta mondjuk nem láttam, de korábban állandóan a sarkamban volt. Már tényleg csak az hiányzott volna, hogy a Tinderen bejelöljön a bátyja, és ő is elhívjon randizni. Nem igazán értettem, hogy ez vajon egy beteges családi fétis, vagy valamiféle aranyvérűek által játszott trófea vadászat, esetleg tényleg csak a véletlenek műve. Mindenesetre ismét gyanússá vált a dolog, bár lehet, hogy már megint csak én agyaltam túl a dolgokat, s talán egyszerűbb magyarázat is lehetett, mondjuk az, hogy tetszem neki. Nem, mintha ebben az opcióban hittem volna.
- Milyen tojá...ja, a dinó...izé, sárkánytojást - nagyszerű. Erre most mégis mit kéne mondanom, örüljek, hogy majd egy hét után végre megosztja velem a tojást, amit elvileg közösen kaptunk? Nem is tudtam, hogy örüljek-e ennek, vagy inkább hagyjam a francba, de még ha volt is bennem némi harag, csak le kellett gyűrnöm egy jobb jegy reményében.
Tekintetemet le sem vettem róla, figyeltem minden mozzanatát, ahogy megkerülte az asztalt, s végre magam is a tojás közelébe kerülhettem. - Egész jó állapotban van, igazából nem hittem, hogy túlél veled egy hetet törés nélkül - ez talán egy kicsit gonosz volt, de csak odaszúrtam, miközben ráemeltem a pillantásom, majd vissza a tojásra. Szerencsére jó állapotban volt a holmi, viszont első, vagy inkább második ránézésre sem tudtam volna megállapítani, hogy ez tényleg valódi-e , vagy csupán csak szivat minket a tanárnő. Arra viszont már felkaptam a fejem, hogy a lány együtt aludt a tojással, s bár nem akartam nevetni, nem tudtam uralkodni magamon, egy mosoly húzódott a számra.
- De Olívia, ez nem egy gyerek. Jó, hogy nem adtál rá pelenkát, meg szoknyát - nevetve ráztam meg a fejem, majd megtöröltem a kezemet egy konyharuhába, s a tojásért nyúltam, hogy végre én is a kezeim közé vehessem. Egy kicsit fel is emeltem, közelebbről nézegettem, közben forgattam jobbra-balra, de nem láttam rajta semmi különlegességet, néhány halovány szeplőn kívül.
- Azt mondod, hogy rúgott? - vontam fel gyanúsan a szemöldököm, miközben a fülemet a tojáshoz tartottam, s próbáltam fülelni, hátha hallok benne valami mocorgást. - Ebben nincs semmi szerintem, lehet, hogy csak valami kamutojás. Lehet, hogy jobban járnánk, ha feltörnénk, és megsütnénk - jegyeztem meg, s visszaadtam a lány kezébe, hogy folytathassam a pizza elkészítését.
A tészta dögönyözését abbahagytam, s most már igyekeztem kör alakot formálni úgy, hogy az öklömre fektettem, s pörgetve nyújtogattam ide-oda a széleit. Persze nem voltam ebben profi, viszont a nénémnél a tévében így láttam. Olívia viszont még mindig ott ácsorgott. - Szeretnél valamit? Mondjuk, itt hagynád a tojást, hogy most egy hétig én takargassam be, vagy mi? - kérdeztem egy vigyorral, mert hát totál nevetségesnek találtam ezt a házi projektet.  - Amúgy miket sikerült feljegyezned róla? Megmérted, hogy lázas-e, vagy elkapta-e a bárányhimlőt? Ez nektek csajoknak tuti jó játék, újra élhetitek a babázós korszakot - mondtam még mindig nevetve, s folytattam a pizzatészta kialakítását, mely egyre nagyobb lett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

- Hű, jól van anyuci, bocsánat a feltételezésért, hogy lányt mertem mondani - még a kezeimet is a magasba emeltem védekezésképp, s talán a hangomban volt némi kis gúny is, bár inkább viccelődésnek szántam, mindenesetre meglepett az, hogy ennyire határozottan közölte velem, hogy neki bizony fia lesz. Azért egy kicsit furcsa volt, hogy ezt már ilyen idős korában elhatározta, de nem tudtam lányos fejjel gondolkodni, ez is biztosan olyan dolog lehetett náluk, mint hogy már hat évesen megtervezték, hogy milyen lesz az esküvőjük és satöbbi. Abba viszont tényleg mókás volt belegondolnom, hogy ezt a tojást bizony egész héten őrizte, s gondoskodott róla. Nekem akárhogy is néztem, még mindig csak egy bazi nagy tojás volt.
- Szereted amúgy a pizzát? Olívia, szereted a pizzát? - a tojásügy megvitatása közben azért gondoltam, megkérdezem, hogy szereti-e azt, amit épp készítek, de hogy ez az infó miért is volt olyan fontos, azt magam sem tudom. Mindenesetre az feltűnt, hogy nagyon elkalandozott a figyelme, magam is a földre bámultam, mert hát valahogy nagyon abba a szögbe, legalábbis lefelé bámult. Remélem, nem valami dög nagy egér mászkált alattunk, ami nekem nem tűnt fel. - Mondjuk a rántotta is finom - szórakozottan ezzel megint csak a tojásra utaltam, de úgy tűnt, hogy ő nem igen vette a poént, mert nagyon is komolyan gondolta minden egyes szavamat.
- Jól van na, azért nem kell leszedni a fejem, honnan tudjam mi van benne? Még az is lehet, hogy egy bazi nagy szőrös jeti. Akkor mégis mit csinálunk, ha majd egy olyan nagy izé mászik ki belőle? Vagy mondjuk egy predátor, az tudod mi? - áh, honnan is tudná? Aranyvérű bige, nem holmi sárvérű csaj, aki moziba jár. Talán fogalma sem volt arról, hogy mi az a Nyolcadik utas a halál , meg ehhez hasonló filmek. - Mindegy is - legyintettem inkább - Legyen neked igazad, de mondom, ha olyan izé gyíkszörny van benne ekkora nagy pofával - itt a kezemmel is mutattam, hogy mekkora nagy az a pofa - akkor majd te fogod lefogni, míg elmenekülök-magyaráztam teljes komolysággal, de ez sem tartott sokáig, mert igazán vicces volt már annak a gondolata is, ahogy elképzeltem, hogy Olívia pátyolgatta ezt a tojást. Szóval tényleg jót nevettem, egy pillanat erejéig még össze is néztem vele, s fura érzés volt, hogy ő is velem együtt nevet. Annyira nem is tűnt gáznak ez a csaj, mármint nem is volt ijesztő, és nem is tűnt olyannak, mint aki ártani akarna nekem. Meg jól is nézett ki, formásak voltak a lábai. Ne bámuld, ne bámuld!  
Nevetésem alább hagyott, s egy mosollyal mértem végig így közelről, mire pillantásom újra megakadt kékjein.
- Öh, ezt mondta? - pajzán gondolataimból vissza is húzott ezzel, s le is fagyott az arcomról a mosoly, mert erre én már nem is emlékeztem. Miért kellett nekünk egyáltalán ilyen baromságokat csinálni, hogy egy tojást, amiben a kinder meglepitől kezdve tulajdonképp bármi lehet, azt babusgassuk közösen, éjjel-nappal. Ez már szinte a háztartástanhoz hajazott.
- Tehát úgy érted, hogy megviseli a lelkivilágát az, ha mi a nevelői nappal külön vagyunk? - kérdően fúrtam pillantásom a lány tekintetébe, miközben abbahagytam a pizzatészta formálását, s kifordultam, teljesen vele szembe. - Mert ennyi erővel már az éjszakát is együtt tölthetnénk, és mehetne a papás-mamás - vigyorogtam rá, ez mondjuk béna poén volt, én mégis felnevettem rajta. De bakker, hogy dumálhatok ilyen marhaságokat? Ésszel már Lucas!
S mire felocsúdtam a gondolataimból, ő valahogy hirtelen a látószögembe került, egész pontosan a felsőteste, amit nem tudtam nem észrevenni, s naná, hogy a tekintetem is megakadt rajta. - Ahhaaa - bólogattam, mint azok a műanyag kutyeszok a skoda ablakában, s csak néhány másodperccel később eszméltem fel az újabb pajzán álomvilágból. - Izé, mi? Jaaa, pizza! Igen. Megtanítalak! Ezt...gyere, állj ide - a vállaira helyeztem a kezem, majd betoltam magam és a pult közé, s egy gyors hátsó terepszemléit is tartottam. Ejha! Nem sok kellett hozzá, hogy beüzemeljen a zseblámpám.  
- Szóval a tésztához kellett víz, liszt, élesztő, só, cukor. Megvárod míg beerjed az élesztő és mint a gejzír kicsap, na akkor jó. Aztán összetrutyizod a kezeddel és csinálsz belőle egy golyót, izé csinálsz belőle ilyen labdákat. Letakarod, hagyod kicsit pihenni. Utána lisztezed itt, lerakod a tésztát és elkezded a kezeddel így nyújtogatni - mögé állva megfogtam a kezeit, s egy gömböcöt, hogy megtanítsam , hogyan is kell a tésztát megformázni. - Ha ez kész lesz, jöhet rá a paradicsompüré, és a feltét, meg a sajt. Majd lehet sütni . Na gyerünk, most csináld egyedül - egy pillanat erejéig a derekára csúsztattam a kezeimet, majd inkább elléptem mögüle, mert kezdett szűkös lenni a gatya, így inkább hagytam, hogy egyedül is kipróbálja a dolgot. Addig letöröltem a kezem, majd felkapva a tojást, letelepedtem az egyik székre, s lopva újra őt méricskéltem, de ha felém pillantott, elkaptam a tekintetem és a tojást vizsgálgattam. - Ez amúgy szerintem beteg, tele van foltokkal. Vagy lehet hogy ez ilyen sárkányajagyegy? Tényleg, tojásjegye van a gyereknek - röhögtem fel, s gondolva egyet, hogy valóra váljon az álma, előkaptam a zsebemből egy tollat, majd művészi mozzanatokat imitálva odarajzoltam a kisfickó ékességét, csak hogy Olíviának valóban kisfia legyen. - Mit szólsz anyjuk? Milyen a kölyök? - ha elkészültem, vigyorogva, s büszkén emeltem fel a csemetét, megmutatva a rajzomat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

A kezdeti ridegség ellenére a tojástéma valahogy közelebb sodort minket, mert a sok dumálás közben azt vettem észre, hogy nem csak fizikálisan került hozzám közelebb, de a beszélgetésünk lassan áthajlott poénkodásba, amiből aztán sok nevetés kerekedett. Tényleg elengedtem magam, pedig korábban tűzzel-vassal harcoltam volna ellene, most viszont nem tudom, miért váltottam át haverkodósba, egyszerűen csak jól esett.
- Simán, még sóval is megkínálnám, hogy ízletes legyél - vágtam rá nevetve, aztán egy pillanat erejéig meglepődtem a szó hallatán, de a következő másodpercben elnevettem magam. - Ismered a Stranger Thingst? Tudood, turn around look at what you seeeeeeeeeeee - elkezdtem énekelni a dalt, hátha beugrik neki a rész, és tovább nevettem. - Van is a suliban egy csávó, na az kiköpött Dusti! - mondtam lelkesen, ezt követően viszont sikerült zavarba hoznia, s jöhetett a pizzamesterség elsajátítása.
A franc se gondolta volna, hogy ma még vele együtt fogom gyúrni a tésztát, meg együtt nevetünk, de volt benne valami, ami tetszett. Még magamnak is nehéz volt beismerni, bár lehet csak a külsőségek voltak azok, amikre rákaptam. Mindenesetre, mielőtt még hülyeséget csináltlam volna, inkább elcsusszantam mögüle, hogy kissé távolabb kerülve a lánytól egy kicsit a tojással bajlódjak, ha már ennyi ideig nem láthattam. El is szórakoztam vele, s felnevettem, amikor Olívia magához hasonlította a tojást.
- Szóval szerinted az anyjára van? - egy hümmentéssel kezdtem méregetni, s újra röhögtem a lány megjegyzésén. - Abba se lesz beleszólása, majd beadom valami tojásnevelő intézetbe - teljes komolysággal közöltem a hírt, mintha be akarnám pánikoltatni az anyát, meg a kezemben tartott tojást, ám azon még csak egy hajszálrepedés sem keletkezett, s még csak meg sem moccant. Ennyit arról, hogy ér a fenyegetés.
Míg Olívia a pizzát pakolta, tovább szórakoztam a kiskrapekkal, s végül diadalittasan mutattam meg a művemet, ami még a lánynak is tetszett. Szuper! Más már lehet, hogy visított volna, ha ilyen rajzot lát.
- Ugye? Apa büszkesége - mondtam vigyorogva a lánynak, majd ismét a tojásra pillantottam büszkén, s látványosan megsimítottam a kölyök képzeletbeli haját. Arra viszont nem számítottam, hogy Olívia majd ilyen közel lép, s nem csak hogy beáll a lábaim közé, de még meg is érint! Atyaég.
Megéreztem ujjait a tarkómon, s ahogy felemeltem az arcom, már az övé is ott volt, közvetlenül előttem. Egy pillanatra még az élet is megállt bennem, mint sarki róka a vederben, éreztem, hogy bevörösödik a fejem, s hogy talán még a pulzusom is szaporábban ver. Ajkai szinte az enyémeket érintették, szinte már sóvárogva vágytam, hogy ne fogja vissza magát, csókoljon csak meg, ám a következő percben csók helyett csak egy tenyér csúszott az arcomra, s némi lisztfelleg vett körbe, s ő már tovább is lépett...volna!
Ugyanis megemelkedve a székről, balommal fogva hónom alá a tojást, jobbommal elkaptam a karját, visszarántottam magamhoz, s ösztönszerűen megcsókoltam úgy igazán, nem bénázva, nem fogkocogtatóan, hanem úgy, ahogy eddig még nem. S ha nem lökött el, karjáról engedve kezem a csípőjére csúszott, hogy úgy húzzam magamhoz közelebb, ám ekkor szinte berobbant az ajtó, s az egyik szobatársam dugta be rajta a fejét, nem zavartatva magát.
- Lucas...óh, ne már...menjetek szobára. Ezt a szart meg ne hagyd fent máskor, mert egész délután csörög, és rohadt idegesítő! Vedd már fel ember! - morogta, s levágta a konyhapult szélére, majd mérgesen csapta be maga mögött az ajtót.
- Na ő a szobatársam volt...- mondtam zavart mosollyal, közben feltűnt, hogy a sütő füstöl.
- Basszus! Ezt fogd meg! - a lány kezébe nyomtam a tojást, majd odarohantam a sütőhöz, mert elfelejtettem, hogy már egy ideje bekapcsoltam, s elképzelhető, hogy valami korábbról benne maradt. A helyiséget pillanatok alatt betöltötte az égett szag, a telefonom meg újra megrezzent az érkező sms-től.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Amikor belekezdtem az éneklésbe, tesztelni akartam, hogy tényleg ismeri-e a sorozatot, arra viszont nem számítottam, hogy majd ezt úgy bizonyítja be, hogy folytatja utánam a sorokat, és tovább énekli a dalt. Nagyon meglepett, s főleg azért, mert tök szép hangja volt. - Wow, ez baromi jó volt! Csinálhatnánk zenekart is - dobtam be nevetve az ötletet, mert egy ideje már gitározgattam, s ugyan énekelgettem is hozzá, de a saját hangomat nem tartottam elég jónak.
- Hogy miii? Szeretnél még egy gyereket? Tehát kettőt akarsz? - nevetve vontam kérdőre, s már magam sem tudtam, hogyan is keveredtünk ehhez a témához egy szimpla tojásmegőrzésből. Mindenesetre egyre jobb lett a hangulat, s nem is hittem volna, hogy Olívia tud jófej is lenné, ha épp nem csattan a tenyere az arcomon. Lehet, hogy félreismertem őt?
Ezen egy kicsit elgondolkodtam, miközben figyeltem őt, majd tovább viccelődtünk, s olyan jókedvűen teltek ezek a percek, hogy észre sem vettem, mennyi ideje tartózkodtunk a konyhában. A sütő már több, mint húsz perce be volt kapcsolva, az égett szagot előbb kellett volna megéreznem, de a közelsége teljesen elvette az eszem, s hülye lettem volna, ha nem élek a lehetőséggel. Korábban mindig ő csókolt meg, azt hittem, hogy csak hülyít, vagy félre akar vezetni, most viszont furcsa mód efféle dolog még csak eszembe sem jutott. Most először éreztem úgy, hogy talán tényleg tetszek neki, s ki akartam élvezni ezt a pillanatot. Az ösztöneimmel sem tudtam mit tenni, azok csak úgy sodortak magukkal, s azt hiszem, hogy az agyamra telepedett valami vágyakkal teli köd, mert se kép, se hang csókoltam volna tovább, ha nem nyitják ránk az ajtót.
A szobatárs viszont a legrosszabbkor zavart meg, bár lehet, hogy mégis jókor érkezett, hisz ebből még akár egy komolyabb tűzvész is lehetett volna. Sietnem kellett, a sütőt nyitva egy konyharuhával kezdtem legyezni a kiáramló füstfelleget, hogy a belsejébe pillantva ellenőrizzem, tényleg kigyulladt-e valami, van-e nyílt láng, vagy csak valami maradék odakozmált.
- Nincs barátnőm - szóltam oda , de nem fordítottam felé a fejem, mert még mindig a füstöt hajkurásztam azzal az átkozott konyharuhával. Aztán hirtelen bevillant, hogy előtte épp a húga hívogatott, s ahogy ráeszméltem, hogy valószínűleg még mindig Hanna próbált elérni, sietve pattantam fel a guggolásból, hogy gyorsan elnémítsam a készüléket.
Késő volt. Mihelyst megfordultam, láttam hogy Olívia ott áll közvetlen a mobil felett, s hogy eltorzul az arca, nem épp úgy, mint ami a korábbi pozitív hangulatát tükrözni. S még mielőtt bármit is szóltam volna, hallottam, hogy mit mond.
- Nem, ez félreértés Olívia, nem vertelek át - én aztán mondhattam, mert addigra már ki is penderült az ajtón, olyan hévvel hagyta maga mögött a konyhát. A francba is, hülye Hanna. Dühös lettem a kiscsajra, aki már napok óta zargatott, közben sietve még elzártam a sütőt, s csak azután rohantam Olívia után.
- Várj meg, Olívia! - kiabáltam utána, felgyorsítottam lépteimet, szinte már loholtam, hogy utolérjem, így a folyosó sarkán sikerült is beérnem, s megelőzve őt, megtorpantam előtte, majd a karjainál fogva megállítottam.
- Nem értem, most mi a bajod? - nem igazán értettem, hogy miért gondolta azt, hogy esetleg átverjük, vagy miért érezte magát hülyének, igazából a reakcióját sem értettem annyira, éppen ezért tudni akartam, hogy mégis miért rohant el dúvad módjára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Hiába sikerült őt megállítanom, úgy viselkedett, mint az űzött vad, aki menekül a vadász elől. Próbált szabadulni szorításomból, igaz nem volt olyan erős a fogásom, így könnyű szerrel ránthatta ki karját a tenyerem fogságából. Sírt is, pedig semmi rosszat nem tettem, még csak a hangomat sem emeltem meg, és most nem is szóltam be neki semmi dühítőt, mint legutóbb. Akkor mégis miért sírt? Nehéz volt megérteni ilyen szempontból a lányokat, mert mindig volt valami okuk arra, hogy az egereket itassák.
- Most nem nézel rám? - próbáltam arra ösztönözni, hogy mégis inkább engem bámuljon, egyelőre azonban úgy tűnt, hogy szívesebben szemezett a padlóval, mint sem velem. Talán még a színházban sem tűnt ennyire dühösnek, pedig a kamuhirdetésem az tényleg megérdemelt volna egy ilyen dühöt, s könnyeket. Most viszont csak a telefonom csörgött, de hogy a húga sms ekkora port kavart volna? Fenébe, meg kellett volna néznem, hogy mit írt.
- Nanana megállj! Nincs itt semmilyen átverés Olívia, miért akarnék én átverést? Már a múltkori is durva volt részemről - őrület, hogy miket képzelhetett, pedig tényleg nem volt semmi szövetség, még csak nem is ismertem a húgát igazán, aki amúgy kezdett nagyon a bögyömben lenni.
- Olívia, figyelj már rám, az előbb mondtam, hogy semmit. Honnan tudjam, hogy minek írogat? Ott a színházban a büfében váltottunk pár szót, ő írta be a számát az enyémbe, és megcsörgette a sajátját, azóta meg írogat és hívogat. Honnan tudjam, hogy mit akar? A te húgod! Neked kéne tudnod, hogy minek hív...és amúgy meg, honnan tudjam, hogy ez nem-e inkább a ti átverésetek felém? Mindig felbukkansz ahol én, és mostanában a húgod is folyton keres. Lehet, hogy a családotok akar magának, lehet hogy szervkereskedők vagytok! Vagy franc tudja - egy kicsit a végén talán elveszítettem a súlykot, de már ez a baromság is megfordult a fejemben, mert tényleg nem tudtam eligazodni a két lányon, s ez roppant mód dühített.
- Áúhh, állj le - sikerült kihúznom a gyufát, vagy ez talán már az utóhatása volt valaminek, mert Olívia sírva kezdte ütlegelni a mellkasomat, s legnagyobb meglepetésemre, ahhoz képest hogy lány, ütni azért tudott. Ekkor viszont már bennem sem volt semmi tolerancia, nem akart meghallgatni, s már bennem is kétségek merültek fel vele kapcsolatban, így inkább elálltam az útjából, s hagytam, hogy menjen, ha akar. A franc essen a csajokba!
Morogtam dühösen magam elé, majd sarkon fordulva visszamentem, hogy rendet tegyek a konyhában, s közben írtam egy kissé erős hangvételű üzenetet a húgának, amiben arra kértem, hogy szálljon le rólam, s többé ne keressen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Izzadtam, mint díjbirkózó a négyszáz méteres gátfutás után, szó szerint dőlt rólam a víz, elsápadtam és szinte fuldokoltam az érzéstől, hogy nekem most vizsgáznom kell, teljesítenem, bizonyítanom a nagynénémnek, megmutatni azt, hogy egy félig-meddig mugli gyerek is képes megcsinálni a VAV-ot. Ehhez mondjuk el kellett volna indulnom, ám még mindig a mosdónak vetett háttal ácsorogtam, beszívtam a levegőt, meg kifújtam. Éreztem, hogy ez para, totál gázul festhettem, ezért odalépdeltem a csaphoz, megnyitottam a vizet, és alaposan feláztattam a képemet némi hideg vízzel, amiből jutott a tarkómra is. A kinézetemről már nem is beszélve, szörnyen festhettem, mert a nyakkendőm nem volt normálisan megkötve, az ingem alja kilógott, imitt-amott pedig vízcseppek tarkították. Csodálatos! Olívia büszke lehet, hogy ilyen barátja van...ejj öcsém, kész szánalom.
Nagyon ki voltam, de igyekeztem összekaparni magam, egy kicsit még meg is pofozgattam az arcomat, majd ezt követően még néhány percig támaszkodtam a csapnál, gyakoroltam a ki-és belégzést. Régen nem volt rám jellemző ilyen pánik, most mégis, mint akit a guillotine alá vinnének, sehogy sem volt kedvem elindulni. Az idő azonban sürgetett, s mire felocsúdtam, ráeszméltem, hogy talán már el is kezdődött a vizsga.
Sietve löktem el magam a csaptól, s bár kicsit kótyagosan, de megindultam a célom felé, kifúj-befúj, ezt ismételve pakoltam lábaimat, majd a teremhez érve ujjaim a kilincsre futtattam, aztán megálltam. Pedig csak le kellett volna nyomni azt a rohadt kilincset, mégis, rám tört a para, hogy ha oda bemegyek, onnan majd nem jövök ki. De a fenébe is, nem lehetek ennyire töketlen, hogy hagyjam, mások rajtam röhögjenek. Térj észhez Lucas!
Összekapva magam és minden bátorságom, lenyomtam a kilincset, és bedugtam a fejem, ám ekkor már javában beszélhetett a tanár úr. - Öhm, elnézést a késésért - mondtam egy erőltetett mosollyal, majd körbevizslattam a többiek szintén sápadt vonásait, látszott hogy sokan maguk alá csináltak, de Olívia még így is kitűnt a többiek közül, mondhatni tökéletes volt, még most is. Pár pillanat erejéig meg is akadt rajta a tekintetem, aztán lendültem csak tovább a padok közt, hogy bevágódjak úgy nagyjából mögé, legalábbis a közelébe. - Szia Szivi - súgtam oda, majd visszahúzódtam, s bámultam az üres lapot, néha felpillantottam Holló úrra, aztán vissza a lapra.
Az óra elindult, s bamm máris feltűntek a betűk, a feladatok, egyik nehezebb volt, mint a másik, úgy éreztem, hogy itt a végem.
- Pssz, segíts - súgtam halkan megint Olcsinak, finoman még meg is böktem az oldalát, közben végig szemmel tartva a tanárt. Ha sikerült, akkor próbáltam lesni is, hogy mégis mit ír, s persze, mint a villám másoltam azt, amit tudtam, mert azt hiszem, hogy magamtól nem lettem volna képes rá. Vagy lehet, csak épp nem álltam neki gondolkodni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

- Ja, nincs mit - magam se tudom, miért, de kapásból ez volt a válaszom Holló úrnak, bár a gondolataimban még mindig ott jártam, hogy ez egy süllyedő hajó, s tűnjek el, mert ha elsüllyed, bele fogok fulladni a hatalmas óceánba. Még mindig vert a víz, valamiért rettegtem ettől a VAV-tól, mert mindenki ezzel riogatott, hogy ez mennyire nehéz, és amúgy sem voltam túl jó tanuló, nem azért, mert hülye volnék, hanem inkább lusta, és csak azt tanultam meg, ami érdekelt is. A nagynénémnek viszont nem akartam csalódást okozni, ezt a vizsgát valahogy teljesítenem kellett, csupán az volt a kérdés, hogy mégis hogyan. - A mosdóban - súgtam vissza Olíviának, aztán amikor megláttam magam előtt a kérdéseket, néhány másodpercig be is rezgett mindkét lábam, mert bizony kemény kérdések voltak ezek. A többiek hangját se hallottam igazán, nem is nagyon figyeltem, hogy miről diskurálnak, csak hullámzott előttem a papíron a kérdés, és sajnos leblokkoltam. Semmi nem jutott az eszembe, pedig a többiek már elkezdtek írni, így némi fáziskéséssel jöttem rá, hogy bizony nekem is el kellene kezdenem. De mivel nem tudtam a választ, Olcsi tudásában viszont biztos voltam, így őt zargattam meg, hátha lesz oly kedves, és segít nekem. Figyeltem, miket mutogat, és próbáltam gyorsan le is írni, de közben lopva a tanárra is sasoltam, nehogy nyakon csípjen minket.
Aztán míg Olcsi is írt, addig csak úgy tettem, mintha agyalnék a kérdéseken, vagy próbálnám azokat kidolgozni, lopva a többiek lapját is próbáltam lelesni, nem sok sikerrel, mert sasszemem azért még mindig nem volt. Ha Olcsi újra számokat mutogatott, vagy a lapját, akkor gyorsan és szorgosan megint neki kezdtem, s bár nem vagyok biztos abban, hogy mindent jól láttam, de ha minden igaz, nagy részét sikerült lemásolnom. Az utolsó kérdésre pedig szerencsére tudtam mit írni, már csak azért is, mert előttem ült Olívia, megihletett és így egyszerű volt írni arról, hogy mit is szeretnék valójában. Azt mondjuk reméltem, hogy majd nem olvassa el, mert az ciki lenne, így remélhetően csak Albert bá lesz az egyetlen, aki az utolsó kérdésre adott válaszomat látni fogja, amit nagy erőkkel körmöltem, míg a végére nem értem. - Khm, tanár úr, aki végzett, kimehet?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

- Aha, elég húzósak voltak a vizsgák, egy kicsit parázok is, hogy sikerült-e mind. A VAV? Uhh, kemény volt, de volt egy kis segítségem - sejtelmes mosollyal meséltem az egyik haveromnak, hogy mi történt, s bár próbált kifaggatni, hogy mégis miféle segítségem volt, semmit sem árultam el neki. Váltottunk még pár szót, végül elsietett, mert neki még hátra volt egy vizsgája, s éppen arra loholt el.
Rajtam viszont volt némi megkönnyebbülés, bár még nem tudtam az eredményeimet, de valamiért úgy éreztem, hogy talán csak meg lesz mindenütt a jegy, és nem kell évet ismételnem. Az duplán ciki lett volna, részben a nagynéném miatt, aki bízott bennem, másrészt meg Olívia miatt is, aki utána biztosan kapná az ívet, hogy milyen gyökér sráccal jár. Mondjuk valószínűleg nem is az eszem miatt szeretett.
Ahogy ezen agyaltam, kiszúrtam az ablakon át egy csajt, aki a fénylő lelkek udvarán szerencsétlenkedett egy sárkánnyal. Szinte egyből leesett, hogy ez bizony Lili lesz, mert legutóbb is ő arcoskodott a sárkányával, amiből aztán baleset lett, s még csoda, hogy akkor nem fulladt bele a tóba. Nekem meg már lassan az lett a küldetésem, hogy kimentsem a csajt. Mindenesetre most is úgy tűnt, hogy hadilábon áll ezzel a holmival, így célirányosan elindultam felé, de mire kiértem az udvarra, nagyon úgy tűnt, hogy már meg is történt a baj. Röhögés nélkül viszont ezt nem lehetett kibírni, így látva a törökülésben ücsörgő, madzagok által az oszlophoz bilincselt lányt, hangos nevetésben törtem fel. - Lili ne már, mond, hogy nem megint a sárkányolimpiára hajtasz - nevetve csóváltam meg a fejem, ahogy közelebb sétáltam hozzá, majd leguggoltam vele szemben. - Miért szivatod magad ezzel a sárkánnyal, ez nálad valami…fétis? - pár pillanatig értetlenül néztem rá, majd neki álltam kibogozni a madzagok közül. Nem ment egyszerűen, így inkább elővettem a pálcámat, s egy vágó varázslat segítségével elvágtam a madzagot, ami ezután könnyedén hullott a földre. A sárkány után meg nyújtóztam, amit szintén sikerült leakasztanom az oszlopról. - Tessék, gyere, üljünk már le, aztán mesélj, mi van veled? - a legközelebbi pad felé tereltem, aztán le is dobtam magam a padra, s még mindig nevetve figyeltem. Kész káosz volt ez a csaj.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

- Álom? Ne röhögtess már Lili, ezt az álmodat inkább add fel - tettem hozzá, s még mindig hangosan nevettem, kész vicc volt ez a lány ezzel a sárkánnyal, nem is nagyon értettem, hogy miért kínozta magát ezzel, s miért nem választott valamilyen más sportágat. Mondjuk, jobban belegondolva talán nem is baj, mert valószínűleg más sportban is lesérülne vagy fennakadna. Bele sem mertem gondolni abba, hogy mi lenne, ha kviddicsezne, akkor talán már rég valamelyik karikában kalimpálna. - De ér, ez irtó vicces - nem hagytam abba a nevetést, de azért megszántam, s ezután némi varázslat segítségével ki is tudtam őt szabadítani a madzagok fogságából. Ha pedig úgy hozta az élet, hogy összefutottunk, miért is ne beszélgessünk, hisz rég találkoztunk már. Emiatt invitáltam az egyik padhoz, mégis csak jobb volt ücsörögni, mint ácsorogni, amiből a mai napra már bőven kijutott. - Szilveszter óta? Hú, nem sok minden, levizsgáztam, de a szuperhős jelmezem még mindig nem készült el - jegyeztem meg nevetve, aztán egy vigyor is felütötte a fejét, mert ugyan nekem hirtelen nem jutott eszembe a csók, de ha már szóba hozta, végül is, igen, érdekelt hogy lett-e szerencséje. - Mondjuk, milyen szerencsét hozott? Mert ugye hozott? - kíváncsian pillantottam rá, s úgy tűnt, hogy a vizsgák kapcsán talán szerencséje volt. - Ó hát ezt akkor tuti nekem köszönheted - mondtam egy vigyorral, persze csak hülyéskedtem, hisz semmit nem tettem hozzá ahhoz, hogy neki jó legyen a vizsgája, ezt csakis magának köszönhette. - Na és… - eddig jutottam el, mert léptekre figyeltem fel, s amint elfordítottam a fejem, meg is pillantottam azokat a dögös lábakat. Már ezer közül is felismerném, de azért felvezettem a pillantásom Olcsira, s egy meglepett mosollyal pillantottam rá. - Szia Olívia, hű komoly? Milyen lett a tiéd? - vártam a jó hírt, mert nagyon szurkoltam Olcsinak, tudtam hogy mennyire számít neki egy jó eredmény, közben az is megfordult a fejemben, hogy illene bemutatnom Lilinek, mert szerintem eddig még nem is találkoztak. - Már meg is vannak a fotók? Köszi! - meglepett mosollyal nyúltam az egyik példány felé, de ahogy megláttam a képen szereplő jelenetet, amin egész pontosan a szilveszteri csókunk volt megörökítve, egy pillanatra elhűltem. Igen, azt hiszem lefagytam, mert sajnos ezen a hülye képen ez nagyon is úgy festett, mintha csókolóznánk, pedig az csak egy ártatlan, szerencsehozó szilveszteri csók volt, mindenféle szenvedélytől mentes. - Öhhh, várj! Olívia…- ciki, soha nem kerültem még ilyen helyzetbe, de úgy éreztem, tartozom némi magyarázattal, így felpattanva a padról, Oli után léptem, s beelőzve őt, megtorpantam előtte. - Ez…ez nem az, aminek látszik a képen. Igaz Lili? - hirtelen nem jutott az eszembe semmi, így a levitás lány megerősítését vártam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Látva a képet, először néhány másodpercig csak értetlenül ráncoltam a homlokomat, nem is nagyon értettem azt, hogyan is készülhetett rólunk ilyen fotó, ráadásul mozgókép, amolyan gif féle. Mert hogy a muglik világában ott a teló, meg a digitális fényképező, az addig oké, de itt mégis ki állt neki titkon lesben és sutyiban fotózni? És miért pont minket?
Emiatt ezernyi kérdés keringett a fejemben, Olívia reakciója azonban ennél is jobban foglalkoztatott, hisz amilyen hamar a távozás mezejére perdült, mindebből csak arra tudtam következtetni, hogy sajnos totálisan félreértette ezt a képet. Nem volt más választásom, nem hagyhattam őt csak úgy elmenni, emiatt is ugrottam elé, elállva ezzel az útját. Ahogy tekintetét fürkésztem, akkor már én is láttam benne valamit, valami olyasmit, ami nem sok jót sejtetett. Próbáltam is kimagyarázni, még Lili megerősítését is vártam, hisz ő is lány volt, szerintem már levágta, hogy Olívia a barátnőm, s ki tudta volna jobban elmagyarázni egy lánynak a valót, ha nem egy másik lány?
- Öhhh, várj! Olívia…- ciki, soha nem kerültem még ilyen
helyzetbe, de úgy éreztem, tartozom némi magyarázattal, így felpattanva a
padról, Oli után léptem, s beelőzve őt, megtorpantam előtte. - Ez…ez nem az, aminek látszik a képen. Igaz Lili? - hirtelen nem jutott az eszembe semmi, így a levitás lány megerősítését vártam. - Hát nem sosem, de most igen..Lili - megint csak a szöszire néztem segélykérőn, aki a korábbi blokkolást követően végre megszólalt. Ennek viszont addig örülhettem, míg meg nem hallottam, hogy mit beszél. Még a szemeim is elkerekedtek, s szinte már szuggerálva lestem Lilit, gondolván, hogy mi van már, elment az eszed? Ne dumálj már ilyesmit a barátnőmnek.
- Hát de, köszi Lili, ezzel most nagyon sokat segítettél - dünnyögtem oda, érezhette rajtam, hogy nagyon nem örülök, mert nem hogy kisegített, csak még kellemetlenebb helyzetbe hozott. Zavaromban jobbommal a tarkómat kezdtem el vakarászni, miközben tekintetem újra Olívia íriszeire emeltem.
- Igen, pontosan, szerencsecsók! - végül csak Olívia mondta ki, egy kicsit meg is örültem, hisz ezek szerint a barátnőm is vágja ám a témát, ismeri ezek szerint a bostoni szokásokat. Viszont a tekintetében nem véltem felfedezni a nyugalmat, mi több, mintha tébolyult tenger hullámaival néztem volna farkasszemet. Hüledezve hallgattam őt, ahogy rólam és Liliről beszélt, s mikor szóba hozta a vizsgát, kezdtem elsüllyedni szégyenemben, mert így megtudhatta Lili, hogy a vizsgán bizony segítségemre volt Olcsi,s neki köszönhetően valószínűleg nem buktam meg. Mindenesetre ez most kevésbé számított, az sokkal inkább zavart, amit Olívia gondolt, s a tény, hogy láttam, mennyire bántja őt ez az egész.
Újra elindult, de továbbra sem hagyhattam ezt az egészet annyiban, így gyorsan a karja után nyúltam, s nem túl erősen, de rákulcsoltam az ujjaimat, hogy visszatartsam őt. - Olívia légy szíves ne menj el, ez őrült nagy félreértés. Én és Lili nem kavarunk a hátad mögött, igaz Lili? - a szőkére pillantottam a padon, majd vissza Olcsira. - Egyetlen szerencse csók volt, ahogy Te is mondtad, ez hagyomány, szilveszteri, semmi érzelem sem volt benne. Lilinek se számított, meg nekem se, és azóta se történt semmi ilyen. Kérlek, higgy nekem - őszinte aggodalom csillant fel a tekintetemben, tényleg fostam attól, hogy most szakít, mert nem akartam hogy ez megtörténjen. Aztán Lilire néztem, bízva benne, hogy talán már rájött, mi zajlik itt, és segít igazolni a szavaimat.
- Lili, mond már el neki, hogy nem volt semmi azóta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Hiába próbáltam tisztázni a helyzetet, amibe keveredtem, ez nem is volt olyan egyszerű, főleg ha akadt egy fényképes bizonyíték, és egy cuki lány, aki akaratlanul, de szavaival jócskán bekavart. Ennek ellenére próbáltam megértetni Olíviával azt, hogy tényleg félreérti a dolgot, s miután én elmondtam, úgy Lilit is arra kértem, hogy erősítse meg a szavaimat. S végre, a lány úgy tűnt, hogy érti, miféle zűrbe is csöppent, és kisegít. Azt gondoltam, hogy majd, ha megerősíti, hogy azóta sem történt semmi, akkor Olcsi is megnyugszik, rájön, hogy nincs semmi köztem és a levitás lány között, és akkor majd csak mosolygunk ezen az egész félreértésen. Lili azonban szinte tökéletes időzítéssel tudott változtatni a helyzeten, mert a következő pillanatban már mondhatni Ő is számon kérően vágta hozzám a kérdését. - Hogy mi? Lili! - morcosan ráncoltam a homlokomat, el se akartam hinni, hogy ennyire meggondolatlan ez a lány. Komolyan, kezdtem úgy érezni, mintha mindketten összejátszottak volna ellenem, de mielőtt még megszólalhattam volna a védelmemben, Olívia csak ismételte Lili szavait, döbbenten hallgattam végig. - Olívia, kérlek..- hiába próbáltam szóhoz jutni, a lány tovább mondta, és olyan dolgokat sorolt, amik ellen viszont tényleg nem volt mentségem, hisz megtörtént. Valóban megvádoltam Őt, nem egyszer voltam féltékeny, s emiatt nem is egyszer vesztünk össze egymással. Igaza volt, még sem éreztem úgy, hogy annak az esetnek most bármilyen köze is lehetne a mostanihoz. Ideges lettem. - De nem vagyok hunyó, miért kell nektek csajoknak állandóan kombinálnotok? - vágtam vissza, mert nagyjából eddig sikerült megőriznem a türelmemet, azonban a feszültség kirobbant belőlem. A legrosszabb az volt, hogy Olívia még mindig higgadtabban kezelte a helyzetet, mint én, ráadásul az utolsó szavaival teljesen a földhöz vágott, s köpni-nyelni sem tudtam. Csak bámultam rá értetlenül, aztán közelebb akartam lépni hozzá, de határozottan utasított el, s a következő pillanatban sietve hagyott ott minket.
Tehetetlenségemben a tarkómat gyűrtem kezeimmel, még mindig Őt figyeltem,  nem tudtam, hogy jó lenne-e, ha utána rohannék, vagy mi a francot kellene tennem. Egyáltalán hogy lehet az, hogy ennyi elég volt ahhoz, hogy szakítson velem? Talán már reggel sem szeretett?
Pár másodperccel később  fordultam csak Lili felé, de nem tudtam a dühömet palástolni. Haragudtam a sárkányokkal bénázó lányra, mert én ez eddig mindig segítettem rajta, Ő viszont az első alkalommal, mikor szükségem lett volna a támogatására, bekavart.
- Mond, hogy lehetsz ennyire ostoba? Hogy mondhattál neki olyat, hogy fura, hogy nem meséltem róla? Miért kellett volna mesélnem? Vagy mégis mikor? Miközben kibogozlak a fojtogató madzagokból? - haragosan vágtam hozzá a kérdéseimet, hirtelen rajta vezettem le a dühömet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Annyira dühös lettem, haragudtam Olíviára, aki egy ilyen félreértés végett egyszerűen csak szakított, úgy, mintha nem is jelentettünk volna semmit egymásnak. Haragudtam Lilire is, mert nem fért meg a fejemben, hogyan is hozhatott ilyen kellemetlen helyzetbe a barátnőm előtt, s hogyan tehetett fel nekem efféle kérdéseket? Azt hittem, hogy jó a viszonyunk és haverok lettünk, most mégis az ellenkezőjét éreztem, hisz egy barát nem cselekszik úgy, hogy azzal ártson a másiknak. Ha pedig nem tudott hozzátenni a dologhoz, akkor inkább maradt volna csöndben. Emiatt is néztem dühösen a lányra Olívia távozását követően, s nem is tudtam megállni, hogy ne vágjam hozzá haragos szavaimat. Tényleg érthetetlen volt az egész szituáció, ilyenbe is csak lányok tudtak belerángatni, mert ők soha nem értettek semmit, és mindig mindent túlkombináltak, mindenben láttak valami olyat, ami nem is létezett.
- Miért is? Egy hülye szilveszteri csókról beszélünk, egy ártatlan szerencse hozó szokásról, nem kikezdtem veled, akkor minek mondtam volna? - vágtam hozzá dühösen, s tényleg nem is értettem Lilit. Miért kellett volna mondanom? Lehet, hogy ő többet gondolt ebbe?
- Persze, vonuljál csak el, miután jól bekevertél itt nekem - morogtam utána még dühösen, túlzásba is estem egy kicsit, s akkor ott és abban a pillanatban rázúdítottam a dühömet, és a feszültséget, amit az Olíviával való szakítás okozott.
Egy ideig még ücsörögtem kint, újra ismétlődtek elmémben az események, de nem tudtam, hogy mit kéne tennem. Csatát vesztetten vonultam vissza a szobámba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

A kutyákat még az évnyitón hoztam magammal, aztán az egyik faluban lakó haveromnál pakoltam le őket, aki megengedte, hogy addig ott maradjanak, amíg nem találok gazdit a kutyusoknak. Emiatt naponta látogattam őket, mindig vittem nekik valami finom falatot, meg játszottam is a kölykökkel. Petya haverom is megkedvelte őket, olyannyira, hogy úgy döntött, az egyiket megtartja, viszont még így is akadt két kis kölyök, aki gazdára várt. A suliban meg jó néhányan tartottak háziállatokat, emiatt egy kicsit reménykedtem abban, hogy sikerül majd valamelyik háztársamat rábeszélni, hogy fogadja be a két kölyök közül valamelyiket. Nem szívesen vittem volna őket menhelyre, ilyesmit el sem akartam képzelni.
Sajnos, jó ideig nem is akadt érdeklődő, ráadásul a napjaim sem alakultak túl jól, összegyűltek a fejem felett a sötét fellegek, a kutyakérdést mégis meg kellett valahogy oldanom. Már kezdtem feladni, amikor egy napon összefutottam Danával, s neki is meséltem a kölykökről. Még meg is mutattam őket neki, persze csak fotón, de szerencsére úgy tűnt, hogy ő nem zárkózik el attól, hogy az egyik kiskutya tulajdonosa legyen. Nagyon megörültem, hisz jól ismertem már a lányt, és tudtam azt, hogy gondoskodó, s nála jó helyen lenne az eb. Meg is beszéltük, hogy behozom neki, hogy személyesen is találkozzanak, igaz egy kicsit lélekben arra is készültem, hogy már most el is viszi majd magával. Emiatt vettem egy pórázt is ajándékba, s a dobozba helyeztem, a kutyus mellé.
Be kellett őt csempésznem a kastélyba, de ezzel nem volt semmi probléma, a nem túl nagy dobozzal a hónom alatt sétáltam a találkahelyre, s odaérve a Fénylő lelkek udvarárhoz, már messziről kiszúrtam a lányt.
- Szia Dana! De csinos vagy ma! - nem csak ma, általában csinos volt, egyike volt a házon belül azoknak a lányoknak, akik mindig jól öltöztek. Mellé érve nem is teketóriáztam tovább, a dobozt a földre tettem, és kiemeltem belőle a kis barna kutyust. - Ő lenne az, kisfiú - mondtam mosolyogva, ahogy Dana felé nyújtottam a kölyköt, aki egyelőre még megszeppenve pislogott a lányra, kicsit még félt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

- Igyekszem - mosolyodtam el, ahogy még közelebb lépdeltem azzal a nagy dobozzal, amiből aztán csak előkerült az a barna kutyus. Szegényke elég félősnek tűnt, nem tudhatta, hogy mi vár rá, ha majd újra kikerül a buksija a dobozból. Talán még a tesói is hiányoztak neki, de tudtam jól, hogy Danánál nagyon jó kezekben lesz, s ez a lány biztos, hogy gondoskodni fog a kölyökről, nem hagyja majd magányra kárhozni. - Édes, és veszedelmes - tettem hozzá nevetve, mert igazán eleven kis kölyök volt, szívesen rágcsálta meg az ember nagylábujját, ha épp ahhoz volt kedve. - Most nyugisnak látszik, de ne hidd el, amint feloldódik, máris kereshetsz magadnak fedezéket - még mindig nevetve jellemeztem a kölyköt, akit aztán át is adtam Danának, s míg ő végre magához húzta az ebet, addig még turkáltam a dobozban, és előhúztam belőle a pórázt.- Ez még hozzá jár, ajándék, mert nem tudtam, hogy hol ilyen dobozt, ezzel tudod majd sétáltatni. Fiús, kék - azt is átnyújtottam a lánynak, s ezután foglaltam csak helyet a padon, figyelve kettősük első szárnypróbálgatásait.- Reméljük, hogy ezt Hápi is így fogja gondolni - mondtam nevetve, s odanyújtózva megsimogattam a kutyus buksiját. - Vacsi? Persze, miért is ne? Egy jó pizzát bármikor - tetszett az ötlet, imádtam a pizzát, és jó ideje csak a manók házi kosztját ettem, így rám fért volna már egy kis olasz ízvilág.- Ráérek hétköznap is, de jobb lenne inkább hétvégén, mondjuk szombaton négy körül? - bedobtam az időpontot, direkt nem estit, nehogy úgy gondolja, hogy randi, közben figyeltem, ahogy a kölyök szimatolgatva ismerkedik a lánnyal. - Próbáltam, de egyikre sem hallgatott igazán, szóval rajtad a sor, hogy adj neki egy klassz nevet. Van már valami ötlet? - kérdeztem kíváncsian.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Ahogy elhagytuk a faházat, volt bennem egy furcsa érzés Lilivel kapcsolatban, aki ugyan semmit sem mondott, mégis azt éreztem rajta, mintha haragudna rám. Pedig fogalmam sem volt arról, hogy mivel bánthattam őt meg, csak arra tudtam gondolni, hogy esetleg azt gondolja, nem segítenék. Pedig segítenék, csak épp azt nem tudom, hogyan, hisz nem vagyok nőgyógyász, és löttyöket sem tárolok. Emiatt is javasoltam neki, hogy talán jobb lenne, ha valamelyik barátnőjétől érdeklődne.
Az utunk visszafelé csöndesen telt, vagyis próbáltam beszélgetni, de továbbra is éreztem Lili felől azt a furcsa ridegséget, amit nem igazán tudtam hová tenni. Ráadásul a lábait is szaporán kapkodta, mintha le akarna hagyni, s igazából, amint átléptük a bejáratot, el is köszönt tőlem.
Értetlenül torpantam meg, figyelve őt, s azon agyaltam, hogy mégis mit kellene tennem, esetleg menjek-e utána, és beszéljünk a történtekről? Ott a faházban még úgy tűnt, hogy nagyon is tetszett neki mindaz, ami történt, sóhajai erről árulkodtak, így csak nem lehetett neki rossz élmény. Mégis, lehet beszélnünk kellett volna erről, s nem így lezárni az egészet.
Meg is indultam a lány után, aki ekkor már úgy tűnt, mintha valakivel beszélne, de ez sem zavart meg abban, hogy melléjük lépjek.
- Ne haragudjatok, Lili beszélhetünk a délutánról? - fogalmam sem volt arról, hogy a két lány miről diskurált, míg távol voltam, engem csak az érdekelt, hogy megbeszélhessük a történteket, s ne ilyen fura távolságtartó módban váljunk el egymástól.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

A folyosó egyik sarkában ücsörögtem, kezemben a jegyzetemmel, aminek legfelső lapjára egy levelet próbáltam megfogalmazni Olíviának. Valahogy nem hagyott nyugodni a dolog, hogy elment, és csak úgy itt hagyott. Tengernyi gondolat merült fel bennem, amiket eddig nem sikerült megosztanom vele, amiről nem beszéltünk, mert vagy Ő sietett valahová, vagy nekem nem volt merszem előhozakodni. Szóval írni kezdtem, de ahányszor leírtam négy-öt sort, úgy a következő tollvonással már végig is húztam azon, s gyűrtem össze a papírt, hogy a zsebembe dugjam. Nem éreztem jónak. Új lapot kezdtem, újra rákanyarítottam a soraimat, ezúttal igyekeztem szebb betűkkel írni, hogy olvasható legyen, s ne úgy tűnjön, mint aki kapkodva hozta össze a gondolatokat két óra között. Pedig tulajdonképp ez történt, csak épp annyira nem izgatott a következő óra, hogy nem is indultam el rá.
A folyosóhoz csapódó cipőtalpakból azonban arra következtettem, hogy valaki más bizony nagyon is sietett, s ahogy felkaptam a fejem, észrevettem egy vöröst futni. Eddig még nem is láttam, az viszont feltűnt, hogy nagyon is siet. Olyannyira, hogy el is ejtett egy lapot. Sietve feltápászkodtam a földről, és fel is nyaláboltam a lapot, amire rápillantva egyelőre csak egy nevet láttam: Araczki Boglárka Sára - Navine. Mi a szösz? Átaludtam valamit?
Kicsit összeráncoltam a homlokom, de mindez csak néhány másodperc alatt futott le, mert azonnal a lány után kiabáltam. - Hé, Araczki Boglárka Sára! Ezt elejtetted! - meglengettem volna a papírt, ha kapok némi figyelmet, de a lány hátra se fordult. - Hé, nem zavar, hogy elhagytad a holmid?? - ismét nem jött semmi reakció, de lassan már a folyosó végén tartott, nekem meg nem volt kedvem őrizgetni a holmiját, így kénytelen voltam utána szaladni, miközben tovább kiabáltam utána.
Mire beértem, már az agyam is eldurrant az idegtől, a karját elkapva próbáltam megállítani, s ha sikerült, be is léptem elé. - Te süket vagy?? Elhagytad ezt a vackot, de annyira se méltatod az embert, hogy hátrafordulj és ez rohadt nagy bunkóság!Egyébként meg szívesen…- kissé morcosan néztem rá, ahogy felé nyújtottam a papírt, érezhette is hangomból a haragot, meg szerintem az arcvonásaim is erről árulkodtak. Amúgy is rossz kedvem volt, hát hogy lehet valaki ekkora bunkó, hogy még csak hátra se fordul, ha a nevén szólítják?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Úgy csapódott karomnak a festmény, mint cecelégy arcába a légycsapó, ellenben míg a légy kidől, addig engem ez a mozzanat talán egy hangyányit még morcosabbá tett. Nem csak, hogy nem méltatott válaszra, és rohanhattam utána, de akkor még meg is üt, s ha jól hallom, lehülyéz?
Köd előttem, köd utánam, az indulatoktól hevesen vágtam arcába a véleményemet, észre sem véve azt, hogy esetleg rosszul formálta volna a szavakat. Ahhoz, hogy észrevegyem, minimum egy higgadt agyra és lélekre lett volna szükség, ám az elmúlt napokban minden voltam, csak épp az nem.- Most meg mit röhögsz? Mókás, hogy itt szaladok utánad? - sajnos fogalmam sincs, hogy hová tűnt a humorom, még mindig úgy viselkedtem, mint egy sértett kisfiú, egészen addig a pillanatig, amíg a velem szemben álló vörös fel nem villantotta előttem a nagyothalló készülékét. Oppá, ezt beszívtam. Méghozzá hogy!
Amennyire indulatosan szóltam rá, most olyannyira szégyelltem is magam, hisz ha tudom, hogy valóban nem hall szegény lány, vagy sérült, akkor egész biztos, hogy nem tromfolom őt ennyire bunkó módon. Ez is csak egy példa volt arra, hogy mennyire bunkó tudok lenni, s hogy jobb lenne, ha változtatnék magamon. - Hát…én öhh , bocs - nyögtem ki elnézést kérő módon a szavakat, zavaromban pedig a nyakamat vakartam meg.- Navinében láthattál szerintem, de lehet, hogy közös óránk is van - pillantásommal a festményekre böktem. - Nekem is van rajzórám és festészet, de az csak másfél óra múlva lesz, ne siess ennyire - mondtam már sokkal barátságosabb hangnemben, miután rájöttem arra, hogy mekkora tahó voltam. - Lucas vagyok egyébként, Lucas Deighton - mutatkoztam be, s a kezemet nyújtottam felé. - Emiatt az izé…miatt - mutogattam saját fülemen, hogy mire is gondolok - tényleg bocs, nem igen vagyok ehhez hozzászokva. Van mondjuk egy másik lány a naviban, ő mondjuk hall, de nem beszél, öhh…mindegy - mosolyogtam haloványan. - Szóval Araczki Boglárka Sára, Te új vagy itt? Mi a fő szakirányod? - érdeklődtem, mert a művészetin akadtak jó páran, akik ide-oda kacsintgattak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Mostanában annyi embert sikerült megsértenem, hogy nem győztem ontani magamból a bocsánatkéréseket, mert különben a lelkem bánta volna. Szerencsére ez a lány sem vette zokon a bunkó énem, viszonylag hamar túllendült a dolgon, így megnyugodhattam, többé-kevésbé. Persze, kellett egy kis idő, mert azért a lelkifurka az ilyen, lehet, hogy a másik megbocsájt, de attól benned még tovább él, s időbe telik, míg saját magadnak is el tudod nézni a parasztságodat. Nekem pedig nem egy, s nem két dolog volt a számlámon, de azt hiszem, képes voltam a fejlődésre, ha nem is tudtam jól kezelni a helyzeteket, legalább arra már ráébredtem, hogy oda kell figyelnem. - Modern festészet, jól hangzik - hümmentettem egyet, aztán inkább kezet nyújtottam, s el is árultam neki a becsületes nevem, hogy ha esetleg megkérdezni a tanár, mégis ki miatt késett, azt mondhassa, hogy Lucas.-  Bogi! Ismerek egy Bogit, de Te egy fokkal kedvesebb vagy nála - jegyeztem meg egy mosollyal, barátságom jeleként, ha már az elején olyan rosszul indítottam, legalább most lássa, hogy azért nem vagyok akkora pöcs, mint amekkorának tűnhettem. - Jól van, elfelejtve - biccentettem, erről is le kellett szoknom, hogy túl sokszor kérjek bocsánatot. A lányon végig nézve, ha nem lett volna a kezében festmény, szerintem akkor is kitaláltam volna, hogy valami művészeti cuccra jár, mert volt benne egy olyan különlegesség, amit nehéz lenne megmagyarázni. Csak ránézel, és kitalálod. - Akkor valóban friss hús vagy, úgy értem, új itt a suliban. Egy évvel ezelőtt még én is újnak minősültem, mert korábban szintén magántanuló voltam - magyaráztam, miközben feltűnt, hogy sűrűn nézegeti az óráját.- Színészet a fő szakirány, mert nem igazán tudtam eldönteni, hogy mi érdekel jobban, vagy mi menne jól. Az ilyen csiribiri hókuszpókusz dolgokban nem voltam túl jó - vontam vállat, ebből ki is találhatta, hogy nem vagyok egy éltanuló. - Egyébként miért pont Bagolykő? Állítólag a Roxfort jobb - kíváncsi voltam, hogy miért is épp erre a sulira esett a választása, de közben feltűnt az is, hogy nagyon nézegeti az óráját. - Na mi van, randid lesz, vagy szeretnél még bemenni erre a festészeti cuccra? Csak mert nem akarlak feltartani, ha úgy érzed..