Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Még mindig nem találtam a helyemet a suliban, hiába volt egy-két jó arc, aki próbált segíteni, ezt leszámítva nem éreztem úgy, hogy olyan baromi könnyű lenne barátokat találni. Tök új voltam, ellentétben azokkal, akik talán már évek óta ültek egymás mellett a padban, és a nyarakat is együtt töltötték. Sokaknak már megvoltak a közös emlékek, bulizások, volt összetartó erő, én meg csak vakartam az államat, azon agyalva, hogy úgy mégis kihez csapódhatnék.
Nem volt kenyerem a zargatás, és azt hiszem a barátkozásban sem voltam túl jó, meg hát itt nem volt egy jó kis akadálypálya, ahol megmutathattam volna a bicikli tudásom. A kviddicsről meg eddig csak elméletben hallottam, szóval még csak annak kapcsán se tudtam haverkodni a srácokkal, pedig a sportokat imádtam. Tré, de ez van. Úgy kavarogtam a kastélyban, mint galambfos a levegőben, hol ide mentem, hol oda másztam, de nem találtam a helyem.
A könyvek nem kötöttek le, a tanulásban nem voltam toppon, és nem akartam magam egyből azzal égetni, hogy hé ez nekem nem megy, kéne valaki, aki korrepetál. Ehelyett maradt az mp3 lejátszóm, meg a gitárom. És ha már azokat is untam, akkor odakint császkáltam, leginkább a tisztás környékén, vagy a falu határában. Az a hely egyébként nagyon király volt, leginkább a tó tetszett és annak a környéke, ezért is döntöttem ezen a napon a pecázás mellett.
Nem volt hideg, de fejest azért még nem ugrottam volna a tóban, ám a halaknak ez az időjárás kedvezett. A csalim egy kis ebédről lopott kenyérdarab volt, abból csináltam golyókat, amit aztán a horog végére csúsztattam. A horgot pedig egy damil segítségével eszkábáltam hozzá egy hosszabb fadarabhoz, mert ezen kívül másom nem volt. Nem egy csúcsszuper horgászcucc, de időtöltésre alkalmas.
Be is lógattam a csalit, és már jó ideje ücsörögtem ott némaságban, várva, hátha lesz egy kapás, amikor egyszer csak felfigyeltem valami madárijesztő félére az égen. Na nem egészen az volt az, mert jobban megfigyelve úgy tűnt, hogy valami sárkányt próbál hajtani egy kiscsaj. Meg is akadt a pillantásom a sárkányon, de ekkor éreztem egy rántást , valószínűleg ráharaptak a csalimra, így újra a vizet figyeltem.
- Gyerünk hal, akadj a horgomra  - magamban motyogtam, ekkor hallottam meg egy nagy csobbanást, s ahogy a stég felé kaptam a pillantásom, úgy láttam, mintha a vízben lenne valaki, a sárkány meg eltűnt.
- Baszki! - nagyon úgy tűnt, hogy a csaj eshetett a vízbe, és ugyan semmi közöm nem volt hozzá, de azért még sem hagyok senkit a vízben, nehogy már megfulladjon szerencsétlen. Fel is pattantam, s eldobva a botomat, rohamtempóban futottam arra, amerre láttam elmerülni a lányt. Nem, nem volt a hónom alatt olyan piros műanyag, a mellkasomon sem feszült olyan fekete pánt, és piros gatya sem volt rajtam. Farmer-póló-kapucnis felső kombóban, na meg tornacipőben értem oda a stéghez, és már vetettem is bele magam a vízbe, hogy segítsek a lányon.
- Minden okés? - ahogy megragadtam őt a vízben, egyik karomat átfűztem a testén, a másikkal meg mintha lubickolnék, próbáltam fenntartani magunkat a víz tetején.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Ha egy valamire jó volt az, hogy úgy hét évesen beleestem a bostoni Whitham folyóba és majd belefulladtam, akkor az az volt, hogy a későbbiekben ennek hatására tanultam meg profin úszni és nem félni a víztől. Később már a suli csapatában is úsztam, de végül még sem lett belőlem úszóbajnok. Az viszont biztos, hogy ez most jól jött, s ha nem is kellett túl messzire úsznom, de legalább nem féltem bevetődni a vízbe a csaj után, hogy kimentsem onnan.
A tó ezen része nem volt túl mély, de azért a nyakunkat se kellett törni benne, tőlem úgy talán egy fejjel magasabb lehetett a vízállás. A dolgot inkább csak a stég közeli növényzet nehezítette, bár még épp időben sikerült megragadnom a derekát, mielőtt mondjuk még elnyelné a sás, a nád vagy egy kacsacsalád.
Tartva őt, próbáltam úgy fogni, hogy a feje azért kint legyen a vízből, és csak eközben tűnt fel, hogy valahogy köré tekeredett az a vacak sárkány zsinór. Szegény még a feje búbjáig is vizesnek tűnt, és mivel nem láttam, hogy megütötte-e magát, jobbnak véltem csekkolni a helyzetét, még mielőtt jobban megmozgatnám, és egyéb, fölösleges sérülést okoznék neki.
- Ja, de még hogy! Bevágódtál, mint valami farönk - még mindig tartva őt a vízben, vizsgálódva figyeltem, és egy pillanatra el is bizonytalanodtam az állapotát illetően, mikor megszólalt. - Nem hinném, nincs uszonyom, se kopoltyúm. Te viszont beverhetted a fejed, ha ilyeneket kérdezel, vagy csak túl élénk a fantáziád . Megpróbállak kigobozni ebből a vacakból, várj - láttam, hogy közelebb ér hozzánk a sárkány feje, így azt egy picit arrébb löktem tőlünk, majd egy nagy levegővétel után a víz alá merültem, és próbáltam lerángatni a testére akadt madzagot.
- Ez szívás, rendesen rajtad van. De szerencsére a vízben nem akadt bele semmibe. Szerintem így kiviszlek, a parton egyszerűbb lesz rólad lehámozni azt a vackot - közölve vele a tényeket, nem vártam az engedélyére, immár két kézzel fogtam, és amint a lábam elérte a talajt, gyalogosan lépdeltem a stéghez, majd kiemelve őt a vízből, felfektettem a deszkákra, aztán még visszanyúltam a sárkányfej után, és azt is a stégre helyeztem.
-  Veszélyes sport ez, nem itt kéne eregetned - ezt azért csak odaszúrtam, mert ha nem vagyok itt, és ő nem tud magától kigabalyodni a madzagok szorításából, akkor akár bele is fulladhatott volna. Közben a deszkákra tenyerelve magamat is kitornásztam a vízből, majd mellé guggolva elkezdtem lefejteni róla a sárkányhoz tartozó madzagot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

- Elég meglepő dolgokról fantáziálsz azért - félmosollyal közöltem a véleményem, miközben számomra elég felfoghatatlan volt az, hogy élhet valaki ennyire álomvilágban. Szép dolog az, hogy sellőkről, meg egyéb meseszerű lényekről fantáziálunk, de a való élet inkább szörnyekkel van teli, hús vér emberi szörnyekkel. Ezt azért nem kötöttem az orrára, valószínűleg ő egy teljesen más világban nőtt fel, mint amilyenben én, talán ez a varázsvilág megvédte őt minden szarságtól, és volt ideje manókon agyalni, míg nekem minden nap azon kellett aggódnom, hogy vajon majd melyik szippantás lesz az utolsó anyám életében.
A csaj kedvét viszont nem akartam elvenni, higgye azt, hogy sellő vagyok, addig is talán megnyugszik a sokktól, mert hát gondolom, azért csak megilletődött attól, hogy beesett a tóba, és majdnem belefulladt. Nekem kellett néhány perc a víz alatt, de végül csak sikerrel jártam, és miután sikerült őt kipakolnom a stégre, magam is kifújhattam a levegőt. A ruha a víz miatt teljesen rám tapadt, szerintem még a fülemből és az orromból is víz csöpögött, nem beszélve az arcomról, amit a tenyereimmel dörgöltem meg, majd egy szusszanásnyi szünet után hozzá is láttam a további munkálatokhoz. A csajra úgy rágabalyodott a madzag, hogy ennél jobban már nem is lehetett volna. Nálam meg pech, de nem volt se olló, se bicska, és még pálca sem.
- Bírd ki, mindjárt kész vagyok - két csomózás közben feltűnt, hogy mennyire didereg a lány, elhiszem hogy nem volt kellemes, magam is éreztem, hogy kezd lefagyni szó szerint mindenem, ezért is igyekeztem még gyorsabb lenni, hogy minél előbb mozgásképessé tegyem őt. Szavaira azért csak felkaptam a fejem, és el is nevettem magam. - Akkor most szemtanúja lehettem annak, hogyan kell extrém papírsárkányeregetésre gyakorolni? Várj, nem te vagy a tavalyi bajnok? - viccelődve szúrtam oda a kérdést, majd újra a rágubancolódott madzagra koncentráltam, amiből végül sikerült teljes egészében kicsomagolnom őt. - Na meg is vagy, most már mehetsz arra a versenyre - mondtam nevetve és még a fejem is megcsóváltam, mert nem igen tudtam elképzelni, hogy ő ezt most komolyan gondolta.
- Szívesen! Lucas - kezemet nyújtottam egy kézrázás erejéig, ha viszonozta, nem szorítottam rá túl erősen, csak annyira, amennyire illik.  
- Viszont mára szerintem hagyd abba a gyakorlást, mert ebből tüdőgyulladás lesz a végén. Mondanám, hogy profi sellő vagyok, és van nálam hősugárzó, pléd meg miegymás, de nincs, szóval vissza kéne menni a kastélyba. Vagy hát, nem tudom, te hol laksz? - ki tudja, lehet hogy ő nem is volt diák, és talán tényleg itt táborozott a közelben ez az extrém sárkányeregető csapat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Valahogy még mindig nem sikerült megtalálnom a helyem Bagolykőn, pedig azt hittem, hogy ez majd sokkal könnyebben fog menni. Odahaza Bostonban volt jó néhány haverom, meg egy-két közelebbi barátom is, velük lehetett bandázni, bringázni a parkban, elmenni moziba, vagy csak a rakparton sétálgatni, és kavicsokat hajigálni a folyóba. Itt viszont totál úgy éreztem, mintha minden körből kilógnék, mert igazán sehová nem illettem be. Még csak azt sem mondhattam, hogy lettek volna korábbi tapasztalataim más varázslósuliból. Nem voltam a legjobb és legügyesebb tanuló, eléggé el voltam maradva a többiektől, így nem illettem be a szorgalmasok csapatába. Engem nem hívtak, hogy hé, menjünk már bájitalt főzni, vagy hogy repkedjünk az égen. A kviddicsedzéseket is ámulattal, csöndben néztem végig, mert tré, de ahhoz sem volt tapasztalatom, és még ha a labdajátékokban jó is voltam, ez akkor is egész más terep volt számomra. Néha irigyen figyeltem, hogy az edzések után milyen jó hangulatban hagyják el a pályát. Szóval jah. Nem volt egyszerű dolgom, amolyan magányos farkasként tengettem a napjaimat, és kezdett egyre inkább honvágyam lenni. Hiányzott Boston. Még akkor is, ha sok mocsok dolog történt ott, ami megviselt, de minden rossz ellenére odakötött néhány szép emlék. Itt meg se bringám nem volt, se egy jó kis mozi.
Még szerencse, hogy legalább a testedzésre volt lehetőség, egy viszonylag jól felszerelt teremben. Le is mentem, hogy egy kicsit edzzem magam, meg hogy ezzel is elüssem az időt. Pedig nem voltam az a gyúrós fajta, megedzett más, de itt tényleg nem volt más lehetőség. Kezdésnek futottam pár kört a bemelegítés után, aztán a súlyzóknál kötöttem ki. Elöszőr a kis kézieket használtam, aztán elnyúltam a padon, és a kétkezessel próbálkoztam.
Nem ment könnyen, de öt-hat alkalommal azért kinyomtam, igaz bele is remegett minden porcikám, és bele is izzadtam rendesen. De hát valamivel csak meg kell erősítenem magam. Ez a gondolat nagyjából öt erőteljes percig motivált, míg végül feladtam, és fáradtan a nyelvemet lógatva próbáltam levegő után kapni, és megpihenni. Oldalra hajtva a fejem, ekkor vettem észre, hogy már nem egyedül bohóckodtam a teremben, mert feltűnt egy csajszi is, aki megválva a cipőjétől, elkezdett bemelegíteni.
- Khm, te mindig leveszed a cipőd meg a zoknid edzésnél? - bukott ki belőlem a kérdés, majd kimászva a súlyok alól, felültem a padon, megtöröltem homlokomról az izzadságot a magammal cipelt törölközővel, aztán felállva közelebb sétáltam hozzá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Figyeltem, ahogy ide-oda tekeri a nyakát, meg minden testrészét, mintha egy komolyabb gyakorlathoz melegítene, gondoltam, meg is tudakolom tőle, hogy mégis mire készül, hisz levette a cipőjét. Ebből mondjuk talajtornára tippeltem volna, régen láttam a tévében versenyeket, amikor a csajok bukfencből kézre álltak, meg spárgáztak, és szaltóztak a szőnyeg egyik végéből a másikig. Végül nem ez történt, kibökte hogy ő bizony jógázni készül. Hm, jóga, azt hiszem, hogy Maggie is nagy híve volt ennek a testedzésnek, s bár magam nem űztem, úgy tudtam, hogy ehhez nyugalom kell, meg koncentráció. Még az is lehet, hogy majd törökülésbe fog, és lemegy alfába, akkor meg jajj, hogy hozzászóljak. Amúgy is úgy tűnt, hogy zavarom a köreit, és egyáltalán nem voltam olyan forma, hogy rátukmáljam a társaságom olyanra, aki arra nem vevő.
- Király - csak ennyit reagáltam, aztán sarkon fordulva sétáltam vissza a gépekhez, a használt súlyzókat visszapakoltam a helyükre, aztán még birtokba vettem az egyik biciklit, hogy tekerjek egy kicsit. Ez persze nem volt olyan bicaj, mint az én saját otthoni biciklim, de ha máshogy nem tekerhettem, legalább így adtam az érzésnek. A gép háttal helyezkedett el a talajgyakorlatokat művelővel, így bármit is csinálhatott, nem láttam belőle semmit, szóval még csak azt se mondhatta, hogy kukkolnám, nem mintha szándékomban állt volna. Azért egy kicsit lelombozódtam, hogy a suliban ennyire nehéz ismeretségeket kötni, Bostonban ez valahogy sokkal könnyebben ment. Talán a homlokomra volt írva, hogy nem vagyok vérbeli varázsló, vagy ilyesmi. Mindenesetre a mai napra feladtam, hogy új ismeretségeket kössek, ehelyett tekertem még egy ideig, majd leszállva a gépről, nyakamba csaptam a törölközőm, kezembe vettem a vizes flaskám, s még vetettem egy utolsó pillantást a jógahercegnő felé.
- Aztán nehogy lesérülj a nagy jógázásban - jegyeztem még meg, bár a nagy koncentrálásban talán meg se hallotta. A termet magam mögött hagyva indultam el, hogy feltérképezzem a kastély egyéb részeit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Miközben a tanerő lelkesen kezdett bele az antipoduszi opálszeműekről szóló legendákba, kissé fáradtan húztam elő a pergament, hogy előkészüljek a jegyzeteléshez, de mindeközben hiányérzetem támadt. Nem a padtársamat hiányoltam, hisz nekem jó volt egyedül is ücsörögni, legalább nem bökött Csongi kétszer is oldalba a könyökével. Inkább a jó öreg tolltartóm hiányzott, ami ugyan ütött is volt, meg kopott is, de legalább tele volt szuper mugli írószerrel, olyan spéci cuccokkal, amiről ezek csak álmodtak. Jó, oké, hogy tollal is lehet szépen írni, sőt itt talán még elvárás ez, de nekem azért hiányzott a cuccom. Bár, úgy láttam, hogy volt aki rendes cerkával írt, meg tollal, így talán ezek mégis csak megengedett szerek voltak, vagy talán csak úgy becsempészték. Igaz, mobilt is láttam sokaknál, ebből gondoltam azt, hogy talán mást is be lehetne hozni, de jelenleg nem tehettem mást, azt használtam, amit a néném bekészített. Pech, de ez volt, visszatértem a középkorba.
A téma egyébként érdekes volt, tetszett ez a sárkánytan, már csak azért is, mert kölyökkoromban mindig sárkányosat játszottam. Na persze nem én voltam a tűzokádó, hanem inkább a lovag, aki fakardal hasította le a báb fejét. Ezek a sárkányok azonban sokkal menőbbnek tűntek, mint azok a plüssök, amiket a búcsúkban lehetett levadászni. Tényleg érdekes téma volt ez, egy kicsit a dinoszauruszokat juttatta eszembe, s ezen agyalva el is mosolyodtam, mert a paleontológia mindig is érdekelt. Szóval akár még lehetnék sárkányoloógus is, csak dinócsont helyett az ő csontjaikról porolnám le az évszázadok mocskát.
Friss infó hangzott el közben, fel is hívta rá a tanárnő a figyelmünket, így bőszen kezdtem jegyzetelni a fontosabb értékeket, s annyira elmerültem az írásban, hogy már csak akkor kaptam fel a fejem, amikor érzékeltem, hogy valaki lehuppant mellém. Felpillantva elsőre egy csinos arc tűnt fel, vagyis inkább dögös, de még a smink sem rejthette el előlem a zaklatómat. Mi a franc? Ez meg mit keres itt, és miért vágódott le mellém?
Mondanom sem kell, hogy az arcvonásaim azon nyomban szigorúvá váltak, talán még a szemöldököm is összeráncolódott, mintha csak így akartam volna üzenni felé, hogy távozz tőlem sátán. Vagy boszi. Tényleg nem értettem, hogy mit akar épp mellettem, körbe is fordultam, először jobbra majd balra néztem, míg rájöttem, hogy minden pad foglalt, és csak mellettem volt üres hely. Csodás, Csongit ki fogom nyírni.
- Miért nem lep meg ez? - böktem végül oda a kérdést, majd megcsóváltam a fejem, s el is pillantottam a tanárnő irányába, hogy megpróbáljak tovább figyelni. Ez viszont nem igazán ment, bosszantott, hogy mellém telepedett le, s felmerült bennem az is, hogy Csongi talán nem véletlenül ült le más mellé. Hát persze! Ezek ketten biztos összejátszanak!
Kicsit ideges voltam, gondolkodtam azon, hogy rákérdezzek-e, oda is pillantottam párszor, végül inkább egy papírfecnire véstem pár sort, majd elé toltam a padon a lapot: Mennyibe kerülsz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Azért a szemem egy kicsit elkerekedett, amikor észrevettem, hogy Vajdának igazi tolla van, nem pedig olyan állatból kitépett forma, mint ami előttem hevert. Mégis, ez valami hülye tréfa volt a nagynénémtől, hogy ilyen béna cuccokat sózott rám, és csak meg akart szívatni, hogy beégjek a többiek előtt, vagy Ő még tényleg ezer éve tanult itt, mikor még adtak a hagyományokra?
Kicsit még morgolódtam magamban ezen, nem mintha nem lett volna már elég a dühömhöz Olívia jelenléte is, de ez még inkább bepöckölte alattam a lángot. Pedig én tényleg egy klassz sárkánytant akartam, amikor nem ül mellettem senki, jobban elférek, gyönyörködhetek a tanárnőben, és megismerhetem a sárkányokat. Ehelyett mellém huppant le ez a banya, s bár elég tetszetős volt, hogy rajta legeltessem a szemem, nem tudtam elvonatkoztatni attól, hogy ez a lány valamiben sántikált, s bizony kutakodott utánam.
Végül nem is tudtam megállni, hogy ne küldjek neki egy üzit diszkréten, szigorúan csak neki címezve, mert nagyon is érdekelt az, hogy mit kaphat ő azért, hogy folyton az én nyakamban lihegjen. Ugyan mégis kinek állt az érdekében az, hogy tudjon minden lépésemről? Lehet, hogy a nagynéném nem bízott bennem eléggé? De a francba is, én nem voltam olyan, mint az apám!
A cetli végül Olíviánál landolt, miközben én már újra a tanárnőt néztem, szemem sarkából lopva azonban azt figyeltem, hogy vajon kapok-e választ a kérdésemre. Bár, ha igazán úri lány lett volna, akinek van tartása, és nem süllyed le holmi kémkedés szintjére, az valószínűleg azonnal elküldött volna a búsba, vagy minimum pofon vág. Olívia azonban furcsa mód nem ugrott fel mellőlem, sőt, úgy tűnt, hogy írni kezd. Nocsak.
Bevallom, nem erre számítottam, most viszont már volt bennem némi izgalom, hogy mi lesz majd a válasza. Talán végre bevallja azt, hogy miért követ, és bocsánatot kér tőlem, vagy elárulja azt, hogy ki bujtotta fel ellenem. Jó lenne már végre tudni az igazat. Efféle gondolatok közt kezdtem ujjaim tördelésébe, bár próbáltam nem feltűnően várakozni, még sem tudtam odakoncentrálni arra a fránya sárkányra.
Lopva újra felé néztem, pillantásom végig futott a haján, megakadt tekintetem a nyakában birizgált láncon, majd egy hangyányit a dekoltázs irányába futott pillantásom, de akkor épp mozdult a keze, s már csúszott is vissza felém a papír, így torkomat köszörülve kaptam el pillantásomat, ami ezt követően rögvest a papírlap sorai után kutatott.

Azta!

Ahogy elolvastam a sorait, azon nyomban elkerekedtek a szemeim, mert nem hittem volna azt, hogy ezt válaszolja. Bár, miért is csodálkozom? Hisz jól tudtam, miféle lány ez. Egy kicsit, mintha csalódott lettem volna, vagy inkább dühöt éreztem, magam sem tudom, de pillantásomat újra felé kaptam. Zavarbaejtő volt, amit azzal a tollal művelt, mi a franc? Most engem akar behálózni?

Nem szabad, ne bámuld már!

Meg is csóváltam a fejem, s pillantásom visszakúszott a papírra, na meg a kölcsön kapott tollra, mert még azt is kaptam. Hirtelen jótét lélek lett az esti pillangóból?  
Ne fáradj a kis műsorral, ha csaj kéne, azt kapnék bárhol ingyen is. Az érdekelne, hogy mennyit kapsz azért, hogy kémkedj utánam? A dupláját fizetem, ha elárulod, hogy ki az, és miért gyűjt rólam infókat.
Hosszasan írtam neki választ, ám továbbra is a madártollal szenvedtem, végül a levelet a kölcsönkapott ceruzával csúsztattam vissza hozzá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Ezt most nekem mondja? Egy pillanatra felkaptam a fejem a levélből, aztán jöttem csak rá, hogy egyáltalán nem hozzám beszélt, hanem valamiféle sárkányokkal kapcsolatos szaporodásra reagált, tehát azért képes az órára is odafigyelni. Milyen jó neki, nekem ez annyira így nem megy azért. Fenébe. Nem is tudtam már, hogy mi bosszantott benne jobban. Az, hogy láthatóan jobban vágta nálam ezt a sárkány témát, és egyszerre kétfelé is tudott koncentrálni, vagy az, hogy képes volt a figyelmemet felkelteni azzal a kis tollas játékkal, vagy az, hogy még mindig nem tudtam, mik a szándékai. Azt hiszem, úgy összességében már az is frusztrált, hogy mellettem ült ilyen cuccban, na igen. Vak azért nem voltam, s az unszimpátia ellenére volt benne valami, ami el tudta tekerni a gondolataimat egy hangyányit egész más irányba. De nem lehet! Lucas ne legyél hülye, ne dőlj be a kis színjátéknak!
A levélre válaszolva, visszacsúsztattam azt Olíviának, majd sietve felemeltem a kezem, s bár nem egészen értettem, hogy mi volt a kérdés, úgy éreztem, hogy csak azért is reflektálnom kell a lány válaszára. - Nem értek egyet Olíviával, a túlszaporodás igen ritka, ha figyelembe vesszük ezeknek a sárkányoknak az életkörülményeit, és a szaporodásra képes egyedek számát - na bumm, még az sem volt biztos, hogy jót mondok, de valamiért egy belső késztetést éreztem, hogy belekössek a lányba. Ezután egy diadalittas mosoly húzódott meg a szám sarkában, miközben Olívia felé pillantottam, aki talán ekkor érhetett a levelem végére, mert nagyon úgy tűnt, hogy forgatja a szemeit. Nagyon helyes, főljön egy kicsit ő is a levében, ha már nekem ennyi bosszúságot okozott.
Már épp kiszélesedett volna a mosolyom, amikor visszatolta a levelet, én meg újra nekiveselkedtem a sorainak. Szépen írt, de kevésbé tudtam erre koncentrálni, mint inkább a soraira. Olvasva a szavakat, nagyon meglepődtem, a szemöldököm is feljebb vándorolt hangyányit, s valószínűleg igen csak meglepett képet vághattam, még felé is kaptam a pillantásom, némi hitetlenséggel, s azt hiszem, hogy egy pillanatra még be is nyaltam a sorait, mert néhány másodperc erejéig elhittem. Az arcom meg persze vörösödni kezdett, mert nem sűrűn bombáztak efféle levelekkel, pláne nem ilyen csajok. Ám, mielőtt még nagyon beleéltem volna magam a dologba, az agyamban azonnal kattant a kis fogaskerék, s a pillanatnyi mámorból átfordított az érzés valami sötét bugyorba. Elkapott a düh, mert valamiért azt gondoltam, hogy már megint csak szórakozik velem a lány, s így már egyetlen sorának sem hittem. Ideges lettem, amiért rajtam szórakozott, még hátra is pillantottam, mintha csak paranoiás módon azt keresném, hogy ki nevet fel, vagy ki figyeli a kettősünket. Az unott arcokon, s az orrtúráson kívül túl sok érdekfeszítő azonban nem köszönt vissza, így maradt a hitetlenség, meg a méreg, s most már ez színezte az arcomat.

Gáz, hogy még mindig ennyire hülyére veszel. Ui: Ha ennyire szeretnéd, egy körre kipróbálhatlak.

Máris csúsztattam vissza a papírt Olívia felé, miközben úgy pillantottam rá, mint aki azt üzeni, hogy felvette a harcot a másikkal. Kezdtem úgy érezni, hogy ez nehezebb lesz, mint gondoltam, s jól jött volna most egy-két haver, hogy információkat gyűjthessek a lányról. Még az is megfordult a fejemben, hogy talán nekem is követnem kellene őt, bár ehhez túl sok kedvem nem volt. A gondolataim persze elkalandoztak emiatt, s már csak arra lettem figyelmes, hogy a tanárnő odapakol az asztalunkra egy tojást, s azt mondja, hogy egy hétig megfigyeléseket kell végeznünk, és gondoskodnunk kell a tojásról. Mi a szösz? Ugye ez most csak valami hülye poén? Egyáltalán igazi ez a szar? Értetlenül néztem először a tanárra, aztán a tojásra, végül pedig Olíviára. Az fix, hogy én vele együtt nem fogok tojást őrizgetni, nem bolondultam meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Tényleg elégedett vigyor virított a képemen, egy kicsit jobban éreztem magam, hogy leoffolhattam a válaszát, de arra nem számítottam, hogy a lány duzzogás és harag helyett majd inkább még egyet is ért, legalábbis részben. Ezzel eléggé sikerült összezavarnia, s ez az arcomra is kiült, mert bizony a mosolyom eltűnt, s helyette összevissza másztak a vonásaim, míg végül már a homlokom kockásodott a nagy értetlenségben. Igazából dühített, nagyon is felbőszített az, hogy egyetértett velem, mert ő csak ne helyeseljen arra, amit én mondtam, egyáltalán miért csinálja, miért nem vág vissza?
Ehh, nem voltam ennyire jó a konfliktusok kezelésében, sőt alapvetően a kommunikációban sem, mert nem volt előttem pozitív példa, aki rendesen megnevelt volna. Többnyire csak hatalmi játszmák zajlottak előttem, hol apám akarta legyőzni anyámat, hol meg fordítva, aztán közben ment az ordibálás, meg az ütlegelés, közben a nagy kibékülésben meg szívták egymás karjáról a kokót. Ehhez képest Olívia egyáltalán nem úgy viselkedett, mint amit vártam, szóval tényleg összezavart. S ha ez nem lett volna elég a zavaromhoz, jött az a levél, meg a vallomás. S ha egy pillanat erejéig még sikerült is megtévesztenie, a következőben már nem tudtam nem dühöngeni magamban azon, hogy palira akart venni. Bennem legalábbis ez így zajlott le, mert nem volt megfelelő hozzáállásom, önbizalmam sem volt túl sok, csak néha-néha tört fel belőlem valami gőg, amikor úgy éreztem, hogy na aztán tényleg vagyok valaki. Most viszont inkább azt éreztem, hogy egy gazdag luvnya csak gúnyolódik rajtam, így megfelelő válaszcsapás csak az lehetett részemről, ha nem hagyom magam, s támadok. És ahogy sejtettem, az a néhány szó célt ért, mert végre megrezzent alatta a léc. Már nem éreztem, hogy fölényben lenne, hála az égnek.
Ahogy rápillantottam, s megláttam a tekintetét, úgy fogott el egyfajta elégedettség, s megnyugvás. Ez az! Mégis csak sikerült megingatnom a kiscsajt, talán végre megtörik, és abba hagyja a szenyózást. A tojás persze kibillentett a gondolataim közül, s a pillanatnyi nyugalmam is elreppent, ahogy szembesülnöm kellett a közös projektel. Még hogy közösen neveljünk egy tojást. Mással sem végeznék ilyen feladatot, de hogy Vajda Olíviával, az egyenesen kizárt. Ki az a hülye, aki összezárná magát az ellenséggel?
Éreztem, ahogy végig szánt rajtam az idegesség, gondoltam, hogy meglendítem a kezem, és jelzek a tanárnő felé, hogy én ezt nem vállalom, meg amúgy is, jelöljön ki mellém valaki mást, ám ekkor már vége volt az órának, s hirtelen mindenki megindult kifelé. Nekem is ezt kellett volna tennem, amikor megnyikordult Olívia széke, éreztem ám, hogy nekem is mozdulnom kellene, s tulajdonképp magam is megemelkedtem, de bármennyire is menekültem volna a társaságából, volt ez a tojásos cucc. Egy feladat, amihez semmi kedvem nem volt, mégis megfogadtam, hogy bármilyen nehéz akadályt is gördítenek elém, azt megcsinálom, és bebizonyítom, hogy sárvérűként is érek valamit, és igen is jól fogok tanulni, ha törik, ha szakad. Nem hozhatok szégyent sem Adalide-re, sem pedig Maggiere.
S bár tényleg nem volt ínyemre a dolog, már fordultam volna Olívia felé, hogy akkor megdumáljuk, nem-e cserélünk párt, vagy tojást , erre fel mi történt? Belesétáltam a pofonjába. Szó szerint, én léptem, ő meg már suhintott, s bamm. Akkorát csattant, hogy néhány diák felénk is kapta a pillantását, talán még össze is súgtak, még szerencse, hogy a tanár már messze járt. Ez a pofon viszont még nem, mert tenyere alatt felizzott a bőröm, szinte égett, akkorát sikerült rám suhintania.
- Te normális vagy? - dühösen fúrtam pillantásomat kékjeibe, annyira haragos voltam, hogy szinte meg sem hallottam, hogy mit mond. Az idegesség ismét végig szántott a testemen, más esetben ilyenkor már én is ütöttem, s bizony ökölbe is szorult a kezem, de vissza kellett fognom magam, mert egy lányt még sem üthettem csak úgy meg. Nem szabad Lucas, nyugodj le!
Míg én nyugtattam magam, ő már el is viharzott, bár nem jutott messzire, mert olyan sokan voltunk, hogy még mindig libasorban haladtak kifelé. Már akik nem épp azt bámulták, hogyan semmisülök meg. A fene vinné el ezt a csajt, hogy így megalázott a többiek előtt. Irtó ciki volt ez, szinte már hallottam, ahogy a folyosón majd erről fognak pletykálni, hogy mekkora pofont kaptam. Nem is tudtam tovább uralkodni magamon, azonnal a lány után lódultam, s elkapja a karját, egy erősebb rántással penderítettem őt ki a sorból, hogy félrehúzzam, távolabb a többiektől.
- Mi van, ennyire nehezen viseled az igazságot, hogy máris pofozkodsz? Nem kellene hülyének nézned, és szórakoznod velem csak úgy úri heccből. Hallottam már a rellonról, és az aljas dolgaitokról. Madarak csicseregték, hogy nálatok szokás így szórakozni másokkal, de nem leszek az a navinés, akit majd feltűzhettek a viccfalra, felejtsd el...és utoljára emeltél kezet rám - ha nem lökött el magától, akkor talán észre sem vettem, hogy milyen erősen megszorítottam a karját.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Olyan dühöt váltott ki belőlem Vajda, amit már más talán réges rég nem, s ebből adódóan tényleg csak egy hajszál választott el attól, hogy kirántva őt a sorból ne adjam vissza neki azt a pofont. Uralkodnom kellett az indulataimon, ám még így is, szorításomból érezhette, hogy mennyire haragszom. Hozzá is vágtam azt, amit gondolok, mert továbbra is úgy éreztem, hogy ez a lány unalmában szállt rám. Egyetlen sora sem lehetett igaz, s ebben szinte biztos voltam. Az ilyen csajok észre sem vették az olyan bostoni srácokat, akik nincstelenül estek át a kastély küszöbén. Hozzájuk az aranykanállal aranytojást faló, szőke, kékvérű Fritzek és Bachok illettek. Szóval egész biztos, hogy ez vagy egy aljas kis játszma első lépése volt részéről, vagy az, amire már korábban is gyanakodtam.
- Azt, hogy pontosan az vagy, aminek gondollak - sziszegtem vissza, miközben pillantásom fókuszált közelgő arcára, ám továbbra is álltam a tekintetét, s még mindig szorítottam a karját. Már igazán véget vethetett volna ennek a komédiának, ő viszont ennek ellenére tovább folytatta, én meg tudtam jól, hogy nem fogok tudni uralkodni magamon.
- Engem nem érdekel, hogy mit mondanak mások. Már az első héten láttam, hogy valami ziccer van a házatokban, mert mindegyikőtök kattant! - vágtam hozzá, bár eltúloztam a dolgot, ugyanis nem volt mindegyikük parás. Például volt köztük egy csaj, aki egész normálisnak tűnt, meg egy srác is, így tény, hogy a szavaimnak nem volt túl sok hitelessége, de egy ilyen vitában ez nem is érdekelt. Még ha nem is volt mindenki ízig-vérig rellonos, ebben a lányban nem bíztam.
- Párkapcsolat? Hogy jön ide a párkapcsolat? Már megint csak terelsz itt össze-vissza, ahelyett, hogy végre felvállalnád magad - vetettem oda, s talán végig sem hallgattam őt igazán. Nagyon nem értettük egymást, én őt biztos neme, mert rossz úton jártam. Nem fogtam az egyértelmű jeleket, s ha igazságot mondott, még abban is csak rosszat láttam, mintha nem is akartam volna megérteni, hogy mit akar igazán.
- Látod, leverebeztél, magadra meg Bagolyként tekintesz, mert hát nyilván az előkelőbb tollas, mint a cseszett veréb, mi? - morogtam felé haragosan, ekkor éreztem a rántást, s valószínűleg nem fogtam már eléggé, mert karja ki is csúszott az enyémek közül. Nem kaptam utána, azt hiszem, hogy a mondandómat talán megértette, bár mikor újra közel lépett és hajolt felém, elbizonytalanított. Túl közel jött, én meg csak arra voltam képes, hogy értetenségemben ráncoljam a homlokom.
- Nem is, mert... - és tessék! Ugyanaz a taktika, mint legutóbb az étkező teraszon. Most megint belém fojtotta a szót, amint megéreztem puha ajkait az enyémeken. Ezúttal viszont nem volt olyan tragikus, fogkoccanós dolog, sőt. Már azt is mondhatnám, hogy egész kellemes volt ez a röpke találkozás, de amint ráeszméltem arra, hogy ennek nem kéne jól esnie, s hogy ez is csak valami figyelemelterelő manőver lehet, addigra ő már sarkon is fordult, s megindult kifelé. A tojást meg persze magával vitte.
A rohadt életbe, pedig még mondani akartam neki valamit. Mit is? Ujjaimmal végig simítottam az ajkamon, pár másodperc erejéig összezavart, igen. De nem Olívia, felejtsd el, hogy ennyiben marad ez a dolog! Ekkor határoztam el azt, hogy valamit tennem kell ellene, mielőtt még bolondot csinál belőlem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Ezen az estén nem tudtam elviselni a szobatársak hangos röhögését, meg azt a sok dumát, ami ömlött a szájukból. Többnyire amúgy nyugis csapat, nem szokott velük bajom lenni, de ma valamiért zsongott a fejem, és nyugalomra vágytam. Hiába múlt el a takarodó, ők még mindig nem voltak képesek csöndben maradni, így jobbnak láttam, ha inkább szívok egy kis friss levegőt. Ez persze nem volt olyan könnyen kivitelezhető, hisz a prefektusok miatt nem volt könnyű kijutni a kastélyból csak úgy. Éppen ezért lopakodó üzemmódra kapcsoltam, s miután magam mögött hagytam a navinét, ügyesen surrantam ki, egyik faltól a másikig lapulva, míg sikerült kiszöknöm a hűvös éjszakába.
Az ég meglehetősen felhős volt, a Holdat is takarta, s csak nagy ritkán hagyta előbukkanni annak sapkáját. De a csend, s a természet halk neszei mindennél jobban csábítottak. Konkrét célom persze nem volt, leginkább csak sétálni akartam, így megindultam egyenesen, előre, s csak léptek közben változtattam irányt, éppen arra, amerre kedvem szottyant.
A stéghez közeledve először békák kuruttyolására, s tücskök ciripelésére lettem figyelmes, aztán ugyan távolról, de kiszúrtam egy narancsos, izzó apró pöttyöt. Ez több, mint gyanús volt, ilyen bogár létezéséről nem tudtam, így tovább folytattam lépteimet, s ekkor a szellő már felém sodorta a füst jellegzetes szagát. Valaki ott ücsörgött a stégen, de így a sötétben nem tudtam megítélni, hogy ki lehet az. Megtehettem volna azt, hogy sarkon fordulok, és inkább hagyom, csináljon, amit akar, de kíváncsi lettem, hogy ki lehet az. Emiatt tovább folytattam utamat, a stégre lépre megnyikordult alattam a deszka, s ekkor valószínűleg már az ismeretlen is felfigyelt rám.
- Jó az idő a füstöléshez, mi? Hali - köszöntem rá, majd még közelebb léptem.
- Szabad? - megvártam, míg engedélyt ad, s csak ekkor telepedtem le mellé, ám így közelebbről máris megismertem a vonásokat, s a lányt.
- Baszki, téged ismerlek a parkból. Te vagy a füves lány, Maggie vagy Mar...gareth? - nem volt túl jó a névmemóriám, így csak reméltem azt, hogy telibe találtam, s nem valami őrült nagy baromságot mondtam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Mivel engedélyt kaptam, nem is ácsorogtam tovább, pár mozdulattal lehuppantam a lány mellé törökülésbe, majd sikerült őt beazonosítanom. S ugyan a nevében nem voltam egészen biztos, arra azért homályosan emlékeztem, hogy ő volt az, aki megkínált a parkban egy szál füves mámorral, s mivel elég vacak kedvem volt, elfogadtam. Közösen szívtunk, viszonylag elég sokat dumáltunk, vagy épp bámultuk a csillagokat, s valahogy akkor ott rám tört az érzés, hogy milyen jó lenne őt megcsókolni. Meg is próbáltam, de arra már nem emlékszem, hogy sikerült-e, csak arra, hogy felpattant és elhúzta a csíkot mellőlem, mondhatnám azt is, hogy magamra hagyott, vagy pofára ejtett. Vagy nem is tudom, nem nagyon emlékszem rá, hogy pontosan mi történt, csak azt tudtam, hogy kicsit ciki a dolog. Most viszont, hogy rájöttem, ő ücsörög a stégen, már nem viszakozhattam, nem mintha menekülni akartam volna, csak tényleg fura volt a helyzet. Ennek ellenére azért csak szóval tartottam, bár ő meglehetősen határozatlannak tűnt, mintha egy kicsit zavarban lett volna.
- Margaréta, hát persze. Bocs, csak elég ramaty a névmemóriám, az egyik tanáromat meg Maggienek hívták, szóval általában az ő neve ugrik be elsőre - ezt a többletinfót fogalmam sincs, hogy miért osztottam meg vele, de lehet csak azért, mert magam is zavarban voltam kissé a közös füstölős kis múltunk miatt. Ki tudja, miket gondolhatott rólam, lehet, hogy ezért volt most is olyan visszafogott.
- Aha, Lucas, látod, a te memóriád jó - mondtam nevetve, ezzel próbáltam oldani a feszültséget. Feltűnt közben, hogy elnyomta a cigit, amit nem igazán értettem, hisz engem nem igazán zavart az, hogy füstöl, akár még adhatott is volna belőle, mint a régi szép időkben. Aztán feltűnt, hogy készül valamire, mintha mondani akarna valamit, én meg nem akartam megzavarna, így csak kíváncsian pillantottam felé, hogy a felhők mögül előbukkanó Hold fényében azért láthassak valamit az arcából.
- Miért? Jah, hogy azért, emlékszem már. Nem kell bocsánatot kérned, inkább én kérek elnézést, ha nyomulósnak tűntem, pedig nem vagyok. Meg azt se tudom, mi ütött belém, lehet a fű volt az oka, nem szoktam szívni - vallottam be, hisz anyámék miatt nagyon is ellene voltam mindenféle bódító szernek. Ott a parkban valamiért mégis ráfanyalodtam. Most meg, miközben magam is magyarázkodni kezdtem Margarétának, rájöttem, hogy ha túl sokat dumálok, akkor talán félreérti, vagy megsértődik. Pedig nem akartam megsérteni, meg nem mintha ne lett volna szép lány, de ott és abban a pillanatban nem hiszem, hogy ez vezérelt. Lehet, hogy csak ki akart kapcsolni az agyam, hogy elfelejtsem a sok baromságot, vagy talán szeretetre vágytam, igen, lehet. De így utólag átgondolva, lehet hogy ráhoztam a parát , vagy talán tényleg túl nyomulósnak tűnhettem.
- Szóval jah, igazából nem tudom, hogy viselkedtem, mert nem igen rémlik, csak az, hogy felpattantál és elrohantál. Ugye nem tettem semmi gáz dolgot? - néztem rá kérdően, úgy éreztem, hogy ha most véletlen összefutottunk, akkor jó lenne ezt tisztázni. - Amúgy meg, te hogyhogy itt? Mármint, azt hittem, mugli vagy - tettem még hozzá, közben a tenyereimet hátrébb csúsztattam, s azokon megtámaszkodva kémleltem az arcát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Egy kicsit féltem attól, hogy talán apámra ütöttem, s mondjuk bódult állapotomban hülyeséget csináltam, emiatt is kértem elnézést a lánytól, mert hát biztos volt valami oka, ha csak úgy felpattant és elrohant mellőlem. Viszont mivel az arcán ott játszott egy kis mosoly, egy kicsit megkönnyebbültem, s végül szavai is biztosítékként szolgáltak, hogy azért akkora nagy baromságot még sem műveltem.
-  Ó, jaaa, szóval ezért...már értem. Látod, mindenre gondoltam, csak pont erre nem - mondtam megkönnyebbülve, s meg is csóváltam a fejem, hogy ez akkor így nem jutott az eszembe. Ennek lehet, hogy az volt az oka, hogy a vele egy idős lányok Bostonban egész máshogy viselkedtek. Sokkal felnőttesebbek voltak, könnyebben adták magukat, és az egész olyan természetesnek tűnt, hogy már azt gondoltam, ez a normális, és nagyjából minden csaj olyan, mint ott azok Boston utcáin. Most meg kiderült, hogy nem. Ez persze nem baj, csak inkább meglepő.
- Oké, örülök, hogy nem neheztelsz. Mondjuk tényleg nem gondoltam, hogy újra összefutunk, ráadásul hasonló helyzetben - utaltam ezzel az elnyomott csikkre, bár akkor nem nyomta el, leginkább hosszan pöfékelt, s még engem is megkínált. Nem tudom, hogy ez most miért maradt el, de talán nem számított arra, hogy majd bárki is megzavarja őt ebben a hűvös éjszakában.  - Na de akkor örvendek itt is Margaréta - kezemet nyújtottam felé egy kézrázásra, mintha ezzel akarnék tiszta lapot nyitni, s eltüntetni vele az előző találkozásunk kellemetlen emlékeit. - Szóval te is sárvérű vagy. Tök jó! Úgy értem, hogy örülök annak, hogy végre van valaki, aki tudja azt, milyen itt lenni így. Már egy kicsit kezdtem kiakadni attól, hogy majdnem mindenki puccos famíliából érkezett, a háta mögött nagy múltú varázslókkal. Ráadásul úgy tudom, hogy nem is mindenkivel lehet mugli dolgokról beszélni, nem mindenki vevő a témára, szóval huh, nagy megkönnyebbülés, hogy az én fajtámból vagy - mondtam széles vigyorral, még talán meg is öleltem volna, de aztán visszafogtam magam, nehogy megint az legyen, mint legutóbb.
- Na és mi a helyzet, hogy bírod az itt létet? Vagy éppen azért szívod ezt a vackot, hogy valahogy elviseld? - tényleg érdekelt az, hogy egy másik sárvérűnek vajon mennyire nehéz itt a beilleszkedés, vagy mennyire érzi jól magát. Nekem például rettentően hiányzott a mugli közeg, a boltok, a videójáték, vagy szimplán az, hogy bicajozzak a haverokkal valamelyik parkban. Hiányzott Boston, még a történtek ellenére is, amit igyekeztem teljesen kizárni az elmémből, s a legtöbbször sikerült is, most viszont csak eszembe jutott, ahogy a tó sötét vizét fürkésztem. - Nekem akkor a legrosszabb, ha nincs társaság...- kezdtem bele, de aztán elhallgattam. Jobb lett volna, ha inkább ő beszél, hogy megismerjem, hogy érezzem, annyira azért nem elcseszett ez az élet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Hanna ( a kisebbik Vajda) már napok óta bombázott üzenetekkel az egyik csevegő programon keresztül, ami az elején még hízelgőnek tűnt, most viszont már kezdett fárasztóvá válni, s magam sem tudtam azt, hogyan is küldhetném el finoman úgy a búsba, hogy többé ne zargasson. Már-már kezdtem úgy érezni, hogy talán a Vajdák akarnak tőlem valamit, bár egyelőre még csak megfejtésem sem volt arra, hogy mit, hisz nem volt se pénzem, se jó hátterem, s még csak aranyvérű sem voltam.
Végül inkább nem is vettem a fáradtságot, hogy visszapötyögjek, csak behajítottam a telefont az ágyamba, s magam mögött hagyva a szobát, elindultam a konyha irányába, hogy összedobjak magamnak valami kaját délutánra. Na nem mintha gondom lett volna az iskolai koszttal, egész jó ételeket készítettek a manók, de anno hozzá voltam szokva ahhoz, hogy mindent magamnak készítettem el, legyen szó egy szendvicsről, egy rántottáról, valami levesről, vagy egyszerűbb kajákról. S mivel soha nem gondoskodott rólam senki, így a megszokásokat is nehezen vedlettem le magamról, nem mintha bántam volna, hogy főznöm kellett. Szívesen készítettem ételeket, addig is elütöttem az időt, s nem gondoltam anyára.
Ezúttal egy jó kis pizzára esett a választásom, tudtam hogy viszonylag hamar elkészülök, s ráadásul még finom is lesz a végeredmény.
Kötényt azt azért nem kötöttem magamra, szerencsére pólóban voltam, így semmit sem kellett magamon feljebb gyűrnöm, jöhetett a sütés.
Pikk-pakk előkaptam egy nagyobb edényt, majd a hozzávalókat, aztán miután kikevertem a tésztát, és gömböcöt gyúrtam belőle, hagytam egy kicsit pihenni. Az egyik manó megkérdezte, hogy segíthet-e valamiben, de útjára engedtem, mondván hogy csak gyakorlok. Egy nagy pohár víz is lecsúszott a torkomon, aztán mikor már megkelt a tészta, visszaálltam az asztalhoz, némi lisztet szórtam a lapjára, s mielőtt még neki álltam volna megformálni a pizzát, egy kicsit megdögönyöztem a tésztát ököllel, biztos ami biztos, legyen tökéletes.
Kicsit bele is merültem a műveletbe, így amikor felemeltem a fejem, hogy a karommal egy kicsit megtöröljem a homlokom, észrevettem az ajtóban Olíviát, aki rám is hozta így a frászt.
- Baszki, nem tudsz köszönni vagy kopogni? - hát a franc gondolta, hogy lesz ott még rajtam kívül valaki, még szerencse, hogy nem énekelgettem csak úgy magamban.
- Kéne valami a konyhából? - mi mást kérdezhettem volna? Tök kínos volt ez az egész, tekintve a színházas esetet. Még csak azt sem tudtam igazán, hogy most beszélő viszonyban vagyunk-e, vagy mi van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Az ijedtséget követően - ami valljuk be vicces, de hát mégis ki számított látogatóra - kituszkoltam magamból egy sóhajt, s egy pillantással végig mértem Olíviát, aki most is csinos volt, mint általában. Bár ez a szett azért nem múlta felül a színházas megjelenését, ott tényleg nagyon jól nézett ki, talán ezért is zavarodtam össze annyira. Most viszont megint rám tört némi paranoia, mert kezdett zavaróvá válni az, hogy a Vajdák zaklatnak. Hol a húga sms-ezgetett nekem, hol meg ő bukkant fel valahol. Jó, a színház óta mondjuk nem láttam, de korábban állandóan a sarkamban volt. Már tényleg csak az hiányzott volna, hogy a Tinderen bejelöljön a bátyja, és ő is elhívjon randizni. Nem igazán értettem, hogy ez vajon egy beteges családi fétis, vagy valamiféle aranyvérűek által játszott trófea vadászat, esetleg tényleg csak a véletlenek műve. Mindenesetre ismét gyanússá vált a dolog, bár lehet, hogy már megint csak én agyaltam túl a dolgokat, s talán egyszerűbb magyarázat is lehetett, mondjuk az, hogy tetszem neki. Nem, mintha ebben az opcióban hittem volna.
- Milyen tojá...ja, a dinó...izé, sárkánytojást - nagyszerű. Erre most mégis mit kéne mondanom, örüljek, hogy majd egy hét után végre megosztja velem a tojást, amit elvileg közösen kaptunk? Nem is tudtam, hogy örüljek-e ennek, vagy inkább hagyjam a francba, de még ha volt is bennem némi harag, csak le kellett gyűrnöm egy jobb jegy reményében.
Tekintetemet le sem vettem róla, figyeltem minden mozzanatát, ahogy megkerülte az asztalt, s végre magam is a tojás közelébe kerülhettem. - Egész jó állapotban van, igazából nem hittem, hogy túlél veled egy hetet törés nélkül - ez talán egy kicsit gonosz volt, de csak odaszúrtam, miközben ráemeltem a pillantásom, majd vissza a tojásra. Szerencsére jó állapotban volt a holmi, viszont első, vagy inkább második ránézésre sem tudtam volna megállapítani, hogy ez tényleg valódi-e , vagy csupán csak szivat minket a tanárnő. Arra viszont már felkaptam a fejem, hogy a lány együtt aludt a tojással, s bár nem akartam nevetni, nem tudtam uralkodni magamon, egy mosoly húzódott a számra.
- De Olívia, ez nem egy gyerek. Jó, hogy nem adtál rá pelenkát, meg szoknyát - nevetve ráztam meg a fejem, majd megtöröltem a kezemet egy konyharuhába, s a tojásért nyúltam, hogy végre én is a kezeim közé vehessem. Egy kicsit fel is emeltem, közelebbről nézegettem, közben forgattam jobbra-balra, de nem láttam rajta semmi különlegességet, néhány halovány szeplőn kívül.
- Azt mondod, hogy rúgott? - vontam fel gyanúsan a szemöldököm, miközben a fülemet a tojáshoz tartottam, s próbáltam fülelni, hátha hallok benne valami mocorgást. - Ebben nincs semmi szerintem, lehet, hogy csak valami kamutojás. Lehet, hogy jobban járnánk, ha feltörnénk, és megsütnénk - jegyeztem meg, s visszaadtam a lány kezébe, hogy folytathassam a pizza elkészítését.
A tészta dögönyözését abbahagytam, s most már igyekeztem kör alakot formálni úgy, hogy az öklömre fektettem, s pörgetve nyújtogattam ide-oda a széleit. Persze nem voltam ebben profi, viszont a nénémnél a tévében így láttam. Olívia viszont még mindig ott ácsorgott. - Szeretnél valamit? Mondjuk, itt hagynád a tojást, hogy most egy hétig én takargassam be, vagy mi? - kérdeztem egy vigyorral, mert hát totál nevetségesnek találtam ezt a házi projektet.  - Amúgy miket sikerült feljegyezned róla? Megmérted, hogy lázas-e, vagy elkapta-e a bárányhimlőt? Ez nektek csajoknak tuti jó játék, újra élhetitek a babázós korszakot - mondtam még mindig nevetve, s folytattam a pizzatészta kialakítását, mely egyre nagyobb lett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

- Hű, jól van anyuci, bocsánat a feltételezésért, hogy lányt mertem mondani - még a kezeimet is a magasba emeltem védekezésképp, s talán a hangomban volt némi kis gúny is, bár inkább viccelődésnek szántam, mindenesetre meglepett az, hogy ennyire határozottan közölte velem, hogy neki bizony fia lesz. Azért egy kicsit furcsa volt, hogy ezt már ilyen idős korában elhatározta, de nem tudtam lányos fejjel gondolkodni, ez is biztosan olyan dolog lehetett náluk, mint hogy már hat évesen megtervezték, hogy milyen lesz az esküvőjük és satöbbi. Abba viszont tényleg mókás volt belegondolnom, hogy ezt a tojást bizony egész héten őrizte, s gondoskodott róla. Nekem akárhogy is néztem, még mindig csak egy bazi nagy tojás volt.
- Szereted amúgy a pizzát? Olívia, szereted a pizzát? - a tojásügy megvitatása közben azért gondoltam, megkérdezem, hogy szereti-e azt, amit épp készítek, de hogy ez az infó miért is volt olyan fontos, azt magam sem tudom. Mindenesetre az feltűnt, hogy nagyon elkalandozott a figyelme, magam is a földre bámultam, mert hát valahogy nagyon abba a szögbe, legalábbis lefelé bámult. Remélem, nem valami dög nagy egér mászkált alattunk, ami nekem nem tűnt fel. - Mondjuk a rántotta is finom - szórakozottan ezzel megint csak a tojásra utaltam, de úgy tűnt, hogy ő nem igen vette a poént, mert nagyon is komolyan gondolta minden egyes szavamat.
- Jól van na, azért nem kell leszedni a fejem, honnan tudjam mi van benne? Még az is lehet, hogy egy bazi nagy szőrös jeti. Akkor mégis mit csinálunk, ha majd egy olyan nagy izé mászik ki belőle? Vagy mondjuk egy predátor, az tudod mi? - áh, honnan is tudná? Aranyvérű bige, nem holmi sárvérű csaj, aki moziba jár. Talán fogalma sem volt arról, hogy mi az a Nyolcadik utas a halál , meg ehhez hasonló filmek. - Mindegy is - legyintettem inkább - Legyen neked igazad, de mondom, ha olyan izé gyíkszörny van benne ekkora nagy pofával - itt a kezemmel is mutattam, hogy mekkora nagy az a pofa - akkor majd te fogod lefogni, míg elmenekülök-magyaráztam teljes komolysággal, de ez sem tartott sokáig, mert igazán vicces volt már annak a gondolata is, ahogy elképzeltem, hogy Olívia pátyolgatta ezt a tojást. Szóval tényleg jót nevettem, egy pillanat erejéig még össze is néztem vele, s fura érzés volt, hogy ő is velem együtt nevet. Annyira nem is tűnt gáznak ez a csaj, mármint nem is volt ijesztő, és nem is tűnt olyannak, mint aki ártani akarna nekem. Meg jól is nézett ki, formásak voltak a lábai. Ne bámuld, ne bámuld!  
Nevetésem alább hagyott, s egy mosollyal mértem végig így közelről, mire pillantásom újra megakadt kékjein.
- Öh, ezt mondta? - pajzán gondolataimból vissza is húzott ezzel, s le is fagyott az arcomról a mosoly, mert erre én már nem is emlékeztem. Miért kellett nekünk egyáltalán ilyen baromságokat csinálni, hogy egy tojást, amiben a kinder meglepitől kezdve tulajdonképp bármi lehet, azt babusgassuk közösen, éjjel-nappal. Ez már szinte a háztartástanhoz hajazott.
- Tehát úgy érted, hogy megviseli a lelkivilágát az, ha mi a nevelői nappal külön vagyunk? - kérdően fúrtam pillantásom a lány tekintetébe, miközben abbahagytam a pizzatészta formálását, s kifordultam, teljesen vele szembe. - Mert ennyi erővel már az éjszakát is együtt tölthetnénk, és mehetne a papás-mamás - vigyorogtam rá, ez mondjuk béna poén volt, én mégis felnevettem rajta. De bakker, hogy dumálhatok ilyen marhaságokat? Ésszel már Lucas!
S mire felocsúdtam a gondolataimból, ő valahogy hirtelen a látószögembe került, egész pontosan a felsőteste, amit nem tudtam nem észrevenni, s naná, hogy a tekintetem is megakadt rajta. - Ahhaaa - bólogattam, mint azok a műanyag kutyeszok a skoda ablakában, s csak néhány másodperccel később eszméltem fel az újabb pajzán álomvilágból. - Izé, mi? Jaaa, pizza! Igen. Megtanítalak! Ezt...gyere, állj ide - a vállaira helyeztem a kezem, majd betoltam magam és a pult közé, s egy gyors hátsó terepszemléit is tartottam. Ejha! Nem sok kellett hozzá, hogy beüzemeljen a zseblámpám.  
- Szóval a tésztához kellett víz, liszt, élesztő, só, cukor. Megvárod míg beerjed az élesztő és mint a gejzír kicsap, na akkor jó. Aztán összetrutyizod a kezeddel és csinálsz belőle egy golyót, izé csinálsz belőle ilyen labdákat. Letakarod, hagyod kicsit pihenni. Utána lisztezed itt, lerakod a tésztát és elkezded a kezeddel így nyújtogatni - mögé állva megfogtam a kezeit, s egy gömböcöt, hogy megtanítsam , hogyan is kell a tésztát megformázni. - Ha ez kész lesz, jöhet rá a paradicsompüré, és a feltét, meg a sajt. Majd lehet sütni . Na gyerünk, most csináld egyedül - egy pillanat erejéig a derekára csúsztattam a kezeimet, majd inkább elléptem mögüle, mert kezdett szűkös lenni a gatya, így inkább hagytam, hogy egyedül is kipróbálja a dolgot. Addig letöröltem a kezem, majd felkapva a tojást, letelepedtem az egyik székre, s lopva újra őt méricskéltem, de ha felém pillantott, elkaptam a tekintetem és a tojást vizsgálgattam. - Ez amúgy szerintem beteg, tele van foltokkal. Vagy lehet hogy ez ilyen sárkányajagyegy? Tényleg, tojásjegye van a gyereknek - röhögtem fel, s gondolva egyet, hogy valóra váljon az álma, előkaptam a zsebemből egy tollat, majd művészi mozzanatokat imitálva odarajzoltam a kisfickó ékességét, csak hogy Olíviának valóban kisfia legyen. - Mit szólsz anyjuk? Milyen a kölyök? - ha elkészültem, vigyorogva, s büszkén emeltem fel a csemetét, megmutatva a rajzomat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

A kezdeti ridegség ellenére a tojástéma valahogy közelebb sodort minket, mert a sok dumálás közben azt vettem észre, hogy nem csak fizikálisan került hozzám közelebb, de a beszélgetésünk lassan áthajlott poénkodásba, amiből aztán sok nevetés kerekedett. Tényleg elengedtem magam, pedig korábban tűzzel-vassal harcoltam volna ellene, most viszont nem tudom, miért váltottam át haverkodósba, egyszerűen csak jól esett.
- Simán, még sóval is megkínálnám, hogy ízletes legyél - vágtam rá nevetve, aztán egy pillanat erejéig meglepődtem a szó hallatán, de a következő másodpercben elnevettem magam. - Ismered a Stranger Thingst? Tudood, turn around look at what you seeeeeeeeeeee - elkezdtem énekelni a dalt, hátha beugrik neki a rész, és tovább nevettem. - Van is a suliban egy csávó, na az kiköpött Dusti! - mondtam lelkesen, ezt követően viszont sikerült zavarba hoznia, s jöhetett a pizzamesterség elsajátítása.
A franc se gondolta volna, hogy ma még vele együtt fogom gyúrni a tésztát, meg együtt nevetünk, de volt benne valami, ami tetszett. Még magamnak is nehéz volt beismerni, bár lehet csak a külsőségek voltak azok, amikre rákaptam. Mindenesetre, mielőtt még hülyeséget csináltlam volna, inkább elcsusszantam mögüle, hogy kissé távolabb kerülve a lánytól egy kicsit a tojással bajlódjak, ha már ennyi ideig nem láthattam. El is szórakoztam vele, s felnevettem, amikor Olívia magához hasonlította a tojást.
- Szóval szerinted az anyjára van? - egy hümmentéssel kezdtem méregetni, s újra röhögtem a lány megjegyzésén. - Abba se lesz beleszólása, majd beadom valami tojásnevelő intézetbe - teljes komolysággal közöltem a hírt, mintha be akarnám pánikoltatni az anyát, meg a kezemben tartott tojást, ám azon még csak egy hajszálrepedés sem keletkezett, s még csak meg sem moccant. Ennyit arról, hogy ér a fenyegetés.
Míg Olívia a pizzát pakolta, tovább szórakoztam a kiskrapekkal, s végül diadalittasan mutattam meg a művemet, ami még a lánynak is tetszett. Szuper! Más már lehet, hogy visított volna, ha ilyen rajzot lát.
- Ugye? Apa büszkesége - mondtam vigyorogva a lánynak, majd ismét a tojásra pillantottam büszkén, s látványosan megsimítottam a kölyök képzeletbeli haját. Arra viszont nem számítottam, hogy Olívia majd ilyen közel lép, s nem csak hogy beáll a lábaim közé, de még meg is érint! Atyaég.
Megéreztem ujjait a tarkómon, s ahogy felemeltem az arcom, már az övé is ott volt, közvetlenül előttem. Egy pillanatra még az élet is megállt bennem, mint sarki róka a vederben, éreztem, hogy bevörösödik a fejem, s hogy talán még a pulzusom is szaporábban ver. Ajkai szinte az enyémeket érintették, szinte már sóvárogva vágytam, hogy ne fogja vissza magát, csókoljon csak meg, ám a következő percben csók helyett csak egy tenyér csúszott az arcomra, s némi lisztfelleg vett körbe, s ő már tovább is lépett...volna!
Ugyanis megemelkedve a székről, balommal fogva hónom alá a tojást, jobbommal elkaptam a karját, visszarántottam magamhoz, s ösztönszerűen megcsókoltam úgy igazán, nem bénázva, nem fogkocogtatóan, hanem úgy, ahogy eddig még nem. S ha nem lökött el, karjáról engedve kezem a csípőjére csúszott, hogy úgy húzzam magamhoz közelebb, ám ekkor szinte berobbant az ajtó, s az egyik szobatársam dugta be rajta a fejét, nem zavartatva magát.
- Lucas...óh, ne már...menjetek szobára. Ezt a szart meg ne hagyd fent máskor, mert egész délután csörög, és rohadt idegesítő! Vedd már fel ember! - morogta, s levágta a konyhapult szélére, majd mérgesen csapta be maga mögött az ajtót.
- Na ő a szobatársam volt...- mondtam zavart mosollyal, közben feltűnt, hogy a sütő füstöl.
- Basszus! Ezt fogd meg! - a lány kezébe nyomtam a tojást, majd odarohantam a sütőhöz, mert elfelejtettem, hogy már egy ideje bekapcsoltam, s elképzelhető, hogy valami korábbról benne maradt. A helyiséget pillanatok alatt betöltötte az égett szag, a telefonom meg újra megrezzent az érkező sms-től.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Amikor belekezdtem az éneklésbe, tesztelni akartam, hogy tényleg ismeri-e a sorozatot, arra viszont nem számítottam, hogy majd ezt úgy bizonyítja be, hogy folytatja utánam a sorokat, és tovább énekli a dalt. Nagyon meglepett, s főleg azért, mert tök szép hangja volt. - Wow, ez baromi jó volt! Csinálhatnánk zenekart is - dobtam be nevetve az ötletet, mert egy ideje már gitározgattam, s ugyan énekelgettem is hozzá, de a saját hangomat nem tartottam elég jónak.
- Hogy miii? Szeretnél még egy gyereket? Tehát kettőt akarsz? - nevetve vontam kérdőre, s már magam sem tudtam, hogyan is keveredtünk ehhez a témához egy szimpla tojásmegőrzésből. Mindenesetre egyre jobb lett a hangulat, s nem is hittem volna, hogy Olívia tud jófej is lenné, ha épp nem csattan a tenyere az arcomon. Lehet, hogy félreismertem őt?
Ezen egy kicsit elgondolkodtam, miközben figyeltem őt, majd tovább viccelődtünk, s olyan jókedvűen teltek ezek a percek, hogy észre sem vettem, mennyi ideje tartózkodtunk a konyhában. A sütő már több, mint húsz perce be volt kapcsolva, az égett szagot előbb kellett volna megéreznem, de a közelsége teljesen elvette az eszem, s hülye lettem volna, ha nem élek a lehetőséggel. Korábban mindig ő csókolt meg, azt hittem, hogy csak hülyít, vagy félre akar vezetni, most viszont furcsa mód efféle dolog még csak eszembe sem jutott. Most először éreztem úgy, hogy talán tényleg tetszek neki, s ki akartam élvezni ezt a pillanatot. Az ösztöneimmel sem tudtam mit tenni, azok csak úgy sodortak magukkal, s azt hiszem, hogy az agyamra telepedett valami vágyakkal teli köd, mert se kép, se hang csókoltam volna tovább, ha nem nyitják ránk az ajtót.
A szobatárs viszont a legrosszabbkor zavart meg, bár lehet, hogy mégis jókor érkezett, hisz ebből még akár egy komolyabb tűzvész is lehetett volna. Sietnem kellett, a sütőt nyitva egy konyharuhával kezdtem legyezni a kiáramló füstfelleget, hogy a belsejébe pillantva ellenőrizzem, tényleg kigyulladt-e valami, van-e nyílt láng, vagy csak valami maradék odakozmált.
- Nincs barátnőm - szóltam oda , de nem fordítottam felé a fejem, mert még mindig a füstöt hajkurásztam azzal az átkozott konyharuhával. Aztán hirtelen bevillant, hogy előtte épp a húga hívogatott, s ahogy ráeszméltem, hogy valószínűleg még mindig Hanna próbált elérni, sietve pattantam fel a guggolásból, hogy gyorsan elnémítsam a készüléket.
Késő volt. Mihelyst megfordultam, láttam hogy Olívia ott áll közvetlen a mobil felett, s hogy eltorzul az arca, nem épp úgy, mint ami a korábbi pozitív hangulatát tükrözni. S még mielőtt bármit is szóltam volna, hallottam, hogy mit mond.
- Nem, ez félreértés Olívia, nem vertelek át - én aztán mondhattam, mert addigra már ki is penderült az ajtón, olyan hévvel hagyta maga mögött a konyhát. A francba is, hülye Hanna. Dühös lettem a kiscsajra, aki már napok óta zargatott, közben sietve még elzártam a sütőt, s csak azután rohantam Olívia után.
- Várj meg, Olívia! - kiabáltam utána, felgyorsítottam lépteimet, szinte már loholtam, hogy utolérjem, így a folyosó sarkán sikerült is beérnem, s megelőzve őt, megtorpantam előtte, majd a karjainál fogva megállítottam.
- Nem értem, most mi a bajod? - nem igazán értettem, hogy miért gondolta azt, hogy esetleg átverjük, vagy miért érezte magát hülyének, igazából a reakcióját sem értettem annyira, éppen ezért tudni akartam, hogy mégis miért rohant el dúvad módjára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Hiába sikerült őt megállítanom, úgy viselkedett, mint az űzött vad, aki menekül a vadász elől. Próbált szabadulni szorításomból, igaz nem volt olyan erős a fogásom, így könnyű szerrel ránthatta ki karját a tenyerem fogságából. Sírt is, pedig semmi rosszat nem tettem, még csak a hangomat sem emeltem meg, és most nem is szóltam be neki semmi dühítőt, mint legutóbb. Akkor mégis miért sírt? Nehéz volt megérteni ilyen szempontból a lányokat, mert mindig volt valami okuk arra, hogy az egereket itassák.
- Most nem nézel rám? - próbáltam arra ösztönözni, hogy mégis inkább engem bámuljon, egyelőre azonban úgy tűnt, hogy szívesebben szemezett a padlóval, mint sem velem. Talán még a színházban sem tűnt ennyire dühösnek, pedig a kamuhirdetésem az tényleg megérdemelt volna egy ilyen dühöt, s könnyeket. Most viszont csak a telefonom csörgött, de hogy a húga sms ekkora port kavart volna? Fenébe, meg kellett volna néznem, hogy mit írt.
- Nanana megállj! Nincs itt semmilyen átverés Olívia, miért akarnék én átverést? Már a múltkori is durva volt részemről - őrület, hogy miket képzelhetett, pedig tényleg nem volt semmi szövetség, még csak nem is ismertem a húgát igazán, aki amúgy kezdett nagyon a bögyömben lenni.
- Olívia, figyelj már rám, az előbb mondtam, hogy semmit. Honnan tudjam, hogy minek írogat? Ott a színházban a büfében váltottunk pár szót, ő írta be a számát az enyémbe, és megcsörgette a sajátját, azóta meg írogat és hívogat. Honnan tudjam, hogy mit akar? A te húgod! Neked kéne tudnod, hogy minek hív...és amúgy meg, honnan tudjam, hogy ez nem-e inkább a ti átverésetek felém? Mindig felbukkansz ahol én, és mostanában a húgod is folyton keres. Lehet, hogy a családotok akar magának, lehet hogy szervkereskedők vagytok! Vagy franc tudja - egy kicsit a végén talán elveszítettem a súlykot, de már ez a baromság is megfordult a fejemben, mert tényleg nem tudtam eligazodni a két lányon, s ez roppant mód dühített.
- Áúhh, állj le - sikerült kihúznom a gyufát, vagy ez talán már az utóhatása volt valaminek, mert Olívia sírva kezdte ütlegelni a mellkasomat, s legnagyobb meglepetésemre, ahhoz képest hogy lány, ütni azért tudott. Ekkor viszont már bennem sem volt semmi tolerancia, nem akart meghallgatni, s már bennem is kétségek merültek fel vele kapcsolatban, így inkább elálltam az útjából, s hagytam, hogy menjen, ha akar. A franc essen a csajokba!
Morogtam dühösen magam elé, majd sarkon fordulva visszamentem, hogy rendet tegyek a konyhában, s közben írtam egy kissé erős hangvételű üzenetet a húgának, amiben arra kértem, hogy szálljon le rólam, s többé ne keressen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Margaréta meglehetősen félénknek tűnt, s azt hiszem erre csak most jöttem rá, hogy nem bódította el az elmémet semmilyen fű. Akkor mintha beszédesebb lett volna, de az is lehet, hogy csak nekem tűnt annak, most viszont egész más volt, azt hiszem. Nem tűnt bőbeszédűnek sem, viszont nem zavart el, és mivel volt pillanat amikor felém fordult, sőt még rám is mosolygott, abból valahogy úgy vettem le, hogy talán még haverkodna is velem. Legutóbb is egész jól ment, s ki tudja, talán a sors akarta azt, hogy itt is egymásra találjunk.
-  Jó erős kézfogásod van amúgy - jegyeztem meg mosolyogva, s tényleg örültem annak, hogy hasonló körökből származunk. Végre azt éreztem, hogy nem kell igazán viselkednem, nem kell kihúznom magam, és nem kell arra figyelnem, hogy ne dumáljak túl sok mugli dologról.
- Hogy tudom-e? Még használni is tudom, porszívózó világbajnokságot nyertem kétszer is! - mutattam ujjaimmal a kettest, s újra felnevettem, próbáltam széthülyéskedni a témát, csak mert láthatóan a csaj még mindig eléggé zavarban volt. Furcsa, pedig külsőre elég vagánynak tűnt, mégis, mintha titkolt volna valamit.
- Oh...ismerős - válasza nem lepett meg, sajnos túl sokat tudtam ezekről a holmikról, s valahogy nem tudtam rá mosolyogva bólogatni, mert akaratlanul is a szüleim ugrottak be, s az életünk, ami állandóan csak erről szólt.
- Néha lehet, hogy jobb, de ha elfogadsz egy tanácsot, keményebbet nem próbálsz - nem is tudom, hogy miért mondtam ezt, nem akartam neki okoskodni, sem atyáskodni felette, csak...kár lett volna érte, nem akartam elképzelni úgy, mint anyát.
- Áh, ismerős az érzés, a természetet én is emiatt bírom, főleg ez a vidék, elég jó. Boston környékén is volt ilyen erdős terület, néha kimentünk a haverokkal, de sajnos csak ritkán. Nagyon beszippantott minket a város - mondtam, ahogy halovány emlékképek ugrottak be elém azokról a kirándulásokról. Közben pillantásom Margaréta felé emeltem, mert mondott valamit, ami elgondolkodtatott. Az élet valós problémái. Vajon ő milyen problémákkal küzdhetett?
- És ezt a következtetést miből vontad le? - egy kicsit meglepett, hogy ő ennyire bízik a képességeimben, mert magam már kevésbé voltam ezzel így. Nem ismert, mégis úgy gondolta, hogy menő arc lehetek, pedig azt hiszem, ez nem volt igaz.
- Most kerültem ide, és eddig nem sok embert sikerült megismernem, akiket meg igen, azokkal sem a legjobb a viszonyom. Előtte meg fél évig nagyjából csak a falat láttam, vagy a parkot. Voltak barátaim, de őket ott kellett hagynom Bostonban, itt senki nincs, és szerintem elég nehéz barátkozni. Jó, veled mondjuk nem, mert te érted, hogy miről beszélek. De aki ebben a világban élt kölyökkora óta, azzal elég nehéz mit kezdenem... - próbáltam egy kicsit felvázolni előtte, hogy mi a problémám, közben egy kicsit felé fordultam, s ujjaimmal a cipőm orrát kezdtem babrálni, mert úgy tűnt, egy helyen eléggé megkopott.
- Na de veled mi a helyzet, említettél valami valós problémát. Te mi elől menekülsz? - kíváncsian pillantottam rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Elég vacak hetem volt, a kedvem is valahol a béka segge alatt lehetett, amihez egész biztos, hogy köze volt annak a Vajda lánynak. Utáltam másokkal rosszban lenni, amúgy sem volt túl sok ismerősöm, de jó lett volna valakivel dumálni az érzéseimről, vagy szimplán csak bármilyen ökörségről. Még sem volt senki, akivel megoszthattam volna a gondolataimat, s még Olíviával is volt az a baromság, pedig szinte már kezdett rendeződni a viszonyunk. Valószínűleg csak manipulált, igen lehet, hogy az volt a cél, s talán azok a könnyek is csak műkönnyek voltak, mert ilyesmi is létezett ám. Egyszer egy magazinban olvastam arról, hogy a színésznők képesek csak úgy sírni, ha kedvük szottyan, szóval ezt akár még Olívia is megtehette. Csak tudnám, hogy miért engem pécéztek ki erre a húgával.
Ahogy a vacsoraasztalnál körbenéztem, valahogy mindenki jókedvűnek tűnt, mindenki mellett ült valaki, akivel válthatott pár szót, s valahogy olyan elégedett feje volt legtöbbjüknek. Talán a lány nem mert volna újat húzni olyan diákkal, aki már régóta jár ide, s az is lehet, hogy kimondottan egy sárvérűvel akartak szórakozni. Jó lett volna, ha itt van valahol Margaréta, mert akkor legalább kikérhettem volna a véleményét az Olíviás sztoriról. Ám nem volt sehol, s arra eszméltem, hogy már megint a rellonos lányon jár az eszem, ahelyett, hogy mondjuk másokkal foglalkoznék. Ott volt például az a Dana nevű csaj, akit még az évnyitón ismertem meg. Vele egész biztos, hogy jól telt volna a napom, egész barátságosnak tűnt, meg jól is nézett ki. Vagy ott volt az a fura sárkányos lány, aki sellőnek nézett. Még ő is barátságosabb volt, mint ez a rellonos lány.
Gondolkodás közben pillantásom akaratlanul is a zöldek asztalát fürkészte, keresve Vajdát. Őt azonban nem láttam, csak más, számomra még ismeretlen rellonos lányokat és srácokat. A lányok közt akadt egy-két csinos forma, néhány másodpercig megakadt rajtuk a tekintetem, de aztán egyből arra gondoltam, hogy talán közülük valaki még benne lehet ebben a szívassuk meg jól Lucast című programban. Ennek gondolatára már a kaja sem esett jól, így a felénél befejeztem, ittam még egy nagy pohár vizet, majd felállva megindultam a szobám felé, de eszembe jutott, hogy a gitáromat a lélek szobájában felejtettem. Emiatt sietve fordultam, s tempósan haladtam a terem felé, majd belépve a nyitott ajtón, legnagyobb meglepetésemre egy formás hátsóval találtam szemben magam. Efféle látványra mondjuk nem voltam felkészülve, néhány másodperc erejéig még a mosoly is kiült az arcomra, s elfeledtette velem a negatív gondolatokat.
- Ugye nem zavartalak meg semmiben, amihez ilyen pozícióban dekkolsz a kanapén? - fogalmam sem volt, hogy kinek címzem a szavaimat, közben becsuktam magam mögött az ajtót, számomra fel sem tűnt az, hogy valami gond lenne vele.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Már nem is mertem remélni azt, hogy ebben a pocsék napban lesz egyetlen perc, mely mosolyt csalhat az arcomra, de kinek ne tetszett volna, ha ilyen fogadtatás várja? Még a gitáromról is megfeledkeztem, míg pillantásom megakadt a hátsón, ajkaimra mosoly szökött, s nagyon is kíváncsi lettem, hogy kihez párosulhat ez a tompor. Aztán amint meghallottam a lány hangját, abban a pillanatban lefagyott a képemről a mosoly, mert azonnal felismertem, hogy ez bizony nem más lesz, mint Olívia, aki épp ropi után kutakodik. Legalábbis azt hiszem, hogy ropit lóbált fel a magasba nekem. Ennyit a jókedvről, s arról, hogy talán megismertem volna egy új lányt, akivel még cseveghettem volna egy kicsit lefekvés előtt.
Máris megbántam azt, hogy beugrottam a gitáromért, mert ha tudom, hogy Olívia itt dekkol, akarom mondani négykézláb kutat a kanapé mélyén, akkor valószínűleg még a folyosóra sem tettem volna be a lábamat. Pedig jó lett volna beszélgetni, úgy mint ott a konyhában, még mielőtt elszaladt volna. Eszembe jutott az a csók is, azt sem sikerült kivernem a fejemből, s erre tessék, most éppen belé kellett botlanom.
- És így várod a haverjaidat ilyen lenge cuccban? - akarom mondani pózban, mert hát tényleg bárki láthatta volna a hátsó fertáját, s most hogy tudom, ő az, azért volt bennem némi bosszúság. Egyáltalán kinek öltözött ki már megint ennyire? Biztos lehetett valaki, s talán csak hozzám nem jutottak még el az infók.
- Mindegy, kutakodj tovább, nem akartam zavarni - menni akartam, minél előbb lelépni, s nem őt nézni, így már fordultam is az ajtó felé, addigra viszont már Olívia is odaért, s nagyon úgy tűnt, hogy hiába próbálja kinyitni, az meg sem mozdul. Erre össze is ráncoltam a homlokom, főleg amiatt, amiért úgy rám rivallt, s magam is közelebb léptem a kilincshez.
- Persze, hogy becsukom, nem vagyok tirpák, hogy nyitva hagyjam, miért kellett volna nyitva hagyni? Hogy aki a folyosón elhalad, láthassa a hátsódat? - kérdeztem mogorván, majd én is a kilincs után nyúltam, s miután ő sikertelenül próbálkozott, ki akartam nyitni az ajtót. A zár viszont tényleg beragadt, mert hiába mozgattam a kilincset, s hiába rángattam az ajtót, az meg sem mozdult.
- Én is látom, hogy bezáródtunk. Nincs nálam a pálcám - haragos pillantással fúrtam tekintetem a kékjeibe, mert egyáltalán nem tetszett a hangnem, amit velem szemben megütött. S amúgy is, mióta szólított a vezetéknevemen? Még ilyet! Dühös lettem, így visszalépve az ajtóhoz, újra próbálkoztam, s immár két kézzel feszültem neki, hogy talán mégis csak sikerül kinyitnom. Azonban hiába volt az erőlködés, az ajtó még csak meg sem nyikkant.
- A rohadt életbe, ez egy mágikus kastély, miért ilyen szarok a zárak? Magától meg kéne javulnia, ennél még egy mugli ajtó is jobb - dünnyögtem, bár a haragom nem az ajtónak szólt, sokkal inkább a helyzetnek, ami feszélyezett, hisz így most kénytelen voltam egy zárt térben egy levegőt szívni valakivel, aki talán egész végig csak szívatott.
- Oké Vajda, kimész az ablakon, vagy kimész az ablakon? - kérdeztem, miközben ellépdelve mellőle próbáltam minél távolabb kerülni tőle, s az ablakhoz sétálva azt méricskéltem, hogy milyen magason lehetünk.
- Amilyen nagy boszorka vagy, szerintem seprű nélkül is le tudsz szállni - szóltam be neki, s egyértelműen sérteni próbáltam őt a megjegyzésemmel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

- Aha...ez meg egy ing, kockás - válaszcsapásként a rajtam lévő anyagba kapaszkodtam, s beszéd közben meg is lengettem, csak hogy visszavágjak a kis ruhabemutatójára, mert fogalmam sem volt arról, hogy miről beszél. Torpedóról már hallottam, rombolóról is, de romperről nem. Most viszont már ezt is tudtam, hogy ezt a cuccot így hívják. Egyébként nagyon jól állt neki, mikor nem figyelt, alaposan végig is mértem őt, de az, hogy külsőleg tetszett és vonzott, még nem jelentette azt, hogy máris elfelejtem a történteket.
Kezdett nagyon is elegem lenni a Vajda lányokból, jelen esetben leginkább Olíviából, aki még rám is förmedt, hogy nincs nálam a pálcám, mintha annak mindig nálam kellene lennie. Vajon az övé hol lehetett?
- Miért zavart volna? Nem zavar, te feneked, annak mutogatod, akinek akarod...- vontam vállat, s csak ezután feszültem neki annak az ajtónak, hogy megpróbáljam feltépni a zárat. A filmekben tök egyszerűnek tűnt ez az egész, az akciófilmekben mindig berobbant az ajtó, ezt viszont hiába rángattam, hiába rúgtam bele az oldalába, még csak meg sem nyekkent. S ahelyett, hogy bátorított volna, inkább megkaptam azt, hogy hülye vagyok.
- Erre tényleg nem vagyok kíváncsi Olívia, örömmel venném, ha végre már leszállnál rólam és kireppennél innen a búsba - mogorván vágtam hozzá a szavakat, immár az ablakból fürkészve a tájat, s abban a percben ezt komolyan is gondoltam. Nem akartam vele egy légtérben lenni,s egy levegőt szívni vele.
- Hogy boldog? Igen, boldog lennék, ha nem rontanád itt a levegőt! - szóltam vissza, miközben haragosan emeltem rá pillantásom a falnál álló lányra, aki hihetetlen mód már megint a hülye húgával jött, s amire csak a szemeimet forgattam. - Nem szoktam dumálni a húgoddal, ő írogat állandóan - nyögtem mérgesen, de mikor újra felpillantottam, már azt láttam, hogy a lány hirtelen szeli át a teret, s a nyitott ablak mellett a párkányba áll.
- Mit művelsz, normális vagy???? - ahogy megláttam, idegesség lett úrrá rajtam, s máris odasiettem, hogy a kezemet nyújtsam felé. - Gyere már le, hallod? Esküszöm te nem vagy normális, egy bolond nő vagy hallod? - rendesen kiakasztott, szidtam is, mint a bokrot, de közben azért csak arra vágytam, hogy másszon már vissza.
- Nem akarok semmit tesztelni, visszajössz! - azzal nem várva tovább, hogy ott bohóckodjon, egy hirtelen mozdulattal átkaroltam a lábait, s elkezdtem befelé húzni őt, s megpróbáltam elkapni , ha elkezdett hátrafelé zuhanni, ám az egyensúlyomat elveszítettem, így hanyatt estem, ő meg talán rám.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Minden nagyon gyorsan történt, az egyik pillanatban még a lábai után kaptam, a másikban meg már rántottam magam után, mert nem akartam, hogy kizuhanjon az ablakon. Így viszont bezuhantunk, fejem hangosan koppant a padlón, akárcsak könyökeim, de még így is tartottam őt, hogy ezzel tompítsak az esésén. A következő másodpercben viszont már semmit sem láttam, mert az arcomat teljesen befedte felsőtestével, s noha egyik álmomban az arcom már elkalandozott ezeken a tájakon, erre most épp nem számítottam.
Hallottam, hogy a nevemet kiabálja, kezeimet próbáltam valahogy mozdítani, s nem feltétlen tudatosan, de csípőjéről lentebb vándoroltak, s valahol a feneke környékén állapodtak meg. További szavait is hallottam, s próbáltam is beszélni, de ez még mindig nehéz volt, mert még mindig a mellei közt volt az arcom, ráadásul a levegő is kezdett fogyni odabent.
- A melleid az arcomban vannak - nyögtem ki végül nehezen, mikor végre megmozdult, s lejjebb csúszott rajtam. Ezzel mondjuk végre levegőhöz juttatott, viszont találhatott volna más megoldást is, mint hogy megtelepedett rajtam, s csak néhány szövetdarab választott el tőle. Hát beszarás, ilyen estére sem számítottam.
Éreztem, ahogy végig simít a tarkómon, s apró csókokkal kényeztet, ami nagyon is kellemes volt, sőt ebben a pózban túlzottan is kellemes, s kezdtem emiatt kényelmetlenül érezni magam, mert hát , még sem teperhettem őt csak úgy le, vagy igen? A gondolataim egy kicsit elkalandoztak, éreztem, hogy az agyamból máshová összpontosul az erő, s bár elküldhettem volna a francba is, amiért nemnormális módon kiakart ugrani az ablakon, ehelyett nagyon is tetszett a helyzet. Olyannyira, hogy egyik kezemet felhúzva félresimítottam a lelógó hajszálait, majd ajkai után kapva csókoltam, szabad kezemet pedig fenekéről a szoknyája alá csúsztattam, megfeledkezve arról, hogy ő talán még nem tapasztalt ilyesmit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Nekem sem kellett több, amint elhangzott a varázsszó, úgy éreztem magam felhatalmazva arra, hogy feltérképezzem ott, ahol más még nem járt. Már az is lázba hozott, ahogy kiejtette az ajkain az akarom szót. Vágytam rá, vele akartam lenni, s még arra sem figyeltem fel, hogy azt kérte, ne hagyjam el. Ahhoz már késő volt, hogy felocsúdjak, s értelmezzem a szavait, elmémet elfedte a bódult köd, s nem volt előttem más, csak ez a gyönyörű szépség, akiben el akartam merülni.
Csókja elhomályosított, a zöld csipke pedig elvette az eszem, s ha nem ez lett volna az első, akkor talán a fogaimmal húzom le róla. Megijeszteni viszont nem akartam, így maradtak a fürge ujjak, s a játékosság, mely ott tündökölt arcomon, mosolyomban, pillantásomban. Azt akartam, hogy igazán élvezze, el akartam venni az eszét, míg csak a sóhaj marad, arra viszont nem számítottam, hogy megzavarhat minket bármi is egy a zárt ajtók mögött.
Az az átkozott telefon. Hiába voltunk mágikus kastélyban, pechemre ez a felrúnázott szar épp itt működött. Bezzeg, ha rellon pincéjében lettünk volna, ott talán még csak az elemlámpa fukciót se lehetett volna használni. Ott még az energiák is olyan sötétek voltak, hogy azonnal leszívták az aksit, vagy ha nem, akkor meg demagorgonok ugrottak ki a falból, hogy azok ragadjanak magukkal. Itt viszont működött, ráadásul Vajda Hanna gyermeki hangján igyekezett elcsavarni a fejemet, s egyben szidni a nővérét úgy, hogy az illető hölgyemény épp alattam hevert.
- Bazdmeg... - csúszott ki a számon, miközben sietve próbáltam immár két kézzel hatástalanítani a készüléket, de késő volt. Túl késő. Olívia meghallotta. Azt hittem, hogy ezzel talán véget is ér a családi háború, ám úgy tűnt, hogy a vonal túlsó végén nem csak a káromkodásom hallatszott. Hanna visítása tört fel a következő pillanatban.
- Miiiiiiiiii???? Olíviaaaaaaaaa! ÚÚÚÚgggy utálllaaaaaak! Utállak utállak, utállaaaak! Nem is alszom babával te kis.... - Olívia kinyomta. Fél fülemre sikerült megsüketülnöm, Hannácska borzasztóbb volt, mint egy hajókürt, ám még sem az ő haragjától kellett félnem úgy igazán. Az idősebb Vajda lány volt az, akinek most a szemeibe kellett néznem.  
- Dehogy tévedtél, jó hogy kinyomtad. Én is megtettem volna, és nem tévedtél semmit. Felejtsük el, oké? Inkább folytassuk ott, ahol abbahagytuk - mosolyogva hajoltam hozzá közelebb, tenyerem visszacsúsztattam a combjára, miközben meg akartam csókolni.  Azt gondoltam, hogy így majd elfelejti ezt az apró kis malőrt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Soha nem értettem a vitás helyzetek megfelelő kezeléséhez, mert nem volt előttem korábban minta, hogy mit és hogyan is kellene tennem. Ahhoz sem értettem, hogyan lehet valakit úgy igazán megvigasztalni, s persze voltak rá ötleteim, tízből nyolc esetben azért nem volt sikerem. Most viszont tennem kellett valamit, mert láthatóan Olívia nagyon is maga alá került, pedig tényleg nem tettem semmit. Megint az a hülye telefon, meg az idegesítő húga volt az ok, hogy ő egyből rosszat feltételezett rólam. Hiába mondtam, hogy ne vegye komolyan, hogy a húga nem is érdekel, és csak zaklat, ő még mindig úgy ült ott, s úgy takargatta magát előlem, mintha két perccel korábban még ne csókoltam volna a bőrét.
Helyre akartam valahogy hozni a helyzetet, a pillanatot, s tényleg azt hittem, hogy ha majd újra megcsókolom, s ha újra megérzi az érintésem, akkor majd mindent elfelejt, és tényleg ott folytathatjuk, ahol az egész abbamaradt. Túl közel voltunk, még mindig vágytam rá, hogy megtörténjen, mert sikerült felcsigáznia, s nem tudtam kiverni fejemből azokat a csókokat. Folytatás helyett azonban elutasításba ütköztem, s teljesen felesleges volt a próbálkozásom, így már nem is erőltettem.
- Jó igazad van, de amilyen sms-t küldtem neki, azután nem gondoltam azt, hogy még keresni fog. Egyértelműen megírtam neki, hogy hagyjon békén. A húgod egyszerűen rám szállt, az elején még kedves volt, de mióta rájöttem, hogy nem csak haverkodik, azóta hárítom, higgy nekem - őszinte voltam vele, szerettem volna elmagyarázni, hogy megértse, s ne képzelegjen mindenféle hülyeséget.
- Ajh, de hát most mondtam, nem vagyok együtt a húgoddal. Hogy is lennék vele? Tök fiatal, nem is illik hozzám, ha valakivel együtt akarnék lenni, az...-egy pillanatra elhallgattam, közben felpillantottam rá. - Az nem olyan, mindegy - sóhajtottam, mert láthatóan süket fülekre találtam. Ő közben felkelt a földről, még mindig alig volt rajta egy falatnyi ruha, s pillantásom meg is akadt idomain. Borzasztó érzés volt, hogy ami az enyém lehetett volna, az most így félresiklott. S nem, nem voltam egy perverz, akinek csak ezen járt az esze, de egy ideje már nem történt ilyen velem, Olívia pedig nagyon is vonzó volt. Szerintem másnak is megfordult már piszkos fantázija az elméjében, ha rápillantott, így nem csoda, hogy engem is megmozgatott a gondolat. Ellenben ő már nem akarta, s bár adott egy falatnyit a tortából, végül elhúzta előlem a szeletet. Hogyan fogjunk halat? Hát így.
Csalódott voltam, főként azért, mert nem hitt nekem, s beképzelte magának, hogy van valami közöm a húgához. Ez azért fájt, mert tényleg nem hazudtam. Aztán így nem is értettem, hogy mi ütött belém, s mikor kezdett el érdekelni Olívia lelkivilága. Eddig meg voltam győződve arról, hogy csak szórakozik, most viszont tényleg komolynak tűnt. Lehet, hogy tényleg tetszettem neki. S azt hiszem, hogy ő is tetszett nekem. Ám mielőtt még ezt szóba hozhattam volna, ő már megint a húgával jött, sikerült is felbosszantania.
- Elég már Olívia! Megmondtam, hogy nem fűzögetem a húgodat! - vágtam hozzá haragosan a szavakat, miközben magam is felkeltem a földről, s bosszúsan visszaráncigáltam magamra a pólót.  - Néha inkább úgy érzem, hogy ti ketten játszotok velem. Te állandóan elcsábítgatsz, ő meg állandóan hívogat, és megzavar. Ezt te nem találod különönsek, Olívia? - kérdeztem vissza, hisz ki tudja, talán tényleg a két testvér mesterkedéseinek áldozatává váltam. - Áh...- végül inkább csak legyintettem egyet, aztán sarkon fordulva elsétáltam a helyiség távolabbi sarkába, ahol a gitárom is hevert, majd letelepedve a fal mellé, kezembe vettem a hangszert, s játszani kezdtem egy nagyon ismert dallamot. Énekelni viszont nem énekeltem hozzá, mert bár tudtam a szöveget, mégis úgy éreztem, hogy nem tudok jól énekelni.
- Most már nyugodtan visszahívhatod, és megmondhatod neki, hogy jól megszívattál - morogtam azért oda, két pengetés közt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Olívia kérdésére odapillantottam, aztán megráztam a fejem, mert nem igazán láttam értelmét ennek a beszélgetésnek már. Nem hitt nekem, már sokadszor gyanúsított meg azzal, hogy együtt vagyok a húgával, megsértődött és hajthatatlan volt. S mivel a jó szóból nem értett, nem tudtam már mit tenni, hogy jobb belátásra bírjam őt. Rosszul esett persze, hogy nem hitt nekem, ahogy az is, hogy ennyire elcsesződött az este, ami egészen jól alakult. Mikor benyitottam, még nem hittem volna, hogy afféle dolgokban lesz részem, amikben, s hogy Olívia majd ennyi mindent megmutat magából. Végül viszont pofára ejtett, s tényleg megfordult a fejemben a gondolat, hogy csupán csak szórakozik velem.
- Oké, hívd őt, nyugodtan megmondhatod, hogy sikerült a terv, ja és azt is, hogy most már leállhatna, mert kezdem rohadtul unni a hülye üzeneteit - fűztem még hozzá, s az sem érdekelt, amit utánam kiabált, nyugalomra vágytam. S mivel ránk zárult az a hülye ajtó, elmenni nem tudtam se így, se úgy, maradt hát a gitározás. Nem figyeltem arra, hogy ő közben mit csinál, vagy hová megy, csupán akkor emeltem rá a pillantásom, amikor elkezdett a húgáról mesélni. Elég szomorúan beszélt róla, s egyértelművé vált számomra az, hogy milyen rossz a kapcsolatuk. Közben visszapillantottam a gitárra, s tovább pengettem a húrokat, feltűnt hogy Olívia dúdolja a dallamot. S mi az, hogy dúdolja, el is találja a hangokat, ráadásul tök kellemes a hangja. Vajon milyen lenne, ha énekelné a szöveget?
Kíváncsian emeltem felé a pillantásom, ekkor azonban már újra a húga volt a terítéken, meg persze ő, s a kettejük közti különbség.
- Áh, ugyan már, tök nagy baromságokat beszélsz - kezdtem bele, aztán feltápászkodtam a földről, s gitárral együtt közelebb sétáltam, úgy nagyjából egy kartávolságnyira, majd a kanapé karfáján foglaltam helyet, vele szemben elhelyezkedve. - A húgod kicsi még, és rohadt fárasztó. Megjátsza a nagylányt, de még érződik rajta, hogy gyerek. Szóval lehet nagydumás a kiscsaj, ne hidd azt, hogy ez mindenkinek bejön. Az például kifejezetten idegesítő benne, hogy nem ismeri a nemet, és szó szerint zargat. Elbeszélgethetnél vele erről - jegyeztem meg mellékesen, majd újra elkezdtem pengetni a gitáromat. Aztán újabb kérdés érkezett, ismét egy váratlan témát feszegetve.
- Most ez komoly? - kicsit összeráncoltam a homlokom, miközben rápillantottam, mert elég sértőnek éreztem a kérdését. Lehet, hogy eddig olyan srácokkal sodorta össze az élet, akiknek csak ezen pörgött az agya, de nálam nem feltétlenül ez volt a lényeg.
- Olívia, nem hiszem, hogy csak szexért randiznék veled. Ha olyan lennék, akkor szerinted most próbálnálak arról győzködni, hogy ne gondolj ennyi szarságot magadról? Ugyan már - megráztam a fejemet. - Hagyjuk inkább ezt a randizós témát, oké? - ismét abba hagytam a gitározást, s közelebb léptem hozzá. - Klassz csaj vagy, és tök jól nézel ki, és ha épp nem vagy hárpia, meg ilyen féltékeny bosziszörny, akkor egész normálisnak tűnsz. De a családod már gázos, legalábbis a húgod...- jegyeztem meg, mert utóbbit nem tudtam kihagyni. - És az, hogy most összegabalyodtunk, abban azért igen nagy szereped volt, mert nem én támadtalak le khm, csak jelzem - mondtam őszintén, hisz akárhogy is nézzük, ő kezdeményezte a szexet.
- De visszatérve megint a kérdésedre, amúgy sem randiznék, mert az nem nekem való. Nem szoktam randizni, és bármilyen infóid is vannak rólam, nem volt sok barátnőm, és azt az egyet is megbántam - sóhajtottam, majd inkább ismét gitározni kezdtem a dallamot. - Tudod, szerintem amúgy nem is illenénk össze. Láttam a családod, igazán puccosak vagytok. Az apád meg mint egy kapitány, nem hinném, hogy a gazdag családod elfogadná, ha valaha is egy ilyen senkivel állnál szóba - jegyeztem meg, mert Olíviának fogalma sem volt arról, hogy honnan származom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Kezdett a beszélgetésünk nagyon is bensőségessé válni, s ez számomra elég szokatlan volt, mert eddig nem sokat tudtam meg Olíviáról, igazából semmi infóm nem volt róla, most meg nagyjából három lépéssel előrébb jártunk, s valahogy kimaradt az a rész, amikor megismerhettük volna egymás szokásait, érdeklődését, személyiségét. Ez a hirtelenség persze meglepett, mert mindenre fel voltam készülve vele kapcsolatban, csak arra nem, hogy majd efféle gondolatokat oszt meg velem. Már azon is meglepődtem, hogy tetszhetek egy ilyen lánynak, az viszont nagyon ledöbbentett, hogy miféle gondolatai voltak velem kapcsolatban, egy kicsit talán még ijesztő is volt az, hogy valaki ennyire engem akart.
- Hű ez, szóval ez váratlanul ér, jó mondjuk az alapján ami az előbb történt nem, csak ahogy így mondod - fűztem hozzá gondolataihoz az érzéseimet, mert nem akartam, hogy úgy érezze, egy suttyó vagyok, aki nem akar felelni neki, csak épp magam sem tudtam, hogy mit is mondhatnék ilyen hízelgő szavakra. Tényleg megijesztett az, hogy ez a lány ennyire akart engem. Próbáltam elmagyarázni neki a randi lényegét, de azt hiszem, hogy félresiklottak a gondolataim, vagy nem egészen azt kapta, amit várt, mert ez minden reakciójából érződött. Csalódottnak tűnt.
- Nem ezt mondtam, miért kell kiforgatni a szavaimat? - pillantottam rá kérdően, s egy kicsit talán még a homlokom is összeráncolódott. Egy órával ezelőtt még nagyjából utált, vagy utáltuk egymást, most meg már arról szólt a diskurzus, hogy akkor miért is nem akarok járni vele. Ki érti a lányokat?  Közben Olívia mondott pár érdekes dolgot, s azt hiszem, hogy részben helyettem is megválaszolta a kérdését, ám úgy éreztem, hogy erre a mondatra le kell csapnom.
- Látod, épp erről van szó, amit az előbb mondtál. A szüleid házassága el volt rendezve, és hallottam én egy , s mást ezekről az elrendezett házasságokról az aranyvérűek köreiben. Ha náluk ez így volt, akkor nehogy azt hidd, hogy nálad ez majd másképp lesz. Nem, mintha ennyi idős fejjel máris házasságról kéne beszélnünk, én egyszerűen csak azt mondom, hogy nem illünk össze, és ha ismernéd a családomat, ha tudnál rólam, akkor szerintem te magad is elmenekülnél - mondtam mindezt úgy, hogy mélyen pillantottam a szemeibe. Szinte biztos voltam abban, hogy ha tudná, mifélék a felmenőim, akkor távolról került volna el, s még csak meg sem fordult volna a fejében az, hogy szemet vessen rám.
- Nem is a pénzről beszélek Olívia - tettem még hozzá, majd inkább újra pengetni kezdtem a gitáromat, miközben meghallottam, hogy újra dúdolt pár sort. Jó lett volna, ha csak úgy énekelgetünk és elütjük az időt, de az is jó lett volna, ha így indult volna a kapcsolatunk, s nem azzal a sok szarral, ami aztán teljes káoszt szült körénk. Míg gondolkodtam, ő viccelődni próbált, mire egyik szemöldököm felszaladt, de nem igen tudtam rajta mosolyogni, mert ez a dolog számomra nem tűnt viccesnek, nagyon is komoly volt.
- Szerintem Olívia ez a dolog, ami az előbb történt köztünk, nem volt jó ötlet...- sóhajtva tettem félre a gitárt, majd feltápászkodva a földről az ablakhoz sétáltam, s neki hátat fordítva bámultam kifelé az ablakon. - Talán meg kéne próbálnunk kitörni azt az ajtót valahogy - mondtam még mindig háttal, mert úgy éreztem, hogy jobb lenne szabadulni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Olívia nagyon csalódottnak tűnt a beszélgetésünk után, én meg nem éreztem úgy, hogy el kellene merülnöm a magyarázkodásban, mert akkor mesélnem kellett volna neki az apámról, meg az anyámról, és arról a közegről, amiből jöttem. Néha még azon is elgondolkodtam, hogy vajon kellően épp-e az elmém, s nem-e ért valami károsodás az évek alatt. Még magamat sem ismertem igazán, csak azt tudtam, hogy hajlamos voltam túlagyalni a dolgokat, s nagyon gyanakvó voltam a lánnyal kapcsolatban. Hiába nyilatkoztatta ki felém azt, hogy tetszem neki, s hiába adta ennek minden jelét az utóbbi időben, még is ott volt bennem a félsz, az a hangyányi valami, ami elválasztott attól, hogy ellazuljak, s úgy fogadjam a közeledését, ahogyan azt kell. Legalábbis most így gondoltam, s talán jobb is, hogy megszakított minket az a mobilhívás, mert különben elemerültem volna egy olyan dologban, amit később bánhatnék. Nem éreztem azt, hogy ehhez a lányhoz illenék, ég és föld volt kettőnk közt a különbség.
- Igen, lehet hogy egy nap még barátok leszünk - bólintottam a szavaira, bár jobban átgondolva még csak ebben sem voltam biztos. Már az első találkozásunk meglehetősen zűrösen indult, ő is borsot tört az orrom alá, én is az övé alá, talán meg sem bíztunk egymásban, s még vonzódtunk is a másikhoz. Hogyan is lehetne ebből barátság?
Mindenesetre, erről többet nem kívántam szólni, megbántani sem akartam, hisz amúgy is látszott rajta az, hogy lelomboztam a szavaimmal. Pedig jó lett volna, ha talán valakihez közelebb kerülök, mondjuk hozzá. De nem, talán ez még sem volt jó ötlet. Míg ezen gondolatok futottak át a fejemben, megéreztem, ahogy végig simít a hátamon. Furcsa, hogy még ezek után is ilyen kedves volt, lehet, hogy tényleg félreismertem.
-  Játsszak? Jól van, miért is ne - pillantásommal végig kísértem őt, ahogy kényelembe helyezte magát, én magam ott maradtam a karfán, s folytattam a játékot. Nem énekeltem, csak halkan pengettem a gitárt, egyik dalt a másik után, míg észre nem vettem, hogy Olívia elaludt. Az ajtót persze még mindig nem nyitották ki, hiába sétáltam oda hallgatózni, semmi mozgást sem hallottam. Szívás. De még mindig jobb, hogy az egyik ilyen szobába szorultunk be, mintha kint ragadtunk volna az esőben.
Az ablakot is behajtottam, aztán visszaléptem Olíviához, s az egyik támlán heverő plédet ráterítettem, majd elvonultam a másik fotelhez, s abban ücsörögve egy ideig figyeltem a lányt, aztán engem is elnyomott az álom.