34. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Szombat Anna összes hozzászólása (412 darab)

Oldalak: [1] 2 3 ... 13 14 » Le
Szombat Anna
KARANTÉN


*Weißling(n)é
RPG hsz: 386
Összes hsz: 2090
Írta: 2013. szeptember 2. 20:13 Ugrás a poszthoz

  El,  Em

  Nagy nehezen sikerült csak lekaparnia a festéket a kezéről, ami még az Eridon toronybeli Pacaszobában ragadt a mancsára. Vagy fél órán keresztül sikálta, kölcsönkérve különféle szappanokat, hátha sikerül az egyikkel teljes mértékben leszednie a ragadós színeket. Voltak köztük illatosak és büdösek, folyékonyak és szilárdak. Meg volt győződve róla, hogy az egyik egy pillanatra megmozdult és furcsa, lila szemeivel rábámult, mintha szemrehányóan megkérdezné, hogy mégis mit képzel magáról, hogy ilyen rútul elbánt a kezeivel. Nem is használta túl sokáig...
  Mikor már nem látta értelmét tovább sikálnia a bőrét, dühösen útnak indult a kastélyban. Nem várt túl sok sikert, de azért ennél többet szeretett volna elérni. A mancsain lévő szivárványos festék szinte kiabálta, hogy "bűnös, bűnös, összekente a falat". Így inkább ruhaujjába bújtatta a bizonyítékot, és menekült ki a friss, szabad levegőre.
  Talán el kellene valakinek mondania. Hátha akkor megnyugszik a lelkiismerete. De ezt nem teheti meg és amúgy sem tudná megtenni, hisz nem ismer még senkit itt. Talán tényleg nem kellett volna a tanévnek ennyire a végén érkeznie. Akkor elég lett volna csak az órákra bejárnia ahelyett, hogy a könyvtárban ül és megpróbál az adott olvasmányra figyelni. Talán most, amíg a  szünete tart  - körülbelül fél napja egy huzamban - meg kéne ismerkednie valakivel. Kicsit nyitottabbnak lenni. Még az is lehet, hogy valakivel szóba elegyedni. Te jó ég, micsoda siker lenne!
  Most, hogy kitisztultak a fejében a ködös és kusza gondolatok, körbenézett, hogy merre is kószál. Nem is olyan régen járt erre, körülbelül egy hónapja, mikor megérkezett. Nem volt az sem túl szívderítő. Hogy könyörgött Dorottyának, hogy ne hagyja egyedül! De a nevelőnő felvette azt a könyörtelen arcot, mint amikor csokoládét kért a többiek elől. Hajthatatlan volt. És lám, ismét itt a kapuban, ezúttal a másik oldalán.
  De most nem egyedül ácsorog itt a csodára várva, hanem két diák beszélget még rajta kívül. Hasonló öltözékük van, mint neki, de az egyiknek a feketébe sárga szín is vegyül. Talán oda kellene mennie megszólítani őket, de milyen ürüggyel? Hogy nézne ki, ha csak úgy odaállítana, hogy "Sziasztok, én vagyok Anna!". Nem, ennél jobb terv kell.
  Egészen el is bambult a nagy tervezgetésben, észre sem vette, hogy a két lány éppen elindult felé. Meg is lepődött, amikor az egyikük megszólalt és kedvesen bemutatkozott. Ennyit a tervezgetésről...
  - Oh... Sziasztok... szia El... Én... - általában nem szokott elkezdeni dadogni, vagy magyarázkodni, de most, hogy egy "olyannal" beszélgethet, mint ő, teljesen ledermedt. - Szóval én Anna vagyok - nyújtott kezet úgy, ahogyan tanították neki, majd kicsit jobban végigmérte a lányokat.
  - Na és te? - fordult most a másik lány felé, minden bátorságát összeszedve, majd alig várva a választ, rögtön magyarázkodni kezdett.
  - Amúgy én nem akartam semmit megzavarni, csak gondoltam senki nem jár errefelé meg... Amúgy is, ti mit kerestek erre? Azt hittem, ilyenkor mindenki a könyvtárban kuksol, vagy a falunapokra ment el... - Kicsit sok is volt neki a könyvtárban lévő zsúfoltság. Ezért is akart egy ideig elszabadulni onnan. Hogy van az embereknek ennyi türelmük!
  - Vagy ti már mindenből levizsgáztatok?
Utoljára módosította:Szombat Anna, 2013. szeptember 3. 21:03
Szombat Anna
KARANTÉN


*Weißling(n)é
RPG hsz: 386
Összes hsz: 2090
Írta: 2013. szeptember 6. 17:02 Ugrás a poszthoz

Em, El

  Teljesen felvillanyozódott az új élmények hatására. Emberekkel, igazi emberekkel beszélhet végre, és nem azok a koszos és poros és unalmas könyvek vannak csak neki. Az alatt az egy hónap alatt, amit itt töltött végre valahára kapcsolatot létesíthet másokkal.
  - Jaj, hogy neked milyen szép táskád van? ez igazi bőr? - kezdett el azonnal csevegni, és nem törődve semmivel a El bőröndjéhez hajolt. - Nagyon szép. És milyen aranyos ez a kiscica? Hogy lett Áfonya a neve? Nem is néz ki lilán, az áfonya pedig sötétlila színű. Vagy amikor megszületett még lila volt? Vagy ez olyan varázs-cica, ami váltja a színeit. Juj, az nagyon izgi lenne.
  Anna nem szokott ám ennyit fecsegni és csevegni, no meg ennyire energikus sem volt soha. Egyszerűen csak örült a friss társaság az új élménynek. Nem is tudta leállítani magát, pedig a fejében már kezdett megfoganni a gondolat, hogy talán elrémíti őket ezzel a sok szöveggel.
  - Voltál a falunapon? - ámuldozik Anna a lehető legnagyobb szemekkel. - Én is leakartam menni, de egyrészt egyedül úgysem találnék el oda, másrészt meg rengeteget kell tanulnom a vizsgákra. Tudjátok, én is nemrég érkeztem - bökött fejével El bőröndjére. - Nem volt kivel elmennem, de biztosan izgalmas lehet. Milyen? Vannak ott játékok? Tudod, mint a céllövölde vagy ilyesmi. Vagy... ti azt nem ismeritek? - jött egy kicsit zavarba. Még mindig nem tudta, hogy mit szabad mondani és mit nem. Dorottya felkészítette, hogy nem biztos, hogy az itteniek ismerik azokat a dolgokat, amikkel ő gyerekkora óta folyamatosan lát. Ezek a "mugli dolgok", ahogyan ő nevezte. De túlságosan izgatott volt ahhoz, hogy átgondolja, ki és mit ismerhet. Persze, hogy mindig előbb jár a szája, mint az esze.
  - Hogy a kezem? - hajtotta azonnal ruhaujját festékes mancsaira. Kezdeti izgatottsága egy pillanat alatt elpárolgott, és helyette a zavartság és bizalmatlanság vette át a helyét. Nem, erről nem szabad beszélni. Teljességgel kizárt. Hisz nem is ismeri őket! Egyébként is, miért akarják ezt tudni. Ez az ő egyéni titka. Az első titok itt. Az első bűncselekménye. Ő nem akarja, hogy bezárják valami varázsbörtönbe. Ki tudja, milyen embereket zárnak be oda. Lehet, hogy nem is embereket, hanem valami varázsszörnyeket!
  De azt sem akarja, hogy egy átlagos, hétköznapi börtönbe kerüljön, rácsos szobákkal és kemény vaságyakkal. Nem, sosem fogják kiszedni belőle. Még ha rossz-zsaru, jó-zsarut is játszanak vele, vagy megkínozzák. Nem tudják megfélemlíteni.
  - Mi közöd hozzá? - Vált hangja ellenségessé, pont mint a filmekben azoknak a bűnözőknek, akiket bevittek a rendőrőrsre kihallgatni. Mint a Halálos fegyverben. Igen, ha ők így játszanak, akkor ő is kemény lesz.

Szombat Anna
KARANTÉN


*Weißling(n)é
RPG hsz: 386
Összes hsz: 2090
Írta: 2013. szeptember 26. 00:00 Ugrás a poszthoz

Lipovszky Dóra Villő

 
Hát mégiscsak sikerült neki teljesíteni. Itt volt az alkalom, és bizonyított. Az utolsó hónapra érkezett az iskolába, de minden vizsgán átment. Igaz, hogy immel-ámmal ugyan, de sikerült és ez a lényeg, nem? Még sosem érezte magát ilyen elégedetten. Mintha épp most nyerte volna meg az olimpiát. Minden számát.
 Ilyen csodálatos alkalom megünneplésére csak egy dolgot tudott kitalálni: keres egy jó kis kalandot a közelben. Mivel újonnan megismert barátai nem voltak a közelben, és nem akart egy egész napot tölteni egy ilyen hatalmas kastély átkutatásával, egyedül vágott neki az útnak.
 Nem nézett még körül alaposabban ezen a helyen, és most minden olyan újnak és izgalmasnak tűnt. A mozgó festmények, a kiállított szobrok és úgy egyáltalán ezek az óriási méretek mindenhol! Mintha nem is emberek, hanem óriások építették volna, vagy laktak volna itt. Bár az eddig látottak alapján ezt is el tudta képzelni.
 Emeleteket járt át, tornyok legtetején csodálta a kiállítást, elment a Nagyterembe és benézett az Erőnlét termébe. Azt hitte már mindenhol járt, amikor hangos zsivaj visszhangja jutott el hozzáig. Aha, szóval a kaland és az a sok diák errefelé kódorog ilyenkor.
 Határozottan célba vette a vélt irányt, majd percekkel később - mikor a hangok kezdtek halkulni - a hátraarc után majdhogynem futólépésben közeledett az immár helyes irány felé. Ki tudja, miről fog lemaradni, ha nem siet.
 Kicsit lelassított, mielőtt még a tömegben valakibe belerohanna, így viszonylag nyugodt tempóban fordult be a sarkon. Aztán meg is állt. A tömeg nem volt sehol. Egyedül állt a folyosó szélén, ebben a furcsa, bódító illatban.
 - Borgőzös szép estét kívánok! - rikoltott közvetlen mellette a falnál valaki, mire Anna ijedtében nekirohant a szemközti falnak. Sosem volt az az ijedős fajta, de ha közvetlenül a füle mellett valaki elkiáltja magát egy üres folyosón, akkor bizony meglepődik.
 - Vigyázzon kisasszony, a végén még megcsúszik a... - már késő volt. Anna a következő pillanatban egy tócsában ült, pontosan a folyosó közepén.
 Hát persze, hogy a jókedvű, piros orrú festmények zajonganak itt! Az idősebbek már meséltek neki erről a folyosóról, ahol minden csupa zaj és jókedv. No meg alkohol. Már csak az a kérdés, hogy került oda az a bizonyos folt a földre. Nagyon remélte, hogy nem borról van szó, bár erre már ilyen tapasztalatlanul és naivul is tudta, hogy nem így van. Ha bor, akkor meg már úgyis mindegy. Képtelen lesz kiszedni ebből a ruhából a foltot. Nagyon dühösek lesznek rá...
 A gondolatra egy kicsit megborzongott, de a borús hangulat nem tartott túl sokáig. A festmények azóta hahotáznak rajta, mióta csúnyán lehuppant a pocsolyába. Szép kis társaság, no. Kinevetni egy hölgyet ily cudar helyzetében! Igaz ami igaz, legszívesebben ő maga is megmosolyogta - na jó, biztosan hangosan kiröhögte volna - ügyetlenségét. Bár remélte, hogy senki nem látta a mutatványát. Az nem biztos, hogy olyan vicces lenne.
Utoljára módosította:Szombat Anna, 2013. október 17. 19:37
Szombat Anna
KARANTÉN


*Weißling(n)é
RPG hsz: 386
Összes hsz: 2090
Írta: 2013. október 18. 21:39 Ugrás a poszthoz

Lipovszky Dóra Villő


 Mindig eljön az a pillanat az ember életében, amikor rájön, hogy valaki figyeli. Olyan érzés, mint mikor a sötét sikátorokban sétálunk, ahol nem látni, de érezni lehet azt a két vagy több figyelő szempárt, akik csak arra várnak, hogy egy védtelen pillanatodban kiraboljanak. Anna pont így érezte magát, miután ez a lány csak úgy odasettenkedett hozzá. Tisztában volt vele, hogy látta a csodálatos esését, talán még azt is, ahogyan a "láthatatlan" és "ijesztő" alakok elől menekül egyik faltól a másikig. El is pirult a gondolatra.
 Viszont volt valami, amit nem értett. Ha végignézte is a jelenetet, miért nem neveti ki, és megy tovább. Normális esetben - legalábbis amit ő rövidke élete során megtapasztalt - ezt tették volna. Balsejtelemtől övezve végül is elfogadta a felkínált kezet. Ki tudja, talán mégsem olyan kárörvendőek az emberek, mint gondolta.
 Nem is értette teljesen tisztán, mit mondott a lány - éljenek az irtó hangos, és mindenkit túlkiabáló festmények -, de gesztusából arra következtetett, hogy nem valami csúnya kérdést tett fel.
 - Jól vagyok, köszönöm - válaszolt illendően (ám kizárólag halkan, hátha mégis valami mást kellett volna mondani... az nagyon kellemetlen lett volna), miközben alaposan végigmérte a lányt. Így közelebbről és hasonló magasságból már egyáltalán nem tűnt olyan ellenszenvesnek. Sőt mi több. Határozottan szimpatikus volt, talán mert ő is olyan elveszettnek tűnt, mint ő.
 Zavartan megvakarta a tarkóját, és megpróbálta a füle mögé tűrni vörös tincseit.
 - Köszi, hogy segítettél, nem sokan állták volna meg nevetés nélkül, főleg hogy a ruhám is...
 Megpróbált megfordulni, hogy lássa azt a valószínűleg óriási foltot a fenekén, amit a - most már biztosan - bor ejtett rajta. Forgott, mint a ringlispíl, de nem volt ám olyan hajlékony, hogy megnézhesse a foltot. Ilyenkor nagyon bánta, hogy hátul nem adott neki az Isten szemeket. Határozottan hasznosnak találta volna, de így kénytelen volt másra hagyatkozni.
 - Megnézed, hogy... tudod... van-e ott valami - fordult meg zavartan és várta a választ. Bár ez igazából csak a meggyőződéshez kellett, hisz elücsörgött egy darabig, úgyhogy szinte biztos, hogy jól megszívta magát az anyag.
 - Ó a fenébe, ez tuti, hogy nem jön ki. Pedig a kedvenc nadrágom volt - zsörtölődött félig hangosan félig magában, mielőtt még választ kapott volna a kérdésére, majd eszébe jutott a jómodor. Hisz azt mondták neki, mindig be kell mutatkozni.
 - Öh... én Anna vagyok - tett gyorsan egy száznyolcvan fokos fordulat és nyújtott kezet. Nem szokott ám ilyen szétszórt lenni, de a festmények harsogó zaja elvonta a figyelmét, és ha bár próbálta kizárni a fejéből, valahogy mindig kihallott egy-két csúnya szót, amit már az árvaház környékén is sokat emlegettek. Ezektől pedig mindig megborzongott.
Szombat Anna
KARANTÉN


*Weißling(n)é
RPG hsz: 386
Összes hsz: 2090
Írta: 2013. október 26. 20:18 Ugrás a poszthoz

Dóra


 Még egy ideig foglalkozott azzal a képzeletében már lassan rajta is túlnövő folton, de a lány szavai némiképp megnyugtatták. Hisz ebben a világban semmi sem lehetetlen, nem igaz? Akkor miért pont ezt ne tudnák megcsinálni. Igen, biztos benne, hogy olyan lesz ez a nadrág, mint újkorában, és senki nem veszi észre ezt a baklövést.
 - Ha a manóknak sikerül, akkor minden rendben lesz. Nagyon remélem, hogy nem akarják kivágni a foltot és más anyaggal helyettesíteni a lyukat. azt hallottam, hogy néha ezt csinálják, amikor nincs kedvük az ilyesmihez. Aztán azokból az anyagokból titokban maguknak varrnak ruhákat, és amikor senki nem látja őket, azokat szokták felhúzni...
 Fel sem tűnt, hogy már megint elkalandozott a gondolata, csak mikor már Dóra bemutatkozása közben lassan elfehéredett az arca, és le nem huppant a hideg kőre. Egy pillanatra azt hitte, ez is valami buta vicc, és még a végén ő is leül a tócsába, de szerencsére nem így történt. A következő percben már félve guggolt le a lány mellé.
 - Jézusom, jól vagy? Oké, ez hülye kérdés volt... - kezdett bele idegesen a hadarásba. - Mit tudok segíteni? Menjünk ki a levegőre? Vagy hozzak egy kis vizet?
 Azzal a lendülettel fel is pattant és elkezdett az egyik irányba sietni, aztán a következő másodpercben már meg is állt. Hisz ő most boszorkány, nem igaz? És van neki egy jó kis varázspálcája, amivel már nem csak hadonászni tud és mások szemét kiszúrni, hanem ha minden igaz, már képes varázsolni is. És ilyen vészhelyzetben nem kell elrohannia vízért, hisz itt van ő és a pálca.
 Vissza is sietett Dórához már a kezében a pálcával.
 - Ne aggódj, mindjárt adok egy kis vizet, az biztos segíteni fog - hadarta izgatottan. - Ne félj, egyszer már sikerült a varázslat. Igazából nem is olyan bonyolult, szóval biztosan most is sikerülni fog.
 A pálca végét a lány felé irányította, elkezdett koncentrálni, úgy ahogy órán is tanították. Most tényleg menni fog, és remélhetőleg nem történik semmi olyan incidens, mint legutóbb. De ezt egyelőre Dórának nem kell tudnia.
 - Aguamenti - mondta ki a varázslatot, bár hangja kicsit megbicsaklott a végén. A pálcából egy halvány vízsugár spriccelt ki, egyenesen Dórára.
 - Sikerült! - kiáltott fel örömében, majd a vigyor rögtön le is hervadt az arcáról, mikor meglátta a lány ruháján és arcán csöpögő vizet. Ezt megint elszúrta, minden segítő szándéka mellett.
Szombat Anna
KARANTÉN


*Weißling(n)é
RPG hsz: 386
Összes hsz: 2090
Írta: 2013. október 28. 17:49 Ugrás a poszthoz

Dóra


 Kissé megkönnyebbülten vette tudomásul, hogy talán mégsem rontott el megint valamit, és a úgy tűnik, Dóra már valamivel jobban van. Biztosan így van, ha már el tudott sétálni az ablakhoz és ki tudta nyitni.
 A felajánlásra boldogan elvigyorodott.
 - Már épp akartam javasolni. Ez a folyosó kezd nagyon ellenszenves lenni. Nem is jövök többet erre... legalábbis nem túl gyakran - jelentette ki határozottan, mire a közelben lévő festmények szereplői felmordultak. Anna csak megvonta a vállát.
 - Ne legyetek ilyen sértődékenyek. Inkább igyatok kevesebbet. Biztos  több látogatótok lenne - jegyezte meg az alakoknak.
 Most, hogy már biztos benne, nem csak neki vannak gondjai ezzel a szinttel, sokkal nyugodtabb. Határozottan el is indul a folyosó közelebbi vége felé, remélve, hogy Dóra követi. Egy perccel később meg is torpant, mikor a képeken lévők hahotában törtek ki, amint elhaladt mellettük. Azonnal elvörösödött az arca, majdnem egybeolvadt a színe a hajával.
 Dühösen felmordult, és miközben megpróbálta kizárni a hangokat, Dórához fordult.
 - Talán jobb lenne előbb kezdeni valamit a nadrágommal. Vagy lecserélni azt. Így csak nem mászkálhatok - tárta szét tehetetlenül a karját.
 Fejében már le is játszódott a jelenet, amint kimennek a szabadba. A friss levegőn rengeteg diák gyűlt össze, kicsiktől kezdve a legnagyobbakig, és ha jobban körülnéz az ember, néhány tanárt is észrevehet köztük. Ott beszélgetnek, olvasnak, nevetgélnek, élik normális és némely szempontból unalmas délutánjukat. Hisz valamivel mégiscsak el kell foglalni magukat, hogy az a szabadidő egyszer csak elteljen. Végigsétál köztük, miközben élvezi az őszi napsugarakat. Minden tökéletes és napos, talán az égen még egy szivárvány is megjelenik, rajta éneklő madárkákkal és csillámpónikkal. Na de azért mégsem.
 Aztán a diákok hirtelen rámerednek, akár egy horrorfilmben. Az ég elborul, a csend kézzelfogható és még egy éles késsel sem lehetne megszakítani. Ennek ellenére a diákok többsége mégis felnevet. Éles, majdhogynem visító hangon, a mély csendbe ijesztően belehasítva. És mindenki csak nevet, és ujjal mutogatnak a foltos nadrágra.
 Ekkor kétségbeesetten a tanárok felé néz, hátha ők segítenek, de ugyan már, hisz ők is ugyanúgy nevetnek rajta. A szégyen lemoshatatlan lesz, és amíg a Bagolykőbe jár, ő lesz a Foltos Nadrág. Ezt pedig nem engedheti meg magának. Hisz ki kell építenie a jelenleg még nem létező imázsát.
 Megrázza a fejét, mintha a sötét gondolatoktól is megtisztíthatná. A harsogó nevetést azonban élő egyenesben illusztrálták a freskók bor- és örömittas lakói.
 - Nem, mindenféleképpen át kell öltöznöm, mielőtt kimegyünk!
Szombat Anna
KARANTÉN


*Weißling(n)é
RPG hsz: 386
Összes hsz: 2090
Írta: 2013. november 11. 21:47 Ugrás a poszthoz

EM kalandozás


 Tudta, hogy neki ez a tantárgy tetszeni fog. Akkor is kitartott mellette, mikor még a tanár sem volt meg az órákra. Elemi mágia. Milyen izgalmasan és rejtélyesen hangzik! Ebből csak és kizárólag jó sülhet ki, gondolta akkor naivan. És ezúttal igaza is volt (aminek külön örült, tekintve, hogy nem sokszor adatik meg neki). Egy tanulmányi kirándulás! Még sosem kirándult. Persze ha nem számítjuk az utcán kóborlást éjnek évadján, mikor a nevelőnők égre-földre őt keresik. Pedig tényleg csak a környéken akart kicsit ismerős lenni!
 De most már a helyzet. Szervezetten, csapattal együtt utaznak el egy teljesen - vagy számára legalábbis teljesen - másik helyre, úgyhogy fel kell készülnie. Nem indulhat csak úgy el a nagyvilágba! Be is pakolt legalább öt-hat szendvicset a táskába, amit ő maga készített a konyhán. Tele volt finomságokkal, amiknek még a nevében sem volt biztos. De jól hangzik. (Bár mondjuk a csokis és sajtos szendvics egy kis salátával tálalva nem biztos, hogy fekszik a gyomrának.)
 Tea, víz és még egy kis gyümölcslevet is szeretett volna berakni, de nem fért bele. Így is nehezen gyömöszölte bele a sok étel mellé az alig fél literes üveget. Hagyta inkább a gyümölcsöt, az úgyis túl egészséges a számára. Mindenesetre nekikezdett az öltözködésnek. Újabb fél órás szenvedés a gólyalakban. Na de muszáj valami meleget felhúznia, nem igaz? Hisz kint már majdhogynem hóvihar van... egy kis túlzással... Felhúzta a kedvenc, vastag pulcsiját meg egy nadrágot, alá egy vastag harisnyát, majd jöhetett a kabát. És akkor indulás kirándulás!
 Már majdnem lent is volt, mikor eszébe jutott, hogy talán egy füzetet és egy íróeszközt is kellene magával hoznia, elvégre mégiscsak egy óráról van szó. Rohant is vissza, mit sem törődve a folyosón sétáló megbotránkozó hangokra. Az igazság az, hogy talán még élvezte is. Talán még hobbit is csinál ebből. Új sportág: "hogyan szaladj végig a folyosókon a lehető legtöbb bosszúságot okozva". A néven lehet, hogy még egy kicsit csiszol.
 Jó szokásához híven már megint késésben volt, így kipirulva és lihegve érkezett meg a kapuhoz, ahol már többen várakoztak. Kicsit elszégyellte magát, hogy ilyen képet ad magáról, mindjárt a tanév elején, de legalább eljött. És még mindenki itt van. Ez jó hír.
 - Jó... reggelt! - lihegte mindenkinek, és rátámaszkodott a térdére, hogy kifújja magát. Egy jó kis reggeli edzés nem árt az embernek, főleg, hogy a gyümölcsöt is kirakta. Mikor már rendesen kapott végre levegőt, jobban körbenézett. Nincsenek is még olyan sokan. Talán elnézte volna az időt és ég ráért volna azt a pár, a folyosón kiejtett lapot felszednie a földről?
Szombat Anna
KARANTÉN


*Weißling(n)é
RPG hsz: 386
Összes hsz: 2090
Írta: 2013. november 18. 12:39 Ugrás a poszthoz

Dóra kicsit megkésve a válasz

 A folyosón lévő kis zűr után felsietett az Eridon toronyba, hogy gyorsan áthúzza a ruháit. Inkább előbb szedjék - vagy vágják - ki a manók a foltot  nadrágjából, mint később. Ki tudja, lehet, hogy nincs is elég munkájuk, hát akkor tessék. Ezzel biztosan el lesznek egy ideig.
 Elő is bányászott a ládája mélyéről egy tartaléknadrágot, majd gyorsan átvedlett és már sietett is volna le a megbeszélt helyre, amikor a konyhából frissen sült süti illata csapta meg - erre határozottan kifinomult - orrát. Óvatosan besompolygott, de nem volt ott senki, csak az az óriási tál süti. El is vett onnan két-két darabot (hisz olyan sok van, biztos nem fog hiányozni senkinek) és már rohant is tovább az udvar felé.
 Olyan jól sikerült időzítenie, hogy éppen akkor érkezett meg, mikor Dóra is. Végre nem kellett senkinek sem rá várnia.
 - Ugyan, nincs mit! Amúgy sincsen sok dolgom, és ez a minimum, miután te is segítettél a borfolttal - mondta teljes meggyőződéssel a hangjában. Ami igaz, igaz, neki is jól esett ez a friss levegő az egész napos bezártság után és az udvart még nem igazán derítette fel magának. Na meg persze társasággal mégis jobb az egész.
 Nem is figyelte merre mennek, csak vitte a lába előre. Szerette a természetet, de eddig nem sokat látott belőle. Pesten a szobájuk ablaka egy távoli parkra nézett, de oda is csak nagyon ritkán jutottak el. Az egyetlen, közelében lévő természet, vagy növény az ablaka mellett álló fa volt. Ahhoz a környezethez képest ez a hely maga volt a dzsungel. Itt-ott burjánzó bokrokkal, fűvel meg fával meg virágokkal és még ismeretlen és beazonosíthatatlan növényekkel. Így séta közben inkább csak ámult és bámult, hát meg mikor beértek a Fénylő Lelkek Udvarának elnevezett helyre! Azt hitte a lélegzete is eláll a látványtól.
 - Nem gondoltam volna, hogy valaha olyan helyen fogok járni, ami ilyen szép - adott hangot gondolatainak, miközben önkéntelenül is beleharapott a kezében szorongatott süteménybe. A csoki szinte azonnal szétolvadt a szájában és az enyhe vanília íz üdítő ellensúlyként szerepelt. A főszerepben egyértelműen az étcsoki állt, pont, ahogyan a nagy könyvben meg vagyon írva.
 - Jaj, ne haragudj! Ezt neked hoztam - nyújtotta át a két, külön csomagolt süteményt Dórának. Kész, ennyi volt. Ő már régen a maga kis édességmennyországában jár, míg a mellette álló lány csak bámulhatja, ahogy eszik. Most már végképp eláshatta magát Dóra szemében. Pedig tényleg nem szokott ilyen szétszórt lenni, na de hát a csoki... meg a látvány... meg a friss levegő... és na persze az UFÓk, akik megbirizgálják esténként az agyát, hogy ne azt csinálja, amit kell. Vagy azt csak álmodta volna?
Szombat Anna
KARANTÉN


*Weißling(n)é
RPG hsz: 386
Összes hsz: 2090
Írta: 2013. november 25. 22:43 Ugrás a poszthoz

Dóra

 - Ezek szerint rokonlelkek vagyunk! - kapott azonnal Dóra "Pontosan ugyanez jutott eszembe" mondatán. Megtorpant és annyira feltöltődött egy pillanat alatt, hogy akár egy egész háztartást ráköthettek volna gond nélkül. Persze aztán csak visszafogta magát, nem illik jóformán vadidegeneket letámadni a hirtelen jött energiáival és... nos, úgy önmagában vele. Így csak nagy serényen nyelte a süteményt, csodálta a tájat és aztán osztotta meg Dórával az édességet.
 Aztán egyszer csak, rá emeli kissé csokis ujját és elkiáltja magát, milyen maszatos lett Anna, de olyan váratlanul, mint az erdőből előbukkanó szatírok vagy útonállók. Oké, lehet, hogy Annának kicsit sokáig tartott megtanulnia, hogyan kell helyesen és szépen enni, na de azért mégis. Már tizenöt éves! Ennyi idő alatt csak sikerült a kobakjába verni a dolgokat!
 - Te sem vagy különb - vihogott amint jobban megnézte Dórát, de egy pillanat alatt a torkán akadt a nevetés. Meg a maradék süti, amit éppen nyelni akart. Egy perc erőteljes köhögési szünetet kérünk, aztán már folytatódhat is a döbbenet. Az eddig sötét színű csokoládé most olyan színpompás, hogy még a farsangi jelmezek vagy egy arapapagáj is megirigyelte volna. Hirtelenjében nem is tudta eldönteni, hogy ez most vicces vagy ijesztő. Aztán Dóra segített neki és rémült tekintete azonnal a helyzet súlyosságának tudatával ajándékozta meg.
 - Nem... nem igazán tudom, mi történik... - kezdett bele zavart mondókájába. Igazából még mindig nem volt biztos benne, hogy ettől tényleg félni kell-e. Azokon a helyeken, ahol a csokit sejtette, enyhén bizsergett a bőre, mint mikor valami nagyon mentolos kerül rá. Nem volt rossz érzés, inkább frissítő. De mondjuk még sosem öntötték le semmilyen maró anyaggal, nem tudta, hogy milyen érzés. Bár a filmekben többnyire fájhatott.
 - Igazából csak a konyhában volt, nem hinném, hogy olyan nagy a baj. Mármint... ez egy iskola, csak nem tartanak veszélyes anyagokat a konyhában a diákok szeme előtt!
 Azt persze nem mondta ki hangosan, de ez lehetett akár egy diák kísérletezése is. Vagy maradhatott még az eridonos halloween partiról is. Ott pedig a mászkáló gumicukorbogaraktól kezdve minden előfordult.
 - Talán meg kell enni az egészet, hogy elmúljon. Szerinted? - sandított az édesen csokis és vaníliás csodára egy kis bűntudattal. Szegénynek most egyedül kell maradnia, míg a testvéreit már régen elpusztította, ő pedig egyedül élhet tovább magányában. Akkor inkább Anna általi könyörületes halál.
Szombat Anna
KARANTÉN


*Weißling(n)é
RPG hsz: 386
Összes hsz: 2090
Írta: 2013. december 11. 17:34 Ugrás a poszthoz

Emmácska muszáj ezt itt is folytatni?

 Amint kiértek az alagútból, kicsit rosszul érezte magát. Olyan védtelen. Ami elég furcsa volt, hisz a csapdák javarészt bent álltak. De itt kint olyan védtelenek voltak. Mi van, ha valaki mégis meglátja őket, hogy kint csatangolnak az éjszakában ahelyett, hogy a jó meleg ágyukban aludnának és készülnének a holnapi napra.
 Úgy tűnt, Emmát egyáltalán nem gyötörték ilyesfajta gondolatok, sőt. Amint elhagyták azt a sötét és piszkos helyet, egyszerűen kivirult, hát még mikor elérték a pályát! Anna azt sem tudta, hogy kövesse őt, olyan gyorsan elszáguldott a jég felé.
 - Menj csak előre, én mindjárt jövök!
 Nem igazán akarta bevallani, hogy nem tud korcsolyázni. Meg azt sem, hogy jégen utoljára akkor volt, mikor télen befagyott a pocsolya az út szélén és seggre esett rajta. Szóval először lelkileg fel kell készítse magát.
 A pultnál bérelt egy pár korcsolyacipőt, majd szépen lassan leült az egyik padra. Egy ideig csak ücsörgött ott figyelve, hogyan ügyködik fel magukra, majd ő is megpróbálkozott. Mint egy egyszerű cipő, csak rendesen meg kell kötnie. Mi sem egyszerűbb. Ám annál nehezebbnek bizonyult felállnia. Magasabbá vált, a talaj pedig bizonytalanabbá. Eddig azt hitte, majd csak a jégen lesz más az egész.
 Hátrahagyva táskáját minden kis biztos pontot kihasználva próbált a pályára eljutni, olykor olykor neheztelő pillantásokkal övezve, mikor egyensúlyát vesztve a legközelebbi emberbe kapaszkodott. Már kezdte látni, hogy ez a kis kirándulás talán mégsem olyan jó ötlet.
 Mielőtt fellépett volna a "hírnevét" megpecsételő felületre, körbenézett. Este, kivilágítva sokkal szebbnek és fennköltebbnek tűnt, mint nappal, és az a hatalmas karácsonyfa majdnem minden bevilágított.
 - Na jó, akkor lássunk neki... - sóhajtott fel, akár egy halálraítélt. Emmát már sehol sem látta, ez pedig egy kicsit megnyugtatta.
 Amint a csúszós jégre rakta a lábát... elesett - gondolná itt az olvasó, ám nem így történt. Csodák csodájára, vagy inkább a túlzott elővigyázatosságnak köszönhetően viszonylag stabilan állt két lábon a pálya szélén. Még egy hitetlenkedő mosoly is kikerült Anna arcára, megdicsérve saját ügyességét, ám amint megpróbált menetirányba fordulni... nos, fogalmazzunk úgy, hogy a korlát volt ezen alkalmakkor a legjobb barátja.
Szombat Anna
KARANTÉN


*Weißling(n)é
RPG hsz: 386
Összes hsz: 2090
Írta: 2013. december 11. 18:35 Ugrás a poszthoz

Emma

 Anna még egy párszor próbálkozott az elindulással és már fél sikernek vette, mikor sikerült neki kapaszkodás nélkül majdnem egy egész lépésnyi távolságot megtennie. Aztán jött Emma a piruettjeivel meg az ő csodálatos mozgásával és lelkesedésével és a... Áh, jobb is hagyni.
 - Nos izé... az a nagy helyzet, hogy nagyon elfáradtam, úgyhogy egy kicsit még ácsorognék itt...
 Nagyon nem akart ezek után még hasra meg hátra meg oldalra és a legrosszabb: Emmára esni. Úgyhogy inkább megpróbált lazán rákönyökölni a korlátra, mintha csak egy gyors pihenőt tartana és számon venné, ki milyen szinten halad ezen a sportágban. Azzal viszont nem nagyon számolt, hogyha rákönyököl, a testsúlyát is át kell helyeznie, ami egy ilyen csúszós, ingoványos talajon egyenlő a végrendeletének aláírásával. Egyszerűen és magyarul megfogalmazva, amint megpróbált lazának tűnni, olyan lazán össze is csuklott, ahogyan a lába kicsúszott alóla.
 - Ó basszus! - káromkodta el magát Anna abban a minutumban. A legutóbbi pár eséskor is órák hosszat tartott, mire sikerült ismét függőlegesbe raknia magát.
 De nem adta fel, lazán és a lehető legkevesebb bosszúsággal az arcán ismét a korlát segítségét igénybe véve megpróbálta felhúzni magát. Mivel a karizmain van még mit javítani, a lábával próbált kicsit tolni, de a jégnek hála egy helyben futás imitálására emlékeztetett az egész akciója, miután ismét a hideg jégen ücsörgött.
 - Tudod, a jég nem teljesen olyan, mint otthon. Nálunk sokkal... simább... és azt csinálja, amit kell. Ezt itt rosszul rakták össze!
 Jobb kifogást jelenleg nem talált. A vörös szín az arcán pedig betudható volt a csípős hidegnek.
Szombat Anna
KARANTÉN


*Weißling(n)é
RPG hsz: 386
Összes hsz: 2090
Írta: 2013. december 12. 19:58 Ugrás a poszthoz

Drága Emma

 Anna dühösen fújtatott, amint ismét a jégen kötött ki, ezúttal Emmával maga mellett. Micsoda megaláztatás! Ez távolról és közelről is rosszabb, mint hogy elvileg megint koszos ruhában császkál a faluban. No de ezt már megszokták az emberek. Inkább az dühítette, hogy mégis mi az, "kemény gyereket"? Sose játszotta ő a keményet, egyszerűen csak szerette maga megoldani a dolgokat és jobban örült, ha mindjárt mindent ránézésre megtanul. Na de az élet nem habostorta, de még csak forró csoki sem. Ez maximum fagyi, a vizes és íztelen fajtából. Keserű gondolatai közepette el is döntötte, hogy innentől kezdve márpedig ő utálni fogja a telet.
 Nagy nehezen felállt, kicsit berogyasztva próbálta kihúzni magát Emma előtt. Igazából úgy nézhetett ki, mint akinek nagyon kell pisilnie, de összeszorított fogakkal kibír mindent.
 - Köszönöm, de menni fog. Te csak pörögj, meg forogj meg száguldj. Majd én itt megtanulok elindulni. Erre úgysem járnak túl sokan, nem fogok senkit zavarni - hangzott a büszke (na de mégis mire?) válasz.
 Óvatosan el is indult Emma mellett, a korlát biztonsági körzetében. Amint egy kicsit is megbillent, rögtön a biztos fa után kapott, így viszont egészen gyorsan haladt. Egy öt perc alatt sikerült akár másfél métert is megtennie.
 - Látod? Egészen jól megy - fordult vissza egy mosollyal az arcán, de ekkor valaki fél méterrel mellette, nagy sebességgel kanyarodott el és a "hatalmas" széllökéstől megingott. Így lényegében ismét ott ücsörgött Emma előtt. Ez bizony így nem fog menni. Valahogy muszáj lesz megtanulnia. El sem tudta képzelni, Emma miket gondolhat róla. De már jobban megy, tényleg! Már képes saját maga megállni és az esés sem fáj annyira. Régen is mindig azt mondták: "tanulj meg elesni és onnantól nincs baj". Már csak pár óra kellene, hogy viszonylag magabiztosan járkáljon fel-alá a pályán. Na de nekik nincs ennyi idejük!
 - Jól van, tudod mit? Én... - mondd ki, gyerünk. Kellene a segítséged. Csak egy kicsit fogd meg a kezem, amíg biztosabb nem leszek - elmegyek inni egy forrócsokit... tudod, pihenésképp. Addig élvezd ki ezt a szép időt!
 Ügyes vagy, Anna, csak így tovább! Nem is kell neked az a segítség. Megoldod magad is! Na de azért forrócsokit nem fog inni ,annyi pénzt nem hozott magával - nem mintha több is lenne a kastélyban. Ha Emma elment, megpróbál ő maga kicsit fejlődni, aztán ha nem esik el minden percben kétszer, talán csatlakozik a lányhoz.
Szombat Anna
KARANTÉN


*Weißling(n)é
RPG hsz: 386
Összes hsz: 2090
Írta: 2013. december 12. 20:54 Ugrás a poszthoz

Túlságosan is segítőkész Emma

 Hogy hogyan fog kimenni? Csak tíz röpke perc és néhány kék meg zöld folt a többiek mellett és már kint is van. Mi sem egyszerűbb! - mondta volna, de inkább lenyelte a kikívánkozó megjegyzését. A végén még megsértődik vagy valami.
 Amikor viszont Emma megragadta a kezét és a biztonságot jelentő korlát egyre messzebb és messzebb került, kezdett pánikba esni. Fenekét automatikusan kitolta miközben előredőlt, hogy megtartsa látszólagos egyensúlyát. Abban már kevésbé volt biztos, hogy ez hatásos lesz-e, de eddig minden rendben volt. El is felejtett ellenkezni. Csak mikor már a pálya közepén jártak és nem látta a menekülési útvonalat - mármint tíz percen belül - jött rá, hogy talán nem is olyan jó dolog sodródni az árral.
 - Emma... - mekegte, miközben egyetlen felesleges mozdulatot sem tett. Hátha egy nagyobb levegővételtől is kicsúszna a lába alól a talaj. - Ez így nem jó, engedj el! Kérlek... mindjárt elesek. - Ez lehet, hogy nem volt teljesen igaz, de abban a pillanatban Anna fején olyan pánik söpört végig, mint mikor a nevelőnők hálóhelyiségeit fújták tele festékszórókkal. Nem volt egy kellemes pillanat, mikor meglátták a hatalmas festményüket...
 Bár Anna nem érezte magát biztonságban, azalatt a fél óra alatt, amióta a jégen volt, ezekben a pillanatokban állt a legbiztosabban a korcsolyájában. Mások csak nevetgéltek az ügyetlenkedésén, na meg a pózain, amit akár egy hivatásos bohóc is elleshetett volna tőle. Ha nem lett volna ennyire ideges, talán még meg is fordul a fejében, hogy kiad egy Hogyan-álljunk-a-legviccesebben-jégen?-Praktikák-kizárólag-bohócoknak című kézikönyvet. Ha eszébe jutott volna, talán még sikerre is vihette volna az ötletet, ám eme vészes és félelmetes időkben magát az Antikrisztust sem vette volna észre a jégen és korcsolyáján kívül.
 - Ez így nagyon nem jó... menni kéne... kifelé, tudod! - próbálta megmagyarázni, hogy mit is érez meg gondol, de igazából csak két szó száguldozott agytekervényei kétsávos autópályáján: kifelé, épségben. Talán még a nem-jó-ötlet-volt-ide-jönni mondat is elbarikádozta néha az utat, de ezzel már végképp nem törődött. Csak biztonságba akart már végre kerülni!
Utoljára módosította:Szombat Anna, 2013. december 14. 23:17
Szombat Anna
KARANTÉN


*Weißling(n)é
RPG hsz: 386
Összes hsz: 2090
Írta: 2013. december 15. 22:32 Ugrás a poszthoz

Emma és Noel

 - Most viccelsz, Emma? Ne merj elengedni, ha már behoztál ide! - pánikolt továbbra is Anna. Mit sem hallott abból, amit a lány mondott. Inkább azon járt a feje, hogy Mégis hogyan nézne ki, ha négykézláb próbálna a kijáratig kúszni?
 Minden kétségbeesése ellenére megpróbálta azt tenni, amit Emma mondott. Egyik lába a másik után, mi sem egyszerűbb. Elvégre járni már tud. Fel is emelte bal lábát, ám abban a pillanatban el is vesztette egyensúlyát és ha nem markolja görcsösen Emma kezét, biztosan elesik.
 - Oké, azt hiszem, egyszerűbb lenne, ha inkább kihúznál és kész - vázolta fel zseniális tervét.
 Mély levegő, csak nyugodj meg. Elvégre senki nem ismer téged, senki nem röhög ki. Sőt észre se vesznek ilyen sötétben - gondolta naivan pont mielőtt egy ismeretlen srác közbe nem szólt ügyetlenkedéseinek.
 Úgy siklott oda hozzájuk, mintha már évek óta ismernék egymást és okította ki, hogyan is kell csinálnia. Na meg persze mintha már órák óta a háta mögött állna és ennek mindenki a tudatában lenne. Ez persze nem lehetséges, hisz egyrészt még fél órája sincsenek a jégen, másrészt Emma szólt volna, ha valaki mögötte vagy mellette ácsorgott volna. De hogy csak így idetolakodik ez az idegen és még csak köszönni sem köszön! Nem tanították meg az illemre? Hiszen még neki is megmondták, hogy köszönni kell, ha valakivel találkozol. Bár ebben az esetben Anna jobban örült volna, ha a srác inkább elköszönt volna.
 Mégis mi köze van, hogyan próbál nem elesni ezen a szerencsétlen talajon? Ugyan már, nem kell atyáskodni felette, majd ő megtanulja, hogyan is kell csinálni bárki segítsége nélkül.
 - Kösz, de egész jól megvagyunk - válaszolt a kelleténél egy kicsit csípősebben.
 Nem lehet őt hibáztatni ezért, hisz mégiscsak egy elég kényes szituációba pofátlankodott be ez az ember. Amúgy sem tudja elviselni, ha valaki lesből támad.
 Minden igyekezete ellenére azért megleste, mégis hogyan csinálja ez a srác, ha már ilyen nagyon okos és bizony egy pillanatra meglepődött, milyen könnyedén és természetesen mozog. Na de ha felemeli a lábát, elesik. Tudja ám, milyen nehéz lazítani egy ilyen helyzetben?
 - Ezt képtelenség megtanulni... - jegyezte meg inkább magának, miközben csak-azért-is elven alapulva megpróbált egyedül megtenni legalább fél métert anélkül, hogy a keze vagy a térde is érintette volna a jeget. Csodák csodájára képes volt rá. El is mosolyodott egy pillanatra, ám amint megpróbált volna mozogni, egy jó nagy huppanással a kemény jégen kötött ki... ismét.
 
Szombat Anna
KARANTÉN


*Weißling(n)é
RPG hsz: 386
Összes hsz: 2090
Írta: 2013. december 22. 11:56 Ugrás a poszthoz

Emma és Ombozi

 Bár a huppanás kicsit kizökkentette a koncentrációból, azért egy ici-picit meglepődött Emma hirtelen kitörésén. Nem igazán így ismerte meg a lányt. Már amennyire megismerte. Eddig azt hitte, hogy ő a kedves, aranyos, nyugodt és mindemellett elővigyázatos eridonos, akit az égvilágon semmivel nem lehet kihozni a sodrából. Ő már csak tudta, hisz egy párszor már megkísérelte.
 Na meg persze az is meglepetésként érte, hogy egy rellonos ilyen segítőkész velük. Amint elesett fel is húzta, hogy ismét visszaállhasson a jégre. Hallott már pletykákat róluk az egész kastélyban, és bizony egyik ijesztőbb volt mint a másik. Egy levitás szerint például egy csontváz van mindenkinek a szekrényében, hogy emlékeztesse őket hovatartozásukra. A toronyban pedig azt beszélik, bárhova képesek beszökni, hogy valami kellemetlenségeket okozzanak a többieknek és éjszakánként titkos szertartásokat végeznek és ritka alkalmakkor állatokat is bemutatnak áldozatként. Erre jön ez a srác, aki egyszerűen csak Omboziként bemutatkozik és segít neki megtanulni korcsolyázni. Olyan hihetetlennek tűnt az egész, hogy válaszul rögtön be is mutatkozott neki.
 - Én Anna vagyok - sőt mi több, még egy mosoly is megjelent az arcán. Meg is fordult a fejében, hogy megkérdezi, igaz-e, hogy a pincében kínzókamrát üzemeltetnek azoknak, akik nem csinálják meg az ő házijukat, de inkább lenyelte. Hátha igaz, és emiatt ő kerül abba a sötét helyiségbe.
 Nem volt benne biztos, de valószínűleg kicsit hosszabb ideig méricskélte tanítómesterét, és kevésbé figyelt arra, hogyan álljon meg a jégen. Ennek következtében egyszerűen csak siklott, ám amint erre ráeszmélt, rögtön elvesztette az egyensúlyát és majdnem megint a jégen ülve kötött ki. Majdnem. Ezek szerint mégiscsak fejlődött egy kicsit.
 - Én bizony nem szárnyalni akarok, hanem csak egyszerűen megállni - jegyezte meg Ombozi kijelentésére.
 Úgy érezte, egyre biztosabban áll a korcsolyáján, ami nem jelentette feltétlenül azt, hogy tényleg biztosabb is volt. Egyszerűen csak jobban lefoglalta a tanakodás a rellonos srác titkairól és rejtélyeiről, mint hogy azzal foglalkozzon, mikor veszti el ismét az egyensúlyát.
 - Figyelj csak... ti tényleg feláldoztok állatokat a pincében?
 Na tessék, csak kibukott belőle. Most ha kiderül, hogy mégsem, biztosan elássa magát egy életre a zöldek szemében. Terjedni fog a híre, milyen ostoba is az a lány, aki még korcsolyázni sem tud. Másrészről ha igaz, meg van az esélye, hogy ő maga is ott végzi, sőt, talán még Emma is, mert fültanúja volt a dolognak. Akárhogy is, egyik sem vonzotta túlzottan. De hát a kíváncsiság nagy úr.
Szombat Anna
KARANTÉN


*Weißling(n)é
RPG hsz: 386
Összes hsz: 2090
Írta: 2013. december 22. 12:48 Ugrás a poszthoz

Dóra

 A csoki egyre ijesztőbbé vált Dóra arcán. Sőt úgy nézett ki, mint aki bármelyik pillanatban eléghet, vagy meghalhat. Ha valaki tényleg a konyhán akart valami mérgező bájitalt főzni, előbb kitehetett volna az ajtóra egy táblát, hogy "Ne lépj be és ne egyél semmit, vagy meghalsz!" vagy egy "Kísérleti bájitalok, csak saját felelősségre!". Akkor is bement volna, de lehet, hogy Dórának nem ad belőle.
 - Jaj, nagyon sajnálom, tényleg. Nem gondoltam volna, hogy ilyen rossz lenne a..sss...tt... - elkezdett zsibbadni a szája, és nem tudta befejezni a mondatát. Talán tényleg nem ártana elmenniük a gyengélkedőre és megnézetni valakivel, még mielőtt bármi komolyabb történne. Vagy az is lehet, hogy már történt is. Lehet, hogy visszafordíthatatlan és már soha nem tud majd rendesen beszélni!
 A teljes pánik öntötte el, amint arra gondolt, talán soha többet nem tud beszélni. Akkor mégis hogyan értetheti meg magát másokkal? Hogyan fog mesélni?
 - Meemm.... nyynnyy...
 Valahogy nagyon nem akart összejönni neki a beszéd, ezért mutogatni kezdett Dórának. Középső- és mutatóujjával járást szimulált, aztán a kastély felé mutogatott. Még hogy hívják ide a bácsit? Mire az ideér, már járni sem fog tudni! (Mondjuk az még számára sem volt teljesen világos, az hogy lehetséges, mikor a csokis süti odáig nem ért el.) Inkább menjenek fel ők maguk a gyengélkedőre. Az a legbiztosabb.
 Bár lehet, hogy Dóra nem nagyon értette, mit is akar mondani, azzal biztosan tisztában lehetett, mit akart, mikor elkezdett futni a kastély felé.
Szombat Anna
KARANTÉN


*Weißling(n)é
RPG hsz: 386
Összes hsz: 2090
Írta: 2014. január 6. 11:08 Ugrás a poszthoz

Ombozi és Emma

 Kész, ennyi. Fény derült az iskola legrettegettebb titkára. És még csak nem is próbálja leplezni! Most már biztos vége Emmának és Annának is. Ott végzik lent azokban a mocskos-lucskos nyirkos, sikolyoktól visszhangzó pincében. A vérrel festett falak és a különös jelek meg az ősi varázslatok, amiket odalent végezhetnek... És még csak nem is állatokkal, hanem...
 Kirázta a hideg is a gondolatra, mintha a lenti pince fagyossága kúszott volna fel a gerincén. Felállt a szőr a karján, és lehet, hogy egy pillanatig még levegőt sem vett. Talán a félelemtől, talán az izgatottságtól, talán a kíváncsiságtól. De elsősorban az itteni időjárástól.
Viszont valami nem stimmelt a dologgal. Ha tényleg olyan félelmetesek és ők lennének a következő áldozatok, akkor miért vigyorog így Ombozi. Még egy pár pillanat kellett ahhoz, hogy leessen neki a dolog. Amint ez megtörtént, kipirosodott az arca és a maga ügyetlen módján Ombozihoz csúszott, hogy egy jól irányzott ütéssel a karjába bokszoljon "Te csak ugrattál, igaz?" felkiáltással. Ám a tervei kicsit máshogy sültek el. Amint közelebb ért hozzá, ahelyett, hogy megütötte volna, elvesztette az egyensúlyát és a lábai szó szerint kicsúsztak alóla. Automatikusan valami kapaszkodót keresett és mi volt az első dolog, ami a keze ügyébe akadt? Hát persze, hogy a szórakozó rellonos kabátja. Húzta magával a süllyesztő. Az egyik szobatársa mondogatta mindig Pesten, hogyha bukunk, hát bukjunk nagyot. Ennek a szellemnek a keretében másik kezével Emma kabátját ragadta meg, így lényegében rántott magával mindenkit.  
 Pár másodpercig ha lehet, még dühösebb arcot vágott, ám a következő pillanatban inkább elnevette agát. Ez mégiscsak egy kellemesebb módja a feszültséglevezetésnek. Olyan hangosan nevetett és olyan jóízűen, hogy a körülöttük elsuhanó emberek csak fejüket ingatva néztek rá. Legalábbis így képzelte el Anna. Mert amit látott, az Emma kabátjának színe volt. A lány sála pedig pontosan az orrát csiklandozta. Elképzelni sem merte, hogy lehetnek az ő végtagjai.
 - Engem aztán föl nem áldoztok, amíg jégen vagyok! - nevetett fel, célozván rettentő egyedi korcsolyastílusára. - És ha ezek után is vállaljátok a kockázatot, akkor állok elébe a dolgoknak!
Szombat Anna
KARANTÉN


*Weißling(n)é
RPG hsz: 386
Összes hsz: 2090
Írta: 2014. január 27. 14:59 Ugrás a poszthoz

Ombozi és Emma
   avagy azok a drága partnerek

 A srác kérdése és a hirtelen változás, amit hangjában érzett, egy pillanatra elfeledtette vele, milyen nehéz is a jégen állni, sőt még talán Emmát is, aki nem sokkal később már távozott is. Faragatlanságnak és tapintatlanságnak tartotta a kérdést, de legfőképpen bántónak. Nem szeretett ilyen dolgokra gondolni. Jobb és szebb volt abban a világban élni, amit ő maga teremtett meg. Ahol mindenki nyitott, és senki nem nem akar ártani a másiknak. Még hogy nem törte össze senki a szívét? Erről tudna regélni, de azok olyan kapukat és dobozokat nyitnának ki, melyek a fejében lévő raktár legeldugottabb és legporosabb szegletébe vannak száműzve.
 Aztán jött ez a borzalmas monológ. Már az első kérdésekor belé kellett volna fojtania a szót, de fene gondolta volna, hogy nem fogja annyiban hagyni a gondolatsorát. Emmának is minek kellett elmennie, pont ilyenkor? És mégis miért hallgatta végig ennek a rosszindulatú rellonosnak a szövegét? Ha akarja, akkor abban a pillanatban faképnél hagyhatta volna. De nem, ő figyelt rá és a mondatai egészen a szívéig jutottak és azok a szavak dörömbölni kezdtek a bezárt ajtókon.
 - Lehet, hogy igazad van. De könnyebb hinni, mint folyton kételkedni. Ne hidd, hogy minden jöttmenttel elmennék akárhova. De a mesék sokkal szebbek és jobbak, mint a valóság.
 Nem szerette, ha ez az éne előtérbe kerül. Képek, mondatok és emberek villannak be neki. Főként azokról, akik azt mondták, hazaviszik és felnevelik őt. Hogy szép otthonban nőhet fel és lehet családja, és lesz majd külön szobája, meg apja és anyja. Talán még testvérei is. De ezek az emberek vagy nem jöttek, vagy visszavitték az intézetbe. Úgyhogy egyszerűbb volt azt hinni, hogy megbetegedtek és meghaltak, vagy elvitték őket a földönkívüliek, vagy titkos ügynökök és nem akarják veszélybe sodorni az életét. És a szép napokon tényleg elhitte, hogy ez mind érte van. Aztán most jön ez a gyerek és azt mondja, a valóságban ezek csak átverték?
 Lehet, hogy egy pillanatra könnyek szöktek a szemébe, de nem volt biztos benne. Hideg volt, és Emma nemsokára visszatért közéjük, hála a jó istennek. Egy perc múlva már a földön ültek, köszönhetően Anna ügyetlenségének. Együtt nevettek, bár ez már nem volt olyan, mint Ombozi mondókája előtt.
 - Azt hiszem, mára már elég is volt ezekből a megrázó és fájdalmas esésekből - közölte, miközben megpróbált feltápászkodni a földről. Nem volt benne biztos, hogy kizárólag a jégre gondol eközben.
 - Jobb lesz, ha visszamegyünk a kastélyba, mielőtt még teljesen átfagynánk. Az én ruhám nagy része már átnedvesedett.
 Bár komorabban beszélt, mint szokott, remélte, hogy ez nem tűnik fel egyik partnerének sem, de a biztonság kedvéért még megeresztett egy széles vigyort és feltette a következő kérdést:
 - Remélem lesz majd valamelyikőtök olyan lovagias, hogy segít kikecmeregni a pálya szélére. Ha nem, nektek kell megvárnotok azt a pár órát, mire magamtól megteszem az utat.
Szombat Anna
KARANTÉN


*Weißling(n)é
RPG hsz: 386
Összes hsz: 2090
Írta: 2014. január 31. 23:17 Ugrás a poszthoz

Emma

 Még intett a rellonos srácnak, mielőtt Emma elkezdte kihúzni őt a pályáról. Tény és való, hogy már sokkal biztosabban állt a lábán. Ennek ellenére ugyanolyan szerencsétlenül állt és várta, hogy elérjék végre azt a korlátot, mely úgy hiányzott neki. Abban már biztos volt, hogy a legközelebbi ilyen ötletre nemet fog mondani. Egy hasonló kaland éppen elég volt egy egész életre. Vagy legalábbis erre az évre mindenképpen.
 Úgy tűnt lassan, nagyon lassan érik el a kijáratot, de mikor rálépett a biztos talajra, olyan érzése támadt, mintha a hajója zátonyra futott volna és nem kezd el ismét dülöngélni alatta. Magabiztosabbá és nyugodtabbá vált, de az első szabad széket letámadta és vette le azonnal a bérelt korcsolyáját. A kényelmes bakancsában már majdnem jó kedve támadt.
 - Nem történt semmi, csak beszélgettünk - bizonygatta mosolyogva Anna aggódó barátnőjét, de hiába mondta ki teljes bizonyossággal, Emma csak nem akarta elhinni. - Komolyan!
Visszaadta a korcsolyát a nőnek, miközben azon gondolkodott, vajon Emma mennyire is ismeri őt igazából. Sosem beszélgettek komolyabb dolgokról. Inkább csak elmentek ide, elmentek oda, bajba kerültek itt és elkéstek ott. De nem beszéltek ég arról, honnan jöttek, vagy hogy igazából kik ők. Még azt sem tudja, hogy Emma melyik városból jött vagy hogy előtte tudott-e a varázslásról. Bár van egy olyan sejtése, hogy itt hallott erről először. Talán ha legközelebb beszélgetnének is, mint Ombozival.
 Igazából tényleg nem mondott semmi olyat, ami bántó lett volna. Úgyhogy Emma rosszul értelmezte a dolgokat. Csak remélte, hogy ez a félreértés nem rontja meg a kezdődő kapcsolatukat.
 - Amúgy is, most ne ezen törd a fejed. Van még rövidebb túránk a Bajkeverők alagútján át - vigyorodott a lányra, miközben összehúzta maga körül a kabátját. A szél így estére felerősödött és eddig sem volt olyan meleg. A hó viszont szépen megvilágította a falucskát.
 - Készülj fel, remélem nem esünk bele ismét abba az antigravitációs izébe...
Szombat Anna
KARANTÉN


*Weißling(n)é
RPG hsz: 386
Összes hsz: 2090
Írta: 2014. február 3. 15:33 Ugrás a poszthoz

Dóra és Mesélő

 A hétvége szép és jó dolog. Az embernek nem kell(ene) tanulnia, ráér, hogy alaposan kinyújtóztassa tagjait. Hát ha még tavasz lenne, és sütne a nap meg csiripelnének a madarak és nyílnának a virágok... De most zord tél van, hideg, hó meg jég. Ennek ellenére Anna úgy döntött, hogy hátrahagyja a biztonságos és meleg kastélyt, hogy felhúzva vastag kabátját és sapkáját elmenjen egyet sétálni. Kapott egy kis zsebpénzt és mit kell tenni a zsebpénzzel, ha végre valahára megkapja az ember? Hát persze, hogy első adandó alkalommal el kell költeni!
 Tehát fogta magát és a bakancsát, hogy elinduljon felfedezni Bogolyfalvát. Egyszer már járt itt, Emmával, mikor korizni mentek, de ez este volt és kellemetlen. Úgyhogy nem jó élményként zárult. Hátha most megváltozik a dolog.
 Mint a mesében, Anna csak ment, mendegélt, szépen végig a Fő utczán. Hosszan ácsorgott a kirakatok előtt, néha pedig be is invitálták egy-egy boltba. Ne ácsorogjon szegényke ott a hidegben, mikor pénze is van meg kedve is elkölteni. Így hát bejárta az Ajándékboltot, folyamatosan tüsszögve az illatgyertyáktól - biztos kellemes lehet, ha nem csiklandozza folyamatosan az orrát -, és majdnem vett egy sétapálcát, amiben pálcatartó és távcső is volt, ám kiderült, hogy ez egy olyan tárgy, amire éveken keresztül kellene spórolnia. De abban azért biztos volt, hogy nagyon jól nézne ki, ha sétapálcával a folyosón lézengene.
 Miután vett egy jó nagy adag forrócsokit a cukrászdában, felmelegedve indult neki az újabb boltoknak. Hosszan elidőzött a Seprűboltnál. Bár nem nagyon értett hozzá, miért jobbak az egyes seprűk a másiknál (valószínűleg olyan lehet, mint mikor a filmekben kocsit vásárolnak - azokat sem igazán értette), de borzasztóan jó volt nézni ezeket a csodákat. Egyik szebb volt mint a másik és elgondolkodott, hogy nem ártana neki is beszereznie egy modernebbet a mostani ütött-kopott, ősrégi példányánál.
 Aztán benézett a könyvesboltba is, ahol talált már szórakoztató regényeket is. Már korábban is benézett volna a könyvtárba, de hát az olyan messze van és olyan sok könyv van ott és az sem biztos, hogy nem mind tankönyv. Úgyhogy rögtön be is szerzett egy ígéretes, jó vastag olvasmányt, amivel remélhetőleg jó sokáig elszórakoztatja magát.
 Úgyhogy lényegében már el is érte a célját, mire végzett a Fő utczával. Elköltötte minden pénzét, de a forró csoki még mindig melegítette belülről és a könyvvel a táskájában elégedetten indult tovább a Boglyas térre. Már kezdett elfáradni a sok jövés-menésben, úgyhogy szépen besétált a játszótérre, lesöpörte a havat a hintáról és gondosan maga alá gyűrve a kabátja végét, leült rá. Kicsit meglökte magát, mire a játék nyikorogva megmozdult. Ennyi éppen elég is volt, hogy tökéletesnek érezze ezt a napot. Már ha lehet ilyen. Bár azért örült volna, ha inkább tavasszal ejti meg ezt a kirándulást, mikor már meleg is van, de azért ez sem volt rossz.
Szombat Anna
KARANTÉN


*Weißling(n)é
RPG hsz: 386
Összes hsz: 2090
Írta: 2014. február 16. 21:09 Ugrás a poszthoz

Dóra és a Mesélőnk

 Éppen azon gondolkodott, hogy belekezd a könyvbe, amikor csatlakoztak hozzá. Először fel sem nézett, inkább azt élvezte, amint hintázás közben a cipője orrával bökdösi a havat és egyre mélyebb gödör lesz alatta. A porhó szemei pedig úgy szálltak alacsonyan a levegőben, mintha sűrűn esne a hó. Legalábbis a hangyáknak mindenképpen sűrűn esne, ha a hangyák ilyen időben kijönnének körülnézni.
 - Mi? Higy én? Lógatni az orromat? Nem is olyan hosszú... - védekezett azonnal, mikor meghallotta a kérdést. Fel is kapta a fejét, és hát kit lát maga mellett a hintában bebugyolálva sapkába, sálba, kabátba?
 - Jé, egy Dóra! Milyen kicsi a világ? - Nem mintha Bogolyfalva és Bagolykő olyan nagy lenne, de a pesti utcák után ez számára tényleg furcsa, hogy csak úgy összefuthat olyan emberrel, akit ismer. Meg az is nagyban közrejátszik, hogy amúgy sem ismer olyan sok embert errefelé.
 - Te meg hogyhogy erre? - tette fel a kérdést nem csak azért, hogy udvarias legyen. Tényleg érdekelte, ki olyan őrült, hogy ebben a hidegben és ebben a hóban kiüljön a szabadba hintázni.
 Meg is akarta kérdezni, nem haragszik-e még mindig rá a múltkori csokis süti baleset után, de inkább hagyta a témát. Azóta még nem beszéltek egymással és kicsit félt, hogy Dóra még nem teljesen bocsátotta meg neki. Bár az is lehet, hogy életbiztosítást kéne kötnie azoknak, akik vele akarnak lógni, még ha csak egy percig is. Komolyan! Nézzük csak, itt volt a talált süti esete - akár egy Sherlock Holmes könyvben! -, aztán ott volt a korcsolyázás, amikor feldöntötte azt a három embert, akik szóba mertek vele állni, múltkor meg fejjel lefele lógott a Bajkeverők alagútjában Emmával. Na de tényleg! Nem ártana kicsit fejlődnie. El is határozta fejben, hogy akármilyen szituációba kerül, ő bizony kihozza a legtöbbet magából és nem fog elesni/megégni/megütni/megfertőzni/megátkozni és egyebek.
 Eme elhatározás után rögtön meg is akarta mutatni, hogy ő bizony képes akár a vízen is járni, de inkább csak továbblökte a hintát. Jó lenne hógolyózni vagy valami, de ha Dóra még mindig haragszik rá, akkor nem biztos, hogy ez javítana a kapcsolatukon.
 - Na és hogy vagy? - tette fel óvatosan a kérdést, hátha ezzel kideríthet valamit. Abban már biztos volt, hogy a süti hatása már elmúlt, de itt nem is a fizikai "hogy-vagy"-ra értette.
Szombat Anna
KARANTÉN


*Weißling(n)é
RPG hsz: 386
Összes hsz: 2090
Írta: 2014. március 2. 14:14 Ugrás a poszthoz

Reggelizzünk /vagyis Ádám és Emma... meg aki még csatlakozik/

 Éppen farkasok elől futott. Sötét erdő, újhold és nedves föld... minden, ami ilyenkor kell, hogy elbotoljon a kiálló gyökerekben. Fel is borult. Felhorzsolta a térdét, és a keze belesüppedt a ragacsos sárba. Előző este eshetett az eső, ő meg ebben a hatalmas ruhában próbál menekülni. Hallotta a négylábúak csaholását maga mögött. Megpróbált gyorsan felállni, de elbotlott a hosszú ruhában és ismét visszaesett. Hátranézett, reménykedve, hogy üldözői még messze vannak, de már csak egy nyitott állkapcsot látott, amint a torka felé ugrik.
 Ekkor ült fel hirtelen az ágyában. A gólyalak megnyugtató, piros színei fogadták. A nap fakó fénye beszűrődött az ablakokon, így teljességgel megbizonyosodhatott arról, hogy már nem az erdőben rohan. A legtöbb ember mondhatná, hogy ilyen szörnyű rémálom után már rosszul indult a napja, de Anna nem tartozik ezek az emberek közé. Olyan élénk lett tőle, hogy azonnal kipattant az ágyából és fülig érő szájjal kezdett el válogatni szanaszét szórt ruhái között.
 Végre történt valami izgalmas, még ha csak álmában is. Érezte, ahogyan a szíve a torkában dobog és az adrenalin végigjárja a testét. Már alig várta, hogy elmesélje valakinek!
 Belenézett a tükörbe, hogy egy kicsit megigazítsa a haját, de az úgy állt, mint ahogy szokott: kissé kócosan, de mégis elég rendezettnek tűnt. Végigsimított rajta, megtéve a szükséges erőfeszítést, hogy rendbe hozza - bár ez csak látszólagos dolog volt -, és már rohant is le a nagyterembe reggelizni. Hosszú, gyors léptekkel végigbaktatott a folyosókon, majd belépett a Nagyterembe. Egy pillanatra megállt az ajtóban, hogy szemügyre vegye az emberkínálatot, majd meglátta Emmát és elkezdett felé sietni. Boldogan huppant le a padra mellé, miközben mindenkinek köszönt, aki szembe jött vele. Néhányan elég furcsán néztek rá emiatt.
 - Szép jó reggelt mindenkinek! - köszönt az asztaltársaságnak széles vigyorral, és a kakaó felé nyúlt.
 - Képzeljétek mit álmodtam! - mesélte lelkesen, miközben kiöntötte az italt, megkente a kiflijét vajjal, majd elkezdte belemártogatni a kakaóba. - Elköltöztem Erdélybe, és hozzá akartak adni  az ottani farkasfalka fiához... a herceghez vagy mi. Mert ugye ezek nem igazi farkasok voltak, hanem ilyen animágus-szerű izék. Na mindegy. Szóval én meg nem akartam ezt, és megpróbáltam elszökni egyik éjszaka, de ők meg üldözőbe vettek és meg akartak ölni, mert ellenszegültem a törvényeiknek. Hát nem izgalmas? - tömött a szájába csillogó szemekkel egy nagy adag vajas-kakaós kiflit.
Szombat Anna
KARANTÉN


*Weißling(n)é
RPG hsz: 386
Összes hsz: 2090
Írta: 2014. március 2. 17:06 Ugrás a poszthoz

Axel

 Kár lenne egy ilyen szép napot veszni hagyni!
 Ezzel a felkiáltással indult neki szokásos körútjára a kastélyban. Sosem járta be az egész épületet. Arra még egy nap sem lenne elég. Mindig csak egy-egy kicsi részt. A hangulatától függően döntött, merre induljon. Ha rossz kedve volt, akkor a sötét alagsorba ment, ha még annál is rosszabb kedve volt és nem érdekelte semmi a világban, elrejtőzött az Eridon torony valamelyik kevésbé látogatott zugában. Szerette a nyugati és keleti szárnyat, az északit meg a délit. De a Könyvtárral még mindig nem volt kibékülve. Inkább lement a falu könyvesboltjába, ha más világokra vágyott.
 Most viszont úgy döntött, elmegy megnézni régen látott festmény-barátait. Ha bár legutóbb nem éppen kellemes esemény történt itt, de hát a borgőzős bácsik figyelmeztetni próbálták. Arról meg igazán nem tehetnek, hogy Anna meg ilyen ügyetlen volt. Bár szerette a zsivajukat, a jókedvüket és úgy mindenüket, nagyon régen járt már erre. És bizony ilyen szép napon nem is lehetne másfelé menni, mint hozzájuk.
 Dudorászva sétált végig az ódon falak között, miközben élvezte, ahogy egy-két ember fejcsóválva utána bámul. Az ő bajuk, ha nem értékelik a jókedvet. Meg amúgy is, Annának nem volt ám olyan rossz hangja. Csak nem igen szokta használni. Mert hát mi van akkor, ha esetleg valaki megszólja érte? Az intézetben is inkább csendben kellett üldögélni, miközben a nevelőnők magyaráztak nekik az illemről. (Bár mi tagadás, valószínűleg senki sem figyelt arra, mit mondanak. Az asztal alatt játszottak a becsempészett labdával.)
 Szóval a lényeg a lényegtelenségben, nagyon jókedvűen ment-mendegélt a folyosókon, mígnem egy sarokkal előrébb meg nem hallotta a jól eső nevetéseket. Rögtön széles vigyor jelent meg az arcán, és kicsit felgyorsította lépteit. Aztán meghallott valami mást is. Zenét. Talán hegedűt? És milyen vidám dallam!  Ha lehet, akkor még jobban elvigyorodott. Talán csatlakozott a festmények sokaságához egy zenekar is? Milyen izgalmas lenne új alakokat látni a folyosón!
 Be is kanyarodott a sarkon, ám ahelyett, hogy az üres lett volna, egy szőke srác zenélt a portréképeknek. De abból legalább igaza volt, hogy hegedűről van szó. Bár őszintén szólva, elég félreismerhetetlen a hangja, de sose lehet tudni egy ilyen helyen, mint a Bagolykő.
 Nem is ment tovább, megállt a sarok takarásában, és hallgatta, ahogyan a fiú játszik. Lába az ütemet kopogta a padlón, de csak halkan és óvatosan. De a zene egyre jobban tetszett neki, és bizony milyen eridonos az olyan, aki nem használja ki a lehetőséget a mókára?
 Nem bírta tovább és pörögve-forogva táncolt be a folyosóra, hangosan üdvözölve a vidám portrékat. A vigyort továbbra sem lehetett levakarni az arcáról, így üdvözölte az idegen zenészt, és kezével mutatta, hogy ne zavartassa magát, nyugodtan folytassa a játékot. Addig ő itt nagyon szívesen táncol rá, bár egy párral még jobb lenne.
Szombat Anna
KARANTÉN


*Weißling(n)é
RPG hsz: 386
Összes hsz: 2090
Írta: 2014. március 2. 21:51 Ugrás a poszthoz

Brigi

 Ez egy nagyon szép nap, egy egészen elfogadható időjárással. A madarak csiripelnek, a nap süt, szivárvány az égen... Na jó, lehet, hogy ezeket már csak odaképzeli. Olyan jó kedve van, hogy akár az egész iskolát beboríthatná vele. Éppen naggggyyyoon elégedett magával. De nagyon. Tényleg. Átment Repüléstanból. És nem csak annyi, hogy átment, hanem KÍVÁLÓval ment át. Úgy bizony! Bár abban már fogalma sem volt, hogy mennyiben fog ez neki segíteni jövőre a kviddics meccseken. Elvégre az nem túl hasznos, hogy tudja a Budapest Bajnokságon részt vevő csapatok nevét. Na de nem is ez a lényeg. A lényeg, hogy az élet szép és ilyenkor ünnepelni kell!
 Ki is akart szabadulni a kastélyból, elvégre épp elég időt töltött már itt a tanulás miatt. Szóval fogta magát és a bakancsát, hogy útnak induljon Bogolyfalvára. Aztán meg visszaszaladt pár csörrenő pénzérméért, mert hát ugye anélkül nem buli a buli.
 Latyakos, saras, ragacsos undormányon keresztül tört át, mígnem eljutott a... cukrászdáig. (Ugye nem gondoltátok komolyan, hogy kocsmába megy?) Beléptére meg is szólalt a csengő, ám amint nézte, elég zsúfoltnak tűnt minden. Talán egy asztal volt még üres, az ablak mellett, ami pont meg is felelt volna neki, ám csak nem akart ilyen sárosan keresztülcaplatni és leülni. Úgyhogy úgy döntött, először a mosdót veszi célba, hogy legalább a bakancsról letörölhesse a sarat. Átverekedte magát a nem kicsi embertömegen, majd ott fogott egy nagy adagnyi papír kéztörlőt és elkezdte suvickolni a lábbelit. Körülbelül tíz percig szenvedhetett, mire úgy döntött, ennél szebb már úgysem lesz, pedig csak annyit ért el, hogy elmaszatolódott sötétebb barna réteg került a világosbarna bakancsra.
 Még így is mosolyogva lépett ki a zsúfolt tömegbe és indult el a legutóbb kiszemelt asztalához, ám ott már ültek. Nem is egy ember. Egy egész légiónyi társaság! Kicsit zavartan körbenézett valami más hely után kutatva, de mindenhol voltak. Mégis mit ünnepelnek ennyire? Esküvőről jöttek, vagy mi?
 Kezdett kicsit lelombozódni, mikor a sarokban megpillantott egy leányzót, egy üres székkel együtt. Igaz, hogy nem illik csak úgy odapofátlankodni másokhoz, de a szükség nagy úr! Úgyhogy ismét átverekedte magát a túlsó sarokba és kissé tétován megállt.
 - Szia, bocsi... csak... gondoltam megkérdezem, leülhetnék-e ide, mert sehol sincs hely... - kezdett bele zavartan a mondókájába, majd rájött, ez milyen hülyén hangzik, úgyhogy inkább folytatta. - Nem akarok tolakodó lenni, meg tudom, hogy általában is szedik fel a pasik a csajokat.... de én a fiúkat kedvelem, tényleg! Csak kellene egy kis hely...
 Még szerencse, hogy megérkezett a pincér, különben még jobban belezavarodik a kismonológba, és a végén nem csak idiótának fogja nézni a lány, hanem egyenesen még el is küldi, sőt, talán még ki is zárják a cukrászdából!
 A pincér lerakta az asztalra a tortaszeletet, és abban a pillanatban el is feledkezett az iménti kínos esetről.
 - Nahát, sajttorta! Imádom! Tudna nekem is hozni egyet? - fordult izgatottan az éppen távozó felszolgáló felé.

Szombat Anna
KARANTÉN


*Weißling(n)é
RPG hsz: 386
Összes hsz: 2090
Írta: 2014. március 12. 20:59 Ugrás a poszthoz

Dóra és a Mesélőnk
/Sivatagi-show első felvonása/

 Hogy ismerjük-e egymást? Milyen kérdés ez? Egy pillanatra nem tudja eldönteni, hogy ez most jó jel, vagy éppen sértésnek vegye, hogy nem ismeri fel a lány őt.
 - Anna... tudod... csokis süti meg ilyesmi... - kezdte kicsit óvatosan, miközben folyamatosan Dóra arcát fürkészte. Még mindig nem volt biztos benne, hogy nem csak szórakozik vele. Talán így akar bosszút állni a múltkori dologért, vagy csak unatkozik vagy... tényleg nem ismerte meg.
 Jobban belegondolva azonban nem is lehet olyan meglepő a dolog. Talán túl sok a téli felszerelés. Elvégre akkora kabát van rajta, hogy akár két ember is elférne benne, na meg a sál! Még az otthonban kapta. Elvileg valami segélyszervezet küldte, ahol ruhákat kötnek a rászorulóknak. Úgy is nézett ki: kissé lukacsos volt, néhol hibás és nagyon nagy. Vagy négyszer tekerte körbe a nyakán, de még így is bőven lógott mindenfele.
 Miközben jó hosszan végiggondolta ezt, Dóra már rég túllépet a felismerésen, és a válaszából ítélve be is azonosította őt. Vagy mindenesetre a bemutatkozás megtette a hatását.
 - Nem is tudom, azóta még nem találkoztam elhagyatott dolgokkal, de azért meggondolom, mielőtt bevállalnám - vigyorodott el szélesen. Ezek szerint mégsem haragszik rá, bár az is lehet, hogy ez csak célozgatás a múltkorira. Úgy dönt, inkább az előbbi verziót fogadja el igaznak. Így azért egyszerűbb a beszélgetés.
 Alig fejezi be a mondatot, mikor a szél feltámad és lássanak csodát, a kilométeres sál az arcában köt ki, jó alaposan megtekeredve. A lyukakon keresztül kicsit kilát, de inkább becsukja a szemét, ugyanis a szél nem csak a sálat, de a porhót is erőteljesen az arcába fújja. Még jó, hogy a haját legalább a pomponos sapkája lefogja, így legalább azt megúszta. Így is épp elég feladat valahogy megoldani, hogy a hosszú anyagot a helyére igazítsa.
 Bár a szél metsző hideget hoz magával, mégis elálmosodott egy pillanatra. Talán az egész napos kószálás teszi. Azon kezdett járni az agya - miközben harciasan bajlódott a sállal -, hogy talán vissza is megy a kastélyba, mikor a hideget egy pillanat alatt váltotta fel a forróság. Még a szél is elállt, úgyhogy sikeresen megszabadította magát kígyózó fogvatartójától. Egy pillanatig azt hitte, elaludt a hintában, de akkor nem fordulna ez meg a fejében. Látott már ilyesmit, a tévében, na de hogy ő is itt álljon egy igazi sivatagban... Na, ez tényleg elég álomszerűnek tűnik. Egy szerencséje volt, hogy nem csak ő keveredett ide, ugyanis Dóra közvetlenül mellette állt.
 - Hoppanáltunk? Én még nem tudok... - Az álom után a második gondolata. Akkor már az álomra több esélyt látott.
 - Életveszély? Ugyan! Kézben tartom a dolgokat!
 Megpróbált magabiztosnak tűnni, bár abban már kevésbé volt biztos, hogy ez kívülről is látszott. Remélte, hogy a legközelebbi találkozása a lánnyal már nyugodt lesz, de úgy tűnik, ha ezek ketten itt összekerülnek, vonzani kezdik a furcsaságokat. Végül is nem olyan rossz dolog ez...
 Kezdett egyre melegebb lenni, így fogta magát és Dóra példáját követve megszabadult téli bundáitól - bunda alatt értendő a kabát és a sál is -, majd valami fogódzó után nézett. Homok, homok, homokdomb, homokbucka, homok dűne, homokvölgy, ember két tevével, homokhegy, homokdomb... Várjunk csak, ember két tevével! Na, ez már valami!
 - Menjünk, kérdezzük meg... merre kellene mennünk, hátha ő tud valamit - mutat a férfi irányába és megküzdve a homokkal a helyes irányba indul el. Remélte, hogy Dóra is látja. Nem akart csak képzelődni, hisz... mégiscsak kézben tartja a dolgokat!
Utoljára módosította:Szombat Anna, 2014. március 12. 21:18
Szombat Anna
KARANTÉN


*Weißling(n)é
RPG hsz: 386
Összes hsz: 2090
Írta: 2014. március 20. 22:43 Ugrás a poszthoz

Tolland

 Végre kitavaszodott! Erre várt... a legutóbbi tavasz óta. Végre nem kellett azokba a hatalmas bundákba járnia és azt a borzalmas sálat is otthon hagyhatta. Elég volt egy egyszerű dzsekit magára kapnia egy kicsit vastagabb felsővel és már érezhette is kint a napsütést.
 Igen, a napsütés. Ez hiányzott neki a leginkább. Na meg a szabadidő, ami végre valahára elérkezett. Vége a vizsgáknak - bár az eredményekért még izgulhat egy kicsit - és bizony itt van az a szünet, amit sok gyerek úgy vár. Anna is nagyon szívesen hazamenne, meg nyaralna, meg játszana a tesókkal... de neki marad az iskola annak minden izgalmával és felfedezni valójával. Szóval fogta magát, meg azt a nagy kíváncsiságát, felkapott egy kopott táskát, elkészített egy szendvicset és nekiállt a túrának.
 Tervei szerint ilyen szép időben az erdőben a legszebb, és mivel Pesten keveset látni belőlük, ezért Annának egyszerűen muszáj megnéznie kicsit közelebbről. Jó lenne valaki, aki társául szegődik, de nem akart senkit ezzel zavarni. Talán beszerez egy állatot vagy valami. Ilyenkor hiányzott neki Sef társasága, na de hát ő ott maradt a Mangrowe erdőben. Istenem, de szép is volt az!
 De inkább térjünk vissza a jelenbe. Szóval Anna ment és mendegélt, amikor elérte az erdőt és azokat a borzalmasan nagy fákat azokkal a vastag törzsekkel. Olyanok voltak, mint valami óriási őrzők, akik védelmezik a természetet. Legszívesebben odabújt volna az egyikhez, és átölelte volna. Bár nem volt a környéken senki, egy kicsit azért kellemetlenül érezte volna magát ez miatt, így inkább hanyagolta az ötletet - de meg nem állhatta, hogy ne bámulja meg alulról is őket.
 Akkor tűnt fel neki igazából a faházikó az egyik távolabbi fára erősítve. Egy igazi fahát! Annyiszor álmodott már arról, hogy egyszer elszökik az erdőbe, és egy faházban fog élni, és Robin Hood nyomába lép. Nyilakat fog gyártani és vadászni fog, aztán mások is csatlakoznak hozzá, mert egyedül azért mégsem olyan jó.
 Szélesen elvigyorodott, amint elkezdett felmászni a faházba. Biztosan van egy csomó régi dolog ott az előző lakóktól. Egy újabb kaland. Már érdemes volt eljönnie a kastélyból.
 Azonban fent a házikó nem volt olyan üres és elhagyatott, mint képzelte. Még maga a helyiség sem tűnt kopottnak. Biztos magánlaksértést követ most el. Legszívesebben már el is tűnt volna, mielőtt a fiú észreveszi, de akkora zajt csapott mászás közben (na meg persze az sem lehetett halk, ahogy nekiment a sarokban álló vödröknek), hogy nincs ember, aki ne hallaná meg.
 - Nagyon sajnálom, nem akartalak zavarni, én csak azt hittem... szóval, hogy lakatatlan... és kíváncsi voltam, meg minden. Biztosan jó lehet itt lakni, az erdőben... de akkor... inkább megyek... - kezdett el makogni meg mekegni zavarában. Annyira azért tisztában van az etikettel, hogy nem állítunk csak úgy be más lakására.
Szombat Anna
KARANTÉN


*Weißling(n)é
RPG hsz: 386
Összes hsz: 2090
Írta: 2014. március 21. 22:19 Ugrás a poszthoz

Tolland

 Egy pillanatra meglepődött, amikor csak úgy odajött hozzá az idegen és arrébb húzta... honnan is? Hoppá, nagy zavarában észre sem vette, hogy pontosan a feljáró felé hátrált. Kész szerencse, hogy nem sétált bele a lyukba. Vagyis inkább szerencse, hogy a fiú nem nézte csak úgy az ügyetlenkedését. Pedig megígérte magának, hogy végre nem fog elrontani semmit.
 - Köszönöm - sütötte le a szemét még zavartabban, majd mikor közölte, hogy igazából ő is ugyanolyan diák, mint Anna, kicsit megnyugodott. Hát persze, hogy diák, ilyen fiatalon biztosan nem engedné senki, hogy egyedül, egy fa tetején éljen. Bár a szarvasos, kötött pulcsiban kicsit hasonlított egy favágóra. Vagy a favágó fiára. Attól függ, mennyire érett és önálló. De ez már egy másik történet, kanyarodjunk vissza a jelenhez.
 - Szombat Anna - mutatkozott be ő is, bár nem tudta visszafojtani kitörő nevetését. (Azért dicséretére váljon, hogy erőteljesen próbálkozott, és nem lett olyan harsány, mint ahogy indult.) A Toll becenév és az erdei faházban élő fiú története újabb fordulatot vett, és úgy érezte, talán egy íróval áll szemben. De szóvá azért nem tette, hisz az már tényleg nem lenne illedelmes.
 - Nem szeretem a beceneveket, főleg, hogyha az Annát próbálják, úgyhogy se a Pannira se az Ancsára nem hallgatok - szögezte le azonnal, és magában már biztos is volt, hogy Tollandnak fogja továbbra is hívni a most már kevésbé idegent.
 - Levitás! Vannak ott ismerőseim, nem is egy! Bizony ám, népszerű vagyok... vagyis szeretnék lenni... vagyis... inkább hagyjuk. Szóval Eridonos másodéves vagyok, és remélhetőleg tovább is lépek, nem ragadok le a kettes számnál. - Bizony, Anna kicsit félt, hogy talán egy-két tantárgyból nem sikerült olyan jól az a vizsga, mint kellett volna, így most már csak az imák és könyörgések segítenek. Bár megfordult a fejében, hogy beszökik az egyik tanár irodájába, kikeresi a dolgozatot és kijavítja, de még nem szedte össze a bátorságát. Meg amúgy, lehet, hogy igazából mindent tudott és akkor csak rontana a helyzeten.
 - Ismered Dórát? Lipovszky Dórát? Vagy Dolánszky Alexet? - sorolt még volna fel neveket, akiket ismer, de nem beszélt még több kékkel. Pedig aranyosnak tűntek... így messziről mindenképp.
 - Remélem nem kell elmennem a szünetre. Én bízom abban, hogy kidumálhatom magam és maradhatok. Sokkal szebb és jobb ez a környék, mint ahol egyébként lennék - nem nagyon szeretett erről beszélni, így ennyivel szerette is volna lezárni ebben a témában az ő részét. - Na és te? Hazamész a szülőkhöz?
Szombat Anna
KARANTÉN


*Weißling(n)é
RPG hsz: 386
Összes hsz: 2090
Írta: 2014. március 23. 00:11 Ugrás a poszthoz

Tolland

 Nahát, milyen kicsi a világ! Hányan is vannak a levitások? Talán félszázan... közülük is csak kettőt ismer, és erre kiderül, hogy a kettő közül az egyik pont Tolland szobatársa! Hát mi ez kérem szépen, ha nem egy jel? Hogy mire, azt viszont ég ő sem tudta.
 - Azeroth? A szobát hívják Azerothnak? Elneveztétek a helyet, ahol laktok? - Ez legalább olyan furcsa volt a számára, mint a neve. Számára a lakóhelye mindig csak szoba volt. Vagy maximum az otthon. De mivel ezek mindig változtak, soha nem is adott semmi nevet neki. Az már azt jelentené, hogy kötődik a helyhez, ő pedig nem kötődött sehova. Vagyis eddig nem kötődött sehova. A hangsúly pedig az "eddig" szón van. A Bagolykő kicsit megváltoztatta a dolgokat.
 Tolland csak mesélt és mesélt, Anna néha belekérdezett a dolgokba, ő meg csak válaszolt. Na nem csak az udvariasság miatt. Tényleg érdekelte, hogyan boldogulnak ők egy hatalmas kerekesszékkel a szobában... bocsánat, Azerothban. (Mintha a Gyűrűk ura egyik helye lenne, valahol Arnor környékén.) Bár biztosan nagyobb helyet kaptak, mint ami nekik jutott. Már a második éve végén jár az iskolában, de ő még mindig a gólyalakban lakik. Egyedül egyetlen ágyat mondhat a magáénak, bár olykor a manók rendrakása eléggé felforgatja a helyet. A tökéletesen átlátható káosz után a zavaró rendben sosem talált meg semmit. Lehet, hogy le kéne szólnia nekik, hogy ne takarítsanak az ő ágyánál, majd Anna megcsinál mindent.
 Mikor Tolland befejezte a mondandóját, Annán volt a sor, hogy reagáljon és meséljen egy kicsit a gólyalakról. Bár korántsem volt olyan sok mondanivalója. Mesélt egy-két emlékezetesebb párnacsatáról (amikor majdnem kitörték az ablakot, de szerencsére a hosszú repedést egy ötödéves a pálcájával helyrehozta, mielőtt bárki megtudhatta volna), mesélt arról az ámokfutásról, mikor valaki bebújt más ágyába, mert azt hitte az övé és így tovább. Igaz, ami igaz, volt egy-két érdekes története, de ezek az Eridon tornyában mindennaposak voltak... kis túlzással.
 - Nem akarsz visszamenni? Várjunk csak, kitagadtak, mert varázslónak születtél és használod a képességeidet? Akkor nem is használhatnál otthon varázslatot? Ez mekkora hülyeség! Egy szülő nem tehet ilyet! - Na jó, valljuk be, egy kicsit felháborodott azon, amit hallott. Az ő fejében az a "szülő", aki nem adja le a gyerekét és elvállalja a szerepet, csak jó lehetett, aki gondoskodik róla és a jövőjéről. Olyan ember, aki szeret.
 Mikor rádöbbent arra, hogy hangosan is kimondta a gondolatát, ijedten kapta a szája elé a kezét.
 - Bocsánat, nem úgy gondoltam. Biztosan nagyon aranyosak és kedvesek.  
Utoljára módosította:Szombat Anna, 2014. március 23. 00:15
Szombat Anna
KARANTÉN


*Weißling(n)é
RPG hsz: 386
Összes hsz: 2090
Írta: 2014. március 23. 10:45 Ugrás a poszthoz

Dóra és a Mesélőnk
/Sivatagi-show második felvonása/

 Mire odaértek a férfihoz, dőlt róla a víz, még a szája is kiszáradt ebben a nagy melegben. Úgy tűnt, a Napnak már-már gyilkos sugarai érik a földet. Már kezdett csak arra gondolni, hogy menjenek vissza a játszótérre, ahol elég hűvös van. Aztán a férfi elkezdett valami fura nyelven hadoválni nekik, és Anna úgy nézett rá, mint akinek elmentek otthonról.
 - Szuper, az egyetlen ember erre nem ért magyarul... - súgta oda Dórának, és míg a férfi tovább magyarázott, elkezdte felmérni a terepet. A vándor nagy turbánt hordott, sötét bőre és sötét szeme volt. De Annát jobban érdekelte az a két állat, ott a közelben. Még sosem látott tevéket, csak képeken és ezek bizony sokkal rondábbak voltak élőben. Álmatag képük volt, lassúnak és lomhának tűntek. A férfi jól megpakolhatta mindkettőt, bár ez csak viszonyítás kérdése. De ami szembetűnt neki, az a sárga papír, ami a teve oldalán lógott. Ez még nem is lenne furcsa, de ki az, aki szöveggel kifele tartja a papírt?
 Addig elmélkedett, míg a férfi egyszer csak meg nem szólalt ismét, immár tisztán és érthetően magyarul. Anna már éppen hálásan nézett volna rá, ha a mogorva férfi nem kéri számon tőlük, hogy eltévedtek. Kezdett egyre idegesebb lenni, és mielőtt még visszaszólhatott volna, Dóra közölte a feltételeiket.
 Már nem is volt olyan mogorva, amikor meghallotta a pimasz, ám annál okosabb választ. Vigyorogva odaállt Dóra mellé, és hogy magabiztosabbnak és lazábbnak tűnjön, a kezét a zsebébe süllyesztette. Akkor érezte meg az apró kavicsokat a kezében. Legalábbis érintésre kavics formájuk volt, és ami a lényeg, hogy nem is kevés volt belőle a zsebében. Egy pillanatra elkerekedett a szeme, de remélte, hogy Ghaffar ezt nem vette észre. Megmozdulni sem mert az izgalomtól és félt, hogy ha az arab esetleg rájön, hogy nem csak kabát és sál van náluk, kirabolja őket és ott hagyja őket szomjan halni a sivatag közepén. Először csak kapják meg a vizet, amit Dóra kért, utána pedig még alkudozhatnak. A biztonság kedvéért azért óvatosan készen létbe helyezte pálcáját, és fejben végigment azokon a varázslatokon, amiket esetleg itt alkalmazhatnának.
Szombat Anna
KARANTÉN


*Weißling(n)é
RPG hsz: 386
Összes hsz: 2090
Írta: 2014. március 23. 20:45 Ugrás a poszthoz

Évzáró/Évnyitó - Rimóczi Tímea Sára

 Már megint késve érkezett, mint mindig. Amikor hirtelen berontott a terembe, több diák is megfordult a ricsajra. Na nem baj, már kezdte megszokni. Sikerült még az igazgató beszéde előtt megérkeznie, úgyhogy semmi gond. Pont akkor állt fel a pódiumra a diri, mikor ő leült a háza asztalához egy - eddig még ismeretlen - lány mellé. Mivel a saját évfolyamánál mát nem volt hely, ezért a szabad végére ült a hosszú asztalnak. (Bár még nem volt teljesen biztos, hogy melyik is az évfolyama... lehet, hogy évet kell majd ismételnie? Kikészíti a várakozás! Miért nem tudják a tanárok időben kijavítani azokat a vizsgákat?)
 Miközben az igazgató beszélt, alaposabban szemügyre vette a többieket. Valamilyen szinten mindenki ki volt öltözve, ő meg csak a talárját húzta fel. Kicsit kilóghatott a sorból, bár neki nem is voltak olyan új és szép ruhái, mint a többieknek. Kicsit kellemetlenül érezte magát, fészkelődött a padon, de amikor elhangzott a beszédből az Eridon ház neve, elkezdett figyelni. Hát igen, a harmadik helyezés is igen szép, elvégre mégiscsak dobogó. Majd az élménybeszámolókból kihagyja, hogy lényegében az utolsó előttiek lettek.
 Hevesen meg is tapsolta saját magukat, bár őszintén szólva, nem tett hozzá túl sokat ahhoz a majdnem kétezer ponthoz. Igen, inkább a többieknek gratulált, de mivel minden ismerőse olyan messze ült, így csak a hangos taps maradt hódolata kifejezésére.
 Aztán megjelentek előttük az apró ajándékcsomagok. Hát erre nem is számított. Eddig az ilyen ünnepségekről sajnos lemaradt, egyéb, pesti elfoglaltságai miatt, és bizony ez most nagyon új volt neki. Imádta az ajándékokat, és általában amit kapott, alig merte használni. Olyan becsben tartotta, mintha a kalózok ládájára bukkant volna. Volt is egy kisebb doboza, amit egy keresztbe tett kard díszített - hozzá kell tenni, nem túl művészi abból a szempontból, hogy ő készítette -, és abban tartotta a legértékesebb ajándékait.
 Gyorsan csomagolni is kezdett, és izgatottan bontotta ki a füzeteket, pennákat és tintákat.
 - De jó, neked is van benne piros színű tintád? - fordult oda a mellette ülő lányhoz, és felemelte az üvegcsét. - Nézd, van egy csomó fekete is benne!
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Szombat Anna összes hozzászólása (412 darab)

Oldalak: [1] 2 3 ... 13 14 » Fel