A kontinensen zajló játékok színhelye - a kezdő hozzászólásban jelezzétek, melyik országban is jártok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=703547#post703547][b]Sebastian Sieger - 2017.09.23. 16:30[/b][/url]

Azt hiszem, mondhatjuk azt, hogy az utóbbi pár hétben az életem rendeződni látszott. Lassan ismét elkezdhettem edzeni, Lewyék bejelentették, hogy kit szeretnének keresztapának - te jó ég, még mindig nem hiszem el, hogy ennek az embernek gyereke lesz -, és hát, mi is elég sok időt töltöttünk el Hannahval együtt. Már az idei cuccom is megvolt az oktoberfestre, gyakorlatilag holnap terveztünk oda is indulni, előtte viszont még volt egy dolog, amit le kellett tudnom. Méghozzá, minél előbb, ha nem akarok megint leukoplast áztató szerencsétlen hülyegyerek lenni. Így vettem egy mély levegőt, felvettem a bőrkabátomat, majd kb egy tizenöt perc kocogás után álltam meg a ház előtt, a szakadó esőben, felfelé hunyorogva, hogy ugyan már, csak itthon van. Nem igazán volt szükségem plusz időre, hogy mérlegeljek, a kezem már a kapucsengőt nyomkodta, mintha éppen atomtámadást szeretnék indítani valaki ellen. Egy ingerült mozdulattal túrtam hátra a homlokomba lógó nedves tincseket, majd ismét felsandítottam.
- Az isten szerelmére, vedd már fel... - motyogtam magam elé, még én is alig értettem, de nem is ezen volt a hangsúly.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=704657#post704657][b]Arlen Leon Loveguard - 2017.10.02. 12:22[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=705038#post705038][b]Maja Bojarska - 2017.10.06. 23:49[/b][/url]

Egészen kellemes és napocskás szombat ez a mai, annak ellenére is, hogy nem aludtam túl fényesen, mert olyan volt, mintha valaki apró tűcskékkel böködné a talpimat meg a derekamat. Nem szeretem ezt, néha csak úgy jön az érzés, én meg nem tudok tenni ellene. Nagy nehezen sikerül valamikor hajnali öt körül elaludnom, de nyolckor már ébresztő volt. Kipihent nem voltam, de lelkes igen, mert vártam már a napot nagyon, hiszen Lewynek edzése van, aminek az elejét nézni is szabad, meg még Alíz is jön. Minden szépnek tűnt.
Reggeli, fél órás ruhapróbálás, miben nem vagyok olyan, mint egy bolygó, majd Volt hamijának kitétele volt, aztán szépen bedobtam a popómat Lewcsi mellé a kocsiba egy hatalmas puszi dobása kíséretében, hogy mehetünk. Ő kirakott engem az Alízzal megbeszélt helyen és indult is tovább, mi majd odatalálunk valahogy alapon. Vagyis én állítottam, hogy megoldjuk. Végül is sikerült is. Ott csücsikéltem a szöszi társaságában, néha integetve befelé, még ha nem is kellett volna se a férjemet, se a Pandácskát zavarni, nekem szokásom. Rossz szokásom. Azonban egész gyorsan elment az idő, ők elvonultak a zárt edzésre én meg a barátnőmbe kapaszkodva vonultam ki az edzőközpontból, majd fogtunk egy taxit és a belváros felé vettük az irányt.
- Nem vagy szomjas vagy éhes? Esetleg előbb még nézelődjünk kicsit? Közben mesélhetnél, mi újság a suliban?
Elég sok idő eltelt, utoljára a szünet elején találkoztunk még talán futólag, mielőtt kiköltöztünk ide Lewyvel. Furcsa volt, máig az ez a távolság, de igazából szeretek itt lenni. Meg nem is olyan sok a furi és lenéző bámuló szempár, itt inkább érdeklődőek és kíváncsiak csak.
- Mesélte Lewy, hogy maradtál prefektus Luca meg az ő vezetése alatt is, örülök neked.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=705288#post705288][b]Antoinette Myra Blackburn - 2017.10.09. 11:23[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=706437#post706437][b]South West - 2017.10.23. 11:22[/b][/url]

Mosolygott. Felszabadult volt. Levetette Máté szemüvegét és talárját, hogy Nicolas bőrébe bújva ismét meglátogassa egyik ismerősét. Kevés emberrel tartotta a kapcsolatot előző életeiből. Nagyon kevéssel. Igazából Traiannal sem levelezgetett, de a segítségét akarta kérni egy-két dologban.
Ritkán tért vissza ugyanarra a helyre, és most, hogy a rezervátum istállói mellett sétált, elkapta a nosztalgia. Majdnem egy egész évig dolgozott ott Nicolasként. Az angliából érkező ifjú, akinek se pénze, se szállása, csak egy hátizsák tele kopott ruhával. Akkor nyugodt életet akart. Előtte csempészekkel dolgozott, és ez bizony az arcán is meglátszott. Nyúzott volt, kissé beesett, és tökéletesen passzolt Nicolas előtörténetéhez.
Itt azonban befogadták, megnyugodott, már amennyire ez South-tól tellett. Traian pedig azóta istállófiúból gondozóvá lépett elő. Nem tudta, hogy South megjelenik nála. Nem értesítette, így most csak az istállók körül ólálkodott, hátha meglátja majd egykori barátját. Igen, mert Traian csak egy évig, de a barátjának mondhatta magát.
Nem tudta, hogyan fog reagálni, ha megjelenik. Azok után, hogy hosszú éve elteltével sem válaszolt egyetlen levelére sem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=707849#post707849][b]Maja Bojarska - 2017.11.11. 19:57[/b][/url]

A november az a hónap az évben, amikor nem tudom eldönteni, hogy szerintem már tél van-e vagy sem. Nincs meleg, érzem is, hogy eléggé vacogós az idő, mégis kibontott kabáttal és nem felcipzározott pulóverrel toporgok a McDonald’sban, ahol nagyjából fél óra volt, mire sorra kerültem. Elég nyűgösen és jó sok grimasszal viseltem mindezt, mert nem volt kényelmes. Már nagyon éreztem, amit a néni legutóbb elmondott, már az utolsó két hétben vagyunk, de a napok így is csiga lassan mentek. Minden reggel egyre idegesebben ébredtem, ha korgott a pocim, arról sem tudtam már, hogy az jó-e úgy és kicsit féltem is. A lábaim megadóan akartak volna minden sétától visszavonulót fújni, de rosszul éreztem magam otthon egyedül. Lewy megígérte, hogy ma korán jön, de ettől én még nem lettem jobb kedvű. Elment otthonról, aztán Volttal kimaxoltuk a napi szeretésadagunkat egymás irányába meg elköltöztünk. Bizony, ahogy egyre több dolgot pakoltunk össze oda, ahova majd a mini brekink érkezni fog, ezt ő is érzékelte és áthúzta az ágyacskáját, hogy közelebb legyen, majd sorban odahordta a játékait. Nagyon édes volt, ez még engem is feldobott kicsit és addig sem gondolkodtam azon, hogy mindjárt itt van a törpike.
Vártam, hónapok óta csak azt tesszük a férjecskével, boldogok vagyunk tőle, de a szülés gondolata nagyon nem tetszett. Nagy csomó volt a torkomban tőle, remegtek a kacsóim és egyre jobban előttem volt a rémület. Nem csipogtam róla, gondoltam majd elmúlik és jó ez így, de ma elég morgós figurában néztem minden szembejövőre, és ez elszomorított. Így ahogy kikértem a két happy mealt a pokémonokkal, mert bizony Yungoos és Popplio jön velem haza, meg a fagyikat és a sültkrumplikat is becsomagolták, elindultam hazafelé. Lehet egyszerre érünk haza, vagy ő még előbb is ebben a tempóban, de legalább ahogy egy-egy sültkrumplit kiloptam a csomagból, elégedetten sóhajtottam. A csomagokat szorongatva fél kézzel húztam össze a pulcsim meg a kabim, mert akadtak velük gondjaim. Utóbbival még nem is akkora, de előbbi nem volt már jó, jóideje, de túlságosan szeretem, szóval inkább csak elfelejtettem a tényt, hogy nem ér be, mert a brekikével ketten nem férünk bele. Lassan kotortam elő a kulcsom, ahogy a bejárathoz döcögtem, majd beengedtem magam, hogy lassan már a lakásban toporogjak Volt társaságában, aki lelkesen ugrizott felém. Már kezdte neki megtanítani a szerelmecském, hogy nem igen kéne a hasamra trappolni, így beéri a combommal, de ez se mindig kényelmes. Igyekeztem a hamit feltartani, mielőtt mindent beburkol előlünk és eljutni a konyháig.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=707937#post707937][b]Hannah Schwarz - 2017.11.12. 00:11[/b][/url]

Hiába van ősz, az időjárás, főleg a hullámok verdeste part mentén kifejezetten télies. Össze is húzom a kabátot magamon, ahogy ballagok előre, egészen kicsiket, és magamhoz képest szokatlanul ütemteleneket lépek. Most már elég rég volt, hogy a pár napos kis jószággal találkoztam, majd mikor elég erős és nagy lett el is hoztam, hogy kéz a mancsban éljünk tovább. A testvérei a barátnőminél vannak, így gyakorlatilag egy szavába kerülne, vagy ugatásába, ha arra lenne igénye. Furcsa belegondolnom, hogy én lesem valaki kívánságait, hogy érdekel mit szeretne, és kicsit jobban is aggódom, talán úgy, mint a szőke pandáért szoktam. Az első héten, mikor fellépésekre mentem és nem vihettem még akármilyen országba, folyamatosan gyomorgörccsel hívogattam apámat, aki addig figyelt rá, ő se akarta elhinni. Talán én sem. Most is csak sóhajtok egyet, ahogy a remegő, farokcsóváló mini rettenet éppen nagyban morog egy kukára, édes a maga módján, de azért féltem a cipőimet.
Ahogy lépdelünk felles, én meg le rá, de semmit nem hoztam most a dolgaiból, nem kifejezetten erre készültem, de nem hagyhattam egyedül így kisebb könyörgéssel lebeszéltem a kis klubbal, hogy lesz egy plusz fő, csini kendővel a nyakában. Na meg itt volt a pillanat, hogy összeismerkedjen valakivel… Láttam, hogy kicsit tétován toporog, majd meg is áll, én pedig leguggoltam hozzá a kabátot összehúzva magamon, miközben a kikötő eldugottabb részébe húzódtunk. Ő már apró vakkantással tudta mi jön, mert a hetekben elég sokat kísérleteztem szegényen, és már így negyedik napja próbálkozunk pálca nélkül szórakoztatni magunkat. Lassan kezdek koncentrálni az igékre, arra, mit is szeretnék kihozni, fejben jóval egyszerűbb összerakni, mint bárki gondolná, mégis annyi hibalehetőség rejtőzik benne. A tenyereim és az ujjaim lassan görbülnek össze, mintha labdát fognék, ezzel egy időben kezd el egy fényfoszlányokból kirajzolódó labdaszerű forma megjelenni a kis mancsos előtt. Többször próbál a mancsával rálépni, de csak átcsúszik rajta. Egy-két perc után szerte is foszlik a művem, ám aztán újra megteszem, még mozgatni is próbálom a sötét és világos tónusok változtatásával, aminek köszönhetően a picike körbe is ugrálja azt. Ez sem tart sajnos túl sokáig, de addig éppen, mire indulnunk kell arra a találkozóra, így most már nem pórázon, hanem az ölembe kapva a kis vacogóst indulok el a sétány felé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=708247#post708247][b]Lewy Bojarski - 2017.11.15. 00:00[/b][/url]

Éééééén |15. első percei | München, Németország

Biztosan állíthatom, hogy a 14-e estémet eredetileg nem így terveztem. Vagyis, pár nappal ezelőttig biztosan nem. Így viszont csak közöltem a nővel olyan kilenc és tíz között, hogy nekem most mennem kell, mert sürgősen karamellás fagyit kell vennem, meg amúgy is van még egy kis dolgom. Ami azt illeti, jártam is ott, egy adagot varázslattal tartósan lefagyasztottam, míg a másikat komótosan elfogyasztottam. A fodrászomnál ülve a székben, törökülésben. Ide nem mertem elhozni, hát, menten megszült volna a helyszínen, ha látja, hogy mit is művelnek velem. Egy-két tincs le is hullott a padlóra, míg megint mások csak ott maradva kissé elszőkültek. Én minden esetre bámultam pár percig a tükörbe, mire sikerült feldolgozni, hogy is nézek ki. Elégedett voltam a dolgokkal.
A panda hozta el nekem a délután az ékszerésztől a dolgokat, így azt össze is raktam egy kis dobozkába. A tiarát, meg a nyakláncot is, azt a bizonyos nagybetűset. Alatta pihent az a bizonyos póló is, ami igazából csak pár nap múlva lesz ismét jó az asszonykára, mikor már egy brekink is lesz. De abban egész biztos voltam, hogy tetszeni fog neki. Legalább egy dolog biztos.
Még visszafele menet felszedtem azt a bizonyos csokrot is, hogy legalább valamivel lehessen kompenzálni, majd becsücsültem ismét a fehér audiba és haza is mentem. Nagyjából idő volt, de azért a kapucnim felcsapva egyensúlyoztam be a dolgokat a lakásba. Besettenkedtem, igazából hálás voltam, hogy a fiúcska most kivételesen nem jött zajosan szeretgetni. Nem hiányzott volna, hogy egy nagy fehér mamlasz még simogasson a tappancsával. Lepakoltam a fagyit a konyhába, illetve a sütiket is előszedtem, ami el volt rejtve hűtőtáskában a felső polcra. A kapucnimat levéve helyreturkáltam a tincseimet.
A dobozt leraktam az asztalra a nappaliban, én pedig pontosan 23:59-kor indultam vissza a szobához, majd három rövid koppantás után be is nyitottam. Természetesen csak egy mély levegő után.
- Boldog szülinapot, hercegnőm - előztem meg bárminemű kérdést a részéről.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=709425#post709425][b]Maja Bojarska - 2017.12.04. 23:39[/b][/url]

Nagy volt nap közben a sürgés, mert szerettem volna, ha ma már minden kis szép és csinos, beleértve ebbe a nagyfiút is, akit reggel megpróbáltam megfésülni, nem volt túl sikeres művelet, de pár óra után feladta, így ebédre csomó és plusz fehér pamacsok mentesen tipegett a lakásban fel és alá. Én közben masnikat kötögettem fel erre meg arra. Fehér és piros váltakozott, ahogy az egy-egy felaggatott díszecske is ehhez idomult. Ugyan még volt pár hét karácsonyig, a mikulás bizony huszonnégy órán belül leszáll a szánjával a tetőre, behupog a lakásokba és megtölti a… ó, még nem voltak kitéve a zoknik. Ennek orvoslására feltúrtam pár szekrényt, ebben a lakásban bármennyire lett volna jó, ha nem így van, de nem ismertem még mindent, így voltak felfedezetlen szekrények. A mai nap után nem lesz, azt gondolnám. Lewyre nézve is így éreztem a dolgot.
Lassan kezdett a nap múlni, már közelgett a vacsiidő, a kicsi brekilányka még szuszogott, vagyis én ezt gondoltam, mert a fehérke gyanúsan eltűnt. Legtöbbször a kiságy mellett állt őrt és bámult befelé a rácsok között, mint egy babafigyelő, aztán a legapróbb zizzenetre is morogva kereste az aput vagy az anyut, hogy valami szerinte borzasztóan polibigyógalibás. Nem mindig volt így. Megesett, hogy pocifájás miatt álmában nyüszögött a kislányunk, de aztán elszundizott tovább, meg az is, hogy valami kis fénytörés villant meg, ami a kutyának nem volt kedvére való. Nem hibáztattam, az első két napban percenként hajolgattam én is a kiságyba, hogy azért minden jó lehet-e, nem-e baj, ha csak jobbra néz a buksija, vagy a lába nincs kinyújtva, nem-e szoros a pelus? Fogalmam nem volt egy csomó-csomó dologról és ez picit ijesztő volt. Aztán itt vagyunk, elmúlt egy hónapos és imádom.
- Nyuszóóó, nálatok mikor jön a Mikulás? Este már vagy csak hatodikán reggel?
Hallottam, ahogy apró mancsok kopognak a padlón, felemeltem a fejem a kukoricából, amit éppen szálra fűztem, hiszen jó lesz ez még karácsonyra, aztán a pizsim ujjába harapva meg lettem rángatva. A fejem forgatva lestem, hol a férjecske, ekkor hallottam meg a sírdogálást is, szóval repesztettünk a mancsossal a kiságyhoz. Ő éhes volt, amit a pizsim is prezentált már éppen, szóval vigyorogva pusziltam meg a homlokát, mielőtt leültem volna vele a kanapéra. Úgy negyed órával később már a csöppség fölé hajolva csücsültem a szőnyegen, ő éppen nagyon mozgósnak látszott, Volt meg egy Mikisapin tapicskolva lesett.
- Sziiia hercilányka…

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=709750#post709750][b]Kyle Donovan - 2017.12.14. 13:12[/b][/url]

Konkrét elhatározás azt hiszem, hogy nem volt a sátrazást illetően. Terveket legalábbis biztosan nem szőttem, hogy akkor majd én itt a hidegben fogok a ponyvával szenvedni. Viszont nem bírtam már elviselni a gondolatát sem annak, hogy megint bejön valaki, hogy az ő pálcája nem működik megfelelően, ihajj-csuhajj, segítsek már neki. Elég volt.
- Szerintem ezt nem így kell felállítani - közöltem a lány felé pillantva, kissé összevonva a szemöldökeimet, miközben fordítottam párat az anyagon, de így sem tűnt kevésbé helytelenül tartottnak.
Mély levegőt vettem, összességében nem volt annyira hideg, mint amennyire számítottam rá, de már bőven volt hó, amiről visszaverődtek a napsugarak, bántva kissé a szememet is. Szóval hunyorogva néztem ismét a lányra, hogy ilyenkor mi a szar van.
Még legalább öt percre való türelmem volt, mielőtt leülök az anyagra és meredek a közeli erdődre, hogy mikor száguld ki onnan egy medve és szed miszlikre.
- Miért pont Norvégia? - Ez a kérdés már többször is felmerült bennem az utazás során, de ezidáig nem tettem fel, így válasz sem érkezett rá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=710014#post710014][b]Catherine Shayleen Black - 2017.12.19. 14:35[/b][/url]

Shayleen megbékélt. Továbbra is távolságtartó ugyan szüleivel, de már szóba áll velük és nem tagadja meg őket. A kapcsolatuk már sohasem lesz normális, nem fognak ragaszkodni egymáshoz, mint az anyja és a karjában csimpaszkodó gyermek. De megbocsájtott. Sok évébe, a végén pedig még keményebb hónapokba telt, hogy végre higgadtan le tudjon ülni velük beszélni. Igazán őszintén. Az első mondatok nehezen, pár szóban szakadtak fel belőle, az utolsó mondatok viszont már barokkosan záporoztak ajkai közül. A gyógyulás legnagyobb lépése az volt, mikor az egész találkozó végén anyja beismerte: hibázott. Kétség sem férhetett hozzá, mennyire igazak is szavai, elvégre azt a tekintetet, Shayleen míg él, nem felejti el. Már egy hónapja egészséges. Néha meginog, néha elfelejt enni, néha túlságosan odafigyel arra, mit fogyaszt. Mégis sokkal kiegyensúlyozottabb. Kapcsolatai nem nagyon vannak még. A régiek elsorvadtak, újak pedig nem köttettek, bár tulajdonképpen nem is volt rá lehetőség, hogy kialakuljanak. Egyedül öccse maradt meg örökös tényezőként életében.
Most, hogy itt a karácsony, beleegyezett, hogy hazautazzanak és otthon töltsék az ünnepeket, márpedig ha Anglia, akkor London és karácsonyi vásár. Nincs is jobb, mint a forralt bor illatában fürödve megízlelni az ételkülönlegességeket és apró, ámde figyelmes ajándékokat vásárolni a zsúfolt standoknál. A csoda itt is ugyanúgy jelen van, mint az otthonokban, vagy akár az iskolákban és munkahelyeken.
Felhőtlen kedve meglátszik rajta, mosolygósan köszön oda azoknak, akiknek portékáját szemügyre veszi és néha meg-megáll, hogy a szakadó hóesésben gyönyörködjön. Rövid, barna haján csillognak a fehér pelyhek, lehelete pedig párafelhőt von köré. Ez a pillanat nem is lehetne tökéletesebb, ekkor viszont megcselekszi azt a szörnyű dolgot, amit vélhetően egész életében bánni fog. Ahogy ismét a tömeget kezdi kémlelni, balra fordítva fejét megpillantja Őt. Nem látta már jó ideje, tulajdonképpen az öltözős incidens óta igyekezett kerülni a férfit. Mégis, most, ahogy megpillantja a szikár alakot, a markáns arccsontot és a mindig tökéletesen álló hajat, a régóta pihenő szíve furcsán erősen, szinte szédítően dobban meg. Újra és újra. Észre sem veszi, hogy már jó pár pillanat eltelt, mióta figyeli, így mikor a férfi felé fordul, gyorsan elkapja fejét. Talán túl gyorsan. Természetesen azonnal elvörösödik és elindul az ellenkező irányba, hiszen tudva levő, hogy Aiden gyűlöli őt. Attól tart, az ex-rellonosra talán nem érvényes a "karácsonyi megbékélés" sztereotípia, neki pedig most nincs szüksége arra, hogy ismét ripityára törjék a szívét. Szóval ideje kereket oldani.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=710060#post710060][b]Adrian Ivanorovics Black - 2017.12.19. 21:14[/b][/url]

Ma olyan roppant érdekes dolgokat csináltam, mint hogy, vettem egy új telefontokot, így az átlátszót be is vágtam a szekrényembe, és az úgy amúgy piros telefonom most szép matt fekete színben tetszeleg. Máris jobb. Aztán rendeltem egy tacot, mert újabban mindenki túl egészséges kaját csinál, és a szervezetem már könyörögni kezdett a gyorsétterem tartósítószerei és egyéb műremekei után. Holnap úgyis le fogom magamról mozogni a kétszeresét is, úgyhogy nem igazán zavarom magam az elhízás gondolatával, amire testalkatilag úgysincs hajlamom. A reggeli órákban az inzulinom is belőttem magamnak, szóval ez a nap már nem is lehetne tökéletesebb.
A nevemet viselő, szürke edzőnadrágomban, és egy ugyanilyen melegítőpulcsiban, fekete zokniban csoszogok be a nappaliba, telefonommal a zsebemben, és még meleg tacoval a kezemben.
- Nincs karácsony Kevin nélkül? - pillantok a tévére, mielőtt a legtöbb finomsággal megtoldva - magyarul, nem vágom rá a teljes súlyom - ülök be kedves nővérem ölébe. Most jóba vagyunk, azt hiszem, úgyhogy ja, megengedem magamnak.
- Anyámék? - még nem igazán szoktam hozzá, hogy ők akkor most kibékültek, ebből kifolyólag pedig nem is nagyon használom a szüleink meg anyádék kifejezéseket. Közben kicsomagolom az eledelem, s lehunyva szemeim szippantok bele a mennyei manna utánozhatatlan illatába. Ha Greg, az edzőm, látná ezt, valószínűleg kiherélne, mondván, hogy a szar a seggemen jön ki, és nem a számon be, de szerencsére nem látja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=711488#post711488][b]Hannah Schwarz - 2018.01.10. 23:04[/b][/url]

Azt hiszem nagyon meglátszik rajtam, hogy abban az időben, mikor hercegnős meséken, hercegkergetésen, buta sminkek próbálgatásán és fura tinibandákon kellett volna függenem én már dolgoztam. Azt hiszem olyan hét éves voltam, talán majdnem nyolc, mikor utoljára volt, hogy nem volt hétvégén verseny, vagy nem volt valami próba, hogy ügyességet fejlesztessen rajtam anya, esetleg nem vásárolni mentünk nekem fotózásokra. Sosem kapott el igazán a mesék felé a rajongás, ismertem őket, de nem voltak az életem szerves részei. Mi volt? Azt hiszem én voltam magam körül az egyetlen állandó elem, legalábbis 15 éves koromig biztosan. Sokat olvastam, már az eredeti történeteket, és a leendő pályám miatt sem ártott volna képben lennem. Ellenben vannak dolgok, amikre úgy érzem a világért sem lehet túl sokszor rávenni: na ilyen például az is, hogy bármilyen disney szülte műre kétszer egymás után beüljek a moziba. Vagy két különbözőre, de rövid időn belül. Nem csábító, kicsit sem. Ha azon múlik, utcu neki bárki, most is itt vagyok, mert a szőke szépszeműm meg az első férjem asszonykája - valid, hagyjuk is - szerették volna. Én meg jó keresztanyuka lévén ott ültem Lewy másik oldalán és inkább egész idő alatt az alvó Klara kezét simogattam. Bár mikor néha rám nézett a hármas fogat valamelyik tagja erősen úgy tettem, mint aki a mesét nézi. Meg nem babázik. Néha igen imidzsromboló vagyok. Amúgy a mesének meg voltak tűrhető részei.
De nem mentem újabb kört, erre a Panda és Majácska jelentkeztek előszeretettel, miután orvosolta az anyuka a picilány igényeit. Szóval őket elhagytuk még másfél órára, én pedig feldobtam Lewynek ha már itt vagyunk, megint ketten. Illetve hárman, mi lenne, ha csinálnánk, amihez nagyon értünk. Egyébként is terveztem már ezt feldobni neki, de tudtam, hogy akkor lesznek kérdései. Nála már érthető a bővítés. Én még nem tudtam, hogy is állok az életem bővülésével. De bántja a szemem, hogy éppen nem ugyan úgy néz ki a lakásunk.
- Elza néni, ha minden igaz, költözik végre, ma bent van az ingatlanos nő. Elég családcentrikus vevőket keres a környék miatt… Egy újabb balhé, Schnucki? - néztem a lengyelre, majd a kislányra mosolyogtam, aki még éppen ébren volt az apukájánál. Amíg nem mondott semmit egyelőre csak a zsebemben forgattam a kis tokot, amiben az én gyűrűm hevert.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=712817#post712817][b]Lasch Ervin Balázs - 2018.01.25. 15:06[/b][/url]

Mit csinál az ember, amikor megbukik egy olyan tárgyból, amire még három tárgyat építenek rá, és kvázi az egész szak alapja? Tanul. Tanul és a változatosság kedvéért tanul. S mit csinálok én? Elutazom. Még az országot is elhagyom, mert Kriszta azt mondta, jó lenne. Hát de még milyen jó lenne. Szóval a spórolt pénzem egy jelentős részét beáldozva ugyan, de most már az elgémberedett végtagjaimat nyújtóztatom Amszterdam egyik sokat fotózott utcáján. Az öcsémnek megírtam, hogy egy kicsit el kellett utaznom, de nem mondtam semmi többet, mert biztos voltam benne, hogy nem helyeselné, vagy nem értené a dolgot. Meg azt is, hogy hétvégén jön a kisebbik öcsénk, majd pátyolgassa. Még ördögszarvat is kapott. Remélem, felismerhető.
- Szóval azt mondta, hogy ez szép és jó, de hiányzik belőle valami. Tudom-e mi az. Mondom nem. És erre így sóhajtott egyet, de akkorát, hogy azt hittem, a lelke is kiszáll belőle, erre közölte velem, hogy a lelkesedés. Hogy ezt a sok anyagot, mintha csak bebifláztam volna, de nem érezném át. Hát teljesen ki voltam tőle akadva, hogy ez most így mégis hogyan gondolja. Mert amúgy van is tudom, hány ezer oldal után, ő azt hitte, hogy mint valami megszállott fanatikus, majd lelkendezve válaszolok a száraz kérdéseire. Örüljön neki, hogy tudtam válaszolni.
Eddig nem mondtam el, mert mindig csak legyintettem rá, hogy nem számít, de igazából ezzel pont, hogy magamat hergeltem. Így amikor Kriszta kitalálta, hogy jöjjünk el ide, mert lesz valami mókás, beöltözős parti, azt mondtam, hogy jó. Ő nevetett, de én komolyan gondoltam. El akartam szakadni onnan. Annyi minden őrültség van mostanában a környezetemben, hogy az már egyszerűen hihetetlen. Muszáj szabadulnom. Egyszerűen muszáj.
- Na és neked mi az indokod, hogy nem akarsz ott lenni, hamm?
Kérdezem én is, mire újra erőt gyűjtök a normális hangnemhez. Azt hiszem egy kicsit ki voltam akadva az előbb, de hát oda se neki, nem hiszem, hogy ezért leteremtenének.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=713609#post713609][b]Maja Bojarska - 2018.02.05. 20:18[/b][/url]

Öltözzek fel, peeersze, meg fogok fázni, biiiztosan. Ma ezeket túl sokszor hallottam, hiába van odakint hó és hideg - mikor sétálni megyünk rendesen beöltözünk, na -, a lakásban olyan meleg lett, mert kicsit feljebb csúszott a beállítás, hogy egész nap úgy éreztem magam, mint egy grillpipi. A rövidnacimban meg egy topban tipegtem fel és alá, meg zokniban. Aztán hajlandó voltam arra a mély hangra meg a nem túl szép nézésre elmenni a ruhákhoz és kitúrni egy melegebb felsőt és egy vastagabb, hosszú zoknit, de ma ennyire tellett csak. Szépen befontam a hajamat két copfba, úgy tipegtem a nappaliba be, ahol apuci és Klara lelkesen szoktak kúszni a puha, fehér szőnyegen. Annyira szépek ilyenkor, szeretem néha csak nézni is ezt, a brekikénk néha felnéz, nevet olyan kis vinnyogósan, aztán gügyög valamit, kicsit kinyomja apu szemét, vagy a szájába mászik. Ezt velem is szokta, édes. De most még csak ketten vagyunk.
- Úúúúú, megjöttek.
Tapsikoltam lelkesen, csak akkor hagytam abba, mikor csöngettek. Ma Hannah meg Sebby kicsit átvitték hozzájuk, mert megint tanulós délelőtt volt, ha szerettem volna, ha nem. Jó, kivételesen nem elleneztem úgy, bár tudom, hogy túl ügyes nem vagyok, de az alapokat már átvettük a varázslásból, talán ma nem lesz olyan bénázási, mint múltkor. Amikor még az igét is elrontottam egyszer vagy kétszer, nem még emléket találni. Ez amúgy tök furcsi, nem a babázásuk a szőkééknek, hanem hogy már együtt is laknak. Új pipácskát tettem az ábrám mellé is, miközben az ajtóból át integettem, nem bírtam ki, hogy ne lássam végig, ahogy érkeznek be. Csak aztán csücsültem le szépen a szőnyegre már a pálcám is hozva, bár csak ott hevert mellettem egyelőre, mikor Klara is a kis hintázós játszijába ült középre és a lelógó tsum-tsumokkal játszott. Mostanság meg is kóstolgatta őket, de én nem hibáztattam. Volt ilyen puha műanyagból is már pár nagyobb, azokat szabadott is.
- Van olyan, hogy valakinek csak úgy… nem tudom, sose sikerül, hiába igyekszik és próbálkozik? - Persze, tudom, hogy van, de most rossz érzésem is volt, mi van ha fölöslegesen szenvedünk vele.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=714399#post714399][b]Maja Bojarska - 2018.02.15. 00:39[/b][/url]

Tüdüpptüdüdüpp. Nagy táncikálással és énekléssel motyogtam vissza Klaranak, aki már nyújtózkodott felcsücsülve a kiságyból, hogy szeretne kiszállni. Korán volt még, de úgy látszik, hogy nálunk mindenki szereti a reggeleket. Ez mondjuk rám nem volt olyan igaz az előző hétvégén például, eléggé nem akart összejönni az az ébredés, meg nem is éreztem jól magam. Fájt a fejem és a derekam is, nem beszélve, hogy kicsit szédelgősen futottam neki a napnak is. Előtte a picilánykánk se aludt, gondoltam attól. De aztán ott volt az a fura érzés is, mint mikor jön a nagylányos időszak. Várható lett volna, már nagyon, de aztán nem történt a mai napig semmi. Ez pedig… több volt már, mint furcsa, és pláne nem ismeretlen. Ma reggelre kezdett úgy tudatosulni bennem Lewy ajándékát pakolgatva, hogy talán…. Talán. Az arcomra odacsücsült egy nagy mosoly, ahogy a konyhapulton bámultam az edényt, amiben felkészítettem a meglepit. Újra. Ekkor felsírt a picilány, mert peluscsere nézett ki, Volt meg a nyálas Némó kölcsönadását vélte megoldásnak. Aranyosak voltak, vigyorogva vettem ölbe a brekikét a tappancsosunk fejét megsimizve, aztán orvosoltam a problémát. De mire visszaértem, olyan szag volt, mint mikor a nagyi elaludt a bejgli sütése közben. Semmi jót nem sejtettem. Szaladtunk hármasban, de leginkább olyan volt az edény, mint amibe valaki sarat hordott. Undi és büdös. Kicsit hányingerem is lett tőle, ekkor döntöttem el, hogy ez így nem lesz jó. A babu álmos volt, szóval lecsücsültünk a kanapéra én meg felhívtam a szőkét, és ötször elmesélve, hogy nem tudok karamellát csinálni.
- De meg akarom csinálni, csak... Nem baj. Megkérdezem anyáékat, de azért átjössz? Meg... hoznál nekem kettő... ilyen tudod, csíkosat. Tesztet. Babára. Be tudsz ugrani a patikába? - kérdeztem, hogy végül kibökjem majd, hogy jöjjön át, nagyon szeretném, mert fontos lenne és hozzon a boltból nekem kettő darab ilyen pálcikaizét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=715022#post715022][b]Maja Bojarska - 2018.02.25. 16:41[/b][/url]

Az arcomról most már pár órája - annak ellenére, hogy a harmadik adag karamellakezdemény is elégett - eléggé lemoshatatlannak tűnt az a mosoly, ami néha egészen bárgyú vigyorgássá vált. A konyhapult felett hol Klara és Volt irányába, hol csak magam elé az asztalra pillantottam, miközben kicsit nagyobb erőbefektetéssel próbáltam a karamellát kiszeletelni. Bizony, negyedszerre, kisebb segítséggel, amit Levendula jelentett, sikerült elérni a végcélt és csak reméltem, hogy tényleg jól is sikerült. Összevágtam ilyen pici darabokra a celofánt, amikbe becsomagolgattam a kis kockákat szép sorjában, hogy aztán egy piros dobozba pakoljam mindet. Már csak pár volt vissza, mikor a picurka éppen felébredni látszott a délutáni szundiból, gügyögött és halottam a csörgőt is, szóval még befejeztem, aztán megmosva a kezem mentem is érte. Volt már lelkesen csücsült az ágy mellett.
Biztos voltam benne, hogy éhes lesz a minikém, de mivel lefekvés előtt tejci volt, most uzsira rendes hami lesz. Csináltam is neki almából meg banánból pépet, szóval lecsücsültünk hozzá. Etető, a műanyag disneys kanálkája meg a kajcsi, amiből mindenre és mindenkire jutott. Volt lelkesen nyalogatta le a combomról, én meg csak nevettem, ő jár a legjobban ezekkel az uzsikkal. Mikor végeztünk mindenki kimosakodott, felöltöztünk szépen, a fehérkét meg rendre intettem, mert még közel sem volt senki, de már a bejárati ajtóban ugrált. Én is átöltöztem, meg a brekike is szép kis szoknyát kapott, aztán a fehér szőnyegre pakoltam, ahol hason fekve nyomorgatta a kisebb cumcumokat, amikből előtte pihent egy szívecske. Kiszedtem a szusziidőben összerakott meg korábbi ajándékokat a szekrényből, aztán én is lecsücsültem mellé, hogy megvárjuk az aput. Izgultam, ideges voltam, és kicsit türelmetlen is, de tudtam, hogy most már nemsokára…

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=715064#post715064][b]Maja Bojarska - 2018.02.25. 21:56[/b][/url]

- Nyuszi ül a fűben, szépen szundikálva. Nyuszi… - énekeltem a dalocskát, ahogy a brekus pici kezeit fogva dülöngéltem jobbra meg balra a lelátó pályához közeli részén csücsülve. Ő éppen a felszálló csapatot nézte nagy szemekkel, miközben mosolygósan billegett a hangomra, néha a hasamnak dőlve a hátával, máskor ügyesen tartva a saját hátát egyenesen. Nincs túl meleg, egy-két fok, ha van, de jól érezte magát én sem fáztam, a fejünkbe húzott nyuszifüles pulcsik pedig jól megvédtek minket a fel-felbukkanó széltől is. Megdörzsölgettem a pici kezeit, amikről folyton letornászta a kesztyűt, hogy ne fázzon neki, aztán oldalra hajolva nyomtam nagy puszit a pofijára, majd mikor felém fordította a szépséges, kékes szemeit a szájacskájára is kapott egyet. Elégedetten kacagott fel én meg vigyorogva szorongattam meg kicsit, miközben kiszúrtam aput a közelben és mutogattam is a törpinek, amennyire sikerült, mondogatva neki, ki is repcsizik előttünk, ezúttal úgy, hogy Tata.
Volt egy csomó hami bekészítve, nekem is, mert mindig eszem, illetve régen csináltam, ha kicsücsültem megnézni a férjecskét, de most nem éreztem túl jól magam tőle, el is pakoltam inkább. Azt hiszem jobb lesz ez így. Lassan az edzés nagyobbik része le is ment, egy fura bácsi meg beszélni kezdett hozzánk, meg a babám felé tartotta a pracliját, én meg picit magamhoz húztam Klarat meg arrébb csúsztam. Abból is csak szavakat értettem mait motyogott, nem értettem minek akar mindenki a babámhoz érni kényszeresen. Ha ismernem kéne őt, se tudom honnan. Inkább csendesen figyeltük az aput a picilánnyal tovább már felállva és a pálya széléhez sétálva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=716226#post716226][b]Zelei Viktória - 2018.03.11. 17:46[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=717007#post717007][b]Kaela Florencia - 2018.03.17. 23:43[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=717217#post717217][b]Maja Bojarska - 2018.03.18. 23:36[/b][/url]

Ma van a… pompomporororm. Nincsen nekem semmim, de valakinek bizony szülinapja van. Az egyetlen szerelmecském, akinek nem mondjuk ki hangosan a korát, mert akkor úgy néz rám, mint aki citromba harapott. Délután megjöttek a nagyik hozzánk köszönteni őt és együtt ebédeltünk, bár azt hiszem nem pont azzal számoltak, hogy ők fognak inkább meglepődni. Mármint… hát igen, elég nagy volt a döbbenet, de úgy érzem jó értelemben, bár az annyira nem lepett meg, hogy Levendula örült jobban, meg ő próbálta magát a nyakunkba borítani ölelésre. Nálam egészen könnyen ment is neki. Aztán Anyának el kellett érnie a felismerést. Sírtunk, bár mosolyogva, de reméltem, hogy örömben mindketten is, aztán meg ő is hasonló műveleteket próbált végrehajtani. Asszem most volt a legkevésbé bizarr az eddigi összes alkalmat nézve, hogy anya meg a férjecske ölelést próbáltak váltani. Aranyosak voltak, és olyan boldog ohanásak, szerettem azt a percet.
Az anyuk maradtak, és a brekikével töltik a ma estét, mi pedig eljöttünk, hogy velem is megünnepelhesse a születésnapját. Még mindig néha kicsit furcsa volt az éttermezés, legtöbbször csak megvártam, még választ valamit, most is igazából ez történt, leszámítva a desszertet, mert a legtöbb dologra csak ráztam a fejem, hogy nem szeretnék. De inkább belekezdtünk az estébe, nem annyira klappoltam mostanság, de igyekeztem. Túlzás lenne azt mondani, hogy megéheztem a gondolatukra, de végül muffinokban egyeztünk ki, ő meg a pezsgőjében. Nekem meg hozott a kedves néni gyerekpezsgőt, szőlőset. Mikor kitöltötték, még a koccintás előtt a számra harapva kinéztem a poharam mögül.
- Boldog születésnapot Nyuszó.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=718077#post718077][b]Reissner Eliza - 2018.03.25. 19:00[/b][/url]

Egész könnyedén vitte véghez, hogy eljusson ide. Még ő maga is meglepődött, mennyire egyszerű volt minden. Csak annyit mondott, hogy Londonban akar vásárolni, kicsit különlegesebb cuccokra is van szüksége, ezért itt aludna egy éjszakát. Az anyja pedig belement, csak a szállás lefoglalásában segített neki. Liza ilyen könnyen még sosem szökött el otthonról.
Persze nem akart semmit sem venni, napközben mégis nézelődött. Nem akart a hotelszobában várni, amíg elkezdődik az esti buli. Csak császkált a mágusnegyedben, megnézte magának a híres Weasley varázsvicc boltot, meg a többi híres helyet. Legalább egy kicsit élvezte, nem szenvedett annyira, mint az előre gondolta. Este felé visszament a szállására, mert csak onnan tudta az utat.
Nehezen bukkant rá erre a "világra". Olyat keresett, ami nem feltétlen legális, és kicsit sem tizenéves lánykáknak való. Mivel azonban nem a megfelelő kulcsszavakat használta, sokszor felnőtt filmekbe illő helyeken bukkant fel. Még most is elfogta az undor, ha visszagondolt azokra a helyekre. Az egyetlen pozitívum, hogy ott beszéltek egy fél mondatban a bunyókról, Liza pedig kapott a lehetőségen. Mégiscsak normálisabbnak ítélte a verekedést, mint ami ott volt.
Szóval fogta magát, nehezen kiderített egy címet, összeszedte rá a pénzt alkalmi munkákból, és most itt van. Egy Temse melletti épületbe szólt a szórólap, ami most a hátizsákjában pihent. Szemrebbenés nélkül akart átjutni a biztonsági ellenőrzésen, de természetesen fennakadt. Mindig fennakad. Nem számít, mennyire volt legális a hely, vagy hogy bárki rátalálhatott és eljöhetett, a béna szőke tincsei miatt mindig megbélyegezték.
Elnyomott egy sóhajt, előkapta a pénztárcáját, majd a személyi megmutatása után tovább is mehetett. A pénztárnál egész kicsi volt a sor, hamar bejutott a küzdőtér elé.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=719101#post719101][b]Mikola Keve Áron - 2018.04.01. 21:02[/b][/url]

Két évvel ezelőtt ez is csak egy húsvéti reggel volt, ma nagyon nem az. A napom valamikor hajnalban indult, amikor kénytelen voltam az ébresztőre magamhoz térni és ahhoz a fényes tündérhez elvinni a seggem, hogy a hajam színt kapjon. Még előző este jött az ihletés, hogy nekem ez most kell, Nap pedig nem kérdezett, csak csinált egy szabad órát, amiben beeshetek hozzá. Imádtam, hogy a nőnek elég volt csak említeni, hogy valami új, és egyből a VIP listán találtam magam. Amúgy se engedném meg sokaknak, hogy a hajammal bármit tegyenek.
Még közben tettem egy kis kitérőt az egyik kis üzletben, majd otthon a sporttáskámba vágtam a holmiim, aztán áthoppanáltam Bogolyfalvára. Ott felvettem a két gyerkőcöt, akik holnap délig bizony velem vannak és már mentünk is a falu hopp-pontjához, hogy nekivágjunk a kicsit kimerítő, de már megszokott utunknak Angliába a két nagyobb prücsökhöz és a barna nehézbombázóhoz. Többnyire gond nélkül. Milán már nyűgösen kaparászta a vállam, hogy ő már enni szeretne, a kislány meg a kengurus hordozóban aludt el a mellkasomnak borulva.
- Heelló, mondanám, hogy a nyúl az, de se bolyhos farkam, se nagy füleim - ami mind relatív persze.
Érkezés után első dolgom volt a fiút lepasszolni Gracenek, persze kicsit sem hálátlanul a legszebb mosolyom elővéve és azt a bizonyos nézést, a kislányt meg az egyik ágyra fektettem, hogy aztán győzzem az ő gyerekeinek rohamát.
- Hoztam valamit, kirakjuk, de anyátoknak egy szót se róla - vigyorogtam rájuk, aztán a kezükbe nyomta a dobozt, hogy mindjárt megyek utánuk, csak még megnézem az éhenkórászt, aki lassan 17 hónapos fiú már. Végül azonban őket magukra hagytam, nem szoktam ilyet, azt hiszem Grace volt az egyetlen Maján kívül, bár ezt se igazán közöltem a Faraday családdal, akire zokszó nélkül bíztam bármelyik kölyköt.
Mondanám, hogy túl nagy csendet csináltunk, de csak lekötötte az exlevitás gyerekeit a kép és az apró figurát. Lassan kezdték el összerakosgatni a darabokat a vázban én pedig a belső részt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=719183#post719183][b]Maximillian Liebhart - 2018.04.02. 04:28[/b][/url]

Max alig úszta meg a pécsi találkát anélkül, hogy Lewybe fusson, ami ugyebár a teljes tervét tökéletesen tönkretette volna. Nem igazán élte a helyzetet, csak szeretett volna ezen az egészen túl lenni, anélkül, hogy agyérgörcsöt kapna még egyszer, mint ahogyan Maja mellett tette. Ott is nagyon sok energiájába került, hogy megőrizze a poker arcot, amit annyiszor látott újabban a csapat Boscoján. Leginkább akárhányszor szóba kerültek a nő ügyei, vagy hogy hova megy, mikor nem dolgozik.
De most itt volt, nagy nehezen megtalálta a házat, még egy utolsó csekkolást tolt a telefonján, mielőtt még megnyalta volna kissé az ajkát és betolta a kaput. Hallotta a tengert, a sirályokat, a ház kellemes, pisztáciazöld színe egészen megnyugtatta. Könnyebb volt megérteni neki, hogy a nő miért lakik itt, mint azt, hogy a haverja miért a tulajjal lógott ennyit. De most úgy érezte, hogy pontot tehet az ügy végére, mindenkinek egy kicsit segíthet azzal, ha mindenkit szélnek ereszt. Mert ahogy végigvágott a tengerparti kis utcán, ait bódék tarkítottak és elment egy kisbolt mellett is, az eladó még rá is köszönt, konkrétan a nevén szólítva, ő meg csak visszaintett kis vigyorral, azt gondolva "A rohadt életbe, ember, mennyi időt töltesz itt?!". Rendesen nem is akarta már tudni a dolgot. Inkább elengedte és benyitott a kapun, majd végigvágott a fél kerten. Nem érezte, hogy a dolgok nem úgy fognak menni, ahogyan ő azt elképzelte.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=719781#post719781][b]Szervezői Mesélő - 2018.04.07. 15:28[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=721024#post721024][b]Maja Bojarska - 2018.04.19. 14:57[/b][/url]

Olyan kis furcsán vagyunk itthon így négy és felecskén Lewy nélkül. A legpinduribb néha beköszön és olyat suhint odabent, hogy a vesémben érzem és ha éppen pisilés előtti időben vagyok, akkor meg is sürget, miért ne. A kicsit nagyobb nagylányocska ma azt játszotta, hogy amit elért és könnyű volt, azt leszórta a pici szekrényekről, hogy nekem legyen mit felszedni. Bár kicsit sem tudok rá haragudni, túl tündéri, ahogy nevet azon, amit csinált, és ha életünk férfijának se meséljük el, meg sem történt, ugye? Volt csak minden mozdulatát követi, mióta elindult, amiért nagyon hálás is vagyok. Egyből le szokta nyalogatni a könnyek nyomait is, odadugja a nóziját Klaranak, nehogy eltörjön jobban a mécses, meg meg is szereti. Ő igazi nagyfiús tesó.
Nos, a mai programunk annyiban módosult, hogy a fehérkét otthon hagytuk még mi elmentünk a városba, mert kellett vennünk savanyúubit, mert már három napja minden nap szeretnék, de mondani nem mondtam én meg eddig nem voltam boltban. De most! Meg is lett, egyből kettő is, meg vettünk mangót és banánt, ha már ott voltunk és két kindertejszeletet, mert az fontos.
- Ooo, kaczuszka - mutattam a kirakatára a könyvesboltnak egy picikacsás könyvre, ahogy a babakocsi mellé guggoltam. A brekike egyből oda is nézett és sikoltva csapkodta össze a kezeit. Arra jó volt, hogy legalább a levetett cipői rágcsizását abbahagyja. Mostanság mindent megcsócsál, olyan, mint Volt, mikor még kicsikölyök volt.
- Megkérdezzük a nénit, hogy milyen az a könyv, jó? - pillogtam lefelé, ő meg fel a hangomra, aztán csak nézelődni kezdett, mert elég sokan voltak, meg állt egy sor is, amit csak furán méregettem, végül csak megálltunk oldalt, el is indult felénk a néni, én pedig még a kaczuszkás könyvet mutogattam volna a törpillának, amikor a sor eltolódott és megláttam ki csücsül egy asztalnál, el is tátottam a szem, ahogy bámultam rá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=721074#post721074][b]Adrian Ivanorovics Black - 2018.04.20. 12:09[/b][/url]

Az anyánk nem igazán örült amikor Karácsony óta most jöttem először haza, és amit először meglátott rajtam, az a tetoválás volt a kezemen. Mire én mondtam, hogy hát bocsi anyu, és ez, hogy az anyámnak hívtam és nem Annabellenek, annyira meglepte, hogy el is felejtette mit akart az után mondani, hogy mi a szar ez, és mennyire idióta vagyok ezért. Igazából az nem tetszett neki, hogy nem szóltam róla, de aztán arra gondolt, hogy ha szóltam volna sem nagyon akarta volna engedni, de én meg felnőtt vagyok, szóval a tiltásával úgysem ér el sok mindent. Ezt onnan tudtam, hogy belenéztem a fejébe. Azóta megint nem beszélünk, mert szerinte elhallgatok előle mindent, én meg tudom, hogy miért teszem, és szerintem meg jobb így. Annak ellenére viszont, hogy ő ennyire megsértődött rám, még mindig nem mentem vissza Bogolyfalvára. Pedig valószínűleg sokkal jobb lenne, most egyedül lennék a házban, szóval tökéletes csendben tudnék tanulni, mert amikor azt hinném, hogy akkor most végeztem és lazíthatok kicsit, mindig jön egy másik fél könyv, amit elvárnak, hogy tudjak. Ilyen ez a gyógyítás, ez van. Most viszont nem hoztam magammal a jegyzeteimet. Mert azt hittem, hogy majd úgyis a családommal leszek, és bár az apám még nem ért haza, tudom, hogy ha anyám ideges, ő is ideges lesz. Ilyenkor pedig a legjobb megoldás, amit még gyerekkoromban csak megtanulhattam, az, hogy beülök a szobámba és nem is mozdulok ki onnan, amíg nem döntenek úgy, hogy most már megérdemlem, hogy hozzám szóljanak, vagy valami. Igazán eredményes volt a viharos, széteső családi állapot anno, megtanultam túlélni, meg ilyenek. A telefonom fülhallgatója tehát a fülemben, miközben az ágyamon félig fekszem, félig ülök, és egy csirkemelles salátából falatozok éppen, mert még mindig járok edzeni, igaz, már kevesebbet, de eleget ahhoz, hogy ne akarjak kövér, tunya és lassú lenni. Egy évekkel ezelőtti sportújságot lapozgatok, akkoriban még azt hittem, hogy majd lesz fogja jelenteni az életem, és ebből fogom felépíteni a karrierem. Hát persze.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=723754#post723754][b]Lewy Bojarski - 2018.05.22. 15:25[/b][/url]

Nem sűrűn szoktam a hotel folyosóján ilyen kínosan érezni magamat, mármint, komolyan. Nem tudom, ki mondta el ennek a gyökérnek, hogy hányas szobában lakom, de annyi biztos, hogy most itt üldözött a tavasz a folyosón a szerelmével, én meg csak próbáltam nem ideggörcsöt kapni, ahogy lehetett. Aztán feltéptem az ajtót és be is csuktam magam után, még alá is támasztva a kilincset a kezem ügyébe akadó székkel. Izzadt vagyok, frusztrált és egyáltalán nem szexi, minden, amire szükségem lenne, egy zuhany, ami nem úgy néz ki, mint ha össze akarna jönni. Normális ez?
- Nyuszi, megjöttem - mondtam bele félhangosan a szoba viszonylagos csendjébe, de nem tudtam eldönteni, hogy Maja most ébren van-e, vagy éppen brekit altat. Annyi biztos, hogy kint meleg volt és most kb facsarni tudtam volna a pólómból az izzadtságot. Meg lettünk dolgoztatva.
A fürdőbe indultam, kihámozva magamat a rajtam lévő cuccokból. Az ajtót is belöktem a tapimmal magam mögött, majd kb 5 perc alatt le is tudtam a zuhanyzást. A törölközőm a nyakamba vágva sétáltam ki végül, egy fokkal több ruhában azért, mint máskor, ki tudja, ki állít még be.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=726654#post726654][b]Lewy Bojarski - 2018.06.26. 19:27[/b][/url]

Annál, mikor nem csinálhatok semmit, csak az rosszabb, mikor csinálnom kell valamit. De komolyan, egész eddig ott ültem és vártam a feltámadást, most meg alig várom, hogy visszamehessek számolni a repedéseket a plafonon, mert ha itt kell maradnom, még lehet, hogy felkötöm magam. Nem mintha okom lenne panaszra, egész egyszerűen vinnyogok, mert legalább huszonnégy órája nem aludtam semmit és ez kezdi megviselni a szervezetemet. Még a lány se vidított fel, aki aláíratta a pólóját, mert hogy "én vagyok az a szexi instás csávó". Hát... jó. Ha ő mondja...
Szóval toporogtam egy sort a kasszánál sorban állva és tök indokolatlan dolgok kerültek végül a kosaramba, mert a néni a sírjából kelt ki azért, hogy a kettes pénztár nyitva legyen. Hiába, ha a tizenöt éves csitri nem tud bejönni, Linda néni saját kezébe veszi az ügyet. Más kérdés, hogy hozzá képest a biztiőr is gyorstüzelő lenne. Szóval egyre bizarabb dolgok kerültek a szalagra, előbb csak két snickers, majd két kindertojás, ez még érthető, de a Kinga feliratú rágót már utólag nehezen tudom értelmezni. Azt hiszem problémáim vannak.
De végre sikerült rájönnie, hogy nyissa fel a kazettát és úgy tűnt, a dolgok lassan a helyükre kattannak. Kifizettem és a kórházba visszatérve kicsit megint éreztem a kényszeres migrént, ami rám akart törni a fertőtlenítőszerek szagától és a neonfénytől. Egyiket sem tűröm túl jól, úgy tűnik. Szomorú, nem?
Végül beléptem a szobába, ahonnan épp hiányzott a babakocsi, szóval asszem megjöttek Vesznáék is, Maja felé sandítottam, hogy alszik-e. De ébren volt, így kissé bágyadt mosollyal emeltem a kezemet intésre, mielőtt leültem volna az ágy mellé vontatott fotelembe.
- Ugye tudod, hogy a fagyi hivatalosan nem számít ebédnek, hiába darabos? Hoztam amúgy több félét, a maradékot majd betolom a fagyasztóba, vagy valami. Megvagy azért? - kérdeztem egy csókot nyomva a homlokára. Utána visszaültem a fotelba, elővadászva a kindertojást, majd az ágy szélére tettem.
- Bocs, a néni a pénztárban szerintem kétszáz és a halál közt volt valahol...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=735625#post735625][b]North West - 2018.10.01. 00:00[/b][/url]

A rengeteg kutatás, a hosszú előkészületek, szervezések, a csapat összeállítása, mind annyi munkámba került, hogy alig hittem el, mikor megérkeztem Glastonburybe. Hűvös, őszi nap volt, odkinn duzzadtak a pocsolyák és verte le az eső a megsárgult lombkoronát, kopaszra nyírva a fákat.
Előbb érkeztünk mint a többiek, nem sokkal, csak, hogy biztos mi legyünk a fogadóbizotság, s valóban, senki nem volt még itt. Fél hétre kellett mindenkinek megérkeznie, az már csak percek kérdése volt. Fel s alá járkáltam a kandalló előtt, a hoppor ide kell, hogy vezesse őket.
- Tíz perc van még hátra, miért nincsenek még itt? - kezdtem nyugtalan lenni, kezem összefűztem hátam mögött és pillanatonként néztem a faliórára.
Az egész fogadó gyönyörű volt, ám ez puszta szerencse, ugyanis sok választásunk nem volt, ez az egyetlen varázslókat ismerő helye a városnak. Kis közösség, egyre csak fogy.
- El fognak késni! - mordultam fel, általában érzékeny voltam a késésre, de akkor, az első igazi expedíciómon ez a milliójára nőtt, itt nem lehetett hibázni, nem volt helye semmi bakinak, mert én vezettem.
Hangomra a recepciós feltekintett, aztán unottan vissza a régi magazinjába.
De nem csak a lap volt régi. A falak mind ősöregek voltak, a berendezés úgyszintén. Nem mocskos, inkább antik, minden tárgy, bútor, dekoráció, akár ha egy kastélyba lépett volna be az ember, de nem olyanba mint a Bagolykő, hanem inkább amit a könyvekben lát, ha fellapoz egy történelmi példányt.
- Öt perc, ezek szórakoznak velem? - megálltam és Scarlett felé fordultam. Kerestem tekinetét, azonban már puszta látványa is lejjebb csitította a bennem tomboló dühöt. Az ismerős szőke fürtök, a testtartás, ami soha nem árulkodott idegességről. A lányban volt valami lazaság, természetéből eredendő közönyös nemtörődömség, ami miatt nem tudott rágörcsölni a legtöbb dologra. Ez volt az egyik kedvenc tulajdonságom benne, mert én hiába próbálokztam vele, képtelen voltam megtenni. Nem tudtam elengedni dolgokat. A munka az munka, nem játék! Itt eredményeket fogunk elérni. Méghozzá nem kisebbet mint a híres, legendák százaiban szereplő Excaluburt.