Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Nem igazán olyan ember ő, aki magától kitervelne bármilyen kis balhét, utána pedig keresne egy társat a bajkeveréshez. Azonban annál is inkább olyan naiv, aranyos és bizakodó, hogy bármilyen ötletben segítő jobbost nyújtson. Na, pontosan ilyen lélektani előzmények történtek most is, ami nyomán Maja a szertár felé sétál. Elég szomorúcska volt a reggel folyamán, mivel anyukája jól leszúrta őt egy levélben, ami abból is látszott, hogy végig első keresztnevét használta. Mostanra azonban sokkal vidámabb a navinés leányzó. Ennek azon túl, hogy a hely is egészen megtetszett neki, nyilván vannak más okai is. Nem olyan régen, - mikor idekerült - tagja lett a diákönkormányzati csapatnak például, ahol nincsenek sokan, de ahogy látta, így is nagy dolgokra képesek.
- Nem lesz ebből baj, hogy mi ide bejövünk keresgélni?
Érdeklődik az alsó ajkát beharapva, ahogy felpillant a nálánál magasabb fiúra, akivel éppen a szertárhoz érkeznek. Látszik azért Maján, hogy nem túl járatos semmiben, ami nem mereven előírt, vagy éppen valami kötelező és illő dolog. Nem merev, meg nem is begyöpösödött, szimplán próbál megfelelő kislány lenni. De miért is? Mert egyszer azt mondták neki, hogy azok tudják elérni az álmaikat, akik végig a jó úton haladnak. Ezt lehet kicsit túlságosan is szó szerint veszi. De még eléggé gyermeki, így aztán senki nem szólhat semmit. Bár lassan halad, a nagylányság is közel van. Legalábbis szerinte, bár nem olyan közel mint a szertárajtó, ami előtt most torpant meg. Átadta a benyitási lehetőséget, alig látható hárítással és egy kis mosollyal, miközben kíváncsian pillogott, hogy mi vár rájuk odabent.
Hát mi más? Por, kosz, csomó kacat... de biztosan van itt olyan is, amivel bármit is lehet kezdeni! Leginkább azt. Nem igazán fecseg sokat, főleg feleslegesen nem, ezért nem is nagyon mondogat semmit, bár azért mikor felemel egy ki tudja hogyan idekerült lepkehálót, vigyorogva tartja a rellonos felé.
- Ezzel fogjuk kergetni a többieket?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Nagy nap ez a mai, vagyis nagyon szeretné Maja is azt hinni, hogy az lesz azok számára, akikért teszik. A fesztivál is megdobogtatta a szívecskéjét már, de mikor megtudta az apropóját és DÖK-ösként kiderült, hogy ők is jönni fognak, csak izgatottabb lett. A korából kiindulva érthető okokból el kellett intézni az engedélyezést, de szerencséje nagyon modern és cuki anyukája van, aki ezer örömmel engedte el, pár jó tanács és kérés kíséretében. Ő megígérte, hogy vigyáz magára meg másokra is, természetesen. Ezután nem is volt más hátra, mint megvárni Anne instrukcióit, miként fognak menni és felkészülni, mint egy ügyes csapatvezető, ha nem is lehetne az egyes egyedül. Úgy volt a rellonos főninéni nyomában, mint holmi kiskacsa követi a mamáját. Két lépéssel mögötte, szinte a lábnyomaiban totyogott. Figyelt, tanult, várta mi következik.
Ez nem csak otthon, de a rendezvény színhelyén se történt másként, de azért tényleg próbált kicsit sem az agyára menni, bár ő úgy gondolta ezzel nem is tud. Nem tett fel még hülye kérdéseket, nem beszélt hozzá indokolatlanul és tartotta az elvárhatót. De nem tudta titkolni izgalmát. Pár hű meg woah kicsúszott a száján a helytől, a tömegtől, a látványtól. Táncos lányként azért eléggé a Mennybe menetelnek érezte az utat. Az anyukája, tekintve a saját múltját nem kedvelte, ha Maja eljárt ilyen fesztiválokra így egy-egy alkalomnál és napnál sosem volt többet, de most már egyre nagyobb, ideje tapasztalni, nem?
- Anne. - Szólította meg, meg is torpant egy picit még figyelte, ahogy a csoportból mögéjük tömörült, akik a color runra neveznének és indulnának, a többiek kicsit elmaradva kullogtak és nézelődtek. - Futunk együtt?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Furcsa volt még neki ez az egész, nem volt hozzászokva ahhoz, hogy nem egyszerű résztvevő bármiben, hanem olyan személy, aki már lassan szervezőnek mondható. A DÖK-ben pedig ez egyre csak rendszeresebb lesz majd. Az első hely volt, ahol befogadták és ahol tevékenykedni kezdett háza után, mikor az iskolába került. Ez mély benyomást tett rá és hálát is érzett, de ennél jóval több, amiért most ideállt: a jótékonyság és a bulissága a dolognak bevonzotta őt. Ahogy pedig Annere pillantott széles mosollyal felelt a kérdésekre, miután vette a kihívást. Gyorsnak kell lenni, nagyon. A kondija jó, hiszen sportol és szeret is, de azért no. Bár a táncnál nem volt olyan fizikumra szüksége, most a seprűn való gurkópasszolgatás nagyon is igényli. Így nem csak a futás, de sok más is az edzés része. Csúnya volna leégni, és nem végigfutni. Persze ez fel sem merül benne, hogy megtörténik, csak pozitívan (!), egyszerűen csak jó tempó kell, és az, hogy ne vesszen el az emberrengetegben. Sok korabeli is van ugyan, de több a felnőtt ember, akik hamar elsodornák.
- Nem fogok elmaradni. - Biztosítja, miközben jól átköti a cipői fűzőjét, hogy stabilan a lábán maradjon, valamint ki se oldódjon. Hajol párat, fut helyben és ugrálva szemléli mennyi ember sorakozott fel. - Itt van! Rendben. Itt maradsz egész hétvégén?
Azzal előszedte a kis dísznek felhúzott tütüjébe akasztott napszemüveget, ami pontosan illeszkedett rá, semmiképpen se hagyja el. Ezután pedig beállt a startvonalhoz, figyelte a visszaszámlálást. Boldogan tekintett előre, szíve a torkában dobogott, érezte, hogy mindjárt itt a rajt. Még egyszer futótársára pillantott, aztán mély levegő be, kifújta és elstartolt. Annak ellenére, hogy tényleg meglepte Anne tempója, és gyorsabb, mint számolt vele, lassan fel bírta venni és tartani is. Bár ahhoz erőt kellett gyűjtsön, hogy közben ki is nyissa a száját. Vette a bátorságot rá, sőt, sokkal inkább énekelni. Bár érezte, hogy jobb ha lassan becsukja a száját, nem kéne telibe kapjon majd port...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Elismerően bólogat a válaszra, hiszen ez nagy felelősséggel is járhat. Nagy bizalmat épít itt mindenki Anne-re, hiszen ő vigyáz azokra a diákokra is tulajdonképpen, akikre máskor az a sok tanár a kastélyban. Bár úgy tűnt Majának, hogy a hangulat és a hely nem rosszaságra, inkább összefogásra sarkallt szerencsére mindenkit.
- Igen, itt leszek. Anyukám azzal engedett el, hogy vigyázzak magamra meg a társaimra is, majd igyekszem.  - Mondta felvillanyozottan, aztán már éppen koncentrált volna a rajtra, mikor jött az a furcsa kérdés. A kislány döbbenten meredt először előre, majd a lányra, aztán újra előre. Kicsit megállt benne az ütő, inkább a ténytől, a feltételezéstől mint sem attól, amit mondott. Megismerte már kicsit jobban a házvezető-helyettes nénijüket, de nem tudott róla többet annál, minthogy ő is Czettner vezetéknévvel született. Meg megígérte neki, ha valamit tud, majd szól. De az, hogy testvérek lennének? Bárcsak... Maja mindig szeretett volna, de sosem történt meg ez a csoda. Idáig legalábbis.
- Tessék? Nem, mármint nem tudom ők hol vannak, de nem tudok róla, hogy lenne testvérem.
Mosolyodott el szomorkásan, igazából ez egy kicsit mindenkinek magas téma, nem is folyt ennél jobban bele egyelőre. De az biztos, hogy a főninéni elültette a bogarat a fülébe és megint érdeklődő és kíváncsi lett. Meg kell keresse Zoét, jutott-e valamire. Lehet, hogy egyszer még újra láthatja az apukáját is? Mindenesetre Inkább rákészült, elrajtolt és futott. Ahogy a levegő az arcába kapott olyan jól érezte magát. A pulzusa felfelé kúszott, szaporább lett a szívverése és a levegővételek száma is, de nem volt gond. Kipillogott néha a rellonosra, de élvezettel vette az akadályokat, a port, a színeket. Még dalolászni is volt kedve, bár a szusz azért csak kifelé futott lassan belőle. Ekkor érezte, ahogy nyúl felé a kéz, vigyorogva szorított vissza és hagyta, hogy emelje a kezét a lány. Még el is kiáltotta magát. Olyan vidáman, felszabadultan, céltérően.
- Megcsináltuuuk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Maja kellően csendesen és mérhetetlenül sokat mormogva magában gyalogolt le a klubhelyiségéből. A tanulószobában túl sokan voltak, a navinében is, a szobájában nincs nyugta és lassan az őrületbe kergeti a tény, hogy képtelen pár ostoba nevet megjegyezni. Borzasztó, hogy olyanokra kényszerítik, amire se az agya, se a nyelve nem áll rá. Bezzeg ha táncos fogalmak, vagy mozdulatsorok nevei lennének, azzal nem bajlódna ennyit.
- Buta sárkányok.
Ezzel a felszólalással nyit be, az elképzelése szerint üres terembe, ahol a tanárnéni azt mondta, minden fontosat megtalál az első padokon a tanuláshoz. Remélte, mert esze ágában nem volt még rosszabbul teljesíteni, mint eddig. Bár azért alul mindig tudja múlni magát, ezt már megtanulta, mégis inkább arra törekszik, hogy ügyes legyen, akkor talán az élet is megjutalmazza. Ha sok infóval nem is, a remény hal meg utoljára. Mióta Zoéval voltak a beszélgetései olyan furán érzi magát, mintha nem venne észre valamit. Sokat gondolkodik, hogy vajon rákérdezzen-e, avagy sem, tud-e már valamit  a házvezető-helyettese. Lehet tényleg van közös rokonuk és az olyan jó lenne, végre megismer olyat, akiket korábban nem lehetett. Kicsit mindig úgy fogta ezt fel, mintha egy nagy fal választaná el őt az élete egyik felétől, azt meg nem szereti.
- Hoppá.
Sikkant fel a kijelentés előtt, aztán felkapkodja a lelökött füzeteket, az egyik éppen olyan, mint az övé, totál nem direkt fel is sikerül cserélnie.
- Ne haragudj, nem tudtam, hogy van itt valaki, kicsit elbambultam. Tönkretettem valamit?
Szabadkozik és magához képest elég bőbeszédűvé vált hirtelen, gyorsan el is csendesedik. Visszaadja a holmikat - illetve hát a saját füzetét a lányé helyett -, majd tovább csoszog egy közeli, de  másik padhoz, ahol csendben leülve pillog a lányra. Elnézést kérő mosollyal néz rá, aztán kinyitja az első könyvet. Egyelőre a füzet zárva marad, az övében egyébként is táncmozdulatok vázlatai, meg nevei vannak csak firkálva, pár méhecske meg virág mellett. Ebben kimerül a rajztudása.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Angol szöveg, aztán magyar, aztán meg már egy szót sem ért. Nagyon pipa a saját jegyzeteire, pedig most teljesen biztos benne, hogy jól írta le, egyszerűen csak ráébredt, hogy soha nem fogja megjegyezni a sárkányfajok összes létező nevét. Olyan ez, mintha be kéne magolnia minden évfolyamtársa összes becenevét. Tökre értelmetlen, nem? Elég, ha a fontosakat tudja, és róluk is csak egy-egy megnevezést. Így véli pillanatnyilag legalábbis elkeseredésében.
- He-bir-dan. - Próbálgatja magában, természetesen rosszul mondva a 'Hebridean' szót, nem csak ejtésileg, de még betűket is keverve benne. Tökre letöri ez az egész lassan, ráadásul a figyelme és a koncentrációja is teljesen elcsúszik, mikor egyenest valakibe belegyalogol. Upszika. De legalább a sűrű elnézések után a leüléssel nem akadnak gondjai, bár a jegyzetekkel annál több. Hirtelen...átváltoztak. Kikerekedett szemekkel mered a füzetre, aztán mire felnéz, már megszólítja őt a szőke lány.
- Hogy tessék? Igen, tényleg, jahj, összecserélődött. - Mondja, majd gyorsan becsukva a másikat, hiszen nem akart ő leskelődni, visszaadja azt tulajdonosának. - Csak pont olyan mint az enyém, szeretem a lilát.
Utal ezzel a füzet színére, aztán le is bonyolítja a cserét, de ezzel nem ér véget részéről a dolog. Egyrészt mert - bár főleg a füzetre alapozhat és arra, hogy a sárkányokat hogy utálja - nagyon szimpatikus neki a lány, másrészt kezd rájönni, ha nem nyit kicsit az emberek felé, itt sem lesznek barátai. Szóval arrébb csúszik, hogy a padba mellé férjen Dália, aztán persze mosolyogva nem felejt el ő sem bemutatkozni.
- Én Maja vagyok, navinés. Miből készülsz te?
Érdeklődik, miközben immáron a saját füzetét nyitja ki, de annyira nem várja, hogy újra visszatérhessen a feladatokhoz. Lehet, hogy Dália meg tökre úgy van vele, mennyire szupi az LLG meg könnyű. Hát, abba a beszélgetésbe most kevésbé érezné magát otthon, aztán ki tudja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Paradis Cukorkabolt

Nem felelt, ezúttal hallgatásba burkolózott, de a lábai mintha megkövültek volna közben. Valahogy sehogy sem akart Lottival tartani. Ennek nem a lány volt az oka, sokkal inkább az, amire készült, vagyis immáron együtt készültek. Nem érezte túl jónak se helyesnek, arról nem beszélve, hogy bár csak a tanára volt és a házvezető-helyettese Zoé néni, kedvelte őt. Nem akart volna neki galibát, ez pedig nagyon annak nézett ki. Így nyelt is egy hatalmasat, csak aztán beszélt.
- Szeretem az édességet, de azért ez csak olyan, hogy nem vehetjük el engedély nélkül, nem? Mert hát azért ha cukik vagyunk eléggé, akkor ha kérünk is kaphatunk, nem?
Próbált aggodalmasan valami okosat összemotyogni, de nem mert hangos se lenni, ki tudja ki hallja? Ahj, ebből még nagy baj lesz, már nem csak keze-lába, de minden más is remegett, leginkább a hangja. Ha a keze nem lenne Lotti markaiban, már biztos a körmét rágva cövekelt volna le az utcában.
- Tessék?! - Néz értetlenül rá a dadogása után, majd nyelve egyet előbb csak szótlanul tátog, aztán hang is jön lassan ki az ajkai között. - Mi nem is vagyunk úgy, csak a nevünk. De ha te a rokona vagy, miért nem jövünk rendesen, mikor itt vannak?
Nem tudja, hogy a félelem, a kétségbeesés vagy a döbbenet beszélteti-e ennyit dadogva, de csak úgy kibuknak belőle a szavak. Ezektől remél támaszt, mert nem tudja mit tegyen, de végül engedelmeskedik a taszigálásnak. Lassan ugyan, de követi háztársát, bár a paranoiás körülnézések és minden apró reccsenésre felszisszenések így is megvannak. Hogy lehet Lotti ilyen bátor?
- Jó-jó, de mondom hogy...
Mondaná, hogy nem, de a mondatot már nem fejezi be, mert majdnem sikeresen nekigyalogol valami kiálló dolognak, és átesik rajta. Hoppá. Aztán felteszi a nagy kérdést is.
- De honnan van a kulcs egyébként?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Idejövetele óta talán ez a második olyan iskolai esemény, ami hallatán nagyot dobbant a szíve. A legutóbbi nyilván a color runos megmozdulásuk volt, de az csak azért olyan nagy dolog, mert ott már, mint segítő is részt vehetett. Itt azonban kicsit más a helyzet, ugyanis a tánc része mozgatja meg úgy. Háh, milyen szépen hangzott ez és sokatmondóan. A lelke mélyén is dallamra mozog, ez pedig egy olyan alkalom, amit akkor sem hagyhatott volna ki, ha éppen nincs is kivel mennie. De hát ezért mindent, így össze is szedte ma magát, a pár napja kiválasztott csinos ruháját is előkészítette, hogy a megfelelő időben csak magára vehesse azt. Ilyen gondolatokkal és cselekedetekkel telt el a napja.
- Elnézést...
Sziszegi alig halhatóan, ahogy próbál a terembe furakodni a felgyűlt tömegen át. Persze lehet nem a legjobb döntés, hogy valaki ilyen fiatalon és ilyen alacsonyan ekkora tömegben furakodjon, de kellően elszánt. Ez látszik rajta és érződik azon is, hogy bármennyi könyök próbálja is kitúrni, ő ellenáll. Nem végzős, azonban hihetetlen mód szeretne a közelükbe jutni, hogy a táncukból lásson is valamit. Azt közben alig veszi észre, ha bárki felfigyel rá, próbál mindent, ami zavarba hozhatná itt kizárni. Mikor végre nem lapul két nagyobb diák között szendvicssonkaként, érdeklődve figyeli a parkettet és elégedetten mosolyog a terem külsejét látva. Szoknyája szélét szorongatja kétoldalt, miközben észrevétlenül kezd el az ütemre aprókat mozdulni. Nem tehet róla a vérében van ez az egész kiskora óta. Valamiért nem a csillogás, vagy a csini ruhák fogják meg ebben az egészben, persze ő is lány, szereti őket hordani, mégis inkább a jelentőségét érzi, nem a szépségét ennek most.
Újra van tánc, ritmus, érzés...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Annyira lekötötte Majácskát maga a zene és a tánc kutatása, valamint figyelése, hogy szinte vakon, tudomást sem véve az őt körülvevő csodáról tört be ebbe az egészbe. Pedig azon túl, hogy meseszép lett a dekoráció és hihetetlen módon elképedne bárki annak láttán, ahogy a bál témáját a szervezők minden apró részletbe belevonták tényleg nem kellett többre összpontosítson. Neki mégis sikerült. Az előtte lebegő színpad, vagy a víz ráncai olyan apró pluszoknak tűntek, amik hangulati elemek és igazán fel se eszmélt, micsoda hűha faktorral bírnak ezek. Nem igazán szólhatná le senki, hiszen ennek ellenére itt volt a teremben teljes figyelme, csak olyannyira egy dologra összpontosított, hogy még a lökést is fáziskéséssel észlelte és már az elnézéskérések közepette kapott az oldala felé egy pillanatra. Nem fájt neki, kutya baja se volt. Inkább zavarba jött, hogy így észre sem vette és még útban is volt.
- Nem...nem, dehogy. Rossz helyen álltam megint.
Nézett fel sajnálkozva a fiúra, miközben zavartan lenézett a ruhájára, aztán vissza fel. Olyan fura volt ez, nem nagyon szokott csak úgy szóba elegyedni, de nagyon örült, mikor valakivel végre lehetett beszélni. Most viszont nem állt a helyzet magaslatán, odébb is állt, mert megint érkezett valaki, aki a könyökével ha nem figyel, letarolja a buksiját. Hát, van átka annak, ha az ember lánya még csak növésben van és ilyen fiatal. A pár pillanatig tartó csöndet végül egy mosollyal töri meg, aztán a kezét nyújtja a másik felé és közelebb lépve, hogy se a tömeg se a zene ne akadályozza a beszédben mutatkozik be.
- Maja vagyok. Navinés. Meg elsős. Bocsánat, hogy útban voltam.
Pironkodik azért kicsit, majd körbenézve megint egy pillanatra leragad tekintete a táncolókon de most megembereli magát, mert kíváncsi rá, kit fújt felé a szél. Rendesnek tűnik, hiszen nem okozott bajt, mégis próbált informálódni, meg bocsánatot is kért, pedig nem volt szükséges. Meg hűha, jó magas. Mondjuk ez nem tartozik ide, de azért csak meg kellett állapítsa.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Paradis Cukorkabolt

Nagyon kellemetlen és hűvös sétán van túl a nagylány, hiszen a nagykabátját sikeresen lent hagyta a faluban még két napja, mikor Zoé néni megengedte, hogy vele tartson. Már aznap úgy érezte, hogy odaolvadt volna a padlóra a rengeteg finomság láttán, de még nem szabadott rárabolni. Viszont megtudta, hogy pénteken hatalmas szaloncukorkóstolót szerveznek, és annyi ízűt rendeltek, amennyit csak tudtak: nem volt kérdés, mi lesz Maja állomása. Dideregve szorította össze magán a vékonyka átmeneti kabátját, miközben a szállingózó hópelyhekre figyelt. Nem is tudja igazán, hogy a telet szereti-e, de azt igen, hogy a havat nagyon. Hógolyózás, hóemberépítés és korizás. Na meg a forrócsoki terjengő illata a Fő utczán mindent megér. Mosolygósan kapkodja a lábait, egyre gyorsabban, mikor már látóhatáron van a bolt, ahova úgy igyekszik. Egyből neki is feszül az ajtónak, majd benyitva hevesen integet hátra az egyik eladónéninek.
- Csókolom, bruh. Nagyon hideg van. - Ekkor még fel sem figyel arra, hogy más is tartózkodik itt, mármint, hogy konkrétan olyan valaki, akin…ó, tévedés, a pillanat tört része alatt kiszúrta. Ott állt Ő. Maja szemei kikerekedtek, pupillái hatalmasra növekedtek, még a száját is nyitva felejtette, miközben a ruháját akarta megigazítani.
- Úr Isten! Úr Isten! Wáááá. TE! – Próbálna lenyugodni, de helyette sikongatva adja tudtára környezetének, hogy teljes agygörcsöt kapott, és nem a havazástól. Ő bizony egy olyan kviddicsest lát most, akivel nem fut össze az ember lánya minden nap, sőt! Ez az arc bizony ott mosolyog Majánál képen is a szobájában, pontosan tudja hányas mezben játszik, emlékszik rá, hogy olvasta róla melyik a kedvenc mozdulata, miért kviddicsezik, mit szeret. Egy szóval fanatikus rajongás következik pillanatok alatt. Hát, talán őt annyira nem tanították meg moderálni magát, így az, hogy egy helyben ugrál, majd odaszalad és megfogva a fiú karját maga felé fordítja, tök természetesnek véli. Hatalmasakat pislog, miközben kivörösödött arccal mosolyog fel rá, hirtelen elveszi a kezeit az erős karokról és zsebeibe csúsztatja.
- Bocsánat… én csak…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Paradis Cukorkabolt

Mély levegő be, aztán ki, majd ezt ismételjük meg szépen s lassan még párszor. Maja alapvetően nem harsány, nem magamutogató, és egyáltalán nem az a figyeleméhes típus, persze van, aki szeretne, ha ráfigyelne, de ezért nem tesz, vagy inkább nem mer. Erre elé sétál Ő, a semmiből felbukkan a világ egyik legjobb helyén, egy cukorkaboltban, Majának meg ezzel egyidőben teljesen elmennek otthonról. Eddig egyszer sikerült hasonló állapotban hiperventillálva hadonásznia, mikor a táncos példaképével találkozott egy Franciaországban rendezett versenyen. Emlékszik minden pillanatra, és nem csak azért, mert az akkori nagy riválisa rontott egy hatalmasat, ő maga pedig bármilyen egyszerű koreográfiával is futott neki, hiba nélkül megcsinálta és befért a legjobb nyolcba, ami az eddigi második legjobb eredménye. Büszke is rá, arra meg még inkább, hogy a gondolatainak köszönhetően sikerült halkabbra vennie magát, és amikor már nem szegény, szerencsétlen sztárocska kezeit szorongatta.
- Mi? Nem értem. – Egy nagy sóhajt követően vallotta be, hogy ezt a két egyszerű szót a rendszere hirtelen nem bírta feldolgozni, még ha a gesztusból valami tagadást érzett is ki.  Zavarba jött, az ereiben pulzáló vér hirtelen kezdett az arcába futni és a maró hideg után ez is pirosította azt. Hát, tudja mindenki milyen, mikor hirtelen leforrázzák az embert, ez is hasonlóan jött ki. Majdnem.
- Hát, bárcsak lennél. Úr Isten. Még mindig alig hiszlek el, te, itt, és én is! Te is imádod a szaloncukrot? Vagy más vonzott ide? Kérhetek valamit, a híres Lewy Bojarskitól? Képzeld, a kedvenc sportcipőm belsejébe is van egy kilences hímezve!
Nem akart sok lenni, se őrült rajongó, mégis csak úgy folytak a szavak ki a száján, zavartan, kicsit dadogósan néha, bátortalanul és sokszor végezte tekintete a padlót vizslatva, vagy a Lewy mögötti polcot. A végén azonban felnézett azokba a szép, kék szemekbe.
- Ne haragudj, sosem szoktam ennyit beszélni. Nem akartalak letámadni.
Megbánóan pislog, még hátrébb is lép egyet, látja, ahogy egy magasabb évfolyamosnak tűnő lánykoszorú – vélhetően – rajta nevetgél, amit igyekszik jól figyelmen kívül hagyni. Bár kevésbé megy neki. Ám akkor is kárpótolja mindenért az, aki előtte tornyosul éppen. Alig hiszi el, amit lát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Paradis Cukorkabolt

Legeslegbelül a látszatnál is kellemetlenebbnek érezte saját magát, de próbált azért kiállni magáért és magához képest bátrabban beszélni és cselekedni. A kedve szárnyalt, és nagyon-nagyon örült, amit azért a zavar ellenére is könnyű volt leolvasni az arcáról. Kezdett kicsit lehűlni fejben is, és nem csak az idő hatására. A nyugalom, az mindig nagy segítség és miután kicsit dadogva és hadarva egyszerre – mikre nem képes! – végigmondta a kérdéseit próbált türelmes lenni, hogy vajon kap-e választ. De arra, hogy ilyen rendes és természetes lesz vele Lewy, egyáltalán nem volt felkészülve. Nyelt egy nagyot, most a száját nem felejtette nyitva, de tágra nyílt szemekkel figyelte. A szaloncukor kapcsán hevesen bólogatott és mosolygott is mellé. Ő is nagyon szereti. Gyorsan a vegyes kosárba túrt, tegnap már kinézett egyet, emlékszik rá, hogy fehér és arany csomagolása volt, meg pontosan hét csillag a tetején, kört formálva. Áh, meg is lett. Kivett párat, majd felé tartotta.
- Nekem ez a kedvencem, nem sok van belőle, tegnap hallottam a néniktől, hogy jól eldugták azt a párat, de láttam ám, hogy ide is. - Egy apró nevetés kíséretében tartotta kezecskéit, benne a cukrokkal, miközben, ha bók volt, ha nem, simán annak értelmezte az aranyos jelzőt, amitől pillanatok alatt a fellegekbe került. Nem szűnt a zavara, de ez inkább volt már ettől semmint a saját műsorától.
- Rosszabb? Nagyobbat szoktak sikítani? Egyébként csak egy autogramot szerettem volna kérni, de nincs nálam most papír. Vagyis… - Kreativitásból jeles, miközben mondta elkezdett a zsebében matatni, majd előhúzta a tavalyi edzésmenetrendet, amit igazából csak azért hurcol, mert Nyestének odaígérte, de még mindig nem futottak össze, hogy átadja. Hát, most nemesebb célt szolgál, bizony! Szóval egy toll kíséretében tartogatta a maradék szaloncukorral, és csak félve pillantott ki oldalra.
Arra azonban nem számított, ami következett, mikor megérezte a kart a vállai körül hirtelen átjárta a melegség és a pirosból lángoló vörösbe váltott arca, ahogy az a puszi tudatosult benne. Szóra nyitotta a száját, de az bizony beleszorult, mint Micimackó keze a bödönbe. Csak hirtelen bárgyún mosolyogva felnézett Lewyre. Maja koncentrációja nemhogy a nullához, inkább a mínusz végtelenhez konvergált, ahogy valahol a csillámpónik és a a kvaffok között próbált kievickélni a varázserdőből, ami az agyát elborította. Azok a percek, még hallgatott neki minimum óráknak tűntek, és ő olyan szívesen úgy maradt volna. Majdnem szétfolyt szegény fiú keze alatt, de erőt vett magán.
- Kö…Köszönöm. Néha nagyon bunkók, de seprűről sem szállunk le végleg, csak mert egyszer eltalál egy gurkó.
Talán először sikerült valami magához képest bölcs dolgot mondania aranyos köntösben, amibe nem zavarodott bele és sokkal könnyedebben beszélt, mint az elején a görccsel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Paradis Cukorkabolt

Önmagát is meglepte az elmúlt pár percben, de fogalma sincs, hogy hála a kviddicses sztárnak, vagy önmagának, de sikerült kevésbé megszállottnak, és inkább csak túlpörgött tininek tűnni. Azért a második verzió mégiscsak jobb fényt vet rá, meg aztán ő lenne a legszomorúbb, ha elkergetné. Biztos telesírná a párnáját, hogy elszalasztotta az egyetlen lehetőségét. Talán jobban kiborulna, mint akkor, mikor olyan táncpartnert kapott, aki barna szandált viselt fehér sportzoknival. Nem tudja senki elképzelni, Majában akkor mi zajlott le, ne is akarja. Nem rossz ízlés party volt, csak első edzésnap. A hideg rázza mai napig attól. Pont annyira, amennyire most is végigszalad a hideg karjain és libabőrösen, kicsit csalódottan pillog. Látja, hogy a nyújtott szaloncukrokért nem volt hirtelen akkora a lelkesedés, mint a sajátja, de ezért nyilván nem okolhatja.
- A kedvenced. – Mosolyog angyalian és bájosan, igazából tényleg, de közben nem is. Az a különlegessége, hogy aki eszi, annak a kedvenc ízét adja vissza, így tulajdonképpen mindenkinek kicsit más. Neki speciel madártejes, és oda meg vissza van érte. Gyorsan el is nyammog egyet, miközben nagy nehezen rájön, hogy a nevét is el kéne mondani a fecsegés közben.
- Egy bőröndbe? Olyan guruló kicsibe? De…de…de… - Kétségbeesetten pillog, ahogy elképzeli, hogy ilyen szörnyű körülmények közé kerül az az ember, akit ő így… kedvel, szeret, imád. Majd még megfejti ezt később. Bár valahol elgondolkodtató is. Lejátszódik benne, neki mekkora utaztatóeszközei vannak, és rájön hamar, hogy az utazóládája jóval nagyobb, mint egy bőrönd, meg tágasabb is. Viszont a „drága” jelző mellett nem tud elmenni elpirulás és bárgyú vigyor nélkül. – Maja vagyok.
Mivel jóval kevesebb a szöveg már szerencsére, így ő is kellemesebben érzi magát. Ahogy figyeli az aláírás készülését, mosolyogva emeli tekintetét Lewyre és teljesen el is kalandozik közben. Tényleg nem tudja mi van vele, mármint persze, furcsán viselkedik egy ilyen nagy ember közelében, akiért rajong, de úr isten, abba a mosolyba percek alatt bolondult bele, amit felé villantottak, a puszi meg… az elmúlt összes évére koronát tett. Szóval értitek, sosem kapott még sráctól ölelést se rendesen… és wow.
- Igen, illetve – szomorodik el egy percre – pillanatnyilag csak tartalékos vagyok, de korábban kapitány voltam az egyik iskolai csapatban. Nagyon szeretem a kviddicsest, olyan jó érzés a levegőben lenni, az egész töltet, amit a küzdelem ad.
Egy pillanatra most először tűnik Maja is teljesen természetesnek, ahogy a kviddicsről mesél, és megcsillannak szemei. Na, ebből tudható, hogy mennyit is jelent mindez számára. Aztán elhallgat és elveszi a papírt, amit büszkén szorongat. De nem bírta sokáig türtőztetni magát és átölelte. Aztán kicsit lábujjhegyre emelkedve egy puszit adott az arcára. Remélve, hogy ebből nem lesz baj. Bűnbánóan pislogott fel, behúzott nyakkal, de vigyorgott. Nem tudta nem tenni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Paradis Cukorkabolt

Örül; a percnek, annak, hogy nem tévedhetetlen, most mégsem hibázott, hogy idejött ma és hogy a kabátja is itt maradt, így pont most érkezett, nem előbb, nem később. Annak meg felhőtlenül, ahogy itt ácsorog, és bármilyen kis bénácska is legyen, a tőle telhető legnagyobb aranyossággal próbál helytállni, mert az ismerkedés nem mindig az erőssége.
- Hát ez… elképesztő. Nagyon-nagyon fontos lehettél, ha még így is ki akarta próbálni.
Nevetgélt a dolgon Maja egy kicsit, mert tagadhatatlanul nagyon szórakoztatta az egész, ahogy le lett festve. Soha nem volt hasonló élménye, se elrabolni nem akarták, se rajongani nem rajongtak érte, de egyszer mondjuk az egyik barátnője mindenáron meg akarta magyarázni, hogy ő olyan hajlékony a balettól, hogy bárhova befér. Na ekkor volt a csarnok gondnoknak a legviccesebb napja, ahogy az egyik szekrényből ki kellett operálni egy állóspárgában beszorult lányt. Maja akkor sem értette ezt a buta felvágási kényszert, de pont azokról a típusokról tudja elképzelni, hogy másokat is bőröndben gyűjtenének be. Lewy megjegyzésétől csak kiszélesedett vigyorral billegett a lábain, aztán csak hogy ne csináljon semmi furát újra, inkább egy zöld csomagolású cukorkáért nyúlt egy másik kosárba.
- Volt egy kis szerencsém is. Ezt meg nagyon-nagyon-nagyon köszönöm. - Boldogan szorongatta még egy kicsit a tollat is, aztán azt is eltette. Maját kicsit sem érdekelte, hogy nyálas, az se zavarta volna, ha csokis, vagy bármi, el volt varázsolva éppen. – Komolyan? Mármint… tényleg eljönnél megnézni egyszer csak úgy?
Meglepődött, olyan kellemesen természetesen, de mégis picit hitetlen volt. Lehet, hogy mindegyik rajongónak elmondja ezt, hiszen így biztos gyorsabb túlesni a beszélgetésen, közben meg nem úgy hallott és olvasott róla, mint aki sok fölös szót fecsérelne. Amikor pedig érdeklődni kezd éppen csak ugrálni nem áll neki örömében a navinés lányka.
- Jelenleg hajtó vagyok, és sokkal jobban szeretem, mint hittem. Terelőként kezdtem, de valahogy ehhez jobban sikerült alkalmazkodnom. Élvezetesebb gólt szerezni, mint azokat a vasakat püfölni jobbra meg balra.
Vigyorodik el, a saját magánakciója után meg hallgat egy kicsikét. Nem nagyon szoktak magyarázatot kérni a tetteire, amit ő hallgatólagos örömmel fogadott mindig. Most meg, ahogy a kék íriszeket pásztázza egy percre el is felejti mit akart mondani, aztán csak sikerül. – Mert a jó dolgokat illik meghálálni. Én is kaptam… aláírást.
Elharapja a végét és korrigálja az első gondolatát, ami arra a bizonyos puszira vezetne vissza a buksijára. Haj, ha Lewy tudná, hogy Maja legkomolyabb ilyen figyelmessége egy ökölpacsi volt két navinés fiútól. Hát, nem egy agyonszocializált és fiúmágnes lány.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Paradis Cukorkabolt

Ha most tudna mit, biztos közbevágna, de bölcsen hallgat. Ez ma először jut eszébe, mondjuk nem tudni, hogy előnyére vagy hátrányára válik-e. Az biztos, hogy ő majdnem kiugrik a bőréből is – nem bőröndből -, mert neki igenis sokat jelent. De nem kezd vélhetően hosszas magyarázatokba, inkább jól elszégyelli magát a kétkedő kérdései után.
- Nem úgy értettem… mármint, csak megleptél. Bocsi. – Most kivételesen vesz levegőt és nem egy szuszra folytatja a kis mondókáját, de előbb még elpusztította a zöld papírost, ami epres-tejszínes volt talán, de egészen finom. - Annyira szuper vagy, nagyon fogok örülni neked!
Azt se feledjük, mennyire magába volt feledkezve Maja, hiszen még sosem beszélt olyannal, akit ennyien ismernének, szeretnének, szóval hát híresség számba vehető személlyel. Éppen ezért a minimális gesztusokból való olvasási készsége is teljesen lekapcsolt, ő nem is szúrta ki eleinte mi folyt körülötte. Tökre úgy érezte égette magát, aztán most javított egy kicsit. Semmi egyéb. Csak az örömre és az elismerésre (?) figyelt fel, és vigyorogva tartotta a kezecskéjét az ökölpacsihoz. Fel is nevetett. Nem mostanában ingadozott ennyit egy beszélgetés alatt a hangulata, és nem is volt ilyen vidám szinte indokolatlanul. Van még varázslat.
- Nekem azt fel sem ajánlották, az első alkalommal, mikor posztokról beszéltünk megjegyzést tettem rá, hogy milyen uncsi már egy random kis bolhára várogatni. Tudták, hogy az nem az én asztalom lesz. – Egy nagyobb sóhaj kíséretében emelte fel fejét és nézett a plafonra, majd vissza Lewyre. Már teljesen azt hitte, hogy felszabadult, megkönnyebbült, lazább lett, nem tud rontani a helyzeten, ám ekkor csak előbújt belőle a tinilány. Lewy szavaira lassan kezdett paprikavörösre változni, majd csak az orra alatt elmormolt pár „tényleget” és az első szaloncukor után nyúlt. Az evés mindig jó mentség. A szürke csomagolást kibontva méregette kicsit, de semmi furcsát nem látva harapott bele. Miközben ízlelgette elnevette magát a reakción, amit látott.
- Kérsz ilyet inkább? Ez karamellás, nagyon finom! – Észre sem veszi, hogy a maga fél szaloncukorját mutogatja, amiből éppen harapott. Nem így akarta felajánlani, nem is azt, de így sikerült. Na, vannak balesetek. Aztán szabad kezével Lewyé után nyúlt, bár bátortalanul, de megfogta és a bolt másik sarka felé mutatta az utat, ahol még többféle volt, köztük például marcipános amire mondjuk Maja foga éppen fájt. – Nézzünk valami szilvamenteset neked!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Paradis Cukorkabolt

Fogalma sincs – de van – miért viselkedik ilyen hülyén, de miután leesik neki a tantusz, csak rosszabb. A rendszere lefagyott, fogjuk csak az időjárásra, Majának úgy a legkézenfekvőbb, meg amúgy is. Szomorú lenne belegondolni, de ez a pillanat is elillan majd és csak egy emlék lesz a sok közül. Már éppen elszomorodna rajta, mikor felajánlja a címet. Gondolkodás nélkül húzza elő újra a papírt, és nyújtja oda. Ez határozottan furcsa neki, mármint, ha az embert olykor még elrabolni is képesek lennének, mégis neki milyen bátran megadta az elérhetőséget. Huncut mosollyal veszi vissza a végén a papírt, nem nagyon tudja türtőztetni, hogy majd kicsattan a történtektől.
- Mindenképpen el fogom küldeni! – Biztosítja is őt, aztán szinte egyből tér is vissza a kviddicshez. Erről nem lehet csak szeretni beszélni, ez egy része az embernek, ha egyszer belekerül. – Pedig biztos már akkor is ilyen jól űzted. Azt mondják ehhez a tehetséghez születni kell, de ki tudja. Én azért a tereléssel is elvoltam, egy ideig, bár nem volt az igazi. Olyan tehetetlen voltam sokszor, és valahogy hát nem nekem találták ki. De edzésnek jó volt, jobban bírom a durva lökdösődéseket, mint mások.
Vigyorogva szemléli a kínálatot és Lewyt, végre már nem csak a plafont meg a padlót nézi, hanem azt is, akihez beszél még mondja. Jó, hát nem mehet minden azonnal. Nincs ez másként a szaloncukor kóstolásával sem. Eléggé elcsodálkozik, mikor simán cserélnek, nincs neki ezzel semmi gondja, csak újra és újra kellemeseket csalódik. A kijelentésen pedig csak jóízűen nevetni kezdett. Bele sem mer gondolni, miktől nem riad még vissza, mert vagy meredek Maja fantáziája, vagy csak túl sok sztereotípiát kerget az ellenkező nemről.
- Nagyon mókás vagy.
És ez Majának tetszik, szeret nevetni, szereti a vicces embereket, és Lewy az. Ha tudna flörtölni, vagy tudná, mi az és hogy kell, akkor jobban űzné ezt a párbeszédet és kevésbé lenne esetlen. De az nem Maja, lássuk be. Jól elmereng magában, még tovább navigálta a párosukat majd merészen nyúlt egy piros-sárga csomagolás után, de ahogy jobban megtapogatta egyből el is fintorodott. Ez biztos, hogy zselés. Tudja minden szakértő, hiába van bevonva, akkor is ilyen nyomirgatható és az nem, fúj. Inkább rárabolt egy másikra, meg sem nézte a csomagolást csak nyitotta és harapott. Jó, már tudjuk melyik sarok nem Majáé. Összepréselte a száját, aztán nagyokat nyelt, aztán mint aki romlott evett ivott fintorgott is mellé. Komolyan, néha szívesen hazudná, hogy allergiás ezekre, megkímélnék legalább tőle. Legalább az anyukája, aki minden évbe egy csomó ezekhez hasonlót kever a finomak közé, hogy az is elfogyjon.
- Itt csak én fogok elszaladni. – Nem kellett sok, hogy nyöszörögje kicsit teátrálisan, pillogva a papírra és a fél szaloncukrára. Véletlenül se nyúljon még egy ilyenért, jól meg is jegyzi azt. – Ühm, ha már szaloncukor, meg lassan végigesszük itt a kínálatot, áruld el melyik a kedvenc édességed.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Paradis Cukorkabolt

Várni fogja, igazán, ennek pedig csak a gondolata is libabőrössé varázsolja Maját. Most eljátszhatna a gondolattal, hogy már tudja hol található meg, bármikor megleshetné, felkereshetné, beszélhetne vele… de akkor olyan őrült lenne és tucat. Persze belegondolni jó, de egyrészt ennél jobban tiszteli őt is, meg úgy az embereket, másrészt ehhez kicsit több bátorság kéne, nem pedig nyuszika cipellő. Egy nagy levegőt vett, úgy ecsetelt a kviddics kapcsán minden gondolatot, ami kibukott belőle. Mikor erről beszélt nem igazán rendezte sorait, csak az elsőt mondta, ami a szívén, az a száján elv alapján. A legtöbbször azért levette azokat a lábukról, akik legalább egy kicsit is érdeklődtek a sport iránt. A táncról is ilyen szívesen beszélt, akár ódákat is zengett, de tudta mikor, minek van helye. Most éppen annak volt, hogy kicsit visszavegyen abból a nagy mosolyból, és valahogy a csillogó szemeit, ami arról árulkodott, hogy totál elvarázsolták őt, elirányítsa másfelé.
- Pedig nekem tetszik ez. Sokáig tudnálak hallgatni. – Kezd bele vidáman, aztán megint jön, hogy érzi, hülyén fogalmazta meg, bármilyen őszinte is, lehet a másik ezt nem díjazná. Magában ezt ő jól megbeszéli és szinte pillanatok alatt egészíti ki. – Mármint szeretem, ha valaki ilyen vicces meg szeret beszélni. Én meg szeretek hülyeségeket mondani.
Zárja végül le és az időközben nyújtogatott pulcsiját végre elereszti. Kicsit olyan, mintha izgulna minden mondatnál, vagy ez, vagy a paprikapirosság, szóval inkább csak a pulcsiban tesz némi átmeneti kárt, ami rajta van. De az öröme se tarthat sokáig, talán ez az élet bosszúja, amiért olyan butaságokat beszél össze, amilyeneket. Megérkezett a halál íze.
- Ez itt gesztenyés. Nagyon nem szeretem a gesztenyét, ha íz lehetne mumus, tuti ez lenne. – Fejti ki, miközben nagy nehezen túlesett a falaton. Inkább érdeklődött még sikerült átesnie az iménti élményen. Kicsit összeszaladtak a ráncok homlokán az idegennek tűnő szavaknál – bár, ha neki azt mondják az egy csokimárka, azt is elhiszi – a magyarázat, meg a mutogatási próbálkozás megnevettette. Be kellett vallania, nagyon tetszett neki… ahogy beszélgetnek természetesen, semmi más. Meg mondjuk a szép kék szemek is, és hogy vicces. De… de… de. Sóhajtott egyet, aztán kezdett valami választ összehozni.
- Olyan válaszlehetőség nincs, hogy mindegyik? Szeretem a krémest, meg a madártejet, meg úgy mindent. – Nevetgélve megforgatta szemeit, nem tudna választani, szörnyű ebben. Arról nem beszélve, hogy a kedvenc étele az anyukája szerint nem is igazi főétel, mert a szilvásgombóc desszertszámba is mehetne. Pedig azt éjjel-nappal tudná fogyasztani. Közben megfejtette azt is a második mi lehetett. – Kró…mi? Karamella?
Miközben magában alig hallhatóan próbálgatta kimondani a hallott szót, kicsit el is kalandozott, mert a legnyilvánvalóbbra még nem jött rá. Mit kereshet pont itt Lewy? Rajta tartotta a tekintetét, mikor az arcára ért, és a szemébe nézett egy pillanatra mosolyogva lefagyott, aztán körbenézett a boltban.  Kíváncsi volt, ilyen ez.
- Egyébként, hogy-hogy itt Bogolyfalván? Csak meglátogatsz valakit? Rokont, ismerőst, barátnőt…? Vagy esetleg itt vagy a közelben? - Persze Maja ennél nyilvánvalóbban nem mászhatott volna bele abba, ami fúrta az oldalát. Azon túl, hogy-hogy itt van, vajon olyan valaki miatt-e, akire irigykedhet a fél világ.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Paradis Cukorkabolt

Maja próbált volna nevetni, de sikerült elképzelnie, miután Lewy száját elhagyta az elképzelés a szörnyet. Tisztán előtte volt, ahogy megjelenik, hogy elrabolja ártatlan lelkét és megbüntesse minden ártó szóért a gesztenyék nevében. Na és persze az egyetlen fegyver ellene, ha valaki szeretetteljesen megeszi, vagy hasonló. Jó, ez valami ultimate horror-scifi lenne, amit inkább nem is akar tovább lekövetni. Elég furcsa fejet vágott a sztorira és inkább megijedt végül. Nem igazán szeretne se ezzel, se más mumussal összefutni. Félne, rettegne, el is sírná magát valószínűleg menten. Inkább támadjon rá két gurkóval két terelő. Kétszer egymás után. Szóval jobb is volt, hogy a kedvenc édességeiről kellett fecsegni, egy fokkal javult a fejében lévő hatalmas zavar.
- Tényleg? Hát nekem mindig az az egyik első kérésem anyutól, ha végre hazamegyek hozzá. Nagyon finom madártejet csinál és mindig küld, ha gondolod neked is hozok szívesen egyszer, ha itt leszel vagy hasonló… - A felajánlása őszinte és kedveskedő, de nem azon a rátukmálós módon, ő csak természetéből adódóan tud ilyen rendes lenni, és ilyenkor még csak nem is akad a nyelve rossz szavakba. Arra nem különösebben asszociált, hogy a családját, családi hátterét fél mondatban felvázolta, elfér, ő már különösebb hangsúlyt nem keres ilyeneknek. Inkább kicsit gondolkodik, hogy is kérdezzen, de mire összerakja és feltesz, már válaszokra is lel.
- Ó, egyetem, de jól hangzik. És szereted?
Vigyorgott Maja, miközben egy lila-rózsaszín csomagolásos cukorkát kóstolt meg. Talán valami málnás lehet de nem volt benne egészen biztos, rossz íze nem volt, de evett már jobbat is… De közben volt ideje feldolgozni jobban a hallottakat is. Itt ér el lekileg valahol arra a pontra a navinés lány, hogyha ez most egy film lenne, és lenne stop gomb, ami rajta kívül mindenkit megállít a világon, a boltban, akkor még lefagyva mit sem sejtenek, most örömében táncolna, ugrálna, vigyorogva éljenezne, majd győzelemittas vigyorral, mintha mi sem történt volna könyökölne félig a szekrényre és bámulná tovább Lewyt. De ez nem így történik, amit sajnál, másrészt örül, mert gyanús, hogy kétségbevonható lenne a szellemi beszámíthatósága máskülönben.
- Értem, az azért nem rossz, ha van olyan, aki már ismer és nem csak rajongó vagy teljesen kívülálló, nem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Nem létezik, ilyen komolyan nincsen, amit ez a lány összeszenved ma. Bármerre húzza-vonja a ruhadarabot, mindenhogy feszül, vagy nem jön feljebb. Abban biztos, hogy nem szedett fel plusz kilókat, kifejezetten jól tartja magát, hiszen az edzések meg a tánc is jól megmozgatja, viszont az már gyanús neki, hogy magasabb lett. Sokkal rövidebben a nacijai rajta, nem ér le olyan hosszan a szoknyája és a felsőit is mintha a manók lerövidítették volna. Hát azért mióta idejött eltelt már jó sok hónap, nem kizárt. Nagy nehezen sikerült magát a harisnyájába erőszakolnia, miközben egy bűbájtankönyv szétesett lapjaiban kereste azt, ami neki kell. Emlékszik rá, hogy Riri anyukája hogyan tanította neki a varázslatot, csak a pontos szóra nem, pedig nagyon kéne most az a melegítős dolog, ha szoknyában kíván kiténferegni. Márpedig nagyon úgy néz ki, hogy ez a helyzet. Végül sikerül megtalálnia, gyorsan fel is viszi a varázsigét, vagy mit mondanak erre, ő maga se tudja, majd kapja a sálat és a kabátot aztán le is robog a kastély falai között gyorsan lavírozva az udvarra. Körültekerte a sálat nyakán, majd a kabátot összehúzva magán elindult le a faluba. Nem hosszú út, így azzal nem kell foglalkozzon, hogy a gondolatai elöntik, ám így sem túl nyugodt.
A mosolygós és kedélyes látszat ellenére majdnem lerágta az összes körmét tegnap este óta, mikor üzent neki legjobb barátnője bátyja, hogy mi lenne ha beülnének a cukrászdába. Ez azért tök fura, még úgy is, hogy mennyire jóban van Lottival. Elképzelése nem sok volt, bár felrémlett benne pár „apróság”, amit Lottival kettecskén műveltek. Hirtelen nagy szemekkel meredt maga elé, felszisszent és el is húzta a száját. Nem biztos, hogy örülne, ha valami szentbeszédre érne be. Mindenesetre nem látta akadályát, hogy idejöjjön, sokat hallott Vincéről, találkoztak is már, nem volt ezzel semmi gondja.
- Szia Vince!
Mikor belépett a cukrászdába egyből kiszúrta az idősebb Csornayt, akit üdvözölt, majd gyorsan mögötte, majd mellette, végül vele szemben a széken termett. A kabáttól szabadult meg éppen és a sáltól, mikor elkapva a tekintetét szemügyre vette. Olyan fura és frusztráló érzése volt hirtelen, de nem tudta miért.
- Esküszöm, hogy nem csináltunk most semmit Lottival! Becsszó!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Nem volt a pontosság mintapéldája, de általában, ha csak nincs nagy fennakadás, késni se szokott sehonnan, ez így volt most is. Nem váratta meg Vincét, aminek amolyan jutalma is lehetett, hogy finomság várta az asztalon. El is mosolyodott, ahogy letette a kabátot a támlára és a sálat is, mikor visszafordult, elnevette magát a reakciótól és vigyorogva nézett végig a fiún, a keze alatt heverő holmiján és a sütiken.
- Vedd úgy, hogy nem mondtam semmit. Csak nem értettem miért vagyunk itt, gondoltam hátha rossz fát tettünk szerinted a tűzre, amit persze sosem szoktunk.
Mondta végig a maga kis dolgait, majd az asztalra támaszkodva egyik kezével kitámasztotta állát, a másikat a falapon pihentette. Egy pillanatra elvesztette a fonalat, miért ez a komolynak tűnő hangvétel, amikor meg belekezdett Vince, már teljes homály jött. Ugyan még vigyora igen csak ott csücsült, gondterhes ráncok vonultak a homlokára.
- Tudom, hogy jóban vannak, de ez engem nem zavar, ha arra célzol. Én is barátkozom másokkal is, és az Lottit se szokta.
Teljesen elbeszélnek egymás mellett, de erről a fiatal hölgyikének fogalma sincs. Szent meggyőződése lett hirtelen, hogy esetleg Lottinak rosszat szólt, vagy valamelyik ismerőse nincs jóban vele és ez zavarja. Azonban ahogy folytatásra került a téma lefagyott. A szája görbülete kiegyenesedett. Fejét felemelte és kezeit az asztalra ejtette. Húzzák? Kik? Mit? Úgy érezte, mint akivel mindjárt valami halálhírt közölnek, de az is átfutott az agyán, hogy viccelődik vele a barátnője bátyja. Liftezett a gyomra és vigyorogva éppen rászólt volna, hogy ne marháskodjon, amikor végre kibökte neki a lényeget. A száját elnyitotta, de szó nem jött ki, a mosol az arcára fagyott, de még az iméntiektől.
- Tessék? - Talán kicsit túl indulatos és hangos visszakérdésnek sikerült, amit ő sem értett. Értetlenül pislog nagyokat, még tekintetét az asztalon, vagy kezein jártatja inkább, egészen elhalkult és már majdnem motyogós lett. Az egész testén végigfutott a libabőr. Nem igazán értette, fogta fel vagy akarta elhinni, amit hallott. - Miről beszélsz, Vince? Ez most valami rossz vicc? Mért mondod Te ezeket?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

A pillanat tört része alatt lélegzett fel, hogy nem, nincs baj se Lottival, se vele; és ugyan ennyi idő alatt esett mély döbbenetbe is. Azt hitte, ha azt a pár kérdést nagy nehezen kipréseli magából, szertefoszlik mindaz, amit az imént hallott. Tévedett, ezt valahol legbelül el is kezdte felfogni, és ahogy az információ szépen lassan a zsigereiig ért, megremegtek ajkai, amint pedig Vince kifejezte sajnálatát az a bizonyos mécses is eltört. Először csak szótlanul meredt az asztallapra, hatalmas könnyek gördültek le arcán, majd hirtelen felnézett. Van az a tekintet a nőknél, maikor senki nem tudja eldönteni, hogy most összetörnek lelkileg, vagy valakit meg fognak ölni. Így áll ezzel valahogy Maja is. Az elutasítás legmagasabb foka tör fel belőle, ahogy rákezd a sírásra végül. Nem hiszi, sokkal inkább nem akarja. Nem lehet, hogy őt mindenki, mindvégig totál hülyének nézte; az sem, hogy ő ilyen vak volt. Igazából nem ért semmit, Ő lehetne mérges, ő lehetne az, aki nem akarhatna beszélni velük, hiszen ő vesztette el félig a családját, mégis mégcsak elé sem álltak? Senki?
- Nem. Nem, ez… nem. Csak nem.
Elfordul az asztaltól a kabátjáért nyúl, a képet pedig ahogy jön úgy fordítja az asztallapra és tolja vissza Vince elé. Az ölébe húzza a dolgait, de egyszerűen földbe gyökereztek a lábai. Legszívesebben most elfutna, elrohanna. Meg sem állna addig, amíg a lábai bírnák. Az anyukája karjaiba rohanna, és még lehet őt is szembesítené vele, ha tudott bármit miért hagyta ezt, miért hagyta, hogy így ráborítsák? Persze józan ésszel tisztában van vele, hogy ő sem tudhat mindent, de annak most híján van. De csak nekiindulnak a könnycseppek, már ki se lát az esőfüggöny mögül meg is rázkódik. Körbenéz, és ahogy látja, hogy egy-egy szempár rászegeződik, szégyellve magát temeti arcát a sáljába.
- Hagyd abba. Kérlek.
Nehezére esik ezt mondani, mert egyszerre tudja, hogy fontos dolgok hangozhatnak el, viszont teljesen elzárkózott. Nem is érti már, amit beszél hozzá Vince, csak hallja a hangokat, de nem értelmezi. Viaskodik és egyre jobban felkavarodik benne minden. Milyen jó, hogy nem örökölt mindenfélét, mint a féltestvérei. Milyen szerencséje van ténylegesen Vincének.
- Segíteni?! – Kissé felháborodott a visszakérdezés, amire feleszmél. Nem kiabál, még csak nem is hangos, nem akar senki számára hallható lenni a fiún kívül, egyébként is legszívesebben elásná magát. Egy apró, jelentéktelen porszemnek érezte magát valami nagyobb dolog közepén. – Mégis miben? Ott volt Zoé néni…Zoé…a féltestvérem, nevezzem bárminek, beszélgettünk, és mégis… Luca, egy csapatban játszottunk, végig ott volt mellettem. És mégis TE vagy itt. Mi ebben a segítség?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Paradis Cukorkabolt

Aranyos tőle! Remélné Maja, ha figyelnék őket, mindenki hallja ezt. Igazság szerint a szíve hatalmasat dobbant, majd kihagyott legalább két ütemet és újra zavartalan dübörgésbe fogott. Ajkai a lehető legmagasabb ívben kanyarodtak felfelé, a kezeit pedig félszegen csúsztatta a zsebeibe pár üres szaloncukorpapír mellé. Nem, egyébként esze ágában sem volt kidobni mindet. Emlék. Furcsa szokás, de sok mások számára értéktelen holmit tartott már meg az évek alatt. Például van egy fél pár cipőfűző a szekrényében, amit egyik versenytársától kapott, mikor fellépés előtt 10 perccel elszakadt az egyik cipőjében fűzője; de egy poháralátét is akad ott, amit meg akkor csent el, mikor olyan tipegő volt még, és az apukája használta mindig. Kis gyűjtő, nyilván ezt az edzéstervet és névsort se kapja már meg Nyeste, de a lány majd biztos megérti.
- Ez annyira ismerős! Mármint rendszeresen ünnepeken anyu úgy töm, mint más a bőröndjét nagyköltözésnél. Utána pedig mindig buta fogadalmakat teszek… mint a soha nem nézek többet csokis édességre. De mindig megszegem.
Nevetgélve mondja, de a végére kicsit lekonyul a szája, nem szomorodott el, de azért ej-ej, egy sportolóhoz csak nem illik, ha össze-vissza eszik mindent és bűnözik. Bár ő még elég fiatal, hogy azért többet engedhessen meg magának, mint mások. Boldog is ettől. De azt is be kell vallania, hogy szeret enni, nagyon, így néha küzd is a kötelező körökkel.
- Milyen szakon tanulsz? – Kérdezi még az előtt, hogy ő maga válaszolhatna. Egy kicsit el kell gondolkodnia, meg körül is néz, látja, ahogy egyre többen futnak be. Növekszik a kis bolt létszáma, és ez azért nem olyan kellemes, Maja, ha nem kell foglalkoznia másokkal, elvan az emberek között, de neki sem a kedvence, akkor el tudja képzelni milyen lehet ez Lewynek.
- Szerintem nem vagy fura, mármint, ennyi kell. Maradj csak mindig ilyen. – Na nem mintha az, hogy ő mit gondol annyira számítana, vagy éppen az ő tanácsára szorulna, ezt azért jobbnak látta, ha nem csak gondolja, de ki is mondja. Nem nagyon érti azokat az embereket, vagy éppen rajongókat, akik a kedvenceiket vagy ismerőseiket változásokra buzdítják. Szokjanak le arról, hogy balra néznek a jobb előtt, s hasonlók.
- Nagy. Olyan hatalmas az iskola, elveszel benne; sosem kerülsz elő, ha nem akarják módon. Az emberek meg, hát, annyira nem vagyok népszerű meg társasági, akiket ismerek rendesek, bár igen, asszem ők is furák. – Maja egészen elvigyorodva nézett rá, aztán tekintetét Lewy és a tömeg között jártatta, végül a pult felé nézett, ahonnan Emma éppen kisétált pár gyerekhez, akik segítséget kértek.
- Szerintem itt már egész jól végig mentünk, és jó sokan is lettek, talán jobb lesz elindulni. – Aztán a bejárat felé nézett, ahol öt vagy hat lányka érkezett éppen és még követte őket egy párocska is. Nem éppen egyszerű lenne ott most átvágtatni. Összepréselte ajkait, és most először hálát adott az égnek, hogy Lotti anno belevitte a rosszba. – Gyere velem, van egy másik kijárat, csak azt a személyzet használja.
Mosolyogva indult el a polc mentén, a cél a raktár volt és a hátsó ajtó, igaz így pár épületet meg kell majd kerülni, hogy kiérhessen az ember az utcára, de ez a legjobb megoldás most. Azért remélte nem nézi őt valami őrült elrablónak, aki becsalja a raktárba és dobozba csomagolja. Mondjuk ki ne örülne a fa alatt Lewynek? Azt tudhatjuk ki igen, Maja. Mégsincsenek ilyen szándékai.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Paradis Cukorkabolt

Van az a tekintet, amivel egy UFÓra tekintenél, avagy valami értelmetlen és érthetetlen dologra, na Maja arcára is ez ült ki annak hallatán, amit Lewy tanul. Félreértés ne essék, sem előítéletek nem bujkálnak benne, sem teljes tudatlanság, de valahogy nem állt neki össze a kép. Nem tudta elképzelni, ahogy a kviddicssztár uncsi pszichológiai előadásokon az első padban villog azzal, hogy éppen végére ért egy igen lebilincselő agyi neuronokat vizsgáló könyvnek; bár azt sem hitte soha, hogy lazasággal és szorgalom nélkül a csúcsra lehet érni. De azért ez a szakválasztás bőven meglepte. Nem is igazán sikerült lereagálni, de a mimikáját rendezgette végül. Mostanra azért már mérföldekkel jobban viselte a navinés lány ezt a beszélgetést, nem csak pillanatokra volt képes rá emelni a tekintetét, így hosszabb pillantásokat vetve látta is az általa pótcselekvésnek beazonosított dolgokat. Elsőre azt hitte talán ő untatja a fiút, vagy hasonló, így egy picit el is gondolkodott és a haját tűzögette félre, aztán amikor ismét megerősítette a szavait kicsit megnyugodott. Hiszen mégiscsak fontos volt neki, nem csak női hiúságból, de Lewy miatt is, mit gondol. A magyar lányok szíve csücske is.
- Nem hiszem, hogy sokat változik, az emberek cserélődnek, de a mentalitások kevésbé. Meg Felagund professzor. Szerintem ő még az építkezéskor is itt volt, és itt lesz a következőnél is…
Nevetve említi meg a bájitaltan tanárukat, aki a korából ítélve talán még távolabbi felmenőiiket is oktathatta volna. Ő egy olyan állandó pont, amin mindenkinek át kellett magát szenvedni, hogy meglegyen a végső bizonyítványa. A hallottak pedig… minden rá volt írva az arcára, jól esett neki, akkor is, ha esetleg ezek olyan dolgok, amit minden kevésbé társasági embernek elmond, vagy valami begyakorolt kedveskedés. Ez egy percig se érdekelte, hinni akart benne, hogy neki szól csak, és így is tett.
- Akkorát itt szerintem nem tartanak, ami a célnak megfelelne. – Maja próbált szomorú arcot imitálni, de nevetve rázta meg végül a fejét, jelezve, hogy nem kell aggódnia. Bármennyire is tud elszánt lenni ez a leányzó is, a saját módszerei emberbarátibbak, és bár lehet néha bénák, de senkire nem hozzák a frászt. A lengyel pedig szerencsére nem legilimentor. Közben még egyszer körbenézett, aztán a raktárba nyíló ajtót kitárta maguk előtt, és gyorsan szelte át a kis helyiséget, majd elérve az ajtót hátrapillantott, lenyomta a kilincset és… fenébe, a kabátja. Megcsapta őt a hűvös és csípős szél, megborzongott, majd utat engedett a fiúnak.
- Vissza kell mennem a kabátomért, de menj csak nyugodtan. Jobbra, ha a pad irányába mész, és előtte elfordulsz jobbra, akkor a sétányra érsz ki. Magyarázta el gyorsan mi és merre. Aztán most először talán hosszabban azokba a kék szemekbe bámult. Elmosolyodott, végül mielőtt visszaindult volna még megszólalt. – Köszönöm. Mindent.
Azzal hátrált pár lépést, intett is a kezével, majd amint látta, hogy elindul a lengyel, ő visszatért a boltba, összekapta a cuccait, és visszaindult a kastélyba. Persze fülig érő szájjal, kivörösödött pofival, amit bizony nem a hideg és meleg különbözete okozott, és egy élménnyel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Nem. Ez a szó ismétlődött újra és újra a fejében, a szája motorikusan formálta, de hangot nem adott végül. Hiába volt az ellenkezés, láthatóan semmit nem ért vele, arról nem beszélve, hogy még a saját lábai is összeesküdtek ellene. Már nem is tudta, hogy magára, a megtudottra, a féltestvéreire, vagy az apjára haragudott-e meg. Dúlt belül, ingerült lett, rosszul is érezte magát. Összeszorult a gyomra, a szemei szúrni kezdtek, az orra eldugult és már szipogni se tudott. Előhalászott pár zsepit a zsebéből, nem is figyelt nagyon Vincére, csak akkor rezzent össze kicsit, mikor a térdéhez ért. Nem lökte el a kezét, csak ökölbe szorult markait inkább az ölébe ejtette, majd lehunyt szemekkel sírt tovább.
- Nem érted, én sem értem. Fogalmam sincs miért magyarázkodsz helyettük te, Vince, nem értek semmit. Várj.
Rájött, hogy bármilyen zaklatottan és szaggatottan beszél és kéri, hogy hagyja abba, nem fogja, amíg pedig nem szalad el vége se lesz. Megfordult a fejében újra, hogy most erőt vesz magán, de már nyakig benne érezte magát, és igen, felbukkan benne bizony az az érdeklődés és kíváncsiság, ami a többiekben is megvan, ez biztos. Időt akart, legalább pár percet, annyi minden borult rá, amit nem tudott felfogni, elfogadni, hová tenni, hogy egyszerűen megfájdult a feje. Jobbját a fejéhez is kapta, és masszírozta a homlokát, mintha ettől valami is megoldódna: de nem fog.
- De megígérte, hogy szól, ha bármit tud…
Igen, egy kicsit ez fájt neki talán nem is kicsit, viszont nem a lányra, vagy bármelyik másik Czettnerre, akinek felmerült a neve, haragudott, az eszében csak az járt, hogy az Apja két családnak sem mondott el mindent. Ha visszacsinálhatná, ebben a percben biztos benne, hogy soha többet nem kívánna magának családot, ilyen áron biztos nem, ilyen helyzetben sem. Maja össze van törve, remeg is egy kicsit, éppen csak nem váltott át a hisztérikus állapotba.
- A táncot anya miatt szeretem, anya vitt, egész kiskoromban ő támogatott, nem más!
Fel volt háborogva, kicsit talán ki is kérte magának, és bár nem tudhatja, hogy az anyja ilyen irányú szeretetével hozta-e össze a szüleit a sors, abban biztos volt, hogy minden törekvését egy ember volt, aki végigkövetett, az, aki felnevelte, szerette és a családja volt. Az anyukája, az apukája, a legjobb barátja és a testvére egy személyben, éppen az, akire Majának szüksége volt. Egy ideig el is fogadta, mióta kamaszodott lett csak ellenérzése és neheztelése az apja felé. Ami most csak még inkább kezd tetőzni, akarja és nem ezt az egészet. Nem fogja ezt most itt tudni felfogni, feldolgozni.
- Vince! Nem akarom tudni kiből és mit nevelt Ő! Nem, nem itt…nem, most nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Csillogás, charleston, pörgés és pompa. Mindez az, ami a húszas évekkel együtt Maját is kifejezetten feldobta. Mikor nekiálltak a DÖK-kel leszervezni az eseményt, már akkor is boldogan tekintett előre, milyen szép és jó is lesz majd, végül ahogy a dekoráció és minden elkészült, hatalmas büszkeséggel indult el a megbeszéltek szerint átöltözni, hogy időben érkezzen majd vissza a bulira. Szerencsére a manók és pár ügyes kéz Anne és az ő segítségére volt, így bőven jutott ideje az ember lányának magára is. Már pár napja kikereste az egyik régebbi fellépőruháját - mert bizony a műfaj nem csak futó ismeretségben volt Majával -, majd összeszedte a kiegészítőket és egy csinos cipellőt is. Az elvárt kitűnés a ruháján és a kiegészítőin jelenik meg inkább, sosem volt az az erősen és kihívóan sminkelő, bár voltak versenyek, ahol ezt a kötelezőt sokszor kellett teljesíteni. Tudott ő ugyan úgy mosolyogni agyonfestve is, mint smink nélkül, de jobb a kevesebb, amondó volt. Szépen megigazította a haját is, miután végzett a körfonattal és a lokniit eligazította. Készen állt az estére.
A nagyterembe az első emberek között szállingózott be, majd tekintetével Annet kereste, akit egyelőre még nem szúrt ki, na jó, egy kicsit Lottit és… és bizony Zoét is. Ahogy egyre közeledett a karácsony, nagyon benne volt, hogy talán, legalább annyit megengedhetne, vagy nyithatna ő is, hogy amit szegény Vincén akart leverni egy tényleges Czettnerrel beszélje meg. De biztos nem itt és most tenné. Most vidáman sétált végig a parketten, figyelte az érkező végzősöket és mindenki mást is. Talán még olyanok is megfordultak a fejében így az utolsó iskolai napon, hogy hátha olyannal is összehozza a sors, akit szívesen látna viszont. Mondjuk nagyon-nagyon szívesen.
Izgatottan ácsorgott, kezeivel az ütemre dobolt a mellette lévő asztalon, miközben néha már elengedve magát a teste is csalta volna az ütemhez, a nagyobb tömeg felé a parkettre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Légzőgyakorlatok, koncentráció, annyi és annyi dolgot tanult kiskorától kezdve lámpaláz, rossz helyezés, lepontozás, vereség vagy éppen sérülés feldolgozására és kezelésére, mégsem hat most semmi. Mintha hiába készülne fel az ember a világ végére is akár, akkor is jöhetne akkora csapás, ami előtt egy apró kis porszemként tekint magára, egy olyanra, ami semmit nem ér, amit bármi és bárki egy apró mozdulattal meg tud semmisíteni. Talán már túl tragikusan is fogta fel, de annyira felháborította belül ez mind, hogy nem volt képes nem egy áldozat szerepébe helyezni saját magát, akivel ezek szerint nem csak az élet, de több ember is kiszúrt, olyanok, akikhez a vér is köti. Érzi, hogy az apukájára neheztelhetne továbbra is teljes erővel, ha igazságos akarna lenni, mégis… Ott cikázik a fejében Zoé, Luca, Benjámin és Zora is, és még Vince is beleesett ebbe a körbe, pedig ő tényleg csak kinyitotta azt a jól elzárt csapot.
- Tehát el sem mondták volna.
Sziszegte, bár jóval kevesebb hiszti vagy szipogás közepette. Keserűen és ellene irányulónak vette ezt az egészet, és itt valahol Vince is fellélegezhetett, hiszen nem nézett szegényre úgy, mint aki a világ legnagyobb hibáját követte el, nem rohant el előle és nem is tett olyan mozdulatot, ami haragra utalna felé. Egyszerűen a saját keserűségében merült el, amit összekapargatott. Lehet, hogy ki is forgatja kissé a történetet, de ki ne tenné a helyében?
- Nem akarok veszekedni, csak ettől nem jobb, kicsit sem…
Motyogja a felemelt kezekre, bár ez maga számára győzködés inkább. A legrosszabb hely lenne ez egy jelenethez, arról nem beszélve, hogy már így is szépen nézhet ki a kisírt szemekkel és a fancsali képével. Gyűrögeti a sálat és a kabátot mérgesen az ölében, pláne, mikor szóba kerül a tánc, az anyukája, a család. Az, amiből neki ennyi jutott. Képtelen lenne ezt másnak tulajdonítani, vagy elfogadni, ha úgy is van, ahogy Vince feltételezi a hasonlóságokból.
- Anyukám művészeteket tanít, és nagyon kedveli mindet, nem tudom mit erőltetett volna, vagy mit sem, de ez már nem számít. A múltban nincs ha, az már megtörtént, azon nem lehet változtatni…
Valahol itt csapott át az egész az apja elleni ellenszenv erősödésébe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Otthon, édes otthon. Igen, azzal együtt, hogy a nap nagyobbik részében az anyukája vagy hallgatással, vagy ciki megjegyzésekkel büntette őt a korábbi napokért. Volt itt minden és Maja meg merne esküdni, hogy ha mérges is lett, de élvezte a lánya szekírozását. Látta, hogy a lassan felcseperedő szeme fénye mennyire zavarban van, milyen bárgyún mosolyog, vagy éppen milyen lelkesen vallott be mindent. A szavát nem kérdőjelezte meg nyíltan, csak inkább hatni próbált rá, hogy ilyet nagyon nem illik csinálni. Ami azt illeti, ő sem így tervezi a dolgokat általában, na. Valahogy egyiküknek se sikerült feldolgozni, különböző indokokból mondjuk, de estére minden a helyére került, és még a fát is sikeresen beállították, bár még fel nem díszítették, az csak ez után indult, hogy reggelre már ott díszelegjen a nappaliban. Égősor, gyöngysor, majd jöttek a nagy és színes gömbök, a legeslegvégén pedig a székeken egyensúlyozva a csúcsdísz is elfoglalta méltó helyét, ám már hajnal közeledett. Mosolygósan adott egy nagy puszit anyukájának, aki el is ment lefeküdni, Maja azonban még becsempészte a fa alá a saját ajándékait, hogy meglepetésre ott virítson majd délelőtt, mikor felkelnek. Egészen felpörgött, így egy bögre kakaóval, nem valami álmosan vonult be a szobájába, az ajtót becsukva pedig éppen igyekezett az ágyhoz, mikor a szobája kivilágításának villogása egy alakra hívta fel a figyelmét. Kisebb szívrohammal reagálva a kopogásra közelebb is ment.
- Hogy mi?
Nagy szemekkel bámult ki, szembenézve Lewyvel. Egy percre oldalra pillantott az órára, tuti hallucinál. Hirtelen nyitotta ki az ablakot, még mindig ledöbbenve, aztán ahogy feleszmélt ijedten rátapasztotta egyik kezét a hajtó szájára, mielőtt itt nekiáll bármit hangoskodni, majd a másik kezével húzta őt befelé. Szegény cserepes virágok, kültéri égősor...és függöny. Semminek nem kegyelmezett éppen. Magának sem, nem volt elég a napi csesztetés, most még be is sétál a fiú egyenesen... a szobájába.
- Te, te, te... mit csinálsz itt? Hogyan? Miii? - aggodalmasan, mégis mosolyogva szólalt meg. Egy percre újra hitt a Jézuskában. De tényleg. Várta hogy felébredjen, vagy rosszabb, besétáljon az anyja. Bár egyelőre alaptalan félelmeivel méregette, hogy tényleg igazi-e. Aztán végül nem fájdalmasan csípett bele a vállába.
- És tényleg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Olyan kiegyensúlyozott lett az éjjel közepére, amibe már az se zavart be, hogy az elpakolás rá maradt. Miután elbúcsúztak, az ajándékokat szépen, katonás rendben felsorakoztatta, a leginkább látható helyre, majd lekapcsolva a villanyokat még kicsit gyönyörködött a kivilágított fában. Szerette a karácsonyt, minden plusz problémával együtt egyébként. Még azt is jól viselte eddig, mikor ment a vita a családi ebéd felett, vagy ha egy-egy ajándék nem volt a kedvence. Körbenézett még utoljára, majd a konyhából elvette a bögrét és a sütis tányért, azzal vonult be a szobájába. Ott azért akadt egy-egy csomagolópapír darab, masni, meg üres dobozok, de karácsony volt, rend és dekoráció, így úgy volt vele, ráér majd reggel eltenni. Nem számolt vendéggel. Még meg nem közelítette az ablakot el se hitte, hogy szóba jöhet ez. Aztán meg bepánikolt - nem, ő sem tudja miért pont így, csak megtörtént - engedje el mindenki a dolgot, ő is azt teszi majd egyszer. Szerencsétlent átrángatta mindenen, de a jutalma is meglett. Mikor érezte, hogy a fogak finoman az ujjához érnek el is kapta a kezét. Nem akart ő rosszat, de hangoskodást se. Lehet nyitva van a ház másik felén az ablak! Hát kérem, itt nagyobb a probléma, mint a fecsegés, az anyuka a helyi sárkány, aki őrzi a királylányt a toronyszobában… ha értjük a hasonlatot.
- Estét? Éjszaka van, Lewy! - Nem beszélt halkan, de artikuláltan próbálta jelezni kicsit a felháborodott meglepettségét. Nem nagyon tudott mit mondani, a szíve a torkában dobogott, és még a lábai is megremegtek, mi a fene ez. Azért mikor ránézett menten összeszégyellte magát. Lassan, elkerülve, hogy fenyegetőnek vegye emelte fel a kezét kicsit lábujjhegyre emelkedve, hogy vigyorogva kihúzzon a hajából egy égődarabot, majd visszaigazítsa a frizurát. Jó, ennek a dekorációnak érett már a csere, ha nem, akkor is.
- Így is nagyon csinos vagy, a kék égő meg jól ment a szemedhez. - Ajkait harapdálva beszélt, de még mindig a normál hangerőt se ütötte meg. Azt se tudta, ilyenkor hogy, meg mit kell, lehet, akármi. De ez kívülről elég jól volt ezúttal leplezve. Mindaddig, még a lengyel be nem dobta magát, ismét. Pedig már belekezdett volna, miért csinálta az előbbit, ha nem lett volna nyilvánvaló. Helyette azonban olyan közel került hozzá, hogy már csipkednie se kellett semmit. Mint egy rongybabának, olyan könnyedén vezette a fiú vállához Maja kezét. Ő meg még csak fel se mert nézni hirtelen, tekintete csak a felsőtesteik között ingázott. Hogy fogyott el ilyen gyorsan a hely kettejük között? Végül csak ránézett. Csak nézte, és észre se vette, hogy elmosolyodott. Kellett egy kis idő mire aztán komolyan beszélni kezdett.
- Ühüm, elég közelről… nem akartalak összekoszolni, csak nem akarok bajba kerülni. Anya ott alszik a másik szobában, mi van, ha meghallja! – Aggodalmaskodott egy sort, aztán kipillantott az ágyára, majd vissza a fiúra. Jó, kíváncsi volt, arra is miért, arra is mi az. Valahogy egy kis remény felcsillanni látszott benne, hiszen nem szokásuk a sztároknak szimpla rajongókhoz betörni… vagy Maja ismeri rosszul a rendszert.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Már ott volt a száján a tiltakozás jele, ő meg akart próbálni de egy „Eh…”-n kívül nem jött össze. Tudta, hogy igaza van és az a ciki, hogy most sem zavarja, de valamit mondania kellett, ha nem akart ott bámulni tátott szájjal, mint hal a parton! Zavartan igazgatta inkább az elcsúszkált pizsit, amíg ránézés nélkül is biztos volt benne, hogy a fiú kiélvezi az élcelődést. Nem sértődött meg ezen, vagy vette – legalábbis annyira nem, de azért, nyo – a szívére, mégis tökre úgy érezte nem kellett volna kimondania se. Mikor megunta a látványos semmittevést és mosolygósabban megszabadította a fölös alkatrészektől már egy kicsit fel is lélegzett. Itthon volt, úgy érezte itt azért nincs aggódni valója, talán túl könnyedén is vette ezt az egészet. Öreg hiba, szegény lányka.
- Jó, akkor nem mondok semmit. – Most először szólt úgy igazán vissza, hogy még a szemeit is megforgatta, de ehhez azért már sok alkalom bátorsággyűjtése csúcsosodott most ki. Háh, talán egy év múlva már képes lesz zavarba se jönni! Jó, ezt mi sem hisszük el. Pláne, hogy a kialakult helyzetben is jól lefagyott. A fejében csak tücsökciripelés szólt, a szíve meg úgy visongott neki, hogy maradjon így, nyugton inkább se előre, se hátra, hogy azt hitte kiszalad a mellkasán. Nem baj, mély levegő után még a szemkontaktustól sem esett össze, vagy csúszott ki a karok között, mint a szappan szokott a tenyérből. Ez az kislány, jól haladsz.
- Nincs is tornyunk. – Nem ez volt az egyetlen cáfolandó, de az infók rövidítve dolgozódtak fel, na, és eléggé felülírt mindent az utolsó szakasz. Kicsit meglepődött, majd meg is ijedt. Nem ugyan úgy értelmeznek sok-sok mindent és ez ki is ütközik ebben a pillanatban. Most úgy érzi magát, mint a világ legrosszabb vendéglátója, pláne a korábbi kollégium látogatás fényében. - Én nem akartalak elküldeni, mármint itt tartani se, ha nem akarsz, csak, na, nem azért mondtam, hogy most fogd magad és futás. Akkor ki se nyitom az ablakot… de neked úgy is kinyitom, csak…mindegy. Nem engednélek a pokolba…
Hol kiugrik a bajból, hol bele, megint elfogta az a zavartság, amitől össze-vissza beszél, mondjuk legalább nem vörösen ácsorog és néz ki a szemein át a vakvilágba. A hosszabb csend, ahogy várt azért nagyon kétségbeejtő volt, amikor pedig hosszabban időztek rajta, száján érezhetően Lewy kékségei nagyot nyelt. Aztán visszahúzta a kezeit, miután a csomagért nyúlt a vendége, addigra kicsit a gondolatait is rendezte és nem tudott nem boldogan ránézni.
- Neked is Nagyon-Nagyon Boldog Karácsonyt! – Utána érdeklődve figyelte és figyelmesen hallgatta. Aztán egyszerre vigyorodott el és akart kérdezni, majd percek alatt művészien vágott savanyú pofiba, de tagadni se tudná, hogy nagyon érdekli a dolog, és ha alku kell, hát bele kell menni. Picit billegett jobbra-balra, majd határozottan bólogatott és kinyújtotta karjait a hajtó felé, hogy ha leereszkedik a doboz, megfoghassa. Majd beteszi a fa alá…de a fenébe is, ki akarja bontani, nagyon. És ez rá is van írva.
- Törékeny, vagy hasonló? - Igen, elég átlátszó próbálkozás, de hátha. Huncut mosollyal nézett Lewyre hátha kibök valamit. Könnyű volt Maja figyelmét vezetni, mert nem árult zsákbamacskát éppen mi vagy Ki érdekli.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Maja agya folyamatosan kattog a lehetőségek, a "mi-van-ha" világában rekedt és az öröm nem tudott elhatalmasodni rajta. Pedig boldognak kellene lennie, nem? Meglett az apja, vagyis tudhatja lassan merre él, mi van vele, vagy éppen a miértek kiderülnek; olyat kapott, amit mindig remélt: nagy családot; itt van négy testvér, akikkel elég friss az élmény, de mindegyikről hallott már sok jót is. Ennek ellenére, az érzései nagyon rosszul csapódnak le és a közvetítőt találják el, amit röstell, de képtelen volt moderálni ezt az egészet. Sajnálatos.
- Nem tudom, van erre egyáltalán jó időpont? Ennek meg sem szabadna történnie!
Sóhajtott egyet, még a zsebkendővel megtörölte arcát, majd egy másikba az orrát is kifújta után szipogott még egy kicsit, de végre nem volt odadermedve a székre, fel is állt, mert nem bírta tovább ülve. Nézegette a kezében a holmiját, tekintetet végigsiklott Vincén, a pincéren, aki látta, hogy figyeli őket, de nem tudta volna szó nélkül itt hagyni.
- Nem is fontos ez, biztos sokat örököltem tőle, de remélem sosem leszek olyan ember, mint ő.
Több mint dac, több mint düh, ez már csalódott és elkeseredett kijelentés az apjára, amit bárki, aki kicsit is belelát megértheti. Félreértés ne essék, kiskorától tudatta vele az anyukája is, hogy mást választott, de az, hogy minden szó nélkül élt vígan máshol, hagyva, hogy majd az összes gyereke esetleg véletlenül eszméljen rá. Borzalmas. De még az is lehet hogy oka volt, nem, ő nem olyan, hogy gyűlölködjön látatlanba, ezt el kell rendeznie magában, egyedül. Idő kell.
- Sajnálom, ha rosszat mondtam. Majd... majd...
Szerette volna azt mondani, hogy ezzel még lesz valami kezdve, vagy hogy esetleg, talán Zoéval beszél, de nem tudta őszintén tenni, mert gyáva volt ezután eléjük kerülni. Pont ugyan olyan volt éppen, mint ők. Úgy akart tenni, mintha ez mégsem derült volna ki.