A kontinensen zajló játékok színhelye - a kezdő hozzászólásban jelezzétek, melyik országban is jártok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=543247#post543247][b]Kara Zoltán - 2015.11.14. 20:42[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=546298#post546298][b]Adrian Ivanorovics Black - 2015.11.23. 15:24[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=548836#post548836][b]Michelle Angelique Saint-Venant - 2015.12.02. 16:30[/b][/url]

Michelle maga sem hiszi el, hogy belement ebbe. Mióta Mihaelt és részben őt is kivágták otthonról, azóta nem igen kommunikál az őseivel. Inkább azt sajnálja, hogy csupán csak országhatárok és nem kontinensek választják el őket egymástól. Most mégis a hatalmas ház felé közelednek, ami kívülről nézve mintha letűntebb lenne, mint évekkel ezelőtt, mikor utoljára itt járt. Valószínűleg a család vagyona vagy megcsappant, vagy másba fektetik. Fekete üzletbe, mi másba? Túl jól ismeri mind az apját, mind az anyját és nem tudja, mire számítson. Nem akarta ide elhozni Vasilt, mert tisztában van vele, hogy a szülei soha nem voltak alkalmasak arra, hogy bárkit bemutasson nekik. Még saját magát sem.
Vasil viszont ragaszkodott hozzá, hogy beszélne Michelle családjával, megismerné őket és, bár a lány erősen bizonygatta, hogy neki csak az unokatestvérei és Mihael van, nem igazán hatotta meg a bolgárt. Elég sokáig hárította a témát, de egyik este, mikor már azt hitte, nyugta lehet, megint előkerült a téma, ő pedig egyszerűen felcsattant. "Miért kell ennyire erőszakosnak lenned? Azt mondtam, hogy nem! De tudod mit? Elmegyünk abba a koszfészekbe a rongyember szüleimhez, csak a te boldogságodért!" Azon az estén a szőke egyszerűen csak felkapta a kabátját és kiviharzott a lakásból, egyenesen Mihaelhez és haza se ment. Ha valaki, hát öccse megérti, mekkora áldozatot fog hozni a navinésért. Kimondhatatlanul nagyot. Senkit sem utál annyira, mint az őseit, ez pedig csak olaj a tűzre.
Az út során alig szólt pár szót, egész testében vibrál a feszültségtől, mert utolsó emlékképei cikáznak a fejében. Ahogyan apja félrelöki az útból és megátkozza az egyetlen embert, akiért meghalni is képes volna. A másik felét. Ezt pedig sohasem fogja megbocsájtani neki, míg él, örökké gyűlölni fogja. Talán ha ezt elmondta volna a bolgárnak, akkor minden más lenne, de képtelen beszélni az akkor történtekről, még ikrével sem teszi. Mikor néhány percben felocsúdik a rémképekből, engedi Vasilnak, hogy megfogja a kezét, de most, ahogy a járdán sétálva már csak pár lépés választja el őket, egyszerűen képtelen arra, hogy megmutassa ezeknek az embereknek, van egy fontos ember a számára. Bántani fogják és a páni félelem csak most költözik be igazán gondolataiba.
- Semmit se vegyél magadra, amit mondanak. Sosem voltak jó emberek és erősen kétlem, hogy megváltoztak volna. Biztosra veszem, hogy franciául is fognak egymás közt kommunikálni, majd én fordítok. És ne felejtsd el, hogy nagyon szeretlek! Bármi is legyen ennek a vége - mélykék szemeit komolyan emeli a bolgárra és egy apró csókot lehel az ajkára, majd kopogtat, kezeit pedig kabátjába rejti. Fogalma sincs, mi fogja várni, de már nem fordulhat vissza. Semmi értelme.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=551259#post551259][b]Reviczky Kornél - 2015.12.08. 22:11[/b][/url]

Annyi helyre vihette volna Emmát, de a világ összes helye közül pont ide hozta. Erre pedig nyomos indoka volt. Bár a lány nem tudta, hogy hová készülnek így a tél derekén és miért pakoltatja ki vele a téli ruhákat, mégis konokul hallgatott. Fontos volt, hogy a lány ne sejtsen semmit. Tartott tőle, hogy ellenkező esetben talán nem jönne vele, megrémülne és akkor az egész tervének annyi. Pedig fontos volt, több okból kifolyólag is. Nem csak azért, mert ki akarta szakítani a hétköznapokból, nem azért, mert úton volt a közös gyerek, hanem mert a világ legboldogabb mosolyát akarta látni az arcán.
Többször volt már Tenerifen, de mindig csak rövid látogatásokat tett ide, nem maradt tovább két-három hétnél, marasztalhatták az ottaniak bármennyire, ő konokul visszatért Magyarországra. Mégis, akárhányszor itt volt, máshogyan érezte magát. Az örök tavasz szigete volt, kellemes meleg, a világok állandóan nyíltak, az emberek nem törődtek sem az idővel, sem a pénzzel. Olyan volt, mintha kiléptek volna a való életből. Pontosan ezért volt tökéletes a helyszín. Nem voltak itt családtagjai, sem pedig ismerősei, annál sokkal erősebb kötelék húzta a szigethez. Nem volt soha az az osztozkodó típus, a társaságot sem kedvelte különösebben, de valamilyen furcsa okból az itt élő nagyobb vérfarkas csoportot bátran a falkájának merte hívni. Ők más útra léptek, mint Kornél. Összetartottak, letelepedtek, családot alapítottak és a csoport húsz, harminc fősre dagadt az utóbbi néhány évben, az etnikai különbség itt semmit sem számított, akit kitagadtak és elvégezte a próbát, azt tárt karokkal várták, ahogyan őt is. De hiába volt itt hozzávaló lány, szerető, gondoskodó család, nem kellett neki. Most azonban mégis visszatért ide, mert ha családot kellene választani, akkor ők lennének azok. Emma szüleit már hetekkel az esemény előtt tájékoztatta, sőt, külön az apjával is beszélt, mert az engedélye és az áldása fontos volt neki. Az itteniek leszidták volna, ha nem szertartásosan veszi el azt, aki mellett egy életen át ki akar tartani. Bizony, nem csalás, nem ámítás.
Mire megérkeztek, már mindenki itt volt. Az első este, a fekete parton sétálva kérte meg Emmát, aki igent mondott neki és visszatérve látszott az arcán, hogy mennyire meglepődött, hogy a vacsoraasztalnál nemcsak új ismerősök, hanem a családja is várta. Kornél családja közül senki nem volt jelen, egyedül Olivért, Lexit és Madnáékat hívta meg, más nem volt fontos.
A szertartást rá két napra tervezték, az Aranyparton, naplementében. Ez volt az az idő amit a farkasok leginkább magukénak éreztek, elemükben is voltak rendesen, alig bírták ki bekiabálás nélkül a ceremóniát. Kornél is így érezte magát, nevetett, látszott, hogy a saját közegében mennyivel felszabadultabb. Az esküt csókkal pecsételték és immáron mindkettőjük kezén ott díszelgett platina gyűrű, amitől csak esküjük megszegése árán tudtak megszabadulni. A fogadás szintén a parton volt, egyszintes hatalmas ház volt, aminek a part felőli fala teljesen üveg volt, mégis belépve az ember úgy érezte magát, mintha egy több százéves épületbe lépett volna be. A dekoráció is pazar volt, illett Emma stílusához.
Mindezek után, még a vacsora előtt Emma hivatalosan is a falka tiszteletbeli tagja lett és ezzel együtt az egyetlen ember is közöttük. Kornél számára fontos volt, hogy befogadják őket, mert ez azt jelentette, hogyha vele történik valami, akkor ők majd helyette is oltalmazni fogják. Fura szertartás volt, a nagy része kívülállók számára talán érthetetlen, de Kornélnak sokkal fontosabb volt ez, mint mikor a parton tették le az esküt. Megnyugodott, mikor az egész véget ért és leülhettek a vacsorához. Az asztalok roskadásig voltak pakolva étellel, folyt az alkohol és egészen eddig még egy szót sem tudott váltani a feleségével. Épp koccintásra emelte poharát, a tekintete az asztalnál ülő lányra siklott, aki épp az édesanyjával beszélgetett. A hangzavar egy pillanatra alábbhagyott, majd mikor Santiago megveregette a vállát, elvigyorodott és beleivott a poharába. Jó pár ilyen körön volt már túl, de nem ártott meg neki. Most viszont már szeretett volna egy kicsit Emmához is odamenni. Így megfordult, elnézést kért - máskor nem tette volna, de itt fontos volt a tisztelet - és odasétálva megkerülte az asztalt és Emma széke mögé állva lehajolva átkarolta a vállát.
- Hogy vagy?
Biztosan fárasztó lehetett neki a mai nap, hiszen nem volt egyedül, próbált figyelni arra, hogy kíméljék őt amennyire csak lehetett, de egyúttal erősnek kellett mutatkoznia, hogy méltó legyen egy farkashoz. Kornél ezt hülyeségnek tartotta, de itt egyedül volt ezzel. Sok volt a szabály és még több a hagyomány.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=558792#post558792][b]Reviczky Emma - 2015.12.28. 23:04[/b][/url]

Újabb év, vele egy csomó újdonság, már amennyire. Még a tanév kezdetén elutazott egyik hétvégén tanársegédével és gyakorló tanárával, Đomival, hogy ezt a most januári kirándulást leszervezze. Két nagyon kedves ember, a gondozók vezetője Miro és egy alsóbb alkalmazott, akivel Emma együtt töltötte gyakorlatát annak idején szedresen fogadta őket és tűzték nekik napirendre a január negyediki alkalmat. A navinések vezetője meghirdette, összeszedte a kisdiákokat, majd még napfelkelte idejű korai órára kitűzte a gyülekezést, hogy az utazás és odakeveredés biztosan beleférjen.
Reggel nyolcra várták őket a zöldhatárra, ahol a rejtett intézmény helyezkedik el. A közelébe, egy magyar faluba utaztak hopp-porral Bogolyfalváról. Emma mindenki számára átadta a kellő mennyiséget, majd egyesével elindultak, hogy odaérjenek. Emma nyitotta a sort és Đomi zárta a megbeszéltek szerint, hogy mindenki meglegyen. Szerencsére nem is volt nagyobb gond belőle. Az érkezés pontjától még egy jó 10-15 perces sétájuk volt, amin a csevegésre és kérdésekre volt lehetőség, már akinek esetleg volt erre kényszere. Emma már előre ismerte a járást így rutinosan szelte az erdei utat, még nem elkezdett kimagasodni előttük a hatalmas, természetbe ágyazott fa épület, ami a központi rész. A verandán állva pedig már ott várta őket Miroslav és Évi. Emmát és Đomit régi ismerősként üdvözölték, majd köszöntötték a diákokat is. Ezután a tanárnő vette át a szót.
- Remélem mindenki felkészült, ők itt nagyon kedves dolgozói az intézménynek, segíteni fognak ma nekünk a feladatokban és a gondozói életbe való belekóstolásba. Három csoportra fogunk bomlani, egyet mi vezetünk majd Đomival, egyet Miroslav, egyet pedig Évi. Mindenkinek más dolga lesz, de senki nem fog unatkozni. - Mondja végig, aztán pedig előveszi a névsort és gyorsan felsorolja, hogy kik és hova kerülnek. – Levendula, Veronika és Rachel fognak Évivel menni, Annamária, Timi és Maris Miroslavval, Adri, Lilith és Lilla pedig velünk.
Ezután a csapatok összeállásáig váltott pár szót, hogy hova is mehetnek ők a helyi erővel, majd a csapatához indult, hogy megnézze felkészültek-e.
- Na, megvagytok, indulhatunk? Mi az intézmény keltetőjébe fogunk menni. Ebből adódik, hogy tojásokkal fogunk dolgozni. Az legyen még meglepetés, miket csinálunk majd. Itt bemegyünk, majd ki az udvarra egy kisebb épületbe be. Egyetlen dologra lesz szükségetek, kesztyűkre, ezek itt vannak. Húzzátok fel.
Mondandója közben elmutogatta a helyeket mosolyogva, majd átadva a felszerelést elindult, hogy átvezetve őket a gyakorlós helyig. Nem volt messze, így remélte, hogy ha van is felmerülő kérdés, azokra tud majd időben reagálni.
Közben a másik két csapatnál is elkezdődött az élet, Miroslav volt a határozottabb, de a vicceskedőbb is. Gyorsan a közepébe vágott a dolgoknak és elkezdett zöld köpenyeket osztogatni, na meg kesztyűket.
- Ezeket vegyétek fel, aztán akár mehettek is befogni pár sárkányt. – Vigyorogva adta át az utolsó darabot is, majd folytatta. – Miroslav vagyok, nyugodtan tegezzetek, nagyjából 22 éve dolgozom és élek itt, az összes gondozó munkájáért én felelek, de a szakterületem a befogott sérült vagy beteg sárkányok állapotának felmérése és gyors kezelése. Az Ellátó-központba fogunk menni és a mai munkát fogjátok velem végezni, illetve megismerni.
Zárta rövidre, és Emmáékkal egy időben nekiindultak szintén az épületnek, Miro végig mutatta az utat és felelt a felmerülő aggályokra. Évi csapata volt, akik utoljára indultak el, de a párbeszéd náluk is hamar lezajlott, mikor a többieknél.
- Sziasztok, Évi vagyok, bár valószínűleg senkit nem ismerek közületek mesterképzést én is a Bagolykőben végeztem, így lettem gondozó és keveredtem Szedres után ide. – Kis szünetet tartva végignéz az érkezőkön, aztán mindenkinek ad egy zöld pólót, nagyobb méretben hogy pulóverre is ráhúzható legyen, ha valaki fázósabb. Majd elindult, intve, hogy kövessék. Megkerülte az épületet és jó 5 perc gyaloglás után egy vaskerítésen léptek be, ahol egy istállókhoz hasonló épületegyüttesbe sétáltak be. – Mivel befogadó egység is vagyunk, előfordul, hogy nem csak sárkányokkal van dolgunk, hanem más, sérült lények is kerülnek be hozzánk. Értük felelek mostanság, hogy megfelelő elhelyezésük legyen. Velük fogtok ma dolgozni.
Miután minden csapatnak kiderültek az alapok, aki akart kérdezhetett, megkezdik lassan az igazi „tanulást”.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=559055#post559055][b]Adam Kensington - 2015.12.29. 19:17[/b][/url]

Eördögh Lars Tobias
délután | Raufarhöfn közelében (Izland) | x


A pubban megbeszéltük, hogy elmegyünk valahova. Jobban mondva, én felvetettem a dolgot, ő pedig koránt sem tiltakozott. Úgyhogy most itt vagyunk. Izlandon. Karácsony ötödik napja van. Köszönt és minden jót kíván öt szélkakas, négy nyafka macska, három veréb-zenész, két gerle, egy csíz a csupasz körtefán, valamint a nyúl és a róka, akik zsupszkulcs segítségével érkeztek a szigetre. Helyi idő szerint négy óra van. A nap már fél három körül lement és fel sem kel holnap délig. Mi mást kívánhatna egy vámpír, nem igaz? Jogosan merül fel a kérdés, miért nem ilyen helyen lakom. Nos laktam. Nem is egyszer. Ám az igazság az, hogy szeretek aludni. Ezt pedig csak nappal teszem. Ha sötét órák járnak, nem érzem magamon a fáradtságot, ami arra késztetne, hogy álomba szenderüljek. Nem nehezedik rám, nem nyom el semmi. Így pedig az ágyam is eléggé kihasználatlan marad. Mármint alvás szempontjából. Ez pedig, lássuk be, elég szomorú. Úgyhogy nem értékelem annyira a hosszú éjszakát, mint azt mások hinnék és elvárnák. Túl hívogató a puha ágy, ez ellen pedig nem nagyon tudok, és nem is igazán akarok mit tenni.
Raufarhöfn mellett kötünk ki tehát, Izland egyik legészakibb pontján. A kis halászfalu fényei barátságosan világlanak, a lábaink előtt heverve, ahogy ezen a nem túl magas dombon állunk a település fölött. Ahhoz éppen elég, hogy beláthassuk a hófödte vidéket és messze eltekinthessünk az óceánon a szürkületben. Idezsuppanásunkat követően hosszan figyelem a tájat, zsebre tett kézzel, hajamat a szél az arcomba fújja. Hallgatom a környék neszeit, magamba szívom a vidék hűs illatát és élvezem társaságom testének melegét egy lépésnyire mellettem. Szinte sugárzik az itteni mínusz négyben. Mondjuk ez nem olyan vészesen hideg. Csak Magyarországhoz képest ugye, ahol éppen csak fagy. Már ha teszi.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=559358#post559358][b]Mihael Gérard Saint-Venant - 2015.12.30. 21:46[/b][/url]

- Nem fog menni. - Szakad ki belőle az elkeseredéssel egyenrangú sóhaj. Tényleg, nem érzi magában azt a dúló elköteleződést, hogy felelősségteljes szerepet vállaljon a normális, hétköznapi társadalomban férjként, apaként. Egy lassan huszonkét éves suhanctól ez nagy elvárás, noha az ő korában egy századdal ez előtt már kőbe vésett tényként kezelték a nagy család és a munka jelenlétét, de ez könyörgöm, a huszonegyedik század, nem a múlt. Változtak az idők, az értékrendek, de a gyerek és a család még mindig létező ... hát jelenségek.
Úgy látta jónak, ha gyorstalpalót kér egy gyakorló anyától, hogy tudja, mire számítson, ha megszületik a gyereke, mennyit fog szitkozódni és mennyire örül majd a jövevénynek, bár az nyilván helyben, gyakorlatban dől majd el. Mégis, Lotti jelenléte most, ezen a délutánon nagyon megnyugtatja, ahogy a tudat is, hogy Lotti kétgyermekes édesanya, szóval nem légből kapott tanácsokat kap tőle, ha egyáltalán tud a lány valami tényleg használhatóval szolgálni azon túl, hogy törődjön bele.
- A helyzet az, hogy váratlan volt az egész, ahogy már meséltem neked. És egyre nehezebb. Próbálunk beleszokni a "normális" szerepbe, de... nézz rám. - Kelletlenül elfintorodik. Lotti pontosan értheti, mire gondol. Ő és a felelősségteljes szülői szerepkör, hááát... nem járnak kézen fogva. Csak nehezíti a dolgokat, hogy Roxy sem egy ösztönös kismama. A rossz szokásaikról mintha az istennek sem akarnának lemondani. Egyikük sem. Mégis szinte napi szinten veszekednek olyan alapvető dolgokon, mint a kávé ártalmassága a gyerekre nézve, vagy miért nem jó sört inni terhesen. Vagy a cigaretta. Szóval vannak itt gondok. Bőven.
- Te hogy élted mindezt túl? Ráadásul kétszer, Lotti, kétszer! - Olyan hangsúllyal ejti ki másodjára a "kétszer" szót, mintha mázsás súlyt emelgetne. Sokat lovagol mostanában ezen az egész családalapítás dolgon. Hogy jobban megértse (és javítson a jegyein), még egy életvitel projektbe is belefogott Mizával, hátha közelebb kerül a témához. Egyelőre nem érzi azt a frenetikus javulást.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=559976#post559976][b]Maróti A. Krisztof - 2015.12.31. 23:56[/b][/url]

- Mindenki téged néz. - Nem mintha ő nem így tenne. Van az a pont, amin túl az udvariasság már csak egy kendő, amit a férfiember eldob, s megmutatja igazi valóját. Hogy legyen akármilyen fess és jól nevelt, az éhség tüze ugyanúgy ég az ő szemében is, mint az utolsó tajtparaszt hímegyedében, aki csak annyit tud kinyögni "Mú" . Renée-vel már túlestek a holtponton, de a táncparketten keresztül szerencsére még nem. A Marsellie-i szórakozóhely lármás, tele van, készül a francia város az új esztendőre. Ők sem tettek különben, csupán az indíttatás volt hirtelenszerű. Néhány órája még enyhén lenyúzottan szállingóztak ki a budapesti minisztériumból, miután őt konzultációra hívták be, Renée-t pedig szakmai vonatkozásban tartották ott az év utolsó napján. Nem mondhatni, hogy túl boldogak voltak, de úgy gondolták, megérdemelnek egy kis kikapcsolódást.
A közös szórakozás egyik hasznos mellékhatása, hogy az "Ökör iszik egyedül" mondás nem léptethető érvénybe, vagyis mikor kikéri az abszintjaikat, alkalmuk nyílik koccintani- az este folyamán sokadjára.
- Egészségünkre! - A pohár pereme fölött egy pillanatra ereszti el csak Renée tekintetét, ameddig legurítja az igen erős italt, de azután a keze már ismét a nő felé nyúl, s áll meg kényelmes magasságban előtte, hogy elfogadhassa.
- Remélem, bírod még az iramot. - Enyhe félmosolyt ereszt meg felé abból a játékos fajtából, amivel csíntalanságra csábítják egymást az emberek. Semmi szemtelen, semmi vérlázító, egyszerű üzenetet hordoz: érezzük jól magunkat. A táncparkett úgyis az övék lesz, ha úgy akarják. Elég karizmatikus páros ők ketten.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=560681#post560681][b]William Eric Payne - 2016.01.04. 01:28[/b][/url]

Hihetetlen, hogy egyszer ez a pillanat is eljött, de mégis, le kell írnom. Nem vagyok olyan lelkiállapotban, hogy szívesen töltsem az időmet akár csak egy élő emberrel is. Egyszerűen nem akartam senkit magam köré. Anyám ezt megérti, két vállvonás után hagyta, hogy kiszenvedjem magam kedvemre, majd tudta, hogy úgyis előbújok és elmondom neki, hogy mi bánt. Valóban így lett. Megjelentem nála egyik este, elmeséltem, hogy mi volt Lucyvel, hogy gyakorlatilag egy hülyeség miatt mentünk szét, hogy a kapcsolatunk egyetlen veszekedést sem élt meg, és hiába akarom visszacsinálni, egyszerűen azt se tudom, hogy vissza lehet-e. Az az este más volt, mint eddig bármikor, és komolyan nem hittem, hogy tudunk mi ilyen őszintén beszélni egymással. Mármint mindig őszinték voltunk, de most olyan mély volt a beszélgetésünk, mint eddig soha. Nem is sejtettem, hogy ekkora élmény ezt átélni.
Aztán, amikor már minden kezdett pozitív irányba terelődni, akkor jött az újabb csapás, vagyis, hogy igenis karácsony utolsó napját töltsük együtt mind. Nem igazán akartam menni, sőt, még most is, miközben a bérelt ház felé haladunk, utálom az egészet. Nem szeretnék most nagycsaládi összeröffenést, főleg nem úgy, hogy nem csak mi, gyerekek vagyunk itt, hanem jönnek az anyáink is. A jó öreg Max úgy gondolja, milyen mókás is lesz az, ha majd hat felesége és kilenc gyermeke együtt ül le a vacsoraasztalhoz.
- Menjünk inkább haza.
Dörmögöm az orrom alatt, miközben elhajolok Ariana hógolyója elől. Hihetetlen, hogy nekem ehhez jó képet kell vágnom. Viszont ellenkezni nem ellenkezhetek, főleg mert az anyám már nyitja is az ajtót, amin túl még csak Edith és Milan, meg az anyukájuk integetnek felénk. Hohohó, de sok van még vissza ebből az egész cirkuszból.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=563014#post563014][b]Mihael Gérard Saint-Venant - 2016.01.14. 20:44[/b][/url]

A kocsi szélvédőjét verő esőcseppek hangosan kopogtatnak a bent ülőknek, hogy engedjék be őket, ne fukarkodjanak a hellyel. Puha köpenyt terített rájuk az éjszaka, nyílt és zökkenőmentes utat ajándékozott nekik az autópályán. Régen ültek egymás mellett ekkora csendben, ilyen meghittségben. A fél keze szabad, nem kell sebességet váltani. Az autópálya egyik nagy előnye, hogy beállsz egy sebességre, és hacsak nincsenek előtted húszmillióan, nem kell össze-vissza válts. Mint most.
Ujjait Michelle közelebb eső, szabad bal kezébe fűzi, de nem szól egy szót sem. A mellkasában mérhetetlen elégedettséggel terpeszkedik szét a láthatatlan vigyor, a boldogság, a megnyugvás. Elérték az út végét, a kő nem görög tovább. Megállt. A súly lehullt a vállukról. Mindkettejükéről. Mióta várta ezt, istenem, várta a végkifejletet, és végre eljött, sikerült, és....
Szó nélkül rászorít Michelle kezére. Szája körül halvány, alig észrevehető mosoly játszik, de a sötétben aligha észrevehető. Végül a szájához emeli Michelle kézfejét, hogy csókot nyomjon rá. Megnyugodott. Vége.
A kocsiban töltött idő megállt, a jármű viszont halad az A20-ason Párizs irányába. Gondolatban egyre-másra visszatér olyan apró epizódokhoz, amiknek akkor nem volt jelentősége, most mégis visszaköszönnek, dorombolnak... elbúcsúznak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=564182#post564182][b]Szofia Elena Chenkova - 2016.01.18. 22:03[/b][/url]

Hol lehet már?
Szofi unottan rugdosta az asztal lábát, miközben taxik és hatalmas buszok húztak el mellette az ablak túloldalán. Az órájára pillantott, ami szerint a másik lánynak már legalább negyed órája meg kellett volna érkeznie kettejük találkahelyére és most teljesen amatőrnek érezte a helyzetét.
Bár mindenkinek azt hazudta, hogy semmi kapcsolata sincsen az apjával, a saját bőrét mentette. Hiszen az apja kapcsolatai révén jutott el Daihoz és a családjához, akikhez ezúttal már nem csak a kötelező családi látogatás kötötte, sokkal inkább a feltétlen bizalom és a hűség. Hitt a párosukban és tudta, hogy soha senki másért nem hozna akkora áldozatokat, mint az ő különbejáratú Clyde-jáért.
A szőke a füle mögé tűrt egy hajtincset és közben azon elmélkedett, amit a legutóbb az édesanyja mondott, hogy nincsen biztonságban a fiú mellett. Szerette őt, ezt tudta, de azt nem tudhatta, hogy jelenleg nincsen senki sem a közelében, aki nagyobb figyelmet szentelne neki, és aki jobban odafigyelne az étkezésére, mint a fiú. Szofi kicsit kezdett is aggódni, hogy túlzásba viszi, átesik a ló túloldalára és nem fog tudni gátat szabni a helyzetnek. Félt, hogy ismét beleesik abba a hibába, amibe pár évvel ezelőtt és sejtette, hogy az anyja akkor hazacitálná. Dainak pedig nem lenne hasznára egy csontváz, nem igaz?
A sarkon feltűnt egy szőke üstök, ami nagyon hasonlított a Dai apja által adott leíráshoz. A lány a szájához emelte a kávéscsészét és kiitta az utolsó kortyot. Remélte, hogy a lány nem annyira kezdő, mint amennyire ő gondolja és leül majd mellé, mielőtt még bárki kiszúrja őket.
Amennyiben a másik belépett és ez megtörtént Szofi a gyűrűjét kezdte forgatni az ujján.
- Késtél. –jegyezte meg hidegen, majd tekintete az ablakon kívülre korlátozódott. - A pontosság nálunk elengedhetetlen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=567167#post567167][b]Návay L. Viktor - 2016.02.26. 21:31[/b][/url]

S e t h
London, Abszol út, csütörtök délután

- Hányszor mondjam el még, hogy nem értem? I do not understand it - próbálkozom egyre türelmetlenebbül. Lehet, hogy a borzalmas kiejtésem a gond, vagy egyszerűen csak az, hogy az elmúlt három évben tulajdonképpen még elfelejtettem azt a kevés angolt is, amit korábban különösen kitartó oktatóknak sikerült a fejembe verni. A nyelvérzékem közelít a nullához, ezt kár tagadni. Ugyan Matthew néha beszél angolul velem, pontosabban nekem, de az aztán végképp nincs hasznomra, mert csak a kiejtésére vagyok képes figyelni, és mert éppen a szerintem szép akcentusa miatt nem is értek szinte semmit. Erről ennyit. A nyomomban kajtató és sebesen beszélő utcai árusnak viszont aligha mondhatom el ezt abban a reményben, hogy majd békén hagy. Magyarázzam el, hogy a kedves párom kiejtése elvonja a figyelmemet a mondanivalójáról, szóval esélytelen, hogy valaha is megtanulok tőle angolul? Kizárt. Ráadásul tulajdonképpen el se tudom mondani angolul. Rémlik pár szó, de lehet, hogy csak még inkább rontana a helyzeten, ami már így is eléggé... hát, hogy is mondjam, nevezzük kínosnak. Ott kezdődött az egész, hogy ha már Matthew még mindig Londonban tartózkodik, az iskola nagy része meg a svédeknél iskolalátogatás címén, tanítás pedig nincs kilátásban egyelőre, meglátogatom. Eddig nem is lenne gond, hiszen nem ez az első alkalom, hogy Londonban tartózkodom, pontosan tudom, hol lakik, és ha behunyt szemmel nem is, de nyitott szemmel azért segítség nélkül még igenis sikerül eltalálnom a megadott címre. Szép kis auror lenne belőlem, ha az első útelágazásnál eltévednék. A minisztérium környékén is kiismerem magam már viszonylag jól, főleg, amióta néhanapján azért megfordulok itt is, már csak azért is, hogy lássam, hogy áll a Selwyn testvérek repülő hajója. Most is ez vezetett ide, ha már egyszer Seth is itt tartózkodik éppen. Küldtem egy levelet a biztonság kedvéért, és az órám szerint már most negyedórás késésben vagyok ahhoz az időponthoz képest, amit beígértem. Utálok késni, viszont az sem hatja meg a másikat, ha sűrűn pislogok az órámra és az utca végén magasodó épület felé, ahová el kellett volna jutnom már egy ideje. A számomra nem túl ismert ketyeréi szépek, talán még meg is érik a pénzüket, de fogalmam sincs, mit mondtam, amikor megpróbáltam közölni, hogy most nem vásárolok, majd később esetleg. Valami nem tetszett neki. Egyre jobban háborog, és fogalmam sincs, mit mond.
- Később... la...late. I will go... - gesztikulálok, hátha a pantomim rásegít, de nem úgy tűnik. Na meg nem segít az sem, hogy a hajamba fúrom az ujjaimat, sem pedig a tarkóm tanácstalan vakargatása, a segélykérő körbepillantásról nem is beszélve, elvégre mekkora csoda kellene ahhoz, hogy kevés ismerőseim egyike felbukkan és kiment. Tényleg meg kellene tanulnom angolul.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=569160#post569160][b]Antoinette Myra Blackburn - 2016.02.29. 22:44[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=569637#post569637][b]Béres Bárcián - 2016.03.02. 15:22[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=571243#post571243][b]Eördögh Lars Tobias - 2016.03.06. 18:16[/b][/url]

Megsárgult újságkivágások, családi képek, mágikusak, egy gyerekzsúr, hangtalanul nevetnek a gyerekek, a gyertyák lángja illegeti magát; egy balatoni fürdőzés, lágyan hullámzik a háttérben a víz. Egy élet darabkái hevernek szanaszét az asztalon. Már reggel nyolc óta itt ül, azóta elfogyott a termoszban magával hozott kávé, a szeme körüli karikák tovább mélyedtek, hogyha ez még lehetséges egyáltalán, a haja pedig mintha egy verébcsaládnak adna otthont.
Halkan mormol magának, miközben egy füzetbe jegyzetel, majd a füzetet félresöpri és újra maga elé húz egy fényképet. Valami új, eddig fel nem fedezett részlet? Egy kétes alak sziluettje a háttérben? Vagy... nem, az csak egy fa a távolban. A képek minősége sem segít a helyzeten. Rég volt a hetvenes évek, még varázsló-viszonylatban is.
Feltolja szemüvegét a feje tetejére, és nagy elánnal dörzsölgetni kezdi a szemeit néhány halk, fáradt sóhaj kíséretében. Mit is akar elérni? Látott egy cikket, egy idős, de nagyon jó memóriájú újságíró lehetett, aki újra előszedett egy negyven éves ügyet. Egy gyászhír egy vidéki lap utolsó előtti oldala legalján. Ennyi elég volt, hogy valakinek eszébe jusson egy eltűnt kislány, akit négy évtízede nem találtak meg, de a szülei soha nem adták fel. Illetve most az apja mégis kénytelen volt, tekintettel arra, hogy róla szól a gyászhír. A rejtélyes körülmények, a megoldatlan ügy mind olyan szókapcsolatok, amik beindítanak egy gépezetet Tobias fejében és többet nem is áll az le, amíg mindenre fény nem derül. Jobb mindent elrejteni előle, ami ezeket vagy hasonlót tartalmaz. De ez a bizonyos újság a kezébe került - teljesen véletlenül, valaki a nagyteremben felejtette -, és így most itt van. És még itt lesz egy ideig, valószínűleg zárásig. Hiányolja a házát, ahol nincs nyitvatartási program, bármikor újabb adag kávét főzhet magának és garantáltan senki nem fogja megzavarni, Winstonékon kívül. De most itt van, és végülis egy könyvtár nem utolsó hely egy nyomozás elkezdéséhez.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=572934#post572934][b]Gwen L. Blake - 2016.03.12. 20:14[/b][/url]

Nem fogja feladni, bármennyire is nehéznek tűnik a kacsázás. Másoknak biztos az egyik legegyszerűbb dolog az életükben, de, neki sem mehet minden, ahogy szeretné. Aztán a háta mögül gúnyos hangra lesz figyelmes. Rögtön megismeri a férfi hangját, de mielőtt válaszolhatna, nagy levegőt vesz. Ha Zétény a közelében van, szüksége van egy kis várakozási időre különben az első pillanatban megütné.
- Miért nem lepődöm meg, hogy megint olyanba ütöd az orrod, amibe nem kéne? - pillant a másikra összeszűkült szemekkel. Bárhol találkoztak, Zétény a legkisebb dologba is belekötött, amit a lány elkövetett, és áh, hagyjuk, nem akar ezzel a személlyel foglalkozni, nem ér annyit. Hiába húzza fel magát miatta, nem lesz neki jobb.
Tekintetét ismét a földre tapasztja, hogy másik köveket keressen, mikor a háta bizseregni kezd. Kirázza a hideg egy pillanatra és nem tudja mi ez az érzés, hiszen semmi sem mászhatott be a hatalmas kabátja alá, legalábbis érezte volna a bogár vagy rovar apró lábainak csikizését, szóval nem tudja hova tenni a dolgokat. Felnéz a rellonosra, majd pislog egyet és karjaival átfogja a derekát, amilyen szorosan csak tudja. Reméli, hogy a másik viszonozza majd a gesztust, nagyon elkeseredne, ha nem így lenne, aztán eszébe jut az előbbi fontos dolog, ami már csak aprócskának tűnik, de ez remek alkalom, hogy együtt töltsenek egy kis időt.
- Akkor mit szólnál, ahhoz, ha te mutatnád, meg hogyan kell a kövekkel kacsázni? - érdeklődik a lány, és tekintetét a kék íriszekbe fúrja, ezzel próbálja sugallni, hogy mennyire örülne az oktatásnak és a közös programnak. Ugyanis Gwen örülten szerelmetes most a fiúba és minden külön töltött pillanat egy szenvedés számára.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=573301#post573301][b]Mihael Gérard Saint-Venant - 2016.03.14. 14:37[/b][/url]

A kezei mostanra izzadtságban csúszkálhatnának, de helyette olyan szárazak, mint a kő. Még a pulzusa sem emelkedett meg különösebben, az már lecsengett. Az elmúlt pár nap gyomorforgató stressze után megállapította, hogy egyetlen választás segíthet rajta további ötletek híján. Mivel a dolog jócskán túlnőtt rajta, összedugták a fejüket a nővérével a közös megoldás reményében.
Heatherrel cirka néhány éve nem találkozott, az iskolai évek alatt sem épült ki közöttük különösebben fontos vagy bármilyen szempontból meghatározó kapcsolat, de az üzenetváltásokat megtartották, isten tudja, milyen indokból. Néhanapján jó volt annyit bepötyögni a telefonba, hogy "Na mi a helyzet?", és egy olyan választ kapni rá, hogy "Órán ülök, majd később beszélünk." . Szóval abszolút semmiségekről folyt legtöbbször az eszmecsere akár két hónapos kihagyásokkal is. Amikor kedvük támadt írni, megkeresték egymást. Tévedés, akkor mégis van közöttük kapocs: levelezőpartnerek.
Elég a küszöbön kikötnie Michelle-lel karöltve, az eddig hiányolt idegesség ismét görcsbe rántja a gyomrát. Még mindig ingadozik, tényleg ez-e a helyes döntés, de az a gond, hogy már elhatározta magát, és ha egyszer belemegy, nem szokott félúton váltani.
- Csak vigyél haza egyben, rendben? És ne feledd, amit megígértünk. - Fél? Ő igen, iszonyatosan. Emberi tulajdonság, hogy egy életet meghatározó döntés előtt összecsinálod a gatyád, és akkor még finoman és nőiesen fogalmaztam. Picit erősebben markol bele Michelle csuklójába; ez is a rajta ülő stressz ismérve. Végül bekopog a ház ajtaján.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=580596#post580596][b]Cornelia R. Knight - 2016.03.29. 23:52[/b][/url]

Hideg, brr. Borzongató, libabőrös érzés, ami végigszalad az ember egész testén, apró borsódzást eredményezve a karokon, lábakon. Kellemetlen is lehetne, de egyáltalán nem ezt tudja róla például hősnőnk mondani. Kedveli, jó, friss és hazai a hőmérséklet. Anglia is hűvös meg szeles, ami közelebb van a szívéhez, így két tanévnyi magyarkodás után is. Van, ami nem változik. Ha eddig nagy szemekkel bámult, akkor most majd ki esik rajtuk keresztül. Hatalmas pislogások, még nyel is mellé, ahogy elképed Matten. Nem tudja mi történt, és bár hihetetlenül meg van lepve tetszik neki a dolog. Nevetgél is, hiába az adok-kapok, egy pillanatra se sértődik meg ténylegesen, vagy tudna haragudni. Sőt, inkább csak játszik, mert az jó. Így ül rá háztársára és próbál rá mérgesen nézni, amikor viszont Matt nevet, ő is.
A következő mozdulatokon már nem is tudja meg kéne-e lepődnie vagy sem, csak sodródik az árral és a felette, nagyon közel helyezkedő Mattre pislog.
- Ühm...hümühm... - Látványos hümmögésbe kezd, miközben vigyorog, felszabadítja kezeit és a nagyfiú nyaka köré fonja őket. - Rád tapadok, mint a rágó. Nem lesz egy perc nyugtod se! Aztán majd még kitalálom...
Vagyis fogalma sincs, de nem akar vesztes lenni a csatában. Kedvesen simogatja közben a fiú tarkóját, ahogy várja, hogy na mégis mit tartogat nekik a helyzet. Az határozottan különös, de úgy...jó is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=583703#post583703][b]Choi Min Jong - 2016.04.05. 12:23[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=591469#post591469][b]Borostyán Lenke - 2016.05.03. 16:47[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=599314#post599314][b]Scarlett Conroy - 2016.06.04. 15:45[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=600014#post600014][b]Benedict Ian Lloyd - 2016.06.06. 04:13[/b][/url]

Kicsivel több, mint egy hete engedték ki az ispotályból - azóta úgy jár-kel a lakásban, egy őt nem ismerőnek úgy tűnhet, mint aki védeni akarná a sérült kezét; csak ő éppen azt használja a létező összes tevékenységhez. Egészen egyértelmű; szándékosan a dobókezét akarja cselekvésre bírni. Mérgesen veszi le vele a könyvet a polcról, fogja meg a kanalat, kényelmetlenül hajlítgatja a finoman megmerevedett izmokat, forgatja a vállát, csap rá az asztalra, idegesen nyomorgatja a kvaffot...Ilyesféle hétköznapi tevékenységekre már teljesen használható; ez az egyenlőtlen elosztás csak egy néma elégtétel arra, hogy végre lekerült róla az első napokban, a csontnövesztés alatt viselt rögzítő. Ő dühödten azonban érzi a meggyengült izmainak súlyát - ehhez pedig nem csak néhány felvett új szokás, hanem irdatlan szeszély is társul.
Mondhatni, hogy nem viseli túl jól, hogy a baleset óta nem ült seprűn. Tegnap volt a második találkozása a Bombers csapatával és úgy tűnik elkezdődnek az edzések is. Néhány hétbe még beletelik, mire újra ugyanolyan erős lesz, mint azelőtt.  
Természetesen a legkevésbé se nyugtatja meg a tudat, hogy maradéktalanul felépül. Szótlanul, merev grimasszal fekszik most is az ágyán, behajlított jobb lábának támasztva az új Chaser Weekly-t. Nem beszélgetett mostanában túl sokat az emberekkel, a Bagolykőre is csak azért ment egyszer vissza, hogy ne kelljen otthon lennie. Most enyhén leszórt zakót visel valamiféle inggel, amihez illik a lehető legnagyobb gyűrődést okozó elnyúlt pozíciója. Bár a viselkedéséből nem jön le, úgy tűnik, készül valahova...vagy legalábbis vár valakit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=622543#post622543][b]Szofia Elena Chenkova - 2016.09.26. 22:18[/b][/url]

A szünet magával vonzotta, hogy az anyja végre eresztett a pórázon és már nem akarta kartávolságon belül tartani. Ellentétben az apjával, de ez már egy másik történet. Végre hazautazhatott és újra engedték táncolni –miután az orvosai biztosították az anyját, hogy nem fog visszaesni és még csak az sem valószínű, hogy spontán elájulna egy próba alkalmával. Tehát ismét itthon volt és érezte, hogy él.
Ebben a pillanatban kevésbé, tekintetbe véve, hogy körülbelül tizenkét órája volt talpon –és színpadon– és táncolt. Haját húzta már a szoros konty, a dressz idegesítette és a balettcipőtől minden áron meg szeretett volna szabadulni, de hősiesen kihúzta magát és újra meg újra végigcsinálta a koreográfiát. Amikor végre szünetet kapott a színpad szélén állt egy pillanatig, keze a csípőjén és vennie kellett néhány mély levegőt.
Valószínűleg kissé kiesett a gyakorlatból. Egy röpke pillanatig habozott, mielőtt lejött volna és a székekre hajított vizesüvegéért nyúlt volna. Nem ült le; tizenkét óra ide, vagy oda, neki a tánc volt az élete és nem engedhette meg magának azt a luxust, hogy ellustuljon, ehhez túlzottan maximalista volt.
Az apja ezúttal nem küldte utána Wardot, hogy őrizze minden egyes lépését, elvégre Oroszországban volt, teljes biztonságban az ő keze alatt, mégis miféle rossz dolog történhetett volna vele? A karjain lévő foltok már meggyógyultak, ennek ellenére, mikor ledobta az innivalóját belebújt egy fekete pulóverbe és lehúzta az ujját. Beidegződés.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=623997#post623997][b]Adrian Ivanorovics Black - 2016.10.01. 20:04[/b][/url]

Előveszem a telefonom a zsebemből, megnézem, hány óra. A mai nap csupa meglepetéseket okoz, először Niko mondta, hogy akar valamit csinálni itthon, aztán mire hazaértem, teát ivott anyámmal, és apámmal az ő apjáról beszélgettek. Én meg azt se tudtam, mi van, szóval nem is nagyon zavartam őket - igazából semmit nem tudtam volna hozzáfűzni a témához -, szóval felmentem a szobámba, behánytam a mosógépbe az edzőcuccaim, és kihasználtam hogy a szobámban van egy zongora, és a falak hangszigetelt varázslattal vannak megáldva. Szeretem a szobám, tényleg, nagyon.
Mielőtt elindultunk, összedobtam valami kaját, tettem félre egy kisebb adagot Shayleennek, és tádáá, most itt vagyunk. Ha még mennénk két utcányit, az edzőmnél lehetnénk, de nem akarom neki megmutatni sem a helyet, sem az edzőm. Visszadugom telefonom a farzsebembe, lesétálok a Temzét és utcát elválasztó lépcsőn, majd elindulok a legközelebbi pad felé.
- Szóval ez a Temze - fellépek a padra, lepakolom magam támlára, térdeimre támaszkodva nézek a fiúra. Igazából halvány lilám nincs, mit akar látni, London az London, a nagybetűs Város. Szóval így indulásból megmutatom neki azt a dolgot, ami a legevidensebb - a Big Ben és az óriáskerék után.
- Tök szép, meg kivilágított, meg minden - ha eddig valaki nem volt biztos a dologban, akkor most világossá válik, hogy engem nem idegenvezetésre terveztek. Főleg nem ebben a városban.
- Oké, szerintem nem pont erre gondoltál - szusszanva állok fel, leugrok a szépen kikövezett sétányra - tizenöt percre innen van egy pub, három saroknyira egy... hm - egy pillanatra elgondolkodom, hogyan is fejezhetném ki magam szépen, de nem hiszem, hogy arra lenne különösen szebb kifejezés.
- Szórakoztató bár. És valahol erre egy őőőőőő - na jó, erre tényleg ne tudok szebb szót, pedig nagyon próbálom összeszedni az összes angolságom, amit belém neveltek - na jó, ha érdekel majd megmutatom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=649640#post649640][b]Egerszegi Nina Viktória - 2016.12.20. 17:53[/b][/url]

Érdekes dolog a szerelem. Sok butaságot kihoz az emberből, ezek közé sorolom a házasságot is. De tudjátok, azért valahol minden lány és nő arra vágyik, hogy egy nap meseszép fehér ruhában sétáljon az oltárhoz és kimondja a boldogító igent élete párjának. Jó esetben élete párjának. Nem vagyok különösebben otthon a hatalmas, tüllös hóborzalmakban, mivel eljegyzésben ugyan már volt részem, esküvőben még egyszer sem... Ettől függetlenül, hála a szakmámnak, pontosan tudom, kihez kell elmennem ahhoz, hogy olyan minőségű választékból szemezgessünk, ami a legkeményebb szívet is meglágyítja.
Na de mit is keresek én esküvői ruhák között...? Czettner Luca (csak hogy biztos tudjátok, kiről van szó) totális extázisban keresett meg, hogy neki ruha kell, de fogalma sincs, hol kezdje, meg amúgy is pörgés van, mert boldog és esküvő lesz. Az egy dolog, hogy az első öt percben pislogás nélkül meredtem rá, mert már azzal lefárasztott, ahogy aktív volt, de értettem, mit szeretne. És tudjátok mit? Nekem nem telik semmibe kérni egy kis szívességet egy régi baráttól, ha ezzel valaki más boldogsága teljes lesz. Így lehetünk most épp Párizsban, ahol Louis dolgozik serényen a legújabb báli és esküvői kollekcióján. Mikor felhívtam tegnap, borzasztóan izgatott volt, mert oltári rohanásban van, de mikor jeleztem, hogy szükségünk lenne egy órácskára, hogy segítsen nekünk, rögtön igent mondott... Ha leszek az egyik modellje. Hát rendben, gondoltam akkor, ma viszont, hogy épp belépünk az üzletébe és hátrafelé tartunk a kis műhelyrészéhez, már nem vagyok biztos abban, hogy tudtam, mire vállalkozom.
- Nagyon kedves férfi, beszél angolul, úgyhogy minden szavát érteni fogjuk. És imádja az alacsony lánykákat, úgyhogy nagyon jó dolgod lesz - rámosolyogok Lucára, majd előre engedem, hogy menjen csak. Eközben szemeimet végigfuttatom az üzleten és el kell ismernem, bármennyire is giccsesnek és habos-babosnak találom ezeket a ruhákat, szépek. És egy nap jó lenne felvenni egy ilyet. Belépek a leányzó után és örömmel konstatálom, hogy Louis arca felragyog.
- Kedveskéim, megjöttetek? Gyertek, gyertek, neked lesz esküvőd, igaz? - figyelmét azonnal Lucára fordítja, ahhoz képest pedig, hogy világhírű ruhákat tervez és francia, nos... Elég közvetlen. Pedig mind tudjuk, hogy ez a népség a távolságtartásáról híres. Mégis... Louis már inkább egy öreg, gondoskodó nagypapa, holott még csak ötvenkét éves.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=650057#post650057][b]Lepsényi Richárd Dávid - 2016.12.22. 19:40[/b][/url]

Jó lesz ez a kiruccanás, főleg, hogy egy hozzám hasonló egyedet fogtam ki magam mellé. Aranyos a lány és neki is ázsiai vér van az ereiben, hamar meg fogjuk érteni egymást, bár eddig sem volt köztünk semmi, egyszer kétszer beszéltünk, ennyi. Nem tudom miért őt választottam, szerettem volna minél előbb indulni, mást meg nem találtam, ő cuki is, gondolom szórakozni is szeret, ahogy nevetni is, szóval értitek, megfelelő személy a vidámparki mókára.
A hopponálás felforgatta a gyomromat, nem is vártam mást, soha nem bírtam az utazás ilyen formáját. Kérdezhetitek, hogy akkor mit keresek itt, ha ennyitől rosszul leszek, erre a válasz egyszerű, nem érdekel a dolog, szórakozni szeretnék. A testvéremmel folytatott vita, békülés és hír után szerintem ez tök normális, le kell vezessem az érzéseimet, ennek pedig ez a legjobb módja. Szívesen hoztam volna Zalánt és Veronikát is, azonban előbbi Budapesten van, utóbbi egyedül nem tudom kezelni, nem hallgatna rám. Túl engedékeny voltam vele az elmúlt időben, ki is használja, aminek ez az ára, nem jön velem szórakozni.
- Mire szeretnél először felülni? - kérdezem Eun Hye-t, végül is, én hívtam el, kezdje ő a sort a játékok terén, valamint nekem teljesen mindegy mit csinálunk, csak csináljuk, érezni akarom az adrenalint, ahogy szétárad ereiben és elönt. Kíváncsi pillantással nézek felé, miközben kezébe nyomom a prospektust, aminek a hátulján térkép van, hátha könnyebb a tájékozódás, annak, aki tudja, hogyan kell használni. Férfiasan bevallom, egy ideig mindig eltévedtem, a fővárosban ez nem nehéz, akkor sem, ha oda születik az ember, ahogy ez velem is történt, de hagyjuk ezt a sztorit, ezekhez nincs erőm. Türelmetlenségem nem látszódik rajtam, nyugodtan tűnök, inkább belül robbanok. Menjünk már, menjünk már és játsszunk mindenen. Előttünk a nap, nem tudom miért vagyok ilyen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=651940#post651940][b]Béres Bárcián - 2016.12.29. 16:08[/b][/url]

Olyan öt perccel ezelőtt érkezett meg egy csapat Levitás társaságában, most pedig a Rathausplatzon áll, várva, hogy a Levitások összeszedjék magukat és a kis motyóikat. Sétáltak már egy nagyot, mert egy kicsit odébb érkeztek, a fő utcán azonban gyönyörű, kivilágított díszek mellett elhaladva közelítették meg a városháza előtti teret, ahol hatalmas vásár várja a turistákat és a bécsieket egyaránt.
A hoppanálás rendben ment, zsupszkulcs segítségével érkeztek Budapestről. Még ő is rávette magát nagy nehezen, fogcsikorgatva a procedúrára, habár nem volt tőle túl lelkes. Mostanában azonban egyre hatékonyabban győzi le a félelmeit, legalábbis nagyon igyekszik. Mögötte már gyülekezik a kis csapat, így aztán int is nekik, elmondva még utolsó pár mondatot, mielőtt teljesen bevonulnának csapatostúl a tömegbe, ahol aztán már az alapzaj miatt a gondolataikat is nehezen fogják hallani, nemhogy az ő hangját.
- Erre indulunk. Ha valaki elkallódna tőlünk, akkor emlékezzetek, hogy ugyanitt találkozunk fél egykor, ide kell visszajönni. Szóljatok ha már fáztok, megoldjuk! - kiabálja nekik, kezével közben mutatva, hogy merre is fognak elindulni. Reméli, hogy nem hagynak el senkit, de azért mindenkiben bízik annyira, hogy ide visszatalálnak és nem lesz semmi gond. Igazából először csinál ilyesmit, ezért nagyon összpontosít, nehogy bármi gond legyen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=654233#post654233][b]Eördögh Lars Tobias - 2017.01.08. 13:39[/b][/url]

A hoppanálás egyre jobban megy neki. Nincs benne már az a félsz, mint az elején, hogy a fél lábát hátrahagyja, vagy esetleg akivel utazik, azt amputoportálja. Így amikor a lány felvetette, menjenek valahova, ne csak az erdőben és a falu környékén túrázzanak, pár másodpercnyi gondolkodás után rábólintott. Már tudta is, hova mehetnének. Még az Erikbe járt, amikor egy iskolai kirándulás során ellátogattak a szigetre. A dán szigetek közül a legkeletibb, izolált, de gyönyörű helyen fekszik a Balti-tenger közepén, négy ország felségvizeinek találkozásánál. A helyiek dialektusa dallamos, kellemes a fül számára, annak ellenére, hogy a dánok többségének fejfájást okoz megérteni. A svédek viszont szeretik, számukra sokkal érthetőbb, mint a hivatalos kiejtés. Tobias pedig úgy van vele, mint minden nyelvvel és kiejtéssel. Ha elég időt tölt közöttük, önkéntelenül is beépül a nyelvi képességei közé és hamarosan azon kapja magát, hogy úgy beszéli, mintha ott jött volna a világra köztük.
Amit azonban a muglik nem tudnak, az egy apró varázslófalu létezése a sziget központi-északi részében, Rø és Aarsballe között. A varázstalan emberek számára a hely egy régmúlt időkből ott felejtett vadon, magas dombokkal, öreg fákkal benőtt terület. A varázslók számára azonban egy takaros kis falucska, amelyet még a King's Crossról induló, az európai varázslófalvakat összekötő járat sem érint. Mintha tényleg elfeledkeztek volna róla. Itt volt már akkor is, mikor még az istenek lejártak Midgårdba, mikor még léteztek csodák és az emberek ajkát az óészaki nyelv ízesítette meg. Borgundarholmnak, magasan fekvő szigetnek nevezték még akkor Bornholmot, és ez a neve ma is a falunak. Az Erikben töltött utolsó két évében gyakran ellátogatott ide, de mióta elköltözött Bogolyfalvára, nem volt alkalma. A hoppanálás azonban jóval megkönnyíti az életét, s lelkesen készülődött az útra. Indulásként a következő szombat reggelt tűzték ki, a falu határában találkoztak, a legközelebbi ponton, ami a dehoppanálás-gátló bűbáj hatókörén kívül esik.
Figyelmeztette a lányt, hogy a szigeten mindig erős szél fúj és a Napot nem fogják sokat látni az év ennek a részében, úgyhogy készüljön fel csípős hidegre és félhomályra, ami a nappali órákat általában uralja. Tény, hogy ezek a tényezők sok embert nem zavarnak, mint ahogy Tobiast sem. Ilyenkor érzi magát igazán otthon. A meleg, a vakító napfény zavarja, szeret elrejtőzni előle. Azért a biztonság kedvéért sálból és kesztyűből is pakolt még a táskájába, a forró teát tartalmazó termosz és a zöldséges-húsos szendvicsek mellé. A ruháikat bármikor könnyen megszáríthatják, úgyhogy abból cserére nem lesz szükség. Térképre sem, hisz a memóriája és a pálcája elintézik azt helyette.
A sziget északi csücskébe érkeztek, a befagyott tenger partjára. A Nap épp kint volt, ez azonban a hőmérsékleten keveset segített. A hideg úgy rohanta le őket, mint kiéhezett falka az eltévedt bárányokat. Tobias belevigyorgott a sáljába; sehol egy lélek sem, még a helyiek is elrejtőztek a fagy elől. Szereti a telet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=656256#post656256][b]Czettner L. Maja - 2017.01.18. 23:00[/b][/url]

my only one 💗
rucc | hajacska
január 20., Lewy meccse, Németország ♥

Meeeeeeeeeeeeeccs nap! Maja teste és lelke egyszerre pörgött be teljesen, amikor nagyon izgatottan lógott ki az egyik versenyigazolásával a péntek délutáni tanításról. Legutóbb szerencsére se órája nem volt, se szabad hétvége hiánnyal járó gondja, ellenben most kicsit bonyolultra sikerült. De Lewyért mindent elven csalt egy egészen kicsit, szörnyű. Viszont tény, hogy mikor sikerült sasszékkal vonult vissza a szobájába gyorsan összeszedni magát. Vigyorgósan és teli energiával dobálta szét a ruhákat, mire kitúrta azt, amit fel szeretne húzni. Nem egyszerű döntés volt ám ez, bár kicsit kevesebbet stresszel ezen most, mint az első alkalommal. Na az elég nehéz szülés volt, sebaj, minden idegszálat megért. Forgolódott a tükör előtt, cserélgette a felsőket, aztán végre úgy tűnt megvan az igazi, és még időben is volt! De még mielőtt nagyon nekiindult volna a holmiival segítséget kért Riritől és egy kis extrát vittek a hajába, bizony-bizony kék és vörös lett a haja vége, ami nagyon csinosan illett a csapathoz, akinek igyekszik ma kiszurkolni a győzelmet majd. De így már semmi nem tarthatta vissza az utazástól. Nincs ugyan a szomszédban, de viszonylag gyors és kényelmes érkezéssel sikerül megjelennie. Most már kicsit határozottabban és célirányosabban közlekedik, hamar meg is találva a helyét és izgatottan várva, hogy mi is lesz.
Maja azon túl, hogy nagyon szereti ezt a sportot itt egy egészen más minősítésben is jelen van, mint az első számú Lewy támogató és rajongó, bizony egy mindenre elszánt barátnőt tisztelhetünk benne. Bár ez talán csak mostanra kezdett benne úgy igazán tudatosulni és ettől még inkább izgult folyamatosan, már előre is aggódva kicsit. Ilyenkor előjött belőle, hiába játszik ő maga is, és nem számít mennyire makacsul tűri a sérüléseket szintén, igenis nagyon veszélyes odafent. Kicsit olyan érzése van, hogy azért mind a tíz ujját le fogja rágni, lehet még pislogni is el fog felejteni, de megéri! Kifejezetten jól tűri a tömeget maga körül, sőt még be is kapcsolódik a közös éljenzésekbe, de nem nagyon bír megülni sem, folyamatosan figyeli mi jön, mi várható. Most mondjuk a pomponlány szerepkört egyelőre elengedte… Ennek ellenére ahogy pontot szereznek ott tapsol vigyorogva és ugrálva örömében.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=656862#post656862][b]Szelniczky Mínea - 2017.01.23. 00:51[/b][/url]

Ujjai tétován fonódnak a kilincsre; menjen be? Ismeri a fiút, el tudja képzelni, milyen pocsékul érezheti magát – és akkor ez nyilván közel sem írja le, valójában min mehet keresztül. Tisztában van vele, mi volt a tét. A meccset megnyerték ugyan, igazolásról még szó sem volt azóta, hogy Iant az ispotályban ápolják. Tegnap óta.
Szörnyű volt egyébként az egész, még végignézni is fájt. Már akkor felpattant a páholyban, mikor egyértelművé vált hajtótársa mozgásából, hogy vagy nem vette észre a felé közeledő gurkót, vagy ha mégis, hát tojik rá. Túl nagy a kockázat, kívülről is teljesen egyértelmű. A korlátot markolva sápadtan... nos, szeretett volna a fiúra ordítani, mintha elérhetett volna vele bármit is, de egy tehetetlen nyüszítésnek is alig csúfolható nyikkanáson kívül nem jött ki semmi a torkán. DURR.
Ethan kapcsolt előbb, a lánynak ütköző válla rántotta vissza őt a jelenbe, egyébként még biztos bámult volna pár másodpercig a pályára, újra és újra visszajátszva az előbb lezajlódó fájdalmas becsapódást.
Mire leértek a páholyból, a gyógyítók már egy ideje sürgölődnek az eszméletlen fiú körül. Csak pár szót tudott kivenni a gyors elsősegélynyújtás alatt elhangzottakból, de azok semmi jót nem sejtettek. Látott már egy pár sérülést, és nagyon jól ismeri a játék veszélyeit, ugyanakkor... Nem is tudja. Sosem gondolta volna, hogy pont Ian lesz a soron következő, vagy, hogy valaha is elszenvedője lesz egy komoly találatnak.
A hajtó legjobb barátja figyelmeztette már, hogy semmi jóra ne számítson. Pedig már majdnem azt hitte, hogy Ian a törött... fél testével örömében ugrál, mert hát, legalább nyertek. Az előző este, miután végre engedélyt kaptak a látogatásra, az ajtófélfának támaszkodva csendben figyelte pár percig, ahogy a fiú alszik, aztán a másnapi újrapróbálkozás mellett döntött.
Most pedig itt áll az ajtó előtt, keze a kilincsen, fogalma sincs mit fog mondani. Bár elég nagy a kísértés, hogy az előzetes figyelmeztetés ellenére nyisson egy „Hogy vagy”-gyal, kockára téve ezzel saját testi épségét is (a rellonos csapat biztos repesne az örömtől). Belép végül a kórterembe, a fiú láthatóan alszik – biztos ki van ütve a fájdalomcsillapítóktól. Halkan közelebb lépdel, ha már itt van; az ágy mellé helyezett szék támláját támasztva tekintete azonnal a kötés alól itt-ott kivillanó véraláfutásokra terelődik.