A kontinensen zajló játékok színhelye - a kezdő hozzászólásban jelezzétek, melyik országban is jártok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=546298#post546298][b]Adrian Ivanorovics Black - 2015.11.23. 15:24[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=546400#post546400][b]Adrian Ivanorovics Black - 2015.11.23. 19:50[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=547431#post547431][b]Adrian Ivanorovics Black - 2015.11.27. 17:00[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=623997#post623997][b]Adrian Ivanorovics Black - 2016.10.01. 20:04[/b][/url]

Előveszem a telefonom a zsebemből, megnézem, hány óra. A mai nap csupa meglepetéseket okoz, először Niko mondta, hogy akar valamit csinálni itthon, aztán mire hazaértem, teát ivott anyámmal, és apámmal az ő apjáról beszélgettek. Én meg azt se tudtam, mi van, szóval nem is nagyon zavartam őket - igazából semmit nem tudtam volna hozzáfűzni a témához -, szóval felmentem a szobámba, behánytam a mosógépbe az edzőcuccaim, és kihasználtam hogy a szobámban van egy zongora, és a falak hangszigetelt varázslattal vannak megáldva. Szeretem a szobám, tényleg, nagyon.
Mielőtt elindultunk, összedobtam valami kaját, tettem félre egy kisebb adagot Shayleennek, és tádáá, most itt vagyunk. Ha még mennénk két utcányit, az edzőmnél lehetnénk, de nem akarom neki megmutatni sem a helyet, sem az edzőm. Visszadugom telefonom a farzsebembe, lesétálok a Temzét és utcát elválasztó lépcsőn, majd elindulok a legközelebbi pad felé.
- Szóval ez a Temze - fellépek a padra, lepakolom magam támlára, térdeimre támaszkodva nézek a fiúra. Igazából halvány lilám nincs, mit akar látni, London az London, a nagybetűs Város. Szóval így indulásból megmutatom neki azt a dolgot, ami a legevidensebb - a Big Ben és az óriáskerék után.
- Tök szép, meg kivilágított, meg minden - ha eddig valaki nem volt biztos a dologban, akkor most világossá válik, hogy engem nem idegenvezetésre terveztek. Főleg nem ebben a városban.
- Oké, szerintem nem pont erre gondoltál - szusszanva állok fel, leugrok a szépen kikövezett sétányra - tizenöt percre innen van egy pub, három saroknyira egy... hm - egy pillanatra elgondolkodom, hogyan is fejezhetném ki magam szépen, de nem hiszem, hogy arra lenne különösen szebb kifejezés.
- Szórakoztató bár. És valahol erre egy őőőőőő - na jó, erre tényleg ne tudok szebb szót, pedig nagyon próbálom összeszedni az összes angolságom, amit belém neveltek - na jó, ha érdekel majd megmutatom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=626211#post626211][b]Adrian Ivanorovics Black - 2016.10.08. 12:50[/b][/url]

- Minden oké? - megemelem egyik szemöldököm, ahogy a szokásosnál gyorsabban szívja el a cigit. Ha valakit megismerek, hamar megérzem az ilyeneket, olyasmi ez mint egy hatodik érzék. Közben meg csak használom, amit az edzőm tanított.
Nem erőszakolom rá a választ. Ha el akarja mondani, akkor elmondja, ha nem, akkor nem, igazából közöm se sok van a magánéletéhez. Csak érdekel. Meglepő, mi?
A kérdésre megjelenik egy sunyi vigyor az arcomon, lassan billentem oldalra fejem. Általában nem szoktam beleugrani ilyenekbe - általában -, mert kevés ember érdemli meg. Ha mugli lennék, biztos csuklóból utasítanám vissza az ötletet, de a varázsói lét lényegesen megkönnyíti az életet.
- Talán majd később. - megvonogatom vállaim. Mindennek megvan a maga ideje, és a "na ki a vagány gyerek" nevű játéknak határozottan nem most van.
A megnevezésre fintorgok egyet, már meg sem próbálok ellenkezni. Valamiért az emberek élvezik, ha jobbnál jobb beceneveket találhatnak ki nekem (már az a réteg, aki meg meri tenni), én meg többnyire csak tűröm, mert úgy sincs mit tennem ellene.
- Oké, élet. Azért apádnak ne mond meg, nincs kedvem elverni - megvonogatva vállaim ugrok le, s indulok el a Temze partján, valahogy most jobban esik itt sétálni. Ami meg az apját illeti. Én nem félek tőle különösebben, egyrészt mert harcedzett vagyok, másrészt mert a családomnak eddig mindig a szebbik felét mutatta. És nagyrészt sikerült is becsapnia őket, de hát ugye mindig van olyan, aki észreveszi a lyukakat, sötétebb foltokat. És én sajnos mindig észre veszem őket, csak nem minden esetben sikerül összerakni a szálakat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=628035#post628035][b]Adrian Ivanorovics Black - 2016.10.14. 19:56[/b][/url]

- Nyilván - megvonogatom vállaim, nagyon nem is firtatom a dolgot. Most nem állok neki kielemezni a válaszát, meg keresni a mögöttes értelmet. Egyrészt mert nincs. Másrészt, ha lenne, se érné meg az erőfeszítést. Sorry not sorry.
- Szeretem a kihívásokat - a sunyi vigyor lassan terül szét az arcomon, ahogy épp kimondja a folyóba ugrásról való véleményét. Ha be akarnám kényszeríteni, valószínűleg nem is piával próbálnám meg - bár nem tagadom, az alkohol sok mindenhez megadja a bátorságot. Viszont szerintem, a drága barátomnak vannak gyengébb pontjai is, mint a szesz. És én imádok rájönni ezekre a pontokra.
Oldalra pillantva figyelem a reakcióját az apja említésére. Nem állítom, hogy könnyű menet lenne, de megverném, és ennek két, igen nyomos oka van: nem dühből verekszem, és vele ellentétben, én ezt tanulom. Viszont nem verekszem utcán, mert nem akarok eltiltást, szóval erről ennyit. Elengedem.
- Oh. Most melyikkel? - cinikusan felszisszenek, nem igazán értem ezeket a pletykákat. Igazából nincs is olyan sok exem, mert ahhoz, hogy exek legyünk, járnunk kell, és bárhogy is nézzük, nem sűrűn jutok el addig a fejezetig. Nem mintha tennék erőfeszítéseket érte. Szóval vissza az eredeti gondolathoz, a háromból jelenlegi tudásom alapján minimum kettő foglalt. Szóval marad Myra, aki elméletileg most nem pasizik, de vele amúgy is bonyolultak a dolgok. Szóval ja. Tiszta dráma az életem. Se.
- Szofival mi a helyzet? - zsebre dugva kezeim kocogok fel az egyik lépcsőn. Tény, hogy most bevághattam volna a macsós "mivan a nőddel bro?" szóhasználatot, de azért érzem a határokat. És Niko barátnője pont a határon túl van.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=631584#post631584][b]Adrian Ivanorovics Black - 2016.10.29. 11:09[/b][/url]

- Nyilván - megforgatom szemeim, és ennyiben le is rendezem a témát. Nem fogok itt elkezdeni dühöngeni, hogy mit képzelnek magukról, meg, hogy merészelik, mert igazából nem is érdekel. Az emberek arról beszélnek amiről akarnak, nem véletlenül a hátam mögött. Pedig nem vagyok agresszív, se semmi. Ezt Niko is igazolhatja. A kérdésére felhúzom szemöldökeim, kis híján el is röhögöm magam, de nem teszem. Megállok, úgy nézek rá még pár másodperc erejéig.
- Ja, sokszor elképzeltelek már ruha nélkül - úgy válaszolok, mintha ez természetes lenne, a hangomban mégis érződik az irónia. Nem arról van szó, hogy elítélném a dolgot, egyszerűen én nem vagyok olyan, és kész. - Csak.. Megválogatom őket. Nem alacsonyodom le akárkihez - megvonogatom vállaim, most ténylegesen válaszolva a kérdésére.
A Szofival kapcsolatos válaszára elnyúlik az arcomon egy sunyi mosoly, még a fejem is megcsóválom, de nem mondok rá semmit, mert felesleges lenne. Tulajdonképpen fogadni merek rá, hogy a németnek több baja van, mint a lánynak. Érted, az oroszok mások, és most eszembe jutott valami, amit inkább nem kérdezek meg tőle. Nem akarok elkapni semmilyen váratlan orrba vágást, amit megérdemelnék. Függetlenül attól, hogy csak vicceskedem.
- Szerintem csak féltékeny - megvonogatom vállaim, felkocogok az egyik lépcsőn, befordulok egy utcácskába. - Mármint érted, te vagy neki az egyetlen. Nem akar elveszíteni - soha nem gondoltam volna, hogy ilyen szépen fogok beszélni a húgáról. De kisebb testvérként átérzem a helyzetét, és egyet kell értenem vele. - Főleg, hogy egyszer már ott hagytad.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=710060#post710060][b]Adrian Ivanorovics Black - 2017.12.19. 21:14[/b][/url]

Ma olyan roppant érdekes dolgokat csináltam, mint hogy, vettem egy új telefontokot, így az átlátszót be is vágtam a szekrényembe, és az úgy amúgy piros telefonom most szép matt fekete színben tetszeleg. Máris jobb. Aztán rendeltem egy tacot, mert újabban mindenki túl egészséges kaját csinál, és a szervezetem már könyörögni kezdett a gyorsétterem tartósítószerei és egyéb műremekei után. Holnap úgyis le fogom magamról mozogni a kétszeresét is, úgyhogy nem igazán zavarom magam az elhízás gondolatával, amire testalkatilag úgysincs hajlamom. A reggeli órákban az inzulinom is belőttem magamnak, szóval ez a nap már nem is lehetne tökéletesebb.
A nevemet viselő, szürke edzőnadrágomban, és egy ugyanilyen melegítőpulcsiban, fekete zokniban csoszogok be a nappaliba, telefonommal a zsebemben, és még meleg tacoval a kezemben.
- Nincs karácsony Kevin nélkül? - pillantok a tévére, mielőtt a legtöbb finomsággal megtoldva - magyarul, nem vágom rá a teljes súlyom - ülök be kedves nővérem ölébe. Most jóba vagyunk, azt hiszem, úgyhogy ja, megengedem magamnak.
- Anyámék? - még nem igazán szoktam hozzá, hogy ők akkor most kibékültek, ebből kifolyólag pedig nem is nagyon használom a szüleink meg anyádék kifejezéseket. Közben kicsomagolom az eledelem, s lehunyva szemeim szippantok bele a mennyei manna utánozhatatlan illatába. Ha Greg, az edzőm, látná ezt, valószínűleg kiherélne, mondván, hogy a szar a seggemen jön ki, és nem a számon be, de szerencsére nem látja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=710076#post710076][b]Adrian Ivanorovics Black - 2017.12.19. 23:06[/b][/url]

Egy halk szusszanás kíséretében veszem tudomásul, hogy egyetlen szeretett nővérem már nem hajlandó az ölében babusgatni engem. Pedig régen csinálta, nem mintha emlékeznék rá, de láttam a képeken, hogy amikor baba voltam, mindig csinálta. Most is csak biztosan túl nagy vagyok, ez állhat közénk, kétség kívül.
- Pedig azt hiszem ebben van benne Trump. Megvárhatom a jelenetét, vagy vigyem már most? - pislogok rá, a tévé képernyőjéről elszakítva zöldes tekintetem. Én mondjuk szeretem ezt a filmet (mondjuk minden hülyeséggel így vagyok), de hajlandó vagyok áldozatokat hozni. Ha nem akarja nézni, akkor nem fogjuk nézni, és ezzel meg is van oldva.
- Hm, nézhetünk MMA-t, vagy valami kevésbé romantikus filmet. De ha szeretnél valamit, mondd - veszem kezembe a távirányítót időközben, és kezdek is bele a csatornák közötti válogatásba. Csók. Ölelkezés New Yorkban a karácsonyfa előtt. Barátság extrákkal - hell the f*ck no. Az étkem szagára tett megjegyzésekor megint felé fordítom a fejem, kicsit talán sértetten is nézek rá, mert én szeretem ezt a szemetet, de végül nem fűzök hozzá semmit, csak szépen csendben visszacsomagolom, és két pálcaintéssel eltüntetem a szagát is. Ünnep van. És amúgy is szeretem a nővérem, szóval a bulimia említése nélkül is hajlandó lettem volna így cselekedni, de ha már kimondta, hát motiváltabbá válok.
- Oh, el is felejtettem - ahogy azt említettem, nagyon újszerű ez az egész kibékülősdi, éppen ezért nem is nagyon hiszek benne. Ha nem Shayleen, akkor hát miattam fog kitörni az újabb vihar, és ha nem a lányt, akkor engem fognak kitagadni a családból egy olyan dolog miatt, amiről nem beszélek. Ettől függetlenül pedig bármikor kiderülhet, vagy azért, mert elszólja magát valamelyikőnk, vagy azért, mert véletlenül az asztalon hagyom a telefonomat. Nagyon vicces játék ez, ha lebukok, akkor annyi mindennek, ha nem, akkor élhetek tovább mint Marci hevesen. Hogy is hívják ezt? All in?
- Ne éld bele magad nagyon - halkan jegyzem meg, miközben ismét felé pillantok. Tudom, hogy mennyit jelent ez neki, és éppen ezért aggódom a leginkább. Ha a szüleink megint kitalálnak valamit, ha megint történik valami, amit nem képesek elfogadni, mert nem illik bele a képbe amit ki akarnak alakítani maguk, és mindenki más számára, akkor Shay könnyűszerrel visszaeshet. Ki tudja, hányszor lenne még képes kilábalni ebből?
- Legalábbis amíg én ki nem tálalok, addig ne - sóhajtok fel, az egyik sportcsatornára kapcsolva. Nem mintha ez rólam szólna. Nekem mindegy, hogy szeretnek-e vagy sem, ahogy eddig, úgy a továbbiakban is meg tudok állni a két lábamon, a segítségük nélkül. Csak őt ne bántsák többet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=710098#post710098][b]Adrian Ivanorovics Black - 2017.12.20. 11:38[/b][/url]

- Nem? - nem mintha a fintorából nem találhatnám ki, de azért még teszek egy próbát. Szerintem vicces. Úgy vicces, mint nevetséges, az egész ember, de ha Shay nem szívesen fogja fel így, akkor hát nem fogjuk megvárni. Megnézem majd máskor.
- Oké, felőlem nézhetjük azt is - vonok vállat, miközben a tacom lerakva a kanapé mellé állok fel, és lépkedek a tévéasztalhoz, hogy kivehessem a 101 kiskutya DVD változatát. - A mesét vagy a filmet szeretnéd? - nézek vissza rá a vállam fölött, kezembe véve mindkét példányt. Én valószínűleg úgyis csak végig fogom aludni vagy beszélni az egészet, esetleg csendben és szagtalanul felzabálom a rendelt vacsorámat. Felé fordulok, így guggolva, amíg válaszol, majd, ha döntött, akkor be is rakom, s visszasétálva huppanok le mellé, el is indítva.
- Akkor itt az ideje, hogy megnézzük - helyezkedem egy kicsit, keresve a legkényelmesebb pozíciót, végül csak behajtom a fejem az ölébe, és lelógatom a lábaim a karfáról. Tökéletes. Apró mosollyal az arcomon pillantok fel rá miközben beszél.
- Remélem, hogy tényleg komolyan gondolják ezt - és nem csak egy hónapig tart majd. Most minden túlságosan tökéletes, Shayleen gyógyul, a szüleink mintha kezdenének ráébredni, hogy mit rontottak el, és még tesznek is valamit ennek érdekében, amit, látszólag, nem csak felületesen csinálnak, mint a nővérem terápiáit. Minden túl jó, és ez az állapot rettentően szürreális. Szeretnék hinni nekik, bennük, de egyelőre még gyanakodom, még ha ezt Ananbele és James felé nem is mutatom. Nem csak az oktagonban tudom megjátszani magam, hogy ez sajnos-e vagy sem, ki tudja. Aprót sóhajtok a kérdésére. Miért nem mondtam el?
- Mert nem voltam biztos benne - és nem tudtam magamban helyretenni az egészet, szóval nem is akartam leterhelni vele, ameddig saját magam el nem rendezem magamban. Ez egy egész normális emberi reakció még tőlem is. Tudom, hogy előadhattam volna neki úgy, mintha akkor már tökéletesen meglettem volna vele, de a ő a testvérem, és a testvéremmel jobb szeretek őszinte maradni. Amennyire telik tőlem.
- Nincs senkim - rázom meg a fejem, egy kicsit lehunyva megint a szemeim, s meg is dörzsölve az arcom. Ez a legújabb szokásom. Dörzsölöm az arcom, amikor erről van szó. Nem mintha lenne különösebb oka, amivel meg tudnám magyarázni, egyszerűen csak csinálom.
- Közted és Mr.Szexi között javult már valami? - a becenév alatt egyértelműen nem csíra-Kevint értem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=710163#post710163][b]Adrian Ivanorovics Black - 2017.12.21. 18:08[/b][/url]

- Okay, akkor először a mesét mert az a régebbi - bólintok, a roppant logikus és kézenfekvő érvelésemmel megfűzve. Amúgy tényleg az. Meglepő módon, még a nővéremhez képest is roppant simulékony vagyok most. Ha nem itt lennénk, és nem ünnep következne, elkezdenék nyavalyogni, miért ne nézzük meg ezt. Mert egy mese, mert gyerekes - én pedig haláli felnőttes vagyok ugye -, mert fáradt vagyok, nincs kedvem, éhes vagyok, hülyeség. De most nem. Nem akarom ezt elrontani neki, igazán megérdemel egy ilyen családias karácsonyt, azok után, hogy ilyen erős. Attól még, hogy meggyógyult, ne higgye senki azt, hogy nem fogok ugyanúgy figyelni és vigyázni rá. Ugyanígy az én Shayem, egy régi-új testben. Imádom őt. Ennek okán pedig, az én megoldásra váró problémáim várhatnak újévig. Aprót fintorgok a szüleink előtt álló útra. Nem rosszból, nem azért, mert már eleve bukásra ítéltem őket.
- Akkor egy ideig még ráérnek velem foglalkozni - vonom le a következtetést, és zárom is le a témát azzal kapcsolatban, hogy mondjam-e el nekik vagy sem. Az utóbbi időben már úgysem foglalkoztak velem. Az egyik legfontosabb meccsemre el sem jöttek, pedig megnyertem, és ezzel lényegében elindultam felfele. Pedig elhívtam őket, ugyanúgy megvolt a helyük. Nem jelentek meg. Én pedig nem említettem többé. Úgy tűnik, egyszerre csak egy gyerekkel tudnak foglalkozni.
- Huhh - pislogok fel megint rá, miközben elindul a mese. - Nem volt egy ilyen nagy felismerés igazából - túrok bele kicsit a hajamba, ahogy megint helyezkedem pár másodpercig. - Azt hittem, hogy majd sokat fogok őrlődni rajta, de egyszer csak megtörtént, és most így jó - amíg a szüleink rá nem jönnek, ugyebár, mert akkor biztos, hogy nem lesz jó sem ez, sem én. Bár őket tekintve, nem lehet tudni. Ez úgyis egy elhanyagolható gondolat, mert úgysem fognak rájönni idő előtt. Az egy dolog, hogy Cole elmondta neki, de ide már nem fog eljönni, biztos vagyok benne. At least nem úgy, hogy bevágódjon Jameséknek. Aprót szusszanok. Tisztában vagyok azzal, mit gondol róla. Leginkább mert az első adandó lehetőségnél kimondja, mint most is.
- Cole-al elvagyunk. Nem vagyunk együtt. Csak csinálunk közösen dolgokat - bármilyen meglepő is legyen a következő információ, senki ne kapjon szívrohamot: nem csak szexuális értelemben. Szoktunk együtt kajálni, venni kaját, cigizni, sőt, még azt is megtanultam, hogyan kell egy cigit tekerni. És néha néz velem meccseket, és én néha ott vagyok, amikor fest. De nem vagyunk együtt. - De nem bunkó - nem azt mondom, hogy nem olyan bunkó, ahogy gondolja, vagy, hogy majd idővel kedvesebb lesz. Nem bunkó. Nem azért mondom ezt, mert tudom, mi történt vele, ahogy azért sem, mert elfogult lennék - pedig nagyon sok téren az vagyok. Tudom, hogy nem bunkó, és nem seggfej, nem jobban, mint én.
- Tudod, hogy Kevinnek lófeje van - Aidennek meg egy szőrös majomfeje, de ez most nem olyan fontos, eltörpül a tény mellett, hogy a Keviné rosszabb. - És még papucs is - teszem hozzá az igazán fontos információt, mielőtt még elvesződne valahol. Soha nem szerettem Kevint. Akkor sem, amikor gyerekek voltunk, akkor sem, amikor elkezdte csapni a szelet, és most sem. Mert egy nyomorék, egy élettelen, és legfőképp, mert olyan emberek elől akarta elvenni a nővérem, mint Aiden és én. Veszélyes kombó, veszélyes. Csoda, hogy túlélte ezt a pár hónapot éppen és egészségesen.
- Tíz nő azért egyszerre sok, Aiden is csak ember - pislogok fel a nővéremre, kivételesen halálosan komolyan gondolva ezt a véleményem. Amúgy értem, mi a lényege annak amit mond, de ne essünk túlzásokba. Azt sem értem, miért rajonganak érte ennyien. Egy köcsög. És még szőrös is. - Érdekli mi van veled, csak egy szerencsétlen. Nyomorék, ha úgy jobban tetszik - mosolyodom el kicsit, miközben felnyúlva futtatom ujjaim a megrövidült tincseibe, és össze is borzolom kicsit, már ha hagyja. - Amúgy is, nem szúrt a szakálla, amikor smároltatok?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=710170#post710170][b]Adrian Ivanorovics Black - 2017.12.21. 21:05[/b][/url]

- Hm - gondolkozok el én is, a plafonra fókuszálva el a nővérem arcáról. - Lehet, hogy ez az újrakezdés ránk is vonatkozik. Tudod, te születtél hamarabb, ezért most rád összpontosítanak, aztán én is megszületek... Hm - rettentően okos ötleteim vannak ahhoz képest, hogy mit sem értek ehhez az egész párterápia dologhoz. Nekünk már egy egész családterápia kéne, mondjuk onnan kezdve, hogy Annabeleék megismerték egymást. Vagy mondjuk világra jöttek, esetleg megfogant a létezésük ötlete. A gyökerektől romlottak vagyunk, azt kell mondanom.
- Oh, hát... Te, Ő, gondolom Aiden is - kezdek el számolni, meg gondolkodni is, ahogy sorra veszem az embereket. - Esetleg páran az iskolából, de ez nem hivatalos meg semmi - szóval nem is hangoztatom túlságosan, ha nem muszáj. Feltörekvő harcosként amúgy sem lehetne simább utam, ha köztudott tény lenne, szóval akár azt is lehetne mondani, hogy titok. De mind tudjuk, hogy végződnek a titkok. Már rég halálra van ítélve.
- Miért, Aiden kedvesebb szerinted? - emelem meg a szemöldököm. Nem vagyok agresszív egyáltalán, hirtelen sem, csak zavar. Lehunyva szemeim szusszanok egyet. - Elhiszem neked, hogy akkor egy g.ci volt, de úgy amúgy nem az - ha kiejtenék a számon olyan szavakat, hogy aranyos, akkor lehet azzal illetném, de mivel nem használok ilyen nyálas dolgokat, ezért el is marad. - Én kedvelem - teszem hozzá, dünnyögve az orrom alatt, miközben megint megdörzsölöm az arcom, egy kicsit rá is hajtom a fejem a vállamra. - Mindegy - vonogatom meg gyorsan a vállaim, megrázva a fejem. A mai vallomások száma már messze meghaladta az egész hétre beosztottakat, én pedig nem akarom kidörzsölni a borostám (!!!!), ha már fáradtságosan megnöveltem.
- Abbahagyom Kevin cseszegetését, ha te is abbahagyod Coltonét. Deal? - kapva kapok az alkalmon a lehető legjobb megállapodás felajánlásával. Az egyetlen ok, amiért nem kötöttem bele az emlegetett eridonosba amikor volt mersze megjelenni a házam környékén az, hogy vagy jöttem és fáradt voltam, vagy mentem, és nem volt időm. Pedig szívesen piszkáltam volna egy kicsit, már csak elvből is, amiért megkörnyékezi a testvérem. Félreértés ne essék, ez Aidennel is megtörténik, folyamatosan, talán többször is mint kéne, akkor is amikor nem beszélnek. Neki muszáj eltűrnie, nincs is más választása. De ez ne zavarjon senkit, mert ő örömmel lát mindig. Én is őt.
- Biztos nem csinálja annyi nővel egyszerre - rázom meg fejem elgondolkodva, miközben agyban komolyabban belemegyek ebbe az egzisztenciális problémába. Tényleg. Hogy férnének egy annyian Aidenen, valamiből mindig több kéne legyen, mint amennyi van. Jobbik esetben az ujjaiból, de igazából ki tudja.
- Shayleen - sóhajtok fel, megint csak megrázva a fejem. Ez nem a reménytelen sóhajtásom, hanem a le kell ereszkedned a szintünkre, hogy megértsd sóhajtásom. Mindenki tudja, hogy a nők hamarabb érnek, ő meg duplán érett már, szóval duplán nehéz lesz visszahozni a másodikos óvódás kiscsoport szintjére. - Az Aiden-félék azért cseszegetnek, mert tetszel nekik. Meghúzza a hajad, mert azt akarja, hogy rá figyelj - kezdek a magyarázgatásba, mintha valami nagy tanár lennék. Amúgy nem vagyok. De biztos, hogy Aiden ebbe a kategóriába tartozik, mert ugyan olyan gyerekes mint én, azzal a különbséggel, hogy én nem húzogatom senkinek a haját. Jó, azért lehet, hogy mégis felnőttesebb vagyok, mint Aiden, nem lenne meglepő. Én nem lepődnék meg, legalábbis.
- Hé, én nem is röhögtem a volt barátnőimen - mert nem volt rajtuk mit röhögni, nem voltam egy Aiden, és nem is éreztem úgy, mint Aiden, de az nem lényeges most. Nem is válaszolok a nyilvánvalóan költői kérdésére. Mert az öccse vagyok? Tulajdonképp nem is kell válaszolnia rá, ha nem akar, nem gondoltam komolyan, át sem gondoltam annyira. Aprót bólintok a válaszra. Lévén, hogy még egyszer sem smároltam a szóban forgó szakállas mókussal, és nem is tervezem, úgy örökre, nem nagyon van mit hozzáfűznöm,
- Az jó. Többször is csinálhatnátok - nézek egy pillanatra a tévére, nem mintha tudnám, hogy az éppen forgó jelenet az elejét vagy a közepét jelzi-e a mesének. - Mi lenne, ha egyszer leülnétek és megbeszélnétek, úgy, igazából?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=710176#post710176][b]Adrian Ivanorovics Black - 2017.12.21. 22:30[/b][/url]

Elmosolyodom a nevetésére, csak azért nem kezdek bele én is, mert én nem szoktam olyat. Mármint a nevetés, mint olyan, nem illik bele az ördögi képembe, szóval mellőzöm is, csak a különleges alkalmakra tartok meg pár darabot belőle.
- Lehet meg kéne kérdezni őket. De neked kéne, mert én még nem születtem meg, fura lenne már most beszélgetnem velük - és mert minél kevesebbet beszélek, annál kevesebbet tudnak, és minél kevesebbet tudnak, annál jobb. Ki tudja, lehet, hogy egyszer teszek egy rossz lépést, mert elfárad edzésen a derekam, aztán ők majd poénból: "úgy jársz, mint akit jól megraktak hátulról (egy nehezékkel) haha", én meg majd: haha, milyen jó vicc, nevetek. És akkor mindennek vége lesz, főként a még meg sem kezdődő életemnek, ha a párterápia vonalán haladunk.
- Egyszer már kiplakátolták velem a hülye Bagolykövet - dünnyögve emlékszem vissza az egyáltalán nem kellemes esetre, amikor összeverve ébredtem, és nem, nem azért, mert meccsem lett volna. Nem volt vicces, még most sem vicces. Ki tudja mi következik? Minél hamarabb el kell onnan párolognom, ez a legeffektívebb megoldás, és akkor majd minden jó lesz. Élhetek egy chilles életet, iskolai problémák nélkül. Ez minden, amire vágyom.
- De igen kedvesebb lesz, ha nem leszel eleve elítélő vele szemben - természetesen kötöm az ebet a karóhoz, hagyom elszállni a fülem mellett a hangsúlyát. Azt mondjuk nem tudom, miért ilyen fontos számomra megőrizni a csorba becsületét a nővérem előtt, elvégre Coltonnak nem életcélja, hogy öribarik legyenek. De azért még mennyivel könnyebb lenne tengetni a napjaim, ha nem ennék egymást. Egy tökéletes világ eszméjét hallhattuk tőlem. Felé nyújtom a kezem, hogy akkor kössük meg a szent alkut. Úgyis mindenkinek jobb lesz, ha megtartjuk magunkban a szerény kis véleményünk magunkban. Értetlenül tárom szét kezeim, miközben méltatlanul felmorranok a combomat ért csapásra. Nem értem, hogy most mi rosszat mondtam, elvégre nem futottam bele a részletekbe, csak annyit említettem, hogy ez fizikailag lehetetlen.
- Miért kell úgy viselkedned mint egy szű... Ohh - eresztem le a kezeim. Mi sem jobb, mint a kérdés közepén, sőt, végén rájönni, hogy amúgy tudod a választ. Melegen (érted a viccet lol) ajánlom mindenkinek, hogy próbálja ki, sőt, alkalmazza a mindennapi életben is. Roppant okosnak fogsz tűnni tőle. - Oké figyelj. Ha bármikor is úgy érzed... Tőlem kérhetsz óvszert. Mindig van - halálosan komolyan gondolom. Nem mintha nem gondolnám úgy, hogy Aidennél nincs mindig, mert neki pont olyan feje van, aki hord magánál nulla-huszonnégyben, de Kevint figyelembe véve, ki tudja. Ő már kevésbé tűnik ilyen elővigyázatosnak. Fő a biztonság. Kezdem úgy érezni magam, mintha én a bátyja lennék, legalább három-négy évvel megelőzve őt. Szerencsére ez nem így van. Akkor nekem kéne beszélnem a szüleimmel.
- Szerinted eljutunk odáig, hogy ezt átgondoljuk? Okay wait, bemutatom mi játszódik le Aiden agyában, amikor meglát téged - nagyon belelkesedek erre a témára, bár fogalmam sincs, miért. Fel is ülök, a nővéremmel szembe fordulva húzom fel magam mellé az egyik lábam, és könyökölök rá. - Szóval, én vagyok Aiden agya. Meglátlak téged, és arra gondolok "hű, nem ereszthetem el anélkül, hogy észre ne venne". Elindulok feléd, miközben arra gondolok, hogy eredetinek kéne lennem, mert az bejön a nőknek, szóval egy egyszerű szia mizu nem lesz elég. És EKKOR megfogalmazódik a gondolat bennem, hogy akkor VICCES LESZEK! - tárom szét megint a kezeim, mintha mi sem lenne egyszerűbb. - Szóval amikor látom, hogy bosszankodsz, arra gondolok "oké, nem nevettél, de legalább érzelmileg reagálsz róm, szóval számítok neked". És nagyjából idáig jutunk el - fejezem be kedves barátom elméjének ismertetőjét. Tökéletes előadást tartottam, úgy érzem teljesen elégedett lehetek magammal, a teljesítményemmel. Vissza is fekszem Shay ölébe, mert kényelmes, és jó érzés. Ez is a megerősítése annak, hogy gyógyulgat, szerintem. Nem sűrűn csináltunk ilyet, amikor még beteg volt.
- Te sem sürgetted a vele való találkozást, ahogy tudom - nem hibáztatok én senkit, megértem teljesen Shayleent - mert nincs más választásom -, de Aiden meg a barátom, szóval valahogy össze kell őket kötni megint. Ennek pedig az a legelőrehaladóbb módja, ha mindkettőnek elmondjuk, hogy mit csináljon, amíg nem találkoznak. Mert úgyis össze fognak valahol kapcsolódni, előbb vagy utóbb. Én amúgy nem hiszek az ilyenekben.
- Aha. El tudlak képzelni titeket - vonogatom meg vállaim, miközben felnézek rá. Ha lenne nálam Shayden plakát, most biztos felmutatnám nagy konfettieső kíséretében, de nincs, sajnos. Pedig már illene csinálnom egyet, sőt, sokszorosítani, hogy amikor eljön az idő, körbevehessem őket vele. - Igazából nem olyan nehéz. Elképzelni. Illetek egymáshoz, azt hiszem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=718533#post718533][b]Adrian Ivanorovics Black - 2018.03.28. 19:04[/b][/url]

A legtöbb ember a veszélyesség és a képzelt illegalitás érzetével csöppen bele a kevert harcművészetek irányába. Az igazság ennél sokkal unalmasabb, ha ilyen elvárásaid vannak. A képzelgéseken túl, a valóságban ennek a sportágnak van a legtöbb szabálya, lévén a nyolc harcművészeti stílusnak amik ismeretében száz módon törheted ki valaki nyakát, vagy teheted egy életre nyomorékká. A legtöbbünknek ezért is foglalják szerződésbe, hogy tiltott civilben verekedést szítani, vagy bármire használni a tudásunk, ami nem önvédelem. Egyetlen hirtelen jövő haragból tett mozdulat a megfelelő helyre, csupán ennyi kell ahhoz, hogy valakit megfossz az életétől - ezért pedig nem is tanulhatja bárki. Elképesztő tűréshatár, önfegyelem és uralom kell ahhoz, hogy ne menj neki a tizedik embernek, a kocsmában, aki az anyádat szidja.
A mai meccs miatt nem izgultam annyira, pedig szokásom, mint anno az albán ellen. Ennek nem is volt akkora tétje, és nem is volt akkora ellenfelem, mint a két méteres, két ajtós szekrény. Csak edzésként, barátságos meccsként tekintettem rá, három perces menetek, igazán nem volt egy nagy dolog. Nem szoktam egyébként alábecsülni az ellenfeleim, de túl sem értékelem őket.  Magamhoz hűen meg is nyertem, pár monoklival a szemem alá, és egy szakadással a számra, mert ezeket valahogy soha nem tudom elkerülni. A megszokotthoz képest még ez is elég laza.
Jelenleg épp az öltözőmből nyíló hátsó kijárat mellett cigizek (ne cigizzetek gyerekek, csak besárgul tőle a fogatok, és befeketedik a tüdőtök, komolyan, ne kövessétek a példám) a melegítőpulóveremben, a sportcipőmben, meg a nadrágomban, ami a meccsen is volt rajtam. A kesztyű már lekerült, a fásli még nem, mert mindig ragaszkodom valamennyire hozzájuk, nem szeretem egyből levágni őket. Szóval így vagyok, nyugodtan, hátammal a falat támasztva. Egészen kellemes ez a londoni időjárás, már hiányzott a maga páratartalmával és hűvösségével.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=719540#post719540][b]Adrian Ivanorovics Black - 2018.04.04. 14:41[/b][/url]

Mindig is tartottam, hogy nem elég csupán az, hogy erős vagy és nagyot tudsz ütni. Persze, nyilván ez az egyik leglényegesebb tényező, de szükség van hozzá észre is, figyelemre, stratégiára, gyorsaságra, és jó reakcióidőre. A legtöbben hülyének néztek, és lám, most itt vagyok. Ugyan nem számítok híresnek, de kapok belőle annyi pénzt, hogy elég legyen ha beosztom, nem kell azon aggódnom, hogy az edzéseim ütik az órarendem, és nem utolsó sorban egy olyan módon kapcsolódok ki, ami egyben tart és nem enged eltunyulnom. Gondoljon bárki bármit, én nem tudnám elképzelni nélküle az életem.
A hirtelen felcsendülő hangra egy pillanatra összerezzenek, mert hát nem posztom nekem nulla-huszonnégy készenlétben állnom, és feszülten figyelni a környezetemre. Egyáltalán azt sem tudom, hogyan jutott eszébe, hogy megtaláljon, de hát mindegy is.
- Hát.. Köszönöm? - kicsit megemelve szemöldököm nézek rá, továbbra is guggolva, és továbbra is cigizve. Nem nagyon erőltetem meg magam, ami azt illeti. Ha szeretne valamit, úgyis mondani fogja, ha meg nem, akkor felőlem nézzen csak, ameddig elszívom ezt a szálat. Utána valószínűleg haza fogok menni a szüleimhez, mert amióta nem velük élek, elég ritkán járok haza, még így is, hogy hajlandóak újra normálisan viselkedni a nővéremmel. Én, részemről még mindig távolságtartó vagyok velük szemben, és látszólag ők nem veszik ezt észre, nekem pedig ez tökéletes. Nem nagyon szeretnék coming outolni előttük, még véletlenül sem.
- Láttál valamit abból, amit csináltam, azon kívül, hogy ütöttem a másikat? - kicsit összeráncolva homlokom nézek fel megint a lányra. Nem mondom, hogy olyan látványosak lennének a fogások, mint mondjuk egy focimeccsen, itt túl gyorsan történik minden, túl kicsi területen, de avatott szemek észreveszik a jó, meg a rossz megmozdulásokat. Cole is kezd érteni hozzá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=721074#post721074][b]Adrian Ivanorovics Black - 2018.04.20. 12:09[/b][/url]

Az anyánk nem igazán örült amikor Karácsony óta most jöttem először haza, és amit először meglátott rajtam, az a tetoválás volt a kezemen. Mire én mondtam, hogy hát bocsi anyu, és ez, hogy az anyámnak hívtam és nem Annabellenek, annyira meglepte, hogy el is felejtette mit akart az után mondani, hogy mi a szar ez, és mennyire idióta vagyok ezért. Igazából az nem tetszett neki, hogy nem szóltam róla, de aztán arra gondolt, hogy ha szóltam volna sem nagyon akarta volna engedni, de én meg felnőtt vagyok, szóval a tiltásával úgysem ér el sok mindent. Ezt onnan tudtam, hogy belenéztem a fejébe. Azóta megint nem beszélünk, mert szerinte elhallgatok előle mindent, én meg tudom, hogy miért teszem, és szerintem meg jobb így. Annak ellenére viszont, hogy ő ennyire megsértődött rám, még mindig nem mentem vissza Bogolyfalvára. Pedig valószínűleg sokkal jobb lenne, most egyedül lennék a házban, szóval tökéletes csendben tudnék tanulni, mert amikor azt hinném, hogy akkor most végeztem és lazíthatok kicsit, mindig jön egy másik fél könyv, amit elvárnak, hogy tudjak. Ilyen ez a gyógyítás, ez van. Most viszont nem hoztam magammal a jegyzeteimet. Mert azt hittem, hogy majd úgyis a családommal leszek, és bár az apám még nem ért haza, tudom, hogy ha anyám ideges, ő is ideges lesz. Ilyenkor pedig a legjobb megoldás, amit még gyerekkoromban csak megtanulhattam, az, hogy beülök a szobámba és nem is mozdulok ki onnan, amíg nem döntenek úgy, hogy most már megérdemlem, hogy hozzám szóljanak, vagy valami. Igazán eredményes volt a viharos, széteső családi állapot anno, megtanultam túlélni, meg ilyenek. A telefonom fülhallgatója tehát a fülemben, miközben az ágyamon félig fekszem, félig ülök, és egy csirkemelles salátából falatozok éppen, mert még mindig járok edzeni, igaz, már kevesebbet, de eleget ahhoz, hogy ne akarjak kövér, tunya és lassú lenni. Egy évekkel ezelőtti sportújságot lapozgatok, akkoriban még azt hittem, hogy majd lesz fogja jelenteni az életem, és ebből fogom felépíteni a karrierem. Hát persze.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=721151#post721151][b]Adrian Ivanorovics Black - 2018.04.21. 14:37[/b][/url]

Csak a szemem sarkából érzékelem az ajtó nyitódását, de most vagyok annyira megsértődve, hogy még csak ne is fordítsam oda a fejem, sőt, még azt is elhatározom, hogy majd eljátszom, hogy annyira hangosan hallgatom a zenét, hogy nem is hallom meg amit mond. Ennél felnőttesebben nem is kezelhetném a problémát, kifejezetten büszke vagyok magamra. Valahogy Shayleen hangja csak eljut hozzám, amire azért már csak felkapom a fejem, és először mögötte nézek ki a becsukódó ajtón, mert ha az anyánk hívta ide, abban a reményben, hogy a nővérem majd kiszedi belőlem azt a csoda nagy titkot, és majd elmondja neki, akkor én bizony nagyon dühös Adrian leszek.
- Offff - nyögve dőlök el a nővérem nem is számottevő súlya alatt, de azért most úgy teszek, mintha épp agyon nyomná az amúgy strapabíró csontjaim. Sokkal szívesebben érzem meg az ötven kilóját, mint nem a negyvenet. Még akkor is, ha szétborítja a salátám és belekeni az ágyba, úgyis majd az anyja fogja kitakarítani, mert hogy én nem foglalkozom vele amíg így hisztizik mindenen, az biztos. felkönyökölve húzom ki a fülhallgatókat, és állítom meg a telefonon a zenét.
- Azt mondta idióta és felelőtlen vagyok - felsóhajtva vonogatom meg vállaim, ahogy két ujjam köré tekerem a fehér kábelt. - Nem depizek amúgy - megint megvonva vállaim hajtom hátra fejem, s nézek fel a plafonra. - Ő hívott ide? - most megint rá nézek, kicsit felé biccentve a fejem, hogy rá is lássak az arcára. Valószínűleg az ő elméjébe is ugyan olyan könnyen léphetnék be, mint korábban az anyáméba, de az ő gondolatai túl szentek ahhoz, hogy megtegyem. Így hát soha nem is tettem meg, bár tény, hogy ha akkor teszek szert a képességre amikor még ő beteg volt, kérdés nélkül megtettem volna, hogy jobban segíthessek neki. Kicsit meg is dörzsölöm jobb kézfejem, ahol a hiszti kirobbantója pihen épp. - Mondtam neki, hogy varázsló vagyok, szóval nem jelent sok gondot eltakarni, de tudod milyen - ecsetelem tovább a sérelmeim gyerekesen dünnyögve, ahogy megint az ajtó felé pillantok, hogy megbizonyodhassak róla, tényleg be van zárva, és nem Annabelle kukucskál épp be egy résen. - Marha idegesítő, hogy még mindig úgy kezel mintha tizenöt lennék és nem lennék képes döntéseket hozni magamtól. Egyetemre járok, mi a f*sz - felsóhajtva dőlök vissza, egyik kezemmel beletúrva a hajamba, a másikkal meg egy húsdarabot pöckölve félre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=723317#post723317][b]Adrian Ivanorovics Black - 2018.05.16. 15:16[/b][/url]

A széles vigyorra, meg a dícséretre kicsit én is elmosolyodom, nagyon halványan, meg meg is vonogatom az egyik vállam. Meglepő, leginkább ezt gondolom erről az egész helyzetről, még körbe is nézek, hogy nem-e néz minket valaki, vagy nincs-e elrelytve a közelben valamelyik bokorban vagy fán egy kamera. Nincs.
- Hát.. Igen - megvakarom a tarkóm, arra az időre el is emelem róla a tekintetem. Minden értelemben. Igaz, nekem kellett leadnom pár kilót, hogy súlyban lehessek, ami sikerült is, másképp nem lehetnék most itt, de az ilyeneket általában igyekeznek tapasztalat meg erőnlét szintjén is arányosan válogatni, hogy azért mégis. Kivéve, ha valaki kihív valakit, de azért olyankor is esélyes ezt az elvet követni, ha az ember nem akar az első másodperc után szörnyethalni.
- Oh - nem vagyok most túl bőbeszédű. Ettől függetlenül ez a legőszintébb reakcióm, az arcomon is látszodhat egy pillanatra, hogy meglepődök. Nem szoktam hozzá, hogy lányok csak úgy gondoljanak együtt, és eszükbe jusson, hogy ők be akarnak kapcsolódni az MMA világába. Főleg nem az ilyen lányok, akik szépek, és látszik az arcukon, hogy távol áll tőlük minden, ami fizikai erőszakhoz köthető. - Hát akkor üdv itt - bár nem vagyok biztos, hogy ilyenkor ezt kell mondani, vagy egyáltalán kell valamit mondani. Colton is egyszer csak benne volt, mert én benne vagyok, és akkor elkezdtem neki magyarázni, ő pedig érdekes módon nem mondta, hogy fogjam be, így történt.
- Hm, egy pár éve már - megint megvonogatom a vállaim. Az ember azt várná, hogy betéve tudom, hogy akkor én most x éve kickboxolok, és y éve vagyok ebben, vagy ha nem is, akkor pillanatok alatt kiszámolom. Igazából tényleg ki tudom számolni, ha ki akarom, mert nem vagyok retardált. - Hét éves korom óta űzök küzdősportokat - jó, azért ez így túlzásnak hangzik, de ha belegondolunk, hogy a kickbox magában is egy vegyes harcművészet, mert több dolgot raktak egybe, és így jött létre, akkor nem is mondok akkora hülyeséget. - És te miért választottad pont ezt? Hogy ide gyere?