A kontinensen zajló játékok színhelye - a kezdő hozzászólásban jelezzétek, melyik országban is jártok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=790980#post790980][b]Lóránt Bence - 2020.01.29. 08:32[/b][/url]

- Gyere már, visszafelé veszünk azt is, megígérem. És idén még haza szeretnék érni – húzkodom Masát széles mosollyal rátekintve, aki vagy nem volt még itt sosem, vagy megint elvarázsolta ez a hely. Megértem, mert én is csak párszor jártam még itt, hiszen Budapesten is van hasonló utcácska, ahol be lehet szerezni mindenféle dolgot. Ja, hogy mit keresünk itt, távol a Bagolykőtől? Kitaláltuk, hogy kellene nekünk kettőnknek egy külön bejáratú bagoly, amit be fogunk tanítani, hogy csak nekünk hordja a levelet.  Kérdezhetné bárki, hogy minek, hiszen már van telefonunk is… ö, csak, mert sokkal varázslósabb és és és… szeretjük a baglyokat! Meg Bagolykő, érteeed? Követ találunk, de kell rá egy bagoly, aki majd ott fog üldögélni rajta. Amint bementünk a Foltozott üstből, mindketten teliszájjal vigyorogtunk, mindig elvarázsol ez a hely! De tényleg, viszont, Masát meg legalább triplán, és ha lenne rá pénzünk, szerintem megvennénk az egészet, és felpakolva nyögnénk hazáig a hátunkon a sok cuccal. De most baglyot jöttünk venni, el lehet gondolni, hogy már mennyivel kevesebb pénzünk van, mire ideértünk, az Uklopsz bagolyszalonhoz. Az én számban egy félméteres nyalóka, a kezemben Masa keze… és a csengettyű pedig dalolni kezd, ahogy belépünk.
- Az… ta – döbbenek le és fagyok oda a bejárati ajtó elé. Van pár vendége a boltnak, az egyik épp engem akar kerülgetni, de észre sem veszem, mert annyiféle bagoly van itt, hogy azt el sem hiszem! Vannak kuvikok, füles- és macskabaglyok, uhuk és ki tudja még mik, tarka színkavalkád az egész bolt és hangos a bagolyzsivajtól.
- Kiengedne fiatalúr? - kérdezi a nem túl öreg varázslóhölgy, amikor megrázom a fejemet és nyögök valami persze-félét, majd arréb lépek.
- Ö… melyik legyen szerinted? – hát… én hirtelen nem tudok dönteni, szóval elindulok az egyik uhu felé. Amint megközelítem, odacsap a csőrével a kalitkája szélére. – Jól van kis harcias, nem bántalak ám – mosolyodom el, de a bagoly, mintha értené és pökhendien elfordul. – Tetszik neki – mondja az eladó hölgy, aki épp akkor toppan mellénk, ha még Masa ott van mellettem.
- Cuki kis Bubó – mondom a hatalmas állatra vigyorogva, legalábbis, az egyik legnagyobb méretű bagoly, tudomásom szerint. - Még nem döntöttünk – ingatom a fejem, a fel nem tett kérdésre, és nézem tovább a kínálatot. – Jaj, ez is cuki – olvadozok a kis kuvik mellett, és kezdek bajba lenni, mert nem nagyon van olyan bagoly, ami nem tetszik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=792401#post792401][b]Allan Colton Fisher - 2020.02.08. 14:03[/b][/url]

- Leszarom, nekem akkor is a legfancybb diétás kaját fogjátok adni, ha kell, külön szerződtettek házimanókat. Van pénzetek, nem? Na. - Fűzöm hozzá, miközben haladunk a legelső esküvői ruhaszalon felé, amit közösen fogunk meglátogatni. Hát igen, olyan gyorsan felnőnek...
Ez a kis köcsög itt mellettem férjhez fog menni. Gyűrű lesz az ujján, vágod? Elképesztő. Mínea! FÉRJES ASSZONY! Pedig nehezen tudtam volna ezt elképzelni róla pár évvel ezelőtt.
- Ha nem, akkor olyan beszédet kapsz az esküvőn, hogy nem fogod megköszönni. - Vigyorodok el, és meg is köszörülöm a torkom. - Tisztelt mindenki! Míneáról mindig is tudtam, hogy egy nagyon komoly, elkötelezett, céltudatos nő. Például amikor kivertem a szobánkban, olyan hideg céltudattal reagált, hogy tudtam, az életben mindig is meg fogja állni a helyét... -Itt azért kicsit arrébbszökkenek a járdán, hogy az esetlegesen engem célzó pofont kikerüljem, de ha tehetném, még a másik oldalra is átmennék. Az arcomon gonosz vigyor. - A Rellon-orgiákon pedig mindig páratlanul teljesített, a kitartásban sincs hiánya... khm... - El kéne kezdenem menekülőre fogni, ugye? Nagyon meg fogom szívni, ha így folytatom. Mondjuk futni sincs értelme, mert velem ellentétben Mínea szokott varázsolni, ha valami nem tetszik neki.
- Oké-oké, kussolok, jó - védekezek feltartott kezekkel, megállva a ruhaszalon bejárata előtt. - Tudom, ez nagyon fancy, jófiú leszek, ígérem. - Bólintok jelentőségteljesen, majd kinyitom előtte az ajtót. - Csak Ön után, hölgyem.
Jó, azért Mini mellett könnyen hozzá lehet szokni a luxushoz, de arra nem számítottam, hogy úgy fogják kinyalni a picsánkat, mintha wellnesshotelbe jöttünk volna. A macaron-hegyek, pezsgő és habkanapék világa egy _ruhaboltban_ azért mégis csak idegenül hat. A macaron-t egy "diétás is van?" kérdéssel utasítom el.
- Hallod... mennyit kérne szerinted a szőke? - Súgom oda Mininek, mikor a szőke és a barna hölgy, akik a seggünk tisztára sikálása érdekében vannak jelen, nem hallják éppen. - Itt mindent meg lehet fizetni.
Aztán Mini már ki is jön az első ruhában, és szó se róla, ez a csaj mindenhogyan gyönyörű, és minden jól áll neki. Esztétikailag majdnem tökéletesnek tartom őt, ezért is volt témája már festményemnek, ezért fotózom mindig, amikor lehet. Van valami különleges az arcában, a válla ívében, ami nőies, mégis erős, hiszen sportoló.
Mégis, a meghatottságomon túl, amikor felfogom, hogy hogy néz ki ebben a csipke-fodor áradatban, a szép kis uszályjal, ujjacskákkal, akkor megpróbálom nem telibe elröhögni magam.
- Milyen... szűzies. - Krákogok. - Úgy nézel ki, mintha a Jonas brothers minden tagja kölcsönadta volna neked a tisztasági gyűrűjét. - Itt már nem tudom visszafogni magam, és röhögni kezdek.
- De amúgy full meghatódtam, hogy így látlak fehérbe', meg minden. - Jegyzem meg csak úgy mellékesen, és ha valaki, Mínea látja a viszonylag semleges arckifejezés mögött, hogy nem csak poénkodok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=801128#post801128][b]Orion Owens-Graves - 2020.03.27. 08:07[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=805045#post805045][b]Egervári Zalán - 2020.04.13. 15:31[/b][/url]

Új év, új lehetőségek. De emellett kevesebb együtt töltött idő. Vele. Hónapok óta próbálták összehozni az órarendjeiket, hogy ha lehet, akár egy egész napot is együtt tudjanak tölteni. Esténként hiányolta a másik testét maga mellől, és reggelente csókjait. De nem tudtak mit tenni, és most végre eltölthettek egy kellemes napot. Együtt.
Reggel Zalán első dolga volt a hoppközpontba menni, hogy minél gyorsabban odaérjen Roxyhoz, és karjaiban tarthassa a lányt. Annyira hiányolta már őt. Az illatát, a mosolyát, egyszerűen mindent. Egész nap a városba mászkáltak. Zalán még sosem volt Londonban, így egy egészen más világ volt számára. Pláne az ellenkező oldali forgalommal. Szidta is rendesen a szigetországbelieket, hogy minek kell nekik különcködni.
A nap folyamán elmentek minden tipikus látványosságot megnézni, ebédre fish and chips-et folyasztottak, vagy legalábbis kipróbálták, délután pedig kifeküdtek a parlament melletti parkba, és élvezték, hogy együtt lehetnek. Zalán annyira elengedte magát Roxy mellett, hogy még azt a kicsi angol tudást is megpróbálta használni, amit tud.
A Temze partján sétálva egy utcai zenész lassú, andalító zenébe kezdett, melyre Zalán válaszként azonnal megpörgette Ariana-t, és közel húzva magához lassúzásba kezdett. Nem szokott ilyet, pláne nem utcán, de ez a nő már csak ilyen hatással volt rá.
- Annyira hiányzol - suttogta kettejük közé, és belecsókolt a nyakába. Egész nap próbált nem gondolni arra, hogy ott kell majd hagynia a lányt, de lassan eljött a búcsú ideje. Ahogy eléri a horizontot a nap, ott kell hagynia őt, és visszamenni újra az akadémiára. - Mikor jössz megint Magyarországra? - kérdezte gyengéden. Tudta, hogy Roxynak is sok a dolga, főleg az új panzió miatt, meg hát az apjával se könnyű, de alig várta, hogy egy szobába maradjanak ketten. Újra, mint rég.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=806372#post806372][b]Annelie Freya Blomqvist - 2020.04.20. 21:23[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=807011#post807011][b]Alfred Nathan Declaire - 2020.04.26. 20:22[/b][/url]

Több, mint egy hónap eltelt azóta, hogy életemet kötöttem össze vele. Szó szerint, hiszen vérünk keveredik a sorok között, amelyek a szerződést írták, és amelyek mostantól megkötik a kezét. Nos, különös lehet, talán még az is megfordul a fejedben, hogy a szerződés egyoldalú, és csak nekem kedvez. Nem mondom, jogosan kerülgetne meg egy ilyen csalfa gondolat, de ilyenről szó sincs. A szerződés engem is köt, ámbár meg kell hagyni, nem olyan mértékben, mint újdonsült szerzeményemet, akit most is várok. Mert eljött az idő, hogy megmutassa mire is képes és hogyan, hogy ne csak eszközként legyen használva, hanem mint ember. Mert akármennyire is nem szeretné, tagadja magában, vagy a körülötte lévők is, akiket a családjának hív, ő egy ember. És ha az ember embernek születik, akkor akarva-akaratlan maradnak benne emberi mivoltok. Még ha tagadja, akkor is, hiszen az idő elérkezett, talán a legjobbkor. A türelem rózsát terem, és borzasztóan nehezemre esett nem azonnal magam elé cipeltetni és addig húzni-vonni az egészet, még készségesen kikotyogja nekem, mégis mire gondolt, amikor a terv megfogant gondolatai között? De nem tettem meg, türelmesen vártam, várok még most is, mert a tökéletes időpont, hogy a lovas, aki eddig aligha mutatta meg magát teljes valójában, azt tegye, amihez a legjobban ért.
Ajkaimon játszó mosollyal lépkedek az ablakhoz, ami megbűvölve engedi láttatni azt, amit éppen a legjobban kívánok. Jelenleg a tenger halk morajlása tölti meg az irodát, somolyogva figyelem, ahogy a hullámok csapódnak szégyenlősen a szikláknak, szinte már becézik őket. Jobb kezemben tartogatom poharamat, amibe a whisky órákkal ezelőtt lett beletöltve, már régen felvette a szoba hőmérsékletét, én mégis mindenféle grimasz és fintor nélkül kortyolok bele egy aprót, miközben képzeletben a tengerparton sétálok, egyensúlyozok a sziklákon. Micsoda átverés. A föld alatt egy ilyen gyönyörű látvány? Kiábrándító. A helyzet iróniája mégis mosolygásra késztet. Valóban sziklákon egyensúlyoznék? És ha nem én, akkor a másik? Hamarosan kiderül, mert, ahogy belépnek a bárba, az információ az agyamba rögtön megérkezik. Ahogy ő is. Pár perc múlva nyílik az ajtó, hátra sem fordulva, csendben intek egyet az asztal előtt elhelyezkedő szék felé, hogy foglaljon helyet. Ismét apró kortyot engedek meg magamnak, mielőtt megszólalnék.
- Remélem a maszkodat most otthon hagytad – vállam felett sandítok hátra, hogy tekintetem szegezzem Rubenre azonnal elkapva a kékeket. Mindent látni akarok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=808757#post808757][b]Layla Robillard - 2020.05.17. 21:04[/b][/url]

Olyan rég látta már Nathanielt! Egy ideje nem volt fotózása, most már lassanként hónapokban számolható, s eközben javában zajlott a vizsgaidőszaka és a kviddics meccsek is, hát nem volt alkalmuk összefutni. Mégis, most, hogy megtörténik, a lány teljesen fel van villanyozva. Nem gondolta volna, hogy ennyire fog neki hiányozni az állandó segédje. Ha ez nem volna elég, a fiú elejtette neki, hogy van számára egy meglepetése is, azt viszont nem árulta el, hogy mivel kapcsolatos, csak annyit mondott, hogy innentől sokkal többet fognak majd beszélgetni. Layla persze azon nyomban rápörgött a kérdésre, álmodozott rendszeres fotózásról, magazinok címlapjáról, még arról is, hogy a jelenleginél is többször fogják felvenni, ahogy gyakorol. Mindig szereti visszanézni ezeket a felvételeket, hisz sokat tanulhat belőlük és édesanyjáékat is rendkívül boldoggá teszi, ha látják, lányuk mennyire jól boldogul. Ha ezt még össze is tudja kötni azzal, hogy többet találkozik Nate-tel, hát még jobb!
A fiú igen régi barátja már, az első fotózásán gyakornok volt, ott ismerkedtek meg, s ahogy telt az idő, végül az addigi fotósa leköszönt és csak ő maradt. És milyen remek képeket szokott csinálni róla! Most például valami divattal kapcsolatos munkát kapott és, mivel azt ígérték, hogy nagyon mókás lesz, Layla szinte kérdés nélkül mondott igent, persze azzal a kikötéssel, hogy ő választhatja meg a fényképészt. Így lett hirtelen mindkettejüknek munkája és így lehetséges, hogy amikor megpillantja a fiút, akkor először hevesen integetni kezd, s amint felkerül a gesztus mellé hatalmas mosolya, futásnak is ered, egyenesen felé, hogy a nyakába ugorhasson.
- Nate! - karjait a fiú nyaka köré fonja és szorosan öleli át, míg szemeit jó erősen lehunyja, nehogy végül semmivé váljon a kezei között. Kevés emberben bízik meg annyira, mint benne, a legféltettebb titkait is rá merné bízni. Nagyon fontos a számára és annak idején elhatározta, hogy vigyázni fog rá. - Olyan rég láttalak, hogy alig ismertelek meg! Te magasabb lettél? - elhúzódva tőle realizálja csak, hogy ugrásának köszönhette, hogy ilyen könnyen felért hozzá. Jól végigméri a másikat, az arcán nyugvó görbe azonban csak szélesebbé válik. Hihetetlen, mintha csak tegnap váltak volna el. Ez a fajta boldogság egyértelműen leolvasható mimikájáról, az pedig, hogy ujjai továbbra is finoman, szeretetteljesen kapaszkodnak a másik felkarjaiba, mindent elárul.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=808908#post808908][b]Julianne M. Ainsley - 2020.05.19. 15:52[/b][/url]

Remek kérdés, hogy miért Jules érkezik tanulmányi kirándulást szervezni a rezervátumba, mikor egyébként a hely vezetője a Sárkánytan tanárnő... De közben mégis teljes mértékben logikus. Merthogy a gyerekek utaztatása, illetve elszállásolása sem utolsó kérdés. Az egész romániai kiruccanásnak csupán egy eleme lesz, hogy élőben láthatnak bestiákat, meg fognak látogatni egyéb híres helyszíneket is, ebből kifolyólag csoportos kedvezményt kell szereznie. Nem várhatja el, hogy mindenféle térítéstől mentesen jöhessenek, azonban annyi pénze soha nem lesz a Bagolykőnek, hogy teljes áron álljon egy ilyen utazást diákjai számára - főleg akkor, ha ezt igen nagy tömegben teszik.
Szándékosan egy nappal korábban érkezett, hogy egy picit kikapcsolódhasson az országban, úgyhogy azon túl, hogy kialudta magát, várost nézett és kirándult is egyet, így ma frissen és üdén kelt azzal a szándékkal, hogy megbeszéli a kirándulás időpontját, ennek útvonalát a rezervátumon belül, illetve mindezek után a költségeket. Őszintén szólva a nőre számít, tekintve, hogy ez lenne logikus, viszont megérkezvén Jason Payne-hez irányítják, ami egy óvatos mosoly mellett némi szemöldökemelkedést is eredményez. Nocsak. Ki ne hallotta volna a róluk terjengő pletykákat, vagy éppen ki ne ismerné ezt a hatalmas, vidám mackót? A legendásan nagy család minden tagja megfordult már a tanoda falai között, így Jules számára sem ismeretlen a férfi, még úgysem, hogy igazán szoros kapcsolatot sohasem ápoltak. Ki tudja, lehet itt az ideje egy régi ismeretség felpezsdítésének!
Meglepő módon egy irodába vezetik be, pedig esküdni mert volna arra, hogy terepre viszik. Ez a mai nap tele van váratlan fordulatokkal! Koppint párat a nyitott ajtóban és belépve rögtön kiszúrja ezt a nem kis darab embert. Nagyjából egészéből hegyomlásnak tűnik a nő mellett. - Madárcsicsergős napot - felfelé ívelő görbe terül el arcán, ahogy magabiztosan lép beljebb, ezzel is felhívva magára a figyelmet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=812086#post812086][b]Thomas Middleton - 2020.06.22. 19:02[/b][/url]

LIAM BÁCSI
egyelőre még a BUD reptéren reggel | a nagy kaland | #airportadventuresGIF


Miután végre indulásra készen álldogállunk otthon, apa hamarosan elhoppanál minket a pályaudvartól nem messze, hiszen innentől mugli tömegközelekedés lesz és mugli minden. Kapkodom a fejem ide-oda már az első pillanattól. Rileyval járok csak nagy ritkán a varázstalan közegben, viszont Budapest azon részein, amiken most haladunk át, még soha nem voltam. Úgy szorítom néha bőröndömet, hogy zsibbadni kezd a kezem. Ilyenkor átteszem a másikba.
Ámulattal figyelem, ahogy Liam bácsi jegyet vesz az automata kiadó masinából és hagyja, hogy én dugjam be a gépnél. Megrezzenek az éles, trillázó pittyenésre, de aztán nagyot nevetek. Ez csak azt jelenti, hogy elfogadta. Még a zöld kis fény is rám kacsintott. Jó ég, csomó minden történt már és még csak most lépünk be a reptérre.
- Hűha - folytatom egyik kedvenc tevékenységem, a gyermeki rácsodálkozást mindenre, miközben feltekintek a hatalmas táblákra a nagy-nagy, fehéres-fémes térben. Városok nevei meg mindenféle számok és információk a beszállásról. Ahogy eddig is, apa most is elmagyarázza nekem az alapvető tudnivalókat. Csillogó szemekkel hallgatom és próbálok minél több dolgot elraktározni. Mivel itt aztán végképp sokan vagyunk, útitársam ingujjába kapaszkodom, megcsípve egy kicsit azt. Legszívesebben belekarolnék vagy megfognám a kezét, csak nem tudom, azt lehet-e. Mondjuk ez a csimpaszkodás sem túl elegáns, noha igazából alig veszem ám észre, hogy kapaszkodom. Ösztönös egy mozdulat. Elveszek kicsit a fent a falakon villódzó hatalmas, mozgó képekben, amelyek ugye nem újdonságok, ez nálunk megszokott jelenség, csak éppen itt mindez nem mágiával történik, hanem mindenféle elektrotechnológiával. Lenyűgöző!
Azt mondja apa, nekünk nem kell becsekkolni, sem csomagot leadni.
- Nekünk miért nem kell? - kérdezek vissza, miközben az a helyzet, hogy elképzelésem sincs, mi az a becsekkolás. Mármint a szót értem, csak hogy egy reptéren az mi és főleg, hogy nekünk miért nem szükséges, na az rejtély előttem. Közben pislogok a sor felé, amerre Liam bácsi mutatott, miközben mondta ezt a dolgot. Ő nekik akkor ezek szerint mind kell. És a mi cuccunk miért maradhat nálunk? Tőlünk miért nem veszik el? Ú, látom is, ahogy a pultoknál leadják a többiek és kész, a poggyászuk már utazik is el tőlük valahova. Nyújtogatom a nyakam, vajon hova.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=813739#post813739][b]Juhász Laura - 2020.07.20. 19:46[/b][/url]

Horvátország, Krk sziget
Stijena varázslófalu (Baška mellett)| a nyári szünetben
x |o
 

Egyszerűen hihetetlen, hogy ez most tényleg megtörténik! Hogy nyaralni megyünk Thomasszal, csak mi ketten – na meg persze az állataink. Ráadásul külföldre! Még sose voltam külföldön, hisz az a rövidke idő, amit a hoppanálásokhoz történő helyismeret miatt voltam itt-ott az nem számít. Most viszont itt fogunk tölteni pár napot. Egy ilyen gyönyörű helyen!
Izgatott vagyok, naná hogy. Már napok óta az vagyok, pakolgatok jobbra balra, végigmegyek a listán, hogy megvan-e minden szükséges, csak hogy aztán letorkoljam magam, hogy ne legyek már buta. Nem kell sok cucc, és ha valami ki is maradna, hát ott is be tudnánk szerezni, vagy ha olyan hát akkor hazahoppanálok érte. Boszorkány vagyok vagy miaszösz. És azért nem a világ végére megyünk. Direkt olyan helyet választottunk, ami azért nincs túl messze, viszont csodaszép, remekül lehet kikapcsolódni és van víz a környéken. Eléggé adta magát hát Horvátország. Kati néni lelkes beszámolóinak köszönhetően tovább szűkítettük a kört a Krk szigetre, egészen pontosan a Baskához közeli Stijena - varázslók lakta - településre. Ugyanis mindenképpen muglimentes helyre szerettünk volna menni, hiszen Benito eléggé feltűnő jelenség. Ez a kis falucska meg tökéletes, fehér sziklás partszakasz veszi körbe és még kiábrándítóbűbáj is védi, hátha valami kalandvágyó mugli kedvet kapna errefelé csavarogni.
Izgatottságom még a kimerültségem ellenére is jól látszik rajtam, alig tudom letörölni a vigyort az arcomról, ahogy a helyes kis varázslótelepülésen baktatunk a szállásunk felé. Nem volt kétségem affelől, hogy gond nélkül ide tudom juttatni magunkat, de tisztában voltam azzal, hogy meg fog azért viselni a dolog, főleg úgy, hogy képtelen voltam rávenni magam arra, hogy reggelizzek. Először elhoppanáltam ide Thomasszal, majd visszamentem Hercegért, akire addig Kati néni vigyázott. Pár pillanatig voltam csak csupán távol, de nem ártott azért valaki, aki ott marad a kutyussal, nehogy megijedjen, hogy hova tűnik el a gazdája nélküle. Majd a kutyus külföldre juttatása után visszamentem Benitoért. Ő most peckesen lépdel, meg-megállva folyton visszapillant ránk, szeretné ha gyorsabban haladnánk. Izgatott ő is, de hát ráérünk, meg amúgy se tudnék ennél gyorsabban menni. Már csak azért sem, mert álmélkodva nézek jobbra-balra, meg persze összemosolygunk Thomasszal. Istenem ez csodaizgalmas!
- Szerintem a következő lesz az – mutatok rá az egyik helyes kétemeletes házikóra,  majd megigazítom a hátizsákom pántját a vállamon. Nem nehéz, csak zavar ebben a melegben. A szóban forgó házikó egyébként egy kis apartman, az utcában elég sok van úgy kialakítva, hogy az épület egy része ki van adva. Ennek a földszinti része szolgál pihenőhelyként a vendégek, turisták számára, az emeleten pedig a tulajdonos lakik. A kerítés mellett hatalmas nagy fenyőfák állnak, az udvar füvesített, bokrosított. Herceg miatt is tökéletes választás, meg miattunk is.
- Annyira furák ezek az alacsony kerítések – súgom oda Thomasnak, talán ötvenedszer amióta ideérkeztünk. De tényleg azok, könnyűszerrel át tudnám lépni őket. Egy hangos levegőkifújást követően pedig már be is megyünk a kis piros kapun. Kicsit tanácstalan vagyok, hogy merre induljunk vajon, hol találjuk meg a tulajdonost, de végül nem kell eldöntenünk semmit sem. Egy középkorú mosolygós férfi igyekszik elénk, már messziről hangosan ránk köszönve, horvátul persze. Aztán megismétli angolul is, és a továbbiakban azon a nyelven folytatja mondandóját. Elkalauzol bennünket a szállásunkra, amihez terméskő járda vezet. Thomasnak magyaráz főleg, nekem csak a véleményemet, reakciómat próbálja leolvasni az arcomról. Nos, könnyű dolga van, teljesen le vagyok nyűgözve a gyönyörű kis fácskától, ami közvetlenül a kis lakásunk előtt van, a kerti kiülőktől, meg úgy az egésztől. A nyitott ajtó előtt aztán megállunk, a férfi átadja a kulcsokat a barátomnak. Biztosít még arról, hogy bármikor nyugodtan becsöngethetünk hozzá, ha valami gondunk lenne, aztán egy kacsintással egybekötött jókívánság elhadarása után magunkra hagy. Benito azonnal berohan az ajtón, birtokba véve a helyet, majd egy apró kis nevetés után belépek én is, rögtön a nappali-konyhában találva magam. Teszek pár lépést, csak hogy Thomas is kényelmesen be tudjon jönni, aztán a táskámat leteszem a kis sámlira és úgy nézelődöm tovább.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=815213#post815213][b]Vivien Poulain - 2020.08.06. 20:49[/b][/url]

Zsupszkulccsal utazni olyan volt, mintha valaki egy olyan testrészednél fogva rángatott volna, ami nem való rángatásra. Sőt, nem is gondolnád, hogy meg lehet fogni, és azáltal ráncigálva lenni. És nem volt valami jó érzés, de legalább hozzá lehetett szokni, illetve egy idő után a szélre és a sebességre koncentrálni inkább, ami szédítő volt, az első pár esetben még szó szerint, később akár élvezhető módon is.
Az esernyő épp oda vitte kis csoportunkat, ahova kellett, és még csak ki se kellett nyitnunk, mint Mary Poppinsnak. Amikor idő volt, jeleztem a diákságnak, hogy engedjék el a zsupszkulcsot, és aztán ki-ki, ahogy tudott, földet is ért. Bár nem tűnhettek el útközben, azért egy biztonsági gyors létszámellenőrzést végeztem fejben. Mindenki megvolt.
Egy domboldalon álltunk, a távolban egy település fényei látszottak. Itt még sötét volt (elvégre korábban volt, mint ahonnan elindultunk), így a domb tetején álló régi, kissé roskatagnak tűnő épület már látványra is kísértetiesnek hatott, ahogy tornya a sötétbe veszett, de a vöröses hajnali fény már ott derengett törött ablakain.
- Íme, a Velasquez ház - mutattam felfelé fordított tenyérrel az épület felé.
Végignéztem az utazás okozta sokkon túlesett diákságon, és úgy döntöttem, a legjobb lesz, ha nem támadom le őket azonnal a feladatokkal.
- Ha mindenki egyben van, együtt felcaplatunk a dombon, és a háztól nem messze álló kisebb, régen szolgálóknak fenntartott épületben fogunk berendezkedni.
Kicsit tárgyilagos beszámolóm alatt végigsétáltam köztük, akinek kellett, adtam vizet, cukorkát, csokim is volt dugiba. És ha mind készen állt, előre mentem, mutatni az utat, miközben belekóstoltam az italba, amit Kimi hozott.
A kis házikó, ahol majd az éjszakát is töltjük, ellentétben a nagy házzal, ami miatt valóban jöttünk, szépen karban volt tartva, látszott, hogy van állandó lakója, aki mellesleg nagyon kedves volt, hogy átadta nekünk mára. Egy közös helysigéből - melyben asztal és székek voltak, tehát az étkező szerepét is betöltötte -, nyílt három szoba, ahol ágyak, matracok vártak ránk, illetve egy konyha és fürdő, mellékhelyiség. Kicsit szűkös volt ennyi embernek, de nem is azért utaztunk idáig, hogy itt töltsük az időnket.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=816096#post816096][b]Weiss Arion Ruben - 2020.08.24. 20:28[/b][/url]

Most minden pénzt megadna, hogy ne vele kelljen erre a távoli földre lépnie. De komolyan. Elcseszett vicc, hogy nekik ketten egyáltalán egy óránál többet együtt kell tölteniük, és mégis, újra meg újra arra vannak ítélve, mert az való igaz, hogy csapatban is kell gondolkodni, akármennyire is képesek lennének kiskanállal egymásnak esni. Csak ez tartja benne a lelket, de cseppet sem zökkenőmentes ez az egész, még ha az út idáig az is volt.
Hamis tévhit lenne, hogy ez tényleg pihenés, de itt, a világ egy másik felén is zajlik az élet és kellenek a szemek, fülek, hogy kiderüljön, kacsa az egész, vagy éppen valós, ha nem is a félelem, de az egészséges tartás a valóságtól. Mert az ugye, sosem kellemes. Csendben utaztak, feltűnés nélkül, semmi első osztály és luxus, mint a hétköznapi átlag, amely megengedhet magának ilyesmit is. Nem kaptak sok információt arról, hogy merre és mi lesz, arról majd később, de tény, ha Woody fülese falsnak minősül, legalább szép helyen történik és közben még talán jól is érezheti magát, ha Nairobi szerencsésen lefoglalja magát mással, valahol távol tőle. Szép álom.
- Remek, legalább nem valami retek hely – lélegzik fel a kényelmes mivolta, aki igenis erre a luxusra vágyik, öt csillagra, olyan kiszolgálásra, amelyet mindig is élvezett és mindig is fürdött benne. Amint megpillantja a hotelt, máris szebb árnyalatban virít a képe, csomagjait hamar átvéve szállítják befelé és miután eloltja a cigarettáját, a zsebébe nyúlva keresgél. Valóban nincs semmijük, szó szerint, csak egy kártya, amelyre egy számsort kanyarítottak. Rohadt titkosak, komolyan. Nem szereti az ilyet, nehezebb előre dolgozni és ahogy a másikra sandít, a kölyökre, reménykedett, hogy legalább ennyi előnyük lenne, csak ne csessze el.
- Na, gyere – mintha most kedves lenne, de a fenéket, már összeszólalkoztak idefele, de nem is ők lennének. A recepcióhoz lépve veszi fel valóban kedvesnek ható mosolyát, arca átrendeződik, hogy utálatos tekintete helyett is valami más lenne ott, aki bírja az embereket és nem ürítené ki a hallt, hogy csak ők lehessenek. Egyszerű angolra fog váltani, hiszen az annyira köznyelv, hogy bármi inkognitót kapnak, illeni fog hozzá. Megállva várja be a másikat, majd pillant a recepciós kisasszonyra. Máris őszintébb a mosolya.
- Jó napot kívánok – kezd bele, ujjai között pihen a kártya. – Kaptunk egy utazást, ajándékba, de annyira meg akartak lepni, hogy csak foglalási számunk van – csúsztatja elé, negédes szavai szinte csöpögnek, fejben már öklendezik. Komolyan, hogy lehet így? A nő bólintva veszi át és pötyögtet, némi adategyeztetéssel azonosítja be őket, miszerint tényleg nem az utcáról estek be, majd végül kellemes, széles mosollyal fordul vissza feléjük.
- Nos, minden rendben uram – húz ki két lapot, amellyel majd vélhetően a becsekkolást segíti. – És őszinte gratulációm – erre már Ruben érdekesen néz, lopva Nairobi felé, de a bige még mindig csak alkot, pötyög. Majd végül a ismét a kis kedveskedő mosolyával nyújtja át a kártyáikat. – Az önöké a nászutas lakosztály, az emeleten. Minden szolgáltalással, a vacsorát pedig 7 óra után szervírozzuk a szob… - ez az a pont, amikor felemeli a kezét, mert eljut hozzá az első szó.
- Hogy, micsoda? A nászutas? Aranyom, itt valami tévedés van, nézd meg újra – a hangnem kicsit megakasztja a nőt, de átnézi, egyszer, kétszer, de semmi nem változik, hiába kér elnézést és nem tud mást. A foglalás, él.
- Ó bassza meg – a magyar káromkodások egyvelege se elég ide, ahogy végül ujjai szorulnak ökölbe és néz végül Nairobi felé. Nem, ez kész vicc. Lehetetlen. Valakit meg fog fojtani.
- Hát akkor… meglepetés…

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=817259#post817259][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2020.09.20. 14:30[/b][/url]

Mióta az eszemet tudom, és ingáznom kell az éppen aktuális otthonom és az iskola között, mindig is utáltam repülni. Nem azért, mert veszélyes, nem azért, mert kényelmetlen, hanem, mert soha nem tudom lefoglalni magam annyira, hogy az idő teljen. Most, hogy Belián mellettem van, talán egy fokkal könnyebb, de így is gyűlölöm, és még az alvás sem megy. Könyveket pusztítok el, az egyébként nem is olyan hosszú repülőút alatt, egészen addig, amíg végre leszállunk Helsinkiben, és jöhet az utazás java. Mert innentől autóval viszik a seggünket, hogy Belián láthassa az ország egy részét, ha már áthaladunk rajta. Külön kérésre küldtek nagyobb autót, legalább el is férünk benne kényelmesen, és ahogy közeledünk a célhoz, a szívem egyre csak jobban és jobban a torkomban dobog.
Hetek óta készülök, sőt, készülünk erre, valahogy mégsem tudtam magam eléggé felkészíteni a helyzetre, hiszen Belián találkozik a szüleimmel, akik néha úgy beszéltek már róla, mintha minimum megkértem volna a kezét, és azért jönnénk most haza, hogy megbeszéljük az esküvő részleteit. Merlinre, félek, hogy meg fogom bánni ezt a hazajövetelt, de tudom, hogyha nem most, akkor a következő szünetben történt volna meg, és így legalább hamarabb is túl vagyok rajta. Kékjeim a mellettünk elhaladó fák között cikáznak, akaratlan szorítok rá Belián kezére, ahogy közeledünk. Még minimum harminc perc, mire odaérünk, de mintha most kellene élet és halál között döntenem. Még a repülőút is gyorsabbnak tűnt, mint eddig bármikor, a három és fél órás autóút is sokkalta gyorsabb. Nos, nem ez az első, hogy megengedem magamnak azt a luxust, hogy autót kéretek magamnak, mert ezekben az időkben van felkészülési időm a hazamenetelre. Önmagában sem könnyű, de most valahogy még nehezebbnek érzem ezt.
Nagyot szusszanok, lehunyva szemeimet emelem fel összekulcsolt ujjainkat, hogy Belián kézfejére csókoljak. Ez az első alkalom, amikor kimutatom neki, hogy valójában mennyire tartok az egésztől. Ha lenne esélyem visszafordulni, valószínűleg gondolkodás nélkül megtenném, de negyed óra, és megérkezünk. Ajkaimat felejtem kézfején, lehunyt szemeimen keresztül képzelem el a lehetőségeket. Valami vidámabb kellene…

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=819284#post819284][b]Vizsnyiczky Heléna Sára - 2020.10.13. 18:09[/b][/url]

Nem kapkodta el a felkészülést. Bár már hónapok óta készült erre, leginkább mentálisan tréningezte magát, hogy nem sokára ismét emberek előtt kell táncolnia. Talán meg sem tudta volna mondani, hogy mikor táncolt ezelőtt utoljára emberek, de leginkább szakmabeliek előtt. Már egészen elszokott az érzéstől. A másik, amire fel kellett készülnie, hogy Zsombor és a családja először fognak találkozni. Vagyis egészen pontosan csak az anyukájával, hiszen az apukája otthon maradt Stefannal, a nővérét pedig elvből meg sem hívta. Tudta, hogy úgyis nemet mondana, innentől kezdve pedig inkább nem is erőlködött.  Volt elég baja ezzel így is.
A koreográfiát ugyanis az utolsó percre hagyta. Vagyis már elkezdett összerakni egyet, már mikor kézhez kapta a levelet, de azt három nappal indulás előtt kikukázta. Nem érezte sajátjának, az egész olyan idegen és távoli volt tőle, így hát bezárkózott a szobájába, és egész álló nap az internetet bújta megfelelő zenét keresve. Késő este volt már, mikor megtalálta A Zenét, és akkor, hirtelen, nagyjából második hallgatásra összeállt a kép. Természetesen a megfelelő mennyiségű felkészülési idő hiánya meglátszott mozdulatain, de így sokkal magabiztosabban és kevésbé idegesen kelt fel aznap reggel. Izgalma is leginkább annak szólt, hogy az anyja és a barátja ne öljék meg egymást. Nem várt csodát, hogy majd édes összeborulós nagy jelenet lesz a nap végén, mert úgy megkedvelik egymást, de bízott abban, hogy mindenki képes lesz felnőttként viselkedni, és az ő kedvéért eltekinteni minden mástól.
Szerencsére az utazással nem voltak problémák, minden a lehető legnagyobb rendben jutottak el a balettintézetig. Édesanyját rögtön el is vesztették, leragadt valahol ismerősökkel beszélgetni, így végre egy kicsit kettesben lehettek.
- Hogy érzed magad? - Nagyon furcsán érezte magát, hogy miközben körülötte mindenki németül beszélt, ő magyarul szólt a göndörhöz. Nagyon érdekelte, hogy hogy érzi magát, hogy mit gondol az anyukájáról, és hogy milyennek találja Németország azon kis szegletét, amennyit látott belőle, de úgy gondolta, hogy mindez erre az egyetlen kérdésre adott válaszból ki fog derülni, így nem csacsogott feleslegesen, a kelleténél jóval többet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=821366#post821366][b]Odry Elizabet - 2020.11.15. 22:45[/b][/url]

A karikagyűrűt nézve az ujjamon, fáradtan, de mégis boldogan ülök az ágy szélén, tudva, hogy hamarosan teljesen asszonnyá válok, Daróczy Konrád asszonyává. A nevét már viselem, a gyűrű már jelzi, hogy a négy nagy lépésből kettőt már megtettünk. Egy aranyvérű lány négy lépésben lesz teljesjogú társa a férjének: a gyűrűjét hordja, a nevét viseli, elhálja vele a nászéjszakát, gyermeket szül neki. A harmadik lépés néhány perc múlva fog bekövetkezni, amikor Konrád belép az ajtón. Nem tudom, hogy mit gondoljak vagy mit reméljek ettől az éjszakától, de hamarosan kiderül.
Az arcom sminktelen, hosszú fürdőt vettem, hogy tiszta és természetes legyek. A szekrényre akasztva már ott lóg a nászruha, melyet akkor kellett elkezdenünk elkészíteni, amikor nővé értünk. Az enyém virágmintás csipke, hosszú, köralakú, széles nyakrésszel. Ahogy átdugom a fejem, lecsúszik kissé, a vállamra igazítva mély, a köldököm alá érő dekoltázst csinál, alacsonyságom ellenére jól áll, meglepően szépnek látom magam a tükörben, ahogy belenézek. Talán csak azért gondolom így, mert szeretném, hogy Konrád valóban szépnek lásson, másnak, mint egy átlagos nőt. Az elmúlt hetekben felkeltette az érdeklődésem, erősen kezdtem kötődni, vonzódni hozzá. Bízom benne, és boldogsággal tölt el, hogy ő a férjem.
Mégis, mikor a tükörben nézem magam, aggódom, hogy mi van, ha ő nem lát kívánatosnak, ha nem élvez majd úgy. Nem vagyok már fiatal, sem vörös, sem szőke, a szemem is barna, nem kék, hogy igézze. Tetszeni szeretnék neki, őrület, hogy én ilyet érzek. Mint egy tinilány, valaki, aki sosem voltam. Nem értettem soha azokat az embereket, akik csapongnak, akik nem tudják, hogy mi lesz holnap. Én tudom. Én terveztem egész életemben, sosem voltam felelőtlen, és úgy vélem, már nem is leszek. Olyan ember lett a férjem, aki hasonlít rám, és ez megnyugvással tölt el.
Ahogy a kinti óra elkezdi ütni a tíz órát, még egyszer a tükörbe pillantok, mert most utoljára viselek fehéret, a házasságkötés után a gyermekáldásig nem illendő. A szoba közepére lépek, ahogy régen tanították, és térdre ereszkedek a padlón, ujjaimat magam előtt összefonom és lehunyt szemmel hajtom le a fejem. Azt tanították, hogy egész addig így kell maradnunk, amíg a férjünk fel nem emel minket a földről, hogy a saját szintjére emeljen. A tanok szólnak olyan nőkről, akik házasságkötésüktől halálukig ebben a pózban voltak, mert férjük sosem jött el. De én hiszek Konrádban és abban, hogy nagylelkű. Csak nyugodtnak kell lennem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=822542#post822542][b]Catherine Hope Brightmore - 2020.12.06. 10:57[/b][/url]

Tíz lakás három nap alatt. Próbáltam az egészet úgy intézni, hogy az első két nap négyet-négyet nézünk meg és a harmadik napra marad kettő. Vagyis jelenleg a hetedik ház felé sétálunk, és gondolom senkit sem fog meglepni az, hogy nekem eddig egyik sem tetszett. Komolyan, mintha én lennék az, aki itt fog lakni, és nem ő. De, amikor látogatóba jövök hozzá, akkor olyan lakás kell, amiben jól érzem magam, a harmadiktól pedig szó szerint a frász tört ki, már akkor, amikor beléptünk, és nem tudom megmagyarázni, hogy miért. Lehet, hogy előző életemben ott haltam meg, vagy én nem tudom, de heves szívdobogás tört rám, és olyan erősen kezdtem el szorítani Denis ujjait, hogy szerintem ha nem kapcsol időben, akkor eltöröm őket. Ennek kárpótlására este nem elvittem vacsorázni, hanem egy csomó érdekes wales-i dolgot rendeltem a szállásra, így megismerkedtem én is az itteni ízekkel.
Most viszont újra a felfedezés napja jött el, és kettőt már le is tudtunk, a második ráadásul nagyon más volt, mint ami a hirdetésben állt, mert a másfél szoba helyett gyakorlatilag egy öt szobás lakás várt ránk, és árban nem volt rossz, de hangos, problémás szomszédokkal, és a szomszéd épület falára nyíló kilátással tudott szolgálni, ráadásul nem volt még csak erkélye sem. Szóval hiába volt nagy, tuti bukónak könyveltem el.
- Nagyon kritikus vagyok?
Fordulok felé érdeklődve, finoman megszorítva az ujjait. Eddig is figyeltem rá, csak voltak kirakatok is az utcában, sőt, valahogy még úgy is esett, hogy nekem feltétlenül itt és most kellett fehérneműt is vásárolnom, mert nagyon szépet láttam, nagyon jó árért, és nagyon akartam, szóval szerencsétlen valószínűleg már nagyon megbánta, hogy elhívott engem is, hogy vegyek részt ebben az egészben. De hát egy jó exfeleség mindent megtesz a élete értelméért, nem? Ne felejtsük el, hogy lassan eljön az az idő is, amikor neki kell állnom smúzolni neki, hogy legyen kedves részt venni abban az őrült ötletben, hogy ő adja a születendő gyermekem apai részét. Mondjuk erről már beszéltünk, de akkor sem lelkesedett érte, vajon most hogyan állna a kérdéshez? Talán tényleg meg kéne néznem pár filmet, ahol a nő ellopja a férfi spermáját, és megoldja a dolgot. Elvégre én ezt a szülőséget is tök látom egyedül, szóval ez a rész miért ne menne? Felpillantok az arcára, hogy vajon a fejemben van-e, de nem úgy néz ki, mint aki most rohanna fejjel a falnak, csak azért, mert ilyeneken gondolkozom.
- Meséltem már, hogy ma estére különleges meglepetést tartogatok?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=823743#post823743][b]Sophie Baudelaire - 2020.12.28. 22:15[/b][/url]

Nem gyakran fordul meg bárokban, kocsmákban, mert úgy gondolja, hogy az nem egy magafajta lánynak való. Könnyű célpontnak érzi magát, annak ellenére, hogy a muglik ellen azért valljuk be egyáltalán nem fegyvertelen a leányzó. Ha iszik is valamit, azt általában a társulattal közösen teszi a színházban, azonban ma úgy érzi, hogy ki kell szellőztetnie a fejét, mert elég nagy káosz volt odabent a próbán. A rendező nagyon paprikás hangulatban volt, mert nem úgy haladt a munka, ahogy azt elképzelte. Nem szokott hepciáskodni, de ma valamiért csúnyán odaszólt mindenkinek. Tudja, hogy nem szabad magára vegye, ha adott esetben rondán beszélnek vele, akkor nagyon ritkán szól a személye, vagy a teljesítménye ellen, azonban akkor is úgy érezte, hogy ki kell szabaduljon kicsit. Elköszönt a családjától, azonban Bogolyfalva helyett egészen másfelé indult. Nem nyúlt túl későre a próba, volt még ideje Párizs utcáin elveszni. Sokkal otthonosabban mozog ebben a közegben, mint Magyarországon abban a kis varázsló településen. Montmarte dombján kötött ki, ahol régebben sokat sétáltak a családjával, amikor kisebb volt. Először nem szeretett volna inni, azonban amint megpillantott egy modern, kevésbé zsúfolt vendéglátó egységet, úgy döntött, betér.
A hely modernséget áraszt magából, pont sikerült elcsípnie egy olyan időszakot, amikor még nincsenek túl sokan. Elég sok idegen szót hall, valószínűleg több téli turista is itt melegszik meg útja során. A teret modern zene tölti meg, épp nem zavaró a hangerő, de Fofi nem ilyet választana. A bárpulthoz lépve egy egészen enyhén alkoholos koktélt kér, mert szeretne még ma hoppanálni. A hopp-por hálózatot is használhatná, azonban a nagymamánál már egy ideje használaton kívül van az a kandalló, ráadásul ebben az esetben vissza is kéne mennie a belvárosba, hogy használhassa a hálózatot.
A pultnál állva egy fiatalabb, már nem szomjas férfi szólítja meg. Kezében gyöngyöző fehérbort lötyögtet, ahogy beszél. - Drágaság, hadd hívjalak meg! - A  szőkeség ösztönösen hátra lépve nagyot nyel. A fejét rázva, karjait maga elé téve utasítja el az ajánlatot, azonban a barna hajú ember nem tágít, sőt megérinti a lány kezét, hogy közelebb húzza. - Hagyjál! - Szól rá franciául, ahogy emberünk tenyere feljebb kúszik a lány karján. - NEM! - Kiáltja el magát szikrázó szemekkel, erőből eltaszítva magától az embert. A férfi épp meg akarna szólalni, amikor pár másodpercig tartó, dübörgésszerű hang hallatszik, melybe üvegcsörömpölés vegyül. A zaklatottságtól nem képes túl sokáig összpontosítani, de ennyi épp elég ahhoz, hogy megzavarja a férfit, ő pedig egy távoli fülkében tudjon helyet foglalni. Innen, ha kihajol látja az embert, de pont jól tagadják a háttámlák.
Az emberek értetlenül kérdezgetik egymást. Földrengés? De nem is remegett semmi. Mégis úgy hallatszott. Sophie idegesen belekortyol az italába. De a bosszút sokkal jobban szomjazza ennél.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=827124#post827124][b]Jason Henry Payne - 2021.03.04. 17:56[/b][/url]

Azt hiszem, nem különösebben esne nehezemre egy örökkévalóságon keresztül játszani ezt; éjszakás műszakot követő hajnalban betörni odabent mókolni az irodájában és a hűtőjéből kölcsönvett kinder maxikinggel a számban kibogarászni abból a jólértesült, mindent is kurvára tudó naptárjából, hogy mely nap mely órájában éppen hol kell lennie - és ha valaki, hát ő az esetek kilencvenkilenc százalékában ott is van. És ha valaki, hát én az esetek kilencvenkilenc százalékában nem ott vagyok. Így a legtisztább. Már ha óvodás vagy, esetleg az érzelmeit nem tökéletesen értő és kezelő harmincéves meglett férfiember - mint mondjuk én. Akkor ja, mondhatni, így a legtisztább.
Másfél hete tudom, hogy jön az éves csapatépítőre. Öt napja tudom, hogy úgy amúgy, egyáltalán csapatépítő lesz, méghozzá amolyan tipikus fajta-féle, amin a megjelenés nem kimondottan kötelező, csak hát... elvárt és ajánlott. Közel egy hete minden áldott nap, annak bármely szakában, tanítás, vacsora, ugrálókötelezés, de még dédilátogatás közben is eszembe jut, hogy ott lesz és elkerülhetetlenül találkozni fogunk. Kirakóztunk, mikor, hála annak, hogy minden gond nélkül a fejembe lát, dédi egyszer csak azt mondta: Kisfiam, dehát ez csak egy nő! Meg kell hagyni, csinoska, de... mégis mi bajod lehet? Megesz? Még az is lehet, legszebbek legszebbike. Felemészt egyetlen pillantásával.
Ehh, nyögnék fel fájdalmasan, mikor meglátom Carolina nevét a kezembe nyomott listán, amin a csapatom tagjai szerepelnek, nevük mellett borzasztó előnyös arcképpel, gondolom, hogy tuti megtaláljam őket, mintha nem ismerném a saját munkatársaimat. Ember, ha tudnád, hányszor kapartuk már le együtt a bakancsunkra száradt sárkányszart!
- Nem szükséges pórázra kötni az elemem, egy ideje már csak mutatós, szőke nők közelében virgonckodik, amúgy egész ártalmatlan - vigyorgok a balesetvédelmis srácra, aki úgy tűnik, az elemistákkal külön foglalkozik, és láthatólag kezd zavarba jönni tőlem meg attól, hogy kínosan hosszú percek óta kifogásolom már az erőszabályzó karperec kinézetét. Sajnos, feleli időhúzó kérdésemre, bőrből nem készült, de semmiben sem fog akadályozni vagy zavarni...
Mnyeh, adom meg magam végül, és balomat engedékenyen felé nyújtva megvárom, hogy csuklóm köré igazítsa a hideg fémet. Még egy aláírás az érkezési listán, azután megkapom a nyakba akasztós, névreszóló beléptetőkártyámat - nanáhogy arcképpel ellátott -, és elindulok vele a papírom szerinti első helyszínre, a fkin királyul felszerelt, szemet gyönyörködtető falmászó terembe.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=827991#post827991][b]Mesélő - 2021.03.22. 15:15[/b][/url]

Ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Az emberek olyan ostobák, szánni valóak. Vajon rájött, hogy mit rejt a levél? Vajon tudja, hogy mennyire értékes? Nyilvánvaló, hiszen itt van.
- Itt tartózkodásának oka?
Pillant fel rá a túlontúl jellegzetes vonásokat viselő boszorkány. Halvány bőr, millió szeplő, vörös, kusza hajzuhatag, zöldes szemek. Emellett van benne valami egészen koboldszerű is, minta féllény lenne. A választ és a férfi adatait az eljárás szerint rögzíti. Lepillant, majd fel, és arca mintha megváltozott volna. Egy pillanatra olyan, mintha Otília volna. Aztán újra a vörös, koboldszerű nő. Ha a férfi körbenéz, ugyanezt tapasztalja. Egy pillanatra mindenki Otília lesz, a nők és a férfiak egyaránt, majd, mintha mi sem történt volna, minden megy tovább. Fáradt? Kétségbeesett? Vagy valami készül?
Nos, bármelyik lehet. A hosszadalmas, legalább negyven perces papírmunka azonban eredménnyel jár, végül hivatalosan is itt tartózkodhat, az ország elhagyásakor a procedúrát meg kell ismételni. Kellemes ittlétet kíván, de valahogy érezhetően nem tetszik neki a férfi. Mintha... biztos a fáradtság. Hátrapillant, mintha a fal mögött lenne valaki, akire ránézne, majd vissza, és a következő belépőt szólítja.
Odakint, az ír éjszakában, nem messze a hivataltól ünnepelnek valamit, minden békés, természetes. Minden, kivéve, hogy az ember úgy érzi, figyelik. Milyen kellemetlen érzés ez. Figyelnek. De vajon ki?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=831420#post831420][b]Rothstein Elektra - 2021.05.18. 16:36[/b][/url]

Megtette. A találkozó utáni másfél napot, szinte az utolsó percekig lányával töltötte. Sütöttek Boldogi nagyrózsát és Sárkánytojást, ami egy kürtös kalács tésztából készített édesség. Barack lekvárt kentek rájuk, megszórták porcukorral őket és mesét néztek míg mind el nem fogyott. Az aprónép kedve jobb lett. A macskájuk pedig levakarhatatlanul csüngött rajtuk. Dorombolt akár egy ósdi traktor és egyetlen meglévő szemét folyvást Imolán tartotta. Kivételesen mindhárman együtt aludtak hősnőnk ágyában. Másnap egész nap játszottak. Imola még arra is rávette anyját, hogy rajzoljon. Jó volt ismét nevetni látnia csemetéjét, annak ellenére, hogy azon kacagott, amit hosszú percek megfeszített munkájával alkotott. Mit számít, csak vidám legyen. Aztán este átvitte őt Szüleihez. Róbert és Iza megnyugtatták afelől, hogy gondját viselik. Apja féltő aggodalommal hallgatta, hogy mire készül, míg Anyja a tőle megszokott felelősségteljes, már-már katonás komolysággal figyelte. "Tedd, amit helyesnek érzel. Vigyázz magadra és gyere vissza mielőbb" Ezzel az útravalóval engedték el lányukat. Elektra ezután összekészítette holmiját és az utolsó éjszakáját a Magány Erődjében töltötte. Azokat a zenéket hallgatta amik Hegére emlékeztették. Még utánanézett néhány dolognak, hogy azután azon a matracon hajtsa álomra a fejét, melyen először egymáséi lettek. Azóta már az általa felújított antik ágyba került, mégis érezni vélte rajta a férfi és a falfesték jellegzetes illatát. Álmában találkoztak. Karnyújtásnyira voltak egymástól, elérni mégsem tudta. Egyre távolodtak, majd a férfi eltűnt. Erre riadt fel hajnalban. - Felkészültél? - kérdezi immár a kórház mögötti sikátorban állva. Egész testét belül remegés járja át, ahogy még egyszer végiggondolja mi is fog történni. Retteg, de meg nem hátrálna soha. Megírt két levelet. Letette őket az íróasztalára. Az ajtót pedig időzáras bűbájjal látta el, hogy ha valami balul sülne el, úgy Szülei bejuthassanak dolgozószobájába. - Az életem a kezedben van. Bízom benned! Csináld! - fordul szemben szövetségesével és hosszú pilláit sötét szemeire zárja - Hegéért... - suttogja utolsó szó gyanánt. Nem tudja milyen lesz, csak azt reméli, ha mégsem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan várják, akkor újra láthatja a férjét és a fiát. Valamiben hinnie kell. Fogódzó nélkül sem élni, sem halni nem lehet. A szerelem pedig a legerősebb mind közül.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=833302#post833302][b]Reina D. Laines - 2021.06.28. 10:09[/b][/url]

Fülledtnek indul a nyár. Reece is tudja, hogy Reina nem a Balaton parton vagy a folyók mentén fog hűsölni, hanem ha teheti kiszakad a mókuskerékből és elutazik valamerre. Ezúttal egy tehetős mágus család sarja hívta Milánóba egy hosszú hétvége erejéig, ugyanis a lány édesapja kinyitotta a legújabb, elit klubját az olasz város szívében. Persze ide a hosszú sort elnézve igencsak rossz lelkek igyekeznek bejutni. Reina mosolyával arcán magabiztosan közelítni meg a helyet. Ezúttal nem saját tervezésében, hanem Oscar de la Rentában és Jimmy Chooban bízott, hátha ők meghozzák a szerencséjét egy jóképű pasihoz a ma estére, aki olaszul duruzsolhat neki és azzal próbálja elcsavarni a fejét. Próbálni bárkinek szabad, a brit az esélyt megadja a kérdés, hogy ki mennyire él ezzel. A biztonsági őr keze reflexből mozdul és engedi át a kord bársonnyal bevont kordonon. A férfira sandítva köszönné meg, de mögötte a sorban kiszúrja az ismerőst. Többször összefutottak már a kastélyban és a városban is. Abban az étteremben dolgozik, ahonnan néha Reina meglepetés vacsorát visz Reece-nek a hosszú, dolgos nap lezárásaként. A lány íves szemöldöke szalad össze, majd halkan súg a biztonsági őrnek, aki hamar kiszedi a sorból Zsófit. Nem mondana ellent a dívának a férfi, ami több okból is érthető.
- Soha nem gondoltam volna, hogy ebben a városban összefutok valakivel Bagolyfalváról - billen félre a feje, arcáról süt a szórakozottság, amíg egy puszit ad Zsófi arcára. Hamar elengedi, mosoly a biztonságinak és már vonulnak is be a klubba, ahonnan a zene és fények játékának vonzásával hangolódik össze Reina. Látni akarja belülről.
- Egyedül jöttél? - kérdezi Zsófit, ha vele tart. Csinos, valamivel átlagon felüli szóval megvan rá az eshetőség, hogy partnerrel érkezett, akitől csúnyán elrabolta most a gonosz boszi.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=833321#post833321][b]Zippzhar Mária Stella - 2021.06.28. 14:47[/b][/url]

Bristol; április első hétvégéje
🌪️ Tutshill Tornados 🌪️ × 🐠 Lechia Gdańsk 🐠
Minél több kék sál, felfestett szélörvény vagy kócosra borzolt frizura mellett haladunk el, annál durcásabb kifejezés költözik az arcomra. Még a hátizsákom elejére bűvölt aranyhalacska is egyre kisebbre húzza magát össze, attól tartok, hogy ha a varrás nem szabna neki gátat, már valahol a hátamhoz lenne lapulva, távol a másik csapat szurkolóitól. A recepción viaskodik bennem a levitás és a lechia-drukker, előbbi énem miatt szívesen zsebre vágnék egy marék kék zsírpapírba csomagolt cukorkát, utóbbi kikéri magának, hogy nincs egy narancssárga tál is kirakva az egyenlőség jegyében. Egészen sokáig tudom magam türtőztetni, de végül az édesszáj a levita felé billenti a mérleg nyelvét, így amikor a kedves mosolyú - de kékre festett bajuszú(!) - bácsi elfordul, hogy leakassza a kulcsainkat, elcsenek pár szemet a tálkából.
Majd átbűbájolom őket narancssárgára, hah.
- De hát tök igazuk van! Miért várjon a karikáknál, ha támadhat ő is a többi hajtóval? - használom ki, hogy úgy ajnározhatom a vendégcsapatot, hogy azt a körülöttünk lévők nem értik. - Ez egy csel - bólogatok határozottan - egy csodacsel. Ha nem lenne megtiltva, hogy a többi poszton játszó hozzáérjen a kvaffhoz, akkor mehetne mindenki, de hát meg van tiltva, és hát biztosan nem véletlenül van megtiltva, mert azért tiltották meg, mert tudták, milyen jó kis előnyük lenne belőle. Ezért megtiltották.
Talpam alatt besüpped a szőnyeg, ahogy a lépcsőről felérünk az emelet folyosójára, így bár cikcakkozok előre pár hosszabb lépést, végül visszafordulok, hogy bevárjam Henriket. Szerintem nem túlzás azt mondani, hogy hetek óta vudubabákat és gyertyákat éget- nem, vudu babákat szurkálok, és gyertyákat égetek azért, hogy az aranyhalak nyerhessenek ma, de nem igazán találok magamon kívül olyanokat, akik osztanák rajongásomat. Ami szomorú. És bár egy szomorú aranyhal még cukibb, mint egy vidám, ma este vidám aranyhalakkal kéne megtelnie a kviddicsstadionnak, én mondom. Az ajtó elé érve pánikban keresem zsebeimben a kulcsot, mire rájövök, hogy nem is én tettem el őket, így azonban az ujjaim közé akadó cukorkák új kérdést vetnek fel bennem. - Vajon, ha- úúúúúúúúúúú - oké. A kérdés marad kérdés, ahogy figyelmem már a szobára összpontosulhat, a felfedezés izgalma pedig hirtelen elfeledteti a galádan ördögi gonoszan démoni botrányos muhaha tervemet, ami nyilván ismét eszembe fog jutni, csak előtte mindent meg kell csodálni legalább öt oldalról.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=836299#post836299][b]Layla Robillard - 2021.08.29. 18:03[/b][/url]

- ENNYI! - a magazintól küldött férfi hangja élesen hasít bele a levegőbe, ahogy idegesen leállítja a fotózást. - Mi folyik itt? Szedjék össze magukat, ez nem egy amatőr verseny, hanem címlapfotózás! Holnap folytatjuk, elvárom, hogy addigra rendezzék az ügyeiket - bosszúsan viharzik ki a helyiségből, ahogyan mindenki más is, hiszen nem terveznek a két hibás féllel egy levegőt szívni. Layla beharapja alsó ajkát, szinte érzi, hogy jelenleg is izzik a levegő attól a sok, ki nem mondott dologtól, ami közöttük feszül. Borzasztóan kínos.
Amikor eljött Nate-től a legutóbbi találkozásukkor, rengeteg érzelem dúlt benne. Értetlenség, döbbenet, harag, csalódottság és tehetetlenség. Ennyi negatív dolgot még sohasem tapasztalt egyszerre, így nem is meglepő, hogy úgy döntött, nem keresi a férfi társaságát. Erre, mint később kiderült, alkalma sem nyílt volna, mivel párját a munka külföldre szólította, ám erről is csak egy pár soros rövid üzenetet kapott, éppenséggel ügyelve arra, hogy már ne legyen idejük személyesen elbúcsúzni. A szőke ezt saját párkapcsolati kudarcának élte meg és teljesen összeomlott. Elrontott mindent. Először saját magát kezdte hibáztatni, amiért ennyire szívtelen és kegyetlen volt, hogy képes volt bántani azt a férfit, aki a csillagokat is lehozta volna az égből. Aztán elkeseredettsége vegytiszta haraggá alakult át: mégis hogy teheti ezt vele Nathaniel? Különben is, egy vita sohasem lehet kizárólag az egyik fél hibája. Meggyőzte magát, hogy igenis joggal vonta kérdőre, mi több, éretten viselkedett, mikor a helyzetet rendezni akarta. Aztán teltek a napok, a düh elpárolgott és csak az üresség maradt mögötte, mely betölthetetlennek bizonyult. A vizsgaidőszak javában dübörög, Layla azonban képtelen tanulmányaira koncentrálni, hiszen szembesülnie kell a ténnyel: véget ért élete első kapcsolata. A fiú már nem szereti, elhagyta és ennyi. Nem csoda, hogy ilyen gondolatokkal fejében, mikor meglátta, ki fogja ma fotózni, teljesen befeszült. Annyira kellemetlenül érezte magát, hogy bármit is kellett tennie, nem tudta szívvel és odaadással tenni, ami végső soron a fotózás káoszba fulladásához vezetett. Most pedig már mindenki kiment, csak ketten maradtak bent, a pengeéles csend fülsüketítő zajával karöltve.
- Sajnálom, hogy elrontottam - nem teljesen egyértelmű, egészen pontosan hogy érti. A romantikus vacsorára gondol, a fotózásra vagy esetleg a kapcsolatukra? Akárhogy is, szinte érzi, a sírás megfojtja és elemi erővel akar lecsapni rá. Felnőttként akar viselkedni, így nyel egyet, remélve, hogy a kialakuló gombóc lejjebb csúszik és hagyja levegőhöz jutni, ám nem jár sikerrel. Jaj istenem, mit tehetne?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=839427#post839427][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2021.11.27. 00:24[/b][/url]

Nem tudom pontosan, hogy az ígéret óta mennyi idő telt el, mégis fel-felbukkant a gondolataimban, hogy márpedig ott lebeg kettőnk között. Valamikor nap, mint nap látjuk egymást a kastélyban, amikor éppen bemegyek, és bár nem jár a nyakamra, tudom, hogy az ő fejében is ott motoszkál a megtett ígéret. Nem fogok elnézést kérni, amiért nem sikerült előbb megszerveznem, hiszen mindenki a legboldogabb lenne ezen a földön, ha több lenne belőlem, és egyszerre lehetnék sok helyen, de sajnos nincs így - a modellkedés mellett Csongorra is időt kellett szánnom, nehogy a végén azt higgye bármit megtehet, amikor éppen nem vagyunk együtt. Belián pedig a biztos pont az életemben, akihez mindig mehetek, ha a világ elől szeretnék menekülni. Mint, ahogy eldöntöttem valamelyik nap, megkapta az üzenetbe sűrített információkat, most pedig a koromfekete Audi anyósülésén alussza a legbékésebbik álmok egyikét.
Oldalra sandítva figyelem pár másodpercig csupán, végül előre fordulva látom meg az úti célt. Halkan morranok, elégedettség tölt el, de még kell egy kis idő, hogy a Villa Gebához is elérjünk. Óvatosan nyúlok ki oldalra, Belián arcára cirógatok, miközben pár pillanatra nézek csak rá, majd ismét előre.
- Ideje felébredni - simogatom meg arcát gyengéden. - Belián… - szólalok meg ismét immár türelmetlenebbül, de ugyanolyan kellemesen lágy hangon, mint ahogy először tettem. Halkat szusszanva húzom vissza kezemet lassan, majd fordulok be a megfelelő utcába, visszasandítok rá, végül halkan elnevetve magam igazítom meg a napszemüvegem orromon. Szemerkél az eső, ami igencsak váratlan, de szerencsére, ha minden jól megy, akkor nem kell elhagynom a hotelt, mert Helvey sem pörög be.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=842013#post842013][b]Machay Adél - 2022.01.09. 23:42[/b][/url]

Seth Gareth Selwyn
- Bécs, Wiener Musikverein, jan. 15. -
A borús január ellen

Leeresztett. Szerdán még ruhát próbált, látta a fehér anyagot végigsiklani a mellkasán, kiemelni a dekoltázsát, elrejteni jótékonyan a szélesebb csípőjét, de mégis lágyan aláhullani. Látta magát ismét gyönyörűnek és kívánatosnak, portréra illő menyasszonynak. Tizenhét évesen. Egy gyerekkel a szíve alatt. És megint megreccsent egy kicsit. Talán az is közrejátszott benne, hogy mikor Jeremytől hazaért, már nem tűnt olyan vonzónak az egész kaland, már nem esett olyan jól a kielégültség bizsergető utóérzete. Megint eszébe jutott, hogy valaminek idebent, a méhében, már szívhangja van, és elkezdett zokogni. Aztán másnap összeszedte magát és elment Willel arra az ostoba partyra, csak hogy a végletekig kifáradjon lelkileg ismét. De a ruhapróba jó volt, a főmenű végigkóstolása szintén... Willt látni az esküvői öltönyében... És akkor este megint elsírta magát. Realizálta, hogy fiatalon beleugrik egy boldogtalan házasságba, egy kapcsolatba, ami valójában nincs, és lehet, hogy soha nem is lesz, csak egy papírra vetett szerződés. Voltak álmai, őszintén szeretett volna egy boldog családot alkotni a volt tanárával. Talán idővel ezt a gyereket is megszerette volna, ha már a világra hozza, de... Jean-Paul egész egyszerűen kidobta...
Bécsbe az egyik nagynénje meghívására érkezett. Van egy szabad jegyem, kísérj el. Nem nagy közönség előtt játszanak, és nem a mi köreinknek. Használd ki a házasság előtti szabadságot. Joanna nénikéje ritkán látogatja meg őket, de olyankor mindig valami, a megszokottól eltérővel rukkol elő. Miatta szerette meg a klasszikusokat, így nem is volt kérdés, jön-e vagy sem. Jöttek, és Joanna szokásához hűen elkalandozott már most, összefutott egy-két ismerősével és valahol út közben velük tartott. A nénikéje széllel-bélelt, ezt már megszokta, ő pedig nagylány, feltalálja magát, a pálcája a táskájában, a kabátja, kalapja és a sálja az öltözőben. Az arca sápadtságát a pirosító és a könnyed smink jótékonyan, de nem teljesen ellensúlyozza, és a bézs rúzs még jobban kiemeli a fényviszonyoktól függően.
A jegye ugyan máshova szól, de ahogy elnézi, nagyjából a terem háromnegyede telt meg, és a nénikéje is végül máshova ült le, így ő sem erőlteti meg magát, hogy az előnyös második sorban foglaljon helyet, ehhez képest hátrébb ül le. Már csak megszokásból pillant föl a szomszédjára, mielőtt a fények kialudnának a teremben, és kezdetét venné a műsor. Meglepettség fut végig az arcán - először nem tudja elhelyezni, honnan ismerős az arc. Addig-addig gondolkodik, míg kezdetét veszi a koncert, aztán a figyelme átvándorol a zenére, de újra és újra visszapattan a szomszéd férfihez. Tudja, hogy ismerősek a vonásai, de fogalma sincs hirtelen, honnan. Nagyjából a szünet előtt tíz perccel nyilall belé a felismerés: az újságokból. Ő még gyerek volt, mikor kirobbant a botrány, de később, mikor az anyja elkezdte belénevelni az európai aranyvérűek családfáit... Igen, teljességgel biztos benne. Szóba jött, még a fiatalabb arcról készült fotók is rémlenek. Sokkal... hercegszerűbb arcvonások, szinte kisfiús szépség, de nincs kétsége afelől, hogy ugyanazok a vonások ezen az arcon is megbújnak. Nem egy Zója-kaliberű botrány volt, annál kolosszálisan nagyobb. Előszeretettel csámcsogtak még ez előtt egy-két évvel is rajta, ha társaságban szóba jött, de hiszen ilyenek a kékvérűek. Imádnak pletykálni.
Változást akart, és ím, itt is valahogy az arisztokráciába szalad bele, akár akarja, akár nem, bár ez kifejezetten más területe. A szünet hamar rájuk köszön, negyed óra levegővétel, míg elkezdődik a második felvonás, de pont elegendő ahhoz, hogy...
- Nem gondoltam volna, hogy hírességeket is vonz egy egyszerű koncert... Mr. Selwyn. - Ragyogó a mosolya, mintha most állna modellt a Vogue címlapjának. Tökéletes, előírt összhangban van a blúzával, a fekete szövetnadrágjával, a magassarkújával, de még az utolsó porszemmel is a gallérján. Egy nagyon fiatal, talán már huszonévesnek is nézhető lány, fiatal nő, aki cseppnyi jelét sem mutatja, hogy tartózkodna az egykori halálfaló szájra vett fiától. Még az agyában cseng az egyik Machay nagynénje hangja: A saját apja ellen vallani! Felháborító! Inkább bátor, ha őt kérdezik. Főleg, ha megérdemelt vallomás volt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=842103#post842103][b]Helvey Belián Balázs - 2022.01.12. 12:08[/b][/url]

A mágia első, alapvető törvénye, hogy az étel nem terem csak úgy. Főleg nem annak, aki nem is tud élni vele, csak a két szép lábával. Szerencsére nem mindennapos út a hosszú séta, így még külön örül is neki, hogy kimozdulhat, nem mintha nem lenne se helye, se ideje a sétára. A hó kellemesen szállingózott, az ég felhős, napfény sok nem éri, de nem aggódott. A vakítóan fehér táj így az igazi. Csakhogy senki sem gondolta, hogy ez rosszabb lesz. Ő sem. Lehet néha figyelnie kellene az időjárásjelentést?
A zsákmányt ugyan megszerezte, de az út vissza a házba már korántsem volt könnyed és kellemes. A szél feltámadt, majd végül orkánszerűvé vált, amely az addigi, kellemes hóhullás ritmusát egy vad és őrült iramba terelte át. A hideg arcát marja, szeme bekönnyezett, a sálat oda már csak nem húzhatja fel, legnagyobb bánatára. Csak ő az egyetlen hülye, aki erre kóborol és ez így van rendjén. Így volt.
Az ember egy ilyen semmis, kieső tájon mindenre gondol, csak arra nem, ami elé tárul. Éhes farkasok, szarvasok, hóban bukdácsoló nyuszik vagy épp akár a jeti, bármi jöhetett volna, és nem lepte volna meg. A valóság azonban, mint eddigi életében oly sokszor, sokkolta. Először úgy hitte, valami szikladarab mászott ki a masszív hóréteg alól, de amikor megmoccant, belesikított a viharba. Így végül, rátalált.
Edzenie kellene, ezt nyögte magában, amikor a másikat, akiről fogalma sincs kicsoda, micsoda és miért volt erre, felhúzta a földről. A kabát, amit érez rajta, nem biztos, hogy épp hóvihar biztos, elájult, valaki nekiesett, semmit sem tud. Szíve veszett módon zakatol, ahogy lerúgja a bakancsról a havat és az ágyhoz tereli szerencsétlent. Pár perc múlva, a tüzet bűvöli, onnan pislog a betakart delikvens felé, egyáltalán lélegzik-e. Fogalma sincs mit kellene csinálnia, segítséget nem tud könnyedén kérni, a vihar most tetőzik. A tűz pattogása és teaillat ölelésében lép oda végül hozzá és sóhajtva telepszik le mellé.
- Légyszi ne halj meg - motyogja a másiknak és még egy réteg pokrócot terít rá. Gondolt ő a fürdőre, vagy más megoldásra - a testmeleg állítólag jó - de csak a kabátot és a bakancsot merte lehámozni róla. Azért na.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=844230#post844230][b]Szigethy Sándor - 2022.03.09. 13:27[/b][/url]

Sós tengervíz illatát fújja felénk a langyos, késő délutáni szellő. Ma már a harmadik napja, hogy itt töltjük a vacsora előtti órákat. Naptól kissé kifakult, egykor talán bézsszín törölközőn osztozunk ketten, noha – természetesen – hagyom, hogy a nagyobb, kényelmesebb rész Jules-nak jusson. Hátam mögött támaszkodok karjaimon, miközben vaskos ujjaimat a kézmeleg homokba fúrom. Jobbom a nő háta mögött játszik a part porával, és egy kellemes, mély sóhaj hagyja el papírvékony ajkaimat. A tenger egyre bátrabbnak bizonyul; lassan már lábujjainkat csiklandozzák az ifjú hullámok. Smaragdzöld szemeimmel a távolba révedve merülök ismét gondolataimba, fejemet kissé oldalra billentve. Majdhogynem annyira, hogy jobb orcám széles vállamat érje. Kellett már ez a kiskapcsolódás szerintem mind a kettőnknek. Az iskolai hangzavar mintha soha nem is létezett volna, s a hétköznapok monotonitását is elzártam a bungaló széfjébe, az értékeinkkel együtt. Napközben egészen erősen tűzött a nap. Ennek egyértelmű jele orrnyergemen is megmutatkozik, hiszen kissé megharapdálták a napsugarak. Testem többi része egész szépen barnult, s arcomnak is egészséges színt kölcsönöz ez a nyaralás. Zöld szemeim még az átlagosnál is jobban világítanak. A magam elé meredést egy fölöttünk elszálló madárféle szakítja meg, amire megrázom magam, és óvatosan Jules felé fordulok, hogy ajkaimmal egy apró, kedveskedő csók cuppanjon kecses vállán. Kicsit így, arca alá hajolva tekintek fel rá egy halvány mosollyal.
– Ezt el tudnám még viselni egy ideig – mondom ideiglenes szótlanságunk után kissé rekedten, majd felegyenesedek, és karjaimat a levegőben kinyújtva mozgatom át testemet. Arcomat a napfény irányába fordítom, szemeimet lehunyom. Távol mindentől és mindenkitől. Egyszerűen tökéletes ez a néhány nap a spanyol partokon. Isteni ételeket eszünk, esténként sétálunk egyet a parton, napközben süttetjük magunkat – illetve én annyit töltök a vízben, amennyit nem szégyellek –, végül este a kényelmes, aprócska bungalóban hajtjuk álomra a fejünket. A nyújtózkodás után kicsavarom termetes felsőtestemet, hogy a mögöttünk lévő tálca felé nyúljak. Fényes, ezüsthatású tálca, amin kettő pezsgőspohár és egy vödör pihen, egy Moët & Chandon Imperial Brut pezsgővel. – Azon gondolkodtam – kezdem, miközben módszeresen felpukkantom az italt, és kitöltöm a két pohárba. – Hogy többször csinálhatnánk ilyet – engedek meg egy kedves mosolyt, majd Jules felé nyújtom a poharat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=846964#post846964][b]Mark D. McMillan - 2022.05.29. 22:27[/b][/url]

Miután ott hagytuk a lányomat, csak nehezen vettem rá magam, hogy visszainduljunk Magyarországra. Egy kicsit még mindig aggódtam a lányomért, noha tudtam, hogy jó kezekbe került, hisz alaposan leellenőriztem az illetőt, mielőtt ebbe az egészbe belementem volna. Hella azonban nem hazudott, és az a kép, amit lefestett nekem erről az illetőről, a valóságot mutatta. Mindezek ellenére mégis még hosszú percekig kattogott az elmém a lányom miatt, már most nagyon hiányzott és aggódtam, hogy bármi baja eshet. Talán ezért sem voltam túl bőbeszédű a mágiával bűvölt királykék Firebird volánja mögött.
Helyettem inkább szólt a zene, egy olyan lemez, amit még Elektrával hallgattam. Ő is az eszembe jutott az út során, de aztán sikerült visszazökkennem a jelenbe, mikor a nap nyugtával egy durva viharba keveredtünk. Nem csak a szél fújt, s dobálta a járművet a magasban, de hirtelen zúdult ránk az eső, és a dörrenésekből ítélve félő volt, hogy talán még jég is jöhet ezzel a zivatarral.
- Van itt egy motel, megállok, itt töltjük az éjszakát, sajnálom - közöltem Hellával elnézést kérően, mert ugyan megígértem, hogy hazajuttatom, úgy tűnt, hogy ez nem fog összejönni.
- Remélem nem nagy gond, hogy elmarad a találkozója - tudtam, hogy volt időpontja, már csak ezért is pech, hogy ki kellett kötnünk egy ilyen félreeső, kövekből épült, kissé ódivatú fogadóépületnél.
***
- Beszéltem a recepcióval, teltházuk van a vihar miatt, vagyis csak egyetlen szobájuk maradt. Azt kivettem Önnek, én meg majd alszom a kocsiban - mondtam kissé vacogva, mert az a néhány perc is elég volt ahhoz, hogy bőrig ázzunk, míg az autótól besiettünk az épület előcsarnokába.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=847169#post847169][b]Kyle Donovan - 2022.06.01. 17:00[/b][/url]

Nette

Mondanám, hogy csak úgy rohan az idő, de ez igazából nem is igaz. Az egyik lábam itt, a másik ott, jó hosszú ideig voltam úton, sokat láttam és sokat tapasztaltam meg. Nagyon tetszett Ázsia, Japán is, meg Brazília, de az amerikaiak annyira arrogánsak voltak, így hozzájuk nem túl szívesen mennék vissza. Szerintem az emberek bele sem gondolnak, hogy az idejük milyen nagy hányadában rostokolnak a négy fal között, mikor odakint annyi minden vár rájuk! Persze, vannak dolgok, amiken túl kell lenni, mint a kelpi-les a tengerparton, abban semmi élvezetes nincs, de ezen kívül ki kéne hoznunk az időnkből a maximumot.
Viszont azt hiszem, éppen eleget láttam a világból egy időre, szóval ideje volt hazajönni a felfedezőútról. A kutyusok szokás szerint ott voltak a lakásban, ha minden igaz, Myra is. Bár neki elfelejtettem szólni, hogy most már végleg hazajövök, így azt hiszem egy kis meglepetés várja majd őt. A cuccaim már ki voltak pakolva, tegnap este már nagyjából elrendeztem ezeket. Szóval csak beléptem a lakásba, remélve, hogy Nette legalább valami köcsögöt nem hozott haza. Azt hiszem, ezt megbeszélhettük volna előre, de eddig valahogy sikeresen elmaradt.
- Myra? - kérdeztem levéve a cipőm a bejáratban. Nem mintha annyit takarítottam volna az elmúlt időben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=848793#post848793][b]Adele Nadia Krise - 2022.07.03. 22:37[/b][/url]

Will
- Napokkal az elköltözés után - Lengyelország, Joanna Flaviunál -
Still in danger

Mikor ismét megjelent a nagynénjénél, amaz már nem is vonta kérdőre, mi történt. Mert valami mindig van mostanában. Helyette Joanna a szárnyai alá vette, babusgatta, ölelgette, menedéket adott neki, és nem beszélt ezidáig a szüleinek a konkrét szökéséről. Nem kérte Joannát, hogy hallgasson a dologról, hiszen tudja, hogy ez lehetetlen, csak azt szerette volna, hogy elodázzák a kellemetlenségeket, ameddig lehet. Willt minden, számára ismeretes platformon letiltotta- nem fogadta a hívásokat, a messengeres üzeneteket, a Whatsupot is kilőtte, az Instát, a Facebookot, mindent, ahol Willel bármi közös ismerősi szála volt, tiltotta.
Aztán következett a sírás. Rengeteg-rengeteg sírás az első napon, főleg azok után, hogy látta hemperegni őket a kanapén. Ez egy viszonylag megszokott dolog lett volna a páratlan párostól, de az, hogy Júlia Willbe kapaszkodó kezén meglátta a saját jegygyűrűjét, túl sok volt a gyomrának. Nem hányt azonnal, de amint megérkezett Joannához, kiadta a gyomra tartalmát. Ágyba dugták, és azóta nem igazán mozdult innen ki.
Azaz de, tegnap elmentek a nagynénjével karöltve Joanna gyógyítójához kivizsgálásra. A vérömleny pedig nem múlt még el, és ez újabb törést okozott az amúgy is borzalmas hangulatában. Egyre elkeseredettebben kapaszkodik ebbe az aprócska babába a hasában, egyre nagyobb terhet róva a saját gyerekére még a születése előtt. Nem akarja elveszíteni, de most már az apját sem akarja maga mellett látni, de legalábbis megingott. Az, hogy Will ott törli belé a lábát, ahol csak tudja, és előveszi leporolni, ha Júlia nincs kéznél, már túl sok az idegrendszerének. Fel kellene hívnia az anyját, megmondani, hogy nem tudja tovább csinálni, és el akar válni. Ez meghaladja, igen, újabb csalódás lesz a családnak, de nem fogja tudni végigcsinálni úgy, hogy Will folyamatosan Júlia után szalad. Az egyetlen reménysugara, hogy megmondták, az eddigi eredmények alapján fiút vár.
A rosszullétei erősebbek lettek, kezdik utolérni a Szonjával megélt terhességét, a hányingerei agresszívek és sűrűek. Muszáj volt bájitalt kérnie rá, hogy ne erőltesse meg a hasizmát feleslegesen. További ágyban pihenésre lett hát ítélve, így most felkontyolt hajjal, hátát az ágytámlának döntve rajzol a rajzpadon, szemét a laptopon tartva, szemüvegén fekete-fehér fények visszaverődve a Photoshop miatt.
Minden szabadidejét most már a saját tervezéseibe fordítja, amikkel közben haladnia kell megbeszélésről megbeszélésre. Rendkívül megértőek az állapotát illetően, de részben tudja, hogy csak azért nem tették ki, mert Machay Ilya az apja. Tudja, és elereszti a füle mellett, cserébe a munka, amit kiad a kezei közül, mindig a maximumra törekszik, hogy ne mondhassák a háta mögött, tehetségtelen és az aja nyomja előre.
Néha megáll a munkában, hogy vessen egy pillantást a telefonjára, de rögtön le is zárja a képernyőt. A zárókép ő és Will, amint a Vörösmarty téren csókot nyom a férje arcára. Meg kellene változtassa már igazán...
Nem hallatszik fel hozzá, hogy odalent valakit beengedett az inas némi vonakodás után, és épp felvezeti a szobája elé azt a bizonyos valakit, de előtte hármat koppant az ajtaján.
- Kisasszony, vendége érkezett. -
- [Engedd be, Pawel.] - Ha Lengyelországban van, előszeretettel használja a másik anyanyelvét, amit messze nem művel olyan kifinomult szinteken, mint a magyart, de imádja. Azt hiszi, a nagybátyja, Szymon jött látogatóba, vagy valami. Hiszen más ki keresné itt?