A Fő utcza egyik vége egy elég nagy kiterjedésű, lapított kör alakú térbe fut bele, melynek közepén egy furcsa alakú szökőkút áll. Nem is kör, nem is szögletes alakzat, inkább hasonlít egy amőbára. Egy nagy bagoly áll a szökőkút közepén és a csőréből vízsugár tör elő. Körülötte sok kis apró bagoly is követi példáját. Még a nagy bagoly egyik vállán is csücsül egy. Durva, szürkés kőből készültek, úgymint maga a szökőkút is. A szökőkút körül padok találhatóak és a padok mögött bokrok, nyurgább fák állnak, hogy a padon ülőknek árnyékot biztosítsanak, ha netán a szökőkút körül szeretnének üldögélni.
A téren főként a fontos, hivatali intézmények állnak, minden egy helyen. A Fő utczával éppen szemben, a tér túloldalán a helyi vasútállomás épülete terpeszkedik el, a sínek mentén egy árnyas sétányra jutunk. De itt van még a Posta, ahol külföldi és belföldi levelezésre is kölcsönözni lehet baglyokat; a könyvtárral egy épületen osztozó Művelődési Ház és Bogolyfalvi Hivatal; és Bogolyfalva előkészítő iskolája is, a közelében kedves játszótérrel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=811200#post811200][b]Weiss Arion Ruben - 2020.06.12. 00:04[/b][/url]

Csendes.
Még vagy már, asszimilálódik a ház nyugalmával, mintha nem is ő lenne. Pedig de, ugyan az, ugyan ott van mindene, a sebtető már rég leesett és a kötést is elhagyta, ujjai kényelmesen mozognak, a fantomfájdalom sem kínozza többet, mint a viszketés. Ugyan az, csak egyszerűen nincs kedve most hangosnak lenni. Mint a gyerek, aki kikapott és most megmutatja, tud ő rendes lenni, megenni a zöldséget, csak engedjék ki játszani kicsit, levegőt akar. Noha nincs a nyakában póráz, nem fojtogatja, ahogy megindul, manapság kevesebbet mozgott. Egy az, hogy várakozik, mit akar a férfi és mikor, de olyan csend van arról a részről, hogy az már ijesztő, aztán ott a másik is, kinek pengéje szabta fel bőrét, szintén csendben. Az egész világ elnémult talán, mióta meggyónt és bűnbocsánatot kért – szinte. Mégsem jó gyerek, talán játszani sem akar, csak kinyújtóztatni hosszú lábait, lustán cirógatva Trinket füle tövét, aki az ölébe telepedett. Ritka, mert szinte mindig mozgásban van, mármint ő, nem a macska, vagy talán érzi a feszültséget és úgy véli, nem az ő ideje ez. Néha ki is mondja, hogy ennek a macskának több az esze, mint sokaknak, egy ideje, az incidens óta néha még saját magánál is, de utóbbit már csak magában, némán morogja. Balján, a kis asztalon hever egy félig elfogyasztott kávé, egy üres pohár és a félreismerhetetlen kristályüveg, amelyben olyan jól néz ki az aranybarna ital, amelyet nem olyan rég kortyolt be. Még érzi ajkain az aromát, a kellemes bizsergést gyomortájon, ha még az agyára nem is hatott, mert nem a sokadik poharat töltötte újra, nem részeg kíván lenni, csak...
De érzi belül a nyomást, a feszülést, hogy ezt örökké nem tudja csinálni, örökké nem tud ücsörögni, háziállatot abajgatni és várni. Mert mozogni kell, mozgolódni és cselekedni, nem lehet, hogy nem. Olyan nincs. Fújtat egyet, majd a pohár mellett pihenő dobozhoz nyúl és gyújt rá végül. Fejét kényelmesen dönti hátra, szemeit lehunyva burkolja magát kissé a füstfelhőbe és épp eldönti, hogy feláll, kimegy és meglépi az első lépést az adóssága rendezése felé, megszerzi azt az apróságot, amelybe majd beletűzi a lapot a dátummal és hellyel, de ennek a gondolatmenetnek is akkor szakad vége, amikor hallja, hogy valaki érkezik. Tudomása szerint a többiek Pesten tevékenykednek, ide most csak ő jött és mégsem, mert valakinek égető szüksége van a közegre. Felmordul, szinte hallani benne, hogy menj is el és mégsem, mert csak fejét fordítja a bejárat irányába. Nem lát rá teljesen, de elég egy apró részlet, hogy tudja, ki „zavarja” meg a sziesztát.
- Már csak te hiányoztál – jegyzi meg halkan, leginkább magának és azzal a lendülettel, a szájába tűzött bagóval nyúl az üveg felé, tölt ismét magának, elengedi a macskát és kortyol egyet. Hja. Tényleg ez hiányzott.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=813496#post813496][b]Odry Elizabet - 2020.07.17. 16:20[/b][/url]

Nem mondhatja senki, hogy nem végeztem alapos kutatást az esemény előtt. Megvizsgáltam, hogy melyik az az időpont, amikor a legkisebb esély van rá, hogy a város polgármestere bárki mást is küldhetne maga helyett, mivel a küldött levelemben kifejezetten őt kértem. Itt nem álltam meg, hiszen egy levél olyan, amit az ember félretehet egy ilyen magas beosztásban, így természetesen bejelentkeztem hozzá időpontra, olyankorra, amikor amúgy is elhagyná az épületet, hogy egyen. Az étkezésre mindig nagyon odafigyelek én magam is, és remélem, hogy ő sem viselkedik másként. A kiegyensúlyozott étkezés a napunk egyik alappillére.
Szerencsére olyannak neveltek, aki jó felesége lenne bárkinek, tudok és szeretek főzni és sütni, képes vagyok arra, hogy a véleményem megtartsam magamnak, emellett illő információmennyiséggel tudok beszélgetni művészetekről, kultúráról és vallásról, kerülve a politikát és a sportot, ami a férfiak dolga. Lehet, hogy inkább gésának neveltek? A gondolatra vidám mosoly-szarkalábak jelennek meg a szemem körül, ahogy az üvegen át a poros és kissé elárvult helyiségbe pillantok.
Bejelentkeztem hozzá, de nem a saját nevemen, mert az a nagy helyzet, hogy nem tudom, ő kapott-e rólam bármit is. Én róla csupán egy pár évvel ezelőtti képet, és a pár alatt most vagy tízet értsen az ember, meg egy titulust. De ez nekem nem elég, és nem akarom őt úgy először látni, hogy mindenki ott van. Annyira kínos lenne és lesz is, a közeljövőben. De ma van a születésnapom, ez a nap elméletileg rólam szól. Talán emiatt szabályszegőnek gondol majd? Talán nem akar majd? Nagyon remélem, hogy nem. A levelemben, amiben az időpontot kértem a feltörekvő Berety-Zod család lányaként mutatkoztam be, aki patikát kíván nyitni a városban, és aki, ha úgy adódik, szívesen támogatja politikai berkekben is Daróczy urat. Nem volt valami szép lépés tőlem, megvallom, de talán megbocsátja nekem, hogy nem Berety-Zod Lia vagyok, hogy kicsit összekevertem a nevem betűit, kiadva magam egy nem létező embernek. Csak egy kis időt szeretnék, hogy lássam, hogyan csillog a szeme, hogy úgy halljam a hangját, hogy ne más válaszait mondja nekem vele. Tudom, hogy nem szép csak így idejönni, de az sem igazán az, ami ránk vár. Aztán persze lehet, hogy kitalálta ki vagyok, vagy látott ő is képen, és nem örül majd nekem. Holnap szombat, akkor amúgy is találkoztunk volna. De nekem ma kell látnom őt. Csak hagyd meg a szabadságom, kérlek. Még hat perc... egy örökkévalóság.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=817659#post817659][b]Hollóvölgyi Zsófia - 2020.09.26. 09:46[/b][/url]

Nem kis felháborodással, melyet kiváltott belőlem a tény, hogy a hivatalsegéd száját húzva indult el a péntek délutáni levélhordásra, lépek ki a hivatal kapuján. Alig múlt négy, így azt se mondhatom, hogy olyan nagyon sokat túlóráztam volna. A leveleket kettőkor adtam neki, és pont nem érdekelt, hogy ő csak hat órában van, amúgy sem dolgozik többet négynél, mert a többi ideje elmegy arra, hogy szenvedjen. Felajánlották neki a nyolc órát, de akkor meg azért szenvedett. Roppant mód utálom és taszítónak találom a szenvedést, amit a lustaság és a lehetőségek nem tetszése vált ki az emberekből. Én két hét múlva végzek az egyetemen, megkapom a doktori fokozatomat, és titkárnő vagyok. De örülök neki, mert én ezt akarom csinálni. Jó vagyok benne, elégedett a fizetésemmel, elégedett az életemmel. Azokkal a feladatokkal, amiket nekem adtak. Ha valami nem tetszik jelzem, és amíg Daróczy Konrád nem harapja le a fejem, úgy érzem, hogy nincs miért hisztériáznom. Nem mellesleg közeledik a szakvizsgám dátuma is, mert halmozva az élvezeteket, még anyakönyvvezetőnek is elmentem. Mégsem panaszkodom, mert miért is tenném? Mindent meg lehet oldani.
Ezekkel a bosszús gondolatokkal és nem mellékesen egy Mester Adrián úrnak szóló, igen vaskos borítékkal a kezemben indulok el, hogy a Boglyas tér egy másik pontjára siessek, ugyanis valahogy a hivatalsegédünknek nem sikerült eljutni odáig, hogy minden borítékot, ami egy helyen volt, felemeljen, és ez úgy ott maradt az asztalomon, mint annak a rendje. Bánni azonban mégsem bánom, mert Mester úr igazán a kedvemre való, mondjuk úgy, felkeltette az érdeklődésemet. Érzem, hogy bizsergető a jelenléte, a tekintete, így ha esetleg úgy adódik, szíves örömest töltök fele egy kicsit több időt. Vagyis nem, eszemben sem volt visszahívni a rinyáló nőszemélyt, helyette a saját szabadidőm terhére vonulok át oda, ahol Mester úr lakik, hogy átadhassam neki a következő testületi ülés anyagát. Rendben, fejben mondjuk úgy, hogy kissé elkalandozva, bosszúságom elillantva, helyes kis mosollyal az ajkaimon érkezem meg az úrhoz. Lopva megigazítom a vörös tincseket, amiket a zöld szín még jobban kiemel, és aztán kopogok. Csak nem? Még a végén átmegyek valami ostoba fruskába? Nem, nem. Csak semmi kóbor képzelgés. Ez egy szakmai látogatás. Ennyi.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=820120#post820120][b]Harmat Betti - 2020.10.26. 14:43[/b][/url]

Kis gombóccal a torkomban állok fel, és indulok a táncolók közé. Biztosra veszem, hogy a lábára fogok taposni. Ha nem is sokszor, egyszer biztos. Lassan indulok a parkett felé. Azonban úgy tűnik nem csak én félek, hiába volt Elijah az, aki először felhozta a táncot. Ahogy megtorpan, egy pillanatra próbálok én lenni a bátrabb, és előre lépek párat. Ám hangját meghallva vissza is fordulok partnerem felé. Egyáltalán nem vagyok rá mérges, amiért várna még a tánccal, talán kicsit meg is könnyebbülök, hogy van időm még felkészülni lélekben. Majd mikor kifelé indul, kis habozás után követem. Ahogy kilépünk a sátorból visszatérnek a színek. Ruhám ismét felölti halványkék színét, a hajamat pedig ismét barnának látom a fekete helyett. Ismét pislognom kell párat, mire a szemem hozzá szokik, hogy megint kint vagyunk, normál körülmények között.
Kicsit félre húzom Elijah-t, hogy más járkálóknak ne álljuk el az útját. Rajtunk kívül azonban nincsenek kint sokan, pár korán hazainduló, vagy későn megérkező diák csak, aki ki- vagy belép a sátorba. Most érzem csak meg, hogy az este egészen hideg lett. Karjaimat összefonom magam előtt, s mintha kicsit közelebb is húzódnék Elijah-hoz.
- Jó hideg lett - szólalok meg végül. Kicsit meg is borzongok, mint bizonyíték.
A zene kihallatszik a sátorból, de ezen kívül egészen csönd van. A szél se nagyon fúj, csak egy csöppet rázza meg a faleveleket néha. Én sem szólalok meg többet egy pár percig. Ennek azonban most nem a félelem az oka, vagy az, hogy kínos lenne a légkör. Csak élvezem a csendet, a nyugodtságot. A gombóc is eltűnt a torkomból.
- Mi lenne, ha itt táncolnánk? - jut hirtelen eszembe. Nem is várok, rögtön a szembe fordulok a fiúval, és felé nyújtom a kezem, ezzel is kérdezve őt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=821698#post821698][b]dr. Reece Laines - 2020.11.20. 21:58[/b][/url]

A nap első sugarai még nem is igyekeznek átszűrődni a komor felhők között, amik nem nagyon engednének nekik egyébként sem. Egymásba kapaszkodva úsznak az égen, és éppen rengeteg időm van végig követni a folyamatot, ahogy a társasház udvarán ácsorogva nyújtok, hogy a napsugarak küzdenek erőteljesen. Jobb karom pihen tarkóm mögött, bal karommal húzom előre felé, hogy az izmok kellően megfeszülhessenek, mielőtt váltanék. Lábaimat a levegőbe emelem, körkörös mozdulatokat végzek velük, majd pár másodperc helyben futás után, szélesen mosolyogva emelem fel a pórázt, hogy megindulhassunk. A még hideg levegő karcolja végig torkomat, majd érkezik úgy tüdőmbe, mintha szét akarná azt szabdalni, mégis kedves mosoly pihen arcomon, hogy ennyi idő után ismét visszatérhettem ahhoz, ami megnyugtat munka előtt. A futás segít egyben maradnom napközben: a nap indulása előtti pihentető kocogás, majd az esti órákban lévő stresszlevezető futás, amit Hádész szintén szélesen vigyorogva követ végig.
Tökéletesen mozgunk együtt a kihalt utcákon, míg végül a tempón, és légzésemen is lassítva kanyarodunk rá egy olyan ösvényre, amit erdő szegélyez végig, tökéletesen kijárt útszakasszal. Fejemet ide-oda forgatva csodálom az ösvényt, lépteim fokozatosan lassulnak, míg a végére már csak sétálgatunk. Ha szükséges megállok, megvárom, amíg kutyám szagmintát vesz, majd ugyanúgy felfelé pislogva indulok tovább, amíg a kezemen lévő óra nem kezd csipogni hangosan. Felszisszenve pillantok le rá, szomorkásan csillogó barnáim elé emelem, nyomom ki, majd indulok visszafelé futólépésben, hogy fejemben csak az az ösvény járjon. Akaratlan mosolyodom el, nem látok, s hallok, így talán ezért történhet meg, hogy nagyobb lendülettel megyek neki valakinek. A póráz kicsúszik a kezemből, Hádész zavartalan kocog tovább, míg észre nem veszi, hogy baj van, addig én automatikusan kapok a másik karja után, hogy egyikünk se essen el lehetőleg.
- Sajnálom, figyelmetlen voltam - engedem el a másikat, miközben fel sem pillantva hajolok le, hogy megsimogassam kutyám fejét. - Remélem nem okoztam nagy fájdalmat - sandítok fel az illetőre egy kedves mosoly mellett.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=822405#post822405][b]Helvey Belián Balázs - 2020.12.03. 20:36[/b][/url]

Mintha valahol teljesen normális dolog lenne az, hogy ő, ilyen későn, még idekint ücsörög. Itt a hét vége, ő pedig, ahogy azt ígérte, ahol tud, segít alapon vállalta el, hogy a zártkörű rendezvényen szolgál fel a pizzázóban, alkalmisként, mert miért ne kínozná magát, hogy aztán valami vacakra költse. Eddig úgy néz ki, új lábakra gyűjt, mert azt most lejárta, elszokott attól, hogy totál talpon van folyamatosan, amint az ember tanárnak áll, megtanul asztal mögött ülni és élvezni. Most is élvezi, noha nincs asztalra, csak a pad, ahova leült, lábát kinyújtva pihenteti azt és ugyan, ezt otthon is tenné, de leült, hogy váltson pár üzenetet a mobilján, aztán az történt, hogy már valami idétlen videót néz, természetesen macskákról és egymagában, némán rázza a nevetés, közben pedig cigarettázik. Kicsit hűvös van, de ő ezt jól bírja, és a helyiség fülledt levegője után, egyelőre erre is van szüksége, tudja, ha hazaér, talán zuhanyzás nélkül dől be az ágyba és reggelig meg sem moccan, ha az álom is sikerül. Ha nem, akkor végignéz valami filmet és aztán nekiáll még csesztetni a beadandóit. Jól áll időben, mindig egy keveset abból, ami távolabbi időpont, sokat, ami sürgős és nem pánikol, mert akkor dől az egész. Sok mindent tanult, főleg időt beosztani és ennek, úgy néz ki, senki sem issza meg a levét, nem is szeretné, így aztán, egy-két ilyen plusz alkalom belefér. Ez az utolsó tanéve a Bagolykőben, aztán az egyetem lazább, levelezőn maradva felszabadul kicsit, még csak fantáziál róla, mire fordítja majd azt az időt, de kétség sem fér hozzá, hogy meg lesz majd a módja.
A tér maga, minden tudása szerint kihalt már, a normális emberek alszanak, akik pörgősek, meg még valami szórakozásra alkalmas helyen vannak. Kifele menet ledöntött egy pohárka meggysört, mert annyira jó illata volt, hogy egész este azért sóvárgott, így külön öröm, hogy a dohány bukéja mellett, a kellemes íz emléke terjeng még ízlelőbimbóin. Nem emeli fel a fejét, elmerül még kicsit, mielőtt felállna innen, de félő, elkövette a legnagyobb hibát, leült és innen majd csak daruval szedik fel. Annyi baj legyen, gondolta, és a következő videóra nyomott.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=822901#post822901][b]Reiner Kende - 2020.12.11. 00:16[/b][/url]

Gödröcskéi bukkannak elő Boska szavaira, ahogy lesandít a mellette haladó lányra, épp úgy, mint tavaly nyáron, a Balatonon. Nem levitás prefektusként ismerte meg, sokkal inkább Bossányiék lánya volt, akivel átvészelheti a förtelmes család baráti találkozókat és a kötelező mosolygást. Zenét hallgattak, eldumáltak erről-arról és talán az ő nevetésük volt olyankor a szobában a legőszintébb. Most Kende azért lehet hálás, hogy van számára valaki, akire nem tekint teljesen idegenként. Könnyed léptekkel halad mellette, meleg kabátja zsebeibe süllyeszti kezét, mert bakker, állati hideg van. Éppen a tér felé vették az irányt, mert a fiú még nem mérte fel a Bagolyfalvi terepet, a szülei pedig mindent porfészeknek neveznek a telkük határán túl, meg na, azoknak amúgy sem hiszi szavát sem – Na de várj, akkor még mindig érdekel az úszás, igaz? – kérdez rá a lánynál elkapva egy korábbi beszélgetésük fonalát. Mert hát ha Kende, akkor víz és akkor úszás, meg ha víz és úszás, akkor Kende és akkor ezt meg is jegyzi a tinédzser fiú agya. Ez így is van. Megemeli ujját – Szavad ne feledd, de nekem kell egy mikulás sapesz – esik ki azonnal száján a fejébe ugrott gondolat, mielőtt még elfelejtené. Lemosolyog a lányra – egy barátomnak lesz – legyint, amolyan, ’nem fontos, csak szerváljuk be és helló’ üzenetnek szánva.
– Szóval, Boska – nyújtja el a szavakat - mi itt a kedvenc helyed gurl? – pislog maga elé, ahogy egyre több épület veszi őket körül.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=823642#post823642][b]Palotás Polli - 2020.12.27. 00:23[/b][/url]

Egy egész sor érzelem kavarog benne, ami legszívesebben felszínre törne, de nagyon sokat tanultak arról, hogy nem biztos, hogy a legszerencsésebb társaságban zizegni. Persze azért így is tipeg meg időnként szárnyal kicsit a keze, ahogy a beszélgetés fonala halad, de igyekszik visszafogni magát, annak ellenére, hogy annyira nem figyeli a körülöttük lévő tömeget. Hallja, hogy vonulnak el, érzi a mozgást, ami zavarja, de most csak Panna létezik a számára. A húga vállát átkarolva nézik együtt a kastélyt. - Majd megpróbállak beszöktetni. - Mondja határozottan. - Vagy legalábbis megkérem szépen. Arra nem mondhatnak nemet, nem igaz? - Ha nagyon szépen kéri Pollika, arra ki tudna nemet mondani. Állítólag nagyon szeretik a kastélyban, hát nem nagyszerű lenne, ha egyszerre két Palotás lány lenne bent? Legalább egy kicsit. Elvégre mi galibát is tudna okozni egy ilyen cuki 12 éves, főleg, ha a nővére vigyáz rá. - Be, vagy elhozom Őket, vagy Téged viszlek oda. - Ábrándozik plüssmackóként magához szorítva a nála magasabb húgocskáját, s egy utolsó pillantást vetve a kastélyra elengedi a lányt. Látja eleget az épületet, viszont Pannában mostanában nem tudott eleget gyönyörködni. - Szerintem nagyon fogod szereti őket. - Meggyőződése, hogy mindenkivel kijön, Panna is, akivel ő, és ő is bárkivel kijönne, akivel Panna. Annyi időt töltöttek együtt, bizonyosan egyformán választanak barátokat is. Azt hitte, hogy sokkal nehezebb lesz barátokat találnia, de rájött, hogy több a hozzá hasonló ember itt, mint valaha remélte. - Majd Neked is lesznek az előkészítőben, akiket feltétlen be kell mutatnod. - Hangjában játékos szigorúság van. Persze, hogy vigyázni akar a húgára, de ismeri annyira, hogy nem kell ellenőriznie. Azért az normális, ha ismerik egymás barátait. Azt azért nem tudná elképzelni, hogy az összes-összes barát együtt összejöjjön, mert az már túl nagy tömeg volna, de kis adagokban klassz lehet.
- Én még nem mertem megérinteni. Nem tudom, hogy szabad-e. Szabad? - Sosem jutott eszébe, hogy bármelyik tanára érinthető volna, az igazgatót pedig olyan különösen ritkán látja, hogy fel sem merült benne, hogy lehet. Tudja, hogy nem mindenki szereti a túlzott testi kontaktust, ő sem. Csak azokkal, akiket szeret. - Majd együtt megnézzük a könyveket. De amúgy a matekot lehet jobb lett volna anyuékkal, tudod, hogy ők jobbak... meg az angol... itt van? - Az angollal és a szüleivel mindig nagy hadi lábon állt, mert nagyon erőltették, hogy tanulja már meg, de mindig maradt. Ő kitartott amellett, hogy érteni akarja a Carment, úgyhogy franciául fog tanulni. Aztán rájött, hogy már nem is akarja érteni annyira a Carment. - Angolra lehet be kéne ülnöm. - Ismeri be zavartan a hajába túrva. Csak kéne neki is nyújtania valamit, ha már kapott egy Pannát. Egy hónap angolt mondjuk kibírna, nem?
Örül neki, hogy Áron végül is jó őrző-védő puffskeinnek bizonyult. Reméli, hogy nem harap titokban, mint a kutyák, mert akkor tőle is félnie kell, azt meg nem akar.
Bólogatva kibontja a kapott levelet. Valóban van benne nem  kevés költőpénz, hogy vegyenek Pannának az iskolához dolgokat, amiket kell, meg egy kis ráadás, hogy szórakozzanak valamerre. Meg rengeteg intő szó, hogy vigyázzanak egymásra, el ne hagyja a pénzt, jól tanuljanak, de tényleg vigyázzon a pénzre. És persze sok szeretet. - Bevásárolunk! - Emeli fel a fejét vigyorogva. Nagyon szereti a boltokat, amik a faluban vannak, csak az a baj, amikor emberek is vannak benne. De tök klassz dolgokat lehet kapni. - Pálcát, könyvet, tanszert. Meg amit kér a suli. Igazi shaneses leszel. Senszes? Előkészítős. - Sosem hallotta még kimondva, általában csak az előkészítőként hivatkozik rá mindenki. Valami angolos szó. Lehet tényleg be kéne üljön, mert amúgy franciásan sem tudná már kiejteni. - Jó lenne, ha még nem kéne bejárnod. Sok mindent kéne vennünk, ahogy nézem. Szépen kell megkérnünk, hátha elengednek minket. - Neki is órái vannak, de indokolt esetben csak elengedik. Annyira sokat nem tesz hozzá a jelenléte az esemény fényéhez.
A pályaudvarról a Boglyas térre érkeznek. - Ez itt a nagy tér. Boglyas tér. - Mutat körbe a díszes épületeken. - Az a sulid! - Látványosan nagy mozdulattal mutat át a tér túloldalára, ahol az impozáns épület van elkeritkezve, az udvarán épp gyerekek rohangálnak. - Be is mehetünk. Vaagy... késett a vonat és költhetjük a pénzt? - Fordul cinkos mosollyal Panna irányába. A szülei nem tudják, hogy kiben bíztak.
Majdnem 16 év Pollival.
És még mindig nem?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=824666#post824666][b]Vajda Liliána - 2021.01.16. 19:37[/b][/url]

Nagyon furcsa napjaim vannak, mint aki túlontúl szét van esve. Pedig nekem az nem szokásom, hiszen ennél sokkal nagyobb nyomás alatt is képes voltam igen jól teljesíteni. Most meg... mint aki bolond gombát fogyasztott. Nagyon furcsa érzés. Jól teljesítek, nem fekszem le úgy éjjel, hogy befejezetlen dolgaim vannak, mégis, napközben többször állok meg, azon mantrázva, hogy mely feladatok fejeztem be, és melyekkel vagyok még elmaradva. Hova kell mennem, kikkel kell beszélnem.
Legutóbb például, bevallani is szégyellem, azon kellett elgondolkoznom, hogy mi volt a leánykori nevem, és hirtelen fogalmam sem volt, és valószínűleg, ha pálcát tartottak volna a fejemhez, akkor se tudtam volna megmondani. Óriási nagy szerencse, hogy a kezembe volt az igazolványom, amin ott volt, és gyorsan túlestünk, az Eszterházy-Révay-Vajda cselekményszálon, hogy aztán tovább mehessen az élet. De bevallom, ha nem lett volna ott, akkor, bizony beégek, csúnyán. Mintha valami elszívná az eszem, de nem, mielőtt még bárkiben felmerülne, nem vagyok terhes, csak ez a tél ilyen hatással van rám, alig várom, hogy egy kis D-vitaminhoz jussak, és összeszedjem magam.
Ezzel a gondolattal hasítok át ma többedjére a téren, hogy egy újabb feladatot pipálhassak ki. Reggel a művházban kezdtem, balettal, onnan át a színházba, haza zuhanyozni, átöltözni, aztán vissza a hivatalba a polgármesterhez.
Megint a művház, újra a színház, és most, amikor menet közben ebédelek, gondolkozom azon, hogy szükségem van-e valamire még Daróczytól, vagy megleszek a hétre már, és nem akarom rabolni az idejét. Rémlik, hogy valami elmaradt, de egyelőre nem érzem, hogy olyan nagyon jelentőségteljes lenne. Szóval így haladok, harapva egyet a péksüteményből, amikor meghallom a zenét. Megtorpanva hallgatom, keresem a hangot, és amikor a lányt meglátom, lassan közelebb sétálok hozzá, és adok magamnak néhány pillanatot, hogy élvezzem a játékát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=825538#post825538][b]Helvey Belián Balázs - 2021.01.30. 20:30[/b][/url]

Megvan az, amikor valaki céltalanul létezik? Amikor mennek a napok, az órák és már nem számolja, nem tudja, szinte lehetetlennek veszi. Nappalok és éjjelek váltják egymást, égő szemekkel figyeli csak, ahogy a függöny mögött fény törekszik be, hiszen megint csak próbált, akart, de az álom nem jött. Nehéz a légzés, mert már mindene kezd jelezni, üvölteni, hogy valamit tenni kell. Vagy vége.
A születésnapja jött, a pultnál ült és bámulta, hogy a viasz arra a tortaszeletre csepeg, amit ajándékba kapott ünnepelni. De nem volt ott senki, csak Chewie, ő pedig csak bámulta, eloltotta a lángot és a hűtőbe tette, talán majd lakótársa megeszi. Ennyi volt az ünnep, egymaga, és nem bánta, senkitől sem várja el, hogy mindig vele legyenek, de egyedül érzi magát. Magány. Hiszen ez volt az alap, ő választotta, most pedig fuldoklik tőle, szorongatja a torkát. De az a nap már szinte évekkel ezelőtt is lehetett volna, lassan új hónap jön és mindjárt az év vége, de ahogy a könyveire nézett, becsukta az ajtót és elindult. Az erdőn át kerülve a faluban kötött ki, szombat van, nem tanít, nincs dolga az iskolában, nincs dolga sehol. Jobban akar lenni, jókedvű, vidám, mert egyszerűen elege van az apátiából, abból, ami benne van, de az üresség falja és falja, nem tudja, meddig és hogyan, meddig fog elérni, meddig terjeszkedik. Agya tudja a válaszokat, a jó válaszokat, ő mégsem azt akarja. Mert most akar, önzően akarja, vissza, maga mellé és nem, hiába ébred és fekszik úgy, hogy majd ma, majd holnap. És elege van. Vár, várni fog, de jobban akar lenni. Pár napja leitta magát, csúnyán, azóta állán egy seb ücsörög, tenyere horzsolt és bal térde sem a legjobb. Ilyen az, ha valaki pofával esik előre a lépcsőn, mert mulatni akart, de az alkohol sem válasz semmire. Szánalmat érez maga iránt, gúnyt, gyűlöletet. Most egyre jobban.
Ez nem én vagyok. Ez nem én vagyok. Nem lehetek.
Ő Belián, mindig mosolyog, mindig vicces, mindenki kedveli. Most egy árnyék sétál céltalanul, nem is nézi, merre és meddig. Talán a hegyekbe, egy másik faluba, világba. Alsóajkát szívja be, ami sebes, érzi a fémes ízt, amint végül lábfeje egy tornácba koccan, felnéz, hogy most akkora kört tett-e, hogy hazasétált. De nem. Más ajtó, más ismerős ajtó, ami mögött olyan alak létezik, akit régóta, elsők között ismert meg és váltak pajtásokká, pedig évek vannak közöttük, teljesen más világ és nem akadály. És erre most jön rá, most jön arra rá, hogy milyen régen nem látta. És hogy...
Észre sem veszi, de már kopog. Kopog, be szeretne menni, egy másik világban lenni. Csak ne itt. Csak ne a saját fejében.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=827865#post827865][b]Hollus Zádor Kelen - 2021.03.19. 21:29[/b][/url]

Azt mondják a magányos lelkek egymásra találnak. Hogy ez mennyire igaz az élet kegyetlen törvényszerűségei közepette, talán Zé sem tudja igazán. Hogy volt-e már tapasztalata benne? Mondhatni, lehetett is akár. Nem volt Mó is ugyanolyan magányos, mint ő? Vagy nem volt az édesanyjával is ugyanígy? Ugyanannyira biztos ebben, mint amennyire bizonytalan. Annyi magányos lélek van a világon. Miért nem találnak hát mind egymásra? Talán a magányos lelkekkel is az van, mint ahogyan a szerelmet írják körül az emberek. Majd akkor találnak egymásra, ha "megvan az igazi". Csak hát ha a szerelemben nincs ilyen, lehet hinni azt, hogy másban van?
Nem is igazán tudja miért járnak ilyen gondolatok a fejében, miközben a besötétedett utcákat rója. Ismét. Első nap. Még mindig. A jobb keze pedig ugyanúgy bekötözve, még mindig. Ez is csak jelzi, hogy nem fordult teljesen jóra ez a nap a hátralévő részében sem, mint ahogyan erre számított volna. Igencsak jól jött volna egy gyógyító, de úgy tűnik az élet úgy döntött, hogy ez holnapra marad. Mára pedig az intézkedés, és a maradék papírmunka, amiről annak rendje s módja szerint kiderülhetett, hogy még mindig nem teljesen kóser. Miért is lett volna az? Túl egyszerűen mentek volna akkor a dolgok.
Nem volt túl sok gondja egyébként a fájdalommal, a bájital kellőképpen eltompította azt is. Csak hát most jelzés értékkel bírva egyre jobban sajog és ég. Ő mégis kint sétál. Ismét egy ostoba hibát elkövetve ezzel? Talán. Ez még egyelőre nem derül ki, viszont a nyugalmas, sötétbe burkolózó falusi utcák annyira békések, csöndesen, ember nélküliek... Ilyenkor hamis biztonságérzet lengi körül, pedig ez még csak a második éjszakája itt. De jól döntött. Alighanem jól döntött.
Szokásos ruhadarabjai vannak rajta. Egyszerű, sötét, talán még kissé kopottasnak is mondható farmer, nem a szándékosan így megművel fajtából. A cipője... akár még azt is mondhatnánk rá, hogy tornacipő, de nem egészen, és teljesen fekete is. Viszont ennyi van csupán a kamaszos lázadásból az öltözködésében. Fekete szövetkabátszerű, majdnem a bokájáig leérő galléros talár fedi mustársárga hosszú ujjúját, a pálcája, kulcsai, s a mai napon újonnan szerzett iratok pedig egy kék színű bájital társaságában lapulnak a zsebeiben. Az iratok összecsavarva, félig kilógva.
Komótos léptekben sétál az utcán, elrévedezve útközben ezen-azon, amikor kiért a Boglyas térre. Járt már erre az elmúlt napban, de nem volt alkalma még jobban megszemlélni. Részint, meg leginkább másfelé ment, részint, mert napközben pedig roppantul sietett, már csak a sok ember miatt is. De most már van. Ideje, mint a tenger. Úgy sem tud aludni, gyógyító meg ilyenkor már sehol sincs épeszű, aki dolgozna. Akkor hát? Hova siessen?
Elsétál egy vörös hajú, csinos nő mellett, de igyekszik nem vetni felé pillantást, nehogy valami rosszat gondoljon, majd megáll a baglyos szökőkútnál. Zsebre dugja kezeit, s hallgatva a víz csobogását, mélyeket lélegezve hunyja le szemeit, megpróbálván kizárni minden érzelmet, ami csak megjelenhet. Ki tudja még milyen sikerrel. Szeme sarkából érzékeli a nőt, de ha az épp enne is, nem látja. Aztán a következő pillanatban, mielőtt még bármit is tehetne ellene, valami ismeretlen erő az univerzumban arra készteti, hogy megszólaljon. De mégis miért?
- Baglyok - jelenti ki az általános tényt, amit még a vak is láthat. Majd halvány mosoly kezd el játszadozni a szája sarkában. - Értem én, hogy bogoly-bagoly... de akkor is. Vizet köpő baglyok?
Igazából a hányó találóbb lett volna... De kihez is beszélek tulajdonképpen?
Megzavarodik egy pillanatra. Furcsa. Sosem szokott ilyet csinálni, hogy csak úgy hozzászól egy idegenhez. Aki lehet azóta már itt sincs, vagy nem is hallja. Még csak felé sem nézett. Lehet, hogy tényleg nem ártana meginnia egy újabb bájitalt, mielőtt még zavartabbnak érzi magát, és a következő pillanatban elkezd arról beszélni, hogy milyen bagolyfajnak tudná beazonosítani az itt látott műmadarakat, mint egy eszelős.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=827942#post827942][b]Mórocz A. Móric - 2021.03.21. 14:27[/b][/url]

Lehetetlenségnek tartom szavakba önteni, hogy mennyire unatkozom. Mármint komolyba, nincs rá megfelelő szó, mert a nagyon ide már nem elég. Valószínűleg tartom egyébként, hogy sokkal több időt töltök Kiscsibével, mint kellene, mer’ rendesen felkaptam a cuccomat a szobából, elindultam a nagyvilágba, hogy akkor én most foglalkozni fogok az illúzióval - elméleti szinten -, hiszen a friss levegő jó hatással van az agyunkra, nem? Tudja a franc, biztos ezt is brit tudósok állapították meg, de a tavaszi levegő, ha mást egyelőre nem is tett, az biztos, hogy felébresztett. Fejesemből üvölt egy ItaloBrothers dal, aminek nagyon mély dalszövege van, jobb kezemben szorongatom a cuccaimat, míg bal kezem mutatóujjával mutogatok random emberekre énekelve, ahogy haladok lefelé a kastélyból a falu irányába. Biztos értékelik a jókedvem.
Éppen becsusszanok a térre az egyik arra vezető útról, hogy helyből ugorjak fel egy padra és álljak neki fennhangon. - Boom boom boom, That’s how it goes, Everybody get your hands up, come close - nos, a Boom című dal, gondolom mindenki is tudja, de azért elárulom, hogy nem arról szól, hogy kitartott kisujjal teát szürcsölsz. - We gonna dance the day and the whole damn night, Rock rock your body alright - mozgatom meg csípőmet, majd állok meg azonnal, ahogy meglátom a téren átsétáló alakot. Szélesen vigyorogva ugrok le a padról, majd szökkenek a férfi után. - CSÓKOLOM RUBEN BÁCSI - nem mondom, hogy kiabálok, de azért kiabálok, mivel a fejembe még mindig üvölt a dal, szóval kell pár másodpercnyi idő, amíg leesik. Kikapcsolom, letolom a fejemről a fejest, majd pislogok felfelé Ruben bácsira. - Képzelje Ruben bácsi, éppen az illúzióval terveztem foglalkozni. Nem remek, hogy éppen most találkozunk? Gondolom magának nem remek, de én maga helyett is örülök - bólintok egy határozottat, majd vigyorgok fel továbbra is rá. A képlet egyszerű: én tanulom az illúziót, Ruben bácsi bejegyzett, éppen gyakorolni készültem, ő pedig már tud egyet s mást. Én mondom, hogy mindenki is azt akarta, hogy talázzunk ma itt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=829334#post829334][b]Mihályfi Eleonóra Amira - 2021.04.09. 22:35[/b][/url]

Egészen megkedvelte a városka hangulatát. Nem tagadja, hogy furcsa ez a nagyváros nyüzsgő pezsgése után, de valahogy, valamiért magával ragadja. Olyan bájos és elragadó a maga egyszerűségével. A gondolattal, hogy végre nem kell elfojtania a mágiáját, elvégre itt a közvetlen környezete mind csupa mágiahasználó. Fenomenális érzés, de tényleg! az iskolával is elég jól megvan, sokkal befogadóbbak és elfogadóbbak, mint a muglik közt. Talán azért, mert annyi különböző nemzetiségű mágustanonc keveredik itt, hogy láttak már ennél furcsábbat is. Persze, vannak akik megütköznek rajta, az öltözékén vagy éppen a szokásain, de kevesebben mernek beszólni. Talán azért, mert megmutatta már az elején hogy ő igenis képes domináns fél lenni és ha kell, akkor nem fél megemelni a hangját, vagy éppen belemenni egy kulturált vitába. Röviden tehát az apján kívül egészen élvezi a helyzetet. Őt nem tudja megszokni, egyszerűen mintha minden porcikája tiltakozna ellene. Tudja, hogy ez nem így van és minden imájában kéri Allahot, hogy segítsen rajtuk. Egyelőre úgy tűnik, vannak fontosabb dolgai is.
Jelenleg is épp otthonról menekül. Jó kifogás, hogy szeretné megismerni a város minden zugát, elvégre ha minden jól megy a következő évekre tartósan berendezkedhet. S ha elmegy otthonról valóban nem csinál mást, csak fel-alá sétál az utcákon, benéz az üzletekbe, elücsörög a játszótéren. Vagy leül beszélgetni olyanokkal, akikről úgy véli, hogy szükségük lehet a segítségére. Persze az a vigasz amit nyújtani képes átmeneti csupán, de mégis, talán néhány percnyi nyugalmat hoz, s már ez is több mint a semmi.
Céltalanná vélt bolyongása hirtelen más irányt vesz, ahogy meglátja a nőt. Érzi, hogy fáradt és feszült és szomorú, hogy szüksége lenne most valakire, akinek a vállán kisírhatja magát. Nem váratja hát sokáig, magabiztos, ruganyos léptekkel közelít hozzá, majd mikor kartávolságon belülre kerül megérinti a vállát.
- Ne haragudjon, de úgy látom szüksége lenne egy kis segítségre – mosolyog rá kedvesen. Egész lényéből éteri nyugalom hiányzik, az ember úgy érzi, hogy ez a kis csitri valóban képes elhozni a hőn áhított megváltást a szenvedés démonaitól.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=833460#post833460][b]Helvey Belián Balázs - 2021.06.30. 18:53[/b][/url]

A patikák közelében ólálkodott, ólálkodik megint. Erős a késztetés, hogy bemenjen, hogy megvegye és ismét magába döntse. Szükséges bájitalait már régen, időben beszerezte a kórságra, ez csupán egy vágy, annak a vágya, amelyre mostanság túlságosan is rákapott. Utolsó utáni alkalom volt, amikor egy fülledt hajnalban ijesztett magára, a fürdőszobában ülve, reszketve. Ott volt vége valaminek, az elkeseredett próbálkozásoknak és a félelemnek. Rá egy hétre már szakemberrel találkozott és a Telihold után megesett az első alkalom is. Elindulni mindenhova nehéz, hát még haladni is rajta, követni az ösvényt. Elmondott mindent, minden apró titkot, óhajt, bármit, amit csak lehetett. Lebontotta egy idegen előtt a falat, mert vele szemben nincsenek elvárásai; amíg fizet és tart, addig azt kapja, amire vágyik: hogy valamit visszakapjon önmagából.
Ma ugyan nem volt foglalkozás, de nehezen tartja magát. Nem kelt jó lábban, talán kialvatlansága kezdi felemészteni a hangulatát, ami, valljuk be, alapvetően ingadozik mindig is. Végül, minden késztetés ellenére nem ment be egyik ajtón sem, ugyan nincs az a pokoli meleg, mégis érzi, hogy kissé megizzadt a tenyere és homloka. Látja maga előtt, ahogy talán holnap veszti el a csatát és lépi meg, ma, mégis, csak három gombócnyi fagylaltot vett, a bevásárlólistán kívüli tételek mellé. Ezek táskájában pihennek, ő pedig az árnyékba húzódott le, miután körözgetett kicsit. Elégedetten ízleli a dinnyés ízt, most az jön, a csoki a tetejéről már elfogyott. Olyan átlagos kép ez, aminek lennie kell. Átlagos napok kellenek, rutin, amelyben megleli a biztonságot, szokások arra, ha esetleg megbillenne és szüksége lenne valamire. A vásárolgatás nem az ő terepe, néha el van vele, szerencsére ennek tárcája örül inkább, mintsem ő maga. Az ég felé pillant, hiszen némi esőt jósoltak, egyelőre azonban ennek csak körbe van némi jele, mintha ott megragadt volna és csak körbe öleli a fülledt levegő a városkát, mintsem megáldaná egy kis csapadékkal. Felsóhajt és foglalkozik a dinnyearomával tovább, miközben agya csendben kattog.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=834396#post834396][b]Helvey Belián Balázs - 2021.07.15. 21:52[/b][/url]

Azt mondják, akivel nincs rendben minden, az görcsösen rendben tartja a környezetét. Ez így is van, mégis, érzi, hogy valami még hiányzik. Aztán ajánlottak neki pár dolgot és úgy volt vele, miért ne? Kevésbé káros szokások kellenek neki, mint a bagó, az ital, vagy éppen annál több és másabb. Elgondolkodott Hay kötögetős ötletén is, de miután képes a saját cipőfűzőjével is összeveszni, mert körülbelül hajóscsomót köt rá véletlen, elképzelni, hogy a fonallal, cérnával mi a bánatot művelve. Inkább nem. Aztán úgy nagyon nem is maradt más: rajzolni jobb, ha neki sem áll, színezni nincs affinitása, bár a Trónok Harcás színező tetszik neki. Bár annyi piros ceruza nincs a világon, mint ami oda kellene, mégsem vette meg végül. A növényeket persze nem hagyja magára, fura is lenne, ha amiért tanult és amit végigvitt, illetve ami képes mindig megnyugtatni, egyszeriben maradna el. Így fanyalodott arra, hogy az apróhirdetéseket olvasgatta. Főzhetne különleges bájitalokat, rendezhet udvart, persze ezt inkább mugliföldön. Egy jó fűnyírás, abban már évek óta nem volt része. Pedig nincs is jobb, kiszakadt farmerben, félmeztelen tologatni azt a szart, negyven fokban. Annak is megvan a feelingje, de sokat kellene utazni. Végül, így talált rá a műhelyre, amely ugyan nem segédet keres, egyszerűen felajánlotta szolgáltatásait, szerényen és lényegre törően. Bár nem kell egy bútorát sem felújítani, nem is azért megy, hanem inkább érdeklődni, hátha kedvet kap ahhoz, hogy pár dolgot mégis kipofozgasson. Nemigen ért hozzá, nem ő a legnagyobb ezermester a környéken, amit tud, azt kell, össze tud rakni egy svéd bútort, bár néha sokadjára, azonban itt ezek koptak jócskán. A legtöbb tárgy simán tud önjavító lenni, vagy pikk-pakk összeáll, esetleg eleve kihívás tönkretenni, így nem kellett azzal törődni, hogy most hova üsse be azt a szöget. Hát, egy utat megér, jobb dolga úgysincs. Kezdi néha túlságosan felkapni a vizet azon, ahogy lakótársa beszél vele, lehetséges, hogy mivel még nincs teljesen rendben, ügyelnie kell a toleranciaküszöbre. Vagy tényleg elege lett belőle és jobb lenne, ha máshol keresne lakhatást. Fogalma sincs, de nincs türelme ezen rágódni és beszélni róla, úgyis ki lenne röhögve, hogy hisztis barom. Sóhajt egyet.
A műhelyhez érve csekkolja, hogy azért nyitvatartási időben legyen, majd besétál. Csendben néz körbe, néz meg egy-egy kitett holmit, majd végül megállva kutatja tekintete a férfit, aki a Tamás nevet viseli. Bizonyára nem áll mindig vigyázzban arra várva, ki tér be, ezer dolga lehet, ő meg jött, hogy feltartsa. Szép lesz.
- Jó napot! - köszön hangosabban, de nem kiabálva, nehogy az legyen, hogy itt ordibál, azt két lépésre van tőle.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=836076#post836076][b]Létai Roland - 2021.08.22. 16:15[/b][/url]

Szép esténk lesz ma. Már tart a vizsgaidőszak, de nem igazán érintett meg, ahogy eddig sem, amióta ide járok. Mivel elég jól tanulok... állj, miért is?! Mert én ugye muglivérű vagyok, és a varászvilág tantárgyai sokkal érdekesebbek. Oké, nem mind, hiszen a töri itt is töri, évszámokkal, fejlődéssel és hasonló bohócokkal, mint az emberi történelemben. Tényleg gáz, hogy nem vettem én sem észre, hogy van ez a másik világ, de el kell ismerni, bujkálni fantasztikusan tudnak a varázslók és boszorkák.
Ma kényelmesbe csaptam magam, semmi cicoma, egy kis Gucci melegítő, egy baseball sapka és máris mentem le este a faluba. Most egy kicsit a magam ura akartam lenni, akkor is, ha a manók elég jól főznek. Kellett a friss levegő is, szóval valamelyik kajáldába majdcsak megtömöm a fejem, egyedül. Senki sem ért rá ma, vagy azt hazudta, hogy tanul, vagy csak nem vágyott a társaságomra, amit elég nehéz elképzelni ugyebár. De annyira azért nem hatott meg, csak megjegyeztem, nem kell aggódni. Már a városka főtere felé közelítek, természetesen a csajokat lesve, mert miért is ne. Kicsit későbbre is jár, mint errefelé a vacsoraidőt gondolnák, szóval az is belejátszhat. De megakad a szemem három srácon, meg egy csajon. Mondjuk a csajt nem nagyon látom, csak a hangja ismerős. Ezen kívül nemleges választ ad minden közeledésre. Alapvetően elnézném ezt egy darabig, de ki kellene próbálnom magam megmentőként. Szóval lassan lépkedek oda, miközben felismerem a barna bőrű évfolyamtársam, Hudsont. Ami azt illetti nem csodálom, hogy bejön a srácoknak, habár az ittassági mértékük lehet az, ami ennyire felbátoríthatta őket. A farmerrucis csajhoz amúgy nem mernének odamenni józanul, de én igen, és most is azt teszem.
- Helló Zája baba, hát itt vársz rám? Kik az udvarlóid? - lépek át kettő között, kicsit megvállazva őket, csak annyira, hogy érezzék, megjött A pasi. Odalépek Zay-hoz és megölelem őt, de azért úgy, hogy elég szoros legyen, jusson egy kis élvezet. - Van valami gond? - kérdezem a fülébe súgva, miközben az arcára adok egy puszit, mintha komolyabban ismernénk egymást. Sajnos ismerettségünk elég szűk mezsgyén mozog, de ezen még változtathatunk. Kicsit elszúrtam, szerintem egy smárban is benne lett volna, ha már én vagyok a megmentő.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=836545#post836545][b]Rothstein Elektra - 2021.09.04. 11:31[/b][/url]

Korábban indult el otthonról, hogy még egy kávét megigyon, mielőtt belépne a rádió épületébe. Hosszú, nehéz hetek állnak mögötte. Nem volt kedve a zajhoz és tömeghez, amit ilyen tájt az Espresso Patronum kínál. Így saját, baglyokkal díszített termoszában hozta el a különleges, mondhatni ősziesen fűszeres fekete aranyat. Lassan kortyol bele az italba. Kiélvez minden ízt és aromát. A főzet keserédes nyomot hagy ajkán bűnjel gyanánt. Fázósan húzza össze magát a mind hűvösebb estében. Gondolatai komótosan sorjáznak afféle apróságokon, mint a mai adásmenet, hogy azután, megpillantva egy hazafelé ballagó családot Imolára terelődjenek. Néhány nap és az aprónép belép az Előkészítő kapuján. Aggodalom járja át hősnőnk szívét. Elmúlik valaha? Soha. Akkor is félti majd, amikor első napja lesz a Bagolykőben, vagy bármilyen más iskolában, ha varázserőnek híján volna mégis. Talán csak lassabban érik be kortársainál? Meglehet. Legalábbis ebben bízik. Sorsáról gondoskodott. Történjék bármi, a lánya jó kezekben lesz. Elmerengve néz maga elé, ahogy a fény és hő mind csökken körülötte. A színek eltompulnak, Bogolyfalva városát pedig utoléri az alkonyat. Mintha ezer éve lett volna, hogy ide költözött. Mennyi minden történt azóta...Az élete sodró lendületű folyóvá nőtt, amibe párszor kishíján belefulladt. Vajon mások is így élik meg a sorsukat? Ki tudja. Vajon mi lehet a Gyöngyhalásszal? Még most is le-lefuttat néhány keresést, hogy hátha mégis rájönnek kicsoda valójában. Azonban a férfi színét azóta, hogy nála járt és segített rajta, amikor minden összeomlott körülötte, nem látta. Szülei nem panaszkodtak rá, de nem is emlegették. Úgy lehet beletörődött sorsába és éli az életét, csendben, békében. Talán neki van igaza. - Így kellene neked is csinálnod - szólal meg belső hangja morózus karcossággal - Meghúzni magam. Visszavonulni. Láthatatlanná válni, mintha nem is léteznék - folytatja az eszmefuttatást, miközben újabb melegítő kortyot vesz le kávéjából - Az nem én lennék. Nekem a tűzvonalban a helyem - jelenti ki méltatlankodva, s belső hangját dac és büszkeség árnyalja - Na persze, pont ott, ahol bármikor meghalhatsz, vagy úgy jársz majd, mint Otília - érkezik is rá az élesen karikírozott riposzt, mely egy instant tarkólövéssel felér. Nagyot szusszanva adja hát meg magát Elektra a legerősebb fegyvernek, amiben mindenek felett hisz. Az Igazságnak. Lemondón megrázza fejét, mert rá kell jönnie, hogy csak úgy tud egy Hege nélküli, új és talán beletörődöttebb életet kezdeni, ha előtte minden szálat elvarr, mely múltjában szabadon lebeg. Imoláét és szüleiét pár napja, az ügyvédnél sikerült. A férfiét is mondhatni. A pub előtti találkozásukkor elmondta, amit a másiknak tudnia kellett. Már csak ő maga maradt hátra. Saját fonalát kellene biztos kikötőbe horgonyoznia. Talán a Méhes ügy és Mark majd segítenek ebben. De vajon, hogy van Zsófia?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=837739#post837739][b]Helvey Belián Balázs - 2021.10.05. 19:36[/b][/url]

A nap már jócskán a horizont alá bukott, a csillagok bújnak elő, melyeket tépett felhőfoszlányok takargatnak itt-ott. Nem ígér esőt a mai éjszaka, de érezhetően hűvös szellő kúszik be az épületek között a faluba, az utcákra. Az lakosok java már visszahúzódott a kellemesen meleg házaikba, hogy elüssék még a nap utolsó óráit, ki épp mivel. Akik még kint lézengnek, vagy haza, vagy másfelé igyekeznek, hangtalan és mégis hangos forgatag. Vidám, harsány nevetés és énekszó szökik ki a pubból, ahogy elhalad a közelében, az ajtó csapódik és a maroknyi fiatal elindul a falu vége felé, talán a kastélyba. Onnan már órákkal korábban eljött, eddig evéssel és jóféle beszélgetéssel ütötte el az időt pár végzőssel az utolsó évfolyamról. Hallgatta, hogy mik a tervek, álmok, miközben sört kértek és fogyasztottak. Nem leinni akarta magát, ez csak olyan kelléke volt az estének, semmi több, mivel evett, nem is érzi meg. Csak akkor, amikor könnyített magán indulás előtt, majd elköszönve bújt bele a vékony kabátba, amit azért vett fel, mert Hayden már megjegyezte, hogy pólóban nem kellene mászkálnia, mert fáznak azok, akik ránéznek. Kilépve kotor a zsebében, majd battyog vissza, hogy ott maradt öngyújtóját szedje össze a dobozzal együtt. A kor ugyebár. Immáron véglegesen elindulva gyújt rá, ráérősre véve lépteit, egyszeriben kerülővel indul egy körre a faluba. Az idő neki kellemes, az Újhold összetéveszthetetlen energiái járják át és ilyenkor hegyet mászni is tudna, hát még szép, hogy kint tölti az időt, míg lehet. Nem húzza a feszült ciklus idegeit, nem kínozza semmi olyan emlék, kép, amelytől összeszorulna a mellkasa. Akárhogy is nézi, minden nappal egyre könnyebb és egyre haloványabb egy rész, amelyet sokak szerint már ki kellett volna rég dobnia. Nem tudja eldönteni, hogy ez így jó vagy rossz, ugyanis az elfojtás hozott pár, kellemetlen mellékhatást, az ürességet, így erről majd jó lesz, ha előbb vagy utóbb beszél valakinek. Majd. Most szeretné kiélvezni, hogy jó.
Befordul a sarkon és az első kukánál kidobja a csikket. Hall valakit a közelben neszelni, de míg konkrétan nem neki szól, nem foglalkozik vele. Egy pillanatra akad meg rajta a tekintete, úgy néz ki, hogy ő ma már nem szomjas és már rázza is a fejét. Ismerős momentum, de lekopogja, vagy egyre ügyesebb részeg vagy tényleg nem iszik már annyit. Azért kicsit lassabban lép tovább, ha elesne, azért még lelkiismerete akad, felsegítené.
 

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=837859#post837859][b]Nemes Balázs - 2021.10.08. 17:59[/b][/url]

Évente többször is szerveződtek az országban szegényeket segítő rendezvények, voltak adománygyűjtő estélyek és koncertek, Karácsony környékén használt játékokat és ruhákat gyűjtöttek össze a szegényeknek, s akadtak időszakok, amikor étellel vagy segélycsomagokkal látták el a rászorulókat. Ez nem volt másként Bogolyfalván sem, ahol épp most köszöntött be az ősz, s ezzel együtt a hideg. S míg egyesek a kellemesen fűtött, meleg otthonaikban tölthették el estéiket, sokan odahaza fagyoskodtak és szűkölködtek. Papként kötelességemnek éreztem, hogy beszálljak az elesettek megsegítésébe, fel is kerestem az egyik szervezőt, aki nem más volt, mint a polgármester felesége. Párszor egyeztettünk, hogy , s mint tudnánk segíteni, és el is érkezett a pillanat.
A sátrat már felállították a téren, néhány asztalt is elhelyeztek, meg egy nagy bográcsot, amiben készültünk megfőzni a finom babgulyást. Emellett néhány segítő már ott toporgott, várva az instrukciókat, mert a babgulyás mellett bizony csomagokat is kellett volna készíteni, melybe az énekkarosaim is közreműködtek.
- Várjatok kicsit lányok, esetleg szelektálhatnátok a dobozok tartalmát, hogy miben-mi van, aztán hamarosan érkezik a polgármesterasszony, és majd elmondja, hogy mit is kéne csinálni pontosan - mondtam a lányoknak, majd a nyakamba kötöttem a kötényt, mert a főzést azt bevállaltam. Neki is álltam a hús felkockázásának, közben néha felpillantottam, hogy vajon Lizi hol lehet, reméltem, hogy nem érte őt semmi baj, s időben ideér.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=838709#post838709][b]Ágoston Simon - 2021.10.31. 11:32[/b][/url]

Nagyon hiányzik a szökőkút hangja, mivel nyáron igen sok időt töltöttem a téren és megszoktam a csobbanás nyugtató zaját. Eleinte kicsit zavart, de pár nap múlva hozzászoktam és később meg is szerettem. A kezem a zsebemben pihen, és egy vastag szürke kockás mintás kabátban feszítve levegőzöm, a kastély környékén a levegőt teljesen másnak érzem, a falusinál nincsen jobb. Régi mondás bizony, de még is igaz. Lebiggyesztett ajakkal állok a kút előtt, és az eget fürkészem. Kellemes napsütéses napunk van, viszont nagyon hűvös szél fújja le a fákról a sárga színben pompázó leveleket. A felettem magasodó hatalmas fán csak sárga színű levelek sorakoznak, míg a mellette elhelyezkedőn rozsdabarna színűek. A levelek, akár egy színvonalas előadás, szinte lejtik a táncot miközben hullanak alább. Nálam van egy kötet, amelyet a könyvtárból kölcsönöztem. Eszembe jut, hogy szép emlék lesz majd idős koromban nézegetni egy emléket a mai napról. Felkapok a földről egy közepes méretű szerteágazó sárga levelet, a könyvet a középéig lapozom majd elhelyezem benne az emlékdarabot. Pár hétig szárítom benne, majd beragasztom a régi naplómba. A padokon falusi idős nénik, és lakosok terpeszkednek, és beszélgetnek a hírekről. Az egyik nő arról panaszkodik hogy brutális áremeléseket tapasztalt az egyik közeli boltban, a következő padon kisgyerekes édesanya panaszkodik valakinek mobiltelefon. Az azt követő padon megint egy nő ül, akit már ismerek és szívesen beszélgetek vele.
- Szia! Szabad leülnöm melléd? – kérdezem, majd várom a kollegina válaszát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=838929#post838929][b]Vattai Júlia - 2021.11.06. 21:53[/b][/url]

Will
Másnaposok piknikje|Ruha a pulcsival|Előzmény
______________________________________________________

Most már végképp nincs kifogásom a kapát ellen így elfogadva azt indulunk meg beszerezni az élelemet.
Valami kis pékségbe álltunk meg, de mivel egyikünk se akart igazán benn maradni elvitelre kértünk. Én mindenképp ragaszkodtam egy kávéhoz. Elég jól szolgáltam, ugyan olyan dolgokat nem tettem, amit másokkal szoktam. Ami furcsa is volt. Sohasem csináltam még ilyet. Egy férfival együtt tölteni az estét nem állt tőlem távol, de azt nem végigdugni vagy reggelig ott maradni, sőt reggelizni vele már egészen más kategória. Szinte úgy érzem magam mint aki életében először megy el randizni. Egyáltalán ez randi? Vagy valami baráti kirándulás, hogy ne legyen egyedül? Olyan tettek után nem lehet könnyű egyedül maradni.
- Itt jó lesz? -Mutatok a szökőkút peremére, ami elég szélesnek tűnik, hogy kényelmesen elférjen rajta az ember. Közben a nap is kisüt és viszonylag meleg időt varázsol a zord reggelből. Szinte élvezhető az egész. Leterítem a kabátot, lévén, hogy ennek már mindegy és arra helyezkedek el arcomat a nap felé emelve. Meleg, és ez annyira kibaszottul jó érzés.
- Megkaphatom a kávémat? - nézek rá kinyújtva a kezem.
- Milyen szerencse, hogy épp nyitva volt az a kis pékség, szerintem mi voltunk az első vevői - kezdtem el csacsogni. Igazából nem tudtam, mit kéne mondani, annyi kérdésem van, de mind ahhoz kapcsolódó amire nem vagyok biztos, hogy válaszolni szeretne.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=839641#post839641][b]Lorin Annie Brightmore - 2021.12.01. 14:25[/b][/url]

Vannak jó meg rossz ötletek. Ez az ötlet, huh. Egyelőre fogalmam sincs, hogy milyen lesz, de remélem, hogy nem rossz. Hogy… hogy örül nekem. Meg a döntésemnek. Nem, ez sem házasság, sem gyerek, nem az, hogy teletetováltatom magam, és mostantól leborotvált fejjel, szakadt cuccokban mászkálok. Én csak… hazajöttem. Haza. Meglátjuk, hogy haza-e. Amúgy az egész úton nem izgultam annyira, mint most. De most nagyon. Viszont itt vagyok.
Cathet még útközben megkértem, hogy írjon egy rövid levelet neki, hogy az ő kézírását lássa, és ne az enyémet. Csak annyit, hogy töltse velem, vagyis a levél írójával az estét, és játékosan odabiggyesztette, hogy a fehér kabátos lesz, aki a második padnál várja, a Boglyas téren. Hogy miért éppen itt? Mert a mi történetünk itt indult. A második padnál, a Boglyason, a fehér kabátban. És itt vagyok most is, noha, minden lépéssel egyre egyértelműbbé téve, hogy nem Cath vagyok. Hiszen magasabb vagyok és vékonyabb, ő sokkal nőiesebb formákkal rendelkezik, így hát, egészen biztos, hogy a fehér kabátos alak nem lehet ő. Nem, ő csak én lehetek. Vagy valaki, aki rám hasonlít.
Háttal állok neki, közben az órámat figyelem, és nagyon remélem, hogy eljön. El kell jönnie. Hiszen, ez egy fontos este, fontos döntés. Jaj Denis, csak gyere el. Szusszanva engedem ki a levegőmet, megemelem picit a fejem, hogy a fényeket nézzem, és miközben finoman harapdálom a szám belsejét, azon gondolkozom, hogy ez egy nagyon rossz ötlet, mert, ha meg hirtelen mozdulatok vannak, akkor elharapom, ő ideges lesz, pedig a saját hülyeségemből történt. Még egy perc. Amúgy a bátyám pontos szokott lenni? Sosem tudom, mert sosem számított az idő, csak, hogy vele lehessek, de most, na most nagyon kéne tudnom. Csak jöjjön el. Ó Jaj, hogy mit tettem. Ja igen, ne rágjam a szám belsejét, hasznos volna.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=839865#post839865][b]Vattai Júlia - 2021.12.06. 22:49[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=839872#post839872][b]William Martin Krise - 2021.12.06. 23:53[/b][/url]

Másfél hét - talán kettő, nem számolta. De pont másfél - vagy két - héttel több ez csöndben, mint amit ép ésszel képes elviselni.
Az első napokban sértett volt - menjen a fenébe a manipulatív kis féreg! Semmi szüksége sincs se rá, sem az okoskodására, a pofozkodásra, a hajára, a puha bőrére, arra, hogy annyira idegőrlően elérhetetlen. Az ő élete is nyugodtabb lesz, ha abbahagyja a játszadozást, Júlia így is kényelmetlenül sok helyet foglal el a gondolatai között, már-már egészségtelen. Gyűlöletes kis ribanc.
A következő napok magánnyal teltek. Talált egy bontatlan üveg rumot a hűtő alján, hirtelen lelkesedés járta át, amíg a dohányzóasztalhoz cipelte: a Kapitány örülni fog neki. A felismerés keserű ködként ereszkedett rá: valójában senki sincs ezen a nyomorult világon, akihez szólhat.
Másnap írta az első üzenetet. Majd a rá következőn a következőt. Végül egy harmadikat.
Tisztelhetnéd magad annyira, hogy nem borulsz térdre előtte - csak egy lány.
A lány, akinek hosszú, göndör haja megbillen a hajnali szélben a halogénizzók alatt, a pubból hazafelé menet.
   -  Júlia! Júlia, várj!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=840750#post840750][b]Rothstein Elektra - 2021.12.24. 17:11[/b][/url]

Sapkája alól kilógó sötét fürtjeit a lámpák fényében szikrázó hópelyhek pettyezik. Kesztyűbe bújtatott, vékony ujjai termoszára kulcsolódnak, s lélegzetének párafellege követi. Bakancsa nyoma hamar eltűnik a szaladó hóesésben, ahogy befelé sétál munkahelyére ezen a szentestén. Csendes a város. Hősnőnk szívében sem dúl vihar. Békés és vidám, hiszen minden olyan szépen alakult eddig. Imolával, a szüleivel, Tamással és az ő anyukájával együtt ülték körül az ünnepi asztalt, a Holdfény 33-ban gyűlve össze. Szegedi halászlevet, töltött káposztát és hatlapos mézest ettek. Mellé fűszeres almapuncsot ittak és a közösen töltött értékes idő mellett, apróbb-nagyobb ajándékokkal szereztek örömet egymásnak. Imola rajzolt mindenkinek valamit. Hősnőnk szíve, sajátját nézegetve, bármilyen boldog is volt, kicsit mégis elnehezült. Egy pillanatra felrémlett előtte az aprónép egy másik alkotásának emléke. Tamástól egy különleges, mahagóni lemeztároló állványt kapott. Margit nénitől egy fényképalbumot, hogy legyen mit megtöltenie emlékekkel. Szülei pedig egy ezüst medállal lepték meg lányukat. Az ékszert kinyitva Imola, Róbert és Iza mosolyogtak vissza rá az egyik, míg férje Zoli, kisfia Peti és jóbarátjuk Marcell a másik oldalról a benne lévő képekről. - Így mindig melletted leszünk - súgta oda neki apja, ahogy fel segítette tenni nyakába az ajándékot. Fejét rázva gondol vissza a pillanatra. Beérve az épületbe jellegzetes zajok, kellemes meleg és a konferencia szobában álló fenyőfa illata fogadja. Egyenesen az "A" stúdióba veszi az irányt, ahol kollégája már javában pörgeti a lemezeket. Elektra rutinos, macskákat megszégyenítő nesztelenséggel lép be az üvegezett kalitkára emlékeztető helyiségbe, hogy kabátjától megválva nekikezdhessen a műsorára való felkészülésnek. Felvételről fog leadni pár témába vágó beszélgetést, amiket szándéka szerint remek dalokkal kísér le majd.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=840796#post840796][b]Bácskai Lénárt - 2021.12.25. 20:07[/b][/url]

Orráig húzza sálját, sapkája pedig szemöldökéig elnyeli a fejét. Épp csak hosszú, pirosra dermedt orra kandikál ki. Körbeforog a téren, oldalán átalvetett iskolatáska, teteje felnyitva, hogy jobban hozzáférjen a tartalmához. Szipog egyet, majd benyúl, hogy kihúzzon egy lapot. Kicsit kotorászik még, majd egy másikat is előhúz, összeméri őket s elégedetten állapítja meg, hogy a terve még mindig remek.
Munkát és lakást fog keresni. Egyszerre. Vagy egymás után. Lehetőleg ebben a sorrendben. Odalép az egyik épület falához, feligazgatja az egyik lapot, nézegeti innen-onnan, hogy egyenes legyen, aztán ragasztót kotor elő a zsebéből és felrögzíti a hirdetéseit a házfalra. Talán nem fognak leesni. Következőnek egy oszlopot szemel ki, valamivel simább felületnek tűnik. Oda is siet hosszú léptekkel, de mielőtt még csinálhatna valamit, egy ajtó nyílik mögötte s egy morcos vénember dugja ki a fejét. Öklét rázva elküldi Lénártot, levandálozza és az aurorokkal fenyegetőzik. Lénártnak fogalma sincs, hogy tényleg kijönnének-e az aurorok, de azért kicsit odébb üget, betér egy mellékutcába s ott várja meg, míg csukódni hallja az ajtót.
Várakozás közben mocorgás támad a kabátjában. Egy fekete kutyaorr bukkan ki, majd egy rózsaszín nyelv képen törli a fiút. Rögtön vigyorogni kezd s kicsit lehúzza a cipzárját, hogy Sissi szétnézhessen, ha már felébredt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=841063#post841063][b]Ágoston Simon - 2021.12.27. 19:51[/b][/url]

Szeretem ezeket a karácsonyi hangulatú rendezvényeket, fel tudják dobni ünnepekor az emberek szürkén borongós napjait. Nem is láttam ehhez hasonlatos szép úgymond kirakodóvásárt, ez a Bogolyfalvi az eddigi favoritom. A szüleimet is el kellett volna hozni, de ők idén karácsonyra Franciaországba utaztak a nagynénémhez aki egy francia férfihoz ment hozzá. Edit néném már harmadjára ment férjhez, és egy kicsit utálatos nőszemély de mivel szokott támogatni anyagilag nekem nincs vele bajom, szeretem. Különben is apámmal vannak problémái, az meg már az ő gondjuk. Egyedül nem is lenne élveztes gyönyörködni a környékben, így tegnap tanítás után elhívtam magammal Hellát. Örülök neki hogy igent mondott, mert eddig csak értekezleten tudtunk beszélni, mivel az órák mellett vannak tanári kötelességeink is. Nem tudok sokat a nőről, de rossz szavam nem lehet rá mivel velem mindig szívélyesen és tisztelettel beszélt. Ezt becsülöm leginkább egy emberben, hogy a másiknak is meg adja azt a kellő tiszteletet, amit ő is elvárhat. Meglátok egy cukorka árust, aki kimérve árulja a több féle ízű cukrot, melyek isteni illatot árasztanak.
- Gyere, meghívlak! – mondom a kolleginának, és beállunk a sorba mely kettő hölgyből áll. Egy percen belül mi vagyunk a sorosak, így kikérek kettő csomaggal az imént meglátott cukorból, és az egyiket átnyújtom a nőnek. Fohászkodom, és remélem hogy nem cukorbeteg mert akkor ezt bántásnak is veheti. Mindenképpen el kell fogadnia, maximum ha nem szereti odaajándékozza valakinek.
- Kellemes Ünnepeket Kívánok! Fogadd szeretettel ezt a kis csekélységet – mondom miután átadtam a szerény apróságot. Nem kérte, de én szeretem feldobni az emberek napját bármivel. Élvezni kell az élet apró örömeit, igaz ez a mondás. Én mindig ilyen elvek alapján próbáltam élni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=841268#post841268][b]Mihálovics Iván - 2021.12.29. 19:26[/b][/url]

Szóval együtt megyünk, egy irányba. Még mindig nem tetszik nekem ez a helyzet, de megígértem, hogy jól fogok viselkedni, és ha valaki hozzám szól, akkor nem mutatom meg neki, hogy mekkora bunkó is vagyok valójában. Szerintem nem vagyok az, egyszerűen nem kívánok értelemetlen bájcsevelyt folytatni olyanokkal, akiket nem ismerek. Megjegyzem azokkal sem, akiket ismerek.
- Nem zavar, ha otthon van, de ha ön nem bánja, és menni akar, elengedem. Egy szőke kislányhoz szokott átmenni, az utca másik oldalán laknak, Vasváry unokája a kislány.
Marika vagy ilyesmi, valami régebbi korokban divatos név. Ilyenkor illendő lenne gondolom azt mondani, hogy hozzánk is, de nálunk úgy vélem, hogy nincs akkor a élvezet gyermekeknek. A saját gyerekemmel tudok kedves lenni, de őszintén szólva, azt, hogy másokkal hogyan kell viselkedni, most tanulom újra, és nem hiszem, hogy egy gyerekzsúrral kellene indítani. Mellesleg, hálás lehetek Margónak, hogy ő sem szervezett iyeneket. Kezeimet a zsebeimbe rejtve lépek mellette, miután mindenkit magam elé engedtem kifelé menet. A szőke kislány megvan, most lesz mellette egy barna, akinek szintén nem mai, divatos neve van. Remélem, hogy az utcába nincs sok gyerek, mert, ha mindegyikkel jóban van, akkor a végén tényleg maguk közé hívnak a szülők, és arra végképp nem vagyok felkészülve. Olyan vagyok, mint, akit bekötözött szemmel tartottak napokon át egy sötét helyen, majd kidobták egy ismeretlen városban, ahol még a nyelvet sem beszéli.
- Nem egy osztályba járnak, ugye? Nem emlékszem a nevére a névsorból.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=841450#post841450][b]Ardai Kolos - 2022.01.01. 12:35[/b][/url]

Annyira különös és furcsa érzés volt sétálni Bogolyfalva ismerősen idegen utcáin. Olyan sok mindenre emlékeztettek a kanyargós utcácskák, az emberek, akik mintha mindig is itt lettek volna. A néni a Macskabagoly utczán, aki már akkor is minden nap kint ült azon a kis padon, mióta gyerekként Tányával meglátogatták az iskolát a vizsgákra.
Tánya. Vajon mit fog szólni, ha ismét látni fogja? Tőle nem várhatta ugyanazt, mint Fannitól. Tányát magára hagyta, mikor a leginkább együtt kellett volna maradniuk. Mikor egymásra kellett volna támaszkodniuk.
Nem akarta sokig húzni a találkozást. Az utca amúgy sem volt nagy, hazafele menet még akár meg is láthatta volna a lakót, így nővére elé ment. Ha minden igaz, aznap az előkészítőben kellett végeznie, úgyhogy a téren leült egy padra. Aztán felállt. Elkezdett sétálni, majd visszaült az előkészítő bejáratával szemben. A kezét tördelte, a hajába túrt, ismét felállt. A pad hátának támaszkodott, majd felsóhajtott és elindult, hogy ismét leüljön rá.
Talán kap tőle egy pofont. Talán még a pálca is előkerül és megátkozza. Megérdemelné, ebben biztos volt. A legrosszabbra kellett felkészülnie, hisz nem volt mentség arra, amit tett.
Hátradőlt a padon, majd fel is pattant, hogy elinduljon egy rövid sétára. Fél szemmel lesett csak a bejáratra. Ő akarta meglátni először, hogy felkészüljön. Mire is? A családi nagy találkozásra? Vajon még egyáltalán a testvérének tartja?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=842155#post842155][b]Bácskai Lénárt - 2022.01.13. 14:08[/b][/url]

Hívták, végre hívták. A vásár után rom-eltakarítani, s ő nem is bánja, hogy lejárt a felhajtás, a zaj, a puffogtatás, a zaj. Említettem már, hogy a zaj? Sissi többször is halálra rémült a sétáik alkalmával, már inkább le se hozta a faluba, maradtak a kastély környékén.

A meló meg jó, bármilyen is, mert legalább van, most, itt, a Boglyas téren. Ő épp ácsorog az egyik sarkon, toporog s közben nagyokat szipog. A nagykabát alatt három réteg ruha van, a sima beaniejét meg lecserélte egy fülvédős verzióra. Bojt is van a tetején. Kesztyűs kezei majdnem könyökig a zsebében. Úgy érzi, felkészült. Mármint amennyire fel lehet készülni. Mert azt még mindig nem tudja, hogyan fog varázsolni. Nem mintha nem tudna. Nem kvibli, nem-nem. Csak a mágia és ő nem szeretnek egy légtérben lenni egymással. De azért elhozta a pálcáját. A belső zsebében nyomkodja a mellkasát.
Míg nem érkezik meg a társa, akihez beosztották, inkább nem is fog neki semminek,  csak bámulja a vásár után maradt szeméthalmot és általános kuplerájt. Ahhoz képest, hogy a résztvevők többsége nem olyan mágia-analfabéta, mint ő, teljesen úgy tűnik, mintha egy csorda mugli kisgyerek hagyta volna szanaszét a szemetét.