A Fő utcza egyik vége egy elég nagy kiterjedésű, lapított kör alakú térbe fut bele, melynek közepén egy furcsa alakú szökőkút áll. Nem is kör, nem is szögletes alakzat, inkább hasonlít egy amőbára. Egy nagy bagoly áll a szökőkút közepén és a csőréből vízsugár tör elő. Körülötte sok kis apró bagoly is követi példáját. Még a nagy bagoly egyik vállán is csücsül egy. Durva, szürkés kőből készültek, úgymint maga a szökőkút is. A szökőkút körül padok találhatóak és a padok mögött bokrok, nyurgább fák állnak, hogy a padon ülőknek árnyékot biztosítsanak, ha netán a szökőkút körül szeretnének üldögélni.
A téren főként a fontos, hivatali intézmények állnak, minden egy helyen. A Fő utczával éppen szemben, a tér túloldalán a helyi vasútállomás épülete terpeszkedik el, a sínek mentén egy árnyas sétányra jutunk. De itt van még a Posta, ahol külföldi és belföldi levelezésre is kölcsönözni lehet baglyokat; a könyvtárral egy épületen osztozó Művelődési Ház és Bogolyfalvi Hivatal; és Bogolyfalva előkészítő iskolája is, a közelében kedves játszótérrel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=824666#post824666][b]Vajda Liliána - 2021.01.16. 19:37[/b][/url]

Nagyon furcsa napjaim vannak, mint aki túlontúl szét van esve. Pedig nekem az nem szokásom, hiszen ennél sokkal nagyobb nyomás alatt is képes voltam igen jól teljesíteni. Most meg... mint aki bolond gombát fogyasztott. Nagyon furcsa érzés. Jól teljesítek, nem fekszem le úgy éjjel, hogy befejezetlen dolgaim vannak, mégis, napközben többször állok meg, azon mantrázva, hogy mely feladatok fejeztem be, és melyekkel vagyok még elmaradva. Hova kell mennem, kikkel kell beszélnem.
Legutóbb például, bevallani is szégyellem, azon kellett elgondolkoznom, hogy mi volt a leánykori nevem, és hirtelen fogalmam sem volt, és valószínűleg, ha pálcát tartottak volna a fejemhez, akkor se tudtam volna megmondani. Óriási nagy szerencse, hogy a kezembe volt az igazolványom, amin ott volt, és gyorsan túlestünk, az Eszterházy-Révay-Vajda cselekményszálon, hogy aztán tovább mehessen az élet. De bevallom, ha nem lett volna ott, akkor, bizony beégek, csúnyán. Mintha valami elszívná az eszem, de nem, mielőtt még bárkiben felmerülne, nem vagyok terhes, csak ez a tél ilyen hatással van rám, alig várom, hogy egy kis D-vitaminhoz jussak, és összeszedjem magam.
Ezzel a gondolattal hasítok át ma többedjére a téren, hogy egy újabb feladatot pipálhassak ki. Reggel a művházban kezdtem, balettal, onnan át a színházba, haza zuhanyozni, átöltözni, aztán vissza a hivatalba a polgármesterhez.
Megint a művház, újra a színház, és most, amikor menet közben ebédelek, gondolkozom azon, hogy szükségem van-e valamire még Daróczytól, vagy megleszek a hétre már, és nem akarom rabolni az idejét. Rémlik, hogy valami elmaradt, de egyelőre nem érzem, hogy olyan nagyon jelentőségteljes lenne. Szóval így haladok, harapva egyet a péksüteményből, amikor meghallom a zenét. Megtorpanva hallgatom, keresem a hangot, és amikor a lányt meglátom, lassan közelebb sétálok hozzá, és adok magamnak néhány pillanatot, hogy élvezzem a játékát.