A Fő utcza egyik vége egy elég nagy kiterjedésű, lapított kör alakú térbe fut bele, melynek közepén egy furcsa alakú szökőkút áll. Nem is kör, nem is szögletes alakzat, inkább hasonlít egy amőbára. Egy nagy bagoly áll a szökőkút közepén és a csőréből vízsugár tör elő. Körülötte sok kis apró bagoly is követi példáját. Még a nagy bagoly egyik vállán is csücsül egy. Durva, szürkés kőből készültek, úgymint maga a szökőkút is. A szökőkút körül padok találhatóak és a padok mögött bokrok, nyurgább fák állnak, hogy a padon ülőknek árnyékot biztosítsanak, ha netán a szökőkút körül szeretnének üldögélni.
A téren főként a fontos, hivatali intézmények állnak, minden egy helyen. A Fő utczával éppen szemben, a tér túloldalán a helyi vasútállomás épülete terpeszkedik el, a sínek mentén egy árnyas sétányra jutunk. De itt van még a Posta, ahol külföldi és belföldi levelezésre is kölcsönözni lehet baglyokat; a könyvtárral egy épületen osztozó Művelődési Ház és Bogolyfalvi Hivatal; és Bogolyfalva előkészítő iskolája is, a közelében kedves játszótérrel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=820120#post820120][b]Harmat Betti - 2020.10.26. 14:43[/b][/url]

Kis gombóccal a torkomban állok fel, és indulok a táncolók közé. Biztosra veszem, hogy a lábára fogok taposni. Ha nem is sokszor, egyszer biztos. Lassan indulok a parkett felé. Azonban úgy tűnik nem csak én félek, hiába volt Elijah az, aki először felhozta a táncot. Ahogy megtorpan, egy pillanatra próbálok én lenni a bátrabb, és előre lépek párat. Ám hangját meghallva vissza is fordulok partnerem felé. Egyáltalán nem vagyok rá mérges, amiért várna még a tánccal, talán kicsit meg is könnyebbülök, hogy van időm még felkészülni lélekben. Majd mikor kifelé indul, kis habozás után követem. Ahogy kilépünk a sátorból visszatérnek a színek. Ruhám ismét felölti halványkék színét, a hajamat pedig ismét barnának látom a fekete helyett. Ismét pislognom kell párat, mire a szemem hozzá szokik, hogy megint kint vagyunk, normál körülmények között.
Kicsit félre húzom Elijah-t, hogy más járkálóknak ne álljuk el az útját. Rajtunk kívül azonban nincsenek kint sokan, pár korán hazainduló, vagy későn megérkező diák csak, aki ki- vagy belép a sátorba. Most érzem csak meg, hogy az este egészen hideg lett. Karjaimat összefonom magam előtt, s mintha kicsit közelebb is húzódnék Elijah-hoz.
- Jó hideg lett - szólalok meg végül. Kicsit meg is borzongok, mint bizonyíték.
A zene kihallatszik a sátorból, de ezen kívül egészen csönd van. A szél se nagyon fúj, csak egy csöppet rázza meg a faleveleket néha. Én sem szólalok meg többet egy pár percig. Ennek azonban most nem a félelem az oka, vagy az, hogy kínos lenne a légkör. Csak élvezem a csendet, a nyugodtságot. A gombóc is eltűnt a torkomból.
- Mi lenne, ha itt táncolnánk? - jut hirtelen eszembe. Nem is várok, rögtön a szembe fordulok a fiúval, és felé nyújtom a kezem, ezzel is kérdezve őt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=823185#post823185][b]Harmat Betti - 2020.12.16. 12:57[/b][/url]

Csak utólag veszem észre, hogy közelebb léptem hozzá. Csak akkor, mikor átkarolja a vállam. Kellemes meleg jár át belülről, és mintha már nem is fáznék. Az arcom viszont szépen lassan piros színt ölt. Zavarba jövök a közelségétől. De közben mégis jól esik. Jól esik, és felszabadít bennem valamit. Valamit, amiről nem tudom eldönteni, micsoda. Ahogy minden porcikámat átjárja a meleg, a szívem pedig kétszer olyan gyorsan ver.
A keze azonban hirtelen eltűnik a vállamról, és már csak a hangját hallom helyette.
- Semmi gond - én is Elijah szemébe nézek, és viszonzom a mosolyát. Kicsit habozok, majd újra megszólalok. - Igazából én is féltem kicsit. Annyi ember van ott, és mind olyan jól mozog... - vallom be.
Eltelik egy-két hosszú perc, míg egyikünk sem szólal meg. Csak állunk egymás mellett a csöndben. Valamilyen módon így is megnyugtat a társasága. Csak annyival, hogy ott áll mellettem. Hogy ő is jelen van, nem egyedül állok a sátor előtt. Talán ez a nyugalom adott bátorságot ahhoz, hogy elé tárjam az ötletem. Ami elsőre, igen, butaságnak tűnik. De ha bent nem táncolunk, legalább itt megpróbálhatjuk, nem?
- Igen, itt - mosolygok bátortalanul. Őszintén meglep egy csöppet, hogy belemegy a dologban. Őszintén magamat is megleptem, hogy kezdeményeztem a dolgot.
Ahogy tenyere hozzáér az enyémhez, ismét átjár a meleg. Bőröm bizseregni kezd, ahogy másik kezét pedig a derekamra helyezi. Lassan én is a vállára teszem a karom, és tekintetemet az övébe mélyesztem. Egyszerre vagyok nyugodt és izgatott. Olyan érzések kavarognak bennem, amiket nem tudok megmagyarázni. Lassan elindulok vele. Hagyom, hogy Elijah vezessen, úgy, ahogy akar. A fejem teljesen kiürül. Eltűnnek a bizonytalan gondolataim, a kételyeim. Mintha egy teljesen másik dimenzióba kerültem volna.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=823670#post823670][b]Harmat Betti - 2020.12.28. 00:53[/b][/url]

Kellemes, nagyon kellemes ott álldogálni vele, és csak nem gondolni semmire.
- Miért néznél ki bénán? - hangom őszinte. Habár az önkritika nekem sem ismeretlen, mégsem értem, neki mi a problémája.
Annak ellenére, hogy én javasoltam a dolgot, a gyomrom mégis össze ugrik, mikor beleegyezik. Ahogy pedig a mozdulataink tovább gördülnek, a szívem egyre hevesebben kalapál. Ám csak elengedem az eseményeket. Megyek az árral, és hagyom, hogy Eli vezessen. Észre se veszem, hogy kicsit kiesik a ritmusból, helyette leveszem a tekintetében, a mosolyában. Visszamosolygok rá, és megyek tovább az árral. Mintha repülnék. A magassarkúimat is elfelejtem, most olyan könnyedén mozgok bennük, mintha nem is lenne semmi a lábamon.
Felnevetek a megjegyzésén. - Ki akarod hagyni a saját végzős bálod? - kérdezem nevetve.
Eddig nem is nagyon gondoltam bele, hogy talán a jövőévi az utolsó bálunk együtt. Hogy mi lesz aztán? Azt talán egyikünk sem tudja. Nincs időm azonban sokat töprengeni, partnerem kiemel a gondolataimból. Ahogy derekamat elengedve megpörget, mintha felemelkednék. Megszűnik körülöttem a világ, eltűnik a sátor, a sátorból kiáramló hangok, a ki-be járkáló diákok... Csak ő és én vagyunk, meg a táncunk. Átkarol, én pedig szélesen mosolygok, és élvezem a meleget, ami szétárad bennem. Lassan mozgunk a zenére, és mintha mindig is ezt csináltuk volna. Mintha évtizedek óta ismernénk egymást.
- Örülök, hogy elhívtál - nézek föl rá, elveszve ismét a szemeiben. - Nagyon - teszem hozzá mosolyogva. - Nagyon jó most itt - szólalok meg ismét, kis hallgatás után. Nem is gondolok rá, hogy egyszer vége lehet, kipukkadhat a buborék. Mi ketten most benne vagyunk ebben a burokban, és ez így van rendjén.
Most én kezdeményezek, és pördülök meg keze alatt. Kettőt is fordulok, majd lendületből ismét közelebb lépek hozzá, két kezemet a vállaira téve. Innen mosolygok rá, és barna szemeimet az övéibe mélyesztem, elmélyesztve tekintetemet az övében.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=825627#post825627][b]Harmat Betti - 2021.01.31. 21:53[/b][/url]

Természetesen felnevetek Eli megjegyzésére. Közben lopva lenézek, nehogy a cipőm sarka megakadjon a köveken. Természetesen én is szívesebben hordom a sportcipőmet, vagy igazából bármilyen másik lapossarkú cipőt, és a ruha sem az a fajta, amit kényelme miatt visel az ember. De erre az egy estére azért jó érzés kicsit kicsípni magam. Persze fiúknál biztos más, hiszen a legtöbbjüknél nem olyan nagy dolog a bálra való öltözködés, mint a lányok körében.
Aprókat felnevetve hallgatom, ahogy kifejti terveit a következő bálra. Nagy dolog azért végzősnek lenni. Pláne egy varázsló iskolában mugligyerekként. A Bagolykőben pedig igazán meg tudják adni a módját ezeknek a báloknak. Nem is tudom mit fogok kezdeni, ha három év múlva a saját bálomon fogok majd részt venni. Vajon akkor is Elijah lesz majd a kísérőm? Jelenleg csak mellette tudom elképzelni azt a táncot. Mikor pedig el jut a tudatomig, hogy a saját bálját viszont velem képzeli el, a szívem nagyot dobban. Akarattal vagy akaratlanul fogalmazza-e úgy a mondatát ahogy, nem tudhatom. Arcom viszont belepirul a gondolatba, hogy egyből rám gondolt, mint párjára. Zavaromban megmozdítom jobbomat a baljában, de a ritmusból nem esem ki. Pont olyan simán mozgok vele együtt, mint eddig is. Mintha megállt volna körülöttünk az idő. Talán egyikünk sem foglalkozik már a mellettünk elhaladó diákokkal. Az biztos, hogy az én arcomon levakarhatatlan mosoly ül, miközben megpördülök. Ösztönből jön minden, mintha mindig is ezt csináltuk volna. Az ő mosolyát látva az enyém pedig csak még szélesebb lesz.
- A benti fiúk egyikével sem lennék itt szívesebben, mint veled, Elijah - mosolygok rá.
Máskor nem mertem volna kimondani semmi ilyesmit, de most nem gondolom végig a mondandómat. Csak kimondom, ami a nyelvemre jön. Minden szavamat úgy is gondolom, ahogy mondom.
Ahogy közelebb lépek hozzá, a szívdobogásom meggyorsul. Tekintetem elvesztem az övében, mosolyom pedig tükrözi az övét. Valamiféle burokban létezünk mi most, amit semmi sem törhet meg. A mi kettönk kis burka ez.
- Én is - szinte már suttogom a két rövidke szót.
Szemeim közben egy pillanatra sem szakítom el az övétől. Csak lassan mozgok a sátorból kiszűrődő zenére, kezeimet a fiú vállán nyugtatva. Olyan nyugodt vagyok, mint már nem voltam nagyon régen. Na meg boldog. Nagyon, nagyon boldog.