Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Azt mondják a magányos lelkek egymásra találnak. Hogy ez mennyire igaz az élet kegyetlen törvényszerűségei közepette, talán Zé sem tudja igazán. Hogy volt-e már tapasztalata benne? Mondhatni, lehetett is akár. Nem volt Mó is ugyanolyan magányos, mint ő? Vagy nem volt az édesanyjával is ugyanígy? Ugyanannyira biztos ebben, mint amennyire bizonytalan. Annyi magányos lélek van a világon. Miért nem találnak hát mind egymásra? Talán a magányos lelkekkel is az van, mint ahogyan a szerelmet írják körül az emberek. Majd akkor találnak egymásra, ha "megvan az igazi". Csak hát ha a szerelemben nincs ilyen, lehet hinni azt, hogy másban van?
Nem is igazán tudja miért járnak ilyen gondolatok a fejében, miközben a besötétedett utcákat rója. Ismét. Első nap. Még mindig. A jobb keze pedig ugyanúgy bekötözve, még mindig. Ez is csak jelzi, hogy nem fordult teljesen jóra ez a nap a hátralévő részében sem, mint ahogyan erre számított volna. Igencsak jól jött volna egy gyógyító, de úgy tűnik az élet úgy döntött, hogy ez holnapra marad. Mára pedig az intézkedés, és a maradék papírmunka, amiről annak rendje s módja szerint kiderülhetett, hogy még mindig nem teljesen kóser. Miért is lett volna az? Túl egyszerűen mentek volna akkor a dolgok.
Nem volt túl sok gondja egyébként a fájdalommal, a bájital kellőképpen eltompította azt is. Csak hát most jelzés értékkel bírva egyre jobban sajog és ég. Ő mégis kint sétál. Ismét egy ostoba hibát elkövetve ezzel? Talán. Ez még egyelőre nem derül ki, viszont a nyugalmas, sötétbe burkolózó falusi utcák annyira békések, csöndesen, ember nélküliek... Ilyenkor hamis biztonságérzet lengi körül, pedig ez még csak a második éjszakája itt. De jól döntött. Alighanem jól döntött.
Szokásos ruhadarabjai vannak rajta. Egyszerű, sötét, talán még kissé kopottasnak is mondható farmer, nem a szándékosan így megművel fajtából. A cipője... akár még azt is mondhatnánk rá, hogy tornacipő, de nem egészen, és teljesen fekete is. Viszont ennyi van csupán a kamaszos lázadásból az öltözködésében. Fekete szövetkabátszerű, majdnem a bokájáig leérő galléros talár fedi mustársárga hosszú ujjúját, a pálcája, kulcsai, s a mai napon újonnan szerzett iratok pedig egy kék színű bájital társaságában lapulnak a zsebeiben. Az iratok összecsavarva, félig kilógva.
Komótos léptekben sétál az utcán, elrévedezve útközben ezen-azon, amikor kiért a Boglyas térre. Járt már erre az elmúlt napban, de nem volt alkalma még jobban megszemlélni. Részint, meg leginkább másfelé ment, részint, mert napközben pedig roppantul sietett, már csak a sok ember miatt is. De most már van. Ideje, mint a tenger. Úgy sem tud aludni, gyógyító meg ilyenkor már sehol sincs épeszű, aki dolgozna. Akkor hát? Hova siessen?
Elsétál egy vörös hajú, csinos nő mellett, de igyekszik nem vetni felé pillantást, nehogy valami rosszat gondoljon, majd megáll a baglyos szökőkútnál. Zsebre dugja kezeit, s hallgatva a víz csobogását, mélyeket lélegezve hunyja le szemeit, megpróbálván kizárni minden érzelmet, ami csak megjelenhet. Ki tudja még milyen sikerrel. Szeme sarkából érzékeli a nőt, de ha az épp enne is, nem látja. Aztán a következő pillanatban, mielőtt még bármit is tehetne ellene, valami ismeretlen erő az univerzumban arra készteti, hogy megszólaljon. De mégis miért?
- Baglyok - jelenti ki az általános tényt, amit még a vak is láthat. Majd halvány mosoly kezd el játszadozni a szája sarkában. - Értem én, hogy bogoly-bagoly... de akkor is. Vizet köpő baglyok?
Igazából a hányó találóbb lett volna... De kihez is beszélek tulajdonképpen?
Megzavarodik egy pillanatra. Furcsa. Sosem szokott ilyet csinálni, hogy csak úgy hozzászól egy idegenhez. Aki lehet azóta már itt sincs, vagy nem is hallja. Még csak felé sem nézett. Lehet, hogy tényleg nem ártana meginnia egy újabb bájitalt, mielőtt még zavartabbnak érzi magát, és a következő pillanatban elkezd arról beszélni, hogy milyen bagolyfajnak tudná beazonosítani az itt látott műmadarakat, mint egy eszelős.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Ha Zé tudná miféle gondolatot járhatnak a közelében ücsörgő nő fejében a főzéssel kapcsolatban, biztosan lenne egy s más hozzászólni valója. Pont ez az egyik téma, amiről indokolatlanul sokat tudna beszélni, ha úgy adódik a helyzet. Meg persze alkotni ezt-azt a konyhában. Volt rá ideje, hogy kitanulja a dolgot és lefoglalja magát vele, és állítólag nem is rossz benne. Már amennyire megtudhatta azon kevés ismerősétől, aki evett valaha bármit is, amit csinált. Igazából nem sok van ilyenből. Sőt... semmilyen olyan ismerőse nincs jelenleg, akivel ennyire közeli kapcsolatot ápolna. Sokakkal még távolit sem. De mindegy is, hiszen nem gondolatolvasó, még ha vannak is különleges képességei, amelyeket nem igazán fogad el. Inkább betegség. És ez a betegség most is jelen van.
Nem tudja miért szólalt meg és miért kezdett el beszélni a nőhöz. Mert hát valakihez elkezdett, annyira még csak nem kattant, hogy magával társalogjon hangosan, nyilvánosan, a nő pedig itt volt a közelében, érzékelte, félig látta is. De miért csinált ilyet? Maga sem tudja. És talán még illetlenség is. Már mindegy.
Hirtelen tör rá az érzés. Mintha pánikba esne a dologtól. Ez azért igazán nem normális. Minden tagja megfeszül egy pillanatra, talán ezért kezdett el ostobaságokat művelni a fecsegést illetően. Hirtelen futni támad kedve, mégis földbe gyökerezik a lába. Ezt akarta talán oldani a baglyos megjegyzéssel? Semmi értelme, hogy így érezze magát. Hirtelen nyomasztani kezdi a sötétség is. És tényleg egyedül érzi magát, feszélyezve. Még a torka is kiszárad, meg kell köszörülnie hozzá, hogy megszólalhasson. Mert meg kell. Valami válasz érkezik a nőtől, pedig nem hitte volna. Savat? Miért pont ez jutott eszébe?
De ahogy rápillant, erre az éjszakai félhomályban törékenynek ható teremtésre, hiába nyílnak el ajkai, nem tud megszólalni. Rosszul érzi magát. Talán még hányingere is van. Csak elmosolyodik, de a szemei furcsán szomorúak maradnak. Ennyi telt csak tőle? Mégis miért?
Vagy csak... csak nem?
Be kellene vennie a bájitalát. De ehelyett csak visszapillant a szökőkútra, és lázasan pörögni kezd az agya. Ez az érzés egyre rosszabb. Egy pillanatra ökölbe szorítja kezeit a zsebében, de így beleváj jobb kezének ujjaival a sajgó, égett-vágott tenyerébe, és majdnem fel is szisszent. Ráncolja egy sort a homlokát, mintha csak művész szemmel kritizálná némán a baglyokat... aztán lassan, nagyon lassan és óvatosan fordul vissza a nő felé, teljes testével. De nem mozdul egy tapodtat sem onnan, ahol eddig megállt. Amikor pedig megszólal, már csöndes, és próbál nyugodt is maradni.
- Bocsásson meg... - kezdi óvatosan, minden szót láthatóan alaposan megfontolva. - Nem akartam... megrémiszteni.
Néhány pillanatig némán fürkészi a nő arcát, majd ismét megköszörüli a torkát.
Be kellene vennem a bájitalt.
- Ne haragudjon, hogy ezt kérdezem... de... minden rendben?
Egészen biztosan nincs, de meg kell adnia az embereknek a tagadás lehetőségét. Joguk van ahhoz, hogy hazudjanak az érzéseikről, főleg egy idegennek. De egy biztos. Ez, ami most hirtelen hatalmába kerítette, nem egy szokványos érzés. És bár kezd elillanni a bájitala hatása, azért még van benne valamennyi, mégis elég intenzív ahhoz, hogy átélje.
Igazából egyébként csak el kellett volna sétálnia. Úgy érzi nem szívesen beszélne vele a nő, habár ez nem is csoda, tekintve, hogy egy idegen pasas szólította le az utcán, éjnek évadján. De ez is olyan, mint a baglyok. Egyszerűen csak jön magától.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Valamiért az apja jut eszébe. Miért jut eszébe az apja, egy ilyen békésnek mondható, csöndes, nyugalmas tavaszi éjjelen, olyan messze a szülőháztól, amilyen messze csak el mert menni? "Szánalmas vagy! Egy nyomorékot szült az anyád, nem vagy jó semmire! Semmire!"
Aztán a pillanat, ahogyan látta kihunyni a fényt a szemeiben, és ő csak ott állt. Állt és nézte. Túl hosszú ideig nézte. Kiszárad a torka is, nem csoda hát, ha nem tud válaszolni. De egy mosolyt mégis kicsikar magából. Mintha csak a sok éves gyakorlás olyan ösztönösen jönne elő, mint a vadból a menekülés. Apropó menekülés. Szívesen megtenné most ő is, valahogy, valamiért. Mégis itt marad. Mert szép lassan ráébred mindarra, ami vele történik. Ennyi év után gyorsabban is rájöhetne már.
Ezért fordul végül lassan a nő felé, és nagyon óvatosan. Ezért pillant rá, és ezért nem mozdul arról a helyről, ahol megtorpant. Kezeit óvatosan húzza ki zsebeiből, és ereszti maga mellé, hogy látható legyen, nincs az ujjai között sem pálca, sem bármilyen fegyver. Bár így a fehér kötés is nyilvánosságra kerül jobbján, átfáslizva tenyerét, de mégis elernyeszti ujjait, hogy lazának, nyugodtan tűnjön, bármennyire is lüktet valami a mellkasában, ami nem ver egyformán a szíve ütemével. Lassan elhangzik a kérdés. Majd egy újabb is, és rájuk végül a válasz. Őszintének hatóan. És kendőzetlenül. Ez valamelyest oldja az eddigi érzelmeket. Vagy a félelmet felváltó gyanakvás teszi? Végül azonban, ahogyan a nőtől is elhangzik egy kérdés, miután hirtelenjében feláll, - talán védekezően, hogy gyorsabban elsiethessen, ha úgy adódik - közelebb lép. Zé viszont még mindig érzi, hogy jobb, ha ott marad ahol van. Mégis valami furcsa megkönnyebbülés is úrrá lesz rajta. Sokkal őszintébb lesz a mosolya egy pillanatra, és egy halk, rövid kis nevetést is kiprésel magából.
- Úgy nézek ki? - néz kedvesen, de még a mosolya ellenére is ugyanúgy szomorkás tekintettel a nőre. Majd lassan megrázza a fejét.
- Nem vagyok - mondja végül. Bár igazából szeret írogatni, de csak magának, és nem is kifejezetten cikkeket. Meghatározhatatlan erő önti el a testét, de azért eszénél marad. Nem moccan. Hagyja, hogy a nő jöjjön még közelebb, ha akarna. Nem hátrál, de előre sem lép.
- Csak... - sóhajt fel, és emeli a különösen tiszta tavaszi, éjszakai égbolt, és a néhány felvillanó csillag felé a tekintetét, és nézz kissé körül, ha valamelyest zavartan is. - Szeretem az esti sétákat - pillant végül vissza a nőre.
- És ritkán botlok ilyenkor bárkibe is. Tényleg nem akartam zavarni.
Igazából általánosságban is ritkán botlok, vagy mondjuk úgy, nem beszélek igazán senkivel sem. De ez most lényegtelen - teszi még hozzá gondolatban.
- Elnézést, néha furcsán viselkedem - von szerényen vállat, halvány mosollyal, majd úgy kezdi el szemlélgetni a cipője orrát, mintha az most roppantul érdekes lenne, és lassan összefonja maga előtt karjai. - Rá se rántson, nem tartom fel. Csak egy baglyos bolond vagyok a szökőkútnál.
Megint egy tökéletes pillanat, amikor idiótának érezheti magát, saját maga miatt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Ami azt illeti, egészen jó hangulata van most. Hamarosan kinyithat, már szinte minden készen, és a mai napja egészen elfogadhatóan telt. A kezéről is már lekerült a kötés, sőt, ezalatt a néhány nap alatt be is gyógyult már, így az sem fáj. Szokásos fekete, galléros szövettalárja van rajta, régi, kopott farmerja, és a fekete, tornacipőszerű mégsem tornacipő. Így indult neki az esti sétának, ami különösen jó döntésnek bizonyult a mai estén. Szinte egy lélek sincs sehol, talán csak azt a párocskát leszámítva, akik az egyik padon ültek. De ők is úgy elvoltak foglalva egymással, hogy szerencsére csak a pozitív érzelmeket sugározták felé, még ha kissé zavarba ejtőn is. De legalább ettől is csak vigyorogni támadt kedve.
Itt jó. Egészen jó, a sűrű, dolgos reggeleket leszámítva. Sokkal könnyebben bírja a hétköznapokat, sokkal kevésbé zajos, sokkal kevesebb ember van, sokkal kevesebb rossz, letaglózó érzelem. Jó döntés volt ide költöznie, ebben napról napra egyre biztosabb, az első napi szerencsétlenségét leszámítva. De az valószínűleg az ő figyelmetlensége és hibája volt, nem több. Bájitallal már minden reggel elviselhető. Budanekeresden, a fővárosi tömegekben reggeltől-estig, és olykor még éjszaka is úgy érezte néha, hogy bájitallal együtt is felrobban a mellkasa, mint abban a mugli filmben a xenomorph-tól. És így élt le sok-sok évet. Csoda, hogy kiborult? Ilyen itt nincs. Itt béke van és csend. Különösen most.
Annyira sikerül békességben elmélyülnie a gondolataiban, hogy nem is látja az érkezőt. Vagyis pontosabban már a megérkezettet. A kis tavacska, aminek a partjára sodródott sétája során, eleve lefoglalja, magához vonzza a tekintetét, és még a gondolatai is körülveszik, egyfajta különös falat képezve körülötte. Ilyenkor szoktak valami olyasmit gondolni, hogy jelenleg egy másik bolygón lépdel.
De azért megérzi valaki közelségét. Egy csipetnyi boldogság, jó érzés, ami elfogja, ez pedig olyan ritka, hogy oda kellene figyelnie rá, de csak magáénak tudja be, és élvezi. Amikor is hirtelen eszméleténél lesz, előre pillant...
És még éppen látja a piruettet, majd az orra előtt megtorpanó, pislogó, másik férfit. Egy pillanatig valószínűleg döbbent arcot vág... aztán a következő másodpercben felnevet. Nem túl hangosan, és nem is hosszan, de nem tudja nem elnevetni magát. Azért hamar befejezi, nem szeretné, ha az idegen azt hinné, kineveti őt.
- Elnézést - köszörüli meg a torkát végül, még mindig megtorpanva ott, ahol döbbenetében megállt, megelőzve ezzel egy mindkettejük számára bekövetkezendő, ütős katasztrófát.
- Jó estét. Szép pörgés volt - marad a vigyor a képén.
Elképesztő, mennyire még közvetlenebb lett mostanában. Biztosan ennek is a környezetváltozás az oka.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Hát ez egyszerre kínos és mókás, ami most történt. Mégis olyan vidámnak és felszabadultnak tűnik. Jó érzés. Egészen egy bizonyos pontig.
Persze nyilván, a majdnem ütközés kivált mindkettejükből, de talán főleg a másikból némi zavart, de mintha valami furcsa, más dolog is lenne a háttérben. Mintha ez az egész... annyira lenne spontán, mint amennyire hazugság? Létezhet ilyen?
A derűje azért érkezik a dicsérettel.
- Semmi gond - rázza meg a fejét, és most kellene jönnie valóban annak a résznek, hogy ellép, és kész. De van valami megmagyarázhatatlan dolog benne, ami hajtja Zé-t, hogy ne engedje el a megmagyarázhatatlant. Pedig ez lenne a normális. Mégis, egyre biztosabb, ahogyan még mindig ott áll, fürkészi a férfi arcát, és nem lép semerre sem tovább, hogy ki fog bukni belőle az az idegesítő kérdés. Már a nyelve hegyén van. Már érzi, hogy érkezik, és próbálja visszatartani, de...
- Ne haragudjon, de... - folytatja a maga részéről a magázódást. Ezt belenevelte rendesen az apja. Vagyis pontosabban ezt is. Addig így beszél, a minden bizonnyal nagykorúakkal, amíg valamelyik fél fel nem ajánlja ennek az ellenkezőjét.
- Minden rendben?
Na tessék, itt is van a kérdés. Eddig bírta magában tartani. Szép.
- Bocsásson meg, ha kellemetlenkedek...
Pedig tényleg csak félre kellett volna állnia. Nem lenne képes egyszer az életben így tenni, ha valami furcsát érez? Csak egyszer. Egyetlen egyszer. Ráadásul nem is tudná hirtelen megmagyarázni, hogy mi a furcsa. Lehet, hogy csak a majdnem ütközésük zavarja a másikat, vagy az, hogy látta a felszabadultnak tűnő kis táncát. Mert az tényleg annak hatott, és egy pillanatra az érzelmek is. Mégis, mintha valami nem stimmelne, mintha valami kissé zavaros lenne. Ekkor pedig ő nem tudja befogni láthatóan a nagy száját, és idegenek magánéletébe avatkozik bele éjjel, egy tóparton. Pedig igazából a látottak alapján pont nem lenne oka feltételezni, hogy bármi baj lenne az idegennel. Ha csak nem gondolja azt a másik mindjárt, hogy zakkantnak nyilvánította magában a kis tánca miatt, és még rosszabbul jön majd ki a dologból, mint általában. Volt már rá példa. Aztán az istennek se mentegetőzhet, és nem is tudna mivel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Esti órák, ismét. Egyébként is mindig szeretett este kimozdulni, sőt, leginkább csak akkor szeretett. De úgy tűnik ez már nála általánosságban napi rutinná kezd válni. Nem is hiába. Itt, Bogolyfalván minden éjjel olyan kellemes, olyan csöndes, olyan nyugodt. Egyáltalán nem olyan, mint a nagyvárosban.
Még a bájital elillanó hatása nélkül is képes nyugodt perceket megélni, még ha futott már bele érdekes dolgokba is az itt tartózkodása óta. Mégis, a legtöbb estje különlegessé lett. Már gondolkoznia sem kell azon, megérte-e itt újrakezdenie.
Épp ez és hasonló gondolatok járnak a fejében, ahogyan a friss, hűvös, tavaszi levegőt mélyen beszívja tüdejébe, majd lassan kifújja. Olykor még a szemét is becsukja séta közben egy rövid időre, amíg nem fél, hogy átesik a saját lábában. Úgy tűnik, ez most ismét egy nyugodt, érdektelen, eseménytelen este lesz, ami után még az éjszakázás sem olyan kellemetlen. Aztán hirtelen valami mégis történik.
Nem is csak valami. Iszonyú dolog! Hogy a bájital hatása már majdnem elillant belőle, ez mind jól jelzi, de gyanítja, talán még ha ennél erősebb lenne sem úszhatná meg sokkal olcsóbban. Egy, a közelében lévő lámpaoszlopba kell kapaszkodnia, ahogyan úgy érzi, még a vér is kikúszott az agyából. Szédül, émelyeg, és komolyan a hányinger kerülgeti. Megborzong és zihálni kezd. Rossz. Valami nagyon rossz dolog történik. Ilyet igazán ritkán érez, ez olyasvalami, ami még a legkeményebb falakat is át tudja törni. Ami nagyon ritka, de pont ugyanannyira borzalmas.
Mire észbe kap, már görcsösen szorongatja kezében a pálcáját, és próbálja összeszorított szemeit, a lámpaoszlopot ölelve szétnyitni, hogy körbe kémlelhessen.
Honnan... honnan jön ez?
Ilyenkor kívánja mindig, hogy bármi is ez, képesség, betegség vagy átok, legalább jobban be tudná határolni. Néha sikerül, néha nem. Pedig jó lenne, hogy ilyenkor elmenekülhessen... de nem, úgysem ezt tenné. Bár előfordult már az is. Viszont hajtja valami ősi ösztön, hogy megszüntesse inkább a baj okát. Talán ez az ösztön vezérli végül. Tudja merre kell mennie.
Botladozva indul meg, fekete, galléros talárja suhog utána. Léptei bizonytalanok, de egyre szaporábbak, szíve úgy kalapál, hogy majd kiesik a helyéről, és nem veszi ugyan észre, de minden porcikája reszket, a csontjai legmélyéig.
Nem is igazán tudja, hogy mit csinál, hogy merre megy, csak ösztönei vezérlik, abba az irányba, ahonnan az a végtelen, kegyetlen élvezet és az az elszánt, mindennél hangosabb, hallhatatlan sikoly érkezik. Léptek zaja. Futnak? Valaki elszelelnek éppen. Az élvezet riadalommá alakul, de még mindig kegyetlenül és tompán, elviselhetetlenül forr a levegőben. Tömény gonoszság, olyan, amit gyökerestül kellene kitépni, mint a gazt. De a másik, a fájdalom és a szenvedés néma, alaktalan megtestesítője, feladva és elkeseredetten visszhangzik az éjszakában.
Majdhogynem beesik a sikátorba. De szerencsésen megragadja az utcasarok oldalát, és pálcáját felemelve világosságot int annak hegyére, még mindig zihálva, szemét meresztve a sötétségben. Nem lát hirtelen, talán saját magától, de érzi, hogy ide kellet jönnie, és tovább kell mennie. Pokoli ez a szenvedés, de próbálja visszanyelni, mint egy undok varázscsigát, és tovább lendül, botorkálva, előre, a hullámzó elkeseredettség felé. Aztán meglátja az alakot. Ez pedig erőt ad neki. Hirtelen érzi, amint tetőtől talpig mintha hideg víz alá állt volna, úgy tisztul ki az agya, még ha az érzések nem is tompulnak benne. Egy pillanat alatt felgyorsul, egyenesen a törékeny test irányába, hogy már menet közben megszólaljon, száraz, elcsukló, rekedt hangon.
- Kisasszony!
Úgy puffan le mellé, hogy a térdei egészen biztosan megsínylik majd, de kit érdekel ez most? Nem is érez belőle épp semmit, csak a fájdalom és szenvedés lüktet tovább benne. Ez jó. Úgy jó, hogy tudja, amíg van érzelem, van élet is. Nem kell hozzá semmit sem ellenőriznie. Viszont rögtön látja a nő testén a nyomokat. Hirtelen nem tudja mit tegyen. Hozzá érne, de a történtek után... talán nem szeretné a másik az érintést. Így egyelőre nem tesz mást, mint a pálcát úgy tartja, hogy látható legyen a fény, de ne vakítsa el a nőt. Térdelésében lejjebb hajol, szinte majdnem lefekszik mellé, közel hozzá, de nem olyan közel, hogy megrémüljön. Halkan szólal meg ismét, reszketeg hangon.
- Hogyan segítsek?
Talán eszméleténél van. Ha mégsem, akkor a tünékeny érzelmek alighanem elárulják majd.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Úgy tűnik a kis majdnem baleset elkerülődik, mégis valahogy muszáj még kínosabbá tenni a dolgokat, láthatólag, azzal, hogy áll, mint valami idióta. Aztán hirtelen a férfi benyúl a zsebébe, majd egy szál cigarettát dob az ajkai közé, Zé pedig, ha mást nem, ez biztosan megbűvölten nézi. Kissé talán túl megbűvölten is.
- Nem, ugyan, semmi gond - szabadkozik is nyomban, amikor láthatóan az idegen férfi azt hiszi, hogy ezzel van a problémája. Már ha egyáltalán tényleg lenne olyan. A zavara viszont egyre csak nő.
- Semmi baj vele. Igazából én is...
Igen? Nem. Leszoktam. Vagy csak akartam? Nem is tudom... A francba, de jól esne most egy nekem is!
Igyekszik elszakítani tekintetét a varázslatosan szép látványú hófehér dohányrudacskától, és zavartan megköszörülve torkát feldolgozni a furcsa, kavargó érzelmeket benne. Csak nő tőle a zavara, ami valószínűleg részben már nem is a sajátja. Most egészen biztosan nem tudja összerakni már, hogy pontosan mi volt az a dolog, amit az előbb megérzett, és hogy egyáltalán honnan vagy kiből érkezett. Talán igazából csak saját magát érezte, és csak még ostobább képet fest így magáról.
- Elnézést... én csak...
Csak mi? Mit akartál már megint? Miért nem vagy képes egyszer az életben befogni és tovább sétálni? Menj már!
- Nem is fontos. Jó éjszakát - biccent végül, halvány mosollyal, miközben valami megmagyarázhatatlan szomorúság továbbra is ott marad a szemében, mint általában mindig, és már fordul is el a férfitól, hogy tovább induljon. Jobb lesz ez így mindkettejüknek, mielőtt az idegen feldühödik, ő pedig pórul jár. Sokféle értelemben is.
Közben kitapintja a plusz bájitalt a zsebében, a talár anyagán át. Megnyugtatja a jelenléte. Talán nem ártana mindjárt le is húznia, amikor kicsit távolabb ér mindenkitől. Egyre hasznavehetetlenebb kezd lenni a hatása nélkül, láthatóan.
Micsoda egy barom vagy, Zé!
De legalább megint komoly oka van kínosan érezni magát. Igazán megszokhatta volna már.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Úgy tűnik a cigaretta látványára tett reakciója feltűnést keltett, ami egyáltalán nem is meglepő. A férfi pedig minden zokszó nélkül hirtelen elé tárja a fehér, füstölgő Paradicsom kapuját. Már így is elég zavart az érzelmei terén, nem biztos benne mit honnan érez, vagy magától érzi-e, avagy sem, de ez most kemény háborút robbant ki az agyában.
Egyfelől hirtelen úgy érzi, megvesz érte, és pont tökéletesen stimuláló nyugtató placebohatása lenne az idegeire. Másfelől... nem akart leszokni tényleg? Á, nem, már nem is emlékszik rá.
Elvesz egy szálat, miközben úgy érzi magát, mint valami tarháló tróger alak.
- Köszönöm.
Hát ez tényleg egyre kínosabb. Előveszi a pálcáját, azért ügyelve rá, hogy nehogy megijessze a férfit, mit akar vele, majd maga elé tartja azt.
- Lacarnium Inflamare.
Az apró láng fellobban, a cigaretta meggyullad, majd a láng elalszik, a pálca elkerül, ő pedig annak rendje és módja szerint, ahogyan szokta, nem tüdőzi le az első slukkot, csak kifújja. De aztán jön a második... és ó, milyen mennyei, mámoros érzés! Most tényleg elég bénán festhet, ahogyan lehunyja még a szemét is egy pillanatra, de igyekszik nem a férfira fújni a füstöt. Ez azért valamennyire most segít. Meg a zsebében lévő bájital megnyugtató gömbölyödése, ahogyan hozzá-hozzá koccan az oldalához. Végül ez is segíthet abban, hogy úgy dönt, jobb, ha nem sodorja magát még kínosabb helyzetbe, és inkább betudja annyinak a dolgot, hogy valamit nagyon benézett. Megköszön hát mindent, elfordul a férfitól, jó éjszakát kíván, és tovább indul. Épp csak egy újabb adag füstöt szív le, és fúj ki lassan, miközben továbbra is furcsán érezheti magát, de már egyedül, mikor meghallja a lépteket. Szemöldökei összeszaladnak egy pillanatra, de aztán meghallja az iménti hangot, amint annak gazdája felzárkózik közben mellé. Egy pillanat alatt elönti a megkönnyebbülés. Bármilyen idiótának is érezte magát, ha nem is volt teljesen igaza, mert ebbe már maga is belezavarodott, a pszichológus radarjai még igenis jók. Nem tudja nem elnevetni magát, az útra meredve, ha halkan és röviden is, zárt szájjal teszi. Megcsóválja fejét, majd megtorpan, és a táncoslábú idegen felé fordul. Az embereket csak akkor érdekli valami ennyire, ami velük kapcsolatos, ha az mégsem lényegtelen.
- Tényleg nem fontos - mondja kedves mosollyal, bár a szemeiből továbbra sem tűnt el az a furcsa szomorúság. - Csak egy megérzés volt, semmi több. Ha csak... maga nem érzi úgy, hogy valami fontos lehet. A legtöbb dolog azzal válik fontossá, hogy azzá tesszük.
Na tessék, és most elkezd itt bölcselkedni az út közepén. Mindjárt kitesz egy "ingyen kéretlen terápia" táblát is. De legalább érzi a cigarettát az ujjai között. Ez furcsán megnyugtató, ha a bájitalt nem is pótolja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Látja a karba font kezeket, ami, ha nem érezné eleve ezeket a furcsaságokat, amiket érez, munkájából adódóan máris árulkodna arról, hogy a nő annak ellenére, mennyire bátran megindult felé, ugyanolyan zárkózott és távolságtartó, mint amilyennek tulajdonképpen egy idegennek kell lennie egy másik ismeretlennel szemben. Nem meglepő, és nem is újdonság. Olyan ez, mintha az ember kitenné a "maradj távol" táblát. Ő pedig így is tesz. Még mindig nem mozdul, bár azért megmosolyogja, hogy újságírónak néznék. De mindazonáltal bátor dolog így bevallania a nőnek neki, hogy nem siet sehová. Akár még egy sorozatgyilkos is lehetne, aki így megneszelhetné, hogy nem várja senki. Bár lehet ez már egy kissé eltúlzott gondolat.
- Szintén esti séta? - érdeklődik inkább, barátságos mosolyt próbálván az arcára kanyarítani.
- Ez tagadhatatlan. Szépen fogalmaz.
Úgy tűnik a szökőkút és a baglyok még mindig a téma csúcsát alkotják, de hát nem is nagyon tudnának így hirtelen másról beszélni, ismeretlenül. És legalább jótékony homályba vonják az összes ostobaságot, ami rátelepedett. Vagy pontosabban, inkább befészkelte magát a mellkasába? Különösek ezek a hullámok, amik most felé csapnak. Kell egy pillanat, amíg felfogja tőlük, hogy egy kérdés hangzott el felé, és pontosan mi is.
- Ó! Én? Nem fontos igazán, de... a legtöbben csak Zé-nek hívnak. Elég hosszú a nevem.
És még ismert is lehet...
- A magáé? Ha nem veszi tolakodásnak...
Mégiscsak visszakérdez. Mert egyfelől érdekli, másfelől pedig láthatóan talán a nő sem akar igazán egyedül lenni. De talán... talán csak hozzá hasonlóan maga sem tudja, miként kell másokkal. Ez alighanem hamarosan kiderül majd. Vagy talán mégsem. Ki tudja. De nem ettől szép az egész? Már annak, akinek nincs ezzel eleve komoly problémája.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

A nő eleinte nem mozdul, de aztán a szemei felnyílnak. Szép szemek, elgyötört szemek, s fájdalmas nyöszörgések és érzelmi hullámok hagyják el közben. Nem kér mást, csak gyógyítót, de Zé érzi, hogy már valahogy biztonságban hozzányúlhat.
Ujjai finoman simulnak a nő vállára hát, és óvatosan, mintha a világ legtörékenyebb dolgát fogná, megpróbálja kissé feltérdelve úgy fordítani a nőt, hogy a lehető legbiztonságosabb fekvőpozícióban legyen. Ugyan nem gyógyító, és nem tud kacifántos varázslatokat, ezt még ő is megtanulta. Sosem lehet tudni, hogy egy páciens mikor kap valami rohamot. Nem ez a prioritás a terápiáin, de előfordulhat bizonyos helyzetekben.
- Nem lesz semmi baj... - suttogja.
Nem tud egyelőre többet tenni. Pálcája még mindig jobbjában, s agyában máris lázasan kutatni kezd valami gyógyítóvarázslat után. Csak van valami. Akármi! Bármi!
- Finite Incantatem.
Ennyi jutott elsőre eszébe, de kezdetnek nem rossz. Nem tudja van-e bármiféle átok a nőn, de ha nem túl erős, ez remélhetőleg eltünteti. De máris kezd tovább agyalni. Kell, hogy legyen még valami! Bármi, ami segíthet! Ez az!
- Valetudo!
Ez minden bizonnyal az apróbb sebeket begyógyíthatja a nőn. Régóta nem használt már ilyesmit, és legutóbb, amikor saját magát égette meg, annyira nem tűnt az aprónak, hogy el sem gondolkodott a dolgon. Most végre eszébe jutott, hogy láthatóan, legalábbis remélhetőleg, sikerrel alkalmazza. Több, mint a semmi. Így talán az idegen, rémült, meggyötört nő fájdalmai kissé enyhülhetnek, ha mindenféle feltételezett átok eltűnhet róla, és a kisebb sebei is begyógyulnak. De mi van, ha nagyobb baja is van?
- Fel tud így ülni? - kérdezi halkan. - Segítek...
Nem kérdezi, hogy érzi most magát, pedig az lenne a logikus. De jelenleg mindent tökéletesen átérez, és azt is alighanem érezni fogja, jobb-e bármennyire a nőnek. Ha pedig fel tud ülni, próbálja megvizsgálni, amennyire megtudja, óvatos, finom mozdulatokkal. Közben pedig máris azon agyal, hová vihetné ilyen későn a nőt, ahol segíteni tudnak. A fene vinné el, hogy nem ismeri még a falut elég jól!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

- Végül is, arra megy - ejt meg egy mosolyt a férfi felé. Majd meggyújtja a pálcájával a cigarettát, aztán a férfira pillant, aki valamiféle furcsa, önoltó szerű eszközzel próbálkozik. Nem teljesen érti, mire érti a másik a dolgot, és mit művel, de azért igencsak érdeklődve szemléli a gyújtós eseményt, de úgy érzi, inkább jobb, ha nem fűz hozzá semmit, így is elég idiótának érezheti már magát. És közben mintha feszültté is válna valamiért. Itt dönt úgy, hogy inkább csak megköszöni a dolgokat, elnézést kér, és a cigarettájával tovább áll.
De a férfi követi őt. Ez pedig okot ad rá, hogy mégis csak bízzon képességeiben, ha csak egy röpke pillanatig is. De a hirtelen rátörő, eddiginél is erőteljesebb zavar őt magát is megzavarja.
- Egyszerű megérzés. Mondjuk, hogy van ilyen képességem. Néha bejön.
Igazából ez nem teljesen így van, bár nem is hazudott vele. Van ilyen képessége, de még milyen! Bárcsak soha nem is létezett volna, teljesen más ember lenne most, teljesen más élettel. Bár talán utóbbira nem is vágyna másként. Viszont soha nem mondja el igazán senkinek, hogy milyen is ő valójában. Mindig csak a szakmájára és a szakmai megérzéseire fogja. Ebbe viszont nagyon nem mélyedne bele máris, így elsőre, főleg, mivel közben a férfi ledorongolja. Sőt, hárít. Méghozzá rá. Zé szemöldökei egy pillanatra megemelkednek a csodálkozástól, és a szavak mellé kapott érzelmektől. Már sejti is a baj okát. Nem ő az. Ilyen esetekben sosem az a hibás, akinek kitálalnak, így vagy úgy. Igaz, valóban menekülne ő is ettől a furcsaságtól, de külső szemlélőként nincs benne logika, hogy ezt feltételezzék. Talán ő az, aki inkább menekülne, ezért hárít rám - gondolja.
A csodálkozás elmúlik az arcáról, helyére megértés költözik, ha a szemei továbbra is furcsán szomorúak maradnak.
- Miért tulajdonít ennek ekkora jelentőséget? Hiszen csak egy idegen vagyok.
Hát igen, ez csak úgy kiszaladt a száján. Pszichológusi betegség. Egy terápián jönne ki hasonló belőle, de most el kell fogadnia, hogy ez itt és most nem egy terápia. Gyorsan meg is köszörüli a torkát. A férfi meneküléssel vádolja, de valahogy úgy gondolja, ez inkább csak kifogás valamire. A magányra? De úgy érzi nagyobb szüksége van most a másiknak arra, hogy az nyerjen számára bizonyosságot, ő érzi magát magányosnak, talán azért furcsa a helyzet. Ha az ember úgy látja, a másik a magányos, könnyebben fogadja el, hogy ő is az, ha valóban így van. Könnyebben mond igent valamire, ha úgy látja, nem őt kell megjavítani, hanem a másikat. Pedig igazából sosem kell senkit sem megjavítani, sosem az emberekkel van a hiba. Na jó, többnyire.
- Tudja... nem rég költöztem a faluba. Nem nagyon ismerek még itt senkit - fog bele hirtelen. - Elvagyok magamban, de kissé még ez magányos dolog. Furcsa kérdés lehet ez, de... nincs kedve sétálni egyet? Vagy leülni egy padra. Szépek itt a fények - mondja.
- Akkor békésen elszívhatnánk a cigarettát, és közben kifaggathat. Addig sem vagyunk egyedül, nem igaz? - kérdezi bátorító mosollyal. - Sokszor jó a magány, de valljuk be, néha kell pár jó emberi szó. Lehet, hogy annak híján tűnhetek én is furcsának - mosolyog tovább, magára fogva az egész dolgot így, teljesen nyugodtan. Persze látszólag. Belül valószínűleg épp továbbra is a zavarral küzd.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Érzi, hogy a nő jobban lesz valamennyivel, és végül meg is szólal. Ez jó jel, és az érezhető bizalom is, amit irányába tanúsít. Így tud neki segíteni, amennyire ez lehetséges.
- Lehet, hogy eltört... Segítek.
Óvatosan nyúl hozzá, hogy felültethesse, s próbálja úgy, hogy hátát nekivethesse valaminek, és biztonságosan ülve maradhasson. De a felállást egyelőre még nem erőltetné. Bár nem nevezhető igazi értelmetlen vett gyógyító gyógyítónak, de azért ennyit még ő is tud. Nem mindig jó a túlzott mozgás, és abban sem biztos, hogy a nő egyáltalán tudna már most mozogni.
- Merre lakik? - érdeklődik. Természetesen nem mozdul, itt van a nővel és itt is marad, és egészen hazáig viszi, ha kell. Viszont, ha olyan messze lakik... Vajon nem lenne-e jobb, ha inkább magához vinné?
- Nekem itt van az üzletem és a lakásom, a Fő utczán.
Nem nagyon akar ebbe jobban belemenni. Mert hát lehet, hogy a történtek után szegény frászt kapna, hogy egy idegen férfi lakásán köt ki, de a fizikai állapotát tekintve lehet, hogy az lenne a legjobb. Ő biztosan nem bántaná, tudna rá figyelni, reggel pedig elkísérhetné egy gyógyítóhoz, vagy hívhatna hozzá egyet. Biztonságosan hazamehetne azután. De semmiképp sem akar a nő helyett dönteni. Most már eléggé magánál van ahhoz, hogy meghozhassa ezt a döntést akár maga is. Bárhogyan is lesz, ő megpróbálja támogatni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Tehát esti séta szintén. Vagy legalábbis valami "olyasmi". Bár mintha valamiféle különös dacosságot érezne hirtelen a levegőben. Viszont az imént érzett rettegés, vagy bármi is volt az, ami a szívébe markolt hirtelen, eltűnt. Azért még egyelőre ismét nem moccan onnan, ahol megállt.
- Szóval Vé - mosolyodik el, haloványan. Furcsa, hogy olyan idegennel találkozik itt és most, aki szintén így rövidíti a nevét. Vagy csak egy kis fricska akart lenni, mert azt hiszi a nő, hogy azért mond ilyen furcsa becenevet, mert nem akarja elárulni a rendeset? Mivel nem gondolatolvasó, minderre nem tudhatja a választ. Csak figyeli, ahogyan "Vé" odalép a szemeteshez, kidobja az üres ételes dobozt, aztán újra felé fordul.
Valahogy nyugodtabb lesz a légkör. Nem egészen, de mégis. Máris sokkal jobban kap levegőt.
- Nos... - kezdi a válaszát a hirtelen érkező kérdésre, és hirtelen indíttatásból, de lassú léptekben a szökőkúthoz sétál - bár nem kell túl sokat - majd leül annak a szélére. Kissé előredől, s összefont ujjú kezeit a térdére ejti.
- Igazából pont ezzel - von vállat, onnan pillantva fel a nőre, bánatos kiskutyaszemeivel. Mó mondta mindig, hogy ilyen az arca többnyire a tekintete miatt, ami akkor is szomorkás, ha mosolyog.
- Beszélgetek az emberekkel - fejti kicsit jobban a választ, de azért nem teljesen belemélyedve. - Ezért is jó, ha az ember esténként kicsit kiszellőzteti a fejét, és ezért is vagyok éppen itt, éppen most.
Ez részint igaz is.
- Na és maga? Esti műszak?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

A férfi követi az elválásuk után is, ez pedig sok mindent elárul számára. Azon túl, amit éppen érez vagy nem érez.
Elő is bújik belőle varázspszichológus énje, és fel is teszi a nagy kérdést. Miért számít ennyire egy idegen véleménye? A válasz viszont egészen meglepi. A vele együtt érkező zavarodottság viszont annyira nem.
- Meg kell nyugtatnom, nem látom, hogy karikásabb lenne a szeme az enyémnél - húzódik azért mosolyra haloványan az ajka. De ez egy igen jó és érdekes válasz. Talán ezért is dönt amellett, hogy magára vállalja a problémás oldalt, mintha neki lenne szüksége társaságra. Bár... igazából valóban lehet, hogy szüksége lenne. De a megmentési mániája persze valószínűleg ennél is jobban közreműködik a dologban, mint általában.
- Akkor hát sétáljunk - biccent. Ha pedig mindketten beleegyeznek, talán el is indulnak közben a tó partján, a szép, keringő kis fénypontok között.
- A Fő utczán lakom, a rendelőm felett. Hollus - mutatkozik be ilyenformán, ha már így szóba jött. - De nevezzen csak Zé-nek - nyújtja a kezét menet közben a férfi felé egy kézfogásra, ha úgy alakulna a helyzet, hogy elfogadná a bemutatkozási rituálét. - Könnyebb lenne esetleg a tegeződés? Ha már úgyis beszélgetni kezdtünk - teszi még hozzá a végén egy halovány félmosollyal. Majd beleszív a cigarettájába, és jóleső érzéssel fújja ki lassan a füstöt a másik irányba. Közben pedig az alattomos ügyességgel feltett kérdésére érkezik is a válasz. Ha nyíltan szólnak az emberhez, hajlamos az szintén megnyílni egy kissé, ami csak a javára válhat a beszélgetésnek. Legalábbis Zé esetében.
- Azzá tették?
Nem is ő lenne, ha nem ragadna ki egy jelentéktelennek tűnő részletet az elbeszélésből. Mégis, varázspszichológusi agya ismét bekapcsolt üzemmódban tevékenykedik.
- Hogy érti pontosan azt, hogy azzá tették? Lehet valaki ennyire befolyással egy másik ember életére, hogy magányossá tegye?
Lehet, hogy túl sok a kérdése hirtelen. Ezért még biztos, ami biztos alapon, hozzáfűzi a végéhez a maga meglátását a férfi mondandójának lezárására.
- Ezennel elnézést is kérek érte, ha úgy néztem volna. Nem állt szándékomban - somolyog az orra alatt. Valóban nem, de tudja magáról, hogy néha sikerül ezt elérnie.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Furcsa érzések kerítik hatalmába hirtelen. Nem is nagyon tudja hová tenni a dolgot, és össze is zavarják újra. Viszont a nő száján kicsúszó válasz arra sarkallja, hogy összevonja szemöldökeit. Viccnek is felfoghatná, mert leginkább annak hangzik, de kiérzi belőle a komolyságot. Az pedig baj.
- Miféle jelentésről beszél, Vé? - kérdezi meg óvatosan, fürkészve a nő arcát, ahogyan letelepszik a szökőkút szélére. Ez a nő elég furcsa. Talán ezért vonzotta valami különlegesen afelé, hogy megszólítsa, akaratlanul is. Érdeklődve, tovább fürkészve biccenti félre a fejét, ahogyan folytatja a másik. "Biztosan tudja." Honnan kéne? Mit gondol, ki ő?
Egy ideig nem szól egy szót sem, csak hagyja a levegőben elúszni a kérdéseket, és a kijelentéseket, vár, türelmesen hallgat, figyel, aztán szólal csak meg, csöndesen. Csak gyűrné már le ezt a furcsa érzést magában valahogy. Meg kellene innia a bájitalát.
- Gyakran gondolja azt, hogy megfigyelik, Vé? - kérdezi óvatosan. Vár egy kicsit a válaszra, vagy a csöndre, aztán folytatja, a közelében letelepedő nő felé billentve fejét.
- Van ennek valami oka? Bár megértem, ha nem szeretne beszélni erről egy idegennel.
Próbál minél nyugodtabban beszélni és kideríteni a nő furcsaságait. Mert láthatóan vannak. Ez valahogy egyébként mindig különösen megnyugtató érzés is. Nem csak ő a furcsa. Viszont bajt is jelezhet. Mások számára is, de különösen az adott személynek. Paranoiásnak tűnik, amennyire hirtelen ki tudja következtetni az érzelmeiből, a reakcióiból és azokból, amikről beszél. A paranoia pedig roppant mód egészségtelen dolog.