A Fő utcza egyik vége egy elég nagy kiterjedésű, lapított kör alakú térbe fut bele, melynek közepén egy furcsa alakú szökőkút áll. Nem is kör, nem is szögletes alakzat, inkább hasonlít egy amőbára. Egy nagy bagoly áll a szökőkút közepén és a csőréből vízsugár tör elő. Körülötte sok kis apró bagoly is követi példáját. Még a nagy bagoly egyik vállán is csücsül egy. Durva, szürkés kőből készültek, úgymint maga a szökőkút is. A szökőkút körül padok találhatóak és a padok mögött bokrok, nyurgább fák állnak, hogy a padon ülőknek árnyékot biztosítsanak, ha netán a szökőkút körül szeretnének üldögélni.
A téren főként a fontos, hivatali intézmények állnak, minden egy helyen. A Fő utczával éppen szemben, a tér túloldalán a helyi vasútállomás épülete terpeszkedik el, a sínek mentén egy árnyas sétányra jutunk. De itt van még a Posta, ahol külföldi és belföldi levelezésre is kölcsönözni lehet baglyokat; a könyvtárral egy épületen osztozó Művelődési Ház és Bogolyfalvi Hivatal; és Bogolyfalva előkészítő iskolája is, a közelében kedves játszótérrel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=841268#post841268][b]Mihálovics Iván - 2021.12.29. 19:26[/b][/url]

Szóval együtt megyünk, egy irányba. Még mindig nem tetszik nekem ez a helyzet, de megígértem, hogy jól fogok viselkedni, és ha valaki hozzám szól, akkor nem mutatom meg neki, hogy mekkora bunkó is vagyok valójában. Szerintem nem vagyok az, egyszerűen nem kívánok értelemetlen bájcsevelyt folytatni olyanokkal, akiket nem ismerek. Megjegyzem azokkal sem, akiket ismerek.
- Nem zavar, ha otthon van, de ha ön nem bánja, és menni akar, elengedem. Egy szőke kislányhoz szokott átmenni, az utca másik oldalán laknak, Vasváry unokája a kislány.
Marika vagy ilyesmi, valami régebbi korokban divatos név. Ilyenkor illendő lenne gondolom azt mondani, hogy hozzánk is, de nálunk úgy vélem, hogy nincs akkor a élvezet gyermekeknek. A saját gyerekemmel tudok kedves lenni, de őszintén szólva, azt, hogy másokkal hogyan kell viselkedni, most tanulom újra, és nem hiszem, hogy egy gyerekzsúrral kellene indítani. Mellesleg, hálás lehetek Margónak, hogy ő sem szervezett iyeneket. Kezeimet a zsebeimbe rejtve lépek mellette, miután mindenkit magam elé engedtem kifelé menet. A szőke kislány megvan, most lesz mellette egy barna, akinek szintén nem mai, divatos neve van. Remélem, hogy az utcába nincs sok gyerek, mert, ha mindegyikkel jóban van, akkor a végén tényleg maguk közé hívnak a szülők, és arra végképp nem vagyok felkészülve. Olyan vagyok, mint, akit bekötözött szemmel tartottak napokon át egy sötét helyen, majd kidobták egy ismeretlen városban, ahol még a nyelvet sem beszéli.
- Nem egy osztályba járnak, ugye? Nem emlékszem a nevére a névsorból.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=842058#post842058][b]Mihálovics Iván - 2022.01.11. 05:39[/b][/url]

Jogos, amit mond, ám valljuk be, hogy ezek a mondatok udvariassági mondatok is lehetnek. Az emberek szoktak ilyesmiket mondani. Teára, kávéra invitálják a másikat, valamikor a jövőben. Csakhogy, a jövő sosem jön el, mert igazából a felek nem úgy gondolják.
- Kivételezés?
Ezek szerint a nő ismert? Vagy talán történt valami, ami miatt a kislánnyal kivételeznének? Ahogy elnézem, Imola egy teljesen egészséges gyerek, nem tűnk boldogtalannak. Férj is van, vagy legalábbis volt, elég zavaros, hogy miért ne úgy íratta volna be. Zsini is az én nevemet viseli, és az én nevemen irattam be.
- Körülnézni.
Szólok hirtelen élesebben, nem bántón, nem leteremtőn, csak figyelemfelkeltőn, amire a lányok megtorpannak, és mielőtt a kereszteződést felelőtlen átszelnék a nagy csacsogásban, előtte valóban körülnéznek, és jó is, hogy így tesznek, mert két biciklis éppen akkor bukkan fel, vagyis ebből könnyen lehetet volna baleset.
- Erről szó sincs, egyszerűen nem vagyok társasági ember. A húgom intézett minden szociális interakciót, nekem nem kellett ilyeneket tennem. Elkényelmesedtem az impulzusmentes világomban.
Ez az igazság. A húgom bevásárolt, csevegett a postással, fogadta a részvétnyilvánításokat. A gyerekkorom tele volt hangokkal, a tinédzserkorom is, sőt, a házasságom is. A nejem halálával bezárhattam, nem kellett az apróságokkal foglalkoznom. Most viszont egyedül maradtam, és ezeket nekem kell elintéznem. Az évek során pedig kellemetlen, zsörtölődő alakká váltam, és talán, ha fokozatosan integrálódom vissza az életbe, most nem érezné a mellettem sétáló sem azt, hogy utálom. Nem utálom, pusztán megszoktam már, hogy két embert elég szeretnem, és abból az egyik most mással él, ami valahol természetes is.
- Sajnálom, ha nem megfelelő, amit nyújtani tudok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=842063#post842063][b]Mihálovics Iván - 2022.01.11. 09:14[/b][/url]

Ha valamit az ember utál, és én kifejezetten utálom, hogy ha érdeklődni próbálok, pontosítást kérek, egyáltalán szociális interakciót folytatok, és a válasz erre az, hogy nem érdekes. És még én vagyok a bunkó, ugyebár. A férfiak utálják ezeket a női hisztériát felvonultató kijelentéseket. A "nem érdekes", a "hagyjuk", a "mindegy", mind mind olyan dolgok, akkor, amik, még ha nem is látszik, felbosszantják őket. Kívülről csupán a szemöldököm emelkedése látszik, belül meg elsütök egy "akkor jól van"-t. Hát most erre mit mondjak? Ha nem érdekes, akkor jól van.
- Értem. Ha jól emlékszem, senki sem kényszerítette, hogy velem jöjjön az úton.
Először jön a semmi, aztán meg ez, majd tetézi azzal, hogy véleménye szerint én elzárom a lányomat, ami ha így lenne, nem járna össze a szőke kislánnyal játszani, nem járna iskolába, nem kirándulgatott volna. Amíg életben volt a feleségem, hármadban mentünk, amióta meghalt, a húgom vette át a helyét. Ennyi történt. A feleségem a legjobb barátom volt, a gyermekem anyja, a nő, aki mindig mellettem volt, onnantól, hogy eljöttem a cserkúti kommunából, ahol nevelkedtem. Mellettem halt meg, minden egyes napot úgy töltöttünk, hogy elmondhassa rövid élete boldog és tartalmas volt. Mindent megadtam neki, és mindent elvesztettem, amikor ő meghalt, ahhoz pedig, hogy efelett bíráskodjon, senkinek nincs joga. Senki nem ismerheti az érzéseimet nálam jobban, és senki sem határozhatja meg, hogy a gyász meddig tart. Nem léptem még túl, egyelőre a helyzetet kell megszoknom, hogy amit eddig a húgom csinált, most nekem kell.
- Valószínűleg elkerülték egymást, hiszen kutyánk is van, és a húgom, Margó rendszeresen eljárt vele. Emellett, mint már említettem, sok időt tölt a szőke hajú kislánnyal.
Nem mintha magyarázattal tartoznék neki, sőt, mi több, ha így folytatja, egyre szimpatikusabbá válik a szörnyeteg szerep, amit rám osztott. Nem vagyok rossz ember, ezt én tudom a legjobban. A lányom mindent megkap, és csak rá kell nézni, egészséges és szabad, semmit nem szabok meg vele kapcsolatban, és mindent megadok. Felvont szemöldökökkel pillantok rá, de amikor kérdez, akkor hirtelen vonódnak össze a szemöldökeim, és jobb is, hogy nem válaszolok, mert, amit mondanék, valószínűleg nem tűrne nyomdafestéket. Nézem, ahogy előre siet, és éppen hőskomplexusában megmenti szerencsétlen Zsinit a zsarnok és kegyetlen apja karmai közül. Ha ilyen a világ, az még egy indok, hogy én kívül maradjak.