Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Egészen megkedvelte a városka hangulatát. Nem tagadja, hogy furcsa ez a nagyváros nyüzsgő pezsgése után, de valahogy, valamiért magával ragadja. Olyan bájos és elragadó a maga egyszerűségével. A gondolattal, hogy végre nem kell elfojtania a mágiáját, elvégre itt a közvetlen környezete mind csupa mágiahasználó. Fenomenális érzés, de tényleg! az iskolával is elég jól megvan, sokkal befogadóbbak és elfogadóbbak, mint a muglik közt. Talán azért, mert annyi különböző nemzetiségű mágustanonc keveredik itt, hogy láttak már ennél furcsábbat is. Persze, vannak akik megütköznek rajta, az öltözékén vagy éppen a szokásain, de kevesebben mernek beszólni. Talán azért, mert megmutatta már az elején hogy ő igenis képes domináns fél lenni és ha kell, akkor nem fél megemelni a hangját, vagy éppen belemenni egy kulturált vitába. Röviden tehát az apján kívül egészen élvezi a helyzetet. Őt nem tudja megszokni, egyszerűen mintha minden porcikája tiltakozna ellene. Tudja, hogy ez nem így van és minden imájában kéri Allahot, hogy segítsen rajtuk. Egyelőre úgy tűnik, vannak fontosabb dolgai is.
Jelenleg is épp otthonról menekül. Jó kifogás, hogy szeretné megismerni a város minden zugát, elvégre ha minden jól megy a következő évekre tartósan berendezkedhet. S ha elmegy otthonról valóban nem csinál mást, csak fel-alá sétál az utcákon, benéz az üzletekbe, elücsörög a játszótéren. Vagy leül beszélgetni olyanokkal, akikről úgy véli, hogy szükségük lehet a segítségére. Persze az a vigasz amit nyújtani képes átmeneti csupán, de mégis, talán néhány percnyi nyugalmat hoz, s már ez is több mint a semmi.
Céltalanná vélt bolyongása hirtelen más irányt vesz, ahogy meglátja a nőt. Érzi, hogy fáradt és feszült és szomorú, hogy szüksége lenne most valakire, akinek a vállán kisírhatja magát. Nem váratja hát sokáig, magabiztos, ruganyos léptekkel közelít hozzá, majd mikor kartávolságon belülre kerül megérinti a vállát.
- Ne haragudjon, de úgy látom szüksége lenne egy kis segítségre – mosolyog rá kedvesen. Egész lényéből éteri nyugalom hiányzik, az ember úgy érzi, hogy ez a kis csitri valóban képes elhozni a hőn áhított megváltást a szenvedés démonaitól.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Nem tétovázik, ha úgy érzi, hogy segíthet. Ha nem segítene úgy érezné, hogy felesleges és haszontalan, hogy nem becsüli meg azt az áldást, amit ajándékba kapott. Ráadásként olyan bűntudata lenne amivel nem tudna mit kezdeni. Azt, hogy ez a természetével vagy a betegségével jár már igazán nem tudja, de ha édesanyjából indul ki, akkor is ilyen lenne, ha nem lenne különleges. Nagyon büszke a családjára, legalábbis azokra az emberekre, akiket annak tart. Az édesanyját példás embernek tartja, kiváló ember, nagy szívvel és olyan büszkeséggel és kitartással, amivel csak kevesen rendelkeznek. Az apja, pontosabban akit az apjának tekint olyan szeretet tanított neki, amiért nem győz eléggé hálásnak lenni.
- Ha nem lenne egyértelmű ránézésre, nos… megérzem az ilyesmit – közli somolyogva. – Leülhetek? – pillant a pad szabadon maradó felére. Amennyiben igenlő választ kap leül a nő mellé. Reméli, hogy nem hajtják el. Járt már úgy, hogy valaki annyira mélyen volt, hogy nem kért a segítségéből. Hogy elutasított és megtagadott magától minden jót, minden örömet és boldogságot, épp ezért Mirát is úgy lökte el magától, mintha legalább fertőző beteg lenne. De amíg lehet a lány küzd, hogy segíthessen. Érti és érzi, hogy ő mint idegen még nagyobb zavar kelt, mintha közülük való lenne. Hiába a pozitív kisugárzás és a bizalomépítés, az idegenérzés mindennél erősebb. Mert lehet hogy valaki úgy gondolja, hogy nagyon elfogadó és befogadó, de attól ha közvetlen közelébe kerül valaki, aki már első ránézésre is eltér a nagy átlagtól, azt mindenképp megbámulják és kezdetben talán kirekesztőbben is viselkednek vele. Megszokta már, nem bántják a furcsa tekintetek és kéretlen kérdések.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Halkan felnevet, ismeri azt az érzést, milyen mikor az ember szebbnek, rendezettebbnek látja magát a tükörben. Meg persze lehet hogy mikor elindult még nem festett ennyire elgyötörten, most azonban a helyzet nem túl rózsás, így épp itt az ideje, hogy tegyen ellene. – Az ember magát könnyebben csapja be, mint másokat. – Mert igen, hajlamosabb ám elhinni azt, hogy az süt róla: nincs semmi baj, mint elhitetni másokkal ugyanezt. Mert az emberek észreveszik az apró jeleket, a szaggatott lélegzetvételt, a görnyedt tartás, ahogy arcát tenyerébe temeti, ahogy könnyes tekintettel néz rá. Lehet, hogy észre sem veszi, de mégis, süt róla  a szomorúság, a mély, marcangoló bánat.
Leül a padra, lábait maga alá húzza törökülésbe. Legtöbbször így ül, valahogy így érzi kényelmesen magát. Ha lóg a lába késztetést érez, hogy lóbálja, az meg sokakat idegesít, így viszont elkerülheti ezt is, meg azt is, hogy kényelmetlen pozíciókba kelljen tornásznia magát.
- Ez egy hosszú történet, röviden a lényeg, hogy könnyebben ráhangolódom az emberekre, megérzem ha szomorúak, félnek, vagy fáj valami. Akár testi, akár lelki értelemben – Nem szokta letagadni, nem szokta azt füllenteni, hogy jól a megérzései, vagy jól ismeri az embereket. Persze amíg nem faggatják nem hozakodik elő ezzel, hogy „amúgy egy különlegesen nagyon ritka és nagyon halálos betegségben szenvedek, de amúgy vannak jó oldalai is”. Kicsit furcsa és meghökkentő beszélgetésindító téma lenne. Bár maga Mira, mint személy, mint jelenség is egy kissé meghökkentő és furcsa, de azért azt tudja, hogyan kell normálisan viselkedni. Arról jótékonyan hallgat, hogy képes elűzni egyébként az előbb felsorolt dolgokat, nem szeretné ha a nő azt érezné, hogy erőszakosan akarja valami erőnek alávetni, amit ő esetleg nem akar. Úgy szeretne segíteni, hogy Elektra észre sem veszi. – Amira vagyok, de a legtöbben Mirának hívnak – mutatkozik be illedelmesen, kedves mosollyal. Nem akarja egyből a problémára terelni a szót, majd elmondja ha akarja, hogy mi bántja a szívét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Ismét nevet. Persze kedvére való, hogy bókolnak neki, de aligha tekinti magát bölcsnek. Nem több ő, mint egy sokat átélt, sokat látott és sokat szenvedett, kicsit elveszett kislány, aki saját hibái alapján szeretne segíteni másoknak. – Nem, nem hiszem. De ha egyszer szeretne egy kendőt állok szolgálatára, ezeket én varrom magamnak. – Na nem hidzsábként hordva gondolja a kendőt, elvégre ha nem muszlim ne öltözzön úgy. De tudja, hogy azért a magyar kultúrában is nagy jelentősége van az ilyen daraboknak, akár fejkendőként, akár vállkendőként, akár nyaksálként hordva. Neki meg mindig jó, ha van kin gyakorolni, mert még mindig nem érzi úgy, hogy tökéletesen menne a varrás. A tervezés résszel meg pláne gondban van, de hogy máshogy fejlődhetne, ha nem gyakorlat útján? Elvégre gyakorlat teszi a mestert, vagy mi a szösz. – A helyzet kicsit bonyolultabb, de igen, olyasfajta. – Végül is az empaták egészen hasonlítanak hozzá, annyi különbséggel, hogy ő nem érzi át valóban az érzelmeket. Inkább megérzi, hogy mi zajlik le az emberekben, de a pontos érzelmekről legfeljebb tapasztalatai alapján találgathat. Nem olyan nehéz egyébként megmondani, kinek mi baja, az évek meg a rutin sokat segítenek benne. – Köszönöm! Az Elektra nagyon különleges. Görög eredetű, ugye? – Nem ismeri a pontos legendát, már ha kapcsolódik egyáltalán a névhez mitikus személy, de azt tudja, vagy inkább sejti, hogy  görög eredetű. Valahol az elméje mélyen tárol ilyen feleslegesnek és jelentéktelennek tűnő információkat, amiket ilyenkor előhúz, és máris sokkal okosabbnak látszik, mint amilyen valójában. No az eszével nincs gond, a szorgalmával és az időbeosztásával annál inkább. Egyszerűen képtelen rendet tartani a saját életében, egy hektikus káosz az egész.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Szigorúan véve nem mosolyog, de arcvonásai nyugalmi, rendezett állapotban is elégedett boldogságot, természetes vidámságot sugároznak. Mintha képtelen lenne valaha is szomorúságra, csalódottságra vagy elkeseredettségre. A látszat néha azonban csal, nagyobbat, mint amekkorát az ember valaha is hinne. – Igazán köszönöm! – Tisztában van vele, hogy nem mindennapi hobbi ez a kortársai körében, de talán épp ezért büszke is magára egy icipicit, hogy ez valami olyan, amit nem csak szeret, hanem jól is megy neki. – Akkor majd visszatérünk rá legközelebb – nyugtázza kedvesen, esélyt sem adva a menekülésre. Ha egyszer kijelentette, hogy szeretné viselni valamelyik darabját, akkor nincs menekvés, nincs kiút. Bár még ki kell találnia valamilyen megoldást, amivel képes lesz helyettesíteni a varrógépét apja tökéletesen árammentes házában – vagy marad a heti egy ingázás, hogy hazamegy, igazán haza, és megvarrja amit meg kell, ahogy azt eddig tette. Nem túl kényelmes, de géppel mégiscsak gyorsabb, mint kézzel, akárhonnan nézzük.
- Nem lehetünk mind egyformák és ugyanabban jók. Miféle unalmas egy világban élnénk akkor? – A nagymamája vigasztalta ezzel mindig, mikor kiskorában csúfolták és bántották mássága, jobban mondva különlegessége miatt. Ezek a vigasztaló kedves szavak egy életre beléégtek, mint megannyi másik bölcs tanács a nagyszüleitől. Szerencsésnek tartja magát, hogy olyan családban nőhet fel, amilyenben, még ha apja nehéz eset is egy kissé.
- Tapasztalat talán? – érdeklődik finoman félrebillentett fejjel. Nem biztos, hogy különleges mágiával kell rendelkeznie az embernek ahhoz, hogy különleges képessége, tulajdonsága legyen. Az egyszerű varázstalanok is mennyi, de mennyi különleges értékkel rendelkeznek. Látta, érezte, átélte míg köztük élt.
- Érthető, menekültek, mint édesanyám. Ő iraki. – Néha szeret csak úgy mesélni, akkor is, ha nem kérdezik. Egy időben küzdött ellene, hogy ne legyen ilyen túl közvetlen, túl közlékeny, de aztán belátta hogy felesleges. Még változhat a helyzet persze, sokat és nagyot, hiszen még tizenöt éves sincs, de úgy érzi, ebben nem fog fejlődni. Ugyanolyan cserfes marad, mint kislánynak.
- Igen. Általában ha találkozom valakivel, akiben megérzek valamit, szinte biztos, hogy megszólítom. Aztán ki hogy fogadja – neveti el magát, hiszen eszébe jut néhány vicces, félresikerült pillanat is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Őszinte örömmel tölti el, hogy a nő is támogatja az ötletet. Sokan mondták már, inkább csak olyan kedves megjegyzésként, hogy ők is szívesen hordanának valamit, amit ő varrt, de aztán mindig annyiban marad a dolog, mert nem tudják, mit akarnak, vagy alapvetően nem is gondolja komolyan ezt az egészet.
- Nem gondolom, hogy a béke, a nyugalom az unalommal járna együtt – biccenti félre fejét, elgondolkodva. Számára a nyugalom és a béke abszolút pozitív érzés, egyúttal biztonságot is jelent. Az unalom inkább negatív hangvételű, egyfajta nyugtalansággal, amit nem szeret érezni. Nem szeret unatkozni, mert úgy gondolja, hogy sokkal értékesebb dolgokkal is töltheti az időt, így ő nem érzi ezt a fajta párhuzamot. – Az viszont igaz, hogy a béke és a nyugalom nagy kincs – bólint aprót megerősítésképp. Ha csak belegondol, hogy a mindennapokban milyen nehéz megtalálni ezt a biztonságos-barátságos légkört, de ha túlmutat ezen a gondolaton, és belegondol a háború sújtotta országokba… abszolút egyet kell értenie a nővel.
- Szerintem nem csak erről van szó. Mármint érezni valószínű ezt érzem, de szerintem ott van az ellenpólus is, a másik oldal. – Ő hisz abban, hogy a sötétség és a fény mindig együtt jár, hogy ott, ahol rossz van, ott ott kell lennie a jónak is. Lehet, hogy naiv gondolat, de mégis, kellően szép ahhoz, hogy higgyen benne. Szereti az ilyen szép gondolatokat, ezek alapján éli az életét.
- Nem, ő nem követi a hitet. De én is Magyarországon születtem már, itt is nőttem fel – ad magyarázatot a fel sem tett kérdésre. Mert ezek után mindig az következik, hogy akkor hol született és miért beszél ilyen szépen magyarul, meg hogy beszéli-e a kurdot, vagy tud-e arabul.
- Hogyne. Manapság nehezen viselik az emberek, ha egy vadidegen leszólítja őket az utcán, főleg így, hogy az iszlám vallásról ilyen kép él bennük. Van, aki hallani sem akar rólam, de a legtöbben azért a kezdeti rémület után elfogadnak. – A bántalmazásról szóló kérdést direkt kerüli, nincs ínyére ez a téma. Túl sok és túl sokféle bántalmazás érte már ahhoz, hogy elég mélyen érintse. Ugyan megbocsájt és megbocsájtott mindenkinek, de nem tudja kitörölni azokat a nyomokat, amik benne ragadtak. – Kettő? – kérdez vissza kíváncsian, nem igazán tudja, hogy mire gondolhat a nő.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Néha szüksége van arra, hogy valahol jól kibőghesse magát. A felgyülemlett feszültség ilyenkor távozik, minden olyan negatív energiával együtt, amit egyébként nem tud, vagy inkább nem akar leadni a hétköznapokban. Mert ő mindig mosolyog, mindig vidám, és sosem sír mások előtt - ehhez a szabályhoz legalább annyira tartja magát, mint amennyire ahhoz, hogy haját nem láthatják illetéktelenek. Nem engedi meg magának, hogy gyengeségét megmutassa a világnak. Ezt látta otthon, ezt tanulta, hogy valamirevaló nő nem terheli a környezetét azzal, hogy neki épp rossz kedve van. Abszolút egyetért ezzel az állítással, betegség ide, betegség oda.
Szóval ilyenkor elbújik, keres magának egy rég nem használt üres termet, egy elhagyatott mosdót, vagy éppen beszökik valamelyik szertárba, ahová délutánonként már egy lélek sem jár. Most épp ez utóbbira esett a választása, mikor már érezte, hogy a baj közeleg. Futólépéssel vette be a folyosókat, kerülgetett kicsiket és nagyokat, amúgyis sietős lépteit még sietősebbre véve. A nehéz ajtó szinte kirobbant a helyéről, akkora erővel lökte meg, a becsukásnál viszont már jobban vigyázott, nehogy meghallja valaki a csapódást.
Megnyugodva a tudattól, hogy ideért, leül a poros földre, hátát az egyik szekrénynek veti, mielőtt a könnyek kitörnének belőle. Csendesen zokog, nem hüppög vagy nyüszít, csak mintha egy csapot nyitna ki, utat enged a könnyeknek, amik eláztatják egyszerű fekete ruhája első részét, és rózsaszín hidzsábjának alsó szegleteit. Nem bánja, tudja, hamar felszáradnak majd, és ezen túl kell esnie. Egészen olyan, mintha valójában itt sem lenne. Alakja nem vet árnyékot, túl nagy zajt nem csap, így látni nem lehet, hallani is csak annak, aki odafigyel a csendre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Néhány zsebkendő alkot mellette gyűrött, könnyfoltos kupacot. Hagyja, hogy jöjjön, aminek jönnie kell, nem fogja vissza magát. Egész addig, míg nem robban be az ajtó. Megijed, még a levegő is bennakad, ahogy egy másodpercig megpróbál úgy tenni, mintha itt sem lenne. Mert tudja, mi következik, tudja az első szóból, hogy kihallgat valamit. Utál ilyen helyzetbe keveredni, mert bűnösnek aljasnak és mocskosnak érzi magát tőle. Pedig nem szándékosan csinálja, hát persze hogy nem, hiszen képtelen lenne ilyeneket megtenni. De mégis, ha valamiért megtörténik, akkor sem kellene rosszul éreznie magát, de persze, ő magára veszi, hiszen akármilyen apróságtól képes pocsék lelkiállapotba kerülni. Előnyök és hátrányok, amennyire képes boldoggá válni valami semmiségtől, annyira képes szomorúvá is lenni.
Nem kell, hogy hallja a másik felet a vonal végén, így is tökéletesen éri, hogy mi zajlik néhány méterre tőle, hogy csak az egyik fél mondandóját ismeri. Belesajdul a szíve, ahogy hallgatja a fiú kínkeserves szavait, de mégsem tesz semmit. Egyelőre nem. Abban bízik, hogyha letette a telefont távozik, és Mira megőrizheti magának a titkot. De ahogy hallja a csattanát és roppanást, majd a tompa puffanást, pontosan jól tudja, hogy ideje lépni és cselekedni. Halk, szinte nesztelen léptekkel áll fel, porolja le ruháját, megtörli arcát, bár tudja, hogy kivörösödött szemein és a könnyfoltokon ez sokat nem segít. Lassan merészkedik elő, először nem is lép közel, épp csak megmutatja magát, hogy itt van. Nem mosolyog, de arca békét és nyugalmat sugároz, valamiféle megbízhatóságot, amit senki nem tud, hogy honnan jön, csak úgy létezik, látszik és valódivá teszi.
- Ne haragudj, nem akartalak kihallgatni, de itt voltam és… hallottalak – vallja meg a töredelmes igazságot. Sokkal jobb, ha őszinte, mintha megpróbálja azt hazudni, hogy ő aztán semmit nem hallott, vagy látott. Úgysem hinné el, minek is próbálkozzon ilyenekkel.