A Fő utcza egyik vége egy elég nagy kiterjedésű, lapított kör alakú térbe fut bele, melynek közepén egy furcsa alakú szökőkút áll. Nem is kör, nem is szögletes alakzat, inkább hasonlít egy amőbára. Egy nagy bagoly áll a szökőkút közepén és a csőréből vízsugár tör elő. Körülötte sok kis apró bagoly is követi példáját. Még a nagy bagoly egyik vállán is csücsül egy. Durva, szürkés kőből készültek, úgymint maga a szökőkút is. A szökőkút körül padok találhatóak és a padok mögött bokrok, nyurgább fák állnak, hogy a padon ülőknek árnyékot biztosítsanak, ha netán a szökőkút körül szeretnének üldögélni.
A téren főként a fontos, hivatali intézmények állnak, minden egy helyen. A Fő utczával éppen szemben, a tér túloldalán a helyi vasútállomás épülete terpeszkedik el, a sínek mentén egy árnyas sétányra jutunk. De itt van még a Posta, ahol külföldi és belföldi levelezésre is kölcsönözni lehet baglyokat; a könyvtárral egy épületen osztozó Művelődési Ház és Bogolyfalvi Hivatal; és Bogolyfalva előkészítő iskolája is, a közelében kedves játszótérrel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=790567#post790567][b]Weiss Arion Ruben - 2020.01.25. 20:30[/b][/url]

Ha olyan alkat lenne, érdekelné az, mennyire telnek a nap, hetek, ezen az isten háta mögötti helyen, de szerencsére folyton mozgásban fel sem tűnik neki, hogy majd' egy hónapja ideette a fene. Mondhatni, hogy nem lenne ezzel semmi gond, de igenis akad, azonban az ő véleményére ezen téren, még mindig nem kíváncsi senki sem. Azonban, legalább ez a sziget, a ház az, amely olyan elviselhető kényelmes és hangulatot teremt, amelybe már szívesebben felejtkezik bele, tény, itt sem lel meg mindent, nos, attól még akadnak érdekességek.
Lustán elnyújtózva kecmereg ki a fotelből, legutóbb forgatott újságot dobja a többi tetejére, a halomra és egy mozdulattal roppantja ki elgémberedett tagját. A világ dolgaival néha törődve, vagy célzott keresgéléssel eltöltött idő most semmi újat nem hozott, fogalma sincs, hogy a világuk unalmas manapság vagy nem mernek mindenről beszámolni, legnagyobb bánatára. A cenzúrázatlan, kendőzetlen igazságot papírra vetni ugyan nem a legkifizetődőbb, de relevánsabb lenne, mint pár szép szó arról, hogy mi a gáz. Bár tény, a varázstalan világ szépen forrong vagy épp pusztul, nem lepi meg, ott valahogy ez olyan mindennapos – még ha ezek most szélsőséges esetek, történetek -, hogy meglepettsége elő sem mászik. A ház most csendes, mindenkinek van dolga, magának is kellene találnia. Egy pohárért sétál, aranyló italt tölt belé és lustán kortyol belé, ahogy az italtálaló pultnak dőlve gyújt rá, ha már szabad program van, szabadon is tesz, ezt a levegőt egyelőre csak ő szívja. Az órára tekint, apró hümmentve realizálja az időt, most már legalább hozzászokott az ittenihez, de az óralap másodlapocskája, az az apró azt mutatja, amelybe beleszokott. Nos, túl sok az eltérés, még mindig. Mindegy. Neszt hall, nem a macska az, legjobb tudomása szerint az még csak a másik oldalára sem fordul, pláne nem kintről, vagy fene tudja honnan befelé mászva. Újabb korttyal pillant a forrás felé és ereszti le poharát végül.
- Téged is hazaesz a fene, ha kiszórakoztad magad? - horkan fel, nem tetszése nem újdonság, nem is az első. Nem fontos.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=790611#post790611][b]Weiss Arion Ruben - 2020.01.25. 22:51[/b][/url]

Az egy dolog, hogy holmi jött-ment alakok nem járhatnak csak úgy ide be, de néha kicsit még jobban rányomna arra a szelektációra, amelyet a bűbáj művel, csak akkor még ő lenne a szemét dög. Így is, csak akkor jobban. A sűrű léptek apró lábakhoz tartoznak, szemeit némán hunyja le, pár pillanatig kiélvezi még a társas magányt, meg inkább erőt gyűjt, mert sok minden van, amit ő nem bír, nem szeret, amire fintorog és azok között ott van az apró lábak gazdái. Ha valami, amivel végképp el lehet kergetni, az egy gyerek. Minél kisebb, annál rosszabb. Ezer kérdés, hangos, szagos, napestig sorolhatná, neki a türelme pedig nem erre van, szóval... Azt tudja, hogy a közelben van egy iskola, meg a faluban még egy, ahol az igazi apró népség lakozik, mindeddig a közelükbe se ment, és, ha valami biztos biztonságban van tőle, az ezen helyek egyike. Parancsra más cselekedni, szép, kérlelő szavakra is, de ez nem fenyegeti, vagyis de, az előszoba felől, és bár érti, miért történik, ezzel látványosan nem hajlandó békélni. Nem jobban, mint a helyzettel. Sosem békés.
- Bácsi – nyög fel fájdalmasan, inkább kést nyomjanak a combjába, tövig, de ez a hanglejtés és maga a szó... Orra rögtön ráncolódik, tekintetével megkeresi őt, lefelé pillant és erőltetett mosolyt ereszt. Látványosan nem tetszik neki az, akit lát. És biztosan tudja. Mire azonban bármit hozzáfűzne, még rohan is, ha nem lenne a segge mögött a pult, hátrálna, csapódjon a falnak felőle, majd koppan a feje, de így csak őt tudja eltalálni, koccan egyet a bútorral, dereka fájdalmasan nyomódik az élének, torkából pedig mordulás tör elő, más, ekkor indokolt kedveskedő nevetése helyett.
- Hogyne, kakaót, vagy langyos tejet esetleg, hogy aztán ledőlj délutáni sziesztára. Nem kéne neked napköziben lenni? - fog a poharára, szusszant türelmetlen, hessegeti is, amikor kiszúrja a lapot nála.
- Az meg mi? - nem szokása kérni, így veszi is el tőle és olvassa a címlapot. - Mivan? Edictum? Minek ez neked, nem is vagy iskolás. Vagy de? Franc tudja – legyinti el a dolgot, az most tök mellékes.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=790625#post790625][b]Weiss Arion Ruben - 2020.01.25. 23:30[/b][/url]

Minél hevesebben tiltakozik, annál rosszabb és erősebb az, hogy tapad és próbálkozik. Ahelyett, hogy mogorva arca elijesztené, még inkább marad. Ez a taktika elsőre sem sikerült, sőt, eréjes szavai sem, semmi, amitől más kölykök talán sikítva futnak az anyjuk szoknyája mögé, hogy megvédje őket a gonosz embertől. Mert bácsi... koránt sem az. De olaj kell a parázsra is, hát még a tűzre, nem is kell külön kérni. Fújtat egy sort, mint a kitörni készülő dühös bika, szabad kezét lógatja, majd a pultra támasztva kocogtat körmével türelmetlen, mire a kezek szorítása enged és ellép tőle. Nemhiába, többet van házon kívül, ha a másoknak oly aranyosnak tartott arcocska is itt van. Woody-val többet lóg a kölyök, ez biztos, neki van gusztusa hozzá. Nem csodálja.
- Majd anyád betakargat, nem vagyok én arra szerződtetve. Tudod hol a hűtő is ugye – int színpadiasan a konyha felé, lám, kedvessége most mutatkozik be igazán. Íme, pont tökéletes. - Jól hát, az összes ötletem jó – mormogja, majd figyelmét szerencsére hamar leköti az újság, átfutja a címszavakat, a küllemet, egészen komolynak néz ki, látszik, hogy időt töltenek vele, de hogy mégsem hivatalos. Szemöldöke megemelkedik a pöttöm szavaira, talán ritkaságba megy az, ahogy így tekint rá – sőt, biztos -, de tekintete egyszerre érdeklődő és meglepett.
- Mi a szart vagy te egy iskolaújságban? - erről nem volt szó, tudomása szerint. Ha hülyeséget csinál, oké, ő szív érte, de ha mindenkinek... Szinte már-már úgy tépi fel az oldalakat, hogy kikeresse azt, ami róla szól és falja a szavakat. Még a poharat is leteszi, némán futja át és értelmezi, ahogy egyre előrébb jut, úgy húzódik az arca. Vigyorra. Aztán röhögni kezd, nem tudja bent tartani. Igen, ezek komoly dolgok és... mégsem. Még meg-megrázkódó vállal pillant rá.
- Sztár... meg oknyomozó riporter – egyelőre nem forgatja tovább a lapot, ezen még ki kell mulatnia magát. - Mondanám, hogy nem illik hazudni... - a pult másik felére helyezi a lapot, a fejét megcsóválva ereszti el a sorokat. Komédia.
- Jó atyád mit szólt? Remélem őt jobban mulattatod, mint engem... - sztár. Lenyeli a gondolatát, egyelőre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=790642#post790642][b]Weiss Arion Ruben - 2020.01.26. 00:54[/b][/url]

Gúnyosan horkan fel, mint aki jól szórakozik e szavakon és valóban. Nem, nem fogja vissza magát, ezen falak között nem kell, innen semmi sem megy ki, még az ablakon bekukucskálók elé táruló látvány is bőven az illúzió műve, nem hagyta meg még a kulcslyukat sem, így aztán semmit sem kell szégyellnie, a szavakat lenyelni főképp nem, undormányosabban hatna az, ha mézes-mázos szólamban szólna a gyerekhez, ha becézné, karácsonykor épp elég kedves volt, csomagot is kapott, többet is, ezek után egy évre bőven elég is, sőt mi több, a gyereket nézve véglegesen elég, nem egyszer fejezte ezt már ki, de... láthatóan, még mindig Lacika homloka ráncolódik. Tény, hogy a cikk javít a renoméján, jó pont arra, hogy amúgy nagyszerűen mulatságos olvasni és értelmezni a sorokat, mögéjük látni, látni, hogy azok a kis gyermeki vágyak mennyire... álszentek. Csoda, hogy a plafon a fejük fölött maradt, némán ismeri el csupán, hogy egy tényleg zseniálisan elhúzott mézed madzag volt, körbe is tekerte vele a nőt, meg aki csak olvassa, de félő, ha kimondja, elbízza magát, amelyből így sincs hiány. Az a lényeg, hogy ebben a családban senkinek nincs gondja ezzel. Minden tökéletes.
- Azt a meglepett arcot látnom kell. Előttem add oda azt neki – szinte már-már parancsoló, mégis, tényleg vágyik a látványra, a szavakra, amelyek először el fogják hagyni az ajkait, ő pedig csak majd ül, áll, valamit tesz a háttérben és talán ugyanúgy fog kacagni, mint az előbb. Nem biztos, hogy a címzettnek is ugyanúgy tetszeni fog, bár sosem tudni. Vannak dolgok, amelyek előtte is rejtettek és annak is kell maradniuk. Neki is kell meglepetés, nem? - Mondom nem ringatlak álomba – ezen képpel biztos nem reagál holmi csalogatásra, ösztönös és direkt, igen, talán kicsit még rá is tapos arra, hogy mennyire nem akarja a közelében tudni azokat az apró ujjakat, amelyekről még most, csak látványától borsódzik, a nem jó értelemben. A poharáért nyúl hát, eltökélt terve, hogy nem tesz mást, csak áll, egy karnyújtásnyira, gebedjen bele, de mire a pohár az ajkaihoz érne, pontosabban megemelve áll meg ott, megérti a csendes és a jelenséget. A változást.
A normál reakció egy öblös üvöltés lenne, néha még a varázsvilágban is lehet megrökönyödés és ijedtség, azonban minden, ami ide képzelhető, hogy történik az apró gyermekkel, hogy talán meg kellene illetődni, az most hiányzik. Cserébe széles és őszinte vigyor ül ki képére, láthatóan nem először kíséri ezt végig és az is biztos, hogy a pokróc viselkedés talán végig erre ment ki. Nem most, hanem mióta Lacika. A kísérő illatot szívja be, mélyen, ahogy a kortyot önti le torkán, és mire a pohár üresen koccan a pult lapján, az egész véget is ér. Mintha a gyerek sosem lett volna ott, vagy mintha az ő egyik olcsó illúziója lenne, de nem, ehhez neki semmi köze sincs.
- Már akartam kérni, hogy tedd meg. De megint az én fejemben élsz – cisszeg rosszallóan, de cseppet sem komolyan. Valóban. - Itthon abban vagy, amiben kényelmes. Nem, neked a „cuki” kell – mordul rá és egy öles lépéssel kerül hozzá végleg közelebb, teljesen, ahogy eddig szinte menekült, most úgy súrolja a lelógó lábakat és combokat testével.
- Szóval, most, hogy sztár lettél... – forgat szemet, mert hát... hagyjuk is, és megtámaszkodik mellette. Egy kósza tincsért nyúl és löki félre, mintha az átalakulás során ez elkallódott volna.  - ...legalább szóba állsz velem. Unalmas voltál eddig – ő meg kegyetlen őszinte. Mindig.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=790824#post790824][b]Weiss Arion Ruben - 2020.01.27. 20:00[/b][/url]

Neki aztán oly mindegy miben és hogyan, az idő alatt, amióta először pillantotta meg ezt az alakot, vagy azt a bizonyos első átváltozást, már bőven volt alkalma véleményekre, szavakra, amelyek neki célzottan érkezve alkották véleményét, de sosem volt nehezebb dolga, mint az a kölyök képe, akivel olyan szélesen szeret mosolyogni rá. És mennyivel nehezebb, amikor nem küldheti el a francba, nem úgy, mint finoman nem is olyan rég, melynek hatásra – talán, persze, sosem tudni pontosan – most immáron sokkal kellemesebbé válik a hangulat. Nem titok, az ő ízlését egyszerre könnyű és iszonyat nehéz eltalálni, míg Yezebel a maga nehéz természetével már talán egy fokkal könnyebb, de... mindennek van útja és ideje, amely bele lett ölve a tevékenységbe. A kötelező körökön kívül azonban, inkább nem érintkezne azzal az apró kézzel. Még azért a gondolatra kirázza a hideg, majd ajkaira már lusta, de széles vigyor kerül. Szinte már látja a szavakat, nem lesz túl boldog, nos, ez ez elég enyhe kifejezés. Nem titkolt azonban, hogy kárörvendő dögként mennyire kívánkozik az, hogy lássa. Azt is. Rohadt katasztrófaturista.
- És nem tanultál abból? Még a végén megkockáztatom, hogy te ezt élvezed – nyújtja tovább, már-már nevetni támadnak kedve, de csak lágy csóválás jut végül reakcióként az egészre. - Vagy meglepően szórakoztatni fogja, vagy... Nos, róla beszélünk. Sosem tudni – és ez így van jól. Nem álszent, nem állítja be magát olyannak, mint aki sosem esett ezen túl, mégis, még ha azt is nézzük, hogy ő milyen és milyen tudna lenni, egészen jól áll. Mert van a komoly rész, amikor igenis ügyel, mint valami mocskos nyalizó, hogy ne jusson ide. Aztán, van a csábítás, amikor meg telibe szarja, mi lesz később.
- Látszik, hogy te vagy az ész a családban – próbálja nem iróniától fröcsögve kiejteni eme szavakat, arca is egészen komoly marad. - Fogalmam sincs, hogy honnan jöttél rá. Talán mert nem szoktam neki esti mesét olvasni? - maradjunk annyiban, hogy semmit sem. És akkor minden szava békés marad. Most már látványosan másképp viszonyul felé, pedig tudja, Lacika ott van a zsebében, a szekrényben, mint a holnapi ruházat, de ameddig nem látja, neki nem létezik. Ebben meg szinte fájdalmasan egyszerű.
- Az – horkan fel a felháborodásra, és bár valójában nem az, neki igen. Jó ideje csak azt a felét látta, mert adni kellett mindenre is és elszórni a magvakat, előkészülni és a többi. Tudja ő, miért és mire kellett, de had tiltakozzon, amikor csak tud. - Nekem jóvá tenni? Elviseltem, egész jól, nem is értem, miért kéne bármit is tennem. Talán inkább nekem járna az – mintha amúgy akkora becs egy gyereket rendesen kezelni. Hah. Jó vicc. Az üvegért nyúl, amelyből korábban töltött magának, a kifejezetten erre való kristály tökéletesen megőrzi az aromákat, amelyből most nem rest neki tölteni először, aztán magának. A poharat megemelve koccintja lágyan csilingelve a másikéhoz.
- A sztárságodra. De ha akarod, keresek neked kakaót, vagy... tejet. Utóbbi talán biztos akad.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=791718#post791718][b]Weiss Arion Ruben - 2020.02.03. 20:44[/b][/url]

- Mert olyankor finoman bánik a finom kis bőröddel, azért – ereszti meg vigyorát, persze, csupa irónia, minden csak nem jó az, ha valóban ez történik. Mindenki tudja, mégsem retteg vagy reszket, amúgy sem tett semmit és hát, nos, most valóban jó gyerek listán van. Gyűlöli is, a láthatatlan féket, amit rátettek és amely visszafogja. De ezzel a másik is tisztában van, sőt, mindenki. Bizonyára ezt is szórakoztatónak veszik. Horkant egyet közben. - Nincs sok érzelmem, de azok stabilak. Na de nem mintha te nem szoktál volna nyekeregni, ha nem kapod meg, amit akarsz – miért ne húzza akkor ő is a témát, ha már feljött. Érzelmek, heves hullámcsapások, mindenki más és más, mint valami paletta, de van benne valami rettentő egyszerű és könnyen értelmezhető. Ő kifejezetten ösztönlény, nem is tagadta sosem és soha, szélsőségek között pattog oda és vissza, vagy épp áttöri a határokat és... nos, erősebben nyilvánítja ki azt, ami kínozza vagy amit épp akar. Errefelé még nem adódott ilyesmi, meg is van lepődve, de ami késik, azt fogják épp vissza. Türelmetlen, ami azt illeti, de megtanult várni.
- Ó, mire fel az a sok-sok, lemaradtam valahol bizonyára – tényleg tudatlan, kérdő fejet vág, miért is tartozna pont ő, mikor annyi mindent ad, bár tény az is, hogy sose vezet listát semmiről sem, meg, nem is mindig kedves. A száj lefelé görbülésére néma és sajnálkozó „ó” hagyja el ajkait, menten meghatja a dolog, mindjárt. Csak még le kell érnie.
- Szóval valaki éhes, értem én – csóvál fejet. - Sajnos nem tudok mit tenni, meg van kötve a kezem. Nem rosszalkodhatok, és általában akkor szoktam. De majd... keresek valakit, vagy alkalmat, és akkor nem kell a műhiszti. Akarom mondani a bánat – javítja ki magát, az apró bökésre már vigyorra formálódik ajka, miközben odahúzódik, ha már ilyen szépen kéri, pohármentes ujjai lépkednek a mozdulat közben végig a combon, majd elengedve azt, támaszkodik meg ő is a pult lapján. Az ő kortya kicsit kövérebb, de hamar leteszi a poharat, apró mozdulattal szabadítja meg ajkát a rajta maradt italcseppektől a nyelvével.
- Na mert amúgy szoktam tökölni virágokkal – forgatja meg a szemeit. Minek, elszárad mind, manapság meg már aranyból is gyártanak, az legalább tartós. De hát ő meg a romantika... Érdekes páros.
- Inkább ívelne felfelé az én karrierem. Unatkozom – sóhajt keserűen, ha a másik éhes, ő meg tettre kész. Ezzel se mond újat, de mikor ne most beszéljék meg, mintha teljesen normális jelenet lenne ez.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=794364#post794364][b]Weiss Arion Ruben - 2020.02.16. 17:53[/b][/url]

Látványosan pillant a plafon felé, mintha várná, hogy leszakadjon vagy égi áldás hulljon, de aztán csak szórakozott mimikával fordítja vissza felé arcát, mint aki épp nagyon átérzi, hogy mennyire meg van kötve és mégsem. Teljesen mindegy igazából, mindenki úgy van, hogy lapulni kell és asszimilálódni, eladni valamit, ami nem igaz és ebben a nemrég még gyermeki testben ücsörgő az egyik legjobb. Talán kicsit önzően magát rakja oda még, mert illúzióval elérhetné és el is tudja, de az sem teljesen ugyan az és az igazi sem. De a játékok most kellenek, nem mintha amúgy nem élvezné, csak... mert nem.
- Várjál, várjál, ha lesz időm, sajnállak. Ó, van bőven, nekem sem tanácsbéli rang, semmi nem jutott. Csak az unatkozó idegen, akinek sok pénze van. Nem tudsz valami módszert, hogy elverjem? Az időt és a pénzt, természetesen – persze, nagyon is vannak ötletei, de való igaz, ez a közeg eléggé szegényes ebben. Hallott már tagokat arról beszélni erre, milyen hatalmas, milyen színes, de hát ez az unalmasok életében az csak. Csillogásra vágynak mind a ketten, az egyik csecsebecsére, a másik egy világváros fényeire. De míg tart a szabadidő, az is megoldható, azonban a jó lelke – annak maradéka – nem fogja egyedül hagyni őt, ha már kimászott az utált pofika mögül. Tessék, máris van jó tulajdonsága.
- Mássz be abba az iskolába, ott degeszre tömöd magad vele – mintha amúgy csak ez lenne a módja, meg a megoldás, de hát had húzza kicsit az agyát, ki tudja, lehet tényleg meglépi, bár arra nem emlékszik, mennyire lett tabunak kikiáltva az a hely. Lehet nem figyelt, amikor a hely szóba jött. Mindegy is. Kényelmesen elhelyezkedik, oldalát immáron combok ölelik körbe, való igaz, ez már egy kedvenc beállás, kényelembe vágja magát ő is, vagy épp ujjai játszadoznak, amikre nem is figyel, mintha önálló életük lennének.
- Komolyabb? Melyik kellene? Ma ügyes voltál, választhatsz is – virág helyett? Úgymond. Bár semmi kedve nem volt ehhez, de az sem jobb, ha az ujjak, amik most a vállára simulnak, végül a szemét akarnák kikaparni és akkor ösztönös lenne bárminemű mágia, mint védekezés. De egyelőre csak aprót feszülnek az izmok az érintésre, majd szép lassan el is ernyednek, ajkai közül hangos sóhaj tör ki, egy kicsit lejjebb csusszanva támaszkodik meg végül, hogy minden olyat elérjen, amit csak kell.
- Már egy ideje tart. Sehol máshol nem húzódott el eddig. Biztos van valami gebasz, amit nekünk „nem kellene” tudni, amely miatt nyugodt seggen kell ücsörögni – tény, ő maga is kicsit késve érkezett, utolsóként, mert hát volt elég dolog, amit el kellett intézni, de nos, azt hitte, a közepébe ér ide. Fejét hátradönti, onnan néz fel rá, kicsit nyakatekert, de épp elég.
- Csináljunk valamit...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=794389#post794389][b]Weiss Arion Ruben - 2020.02.16. 20:07[/b][/url]

- Logikus és szuper, kiváló menekülőút, ha Lacika arcával akarsz megölelni – hümmög párat, őszintén, tényleg imádná azt az ajtót, de hát, túl nagy csábítás és persze, rizikó. A döntések feljebb születnek és bár tény és való, hogy van, amiben szabad kezet kapnak, ha ő eltivornyázna, mikor szükség lenne rá... megnézhetné magát. Van egy apró, de kötelességtudó fele is, amely nemet mond, logikusan gondolkodik. Nagyot sóhajt, olyat, mint akinek ez most a legnagyobb fájdalma.
- Nem tudom a drága mesterünk mennyire rajongana az ötletért. Majd egyszer felvetem – dörmög egy sort, vannak tényezők, amelyek le tudják úgymond állítani a vad kicsapongásokat. Van az a fájdalom, ami már valós és úgymond ijesztő, kevesek érték el, és talán senki más nem fogja sosem, de ameddig egy van, addig van fék is. Majd megoldja, Pest is tud élni, ha olyan napja van, az meg csak egy köpés. De szinte már megmelengeti a dolog, hogy érte ilyesmit is tenne. Cirógató ujjai azok, amelyek ezt mutatják ki, a köszönöm szó néha, sokszor elmarad. Azonban, ha azt nézzük, mi és ki ő, már fel se tűnik.
- Ahh, kaszinó! Arra pont nem jártam még, vagy ha igen, figyelt a fene. Miket nem látsz te. Van még ilyesmi meglepi hely? Ez sztripp-klub, vagy valami aljasság? - hátha az ő szeme már messzebb látott, bár, ha jól képzeli el és Lacika arcával nézegette a kaszinót, röhögni támad kedve. Bár a gyerekek kíváncsiak, épp ezért nem oly feltűnő. Ahha, érti a logikát, még ha nem is szereti.
- Sejtettem. Az összeset levédik, óvják, nehogy a ronda, gonosz akárkik ellepjék. Nincs is benne érdek, nekem nem lenne kedvem hittérítőt játszani diákokkal, szóval megértem. Akkor maradok én, nassolnivalónak vagy ha nem találok mást, akit tálcára dobhatok – mert nem rest és nem fél ilyesmit megtenni, odalökni és felhasználni. Más kérdés, ki kér ebből és mikor. Lelketlen dög, mondhatni, semmi sem szent. Az más, hogy idő közben faragják, visszafogják, de ha rajta múlna...
Szemöldöke ismét megemelkedik a szavaira, szinte már kérdő, miközben ujjait érzi meg tincsei között. Fejbőre bizsereg, aprót szusszanva rá hagyja, hogy folytassa. Horkant egyet, szemeit körbeforgatva húzza vissza a pökhendi vonásokat, amiket ott tart és ujjai türelmetlen kopognak.
- Mondod ezt te, aki már olyan rég létezel, hogy nem számít neked az idő. Úgy könnyű a szempillantás, ami lényegében az én életem is a te szemedben, bármelyikőnké. Várok és kitartok, mert ezt várják el, de nem kell az ámítás. Még a végén túl hihető lesz az, hogy unalmas alak vagyok – nem, még véletlen sem azt mondja ki, hogy felette bizony eljár az idő és nem lehet évekig egy helyben tárolni. Nem erre lett tervezve, de, mint az előbb is, van egy része, amely bólogat. Igen. Lesz lakoma, lesz tor, lesz ünneplés. Csak győzni kell idővel.
- Mmmm... - fújja ki a levegőt elsőnek, tekintetét a lakás egy pontjára függeszti. Mit szeretne. Túl tág kérdés, de opciókat ad. - A kaszinót. Az mókásan hangzik – vigyorodik végül el, kinek nem az, ha tudja, van mit kipakolni a zsebből. - De az se rossz, ha maradok a szórakozás kedvéért, bár, nem tudom az mit takar, viszont ha a várakozásnál tartalmasabb... nos, akkor hajlandó vagyok lemondani még kicsit Amerikáról – keresi meg az arcot, a tekintetet, már amennyire ebből a helyzetből lehet, aztán feltornázza magát és szembefordul vele, de a táv nem csökken. - Attól függ, öltözzek ki, vagy le?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=795517#post795517][b]Weiss Arion Ruben - 2020.02.23. 20:44[/b][/url]

- Mert ez aztán akkora hely, hogy most hanyatt kellene vágjam magam a változatosságától – maró gúny ez, de nem neki, hanem a helynek. Mert mint eddig, most sem rajong érte, szinte ordít róla, hogy ez nem az ő közege, nem az ő világa és nem is lesz sosem. Eladja annak, mert el kell, de talán senki sem veszi be sosem, hogy neki ez tényleg kellett és nem mondjuk valami „elvonókúra” vagy épp terápiás akármi, amelybe bele van kényszerítve. A külső sok mindent mond el, jó dolog a vélemény és sokszínű. Csak épp az a bökkenő, hogy őt nem érdekli, ki és mit gondol róla, ameddig az nem veszélyeztet dolgokat, és ha nem tesz semmi olyat, nem is fog. Csak ugye, arra meg néha kell valaki. Jobbik eset, ha a szebbik módja.
- De jó, oké, legyen. Elismerem a hasznos sétáidat – hogy ez mennyire komoly, ítélje meg a másik, ugyebár. Nem hordoz hangja semmi pluszt, de ez nála nem jelent biztosat sem, azonban azt tudja, már hozzá van szokva, ismeri és talán már bőven jobban igazodik ki ezen húzásain, mint bárki más. Ez érthető a fura humorára, vagy viselkedésére, amely szélsőséges, mint az időjárás. Most egészen kezes. Már-már undorító, hogy nyugtatja meg a falu hatása vagy sem.
- Hmm. Nem, valóban nem rossz dolog az, ezt elismerem. Érdekes ínyenc, aki játszik a falatokkal – talán ebben van a varázsa az egész kijelentésnek, vagy semmi sem, nem nevet fel, mert nem fájdalmas pont az, hogy erre is használva van. Kellemeset a hasznossal címen történik az egész, mert nem egy fájdalmas dologról van szó, amely alatt üvöltenie kell, mintha valóban késsel kanyarítana ki egy szeletet a combjából és tűzné villára. Szavaira már majdnem sértett horkanással néz felé, mocorog kicsit a fogásban, tarkóján még mindig bizsereg kissé, nemhiába, ha jó helyen van simogatva, mint valami kisállat.
- Persze. Lazítok én eleget. Arra mindig van alkalom. Tanulni meg... tudod, hogy a motivációm érdekes. Nem találtam semmit itt, ami leköthetne, egyelőre. Értelek én, legyek ennél is jobb, értem. A végén aztán te se bírsz velem, hát kell ez neked? - tanulhat ő, de akkor az olyan lesz, ami nem épp szép és kellemes, ha belelovalja magát, akkor meg még veszélyes is. De oké, nyugodtan lehet őt motiválni, aztán lesz ami lesz. Apró, aljas kis mosolya is ezt mutatja, ami kíséri a gondolatmenetét. De egyelőre nem gondolkodik semmin, a helyzetben marad és a jelenben, ha már kell valami, akkor legyen is, máshogynem ő harcolja ki úgymond, hogy ne az ücsörgős, csendes valami, mert az neki nehéz. Mintha mindig tennie kellene valamit és mindig tesz is, ő is mozgásban van, másképp vagy másfele. Nem nézelődik, nem múzeumozik, hanem cselekszik. De hát háborgó bensője nem is engedi, az pedig kiváltképp kedvező, hogy az ifrit erre is vevő, felveszi úgymond a ritmust és hasonul. Mert, mert kell. Ez igazából már az elején is érdekes volt, ahogy azonban szép lassan felfedezte és felfedte a dolgokat, annál jobban azzá vált. Mondhatni ahelyett, hogy üvöltve visszakozott volna a dolgok ellen, inkább belement, bele a játékba és még élvezte is. Mert ő is ínyenc. Feje kissé oldalra billen, kíváncsian, mit is művel, ahogy mozdul, ahogy közelebb érve szusszan az ajkakra és ahogy ismét változik. Szemeit lehunyva hagyja a dolgot mozdulatlan, lusta pillanatok ezek, mindig kivárja a végét, általában tudja is, merre halad. Aztán néz csak rá, mert megérzi végül ujjai alatt is, mi pihen és nem is ő lenne, ha a combokra nem szorít rá erősebben. Cisszegve csóválja meg a fejét, mintha mégse ezt választotta volna, főleg nem így. De hát, játék. Izgalom. Kellenek.
- Nem. Igazad van, minden mást lehet utána is művelni. A győzelmi mámorban, vagy épp a veszteség vigasza. Gyere kedvesem, akkor játszunk egy jót – nyújtja oda kezét, mint valami illedelmes ember, hogy lesegítse a pultról, miután hátrébb lép, hogy kényelmesen megtehesse. Nem kell sok, de mégis. Aztán kell csak magára pillantania, sokat nem kell variálni és mégis, elgondolkodva hümmög, amint megindul, hogy kicsit rendbe húzza magát.
- A vörös a nyerő szín, vagy legyek a visszafogott szerencsétlen flótás? - mintha számítana, mit is akar magára húzni. Egészen felvillanyozódott azonban, ez nem vitás.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=799420#post799420][b]Weiss Arion Ruben - 2020.03.19. 22:31[/b][/url]

- Kikérem magamnak, minden percet ki akarok használni, csak nem mindig lehet – horkan fel, mert valóban, tenne, menne, csak nyugalom kell meg friss levegő. Még fúj is egyet, mint valami bika, aki már menne a vörös terítőre, de csak ennyi, füst és nincs tűz. Egész jól bírja, de komolyan. Csak unalmas. - Lehet, te stréber vagy, én mindig jobban szerettem cselekedni. Nincs türelmem sokszor – von vállat, bár tudja, hogy lenne még mit és biztos hasznos lenne, de mindig elódázza vagy épp más dolga van. De bezzeg ha valamire rápörög, akkor ha kell, ha nem, csak azon van. Nem hiába, van is eredménye általában, csak ugye a motiváció, mindig másfelé megy. Ameddig a másik pacsulit ken magára, ő úgy nyújtózik egy nagyot, aprót roppannak a tagjai, kellemesen nyúlnak az inak és izmok és végül szusszanva ereszti le tagjait, mintha ennyi elég lenne tényleg lelazulni, de egyelőre beéri ezzel is. Mintha a tehetetlenség mellett hiába korzózna akármennyit, izmai letapadnak és a végén úgy érzi magát, mint aki már most megérte a hetvenet és alig működik valamely ízülete. De persze ez csak túlzás, ahogy ilyenkor szokása. Ennyi belefér.
Aztán meg a várakozás, mert hát ha már közösen döntöttek, húzza tovább a dolgot azzal, hogy közösen is válasszanak. Hiú mivolta meg szinte megköveteli, ha már megy, nézzen is ki, semmi átlagos, mintha mindig valamire várna és készülne, holott csak elmegy a boltig, hogy cigarettát vegyen. Ez már csak ilyen. Egy pörköltfoltos felsőben és csíkos melegítőben illúzióromboló lenne. Megáll, hadd figyelje őt, mint valami feladványt, mit meg kell oldani és mihamarabb. Aprót nevet a végén.
- Ez igaz. Itt leszünk. Akkor... mutatkozzunk be, legalább látszatra – mert attól még, hogy olyasmit vesz fel, ami kitűnik a tömegből, a viselkedése nem lehet az, amely illene a belsőhöz, ami fortyog benne. De legyen, egyelőre beéri a kaszinóval, megmozgatta a fantáziáját.
- Elviszlek. Bár franc se tudja merre van, na várjál – nem mindegy, hogy a semmibe, vagy vegasi kaszinóba ugrik, bár az kicsit neccesebb a táv miatt, a helyinél meg nem ártana először az ismeret. De megoldja. - Merre is volt? Arra emlékszel? - mert elég a környék, ha ott megfordult, egy kis séta nem árt, főleg ha népek vannak és lássák őket. Mint valami bevonulást. Megborzong, ahogy haját fésüli oldalra és ajkaira vigyorra húzódnak.
- Ez nagyon bátor kijelentés. Nehogy visszaéljek az „amit csak akarok” mivoltával – szinte mintha már arra készülne, úgy futtatja fel ujjait a másik oldalán, lassan és mégis, puhatolva, mintha azt nézné, meddig mehetne el. De tudja, bármeddig, végül, a nemrég felhúzott domborulaton át álla alá simítja ujjait, hogy aztán végül ellépjen, hogy tényleg magára is öltse azt, amit kiválasztott.
- Az a kérdés, mennyit szánunk erre. Nem az idő, inkább a kitömött zseb – elhaladtában veti oda a kérdést és már a szekrény elé is lépdel, hogy kikeresse a darabot, inget hozzá, minden apróságot, ami kelljen. Gombokat nyit meg, hogy az inget lazán ledobja, ami eddig pihent rajta és öltözik, a szokványos, ráérős tempójában, hogy minden a helyére kerüljön.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=800731#post800731][b]Weiss Arion Ruben - 2020.03.25. 19:56[/b][/url]

- Nézőpont kérdése. Van, akinek a szórakozása bizony öl – mintha ködösíteni akarna, hogy épp kire vagy mire céloz, nem kell biztosan messzire vinni a gondolatokat, hogy mégis mi az, amelyre gondolt, vagy csak utalt finoman. De ahogy ő érti, az nem öl, nincs a veszélyérzet mellé csatolva, a világ pedig folyton űzi és követel még többet és többet, mert bizony abból él meg, hogy sok szórakozó, unatkozó ember van és létezik, akik eljárnak helyekre és költik a vagyont, amelyre ők is készülnek éppen. Senki nem mondhatja, hogy nem törődnek senkivel magukon kívül, tessék, máris itt a gazdaság, amellyel igen és amelynek kerekét forgatják meg nem is olyan sokára.
- Körbenéztem én, de tudod, hogy csőlátásom van – von egyet a vállán, amit akar, azt vesz észre és azt jegyzi meg, ha nem tűnik ki neki, vagy nem viszi arra a lába, akkor bizony kimarad. Hát nem figyelhet tényleg mindenre. - Aha, az meg. Simán jó lesz – bólint, már be is lövi fejben, mint valami tényleges GPS és amely vezetni fogja őket majd. - Sétálni. Szép lassan, andalogva? Ez már majdnem aranyos – még vigyorog is egy sort, ha ezt komolyan gondolta volna. Persze, hogy séta, más nincs és ki tudja mennyi időre ragadnak le, nem árt raktározni némi friss levegőt, fogalma sincs, mennyire és milyen kaszinó lesz az, talán egy nagy csalódás, vagy épp pont meglepi, elválik. De tény, hogy a lényege az, hogy bezárja őket, ablakok sehol, ahogy óra sem nagyon, vesszen csak el aki betér és figyeljen a csilingelésre, zsetonok zizgésére, a lapok pergésére, hogy mint valami hipnotizáló műsora, úgy ringassa őket a nyerni akarás illúziójába.
- Azt tudom, hogy imádsz alkudni. Már tapasztaltam eleget – forgatja meg a szemeit, de a vigyor ugyan úgy játszik. Majd elválik mennyire lesz hozzá türelme és mennyire lesz sürgető bármiféle ajánlat. Minden elválik. Ha magát nézi, akkor könnyen és gyorsan, ha agyát elönti a szokásos. Odapillantva észleli a kártyák hadát és ajkait megnedvesítve bólogat párat. Aha. Nem szórakozik és ez jó. Bár a mondata utolsó felére látványosan fintorog, hogy ad még kártyát, csak azt ne. Oda már nem fogja követni, főleg nem Lacika alakját. Úgy ügyel rá, hogy azzal a nyápiccal egyszerre senki ne lássa egy helyen, mintha sose ismerte volna.
- Ejnye, ejnye. Ki ne kapjunk a költekezés miatt – cicceg párat, de hát, igazából már rég benne van, nagy tétet akar és nem lép hátra, ő nem. Kezét engedi csak le, húzza el a gomboktól és kinyúl a zakóért. Amint végez, úgy ölti magára és simítja le az anyagot, rendezi el magán, a tükör felé sandítva nézi át, majd hogy a kép teljes legyen, a hozzá párosuló nadrágra kerül a sor, a magán lévőtől hamar megszabadulva cserélődik át, mint holmi utolsó simítások. A kijelentésére nem tudja nem a fejét csóválni.
- Van olyanod? Mit súg még? - hanyagul hagyja szét levetett homijait, hozzáillő cipő, majd karórát válogat, ha akar, tud ő sietni. Végül, minden a helyén, úgy fordul felé.
- Na, megfelelek neked? - csak induljanak már, mi? Hajlamos sokat pepecselni, a hiú mindene követeli meg és ha már be kell mutatkozni...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=806370#post806370][b]Weiss Arion Ruben - 2020.04.20. 21:02[/b][/url]

- Mmmm, nem kell mindig cső oda, tudod, kreatívnak kell lenni – kacsint egyet, hogy nem kell durrannia semminek, hogy valami végül puffanjon a padlón. De nem is az a fontos most, hogy kitárgyalják mik a legújabb trendek a témában, melyik a legkézenfekvőbb az ő finom ujjai, vagy saját hosszú, mondhatni lapáttenyerébe. Elvégre szórakozni készülnek.
- Mert ha teljesen az lenne, akkor kiütést kapnék tőle – nevet fel, mintha az aranyos dolgok végképp nem mennének neki, de még elviselni sem tudja szinte, mert annyira lehetetlen az egész, még képzelet szintjén se. - Sok helyen barangolnék inkább, beérem most ezzel is. Akkor andalogjunk, mint a normális emberek. Vagy kik tesznek így – mint aki tudatlan, pedig nem az, eleget figyelt ő is, de az biztos, nem annyit, mint Yezebel, akinek hosszabb út van a háta mögött, mint amelyet a falu, az ország, de talán a világ elbírna. Nem szokása a túlzott nosztalgia, neki a jelen és a jövő a fontosabb, mint az, amit maga mögött hagyott. Az, ha valamit a másik mesél, ha előfordul, akkor meghallgatja, mint holmi mesét. Ez már csak ilyen. Egy ital, macska az ölbe, mint majdnem a normális emberek, ha már ide jöttek játszani. Bár sosem tudja, hogy ő maga tud-e olyan lenni. Inkább mint a kés a tartóban.
- Én nem aggódom ezen, sosem. Talán lenne kitől aggódni, de fel sem fog tűnni, főleg, ha megkapom a nyerő lapjaim – ropogtatja ki ujjait, mintha máris arra készülne, hogy felemelve lesse meg, mit rejt a szerencséje. Ez változó, semmiben sem kitűnőbb annál, mint aki bemegy oda és játszik csak úgy. Semmivel. Csak neki van miből veszteni bőségesen, nem aggódni, hogy oda a holnapi kenyér. Vagy akármi más. - Neked mikor nem a hetes az? - vigyorodik el, hát felőle tegye, ő meg majd random, mint ahogy szokása, akár vezetheti is a kezét, lesz ami lesz alapon. Még egy apró igazgatás és készen is van, ítéletre vár, elégedett képpel pillant felé a bókra, mint aki csak erre várt.
- Melletted csak így lehet – vigyorodik el, és egy pillanat alatt ott is vannak, a talpa alatt immáron a macskakövek göröngyösségét érzi, előre tekintve pedig észleli ő is a kaszinót, amely ugyan még nem teljesedik ki, hisz valóban ráérős léptekkel haladnak, igyekszik a saját hosszú lépéseit a másikéhoz igazgatni. Karja ott marad az övével összefonva, szabadjával pedig cigarettát túr elő, túr elő és ajkai közé tűzve gyújtja meg azt.
- Én már azt kívánom, történne. Túl nyugodt, pedig aztán ki tudja kik vannak erre, simlisek és kapzsi lelkek? Bujdosó álszentek? Csak csendesek. Biztos a légkör – húzza el a száját és a füstfelleget fújja az ég felé. Mert bár ők is csendesek, eleget figyelnek ahhoz, hogy tudjanak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=811200#post811200][b]Weiss Arion Ruben - 2020.06.12. 00:04[/b][/url]

Csendes.
Még vagy már, asszimilálódik a ház nyugalmával, mintha nem is ő lenne. Pedig de, ugyan az, ugyan ott van mindene, a sebtető már rég leesett és a kötést is elhagyta, ujjai kényelmesen mozognak, a fantomfájdalom sem kínozza többet, mint a viszketés. Ugyan az, csak egyszerűen nincs kedve most hangosnak lenni. Mint a gyerek, aki kikapott és most megmutatja, tud ő rendes lenni, megenni a zöldséget, csak engedjék ki játszani kicsit, levegőt akar. Noha nincs a nyakában póráz, nem fojtogatja, ahogy megindul, manapság kevesebbet mozgott. Egy az, hogy várakozik, mit akar a férfi és mikor, de olyan csend van arról a részről, hogy az már ijesztő, aztán ott a másik is, kinek pengéje szabta fel bőrét, szintén csendben. Az egész világ elnémult talán, mióta meggyónt és bűnbocsánatot kért – szinte. Mégsem jó gyerek, talán játszani sem akar, csak kinyújtóztatni hosszú lábait, lustán cirógatva Trinket füle tövét, aki az ölébe telepedett. Ritka, mert szinte mindig mozgásban van, mármint ő, nem a macska, vagy talán érzi a feszültséget és úgy véli, nem az ő ideje ez. Néha ki is mondja, hogy ennek a macskának több az esze, mint sokaknak, egy ideje, az incidens óta néha még saját magánál is, de utóbbit már csak magában, némán morogja. Balján, a kis asztalon hever egy félig elfogyasztott kávé, egy üres pohár és a félreismerhetetlen kristályüveg, amelyben olyan jól néz ki az aranybarna ital, amelyet nem olyan rég kortyolt be. Még érzi ajkain az aromát, a kellemes bizsergést gyomortájon, ha még az agyára nem is hatott, mert nem a sokadik poharat töltötte újra, nem részeg kíván lenni, csak...
De érzi belül a nyomást, a feszülést, hogy ezt örökké nem tudja csinálni, örökké nem tud ücsörögni, háziállatot abajgatni és várni. Mert mozogni kell, mozgolódni és cselekedni, nem lehet, hogy nem. Olyan nincs. Fújtat egyet, majd a pohár mellett pihenő dobozhoz nyúl és gyújt rá végül. Fejét kényelmesen dönti hátra, szemeit lehunyva burkolja magát kissé a füstfelhőbe és épp eldönti, hogy feláll, kimegy és meglépi az első lépést az adóssága rendezése felé, megszerzi azt az apróságot, amelybe majd beletűzi a lapot a dátummal és hellyel, de ennek a gondolatmenetnek is akkor szakad vége, amikor hallja, hogy valaki érkezik. Tudomása szerint a többiek Pesten tevékenykednek, ide most csak ő jött és mégsem, mert valakinek égető szüksége van a közegre. Felmordul, szinte hallani benne, hogy menj is el és mégsem, mert csak fejét fordítja a bejárat irányába. Nem lát rá teljesen, de elég egy apró részlet, hogy tudja, ki „zavarja” meg a sziesztát.
- Már csak te hiányoztál – jegyzi meg halkan, leginkább magának és azzal a lendülettel, a szájába tűzött bagóval nyúl az üveg felé, tölt ismét magának, elengedi a macskát és kortyol egyet. Hja. Tényleg ez hiányzott.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=811209#post811209][b]Weiss Arion Ruben - 2020.06.12. 09:53[/b][/url]

Valahol sejtette, hogy az idill nem tart sokáig. Hogy bármit is akarna, azt most inkább ne is erőltesse. A macska kényelmesen dagaszt, most nem mordul rá, hogy kihúzza a szálat a drága szövetből, most minden rettenően mindegy hangulatú, főleg az, hogy rajta most hozzá képest is a pihenős szett pihen, amelyből látszik, ebben ugyan nem megy ki sehova, ne is akarják, de át nem cseréli. Eszébe jut, hogy talán egyszerűen el is felejtett valamit, azt nem tudja felidézni, hogy mit, de kapar agyának hátsó felében egy apró gondolat, hogy talán mégis. Gondolatban von csak vállat rá, ami késik, az nem is siet, így aztán ideje lesz majd pótolni. Ha eszébe jut vagy juttatják.
Az ital kesernyés íze legalább azt, hogy még mindig nem a kedvence ez, lehet vicces vagy sem, nem mindenben tökéletes és ez a pohárkezelésben ki is tud mutatkozni. Miután legalább abban biztos volt, hogy a következő nap is felébred és nem egy gödörben, ivott, mocskos mód nyomta le magát a sárga földig, mint aki megérdemelte volna és mégsem. Csak el akarta tompítani a káoszt, ahogy utána még párszor, de hamar állt talpra, nem engedhetett a gyengeségnek, annak látszatának, még ha, nem is vallja meg, de elérte és szorongatta.
Mostanra már minden szép. Lenne. Ebbe sétál bele ez a drága lélek és nem, nem marad meg a vackában, egyenesen ide hozzá, esélyt sem adva, hogy a mai nap megjegyzésmentes legyen, mert nincs olyan, hogy csak elsétál mellette, valami kell, hacsak egy szó, de kell. Ez a dinamika, amire az eset csak forró olajat öntött. Amitől most már nem szabadul. Fújtat egyet.
- Nincs neked dolgod akárhol? Ma nincs napközi, kölyök – nem is reagál az általa keltett zajra, mert az inkább a másiknak lenne zavaró, sőt, ő maga mellé a körmével kocogtatja meg a kezében pihenő poharat, a cigaretta lassan serceg, majd gyorsan, ahogy beleszívva ereszti ki a nő felé a füstöt. Egy laza mozdulat, ahogy a hamutál felett pöcköli le a felesleget, majd kissé ficeregve emel a lábán, hogy bokáinál tegye keresztbe azokat – így biztos kevesebb ingert érez, hogy kirúgjon felé, mutatva, merre is van a visszafele.
- Persze. Minden napom izgalmas, sőt, ez a pohár izgalmasabb. Woody is bekaphatja, minden whisky felét ő issza meg, ez már csak tűzoltás – forgatja meg a szemeit, pont erről van kedve beszélni, de tényleg. Hogyne. Eddig se volt erről híres, eztán sem lesz. De lehet ez a nő célja, hogy most provokálja. Lapost pillantást ereszt felé, majd szusszan egyet.
- Nincs most időm rád, játssz a késekkel a konyhában, míg anyu és apu hazaér – int neki, majd egy szusszra tűnteti el az utolsó kortyot, majd a pohár alja az asztalon koccan, ahogy leteszi. Ezután pillant csak felé, amolyan „itt vagy még mindig?” pillantással.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=811224#post811224][b]Weiss Arion Ruben - 2020.06.12. 12:02[/b][/url]

Semmi jót nem takar az a mosoly, semmi jót. Hallgatnia kellett volna a B-verzióra a fejében, miszerint hagyta volna totál figyelmen kívül, sőt, inkább lett volna vele kedves, azt mondják, hogy akkor sokkal ijesztőbb, mint kellene. No de nem, azonnal reagált és így, most megeheti amit főzött, ugye? A nő nem az a fajta, akiket cirógatni kell, nem, ellenkezőleg, inkább ütné, még ha azt is mondja mindig, hogy amúgy ha nem kell, nőket nem bánt. Egyelőre azonban nincs benne kényszer és inger sem, a testtartása még nyugodt is, mondhatni, továbbra is kényelmesen henyél, csak az idegei húzódnak. Tekintete villan a szavaira, megérti azonnal, mire is céloz. Felhorkan, ahogy folytatja, ahogy sorolja, elnyomja a csikket és feljebb tornászva magát, dől előrébb. Fasza. Játsszuk ezt, tényleg.
- Igen. Az vagyok. Mérhetetlenül – forgatja meg a szemeit. Menten rohan is felhívni, hogy elmondja, mennyire is szereti. Hogyne. Erről híres, hogy féltékeny. – Amennyit iszik, ezek nagy része elkopik a francba. De az, hogy nekem mim van, téged aligha érdekelhet. Akit érdekel, tudja, hogy van – nem ez a csitri fog dönteni arról, hogy élni vagy elbukni kell, hogy veszni, vagy felemelkedni. Igen, hiba volt, egy olyan, ami beindított pár vészkapcsolót. Sőt. Mondhatni, még mindig csak magáról volt szó, mást nem látott meg. Azt már nem engedte. Meglepte a férfi döntése, nem tagadja, az már nem, hogy ő itt így reagál rá, nem tudja az egészet, nem neki vallott. Nem is kell tudnia. De szórakozzon csak, majd megjárja.
- Te jó ég, muszáj ezt? – fintorog a morcimanó kifejezésre, inkább gyújt rá megint, hogy hosszas sóhajjal engedje ki a füstöt. Meg a türelmét. Hagyja, amíg kimulatja magát, amíg beszél, baltaarccal figyel rá, sőt, még egy ásítást is eltol. Nesze.
- Ez nem volt a legjobb, de értékelem – szólal meg végül. – Lófaszt sem tudsz te arról, mit vallottam be és mit nem. Eddig is utáltam szinte mindenkit, szóval nem értem, miért lenne ez kirívó. Téged főleg imádlak, be is kaphatod tövig, addig is kussban lennél – kapja el a pillantását, amelyben a nőnek lenézés csillan, a sajátjában pedig az a tűz, amely égetni fog. Na nehogy már ő oktassa ki, erre még horkant is egyet, majd egyszeriben tör ki belőle a röhögés. Nem az igazi, inkább szarkasztikus, de megtörténik.
- Te kis hülye – hagyja végül abba, feje billen oldalra. – A nagy szád csak mondja és mondja. Nekem is lehet szabadnapom, amin azt teszek, amit akarok. Lehet gáz vagyok, de még mindig több, mint te – von vállat, lepillant magára. Annyira nem gáz, de beismerni neki, hogy teljesen rendben még nincs minden? Soha.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=811283#post811283][b]Weiss Arion Ruben - 2020.06.13. 00:41[/b][/url]

Úgy volt vele, hogy oké, kell a vérfrissítés, hogy kell a plusz fő, hogy kell valami. De ha akkor tudja azt, amit most, akkor lehet megakadályozza, hogy ideérjen, merénylet, baleset, elássa, de akkor nyugodt lenne ez a délutánja is. A többieknek viszont ő kellett, senki más, a felsőbb köröknek is, így igazából bekaphatja az ellenszenvét és megeheti, mert senkit sem érdekel. A szemét forgatja, szája széle rándul, hogy fintorra vagy valami istentelen káromkodásra, azt maga sem tudja, nem is áll neki magában fejtegetni. Az ő füle közel sem olyan érzékeny, de néha úgy tudja irritálni a hangja, hogy a falat kaparná. Vagy a bőrt le, róla. Részletkérdés.
- Nem jön. Ne told túl – legyinti le, mert lehetne, igen és kicsit az is van mégis, mert miért ne lehetne valaki az, nem kell mindenkinek az orrára kötni, hogy épp mi és mennyire. És akkor ez most még csak a kezdet, amikor igazán belelendülnek, mint valami műsor. Akkor meg főleg, ha szövetkeznek ellene, a szemöldöke feletti ideg rángat rendesen olyankor, igen, valahol a sors a sok mocsokért biztos ezekkel bünteti meg, amelyből sosem tanul, mindig beletenyerel és bizony, most is, hiába kellett volna hagynia. De ha két percig fejhangon ordít, akkor meg azt hiszik, valami baja van.
- Mit muszáj? Fogalmam sincs, te mire akarsz kilyukadni, nem figyeltem – bár az igaz, hogy valóban nem tudja, mert az tág fogalom, meg, valahol nem is érdekli. Még mindig nem neki tartozik számadással arról, hogy miket is művel és miért. Tényleg nincs türelme most ehhez, és ez semmi jót nem fog eredményezni, tudja jól. Lehet, hogy most valóban csendesebb, aztán ha robban, az sem jó senkinek. A két véglet, szinte. Semennyire sem nyerő párosítás. Érti ő, hogy most aztán úgy kell rá nézni, mint a véres rongyra, mert mindenki más hú de tökéletes, mindig van miből tanulni és a leckék nem mindig kellemesek. Mondhatná, hogy várja azt, mikor állhat kárörvendő vigyorral és köpheti felé, hogy mennyire tudta ezt, hogy eljön. De nem mondja, mert nem várja, nem érdekli, nincs kedve újabb hibához, mert akkor borul minden.
- Hát ha egy kapunk is lenne, te csak a kispadon ülnél – nem feltétlen azért, ami a külső, inkább a belső az, amely távol tartaná. Van, amikor szórakoztatónak tartja ezt, van, mikor már szimplán csak ki kell kerülni. Neki mindegy, hogy merre és kinek a kapujába akar bejutni, nem is kedvességből ajánlotta fel. - A kis barátomnak? Ugyan kérlek... - röhög fel. Persze, pont az a lényeg, hogy mindenkinek azt kínálja. - Oda közel sem kell a farkam, ne aggódj emiatt – mintha tényleg megtörténhetne, hogy egy ilyen „kapcsolat” miatt tetőzzön a baj. Hah. Na az elég amatőr dolog lenne, elismeri. Szó sincs róla, de nem ítéli el, mert tudatlan. Annyira nem. Mindenki azt hisz amit akar, ameddig a pofájába nincs tolva más, akkor meg ja, meg vannak lepődve egyből.
- Semmi köze hozzád, ez a biztos. Nem vagyok vallásos sem – imádkozni, hogyne. Majd pont isteneket keres, bár tény, hogy nagy a szusszanás még mindig a tény felé, hogy él. Kezdi tényleg idegesíteni, orrnyergét dörzsöli meg, a macska most dönt úgy, hogy neki jobb lesz megnézni, van-e még a tálkájában pár ínyenc falat. - Nincs jobb dolgod, mint azt lesni, mit csinálok? A dolgomat, válaszolok is. Neked is az lenne a legjobb és akkor nem beszélsz faszságokat. Mint mondtam, szart sem tudsz, engedd is el – hogy a másik elégedett, ő egyre sötétebb pillantással illeti őt. - Mi a szart akarsz még?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=811369#post811369][b]Weiss Arion Ruben - 2020.06.14. 10:22[/b][/url]

Teljesen mindegy, mit mond, úgy forgatja ellene, ahogy nem szégyelli. De mit is várt tőle? Pontosan ezt, még ha fejében egyre jobban kaparászik a tudat, hogy ennek nagyon hamar véget kell vetni. Tud dolgokat, eleget, szóval a titokzatosság része itt nem játszik és mégis, van, amit nem és ha tudná se lenne nagyon semmi, a lényeget ismeri, mivel itt van, részese neki, még ha inkább kívánja azt, hogy ne lenne. A háta közepén sem. Amúgy simán megtűri a jelenlétét, felőle legyen, csinálja, kell, most, ilyen helyzetekben azonban már nem, nagyon nem tolerálja.
- Nincs itt erről szó. Nem figyeltem, mert nem érdekel – nagyon is jó az a memória, ha tényleg fókuszál és nem hagyja, hogy füle mellett csak úgy elússzanak a szavak. Túl jó néha, de megesik, hogy szitássá válik, attól függ, milyen állapotban éri a behatás, de ezzel nincs egyedül, az emberi elme már csak ilyen, főleg, ha kicsit nehezebb, sötétebb vagy épp más miatt tér el az átlagtól. És most ez a kis takony ezt edzi, gyűri, lehet ki lett neki adva, azért ennyire lelkes, miközben műveli? Már csak az kellene, hogy már csapatszerűen másszanak az idegeire. Persze, mondja csak, mondja, ameddig még itt van, mondjuk, felmerült benne, hogy feláll és elsétál a faszba, viszont tudja, hogy akkor azt ő menekülésnek és győzelemnek fogja fel, dagadna a büszkeségtől és a világnak kiabálná ki. Na azt már nem, még a gondolattól is tikkelni kezdene a szeme szinte, szóval, marad a seggén és próbál egyelőre nem okot keresni arra, hogy a nő fejét abba az asztallapba verje, amit az előbb csesztetett.
- Juuuj – erre nem tud nem röhögni. - És ezt el is hiszed? Aranyos. Persze, megint a tökömmel van baj, meg velem, mert te épp büszke vagy arra, hogy ügyesek az ujjait meg a nyelved. Áhá – prüszköl egyet gúnyosan, ámbár a férfi hiúságát kicsit felcseszte ezzel, de nem, nem adja meg erre az örömöt, nem lesz jobb pasi, mert mindig nő, nincs átpakolva semmije sem és felőle azzal és azt csinál, amit akar. Inkább szórakoztató ezen gondolata, ha a következő már koránt sem az. Nevetése eltűnik, arca megint szoborszerűen merev, ahogy a hülyeséget tovább folytatva önti egy újabb kérdésbe. Nem moccan, csak egy nagyobb sóhajt enged magának.
- Először is, mindig én vagyok a férfi – szögezi le, bár nem most volt a napja, hogy a saját oldaláról került bárki is alá, sőt, az a ritkább eset, még ha nem is zárja ki, hogy megeshet, nem is tagadja, hogy ha úgy van, él vele. Na de ez... - Nincs ilyesféle kapcsolat, akármennyire is hiszed. Koránt sem – forgatja meg a szemeit, mert valószínűleg a nő azt hiszi, azért történt bármi, mert ő ilyesfélébe keveredett. Hát nagyon nem, a közelébe sem volt, sőt, olyan messze, amennyire lehetett. A vágás pillanatában érzett nyers érzelmek inkább öltek volna, mint egy pillanatig is bármi mást sugalltak. Kapcsolat. Ugyan már... Kapcsolatai sincsenek igazándiból, csak ideig-óráig, hát róla feltételezni olyat, ami állandó, az egész érdekes. Főleg így.
- Ha valamit nem értesz, nem kell rögtön fantáziálnod arról, mi is lehet az. De elnézem, még gyerek vagy – meg egy kis idegölő, mert ezt inkább játssza azért, hogy valami történjen. Épp nem is érdekelné a dolog tovább, amikor mozdul a másik is és belekezd. A pohárért nyúl, inkább tölt és veszi fontolóra a távozást, legalább a szobáig, hogy felvegyen valamit, amivel kint is lehet és keres egy nyugodtabb helyet. Jobb lenne ez, de ujjai az üvegfelületre szorulnak, az szinte belereccsen az erőbe, amelyet kifejt rá. Most már nem fogja vissza villámló tekintetét, mégis némán hagyja, hogy befejezze. Van valami vészjósló abban, ahogy a végén egy apró mosoly ül ki ajkaira, vihar előtti csend. Aztán, ahogy eddig tunya és valóban semmi nem volt, úgy kap ki felé, gyorsan csak le, mint valami mérges kígyó és kapja el a torkát, hogy közel rántva magához, csakis rá figyelhessen. Ujjai épp annyira szorongatnak, hogy tudja, egy kicsi, és elpattan a húr.
- Na idefigyelj, te kis görcs – sziszegi felé, nem, nem fog játszadozni. - Elmondom, hogy a csökött agyad is megértse – ha szabadulni akar, szívesen küzd meg azért közben, hogy ujjai között maradjon, de akkor is befejezi. - Semmit nem kell jóvá tennem, neked főleg nem. Ameddig csak engem lát, addig én vagyok a fal, és hidd el, tettek róla, hogy még az sem legyen teljes. Akadnak véletlenek, hibák, és bizisten, azt a hibámat imádni fogom, amikor még egy ilyenért én tépem ki a nyelved. Fogalmad sincs, semmiről. Csak azt hiszed, játszod a nagyot és tudod miért? Mert gyenge vagy, abban a pillanatban, amint ez a szar kimászik onnan – nyom rá a fülében pihenő ketyerékre, ha kell, ellene fogja fordítani, de jelenleg csak ujjai szorongatnak, majd löki a földre, ha eddig nem tekerte ki magát belőle. Nem, nem fejezték be, most kezdődik csupán, de ha ezt akarta, megkapja...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=811393#post811393][b]Weiss Arion Ruben - 2020.06.14. 14:49[/b][/url]

A plafon felé mereszti a tekintetét. Most komolyan, ilyet mondani is csak ő képes felhozni, az orrnyergét masszírozza meg, mint aki épp nem is akarja elhinni, hogy mit hall. Apró, gúnyos mosoly ül végül ajkaira.
- Szarok az eredményedre, őszintén. Azt hiszem, ez nem verseny kérdése. Mindenki azt ad, amit tud. Én nem kaptam panaszt, bizonyára te sem. Csihadj – legyinti le, hogy felőle aztán legyen az katarzis élmény, amit a nőkkel művel, így van vele ő is, mert nem csak csinálja és öt perc múlva kész. Mindennek megvan a módja, ideje, szereti kiélvezni és nem csak a farkával tud cselekedni ő sem, szóval totál felesleges ebbe a gyerekes valamibe belemenni. Elmúlt az az időszak, hogy bizonyítania kell kiket és mennyire tud megdöngetni, nem mintha olyan öreg lenne vagy épp nyugodt, lehet őt is meglepné az eredmény, de, erre nem ad lehetőséget. Na még csak az kellene, bár, az is igaz, hogy bár nincsenek egy térfélen, egy esélyes harmadik vagy akár kettő bizonyára érdekes megmozdulás lenne egy fülledt éjszakán, ha nem is a vele szemben lévő mozgatja meg a fantáziáját, a többesszám igen, megejtheti azt bőven nélküle, sokkal kellemesebb lenne, mint beszélni róla. Nos, tény, sosem volt egészséges a gondolkodása, ha mégis ilyenre kerülne valamiért sor, nos, nem tiltakozna annyira, mint most.
- Nem kell mondogatnom. Te tényleg agyalágyult vagy – szusszan egyet, mert persze, miért is lenne az, hogy ő ennyiből majd rögtön másképp vélekedik és majd jaj, hát elveti a hülye kis teóriáit. Nem, ezt egy percig sem remélte, de nem göngyölíti tovább, hiszen akkor adná meg neki végképp. Visszahúzza az agyarait, egyelőre, még, ha itt annyiban maradna a dolog, egész békés lenne az egész, mondhatni, és mégsem, mert közben bizonyára egyikük szándéka sem békés. Sőt. Ez már megszokott, mondhatni.
- Már csak egy-két jó atyai pofon és jobb is leszel. Szívesen kiváltom, ha tovább húzod – megemeli a kezét, amelyet valóban olyan parasztlengőt ígérnek, amelyet szavai, elvégre, nem épp kiskezű és erőtlen, lehet nem is kellene ilyennek próbálkoznia, mert semmi jó nem sülne ki belőle, de azt nem tagadja, hogy határozottan kellemes revans lenne, legalább pár mondatára. El van ismerve, amit csinál és kicsit az agyára is ment ezek szerint, mert azt hiszi, ezzel most ő a világ közepe és a mindenség, amit követni kellene. Esni fog ő még pofára.
Ha nem is most, végül azt mégis elérte, amit akart és amelyet piszkált. A hirtelen helyzetváltás előnye egyelőre az övé, ahogy az is, hogy próbálja tényleg féken tartani magát, mert az már tényleg nem lenne a legjobb húzása, ha valóban addig szorítaná a nyakát, ameddig elkékülve mered meg a teste a padlón. Annyira talán nem is gyűlöli, még, vagy fogalma sincs, csak felidegesítette és másképp hogyan adhatná ki? Kiabálhatna, ó igen, az is kellően fájna, még így is, de kényelmesebb számára az, amelyet művel. Mégis elengedi végül, visszatartva a kényszert, hogy további kárt okozzon. Ellöki, hogy aztán most őt kapják el és rántsák vissza. Először most ő nevet, hát hajrá, aztán megérzi, miért is kell ez a helyzet. Mordul egyet, ahogy lepillant, nem moccan, mégis tökéletesen érzi a fém hűvösségét. Persze. Rögtön a lényegre menni. Hűvös és mégis metsző tekintetével pillant vissza rá, ujjai ökölbe szorulnak.
- Ahhoz túl nagy. De rettegek, remegek – suttogja felé, gúnytól fröcsögve, de vicsorog, mert ha kell, akkor azonnal támad. Végül mégis elengedi, elengedik egymást, hogy feltápászkodva, kiegyenesedve nézzen rá. Nem kell sok, hogy a vörös köd ellepje most a nőt, csak lehet őt nem lenne képes ereszteni.
- Na gyere. Tedd le azt a szart és mutasd meg. Azok nélkül csak a szád nagy, csitri – vicsorogja ismét felé, majd zilált tincseit lapítja hátra, mintha mi sem lenne természetes annál, hogy az előbb késsel fenyegették. Megint.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=813398#post813398][b]Weiss Arion Ruben - 2020.07.15. 20:22[/b][/url]

Elnyomja az újra meg újra feltörő kényszert erre az egész témára, miszerint most fogja és lecsapja a francba, majd élvezi a csendes. Nem, majd pont őrá fog hallgatni abban, hogy vitassák meg, meg úgy egyáltalán beszélni kelljen róla. Ő egy hiú pöcs, aki alatt elegen nyögtek valójában, hogy tudja, amit kell, azt nagyon is jól tudja, ha most aztán a nő és a nő közötti megértés varázsa, meg ők tudják mi a jó a testüknek és bla, bla, bla a téma, leszarja. Legyen, sírjon felőle a következő bige, akit az égbe juttat, nem érdekli, mert irritálja, jelenleg főleg. Meg na, pöcsre mindig szükség lesz és az ő mindensége nyugodt a biztosságban.
- Dehogy gondolom. Gyerek vagy, elhiszem, hogy érdekel ki köp messzebbre és ki pisálja szebben a nevét a hóba, de na. Engedd el – forgatja meg a szemeit, és ez inkább a jobb, ha elengeded, mert unlak hangsúllyal mondja ráadásul. Oké, sejti ő, megint mire akar kilyukadni, de nem, nem adja meg neki azt az örömet, hogy elismeri megint a témát, azt, hogy megtörtént és vele történt. Nem, kikerüli hanyagul, tereli rá, minden másra, miért is ne alapon, mert megteheti. Ő már eleget rágta át magában mit és hol cseszett el, mit kapott érte és mennyire érte meg vagy sem, vagy kevés volt, esetleg sok. Nem, erről senkivel sem „lelkizett”, magának oldotta és oldja meg, még ha most ez a kölyök itt azt köpködi, mennyire szarul áll és szedje össze magát. Persze, mert nem azt műveli, amit szokott, érti ő, de nem, nem fog neki ugrálni. Még mit nem.
- Az az apád volt, én meg én vagyok. Különbség – nem mintha érdekelné, hogy milyen volt az öreg és azt se hitte, hogy egy után nem torolná meg akár azt, hogy csak hozzáért, hát még hogyan. Sőt, benne volt szint a mondat vonzatában, nem ostoba, hogy azt higgye egy pillanatig is, hogy hagyná magát. Ó nem.
- Na kezdődik megint. Ez a kedvenc témád? - horkan fel, hogy megint utal és megint üti a vasat. - Tehetek fejet az ágyadba, mire felkelsz, lovat, emberit, amit kívánsz. Ha használom, ha nem, szeretem a helyén tudni – még a saját nyakát is megtapogatná, ha lenne rá idő, azonban a pillanatnyi nyugalom szinte máris átcsap vérmes acsarkodásba. Nem mintha nem lett volna jele és valószínűleg erre is ment ki a játéka. Ám legyen. Beledől abba, ami a másik akarata és ami ellen oly annyira lázadt és azt mondja, nem és nem. Lehet tényleg csak egy báb, amely visszapofázik és akaratos, de közben pedig ha olyan kapja el, akkor oda lehet tenni, ahova kell. Hiába a „botlás”, a hiba, még mindig itt van, nem ott és azzal, nem máshol, nem a föld alatt. Tény, hogy egyelőre egy felület, amit csépelni lehet az ilyeneknek, mint Nairobi, de tény az is, hogy tesz ellene és visszaszerzi a renoméját. Ahhoz előbb nem árt megtartani a tökeit, ha már szerencsétlennek nézi, nem fogja magát abban hagyni, de egy lágyéki vérzés, nos... igencsak halálos. Morog, miért ne tenné, elpattanna ha az a kicsi is, eltűnne, ami fogja, vérmes tekintet, ha vissza akart valamit hozni, akkor ennyi sikerült.
- De jól mulatsz – persze hogy, úgy megy, ahogy mennie kell, nem? Megadta neki a műsort, kusza tincseit tűri hátra, nem ül le, úgy nyúl a dobozért és gyújt rá, legalább ujjai le vannak foglalva és nem kívánkoznak simán a nyakára. Szorosan. Most rajta a sor a röhögésben.
- Hogyne. Ennyire azért ne áss már el – forgatja a szemeit. Csak parancsra cselekszik olyat, de semmi élvezet nincs benne. Nem olyan az. - Azt mondtam, tedd le azt a szart és mutasd meg, mit tudsz. Mert ha nem lesznek a kések, csak a nagy szád marad és más bizisten kiklopfol. Bár nem mondom, hogy nem tenném meg, amúgy is, nő. Az előbb bizonygattad, hogy farok nélkül is pasi vagy, hát akkor miről beszélünk? Sokat hiszel magadról néha – vigyorodik el, próbál nem figyelni az agya hátsó szegletében ülő kattogásra. Azért direkt közelebb lép, várva, mi a reakció rá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=813711#post813711][b]Weiss Arion Ruben - 2020.07.20. 01:28[/b][/url]

Az egészre megint előveszi az „ez hülye” nézését, és szusszan. Oké, ehhez neki már nincs türelme, se kedve, eleve nem is volt hozzá, de Nairobi mestere annak, hogy akkor és úgy találja meg, amikor nem kellene. Talán tökélyre fejlesztette, bár az sem utolsó szempont, hogy ő se szokta megkönnyebbíteni a dolgokat, sőt. Nagyon nem, ha épp harsány és elemében van, ott vág oda és alá, ahol nem szégyell. De ez már csak ilyen, két dudás egy csárdában effektus, nincs ezen mit nézni. Aida más volt, vele máshogy lelte meg a közös hangos, de tény, ő nem Aida és nem is lesz az sosem, azonban nem azért nem bírja, vagy épp érdekes tűri meg, mert ő van itt most. Annyira nem érzelgős, sőt lelketlen inkább, mintsem ilyen ok miatt legyen olyan, amilyen.
- Mert az vagy és nőj fel végre, mert ez a gyerekes piszkálódás taknyosoknak való – mondja ő, aki ugyan úgy beleáll, de mindegy, mert ő most a sértett fél és ilyenkor mindig a másik a hibás. Mivel a hiúság kurva dolog és visszaüt, így mutatkozik, ezt leginkább azok látják, akik ismerik. Mivel sokáig, sokat fürdött benne, ez már megragadt, de a világ nem fekete és fehér, nem szent senki sem, így aztán felesleges a miérteket keresni. Felhorkant inkább arra, hogy mi a különbség és mi nem. Sablonszöveg helye jöhetne, azonban csak figyeli, de nem mondja tovább. Ám legyen.
- Gonosz apuka és a szegény kislány. Mindjárt megsajnállak a szar gyerekkorért  - mert annak, akinek végig aranykanál volt a szájában, valóban nehéz megérteni egy olyat, ahol rossz történt, szegénység, nyomor, akármi negatív. Nem volt abban része, hogy megverik, hogy nagyon fenyítik, megcsinálta a dolgát, amit elvártak tőle, aztán azt tett, amit akart. Meg is lett az eredménye, ahogy a másik múltjának is, szóval ha az út ide vezet, kurvára mindegy, hogy ki honnan jött és miből. Sosem érdekli és érdekelte, empátia pedig nem alakult ki benne. Sok mindenben sekélyes és felszínes, szegényes, van bőven olyan jellemhibája amit elismer és még több, amit nem, mert fel se fogja igazán.
- Kelleni fog az még, szóval igen, jó lesz a helyén – mert ha még él és lélegzik, akkor kelleni fog, nem valami hiú ábránd, ha egyelőre parkolópályán is van vagy nincs ott, de éppen csak várnak a dolgokkal, már az is azt mutatja, nem temették el teljesen. Nem rántotta ki mindenki alól a talajt és talán pont az bosszantja, hogy a nő teheti, lehet hasznos, ő pedig egyelőre még nem, még húzza meg magát és kussoljon. Igen, talán a legnagyobb gond ez, valamiféle irigység. De ki nem fogja mondani.
Inkább kiengedi másképp, egy kicsit csak, mert ha valóban elengedi magát, akkor nem lenne esélye, erre utal is, hogy azért a felállás nem egyenlő. Nyúlánk alkat, nem egy kolosszus, de szorult bele erő, tudás, amellyel tudna törni és rombolni, egy testet is főleg, egy hiba pedig elég volt egy jó időre, mindörökre ahhoz, hogy ne engedje ki a vörös felleget, azt, aki valójában, még ha úgymond itthon is van. Nem lehet. Pedig arra vár, hogy kapjon olyan utat, olyan helyzetet, hogy végre kinyújtózhasson.
- Ó, rendben, hidd azt, felőlem – legyinti el a másikat, hát most amennyit bizonygatja, felőle aztán. Jobb ez a felfogás, ebbe erőszakolja magát, mintsem abba, hogy megint elkapja a torkát. - A fogaidat még kiüthetem, ha nem fejezed be. Szállj le, neked ahhoz semmi közöd, még mindig. Megtörtént, mégse dőlt össze a kártyavár én meg kapom amit kapok. Ennyi. Majd járhatsz örömtáncot, ha esetleg még jár nekem egy kiadós nyúzás, de addig akadj le rólam. Ha annyira kurvára fontosnak képzeled magad, akkor csináld a dolgod – förmed rá, mert már végképp türelmetlen, hogy ezért nyúzza. Nyúzza másért, akár azért, mert nem tetszik neki a képe, de hogy folyamatosan emlékezteti... Aztán lehet ez a dolga, az élő retkes lelkiismeret, ami romlott. Kiköp mindjárt oldalra, olyan undormányos gondolat.
- Lehet. Rakott már helyre nem egyszer. Tudod, mindenki volt fiatal, vad, csiszolni mindig kell. Ez ilyen, fel nem tudod fogni, mert neked elég ha visítok és már szenvedsz – von vállat, lehet kedve támad megint előszedni a jó öreg muzsikát. Beint ahogy távozik, majd végül mégis követi, na de nem oda, ahol öltözik, hanem amint nekiáll kaját alkotni. A konyhába masírozik a poharával és röhög egy sort.
- Ez a nagy munka? A kaja? A ház cselédje lettél tán? Akkor szendvicset, tányérra, kösz – int neki, nem mintha remélné, hogy megkapja, a pohár koccan a pulton. - De ha már annyira helyettem akarsz bármit is, nem ártana tudni is, mit nem? - mondjuk az a keserű, hogy ideérkezve csendre lettek intve és nagy dolgot még nem tettek. Kár érte. Már érik, nagyon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=816094#post816094][b]Weiss Arion Ruben - 2020.08.24. 19:55[/b][/url]

- Persze, mert ha nem teszem, akkor mint valami kiskirály, elhiszed, hogy nyertél – forgatja meg a szemeit, mert való igaz, kicsit olyan ez, hogy mind a ketten magukénak akarják az utolsó szót és nem, nem engednek abból az egyből sem, nemhogy többől. Ez a gond, hogy mint a kettő erős személyiség és nem bírnak békében meglenni egymással, főleg inkább Ruben az, aki ettől jobban idegbe jön, Nairobi pedig élvezi, ha gitározhat azon a feszülő idegszálon. De lesz majd még nemulass…
- Ilyennek is kell lennie, ez van – nem szégyelli, még ha tudatában is van annak, hogy valóban így történt, ez vitte oda, amerre és ahogy, nem pedig a véres verejték. Mivel azonban neki ez természetes, nehezen képzeli magát másba, főleg a szarba és a nélkülözésbe. De nem azt jelenti, hogy fogalma sincs a dolgokról. – De ezzel sincs probléma, teszek rá – ha egy csapat nyomorú sorsú gyerek lenne, akkor elcseszettebb nem is lehetne. Kell a francnak, még ha tényleg a kényelem szülötte, aki ettől bőven beképzelt és gőgös. Sokak örömére vagy épp bánatára.
Felhorkant, ahogy orrnyergét masszírozza, ahogy folytatja, megint kezdi, mindegy, de lovagol rajta tovább. Kezét leejtve lapos pillantással ajándékozza meg és sóhajt egyet, mielőtt a bús francba küldené, élből.
- A következményekhez van, sok dologhoz nem. Fogadd el. Ez az én meccsem, de abban igazad van, egy csapat. Nem igazoltam máshova – forgatja a szemét, mert igaz, van ott az a kötés, de az csak egy apró szelet, minden más tagja még mindig és örökké ide fogja kötni. Meg fogja oldani azt is, nem kell aggódni. – Nem megyek a süllyesztőbe, nem kell félned. És nem hiszem, ameddig csak engem lát, csak én veszek oda. Az lesz neked az összes ünnepnap egybe, gondolj így rá, milyen szép álom – röhög egy sort a feltartott középső ujjra, csinálja csak. Az, hogy felszakadt valami, és látott egy darabot, nem az egész világ. Igen, lehet, ha akarná, eljutott volna egészen idáig, de az nem történt meg, arról más tett és nem is tagadja, hogy nem volt hibás a dologban. Sőt. De hirtelen történt, kétes pillanatban, de legalább már minden a helyén a fejében. Követi azért is, mert ha már ennyire pöfeteg, ne legyen azonnal nyugta, meg azért az ő idegeit is megnyúzta kissé, jár a revans?
- Miért ne tudnék? Ugyan már – horkant fel, majd hagyja öltözni, a fene akarja pont őt kukkolni, de a konyhában már ott van, mintha jobb dolga se lenne. Akad? Lehet. Lehet tényleg kéne már valamit tenni, valami aprót legalább, abban igaza volt ennek a vakarcsnak.
- Bekaphatod most már komolyan – nyúl le egy felvágottat és kapja be, hogy azon nyammogva dőljön a pultnak. Persze, csinálná, addig álljon itt fél lábon. – Nem vagyok nyugalmazva, nem tudom mit hiszel néha – az, hogy rossz, nem kétség, mikor milyen kontextusban. Szemét forgatva löki el magát a pulttól, és legszívesebben olyan szép ívben köpne arra a reggelire, hogy utána nem lenne kedve hozzá már. De most jól nevelt. Ja nem.
- Jaj de hisztis vagy. Jól van, klimaxolj magadban meg hisztizz. A nyugitabletta a felső fiókban. Mára elegem van belőled – legyinti le, a méregben pedig teljesen biztos. Eg ypohár vizet se. Beint neki, csak úgy, ahogy előbb a nő neki, majd miután ő is magára húz valami élhetőbb viseletet, el is hagyja a házat, aki éhes, az keres magának, és hátha akad szórakoztatóbb is mára, mint egy kölyök, aki felcseszte. Egyszer még biztos kinyírják egymást.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=827955#post827955][b]Weiss Arion Ruben - 2021.03.21. 17:51[/b][/url]

Ez egy jó nap arra, hogy semmire, de legalább már nem fájlalja a bal vállát, amelyet egy óvatlan mozdulatban sikerült kiugrasztania. Azért, a biztonság kedvéért köröz párat karjával, majd leengedve lép ki a házból és indul meg a hoppanálási pont felé. Csak a szokványos körök, hogy holnap legyen ideje elugrani a bár ügyeit intézni, ha már megnyitott, sikeresen, ne hulljon azonnal a porba, bár megnyugtató a gondolat, hogy a söpredékkel is sikerült dűlőre jutva egy tökéletes kapcsot kialakítani, amelyben elhiszik, hogy ők a nyertesek, holott… De hát, nem kell mindent tudniuk, ahogy senki másnak sem, pont nem azt, hogy merre tart. Mégis, mivel már egy ideje itt él, bőven van kinek biccentve visszaköszönni, ha épp jelez felé, lépteit elnyújtja és sietősre veszi néhol, hogy ne kelljen felesleges köröket futnia, mert ahhoz semmi humora sincsen, a bájcsevej maradjon meg későbbre. A zsebébe túr, hogy cigarettára gyújthasson, a füstöt pöfékelve kanyarodik jobbra, célja felé, mit sem sejtve, hogy igen hamar mi éri utol. Épp gyorsan lebontja a kis napi tervét, amikor nevét hallja – a csókolom szóra nem reagált volna, még így se –, ráadásul üvöltve. Összes pihéje égnek mered a tarkóján, mert a franc sem így akarja visszahallani a nevét, ezer más kellemesebb módja van, ezer más embertől akár, de ez az egy, már most morog, hogy nem futott, mert akkor már a közelben se lenne. A háta mögé sandít, de már mindegy, süketet se lehet játszani, mert hirtelen terem mellette, ő meg az ég felé mereszti a szemeit.
- Megint te? – mintha tegnap találkoztak volna, de nem, a bál óta nemigen láthatta, az pedig nagyon régen volt. – Mondtam, hogy ezt a bácsizást hanyagold már – viszketni kezd tőle a tenyere, úgy nagyon, így inkább a zsebébe mélyeszti azt, amelyikben nem a bagó pihen.
- Milyen kedves vagy, hogy helyettem is örülsz. Hát akkor, sok sikert az illúzióhoz, bizonyára már biztos ügyes vagy benne – mert a fene se akar arra gondolni, hogy ő ezt direkt azért mondja, mert vele akar gyakorolni. Azt ugyan nem gondolhatja komolyan, de nagy kegyesen pillant felé.
- Tudok még valamiben segíteni? – mintha amúgy megtette volna. Komolyan, miért van rátapadva?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=829062#post829062][b]Weiss Arion Ruben - 2021.04.06. 14:44[/b][/url]

Ha ezt tudja, minden ajtót magára zár és ki sem dugja az orrát. Számol ő mindig mindenre, de arra nem, hogy valaki, pontosabban ez a kölyök ordítva vágódjon utána és nem, nem is ereszti. A bálon szerencsére elvitték a haverjai, most hiába néz körbe, semmi és senki olyat nem lát, aki ezt megtenné. Csak a járókelők néznek érdekesen feléjük pár pillanatig, ő vissza rájuk igen metsző pillantással, és kész is, a bámulásból ennyi elég volt. Tovább is indulnak, tenné ezt szívesen ő is, csakhogy, társasága akadt. Futni nem szégyen, de neki mégis, zsebre vágja a kezeit inkább.
- Ahogy mindenki más. Ruben. Semmi bácsi, mert minek – de komolyan, honnan jött ez neki. Oké, nem egy korosztály, nem is tudja tippre sem, a kölyök mennyi lehet, nem is érdekli, de saját magáról csak tudja, hogy nem öreg. Mert ha az óvodások mondják ezt, még oké is lenne, ha nem viszolyogna a gyerekektől, azoknak vékonyka hangjától és a zsibogástól. Viszont, korban, jobban jönne ki. Nem lepi meg, hogy a srác tovább magyaráz és beszél, semleges arccal hallgatva bólint párat, hogy érti ő, járt ebben a cipőben, baromi régen ugyan, de megtörtént. Aztán majd amikor a bonyolult illúziók sülnek be, akad el, mert ez még csak az út eleje neki, nekik, ha jól tippeli. A fene se emlékszik, csak arra az asztalra, amit betettek a bulizók közé. Az mondjuk hatalmas volt, adta nagyon, nem is nyúlt hozzá, hogy szebb legyen.
- Tudom hát, csak utálom a közhelyeket – attól még rá is igaz, csak nem mondogatja, mint valami marha, mert minek. – Nem is értem, miért nem engedik, hogy rajtuk gyakorolj – vigyorodik el szélesen, érheti a gyerek, ebben mennyi az őszinte, viszont, igazat is ad neki, így tényleg unalmas. Lehet trükközni titokban, csak éppen őket még nagyon figyeli az a kettő, így aztán, ha sorozatosan lebuknak, akkor integethet a dolgoknak és fel is út, meg le is.
- Szóval unatkozol. Megszakad a szívem, hát azt hittem, annyi kölyökkel legalább van kivel játszani – csóválja meg a fejét, majd a padok felé lép tovább, úgyse vakarja le a kölyköt és ledobja magát rá. Innen pillant felé, kapja el a kiskutya tekinteteket. Menten keres mindjárt egy botot és el is tudja dobni neki, de végül csak sóhajtva dől előre és könyököl a saját térdeire.
- Legyek? Még a végén bénának és unalmasnak neveznél. Nem élném túl – sóhajt, bár igazából pont utolsók között van, mit gondolnak róla a taknyosok. – Hol jársz? Vagy épp mi az, amiben elakadtál? Mielőtt belecsapnál, csacsogj még – nem mindegy mibe vág vele, vagy épp mit mutat neki. Hát, vissza kell fognia magát, de abban meg már jó.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=829288#post829288][b]Weiss Arion Ruben - 2021.04.08. 23:12[/b][/url]

Bárki mondaná, hogy ő tényleg most ilyesmit cselekszik, hogy segít és azt jó szándékból teszi, kiröhögi. Benne nincs jó szándék, inkább megkíméli magát a további tekintettől, amit az előbb a srác tolt le neki. Vagy mégis van benne segítő él, mert a bálra se mondott nekem, ment és tette. Lehetséges talán, hogy Kimoriah egy hangyányit mégis csak jó hatással van rá és előtérbe kerül néha az, hogy ugyan olyan ember, mint a többi? Meglepné a válasz, ha keresné, de nem teszi. Ő is ember, neki is egy gödörben lesz vége egyszer, sok méter mélyen, addig meg annak hiszi magát, aminek akarja. Pont elég. És az is, hogy akkor, egye fene, el nem mondja neki, de amolyan felebaráti dolog miatt segít neki. Bár, nem biztos, hogy ő és az művészete az illúzióban gyereknek való, de megpróbálja visszafogni magát.
- Azt én is, de merész vagyok mégis. Nem tudsz még úgy ártani nekik amúgy se, amitől megkattannak – illúzióval nem, az, hogy a személyiségével igen, az már az ő dolguk. Leül mellé, helyet is hagy neki, persze, nem úgy húzódik el tőle, mintha leprás lenne – bár tény, ha valaki aki ismeri, látná, hogy kölyökkel lóg, letagadja -, helyet hagy neki mindenre, meg közben figyel is. Tényleg figyel. Aprót hümment a szavaira.
- Más az, ha valaki érti is, mit csinálsz, értem – főleg, ha az meg is tudja mutatni, hogy mit és hogyan kell. A másik ugyanilyen kölyköt nem látja, elég neki belőle egy is, ez igaz, többről meg nem tud. Vagyis ott van az a francia csaj, de ő nem tanonc, mintha ezt említette volna, főleg, hogy másban is utazik. Kevesen vannak erre, akiket ismer és tudja, hogy képesek rá. Erre inkább más a divat, vonzza a kutyaféléket és az elemi mágusokat. Fura hely. – Pöpi? Mi a fene az, hogy pöpi? – pozitívot jelenthet talán, de ha megvernék se érti ezt. Oké, már a magyar is változik, ő meg menten öregnek érzi magát, hogy lassan szótár kell neki egy sráchoz. Komolyan. Inkább elengedi és inkább hagyja, magyarázza csak el, merre és hogyan jár. Aprókat bólogat, nagyjából be is lövi, mi és merre. Nem konzultált a bál óta a testvérpárossal, akik oktatnak, de biztos nem veszik le a fejét, ha civilként segít itt most. Érdemrendet nem vár és azt se, hogy ezek után rendszeresen járkáljanak hozzá.
- Ahha, értelek – bólint egy nagyot, hiszen azt is érti, hogy jobb akar lenni. Ez ismerős, őt is ez hajtott előre. Mindenkinél jobb. A karkötőre pillant és elvigyorodik. – Csak nem zavar? Pedig ez jobban néz ki, mint amit anno én kaptam. Meggyaláztam, mikor végül lekerült rólam – na nem úgy, hanem inkább égett, mint elrakta volna emlékbe. De a nosztalgia helyett csapja össze a tenyereit végül.
- Oké, hát azon vagyunk, hogy segítsek. Tiszta rendes tőlem, becsüld meg. Ja és a többieknek nem, nem vagyok jótékonysági állomás – szögezi le. Hogy neki segít-e máskor? Jó kérdés. – De előbb, mutasd be, mennyire megtörhető és mennyire megy. Ne fogd vissza magad – ad neki szabad kezet, hogy akkor bármit, még amit az iskolában nem is meg. Ha tud neki újat mutatni vagy ami meglepi, akkor már megérte. De nem reménykedik ilyenben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=829502#post829502][b]Weiss Arion Ruben - 2021.04.12. 18:48[/b][/url]

Jó, most teljesen mindegy, hogy tud-e ártani másoknak vagy sem, a lényeg, neki nemigen, ennyi a lényeg. Annyira bizonyára a srác sem agyalágyult, hogy kockáztassa nem csak a képességtanulást, de úgy a jelenlétét is az iskolában azzal, hogy zoknira rohasztja valaki agyát illúziókkal. Ha a személyisége ilyen, nos, az már más.
- Ó – na most nagyon öregnek érzi magát, ha hazamegy, be fog állni a tükör elé, mint a tipikus hiú majom, és ráncokat fog keresni magán és ősz hajszálakat. Jó, valahol mégsem olyan gond ez, nem csak generációs, de mindenféle szakadék van közöttük, teljesen más körökben mozog, ahol meglett emberek néznének rá ilyen furán, ha ezt a szót használná. Pöpi. – Így már értem. Nehogy szótár kelljen hozzád, te gyerek – csak nem, de nem is olyan komolyan feddi meg, hogy ne jelenjen meg arcán egy vigyor is hozzá. Tovább nem magyarázza a dolgot, nem is kell, így az érdemli dologra, pontosabban a karkötőre pillant. Se szó, se beszéd fogja meg a srác karját és odahúzva magához, ide-oda forgatva tanulmányozza a kényszer-ékszer.
- Izé hát. Korlát. Gondolom ezt a szót se szereted – engedi el, majd visszakönyököl a saját térdeire. – Na, mire jöttél rá, hogyan? – hátha már abba is bele tud szólni, jó-e az út vagy sem. Ha már segítséget kért, ő meg mindenben szeret tökéletes lenni, szóval, ezen semmi sem meglepő. A szemeit forgatja a röhögésre.
- Nem úgy, nem úgy – oké, tinédzser, az ő fejében most csak egy féle dolog szerepel. Mondjuk meg tudja érteni, neki is sokszor jut az eszébe, pedig rég nem tini. Most azonban nem azon van a szó, hogy megvitassák, vannak-e nagymellű mestertanoncok a nagykorú diákok között.
- A színpad a tiéd – még teátrálisan körbe is mutat, hogy szegényes ez, de az övé. Hátradőlve illeszti tekintetét a lassan megjelenő illúzióra. Az apró madár részletes, nem olyan, mint egy gyerekrajz élőben, és az apró suhogás is eljut füléig. Íriszei ide-oda járnak, ahogy követi a kolibri útját, íveit, már-már ki is nyúlna, de nem zavarja meg se szóval, se mozdulattal a srác ténykedését. De amennyire megindult, úgy foszlik szerte az egész. Nem nevet fel, aprót hümment, ahogy végül előrébb dől.
- Nem vagy reménytelen – és tessék, ő most lelket öntött valakibe, akitől amúgy tudna simán a falra mászni. – A mód egyszerű, ahogy látom – közben most lenyúlva az előbb látottakat, a kolibri ismét megjelenik, repkedve körülöttük, a gyors íveit tartva, de el nem reppen a semmibe. Közben ő végig a srácra figyel és beszél.
- Koncentráció. El kell különíteni a világot és amit te akarsz. Ilyenkor a mexikói kartell is lövöldözhet, akkor is tartani kell. Kellene, bár olyankor bevallom, nekem is nehéz. Hülye hasonlat. De érted? Az illúziód jó, alapos, te törsz meg könnyen, hogy erre-arra figyelsz. Na figyelj – egyenesedik ki, közben a kis madárka megállva figyeli őket. – Kezd el még egyszer, de most előbb zárj ki mindent. Engem is, a madaram is. Próbáld meg úgy, mert nekem elsőre ez a tippem. Ha duzzogsz, akkor így marad és a karkötő is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=829596#post829596][b]Weiss Arion Ruben - 2021.04.14. 15:00[/b][/url]

Ennyit kibír, egy pillanattal sem több az, ameddig a kezét tartja, majd engedi el, mert látott eleget. Tény és való, hogy idegőrlő lehet már a látványa eléggé, de van, ami muszáj, szükséges az, hogy előrébb lépjen. Később majd más miatt fogja a fejét, de ahhoz neki már nem lesz köze.
- Nahát. Ez most meglepett – pillant felé, biccentve egyet. És ő azt hitte, ez a gyerek csak egy idegesítő vakarcs, akinek semmi haszna. És erre mégis, van esze, csak közben ki kell bírni egy olyan jellemet, amitől sokak haja égnek is mered. - A segítség sose rossz, ez egy jó irány. Kipróbáltad már? – a sikeressége, vagyis annak hiánya nem kérdés, azonban attól még elkezdhette, puhatolózhat egyelőre mennyire képes vagy éppen hogyan vitelezze ki. Az lesz az érdekes része, elméletben minden mindig tökéletes. Hasonlóan nehezen birkózott meg az elején a feladatokkal, vagy nem volt túl részletes vagy úgy, mint a srácnak, hamar megtört. Kapkodott, sietni akart és azonnal a legjobbat. Aztán a Mestere, aki mégis, lehetetlen türelemmel állt mellette, elérte, hogy lelassítson, kicsit több időt nyerve aztán, szépen lassan építette fel azt, amelybe az évek alatta jött bele, végül pedig most itt ül, és segít másnak. Ez sosem volt tervben, de van benne valami szórakoztató. Ironikus, mert ha valaki segítené, hogy mire használja ezt a képességet, akkor holt biztos, hogy nem kiskutya szemekkel kérne tőle, hogy gyakoroljanak. Aztán ki tudja, lehet a srácnak az is érdekes lenne. De nem, kicsit sem avat bele ebbe senkit, reklámozni sem szokta. A két oktató is onnan tudta, hogy jegyzékbe van véve, és mikor a nagyszabású party készült, többeket kerestek fel, hiszen két embernek az bizony emberes falat volt. De tessék, oszt tanácsot és akkor kiderül majd, mennyire tévedett.
- Egy kicsit finomabban, szép lassan, senki se hajt – figyeli, ahogy itt-ott akad ugyan mit javítani, de bele nem nyúl. Elengedi, hagyja, hogy azzá formálja, amivé akarja. Direkt beszél, azt akarja, hogy hallja, de közben továbbra is oda koncentráljon. Vizsga közben is beszélhetnek hozzá, és ha ott ezen bukik, fájdalmas lesz.
- Néha én is tévedek, úgy néz ki – ezzel utal arra, amire talán a srác nem emlékszik már, de a báli előkészületek alatt idegesítő és hasztalan vakarcsnak nevezte őket. A hasztalanban téved, a srác egész ügyes. Lassan dől előre, támaszkodik meg a térden, ahogy követi a madárkát. És végül, eléri azt, ami a cél. Jelenleg. Bólogat párat.
- Pöpi – vigyorodik el, ahogy hátradőlve néz előre. - Kicsit szilárdabban tartsad, ne engedd el és próbáld meg vagy a virágot vagy a kolibrit megérinteni – továbbra sem nyúl bele, csak egy cigarettára gyújt és félre fújja a füstöt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=829880#post829880][b]Weiss Arion Ruben - 2021.04.20. 20:30[/b][/url]

- Legyen az a haszna, hogy ki akarod kapcsolni, de nagyon – mert ez aztán marha új öltet volt, biztos nem jutott eszébe, de nem is gondolta komolyan. Érti ő, hol akad el a művelet, vagyis nem akadt el, hanem még munkafázisban tart. Az egész képességben az a legnehezebb, hogy itt senki nem foghatja meg a másik kezét, hogy de így tartsd, maximum okos ötleteket lőhet el, amit vagy megfogad, vagy nem.
- Mennyire jól? Megvan a helye és hogy milyen? – nem kell itt bonyolult ördöglakatot művelni, de nem is hiszi, hogy olyasmit próbál odapasszolni. Kétség kívül, az állna ennek az ékszernek a legjobban, de akkor lehet, hogy nyugdíjas évei alatt is azon törné a fejét. De csak az első komoly lépcsőt kell meglépni, utána már csak kicsit meredek. – Imádkozz, hogy nehogy kitaláljanak következő szintre is valami csinos ékszert. Akár a nyakadba – húzza kicsit az idegeit, hátha, így is benne van az ideg a karkötő kapcsán, ha még egyet kap, lehet a haját tépi is. Meg is értené. Azonban, még mindig segít és nem a tábortűz mellől szökött ide rémmeséket osztogatni. Nem szól többet a rövid instrukciók után, csak figyeli, ahogy megfogadja, valóban úgy tesz és nem másképp, megkerülve. És annak látszata is van, bár mintha nem lenne teljesen elégedett. Itt most nem is a teljes tökéletesség a cél, de már nem vibrál, már nem esik szét, pedig beszél hozzá, a füstöt fújja ki, mozdul. Tessék, mi ez, ha nem haladás? Ennyi idő alatt. Ki nem mondja hangosan, de amilyen csélcsap, olyan tehetséges. Bár, nem is hitte, hogy a fivérek minden nyomorultat beválasztanak az oktatásba.
- Ne stresszelj, mert akkor megint szétesik. Vedd úgy, hogy magad is becsapod, hogy ez a valóság, nem a te műved. Mert tök természetes ez a madár itt – lényegtelen. Az már az, hogy látja, amint idegesen jár a lába. Még fúj is nagyot, ki a levegőt, hogy lazuljon le, induljon meg. Nem lök rajta, nagy a késztetés, magától indul meg, szép lassan. Éééés eléri. Amint felkiált, a szájába veszi a cigarettát, és a szűrőre harapva tapsolni kezd. Nem szarkasztikusan, hanem – ha nem is vastaps – de elismerően. Mire visszaér, már leereszti a kezeit, a madár pedig eltűnik. De elég is volt belőle. Széles tenyerével paskolja meg a vállát a srácnak.
- Nagyszerűen haladsz. Ezt még párszor gyakorold, akár valami hangos, diákkal teli helyen, hogy meg tudd tartani. Na még egy és mehetsz utadra – gombolja ki a zakó kézelőjét, az ingét, majd feltűri könyékig. Egyhamar jelenik meg a srácéhoz hasonló karkötő a csuklóján, a csikket eltapossa és maguk közé tartja.
- Mondd meg mit csináljak, hogy gondolod a csatot – mert az illúziót most ő fogja csinálni, nem Móric, de kíváncsi, mennyire jó az irány.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=830063#post830063][b]Weiss Arion Ruben - 2021.04.23. 20:55[/b][/url]

Már előrébb van, mint ahonnan indult, lehetne ezt mondani, de ez senkinek, főleg nem neki lenne lelkesítő. Látni rajta, hogy lassan inkább vágná le a kezét, mintsem tovább bámulja az ékszert. De mivel az nem opció, maradnak a kísérletek.
- Klassz, több mint a semmi. Jövő hétre lekerül rólad – mint valami jós, úgy mondja, sőt, jelenti ki, mintha rajta is múlna, esetleg ő csatolná le a kezéről egyenesen. Nem, neki ehhez továbbra sincs köze, biztosan meg tudná oldani, ha akarná, hogy eltűnjön. De nem akarja, nem is lenne kellemes, amit utána kapna. Na megy a gyerek se fejlődne. A szavaira azonban felröhög, mert elképzelni se nehéz azt, amit magyaráz. Növeszthetett volna frufrut, hogy elfedje, vagy sapkát egész nap hordani is kellemesebb, mint a pecsét. Kellemeset hahotázik a lelki szemei előtt álló képre.
- Egész humoros alakok, hogy ilyenekkel riogatnak titeket. Nem is értem, miért végül karkötő lett belőle – csóválja meg a fejét, de megérti, akkor inkább a harang. – Annak a hangját ügyességgel el is tudnád rejteni, talán még a külsejét is, szóval, nem járnál rosszul – még lehetőségeket is ad, mert ki tudja, mit kapnak tényleg a következő lépcsőfokon. Lehet semmit, sőt. Csak egy rakás feladatot. Vajon akkor is így fog hozzá rohanni, hogy gyakoroljanak? Na az szép lenne…
Pedig most sem vészes, sőt, több mint amit lehetett remélni, mert itt adja a dolgokat, tippeket, a kölyök betartja, megtartja és még az se zavarja, hogy itt ül mellette valaki, beszél néha, bagózik. Ahhoz képest, hogy az előbb még egy távoli nevetés összetörte az illúziót, amely most ugyan egy kicsit megremeg, de hamar ismét szilárd és valósnak elmenő kép. Még a végén könnyen fog rábólintani arra, hogy jön és kér, mert ő meg szívesen nézi végig, hogy megint ügyes. Az illúzió, mint képesség, olyan dolog, amit sosem tud levakarni és ledobni úgy, hogy ne kapjon rá azonnal. De egyelőre ennyi elég volt belőle, nem húzza tovább, egyszerűbb feladatot ad számára. Vagy ki tudja, majd a végén kiderül, akar-e még vagánykodni.
- Menő? Nem áll jól, nem örülnék én se, ha velem lenne mindig – mintha ez lenne a legnagyobb gond. Mások, ő ebben az állapotában már leszarná, a gyereket joggal zavarja és irritálja a jelenléte. Tartja a karját tovább és figyel arra, amit magyaráz, aprókat bólintva.
- Áhhá, óraszíj – forgatja kicsit a kezét, majd az meg is jelenik. Nem csálé, nem szakadt, egyszerű, mintha műbőr lenne és mégsem az, mert fémnek tűnik. Hasonul jelenleg a karperechez. – Ez sem rossz, bár kibújtatni és megfogni több munka, tény. De faék. Vagy lehetne csat – rázza meg a kezét, most az órák egyszerű, pattintást igénylő csatja jelenik meg. – Ez sem mega, viszont – körmét nyomja a csat pecke alá, egy apró mozdulat és látványosan könnyedén rázza le a karperecet, a saját tenyerébe ejtve. Ez inkább álomkép a másiknak, mintsem eredmény. – Kinek mi a könnyebb.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=831842#post831842][b]Weiss Arion Ruben - 2021.05.26. 18:01[/b][/url]

Aztán, hogy mi sikerül, azt majd a srác éli meg és nem ő, mert nem fog a háta mögött állni és kérdezgetni, hogy halad. Ha találkoznak és mesél, az más, áll elébe, ha már most is ilyen jól bírta, ami meglepő. nem érzi azt, hogy megfojtaná, sőt, még segített is, tartottak egy rögtönzött kis gyakorlati órát és láthatja a másik is, hogy nincs itt semmi ördöngősség, csak annak hitte. Oké, ez logikus, könnyebb átmenetileg feladni, meg megrekedni, mint folyton csak teperni előre. Neki is jobb érzés a siker, még ha az jelenleg másé is. Attól viszont végképp nem fél, hogy kap egy következő átkos dolgot, amit legszívesebben lekaparna magáról. Lehet a mostani is tovább tart, viszont, az sem egy pecsét a homlokára. MIndenben van valami jó.
- Vagy úgy. Csak az elején érzed annak, aztán majd neked is csak ennyi lesz. Bizonyára már most is van olyan illúzió, amit kisujjbócsupán leml rázol ki - érti ő azt, hogy most mennyire kapja fel a fejét arra, hogy könnyen megy. Lemásolta csupán, semmi több, nem tette bele azt a tartósságot, ami a másik csuklóján pihenő darabon van. Addig, ameddig díszeleg rajta, bőven elég ideig tart ki. Ahogy a srác magyaráz, úgy követi lépésről lépésre, változik és változtatja a karkötőn lévő dolgokat. Aztán, csupa jó szívességből mutat egy másik módszert. Komolyan lassan már tényleg jóságos jelzővel fogja illetni ha nem is magát, de ezt a napot biztosan. Vagy talán tényleg rettentően elfogult, ha illúziókról van szó vagy valami különlegességről.
- Naugye. Bár kinek micsoda, az kell, ami könnyen enged - tűnik el most már a másolt karkötő, hiszen neki nincs rá szüksége, együttérzésből meg neki nem áll magán tartani. Lejjebb simítja ingjének feltűrt ujját miközben a másik próbálkozik. Ez igen, van benne kitartás, de még annyi bizonyítási vágy. Valahol ez saját magára emlékezteti, ő sem hagyta addig nyugodni a mesterét, ameddig nem sikerült valami. Még ha vért is izzadt vele.
- Nnnna, most már tényleg meglepsz, kölyök - biccent felé elismerően, ahogy tekintetével követi azt, ahogy végül megjelenik végül az előbb általa felbukkant csat pontos mása. Apró vigyorral figyel, pillant a másik kezére, amellyel odanyúl, hogy megpróbálja kikapcsolni. Sikertelen. Ez sem lepi meg, de nem azért, mert lemondott róla.
- Nyugalom, ma már nyertél egyet. Ha így folytatod, holnap is, később is nyersz - veregeti meg a vállát, hogy ettől még nem biztos, hogy maradnia kell a tervnél. - Gyakorold mind a kettőt és az egyik egyszer sikerülni fog. Ha a nehezebbet nyomod előre, akkor meg főleg - ez ilyen. Aztán majd, amikor az ő tenyerében koppan majd a karkötő, meg fog lepődni.
- Hát szívesen. Több van benned, mint amit a rozzant asztalt látva hittem - dől hátra és gyújt rá, hogy akkor ma már nem nyüstöli mással, mert a végén tényleg eldurranna az agya. - Kíváncsi vagy még valamire?