A Fő utcza egyik vége egy elég nagy kiterjedésű, lapított kör alakú térbe fut bele, melynek közepén egy furcsa alakú szökőkút áll. Nem is kör, nem is szögletes alakzat, inkább hasonlít egy amőbára. Egy nagy bagoly áll a szökőkút közepén és a csőréből vízsugár tör elő. Körülötte sok kis apró bagoly is követi példáját. Még a nagy bagoly egyik vállán is csücsül egy. Durva, szürkés kőből készültek, úgymint maga a szökőkút is. A szökőkút körül padok találhatóak és a padok mögött bokrok, nyurgább fák állnak, hogy a padon ülőknek árnyékot biztosítsanak, ha netán a szökőkút körül szeretnének üldögélni.
A téren főként a fontos, hivatali intézmények állnak, minden egy helyen. A Fő utczával éppen szemben, a tér túloldalán a helyi vasútállomás épülete terpeszkedik el, a sínek mentén egy árnyas sétányra jutunk. De itt van még a Posta, ahol külföldi és belföldi levelezésre is kölcsönözni lehet baglyokat; a könyvtárral egy épületen osztozó Művelődési Ház és Bogolyfalvi Hivatal; és Bogolyfalva előkészítő iskolája is, a közelében kedves játszótérrel.

Nagyon furcsa napjaim vannak, mint aki túlontúl szét van esve. Pedig nekem az nem szokásom, hiszen ennél sokkal nagyobb nyomás alatt is képes voltam igen jól teljesíteni. Most meg... mint aki bolond gombát fogyasztott. Nagyon furcsa érzés. Jól teljesítek, nem fekszem le úgy éjjel, hogy befejezetlen dolgaim vannak, mégis, napközben többször állok meg, azon mantrázva, hogy mely feladatok fejeztem be, és melyekkel vagyok még elmaradva. Hova kell mennem, kikkel kell beszélnem.
Legutóbb például, bevallani is szégyellem, azon kellett elgondolkoznom, hogy mi volt a leánykori nevem, és hirtelen fogalmam sem volt, és valószínűleg, ha pálcát tartottak volna a fejemhez, akkor se tudtam volna megmondani. Óriási nagy szerencse, hogy a kezembe volt az igazolványom, amin ott volt, és gyorsan túlestünk, az Eszterházy-Révay-Vajda cselekményszálon, hogy aztán tovább mehessen az élet. De bevallom, ha nem lett volna ott, akkor, bizony beégek, csúnyán. Mintha valami elszívná az eszem, de nem, mielőtt még bárkiben felmerülne, nem vagyok terhes, csak ez a tél ilyen hatással van rám, alig várom, hogy egy kis D-vitaminhoz jussak, és összeszedjem magam.
Ezzel a gondolattal hasítok át ma többedjére a téren, hogy egy újabb feladatot pipálhassak ki. Reggel a művházban kezdtem, balettal, onnan át a színházba, haza zuhanyozni, átöltözni, aztán vissza a hivatalba a polgármesterhez.
Megint a művház, újra a színház, és most, amikor menet közben ebédelek, gondolkozom azon, hogy szükségem van-e valamire még Daróczytól, vagy megleszek a hétre már, és nem akarom rabolni az idejét. Rémlik, hogy valami elmaradt, de egyelőre nem érzem, hogy olyan nagyon jelentőségteljes lenne. Szóval így haladok, harapva egyet a péksüteményből, amikor meghallom a zenét. Megtorpanva hallgatom, keresem a hangot, és amikor a lányt meglátom, lassan közelebb sétálok hozzá, és adok magamnak néhány pillanatot, hogy élvezzem a játékát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=824666#post824666][b]Vajda Liliána - 2021.01.16. 19:37[/b][/url]

Nagyon furcsa napjaim vannak, mint aki túlontúl szét van esve. Pedig nekem az nem szokásom, hiszen ennél sokkal nagyobb nyomás alatt is képes voltam igen jól teljesíteni. Most meg... mint aki bolond gombát fogyasztott. Nagyon furcsa érzés. Jól teljesítek, nem fekszem le úgy éjjel, hogy befejezetlen dolgaim vannak, mégis, napközben többször állok meg, azon mantrázva, hogy mely feladatok fejeztem be, és melyekkel vagyok még elmaradva. Hova kell mennem, kikkel kell beszélnem.
Legutóbb például, bevallani is szégyellem, azon kellett elgondolkoznom, hogy mi volt a leánykori nevem, és hirtelen fogalmam sem volt, és valószínűleg, ha pálcát tartottak volna a fejemhez, akkor se tudtam volna megmondani. Óriási nagy szerencse, hogy a kezembe volt az igazolványom, amin ott volt, és gyorsan túlestünk, az Eszterházy-Révay-Vajda cselekményszálon, hogy aztán tovább mehessen az élet. De bevallom, ha nem lett volna ott, akkor, bizony beégek, csúnyán. Mintha valami elszívná az eszem, de nem, mielőtt még bárkiben felmerülne, nem vagyok terhes, csak ez a tél ilyen hatással van rám, alig várom, hogy egy kis D-vitaminhoz jussak, és összeszedjem magam.
Ezzel a gondolattal hasítok át ma többedjére a téren, hogy egy újabb feladatot pipálhassak ki. Reggel a művházban kezdtem, balettal, onnan át a színházba, haza zuhanyozni, átöltözni, aztán vissza a hivatalba a polgármesterhez.
Megint a művház, újra a színház, és most, amikor menet közben ebédelek, gondolkozom azon, hogy szükségem van-e valamire még Daróczytól, vagy megleszek a hétre már, és nem akarom rabolni az idejét. Rémlik, hogy valami elmaradt, de egyelőre nem érzem, hogy olyan nagyon jelentőségteljes lenne. Szóval így haladok, harapva egyet a péksüteményből, amikor meghallom a zenét. Megtorpanva hallgatom, keresem a hangot, és amikor a lányt meglátom, lassan közelebb sétálok hozzá, és adok magamnak néhány pillanatot, hogy élvezzem a játékát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=825025#post825025][b]Kósza Lili - 2021.01.21. 15:22[/b][/url]

Mióta először voltam a kastélyban, azóta szeretnék egy zenét írni hozzá. Megihlettek a falak, és biztos vagyok benne, hogy hangszertársam is így volt vele. Az ötletet le is írtam, és kivételesen nem vesztettem el a papírt! Vagyis nem annyira mint szoktam általában a dolgokat.
 A minap pakolás közben ugyanis megtaláltam a fecnit, és mivel a rendrakás nem volt ínyemre, felkaptam Petrát, és futottam is kifelé. Anyáék nem biztos, hogy örülni fognak, de talán előbb hazaérek mint ők.
 Nagyokat szökellve érkezek meg a térre. Leülök egy padra, fittyet hányva a hidegségére, és előveszem a Gitárt. A pengetőt előkotrom, és neki készülök a játéknak. Először néhány lassabb dallammal "melegítek be" utána pedig csak próbálok improvizálni. Becsukom a szememet, és magam elé képzelem a kastélyt. Közben igyekszem a legjobban hozzáillő dallamokat játszani. Nem a legszebb, de nem is rettenetes. Zenét írni nem is olyan könnyű, mint amilyennek elsőnek gondoltam! Főleg, hogy nem tudom írom le a hangokat amiket játszok. Így igazából nem is írok zenét.
 Belefeledkezek a játékba, és fel sem tűnik, hogy valaki megállt a közelemben. Egy kissé hamis hang miatt felnézek, és akkor észreveszem az ácsorgót. Felpattanok meglepetésemben, és Petrát a nyakánál fogva odalépek hozzá, a kezemet pedig kinyújtom.
 - Szervusz! Lili vagyok, remélem nem volt túl hangos a játék. - Nem örülnék, ha bárkit zavarnék vele, de nem úgy néz ki, mintha ez lenne a helyzet.
 Kinyújtott kezemből kiesik a pengető, amit egy gyors lehajlással felkapok, és zsebre vágok.
 - Majdnem elfelejtettem! Ő itt Petra. Hangszertársam és barátom. - Gyorsan bemutatom őt is, és egy széles mosollyal várom a reakcióját a szemben állónak. Igen, említették a szüleim, hogy ne álljak le idegenekkel társalogni az utcán. De őszintén! Ha bántani szeretne, nem álldogállt volna itt és hallgatta volna ahogy játszok.