Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Már egy ideje az ablakon át bámulom a búcsúzkodókat. Nem különösebben köt le most a könyvem. Lesem, Betti végül ezzel a vonattal jön-e. Kétesélyes volt, hogy Budanekeresdről indul, vagy a nénje viszi Bogolyfalvára. Nem látom sehol a göndör barna fürtöket. Valószínűbb, hogy nem jön, mint hogy pont elkerültük egymást, de elhatározom, hogy útjára indítok egy papírrepülőt, ha elindult a vonat, biztos, ami biztos.
Random gondolataimat egy a fülkébe érkező lány szakítja meg. Tudom, hogy felsőbb éves, de nem ismerem személyesen. "Szabad?" - kérdezi.
- Aha - felelem. Megemelem a hátizsákom a mellettem lévő ülésen, de inkább csak udvariasságból. Nyilván nem azt fogja választani, amikor van még négy másik hely, ahol kényelmesebb távolságra ellehetünk.
Visszafordulok az ölemben fekvő könyvhöz, és elolvasom ugyanazt a bekezdést, amit azóta próbálok befogadni, mióta felültem a vonatra. Meh. Becsukom inkább a kötetet, és lepuffantom azt is a táskám mellé.
Ekkor toppan be a következő útitárs. Meglehetősen csapzottnak tűnik, valószínűleg épp, hogy elérte a vonatot. Na tessék: alattunk a világ egyet rándul. Indulunk.
Az új jövevény segítséget kér, úgyhogy készségesen veszem elő a pálcám és lebegtetem fel a bőröndjét az enyém mellé. Ha ez megvolt, újra hátradőlök az ablak melletti ülésben. Ilyenkor - közvetlenül az indulás után - a rendes utazóknak rögtön a kezükben terem az uzsonnájuk, mintha aznap nem is ettek volna. Én egy doboz csokibékát varázsolok elő a táskámból. Pár pillanat múlva bemérem: furcsán érezném magam, ha csak úgy elkezdenék majszolni ebben a kis társaságban.
- Öhm... kértek? - nyújtom feléjük a nyitott dobozt, amiben egyesével csomagolva izegnek-mozognak háromféle színben (fehér-, tej- és étcsokoládé) az édes kétéltűek.
Még hallatszik a zsibongás a fülkeajtón túlról. Közel sem találta meg mindenki a helyét. A hangokból ítélve egy oroszlán vagy egy mantikór is elszabadulhatott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Nekem ne mondja senki, hogy nem tegnap ért véget a tanév, mert ennyinek tűnt; egy kiadós alvásnak, egy-két sétának, kirándulásnak, aztán, ismét ott vagyok, hogy harmadszor hajtottam össze a ruháimat indulás előtt, mert be se fért, meg mert Domca örömmel kritizálta. Mivel még nem varázsolhatok otthon, megkérni meg nem akartam senkit, végül, egy kis bőröndön ücsörgéssel megoldottam mindent és irány a vonat.
A harmadik attól lesz szép, hogy se nem az eleje, se nem a vége, pontosan a közepe az egész, öt éves kálváriának, a köztes, ahonnan előre szemlélve reményekkel teli az ember, visszatekintve pedig, inkább próbálja elfelejteni, ami kínos volt. Dallamos fütyörészéssel szállok fel a vonatra, későn, mert sokáig köszöntem el, majd fel azokat, akik évfolyamtársaim vagy csak ismerem őket. Pechemre, a szokásos, kocsi elején lévő fülkében már dugig ültek, így kénytelen voltam tovább haladni. Fél kezemmel húzom a bőröndöt, a másikban, pontosabban tenyerembe Tüske barátom mocorog elégedetlenül. Hangos itt neki minden, de megnyugtatom, mindjárt aludhat egy jót. Azonban, fülkéről fülkére járva egyre jobban feladom, mert vagy felsőbbévesek, vagy idegenek ülnek ott, én meg még mindig toporgok ettől valamiért. Vagy csak egyszerűen kifogást keresek, mert nem ülhetek a kedvenc helyemen.
Megállok, mint valami sugallatra hallgatva és kiszúrom azt a szabad helyet. Egy lány ment be előttem, majd közelebb érve látok még egyet, meg egy srácot. Ki-ki mennyire ismerős, Hunor arca igen, ő a háztársam és végre fellélegzek. A két lányt nem ismerem. Még.
- Szia Hunor! – szólok be a fülkébe, majd, engedélyt sem kérve tódulok be, teszem le Tüskét az ülésre, míg felszenvedem a csomagom – nyekergek és nyögök, mint valami súlyemelő – majd a sünöm vissza a kezembe és lehuppanok Hunor mellé. Aztán, a lányokra is figyelek.
- Sziasztok, Zente vagyok – jobb így, az elején, még ha nem is szólalnak meg az út során. Elfogadok egy békát közben. – Köszönöm. Elővadászom a savanyú cukrot cserébe, csak szusszanok – a térdemre pakolt Tüske érdeklődve szaglászik, hol a többiek, hol a csokoládém felé. Igen, akkor neki is veszek elő valamit, csak… egy kis pihenőt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Négy éve, amikor én indultam először a Bagolykőbe, akkor volt utoljára ekkora izgalom otthon. Kishíján lekéstük még a vonatot is a nagy kavalkádban. Dominik persze mindenkinél izgatottabb, ő már az ajtóban állt, mikor én még Artemisz megbűvölt nyakörvet kerestem. Szerencsére elkaptuk még a vonatot, s gyors búcsút véve - gyorsabbat, mint szerettünk volna - fel is szálltunk rá. Megszakadt a szívem, hogy Szofit egyedül kellett ott hagynunk, de már csak két év, és ő is csatlakozik majd hozzánk.
Késői felszállásunknak köszönhetően a fülkék már jócskán tele vannak. A szemem azonban a folyosón járkáló diákokra tapad, Hunort keresem. A sok-sok levélben valahogy elfelejtettük megbeszélni, hogy mindketten a vonattal utazunk-e. Nagy tanakodásom közepette repül nekem a papírrepülő. Elkapni azonban nem tudom, mivel egyik kezemmel hatalmas bőröndömet tartom, másikkal pedig Artemisz hordozókosarát. Elindulni is nehezen indulok el, habár a diákok legtöbben már találtak helyet maguknak. A második utunkba kerülő fülkéből meg is hallom barátom hangját, így széles mosollyal az arcomon gyorsítom meg lépteimet, hogy csatlakozhassam hozzá az úton.
- Áh, megvagy! - szavaimat Hunorhoz intézem. Csak utána pillantok utastársaira. Nekik már kicsit szerényebben köszönök, bár legtöbbjüket ismerem. - Sziasztok - egy bólintással is kísérem a köszönést, mielőtt szemem az idegen lányra esik. - Betti vagyok - mosolygok rá is.
A fülkében már nincs sok hely, így csak az ajtóban állok meg, bizonytalanul. Dominik közben elmarad mellőlem, megáll beszélgetni egy látszólag hasonló korú sráccal. Még vörös fiún sincs talár, ruhája színei tehát nem árulkodnak hovatartozásáról. Könnyen lehet, hogy szintén elsőre utazik a kastélyba. Én mosolyogva fordulok vissza a fülke belseje felé, hátha akad még számomra hely. Ha végül nem férek be, akár az ajtó előtt is elvagyok, bár biztosan akad még egy-két szabad hely valamelyik fülkében. Mindenesetre lepakolom a holmimat, a macskaketrecet is a padlóra teszem, mert kezem kezd zsibbadni. A csíkos jószág nyugtalanul forgolódik bent, nem bírja az utazást, ki azonban nem engedhetem, főleg a kis tüskés jószág miatt, akit Zente ölében fedezek fel.
- Beférek még én is mellétek esetleg? - kérdezek rá végül félénk hangon. A könyörgés sosem volt az erősségem, így ha nem tudnak nekem helyet szorítani, kérdés nélkül tovább állok. Talán megkeresem Elijah-t, vagy Tamit, ha ők a vonaton vannak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Érezte Zalán, ahogy a hallottakra megfeszült az állkapcsa, de mégsem mondhatott semmit. Nem ismerhette el, hogy a nőnek igaza volt, nem is háborodhatott fel vele együtt nyilvánosan, hiszen akkor elismerte volna a kirendeltség bűnét. De lássuk be, melyik aurortanonc nem hibázott már legalább kisezerszer? Hisz olyankor már az ember úgy érzi övé a világ, mégse érzi cselekedetei következményeit. De ha végre hazajuttatták a nőt, akkor majd biztosan fogja.
- Én esküszöm magának, fogalmam sem volt a származásáról - magyarázkodott Zalán. Magyarázkodott? Inkább csak megemlítette. Nem szerette, ha rasszistának tekintik. Épp elég volt, hogy a nő nagy feministának tűnt. Mármint abból a fajtából, aki megsértődik azon is, ha Zalán kinyitná előtte az ajtót. Igazából mindegy is volt mit tesz, azzal csak a baj van.
- Mugliismeret, remek - bólintott a férfi komolyan. - Sajnos csak egyetlen telefonkészülékünk van. Azonban az igazgató biztosan ismeretes a helyzetről - szólt megnyugtatóan Zalán, és igazán reménykedett benne, hogy nem nyúl mellé ezzel a kijelentéssel. Ha a tanonc az egész elfogatást ennyire el tudta szúrni, akkor ezt is képes lehetett. Ahogy a felügyelő auror is, aki éjszaka a zöldfülű mellett ügyelt.
Beleivott kávéjába, és az éghez imádkozott közben, hogy végre visszaérjen valami jó hírrel az "asszisztense". - Szóval mugliismeret. Ismeretes is a világukkal, vagy csak érdekli? - kérdezte. Ha már ott voltak, üssék el az időt valamivel.
Aztán újabb kopogás szakította félbe a beszélgetésüket. Zalán úgy lépett az ajtóhoz, mintha minimum fuldokolt volna a bent lévő levegőtől. Suttogott neki valamit a férfi, ő pedig komolyan bólintott.
- Elnézést a félreértésért, Miss Rosales, az egész kirendeltség nevében bocsánatot kérek. Természetesen szabadon távozhat - tárta ki az ajtót.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Már azt hittem, ilyen szellősen leszünk - ami nem jellemző az eddigi két év tapasztalatából ítélve -, de még időm sincs elhúzni a csokibékás dobozt, betoppan Zente.
- Heló!
Szabad kezemmel elkapom a mellettem lévő ülésről a táskám, ledobom a lábam mellé, és beletömöm az árván maradt regényemet is, látván, szobatársam mire készül. Ha vett, félreteszem a csokibékákat, de csak az asztalra.
- Vegyetek nyugodtan - mondom, közben előásom a mindenes füzetemet, amibe verseket, dalokat írok, vagy csak firkálok. Na jó, néha belekerül egy-egy bájitaltan jegyzet is. Kitépek egy üres lapot és a könyvbe szorult tollal írok egy rövid üzenetet Bettinek, hátha a vonaton van. Egy pálcaintéssel útjára indítom a repülőt, ami egyik szárnyát megrázva (kicsit cakkos lett a tépés) kiillan a fülkeajtón.
- Köszi - mondom Zentének, és mintha csak a sajátom volna, belenyúlok a savanyú cukros zacskójába, rögtön két szemet kihalászva. Ebben a pillanatban újabb alak jelenik meg az ajtóban. A vitorlázó repülőm inkább vadászgép lehetett.
- Ez gyors volt! - vidulok fel Betti láttán. Öleléssel szoktuk üdvözölni egymást, de most nincs valami sok hely, így leteszek róla.
- Hogy ne lenne! Arrébb mész? - ezt már Zentének címzem megbökve őt, hogy hagyjon ki egy ülést Bettinek. Felpattanok, hogy segítsek az ő bőröndjével is.
- Összezsugoríthatom?

Sorry, hogy megint én, nem hagyhattam, hogy ott ácsorogjon az ajtóban!:D

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Egyetlen pillanat alatt elkezdenek megtelni a fülkék, így a miénk is, a folyosón egymást kerülgető emberek keresik az előre megbeszélt helyeket, vagy éppen azokat, ahol barátok, ismerős arcok ülnek. Én is olyan helyet választottam, ahol arcra ismerős egyén ült, majd rögtön őt követte egy igencsak ismeretlen, akire mosolyogva pillantottam fel.
- Szia, Borcsa vagyok, elsős vagy, igaz?
Kérdezem a lánykát, akinek közben a bőröndje is a helyére kerül, és éppen csak kimondom a kérdésemet, máris egy újabb versenyző toppan be. Azt hiszem, hogy itt nem lesz ok arra, hogy a könyvemet forgassam. Hümmögve, és kissé összehúzott szemmel vizslatom a bongyor fiút.
- Hol hagytad a többi Somogyit? Azt hallottam, hogy az idősebb bátyád el se ment vizsgázni. Vagy a fél nyolcadik bukott.
Legalább én nem jutottam idáig, sőt, mi több, meglepően jó eredményekkel zártam. Kivéve Noránál, de ő a keresztanyám, kötelessége szeretni és legalább elfogadhatót adni, bármilyen pocsék dolgozattal is állok elé. Az édességre elmosolyodom, és vidám pofival bólintok Hunornak, előre nyúlva pedig szerzek is egy étcsokis békát.
- Az anyám megölne a pillantásával, ha most látna.
Nevetem el magam, ahogy a brekivel hadakozom, de közben azért én is prezentálom, amit magammal hoztam. Jó magyar szokás szerint alufóliába csomagolva, ami persze nem volt elég, így a nagyi megoldotta, és még egyszer áttekerte a másik oldalról.
- A világ legjobb almáspitéje, nem varázslatos, de zseniális. Van egy csomó belőle, mert szerintem azt hiszik, hogy éheztetnek minket a suliban. Pedig nyugi, lesz kaja bőven.
Nyugtatom meg az új lányt, és már éppen érdeklődnék róla, amikor felbukkan az évfolyamtársam, Betti, aki felé teli szájjal, vidáman intek. Jó dolog gyereknek lenni, de azt hiszem, ha Andrássy-Szász Johanna most ezt a jelenetet látná, tényleg megölne. Mindenkit.
- Szia! Összezsugorítod?
Pillantok Hunorra bizonytalanul, miközben arrébb csusszanok, hogy helyet adjak Zentének. Ennyit arról, hogy nem akarok legbelülre kerülni, mégis az ablaknál kötök ki.
- A Móricokat nem láttátok? Honnan jöttél?
Intézem a kérdést előbb mindenkihez, majd fordulok kedvesen a lányka felé, hogy róla is megtudjak pár dolgot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Nincs rajtunk kívül idekinn más az utcán. Nagy a csend. Megnyugtató. Nem az a vihar előtti fajta. A levegő hűvösében még meglátszik egy-egy nagyobb lélegzet vagy mélyebbről kimondott szó nyoma. Egy kisebb páragomolyag most az én számat hagyja el, ahogy felelek. - Olyasmi - mondom ki válaszként. Nem ragozom, hogy mit keresek itt és most. Nem magyarázkodom, hogy csak sok volt a "minden is" és inkább akartam megenni a vacsorám az utcán, egy padon ülve, mint a panzió éttermében a fehér abrosz mellett. Már nem tartozom senkinek elszámolással az életemről. Ez persze nem egészen igaz. Havonta jelentkeznem kell a hivatalban. De ezen felül a magam ura vagyok. Végre. Elkezdtem félretenni a fizetésem egy részét. Szeretnék egyszer, majd egy különálló otthont. Nem mintha a mostani lakrészem, szobám ne lenne kényelmes. Csak újkeletű vágyam, hogy legyen saját tulajdonom. Egy kulcs a kezemben, ami annak a helynek az ajtaját nyitja, ami csak az enyém. A hatalmas, csillagos ég alatt állva ez most még álomnak tűnik, de talán egyszer valósággá válhat. - Hívjon Vé-nek - lépek el kicsit az idegentől, vagyis a magát Zé-ként megnevező férfi mellől, hogy kidobjam az egyik kukába a kiürült ételes dobozomat - Az én nevem sem rövid - teszem még hozzá - Ha nem újságíró, akkor micsoda? Mivel foglalkozik? - teszem fel kérdéseimet, amikre egyrészt érdekel a válasz, másrészt talán megnyitják a beszélgetés csapját. Mert  az most csak csöpög ebben a kicsit faramuci helyzetben, amibe kerültünk. Két majdnem idegen az üres utcán. A csillagokat és a szökőkutat bámulva próbál utat találni egymáshoz. Lehet nem ma lesz a komfortzónámból való kilépésem napja, de mentségemre legyen mondva, legalább próbálkozom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Persze, van ezer és egy ügy minden mellett, amivel haladni kell, mert az élet sehol sem áll meg. Attól még, hogy a városka csendes, akad bőven ellátni való, mert igen, azt sem szabad csukott szemmel hagyni és hallgatni, ha valaki éppen a szomszédja miatt perlekedik. Ez kis helyeken megszokott és nem újdonság, újoncként, gyakornokként is nem egyszer kísértem vagy csak vizsgáltam ki pitiáner, vélt vagy éppen teljesen ártalmatlan ügyeket. Voltak, amik megmosolyogtatnak a mai napig, vannak, amiktől csak fáradt a sóhajom. A lényeg, hogy az emberek szeretik egymást gyanúsítani, akár minden alap nélkül.
Ez az ügy azonban más, mert nem mutogat senki és kiabál hangosan. Alattomosan, a sorok között húzódik meg, nem is veszi észre senki sem, csak aki nagyon figyel, aki direkt keresi. Mégis, hallani suttogásokat, mert a lelkiismeret olyan dolog, amely egy idő után feladja a tagadást. Nem egy oldalon, nem egy stócban fog heverni a nyoma annak, amely ma ide vezetett, hozzá, az elhatározás, hogy most már valamit lépni kell, de nem egyedül. Nem tudom, kevés vagyok-e vagy éppen ez a méreg dagadt hatalmasra. Ki kell szúrni.
- Á, nagyszerű. Én Kállay Bertalan – nyúlok felé én is, rövid, tömör, de minden benne van a kézfogásban, amit megejtünk. Hamar elengedem, ahogy azt a látványt is, amely pár pillanattal előbb tárult elém; a sebesen félretolt iratokat. Talán mást várt? Mást hitt? Tőlem nem kell tartania, nem én leszek a hóhér, aki ítélkezik felette. Letelepszem hát, hogy a magammal hozott iratokat egyelőre csak az asztalra tegyem, a mappában pihenve, tekintetem szegezem rá.
- Inkább lehet, fordítva lenne így – mosolyodom el szerényen, mert ez inkább kölcsönös lesz, mint valamelyikünk áldozata. Vagyis, ezt remélem. – Igyekszem rövidre fogni. Mivel, úgymond eredeti célom, a vérfarkas állomány figyelme egyelőre pozitív állást mutat, van időm az iskola és a környék további ügyes-bajos dolgait jobban megszemlélni. De van egy ügy, amiben ritka kevés információm vagy épp hézagos történeteim vannak. Úgy hallottam, te talán többet tudsz és ha nem gond, ha elfogadod, összedolgozhatnánk – nem akarok feljebbvalónak tűnni, nem olyan rég volt az, hogy én ültem ott, ahol ő és én számítottam annak, ami ő. Teljesen megértem és átérzem, milyen csak hajtani és hajtani, nem figyelve senkit sem.
- A Tündérporról lenne szó – azzal felé tolom az anyagom, ami van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Furcsa volt úgy visszatérni az iskolába, hogy már mestertanonc leszek, noha elég sok minden megmarad a régiben. Igazából a szobám nem változik, megmaradnak a szobatársaim, a házam is ugyanaz, de valahogy mégis más érzés újra visszatérni a régi kerékvágásba. Talán változnom kellett volna kicsit, talán valamennyire felnőni, fejlődni, ami meg is történt az évek folyamán, de azért még mindig fura volt számomra, hogy egy új szintet léptem, ráadásul egy olyat, amire sokáig nem is számítottam. Jó volt egy kicsit a családommal lenni, kicsit ráébresztett arra is, hogy valójában honnan származom, ez pedig abba is jótékony szerepet játszott, hogy még inkább túllépjek a múltam árnyain. A szüleim mindig is nagy figyelmet fordítottak rám, szóval remek időt töltöttem el a társaságukban, na meg a testvéreim is örültek nekem. Természetesen meglátogattam a nővérkémet is, aki már boldog házas életet élt jó ideje, nála is fantasztikusan éreztem magam. A jövőmet illetően elgondolkodtam rajta, hogy érdemes-e még visszajönnöm az iskola falai közé, de aztán végül úgy láttam jónak, ha visszatérek, hiszen eredetileg felvettem az általános mestertanonc képzést, és végig is akartam ezt csinálni. A végső célom megvolt, hiszen megbeszéltük Karcsival, hogyha végzünk, akkor nyitunk egy trendi ruhabutikot, de addig is képezni akartam magam.
- Sziasztok! Van még hely a fülkében? - kérdeztem érdeklődő tekintettel a többiektől, miközben teljes gőzzel markoltam meg a bőröndömet, amelyben benne volt az összes cuccom. Arról már rég lemondtam, hogy az ablaknál kapjak helyet, amit imádtam, mert utazás közben szerettem nézni a tájat, viszont annak is örültem, ha egyáltalán le tudtam ülni valahova, mert eléggé tömve volt a vonat diákokkal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Még visszapillantok Dominikre mielőtt benyomulok a kis fülkébe. Megnyugtat, hogy gyorsan talált magának valakit, akivel beszélhet. Ő sokkal nyitottabb, mint én voltam egykor. Amint pedig megbizonyosodom róla, hogy az öcsémmel minden rendben van, visszafordulok a fülkében üldögélő társaság felé, hogy aztán megpróbáljak én is leülni közéjük.
Elsőnek a bőröndömet tolom be, remélve, hogy senkinek ók a lábán sem görgetem végig a kerekeket. Mosolyogva engedem el, amint Hunor fel pattan, így míg ő a bőröndömmel foglalkozik, én megköszönöm Zentének, hogy helyet csinált nekem. Ám leülni még nem ülök le, csak a ketrecében fészkelődő macskát teszem az ülésre, hátha megnyugszik kicsit.
- Aha. - Hunor felé fordulok, válaszolva kérdésére. Bár bízom a varázstudásában, válaszom mégis kicsit bizonytalanra sikerül, és pillantásom is hasonlatos Borcsáéhoz.
Szóban viszont nem firtatom tovább a dolgot, Arteiszt félrerakva ülök be háztársaim közé, macskámat a földre rakva. Szemem megakad a kirakott finomságokon, kezem pedig rögtön el is tűnik a táskámban, hogy kihalásszam a meggyes sütit, amit Nagyi csomagolt be. A dobozt a csokibékák mellé teszem, amiből el is veszek egyet.
- Egyetek a sütiből is nyugodtan, a nagymamám sütötte - mosolyodom el, miközben hatradőlve az ülésen elfogyasztom a csokit. - Én nem láttam őket -rázom meg a fejem rellonos osztálytársam felé. Azt már nem teszem hozzá, hogy örülök is ennek a ténynek.
A "kinek hogy telt a nyár?" kérdéssel folytatnám a csevegést, odáig azonban már nem jutok, hogy kérdezzek. Szemeim az ajtóban megtorpanó srácra vándorolnak. Nem is tudok mit reagálni kérdésére, a megjelenéséből fakadó sokk pedig nem is enged odáig, hogy szavaira is rácsodálkozzam. Megdöbbent arccal fordulok a többiek felé, amint a fiú tovább áll, várva, ki az első, aki reagálni tud a helyzetre. Én nem, az biztos. Nem is csak a sokk miatt, hanem mert a következő pillanatban megint új ember áll a fülke ajtajában. Hű, hogy elszokik az ember a nyüzsgéstől a szünet alatt!
- Szia! - köszöntöm a navinést, még mindig elég meglepett arckifejezéssel. - Talán Borbáláék mellett még elférsz - húzom végül mosolyra a számat, lábaimat meg magam alá, hogy prefektustársam könnyen be tudjon jönni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Bármilyen módszerrel is érték el, hogy Panna jöhessen a faluba, ami város, de senki nem szólt a polgármesternek, hogy tartson újrakeresztelőt. Szóval ide. Bárhogyan is érte el a húgocskája, egészen biztosan sokkal boldogabbak lettek mind a ketten. Talán még a jegyeik is jobbá válhatnak, elvégre a boldogság az motivál meg ilyenek. Ő is jobban tud zongorázni, amikor boldog, mint amikor nem. Amikor idejött nagyon sokszor sírt, amikor nem látták, annyira hiányzott neki a húga. Volt, hogy le is bukott a szobatársai előtt, mert kiderült, hogy még nem aludtak, pedig Polli azt hitte, hogy ő az egyetlen, aki sokáig forgolódik. Mostanában már jobban alszik, de főleg azért, mert megszokta a helyzetet, meg hát lefárasztják a tanárok. Mi lenne, ha még kviddicsezne is vagy valami mást csinálna pluszban?
Be sem menne reggel órára.
- Igazad lehet… most gondold el, hogy milyen lenne, ha a nézők fejére potyogna minden. – Arcára ráül az elborzadás ül, ami nem sokat csillapodik a kviddicses ötlettel. – Áh, hát olyan hangosak. Te szeretnél menni? – A gondolattól is összehúzza magát, de azért titkon szívesen megnézne egy ilyen eseményt. Talán egyszer majd, ha felveszi a fülvédőjét, amivel ki tudja zárni a tömeget. Csak akkor nagyon kell figyelnie, hogy ki mit csinál, mert nem biztos, hogy hallani fogja a konferálást. Ábrázatára azonban csak ráhúzódik a vigyor attól, amit Panna mond neki. Mosolyogva nyúl a nála magasabb kislány keze után. – Nem vagyok én olyan népszerű. Vannak nálam menőbbek. – Sóhajt kicsit lesütve tekintetét. Mi van, ha Panna most csalódni fog, hogy a nővére mégsem olyan klassz, mint hitte? Kezdi azt gondolni, hogy talán nem is volt olyan véletlen, hogy nem járt suliba. – Te biztosan népszerűbb vagy. Nyáron rendeznek neked Panna-bált! – Szája ismét mosolyra húzódik, mert hallott már valami ilyesmi kifejezést, azonban ez nagyon muglis rendezvény, ők egészen biztosan nem járnak ilyen helyekre. Úgy képzeli, hogy az összes Pannát megünneplik ott. Vagy Annát? De nem tudja, hogy miért pont őket és miért nincs mindenkinek bálja. Nem vágja annyira ezeket a mugliságokat. – Szerintem inkább ragasztanak. Nadia néni biztosan tudja… - Kezd bele tűnődve a magyarázatba, azonban mugliismeretet valamiért még nem tanul. Sokan szeretik a tanárnőt, de ő csak látásból ismeri egyelőre. – Ő ilyen muglitudós. Nálatok nincs muglis tantárgy, ugye? – Pollika viszonylag sokat tud a varázstalanok világáról, azonban egy nagyon kis szeletéhez engedték oda a szülei, mint akik óvni próbálják őket, vagy mi. Bár mindentől így óvták volna és nem próbáltak volna meg undorító dolgokat lenyomni a torkán. – Jaj, én kiköptem, amit tudtam. – Feleli megborzongva az emléktől is. Ahhoz képest egészen sokáig füstölt a füle, hogy sikerült kiborítania a fél üveggel, a maradék nagyját meg kilőtte a száján, mint egy szökőkút. – Nem örült a javas néni, amikor a ruhájára ment…. de mit szóljak én, amikor a gyomromba megy? – Horkan fel még a mai napig felháborodva. Hát mit akartak ezek tenni vele? Pont jókor jött Panna ölelése, de hát az mikor nem? Jó nagy szeretős öleléssel viszonozza húga átkarolását. Hát mi lenne vele nélküle? Jó, hogy már ezen nem kell aggódnia. Az lesz a legjobb, ha majd egy iskolában fognak tudni tanulni és még a faluhoz vezető út sem fogja elválasztani őket. Reméli, hogy eridonos lesz Panna, akkor kérni fog egy közös szobát maguknak, ahová csak Sárit engedi be a házból.
- A Rellont nem szeretem. És nem azért, mert brokkolis a színük. Nem csak. – Rázza meg a fejét lemondóan. Mindig kikerüli őket, de eddig nem volt olyan nagyon rossz tapasztalata velük. Néha már maga sem tudja, hogy mitől fél ennyire. Az első nap megmondta az egyik harmadikos, hogy kell, mert bántotta valaki, úgyhogy így tesz. Biztosan azért vannak az alagsorban, hogy könnyen el tudják őket zárni a többiektől, de mégis legyen egy kis területük.  Próbálja terelni a gondolatait. – És melyik a kedvenc házad? A szfinxesek olyan okosak, onnan van a legtöbb barátom. Képzeld! – Hajol közelebb, elvégre nagy titkot készül elárulni, hiszen huncutságban járt. – Többször szöktem be. Elég csak találós kérdésekre válaszolni és nem baj, ha nem vagy levitás. – Eleinte nagyon félt attól, hogy nézi a talárját, vagy került rá valamiféle főnixes nyomkövető, ami becsipog, mint a mugli boltban a kasszánál, azonban nincs így.– Lényegében szabad bemenni, mert nem üt agyon a villám, ha bemész… meg ilyenek. –Igen, a villám lehet túlzó, elvégre nem Zeusz a házvezető és Matyi bácsi sosem tenne olyat. De viszketős porral simán megszórhatnák belépés közben. – Majd bemegyünk együtt is, jó? Ha meg odakerülsz, akkor meglátogatlak. – Nagyon kiakada szfinx, amikor próbál bejutni, de ha Liliért megteszi, hát Pannáért még angolul is megoldaná a feladványokat. Reméli nem jön rá a portré, hogy nem tud angolul és teszi fel úgy a kérdést, mert az nagyon gonosz lenne. – Én nem tudom hová kerülnél. Mindenki kapna utánad. – Ki ne akarna Pannával egy körletben élni, hát nem igaz? Persze az Eridonnak elsőbbsége van, mert hát ott már van egy Palotás. Bárcsak így működne. – A fiúk undibbak, mint a lányok. Fiú barátom is van, de csak olyan, aki nem büdi. – Válaszolja határozottan, de a végére elkezd röhögni. Nem szokta ő szagolgatni őket, de némelyiken már 1-2 méterről is érzi, hogy este inkább kártyázott, mint a fürdőt foglalta be magának. Biztosan jut melegvíz mindenkinek. – Te szeretnéd, hogy megcsókoljon valamelyik? – Kérdi döbbenten rámeredve Pannára. Viccnek jó vicc, de miért akarna bárki olyat. Hát ott nyál van, meg kínosan közel kerülnek egymáshoz. Meg hová nézzen olyan közel az ember a másikhoz? Biztosan, csak meg akarja nézni, hogy mennyire undi, hogy soha többet ne kelljen, igen. Olyan, mint a cigi. Ki kell próbálni, hogy ne akard.
- Hát volt egy fiú, aki egy lánnyal járt meg minden, de összevesztek órán és még a tanárral is kiabáltak, mert megmondta nekik, hogy nem szabad. Még a… k betűset is kimondta. Órán. – Suttogja ámultan. Hát, hogy lehet így viselkedni? Néha már kimondja ezt a szót, mert eléggé sokszor hallja, de Pannát a világért sem nevelné erre, elvégre a szüleik nem örülnek neki. Pollika ilyen lázadó, vagy mi.
Húga meg a matek ellen lázad, pedig hát a nővére emlékei sem túl élénkek. Lefogott kezeivel fog rá a szőkeség karjára. – Emlékszel, amikor kocsiztunk pár éve? – Nem is tudja, hogy miért hagyták abba, talán kinőttek belőle? Őrülten megszédültek és mindig kidőltek. – Mekkorát lehetne vetődni ebbe a nagy hóba. – Ábrándozik huncut vigyorral, felhúzott szemöldökkel. Karjait kiszabadítva keresztbe rakja egymás fölött, várja, hogy csatlakozik-e a lány.
- Hát, varázsolhatok. – Zavartan kezd kotorászni a táskájában, odapakolta valahová a pálcáját, még tokba is tette, mert félt, hogy eltörik. Előkap egy szelet csokoládét is, természetesen nyújtja át testvérének fel sem nézve, ahogy keresgél. – Már a te csokid. Ú, megvan! – Kapja ki boldogan és kiszabadítva a védőtokból nekiáll a bűbájtanon tanultakat bemutatni.  Meg kell próbálnia erő nélkül, hát boszorkány vagy milyen fityfene. -  Vingardium Leviosa! – Mondja a megfelelő pálcamozdulattal ráolvasva az egyik téglára, ami bizonytalanul felemelkedik. Kissé dülöngélve a levegőben, de szépen halad előre a föld felett, a lány próbálja nagyon finom mozdulattal lerakni. Az első sor még megy is, azonban a második már pár centit elcsúszva kerül rá az előzőre. – Így nem áll meg, ugye? – Kérdi bizonytalanul. Nem ez volt a legtöbbet gyakorolt bűbája. – Megpróbálod? – Nyújtja a drága húga felé a pálcát. Lehet belőle bumm és pöcc, de az nem baj. Hátha nem. Panna olyan ügyes, biztosan fog neki sikerülni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

Láttam a lány tekintetében a gondterheltséget, érződött rajta az, hogy valóban van valami, amit magában hordoz, s azt hiszem, feladatom volt az, hogy megtudjam, mi az, hogy megpróbáljak rajta segíteni. Emiatt is ajánlottam fel részére a szolgálatomat, de nem erőszakosan, csak lehetőségként, hogy Ő döntsön. S bár ez nem volt egy hagyományos gyóntatófülke, ettől függetlenül könnyíthetett a lelkén, ha akart.
- Nem bánom, nyugodtan szórj szét védő varázslatot - bólintottam, majd helyet foglaltam a széken, s vártam, hogy a leányzó is ezt tegye. Nem láttam őt, csupán a neszekből tudtam ítélni, hogy ott van már-e mögöttem. - Akkor kezdj bele, amikor jól esik , van időnk - tettem hozzá, hogy érezze, nem kell elkapkodnia, nyugodtan összeszedheti a gondolatait.
Vártam csöndben, bár hallottam a küszködését, hogy mondaná is, meg nem is, megfordult a fejemben, hogy kérdésekkel segítsem, ám mielőtt még feltehettem volna egy kérdést, végre hang szökkent ki ajkain. Majdnem megölt valakit. Hangzott elmémben a mondat, ami rövid volt és tömör, mégis sok mindenről árulkodott. - Mi történt pontosan? - nem tettem semmi olyat, amivel azt sugallnám, hogy meglep, vagy elítélem, hangom végig nyugodt volt, érdeklődő. Szerettem volna, ha Lilla megnyílik, s képes beszélni arról, ami ennyire nyomja a lelkét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Vannak érdekes és emlékezetes találkozások az életben. Az egyik ilyen Miss Nadia Rosaleshez köt, akivel az elmúlt este véletlenül találkoztam. Őt a randevú partnere ültette fel, engem pedig nagy valószínűség szerint az édesanyám, mert, ahogy megláttam, hogy kivel kíván összeboronálni, gondolkodás nélkül leültem az első asztalhoz, ahol láthatóan egyedül volt a másik. Ez lenne Miss Rosales.
A kellemes estét követően azonban, bármennyire is evidensnek tűnik, nem kísérhettem haza, ugyanis, azonnal jelenésem volt a saját hivatalomban, nem tűrt halasztást a dolog. Ő megértette, elbúcsúztunk, elraktároztam őt az igazán kellemes emlékek között, és nem is sejtettem, hogy pár óra múlva az aurori kirendeltség fogdájában láthatom viszont, tegnapi ruhában, láthatóan megviselten, így hát, ahogy feltárul a cella ajtaja, úgy lépek ki én magam is az árnyékból a fényre.
- Nadia. Sajnálom, hogy csak most értem ide, amint meghallottam, hogy mi történt, útnak indultam.
Kedves, bocsánatkérő mosollyal pillantok rá, remélve, hogy megbocsát majd nekem azért, hogy csak reggelre bukkantak a nyomomra. Nem is értem, hiszen könnyedén tudnának nekem üzenni, az étteremben is pontosan tudták, hogy ki vagyok, nem véletlenül hoztak drága bort, és ugrálták körül kettősünket, mintha mi volnánk a legismertebb celebpár. A kezem nyújtom felé, hogy ha elfogadja, akkor védelmezőn húzzam magamhoz.
- Ne aggódj, jeleztem az iskolában, hogy ma gyengébbnek érzed magad, helyettesítenek. Úgy gondoltam, hogy jól esne egy kiadós reggeli, és egy rendes ágyban való pihenés. Tisztáztam a helyzetet, amivel megvádoltak. Senki sem tud róla.
Nem teljesen igaz, én is tudom, hiszen a családját értesítették, de az iskolába én magam álltam ki mellette, és kértem bocsánatot, amiért a hibámból most a kiváló tanerő gyengélkedik, valamint biztosítottam az igazgatóságot, hogy holnapra kutya baja sem lesz, mert megissza a gyógyfőzetet.
- Remélem, nem esett csorba a hölgy becsületén.
Fordítom a tekintetem kérdőn és sokatmondón Zalán felé, alaposan végignézve rajta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

- Nem lep meg…úgy értem, és ne vegye magára, de amit és ahogy a kollégája művelt, az alapján nem vontam le pozitív következtetéseket Önökről, aurorokról. Pedig alapvetően nincs bajom a munkásságukkal - tettem hozzá, ezzel tényleg nem a velem szemben ülő férfit akartam megsérteni, hanem csak próbáltam felnyitni a szemét, hogy valami nagyon nem stimmel itt házon belül, s nem ártana, ha egy kicsit feltérképeznék a saját házuk táját, mielőtt még ártatlanul ítélnének embereket börtönre.
Ezt követően kellett egy-két perc, meg a kávé, s persze egy nagy sóhaj, hogy félretéve a csatabárdot, várakozás közben tudjak értelmesen kommunikálni az aurorral. - Igen, a varázsvilág átka - sóhajtottam, szinte kicsusszant a számon, mert valljuk be, számos hasznos és praktikus mugli eszköz volt, amiből ha több lett volna használatban, az megkönnyítette volna a varázslók életét. Értettem én persze, hogy bagoly, meg varázslat, és a hagyományok, de egy mobillal sokkal könnyedebb volt felvenni a kapcsolatot egy távolabbi ismerősünkkel. - Ajjaj, azt mondta, hogy az igazgató? - elhúztam a számat, aztán sóhajtva temettem arcomat a tenyereim közé, volt egy rossz érzésem. Ki tudja, hogyan s mit közölhettek a főnökkel, már előre féltem, hogy kínos beszélgetés vár majd rám.
- Ismeretes, a fél életemet muglik közt töltöttem, nagyon sok kultúrát tanulmányoztam..- kezdtem bele, bár ez a beszélgetés most nem igazán esett jól, pedig más alkalommal talán kedvem lett volna erről bővebben is fecserészni. Szerencsére kopogtattak az ajtón, kicsit még ideges voltam, hogy már megint történhetett. Legnagyobb döbbenetemre azonban végre, mintha csoda történt volna, közölte, hogy elmehetek.  - El sem hiszem, hogyan? - kissé értetlenül pillantottam rá, hisz ezidáig senki sem hitt nekem, de ahogy megpillantottam az ajtóban Benedeket, úgy ezzel együtt egy nagy kő is leesett a szívemről, s így már minden egyértelművé vált. - Benedek, de jó hogy látlak! -  elfogadva a kezét, szinte a karjába szökkentem, s azt hiszem, még ennyire nem örültem egy “randipartner” viszontlátásának sem. Benedek jelen esetben azonban kivételt képezett, s bár csak véletlenül sodorta a sors az asztalomhoz, most mégis a megmentőm lehetett. - Nagyon köszönöm…tényleg? Jajj emiatt aggódtam, annyira kellemetlen ez az egész, hogy is vádolhatnak meg ilyesmivel? Még hogy Bogolyfalván prostitúció…- érezhette a hangomból, hogy mennyire rosszul érintett ez a helyzet. - De nem a Te hibád volt…állítólag három-négy bejelentés is érkezett, pedig én nem - ráztam meg a fejem, kicsit mintha előtte is magyarázkodtam volna, pedig csak nem tartott annak, aminek az a zöldfülű auror. Ezt követően pillantásom a nyomozó felé szökött,  kinek Benedek szegezett kérdést, joggal. Ettől függetlenül egy kicsit sajnálni kezdtem a férfit, hisz nem ő vitt be hanem a kollégája.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

Eljött a nagy nap, Artúr Máté végre gyakorlótanár lett, kipróbálhatja egy teljes tanéven át, amit a Bagolyköves mesterképzésen elméletben elsajátított. Nagytesóként már tapasztaltnak érzi magát a gyerekekkel, de az is igaz, hogy még akkor maga is gyerek volt, felnőttként és oktatóként egészen más lesz. Persze, hogy izgul, de nagyon várja már, hogy milyen lesz. Éppen volt a testnevelés tanári pozíción üresedés, meg senkitől nem tanultak repkedni a végzős fiatalok, úgyhogy nagyszerű lehetőséget kapott. Még mielőtt az iskola közelébe ér, azelőtt rágyújt egy cigarettára, elvégre nem illendő, hogy egy tanártól ilyet lássanak a gyerekek – főleg nem a tornatanártól, aki egészségre neveli az aprónépet. Gyorsan szívja el, hogy minél hamarabb beléphessen az udvarra, kicsit meg is köhögteti, azonban mire a Shanes kapujába ér, ennek nyoma sincs. Adnia kell magára, remélhetőleg a szagát nem fogják erősen érezni. Bizakodik, hogy nem fog a közeljövőben többet szívni, hiszen plusz teher lesz számára a tanítás, s mellette az egyetemi képzés is.
Jókedvűen folytatja útját az udvaron, ahol az út mellett kisebb rendezvénybe fut bele. A diákok készülnek a húsvétra, a kisebbek tojásokat vágnak ki papírból és díszítenek, húsvéti dalocskákat énekelnek, valahol tojáskeresés zajlik, van nyuszi simogató és egy csomó minden más is. A suli igencsak kitett magáért. Mosolyogva figyeli a boldogan kacagó gyerekeket, akik nagyon jól érzik magukat, annak ellenére, hogy borús az idő. Még nincs itt az eső szele, de a felhők nem a legszebbek odafent.
Az interjú alkalmával nem vezették körbe az iskolában, hiszen akkor még nem volt biztos, hogy őt választják. Jelenleg nincs sok dolga az igazgatósággal, hiszen a Bagolykővel kötöttek szerződést, mint gyakorlati hely, így Artúrnak elég volt ott aláírnia.
De akkor merre tovább?
Bizonytalanul lép oda az egyik fiatal szőke hölgyhöz, aki bizonyosan tanár lehet. A kreatív kis csapatot vezényli, nagyon szép alkotások születnek.
- Jó napot hölgyem! Elnézést a zavarásért, nem igazán tudom merre kell mennem.– Kezd bele óvatosan, némi határozatlanság cseng a hangjában, de ez természetes. Minden kezdet nehéz, ahogy mondani szokás.
– A mai napon a tanáriban meg kell keresnem a kijelölt mentorom, de nem igazán tudom merre keressem. Meg hogy ki az. – Folytatja zavartan vigyorogva. Nos igen, a tanári és a mentor eléggé tág fogalom. De ha a hely megvan, talán egy lépéssel közelebb kerül a megoldáshoz.
– Egyébként, Borlai Artúr vagyok, örvendek! – Nyújtja felé a kezét, hogy egy nem túl erős kézmozdulattal megrázza azt. Tud jobbat, de a nők finom kezét sosem akarta összeroppantani. Azt a srácokkal játsszák.
– Milyen ügyesek a gyerekek. -

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Már kisgyermekkoromban megtanultam azt, hogy egy kis hízelgéssel, kedves mosollyal és némi pillarebegtetéssel kenyérre lehet kenni bárkit, aki önmagán kívül másokkal is törődik. Merlinnek hála nekem pedig megadatott két áldott jó lélek testvér, így nem sokat kellett tennem azért, ha valamit akartam tőlük. Azzal viszont tisztában voltam, hogy drága fivéreim már kellően fifikásak és tapasztaltak voltak ahhoz, hogy egy mosoly kifogjon rajtuk, így bátorkodtam néha az ujjaim köré csavarni a bátyáimat.
Megfigyeltem, hogy Ákos például él-hal a rakott krumpliért, ezért ha hozzá mentem, mindig elrejtettem a szatyromban egy adaggal, hogy aztán a kellő pillanatban lekenyerezhessem. Berci pedig oda volt a különféle ízű fánkokért, a karamellás kávéért, sok habbal, na meg a répákért. Igazából soha nem értettem, honnan ered nála ez a vegetáriánus lét, és miért épp a répa az egyik kedvence. Viszont, ha már így alakult, magamra öltöttem egy piros ruhát, karomra csaptam a kis fonott kosaram, majd a piacon vásároltam neki egy csokor répát, ügyelve arra, hogy a legszebbeket szállítsam házhoz. Emellett landolt a kosaramban némi ízesített fánk, és két nagy pohár habos-karamellás kávé.
Ezzel a kis csomaggal tértem be a munkahelyére, s úgy riszáltam végig a folyosókon, mint amikor Piroska grasszált az erdei ösvényen, keresve a nagymamát. Berti asztalához értve azonban szomorúan tapasztaltam azt, hogy a drága bátyám épp nincs a helyén, így csalódottan landolt a kosaram az asztalán. Egy kicsit el is húztam a szám, szerencsére ezt nem látta a mögöttem felszólaló férfi, mert hogy ez egész biztos férfi volt, de még milyen! Már a hangjától is libabőrös lettem, hát még mikor megfordultam, és megpillantottam.
- András nyomozó! Rég láttam - széles mosolyt küldtem felé, máris eszembe jutott, hogy korábban már találkoztunk, végig is pillantottam rajta, s ha már úgy alakult, hogy várnom kell, intenzív flörtbe kezdtem az úriemberrel, aki alig néhány perccel később már velem együtt kacarászott, miközben a bátyámnak hozott kávét kortyolgatta. - Ott egy kis…hab - jegyeztem meg, nyelvem végig futtattam az ajkamon, közben felé nyúltam, s ujjbegyemmel igyekeztem letörölni András szája sarkából azt a fránya kis habot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

Elméjében állóháború alakult ki logikus gondolatai és azok közt, melyek ebbe a helyzetbe sodorták. Amik segítségért kiáltottak. Nem tehetett mást, beletörődött abba, hogy ilyen gyenge, és elesett. De azt nem engedhette meg, hogy ezt mások véletlenül is megtudják. Nem hagyhatta, hogy ismét céltáblájává váljon néhány semmirekellő, érzelmi nulla suttyó számára. Ezért aztán kiszórta a védővarázslatokat a teremre, melyektől azt remélték, hogy gondolatait bent tartják, még ha ki is mondja azokat a papnak. Mindent előkészített, hogy a lehető legnagyobb biztonságban tárja fel a lelkét egy olyan vadidegennek, akiben mégis ösztönösen bízni lehetett, még ha ő maga nem is volt vallásos.
Mert ezeknek a dolgoknak súlya van, ha hisz az ember bennük, ha nem. És Lilla, bár nem ismerte Balázs atyát, mégis érezte, hogy nála biztonságban vannak gondolatai, titkai. Így aztán kimondta az elsőt, ami szorosan kötődött az összes többihez is. Hiszen Sári miatt ölte meg kis híján azt a nyomorultat annak idején. Amiért bántotta a húgát.
Azonban ahogy kiszaladt a száján ez az egy mondat, és próbálta volna összeszedni gondolatait a folytatáshoz, a férfi megszólalt, megkérdezte, mi történt pontosan. És bár semmi vádló, ítélő hangsúly nem érződött szavain, Lilla mégis összerezzent.
- Sajnálom, ez rossz ötlet volt - mondta színtelen hangon, és felpattant, mielőtt még meggondolhatta volna magát.
Mit csinálsz, te hülye? Kérdezte magát, de hiába, már ragadta is meg a kocsit, amin a könyveket hozta, suhintott kettő pálcájával, hogy megszüntesse a gondosan elhelyezett varázslatokat, és már fordult is ki az ajtón.
Mire ő, vagy a férfi észbe kaphatott volna, már ott se volt. Hiába döntötte el magában, hogy megteszi, hiába készítette föl magát. Nem ment. Még nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

- Egy nap olyan szigorúan fogok nézni, hogy még az igazgatóság is vigyázzba áll majd.
Nem, nem fogok, és ezt mind a ketten tudjuk. Hogy is vehetném én rá Farkasházy urat, hogy vigyázzba álljon nekem? Meg miért is tenném? Nem vagyok én a felesége, meg ha az lennék, akkor se kérnék tőle ilyesmit. Nem hiszem, hogy én képes lennék a perlekedésre, aztán meg, ha mégis, akkor meg majd meglepődök. Vagy élvezni fogom. Ami Keserű urat illeti, szerintem ő könnyebben állna kötélnek, már, ami a szúrós tekintetemet illeti, de ő meg olyan kedves és jóságos, hogy azért se szeretnék rajta kísérletezni. Őszintén örült, amikor felbukkantam, hogy szeretnék óvónéni lenni náluk, és amikor kiderült, hogy nem csak a gyerekekhez, de a gyógyításhoz is értek, csak még boldogabb lettem.
Megmosolyogtatott azért a gondolat, hogy a helyettes úr felett tekintetemmel hatalmam lenne, de azt hiszem, "szenvedett" ő már eleget tőlem, nem nagyon szeretném kihúzni a gyufát. Pedig biztos vagyok benne, hogy ki fogom. Óóó, de még mennyire, hiszen rólam van szó. Azt meg se mertem mondani, hogy a kicsikből játszásiból hadsereget toboroztam és hógolyócsatát vívtam a nagyobbakkal, mert még a végén ülhetnék én is a büntiszobában, és gondolkozhatnék a tetteimről. Igen, pont annyira lenne bűntudatom, mint a legkomiszabb fiúnak.
- Ez a legcsodálatosabb munkahely!
Lelkendezek, amikor a keksz is megérkezik, és mohó gyerek módjára el is veszek egyet. Nagyon jól bánnak velünk itt, van tényleg minden, ami ahhoz kell, hogy boldog munkaerők legyünk. Én már a munkának is örültem, hiszen pont azt csinálom, amit egész életemben szerettem volna, minden más csak hab a tortán. A gyerekek mindig boldoggá tesznek, egy nap én is nagy családot szeretnék. Látom magam édesanyaként, egy kupac gyerekkel, meg nagy pocakkal, egy kis udvaron, kutyákkal. Igen, határozottan kutyákkal. Nagytestű, zsemleszínű, szőrös kutyusokkal.
- Igen, a Puckwudgie - be. Te pedig, ha jól tudom a Beauxbatons-ba, ugye? Jó messzire jöttünk az otthonunktól.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

Borlai uraság
ugri füles délután

Már kislányként is szeretett készülni a húsvétra. Édesanyja útmutatásait követve, sütit sütöttek, kalácsot fontak, tojást festettek. Nagy család, nagy, közös készülődés. Ezen szokások rabja maradt akkor is, mikor már nem a családi házban élt. Barátai között talán van, aki bután néz rá, de ő mindig fest tojást, hogy legyen mit adni az arra tévedő locsolóknak.
Ezért is nem volt meglepő, hogy az előkészítő falain belül, - hiába friss husi -, ő lett a legfőbb szervezője a húsvéti forgatagnak. A tojáskeresés, a festés, a kis nyuszik, csibék készítése mind, mind olyan dolog számára, melyek során újra gyermek lehet. Ilyenkor tudatosul benne igazán, hogy miért is választotta ezt a korosztályt. Mellettük az ember örökre gyermek lehet.
A programon nem csak a gyerekek, hanem szüleik is résztvehetnek, ami azért is jó, mert így van alkalmuk megismerni egymást az új oktatókkal. Zorka friss és ropogós ezen a téren, s bár nem igazán szereti a kirakat órákat és azt, ha árgus szemekkel vizslatják a felnőttek minden lépését, most igyekszik helytállni, váltani pár szót minden hozzá tartozó gyermek szüleivel.
A kézműves foglalkozások asztalokra és önkéntes segítőkre vannak osztva. Hozzá a festés tartozik, hiszen ez a másik szakmája. Ruhája, keze, talán még arca is festékes, így gyakorlatilag egy szivárvány színű unikornis vetélytársa lett pillanatok alatt. De őt ez egyáltalán nem zavarja, türelmesen, mosolyogva áll mindenkihez egészen addig, míg a hölgyem szót meg nem hallja.
Arcára fagyott mosollyal egyenesedik fel és csillogó szemekkel tekint a fiatal férfira.
-  Eddig is tudtam, hogy öreg vagyok, de ez most szíven ütött - mosolya kiszélesedik, hangja lágy dallammal cseng és figyelme teljesen a másiké.
- Ma? Mármint biztos, hogy ma? - néz meglepődve a másikra. - Szerintem senkit nem fogsz ott találni, maximum Rozál nénit, aki takarít - nevet fel halkan.
- Nevet tudsz legalább? - merthogy akkor megkeresik azt a személyt, aki a mentora lesz. Bár az arcmemóriája eléggé gyatra néha, a legtöbb kollégával már találkozott. Mást nem megkérdeznek valakit, hogy merre találják a keresett személyt.
- Szia, Bánki Zorka - nyújtja ő is a kissé festékes mancsát a másik felé.  - Igen, mindenki jó valamiben, ezért szeretem az ilyen napokat. Ilyenkor kiderül, hogy kinek mi az erőssége - és itt nem csak a kézügyességre gondol, hanem egyéb fontos adottságokra is. Az embernek látnia kell túl a saját elvárásain, óráján is. Egy ilyen alkalom a legmegfelelőbb erre.
- Ha már itt vagy, nincs kedved bedobni magad a mély vízbe és bevállalni valami programot? - biztos találnak neki megfelelőt. Ennél jobb bemutatkozási lehetőség amúgy is ritkán adódik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

Az órarendje szerint bőven van még ideje a következő óráig, a Bagolykőben pedig ma nem tart semmit sem, oda majd csak az óratervezetet kell átnéznie, amit Darcy adott neki. Hihetetlen fordulatot vett minden, akkor, amikor azt hitte, törése miatt semmi sem fog mozdulni, megreked és örökké csak csukott szemmel fog botorkálni a sötétben. És mégsem, mert miután hazaért, elkerült minden olyat, amely egy pillanatig is kizökkentette volna a nyugalmából és megtörtént, vitte az ár és most az egyszer, nem fuldoklott benne. Immár nem tanulni jár vissza a máguspalánták közé és ahogy tavaly itt, most úgy ott kapott esélyt, bizonyítani. Nem cseszheti el, ha már majdnem sikerült. Volt házvezetőjével így is kínos volt a találka, nem saját dolga eldönteni, hogy Mátyás megértette vagy csak úgy tett, miért tűnt el minden szó nélkül. Talán Iza mesélt neki, talán nem, ezután a találkozás után eldöntötte, nem turkál a múltban. Ott hagy mindent és mindenkit, ahol maradt.
A tanáriba nem mert bemenni, a harmadikosok úgyis testnevelés órára mentek, így abban a teremben maradt, miután végzett az órával, az asztaltól felállva szedi össze cuccait, a naplót, amit le is kellene adni. Eszébe jut, hogy ilyen alkalmakkor, amikor magányosan itt hagyták ezt a csodás példányt, mi szépeket alkottak bele. Persze, lebuktak, de attól még élmény volt, amikor először írt bele bármit, még zavarba is jött, hogy neki ezt most tényleg szabad-e. Hóna alá csapja, táskája lóg az oldalán, totál új, kint szerezte, rajta az Ezeréves Sólyommal, mert tökre érett felnőtt ő. De legalább a gyerekek is felismerik és értékelik, nem akar csatos bőrt, mint ami legtöbb tanárának volt.
A folyosón haladva, könyvekkel meg a naplóval a kezében ballag ráérősen. Kifelé tart, vagyis előbb majd a tanári, elbambul a falakat borító húsvéti dekoráción. Aztán csak azt érzi, hogy lába kicsúszik alóla. Egy apró káromkodással botorkál előre, koccanva valakinek, mikor végül is, a falnak dőlve képes megállni. Szusszanva néz előbb le, meg a cipőfűző az, amire rálépett, majd arra, akibe belement. Kérdés nélkül fogja, és a naplót, mindent a kezébe nyom.
- Fogd meg kérlek, köszi - guggol le, majd már módszeresen köti is befele a cipőfűzőt, innen pillant fel a srácra. - Bocsi, bamba vagyok. Nem törtelek össze? - már ha egy koccanással lehet, de na, ez is valami. Felállva nyúl a cuccaiért végül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Jó valakinek kiönteni az érzéseit, csak éppen ennek ő nem mestere. Mindig nehezen ment, amikor meg sikerült, kusza volt és lehetetlen volt követni. Zavaros, fura és most végképp lehetetlen kiigazodni annak, aki bele akarna látni. Pedig aztán mégis egyszerű; fél és elkeseredett, tehetetlen és szomorú. És mégis, nincs semmi, csak a napok egyformák, semmi sem változik, mert semmire sem kap választ, mely talán rosszabb, mintha kapna. A sírást mindig is gyengeségnek tartotta, tagadta ott és akkor, ahol csak lehetett, ő ilyet sosem, most mégis, némán áldozik annak, hogy kiengedte. Könnyebb, bár sokszor, még mindig buckázik a torkában a gombóc, érzi, hogy marja a szemeit, de valamivel könnyebb. Ezt várta, nem így és ebben a formában, de az évek óta tartó makacssága most engedett. Nem lesz belőle rendszer, nem akar, de elfogadja, hogy vannak érzései – ezt mondjuk már rég tudja – csak éppen, így is ki tudnak belőle bukni. Hálás annak, hogy Dimi ezt nem éppen kellemetlenségnek állította be, hanem csak hagyta, hogy megtehesse. Hálás neki, szeretettel teli a tekintet, mert annak is annyi formája van, és benne sok van, adni akar, de… de akinek akarná, még mindig sehol. Rossz ez így.
Az viszont annál jobb, amit hall. Nem akar egyelőre a saját válságával törődni, hallani akar valamit, ami boldog és ami jó. Mosolyog, kisírt szemekkel, vörös orral és püffedt arccal, de mosolyog. Ha valami öröm, akkor az, hogy legalább ő megkapta, elérte és körbeöleli, amit vágyott. Mert nem irigy, nem lesz más boldogságára az, főleg, ha éppen akkora hála van benne, amit nem tud kifejezni.
- Micsoda szörnyetegek! – hangsúlya kedveskedő, ahogy aprót nevet a hasonlatra. A gyerekek már csak ilyenek, az előkészítőben már több pici veszi körbe, bár a minicsoporthoz semmi köze, de amikor az udvaron van, rájuk is figyel, ha úgy adódik. Hangosak, boldogtalanok és előttük az élet. Az pedig, néha véres.
- Remélem, legközelebb találkozom velük is – nem bánja, hogy most nem, mert most nem volt rá lelki ereje, de szeretné látni őket egyben, hangosan. Csak nézni, talán semmit se tenni, mintha itt sem lenne. Erőt meríteni, hogy menjen tovább és tegye, amit kell. Amit csak lehet.
- Most viszont jobb ha megyek, mielőtt elkap a második roham és nem bírom abbahagyni – törli meg arcát, észre sem veszi, hogy ki-kibuggyant még egy-két kövér csepp és lemászott az arcán. Felállva igazítja meg magán a felsőt, majd odalépve öleli meg a másikat. – Köszönöm szépen – halkan mondja, kicsit megint a másikba bújva. Pontosan látni, hogy megint azzal küzd, amiből kiszaggatta Ő, amelyet azt hitte, sosem kell megélnie. Az éhség is lehet sok színű és ő szeretetre vágyik, olyanra, amit megkapott, amiben bízott. De…
- Vigyázz a raptorokkal, még szüksége van a világnak rád. Üdvözlök mindenkit! – köszön el, majd távozik, ahogy jött, olyan hirtelen. Haza kell mennie, és bár az ajtóban, elmenetele közben még váltanak pár szót, de kicsit könnyebb lélekkel áll neki a napot folytatni, ameddig és amennyire csak lehet. De ezzel, semmi sem oldódott meg.

//

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

Az izgalomtól gyorsabban ver a szíve, pedig hát nem kéne. Az igazi nagy meccs akkor volt, amikor Keserű Mátyás megejtette az állásinterjút. Érezte, hogy nagyon jól sikerült, bár abban nem biztos, hogy nem játszott-e közre a sikerében, hogy a férfi a tanára. Bent volt a helyettese is, ezzel kiegyenlítettebbé téve az interjú fairségét.
Mehetett volna a Bagolykőbe is gyakorló tanárnak, de úgy volt vele, hogy itt még nem próbálta ki magát. Meg egyébként is, nem biztos benne, hogy a diáktársai tanárként lennének képesek tekinteni rá. Este együtt bandáznak a Navine klubhelyiségében, másnap reggel meg dupla Bűbájtan Artúrral. Különben is, nagyon jó tanárt kaptak idén, úgy hallotta, hogy a nő egészen híres a szakterületén. Még nem volt sok lehetőségük beszélni, de biztosan sokat tanul majd tőle – hátha ért a seprűk bűvöléséhez is.
Így hát maradt az előkészítő. Itt is nagyon fiatalka, de legalább úgy érzi, hogy nem a barátait kell nevelnie, oktatnia, számára sokkal inkább ez a tanárszerep.
Újdonsült tanárként kiváló radarja van ahhoz, hogy kiszagolja a kollégáit. Legalábbis reményei szerint, mert egyébként nincsenek tanáros csápjai, sem pedig ultrahanggal nem kommunikál. Sajnos.
Ahogy a szőke hölgy megfordul, láthatóvá válik számára, hogy festék borítja. Akaratlanul is szélesen elvigyorodik. Hát ez vár rá? Reméli, hogy őt nem kék-zöld foltok fogják fedni a sok labdától, amit felé rúgnak.  
- Ne haragudj, nem úgy értettem! – Mondja a fejét megvakargatva, de azért halványan még mindig vigyorog a fiatal nőre. Nem tudja, hogy mennyire illik rögtön az elején tegeznie a már meglévő dolgozókat.
- Rozál néni? Ááá… lehetséges, hogy át lettem ejtve és takarítani vettek fel? – Kérdi meglepett kétségbeesést színlelve. Valószínűleg vagy a papíron szerepel hibás dátum, vagy ő nem tudja, hogy milyen nap van. Amennyi felé áll a feje a három különböző iskolával, nos… utóbbi könnyen lehet.
- Sajnos nem. Keserű úr nem volt túl közlékeny, gondolom azt hitte, hogy feltalálom magam. – Tárja szét a karját tanácstalanul.
– Gondolom valami nagyon profi, gyakorlott tanár mellett kell dolgoznom. Testnevelést és repülés szakkört fogok tartani. – Magyarázza, hátha így közelebb kerülnek a megoldáshoz és megtalálják azt a mágust, aki mindenhez ért, amire az ifjú padavannak szüksége van az oktatáshoz.
– Te rajzot tanítasz, ha jól látom. – Tekintetét a festékfoltokra emeli és újból arcára szökik a mosoly. Kiváló festővászonná is vált a kollegina. A gyerekek nagyon élvezik a festést, szemmel láthatóan sokat dolgoztak a szervezésen. A mellettük lévő 6 évesforma kisfiú elejti a saját tojáskáját, azonban az nem törik el. Bizonyára gyerekbiztossá van téve.
- Igen, meg nem túl hosszúak a szünetek, most lehet dögivel együtt játszani. – Mert hát az alkotás is játék valahol, közben csipoghatnak arról, hogy milyen labdát hozott a nyuszi előre, meg hogy apa azt mondta, hogy vödör vízzel fog jönni, nem parfümmel. A másik kislány erre aggódva tátja el a száját.
- Dehogynem, nagyon szívesen! Izgalmasabban hangzik, mint a takarítás! Nem mintha lenne kifogásom Rozál néni társasága ellen. – Teszi hozzá, hogy nehogy megsértse a távolból a hölgyet. Biztosan kedves néni, a régi általános iskolájában kedvesek voltak a takarító nénik meg a karbantartó bácsik.
- Nem tudom, tornázzunk? Táncoljunk? Hol van még hely? – Kérdi izgatottan szétnézve a társaságon, hátha talál egy unatkozó gyereket a forgatagban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

Valami új kezdődik ma. Először lépem át az előkészítő küszöbét úgy, mint munkatárs. Régen jártam már itt, de a hely mintha mit sem változott volna. Ugyanazok az illatok, ugyanazok a termek. Persze az emberek változnak, de mégis, az egész olyan, mintha megállt volna az idő.
Igyekszem kerülni Lenkét, egyelőre nem akarom hogy tudjon róla, hogy itt vagyok. A végén még a nyakamba akaszkodna, és nehezen tudnám megértetni vele, hogy nem miatta vagyok itt. Tudom, hogy nagylány már és nagyon értelmes, de mégis, féltem kicsit mindkettőnket ettől.
Most épp nincs dolgom, kaptam kis szabadfoglalkozást, ha úgy tetszik. Addig végig járom a folyosókat, inkább nosztalgiából, mintsem valós indokkal. Jól esik visszaemlékezni azokra az időkre, mikor önfeledt kisgyerekként rohangáltunk itt, ahogy rosszalkodtunk az órán. Átéltük az első szerelmet, izgultunk a dogák előtt, takarodó után sokáig fecsegtünk még. Micsoda szép idők voltak azok! Valahol egy kis részem visszavágyik a mai napig. Persze jól érzem magam a nagyiskola falai közt is, de a két életérzés össze sem hasonlítható.
Kicsit elbambulok azt hiszem, mert már arra térek vissza a valóvilágba, hogy valaki nekem ütközik. Kapok utána, de úgy tűnik megvan, a fel megfogja, nem szorul a segítségemre. – Óvatosan, hékás – dorgálom meg mosolyogva, mintha ő is csak gyermek lenne és nem kolléga. Kicsit meghökkenek, ahogy a napló és minden más a kezemben landol, de azért készségesen fogom, míg ő beköti a cipőfűzőjét. – Nincs probléma, semmi baj. – Nyújtom a kezem, hogyha kell segítsek neki felállni. Udvarias gyerek vagyok én, vagy valami hasonló állatfaj, mindenesetre ennyit igazán megtehetek ha már összekoccantunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

Óvatosság. Hát, ha valami nem jellemzi manapság, az az. Mondjuk, ilyen esetekben sosem volt az, valahogy van egy szerencsétlen és esetlen mivolta, aki mindig beveri valamijét, koccan egy fával, oszloppal, most valakivel. Szórakozott, azt mondanák rá, talán az is, nem éppen tudná most magát kifejezni egy-egy szóval, ha Riley-val ülne a rendelőben és erről kellene beszélni. Nagyon arra még nem tért ki, éppen mi van a fejében és minek kéne ott lennie, ezt most elnapolta, vagy majd egyszer, amikor okosabbnak érzi magát. Halad előre, mindig van, amivel lekösse magát, mondhatni, folyton egy alap fordulatszámon pörgeti magát, mintha muszáj lenne. Hogy ennek mi lesz a vége? Jó kérdés, maga sem tudja, igyekszik jót sejteni, nem valami vészes és sötét jövőt. De tudja, ebbe is bele fog fáradni, addigra viszont, reményei szerint, minden vihar elül benne.
- Baszki – mormogja, ahogy végül a falnál köt ki, jobb, mintha a szekrényeket dönti fel, vagy lefejel valamit. Vállában érzi kicsit a találka súlyát, azonban hamar elillan, mert minden cuccát sózza rá, jó hogy nem a táskát is a vállára akasztja, azonban az marad a sajátján, míg kötözget. Általában előbb a bocsánat és utána a kérés, viszont ismeri magát, ha most nem, később ugyan így jár, lehetőleg kint a sóderen és pofával veszi az esést, mint mikor becsiccsentett és lépcsőzni próbált. Jó, ott más bajok voltak, de azóta is van ott egy apró sebhely.
- Köszi – fogadja el a felé nyújtott kezet, belekapaszkodva húzza fel magát, majd visszavéve a cuccait, nagyot szusszan. – Remek, remek, örömmel hallom – jobb lesz, ha jobban figyel a világra, meg minden, elvégre egyszer zárkózott be ténylegesen, azóta mégis, mintha néha ezt fejben megint megtenné, csak nem éppen a jó helyen. Mi van már vele? Sose lesz normális?
- Ennek örömére, tudok segíteni? Ha kistesót keresel, meg ilyenek, elkalauzollak – hirtelen be nem ugrik neki, hogy bár ismerős az arc, tudja is, merre látta, de itt nem, sosem és hát mi sem egyszerűbb, minthogy rokont keres, vagy valaki mást.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Ha ezt tudja, minden ajtót magára zár és ki sem dugja az orrát. Számol ő mindig mindenre, de arra nem, hogy valaki, pontosabban ez a kölyök ordítva vágódjon utána és nem, nem is ereszti. A bálon szerencsére elvitték a haverjai, most hiába néz körbe, semmi és senki olyat nem lát, aki ezt megtenné. Csak a járókelők néznek érdekesen feléjük pár pillanatig, ő vissza rájuk igen metsző pillantással, és kész is, a bámulásból ennyi elég volt. Tovább is indulnak, tenné ezt szívesen ő is, csakhogy, társasága akadt. Futni nem szégyen, de neki mégis, zsebre vágja a kezeit inkább.
- Ahogy mindenki más. Ruben. Semmi bácsi, mert minek – de komolyan, honnan jött ez neki. Oké, nem egy korosztály, nem is tudja tippre sem, a kölyök mennyi lehet, nem is érdekli, de saját magáról csak tudja, hogy nem öreg. Mert ha az óvodások mondják ezt, még oké is lenne, ha nem viszolyogna a gyerekektől, azoknak vékonyka hangjától és a zsibogástól. Viszont, korban, jobban jönne ki. Nem lepi meg, hogy a srác tovább magyaráz és beszél, semleges arccal hallgatva bólint párat, hogy érti ő, járt ebben a cipőben, baromi régen ugyan, de megtörtént. Aztán majd amikor a bonyolult illúziók sülnek be, akad el, mert ez még csak az út eleje neki, nekik, ha jól tippeli. A fene se emlékszik, csak arra az asztalra, amit betettek a bulizók közé. Az mondjuk hatalmas volt, adta nagyon, nem is nyúlt hozzá, hogy szebb legyen.
- Tudom hát, csak utálom a közhelyeket – attól még rá is igaz, csak nem mondogatja, mint valami marha, mert minek. – Nem is értem, miért nem engedik, hogy rajtuk gyakorolj – vigyorodik el szélesen, érheti a gyerek, ebben mennyi az őszinte, viszont, igazat is ad neki, így tényleg unalmas. Lehet trükközni titokban, csak éppen őket még nagyon figyeli az a kettő, így aztán, ha sorozatosan lebuknak, akkor integethet a dolgoknak és fel is út, meg le is.
- Szóval unatkozol. Megszakad a szívem, hát azt hittem, annyi kölyökkel legalább van kivel játszani – csóválja meg a fejét, majd a padok felé lép tovább, úgyse vakarja le a kölyköt és ledobja magát rá. Innen pillant felé, kapja el a kiskutya tekinteteket. Menten keres mindjárt egy botot és el is tudja dobni neki, de végül csak sóhajtva dől előre és könyököl a saját térdeire.
- Legyek? Még a végén bénának és unalmasnak neveznél. Nem élném túl – sóhajt, bár igazából pont utolsók között van, mit gondolnak róla a taknyosok. – Hol jársz? Vagy épp mi az, amiben elakadtál? Mielőtt belecsapnál, csacsogj még – nem mindegy mibe vág vele, vagy épp mit mutat neki. Hát, vissza kell fognia magát, de abban meg már jó.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

Nagyon mulatságos volt Niát figyelni, amint tervezgette jövőjét, melyben mindenkit egyetlen szó kiejtése nélkül is rendre tud utasítani, sőt, még a főnökei is olyan vigyázzba állnak, mintha csak az angol királynő érkezne meg.
Persze nyilván viccelt, Vivi azért is nevetett. Nem gúnyból, hanem úgy, ahogy azokon az előadókon szokás, akik eltúlozzák saját kis életüket, hogy szórakoztassák a közönséget. Viviennek meggyőződése volt, hogy kolléganője is csupán komédiázik, és nem gondolja komolyan, még ha úgy is próbál kinézni közben.
Viszont a kekszet már látható örömmel fogadta, tudta Vivi, hogy jó ötlet hozni belőle.
- Hála a fantasztikus kollégáknak, nem igaz? - kacsintott rá mosolyogva, alig utalva önmagára.
Sok volt a munkája ezzel a másodállással, de élvezte, és örült, hogy belevágott. Kedvelte a kollégáit, és a gyerekek is édesek voltak, már amikor épp nem egymást gyilkolták. Az ilyen nyugis pillanatok miatt pedig külön megérte. Jó volt megállni pár percre, és csak engedni, hogy a fáradság gyöngéden rátelepedjen tagjaira.
Bólintott egyet, elmerengve a másik nő szavain. Valóban, ha egy jós azt mondja neki tíz éve, hogy Magyarországon fog tanítani, valószínűleg igen elcsodálkozik, és egyetlen épkézláb ötlet nem ugrana be neki azt illetően, hogy mégis mi a fene hozná őt ide. Persze azóta már tudta, hogy nem mi, hanem ki.
- Bizony messzire. Viszont nekem van egy száznyolcvan centis, igencsak szép szál indokom, amiért itt kötöttem ki - nevetett.
Persze nem arról volt szó, hogy Olivér kerek perec kijelentette, hogy márpedig ő itt akar élni, csak mert magyar, de származása miatt adta magát az ötlet, hogy itt is megpróbálkozzanak közös életük új szakaszával. De egyáltalán nem volt biztos, hogy ne mennének tovább idővel.
- Engem arra tanított a családom, hogy ne kössem magam egy helyen le. Igaz, ők eléggé kötöttek, ezért érthető, hogy nem kívánják nekem ugyanazt.
Nem titkolta, de nem is verte nagy dobra, hogy milyen családból is érkezett. Már kicsit fárasztották az ebből adódó kérdések, amikre persze jól nevelt módon, készséggel felelt ennek ellenére.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Tehát esti séta szintén. Vagy legalábbis valami "olyasmi". Bár mintha valamiféle különös dacosságot érezne hirtelen a levegőben. Viszont az imént érzett rettegés, vagy bármi is volt az, ami a szívébe markolt hirtelen, eltűnt. Azért még egyelőre ismét nem moccan onnan, ahol megállt.
- Szóval Vé - mosolyodik el, haloványan. Furcsa, hogy olyan idegennel találkozik itt és most, aki szintén így rövidíti a nevét. Vagy csak egy kis fricska akart lenni, mert azt hiszi a nő, hogy azért mond ilyen furcsa becenevet, mert nem akarja elárulni a rendeset? Mivel nem gondolatolvasó, minderre nem tudhatja a választ. Csak figyeli, ahogyan "Vé" odalép a szemeteshez, kidobja az üres ételes dobozt, aztán újra felé fordul.
Valahogy nyugodtabb lesz a légkör. Nem egészen, de mégis. Máris sokkal jobban kap levegőt.
- Nos... - kezdi a válaszát a hirtelen érkező kérdésre, és hirtelen indíttatásból, de lassú léptekben a szökőkúthoz sétál - bár nem kell túl sokat - majd leül annak a szélére. Kissé előredől, s összefont ujjú kezeit a térdére ejti.
- Igazából pont ezzel - von vállat, onnan pillantva fel a nőre, bánatos kiskutyaszemeivel. Mó mondta mindig, hogy ilyen az arca többnyire a tekintete miatt, ami akkor is szomorkás, ha mosolyog.
- Beszélgetek az emberekkel - fejti kicsit jobban a választ, de azért nem teljesen belemélyedve. - Ezért is jó, ha az ember esténként kicsit kiszellőzteti a fejét, és ezért is vagyok éppen itt, éppen most.
Ez részint igaz is.
- Na és maga? Esti műszak?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

Hajlamos vagyok bambulni, elég szórakozott vagyok néhanapján. Nem gyakran, de megesik hogy a gondolataim jobban lefoglalnak, mint a külvilág. Általában jobb szeretem ha tudom mi történik körülöttem, ha képben vagyok a környezetemmel és azok eseményeivel. De hát na, szerintem ez mindenkivel előfordul ritkán, ahogy az is, hogy összeütközik valakivel. Mint most mi, Beliánnal? Azt hiszem, így hívják. A mestertanoncok mondhatni jól ismerik egymást, ha másról nem is legalább arcról és névről. Nem is tudtam, hogy ő is itt melózik. Bár igazából nem is tudok róla semmit, így ez nem meglepő.
- Nem tesz semmit – vonom meg vállaimat míg felsegítem. Nem vagyok egy udvarias srác, de azért ennyit még megengedhetek az imidzsemnek. Elvégre fent kell tartani a rosszfiús álcát, különben odalenne nekem is, meg a hírnevemnek is. Az meg már milyen lenne, ha azt hallanák, hogy a legidősebb Podlovics megjavult. Elképzelhetetlen, nem akarom kipróbálni. Szeretek így élni, ahogy vagyok, mert tök jó így nekem. A legtöbben szeretnek, akik meg nem, azokkal nem foglalkozom és kész.
- Nem hiszem, nem hiszem. Igazából én itt dolgozom, mától. – Először mondom ki hangosan ezt a tényt, és épp ezért széles vigyor költözik ajkaimra. Komolyan, annyira jól esik hallani is ezt az egészet. – Podlovics Alekszej – nyújtom kezdem, ahogy illik. Elvégre ha együtt fogunk dolgozni, akkor nem árt, ha bemutatkozom. Bár fogalmam sincs, hogy tanárként vagy szintén önkéntesként van itt. A lényegen sokat nem változtat egyébként, attól függ, hogy hogy viselkedek vele, hogy ő hogy viselkedik velem, nem attól, hogy milyen beosztásban van. Én mindenkihez úgy állok, ahogy ő áll hozzám, különösebben a többi nem érdekel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

A még anno Kiscsibétől kapott könyvet, amit tele tűzdelt a színes izékkal, amik ezt meg azt jelöltek benne, még csak nemrég vittem vissza a könyvtárba. Természetesen megkaptam a csúnya nézést, mert a kölcsönzési idő már lejárt, de hát eléggé hasznát vettem, így, hogy nem csak egyszer olvastam el, hanem majdnem mindennap böngésztem benne ezt-azt. Segített, ráadásul talán egy sokkalta egyszerűbb megoldásra is rávezetett a Csipe, hogy tudom eltüntetni a még mindig a kezemen ékeskedő karkötőt, amire akaratlan vetődnek kékjeim. Majd azzal a lendülettel vissza Ruben bácsira. Félre biccentett fejjel, elhúzott szájjal fürkészem egy ideig, majd vonom meg vállamat és bólintok egyet. Oké, akkor Ruben. Nekem lényegében mindegy, csak majd anya higgye el, hogy így történt.
Bárki bármit mondd - inkább ne mondjatok semmit, hadd maradjak meg ebben az illúzióban. Gihi. Érted. Illúzióban. - szerintem Ruben a szíve mélyén bír engem. Szarkasztikusan ugyan, de poénkodik, ráadásul a pad felé sétál, amire le is ül, szóval úgy csillannak fel kékjeim, mint egy szarkának, amikor valami fényeset lát. Hólikreb, győzelem Nber! Komolyba! Ruben segíteni fog nekem! Sietős léptekkel termek a padnál, és huppanok le mellé.
- Valszeg azért nem, mert féltik az ép elméjüket, de hát… - vonom meg vállaimat, és a mondat befejezetlen marad, hiszen akkora kárt csak nem tudnék tenni. Nemhogy tartós illúzióra nem vagyok képes, de még egy asztalt is nehezen formázok meg mások fejében. Egyszer Rint szívattam meg, hogy ott az asztal, közben meg nem volt, de ő meg kinevetett miatta, viszont nem szívathatom állandóan őt. Kell a változatosság.
- Lenne igazából - ingatom meg fejemet, mert Kende is felajánlotta, de az teljesen más, ha olyan van mellettem, olyan segít, aki ért is hozzá. - Szeretem kimaxolni a lehetőségeimet, és szerintem veled megtehetem, mert pöpi vagy benne - dőlök hátra a padon, majd figyelek mosolyogva ismét a szarkasztikus megjegyzésre. Ha ő nem is bír engem, én szétadom őt, ennek okán nevetek fel jóízűen.
- Fogalmam sincs. Szoktam gyakorolni a testvéremmel, már egész jól mennek a vizuális és akusztikus illúziók - préselem össze ajkaimat. - Most tartok ott, hogy össze kéne őket illeszteni, és valameddig megy, de könnyen törhetőek. Nem is vártam csodát, hogy a semmiből sikerülni fog, de azért… ennél többet szeretnék elérni - ingatom meg fejemet, majd emelem fejemet Ruben felé. - Szóval segítesz összeilleszteni őket? Külön-külön már egész jól mennek, ráadásul, ha sikerül, akkor leszedhetném magamról végre a karkötőt is - mosolyodom el szélesen.