33. tanév, vizsgaidőszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Somogyi Zente Domokos összes RPG hozzászólása (55 darab)

Oldalak: [1] 2 » Le
Somogyi Zente Domokos
INAKTÍV



RPG hsz: 68
Összes hsz: 132
Írta: 2021. március 29. 22:56 Ugrás a poszthoz

A fülkében utazó mindenkinek
Tüske


Nekem ne mondja senki, hogy nem tegnap ért véget a tanév, mert ennyinek tűnt; egy kiadós alvásnak, egy-két sétának, kirándulásnak, aztán, ismét ott vagyok, hogy harmadszor hajtottam össze a ruháimat indulás előtt, mert be se fért, meg mert Domca örömmel kritizálta. Mivel még nem varázsolhatok otthon, megkérni meg nem akartam senkit, végül, egy kis bőröndön ücsörgéssel megoldottam mindent és irány a vonat.
A harmadik attól lesz szép, hogy se nem az eleje, se nem a vége, pontosan a közepe az egész, öt éves kálváriának, a köztes, ahonnan előre szemlélve reményekkel teli az ember, visszatekintve pedig, inkább próbálja elfelejteni, ami kínos volt. Dallamos fütyörészéssel szállok fel a vonatra, későn, mert sokáig köszöntem el, majd fel azokat, akik évfolyamtársaim vagy csak ismerem őket. Pechemre, a szokásos, kocsi elején lévő fülkében már dugig ültek, így kénytelen voltam tovább haladni. Fél kezemmel húzom a bőröndöt, a másikban, pontosabban tenyerembe Tüske barátom mocorog elégedetlenül. Hangos itt neki minden, de megnyugtatom, mindjárt aludhat egy jót. Azonban, fülkéről fülkére járva egyre jobban feladom, mert vagy felsőbbévesek, vagy idegenek ülnek ott, én meg még mindig toporgok ettől valamiért. Vagy csak egyszerűen kifogást keresek, mert nem ülhetek a kedvenc helyemen.
Megállok, mint valami sugallatra hallgatva és kiszúrom azt a szabad helyet. Egy lány ment be előttem, majd közelebb érve látok még egyet, meg egy srácot. Ki-ki mennyire ismerős, Hunor arca igen, ő a háztársam és végre fellélegzek. A két lányt nem ismerem. Még.
- Szia Hunor! – szólok be a fülkébe, majd, engedélyt sem kérve tódulok be, teszem le Tüskét az ülésre, míg felszenvedem a csomagom – nyekergek és nyögök, mint valami súlyemelő – majd a sünöm vissza a kezembe és lehuppanok Hunor mellé. Aztán, a lányokra is figyelek.
- Sziasztok, Zente vagyok – jobb így, az elején, még ha nem is szólalnak meg az út során. Elfogadok egy békát közben. – Köszönöm. Elővadászom a savanyú cukrot cserébe, csak szusszanok – a térdemre pakolt Tüske érdeklődve szaglászik, hol a többiek, hol a csokoládém felé. Igen, akkor neki is veszek elő valamit, csak… egy kis pihenőt.
Somogyi Zente Domokos
INAKTÍV



RPG hsz: 68
Összes hsz: 132
Írta: 2021. április 6. 02:22 Ugrás a poszthoz



- Ez szálka. Csak tudnám hogy szedem ki - nyomkodom az ujjam menet közben, Hayden felé magyarázva, hogy éppen miért sziszegek, ha valamihez hozzá kell érnem. Bizonyára az egyik pad, vagy csak a fa, amibe kapaszkodtam, ami az egyik sétánál kellett, amikor bokám akart kicsit kirándul, a testemtől lehetőleg távol. Fogalmam sincs, megpróbálom kikaparni, de csak ugyanúgy szúr, mélyebbre is tolom talán. Egy "nyehh" hangot hallatva rázom le a kezem, majd próbálok nem arra gondolni, mi bököd. De nem tudok másra, piszkálom, az apró, szúró fájdalom ott van.
- Na de, mindegy! Bocsi, random volt - mármint a szálka és a pici nyavalygás. Egyebek iránt nem is ezért indultunk el, hanem egy könnyed sétára, ahol senki nincs a nyakunkban. Tudom, hogy neki vannak gondjai azokkal a fura alakokkal, én viszont nem vagyok épp még abban az erőben, hogy beolvassak nekik, szóval, inkább javasoltam a falut. Pedig jelvényt kaptam, amely nekem is olyan meglepő, mint másoknak, de végtére is, nem bánom. Az a vérfarkassrác elballagott, sejthető volt, hogy be kell majd tölteni a helyét, csak épp nem nekem. Ezen szerencsére hamarabb túltettem magam, mint az órarendemen, amely, szerintem minden évben csak egyre kuszább és nehezebb. Vagy csak én látok réméket bele?
- Nem tudom, te hogy vagy vele, de szerintem csak idén annyit fogunk tanulni, mint az előző két évben egyszerre - nem akarok én olyannak tűnni, aki mindig csak erre gondol, mert nem, mégis, kell, mert mégsem bukhatok meg, az azért elég nagy érvágás lenne. Az oké, Haydennel sok közös óránk van, megszoktam azt is, hogy csendes, beszélek én helyette ha kell. Szoktunk akasztrófázni unalmas órákon vagy épp úgy csevegni, hogy leírom és ő is, így aztán, sejtem, hogy mennyire lesz neki is ez az év zsúfolt. Most azonban, nem ennek van az ideje. Nem most. Finoman terelem be a cukorkaboltba.
- Meghívlak egy valamire, az évkezdés örömére - semmi sem jobb, mint a cukorsokk. Már válogatok is.
Somogyi Zente Domokos
INAKTÍV



RPG hsz: 68
Összes hsz: 132
Írta: 2021. április 6. 02:43 Ugrás a poszthoz



Nem tudom, hogy mennyire jó ötlet az, amire készülök ma. Tüskét most a szobámban hagytam, kiengeszteltem nassolnivalóval, de itt most nem tudnék figyelni rá úgy, ahogy kellene, pedig tudom, hogy nem szökne el. Csak, szeret felfedezni mindent. Ki nem? A lényeg a lényegben, így mind a ketten jól járunk. Vagyis, magamban nem vagyok olyan biztos. Nagy levegő.
Kedvelem Darya-t, nem csak azért, mert a háztársam és ami volt közte és a bátyám között, hanem mert olyan alkat, személy, akit könnyű kedvelni az olyanoknak, mint nekem. Szomorú vagyok, hogy végül nem sikerült egymás mellett kitartaniuk, bár tény és való, abból is, meg a történtekből is én a cenzúrázott, gyerek verziót kaptam meg - meg amiket pletykáltak az iskolában, bár, azok sem tetszettek. Egyszer mertem csak kérdezni bátyámról, még korábban, de meg is bántam, azóta nem hozom és nem közelítem meg a témát. Most sem emiatt találkozunk, hanem mert mutatni szeretne valamit, ami szerintem tetszene és jól is jönne nekem. Bevallom, könyvekkel telepakolt helyre, valami zenés szobára előbb gondoltam volna, meg a konyhára, mint a teremre, ahol edzeni szoktak. Egyszer voltam itt, kipróbáltam elsős fejjek a súlyzókat, mert akkor éppen eldöntöttem, hogy én is seprűn fogok valamit csinálni - hogy kviddics vagy a derby, én azt nem tudom már -, de pipaszár karjaim körülbelül azokat bírták el, amiket a lányok szoktak használni a fura tornájuk közben. Inkább nem erőltettem többet, még ha már azóta nőttem is, meg a karom is vastag.
Kicsit talán jobban húzom a lábam, fel se tűnik, bizonyára az izgalom és az, hogy így év elején megint be kell járni mindent, ami kimaradt, elmaradt vagy elfogyott. Vagy csak mert látni szerettem volna. Elnéztem pár üzletbe, vettem egy szuper pennát, ha ma valami balul sül el, ezzel írom utolsó soraim. De viccelek, bízok benne.
- Ne haragudj, ne haragudj, késtem, tudom - nyitok be és sétálok oda hozzá. - Ez a plecsni az oka, volt egy kis megbeszélés meg minden - mutatok a jelvényre, amit a pulóverrel együtt veszek le. Megkaptam, mikor fogok este járőrözni és előre félek, hogy be fogok aludni. De most ez se fontos, mellé lépve pillantok rá.
- Hogy vagy?
Utoljára módosította:Somogyi Zente Domokos, 2021. április 6. 02:47
Somogyi Zente Domokos
INAKTÍV



RPG hsz: 68
Összes hsz: 132
Írta: 2021. április 6. 19:46 Ugrás a poszthoz


Egyelőre a tetthely előtt


Nincs este, nem kell még figyelő szemekkel őrizni a rendet, mégis, valamiért azt súgja nekem a belső hang - hogy éhes -, hogy jöjjek el erre. Vagyis, hazudok, mert semmi ilyenről nem volt szó, egyszeriben csak tudok erre egy rövidebb utat a konyha felé. Nem szeretem kihasználni a manók kedvességét, azonban mégis, ami muszáj, az muszáj, a faluba pedig ma nem lehet lemenni. Húsvét van, a zsebem mélyén akad egy kölni, virágillatú valami, ha van és volt merszem, egy-egy nagyjából korban hozzám illőt meglocsoltam, az idősebbek közül inkább azokat, akiket ismertem. Egy kedves tanárnő is megállt, megengedte, így már ő sem fog elhervadni. A piros tojások mégsem gyűltek, meg nem csokival kéne tömnöm magam, ritkán fordul elő, hogy ilyentájt én teljesen korgó gyomorral maradok. Vagyis nem korog, mert azért egy-egy csokit kaptam és abból ettem is valamennyit, de... Mindegy.
Ha ezen a folyosón átvágok, minden rendben lesz. Még pár lépés, de már innen látni, hogy valami itt nem stimmel. Állok, mert nem lépek tovább, lejjebb hajolok és elolvasom a táblát.
- Fűre. Milyen f... - csak az államat kell megemelnem, ajkaim elnyílnak egymástól, állam koppan, ahogy végül fejem hátravetve bámulom a füves, bokros, virágos rétet a PLAFONON. Megdörzsölöm a szemeimet, tovább nem megyek, hanem nyakropogtató irammal fordítom jobbra majd balra a fejem. Ez, délelőtt, korábban, tuti nem volt itt. Valamit magyaráznak a portréalakok is, de túl harsányak és összefolynak a mondatok.
- Jó, jó, jó, értem - legyintek nagyot feléjük és elindulok. Mert azt mondták, még a közelben van. Én, mint valami nyomozó, minden páncél, de talán még a szőnyeg alá benézek. Épp lefelé bámulok, mintha a vadonban lennék és lábnyomokat látnék, amikor két lábfejet pillantok meg. Lili jön velem szembe, vagyis én botlok bele majdnem, kissé zihálva, ahogy szedem a lábaim sebesen. Hátrébb lépek egyet, amint ránézek.
- Szia... szia.. - nagy levegő, kézfejemmel legyezem magam. - Te láttad, hogy mi műveltek a folyosóval...? - mutatok a hátam mögé. Teljességgel meg vagyok győződve arról, hogy a tettes még a közelben van, valahol elbújt, de Lili most ért ide, láttam volna a szakasz elején. Így aztán, a gyanúm nem létezik.
Utoljára módosította:Somogyi Zente Domokos, 2021. április 11. 11:37
Somogyi Zente Domokos
INAKTÍV



RPG hsz: 68
Összes hsz: 132
Írta: 2021. április 6. 22:11 Ugrás a poszthoz



- Kérlek? – bár nemigen értem, hogy miért nyúl felém, nem is látom akadályát semminek. Nyilván nem kézen fogva fogunk sétálni, így előbb tutujgatott kezem emelem meg és nyújtom oda felé. Aztán meg is állok, ha már azt mutatja, nála hagyott kezemmel figyelem, ahogy ténykedik.
- Jaj, levágni nem kell! – majrézok feleslegesen, és persze nem is komolyan. Egy bicskával amúgy is nehéz lenne, de nem üszkös az ujjam, nem akar leesni se, így csendben hagyom végül, hadd ténykedjen. Kicsit a nyakam nyújtom, hogy jobban rálássak, aprót szisszenek, amikor meg is érzem, pontosan mit. És ennyi volt. Nem túr, nem kapar, csak egy mozdulat és már ott sincs. Elhúzom a kezem, nézegetem a piros kis helyet, ahol a fránya apró darabka pihent. Nem is nagyon vérzik, pislogok hát pár sort és végül visszapillantok Hay felé.
- Wáó, ez aztán… profi munka volt. Köszönöm, doktornő – mosolygok felé, majd engedem le kezem és mehetünk is tovább. Legközelebb, ha ilyen baleset ér, már bizton hozzá fogok menni, nem rágni az ujjam, hátha kijön magától. Lépéseink közben látom, hogy írni készül, így figyelek közben, mikor kerül elém a szöveg. Eleinte furcsa volt, ezt elismerem, de aztán megszoktam. Egy kicsit hittem azt, hogy nem tud beszélni, de aztán leesett, hogy nem szeretne, hogy miért, az nem rám tartozik. Végül is, amit akart, el tudott így is bőven mondani, szóval, gond egy szál sem.
- Mintha a nővérem és bátyáim hallanám – sóhajtok egyet. Én valahogy nemigen mutatkozom olyan kiválónak, mint ők az én szememben, se hangszer, se nagy tehetség. – Nem is értem, hogyan lettem levitás. Biztos családi kedvezménnyel. „Még egy Somogyi, áhh, menj a másikak után.” – próbálom előadni, hogy tudott dönteni a bot és mégsem, mert Ervin rellonos lett, amely meglepő és nem is. Nem vagyunk egyformák, ezt mindenki látja, aki ismer minket valamelyest. Én kukkologok a sor végén, meg maradok is ott, majd rájönnek, hogy engem tuti elcseréltek. Addig meg… lesz ami lesz.
- Az édes odabent van – próbálok vicces lenni, miután betérünk. A töltött cukorkák között vacillálok, végül mindegyikből teszek a kis zacskómba, hogy aztán tovább állva a nyalókákat nézzem. Bár nem nagyon szeretem, nem az íze miatt, hanem mert félúton elunom és később nem nagyon van kedvem már nekiállni, így nekem felesleges.
- Kíváncsi vagyok, hogy az új tanárok közül melyik lesz az, akinek reszketve kell az órájára menni. Egyik sem tűnt olyan vészesnek, mint a legendás Felagund. Ne mond el senkinek, de rémálmodtam róla elsőben brrrr – még látványosan bele is borzongok. Épp csak elcsíptem az azóta már leköszönt tanerőt, de elég is volt.
Somogyi Zente Domokos
INAKTÍV



RPG hsz: 68
Összes hsz: 132
Írta: 2021. április 11. 12:33 Ugrás a poszthoz


Egyelőre a tetthely előtt


Az biztos, hogy jelenteni kell egy tanárnak, bárkinek. Az is mindegy, hogy ki lesz az, az első, aki szembejön velem, amint kifutkoztam magam. Vagyis nem futok, inkább csak tortyorgok körbe-körbe. Na igen, a festmények még mindig hangosak, egyik fele mulat – az, hogy rajtam, a helyzeten, a folyosó külsején vagy csak úgy, nem tudom -, a másik része meg talán, portré-életükben először, segítene. De nem figyelek én rájuk, bólogatok, hogy jó, értem még mindig, de ez nem old meg semmit. Így a könyv, amely ott hever, az én tudatomig nem jut el. Megállok, megint a plafon felé nézek. Amúgy nagyon szép és mutatós, ügyes bűbáj. Részben, legyen az bárki, meg kell majd őt dicsérni, milyen ügyes és szép lett. Persze, rongálás is, mert a folyosóval tette, engedély nélkül, ahogy múltkor az a valaki a festmények közül firkált össze párat. Nem volt elég az alakok panaszát hallani, siralmát, hogy hogyan néznek ki, hogyan mertek ilyet tenni és bezzeg régen inkább tisztelték őket, nem ezt. Most meg itt ez a folyosó. Szerencsémre, a folyosók nem panaszkodnak, így azt nem kell hallgatnom, hogy mi történt a plafonnal. Másrészt könnyebb lenne, mert ő megmondaná, ki a tettes. Biztos a festmények is – van, amelyik azt magyarázza, még a szeme is piros volt, itt döntöm el, hogy nem hiszek nekik. Ahány féle, annyi leírás.
Éppen fordulok is be-ki, ki honnan nézi, amikor beleütközöm valakibe. Lili az, mintha sietett volna, lehet hogy a hangzavar miatt. Én is beszéltem, de a portrék most hangosabbak a kelleténél, szerintem itt hamar tömeg lesz. Jaj nekem, azt nem kellene! Ki tudja, nem-e esik valaki fejére föld, virág, bármi. Sosem lehet tudni, hogy ami szépen néz ki, mennyire ártatlan. Nem engedhetek be oda senkit sem.
- Hát a folyosót – mutogatok is magam mögé. – Vagyis pontosabban, a plafont. A tábla még semmi – emelem meg a kezem, majd várom, hogy megtalálja. Nem nehéz, inkább úgy tűnik, kevésbé esett le neki, miről beszélek. Kezeim leejtem és szusszanok egy nagyot. Lehet csak én fújom ezt fel.
- Kár… azt hittem, hogy találkoztál vele jövet közben. Ez így nem lesz jó – dünnyögöm, mintha ezzel meg tudnám oldani. Közelebb lépek a táblához, felfele pislogok, majd aztán vissza a lányra. – Ki kellene nyomoznom, de előbb lehet szólok egy tanárnak. Igen, azt hiszem az lesz a menete – gondolkodom hangosan, egyelőre azonban nem indulok. Kicsit fáj a lábam, túl hamar és túl sokat toporogtam, futni akartam is, meg nem is. Szusszanok egyet, meg figyelek, senki se jöjjön erre.
- A tebót? Nem láttam! Mi van a másodikon? – pislogok nagy szemekkel felé. Az egész kastély megkergült. – Komolyan, valaki nagyon unatkozott – mormogom. Mert ha a tebó ott van, biztosan az vitte oda, aki ezt művelte.
Somogyi Zente Domokos
INAKTÍV



RPG hsz: 68
Összes hsz: 132
Írta: 2021. április 11. 12:54 Ugrás a poszthoz



Jó, nem féltem komolyan attól, hogy levágja az ujjam, de reméltem, viccesen jött ki. És igen, mert kuncog. Én is engedek magamnak egy vigyort, mert hát, miért ne. Ujjam bíztam rá, ő pedig hamar ki is kapja azt, amivel én órák óta szórakoztam. Nem lep meg, nekem is eszembe jutott, hogy valami éles dologgal kellene ezt, nem körömmel. Csak éppen nem hordok zsebben olyanokat, nemhogy kést vagy bármit. Hayden igen, bár ez olyan dolog, amit pont ott kell hordani, vész esetére. Nekem ez kapóra jött, ahogy hálás pillantással mozgatom meg az ujjamat, próbálom ki, milyen, amikor nem szúr be, hogy a bőr mozdul rajta. Szuper!
- Sok szálkával volt dolgod, úgy érzem – nekem inkább tüskékkel, amiket nem a kis kedvencemtől, hanem inkább a bokroktól és cserjéktől kaptam. Ilyen ez, amikor egy sün kíváncsi, nekem meg menni kell utána, mert nem akarom, hogy elvesszen. Az elején sok ilyen volt, most már jobban a közelemben marad, viszont ugyanúgy néha kalandor akar lenni, én pedig mászhatok utána. Nem mintha bánnám, a tüskéket könnyebb kiszedni. Most azonban semmi bokor alá nem kell bemásznom, így figyelek arra, amit ír nekem.
- Uhh, én meg a Rellon – rázom meg a fejem. Nem, tudom, hogy nem mindenki ugyan olyan, mint amit mondanak róla meg ugye, az előítéletek. Mégis, én eddig minden ijesztőbb alakot ott láttam, valahogy ezek szerint jobban vonzza az ilyen külsejű diákokat, mint mondjuk a Levita vagy az Eridon. – Eleve van ott valami emberevő szörny, aki direkt szereti a levitásokat, szóval a közelébe se megyek. Nem is értem, minek az nekik, hát ki szökne be oda csak úgy? – jó, ez gonosz volt, kicsit nagyon. Ervin is odajár és nincs vele semmi bajom, sosem lenne, szóval megint kicsit általános voltam. – Vagyis nem úgy értem, biztos… vannak jó helyek is ott – javítom ki magam, mielőtt végképp mocsoknak tűnök, aztán már mehetünk is cukorkát vadászni. Már gyűlik is hamar pár darab, fejemet fordítom felé, hogy lássam, ha olvasnom kell. A szavakra pillantok és bólogatok.
- Ketten is vannak, ha jól láttam. Melyik, az idősebb vagy a fiatalabb? – állok meg az egyik polc előtt, ahol csokibékák vannak. A kártyákat gyűjtöm, így ebből többet veszek. – Meg a Gyógynövénytanon is ketten. Úgy néz ki, rájöttek, olyan vadak vagyunk, nem bírnak egyedül velünk – nevetek fel. Persze, nincs így, de jól hangzik.
Somogyi Zente Domokos
INAKTÍV



RPG hsz: 68
Összes hsz: 132
Írta: 2021. április 11. 13:11 Ugrás a poszthoz



Ez az év így nehezebb lesz, ezt már tudom. Nem aggódom, a nővérem vezeti a Diákönkormányzatot, tanul a művészetis suliban és bírja. Bár, én is beléptem a DÖK-be, idén már, tavaly az akkori elnök nekem valahogy túl ijesztő volt vagy nem is tudom, de inkább nem volt merszem. Most az egyik Móric van a vezetőiben mellette, sosem tudom melyik melyik, de mindegy, jó ez így. Hát, nem tudom, mi hasznom lesz ott, de na, ha Domca bírja, én is fogom. Vagyis reménykedem, mert ő sokkal ügyesebb, mint én, én meg hajlamos vagyok másolni a testvéreim dolgokban, hogy ügyesebb legyek. Vagyis, csak remélem, mert nem hiszem, hogy úgy fog sikerülni, ahogyan eltervezem.
De a gyűlés mégis elhúzódott, mert most kellett megvitatni az év eleji dolgokat, plusz nekem úgy az alapokat is mellécsapták, szóval érthető, hogy nem öt perc volt. Persze, már akkor is kaptam egy adag újdonságot, amikor a jelvényt adták a kezembe úgymond, azonban ismétlés a tudás anyja, vagy hogy van a szöveg. Nem akartam mégse várakoztatni Darya-t, mert késni sem szeretek, csak sikerül. Így mikor lehetett menni, úgy téptem fel az ajtót, mintha muszáj lenne. Biztos azt hitték, WC-re sietek, senki nem állt az utamba, jobb is volt. Hamar letudtam a távot így, ki nem köpöm azért a tüdőmet, mégsem üresen találom a helyet, mert már nem várt feleslegesen.
- Köszönöm! – mosolyodom el. Tényleg nagy dolog, csak sokan úgy veszik, hogy ez buli. Hogy de jó, senki nem küldi vissza őket éjjel, meg szívathatnak egy csomó diákot azzal, hogy büntethetnek. Én igyekszem nem így felfogni és nem valami ütődött módjára szórni a dolgokat, hanem logikusan és komolyan vinni. Meglátjuk melyik sikerül. Egyelőre még éjjel sem jártam a folyosón, nem is kaptam el semmit.
- Örülök neki. Aggódtam azért – attól még, hogy én nem mehettem be, meg kicsit utólag is tudtam meg mindent, szerettem volna. Legalább egy picit, de így, hogy itt van, jobb. Igaz, úgy tudom, hogy megbukott, azonban erre nem is utalok. Nekem senki se hülye attól, meg bukik. Megvan rá az ok és kész.
- Nem tudom – ezt egy nagyon hangyányit magasabb hangon sikerül, mint akartam. – De szeretnék. Bár, nem szóltam róla senkinek – nem tudom, mennyire ismeri azt, hogy velem mi volt kicsinek és mi ment nehezen. Nem baj, ha nem, nem sajnáltatni akarom magam. Közelebb lépkedem a léchez. – Hű. Oké. Egy pillanat – teszem le a táskám, amiben a cuccaim vannak, meg egy palack víz. Ezt hamar megjárom és odaállok ismét mellé, onnan pillantok felé. – És most, hogyan kell?
Somogyi Zente Domokos
INAKTÍV



RPG hsz: 68
Összes hsz: 132
Írta: 2021. április 11. 13:38 Ugrás a poszthoz



Három percig voltam abban biztos, hogy én szeretnék iskolaelső lenni. Aztán mikor megláttam úgy az éves tananyagot, rájöttem, hogy idén sem én leszek. A tavalyi évben a navinések közül kerültek ki az elsők, ami engem nem zavart, de ugye van az a tipikus nézet, hogy hát ez jobban illet volna a mi házunk egy tagjához. Oda se neki! Majd idén, valaki. Hátha megpróbálom, még addig alszom rá sokat. Úgy hónapokat.
Mégsem veszem fél vállról az egészet. Az oké, hogy a teremben edzek néha, megint, meg Darya is tanít nekem dolgokat, de az eszemet is karban kell tartani, vagy hogyan is mondják. Büszke lenne a mondatra minden kék, irány a könyvtár! Könyveket és papírt tettem a táskámba, lesz mit leadni már most így az elején is, annyi szent. Tüske dobozát is elteszem, van benne neki nasi, egy kis tálka a víznek, azt magamnak is teszek, némi szőlőcukor kíséretében. Kezembe veszem végül pajtásomat, mert méltánytalanul kevés órára vittem magammal mostanság és már hiányoltam. Így indulunk el a körletből, bár nem tartottam meg a magamnak tett ígéretem, miszerint a nyakamba akasztok egy táblát: nem, nem harap és nem is szúr meg sosem. Mondjuk ezt is meg kellett tanulni, de nem nehéz, ha valaki, történetesen én, sokat tanultam az alatt, mióta velem van. Mind a négyünknek van valami kisállata, Domca macskája vicces, amikor megpróbál vele játszani, aztán fújtatva elmenekül, mert bizony, megböki az orrát akaratlan. De mindig kisimogatom belőle a traumát.
A könyvtárhoz érve lépek be, majd kettő könyvet veszek elő, amikre már nincs szükségem. Gyorsan lerendezem a visszaadás menetét, majd távozok, hogy válogassak és kitaláljam, melyiket kell majd el is vinnem. Három került a kezembe, majd a negyedikért nyúlok, amikor a színes tincseket szúrom ki az egyik asztalnál. Hah! Kerestem már őt egy ideje, bár nem beszéltünk sokat, feltűnt valami, ami eszembe maradt a szünet alatt is. Most nem látom mellette az álmos fiút, így nem fogok zavarni, ha kicsit odamegyek. Tüske a könyvhalom tetején ül, így mikor odaérek, óvatosan teszem le és könyvtár-hangerővel szólok a lány felé.
- Szia! - csusszanok le az egyik székre. - Nem zavarok? - remélem. Hát most már mindegy. - Csak gratulálni szeretnék az iskolaelsőséghez! Találtam is neked valamit - nem akarom a másik lányt is felkeresni, de ez feltűnő volt otthon, így eszembe jutott. Keresgélek egy kicsit, majd előkerül egy tolltartó, tele ceruzákkal, mindennel, amiket összeszedtem az idő alatt. Keresek, majd végül két, mugli golyóstoll kerül elő belőle. - Tavaly voltunk egy kiállításon, és neked ugye Anubisz lóg a nyakadban. Na, én ezeket sose használtam, de neked szeretném adni - teszem le a két tollat. Tipikus szuvenír, nem nagy dolog, de a mintája igen. A szem, a sakálfej, a kiállítás tematikája és világa köszön vissza róla. Az egyiken még egy kis apró lánc is lóg, amin Hórusz-szem fityeg. Csak azért vettem meg, mert tetszett, de aztán el is felejtettem. Tüskét veszem el végül az asztal közepéről és teszem vissza a könyvekre.
- Hát, nem nagy dolog, csak gondoltam, neked jobban való, mint nekem - vonok aprón vállat végül.
Somogyi Zente Domokos
INAKTÍV



RPG hsz: 68
Összes hsz: 132
Írta: 2021. április 11. 13:59 Ugrás a poszthoz

A fülkében utazó mindenkinek
Tüske


A már bent ücsörgő lány felé fordulok, hiszen tőlem kérdez, érdeklődik. Jaj, igen. A bukás. Nem örültek neki otthon, vagyis én inkább kimentem a levegőre, ezt meccseljék le ők. Én megmutattam a bizonyítványom, jó lett, nem ettek meg. Lehetett volna jobb is, de erre majd idén gyúrok rá.
- A peronon, azt hiszem. Bár a nővérem hívott, hogy üljek be hozzájuk, de nagyon vihogtak valamin a lányok és inkább kihagytam – jobb lesz így mindenkinek. Nem való az a fülke nekem, csak ideges lennék ott. Az meg sosem jó. – Igen, tudom… - húzom el a számat. Nem sokan végeztek, de az is valami. Nem az egész, mondja a jó optimista. – Majd idén végez. Most túl sok minden volt – ennyi elég is, így is sokkal többet fecsegtem, mint kellene. A csokibékából véve nyammogok rajta egy sort, osztogatom a cukromat, tudtam én, hogy kell a másik fülke. Itt hamar egy mini büfé alakul ki. Mindenki tesz hozzá valamit, ez tök jó.
- Ú, almás pite – csapok is le rá, elvéve már tolom is be, ami a savanyú cukorra nem éppen a legjobb, de elmegy. Így is finom, bólogatok is, hogy isteni. Lepillantva nézek a sűrűn szimatoló Tüskére. – Te ebből nem ehetsz, tudod jól – néha így is csalok, de próbálok odafigyelni, mert nem szeretném, ha baja lenne. Közben megérkezik Betti is, így aztán hamar mondhatjuk azt, hogy ezt a fülkét maximálisan kihasználtuk.
- Hogyne férne. Megyek is – csúsztatom odébb fenekemet az ülésen, így a lánynak is jut hely bőven. Elhelyezkedve végül, tovább nyammogok a süteményen, most már kerül oda meggyes is. Igen, ez annyira tipikus, hogy el se hagyjuk a házat, de egy tonna kaja van a táskákban. Igaza van Borbálának, tényleg azt hiszik. Bár nálam nincs süti, elfogyott, az utolsót reggel ettem meg, értelme nem lett volna kettő szemet elhozni.
- Egy kis rántott hús nincs senkinek? Ha már a desszerttel kezdtük – nevetgélek egy sort, bár tény és való, kezdek eltelni az édességgel, nem bírnék még enni azt is. Kell a hely a vacsorának is, amit akkor eszünk, amikor odaérünk. A fejem rázom, hogy nem láttam az ikreket én sem, nem is hallottam, biztosan ott vannak, ahol a rellonosok zöme ül. A fülke ajtajában egy srác áll meg, de mintha átment volna rajta valami csorda.
- Jézusom. Veled meg ki bánt el? – mondhatni, hogy az élet. Meg lennék jobban rökönyödve, ha nem érezném a bűzt. Nem tudom, hogy a ronda madár vagy a srác az, aki szagos, de… nyelve egyet, most bánom a süteményt, mert menten ki fog jönni belőlem. Fúj.
- Semmitseláttunk – hadarom el, mert addig se kell levegőt venni, de a srác nem várja meg, már megy is tovább. Komolyan. Ekkor fordulok az ablak mellett ülőhöz. – Egy nagyon picit… lehúzod? – már csak azért is, hogy szellőzzön. Biztos trágyagránát. A következő érkező már koránt sem büdös, így aztán, nyugodtabban húzom magam alá a lábaimat, hogy be tudjon jönni, helye akad. Lassan megtelünk.
- Szia! – köszönök felé, őt csak látásból ismerem, sokkal feljebb jár, mint én. – Jó volt amúgy a szünet? Ki merre járt? – fordulok végül mindenki felé, akkor ejtsük meg ezt a kört is.
Somogyi Zente Domokos
INAKTÍV



RPG hsz: 68
Összes hsz: 132
Írta: 2021. április 12. 20:02 Ugrás a poszthoz



Ez azért tök jó, hogy nem tart odavalónak, nem is szeretnék undok lenni senkivel sem. Persze, nekem is, mint mindenkinek, vannak rossz napjaim, amikor igencsak sikerül, de van módja, hogy mikor vége, akkor bocsánatot kérjek. Inkább az, mint a harag. Anyuék ilyenkor büszkék rám.
- Akkor jól döntött a bot, örülök – nevetek fel, mert rajta múlt a legjobban. Nem mondom, hogy sokat „gondolkodott”, előttem kettővel gyűltek meg a bajok, mert azt hittem, sosem lesz meg az eredmény. Hát még a lány, akinél járt, szinte láttam a rettegést a szemében, hogy sehova se lesz beosztva, ő lesz majd a ház nélküli, akit majd mindenki kinéz. Eridonos lett végül, annak már jobban örült. – Szerencsére rágós vagyok én a szörnyeknek. No meg azt mondják, van valami, amivel le lehet fizetni. De azt persze már nem árulta el senki… - mert hol lenne a móka, ha mindenki tudná, mivel lehet kikapcsolni az ő szórakozásukat. Nem mintha terveznék odamenni, azonban mindenki emlékszik, hogy a Levita egyszer már kizárt mindenkit, így mehettek a házakba. Tuti, hogy az ilyen mondataim után aztán ott kötnék ki, a tudás nélkül, a szörnnyel szemben állva. Na azt már nem.
- Akkor azért komorak. Nekik nincs kertjük meg minden szép helyük – mert a levitás torony aztán bővelkedik mindenben, amitől kényelmes és szép lehet. Oké, biztos sokaknak túl sok és giccses, nekem tetszik. Bár nem nagyon ücsörgök a virágok között, de néha jó, ha odakint épp tél van, eső és mocskos idő ahhoz, hogy megtegyem.
- Áááh, értem. Egy kicsit igen, de tuti a szakáll az oka. Attól komolyabbak – nekem még közel sincs még kezdeményem sem, el sem tudom képzelni, melyik lesz majd a jobb, azzal, vagy nélküle. Nincs túl macsós arcom, ez tény, szóval mindenképp próbálgatni fogom, ha eljön az idő. – De majd meglátjuk, lehet kedves. Van egy két fura figura – nem nevesítek senkit, szerintem tudja, kire célzok, kikre. Mindegy is.  Tovább válogatva figyelek ismét rá és kicsit megemelkedik a szemöldököm. Az tudom, hogy a srác nem tud varázsolni, vérfarkas és a mi házunkba járt, ezt a legjobban, az övé volt a jelvényem. Azt is hallottam, hogy év végén valami történt és el-eltűnt, leadott mindent és nemigen látták. De azt nem hittem, sem tudtam, hogy Hay ezt tudja.
- Ó, ismered őt? Tényleg vérfarkas? – nem figyeltem én taknyos fejjel a pletykákra, meg ilyenekre. Nem nekem szánták, ahogy azt sem, kibe volt szerelmes. – És akkor… azt tudom, hogy év végén nagyon nem volt sehol. De akkor visszajött. Beteg volt? – ha már téma, hátha nem sok még ez. – Majd mi levitások jól figyelünk nála és tök jó lesz neki a tanítás! – ezt én nem garantálhatom, csak hátha.
Somogyi Zente Domokos
INAKTÍV



RPG hsz: 68
Összes hsz: 132
Írta: 2021. április 12. 20:27 Ugrás a poszthoz



Jó, egy kicsit sietve ültem le, meg se várva, hogy annyit mondjon, hogy kakukk. Elnézést kérő pillantással nézek felé, hogy ezt most nézze el nekem. Kicsit nehezek voltak a könyvek és nem akartam, hogy billegjen annyira a kezemben, hogy Tüske a földön kössön ki
- Klassz ez az kék szín. Tetszik – bólogatok, hogy levitához méltó lenne, igaz, ő unikornis, nem szfinx, de oda sem neki. Nem ezek teszik az embereket jobbára azzá, amik, mert tessék, simán lepipált minden okost. Emlékszem, mennyire duzzogtak páran nálunk az asztalnál, amikor bejelentették. Volt, aki csak egy vizsgával csúszott le és ahogy ő mondta, alig pár pont kellett volna ahhoz a K-hoz. Bár akkor is csak egyenlő lett volna velük. Én nem voltam mérges, tapsoltam sokat és kész. Nem értem, mire jó irigy lenni, nekik is ugyan annyi lehetőségük volt.
- Ugyan, ugyan – keresek nagyon, fel sem nézek. Ne szabadkozzon, erre gratulálni kell és kész. Nekem is jól esne, még ha tagadnám is, ha megtörténne. Bár az is jó volt, amikor a jó jegyek miatt veregették meg a vállam, szóval, majdnem ugyan olyan érzés, csak nem mondta be a nevemet az igazgató úr. Túléltem. Végül csak megtalálom, amit kerestem, egy pillanatra úgy tűnt, hogy eleve bele se tettem, akkor meg jaj nekem, mit ígérgetnék itt. Ciki lenne, hogy később, következő találkakor adnám, de nem az, mert most sikerül. Csupa öröm. Igazából az, ahogy az arcán látom, hogy tényleg meglepődik, pedig, apróság. Szabadkozik is rendesen, de nem engedek belőle, azok már az övéi.
- Naaa, nyugalom. Nem kényszerből adom – néha csinálok ilyet, amikor sok holmit gyűjtök be, de rájövök, nem kell. Adtam már pólót Hunornak, mert nekem se nem állt jól, se nem tetszett, vagy éppen amikor tekergetős gombócból lányos dolgot kapok, azokat is. Szóval, mondhatni, kész öröm velem néha. – Én nem írtam velük, csak kipróbáltam. Hozzád jobban illik, nagyon megy a nagyláncodhoz is, például – mert az annyira fontos egy iskolában, minthogy melyik cipőhöz melyik táska illik. Nem foglalkozom ilyenekkel, csak a zavarán szeretnék enyhíteni. Nem akartam gondot, tényleg nem. Csak örömöt.
- Használd egészséggel – mondhatnám, hogy írjon velük vizsgát, de nem lehet, ott puskázást gátlóval kell mindent. Kérdésére nézek a kispajtásra, akinek gyorsan pár nassolnivalót veszek elő, leterítek egy papírzsepit és óvatosan rátéve, hagyom falatozni.
- Igen. Nem akarok elúszni a beadandókkal meg itt-ott kiegészítem a jegyzeteket néha. Domca tanította, csak hát nem mindig van kedvem hozzá – igen, a motivációm sokszor nem a legszebb. – Nehéznek tűnik a harmadik év. Neked az volt? – érdeklődöm, meg veszek magam elé egy könyvet és felnyitom a tartalomjegyzéknél. – Szerinted én tudnék kviddicsezni? – én sejtem a választ, de na. Hátha.
Somogyi Zente Domokos
INAKTÍV



RPG hsz: 68
Összes hsz: 132
Írta: 2021. április 12. 21:24 Ugrás a poszthoz


Egyelőre a tetthely előtt


Oké, oké, oké. Le kell higgadnom. Szerintem az a nagy helyzet, hogy ez az első komolyabb dolog, amit prefektusként látok és ami ellen, amiért tehetnék valamit. Csak ez magyarázza, hogy ennyire felkapom, felfújom és ügyet csinálok belőle. Pedig nem ronda amúgy, kreatív, szép, értékelni is tudom, meg minden, csak… csak azért mégsem szabályos. Vagyis, én így gondolom, lehet sokan, sokkal többen lennének amellett, hogy ez valami kreatív feladat része. Húsvét van, ilyenkor szoktak dolgokat tenni, nem ilyeneket és nem azt, mint bolondok napján vagy éppen halloweenkor. Jó, jó, talán tényleg nem kezelem ezt túl profin, de nézze el bárki, nagyon friss a jelvényem, az egész élmény. Tuti, hogy fogok bakizni, valamit nem nézni és mint most, nagyon nézni a talán semmit. Pfuh. És ebbe társul bele Lili, talán ezért próbálok moderálni magamon, mert na, nem lenne a legszebb, ha háztársam előtt égek be, hogy mennyire nyomi prefektusa van. Kicsit kínosan mosolygok felé, miközben rendezem magam. Hirtelen támad fel bennem az ösztön, hogy tanárt keressek, és akkor ő majd biztosan tudja, hogy mi lesz a helyes megfejtés. Talán ő rájönne mindenre, amire én nem, mert egyszerre vagyok izgatott és kissé talán ijedt.
- Aha, szerintem kéne szólni neki. Azért ez mégis… mégsem csipcsup – nézek fel a plafonra, majd vissza Lilire. Ha neki ez a csipcsup. Nem is akarom tudni, mire mondaná azt, hogy globális katasztrófa. Jó, azért mosolygok kicsit. – Nem hiszem, hogy zavaró lenne, azért is vannak – rendet meg fegyelmet teremteni, igen. Meg azt megtartani. Elvégre, én nem dönthetek mindenben, kiszórhatok büntetést, de pontot nemigen vonhatok le. Vagyis, mondhatom egy tanárnak szerintem. Mindegy, mert most ebbe bele fogok zavarodni. Viszont amit utólag tolt hozzá, fejbevág kicsit.
- Basszus! – káromkodom kicsit, de ezért még nem járna szappan a nővéremtől, remélem. – Lehet, hogy… lehet… eszembe sem jutott – csapok a homlokomra. Húsvét, ünnep, tanárok. Palmer tanárnő pedig illúziómágus, tehát, az egész csak látvány és talán hozzá se lehet érni, ezért került oda, mutatóba. A növények lehet mind gyógynövények az egész tananyagból, csak épp innen nehezen látni. Elnevetem magam, már inkább kínomban.
- Őszintén, nem is gondoltam arra, hogy a tanárok lephettek meg minket egy ilyennel. Lehet, ha közelebb megyek, látok egy-egy tojást is a fűben és ha rámutatok, meglepi lesz. Na, neked volt most  tök jó logikád! – mert szoktak ők meglepni minket, tényleg ez is benne van. Nem, nem vetem el az, hogy csín és „rongálás”, de ezt se. – Viszont ezt tényleg csak tanár tudná megmondani, hogy mi az igaz – térek vissza hümmögve az előbbi témához és közelebb lépkedem a táblához, onnan nézek felfelé. Innen fordulok hátra.
- Hát azokat nem látni, nem? Szóval felesleges lenne. De én se tudom, meg kéne talán nézni mégis. Biztos, ami biztos és akkor lehet látunk tanárt is – hah, jó alkalom! – Eljössz velem?
Somogyi Zente Domokos
INAKTÍV



RPG hsz: 68
Összes hsz: 132
Írta: 2021. április 17. 16:15 Ugrás a poszthoz


Egyelőre a tetthely előtt



Inkább tanítani. Ez mind rendben van, ha mindenki jó lenne és azt tenné, amit csak szabad és kell. De nem, nem azt teszik, rendszerint mindig van valami galiba, ami miatt nem csak tanítani, hanem nevelni is kell. Ki hogy teszi, az már más kérdés. Van, akin mosolyogni lehet közben, van, aki elől inkább futni kell.
- Persze, hogy azért – helyeselek végül hangosan is. – De kell a rend is. Láttuk mi van anélkül – nem éppen a mostani helyzetre célzok, hanem olyanra, amikor tényleg valami vad és fékezhetetlen dolog söpört végig a kastélyon, a tanárok és a prefektusok meg csak a fejüket fogták rá. Elmosolyodom, ahogy engem említ meg végül.
- Jó, de nem mindenki „fogad szót” nekünk, meg nem is csinálhatunk mindent. Mindegy, mert egyedül nem lennék elég ügyes ehhez még. Csak most kezdtem – csóválom meg a fejem, hogy nincsen évek tapasztalata mögöttem. Most jönne jól az elődöm, ő idősebb volt sokkal, meg volt az a farkas cucc, biztos jobban tartanának tőle, mint tőlem. Sőt. Mindegy, mert ő most tanít, mondjuk akkor ha tudnám hol van, lehetne neki is szólni. De azt tudom, hogy sosem lakott a kastélyban. Mondjuk megértem, én se tenném, ha a kórság velem lenne. A helyzet viszont így sem javul, nem is fog, azt hiszem, vagy feladom vagy erősködöm. Lili valamiért nagyon nem akar tanárt, kicsit gyanús is az, hogy ennyire tiltakozik ellene. Ráncolom a szemöldököm, majd leesik, mi lehet a gond.
- Jaj, nyugi. Ha jön egy tanár, arról biztosítom, hogy te segítettél nekem, nem vagy bűnös – ha tudnám, amit kellene, nem mondanám ilyen nyugodtan, hogy nem tettes hanem velem van. De nem indulok el végül, csak magyarázok tovább, mintha muszáj lenne. Igen, valahol muszáj is, mert így kimegy belőlem a feszültség.
- Hát nem merném megfogni, annyi szent. Még ha látom is. Azért annyira nem vagyok jó a lényekből, simán megharap aztán nem tudok majd semmit se beadni, mert a kezemnek annyi - jó, ez hülyeség, de mindegy. Valahogy megoldom, megnézni meg lehet annyit is, hogy tényleg eldőltek-e a páncélok és a vázák.
- Szuper – bólogatok, már indulnék is, de megtorpanok. – Biztos okos dolog szétválni? És ha pont akkor lépnek meg? – nem nagyon akartam egyedül menni, de tény és való, logikus, amit mondd. Csak az nem, amerre mutat. Megrázom végül a fejem.
- Arra nagyon hosszú, túl sok időt kap. Én megkockáztatom, hogy nem esik a fejemre semmi és erre megyek – és mielőtt bármit tudna tenni ellene, már indulok is a tábla felé. – És akkor a rövidebb kerülő neked marad! – mosolygok hátra rá, ahogy előre nézek. Nagy levegő, elsétálok a tábla mellett és…
Kiáltok. Egy pillanatról a másikra fejjel lefelé találom magam. Kezeim a zöld fűben támaszkodnak, alattam a padló, Lili, minden. A réten vagyok, csak nem a jobb helyen.
- Ezt nem hiszem el! – kap el a tériszony, szédülök. Csak ne hányjam el magam… az kéne még. A füvet markolom, nagyon nem akarok leesni, mozdulni sem merek. Nagyon félek, ahogy végül lefelé sandítok. – Se… segíts… valahogy. Nagyon rossz idefent! – hangomon mégis hallani, hogy félek. Reszketek, szemem összeszorítom. Ez nem lehet igaz! Mindig pórul járok…
Somogyi Zente Domokos
INAKTÍV



RPG hsz: 68
Összes hsz: 132
Írta: 2021. május 16. 17:44 Ugrás a poszthoz



Aki jobban ismer engem, már megszokta, hogy random adok dolgokat, ha csak apróságokat is. Egyszerűen sok van és sokfelé tudom pakolni, addig, ameddig meg nem unom. Nem adom ünnepnapokra, mert az olyan fura, de ha mégis úgy jön ki, csomagokat szoktam készíteni, amibe komoly ajándék mellé elférnek ezek az apróságok. Bár tudom, nem olyan megszokott dolog, hogy az ember ilyeneket mond és dolgokat az, ez inkább… ritka. Sokszor láttak bele már furcsát, hogy én szerelmes vagyok ebbe, abba, vagy éppen nyalizni akarok, ha idősebb. Pedig nem, nekem ebből annyi hasznom van, hogy nem kell tovább pakolgatnom ezeket, vagy portalanítani, semmi több. No meg az öröm, bár azt furcsa így kimondani. A lány zavarba jön, én pedig addig Tüskét bámulom, mert ilyenkor én se szeretem, ha néznek is mellé, elég megküzdeni a zavarral.
- Remélem fognak is, nem száradt be a tinta - erre mondjuk nem gondoltam, de a gyors két csík, amit egy lapra húztam vele, biztatóan erősnek látszott. Olyan régen sincs nálam, hogy évekről beszéljünk, szóval csak egészséges aggodalom az, hogy hasztalan volt ezeket felkapni és tovább adni olyannak, akinek fontosabb. Tollból sose elég, ahogy ceruzából sem, és bár nem festek, van egy hatalmas temperakészletem. Az mondjuk biztos jól fog még jönni, így egyelőre várok vele.
- Jó, jó, tudom - ingatom meg a fejem, hogy oké, tényleg nem a legjobb ok az, hogy nincs kedvem hozzá. Pedig valódi, mert amikor kényszerből kell, nagyon tudok “szenvedni” és minden mást csinálni. Volt, hogy jegyzetelés helyett inkább csak kiemeltem a lényeget a könyvben és abból olvastam, sosem írtam le végül. Aztán pechemre, pont az a jegyzet kellett volna kölcsön valakinek. - Na hát magamnak könnyíteni se jó, mert akkor megint nem lesz kedvem. De tudom, hogy kell, meg hasznos, így előbb vagy utóbb, megcsinálom - csak nem mindegy, hogy utolsó percben vagy éppen tökre időben van kész. A beadandóim élete is ilyen; ha a témát érdekesnek vélem meg izgalmasnak, másnapra kész, ha nem, akkor előtte éjjel fejezem be. Meh.
- Tényleg segítenél? Mármint, ha sok a dolgod meg a tanulnivalód, akkor nem kell, de ha mégis, akkor… hát élni fogok vele. Én nem vagyok olyan okos mint a levitások nagyjai - semmi bánkódás nincs a hangomban, tényként közlöm. Inkább figyelek a szavaira, miközben Tüskét veszem le a jegyzeteiről, amire épp most akart átköltözni ismerkedni.
- Bocsi, ma megint kalandor kedvében van - teszem vissza a könyvre, majd bólintok. - Ez egészen jól hangzik. Örülök, hogy nem idén van a VAV, de annak is, hogy nem jövőre. Akkor kevésbé nézek félve az évre - nevetek fel halkan persze, mert ez mégiscsak egy könyvtár.
- Áhh, nem hiszem. Csak keresek sportokat, amitől kicsit erősíteni tudom magam. Van pár apróság, ami miatt kellene - az nem biztos, hogy a repülés oldaná meg, de annyi baj legyen. - És te kipróbálnád egy meccs erejére magad?
Somogyi Zente Domokos
INAKTÍV



RPG hsz: 68
Összes hsz: 132
Írta: 2021. május 16. 17:46 Ugrás a poszthoz


fent a plafonon


Lesz még mit tanulnom a jelvénnyel, úgy érzem. Sosem voltam jó a nyomozós dolgokban, még egy szimpla társasban is tudtam veszíteni és persze, elsiklani olyan dolgok felett, hogy néha már rám szóltak, hogy számoljam át vagy olvassam át, mielőtt döntök. Nem tartom magam logikátlannak, csak inkább… figyelmetlennek? Nem volt eddig belőle gondom, remélem most sem lesz, más kérdés, hogy mi fog sikerülni ebből az elképzelésből. Így aztán, nem most lesz életem fogása, kezdem érezni. Hiába szaladnék, vagy hívnék ide valakit, a tettes, mire mi ezt, ezeket megvitattuk, már simán akár Bogolyfalván jár és vissza sem néz. Szóval, fújok egyet, egy kicsi vereségízzel a számban, de nem, mert még nem veszett semmi, talán nem. Talán rájövök a dolgokra, de Lili kizökkent belőle. Nagyra nyílt szemekkel nézek rá, majd csak pislogok. Egyedül megoldani? Nos, az már nem lehetséges, mert ezt, ha nem is most azonnal, de mindenképp jelenteni fogom valakinek. Nem tettem le róla és nem is fogok, ha már szétválunk és a nézelődés közben keresek egy felnőttet. Jobb lesz így, mert akkor még én kapok majd amiatt, hogy nem szóltam. Egyedül megoldani… ahhoz az kellene, hogy meg tudjam szüntetni a folyosót sújtó bűbájt, de úgy érzem, erre a tanult “Finite Incantatem” se lenne elég, mert olyan szövevényesnek tűnik. Először is, ott a virágos mező, fejjel lefelé, azt kéne virágmentesen eltüntetni, aztán még ki tudja, mi akad a fűszálak között.
- Neeem, nem. Ezt én egyedül nem tudnám, hát le kell onnan azt szedni. Ahhoz én nem vagyok még elég ügyes, meg nem is örülne sem Matyi bá, sem senki más, hogy én ilyen… magánban nyomom - rázom meg a fejem, hogy nem engedek abból, hogy én itt majd hős leszek. Már akkor is szoktak dicsérni és köszönni, amikor valami különös helyzet miatt szólunk, még nem voltam prefektus tavaly, de szóltam, hogy valaki állandóan kipingálja az egyik folyosó falát, nem tudom, hogy meglett-e a tettes, de azt tudom, hogy örültek, hogy nem hagytuk, hagytam szó nélkül. Amúgy nem vagyok spicli, nem szoktam beköpködni embereket, na nincs okom rá. De ha nincs ott már rég valaki, akkor meg nem ártok senkinek, szóval, egy ilyen félmegoldás. Közben a homlokom ráncolom.
- Nem, nincs tudomásom szerint főprefektus… de az minden bizonnyal a legidősebb lenne, logikusan. Nem léptetnek elő prefektusokat, csak le - mert vannak persze olyanok, akiktől elveszik később, mert nem csinálják a dolgukat időben vagy nagyon rosszul. Nem tudom név szerint ezeket, voltak, akikről mindenki tudott, és voltak, akikről csak később, hogy jééé, hova tűnt. Érdekes lenne egy főprefektus, de amilyen arcoknál van a jelvény néha, felesleges.
Talán a szavaim is, hogy mi kell ide, vagy mi sem, de megoldjuk. Tényleg mondanám neki, mármint a tanárnak, még ha annak az első gondolata lehet Lili lenne, mint tettes. Szerintem azért nem, mert akkor nem lenne itt, nem épp a legjobb dolog a helyszínen maradni, ha a gyanú halovány, akkor sem. Aztán ki tudja, lehet, hogy akkorát tévedek, mint a ház. Azzal mondjuk biztos, hogy erre indultam el. A hosszabb út kellett volna, mire azonban ezt mondom magamban, már mindegy… Nem kiabálok többet, ellenben nagyon félek attól, hogy leesek, ki is tépek pár fűszálat, ekkor veszem észre, hogy ez nem ezen múlik. Kiengedem ujjaim közül, ahogy lassan felülök, ugyan úgy lógva közben fentről le és mégis, mintha csak a talajon lennék. Bár ettől még mindig kellemetlen.
- Le tényleg nem, de… Nem tudom - mozdulok, egyelőre lefelé nézek, így az olyan, mintha amúgy a réten lennék. Csak amikor tekintetem előre, lefele, illetve felfelé esik, akkor jut eszembe, hogy nem jó helyen vagyok. A gyomrom bukfencezik, mint amikor hirtelen indul a lift fel vagy le, nem merek felállni. Egyelőre csak rendesen leülök a fenekemre és kapaszkodok megint a fűbe.
- Légyszi! Lehet, ha sétálni kezdek vagy felállok, leesek. De most olyan, mintha a plafonra ragasztottak volna! - tudtam én, hogy kell tanár, viszont azt nem, hogy pont hozzám. Na ezt ha majd a többiek hallják… nem lesz semmi, talán csak kioktatnak, hogy ne dőljek be ilyeneknek vagy éppen, másoknak. - Könyv? Hol volt itt könyv? Hé! - ne most könyvtárazzon. Hunyorogva figyelek lefelé, ahogy látom mozogni. Én mindent megnéztem és nem láttam, ezek szerint ő vagy igen, vagy tudta, hogy ott van. Sóhajtottam egyet, most akkor mégis tévedtem? Mindegy, nem érdekel a tettes most, csak le szeretnék innen kerülni, egyben.
- Siess, kérlek! Azt hiszem szédülök - pedig nem olyan, mint a mászókán lógni le, nem kezd a fejem fájni sem. De attól még nem kellemesebb.

Somogyi Zente Domokos
INAKTÍV



RPG hsz: 68
Összes hsz: 132
Írta: 2021. május 16. 17:47 Ugrás a poszthoz



Ezen mindig érdekes gondolkodni. Mármint, hogy kit hova és jól osztott-e be az a bot. Ha meg nem, még mindig ott a lehetőség, hogy később, igaz, macerásan, de át tud jelentkezni egy másik házba. Így jött hozzánk tavaly vagy előtte talán, egy eridonos srác, aztán ki tudja ki és merre mozog még. Én nem akarok átmenni sehova, nekem jó itt és nem tartom rossznak a beosztást, még ha nem is érzem magam olyan okosnak, mint akikkel itt találkozom. De ez nem lesz indok arra, hogy menjek, ahhoz durva kellene, szerencsére ötletem sincs rá, mi lehetne az, mert nem tapasztaltam meg.
- A levitásokat jobban szereti - ahogy a “legendák” mondják, ugyebár. Lehet amúgy nem is olyan ijesztő az a növény és sose bántana senkit, lehet, hogy mégis, azonban nekem továbbra sincs kedvem ezt kideríteni. Amikor volt az incidens, hogy máshova kellett menni, akkor én pont elkezdtem itt csak az iskolai életem és az eridonosok közé kerültem, ott pedig nem kellett szörnyektől félnem. Már haloványan emlékszem, hogy milyen is ott, de a jelszó, ami akkor volt már rég nem enged be. Majd talán egyszer, ott is tetszett.
- Avass majd be. A tesóm oda jár, de nem nagyon akarok én vele ilyeneket megbeszélni, mert a végén azt hinné, megint hallottam valami hülyeséget és beparáztam tőle - vagyis tényleg, a szörnyről, de na. Ha lenne rellonos barátom, én is megtehetném, hogy kifaggatom. - Miért, ott milyen? Mármint érted, milyen kis helyek vannak? - érdeklődöm, hogy náluk milyen a helyzet. Nem hiszem, hogy komor, mint a rellonos körletben, de más, mind nálunk. Nevetésére csak vigyorgok egyet, de tartom magam, ha a férfinek csupasz lenne az arca, kevésbé lenne ijesztőbb, mint amúgy. Vagyis, én így képzelem el.
- Nem olyan vészes amúgy. Az a Felagund rosszabb volt - pedig még alighogy nyugdíjba ment, mégis emlékszem rá, ha másról nem is, a többiek eleget mondtak. Nem lehet minden tanár kedves és aranyos, ez tény. Arról, akiről viszont szó esik, nem mondható el, hogy olyan, mint Felagund. Persze, lehet neki is van szigorú oldala, eddig kevés órán ténykedett ő, nálunk csak gyakorlaton, de azon nem volt sem harapós, sem ijesztő. Most végzett, az olyan tanárok lazábbak szoktak lenni.
- Ó, értem. Szegény, akkor most minden összejött neki… Majd akkor jelzek, hogy ne legyenek idióták, amikor tart órát - bólintok, másnem, majd a könyvvel csapok fejbe valakit. Átsétálok egy másik polchoz és leemelek egy cukorka kígyót. - Én mondjuk attól lennék boldog, ha idén nem kellene vizsgázni. Volt vajon valaha olyan év, hogy elmaradt? - biztos lenne olyan eset, ami miatt megtörténne, de az nagy katasztrófa lenne.
Somogyi Zente Domokos
INAKTÍV



RPG hsz: 68
Összes hsz: 132
Írta: 2021. május 16. 17:49 Ugrás a poszthoz



Furcsák néha az indokok, hogy miképp találkoznak az emberek. Nekem akkor volt merszem, miután bátyám hangosabb volt és bár tudom, hogy nem volt mindig és minden jó köztük utána, az nem azt jelentette nekem, hogy megszűnt létezni. Persze, teljesen érthető lett volna bármikor, ha azt mondja, engem sem szeretne látni, az viszont kérés nélkül is ment, hogy amikor mégis megtörtént, nem traktáltam a bátyámmal. Nem vagyok én randiguru, sem az, aki bármit is kelt a másikban azzal, hogy közli a valóságot, mi és hogyan áll jelenleg. Nem, ez sose történt meg. Az az ő dolguk.
- Akkor jó, azt hiszem, én is - és valóban, mert nemigen tágítok én sem könnyen, bár, mikor hogy alakul. Persze, akadnak esetek, amikor muszáj, azonban most nem éreztem annak. Én nem tettem remélem semmi olyat, amely miatt indokolt lett volna.
- Nyugodt vagyok amúgy - kicsit füllentek, mert amúgy rettentően izgulok. Tipikusan megemelkedett a pulzusom, kicsit “hangosabban” kalapál a szívem, de amúgy semmi más bajom nincs, bízok benne. Sokat gondolkodtam, hogy merjem-e, mert mindig is voltak nekem gondok a mozgással, de úgy vagyok vele; miért ne? Egyszer - majdnem - mindent ki kell próbálni és ez remek alkalom arra, hogy ezt legalább igen. - Remélem nem kell elkapnod, ahhoz már nehéz vagyok. És mit jelent az, hogy megtanulni esni? - ezt most nem egészen értem, hogyan kell ezt tanulni. Ha esik az ember, akkor sokszor nemigen van ideje reagálni. Mármint, van, amikor ösztönösen kitartja valaki a kezét, vagy éppen fordul valahogy, láttam már hasonlót, de ezt tanulni kell? Mert akkor a válaszom, egyszerű.
- Én ilyenről nem tanultam - rázom meg végül a fejem, hogy akkor ez el is dőlt. Még valami, amit tanulnom kell, ezek szerint. Lepakolva aztán, hamar a lényegre is térünk. Megállok a léc előtt, majd megfogom a kezét, nem szorongatom persze és felállok rá. Kicsit ügyetlenkedek, de végül egészen egyenesen állok meg rajta. A lábaimon látni, hogy keresem a jó pontot, hogyan kényelmes és biztos is, de az is abbamarad végül.
- Rendben van, oké. Elindulok - bár most jobban ver a szívem, de nem vagyok magasan sem. Megemelem a lábam, de abban a pillanatban megingok kicsit és visszateszem. Ez így nem jó, lefelé néztem. - Én béna leszek ebben nagyon - nevetgélek egy sort, ahogy kihúzom végül magam, nagy levegőt veszek és megint megpróbálkozom egy lépéssel. Siker, majd a második, de a harmadiknál inogni kezdek ismét és megállok, a lábam helyezgetem.
- Ez nehezebb mint hittem… - pedig csak lépkedni kellene rajta, csak hát… Még egyet előre, de nagyon esetlennek érzem magam hirtelen.
Somogyi Zente Domokos
INAKTÍV



RPG hsz: 68
Összes hsz: 132
Írta: 2021. június 13. 13:01 Ugrás a poszthoz



Nem zavar, hogy nevet, szerintem is vicces kérdés lesz, hogy nem Ervintől, hanem valaki idegentől érdeklődöm, ráadásul úgy, hogy valakin keresztül. Megint megmutatom a bátorságom, amiből kevesebb sikerült, mint a kíváncsiságból. Legfőképp az a lény érdekel, amelyről hallani és amit említek is. Egyik részem el akarja hinni, a másik viszont nem, mert iskolában vagyunk, nem valami túlélő tárborban, ahol minden csak egy halálos fenyegetés.
- A tágas és nyugodt, akkor már jó lehet – valahogy nem is képzeltem mást, igazából mindenhol tágas, ami egy kastélyhoz nem újdonság, persze, ebben az esetben sokat játszik közre az, hogy itt azért a legtöbb dolog el van bűvölve. - Kert nálunk is van. Könyvtár, medence, öhm… rét, sok minden. Mióta rendbehozták, át is rendezték és sokkal színesebb, meg zöldebb. Néha olyan, mintha nem is a kastélyban lennék. De padlásról nem tudok. Mi van ott nálatok? - érdeklődöm, ha már nekik van és valahogy úgy érzem, nem véletlenül említi, mert járt is ott. Aztán ki tudja, lehet nálunk is akad, valami titkos ajtó mögött, amit még nem fejtettem meg. Sok része van a kastélynak, amit nem láttam, csak hallottam, meséltek róla, azonban se időm, se szerencsém nem volt hozzájuk. Van még bőven pár évem erre, tudom, meg ha akad majd, akkor kedvem is, nem bánkódom én ezen. Ott az-az akvárium is, ami csupa víz és mégse tódul a nyakadba vagy leszel tőle vizes, mégis, kicsit lebeghetsz. Fura már a gondolata is.
- Ugyan, ez semmiség – rázom meg a fejem, hogy ezen nincs mit köszönni. Az órák, jobb esetben arra vannak, hogy figyeljünk csendben. Ezt is lehet persze többféleképpen értelmezni; ki alszik, ki elrajzolgat, és a többi, míg a többi jegyzetel vagy csak fülel. - Bár nem tűnt szigorúnak, ha kicsit lazább az óra. Vagy nem tudom, nem volt még sok – talán kettő? Vagy kicsit több? Gyakorlatra jött be néha segíteni, csak órát figyelni, nem tudom hirtelen. Csendben van, csak akkor szoktam észrevenni, amikor óra végén a tanárnőhöz lép. Érdekes ez.
- Szeretnél még valamit, vagy menjünk is és üljünk le enni? - fordulok végül felé, amikor túl sok minden van már nálam így is. Aztán random kérdést dobok fel, amire elhúzom a szám. - Jellemző. Miért is ne maradna el – azzal, ha fizetni szeretne, a kassza felé indulok.
Somogyi Zente Domokos
INAKTÍV



RPG hsz: 68
Összes hsz: 132
Írta: 2021. június 13. 13:02 Ugrás a poszthoz



Szóval meg kell tanulni esni. Én ezt nem tudtam, mert ez olyan ösztönös dolog, amikor esik valaki, hogy moccan. Nekem nem mindig volt kellemes, mikor hogyan sikerült kivitelezni, hol fájdalmasan, hol kevésbé. Valahol meg is értem a szavait, hiszen, csak haszon lenne, ha sikerülne normálisan.
- Kézzel tompítani és gerincre vigyázni. Ez nem hangzik nehéznek – bár ki tervez esés közben úgy bármit is? Senki. Az olyan hirtelen dolog, hogy nem tudsz mit kezdeni vele, mert mire tennéd, megtörténik. - Általában a kezemre szoktam, szóval úgy hiszem, ezzel nem lesz gond. Vagy a fenekemre, de azzal se – nem mintha olyan hatalmas lenne, mint egy párna, de kellemesebb, mint lefejelni a dolgokat. Ebben egyetértene mindenki szinte. Bólogatok hát, ahogy követem a tekintetemmel, amit mutat, majd neki is kezdünk a nehezebb résznek. Őszintén, itt már nem vagyok biztos abban, hogy nem lesz szükség a biztonságos esésre. Hangot nem adok neki, szuszogok csak, ahogy koncentrálok, de sokat nem haladok előre. Amennyire azt néztem, ez nem is olyan nehéz, úgy ingok meg folyamatosan, mintha muszáj lenne.
- Menni fog. Azt hiszem – inkább magamat biztatom. Örököltem én a többiekkel együtt egy kicsit abból, hogy maximalista próbálok lenni és baromi kitartó, bár korántsem annyira, mint a testvéreim, de arra tökéletesen elég, hogy addig próbálkozzam, míg én azt érzem, már oké a dolog. Lepillantok a lábamra, miközben magyarázza, mi tartja meg a testem. Kicsit lehetetlen, hogy egyszerre ezekkel tegyek bármit is, annyit azonban kipróbálok, hogy az egyik lábam megemelve, a sarkam elemelve a léctől, most azon a párnás részen tartom a lábfejem, egyelőre nem nehezedek rá.
- Ó, értelek. És akkor most így kell mennem? Mármint hogy a párnácskán támaszkodni. Nem tudom hogyan fér ebbe bele a sarkam – pislogok rá értetlenül, mert hát, táncóráim sem voltak sosem, hogy én ilyeneket tudjak. Tudom, béna ez, de… ja. Hagyom, hogy tartson, kapaszkodok én is, egyelőre normálisan lépve haladok egy kicsit előre. Kipróbálom azt, ahogy az egyik lábammal először a párnácskára állok, viszont a bokám meg úgy az egész lábam meginog, így teli talpra ereszkedem vissza.
- Azzal mindig is volt egy kis bibi. Mintha most tanulnék járni megint – szusszanok egyet, elengedve Darya-t, kitartom két oldalra a kezem. Úgy érzem magam, mint aki repülőset játszik, csak nem berregek hozzá. Így is meg-megremeg a térdem, ahogy lépek előre megint, majd kicsit csapkodok, ahogy balra dőlök. Kicsusszan egy apró káromkodás, mire visszanyerem az egyensúlyom, majd megállok. Így darabokban elsőre talán nem töröm ki a nyakam.
- Lehet először egy vonalat kellett volna rajzolni a földre – nevetem el magam. Arról leesni nem tudok, csak lelépni. - De igyekszem – bólintok, majd megint kitárom a karjaim oldalra és csigalassan haladok előre.
Somogyi Zente Domokos
INAKTÍV



RPG hsz: 68
Összes hsz: 132
Írta: 2021. június 13. 21:50 Ugrás a poszthoz



Én szeretem egészséges mértékben irigyelni azokat, akiknek ilyen jól megy a tanulás. Van motiváció, kedv, erő és ez meg is látszik. Én valamelyiket mindig elvesztem és utána már csak látványosan szenvedek a könyveim felett. Hol a falat nézem, hol azon gondolkodom, hogy merre csavarogjak, mit egyek a vacsoránál, tehát csupa totál haszontalan dolgon. És meg se jegyzem, amit olvastam, így aztán ott vagyok, ahol a part szakad – sehol. Órán változó, mert ki hogy adja elő. Amelyik unalmasabb, ott szinte mindenki elveszíti a fókuszt és csak a csengőt várom, várjuk, aztán tessék, megint sehol vagyok. Iskolaelső? Arról nem is álmodom.
- Ezt a nővérem is mondhatná, de tudom. Csaaak… nem mindig van kedvem és megszívom – eresztek meg egy apró kis mosolyt, hogy tudom miről beszél és tök igaz. Csak mikor kiadnak egy beadandót, mindig számolok, hogy jó, van egy hetem, sok napom, nem kell azonnal. Aztán pár nap múlva rájövök, hogy sok gyűlt fel és akkor pánikolok, hogy melyik lesz kész vagy egyáltalán lesz jó. Tavaly év elején igyekeztem leckefüzetet vezetni, felírni mi mikorra kell, majd betartani, hogy pár napon belül – már ha nem másnapra kell – meg is írni és akkor nem csúszok meg. Aztán a felénél ellustultam és nem írtam fel többet. Lehet megint el kéne kezdenem, maximum nem olvasom el utána, de elmondhatom, megtetettem amit tudtam.
- Ööö… hol is kezdjem – teszek úgy, mintha ábécé rendbe rendezném éppen, hogy mik is nem mennek. Annyira nem vészes, több olyan van, amivel többet kellene foglalkoznom, mint most teszem és akkor menne. - A Bájitaltan az nehéz, meg kicsit a bűbájok, Átváltozástanon a képletek nem mennek a fejembe. A többivel úgy megvagyok, most így hirtelen be sem ugrik – vakarom meg a fejem, hogy mi is van még hirtelen, de az évszámok is olyanok, hogy le kell ülni és bemagolni, másképp nem megy. - Tudom én azt, csak amikor sok gyűlik fel, úgy érzem, hogy én semmiben sem vagyok erős – fújok egyet. Akkor szerencsére elmúlik ez, amikor jó jegyet kapok mégis arra, amiről azt hittem, totál sületlenséget írtam bele. Mint a tavalyi vizsgám, ahol meg voltam róla győződve, hogy mugli történelmi dolgokat és évszámokat írtam a lapra, mert valamiért az ragadt meg. Aztán mégsem – egy-két helyen csak – és még a végeredmény is egész jó lett.
- Szerencsére nem eszik papírt. Ha szeretnél, ebből tudsz neki adni – veszem elő a kis tasakot, amiben hordom Tüske nasiját, mert chips-el és csokival nem kéne etetni őt, a rendes ételét meg nem dobozolom be és rakom a könyvek közé. Ez meg hamar megvan, le is teszem a lány keze ügyébe, ha szeretne sünt etetni.
- Az egyik srác az évfolyamban azt mondja, hogy trollal kell majd megküzdeni Sötét Varázslatok kivédésén. Végül is igaza van, mert nem akarunk trollt kapni a lapunkra, így küzdünk – neki néha vannak hülye elméletei, amiken jót lehet nevetni. Asszem totálisan naiv és elhiszi, amivel a felsőbbévesek meg szokták heccelni. Igaza van, még ráérünk ezen rágódni, úgyis akkor fog kiderülni. Pontosabban előtte, amikor majd úgy rimánkodom, hogy semmit sem tudok.
- Én nem tudom mi a legmegfelelőbb. Csak csomóan kviddicseznek, oda meg kell egyensúly – vagyis, én úgy láttam, amellett, hogy leverték egymást a seprűről szinte. - Igen voltam, de a legtöbb dolgot azt sem tudom, hogyan kell használni – vallom be, hogy hát oké, hogy azon a lábat lehet, meg a kart, de sose használtam, így csak álltam előtte, mint az a bizonyos birka a kapu előtt. - De majd megpróbálok elvinni valakit és társaságban könnyebb – mármint Tüske is az, csak vele nehéz beszélgetni. De vicces, amikor valahol ücsörög és nézelődik.
- Ó. Akkor sosem repültél vagy próbáltad ki, milyen lenne? - nem olyan vészes az, sokan nem tudnak, nincs ezzel gond. - Mondjuk amennyire elpüfölik egymást a meccseken, nem is bánom, hogy nekem sem megy – húzom el a számat, majd legyintek egyet. Nem való az se mindenkinek.
Somogyi Zente Domokos
INAKTÍV



RPG hsz: 68
Összes hsz: 132
Írta: 2021. július 10. 13:02 Ugrás a poszthoz


nagyon későn, nagyon tilosban és... mit látok?! 😳


Nem kéne idekint lennem.
Már csak a jelvényem súlya is nyom, nemhogy a tudat, hogy ilyen későn botorkálok, igazából még nem is a kastélyban, hanem a faluban. Ilyenkor kellene gondolkodni azon, mi észszerű magyarázat akad majd erre, de egyenesen nincs. A sötét miatt, mert pálcát sem mertem használni nagyon, térdemen egy öles horzsolás pihen, épp a levegő is csípi, ahogy kissé sántikálva tartok azt hiszem a tavacska felé. Legalább kimoshatom, míg kitalálom, hogyan osonok vissza a körletig, a szobámig és mit mondok erre. Ma nem vagyok beosztva, semmi dolgom, nem is volt sok, csak kissé… elrepült felettem az idő. A könyvtárban kezdtem, majd folytattam az étteremben és itt összefolyik minden. Azt hiszem, össze lett cserélve a narancslevem valaki máséval, mert körülbelül mostanában szedtem össze magam. Egy padon ültem, leültettek, talán aludtam is, rendesek voltak, majd el is tűntek. Nem ismertem őket, nem tudom, hogy az övék volt-e a másik pohár, semmit sem tudok. Csak azt, hogy kótyagos fejem legalább a hűvös levegőtől kitisztult, tompán fáj ugyan, de megmaradok. Mi volt ez? Biztos alkohol. Na, most már ezt is elmondhatom: berúgtam! Kicsit.
Megvakarom az állam, megállok és körbenézek. Itt már nincsenek házak, tehát jó úton haladok, úgy nézem. Talán iszok is a tóból, most már mindegy nekem, úgy érzem. Olyan fura ez az egész, és szerencsétlen. Tökéletesen jellemez engem, hogy tartok egy szünetet minden könyvtől, minden mástól és ez lesz belőle. Aztán mindenki csodálkozik, ha hetekig ki sem dugom az orrom? Akkor legalább biztosan nem ér semmi sem. Talán ha olvasok róla, akkor a fejemben.
Kilépek a fák takarásából és itt már kissé jobbak a fények, rögtön láthatom, hogy valaki mozog előttem. Talán ő is a kastélyba oson vissza, így lemaradva, jócskán, de lépkedem utána. Megáll, ahogy én is, bár nem értem, miért? Jár még erre valaki? Körbetekintek, semmi. Vissza előre, semmi. Vagyis, ahogy visszarántom a fejem előre, azt hiszem, olyasmit látok, amit sosem szabadna. Ő nem a kastély felé tart, nem is haza, sehova, hanem a tóhoz, amihez ideértünk. Hallottam a víz lágy mozdulásának hangjait, csak éppen nem az volt az elsődleges.
Most meg…
Nem szabadna itt lennem.
Érzem, ahogy arcomra pír költözik, fülem ég, szinte kiesek a fa takarásából, ahol megálltam. A törzsbe kapaszkodom, hiába nézek mindig másfelé, tekintetem végül visszatalál a… a… meztelen… az ott egy meztelen… nő… A vízbe sétál, én meg – tessék Viktor, immáron légy rám büszke –, még mindig tátott szájjal nézek, majd dőlök és dőlök, ahogy követném én nem csak szememmel, hanem testtel, mit művel.
Ekkor csattanok a földön, feljajdulva, pontosabban most elárulva, hogy én itt vagyok és úgy… mindegy.
- Basszus – morgom a sötétbe és visszahátrálok a fa mögé, mintha az sokat segítene. Tuti nem hallott, biztos nem...
Utoljára módosította:Somogyi Zente Domokos, 2021. július 10. 13:02
Somogyi Zente Domokos
INAKTÍV



RPG hsz: 68
Összes hsz: 132
Írta: 2021. július 10. 17:35 Ugrás a poszthoz


oldjuk meg, bármi is ez!


Épp időben emlékeztetem magam, hogy pár kötetet vissza kell vinnem, mielőtt a morcos képű könyvtárosunk reggelire fal fel. Egy szép stócba rendeztem, hogy majd csak felkapom és indulok, de ez ott dőlt meg, hogy amint megfogtam a köteteket, azok leborultak a földre. Káromkodok halkan, manapság egyre többet, de még úgy, hogy utána körbenézek, nem hallotta-e senki. Nem akarok én kocsis lenni, de jobban félek én attól, hogy Domca jön, egy hatalmas szappannal a kezében és megsikálja vele a nyelvem. Véletlen kóstoltam már fürdés közben, nem, nem finom.
Szerencsére megmenekültem és el is indulhattam a könyvtár felé. A köteteket magamhoz ölelve lépkedem a folyosón, majd állok meg és magyarázok így, mert két diák nagyon nézeteltérést akar intézni hirtelen. Mielőtt kitörne a párbaj, elsimítom a dolgokat a jelvényem villogtatásával – meg, hogy összeláncolva kell menniük majd takarítani, ha nem fejezik be –, a béke legalább addig beáll, míg nem vagyok ott. Épp elég, nekem főleg, amit nem látok, az nem fáj ugyebár. Eszemben van, hogy Hunor mit olvas, hátha itt is akad belőle és nem kell elkunyerálnom tőle, illetve ahogy magam is ismerem, jól megkutatom, mitől lesz tartalmasabb a beadandóm, mert jelenleg olyan siralmasan száraz, mintha a sivatagról kellene írnom. Meh.
Miután lepakoltam a könyveim, megnyugodtam, hogy lett volna még egy napom is, mert elnéztem, már minden mindegy alapon fordulok el és nézek a polcok irányába. Nincsen soha taktikám, járom körbe és körbe ezeket, aztán ami megfog, az jön vele, minimum az első asztalig, mert ha nem jön be, akkor marad is ott. Egy pár napja hallott számot kezdek el dúdolni, halkan persze, mert ez egy könyvtár, ujjaimmal egyelőre csak a combom oldalán „dobolva” a ritmust. Hamar kerül egy könyv a kezembe, amelyiktől a beadandóm várom szebbre, amikor sikerül egy évfolyamtársammal szóba elegyednem. Hátrafelé lépkedve intézem felé az utolsó szavakat, amikor is integetni kezd. Innen már nem hallom, kiabálni nem lehet, én pedig nekikoccanok valakinek.
- Jaj! - sikerül megtörnöm a csendet, ahogy pördülök egyet állásból és úgy lépek félre. Egy diák, nem ismerős, de fura is lenne minden arcot tudnom. Pislogok felé, nem volt olyan nagy, így elvileg, fellökni lehetetlen. - Ne haragudj, nem figyeltem – szusszanok végül, ahogy mellé lépek és arra a polcra nézek, amely előtt állt. Hát, itt nagyon fura kötetek vannak és unalmasnak hangzanak.
- Mit keresel? Tudok segíteni?
Somogyi Zente Domokos
INAKTÍV



RPG hsz: 68
Összes hsz: 132
Írta: 2021. július 10. 18:04 Ugrás a poszthoz



Nem aggódom, vagyis… azt hiszem, nem. Elvégre, tényleg nem létrán kell ide felmászni, mert olyan magas, hogy ha leesek, akkor kiskanállal kell összeszedni engem. Elég durva lenne, mivel ugye, nem készülök én semmiféle különleges sportra vagy hobbira, amitől nekem hipp-hopp meg kell erősödnöm és napok múltán olyan eredményeket produkálni, amelytől ketté áll mindenki füle. Az enyém fog, az örömtől, ha én itt elérek valamit, a léc másik oldalán kívül.
- Pattogni fogok, mint valami labda – nevetem el magam, vicces a kép, de mégsem trambulin, hogy meg is történjen. Azt hiszem, csak szépen, csendben próbálom a feszültséget oldani azzal, hogy vicces dolgokat mondok vagy gondolok. Egyszerűbb, mint kimondani, hogy hiába szervezett meg mindent puhára és biztonságosra, attól én még félek. De inkább a helyzet szokatlansága? Valahogy úgy. Istenem, a nyomában sem vagyok a bátyáimnak és még a nővéremnek sem… Ez gáz.
- Á, vagy úgy – világosodok meg, hogy mégis mit kellene tegyek. - Akkor lábujjhegyen nem ajánlatos ezen járni? - mert mintha az rémlene, hogy ilyen dolgokon szépen, kecsesen járnak és nem teli talppal. Ez is téves képzet akkor, semmi több. Nem erőltetem a lábaim akkor semmi fura formába, visszaereszkedem a talpamra, mintha a földön lennék, csak éppen nem olyan könnyű. Egy fokkal könnyebb, semmivel sem. Vicces lehetne ez annak, aki látja, még a végén az kezdene elterjedni, hogy én kötéltáncosnak állok, vagy bárminek, amihez a magasság és az egyensúly a köze. Szép is lenne az Edictum hasábjain, bár ott, ennél jóval durvább vagy éppen egyszerűen csak idiótább cikkek vannak néha. Mármint, a szerelme drámák, amik fele sem igazak.
- Értem, értem. Előre és ahogy megy – nem is akartam sietni, most lehet hülyeség, de az amúgy pár méteres léc hirtelen kilométer hosszúnak tűnik. Mintha ahogy haladok rajta, csak nő és nő, a vége majd nem is a faluban ér véget, hanem mondjuk az otthoni udvarban.
- És akkor ne nézzek le? - pislogok felé, mert most megálltam kicsit és úgy nézek rá, majd le a lábaimra. Lehet ez nem a legjobb ötlet, de elvégre, ő tudja jól, ezt hogyan kell. Sóhajtok egy nagyot, ha le is esek, majd felállok. Előre pillantok, pont látok valami foltot a falon, vagy lehet valami nagyobb bogár, vagy úgy bármi. Ez meg is van, rákoncentrálok és elindulok. Lábujjammal tapogatok kicsit, majd haladok előre. Amikor túl a szélére helyezem a lábam, a léc éle áll a talpamba és ekkor szisszenek fel. Az egyensúly elveszik és én oldalra dőlök le, ekkor sikerül felkiáltanom, jajongaom egy sort.  Annyi a szerencsém,   hogy még tudok egyet ugrani, majd a szivacson huppanni végül.
- Hát… nem találtam jó pontot a falon.
Somogyi Zente Domokos
INAKTÍV



RPG hsz: 68
Összes hsz: 132
Írta: 2021. július 10. 18:33 Ugrás a poszthoz



Az csak jó, ha valaki jól érzi itt magát, mert elég szörnyű lenne úgy itt tanulni, hogy kényelmetlen és gyűlöli. Nehéz egy olyan helyen élni, ami ilyen, mármint, szerintem az, mert sokan jöttek olyan helyről, ahol nem kellett ott élni. Fura is lenne, ha az iskola úgy működne, mint a minisztérium, hogy minden nap, valami titkos helyen, módszerrel bejárni, majd délután hazamenni. Otthon kényelmesebb persze, de valljuk be, nem lenne ennyire izgalmas. Mármint, már csak a társaság miatt, hogy itt hatalmas és akkor utána a helyek, ahol és ahova menni lehet.
- Nem tudom pontosan – ráncolom a homlokom, mert kicsit ködös a dolog, régen volt az már. - A mágia krepált be és szép lassan így, szétesett. Aztán fogta magát és be is zárt, be se lehetett menni – idézem fel a lényeget, mert ez volt az a pont, hogy hiába kezdtük az évet, már problémás volt minden. Aztán jött az, hogy mindenki mehetett mindenhová, míg meg nem oldották az egészet. Ezt mondjuk már nem tudom elképzelni, hogy hogyan sikerült, mert ugye, be nem mehettünk, végül is, nem számít, mert a végeredmény volt a lényeg: kinyitott és szebb volt, mint valaha. - Fene tudja mi volt az igazi baj, azt mondták, hogy nagyon nem ilyen volt – mert ugye, kicsi voltam és friss. A kérdésemre logikus válasz jött, miszerint lomok, erre sikerül felnevetnem. Nem tudhatom, hogy neki ez jó vagy rossz élmény, így aztán, inkább a saját magam értetlenségén mulatok.
- Padlásszörny nincs? - indokolt lenne a lomok közé, bár, élőben én még nem láttam ilyet. Van egy egyel felettem lévő diák, akiknek hatalmas a házuk, ő mesélt róla, meg arról, hogy amúgy nem árt senkinek és neve is van. Tibi? Talán. Nem is fontos, elvégre, nem is ez volt a téma, hanem inkább csak az, hogy melyikünk hol él.
- Ja hát igen… de mondjuk ők semelyik tanárra sincsenek tekintettel, mindegy melyik órán vannak. Néha az a legjobb, ha alszanak – azzal sok vizet nem zavarnak, néha észre sem veszik, lemarad az anyagban meg ilyenek, de csak neki fáj az. - Az jó. Bár vélhetően kiabálni fog még ő is, ha belendül egy-egy évfolyam – na nem én, mert én vagyok az, aki elfoglalja magát, ha éppen nem veszem fel az óra ütemét vagy nincs kedvem hozzá. Ez ilyen. Más nem, a padtárssal való akasztófázás is egy kiváló módszer. Tényleg sok a fiatal tanár, akik ezt nem felejtik el és amíg nem zavarjuk őket, nincs háború, bár ha azt pont kiszúrják, szólnak azért. Ennyi belefér.
- Oké – ejtjük meg akkor gyorsan a fizetést, majd már megyünk is keresni egy helyet. Meglelve dobom le magam a padra, majd kiszedve egy cukrot, már be is kapom. - Nem vettünk vizet. Na mindegy – legyintek, hogy akkor majd később, ha szükséges. - Gondolom, nem csak szimplán jótékonyságból kérted, hogy legyünk figyelmesek, hanem mert jobban ismered. Titkos viszony? - nem gondolom én ezt komolyan, még a vigyorom is ezt mondja.
Somogyi Zente Domokos
INAKTÍV



RPG hsz: 68
Összes hsz: 132
Írta: 2021. július 11. 11:25 Ugrás a poszthoz


nagyon későn, nagyon tilosban és... mit látok?! 😳


Amúgy ez egy csodás éjszaka – lenne, az ablakból nézve, vagy kinyitva egyet és ott ücsörögve. Jobban szeretek ilyenkor aludni, vagy éppen csak valamit olvasni. Bármit. Nem terveztem, hogy belőlem is egy válik abból, akiket üldöznöm kellene. Nem hiszem, hogy ezzel kell majd a családi ebédnél dicsekednem, vagy éppen azzal, hogy kicsit megint ingatag a tanulmányom, mert éppen nincs kedvem stréberként viselkedni. Valahogy most semmihez sincs kedvem igazából, talán azért is keresem a dolgokat, a helyem. Ez a mai, nos, pontosan arra jó, hogy megtudjam, mi az, ami nekem inkább nem való. Vagy valami olyasmi? Ha a nap közben lévő dolgokat figyelem, még azt sem tudom kinek és hogyan adjam elő, márpedig vélhetően hamar el fog jutni a testvéreimhez, részben. Kicsi az esélye, hogy egy ekkora helyen bármi is titokban maradjon. Fene tudja, nem tudom, most gondolkodni még nehéz. Az arcom dörzsölöm, a szemem, jobb lenne ágyban, álomban, mint talpon. Talán abban is vagyok, kidőltem és most ilyen furcsaságok jönnek, mint a tó és egy idegen, csupasz nő. Nem tudom miért álmodnék ilyet, sosem tettem.
Viszont, mégsem az, mivel zajongok és vélhetően, ennek hangja is van. Az álmokban kiabálni is lehet, akkor sem moccan. Nem tudom mi történik, én a fa mögé húzódom vissza. A törzsnek döntöm a hátam, szinte préselem magam hozzá és nagyot szusszanok. Nem hallok sok mindent, azt igen, hogy a víz mozdul, ad hangot, ha valaki elhagyja. Nem hangos, de éppen nincs koncert a szomszéd bokrosban, hogy ne halljam. Basszus!
Óráknak tűnő pillanatok után mozdulok csak, kilesek a takarásból és majdnem felkiáltok. Nagyot nyelve, nyelvemre harapva húzom vissza magam mert erre tart, ide jön. A póló rátapadt, a hülye is látja, nagyon mégsem figyeltem meg. Végül pedig megszólal. Közel van, ugrok egyet ültömben és lehet most kéne elszaladnom. De akkor tényleg annak tűnök, hogy én itt vadászok látnivalókra, de még milyenekre! Pedig nem… ez csupán merő véletlen, semmi több. Ugye? Nagy levegőt veszek és lassan felállok – mármint, a két lábamra – és megfordulok. A fa takarásában, még mindig a törzsbe kapaszkodva pillantok ki végül rá, szigorúan csak az arcára. Bár lenne kíváncsiságom, de… de moderálom magam. Mi a franc van velem…?!
- Ne… ne haragudj… azt hittem nincs itt… senki – mentem a menthetőt vagy éppen elásom magam? Ha jól érzem, ő most nagyon ideges. Nem tudom mi van nála, nem merek a nyakánál lejjebb tekinteni, vagyis merek, leszökken a figyelmem és látok nála valamit, de hogy az mi… mindegy. Visszakapom a tekintetem rá, az arcára.
- Én semmit nem képzelek… csak erre jártam hogy… hogy… kimossam a sebem – nyújtom előre a lábam, amin a horzsolás van. Ez már csak jó indok...
Somogyi Zente Domokos
INAKTÍV



RPG hsz: 68
Összes hsz: 132
Írta: 2021. július 11. 11:58 Ugrás a poszthoz


lazán tanulunk, beszélgetünk, minden szuper


Ma megtanulok mindent. Eldöntöttem. Aztán eszembe jutott, hogy nem idebent és nem egyedül fogok, úgyhogy lejjebb adtam az egészből és elég lesz a fele is. Végül úgyis a negyede lesz, ismerem magam, minden jobban fog érdekelni. Dankának örültem, rég hallottam róla, vagyis, ez így nem igaz. Hallani róla, csak nem tőle és az ő szavaival. Véletlen el-elkap bárki morzsákat azokról, akiknek több oka van szerepelni a nyilvánosság előtt ugyebár, nekem is sikerült. De ezzel is úgy vagyok, mint az Edictummal: valaki próbál kettő darab valódi szóból novellát írni, vagy egyenesen egy regényt és aztán, ebből annyi igazság születik, mint az én pennámból a rímek. Semmi. Pont ennyire foglalkoztam azzal a pár dologgal, mikor ismét találkoztunk. Nem faggattam, nem nyaggattam, szimpla beszélgetés volt, olyan, mintha csak tegnap válik el az ember pár óra erejére és minden megy tovább. Vagyis, remélem ez a legjobb megoldás neki is, nem érzi, hogy bizonyítania kell, hogy ő nem más, nem az, amiről írnak, hanem ugyan az a lány, aki elment, hogy megkeresse az útját.
Vállat vonok végül, elengedem az ambícióimat. A táskámat húzom magam elé, beteszem azt, amiből megírni vagy csak befejezni kell a beadandót, kerül bele pár jegyzet, amiket át kell olvasni és egy regény, ha netán előbb végzek – haha – és Danka még nem, de lefoglaljam magam és ne zavarjam. Kitérőt teszek, nem nagyon és szerencsére időben vagyok. A konyhában szerzek be limonádét meg töklevet, az üvegek, amiket még a faluban vettem, pont meg vannak bűvölve, hogy hidegen is tartsák azt. Kérek még pár szendvicset, a ropikhoz pont jó, amiket a táskába tettem a könyvek tetejére és ezekkel felpakolva indulok végül meg a cél felé. Kell az energia, én mindig szeretek eszegetni tanulás közben, olvasás alatt, ezért is morzsásak a könyveim mindig. A hangyák szeretnek, annyi biztos.
Az órámra pillantva sietősebb lépteket veszek fel, elkerülve a tavacskát, nehogy megint olyat lássak, amit nem kellene, majd már megint egyenesen csak oda és előre. Hamar meglátom a csónakházat, majd mellette a fűben heverésző alakot. Nem lehet más, mint Danka, mert ennyire konkrétan véletlenül helyet elfoglalni nem lehet, így hát egy-két lépés és már meg is állok a pokróc mellett.
- Helló, helló! - köszönök rá, bár pont látom, hogy éppen valamit nagyon olvas. Mivel direkt ide, így bátran pakolom le az italokat és a szendvicseket, ami persze be van csomagolva, hogy ne hangyázzunk annyira direkt, majd már bújik is ki a cipőből.
- Hoztam enni, inni, én mindig megéhezem a jegyzetektől – szusszanok, ahogy végül leülve, leveszem a táskám és egyelőre hozzá se értek a tanulnivalóhoz. - Hogy vagy? - kérdem végül és helyezkedem, hogy mindkettőnknek kényelmes legyen.
Somogyi Zente Domokos
INAKTÍV



RPG hsz: 68
Összes hsz: 132
Írta: 2021. július 11. 19:11 Ugrás a poszthoz


oldjuk meg, bármi is ez!


Nem mindig szerencsés ez, hiszen a legtöbben ilyenkor obszcén módon érdeklődnek utána a látási viszonyaimnak, meg úgy az egészségi állapotomnak. Csúnya dolog kategorizálni a véletlen koccanásokat, de az esetek nagy részében én vagyok a kicsi és ők a nagyok. Ezzel a sráccal kábé egymagasak vagyunk, nem néz ki vasgyúrónak sem, szóval nem hiszem, hogy azon lesz, hogy megverjen vagy csak megkergessen. Legyintésére nyúlik arcom mosolyba, aztán adom is engesztelésnek a segítségem. A könyvtárban már egészen jól kiigazodom, ha a kastélyban még vannak foltok, ahol néha megállok, hogy mi a franc van és merre?
- Ó, vannak ilyen órák, amikor az ajánlott olvasmány kész rejtvény – bólogatok, ahogy közelebb lépek hozzá. Tekintetem végül arra a pergamenre vetül, amelyet elém tart. Őszinte leszek, ez egyik órába sem fér bele, nemhogy valami szabadnapos olvasmányt jelentene. Értetlen pislog a szavakra, az állam vakarom meg, ahol egy apró pattanás készül megszületni. Nincs sok, épp elég, hogy bosszantóak legyenek vagy éppen akkor jöjjön ki, amikor készülök valamire és mennék valahová.
- Hűha. Ezt tanár adta? Mert ha nem, akkor tuti azért, hogy megszívasson. Szerintem ilyen könyv nem is létezik vagy nem ezen a nyelven. Lehet a külföldi kötetek között van? - elmélkedem hangosan. A szabad fordítások néha nagyon csúnyán hangzanak magyarul. Valamennyit tudok, próbálom is átfordítani fejben. - Hanem? - kapom oda a fejem, majd végül követem kapkodó mozdulatait. Az asztalhoz lépve nézem, ahogy leírja a betűket, fejem oldalra billenve követi. Ó, hogy ez tényleg egy rejtvény lesz? Pedig az elején csak vicceltem.
- Nem tudom – még az edictumos rejtvények is nehezek néha, de volt már olyan szorgalmi, meg a vizsgákon is imádják az anagrammákat. De nagyon is… én meg nem. Így olvasva, megpróbálom, hátha most mégis jobban sikerül és nem kapok agyérgörcsöt tőle.
- Akad, aha… példa… kép, lét, tél… pad… - motyogom, de ezek csak töredékek, az egészet kell néznem. - Példa… érték… példaérték. Példaérték? Ennek szerinted van értelme? - nézek rá, de fejben tologatom még magamban a betűket.

Somogyi Zente Domokos
INAKTÍV



RPG hsz: 68
Összes hsz: 132
Írta: 2021. július 11. 19:46 Ugrás a poszthoz



- Mindig azt csinálom, csak a testvéreim nem hiszem, hogy örülnének neki. Mármint, akkor elég rossz jegyeim lennének, aztán én lennék az első Somogyi, aki bukdácsol, mert épp nem érdekli a tanulás – pedig, még azt sem mondhatom, hogy ezerrel hajtom a csajokat, ahogy Viktor mondaná, vagy lázadok és furán öltözök, mint az a srác az eridonban. Pedig akkor lehet elhinnék, hogy nincs kedvem. Hmmm. Felnyírassam a hajam? Az mekkorát szólna!
Elvetem a dolgot hamar, és ahogy elül a nevetgélés, én is kisandítok a könyvtáros felé, nehogy valami gond legyen. Nem szeretnék két mérges, szúrós szempárral találkozni, viszont úgy néz ki, ügyesek vagyunk és csendesek, nem vontuk magunkra a figyelmet, annyira.
- Ismerős. Bár egyszer átmarta az üstömet az egyik, mert nem figyeltem és kétszer tettem bele valamit… De na, megesik – vagyis jó esetben nem, kaptam is érte külön feladatot, szerencsére senki cipőjét nem rágta át, sem a kezét, szóval mondhatni, sikeres volt. Félig. Kár, hogy nem savakból kell vizsgázni, azt tök könnyű összedobni. Majd beadom szorgalminak, mint javaslat, sokan áldanának érte és szereznének vele jobb jegyeket.
- Áhh, elmúlik, csak akkor és ott ilyen… hiszti – ha lehet annak nevezni, de azt mondják, mi pasik hisztisebbek vagyunk, mint a nők. Lehet van benne valami, lehet nincs, nem jártam még utána. - Júj? - pislogok párat. Lehet valamit végképp rosszul mondtam? Vagy inkább a menthetetlenség esete? Kérdőn pillantok rá, pislogva, majd megvilágosodom. Beugrik a cikkből pár mondat, leginkább másik bekezdésből. - Áhh, hogy ő. Vagyis ugye, az egyikük. Mert ketten vannak. Én nem tudom őket megkülönböztetni – nem tudom mennyire szép dolog ez, de ikrek, a természet játéka ez, mintha örökké kettős látása lenne az embernek, hiába színjózan. Nem hiszem, hogy nekik ez amúgy sértés, sőt, valahogy úgy érzem, a szüleik után, akik majdnem teljesen egyforma nevet adtak nekik, még rá is játszanak. Én ennyire egyik testvéremre se hasonlítok, szóval, nem tudunk ilyet játszani bájital nélkül. Margaréta is kapcsol, és pontosít, így aztán hamar megvilágosodom.
- Így már tudoooom, köszi – ettől még nem biztos, hogy meg is teszem azt, hogy megkérem. Nem vagyunk haverok, de ellenségek sem, elrötyögök azon, ha ők valamit akcióznak és ennyi. Majd meglátjuk, mennyire esek bele abba, hogy nem tudok tovább haladni és mindenképp kell valaki. Nem a büszkeségem miatt, hanem mert szerintem a srácnak pont nem én hiányzok az életéből.
- Nyugi, nem, be se engednék az iskolába
– majdnem hozzáteszem, hogy „ugye nem?” de moderálom magam. Elnézem, ahogy Tüske felvidul és élénken szimatol, majd megindul a lány keze felé, ahonnan a finom falatokat reméli.
- Fogalmam sincs ki ért hozzá. De majd kiteszek egy menő plakátot, hogy edzőtársakat keresek. Aztán, majd állunk ott, mind, akik szintén nem tudnak semmit sem használni – nevetem el magam, mert el tudom képzelni, hogy nem a hurkás karú behemótok, hanem a hozzám hasonlók jönnének. Ülnénk a padokon és néznénk egymást, hogy akkor most? Hogyan és miképp? Mondjuk, jó móka lenne. Hmmm. Felírom fejben.
- Pedig nem vészes, néha jó. Persze nem gond ez, csak a kviddics mindig valami olyan téma, amiről mindenki beszél. Én is néha megpróbálom, aztán nem jövök rá, hogy végül miről is van szó. És valami más sport érdekel téged? Vagy csinálod is? - ha már itt vagyunk, miért ne jöjjön fel. Hátha valami könnyű és akkor arra kiírhatom a plakátomat.
Somogyi Zente Domokos
INAKTÍV



RPG hsz: 68
Összes hsz: 132
Írta: 2021. július 11. 21:50 Ugrás a poszthoz


a város napján szerencsétlenkedve. el-vagyok-átkozva!


Ez egy nagyon forró nap arra, hogy várost ünnepeljünk. Bár nem lehet egyeztetni az időjárással, ez tény, de mindegy is, hogy itt vagy máshol főlünk meg a saját levünkben. Annyit mondjuk adok, hogy tele van árnyékos ponttal, így talán annyira nem fenyeget az, hogy sorra dőljenek el az emberek. Volt valami ünnepség, még kicsi voltam és láttam, amint az énekkarból dőlnek ki sorban a  delikvensek. Szerencsére nem vagyok ájulós típus, vagy még nem tudok róla, mert nem sikerült. Ez olyan kísérlet, amit nem is szeretnék megnézni élesben. Mást végignézni lehet, és akkor lehet azt mondani majd, hogy van bennem egy kis gonosz folt is.
Egyszerűen öltöztem fel, mert az ilyen helyekre nem érdemes nagyon kicsípni magam. Egy sort, egy trikó és a tornacipő, mert ha focizni támadna kedvem, amit csak addig tudok, hogy rugdalom a labdát míg nem találok egy kaput vagy meg nem fájdul a lábam, mégsem papucsban kellene. Nem tudom, hogy mennyire vagyok benne egyes játékok kor és magasságkorlátaiban, így inkább egyiket se erőltetem. Pedig ugráló váraznék ennyi idős fejjel, csak éppen nem kéne a kicsikre esnem. Sóhajtok egyet és inkább haladok tovább. Enni nem akarok, még nem vagyok éhes, így az italok felé kalandozok. Van itt minden, azonnal megakad a szemem valami piros dolgon, az alkoholmentes lapon pihen és jól néz ki. Meggy lehet talán vagy cseresznye, isten tudja, valami koktél talán? Nem számolok vele, csak beállok a sorba, pedig tudom, hogy ettől még szomjasabb leszek csak. Azonban ha kell, akkor kell és én erre nem mondok nemet magamnak. Sosem. Épp ez a baj.
Kivárva a sorom, végül magaménak tudhatom az italt. Az emberek azonban türelmetlenek, főleg, ha sorba kell állni, így mire fordulnék, kész tömeg toporog mögöttem, így kénytelen vagyok oldalra haladva kitolatni. Úgy láttam az előbb, erre nincs senki, így bátran teszem. Morgok valamit, főleg annak a pasasnak, aki tipródott mögöttem, mert nem egy másodperc alatt végeztem, meg úgy miért voltam előtte, majd hagyom a francba. Ennyit nem ér. Ekkor akarok fordulni előre, hogy lássam is, merre megyek, amikor megtörténik a baj. Kezem koccan, mindenem, ahogy sikerül belefutnom első lépésből valakibe. Érzem, ahogy a kezemre fröccsen a lé, de a legrosszabb: a fehér ruhára. Ujjamról csöpög le, ahogy tekintetem felvezetem rá és szisszenek egy nagyot.
- Én rettentően sajnálom..! - hol a pálcám?! Kiszedem, eltüntetem. De félő, hogy a ruhát is! Basszus megint, hát nem lehet ennyire szerencsétlen. Meg fog ölni… hatalmas az a folt és vörös...
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Somogyi Zente Domokos összes RPG hozzászólása (55 darab)

Oldalak: [1] 2 » Fel