Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Szomorkásan húzom el a számat, ahogy hallgatom válaszát. Tudtam, hogy az ELME ellenőrizni fog, de arra nem számítottam, hogy ilyen ijesztőnek szánt módon. Bár bizony, ha jobban belegondolok, pont ezzel a fajta véletlen esti találkozással nézhetik meg, hogyan reagálok az ismeretlen férfiakra. Megtámadom-e őket képzelt rettegésből, vagy elrohanok-e jajveszékelve? Egyiket sem tenném. Nem tudom mit csinálnék, ha nekem rontana, vagy üvöltözni kezdene velem, de úgy érzem egyiket sem az előbbi kettő közül. - Semmi baj. Tudom a jelentésébe bele kell írnia mindent - csúszik ki a számon a gondolat. Rosszul esik, hogy így bánnak velem, de megértem, hogy nem bíznak bennem. Elvégre megöltem egy embert és most szabad lábon sétálgatok egy olyan városban, ahol Magyarország Mágusképzője található. Logikusan végig gondolva én is ezt tenném. Sőt! Többet. Hálásnak kellene lennem, amiért kinn lehetek. Az is vagyok, csak...Áh, mindegy...Azt furcsállom inkább, hogy Antont nem hurcolták meg még miattam, hogy alkalmazott azután is, hogy elvettem Károly életét. Remélem nem is fogják. Bízott bennem, mert már akkor látta azt, amit mostanság is csak nagyon kevesen, hogy nincs bennem harag vagy gyűlölet. A kétségbeesés vezetett, mert egy békés és csendes életre vágytam kezdettől fogva. Most úgy életek, ahogy mindig is szerettem volna. Főzhetek és van egy szobám, ahol senki sem bánt. Még a családomat is megtaláltam. Így már azt hiszem többet is kaptam, mint érdemlek. - A műszakom már egy ideje véget ért, de ezt biztosan tudja - sétálok a férfi elé, majd tisztes távolságban leülök mellé - Szeretné ellenőrizni a pálcámat vagy azt most nem kell megnéznie? - kérdezem lágy hangon. Legszívesebben feltartaná a kezeimet, de inkább mindkettőt leteszem magam mellé és megtámasztom testemet velük. - Betartok minden szabályt. Lett munkám és lakhatásom - beszélek egyenletesen, de nem nézve oldalra. Felesleges látnom, így is érzem, hogy a férfi minden bizonnyal engem bámul. Ez a dolga. Nem haragszom rá érte, hogy a munkáját végzi. Beszélgetni jött, hát beszélgessünk. Elmondok neki mindent. Kérdezzen bármit. Nincsenek titkaim. Már nincsen szükségem rájuk. Egy dolog hiányzik néha. A metamorf mágiám. Érzem magamban. Minden sejtem bizsereg, hogy átalakulhasson néha, de az önuralmamra mindig is büszke voltam, így mióta bekerültem az intézetbe, egy millimétert sem módosítottam magamon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

Borlai uraság
ugri füles délután

Nem az a haragos fajta, ezt pedig mi sem bizonyítja jobban annál, mint mosolya, mely nem csak arcát, hanem egész lényét körül lengi. Soha nem volt híve annak, hogy apróságok végett bosszús legyen. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne lenne olyan dolog, mely végett a piros szörny nem keríti hatalmába, de az nem itt és nem most fog bekövetkezni, ebben mindenki biztos lehet.
– Lehetséges –kuncog fel halkan, majd az asztalon lévő rongyért nyúl, hogy még mielőtt megragadná a másik mancsát, kissé letisztítsa sajátját.
– Hát ez így eléggé nehéz lesz – néz körbe a jelenlévőkön. Hirtelen azt se tudja, hogy a testneveléshez és a repüléshez mi áll egyáltalán közel. Talán a tánc lesz az, ami a mozgás végett szóba jöhet, így hát  tekintetével kutatni kezd Tánya után. De nem látja sehol sem.
– Az igazság az, hogy én se vagyok egy vénkutya itt, sőt ami azt illeti, inkább hajazok egy újszülöttre, szóóóval..lehet nem én leszek a legmegfelelőbb ember, aki útba tud igazítani a mentorod irányába – vakarja meg kissé zavartan a tarkóját, s tovább kutat szemeivel, hátha mégiscsak lesz valaki a közelben, aki kisegíti a másikat. – Te.. Lehet nekem is van valami mentorom? –néz a másikra döbbenten, mikor felismeri a helyzetet. Ha így van, akkor neki biztosan elfelejtettek szólni erről az apróságról. Mondjuk eszébe sem jutott, hogy valakinek bizonyítania kelljen még itt is. Elég volt neki a gyakorlatokon.
– Rajz és technika – húzza ki magát büszkén. – Legálisan lehetek gyerek – néz az asztalnál ülőkre, s még éppen időben sikerül megakadályoznia, hogy kedvenc unokahúga kiöntse a vizes bödönt.   – És áldom azt, hogy varázslók vagyunk, mert néha olyan kosz kerekedik egy-egy alkotó tevékenység után, hogy szerintem évekig elmenne a kedvem a tanítástól, ha nekem kéne feltakarítani – vagy Rozál néni utálná és átkozná meg örökre, amelyre egyelőre még nem vágyik.
– Pedig még nem is láttad mennyire élvezettel bánik a seprűvel és a portörlővel – mert van, amit saját kezével takarít, s ezzel hamar belopta magát a szőkeség szívébe. Zorka erőszeretettel muglisodik le néha, de vannak azok a napok, amikor mindenkinek hálát ad azért, hogy létezik a varázslat.
– Szerintem egy jó nyuszi torna biztosan minden gyermeket megmozgatna. Akár zenére is – még lehet, hogy ő is beállna, bár az senkinek sem válna javára, amilyen béna a sportok terén. – Nézd, ott van egy színpad szerű emelvény, szerintem, ha ott magadhoz ragadod a szót, biztosan lesz közönséged és utánzó kis makijaid – mutat tőlük balra, ahol valóban ott egy kisebb pódium. –Bár, ha mondjuk sorversenyeztetnél, akkor inkább a másik irányba menj. Ott van egy nagyobb füves terület – jobbra fordul. Néhány asztal van arra, egyiken ételek és italok, másiknál arcfestés és lufihajtogatás. Tényleg minden van itt, mint egy jó búcsúban, Zorka kifejezetten éli ezt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Furcsa érzések kerítik hatalmába hirtelen. Nem is nagyon tudja hová tenni a dolgot, és össze is zavarják újra. Viszont a nő száján kicsúszó válasz arra sarkallja, hogy összevonja szemöldökeit. Viccnek is felfoghatná, mert leginkább annak hangzik, de kiérzi belőle a komolyságot. Az pedig baj.
- Miféle jelentésről beszél, Vé? - kérdezi meg óvatosan, fürkészve a nő arcát, ahogyan letelepszik a szökőkút szélére. Ez a nő elég furcsa. Talán ezért vonzotta valami különlegesen afelé, hogy megszólítsa, akaratlanul is. Érdeklődve, tovább fürkészve biccenti félre a fejét, ahogyan folytatja a másik. "Biztosan tudja." Honnan kéne? Mit gondol, ki ő?
Egy ideig nem szól egy szót sem, csak hagyja a levegőben elúszni a kérdéseket, és a kijelentéseket, vár, türelmesen hallgat, figyel, aztán szólal csak meg, csöndesen. Csak gyűrné már le ezt a furcsa érzést magában valahogy. Meg kellene innia a bájitalát.
- Gyakran gondolja azt, hogy megfigyelik, Vé? - kérdezi óvatosan. Vár egy kicsit a válaszra, vagy a csöndre, aztán folytatja, a közelében letelepedő nő felé billentve fejét.
- Van ennek valami oka? Bár megértem, ha nem szeretne beszélni erről egy idegennel.
Próbál minél nyugodtabban beszélni és kideríteni a nő furcsaságait. Mert láthatóan vannak. Ez valahogy egyébként mindig különösen megnyugtató érzés is. Nem csak ő a furcsa. Viszont bajt is jelezhet. Mások számára is, de különösen az adott személynek. Paranoiásnak tűnik, amennyire hirtelen ki tudja következtetni az érzelmeiből, a reakcióiból és azokból, amikről beszél. A paranoia pedig roppant mód egészségtelen dolog.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

Véletlenek ide vagy oda, nem számít. Valahogy jó, hogy már nem felszolgál, egy forró levessel kevésbé lenne hitelesebb a szabadkozása, mindegy épp kire borulna. Bár tény és való, néha elgondolkodott, mi lett volna, ha abban marad, túl jól érzi magát a katedrán. Már csak nagyon ritkán ugrik be, ha tényleg szükség van rá, többnyire rendezvényeken és ez elég is. A tanulás mellett – az ideális időszakban – sem volt egyszerű pihenőidőt találni, az azonban már a múlt, az egyetem pedig szerencsére továbbra is hagyja levelezőin okulni, utolsó éve pedig egyelőre még nem szorongatja a diploma rémképével. Az, hogy utána mi lesz, fogalma sincs. Van egy adag tájékoztatója, hogy ha nagyon akarna valamit, tudjon választani. És akkor tényleg örökké fog tanítani.
- Micsoda önzetlenség – gyors pillantás lefelé, hogy mind a két fűző jól áll-e, bár az egyik masni kacskább, igazából nem szokta bekötni, csak lazán betűri a lába mellé, pont ebből mászott ki. Megszokta, hogy minden lazán áll a lábán, mert többnyire, mikor épp fáj, nemigen van ereje kötögetni, örül, ha megmarad és járni képes, ez pedig mindennapjaiban is visszaköszön. Lezser, ami épp kényelmes. Most se öltözte magát túl, az örök farmer és póló, mert távol álljon tőle, hogy kockás vagy bármely inget húzzon magára. Egy egyszerű pulóver, vagy póló, a feliratosakat akkor nem ide veszi fel.
- Hát vagy úgy! Új kolléga – világosodik meg, hogy mit keres itt a srác, vagyis nem keres, most mondta. Az első napok érdekesek, emlékszik a sajátjára, amikor betoji alakként ment körbe és vette fel a munkát, most már annál jobban megy neki. Persze, ebben is volt egy kicsi, sötét időszak, viszont arra, talán direkt, de senki sem emlékezteti. – És mit fogsz dolgozni? – mert lehet tanár, valami felügyelő, de akár portás is, semmi sincs kizárva. A kinyújtott kézre pillant, majd elfogadva megrázza azt. – Helvey Belián – egy utolsó mozdulat, aztán elengedi, hóna alatt a cuccos, ahogy visszaveszi azt a kezébe, mielőtt végképp szétszórja a padlón.
- No és, mindent tudsz merre, vagy ha már épp lyukasórám van, esetleg megmutassak valamit? Nem tesz semmit – ismétli meg a másik szavait, meg addig se egyedül ücsörög az udvaron vagy ácsorog az utcán, ahol már bagózhat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

– Bogolyfalva vasútállomás! – hallom az idősödő vasutas reszelős hangját, amint elérjük a várost. Mintha most lennék itt először csodálkozom rá, hogy mennyien is vannak itt. De Őt, akit szeretnék még nem látom. Gyermekin húzom el balra, majd jobbra szájamat, és figyelmesen végig mérem a várakozó tömeget. De még mindig semmi. Írtam reggel Beliánnak, hogyha esetleg Bogolyfalván tartózkodik, akkor jöttömre kelet felől számítson, és borzasztóan remélem, hogy valóban meg is fog jelenni. A felépülése alatt végig mellette voltam, aztán jöttek a dolgozatok, beadandók, vizsgák… aztán apám és a családi kötelesség, ami miatt oly’ hirtelen kellett távoznom innen. Utána pedig már nem volt pofám – hetekkel később – irkálni az itt felejtett barátoknak, hogy „ne haragudj, hogy csak úgy leléptem”. Nehéz időszak volt ez. Mindenkinek. Ám mások életébe nem láttam Angliából, ahogyan ők sem kísérhették figyelemmel a Bánffy család összeomlását. Csúnya biznisz a fekete biznisz, és ha egyszer belekerülsz, akkor onnan nagyon nehéz kimászni. Ezért is bujkál most apám valahol – remélhetőleg nagyon messze. Vagy éppen nagyon közül. Ki tudja, hogy melyik lenne a legjobb megoldás… a rosszul sikerült üzlet miatt engem és anyámat is figyelték, ezért sem jöhettem vissza a városba és az iskolába. Mert nem csak a rend éber őrei figyeltek bennünket. De nem ám. Akikkel a nem kedvező biznisz köttetett. Akik hoppon maradtak apám marhaságai miatt. Ők mind a nyomunkban voltak. De mostanra úgy néz ki, hogy vége és senkit nem fogok veszélybe sodorni. Ezen gondolatokkal szedem össze a cókmókjaimat, és kecses lépteimmel sétálok a vagon ajtajáig, hogy onnan bátortalanul lehuppanva nézzek szét a tömegben. Vörös hajkoronám sörényként lebeg a szélben, ahogyan ide-oda kapom fejemet; Beliánt keresve. Egy idő után karjaimat megadottan engedem magam mellé, hogy szomorkásan vegyem tudomásul, amire számíthattam volna; nem jön el.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

- Ugye, már-már túlzásokba esek – kontrázok azonnal némi finom éllel hangomban. Szeretem a szarkazmust, az iróniát és a gúnyt, előszeretettel alkalmazom saját magamon. Elvégre ki más érdemelné meg, ha én nem? Most mondanám, hogy ez csak kitüntetetteknek jár, de akkor mindenkit fel kéne magasztalnom, az meg faszság lenne. Nem vagyok ilyen rajongó típus, aki mindenkit maga elé helyez.
Tekintetem párhuzamosan halad az övével, ahogy megpillantom a csálé masnit széles vigyorra húzom szám. Én sem tudtam megtanulni soka szép masnit kötni, pláne nem egyformát, ezért hagyjuk is, hogy hogy néznek ki. Ha nem lenne cinkes még ilyen idős korban is tépőzáras cipőt hordani tuti le sem rohadna a lábamról. De így maradnak a különböző, csúnya masnik a cipőfűzőimen.
Bólogatok egy sort a megvilágosodásra, hogy úgy valahogy, én lennék az új fiú. Nem tudom, tudja-e valaki a főnökségen kívül, hogy jövök. Mármint persze, akikhez be voltam osztva eddig ők olyan természetesnek vették a jelenlétem, mintha mindig ott lettem volna, de Belián kifejezetten meglepettnek látszik. Vagy nem tudom, lehet igazából csak nem ismerem elég jól az embereket. Pedig alapvetően úgy gondolom, hogy egész jó vagyok az érzelmek felismerésében, elvégre van három húgom, akik nem feltétlen hajlandóak mindig egyenesen, szavakkal megmondani mi bajuk, de azt persze elvárják, hogy vigasztaljam meg őket és oldjam meg a problémáikat. Annyira jó legnagyobbnak lenni. Ja nem.
- Mikor mit. Önkéntes vagyok, multifunkciós, szóval ahol épp kellek oda pakolnak majd. – Nagyon élem hogy lesz lehetőségem az előkészítő legnagyobb részével megismerkedni. Így legalább talán el tudom dönteni, hogy pontosan kikkel szeretnék foglalkozni, mert egyelőre még fogalmam sincsen. Néha olyan döntésképtelen vagyok. – Jó nyolc-tíz évet töltöttem itt, szóval ha azóta nem alakították át teljesen… - a mondat befejezése helyett inkább kitör belőlem egy halk nevetés, érti ő pontosan hogy mit akarok mondani. Minden szegletét ismerem, talán jobban is mint ő.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Az élet tele van véletlennel, olyan eseményekkel, amelyek láncolatot indítanak, vagy csak újabb szemet fűznek a korábbiba. Életének egy pont, egy mondat vetett majdnem véget, a dráma kifejezés talán kevésbé drasztikus, hiszen a sötét szobában majdnem sikerült menetelnie felé. Végül, segítséggel, de kisétált onnan, egyben és mégis összetörve. Észrevette korábban is, aztán végképp, hogy más is eltűnt az életéből. Eleinte valami fiúra gyanakodott, aki végül magába bolondította és minden idejét kitölti, reménykedett a tanulásban, aztán realizálta, hogy ő sincs a közelében. Hogy a véletlen vagy a sors akarta így, nem tudja, de talán, sérült lelke nem vette jó néven. Mindenkire szüksége lett volna, aki felé akár halovány szeretetet is érez, aztán senkire sem, mert fogta magát és lelépett. Hosszú hetek után, üres fejjel tért vissza, még üresebb lélekkel.
Aztán, a mai nap pittyent a telefonja. A sorokat olvasva lepődött meg, fogta el egyfajta furcsa, megmagyarázhatatlan érzés. Harag? Nem, ahogy azt más iránt sem képes, úgy Nelli iránt sem. Talán csalódás, hiány? Nem tudja megmondani. És nem tudott válaszolni sem, mintha lefagyott volna. Kereken kettő másodpercig gondolt arra, hogy el sem megy, mire azonban megvitatta magával, már készülődött. Szeretné látni, szeretne esélyt adni neki, hogy elmondja, ha akarja vagy csak lássa. Talán ez is fájni fog, mint legutóbbi viszontlátása, azonban, már nem tudnak nagyobb sebet ejteni rajta. Nincs min.
Valahol aggódik, hogy nem ő, hanem Nelli fog csalódni. Akit ismer, az a Belián csak havonta tört össze, de mindig vidám volt, csillogó tekintettel. Aki most igazítja meg magán a felsőt, fakóbb tekintetű, még ha vidámsága meg is van, más. Minden más. Vegyes érzelmekkel teli indul, kicsit késve, de elindul. Hogy mi lesz belőle, nem tudja, elengedi. Legyen úgy, mint eddig, minden nap; csak halad előre és nem aggódik a holnapon.
Sóhajtva nyomja el a cigarettát, ahogy az állomáshoz ér, a vonat már beért, az utasok hömpölyögnek a falu felé, pontosabban annak is a vége. Késett, de ez nem jelent még semmit sem, beljebb indul hát, kényelmes léptekkel, furán zakatoló szívvel. Nem tudja, mit gondoljon, érezzen. Lehet a harag sok, a szomorúsás felesleges, az öröm túl harsány. Nem tudja, ideje sincs tudni,mert kiszúrja. Alakja nem vész el a tömegben, vörös tincseivel játszik a szél. Háttal áll neki, így pár lépéssel tudja le a távot és nagy levegőt véve áll meg mögötte.
- Szia, Nelli – se nem halk, se nem hangos, de tudja, minden egyes hangocska eléri. - Talán vársz valakit? - áll végül előtte - amint felé fordul - zsebre tett kezekkel, féloldalas mosollyal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Telefonomat veszem vékonyka ujjaim közé, hogy megnézzem egyáltalán visszaírt-e. De sajnos nem találok semmilyen nemű üzenetet. A naptól elvakulva szűkítem össze szürke szemeimet, miközben szeplős, fehérszín arcomat az ég felé emelem, kezemben a telefonnal, mintha térerőt szeretnék keresni. Elvégre azt mondták nekem, hogy ez is befolyásolhatja ezeknek a texteknek a fogadását. Merlinre! De jó lenne, ha én is annyira értenék a mugli dolgokhoz, mint már jónéhányan. Azonban sajnálatos módon túlságosan varázsszülött vagyok, és akármennyire is törnek be a varázsvilág életébe a felrúnázott varázstalan tárgyak; én még mindig nem tudom, hogy mi, hogyan működik. A mobilt is Belivel vásároltuk, és ő tanítgatott meg az alapokra, de ez olyan, mintha a 80 éves nagymama kezébe adnád a készüléket. Vagy talán még ő is könnyedebben kezelné a témát. Ajkaimat nude rózsaszínre festettem, így most nem a szokásos vöröslő szín húzom ide-oda arcomon, miközben leeresztem kezeimet és csalódottan szusszanok egyet. Egyébként is… mit mondanék neki? Hogy sajnálom? Hogy nem érdemelte meg, hogy ilyen hirtelen eltűnjek? Hogy ilyen rövid idő alatt többet jelent, mint bárki, akit eddig életemben megismertem? Nemt’om. Tényleg nemt’om.
Mélyet szívok a levegőből, és ezzel macskaösztöneim is a felszínre kerülnek. A hang előtt néhány tizedmásodperccel azonosítom az illatot, így gyorsan pördülök meg tengelyem körül. Szívem zakatolni kezd, tenyerem izzadni és akármennyire szégyellem magam, most mégis a tiszta öröm mosolya terül szét eddig kétségbeesett ábrázatomon. Kézbőröndömet kiejtem kezemből, és oldaltáskám is kígyómód tekeredik testem köré, ahogyan elkap az érzés és Beli nyaka köré fonom karjaimat. Picit pipiskedve tartom ezt a pozíciót, s közben arcomat is vállgödrébe fúrom. Aztán beüt az érzés, hogy valamiért ezt most nem szabad. Mármint… ezt sem tudom. Lassan engedem el. Ahogyan kuncogásom is már távolban megy valaki más agyára. Fülem mögé helyezek egy szélfútta tincset, és teszek hátra egy lépést. Ajkaimat összeszorítva tekintek fel régen látott barátomra, miközben látványosan emelkedik fel-le mellkasom.
– Szia – mondom gyengéden. – Benned reménykedtem – teszem hozzá egy amolyan „de idióta vagyok” kuncogással, és a közeli újságosbódéra tekintek. Onnan lassan emelem vissza szürkéimet Beliánra. – Nem hittem, hogy eljössz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Sok mindent történt és sok az, amit nem tud a lányról. Egy idő után nem írt többet, nyilván nem mobilozott Nelli, hanem tette, amit kellett, amiről nem tudott. Mert olykor az információ hiánya nem épp a legmegfelelőbb megfejtéseket szüli. Nem akar a saját, negatív fantáziája miatt olyat tenni, amit később nagyon de nagyon bánna. Ahogy mindenki más, neki is meg szeretné adni az esélyt, hogy elmondja, amit szeretne, akkor is, ha az nem lesz kellemes. Kellemes. A lány látványa igen, de fordítva nem hiszi, hogy ilyesmire számít, mert ha valaki, ő biztosan látni fog minden apró változást. Talán ettől is tart, meg a saját reakcióitól, amelyek mostanság szeszélyesek. Mindene az. Igyekezett mindent lezárni magában, elengedni, de ami maradt, a hiányos, lyukacsos valami, az egészen más, másképp néz a világra. És tart, hogy ezt a valamit már nem lesz olyan nagy kedve megismerni, vagy éppen úgy, ahogy eddig, szeretni. Nem tudja, mégis végül dönt és megy, neki már lassan mindegy, mi lesz vele. Tanít, ott más, teljesen kikapcsol és azt adja át, ami a fejének jobbik szegletében pihen, a többi viszont, ami akkor mászik elő, amikor elhagyja az iskolát, bármelyiket, még neki is ki kell ismernie. Nem hiszi, hogy ehhez segítség kell, kezelés, mert nem ártalmas – vagyis, nem látja annak. De erről, nem ő dönt.
A pillanatról sem, ahogy végül megáll a közelében. Szinte tökéletesen pontos időben fordul felé, amikor szól, felé, senki másnak. Egy pillanat múlva éri pihesúlyát a nyakában, nyúl ki óvatosan és tartja meg, öleli át, semmit sem szólva. Aprót sóhajt, mind a ketten úgy tűnik, tartanak valami láthatatlan lépést egymás között, mintha muszáj lenne. Nelli is más, úgy érzi, valami ott is történt, amely miatt nem olyan, mint az utolsó találkákkor. Kicsit nehéz ez, nem nehezebb viszont, mint saját magával szembenézni. Aprót simít hátán, ahogy elengedi végül, karjai visszaesnek maga mellé és követi tekintetével, ahogy ellép. Jeges fuvallat ez, pontosan ugyan úgy érzi magát, mint akkor, amikor összetört. És ez nem jó. Nem akarja. De talán nem…
- Mire visszaírtam volna, technikailag elindultam, szóval… bocsi, kicsit lyukacsos a memóriám – mutogat a telefon felé, amúgy is még volt ma órája, dolga, mire észrevette. Kicsit sután érzi magát, ahogy ácsorog egy helyben. Pedig talán ismét meg kellene ölelnie, erőt húzni abból, hogy valaki megteszi ezt vele, mert mélyen még mindig reménykedik abban, hogy neki valaha ismét boldogsága lesz. De még sem moccan.
- Miért ne jöttem volna el? Én csak… - de elgondolkodott rajta, egy villanásnyi ideig. Leküzdi az utálatot saját maga ellen, újabb mosolyt húz ajkaira. – Jó látni téged. Hiányoltalak – és ez a szó nem is adja vissza, mennyire szüksége lett volna rá. De nem róhatja meg, nem büntetheti azért, mert ő sérült. Nyel egy nagyot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

Felnevet halkan a megjegyzésére. Túlzások. Na itt arról nemigen van szó, sőt mi több, igazából semmiről sem. Tipikus olyan eset, amelye túllépve az ember már megy is tovább és holnapra már nem is emlékszik. Apróságok, de legközelebb már nem tudatlanul áll és néz a másikra, hogy mi van vele, ki a fene az. A legtöbb esetben nem is figyelnek tovább, mostanság ő sem, mintha csak hagyná, hogy az emberek ki- és besétáljanak az életébe, akár nyomot is hagyjanak. Mintha a fene nagy ragaszkodását is kikergette volna magából, nem engedné, hogy kialakuljon. Mert könnyebb, könnyebb az, hogy elenged eleve mindent, mintsem végignézi, sokadjára, hogy eltűnnek, elmennek. Nem hiszi, hogy ez a srác hasonlót megélne, nem szentimentális és nem is akar akaszkodni. Csak él, napról napra.
- Ohh, hogy mindenes – az önkéntességről hallott már, elsőnek az jutott eszébe, amikor kiszúrta, hogy itt létezik ilyen intézmény. Aztán kapóra jött, hogy az egyetem gyakorlathoz köti a diplomáját a jövőben, így aztán szintet lépett és még a korábbi vezetéshez csattogott be, hogy ő akkor jönne, legyenek szívesek engedni is. Nem lenne gond, ha nem kellene mindig azzal kezdenie, hogy ő vérfarkas, de úgy néz ki, ez a városka olyan mértékben toleráns, mint sehol máshol. Hallott rémtörténeteket kint, hogy mennyire nincs elfogadva, kit honnan rúgtak ki, miután pár teliholdat valahogy kibekkelt betegszabadsággal, mire leesett nekik. Lenne vajon máshol ennyi esélye? – Azért azt szögezd le nekik, hogy a csöpögő csapot ne rád sózzák. De akkor… üdv a fedélzeten! – mert így belát majd elég sok dolgot, a segítő kéz pedig mindig elkél, főleg, ha a hivatalosak ilyen két-ballábas akárkik, mint ő maga. Persze, a kicsit között sem esik, kel, szerencsére az asztal mögött ülni kell, a táblát meg rég feléri. Ebben lassabb csak, nem koppint és ott a szöveg, szóval, sokszor szünetben írja fel a lényegi rész első felét, hogy ne örökké a hátát nézzék és unjanak bele.
- Hát akkor én hasztalan vagyok itt már. Nem tudom, hogy nézett ki előtte, csak tavaly kezdtem el itt dolgozni. No mindegy, legalább megpróbáltam segíteni – bólogat, hogy ez is valami, több, mint a semmi. – Nem is tartalak fel, pontosabban ütlek el még egyszer ma már, becsszó – nevet most ő, majd odébb lép, hogy ha úgy adódik, hogy a másik megy, tényleg megtehesse. Neki már csak a naplóval van dolga egyelőre és pihen egyet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Bárki mondaná, hogy ő tényleg most ilyesmit cselekszik, hogy segít és azt jó szándékból teszi, kiröhögi. Benne nincs jó szándék, inkább megkíméli magát a további tekintettől, amit az előbb a srác tolt le neki. Vagy mégis van benne segítő él, mert a bálra se mondott nekem, ment és tette. Lehetséges talán, hogy Kimoriah egy hangyányit mégis csak jó hatással van rá és előtérbe kerül néha az, hogy ugyan olyan ember, mint a többi? Meglepné a válasz, ha keresné, de nem teszi. Ő is ember, neki is egy gödörben lesz vége egyszer, sok méter mélyen, addig meg annak hiszi magát, aminek akarja. Pont elég. És az is, hogy akkor, egye fene, el nem mondja neki, de amolyan felebaráti dolog miatt segít neki. Bár, nem biztos, hogy ő és az művészete az illúzióban gyereknek való, de megpróbálja visszafogni magát.
- Azt én is, de merész vagyok mégis. Nem tudsz még úgy ártani nekik amúgy se, amitől megkattannak – illúzióval nem, az, hogy a személyiségével igen, az már az ő dolguk. Leül mellé, helyet is hagy neki, persze, nem úgy húzódik el tőle, mintha leprás lenne – bár tény, ha valaki aki ismeri, látná, hogy kölyökkel lóg, letagadja -, helyet hagy neki mindenre, meg közben figyel is. Tényleg figyel. Aprót hümment a szavaira.
- Más az, ha valaki érti is, mit csinálsz, értem – főleg, ha az meg is tudja mutatni, hogy mit és hogyan kell. A másik ugyanilyen kölyköt nem látja, elég neki belőle egy is, ez igaz, többről meg nem tud. Vagyis ott van az a francia csaj, de ő nem tanonc, mintha ezt említette volna, főleg, hogy másban is utazik. Kevesen vannak erre, akiket ismer és tudja, hogy képesek rá. Erre inkább más a divat, vonzza a kutyaféléket és az elemi mágusokat. Fura hely. – Pöpi? Mi a fene az, hogy pöpi? – pozitívot jelenthet talán, de ha megvernék se érti ezt. Oké, már a magyar is változik, ő meg menten öregnek érzi magát, hogy lassan szótár kell neki egy sráchoz. Komolyan. Inkább elengedi és inkább hagyja, magyarázza csak el, merre és hogyan jár. Aprókat bólogat, nagyjából be is lövi, mi és merre. Nem konzultált a bál óta a testvérpárossal, akik oktatnak, de biztos nem veszik le a fejét, ha civilként segít itt most. Érdemrendet nem vár és azt se, hogy ezek után rendszeresen járkáljanak hozzá.
- Ahha, értelek – bólint egy nagyot, hiszen azt is érti, hogy jobb akar lenni. Ez ismerős, őt is ez hajtott előre. Mindenkinél jobb. A karkötőre pillant és elvigyorodik. – Csak nem zavar? Pedig ez jobban néz ki, mint amit anno én kaptam. Meggyaláztam, mikor végül lekerült rólam – na nem úgy, hanem inkább égett, mint elrakta volna emlékbe. De a nosztalgia helyett csapja össze a tenyereit végül.
- Oké, hát azon vagyunk, hogy segítsek. Tiszta rendes tőlem, becsüld meg. Ja és a többieknek nem, nem vagyok jótékonysági állomás – szögezi le. Hogy neki segít-e máskor? Jó kérdés. – De előbb, mutasd be, mennyire megtörhető és mennyire megy. Ne fogd vissza magad – ad neki szabad kezet, hogy akkor bármit, még amit az iskolában nem is meg. Ha tud neki újat mutatni vagy ami meglepi, akkor már megérte. De nem reménykedik ilyenben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Vállamat vonom meg. Lehet nem tudok ártani nekik olyan szinten, mint ahogy ők azt hiszik, de akkor sem tartom okénak, hogy random embereket illuzionálgassak, pedig amúgy tök poén - nem csináltam gyakran, és csak kisebb poénokat eresztettem el -, de így meg nem lépek feljebb. Ráadásul a gondolattól, hogy valóban megszabadulhatok a karkötőtől csak még inkább felpörgök, szóval ha Ruben bá-, khm, szóval ha Ruben itt akarna hagyni, akkor sem engedném el olyan könnyen, mert elég volt már a karkötőből. Noncsi bácsiék tudják, hogy kell lekötni egy Mórocz figyelmét egy tanévre, nem is volt velünk semmi baj. Taktikus.
- Há’ pöpi - ismétlem el, miközben megvonom a vállam lezseren. - Pöpec, tudod. Király - billegtetem fejemet kicsit, lehunyt szemekkel magyaráznék tovább, ahogy felemelem mutatóujjamat is, hogy telecsapjam az étert szinonima szavakkal, de semmi más nem jut az eszembe, úgyhogy hoppon vagyok. Leengedem az ujjamat, vigyorogva fordulok Ruben felé és magyarázom el neki a helyzetemet, amire a legnagyobb egyetértéssel megspékelt bólintást kapom. Már most szanaszét adom, hogy Rubennel gyakorolhatok, és komolyan segít benne. Merlinre, Móric el sem fogja hinni, ha elmesélem neki, hogy sikerült befűznöm.
- Dehogynem zavar. Tiszta izé… - milyen értelmes mondat. - Kis rávezetéssel ugyan, de szerintem arra is rájöttem, hogy szedhetném le, szóval csak még jobban kellene az erősítés az illúziók között - bólogatok magabiztosan, majd állok meg a mozdulatban és röhögök fel hangosan Ruben szavain. - Ez elég perverz - szögezem le tovább röhögve, majd fagy belém a minden is, ahogy összecsapja tenyerét. Ember, nem szabad elfelejtenem, hogy ő ugyanúgy creepy még mindig. Hevesen bólogatok, csillogó kékjeimet le sem veszem róla, ahogy közli, becsüljem meg. Ó, de még mennyire! Elképzelni sem tudja mennyire, de mennyire meg van becsülve, és ez most nem szarkazmus, hanem tényleg.
Torkomat köszörülöm meg, ahogy előre fordulok. Lehunyom szemeimet, magam elé képzelem a kolibrit, minden kis részletével együtt, ahogy mindig megálmodom, végül szárnyának hangjával igyekszem kiegészíteni a képet, hogy utolsó lépésként terjesszem ki és lássa meg Ruben is, ahogy a kolibri előttünk repked ide-oda. Gyorsan teszi, míg szárnyainak gyors mozgása által generált hangja jut el a fülünkbe. Alsó ajkamat beszívom a nagy koncentrálásban, a madár kitartóan repked, meg-megállva nézelődik, majd reppen tovább pár métert. Kékjeimet kinyitom, Rubenre emelem azokat kíváncsian, hogy mégis mi a véleménye, amikor a tér végén felhangzó gyermek nevetésre terelődik a figyelmem és az illúzió eltűnik. - Ne már, bakkerka! Pedig most… aj! - szusszanok durcásan, majd térdelek könyökömre, hogy tenyerembe támasszam arcomat és bámuljak előre. - Ennyi. Túl könnyen törik és még nem jöttem rá a módjára, hogy tudnám jobban kitartani. Csak azt ne mondd, hogy reménytelen vagyok, mert akkor befejeztem - morgok bajszom alatt sokkal ingerültebb hangon, mint eddig bármikor.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Kérdésére riadtan pillantok oldalra, de a fejem egyenesben marad. Olyan biztos voltam benne, hogy az ELME küldte, hogy eszembe sem jutott, hogy esteleg tévedek. Lehetséges, hogy nem pszichológus, akinek az ellenőrzésem a feladata. De akkor kicsoda és miért beszélt ilyen furcsán? Nem értem.  Remélem nem veszi észre. Most mit tegyek? - Bocsánat, azt hittem miattam jött, hogy beszámolót készítsen...Tudja, munka meg ilyenek... - szólalok meg végül és érzem, hogy arcomon kiül zavarodottságom. Nagyon kellemetlen helyzet lett hirtelen ebből a véletlen(?) találkozásból, és csak azért nem kezdek fészkelődni, mert ledöbbenek azon, amiket ezután kérdez tőlem a férfi. Bolondnak néz? Bolondnak néz! Merlinre...tényleg bolondnak néz. Esik le mondatainak jelentéstartalma, amitől még jobban kétségbeesem. Mi a helyes válasz? Mit kellene mondanom? Nem tűnődhetek sokáig, mert az is furának tűnne. Valljuk be ez az egész beszélgetés annak tűnik, az elő pillanattól. - Sokáig kellett attól tartanom, hogy kutatnak utánam - kezdem puhatolózva és próbálok a lehető legnyugodtabb hangon beszélni. Halvány lila fogalmam sincs, hogy ki is itt mellettem ez a bizonyos Zé nevű alak és gyanakvásom irányába egyre erősödni kezd. Lehet nem kellett volna idejekorán kiszanálnom a bosszúálló Károly pribék tippemet? Akkor viszont még nagyobb slamasztikában vagyok, mintha az ELME dolgozója lenne. - Valóban nem szívesen csevegek az életemről idegenekkel. Jól gondolja, de magán múlik, hogy ez megváltozzon - állok fel mellőle, majd pár lépéssel szembe helyezkedem, karnyújtáson túlra, biztos ami biztos - Kicsoda maga és mit keres itt igazából? - szegezem neki a kérdést - Mivel foglalkozik valójában? - folytatom a faggatózást és kékjeimet egyenesen arcára függesztem - A városban szinte mindenki tudja ki vagyok, de maga nem? Hogyan lehetséges ez egy ilyen kis helyen? - firtatom a dolgot annak tudatában, hogy túlzóak a szavaim. Direkt használom őket így, hogy kibújhasson végre a szög a zsákból. Koránt sem ismer mindenki, sőt azt sem tudja Bogolyfalva apraja-nagyja, hogy én vagyok az a nő, aki közel másfél éve karácsony táján kioltotta férje életét. Elültek már nagyrészt a pletykák és a panzióban is békés az életem. Az efféle helyzetek csak azok, amik képesek megzavarni a nyugalmamat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Egészen megkedvelte a városka hangulatát. Nem tagadja, hogy furcsa ez a nagyváros nyüzsgő pezsgése után, de valahogy, valamiért magával ragadja. Olyan bájos és elragadó a maga egyszerűségével. A gondolattal, hogy végre nem kell elfojtania a mágiáját, elvégre itt a közvetlen környezete mind csupa mágiahasználó. Fenomenális érzés, de tényleg! az iskolával is elég jól megvan, sokkal befogadóbbak és elfogadóbbak, mint a muglik közt. Talán azért, mert annyi különböző nemzetiségű mágustanonc keveredik itt, hogy láttak már ennél furcsábbat is. Persze, vannak akik megütköznek rajta, az öltözékén vagy éppen a szokásain, de kevesebben mernek beszólni. Talán azért, mert megmutatta már az elején hogy ő igenis képes domináns fél lenni és ha kell, akkor nem fél megemelni a hangját, vagy éppen belemenni egy kulturált vitába. Röviden tehát az apján kívül egészen élvezi a helyzetet. Őt nem tudja megszokni, egyszerűen mintha minden porcikája tiltakozna ellene. Tudja, hogy ez nem így van és minden imájában kéri Allahot, hogy segítsen rajtuk. Egyelőre úgy tűnik, vannak fontosabb dolgai is.
Jelenleg is épp otthonról menekül. Jó kifogás, hogy szeretné megismerni a város minden zugát, elvégre ha minden jól megy a következő évekre tartósan berendezkedhet. S ha elmegy otthonról valóban nem csinál mást, csak fel-alá sétál az utcákon, benéz az üzletekbe, elücsörög a játszótéren. Vagy leül beszélgetni olyanokkal, akikről úgy véli, hogy szükségük lehet a segítségére. Persze az a vigasz amit nyújtani képes átmeneti csupán, de mégis, talán néhány percnyi nyugalmat hoz, s már ez is több mint a semmi.
Céltalanná vélt bolyongása hirtelen más irányt vesz, ahogy meglátja a nőt. Érzi, hogy fáradt és feszült és szomorú, hogy szüksége lenne most valakire, akinek a vállán kisírhatja magát. Nem váratja hát sokáig, magabiztos, ruganyos léptekkel közelít hozzá, majd mikor kartávolságon belülre kerül megérinti a vállát.
- Ne haragudjon, de úgy látom szüksége lenne egy kis segítségre – mosolyog rá kedvesen. Egész lényéből éteri nyugalom hiányzik, az ember úgy érzi, hogy ez a kis csitri valóban képes elhozni a hőn áhított megváltást a szenvedés démonaitól.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

Bólogatok, erre azért nem nyitom ki a szám. Vannak azok a helyzetek, mikor érdemes megszólalni, de most erre mit mondhatnék? Harmadjára is, hogy igen, én leszek a mindenes? Vagy hogy ez hozzátartozik az önkéntességhez? Ezeket már úgyis tudja, nem kell hogy ismételgessem itt magam mint valami rossz papagáj. Nem vagyok madár, ne is nézzen senki annak.
-  Megszerelem én, de csak ha valaki természetben fizet érte - vigyorodom el szélesen. Szép bemutatkozás, rögtön egy erős pornós utalással kezdek. Most mondanám, hogy abban bízok, hogy talán nem érti, talán sosem látott még mugli felnőtt filmet, de egészen az esetem, szóval nem. Abban bízom, hogy leesik neki a finom utalás. Így kell elkezdeni, rögtön rá kell startolni a kollégákra, akikről közel sem olyan biztos, hogy ugyanolyan ferde hajlamokkal rendelkeznek mint én. Aztán majd csodálkozom ha kiraknak innen rendbontásért és erkölcsi szennyezésért. Jól van Alekszej, csodás vagy. - Na de amúgy köszi - reagálom le második mondatát is finom biccentéssel kísérve. Kicsit vissza kell vennem, nem szabad hagynom hogy máskor is így elszaladjon velem a ló. Persze, ha itt lennének a kölykök eszembe sem jutna ilyen kétértelmű kijelentéseket tenni. Olyankor valahogy mintha megtanulnék viselkedni, tök érdekes. Szerintem belém van kódolva, vagy valami ilyesmi lehet, mert hogy nem tanultam az biztos. Ennyire nem vagyok én fogékony az új dolgokra szerintem.
- Azért értékelem, persze, és ha nem tudnád hogy hol tudsz úgy rágyújtani, hogy senki ne vegyen észre ha épp nincs kedved kimenni... keress meg és beavatlak a titkokba. - Kinőttem már abból, hogy az ilyen rejtekhelyeket megtartsam magamnak. Felnőttem, mostmár fő az osztozkodás. - Nincs kedved esetleg inni egy kávét a tanáriban? Beavathatnál kikkel kell vigyázni meg milyenek a kollégák. - Nekem nincs jobb dolgom és remélem neki sem. Már ha nem ijesztettem el magamtól végleg a faszságaimmal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Könnyed bemutatkozásban le is tudták a kötelező köröket. Egyikük se tűnt olyan embernek, aki kicsit is tudta értékelni ilyen helyzetekben a mellébeszélést vagy a feszültségoldó pár kérdést, mint a "hogy vagy?" és a "szerinted ma esni fog?". Helyet foglaltak és már mehetett is a meló.
Zalán összefűzte ujjait maga előtt, és kényelmesen az ajkai elé helyezte. Minden egyes szót, amit Bertalan kimondott úgy emésztett meg, mintha gumiszerű rágós mangó lenne, pedig még soha nem ízlelte a gyümölcsöt. Agyában futkorásztak a különböző elméletek, hogy vajon ezekhez a dolgokhoz milyen köze lehet. Esetleg valamihez a segítsége kell? Egy régebbi aktával függ össze, amit ő zárt le? Vagy egy egészen más nyomozás.
Aztán elhangzott végre a kulcsfogalom. Tündérpor. Mintha a téma folyamatosan felette lett volna, mint Damoklész kardja. Testtartása is azonnal megváltozott, feszesebb lett, éberebb, mint amilyen volt.
- Csak nem új információd van? - kérdezte izgatottan, mint ahogy egy kisgyerek tenné. Talán nem volt rendjén, hogy egy ilyen ügy miatt legyen boldog, de nem tehetett róla. Valószínűleg az összes aurornak ilyen furcsán működött az agya, máskülönben nem tudták volna felfogni azt a sok szörnyűséget, amellyel nap mint nap szembesülnek.
- Elég sokat tudok az ügyről, de sajnos még mindig nem eleget - vallotta be, és felcsapva az aktát dőlt előre a székében. - Újabb diákok? - nézett rá a képekre elkerekedett szemekkel. - Mikor történtek ezek? - szórta következő kérdését a férfire.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Már lassan egy órája bent volt a kirendeltségen, még sem érezte úgy, hogy bármi hasznosat tett volna. Ott ücsörgött egy nővel a kihallgatóban, biztosra véve, hogy csak valami félreértés lehet az egész, de mégis muszáj végigmenniük most már az egész procedúrán. Egymással szemben, mind a ketten nyúzottan próbáltam valami beszélgetésfélét imitálni, hol egyikőjük, hol másikójuk jött jobban méregbe. Csak még Nadia temperamentumát három irodával arrébb is hallották, addig Zalán belső forrongását még az őt néző nő se tudta megállapítani.
Egy félmosolyt küldött a nő felé a megjegyzésre. Egy kvibli apával és egy mugli mostohaanyával ő sem mondhatta, hogy sok varázslat volt az otthonukban, mikor felnőtt. Pontosan látta milyen hátrányai vannak a varázslók elittudatának, és tökéletesen egyetértett a nővel. Több telefon kéne. Egy számítógép, belső információs rendszer, de természetesen ők inkább a nehezebb utat választották.
Mielőtt megszólalhatott volna, újabb kopogás szakította fél be őket. Természetesen nem volt rest azonnal bocsánatot kérni, még ha nem is az ő hibájából tartották ott Nadiat. Igazából már az ücsörgés közben kitalálta, hogy mit fog mondani, egyáltalán nem érte váratlanul a feladat.
- Volt egy őrangyala - mosolygott félszegen Zalán. Nem teljesen tudta eldönteni, hogy a hölgy mennyire haragszik rá a történtekért. Azért örült neki, hogy boldog vége lett a dolognak.
- Legjobb tudásom szerint nem jutott ki a hír, egyedül a családhoz és... nos Önhöz - bólintott. - Még egy utolsó megjegyzés erejéig rabolnám az idejét - ráncolta össze a homlokát a férfi, de hát csak nem bírta ki. - Egy ideig talán elkerülném a város idősebb korosztályát. Főleg a hölgyeket. Ha érti mire célzok - vetett jelentőségteljes pillantást Nadiara. - És még egyszer elnézést - indult vissza a tárgyalóba, hogy összeszedje az eszközöket. Fejben már el is kezdte kigondolni a pontos szavakat, amiket majd a tanonc fejéhez fog vágni. Nem lesz kellemes reggele, az biztos.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Megbeszélték, hogy itt találkoznak. Elhozzák lányát és együtt közlik vele valamilyen, lehetőleg kíméletes módon a hírt. Letaglózta hősnőnket a férfi hirtelen halála. Az pedig csak rontott a helyzeten, hogy úgy tudja önkezével vetett véget életének. Értetlenül áll mind a mai napig efölött. Aznap amikor megtudta, tombolt. Ripityára tört mindent a dolgozószobájában, ami csak a keze ügyébe került. Tébolyult őrjöngése végén, kiüresedett lélekkel leroskadva a helyiség embermagas ablakához, csak magát hibáztatta. Most sincs ez másként, de ahelyett, hogy újra és újra hagyná, hogy a hasztalan szenvedés hullámai maguk alá gyűrjék, most másként gyászol. Kibeszélte, s most igyekszik erősnek maradni. Mély barátság volt az övék, s kétségtelenül nagy szerelem, amit míg él nem bánja, hogy megélhetett Vele. Azonban bár a világ sötétebb hely lett nélküle, Elektrának tovább kell lépnie. Vesztesége nagy, de nem ő az egyetlen, akinek szívéből magával vitt a férfi egy darabot. Sokan szerették. A volt felesége, a barátai, a diákjai és Imola. Hogyan mondja el az aprónépnek, hogy Marci többé nem jön el hozzájuk? Vajon miként reagál majd a valós hiányra? Mivel Apját és Bátyját nem ismerte, így haláluk tényét, nemlétüket mondhatni magától értetődőnek tekintette. Azonban Hegét nagyon szerette. Nehéz lesz számára megérteni és elfogadni, hogy nincs többé. - Pokoli nehéz...és nekem is az lesz...- ül görnyedten a padon. Arcát tenyereibe temetve, mélyeket lélegezve azon munkálkodik, hogy felkészüljön, hogy megfelelő szavakat gyűjtsön. Sóhaja szaggatott, bánattól sújtott, s már épp engedne mindezek nyomásának, amikor megérez egy érintés. A pillanat tört részéig - mert még mindig úgy véli tudat alatt, hogy köztük diád szerű kötelék van - azt képzeli a férfi az, ám akkor meghallja a mozdulat megtevőjéhez tartozó hangot. - Miből gondolod? - csúszik ki szép ívű száján riporteri beidegződése okán azonnal egy kérdés. Sötét szemeit könnyek felhőzik, de tekintete éber és tiszta. Látja a kedves mosolyt és valamiért úgy érzi épp jókor érkezett a lány és megjelenésével arra készteti, hogy összeszedettebbé váljon. Viszont talán póker arcát ideje volna visszavennie. Épp elég érzelmet fejeznek ki szemei.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

Vannak témák, amiket még jól ismert közösségben is igencsak rizikós felhozni, mert ki tudja, kit hogyan érint vagy épp mennyire. Ilyen a politika, amely az egyik leingoványosabb talaj, kerüli is mint a tüzet, vagy épp amit a srác bedob. Mert tabu, olyat senki, soha nem látott, hát maximum csak hallott róla, hogy létezik. Pedig mindenki nézett legalább egyszer, ha más miatt nem, hát azért, mert kíváncsi volt, aztán később tagadja. Felesleges. Meg is hökkenhetne, de nincs fából, bármennyire is érdekes szakaszon meg keresztül, a humor az humor, muszáj, mert aztán végképp sivár lenne az élete. Ezért is vigyorodik el, miközben szórakozottan ingatja meg a fejét.
- Ó, bizonyára több jelentkező is akad egy lelkiismeretes szerelőért. Talán még nők is – kacsint egyet, mintha amúgy nem lennének erre női kollegák, vagy olyanok, akik nem lennének ebben benne. Nem tudja, mert nem így néz szét itt, sosem, de na. Csak felvette a fonalat, amit elé gördített a másik. – És ha ez meg is történik, kérlek szólj. Egész jól bánok a csavarhúzóval – toldja hozzá, miért ne, ha neki jó, akkor vegye már ki a részét alapon nyúz még egy réteget le belőle. De most már moderálja magát, nem szokott ő disznó viccekkel élni, annyira, inkább bénák az övéi, mint az, aki mondja. A köszönésre mosolyt ereszt felé, jól letudták a „kötelező” kört. Ez tipikusan olyan, hogy ha majd később egy feljebbvaló teszi azt, hogy úgymond bemutatja őket egymásnak, hogy na itt most ketten dolgoznak, majd jót mosolyognak a másikra, hogy ezen már túl is estek, nagyon is, gond nem lesz.
- Ó, micsoda titkokra derül itt fény! Na ilyennel eddig senki nem lepett meg – tény és való, akkor ezek szerint nem csak neki jutott eszébe, hogy nem akar annyit sétálni, de megtette, mert kötelességtudó és rendes marha. Kicsit most is mocorog a lelkiismerete, ameddig azonban nem a pad és a gyerekek feje fölött csinálja bárki, nincs baj.
- Egy kávéra sosem mondok nemet. Legalább leadom ezt – bök a napló felé, mert még a végén hazaviszi, annyira szorongatja. – Menjünk. Aztán kávé után felőlem meg is mutathatod azt a titkos helyet – indul el közben a tanári felé, ahol a remélt kávé várja őket. – És terveid között szerepel később a valódi tanítás is, vagy maradsz a csöpögő csapoknál? – érdeklődik, menet közben, de nincsenek messze, így hamar az ajtó kilincsét lenyomva lépked be és várja, hogy Aleksz kövesse.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Most, hogy kezd végre kitavaszodni egyre sűrűsödhetnek a délutáni játszótér látogatások. Elvégre a nap már nem megy le olyan korán, így az előkészítőből vehetik is az irányt egyenesen a többi kispajtással együtt a játszóra. Milán is szereti az ilyen alkalmakat, legalább megismerkedik a többi szülővel, szemmel tudja tartani, hogy kikkel barátkozik a fia. Na nem azért, hogy lennének különösebb előítéletei vagy elvárásai, de azért aggódik Flóriért, és ha úgy látná, hogy valamelyik kis barát nem jó hatással van rá biztosan megpróbálná kiemelni a hatása alól. Tipikusa paraapu, hiszen egyszem gyermeke a kisfiú, talán joggal aggódik érte. Főleg azután, ami Fecskával történt. Azóta tudja, hogy a bajra nem lehet felkészülni.
Kézen fogva érkeznek a játékok közé, először Flóri rángatja apja kezét, hogy menjen ő is csúszdázni meg homokozni, de aztán rohan inkább a barátaival. Milán mosolyogva csóválja fejét, tipikus kép. Olyan édes, olyan megható. Mindenesetre ideje keresni egy padot, ahol közel lehet a gyerekhez. Nem akar a nyakába akaszkodni, de annyira pici még, hogy szemmel akarja tartani, tudni akarja, hogy mit csinál, hova megy és miért. A kiszemelt padon egy nő ücsörög egyedül, látásból ismerős, talán itt, talán az előkészítőben találkoztak már, mindenesetre valahonnan egészen bizonyosan emlékszik rá. Lazán zsebre dugott kézzel közelít, arcára kedves mosolyt varázsol, ne tűnjön már fenyegetőnek. – Leülhetek? – érdeklődik kedvesen. Örülne, ha igent mondana, mert innen a legjobb a rálátás, ráadásul ide süt a nap. Az árnyékban kicsit hűvösebb van, ő meg örül hogy végre nem kell nagykabátban járni.  Jobban szereti a tavaszt és a nyarat, mikor az idő szép.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

A már bent ücsörgő lány felé fordulok, hiszen tőlem kérdez, érdeklődik. Jaj, igen. A bukás. Nem örültek neki otthon, vagyis én inkább kimentem a levegőre, ezt meccseljék le ők. Én megmutattam a bizonyítványom, jó lett, nem ettek meg. Lehetett volna jobb is, de erre majd idén gyúrok rá.
- A peronon, azt hiszem. Bár a nővérem hívott, hogy üljek be hozzájuk, de nagyon vihogtak valamin a lányok és inkább kihagytam – jobb lesz így mindenkinek. Nem való az a fülke nekem, csak ideges lennék ott. Az meg sosem jó. – Igen, tudom… - húzom el a számat. Nem sokan végeztek, de az is valami. Nem az egész, mondja a jó optimista. – Majd idén végez. Most túl sok minden volt – ennyi elég is, így is sokkal többet fecsegtem, mint kellene. A csokibékából véve nyammogok rajta egy sort, osztogatom a cukromat, tudtam én, hogy kell a másik fülke. Itt hamar egy mini büfé alakul ki. Mindenki tesz hozzá valamit, ez tök jó.
- Ú, almás pite – csapok is le rá, elvéve már tolom is be, ami a savanyú cukorra nem éppen a legjobb, de elmegy. Így is finom, bólogatok is, hogy isteni. Lepillantva nézek a sűrűn szimatoló Tüskére. – Te ebből nem ehetsz, tudod jól – néha így is csalok, de próbálok odafigyelni, mert nem szeretném, ha baja lenne. Közben megérkezik Betti is, így aztán hamar mondhatjuk azt, hogy ezt a fülkét maximálisan kihasználtuk.
- Hogyne férne. Megyek is – csúsztatom odébb fenekemet az ülésen, így a lánynak is jut hely bőven. Elhelyezkedve végül, tovább nyammogok a süteményen, most már kerül oda meggyes is. Igen, ez annyira tipikus, hogy el se hagyjuk a házat, de egy tonna kaja van a táskákban. Igaza van Borbálának, tényleg azt hiszik. Bár nálam nincs süti, elfogyott, az utolsót reggel ettem meg, értelme nem lett volna kettő szemet elhozni.
- Egy kis rántott hús nincs senkinek? Ha már a desszerttel kezdtük – nevetgélek egy sort, bár tény és való, kezdek eltelni az édességgel, nem bírnék még enni azt is. Kell a hely a vacsorának is, amit akkor eszünk, amikor odaérünk. A fejem rázom, hogy nem láttam az ikreket én sem, nem is hallottam, biztosan ott vannak, ahol a rellonosok zöme ül. A fülke ajtajában egy srác áll meg, de mintha átment volna rajta valami csorda.
- Jézusom. Veled meg ki bánt el? – mondhatni, hogy az élet. Meg lennék jobban rökönyödve, ha nem érezném a bűzt. Nem tudom, hogy a ronda madár vagy a srác az, aki szagos, de… nyelve egyet, most bánom a süteményt, mert menten ki fog jönni belőlem. Fúj.
- Semmitseláttunk – hadarom el, mert addig se kell levegőt venni, de a srác nem várja meg, már megy is tovább. Komolyan. Ekkor fordulok az ablak mellett ülőhöz. – Egy nagyon picit… lehúzod? – már csak azért is, hogy szellőzzön. Biztos trágyagránát. A következő érkező már koránt sem büdös, így aztán, nyugodtabban húzom magam alá a lábaimat, hogy be tudjon jönni, helye akad. Lassan megtelünk.
- Szia! – köszönök felé, őt csak látásból ismerem, sokkal feljebb jár, mint én. – Jó volt amúgy a szünet? Ki merre járt? – fordulok végül mindenki felé, akkor ejtsük meg ezt a kört is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

Szélesen elvigyorodom válaszát hallva. Hála Merlinnek hogy nem egy befásul kolléga a kedves fiatalember. Válaszából azt szűröm le, hogy egy kapura játszunk, ha nem is mindkettőre mint én, de ugyanarra biztosan.
- Talán még nők is? Jól bánsz a csavarhúzóval? Csak nem az előkészítő másik feketebáránya? – érdeklődöm finoman utalgatva, hogy kire, kikre bukik. Ebből már sejtheti, hogy én ugyan nyíltan vállalom azt, hogy nem vagyok épp egyoldalú, vagy unalmas. – De mindenképp szólok ha segítség kell – kacsintok rá, mielőtt elnevetném magam. Komolyan, kezdek kínos lenni, így hogy a nagy pofám nem tudom befogni. De amíg nem látom rajta, hogy zavarba ejtené a téma, vagy amilyen szabadszájúan fecsegek róla, addig nem fogom abbahagyni. Úgy vélem ő az, akivel lehet az ilyenekről beszélni, fiatal is, laza is, nincs ezzel baj.
- Persze, mert kevesen vannak akik tudnak róla. – A tudás bizony generációról generációra száll, de azt hiszem kevesen vannak az itt dolgozók közül, akik idejártak előkészítőbe, tehát nyilván kimaradtak ebből a körforgásból is.  Meg aki tanítani jön biztos nem ragaszkodik annyira az emlékekhez, hogy ilyen helyeket mutogasson a kollégáinak. Így hét érthető, hogy emberünk miért nem hallott még az ilyen rejtett zugoktól.
- Remek! – Na legalább már kávéznom is lesz kivel. Persze egy ilyen helyen a legtöbb kolléga kávézik, ha nem is azért, mert szüksége van rá, akkor azért, mert nem akar kimaradni. Ez a falkaösztön, kevesen tudnak nemet mondani neki. Mert mindenki tartozni akar valahova, és ez képes furcsa dolgokra rávenni az embert. – Szívesen, bár lehet a hely szűk lesz kicsit kettőnknek. – Féloldalas mosolyom elárulhatja valódi szándékom, bár nem kívánok nyíltan kikezdeni vele. Még most. talán később, ha már többször találkoztunk. – Tanárnak tanulok, szóval remélhetőleg nem kell a csöpögő csapokkal foglalkoznom majd. – Persze lehet, ha a szükség úgy hozza, mert lássuk be, megeshet hogy kidobnak otthonról és kell a pénz. De azért amíg lehet nem süllyednék le odáig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Nem tétovázik, ha úgy érzi, hogy segíthet. Ha nem segítene úgy érezné, hogy felesleges és haszontalan, hogy nem becsüli meg azt az áldást, amit ajándékba kapott. Ráadásként olyan bűntudata lenne amivel nem tudna mit kezdeni. Azt, hogy ez a természetével vagy a betegségével jár már igazán nem tudja, de ha édesanyjából indul ki, akkor is ilyen lenne, ha nem lenne különleges. Nagyon büszke a családjára, legalábbis azokra az emberekre, akiket annak tart. Az édesanyját példás embernek tartja, kiváló ember, nagy szívvel és olyan büszkeséggel és kitartással, amivel csak kevesen rendelkeznek. Az apja, pontosabban akit az apjának tekint olyan szeretet tanított neki, amiért nem győz eléggé hálásnak lenni.
- Ha nem lenne egyértelmű ránézésre, nos… megérzem az ilyesmit – közli somolyogva. – Leülhetek? – pillant a pad szabadon maradó felére. Amennyiben igenlő választ kap leül a nő mellé. Reméli, hogy nem hajtják el. Járt már úgy, hogy valaki annyira mélyen volt, hogy nem kért a segítségéből. Hogy elutasított és megtagadott magától minden jót, minden örömet és boldogságot, épp ezért Mirát is úgy lökte el magától, mintha legalább fertőző beteg lenne. De amíg lehet a lány küzd, hogy segíthessen. Érti és érzi, hogy ő mint idegen még nagyobb zavar kelt, mintha közülük való lenne. Hiába a pozitív kisugárzás és a bizalomépítés, az idegenérzés mindennél erősebb. Mert lehet hogy valaki úgy gondolja, hogy nagyon elfogadó és befogadó, de attól ha közvetlen közelébe kerül valaki, aki már első ránézésre is eltér a nagy átlagtól, azt mindenképp megbámulják és kezdetben talán kirekesztőbben is viselkednek vele. Megszokta már, nem bántják a furcsa tekintetek és kéretlen kérdések.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

Ó, ő csak egy béna poént akart elsüti, de ezek szerint nagyon másképp jött át. Így most már mindegy, mert amire úgy gondol, céloz, az is igaz, részben. Csak épp, erre talán kicsit zavarba is jön, hogy ennyire nyitottan kezeli a dolgot és mondja, mármint nem a srác, de aztán eszébe jut, Amerikában sem titkolt semmit. Mindegy neki, mert az élete azon szakaszával nem tervez, csak a pillanatnak él.
- Ebben a mesében, én a farkas vagyok – kezdi sejtelmes mosollyal, ez a vallomás fontosabb része, mert hát, ő nem is számít hivatalosan embernek sem. Bestia, varázslény, ki minek nevezi, a hivatalos leírás főleg. Embernek érzi magát, részben, ezen mostanság nem vitatkozott magával. Örült, ha bírta a fájdalmat, mintha újabban jobban fájna. – De ja, csavarhúzó, fúró, kalapács, ami csak a kezembe akad. Ezermester – vigyorog, mert azok szoktak igazán jók lenni, akik mindenhol bevethetők. Mivel neki mágia se jutott, így a valódi jelentése a jól bánikkal igaz, mert kézzel fúr, farad és szögel mindent. A nőkre meg csak a fejét ingatja szórakozottan. – Erre vegyes a világ, toleráns. Nők, férfiak, ki tudja kik jönnek – hogy ezzel válaszolt-e a kérdésre? Nagyon csavartan talán, maga sem tudja. Talán van még benne abból a srácból, aki szemérmes, aki félénk és aki túl összetört, hogy egy randiappon és szexen kívül akármi mást is akarjon bárkitől. Csak párszor próbálta ki, egyelőre elég is volt. Mindig jól bírta azt, hogy nem csinálja senkivel, a magány meg… most ez van.
- Na, szívesen leszek a jobbik kéz – nevetgél ő is, akkor ezt bőven megbeszélték. Pedig erre nemigen akad ilyen munka, de ki tudja, ki keres majd még. Az biztos, hogy beszélni már tudnak egymással, nem prűdként pillog rá, hogy „úr isten”. Sose volt az, csak a falai mögött kényelmesebb, most is. Ami kívül maradt, az meg…
- Tehát ha jól értem, ez egy titkos kör és annak a tagja leszek. Izgi – toporog egy pillanatig, hogy aztán a tanáriba érve lepakolja azt a fránya naplót a helyére és végül a legszebb géphez lépjen, amit itt csak találni lehet. Már rögtön alkot is.
- Szűk? Mennyire szűk? Tudom, pár kilót felszedtem manapság, de nem olyan vészes – néz le magára, majd csípőből fordul hátra, hogy hátsó felét is megnézze, mennyire nőtt meg. Semennyire, mert azt nem tette hozzá, hogy azt szedte vissza, amit leadott és nem néz ki úgy, mint egy haldokló.
- Áhh! Én most taposom az egyetemen a végét, utolsó év, aztán papírom lesz róla. Mit tanítanál? – közben kész a kávé, így tölt, de nem tudja, hogyan issza a másik, így félre is lép, miután az övébe pakol mindent, ami kell. – Cukor, tej, tejpor, meg egyebek. Ja, kiskanál. Nem tudom mi kell bele, szóvaaal szolgáld ki magad, kérlek – kortyol bele a sajátjába, bár mohó és csak aprót szisszen, hogy forró. Így inkább csak kevegeti.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Jó, most teljesen mindegy, hogy tud-e ártani másoknak vagy sem, a lényeg, neki nemigen, ennyi a lényeg. Annyira bizonyára a srác sem agyalágyult, hogy kockáztassa nem csak a képességtanulást, de úgy a jelenlétét is az iskolában azzal, hogy zoknira rohasztja valaki agyát illúziókkal. Ha a személyisége ilyen, nos, az már más.
- Ó – na most nagyon öregnek érzi magát, ha hazamegy, be fog állni a tükör elé, mint a tipikus hiú majom, és ráncokat fog keresni magán és ősz hajszálakat. Jó, valahol mégsem olyan gond ez, nem csak generációs, de mindenféle szakadék van közöttük, teljesen más körökben mozog, ahol meglett emberek néznének rá ilyen furán, ha ezt a szót használná. Pöpi. – Így már értem. Nehogy szótár kelljen hozzád, te gyerek – csak nem, de nem is olyan komolyan feddi meg, hogy ne jelenjen meg arcán egy vigyor is hozzá. Tovább nem magyarázza a dolgot, nem is kell, így az érdemli dologra, pontosabban a karkötőre pillant. Se szó, se beszéd fogja meg a srác karját és odahúzva magához, ide-oda forgatva tanulmányozza a kényszer-ékszer.
- Izé hát. Korlát. Gondolom ezt a szót se szereted – engedi el, majd visszakönyököl a saját térdeire. – Na, mire jöttél rá, hogyan? – hátha már abba is bele tud szólni, jó-e az út vagy sem. Ha már segítséget kért, ő meg mindenben szeret tökéletes lenni, szóval, ezen semmi sem meglepő. A szemeit forgatja a röhögésre.
- Nem úgy, nem úgy – oké, tinédzser, az ő fejében most csak egy féle dolog szerepel. Mondjuk meg tudja érteni, neki is sokszor jut az eszébe, pedig rég nem tini. Most azonban nem azon van a szó, hogy megvitassák, vannak-e nagymellű mestertanoncok a nagykorú diákok között.
- A színpad a tiéd – még teátrálisan körbe is mutat, hogy szegényes ez, de az övé. Hátradőlve illeszti tekintetét a lassan megjelenő illúzióra. Az apró madár részletes, nem olyan, mint egy gyerekrajz élőben, és az apró suhogás is eljut füléig. Íriszei ide-oda járnak, ahogy követi a kolibri útját, íveit, már-már ki is nyúlna, de nem zavarja meg se szóval, se mozdulattal a srác ténykedését. De amennyire megindult, úgy foszlik szerte az egész. Nem nevet fel, aprót hümment, ahogy végül előrébb dől.
- Nem vagy reménytelen – és tessék, ő most lelket öntött valakibe, akitől amúgy tudna simán a falra mászni. – A mód egyszerű, ahogy látom – közben most lenyúlva az előbb látottakat, a kolibri ismét megjelenik, repkedve körülöttük, a gyors íveit tartva, de el nem reppen a semmibe. Közben ő végig a srácra figyel és beszél.
- Koncentráció. El kell különíteni a világot és amit te akarsz. Ilyenkor a mexikói kartell is lövöldözhet, akkor is tartani kell. Kellene, bár olyankor bevallom, nekem is nehéz. Hülye hasonlat. De érted? Az illúziód jó, alapos, te törsz meg könnyen, hogy erre-arra figyelsz. Na figyelj – egyenesedik ki, közben a kis madárka megállva figyeli őket. – Kezd el még egyszer, de most előbb zárj ki mindent. Engem is, a madaram is. Próbáld meg úgy, mert nekem elsőre ez a tippem. Ha duzzogsz, akkor így marad és a karkötő is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Hogy is volt azzal a póker arccal? Egyértelmű, hogy valamit irtó rosszul csinál, ha még egy vadidegen lány számára is evidens, hogy komoly bánat gyötri. Ennek az észrevételének a maga csípős módján ad hangot. - Ennyire szörnyen nem festhetek! Reggel a tükör mást mutatott - mondja tettetett felháborodással, miközben kicsit arrébb húzódik a padon, hogy több hely legyen - Gyere csak - mosolyodik el barátságosan és megvárja míg a lány leül mellé. Riporter lévén sokféle emberrel találkozott már, így nem rökönyödik meg a fejét kendővel eltakaró fiatal láttán. A Világ színes hely. Bogolyfalva pedig kezd felzárkózni hozzá és palettáján egyre-másra jelennek meg újabbnál-újabb árnyalatok. Ellenérzései nincsenek a feltehetően muszlim lány iránt. Miért volnának? Emberek mindketten, ráadásul a segítő szándékot azért még kihallotta szavaiból. - Hogy értetted azt, hogy megérzed az ilyesmit? - kérdezi felélénkülve, melyet egyelőre riporter ösztönének titulál. Kíváncsi természet. Ha nem volna az, akkor nem vált szakirányt és lesz újságíró auror helyett. Jobb is, hogy gondolatait kicsit eltereli valami Hegéről, a haláláról és a tényről, hogy ezt Imolával ma mindenképp közölnie kell majd. Bárcsak azt mondhatná neki, hogy visszajön hozzájuk. De azt kell mondania, hogy soha többé nem láthatják viszont. Pontosan ugyanolyan gondozott síhant lesz, mint amit minden évben meglátogatnak, amikor Zolihoz és Petihez mennek. Egek...A szíve szakad belé. Van még egyáltalán valami, ami megteheti, vagy keringési rendszerének központja mára csupán egyszerű izomtömeggé vált? Talán igen, talán nem. Bárhogy legyen is, az élet megy tovább. Egy ami biztos, a férfi sírjához is el fognak járni. Szülein és lányán kívül Elektrának ugyanis csak halott szerettei vannak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Hagyom, hogy Ruben megnézegesse a karkötőt, aminek én már minden milliméterét olyan jól ismerem, mint a tenyeremet. Másik kezembe támasztom arcomat, térdemre könyökölök, látványosan forgatom meg szemeimet, hangosan sóhajtok. Tényleg nem szeretem, de ennek legalább van értelme is: segít fejlődni. Oldalvást sandítok Rubenre a kérdése miatt, majd vissza előre. - Tartós illúzió, így rájöttem arra, hogyha magát az illúziót nem tudom megtörni, hogy a karkötő eltűnjön, koncentrálok magára a karkötőre, mint megfogható dologra. Rin és Kiscs- Li-, bah, szóval Amélia segítettek, sőt… - tartok pillanatnyi szünetet. - Kapcsot rakok rá illúzióval - bólogatok erőteljesen. Egyébként a terv nagyon jó, szanaszét adom, hogy egy sokkal egyszerűbb megoldásra vezettek rá, mint amire én gondoltam először, de a kivitelezés nem olyan egyszerű, mint akkor tűnt. Igazából parálok attól, hogy esélyem sincs.
Kérésre teremtem meg az első illúziót, ami eszembe jut ismét, mert bírom a kolibrikat, tiszta parák, hogy pillanatok múlva ismét a semmibe tűnjön el, mintha ott se lett volna. Hangosan és haragosan fújtatok egyet, mintha ezzel segítenék magamon vagy akár az illúzió megtartásában. Felkapom fejemet Ruben szavaira, az előző durcázás sehol nincs, széles vigyorral arcomon figyelem, ahogy az illúzióm ismét megjelenik, csak immár ő idézi elő. Csillogó kékekkel, minden szavára hevesen bólogatok a férfinak. Nem az illúzióval van a baj, hanem velem, mert könnyen eltéríthetnek. Ráncolom szemöldököm a folytatásra, megszeppenve pislogok a madárra, ami megáll, majd hümmentve egyet fordulok megint előre és meredten a madarat nézve húzom rá saját illúziómat. Itt-ott remeg meg a valóság és az illúzió közti határ, ahogy minden koncentrációmat az apró lényre összpontosítom, akinek vibrálva ugyan, de megváltozik a színe, hogy Ruben lássa: az ő illúziója kikerült a körből, az enyém van itt. A zöldes-kékes árnyalat helyett pompázik a madár narancssárga színben, szárnyai mozdulnak, hogy azok gyors mozdulásának hangja ismét elérjen a fülekbe. Nyelvem hegye bukkan fel ajkaim között, ahogy koncentrálok, mert nem ronthatom el. Túl sokszor kezdtem már elölről otthon is, a kastélyban is, és valami mindig megzavart vagy tönkretette az egészet, de most sikerülnie kell. Mert nem hihetik azt Noncsi bácsiék, hogy haszontalanok voltak az órák, hogy feleslegesen belém energiát fektetni. Magam miatt kell sikerülnie. Az elhatározással együtt hagyja abba a madár tollazata a vibrálást, a valóság tűnik el körülöttünk, hogy a kolibri zavartalanul repüljön egy virághoz és álljon neki… nos, kolibriskedni. Pontosan.
- Valahogy így jó? - minimálisan erősítem fel a szárnyak csapkodását, hogy véletlen se nyomja el Ruben vagy az én hangom, miközben a férfire pillantok. Mondjuk most pont nem történt semmi olyan, ami kizökkenthetne. Vagy csak nem érzékeltem? Nagy ugrás lenne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

A mai nap annyira szép idő van, hogy szinte biztosra vettem, hogy Danival a játszótéren fogunk kikötni bölcsi után. A bolt zárása után sietve vettem az irányt a bölcsőde felé, ahol Danin kívül már nem voltak túl sokan. Sajnos az esetek többségében Dani az utolsók között szokott lenni, de egyedülálló anyaként, távol a családomtól, nem nagyon tudom kivitelezni, hogy hamar elvigyem. Szerencsére az gondozók nem hisztiznek miatta, illetve Dani is megszokta, sőt olykor élvezi is, hogy a felnőttek csak vele foglalkoznak. Azonban nála is vannak olyan napok, amikor rossz kedve van, s ilyenkor sírásra szoktam befutni. Ilyenkor általában elpanaszkodja, hogy mi a sírás oka, s nem egyszer „vágta a fejemhez”, hogy azt hitte, már nem is megyek érte. Ezek a napok a legtöbbször ősszel és télen fordulnak elő, illetve amikor valami időjárásváltozás lesz. Ma jó kedve volt, s széles, cuki mosollyal futott elém az udvaron mikor meglátott. Kezében egy kék alapon fehér pöttyös labda, melyet csak akkor dobott el, amikor odaért, s rájött, azzal együtt nem fog tudni megölelni. Felkaptam kisfiamat és összevissza puszilgattam, mint ahogy az lenni szokott. Összeszedtük a holmiját, majd kéz a kézben indultunk el a játszótér felé. Amikor valami érdekeset talált, vagy éppen egy újabb kavicsot kellett felszedni, akkor elengedte a kezem, de utána jött is vissza. A táskám már lassan az ő összeszedett dolgaival van tele, s mindig megfogadom, hogy majd este rendbe rakom, amikor elaludta, de ez rendszeresen elmarad, mivel olyankor én is úgy esem be az ágyba, vagy éppen próbálom a lakást rendbe tenni. Ahogy befutottunk a játszóra Dani a homokozó felé vette az irányt, ahol néhány bölcsis társa játszott már. Intettem az ismerős szülőknek majd helyet foglaltam az egyik padon. Táskámból elővettem egy könyvet, s néha fel-felpillantva olvasgattam, míg nem egy ismeretlen hang töri meg a csendet. Felpillantok, s a Nap miatt nem igazán látom az arcot, de abban biztos vagyok, hogy nem ismerem az előttem álló férfit.
- Természetesen!- válaszolok neki egy szelíd mosoly kíséretében, majd táskámat átrakva a másik oldalamra csúszuk kissé arrább, hogy elférjen. A könyvet becsukom, de ujjam ott marad annál az oldalnál, ahol éppen tartottam. Napszemüvegemet fejem tetejére tolom, majd, hogy ne üljünk kukán egymás mellé megpróbálok szóba elegyedni vele. Az illem ezt kívánja meg.
- Szerinem mi még nem találkoztunk, pedig szinte mindenkit ismerek már a kisgyermekes szülők közül. Esetleg nem rég költöztél ide?- érdeklődve fordulok felé, s mosolyom töretlen. Nem fáradozok a magázódással, mivel nagyjából egy korosztály vagyunk, így feleslegesnek érzem ezt a kört lefutni. A mondat után egyébként Danira pillantok, aki továbbra is a kis barátaival játszik, de immár a fűben mókolnak valamit. Biztos bogarat találtak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

Ha abból indulok ki, hogy eddig beszélgetésünk során mindig célozgattunk valamire, akkor a farkasos témából le kéne essem, hogy komolyan farkas. De ha így is van, különösebben nem izgat amíg nem az én torkomat harapja át teliholdkor. Nem ő lesz az első holdkóros, aki… hagyjuk. Hosszú sztori. – Még mindig jobb mintha te lennél Piroska. Bár kétségkívül a piros sem állna rosszul – mérem végig látványosan. Tetőtől talpig, ahogy azt illik, közben szélesen vigyorogva. Szeretek ilyen fesztelenül csevegni, csak az emberek nagy része túl begyepesedett és prűd ahhoz hogy értékelje a társaságom. Elégedetten bólogatok, vágom a mugli szerszámokat. Szerintem fontos, hogyha egyszer Merlin, az a drága vén fószer ott fent, úgy gondolja, hogy kidob a varázstársadalomból, akkor meg tudjam állni a helyem mugliként is. Nem véletlen tettem le a jogsit meg ilyenek. Különben is, elképesztően kinyílik a világ ha az ember hajlandó tovább nézni az orránál. Több a lehetőség, nyitottabban lehet tervezni, és ha nem kezdek el ismerkedni a mugli világgal sose kezdek bele a slammelésbe, ami életem legfájóbb hiánya lenne. – Ezt örömmel hallom – hogy mit, az már maradjon meg nekem, vagy a toleráns világnak, vagy annak, hogy ki tudja kik jönnek. Mindenesetre beállnék a sorba ha lehet.
- Olyan titkos hogy nagyon – bólogatok értelmes kijelentésemmel karöltve. Ki más képes ilyen szép magyar mondatokat összehozni, ha nem én? Szerencse, hogy ő ilyen lelkesen magára vállalja a főzést, én csak inni szeretem, csinálni nem. Mármint a kávét. Csípőmet az asztalnak támasztom, karjaimat mellkasom előtt fonom össze. – Eléggé szűk. Na, nem azért hogy ne lennél jóformában. – Újabb rejtett bók, vagy inkább az első? Lehet a vízszerelős utalásomból nem vette le a pozitív hangvételt, hogy hogy pimasz vagyok és kanos, ja meg nagy a pofám mellé.
- Gondolom, amit épp kell. Legszívesebben irodalmat vagy testnevelést tanítanék, de igazából majdnem bármit. Mondjuk a legendás lények meg a nyelvek kevéssé állnak közel hozzám – vonom meg vállaim. Nem sokan tudják, hogy én meg a költészet közel állunk egymáshoz, pedig de, nagyon is. Meg alapvetően imádtam az irodalom óráinkat, szóval tökre adnám, ha most én taníthatnám. De ki tudja milyen helyek fognak felszabadulni, annyira mindenből képzett leszek (jó, majdnem mindenből, ennyire nagy arcom nincs, hogy elhiggyem magamról) hogy az előkészítősöket taníthassam. Ha meg nem megyek óvóbácsinak, aztán probléma megoldva.
- Két cukorral, tej nélkül – kommentálom, ahogy beledobom a kockacukrotokat a bögrébe, majd lenyúlok egy kiskanalat is, hogy legyen mivel megkevernem. Én okosabb vagyok, várok míg hűl, addig is tekintetem Beliánra függesztem. – Te egyébként mit tanítasz? – Az előbb olyan illetlenül eltereltem a szót. Jó, inkább csak kíváncsi vagyok rá, nincs ebben semmi illendőség igazából.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

Ritka könnyen ejti ki az igazságot, azt, amelyet annak idején remegő gyomorral rejtegetett tudata mélyén. Amelytől rettegett. Most mégis, mintha csak harmadik nevét kellene hozzátennie a bemutatkozáshoz. Mennyi minden változott, mennyire más, mennyire nem igaz egy része mégis. De amit mondott, az igen. Elmosolyodik Piroska említésére.
- Piroska egy nagyszerű barátom, már-már a testvérem – gondol rá egy pillanatra, mielőtt szemöldöke éppenhogy megemelkedik, majd jobban, amikor tetőtől talpig mérik végig. Valahol zavarban érzi magát, valahol pedig nem, somolyog a dologra. Imponál a dolog a sérült önbizalmának, amely nincs is, halovány érzés, hogy észreveszik még, pedig ő el akar tűnni a tömegben. – Nos, ezt jó hallani – nem mintha annyi piros holmija lenne, vagy eleve sok ruhája. Van, ami nem változik, most pedig feleslegesnek is érezte, hogy „csinosítsa” magát. Ellenben skilljei egy részét elárulja, ha már ennyire kétélű, kétértelmű, akkor a kézimunkáról, ebből jutnak el, hogy finoman tapogatják ki egymás határait. Könnyen jön rá, hogy merről fúj a szél, azok a rejtett utalások mennyire nem véletlenek. Úgy néz ki, saját feleit sem tudja elrejteni.
- Ez rettentő izgalmasnak hangzik, beleborzongok. Nem beszélhetek róla senkinek? – mintha valami kör lenne, nem egy hely egy kósza cigire. Elneveti magát halkan, jól szórakozik, érzi magát. Nem szeret egyedül lenni, de nem is szeretné magát senkire sem ráerőltetni, bár úgy néz ki, a másik nem bánja. – Ó, köszönöm – nem nevet, már mosolyog, úgy, mint aki egyszerre jött zavarba és dagad szélesre a mellkasa. Pedig csak eszik, újabban pedig fura indulatait zsákok püfölésével akarja levezetni. Kétszer volt, de mint a kétszer valami istenien felszabadította. Persze, az első annyira intenzív volt, hogy kezei belilultak, az érzelmi sokkra pedig elsírta magát. Másodjára már csak bütykei sajogtak.
- Ó, egy jó irodalom. Borzalmas voltam alsóban, főleg ha verset kellett tanítani. Részben mégis a magyar szakon kötöttem ki – most már nem, de ott, azt kezdte el ezer éve. – A tesi is jó, a mozgás kell. A többit meg majd tartja más, ne aggódj – legyint, hogy biztosan nem fog olyat kapni, ami nem megy majd neki. Ebben eléggé könnyen meg lehet velük egyezni. Észre sem veszi, hogy automatikusan főzi le a második adagot, mintha csak otthon lenne és lakótársának, vendégének kellene. Részben az is, ez az első napja, jár a kávé.
- Megjegyeztem, következő alkalomra – bólint, hogy ezzel nincs gond, a kávé sokezer módját ismeri, azt is, hogy legtöbben hogyan isszák. Többek között ez azért könnyű, mert ő is így issza.
- Ó, több mindent. Írást, kicsit nagyobbaknak nyelvtan. Környezetismeretet, ha már van egy botanikus végzettségem – árulja el, hogy azzal már végzett és meg is van. – Ja és irodalmat. De nagyon szívesen átengedem, ha eljön az időd – mosolyodik el a bögre felett, majd megfujkodva azt, ismét belekortyol.