Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Egy kisebb adag csomaggal felszerelkezve lépek fel a vasúti kocsi első lépcsőfokára. Balomban egy nagyobbacska női táska, jobbommal pedig kapaszkodom, hogy fel tudjam húzni magam. Még mielőtt teljesen eltűnnék a kocsi ajtaja mögött még egyszer hátra pillantok és integetek Daninak és Laylanak. Ez a lány egy kincs, bár sokszor nehéz vele egyeztetni az időpontot, mivel eléggé elfoglalt. A minap jutottam arra, hogy keresnem kell még egy dadát kisfiam mellé. Dani sír, szája lefelé hajlik és nem érti, hogy én most miért hagyom őt ott. Mikor fellépek odabújik Laylahoz és látom ahogy rázkódik a kis teste. Utálom őt ott hagyni, de van amikor muszáj, és most muszáj. A budanekeresdi antikvitásban elkél most a segítségem, így egy napra oda utazok. A kabinba lépve – ami jelenleg még üres- az ablak melletti üléshez lépek. Kabátomat leveszem, majd a fejem fölötti tartóra helyezem. Helyet foglalok, táskámat pedig magam mellé rakom. Az ablakon kifelé bámulva nézegetem a búcsúzkodó párokat, az éppen sietős léptekkel közeledő férfit akinek aktatáska van kezében. Megszólal a sípszó, majd a vonat a jól ismert zakatolásba kezd. Fejemet a támlának döntöm s úgy nézem a tájat, mely szépen vált át a városi látképből az éledező, zöldellő tájjá. Szeretem a tavaszt.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

A nyugodtság nem tart sokáig, ugyanis nyílik a fülke ajtaja. Egy fiatal nő lép be rajta egy igen egyedi ruhában és méretes pakkokkal. Kicsit jobban magam alá húzom lábaim és eldöntöm térdem a fal felé, így próbálkozva nagyobb helyet kialakítani. Rámosolygok, de ő valószínűleg ebből nem sokat észlel, mivel próbál valami élhetőbb fülkét kialakítani a dolgai elpakolásával. Nem egy pár perces útról beszélünk, így díjazom az ötletet. Még egy ideg bírnék így ülni, de valószínűleg hamar elzsibbadna mindkét lábam. Hallom a megjegyzést, miszerint ez nem az ő napja, de úgy vélem, hogy ezt inkább csak úgy mondta, nem pedig nekem szánta a kijelentést. Egy biztató mosollyal reagálok azért rá, de ennyi. Újra kifelé nézek az ablakon és figyelem a mellettünk elsuhanó fákat és bokrokat. Szinte összemosódik minden, majd kiérünk az erdő sávból és egy gyönyörű kilátás tárul szemünk elé. Többek között emiatt is preferálom azt az utazási módot. A vonat zakatolása olyan nyugtatóan hat rá, a táj pedig olykor hihetetlen. A másik pedig, hogy egy rossz emlék miatt nincs az az Isten, hogy én hopponáljak. A táskámban kezdek kutakodni, majd egy fülhallgatót és a telefonomat halászom elő, de még mielőtt a kettőt összedugnám és elkezdenék zenét hallgatni, a nő hozzám intézi szavait.
- Ugyan, semmi gond, nem szükséges szabadkoznia. - egy kedves mosolyt küldök felé, majd balomba fogom, a telefont és a fülhallgatót, kezemet a keresztbe tett lábaimra teszem, majd jobbomat a velem szemben ülő felé nyújtom kissé előrébb dőlve.
- Ha már egy kis időre fülke társak lettünk… Laura vagyok! – –
Ha már így társalgásba kezdett, akkor miért is ne?! Eléggé szociális típus vagyok, aki szívesen ismerkedik, így ez sosem okozott problémát. Igen hamar tudok valakivel úgy társalogni, úgy, mintha már ezer éve ismernénk egymást. Miután fogadja a kézfogást hátra dőlök és a kezemben lévő holmikat vissza dobom a táskámba.
- Meddig utazol? - kérdem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

A bemutatkozós részen gyorsan tovább is jutunk. Őszintén szólva még örülök is, hogy egy talán nyitottabb, beszédesebb illetővel kerültem egy kabinba. Egy ideig mindig élvezem a táj bámulását, de aztán bekattan valami és mély gyötrődés váltja fel a nyugalmat. Valahogy mindig ugyan ott lyukadok, valamiért miden gondolatmenetem vége Péter. Péter és az ő hiánya. Mindenről eszembe jut valami, ami hozzá kapcsolódik. Természetesen magához a vonatozáshoz is van egy közös történetünk, ami mosolyt csak arcomra, majd könnyeket a szemembe. Egy mély sóhaj tör fel belőlem, s az emésztő fájdalmat megpróbálom visszatartani. Nem, most nem jöhet elő megint, most nem akarok erre gondolni. Zaina igen készségesen és bően válaszol a hozzá intézett kérdésre, amit én oldalra biccentett fejjel hallgatok végig. Fotós. Stylist. Ejha! Szemeim kissé kikerekednek ezek hallatán, s némi értetlenség is társul hozzá.
- Esetleg modellkedsz? Mondjuk az alkatod tökéletes hozzá. - kérdem tőle egy bájos mosoly kíséretében. Régebben, mikor még jóval fiatalabb voltam, barátnőimmel nem egy divatbemutatón megfordultunk. Már szinte elvárás volt velünk szemben, mivel az ilyen rendezvényeken az előkelő családok képviseltették magukat. Tökéletes események voltak ezek újabb kapcsolatok építésére, barátságok alakulásához.
- Nos én a családomhoz tartok Budanekeresdre. Van ott is egy antikvitásunk, ahol szükségük van a segítségemre a mai nap folyamán. Estefelé megteszem ugyan azt az útvonalat csak hazafelé. – kissé megvonom vállaim. Mosolyom töretlen, sőt az esetek túlnyomó többségében mosoly díszíti arcomat. Valamiért ez elhagyhatatlan számomra, annak ellenére is, hogy olykor az a bizonyos mosoly nem őszinte.
- Ha jól sejtem, te több napra mész… - fejemmel a bőröndök felé biccentek, majd kissé felnevetek. Ekkor nyílik a fülke ajtaja és egy idős nő áll széles mosollyal arcán. Afelől érdeklődik, hogy kérünk-e esetleg valamit.
- Én egy kávét kérnék tejjel, és egy cukorral! – adom le a rendelést, majd a táskámba kezdek kutatni a pénztárcám után, ami hamarosan elő is kerül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Egy nyugodt pénteki napnak indult a mai, ami egyben szomorú is, mivel a legújabb ismerőseink, akik igen hamar barátokká váltak, a mai nap vannak itt utoljára. Ideköltözésünkkor ők voltak az leső vevőim, majd egy hosszas beszélgetés után kiderült, mennyire sok közös van bennünk. Az első közös pont az egykorú gyermekeink, akik tökéletesen kiegészítik egymást. Míg Lotti egy tündéri és gyönyörű kislány, szőke hajjal és nagy kék szemekkel, addig Dani egy igazi ördög, sötét hajjal és sötét szemekkel. Azonnal megvolt köztük a közös hang és szinte elválaszthatatlanok lettek. Elég sok közös programot szerveztünk, így a gyermekek között is igen szoros barátság alakult ki, szinte már „szerelem”, így fájó pont az életemben, hogy elköltöznek. De Robi egy nagyon jó lehetőséget kapott, amit muszáj volt megragadni. Szerencsére az országban maradnak, így néha meg tudjuk őket látogatni. Nórával arra jutottunk, hogy az utolsó délutánunkat töltsük együtt, így megbeszéltünk egy találkozót a játszótéren, ahol előtte is igen sok időt töltöttünk. Péntek délután van, ami annyit tesz, hogy a játszó tele van, szó szerint. Gyermekeink azonnal bevetették magukat a homokozóba a többi gyermek mellé, mi pedig beszélgetésbe kezdtünk a szülőkkel. Szinte mindig egyik szemünk a gyerekeken volt, de valami egyszer csak elterelte a figyelmünket. Mire visszafordultunk a két kis csibész már sehol nem volt. Rémülten pattantunk fel a padról s kezdtük őket keresni, de elnyelte őket a föld. A szívverésemet szinte hallani lehetett, fülem mintha hirtelen bedugult volna, csak tompán hallottam a zajokat. Szemeimben rémület, mert hiába egy nyugodt város Bogolyfalva, annak ellenére az ember fejébe belemásznak a negatív hírek, a gyermekrablások. Nórával és Robival arra jutottunk, hogy a leghasznosabb az lenne, ha három felé indulnánk, így én szaporán indultam el…valamerre. A játszót elhagyva egy kis utcán rohantam végig közben pedig a két gyermek nevét kiáltoztam. A nyitott boltokba belépve érdeklődtem, hogy nem e láttak erre két gyereket, de csak nemleges válaszokat kaptam. Elrobogtama fagyizó felé, mivel ott sokszor időzünk Danival, de ott se látta senki. Már komoly pánik kezdett úrrá lenni rajtam. Nekem csak ő van! Torkomat a sírás fojtogatta, de nem, most nem engedhetem ezt  meg magamnak, most nem borulhatok ki. Csak megyek előre, s egyszer csak kiérek a térre. Ekkor megpillantom a két szökevényt egy padon ülve, miközben csokit majszolnak. Hirtelen elhomályosodik tekintetem és érzem, ahogy legördül egy könnycsepp. Szinte futva indulok el feléjük, s mikor Dani észrevesz, széles mosoly jelenik meg arcán. A csokitól mindketten „koszosak” és ragadnak, de ezzel mit sem foglalkozva guggolok le és ölelem meg őket. Kisfiam arcára egy hatalmas puszit adok, majd a fiatal lányra emelem tekintetem.
- Nagyon, nagyon, nagyon szépen köszönöm! - egy őszinte mosolyt küldök felé, majd letörlöm arcomról a könnyeket. Felállok, majd az ismeretlen tizenéves leányzót is megölelem, mit sem törődve azzal, hogy mit illik és mit nem.
- Hol találtad meg őket? Történt valami? - aggódó tekintettel nézem őt, majd a fiamra és Lottira pillantok. - Fel kell hívnom Nóráékat! - kapkodva kezdek turkálni a táskámban, majd egy mobilt rántok elő belőle. Kezem remeg, így alig tudom felnyitni és kikeresni a számot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Látom raja a meglepettséget, vagy inkább azt, hogy nem hiszi el, hogy ezt megkérdeztem. Zavartan nevet, ami belőlem is nevetést vált ki. Hát na, ránéztem és ez jutott az eszembe. Teljesen el tudnám képzelni egy kifutón vagy valamelyik nőknek szánt újság címlapján, esetleg egy-egy ruhákat áruló bolt egyik falán.
- Hát ha egyszer megunod amit most csinálsz, akkor lehet érdemes lenne megpróbálkoznod vele. Nos és mi az oka az estélynek? Egyébként nagyon különleges darab… –kedves mosolyt küldök felé, majd hajamat a fülem mögé tűröm.
- Igen, már jó ideje ezzel foglalkozik a családom, és igen, a faluban lévő is a miénk. Az ország több pontján van antikvitásunk, a bogolyfalvit pedig én vezetem. De igazából ez nem munka, inkább hobbi, szenvedély. – vázolom neki teljes beleéléssel. Mikor az antikvitás kerül szóba valahogy mindig elkap a hév és ódákat tudnék zengeni róla. Imádom csinálni, imádok a régi dolgokkal foglalkozni. Megtudom, hogy a tippem helyes volt, ő nem csak egy-két napra utazik el.
- Akkor gondolom nem csak az estély miatt mész oda, hanem lesz még más program is. Egyébként mivel foglalkozik a cég? Ismerhetem? – kérdem, majd kissé előrébb dőlök és megtámaszkodom térdemen. Érdeklődve pislogok rá, amíg ki nem nyílik az ajtó. Leadom a rendelést, majd Zaina is. Meglepetten pillantok rá, miután elvettem a nekem készült kávét.
- Feketén? Ejha! Én képtelen lennék meginni… - vázolom neki. Mindig elcsodálkozom, mikor valaki képes feketén meginni a kávét. Nekem valahogy csak úgy adja az élvezetet, ahogy most lötyög az én poharamban. Igazából sose azért ittam, mert felpörgetne, hanem az élvezeti értéke miatt. Belekortyolok és tüsszentek egyet. Nos az első korty kávé mindig ezt váltja ki belőlem. Hirtelen kapok arcom elé, s pont ekkora kanyarodik egyet a vonat, mely eléggé akadozva történik, így a kávé egy része a padlón, onnan felfröccsenve pedig az előttem ülő ruháján landol
– Úr Isten! Ne haragudj! Azonnal eltüntetem! –arcomra pánik ül ki, s kapkodva kezdek kotorászni táskámban a pálcám után.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Remegő kezekkel keresgéltem a táskában a mobilom után, de elég nehezen találtam meg. Mindig az oldalán lévő pici „zsebbe” szoktam tenni, de valahogy beesett nagy fakkba, ami ugye közismerten elnyel mindent. Minden a kezembe akadt, töltő, rágó, papír zsebkendő, esernyő, nedves törlőkendő, gyerekjáték, „cumisüveg”, ami már nem cumi, de ha agyonvernek se jut eszembe a rendes neve. Szóval röviden tömören még egy halott német katonát is megtaláltam jóformán a táskába, csak a telefont nem. Már a káromkodás küszöbén álltam, mikor rezegni kezdett a telefon, így szinte fénysebességgel találtam meg. Második próbálkozásra sikerült felvennem, majd vázoltam Lotti szüleinek, hogy megvannak a gyerekek és, hogy hol is vagyunk. Hallottam, hogy a vonal másik végén mennyire megkönnyebbülnek és még sírás hangjait is hallottam. Az egyszer biztos, hogy emlékezetes itt töltött utolsó napjuk lesz ez a mai.  Elnevettem magam, mikor meghallottam vagyis inkább felfogom, hogy a két kis csibész kézen fogva sétálgattak az utcán. Látom magam előtt a képet, mivel ez egy szokványos jelenet, csak annyi különbséggel, hogy általában valamelyik szülő ott sétál mögöttünk néhány lépésnyire. Aztán mikor bocsánatot kér azért mert letegezett, csak harsányan felnevetek. Én nem értem mi van ezekkel a diákokkal, de valamiért erős a késztetés bennük, hogy azt éreztessék velem, egy vén banya vagyok. Mármint ő most pont nem, de azért bocsánatot kért és így mégis egy kicsit.
- Ugyan, miért lenne gond? Cseppet se érzem magam öregnek, úgyhogy emiatt ne aggódj. Esetleg nem a fagyizó irányába tartottak? Oda szoktunk a játszóról elsétálni, így ezt az útvonalat ismerik mindketten. - vázolom neki, miközben megtörölgetem a szemem alatti részt egy papír zsebkendővel. Szinte látom magam előtt a szétfolyt sminkes fejem, ami minden csak nem túl szép.
- Jut eszembe mennyibe került a két csoki, szeretném kifizetni őket! Valamint szeretném valahogy megköszönni, hogy nem mentél csak úgy el mellettük. Nem olyan messze van az antikvitás, gyere be és válassz valamit. – beszéd közben előhúzom a feneketlen táskából a pénztárcámat, majd várom a választ.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Mikor meghallom a rendezvény okát, akkor kicsit hevesebben kezd verni a szívem. Nincs fogyatékossággal élő rokonom, se ismerősöm, de valamiért mindig erős késztetést éreztem, hogy segítsem őket. Fiatalabb koromban egyszer kétszer önkénteskedtem, s így kapcsolatba kerültem velük. Egyszer egy down kórosoknak szervezett rendezvényen segédkeztem, s így kicsit jobban rálátást kaptam. Hihetetlen, hogy mennyi szeretet van bennük, mennyire elfogadóak.
. Oh, ez egy nagyon szép gesztus. Ha esetleg van rá lehetőség akkor a távolból én is szívesen adakoznék. - válaszolom neki, s teljesen komolyan is gondolom az elhangzottakat. A puccos bulira nem vágyom most annyira, nem mintha távol állnának tőlem, de a hangulatom nincs meg hozzájuk, viszont a pénzt szívesen elutalom vagy odaadom. A reakciójával teljesen egyet értek, melyet arra tett, hogy szeretem a munkám. Heves bólogatásba kezdek, mikor meghallom. Valóban így van, s én teljesen azonosulni tudok ezzel a kijelentéssel. Sose éreztem munkának azt amit minden nap csinálnom kell. Mindig van benne valami kis érdekesség, csavar, bonyodalom, amitől sosem válik unalmassá.
- Teljesen egyetértek! - válaszolom neki, majd a következő mondatára is reagálok. - Hallottam már róla, de még sose akadt egy példány se a kezemben. De ezt a hiányosságomat mindenképp pótolni fogom. - mosolyom továbbra is töretlen, egészen addig, amíg a kávé nem landol a földön majd a különleges ruhán. Pánikba esve kutatok a táskámban, de egyszer csak megérzem a kezét kezemen. Megállok a kutatásban majd rá emelem tekintetem, hallom amit mond, de valamiért csak arra tudok koncentrálni, hogy eltüntessem a foltot.
- Egy egyszerű varázslat és hűlt helye, kérlek engedd, hogy eltüntessem. Van egy 1,5 éves kisfiam, akinél ezt minden nap alkalmaznom kell. - bátortalanul és kicsit szégyellve magam nézek Zainara. - A kávémmal pedig ne foglalkozz, van még annyi amennyire szükségem van. Anyáéknál úgyis iszok majd még egyet. - megvonom finoman vállaim, majd a táskára és újra az előttem ülőre tekintek. - Na? -  kérdem, s fejemmel a táskám felé intek, melyben ott lapul a pálca.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Azért bevallóm őszintén, hogy jól esik, hogy nem néz azért annyira öregnek. Igyekszem magam formában tartani, de azért az élet nekem is készített pár ráncot a szemem környékére. Ennek ellenére továbbra is azt vallom, hogy azokat a kis halovány ráncokat leszámítva igen is jól nézek ki, és tök jól érzem magam a bőrömben. Nem vagyok már egy nádszál karcsú nő, azért van csípőm és nem befelé esik a hasam, de ha többet edzenék, akkor még az is lehetnék. No de egy 1,5 éves gyerek mellett edzeni van a legkevesebb időm. Igaz Danival az élet egy folyamatosan versenyfutás.  
Mikor kérdésemre igenlő választ kapok csak elmosolyodom. A fejemet mertem volna rá tenni, s lehet pont ezért is indultam mindjárt abba az irányba amerre a fagyizó is van. Mikor ki szeretném fizetni a csokikat erőteljes ellenkezés fogad. Nem engedi, s mikor meghallom, hogy nem fenyegeti az elhízás, akkor elnevetem magam. Az előttem álló leányzó pont úgy fest, mint aki már attól meghízik, ha a csokira néz. Ennyi idősen még én is az ilyen kaliberű lányok csapatát erősítettem, de ahogy átléptem a 25-öt és szültem egy gyereket már nem engedhettem meg azt a luxust, hogy bármikor bármennyit megehessek. A kérdést hallva körbetekintek a téren. Még nem látom Lotti szüleit, így a leányzó felé fordulok újra.
- Nos onnan fognak jönni, szóval akár el is indulhatunk. - fejemmel az egyik a főtérbe torkolló utca felé biccentek, majd összeráncolom a szemöldököm fél pillanatra. - Szeretnél elkísérni minket? Nagyon kedves vagy, de ha van bármi dolgot… nem szeretnénk feltartani! - egy mosolyt küldök felé, majd a két szökevényhez fordulva mutatom, hogy másszanak le a padról. Kissé értetlenül néznek rám, így egyszerűbbnek tűnik levenni őket. Először Daniért nyúlok, majd a hóna alatt megfogva emelem le a padról.
- Viszont ahhoz ragaszkodom, hogy nézz be egyszer a boltba. Biztos találsz valami szép ékszert vagy bármi mást magadnak. – mondom a megmentőnek, miközben Lottit is két lábra próbálom állítani.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

A mai nap annyira szép idő van, hogy szinte biztosra vettem, hogy Danival a játszótéren fogunk kikötni bölcsi után. A bolt zárása után sietve vettem az irányt a bölcsőde felé, ahol Danin kívül már nem voltak túl sokan. Sajnos az esetek többségében Dani az utolsók között szokott lenni, de egyedülálló anyaként, távol a családomtól, nem nagyon tudom kivitelezni, hogy hamar elvigyem. Szerencsére az gondozók nem hisztiznek miatta, illetve Dani is megszokta, sőt olykor élvezi is, hogy a felnőttek csak vele foglalkoznak. Azonban nála is vannak olyan napok, amikor rossz kedve van, s ilyenkor sírásra szoktam befutni. Ilyenkor általában elpanaszkodja, hogy mi a sírás oka, s nem egyszer „vágta a fejemhez”, hogy azt hitte, már nem is megyek érte. Ezek a napok a legtöbbször ősszel és télen fordulnak elő, illetve amikor valami időjárásváltozás lesz. Ma jó kedve volt, s széles, cuki mosollyal futott elém az udvaron mikor meglátott. Kezében egy kék alapon fehér pöttyös labda, melyet csak akkor dobott el, amikor odaért, s rájött, azzal együtt nem fog tudni megölelni. Felkaptam kisfiamat és összevissza puszilgattam, mint ahogy az lenni szokott. Összeszedtük a holmiját, majd kéz a kézben indultunk el a játszótér felé. Amikor valami érdekeset talált, vagy éppen egy újabb kavicsot kellett felszedni, akkor elengedte a kezem, de utána jött is vissza. A táskám már lassan az ő összeszedett dolgaival van tele, s mindig megfogadom, hogy majd este rendbe rakom, amikor elaludta, de ez rendszeresen elmarad, mivel olyankor én is úgy esem be az ágyba, vagy éppen próbálom a lakást rendbe tenni. Ahogy befutottunk a játszóra Dani a homokozó felé vette az irányt, ahol néhány bölcsis társa játszott már. Intettem az ismerős szülőknek majd helyet foglaltam az egyik padon. Táskámból elővettem egy könyvet, s néha fel-felpillantva olvasgattam, míg nem egy ismeretlen hang töri meg a csendet. Felpillantok, s a Nap miatt nem igazán látom az arcot, de abban biztos vagyok, hogy nem ismerem az előttem álló férfit.
- Természetesen!- válaszolok neki egy szelíd mosoly kíséretében, majd táskámat átrakva a másik oldalamra csúszuk kissé arrább, hogy elférjen. A könyvet becsukom, de ujjam ott marad annál az oldalnál, ahol éppen tartottam. Napszemüvegemet fejem tetejére tolom, majd, hogy ne üljünk kukán egymás mellé megpróbálok szóba elegyedni vele. Az illem ezt kívánja meg.
- Szerinem mi még nem találkoztunk, pedig szinte mindenkit ismerek már a kisgyermekes szülők közül. Esetleg nem rég költöztél ide?- érdeklődve fordulok felé, s mosolyom töretlen. Nem fáradozok a magázódással, mivel nagyjából egy korosztály vagyunk, így feleslegesnek érzem ezt a kört lefutni. A mondat után egyébként Danira pillantok, aki továbbra is a kis barátaival játszik, de immár a fűben mókolnak valamit. Biztos bogarat találtak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Kissé kellemetlenül érzem magam, amikor közli, hogy már pár éve itt él a városban. Fél pillanatra a szemeimet is elsütöm, de egy fokkal jobban érzem magam attól, hogy túl sokszor nem mutatkozott. Az én életem leginkább a bolt-bölcsi-játszótér háromszögében játszódik, bár olykor kijjebb is merészkedek a vonalokon. Ez van akkor, amikor az ember lányának egyedül kell vezetnie egy boltot, vezetni egy háztartás, egyszerre kell anyának és apának lenni. Néha eléggé el tudok fáradni, s olykor vannak rosszabb időszakaim is. Azt is vállalom – igaz nem büszkén - , hogy olykor jól esik, hogy anyáék elviszik picit Danit. Akkor le tudom kicsit vezeti az idő közben felgyülemlett feszültséget, s vagy így vagy úgy, de lazítok. Amikor a férfi kezet nyújt, természetesen fogadom a kézfogást, s gyengéden meg is rázom. Olyan nőiesen. - Olsovszky Laura! Nagyon örülök!- szelíd mosolyt küldök felé, majd a könyvbe belehelyezem a könyvjelzőt, végül becsukom és elrakom a táskámba. Úgy fest, most más programom akadt az olvasás helyett. Édesanyám úgy tanított, hogyha valaki beszélgetésbe elegyedik velem, akkor azt illik viszonozni. Kivételek természetesen mindig vannak, de a férfi nem tartozik azok közé. Jól szituált, jó megjelenésű. - Nos és Milán, melyik a te csemetéd? -kérdem, s szememmel a sajátomat kezdem keresgélni a sok futkosó kisgyerek között. Hamar meg is találom, s kisfiam ki is szúrja, hogy őt nézem. Egy széles mosolyt dob felém, feláll a homokozóból, leporolja kezecskéit, majd futva indul felém. Szinte nekem ront, kezeivel átkarolja combomat, s fejét is ölembe hajtja. Imádom, hogy még ennyire anyás. Nem mindig matrica, de tud az is lenni. Mikor este bekuckkózunk mesét nézni egy kakaóval, s olyankor játszik matricát azt nagyon szeretem. De természetesen vannak esetek, amikor kicsit sok tud lenni, s érzem az apja hiányát. Egyre inkább fogalmazódik meg bennem, hogy kell egy férfi Dani mellé, szüksége van egy apa képre. Talán ezt Noa képében megkapja, megkapjuk majd, de nem merem elkiabálni.  Megsimogatom a buksiját, majd mikor felegyenesedik, akkor kicsit lehajolok hozzá. - Köszönj szépen Milán bácsinak!- suttogom neki, melyre széles mosollyal reagál, majd a magasba emeli jobb kezét, ezzel jelezve, hogyha a férfi adja saját jobbját, akkor ő nagyon szívesen belecsap. Ilyenkor olyan büszkeség önt el. Egy igazi nagyfiú lett az én kis mazsolámból. - Milán, engedd meg, hogy bemutassam neked Tornay Dánielt!- fordulok egy mosollyal arcomon a férfi felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Amikor Milán megemlíti, hogy a piros pólós kissrác az ő fia, akkor tekintetemmel azonnal keresni kezdem őt. Nem kell sokáig nézelődnöm, ugyanis rikít a piros pólójában a sok kék-zöld-rózsaszín között. Emellett nem elhanyagolható az sem, hogy kreol bőre miatt kitűnik a többiek közül. Szerencsére nem tartozom azok közé az emberek közé, akik valaki bőrszíne miatt alakítanak ki egy képet. Az egyik közeli barátnőm gyermekvédelembe dolgozik, s elég sok mindent mesélt. Nem elhanyagolható az a tény, hogy nem csak a roma lakossággal vannak gondok, hanem ez teljesen független a bőrszíntől. Igaz, a romák  körében gyakoribb, hogy be kell avatkozniuk, de ez nem törvényszerű. Tehát semmi rosszallás vagy távolságtartás nincs benne a férfi irányába. Sőt, kifejezetten szimpatikus is, kedves és megnyerő mosolya van.
- Édes kis pofija van.- állapítom meg mikor felénk fordul végre a csemete, de ekkor robban be az ölembe Dani. Amikor látom, hogy Milán vevő a gyermeteg kézfogásra, akkor mosolyom tovább szélesedik. Dani egy jó nagyot csap bele, mindent belead, ami csak telik tőle. Apa mindig ezzel cukkolja, hogy nem elég erős, még nagyobbat csapjon. Ahogy felemeli kezét, amennyire csak tudja hátra húzza, majd ajkait összeszorítva csap bele mások tenyerébe, na akkor meg tudnám zabálni. Most is ez történt, mellé pedig elmotyogott egy sziát is. - Ügyes voltál Kincsem!- dicsérem meg, majd megsimítom buksiját és egy nagy cuppanós puszit nyomok rá. Ő egy széles mosollyal pillant fel rám, majd visszaszalad a többiek közé. - Még akartam neki adni innivalót, de erről lekéstem.- nyugtázom, s megvonom vállaim. - Nos Milán, mit lehet rólad tudni? Hogy-hogy eddig nem lehetett látni a városban mozgolódni? Mivel foglalkozol?- kérdem mosolyogva. Inkább beszélgessünk hétköznapi dolgokról, minthogy csendben üljünk egymás mellett. Azt nagyon nem szeretem, eléggé frusztrálni tud.