36. tanév, vizsgaidőszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Somogyi Zente Domokos összes hozzászólása (47 darab)

Oldalak: [1] 2 » Le
Somogyi Zente Domokos
INAKTÍV



RPG hsz: 68
Összes hsz: 132
Írta: 2021. március 29. 22:56 Ugrás a poszthoz

A fülkében utazó mindenkinek
Tüske


Nekem ne mondja senki, hogy nem tegnap ért véget a tanév, mert ennyinek tűnt; egy kiadós alvásnak, egy-két sétának, kirándulásnak, aztán, ismét ott vagyok, hogy harmadszor hajtottam össze a ruháimat indulás előtt, mert be se fért, meg mert Domca örömmel kritizálta. Mivel még nem varázsolhatok otthon, megkérni meg nem akartam senkit, végül, egy kis bőröndön ücsörgéssel megoldottam mindent és irány a vonat.
A harmadik attól lesz szép, hogy se nem az eleje, se nem a vége, pontosan a közepe az egész, öt éves kálváriának, a köztes, ahonnan előre szemlélve reményekkel teli az ember, visszatekintve pedig, inkább próbálja elfelejteni, ami kínos volt. Dallamos fütyörészéssel szállok fel a vonatra, későn, mert sokáig köszöntem el, majd fel azokat, akik évfolyamtársaim vagy csak ismerem őket. Pechemre, a szokásos, kocsi elején lévő fülkében már dugig ültek, így kénytelen voltam tovább haladni. Fél kezemmel húzom a bőröndöt, a másikban, pontosabban tenyerembe Tüske barátom mocorog elégedetlenül. Hangos itt neki minden, de megnyugtatom, mindjárt aludhat egy jót. Azonban, fülkéről fülkére járva egyre jobban feladom, mert vagy felsőbbévesek, vagy idegenek ülnek ott, én meg még mindig toporgok ettől valamiért. Vagy csak egyszerűen kifogást keresek, mert nem ülhetek a kedvenc helyemen.
Megállok, mint valami sugallatra hallgatva és kiszúrom azt a szabad helyet. Egy lány ment be előttem, majd közelebb érve látok még egyet, meg egy srácot. Ki-ki mennyire ismerős, Hunor arca igen, ő a háztársam és végre fellélegzek. A két lányt nem ismerem. Még.
- Szia Hunor! – szólok be a fülkébe, majd, engedélyt sem kérve tódulok be, teszem le Tüskét az ülésre, míg felszenvedem a csomagom – nyekergek és nyögök, mint valami súlyemelő – majd a sünöm vissza a kezembe és lehuppanok Hunor mellé. Aztán, a lányokra is figyelek.
- Sziasztok, Zente vagyok – jobb így, az elején, még ha nem is szólalnak meg az út során. Elfogadok egy békát közben. – Köszönöm. Elővadászom a savanyú cukrot cserébe, csak szusszanok – a térdemre pakolt Tüske érdeklődve szaglászik, hol a többiek, hol a csokoládém felé. Igen, akkor neki is veszek elő valamit, csak… egy kis pihenőt.
Somogyi Zente Domokos
INAKTÍV



RPG hsz: 68
Összes hsz: 132
Írta: 2021. április 6. 02:43 Ugrás a poszthoz



Nem tudom, hogy mennyire jó ötlet az, amire készülök ma. Tüskét most a szobámban hagytam, kiengeszteltem nassolnivalóval, de itt most nem tudnék figyelni rá úgy, ahogy kellene, pedig tudom, hogy nem szökne el. Csak, szeret felfedezni mindent. Ki nem? A lényeg a lényegben, így mind a ketten jól járunk. Vagyis, magamban nem vagyok olyan biztos. Nagy levegő.
Kedvelem Darya-t, nem csak azért, mert a háztársam és ami volt közte és a bátyám között, hanem mert olyan alkat, személy, akit könnyű kedvelni az olyanoknak, mint nekem. Szomorú vagyok, hogy végül nem sikerült egymás mellett kitartaniuk, bár tény és való, abból is, meg a történtekből is én a cenzúrázott, gyerek verziót kaptam meg - meg amiket pletykáltak az iskolában, bár, azok sem tetszettek. Egyszer mertem csak kérdezni bátyámról, még korábban, de meg is bántam, azóta nem hozom és nem közelítem meg a témát. Most sem emiatt találkozunk, hanem mert mutatni szeretne valamit, ami szerintem tetszene és jól is jönne nekem. Bevallom, könyvekkel telepakolt helyre, valami zenés szobára előbb gondoltam volna, meg a konyhára, mint a teremre, ahol edzeni szoktak. Egyszer voltam itt, kipróbáltam elsős fejjek a súlyzókat, mert akkor éppen eldöntöttem, hogy én is seprűn fogok valamit csinálni - hogy kviddics vagy a derby, én azt nem tudom már -, de pipaszár karjaim körülbelül azokat bírták el, amiket a lányok szoktak használni a fura tornájuk közben. Inkább nem erőltettem többet, még ha már azóta nőttem is, meg a karom is vastag.
Kicsit talán jobban húzom a lábam, fel se tűnik, bizonyára az izgalom és az, hogy így év elején megint be kell járni mindent, ami kimaradt, elmaradt vagy elfogyott. Vagy csak mert látni szerettem volna. Elnéztem pár üzletbe, vettem egy szuper pennát, ha ma valami balul sül el, ezzel írom utolsó soraim. De viccelek, bízok benne.
- Ne haragudj, ne haragudj, késtem, tudom - nyitok be és sétálok oda hozzá. - Ez a plecsni az oka, volt egy kis megbeszélés meg minden - mutatok a jelvényre, amit a pulóverrel együtt veszek le. Megkaptam, mikor fogok este járőrözni és előre félek, hogy be fogok aludni. De most ez se fontos, mellé lépve pillantok rá.
- Hogy vagy?
Utoljára módosította:Somogyi Zente Domokos, 2021. április 6. 02:47
Somogyi Zente Domokos
INAKTÍV



RPG hsz: 68
Összes hsz: 132
Írta: 2021. április 6. 19:46 Ugrás a poszthoz


Egyelőre a tetthely előtt


Nincs este, nem kell még figyelő szemekkel őrizni a rendet, mégis, valamiért azt súgja nekem a belső hang - hogy éhes -, hogy jöjjek el erre. Vagyis, hazudok, mert semmi ilyenről nem volt szó, egyszeriben csak tudok erre egy rövidebb utat a konyha felé. Nem szeretem kihasználni a manók kedvességét, azonban mégis, ami muszáj, az muszáj, a faluba pedig ma nem lehet lemenni. Húsvét van, a zsebem mélyén akad egy kölni, virágillatú valami, ha van és volt merszem, egy-egy nagyjából korban hozzám illőt meglocsoltam, az idősebbek közül inkább azokat, akiket ismertem. Egy kedves tanárnő is megállt, megengedte, így már ő sem fog elhervadni. A piros tojások mégsem gyűltek, meg nem csokival kéne tömnöm magam, ritkán fordul elő, hogy ilyentájt én teljesen korgó gyomorral maradok. Vagyis nem korog, mert azért egy-egy csokit kaptam és abból ettem is valamennyit, de... Mindegy.
Ha ezen a folyosón átvágok, minden rendben lesz. Még pár lépés, de már innen látni, hogy valami itt nem stimmel. Állok, mert nem lépek tovább, lejjebb hajolok és elolvasom a táblát.
- Fűre. Milyen f... - csak az államat kell megemelnem, ajkaim elnyílnak egymástól, állam koppan, ahogy végül fejem hátravetve bámulom a füves, bokros, virágos rétet a PLAFONON. Megdörzsölöm a szemeimet, tovább nem megyek, hanem nyakropogtató irammal fordítom jobbra majd balra a fejem. Ez, délelőtt, korábban, tuti nem volt itt. Valamit magyaráznak a portréalakok is, de túl harsányak és összefolynak a mondatok.
- Jó, jó, jó, értem - legyintek nagyot feléjük és elindulok. Mert azt mondták, még a közelben van. Én, mint valami nyomozó, minden páncél, de talán még a szőnyeg alá benézek. Épp lefelé bámulok, mintha a vadonban lennék és lábnyomokat látnék, amikor két lábfejet pillantok meg. Lili jön velem szembe, vagyis én botlok bele majdnem, kissé zihálva, ahogy szedem a lábaim sebesen. Hátrébb lépek egyet, amint ránézek.
- Szia... szia.. - nagy levegő, kézfejemmel legyezem magam. - Te láttad, hogy mi műveltek a folyosóval...? - mutatok a hátam mögé. Teljességgel meg vagyok győződve arról, hogy a tettes még a közelben van, valahol elbújt, de Lili most ért ide, láttam volna a szakasz elején. Így aztán, a gyanúm nem létezik.
Utoljára módosította:Somogyi Zente Domokos, 2021. április 11. 11:37
Somogyi Zente Domokos
INAKTÍV



RPG hsz: 68
Összes hsz: 132
Írta: 2021. április 11. 12:33 Ugrás a poszthoz


Egyelőre a tetthely előtt


Az biztos, hogy jelenteni kell egy tanárnak, bárkinek. Az is mindegy, hogy ki lesz az, az első, aki szembejön velem, amint kifutkoztam magam. Vagyis nem futok, inkább csak tortyorgok körbe-körbe. Na igen, a festmények még mindig hangosak, egyik fele mulat – az, hogy rajtam, a helyzeten, a folyosó külsején vagy csak úgy, nem tudom -, a másik része meg talán, portré-életükben először, segítene. De nem figyelek én rájuk, bólogatok, hogy jó, értem még mindig, de ez nem old meg semmit. Így a könyv, amely ott hever, az én tudatomig nem jut el. Megállok, megint a plafon felé nézek. Amúgy nagyon szép és mutatós, ügyes bűbáj. Részben, legyen az bárki, meg kell majd őt dicsérni, milyen ügyes és szép lett. Persze, rongálás is, mert a folyosóval tette, engedély nélkül, ahogy múltkor az a valaki a festmények közül firkált össze párat. Nem volt elég az alakok panaszát hallani, siralmát, hogy hogyan néznek ki, hogyan mertek ilyet tenni és bezzeg régen inkább tisztelték őket, nem ezt. Most meg itt ez a folyosó. Szerencsémre, a folyosók nem panaszkodnak, így azt nem kell hallgatnom, hogy mi történt a plafonnal. Másrészt könnyebb lenne, mert ő megmondaná, ki a tettes. Biztos a festmények is – van, amelyik azt magyarázza, még a szeme is piros volt, itt döntöm el, hogy nem hiszek nekik. Ahány féle, annyi leírás.
Éppen fordulok is be-ki, ki honnan nézi, amikor beleütközöm valakibe. Lili az, mintha sietett volna, lehet hogy a hangzavar miatt. Én is beszéltem, de a portrék most hangosabbak a kelleténél, szerintem itt hamar tömeg lesz. Jaj nekem, azt nem kellene! Ki tudja, nem-e esik valaki fejére föld, virág, bármi. Sosem lehet tudni, hogy ami szépen néz ki, mennyire ártatlan. Nem engedhetek be oda senkit sem.
- Hát a folyosót – mutogatok is magam mögé. – Vagyis pontosabban, a plafont. A tábla még semmi – emelem meg a kezem, majd várom, hogy megtalálja. Nem nehéz, inkább úgy tűnik, kevésbé esett le neki, miről beszélek. Kezeim leejtem és szusszanok egy nagyot. Lehet csak én fújom ezt fel.
- Kár… azt hittem, hogy találkoztál vele jövet közben. Ez így nem lesz jó – dünnyögöm, mintha ezzel meg tudnám oldani. Közelebb lépek a táblához, felfele pislogok, majd aztán vissza a lányra. – Ki kellene nyomoznom, de előbb lehet szólok egy tanárnak. Igen, azt hiszem az lesz a menete – gondolkodom hangosan, egyelőre azonban nem indulok. Kicsit fáj a lábam, túl hamar és túl sokat toporogtam, futni akartam is, meg nem is. Szusszanok egyet, meg figyelek, senki se jöjjön erre.
- A tebót? Nem láttam! Mi van a másodikon? – pislogok nagy szemekkel felé. Az egész kastély megkergült. – Komolyan, valaki nagyon unatkozott – mormogom. Mert ha a tebó ott van, biztosan az vitte oda, aki ezt művelte.
Somogyi Zente Domokos
INAKTÍV



RPG hsz: 68
Összes hsz: 132
Írta: 2021. április 11. 13:11 Ugrás a poszthoz



Ez az év így nehezebb lesz, ezt már tudom. Nem aggódom, a nővérem vezeti a Diákönkormányzatot, tanul a művészetis suliban és bírja. Bár, én is beléptem a DÖK-be, idén már, tavaly az akkori elnök nekem valahogy túl ijesztő volt vagy nem is tudom, de inkább nem volt merszem. Most az egyik Móric van a vezetőiben mellette, sosem tudom melyik melyik, de mindegy, jó ez így. Hát, nem tudom, mi hasznom lesz ott, de na, ha Domca bírja, én is fogom. Vagyis reménykedem, mert ő sokkal ügyesebb, mint én, én meg hajlamos vagyok másolni a testvéreim dolgokban, hogy ügyesebb legyek. Vagyis, csak remélem, mert nem hiszem, hogy úgy fog sikerülni, ahogyan eltervezem.
De a gyűlés mégis elhúzódott, mert most kellett megvitatni az év eleji dolgokat, plusz nekem úgy az alapokat is mellécsapták, szóval érthető, hogy nem öt perc volt. Persze, már akkor is kaptam egy adag újdonságot, amikor a jelvényt adták a kezembe úgymond, azonban ismétlés a tudás anyja, vagy hogy van a szöveg. Nem akartam mégse várakoztatni Darya-t, mert késni sem szeretek, csak sikerül. Így mikor lehetett menni, úgy téptem fel az ajtót, mintha muszáj lenne. Biztos azt hitték, WC-re sietek, senki nem állt az utamba, jobb is volt. Hamar letudtam a távot így, ki nem köpöm azért a tüdőmet, mégsem üresen találom a helyet, mert már nem várt feleslegesen.
- Köszönöm! – mosolyodom el. Tényleg nagy dolog, csak sokan úgy veszik, hogy ez buli. Hogy de jó, senki nem küldi vissza őket éjjel, meg szívathatnak egy csomó diákot azzal, hogy büntethetnek. Én igyekszem nem így felfogni és nem valami ütődött módjára szórni a dolgokat, hanem logikusan és komolyan vinni. Meglátjuk melyik sikerül. Egyelőre még éjjel sem jártam a folyosón, nem is kaptam el semmit.
- Örülök neki. Aggódtam azért – attól még, hogy én nem mehettem be, meg kicsit utólag is tudtam meg mindent, szerettem volna. Legalább egy picit, de így, hogy itt van, jobb. Igaz, úgy tudom, hogy megbukott, azonban erre nem is utalok. Nekem senki se hülye attól, meg bukik. Megvan rá az ok és kész.
- Nem tudom – ezt egy nagyon hangyányit magasabb hangon sikerül, mint akartam. – De szeretnék. Bár, nem szóltam róla senkinek – nem tudom, mennyire ismeri azt, hogy velem mi volt kicsinek és mi ment nehezen. Nem baj, ha nem, nem sajnáltatni akarom magam. Közelebb lépkedem a léchez. – Hű. Oké. Egy pillanat – teszem le a táskám, amiben a cuccaim vannak, meg egy palack víz. Ezt hamar megjárom és odaállok ismét mellé, onnan pillantok felé. – És most, hogyan kell?
Somogyi Zente Domokos
INAKTÍV



RPG hsz: 68
Összes hsz: 132
Írta: 2021. április 11. 13:38 Ugrás a poszthoz



Három percig voltam abban biztos, hogy én szeretnék iskolaelső lenni. Aztán mikor megláttam úgy az éves tananyagot, rájöttem, hogy idén sem én leszek. A tavalyi évben a navinések közül kerültek ki az elsők, ami engem nem zavart, de ugye van az a tipikus nézet, hogy hát ez jobban illet volna a mi házunk egy tagjához. Oda se neki! Majd idén, valaki. Hátha megpróbálom, még addig alszom rá sokat. Úgy hónapokat.
Mégsem veszem fél vállról az egészet. Az oké, hogy a teremben edzek néha, megint, meg Darya is tanít nekem dolgokat, de az eszemet is karban kell tartani, vagy hogyan is mondják. Büszke lenne a mondatra minden kék, irány a könyvtár! Könyveket és papírt tettem a táskámba, lesz mit leadni már most így az elején is, annyi szent. Tüske dobozát is elteszem, van benne neki nasi, egy kis tálka a víznek, azt magamnak is teszek, némi szőlőcukor kíséretében. Kezembe veszem végül pajtásomat, mert méltánytalanul kevés órára vittem magammal mostanság és már hiányoltam. Így indulunk el a körletből, bár nem tartottam meg a magamnak tett ígéretem, miszerint a nyakamba akasztok egy táblát: nem, nem harap és nem is szúr meg sosem. Mondjuk ezt is meg kellett tanulni, de nem nehéz, ha valaki, történetesen én, sokat tanultam az alatt, mióta velem van. Mind a négyünknek van valami kisállata, Domca macskája vicces, amikor megpróbál vele játszani, aztán fújtatva elmenekül, mert bizony, megböki az orrát akaratlan. De mindig kisimogatom belőle a traumát.
A könyvtárhoz érve lépek be, majd kettő könyvet veszek elő, amikre már nincs szükségem. Gyorsan lerendezem a visszaadás menetét, majd távozok, hogy válogassak és kitaláljam, melyiket kell majd el is vinnem. Három került a kezembe, majd a negyedikért nyúlok, amikor a színes tincseket szúrom ki az egyik asztalnál. Hah! Kerestem már őt egy ideje, bár nem beszéltünk sokat, feltűnt valami, ami eszembe maradt a szünet alatt is. Most nem látom mellette az álmos fiút, így nem fogok zavarni, ha kicsit odamegyek. Tüske a könyvhalom tetején ül, így mikor odaérek, óvatosan teszem le és könyvtár-hangerővel szólok a lány felé.
- Szia! - csusszanok le az egyik székre. - Nem zavarok? - remélem. Hát most már mindegy. - Csak gratulálni szeretnék az iskolaelsőséghez! Találtam is neked valamit - nem akarom a másik lányt is felkeresni, de ez feltűnő volt otthon, így eszembe jutott. Keresgélek egy kicsit, majd előkerül egy tolltartó, tele ceruzákkal, mindennel, amiket összeszedtem az idő alatt. Keresek, majd végül két, mugli golyóstoll kerül elő belőle. - Tavaly voltunk egy kiállításon, és neked ugye Anubisz lóg a nyakadban. Na, én ezeket sose használtam, de neked szeretném adni - teszem le a két tollat. Tipikus szuvenír, nem nagy dolog, de a mintája igen. A szem, a sakálfej, a kiállítás tematikája és világa köszön vissza róla. Az egyiken még egy kis apró lánc is lóg, amin Hórusz-szem fityeg. Csak azért vettem meg, mert tetszett, de aztán el is felejtettem. Tüskét veszem el végül az asztal közepéről és teszem vissza a könyvekre.
- Hát, nem nagy dolog, csak gondoltam, neked jobban való, mint nekem - vonok aprón vállat végül.
Somogyi Zente Domokos
INAKTÍV



RPG hsz: 68
Összes hsz: 132
Írta: 2021. április 11. 13:59 Ugrás a poszthoz

A fülkében utazó mindenkinek
Tüske


A már bent ücsörgő lány felé fordulok, hiszen tőlem kérdez, érdeklődik. Jaj, igen. A bukás. Nem örültek neki otthon, vagyis én inkább kimentem a levegőre, ezt meccseljék le ők. Én megmutattam a bizonyítványom, jó lett, nem ettek meg. Lehetett volna jobb is, de erre majd idén gyúrok rá.
- A peronon, azt hiszem. Bár a nővérem hívott, hogy üljek be hozzájuk, de nagyon vihogtak valamin a lányok és inkább kihagytam – jobb lesz így mindenkinek. Nem való az a fülke nekem, csak ideges lennék ott. Az meg sosem jó. – Igen, tudom… - húzom el a számat. Nem sokan végeztek, de az is valami. Nem az egész, mondja a jó optimista. – Majd idén végez. Most túl sok minden volt – ennyi elég is, így is sokkal többet fecsegtem, mint kellene. A csokibékából véve nyammogok rajta egy sort, osztogatom a cukromat, tudtam én, hogy kell a másik fülke. Itt hamar egy mini büfé alakul ki. Mindenki tesz hozzá valamit, ez tök jó.
- Ú, almás pite – csapok is le rá, elvéve már tolom is be, ami a savanyú cukorra nem éppen a legjobb, de elmegy. Így is finom, bólogatok is, hogy isteni. Lepillantva nézek a sűrűn szimatoló Tüskére. – Te ebből nem ehetsz, tudod jól – néha így is csalok, de próbálok odafigyelni, mert nem szeretném, ha baja lenne. Közben megérkezik Betti is, így aztán hamar mondhatjuk azt, hogy ezt a fülkét maximálisan kihasználtuk.
- Hogyne férne. Megyek is – csúsztatom odébb fenekemet az ülésen, így a lánynak is jut hely bőven. Elhelyezkedve végül, tovább nyammogok a süteményen, most már kerül oda meggyes is. Igen, ez annyira tipikus, hogy el se hagyjuk a házat, de egy tonna kaja van a táskákban. Igaza van Borbálának, tényleg azt hiszik. Bár nálam nincs süti, elfogyott, az utolsót reggel ettem meg, értelme nem lett volna kettő szemet elhozni.
- Egy kis rántott hús nincs senkinek? Ha már a desszerttel kezdtük – nevetgélek egy sort, bár tény és való, kezdek eltelni az édességgel, nem bírnék még enni azt is. Kell a hely a vacsorának is, amit akkor eszünk, amikor odaérünk. A fejem rázom, hogy nem láttam az ikreket én sem, nem is hallottam, biztosan ott vannak, ahol a rellonosok zöme ül. A fülke ajtajában egy srác áll meg, de mintha átment volna rajta valami csorda.
- Jézusom. Veled meg ki bánt el? – mondhatni, hogy az élet. Meg lennék jobban rökönyödve, ha nem érezném a bűzt. Nem tudom, hogy a ronda madár vagy a srác az, aki szagos, de… nyelve egyet, most bánom a süteményt, mert menten ki fog jönni belőlem. Fúj.
- Semmitseláttunk – hadarom el, mert addig se kell levegőt venni, de a srác nem várja meg, már megy is tovább. Komolyan. Ekkor fordulok az ablak mellett ülőhöz. – Egy nagyon picit… lehúzod? – már csak azért is, hogy szellőzzön. Biztos trágyagránát. A következő érkező már koránt sem büdös, így aztán, nyugodtabban húzom magam alá a lábaimat, hogy be tudjon jönni, helye akad. Lassan megtelünk.
- Szia! – köszönök felé, őt csak látásból ismerem, sokkal feljebb jár, mint én. – Jó volt amúgy a szünet? Ki merre járt? – fordulok végül mindenki felé, akkor ejtsük meg ezt a kört is.
Somogyi Zente Domokos
INAKTÍV



RPG hsz: 68
Összes hsz: 132
Írta: 2021. április 12. 20:27 Ugrás a poszthoz



Jó, egy kicsit sietve ültem le, meg se várva, hogy annyit mondjon, hogy kakukk. Elnézést kérő pillantással nézek felé, hogy ezt most nézze el nekem. Kicsit nehezek voltak a könyvek és nem akartam, hogy billegjen annyira a kezemben, hogy Tüske a földön kössön ki
- Klassz ez az kék szín. Tetszik – bólogatok, hogy levitához méltó lenne, igaz, ő unikornis, nem szfinx, de oda sem neki. Nem ezek teszik az embereket jobbára azzá, amik, mert tessék, simán lepipált minden okost. Emlékszem, mennyire duzzogtak páran nálunk az asztalnál, amikor bejelentették. Volt, aki csak egy vizsgával csúszott le és ahogy ő mondta, alig pár pont kellett volna ahhoz a K-hoz. Bár akkor is csak egyenlő lett volna velük. Én nem voltam mérges, tapsoltam sokat és kész. Nem értem, mire jó irigy lenni, nekik is ugyan annyi lehetőségük volt.
- Ugyan, ugyan – keresek nagyon, fel sem nézek. Ne szabadkozzon, erre gratulálni kell és kész. Nekem is jól esne, még ha tagadnám is, ha megtörténne. Bár az is jó volt, amikor a jó jegyek miatt veregették meg a vállam, szóval, majdnem ugyan olyan érzés, csak nem mondta be a nevemet az igazgató úr. Túléltem. Végül csak megtalálom, amit kerestem, egy pillanatra úgy tűnt, hogy eleve bele se tettem, akkor meg jaj nekem, mit ígérgetnék itt. Ciki lenne, hogy később, következő találkakor adnám, de nem az, mert most sikerül. Csupa öröm. Igazából az, ahogy az arcán látom, hogy tényleg meglepődik, pedig, apróság. Szabadkozik is rendesen, de nem engedek belőle, azok már az övéi.
- Naaa, nyugalom. Nem kényszerből adom – néha csinálok ilyet, amikor sok holmit gyűjtök be, de rájövök, nem kell. Adtam már pólót Hunornak, mert nekem se nem állt jól, se nem tetszett, vagy éppen amikor tekergetős gombócból lányos dolgot kapok, azokat is. Szóval, mondhatni, kész öröm velem néha. – Én nem írtam velük, csak kipróbáltam. Hozzád jobban illik, nagyon megy a nagyláncodhoz is, például – mert az annyira fontos egy iskolában, minthogy melyik cipőhöz melyik táska illik. Nem foglalkozom ilyenekkel, csak a zavarán szeretnék enyhíteni. Nem akartam gondot, tényleg nem. Csak örömöt.
- Használd egészséggel – mondhatnám, hogy írjon velük vizsgát, de nem lehet, ott puskázást gátlóval kell mindent. Kérdésére nézek a kispajtásra, akinek gyorsan pár nassolnivalót veszek elő, leterítek egy papírzsepit és óvatosan rátéve, hagyom falatozni.
- Igen. Nem akarok elúszni a beadandókkal meg itt-ott kiegészítem a jegyzeteket néha. Domca tanította, csak hát nem mindig van kedvem hozzá – igen, a motivációm sokszor nem a legszebb. – Nehéznek tűnik a harmadik év. Neked az volt? – érdeklődöm, meg veszek magam elé egy könyvet és felnyitom a tartalomjegyzéknél. – Szerinted én tudnék kviddicsezni? – én sejtem a választ, de na. Hátha.
Somogyi Zente Domokos
INAKTÍV



RPG hsz: 68
Összes hsz: 132
Írta: 2021. április 12. 21:24 Ugrás a poszthoz


Egyelőre a tetthely előtt


Oké, oké, oké. Le kell higgadnom. Szerintem az a nagy helyzet, hogy ez az első komolyabb dolog, amit prefektusként látok és ami ellen, amiért tehetnék valamit. Csak ez magyarázza, hogy ennyire felkapom, felfújom és ügyet csinálok belőle. Pedig nem ronda amúgy, kreatív, szép, értékelni is tudom, meg minden, csak… csak azért mégsem szabályos. Vagyis, én így gondolom, lehet sokan, sokkal többen lennének amellett, hogy ez valami kreatív feladat része. Húsvét van, ilyenkor szoktak dolgokat tenni, nem ilyeneket és nem azt, mint bolondok napján vagy éppen halloweenkor. Jó, jó, talán tényleg nem kezelem ezt túl profin, de nézze el bárki, nagyon friss a jelvényem, az egész élmény. Tuti, hogy fogok bakizni, valamit nem nézni és mint most, nagyon nézni a talán semmit. Pfuh. És ebbe társul bele Lili, talán ezért próbálok moderálni magamon, mert na, nem lenne a legszebb, ha háztársam előtt égek be, hogy mennyire nyomi prefektusa van. Kicsit kínosan mosolygok felé, miközben rendezem magam. Hirtelen támad fel bennem az ösztön, hogy tanárt keressek, és akkor ő majd biztosan tudja, hogy mi lesz a helyes megfejtés. Talán ő rájönne mindenre, amire én nem, mert egyszerre vagyok izgatott és kissé talán ijedt.
- Aha, szerintem kéne szólni neki. Azért ez mégis… mégsem csipcsup – nézek fel a plafonra, majd vissza Lilire. Ha neki ez a csipcsup. Nem is akarom tudni, mire mondaná azt, hogy globális katasztrófa. Jó, azért mosolygok kicsit. – Nem hiszem, hogy zavaró lenne, azért is vannak – rendet meg fegyelmet teremteni, igen. Meg azt megtartani. Elvégre, én nem dönthetek mindenben, kiszórhatok büntetést, de pontot nemigen vonhatok le. Vagyis, mondhatom egy tanárnak szerintem. Mindegy, mert most ebbe bele fogok zavarodni. Viszont amit utólag tolt hozzá, fejbevág kicsit.
- Basszus! – káromkodom kicsit, de ezért még nem járna szappan a nővéremtől, remélem. – Lehet, hogy… lehet… eszembe sem jutott – csapok a homlokomra. Húsvét, ünnep, tanárok. Palmer tanárnő pedig illúziómágus, tehát, az egész csak látvány és talán hozzá se lehet érni, ezért került oda, mutatóba. A növények lehet mind gyógynövények az egész tananyagból, csak épp innen nehezen látni. Elnevetem magam, már inkább kínomban.
- Őszintén, nem is gondoltam arra, hogy a tanárok lephettek meg minket egy ilyennel. Lehet, ha közelebb megyek, látok egy-egy tojást is a fűben és ha rámutatok, meglepi lesz. Na, neked volt most  tök jó logikád! – mert szoktak ők meglepni minket, tényleg ez is benne van. Nem, nem vetem el az, hogy csín és „rongálás”, de ezt se. – Viszont ezt tényleg csak tanár tudná megmondani, hogy mi az igaz – térek vissza hümmögve az előbbi témához és közelebb lépkedem a táblához, onnan nézek felfelé. Innen fordulok hátra.
- Hát azokat nem látni, nem? Szóval felesleges lenne. De én se tudom, meg kéne talán nézni mégis. Biztos, ami biztos és akkor lehet látunk tanárt is – hah, jó alkalom! – Eljössz velem?
Somogyi Zente Domokos
INAKTÍV



RPG hsz: 68
Összes hsz: 132
Írta: 2021. április 17. 16:15 Ugrás a poszthoz


Egyelőre a tetthely előtt



Inkább tanítani. Ez mind rendben van, ha mindenki jó lenne és azt tenné, amit csak szabad és kell. De nem, nem azt teszik, rendszerint mindig van valami galiba, ami miatt nem csak tanítani, hanem nevelni is kell. Ki hogy teszi, az már más kérdés. Van, akin mosolyogni lehet közben, van, aki elől inkább futni kell.
- Persze, hogy azért – helyeselek végül hangosan is. – De kell a rend is. Láttuk mi van anélkül – nem éppen a mostani helyzetre célzok, hanem olyanra, amikor tényleg valami vad és fékezhetetlen dolog söpört végig a kastélyon, a tanárok és a prefektusok meg csak a fejüket fogták rá. Elmosolyodom, ahogy engem említ meg végül.
- Jó, de nem mindenki „fogad szót” nekünk, meg nem is csinálhatunk mindent. Mindegy, mert egyedül nem lennék elég ügyes ehhez még. Csak most kezdtem – csóválom meg a fejem, hogy nincsen évek tapasztalata mögöttem. Most jönne jól az elődöm, ő idősebb volt sokkal, meg volt az a farkas cucc, biztos jobban tartanának tőle, mint tőlem. Sőt. Mindegy, mert ő most tanít, mondjuk akkor ha tudnám hol van, lehetne neki is szólni. De azt tudom, hogy sosem lakott a kastélyban. Mondjuk megértem, én se tenném, ha a kórság velem lenne. A helyzet viszont így sem javul, nem is fog, azt hiszem, vagy feladom vagy erősködöm. Lili valamiért nagyon nem akar tanárt, kicsit gyanús is az, hogy ennyire tiltakozik ellene. Ráncolom a szemöldököm, majd leesik, mi lehet a gond.
- Jaj, nyugi. Ha jön egy tanár, arról biztosítom, hogy te segítettél nekem, nem vagy bűnös – ha tudnám, amit kellene, nem mondanám ilyen nyugodtan, hogy nem tettes hanem velem van. De nem indulok el végül, csak magyarázok tovább, mintha muszáj lenne. Igen, valahol muszáj is, mert így kimegy belőlem a feszültség.
- Hát nem merném megfogni, annyi szent. Még ha látom is. Azért annyira nem vagyok jó a lényekből, simán megharap aztán nem tudok majd semmit se beadni, mert a kezemnek annyi - jó, ez hülyeség, de mindegy. Valahogy megoldom, megnézni meg lehet annyit is, hogy tényleg eldőltek-e a páncélok és a vázák.
- Szuper – bólogatok, már indulnék is, de megtorpanok. – Biztos okos dolog szétválni? És ha pont akkor lépnek meg? – nem nagyon akartam egyedül menni, de tény és való, logikus, amit mondd. Csak az nem, amerre mutat. Megrázom végül a fejem.
- Arra nagyon hosszú, túl sok időt kap. Én megkockáztatom, hogy nem esik a fejemre semmi és erre megyek – és mielőtt bármit tudna tenni ellene, már indulok is a tábla felé. – És akkor a rövidebb kerülő neked marad! – mosolygok hátra rá, ahogy előre nézek. Nagy levegő, elsétálok a tábla mellett és…
Kiáltok. Egy pillanatról a másikra fejjel lefelé találom magam. Kezeim a zöld fűben támaszkodnak, alattam a padló, Lili, minden. A réten vagyok, csak nem a jobb helyen.
- Ezt nem hiszem el! – kap el a tériszony, szédülök. Csak ne hányjam el magam… az kéne még. A füvet markolom, nagyon nem akarok leesni, mozdulni sem merek. Nagyon félek, ahogy végül lefelé sandítok. – Se… segíts… valahogy. Nagyon rossz idefent! – hangomon mégis hallani, hogy félek. Reszketek, szemem összeszorítom. Ez nem lehet igaz! Mindig pórul járok…
Somogyi Zente Domokos
INAKTÍV



RPG hsz: 68
Összes hsz: 132
Írta: 2021. május 16. 17:44 Ugrás a poszthoz



Aki jobban ismer engem, már megszokta, hogy random adok dolgokat, ha csak apróságokat is. Egyszerűen sok van és sokfelé tudom pakolni, addig, ameddig meg nem unom. Nem adom ünnepnapokra, mert az olyan fura, de ha mégis úgy jön ki, csomagokat szoktam készíteni, amibe komoly ajándék mellé elférnek ezek az apróságok. Bár tudom, nem olyan megszokott dolog, hogy az ember ilyeneket mond és dolgokat az, ez inkább… ritka. Sokszor láttak bele már furcsát, hogy én szerelmes vagyok ebbe, abba, vagy éppen nyalizni akarok, ha idősebb. Pedig nem, nekem ebből annyi hasznom van, hogy nem kell tovább pakolgatnom ezeket, vagy portalanítani, semmi több. No meg az öröm, bár azt furcsa így kimondani. A lány zavarba jön, én pedig addig Tüskét bámulom, mert ilyenkor én se szeretem, ha néznek is mellé, elég megküzdeni a zavarral.
- Remélem fognak is, nem száradt be a tinta - erre mondjuk nem gondoltam, de a gyors két csík, amit egy lapra húztam vele, biztatóan erősnek látszott. Olyan régen sincs nálam, hogy évekről beszéljünk, szóval csak egészséges aggodalom az, hogy hasztalan volt ezeket felkapni és tovább adni olyannak, akinek fontosabb. Tollból sose elég, ahogy ceruzából sem, és bár nem festek, van egy hatalmas temperakészletem. Az mondjuk biztos jól fog még jönni, így egyelőre várok vele.
- Jó, jó, tudom - ingatom meg a fejem, hogy oké, tényleg nem a legjobb ok az, hogy nincs kedvem hozzá. Pedig valódi, mert amikor kényszerből kell, nagyon tudok “szenvedni” és minden mást csinálni. Volt, hogy jegyzetelés helyett inkább csak kiemeltem a lényeget a könyvben és abból olvastam, sosem írtam le végül. Aztán pechemre, pont az a jegyzet kellett volna kölcsön valakinek. - Na hát magamnak könnyíteni se jó, mert akkor megint nem lesz kedvem. De tudom, hogy kell, meg hasznos, így előbb vagy utóbb, megcsinálom - csak nem mindegy, hogy utolsó percben vagy éppen tökre időben van kész. A beadandóim élete is ilyen; ha a témát érdekesnek vélem meg izgalmasnak, másnapra kész, ha nem, akkor előtte éjjel fejezem be. Meh.
- Tényleg segítenél? Mármint, ha sok a dolgod meg a tanulnivalód, akkor nem kell, de ha mégis, akkor… hát élni fogok vele. Én nem vagyok olyan okos mint a levitások nagyjai - semmi bánkódás nincs a hangomban, tényként közlöm. Inkább figyelek a szavaira, miközben Tüskét veszem le a jegyzeteiről, amire épp most akart átköltözni ismerkedni.
- Bocsi, ma megint kalandor kedvében van - teszem vissza a könyvre, majd bólintok. - Ez egészen jól hangzik. Örülök, hogy nem idén van a VAV, de annak is, hogy nem jövőre. Akkor kevésbé nézek félve az évre - nevetek fel halkan persze, mert ez mégiscsak egy könyvtár.
- Áhh, nem hiszem. Csak keresek sportokat, amitől kicsit erősíteni tudom magam. Van pár apróság, ami miatt kellene - az nem biztos, hogy a repülés oldaná meg, de annyi baj legyen. - És te kipróbálnád egy meccs erejére magad?
Somogyi Zente Domokos
INAKTÍV



RPG hsz: 68
Összes hsz: 132
Írta: 2021. május 16. 17:46 Ugrás a poszthoz


fent a plafonon


Lesz még mit tanulnom a jelvénnyel, úgy érzem. Sosem voltam jó a nyomozós dolgokban, még egy szimpla társasban is tudtam veszíteni és persze, elsiklani olyan dolgok felett, hogy néha már rám szóltak, hogy számoljam át vagy olvassam át, mielőtt döntök. Nem tartom magam logikátlannak, csak inkább… figyelmetlennek? Nem volt eddig belőle gondom, remélem most sem lesz, más kérdés, hogy mi fog sikerülni ebből az elképzelésből. Így aztán, nem most lesz életem fogása, kezdem érezni. Hiába szaladnék, vagy hívnék ide valakit, a tettes, mire mi ezt, ezeket megvitattuk, már simán akár Bogolyfalván jár és vissza sem néz. Szóval, fújok egyet, egy kicsi vereségízzel a számban, de nem, mert még nem veszett semmi, talán nem. Talán rájövök a dolgokra, de Lili kizökkent belőle. Nagyra nyílt szemekkel nézek rá, majd csak pislogok. Egyedül megoldani? Nos, az már nem lehetséges, mert ezt, ha nem is most azonnal, de mindenképp jelenteni fogom valakinek. Nem tettem le róla és nem is fogok, ha már szétválunk és a nézelődés közben keresek egy felnőttet. Jobb lesz így, mert akkor még én kapok majd amiatt, hogy nem szóltam. Egyedül megoldani… ahhoz az kellene, hogy meg tudjam szüntetni a folyosót sújtó bűbájt, de úgy érzem, erre a tanult “Finite Incantatem” se lenne elég, mert olyan szövevényesnek tűnik. Először is, ott a virágos mező, fejjel lefelé, azt kéne virágmentesen eltüntetni, aztán még ki tudja, mi akad a fűszálak között.
- Neeem, nem. Ezt én egyedül nem tudnám, hát le kell onnan azt szedni. Ahhoz én nem vagyok még elég ügyes, meg nem is örülne sem Matyi bá, sem senki más, hogy én ilyen… magánban nyomom - rázom meg a fejem, hogy nem engedek abból, hogy én itt majd hős leszek. Már akkor is szoktak dicsérni és köszönni, amikor valami különös helyzet miatt szólunk, még nem voltam prefektus tavaly, de szóltam, hogy valaki állandóan kipingálja az egyik folyosó falát, nem tudom, hogy meglett-e a tettes, de azt tudom, hogy örültek, hogy nem hagytuk, hagytam szó nélkül. Amúgy nem vagyok spicli, nem szoktam beköpködni embereket, na nincs okom rá. De ha nincs ott már rég valaki, akkor meg nem ártok senkinek, szóval, egy ilyen félmegoldás. Közben a homlokom ráncolom.
- Nem, nincs tudomásom szerint főprefektus… de az minden bizonnyal a legidősebb lenne, logikusan. Nem léptetnek elő prefektusokat, csak le - mert vannak persze olyanok, akiktől elveszik később, mert nem csinálják a dolgukat időben vagy nagyon rosszul. Nem tudom név szerint ezeket, voltak, akikről mindenki tudott, és voltak, akikről csak később, hogy jééé, hova tűnt. Érdekes lenne egy főprefektus, de amilyen arcoknál van a jelvény néha, felesleges.
Talán a szavaim is, hogy mi kell ide, vagy mi sem, de megoldjuk. Tényleg mondanám neki, mármint a tanárnak, még ha annak az első gondolata lehet Lili lenne, mint tettes. Szerintem azért nem, mert akkor nem lenne itt, nem épp a legjobb dolog a helyszínen maradni, ha a gyanú halovány, akkor sem. Aztán ki tudja, lehet, hogy akkorát tévedek, mint a ház. Azzal mondjuk biztos, hogy erre indultam el. A hosszabb út kellett volna, mire azonban ezt mondom magamban, már mindegy… Nem kiabálok többet, ellenben nagyon félek attól, hogy leesek, ki is tépek pár fűszálat, ekkor veszem észre, hogy ez nem ezen múlik. Kiengedem ujjaim közül, ahogy lassan felülök, ugyan úgy lógva közben fentről le és mégis, mintha csak a talajon lennék. Bár ettől még mindig kellemetlen.
- Le tényleg nem, de… Nem tudom - mozdulok, egyelőre lefelé nézek, így az olyan, mintha amúgy a réten lennék. Csak amikor tekintetem előre, lefele, illetve felfelé esik, akkor jut eszembe, hogy nem jó helyen vagyok. A gyomrom bukfencezik, mint amikor hirtelen indul a lift fel vagy le, nem merek felállni. Egyelőre csak rendesen leülök a fenekemre és kapaszkodok megint a fűbe.
- Légyszi! Lehet, ha sétálni kezdek vagy felállok, leesek. De most olyan, mintha a plafonra ragasztottak volna! - tudtam én, hogy kell tanár, viszont azt nem, hogy pont hozzám. Na ezt ha majd a többiek hallják… nem lesz semmi, talán csak kioktatnak, hogy ne dőljek be ilyeneknek vagy éppen, másoknak. - Könyv? Hol volt itt könyv? Hé! - ne most könyvtárazzon. Hunyorogva figyelek lefelé, ahogy látom mozogni. Én mindent megnéztem és nem láttam, ezek szerint ő vagy igen, vagy tudta, hogy ott van. Sóhajtottam egyet, most akkor mégis tévedtem? Mindegy, nem érdekel a tettes most, csak le szeretnék innen kerülni, egyben.
- Siess, kérlek! Azt hiszem szédülök - pedig nem olyan, mint a mászókán lógni le, nem kezd a fejem fájni sem. De attól még nem kellemesebb.

Somogyi Zente Domokos
INAKTÍV



RPG hsz: 68
Összes hsz: 132
Írta: 2021. május 16. 17:49 Ugrás a poszthoz



Furcsák néha az indokok, hogy miképp találkoznak az emberek. Nekem akkor volt merszem, miután bátyám hangosabb volt és bár tudom, hogy nem volt mindig és minden jó köztük utána, az nem azt jelentette nekem, hogy megszűnt létezni. Persze, teljesen érthető lett volna bármikor, ha azt mondja, engem sem szeretne látni, az viszont kérés nélkül is ment, hogy amikor mégis megtörtént, nem traktáltam a bátyámmal. Nem vagyok én randiguru, sem az, aki bármit is kelt a másikban azzal, hogy közli a valóságot, mi és hogyan áll jelenleg. Nem, ez sose történt meg. Az az ő dolguk.
- Akkor jó, azt hiszem, én is - és valóban, mert nemigen tágítok én sem könnyen, bár, mikor hogy alakul. Persze, akadnak esetek, amikor muszáj, azonban most nem éreztem annak. Én nem tettem remélem semmi olyat, amely miatt indokolt lett volna.
- Nyugodt vagyok amúgy - kicsit füllentek, mert amúgy rettentően izgulok. Tipikusan megemelkedett a pulzusom, kicsit “hangosabban” kalapál a szívem, de amúgy semmi más bajom nincs, bízok benne. Sokat gondolkodtam, hogy merjem-e, mert mindig is voltak nekem gondok a mozgással, de úgy vagyok vele; miért ne? Egyszer - majdnem - mindent ki kell próbálni és ez remek alkalom arra, hogy ezt legalább igen. - Remélem nem kell elkapnod, ahhoz már nehéz vagyok. És mit jelent az, hogy megtanulni esni? - ezt most nem egészen értem, hogyan kell ezt tanulni. Ha esik az ember, akkor sokszor nemigen van ideje reagálni. Mármint, van, amikor ösztönösen kitartja valaki a kezét, vagy éppen fordul valahogy, láttam már hasonlót, de ezt tanulni kell? Mert akkor a válaszom, egyszerű.
- Én ilyenről nem tanultam - rázom meg végül a fejem, hogy akkor ez el is dőlt. Még valami, amit tanulnom kell, ezek szerint. Lepakolva aztán, hamar a lényegre is térünk. Megállok a léc előtt, majd megfogom a kezét, nem szorongatom persze és felállok rá. Kicsit ügyetlenkedek, de végül egészen egyenesen állok meg rajta. A lábaimon látni, hogy keresem a jó pontot, hogyan kényelmes és biztos is, de az is abbamarad végül.
- Rendben van, oké. Elindulok - bár most jobban ver a szívem, de nem vagyok magasan sem. Megemelem a lábam, de abban a pillanatban megingok kicsit és visszateszem. Ez így nem jó, lefelé néztem. - Én béna leszek ebben nagyon - nevetgélek egy sort, ahogy kihúzom végül magam, nagy levegőt veszek és megint megpróbálkozom egy lépéssel. Siker, majd a második, de a harmadiknál inogni kezdek ismét és megállok, a lábam helyezgetem.
- Ez nehezebb mint hittem… - pedig csak lépkedni kellene rajta, csak hát… Még egyet előre, de nagyon esetlennek érzem magam hirtelen.
Somogyi Zente Domokos
INAKTÍV



RPG hsz: 68
Összes hsz: 132
Írta: 2021. június 13. 13:02 Ugrás a poszthoz



Szóval meg kell tanulni esni. Én ezt nem tudtam, mert ez olyan ösztönös dolog, amikor esik valaki, hogy moccan. Nekem nem mindig volt kellemes, mikor hogyan sikerült kivitelezni, hol fájdalmasan, hol kevésbé. Valahol meg is értem a szavait, hiszen, csak haszon lenne, ha sikerülne normálisan.
- Kézzel tompítani és gerincre vigyázni. Ez nem hangzik nehéznek – bár ki tervez esés közben úgy bármit is? Senki. Az olyan hirtelen dolog, hogy nem tudsz mit kezdeni vele, mert mire tennéd, megtörténik. - Általában a kezemre szoktam, szóval úgy hiszem, ezzel nem lesz gond. Vagy a fenekemre, de azzal se – nem mintha olyan hatalmas lenne, mint egy párna, de kellemesebb, mint lefejelni a dolgokat. Ebben egyetértene mindenki szinte. Bólogatok hát, ahogy követem a tekintetemmel, amit mutat, majd neki is kezdünk a nehezebb résznek. Őszintén, itt már nem vagyok biztos abban, hogy nem lesz szükség a biztonságos esésre. Hangot nem adok neki, szuszogok csak, ahogy koncentrálok, de sokat nem haladok előre. Amennyire azt néztem, ez nem is olyan nehéz, úgy ingok meg folyamatosan, mintha muszáj lenne.
- Menni fog. Azt hiszem – inkább magamat biztatom. Örököltem én a többiekkel együtt egy kicsit abból, hogy maximalista próbálok lenni és baromi kitartó, bár korántsem annyira, mint a testvéreim, de arra tökéletesen elég, hogy addig próbálkozzam, míg én azt érzem, már oké a dolog. Lepillantok a lábamra, miközben magyarázza, mi tartja meg a testem. Kicsit lehetetlen, hogy egyszerre ezekkel tegyek bármit is, annyit azonban kipróbálok, hogy az egyik lábam megemelve, a sarkam elemelve a léctől, most azon a párnás részen tartom a lábfejem, egyelőre nem nehezedek rá.
- Ó, értelek. És akkor most így kell mennem? Mármint hogy a párnácskán támaszkodni. Nem tudom hogyan fér ebbe bele a sarkam – pislogok rá értetlenül, mert hát, táncóráim sem voltak sosem, hogy én ilyeneket tudjak. Tudom, béna ez, de… ja. Hagyom, hogy tartson, kapaszkodok én is, egyelőre normálisan lépve haladok egy kicsit előre. Kipróbálom azt, ahogy az egyik lábammal először a párnácskára állok, viszont a bokám meg úgy az egész lábam meginog, így teli talpra ereszkedem vissza.
- Azzal mindig is volt egy kis bibi. Mintha most tanulnék járni megint – szusszanok egyet, elengedve Darya-t, kitartom két oldalra a kezem. Úgy érzem magam, mint aki repülőset játszik, csak nem berregek hozzá. Így is meg-megremeg a térdem, ahogy lépek előre megint, majd kicsit csapkodok, ahogy balra dőlök. Kicsusszan egy apró káromkodás, mire visszanyerem az egyensúlyom, majd megállok. Így darabokban elsőre talán nem töröm ki a nyakam.
- Lehet először egy vonalat kellett volna rajzolni a földre – nevetem el magam. Arról leesni nem tudok, csak lelépni. - De igyekszem – bólintok, majd megint kitárom a karjaim oldalra és csigalassan haladok előre.
Somogyi Zente Domokos
INAKTÍV



RPG hsz: 68
Összes hsz: 132
Írta: 2021. június 13. 21:50 Ugrás a poszthoz



Én szeretem egészséges mértékben irigyelni azokat, akiknek ilyen jól megy a tanulás. Van motiváció, kedv, erő és ez meg is látszik. Én valamelyiket mindig elvesztem és utána már csak látványosan szenvedek a könyveim felett. Hol a falat nézem, hol azon gondolkodom, hogy merre csavarogjak, mit egyek a vacsoránál, tehát csupa totál haszontalan dolgon. És meg se jegyzem, amit olvastam, így aztán ott vagyok, ahol a part szakad – sehol. Órán változó, mert ki hogy adja elő. Amelyik unalmasabb, ott szinte mindenki elveszíti a fókuszt és csak a csengőt várom, várjuk, aztán tessék, megint sehol vagyok. Iskolaelső? Arról nem is álmodom.
- Ezt a nővérem is mondhatná, de tudom. Csaaak… nem mindig van kedvem és megszívom – eresztek meg egy apró kis mosolyt, hogy tudom miről beszél és tök igaz. Csak mikor kiadnak egy beadandót, mindig számolok, hogy jó, van egy hetem, sok napom, nem kell azonnal. Aztán pár nap múlva rájövök, hogy sok gyűlt fel és akkor pánikolok, hogy melyik lesz kész vagy egyáltalán lesz jó. Tavaly év elején igyekeztem leckefüzetet vezetni, felírni mi mikorra kell, majd betartani, hogy pár napon belül – már ha nem másnapra kell – meg is írni és akkor nem csúszok meg. Aztán a felénél ellustultam és nem írtam fel többet. Lehet megint el kéne kezdenem, maximum nem olvasom el utána, de elmondhatom, megtetettem amit tudtam.
- Ööö… hol is kezdjem – teszek úgy, mintha ábécé rendbe rendezném éppen, hogy mik is nem mennek. Annyira nem vészes, több olyan van, amivel többet kellene foglalkoznom, mint most teszem és akkor menne. - A Bájitaltan az nehéz, meg kicsit a bűbájok, Átváltozástanon a képletek nem mennek a fejembe. A többivel úgy megvagyok, most így hirtelen be sem ugrik – vakarom meg a fejem, hogy mi is van még hirtelen, de az évszámok is olyanok, hogy le kell ülni és bemagolni, másképp nem megy. - Tudom én azt, csak amikor sok gyűlik fel, úgy érzem, hogy én semmiben sem vagyok erős – fújok egyet. Akkor szerencsére elmúlik ez, amikor jó jegyet kapok mégis arra, amiről azt hittem, totál sületlenséget írtam bele. Mint a tavalyi vizsgám, ahol meg voltam róla győződve, hogy mugli történelmi dolgokat és évszámokat írtam a lapra, mert valamiért az ragadt meg. Aztán mégsem – egy-két helyen csak – és még a végeredmény is egész jó lett.
- Szerencsére nem eszik papírt. Ha szeretnél, ebből tudsz neki adni – veszem elő a kis tasakot, amiben hordom Tüske nasiját, mert chips-el és csokival nem kéne etetni őt, a rendes ételét meg nem dobozolom be és rakom a könyvek közé. Ez meg hamar megvan, le is teszem a lány keze ügyébe, ha szeretne sünt etetni.
- Az egyik srác az évfolyamban azt mondja, hogy trollal kell majd megküzdeni Sötét Varázslatok kivédésén. Végül is igaza van, mert nem akarunk trollt kapni a lapunkra, így küzdünk – neki néha vannak hülye elméletei, amiken jót lehet nevetni. Asszem totálisan naiv és elhiszi, amivel a felsőbbévesek meg szokták heccelni. Igaza van, még ráérünk ezen rágódni, úgyis akkor fog kiderülni. Pontosabban előtte, amikor majd úgy rimánkodom, hogy semmit sem tudok.
- Én nem tudom mi a legmegfelelőbb. Csak csomóan kviddicseznek, oda meg kell egyensúly – vagyis, én úgy láttam, amellett, hogy leverték egymást a seprűről szinte. - Igen voltam, de a legtöbb dolgot azt sem tudom, hogyan kell használni – vallom be, hogy hát oké, hogy azon a lábat lehet, meg a kart, de sose használtam, így csak álltam előtte, mint az a bizonyos birka a kapu előtt. - De majd megpróbálok elvinni valakit és társaságban könnyebb – mármint Tüske is az, csak vele nehéz beszélgetni. De vicces, amikor valahol ücsörög és nézelődik.
- Ó. Akkor sosem repültél vagy próbáltad ki, milyen lenne? - nem olyan vészes az, sokan nem tudnak, nincs ezzel gond. - Mondjuk amennyire elpüfölik egymást a meccseken, nem is bánom, hogy nekem sem megy – húzom el a számat, majd legyintek egyet. Nem való az se mindenkinek.
Somogyi Zente Domokos
INAKTÍV



RPG hsz: 68
Összes hsz: 132
Írta: 2021. július 10. 13:02 Ugrás a poszthoz


nagyon későn, nagyon tilosban és... mit látok?! 😳


Nem kéne idekint lennem.
Már csak a jelvényem súlya is nyom, nemhogy a tudat, hogy ilyen későn botorkálok, igazából még nem is a kastélyban, hanem a faluban. Ilyenkor kellene gondolkodni azon, mi észszerű magyarázat akad majd erre, de egyenesen nincs. A sötét miatt, mert pálcát sem mertem használni nagyon, térdemen egy öles horzsolás pihen, épp a levegő is csípi, ahogy kissé sántikálva tartok azt hiszem a tavacska felé. Legalább kimoshatom, míg kitalálom, hogyan osonok vissza a körletig, a szobámig és mit mondok erre. Ma nem vagyok beosztva, semmi dolgom, nem is volt sok, csak kissé… elrepült felettem az idő. A könyvtárban kezdtem, majd folytattam az étteremben és itt összefolyik minden. Azt hiszem, össze lett cserélve a narancslevem valaki máséval, mert körülbelül mostanában szedtem össze magam. Egy padon ültem, leültettek, talán aludtam is, rendesek voltak, majd el is tűntek. Nem ismertem őket, nem tudom, hogy az övék volt-e a másik pohár, semmit sem tudok. Csak azt, hogy kótyagos fejem legalább a hűvös levegőtől kitisztult, tompán fáj ugyan, de megmaradok. Mi volt ez? Biztos alkohol. Na, most már ezt is elmondhatom: berúgtam! Kicsit.
Megvakarom az állam, megállok és körbenézek. Itt már nincsenek házak, tehát jó úton haladok, úgy nézem. Talán iszok is a tóból, most már mindegy nekem, úgy érzem. Olyan fura ez az egész, és szerencsétlen. Tökéletesen jellemez engem, hogy tartok egy szünetet minden könyvtől, minden mástól és ez lesz belőle. Aztán mindenki csodálkozik, ha hetekig ki sem dugom az orrom? Akkor legalább biztosan nem ér semmi sem. Talán ha olvasok róla, akkor a fejemben.
Kilépek a fák takarásából és itt már kissé jobbak a fények, rögtön láthatom, hogy valaki mozog előttem. Talán ő is a kastélyba oson vissza, így lemaradva, jócskán, de lépkedem utána. Megáll, ahogy én is, bár nem értem, miért? Jár még erre valaki? Körbetekintek, semmi. Vissza előre, semmi. Vagyis, ahogy visszarántom a fejem előre, azt hiszem, olyasmit látok, amit sosem szabadna. Ő nem a kastély felé tart, nem is haza, sehova, hanem a tóhoz, amihez ideértünk. Hallottam a víz lágy mozdulásának hangjait, csak éppen nem az volt az elsődleges.
Most meg…
Nem szabadna itt lennem.
Érzem, ahogy arcomra pír költözik, fülem ég, szinte kiesek a fa takarásából, ahol megálltam. A törzsbe kapaszkodom, hiába nézek mindig másfelé, tekintetem végül visszatalál a… a… meztelen… az ott egy meztelen… nő… A vízbe sétál, én meg – tessék Viktor, immáron légy rám büszke –, még mindig tátott szájjal nézek, majd dőlök és dőlök, ahogy követném én nem csak szememmel, hanem testtel, mit művel.
Ekkor csattanok a földön, feljajdulva, pontosabban most elárulva, hogy én itt vagyok és úgy… mindegy.
- Basszus – morgom a sötétbe és visszahátrálok a fa mögé, mintha az sokat segítene. Tuti nem hallott, biztos nem...
Utoljára módosította:Somogyi Zente Domokos, 2021. július 10. 13:02
Somogyi Zente Domokos
INAKTÍV



RPG hsz: 68
Összes hsz: 132
Írta: 2021. július 10. 17:35 Ugrás a poszthoz


oldjuk meg, bármi is ez!


Épp időben emlékeztetem magam, hogy pár kötetet vissza kell vinnem, mielőtt a morcos képű könyvtárosunk reggelire fal fel. Egy szép stócba rendeztem, hogy majd csak felkapom és indulok, de ez ott dőlt meg, hogy amint megfogtam a köteteket, azok leborultak a földre. Káromkodok halkan, manapság egyre többet, de még úgy, hogy utána körbenézek, nem hallotta-e senki. Nem akarok én kocsis lenni, de jobban félek én attól, hogy Domca jön, egy hatalmas szappannal a kezében és megsikálja vele a nyelvem. Véletlen kóstoltam már fürdés közben, nem, nem finom.
Szerencsére megmenekültem és el is indulhattam a könyvtár felé. A köteteket magamhoz ölelve lépkedem a folyosón, majd állok meg és magyarázok így, mert két diák nagyon nézeteltérést akar intézni hirtelen. Mielőtt kitörne a párbaj, elsimítom a dolgokat a jelvényem villogtatásával – meg, hogy összeláncolva kell menniük majd takarítani, ha nem fejezik be –, a béke legalább addig beáll, míg nem vagyok ott. Épp elég, nekem főleg, amit nem látok, az nem fáj ugyebár. Eszemben van, hogy Hunor mit olvas, hátha itt is akad belőle és nem kell elkunyerálnom tőle, illetve ahogy magam is ismerem, jól megkutatom, mitől lesz tartalmasabb a beadandóm, mert jelenleg olyan siralmasan száraz, mintha a sivatagról kellene írnom. Meh.
Miután lepakoltam a könyveim, megnyugodtam, hogy lett volna még egy napom is, mert elnéztem, már minden mindegy alapon fordulok el és nézek a polcok irányába. Nincsen soha taktikám, járom körbe és körbe ezeket, aztán ami megfog, az jön vele, minimum az első asztalig, mert ha nem jön be, akkor marad is ott. Egy pár napja hallott számot kezdek el dúdolni, halkan persze, mert ez egy könyvtár, ujjaimmal egyelőre csak a combom oldalán „dobolva” a ritmust. Hamar kerül egy könyv a kezembe, amelyiktől a beadandóm várom szebbre, amikor sikerül egy évfolyamtársammal szóba elegyednem. Hátrafelé lépkedve intézem felé az utolsó szavakat, amikor is integetni kezd. Innen már nem hallom, kiabálni nem lehet, én pedig nekikoccanok valakinek.
- Jaj! - sikerül megtörnöm a csendet, ahogy pördülök egyet állásból és úgy lépek félre. Egy diák, nem ismerős, de fura is lenne minden arcot tudnom. Pislogok felé, nem volt olyan nagy, így elvileg, fellökni lehetetlen. - Ne haragudj, nem figyeltem – szusszanok végül, ahogy mellé lépek és arra a polcra nézek, amely előtt állt. Hát, itt nagyon fura kötetek vannak és unalmasnak hangzanak.
- Mit keresel? Tudok segíteni?
Somogyi Zente Domokos
INAKTÍV



RPG hsz: 68
Összes hsz: 132
Írta: 2021. július 10. 18:04 Ugrás a poszthoz



Nem aggódom, vagyis… azt hiszem, nem. Elvégre, tényleg nem létrán kell ide felmászni, mert olyan magas, hogy ha leesek, akkor kiskanállal kell összeszedni engem. Elég durva lenne, mivel ugye, nem készülök én semmiféle különleges sportra vagy hobbira, amitől nekem hipp-hopp meg kell erősödnöm és napok múltán olyan eredményeket produkálni, amelytől ketté áll mindenki füle. Az enyém fog, az örömtől, ha én itt elérek valamit, a léc másik oldalán kívül.
- Pattogni fogok, mint valami labda – nevetem el magam, vicces a kép, de mégsem trambulin, hogy meg is történjen. Azt hiszem, csak szépen, csendben próbálom a feszültséget oldani azzal, hogy vicces dolgokat mondok vagy gondolok. Egyszerűbb, mint kimondani, hogy hiába szervezett meg mindent puhára és biztonságosra, attól én még félek. De inkább a helyzet szokatlansága? Valahogy úgy. Istenem, a nyomában sem vagyok a bátyáimnak és még a nővéremnek sem… Ez gáz.
- Á, vagy úgy – világosodok meg, hogy mégis mit kellene tegyek. - Akkor lábujjhegyen nem ajánlatos ezen járni? - mert mintha az rémlene, hogy ilyen dolgokon szépen, kecsesen járnak és nem teli talppal. Ez is téves képzet akkor, semmi több. Nem erőltetem a lábaim akkor semmi fura formába, visszaereszkedem a talpamra, mintha a földön lennék, csak éppen nem olyan könnyű. Egy fokkal könnyebb, semmivel sem. Vicces lehetne ez annak, aki látja, még a végén az kezdene elterjedni, hogy én kötéltáncosnak állok, vagy bárminek, amihez a magasság és az egyensúly a köze. Szép is lenne az Edictum hasábjain, bár ott, ennél jóval durvább vagy éppen egyszerűen csak idiótább cikkek vannak néha. Mármint, a szerelme drámák, amik fele sem igazak.
- Értem, értem. Előre és ahogy megy – nem is akartam sietni, most lehet hülyeség, de az amúgy pár méteres léc hirtelen kilométer hosszúnak tűnik. Mintha ahogy haladok rajta, csak nő és nő, a vége majd nem is a faluban ér véget, hanem mondjuk az otthoni udvarban.
- És akkor ne nézzek le? - pislogok felé, mert most megálltam kicsit és úgy nézek rá, majd le a lábaimra. Lehet ez nem a legjobb ötlet, de elvégre, ő tudja jól, ezt hogyan kell. Sóhajtok egy nagyot, ha le is esek, majd felállok. Előre pillantok, pont látok valami foltot a falon, vagy lehet valami nagyobb bogár, vagy úgy bármi. Ez meg is van, rákoncentrálok és elindulok. Lábujjammal tapogatok kicsit, majd haladok előre. Amikor túl a szélére helyezem a lábam, a léc éle áll a talpamba és ekkor szisszenek fel. Az egyensúly elveszik és én oldalra dőlök le, ekkor sikerül felkiáltanom, jajongaom egy sort.  Annyi a szerencsém,   hogy még tudok egyet ugrani, majd a szivacson huppanni végül.
- Hát… nem találtam jó pontot a falon.
Somogyi Zente Domokos
INAKTÍV



RPG hsz: 68
Összes hsz: 132
Írta: 2021. július 11. 11:25 Ugrás a poszthoz


nagyon későn, nagyon tilosban és... mit látok?! 😳


Amúgy ez egy csodás éjszaka – lenne, az ablakból nézve, vagy kinyitva egyet és ott ücsörögve. Jobban szeretek ilyenkor aludni, vagy éppen csak valamit olvasni. Bármit. Nem terveztem, hogy belőlem is egy válik abból, akiket üldöznöm kellene. Nem hiszem, hogy ezzel kell majd a családi ebédnél dicsekednem, vagy éppen azzal, hogy kicsit megint ingatag a tanulmányom, mert éppen nincs kedvem stréberként viselkedni. Valahogy most semmihez sincs kedvem igazából, talán azért is keresem a dolgokat, a helyem. Ez a mai, nos, pontosan arra jó, hogy megtudjam, mi az, ami nekem inkább nem való. Vagy valami olyasmi? Ha a nap közben lévő dolgokat figyelem, még azt sem tudom kinek és hogyan adjam elő, márpedig vélhetően hamar el fog jutni a testvéreimhez, részben. Kicsi az esélye, hogy egy ekkora helyen bármi is titokban maradjon. Fene tudja, nem tudom, most gondolkodni még nehéz. Az arcom dörzsölöm, a szemem, jobb lenne ágyban, álomban, mint talpon. Talán abban is vagyok, kidőltem és most ilyen furcsaságok jönnek, mint a tó és egy idegen, csupasz nő. Nem tudom miért álmodnék ilyet, sosem tettem.
Viszont, mégsem az, mivel zajongok és vélhetően, ennek hangja is van. Az álmokban kiabálni is lehet, akkor sem moccan. Nem tudom mi történik, én a fa mögé húzódom vissza. A törzsnek döntöm a hátam, szinte préselem magam hozzá és nagyot szusszanok. Nem hallok sok mindent, azt igen, hogy a víz mozdul, ad hangot, ha valaki elhagyja. Nem hangos, de éppen nincs koncert a szomszéd bokrosban, hogy ne halljam. Basszus!
Óráknak tűnő pillanatok után mozdulok csak, kilesek a takarásból és majdnem felkiáltok. Nagyot nyelve, nyelvemre harapva húzom vissza magam mert erre tart, ide jön. A póló rátapadt, a hülye is látja, nagyon mégsem figyeltem meg. Végül pedig megszólal. Közel van, ugrok egyet ültömben és lehet most kéne elszaladnom. De akkor tényleg annak tűnök, hogy én itt vadászok látnivalókra, de még milyenekre! Pedig nem… ez csupán merő véletlen, semmi több. Ugye? Nagy levegőt veszek és lassan felállok – mármint, a két lábamra – és megfordulok. A fa takarásában, még mindig a törzsbe kapaszkodva pillantok ki végül rá, szigorúan csak az arcára. Bár lenne kíváncsiságom, de… de moderálom magam. Mi a franc van velem…?!
- Ne… ne haragudj… azt hittem nincs itt… senki – mentem a menthetőt vagy éppen elásom magam? Ha jól érzem, ő most nagyon ideges. Nem tudom mi van nála, nem merek a nyakánál lejjebb tekinteni, vagyis merek, leszökken a figyelmem és látok nála valamit, de hogy az mi… mindegy. Visszakapom a tekintetem rá, az arcára.
- Én semmit nem képzelek… csak erre jártam hogy… hogy… kimossam a sebem – nyújtom előre a lábam, amin a horzsolás van. Ez már csak jó indok...
Somogyi Zente Domokos
INAKTÍV



RPG hsz: 68
Összes hsz: 132
Írta: 2021. július 11. 11:58 Ugrás a poszthoz


lazán tanulunk, beszélgetünk, minden szuper


Ma megtanulok mindent. Eldöntöttem. Aztán eszembe jutott, hogy nem idebent és nem egyedül fogok, úgyhogy lejjebb adtam az egészből és elég lesz a fele is. Végül úgyis a negyede lesz, ismerem magam, minden jobban fog érdekelni. Dankának örültem, rég hallottam róla, vagyis, ez így nem igaz. Hallani róla, csak nem tőle és az ő szavaival. Véletlen el-elkap bárki morzsákat azokról, akiknek több oka van szerepelni a nyilvánosság előtt ugyebár, nekem is sikerült. De ezzel is úgy vagyok, mint az Edictummal: valaki próbál kettő darab valódi szóból novellát írni, vagy egyenesen egy regényt és aztán, ebből annyi igazság születik, mint az én pennámból a rímek. Semmi. Pont ennyire foglalkoztam azzal a pár dologgal, mikor ismét találkoztunk. Nem faggattam, nem nyaggattam, szimpla beszélgetés volt, olyan, mintha csak tegnap válik el az ember pár óra erejére és minden megy tovább. Vagyis, remélem ez a legjobb megoldás neki is, nem érzi, hogy bizonyítania kell, hogy ő nem más, nem az, amiről írnak, hanem ugyan az a lány, aki elment, hogy megkeresse az útját.
Vállat vonok végül, elengedem az ambícióimat. A táskámat húzom magam elé, beteszem azt, amiből megírni vagy csak befejezni kell a beadandót, kerül bele pár jegyzet, amiket át kell olvasni és egy regény, ha netán előbb végzek – haha – és Danka még nem, de lefoglaljam magam és ne zavarjam. Kitérőt teszek, nem nagyon és szerencsére időben vagyok. A konyhában szerzek be limonádét meg töklevet, az üvegek, amiket még a faluban vettem, pont meg vannak bűvölve, hogy hidegen is tartsák azt. Kérek még pár szendvicset, a ropikhoz pont jó, amiket a táskába tettem a könyvek tetejére és ezekkel felpakolva indulok végül meg a cél felé. Kell az energia, én mindig szeretek eszegetni tanulás közben, olvasás alatt, ezért is morzsásak a könyveim mindig. A hangyák szeretnek, annyi biztos.
Az órámra pillantva sietősebb lépteket veszek fel, elkerülve a tavacskát, nehogy megint olyat lássak, amit nem kellene, majd már megint egyenesen csak oda és előre. Hamar meglátom a csónakházat, majd mellette a fűben heverésző alakot. Nem lehet más, mint Danka, mert ennyire konkrétan véletlenül helyet elfoglalni nem lehet, így hát egy-két lépés és már meg is állok a pokróc mellett.
- Helló, helló! - köszönök rá, bár pont látom, hogy éppen valamit nagyon olvas. Mivel direkt ide, így bátran pakolom le az italokat és a szendvicseket, ami persze be van csomagolva, hogy ne hangyázzunk annyira direkt, majd már bújik is ki a cipőből.
- Hoztam enni, inni, én mindig megéhezem a jegyzetektől – szusszanok, ahogy végül leülve, leveszem a táskám és egyelőre hozzá se értek a tanulnivalóhoz. - Hogy vagy? - kérdem végül és helyezkedem, hogy mindkettőnknek kényelmes legyen.
Somogyi Zente Domokos
INAKTÍV



RPG hsz: 68
Összes hsz: 132
Írta: 2021. július 11. 19:11 Ugrás a poszthoz


oldjuk meg, bármi is ez!


Nem mindig szerencsés ez, hiszen a legtöbben ilyenkor obszcén módon érdeklődnek utána a látási viszonyaimnak, meg úgy az egészségi állapotomnak. Csúnya dolog kategorizálni a véletlen koccanásokat, de az esetek nagy részében én vagyok a kicsi és ők a nagyok. Ezzel a sráccal kábé egymagasak vagyunk, nem néz ki vasgyúrónak sem, szóval nem hiszem, hogy azon lesz, hogy megverjen vagy csak megkergessen. Legyintésére nyúlik arcom mosolyba, aztán adom is engesztelésnek a segítségem. A könyvtárban már egészen jól kiigazodom, ha a kastélyban még vannak foltok, ahol néha megállok, hogy mi a franc van és merre?
- Ó, vannak ilyen órák, amikor az ajánlott olvasmány kész rejtvény – bólogatok, ahogy közelebb lépek hozzá. Tekintetem végül arra a pergamenre vetül, amelyet elém tart. Őszinte leszek, ez egyik órába sem fér bele, nemhogy valami szabadnapos olvasmányt jelentene. Értetlen pislog a szavakra, az állam vakarom meg, ahol egy apró pattanás készül megszületni. Nincs sok, épp elég, hogy bosszantóak legyenek vagy éppen akkor jöjjön ki, amikor készülök valamire és mennék valahová.
- Hűha. Ezt tanár adta? Mert ha nem, akkor tuti azért, hogy megszívasson. Szerintem ilyen könyv nem is létezik vagy nem ezen a nyelven. Lehet a külföldi kötetek között van? - elmélkedem hangosan. A szabad fordítások néha nagyon csúnyán hangzanak magyarul. Valamennyit tudok, próbálom is átfordítani fejben. - Hanem? - kapom oda a fejem, majd végül követem kapkodó mozdulatait. Az asztalhoz lépve nézem, ahogy leírja a betűket, fejem oldalra billenve követi. Ó, hogy ez tényleg egy rejtvény lesz? Pedig az elején csak vicceltem.
- Nem tudom – még az edictumos rejtvények is nehezek néha, de volt már olyan szorgalmi, meg a vizsgákon is imádják az anagrammákat. De nagyon is… én meg nem. Így olvasva, megpróbálom, hátha most mégis jobban sikerül és nem kapok agyérgörcsöt tőle.
- Akad, aha… példa… kép, lét, tél… pad… - motyogom, de ezek csak töredékek, az egészet kell néznem. - Példa… érték… példaérték. Példaérték? Ennek szerinted van értelme? - nézek rá, de fejben tologatom még magamban a betűket.

Somogyi Zente Domokos
INAKTÍV



RPG hsz: 68
Összes hsz: 132
Írta: 2021. július 11. 19:46 Ugrás a poszthoz



- Mindig azt csinálom, csak a testvéreim nem hiszem, hogy örülnének neki. Mármint, akkor elég rossz jegyeim lennének, aztán én lennék az első Somogyi, aki bukdácsol, mert épp nem érdekli a tanulás – pedig, még azt sem mondhatom, hogy ezerrel hajtom a csajokat, ahogy Viktor mondaná, vagy lázadok és furán öltözök, mint az a srác az eridonban. Pedig akkor lehet elhinnék, hogy nincs kedvem. Hmmm. Felnyírassam a hajam? Az mekkorát szólna!
Elvetem a dolgot hamar, és ahogy elül a nevetgélés, én is kisandítok a könyvtáros felé, nehogy valami gond legyen. Nem szeretnék két mérges, szúrós szempárral találkozni, viszont úgy néz ki, ügyesek vagyunk és csendesek, nem vontuk magunkra a figyelmet, annyira.
- Ismerős. Bár egyszer átmarta az üstömet az egyik, mert nem figyeltem és kétszer tettem bele valamit… De na, megesik – vagyis jó esetben nem, kaptam is érte külön feladatot, szerencsére senki cipőjét nem rágta át, sem a kezét, szóval mondhatni, sikeres volt. Félig. Kár, hogy nem savakból kell vizsgázni, azt tök könnyű összedobni. Majd beadom szorgalminak, mint javaslat, sokan áldanának érte és szereznének vele jobb jegyeket.
- Áhh, elmúlik, csak akkor és ott ilyen… hiszti – ha lehet annak nevezni, de azt mondják, mi pasik hisztisebbek vagyunk, mint a nők. Lehet van benne valami, lehet nincs, nem jártam még utána. - Júj? - pislogok párat. Lehet valamit végképp rosszul mondtam? Vagy inkább a menthetetlenség esete? Kérdőn pillantok rá, pislogva, majd megvilágosodom. Beugrik a cikkből pár mondat, leginkább másik bekezdésből. - Áhh, hogy ő. Vagyis ugye, az egyikük. Mert ketten vannak. Én nem tudom őket megkülönböztetni – nem tudom mennyire szép dolog ez, de ikrek, a természet játéka ez, mintha örökké kettős látása lenne az embernek, hiába színjózan. Nem hiszem, hogy nekik ez amúgy sértés, sőt, valahogy úgy érzem, a szüleik után, akik majdnem teljesen egyforma nevet adtak nekik, még rá is játszanak. Én ennyire egyik testvéremre se hasonlítok, szóval, nem tudunk ilyet játszani bájital nélkül. Margaréta is kapcsol, és pontosít, így aztán hamar megvilágosodom.
- Így már tudoooom, köszi – ettől még nem biztos, hogy meg is teszem azt, hogy megkérem. Nem vagyunk haverok, de ellenségek sem, elrötyögök azon, ha ők valamit akcióznak és ennyi. Majd meglátjuk, mennyire esek bele abba, hogy nem tudok tovább haladni és mindenképp kell valaki. Nem a büszkeségem miatt, hanem mert szerintem a srácnak pont nem én hiányzok az életéből.
- Nyugi, nem, be se engednék az iskolába
– majdnem hozzáteszem, hogy „ugye nem?” de moderálom magam. Elnézem, ahogy Tüske felvidul és élénken szimatol, majd megindul a lány keze felé, ahonnan a finom falatokat reméli.
- Fogalmam sincs ki ért hozzá. De majd kiteszek egy menő plakátot, hogy edzőtársakat keresek. Aztán, majd állunk ott, mind, akik szintén nem tudnak semmit sem használni – nevetem el magam, mert el tudom képzelni, hogy nem a hurkás karú behemótok, hanem a hozzám hasonlók jönnének. Ülnénk a padokon és néznénk egymást, hogy akkor most? Hogyan és miképp? Mondjuk, jó móka lenne. Hmmm. Felírom fejben.
- Pedig nem vészes, néha jó. Persze nem gond ez, csak a kviddics mindig valami olyan téma, amiről mindenki beszél. Én is néha megpróbálom, aztán nem jövök rá, hogy végül miről is van szó. És valami más sport érdekel téged? Vagy csinálod is? - ha már itt vagyunk, miért ne jöjjön fel. Hátha valami könnyű és akkor arra kiírhatom a plakátomat.
Somogyi Zente Domokos
INAKTÍV



RPG hsz: 68
Összes hsz: 132
Írta: 2021. július 11. 21:50 Ugrás a poszthoz


a város napján szerencsétlenkedve. el-vagyok-átkozva!


Ez egy nagyon forró nap arra, hogy várost ünnepeljünk. Bár nem lehet egyeztetni az időjárással, ez tény, de mindegy is, hogy itt vagy máshol főlünk meg a saját levünkben. Annyit mondjuk adok, hogy tele van árnyékos ponttal, így talán annyira nem fenyeget az, hogy sorra dőljenek el az emberek. Volt valami ünnepség, még kicsi voltam és láttam, amint az énekkarból dőlnek ki sorban a  delikvensek. Szerencsére nem vagyok ájulós típus, vagy még nem tudok róla, mert nem sikerült. Ez olyan kísérlet, amit nem is szeretnék megnézni élesben. Mást végignézni lehet, és akkor lehet azt mondani majd, hogy van bennem egy kis gonosz folt is.
Egyszerűen öltöztem fel, mert az ilyen helyekre nem érdemes nagyon kicsípni magam. Egy sort, egy trikó és a tornacipő, mert ha focizni támadna kedvem, amit csak addig tudok, hogy rugdalom a labdát míg nem találok egy kaput vagy meg nem fájdul a lábam, mégsem papucsban kellene. Nem tudom, hogy mennyire vagyok benne egyes játékok kor és magasságkorlátaiban, így inkább egyiket se erőltetem. Pedig ugráló váraznék ennyi idős fejjel, csak éppen nem kéne a kicsikre esnem. Sóhajtok egyet és inkább haladok tovább. Enni nem akarok, még nem vagyok éhes, így az italok felé kalandozok. Van itt minden, azonnal megakad a szemem valami piros dolgon, az alkoholmentes lapon pihen és jól néz ki. Meggy lehet talán vagy cseresznye, isten tudja, valami koktél talán? Nem számolok vele, csak beállok a sorba, pedig tudom, hogy ettől még szomjasabb leszek csak. Azonban ha kell, akkor kell és én erre nem mondok nemet magamnak. Sosem. Épp ez a baj.
Kivárva a sorom, végül magaménak tudhatom az italt. Az emberek azonban türelmetlenek, főleg, ha sorba kell állni, így mire fordulnék, kész tömeg toporog mögöttem, így kénytelen vagyok oldalra haladva kitolatni. Úgy láttam az előbb, erre nincs senki, így bátran teszem. Morgok valamit, főleg annak a pasasnak, aki tipródott mögöttem, mert nem egy másodperc alatt végeztem, meg úgy miért voltam előtte, majd hagyom a francba. Ennyit nem ér. Ekkor akarok fordulni előre, hogy lássam is, merre megyek, amikor megtörténik a baj. Kezem koccan, mindenem, ahogy sikerül belefutnom első lépésből valakibe. Érzem, ahogy a kezemre fröccsen a lé, de a legrosszabb: a fehér ruhára. Ujjamról csöpög le, ahogy tekintetem felvezetem rá és szisszenek egy nagyot.
- Én rettentően sajnálom..! - hol a pálcám?! Kiszedem, eltüntetem. De félő, hogy a ruhát is! Basszus megint, hát nem lehet ennyire szerencsétlen. Meg fog ölni… hatalmas az a folt és vörös...
Somogyi Zente Domokos
INAKTÍV



RPG hsz: 68
Összes hsz: 132
Írta: 2021. július 12. 22:11 Ugrás a poszthoz


oldjuk meg, bármi is ez!


Serceg a toll a papíron és látom, ahogy az általam mondott szavak jelennek meg ott. Pedig tökre random csinálom az egészet, amit látok, az jön. De a szavak csak gyűlnek, majd végül találok valamit, amivel talán még közelebb viszem a megfejtéshez.
- Ó? - állok meg, mert találok még benne szavakat, de most éppen ír és nézi, hogy jó is-e. Figyelem,  ahogy kihúzza a betűket és végül mindegyik eltűnik. - Ennyi? Kitaláltam? - pislogok felé, mert ez nekem annyira hihetetlen. Mármint, hogy nem is tudom… könnyű volt? Annyira nem, mert azért pörgött az agyam rendesen, de vért sem izzadtunk. Felkiált, közben pedig egy lány szól rá, ránk, hogy legyünk már csendesebben. Én is mosolygok felé egyet elnézően, mert nem az volt a cél, hogy most felkiabáljuk itt a békét, hanem megfejtsünk valamit. Fogalmam sincs, mire vezet ez majd, de egész izgalmas, mint valami nyomozás kezdete. De szerintem szimplán csak egy feladat. Nem tudhatom. Azt igen, hogy a felém nyújtott kezet megragadva rázom meg.
- Helló, én pedig Zente – engedem el közben. - Nincs mit – rázom meg a fejem, hogy ez aztán semmiség, időmből bőven kitelik és tényleg tökre jó móka volt megfejteni, ráadásul úgy, hogy sikerült is.
- Áhh, értem. Akkor legalább nem kell felforgatni az egész könyvtárat érte – ez mondjuk jó dolog, lehet holnapig itt lennénk, mert nagyon sok a kötet és mivel sietnénk, biztosan hatszor elszaladnánk mellette, mire hetedjére ráböknének, hogy „ITT VAN”. Ezt megúszva, könnyebb is lesz.
- Melyik tanár adta ezt a feladatot? - mert erre én is szívesen benevezek, komolyan. Közben, nem kell se kérni, se semmi más, lépek a polc elé és már keresem is. Mivel nem a címek, hanem az írok szerint van sorba rakva, így az elejétől kezdem. Ajkaim mozognak kicsit, ahogy némán olvasom a címeket, futom át a gerinceket, majd homlokom ráncolom. Ilyen cím pontosan nincs, vagy most nem látom. Az lenne a ciki, ha ezek után az lenne, hogy: igen, van ilyen könyv, de valami Gipsz Jakab most vette ki egy órája, bukta. Végül, miért is ne alapon nyúlok fel azért, ami a legjobban hasonlít a címre, vagy épp ideillik és azzal fordulok Zalán felé.
- Hmmm… pontosan nem találtam olyat, de nézd – lépek oda és fordítom felé a borítót. A mű Grigorij Rjazsszkij - Példaértékű ház című kötete. Eléggé erős célzás, viszont az is lehet, hogy régen messze van attól, amit ő keres. - Mást nagyon… Hmm – nézek azért oldalra, de nem, semmi másban nem látok én itt példát. Ennek kell lennie!
Somogyi Zente Domokos
INAKTÍV



RPG hsz: 68
Összes hsz: 132
Írta: 2021. augusztus 1. 21:06 Ugrás a poszthoz


oldjuk meg, bármi is ez!


Ha olyan elvetemülten levitás lennék, mint az a pár, pápaszemes tag, akikkel másról se lehet beszélni, mint a tananyag – bár biztos máshol is van ilyen, ne legyek már ennyire előítéletes –, akkor most az orromat felkapva már itt is hagynám a srácot, hogy nem órára kell és itt hagynám. Viszont mivel maga ez az egész roppant izgalmas, nem tudom megtenni és egy pillanatig sem akarom. Szóval, kicsit meglepve, szemöldököm enyhén felhúzva hallgatom a másikat.
- Az apád… hű – hümmögök párat a dologra. Érdekes dolog lehet, ha valakinek rejtvényeket ír bárki is. - Azért most, mert te is levitás lettél és úgy gondolja, most van itt az ideje – próbálok okosnak tűnni. Mármint, na, tök logikus, hogy megvárta, míg a fiát beossza a bot és mivel ugyanoda került, kezdődhet a kaland. Vagy lehet már gyerekkorában tudta, hogy neki ha gyereke lesz, vagy több, egy biztosan ide fog járni. Merész jóslat volt, annyi szent. - Főleg, ha régen is kaptál tőle, akkor tuti készült már erre. De izgi apukád van! És vajon kincset rejt a dolog? - villanyozódom fel azonnal, hol érdekel engem innentől a tanulás. Olyan hévvel vetem bele magam, mint valami regénybeli kutató, akinek az élete csupa kaland és izgalom. Szerencsére, nekünk itt a könyvtárban nem kell majd mérgezett nyilakkal és rejtett csapdákkal megküzdeni – bár ki tudja –, így marad a nyomozás része.
- Néha amúgy az egyszerű a megfejtés. Vagy ami az orrod előtt van. Én mindig így találom meg az elhányt cuccaim – nem mintha ezt ahhoz lehetne hasonlítani, hogy képtelen vagyok rendet tartani a helyemen. Mindegy. - Akkor főleg ez a megfejtés, ha a holló idevág – azzal úgy forgatom a könyvet, mintha ott lenne valami. Igaza van azonban, lehet, hogy belül van a megoldás, így aztán az asztalhoz lépve teszem le és nyitom ki.
- Hát nagyon fura lenne, ha ki kéne olvasunk a könyvet. De az is, hogy firka lenne benne, mert na, az ilyenekért a könyvtárosok a fejet veszik – mondjuk, ha kivette és a szobája csendjében csinálta, ráadásul nem feltűnőt, akkor főleg nem volt halálos. Hmmm. Mindegy. - Ennyinél? Gondolod lesz még? - pillantok felé, majd gyors átlapozom. - Nincs benne titkos levél és nagy firka sem. Ez nehéz lesz – sóhajtok egy nagyot, majd odahúzok egy széket és lapozgatni kezdek. Nem találok elsőre semmit sem, sokadjára sem nagyon, míg egyszer csak Zalán nem nyúl oda, hogy megállítson a lapozásban. Értetlen meredek rá, amikor jobban megnézem a lapot, nagy nehezen, de meglelem. Most rajtam a sor, hogy a lapot odahúzva megfordítsam és leírjak egy ’k’ betűt.
- Szerinted…? - nem kell kimondanom, de úgy néz ki, ismét betűk várnak ránk. Visszahajtom az elejére és minden oldalt átfésülünk, hol ő, hol én írunk hozzá valamit. Az idő telik, a lapon meg túl sok minden van, de akárhogy van számolva, nincs már több.
- Kék must… annak van értelme? - talán lehet borászok is a holló mellett? Mivel azonban ezer betű van még, így aztán, kétlem, hogy ennek köze lenne hozzá. Az előbb is ment, hajrá!
Szerintem emberöltő telik el, mire elveszem tőle a tollat, ha épp írni akarna és szavakat kezdek firkálni: mű, művész, művészet, művészetek, bőven ragozva is kijön még pár, de a vész, tű, sziget és ilyen apróságokat elengedem. A nyelvem rágva húzom ki a betűket, vagy épp hallgatok a másikra és végül felemelem a fejem.
- Mágikus művészetek – szusszanok egy nagyot. Szerintem ebbe rendesen beleizzadtam. Persze, minek sziget vagy más, varázslók vagyunk. - Ez tuti jó, kijön az összes betű – dőlök az asztalra kicsit, majd felegyenesedem. - De én ilyet nem ismerek és szerintem nem is önéletrajz. Szóval… hol kezdjük? - nézek végig a polcok sokaságán. Ma itt fogunk aludni.
Somogyi Zente Domokos
INAKTÍV



RPG hsz: 68
Összes hsz: 132
Írta: 2021. augusztus 2. 20:33 Ugrás a poszthoz


nagyon későn, nagyon tilosban és... mit látok?! 😳


Valóban szerencsétlen vagyok, talán most, ma a legjobban. Viktor és Ervin bizonyára nem így élte meg az első olyan alkalmat, amikor valakit igencsak semmibe takarva lát meg. Ez nem biztos, hogy olyan story, amit úgy bármikor mesélni kellene, bárkinek, még öregen sem. Vagy de? Mert lehet ezt cifrázni, hogy olyan mint valami legendában, a szépséges és a kalandor és akkor az agyam jobban is fogná fel annál, hogy a szép és a szerencsétlen. Nem fáztam eddig, de a hideg ráz, vagy nem is tudom micsoda, addig jó, ameddig nem a lány a nyakamnál fogva. Már csak az hiányozna, hogy azt a valamit a kezében a fejemhez vágja.
De még minden mellett, a legszerencsétlenebb módon mutatkozom be. Tessék, minek nekem tartás, ha egyszerűen elpárolog belőlem. Lehet le kéne adnom a nevem, mert nem is vagyok méltó rá. Ezek után, főleg nála, aztán ki tudja még kinél, el is ástam magam. Nyakig. A fejem búbjáig. Hjaj.
Összeszedem valamennyire magam, hogy ne fetrengjek. Tessék, nem is ismerem, de már a lábai előtt heverek. Ilyenek ezek a nők, nem? És még le sem esik neki, el van foglalva azzal, hogy… ja igen. Jaj igen. Kicsit talán lejjebb esett a figyelmem. Talán most kellene ráterítenem valamit, mint valami lovag, de semmi sincs nálam. Végül, nagyra nyílt szemeim pontosan oda vezetem, ahol mutatja. Csak a szemeibe, mert veszélyes játék ez.
- Oda nézek! - most, az előbb… ki tudja. Nem volt sok időm, épp elég azonban mindenre. Nagyokat szusszanok, hogy lenyugodjak, az adrenalin eme fajtája fura, nem rossz, csak mindig olyan pillanatban jön, amikor nem kellene. Végül vad bólogatásba kezdek.
- El, bizony. Vaaagyis… hallottam a csobogást, azt hittem sellő, tudod – mutogatok is, hogy tessék, az ott víz, én meg azt hittem, majd egy kiemelkedik belőle, aztán el is tűnik. Hű, na ez még nekem is bénán hangzik. Vigyorgok egy aprót, leginkább magamra. - Lehetséges, hogy véletlen találtam rád és kicsit jobban megnéztem mit csinálsz. Bevallom – engedem le a kezeimet, hát ha pofon jár érte, vállalom. Lepillantok a saját térdemre, majd vissza fel, gyorsan, nehogy azt higgye, hogy a nagyon rátapadt felsőt vizslatom. Mintha nem is lenne rajta semmi. Lehet nem vagyok egy csajmágnes, de ez az a szituáció, amikor nehezen koncentrál az ember.
- Az eszembe se jutott mert, hát… nem törött, csak vérzik – lehet aztán én emlékszem rosszul, mert a gyógyítás nem az én terepem. Nem is készülök oda, így lehet kicsit elhanyagoltam ezt a részt. Azt viszont nem, hogy odébb áll és kíváncsian figyelem.
- Rendben, rendben – emelem meg az állam, majd kicsit bicegve, de végül elindulok. Pontosabban ellépkedem mellette, majd a tó felé haladok előre. Nem lesek hátra, hogy jön-e, biztosan fog, elvégre így nem hiszem, hogy szeretne hazamenni. - Itt jó? - állok meg végül a parton, a kupac mellett, ami bizonyára a ruhái.
Somogyi Zente Domokos
INAKTÍV



RPG hsz: 68
Összes hsz: 132
Írta: 2021. augusztus 2. 21:50 Ugrás a poszthoz


a város napján szerencsétlenkedve. el-vagyok-átkozva!


Nem szeretem annyira igazából ezeket a tömeg dolgokat, már csak azért nem, mert mindenhol sorban kell állni. Az ember nem mindig türelmes, én sem, hajlamos vagyok arra, hogy ezt elveszítve morogjak ugyan úgy, mint az előttem és mögöttem állók közül sokan. Persze, ezzel se előrébb nem jutok, sem nyugalomra, mert bevágni nem fogok egyik elé sem. Még csak az hiányzik, hogy még üvöltsenek is, mert voltam olyan pofátlan. Bezzeg ha ők teszik… Mindegy is, kivártam az időm és az alkalmam, de nem, ezek a napok nem lesznek a kedvenceim. Kijöttem, körbenézek, meg na, vásárolok is valamit, ami megint majd kallódik valahol, ameddig ki nem dobom vagy el nem ajándékozom. Mindegy mi lesz a vége, a tény a pénzköltés.
Nem is én lennék azonban, aki nem baltáz el egy tök egyszerű feladatot: átvenni és meginni egy üdítőt. Nem atomfizika, vagy valami megoldhatatlan egyenlet, egyszerű ivás. Még csak nem is alkohol! Akkor talán jobban fájna, de így is kellemetlen, ahogy a koccanás következtében fehér anyagra festek, szörppel. Felszisszenek, nem mintha fájna fizikailag, ez már más síkon tud. A folt csak terjed és terjed, mintha pisztolylövés dördült volna. Az a szerencse, hogy az áldozat itt nem kiáltozik – akkorát, mert egy kicsi sikerült neki –, de drámai fordulattal sem kezd el összezuhanni, hogy neki itt most vége. Én szabadkozom, de ezzel semmit se érek el, mert a gond nem oldja meg magát. Elengedem a poharat, vagyis átveszem másik kézbe, amiben volt, az lerázom valamelyest. A bőrömön nem fog meglátszani, zsepit nem veszek elő, hogy nekiálljam takarítani a lehetetlent. Ide majd mágia kell, de lehet amilyen ideges lettem hirtelen, átégetném a felsőt. Mert ugye, nem valami ismeretlen, random felnőttbe botlottam bele, hanem egy tanárba. Szerencsére ő pont nem a szigorú emberek között van nálam, de akkor is. Lehet ez a kedvenc felsője és a következő dolgozatomon majd megérzem.
- Eeeghen. Meggylé vagy cseresznye, nem figyeltem. De nagyon piros – pislogok a tanerőre, akinek már lassan találgatni lehet a folt alakját, mint azon a fura teszten. Én tényleg sajnálom, de nincs időm mondani, mert fel is ismer. Ilyenkor nem biztos, hogy ez jó lehet.
- Iiigen, én. Még egyszer sajnálom – pislogok rá, megpróbálok valami cuki kiskutyaszemeket is mellé, de talán ezzel jobb, ha nem próbálkozom. - Egy kicsi, igen. Nem vészes – most nézem a foltokat magamon, bár az én öltözetem kissé sötétebb. Szóval, mindegy, rajtam ez ennyire nem látszik meg.
- Megpróbálhatom mágiával kiszedni, de még azt nem gyakoroltam eleget, szóval… - lehet, hogy nem ma kéne elkezdenem és nem rajta. - Viszont, nagyon szívesen meghívom egy kevésbé fogós színű italra! - ajánlok fel valami élhetőbbet.
Somogyi Zente Domokos
INAKTÍV



RPG hsz: 68
Összes hsz: 132
Írta: 2021. augusztus 2. 22:05 Ugrás a poszthoz


lazán tanulunk, beszélgetünk, minden szuper


Elég sok mindent látok én előpakolva, még ha az egy darab könyv is, meg a jegyzetek, de mivel éppen nem ott van az agyam, már sok. Nekem is így kéne, aztán lehet, hogy mégsem, nem tudom még, hogy mi a módszere. Lehet szeretné, ha kikérdezném az anyagból, lehet nem, én mondjuk egyszer-kétszer csináltam ilyet és egész jó volt. Kár, hogy mikor le kellett írni a vizsgán, nem jutott eszembe és teljesen mást írtam. A végeredmény egész jó volt, még ha az a válasz nem is, így nem bánkódom ezen, akkor sem tettem. Mindegyik olyan lesz, amilyen. Ameddig át tudok vele menni a vizsgán, tök szuper.
Gondolkodtam, hogy kihozom Tüskét is, de olyan aranyosan aludt, hogy nem volt szívem megzavarni. Meg idekint nehezebben figyelek rá, akármennyire is szokott kézhez, simán el tud menni és felfedezni, mert itt sok a bogár, az inger. Aztán a tanulásból az lenne, hogy kergetném a fűben és mérges lennék, majd be kellene mennem. Így tettem be neki nassolnivalót, majd eljöttem. Talán legközelebb megpróbálom. Lehet, hogy veszek egy olyan kis gömböt, csak nagyobb méretben, amiben hörcsögöket szoktak sétáltatni, azzal könnyen meglelném, bármerre is jár. Egyelőre azonban megvárom, míg felül és valamelyest összerendezi a jegyzeteit. Futó pillantás elég a nehéz szövegre, hogy tudjam, mi van ott.
- Jaj, mágusjog. Kész kínzás – pakolok le, miután leültem és elrendezem nagyjából a dolgokat, hogy útban se legyenek, de mégse kelljen felállni meg ilyesmik. Felnevetek aprót a pótcselekvésre, mert nagyon ismerős. Ilyenkor nekem is mindig akad: rendet rakok, falat bámulok, legyet, pókot, bármit. Tüske jó, ha olyankor ébren van és teszi amit kell: sünösködik. Az olyan jó program.
- Ismerős, ismerős. Addig sem kell tanulni, aztán meg amikor már nincs időm, jön a pánik. Áhh, kegyetlen az élet – sóhajtok egy nagyot, pedig tudom én, hogy addig kell örülni, míg a tanulás a legnagyobb feladat. Aztán majd jönnek a felnőtt dolgok, előre persze nem szaladok, felesleges. De szenvedni néha kicsit jó.
- Gondolom, mennyire az és fura. De a lényeg nem változott, maximum sok új arc van – az pedig mindig akad, mindig jönnek elsősök, út közben átiratkozók és a többi. Ez szerintem neki sem új, vagy olyan dolog, ami meglepné. - És most már maradsz végig? - nem tudom miért nem volt, annyit igen, hogy sportolt. Lehet, hogy megsérült és nem tudja folytatni, vagy éppen szünetet tart, mert tanulnia kell. Ez már az ő dolga persze, nem az enyém, nem is akarom faggatni egyelőre. Ha szóba kerül, majd kiderül.
- Na de addig is… mivel kezdjünk? - nézek először a jegyzetek felé, amiket én is kipakolok, majd az ételekre. Nem is kérdés, mire értettem a szavaimat.
Somogyi Zente Domokos
INAKTÍV



RPG hsz: 68
Összes hsz: 132
Írta: 2021. augusztus 28. 19:38 Ugrás a poszthoz



Zalán társaságában ér véget a mai nap érdemi része és tartok vissza a körlet felé. Tüske nincs velem, bizonyára még jókat alszik, így szabad kezeimben egyik jegyzetem egyike pihen, amit épp sikerült véletlen úgy írni a sietség miatt, hogy lassan írásszakértőt kelljen hívni. De nagyjából tudom is mi pihen ott, csak azért vettem elő, hogy felolvassak pár sort belőle, hogy derülhessen rajta. Néha mókás apróságokra lehet bukkanni, neki ugyan még nem most jön ez, nem is jövőre, inkább amolyan: muszáj hallanod, hogy majd akkor elhidd kategória. Vagy csak nekem vicces? Lehet. A jegyzetet végül visszateszem a táskába, hogy a rejtvényre koncentráljunk majd, ami lassan elénk kerül. Néha tényleg olyan izzasztó, hogy már szabály szerint gyomorgörcsöt tudok produkálni, hogy én bizony a folyosón fogok dekkolni, ameddig nem jön valaki okosabb. Most viszont ketten vagyunk, megoldjuk. Gondolom én.
Váratlanul toppan be elém egy diák és kissé kétségbeesve kapaszkodik mentségként a jelvényembe, amit legalább így, már év végére nem felejtek a másik taláromon, annak zsebében, vagy éppen az éjjeli szekrényemen , így legalább tudja, hogy engem kereshet, ha baj van. Annyira nincs, szegény éppen csak rossz folyosón fordult le és nem jó helyen keresi a navinés körletet, így visszább sétálva magyarázom el, hogy innen merre jut el a leghamarabb, Zalán nem vár meg, mármint nem ott, ahol összetalálkoztunk az eltévedt gólyával, de tudom, hogy hol fog. Így, amikor látom felcsillanni a reményt a diák szemében és elindul, gyorsan utána sietek.
- Bocsi, csak eltévedt. Szerintem a kastély néha átrendezi magát di… - torpanok meg, amikor melléérve látom, hogy ki csatlakozott még hozzánk. - ...rekt. Na mindegy – nézem mivel állok szemben, de nem hazudok, hogy nem frusztrál Augustine jelenléte – mert hiába nem beszélek vele egy szót se, az őt nevét, főleg mi kékek, nagyon is ismerjük. Közelebb lépek Zalánhoz, hogy a rejtvényen kattogjon az agyam, amikor a srác mozdul. Táskáján ránt egyet, amikor ficeg ott valami – bizonyára valami kulcstartó lenne, lehetne, de nem az. Kétszer nézek oda, mire harmadjára körvonalazódik, hogy mi is az.
- Ez nem lehet igaz – hol a srácra, hol Zalánra nézek, majd finoman oldalba bököm és próbálok szemmel, picit kézzel arra mutatni, hogy hova nézzen és mit. Remélem rosszul látom és nem az a toll ficcen ott, hanem csak egy kicsit hasonló. Ó Merlinre, ez semmi jót nem jelent.
Somogyi Zente Domokos
INAKTÍV



RPG hsz: 68
Összes hsz: 132
Írta: 2021. augusztus 28. 20:00 Ugrás a poszthoz



Nem teljesen igaz, hogy első lennék bukásból, Viktor tette meg, de arról nem lehet beszélni, mert akkor nagyon rossz volt minden, köze van Darya-hoz és olyankor mindig ideges lesz a fivérem, hiszen szerinte én elárultam őt. Így maradjunk annál, hogy nem akarok első lenni ebben. Semmiben sem, mivel a sor végén vagyok és nekem sok szempontból jó is ott.
- Eeeeehhh… Nem olyan egyszerű ám. Az a maximalizmus nekem sok, mi onnan jönne. Motiválnak amúgy, csak nem vagyok ügyes azokban, amikben ők – hiszen nem tudok zenélni, a seprűt is átlagosan ülöm meg, vagy úgy bármit. Hiába keresem, nincs meg, hát próbálok akkor tanulni, de az sem az élére sikerül. Ez nem lesz így jó…
- Ó, ez jól hangzik. Az is motiváló, ha valaki van velem, mert… mert könnyen elvesztem a figyelmet és nem árt ha valaki szól, hogy amúgy miért ültem le vagy össze - nevetek egy sort, hogy az a bizonyos együtt tanulás sem mindig a legjobb, de mivel Margaréta igencsak jól csinálja, mármint a jegyeit, talán ragad rám majd valami a szorgalmából vagy éppen a módszeréből. Lehet van valami titkos vagy éppen praktikus, ami nekem is jól jöhet majd.
- Akkor kevésbé érzem magam kínosan. Nem szép dolog, vagy nem is tudom… - hümmögök párat. A természet ajándéka egy iker, olyan, aki pontosan mása a másiknak, így nem lehet kiküszöbölni, hogy ne tévedjen az ember akaratlan. Ha pedig, mint Móricék esetében, még direkt rá is játszanak kicsit, nem lepődik meg az ember és mégis, van egy kellemetlen szájíz mögötte, nem sok, de mégsem lehet teljesen elengedni. Na mindegy, mert mosolygok, hiszen így nem olyan rossz ez. - Ó, szerintem néha direkt cserélnek egy-egy dolgot, hogy meg is zavarodj. Mókásak tudnak lenni – finoman fogalmazva mondom ki korábbi gondolatomat, de miközben a fejemet rázom, somolygok. Én nem haragszom rájuk, sokat nem beszélek velük ugyan, gondom nincs velük. Néha kicsit sokak és hangosak, mivel azonban vannak lábaim, ha nekem már nem jön be a dolog, elsétálok. Tüske is sétál, a finom falatok és a lány keze felé.
- Ne félj, nem fog megszúrni – persze, könnyű úgy mondani, hogy tudom, miképp kell hozzáérni, azonban mutatom is, hogy hol tudja picit megcirógatni, ha szeretné. - Igen, az úgy könnyebb lenne. Aztán jöhetnének a kigyúrtak nevetni – ez ezzel jár, megszoktam már, ha nem is rólam van szó, hanem csak úgy általánosságban, hogy jót mulatnak itt egymáson. Próbálok olyan témát mondani, amiben kicsit erősebb vagyok, mint a kondigépek, de abban meg a lány nem. Viszont nem zökken ki, ami nagyszerű.
- Háááát… a sérülések nagyon gyakoriak. Mikor milyen. Én is azért nem kezdtem bele jobban, mert úgy érzem, első lenne, aki gurkót ölelne – ki is ráz picit a hideg, mert már kipróbáltam milyen, mármint csak megtapogattam egy leszíjazott darabot és nagyon keménynek tűnt. Nem kell sok matek kiszámolni, hogy az felgyorsulva milyet üt. - A szabályok kuszák, gyakorlatban jobban érezni és néha még ott is becsúszik a szabálytalanság – főleg, ha kicsit erélyesebb egy csapat és nem kellemesen akarnak szerelni.
- Szerencsétlen? Ugyaaaan. Biztos nem esel el a saját lábadban, így már nem is vagy közveszélyes. Persze azonban megértem, mert te elmesportolsz ennyi kiválóval. Azt is kell, ugye. Gondolkodtál már, hogy milyen szakot választasz ötödik után? - dobok be egy olyan folytatást, ami nem sport, de a tanuláshoz kapcsolható.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Somogyi Zente Domokos összes hozzászólása (47 darab)

Oldalak: [1] 2 » Fel