Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Szűkszavú üzenet volt. Hely, idő és annyi még, hogy "Itt az esélyed" ez a három rövid szó, melytől hősnőnk szíve nagyot dobbant. Elolvasta, megjegyezte róla a fontos információkat, majd megsemmisítette biztos, ami biztos. A kirendeltségbe kellett mennie. Furcsállta egy kissé, de úgy hitte Zlatan tudja mit csinál. Ennek ellenére néhány könnyű bűbájjal rövidített, egyenesített és világosított haján, hogy kevéssé legyen felismerhető. Kényelmes cipőt, farmert és pulóvert vett fel majd magára kanyarította vékonyabb, szürke télikabátját és egy élénkzöld sálat, amitől sötét szemei szinte életre keltek. Gyomrában enyhe feszültséggel sétált be a helyi véderő főhadiszállásának ajtaján. A fogadótérbe érve egy ott lévő beosztott már indul is felé, hogy készségesen segítsen neki. Elektra kicsit elvékonyítja a hangját és picit affektál, hogy arról se tudják egykönnyen beazonosítani. Hamar sarkos eligazítást kap és már indulhat is felfelé a második szintre. Haladtában gyorsan körbepillant, de senki sem veszi észre, vagy ha mégis felpillantanak rá akkor sem nézik sokáig. Szerencsére könnyen megtalálja Zlatan irodáját, amit megkönnyebbüléssel konstatál. Mélyet sóhajt majd röviden de határozottan bekopog, s miután bebocsátást kapott belép. - Szia! - köszönti a férfit ilyen egyszerűen és közvetlenül, hiszen a tegeződésben már a pubban megegyeztek. Ezen úgy gondolja nem kell változtatniuk attól, hogy nem tűsarkú és miniruha van rajta és bár egészen más és új ez a helyzet, hősnőnk továbbra is bizakodó. Ha idehívta a férfi annak nyomós oka kell legyen és ő kíváncsi mi is az pontosan. Mi is az az esély. Várta már és lélekben készült rá egy ideje. Ennek ellenére most kicsit kevésbé lesz csevegő. Arra már az első találkozáskor rájött, hogy az aurornak nem kenyere a mellébeszélés. Ehhez fog ő is igazodni. Testtartása egyenes, tekintete átható, arckifejezése nyugodt. Várja miért kérette a kirendeltségre az újdonsült vezető.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Rezzenéstelen arccal viselem, ahogy konkrétan rám csapja az ajtót. Mehet itt a méregetés, hogy kinek nagyobb, csak felesleges. Nem tud mit tenni az ellen, hogy valamilyen oknál fogva nekem adták a pozíciót, így az elfogadáson túl nincs más választása. Lehet játszani a durcás és hisztis kisfiút, de ő is tudja, hogy ez hosszútávon nemhogy nekem, de neki főleg nem kifizetődő. Vannak kötelezettségeink, amiket el kell látnunk. Ezek valószínűleg nem tűnnének fel, ha ugyanolyan asztalnál ülnék továbbra is, mint nemrég még, de változtak a dolgok. Akkor még nem érdekelt, hogy ki hogyan végzi a munkáját, mert nem az én felelősségem volt ezzel foglalkozni, amíg én rendesen megcsináltam a rám eső részt, a többi pedig egyszerűen nem érdekelt. No de most? Minden felelőssége az ügyeknek az én vállamon pihen, mindössze annyi a különbség elődöm és köztem, hogy a szankciók, amiket egy-egy mulasztásért kapni fognak az aurorok, nem elnézőek és kedvesek.
Aprót kortyolok a vízből, barnáimat emelem Zalánra. Hangosan nevetek fel a kérdésre, ami teljesen jogos. - Megkértelek, hogy tegezz. Annyira tényleg nem vagyok öreg - dörzsölöm meg arcomat kedvesen mosolyogva a srácra. Ujjaimat a pohár körül tartva dőlök hátra és mosolyogva fürkészem a benne lévő vizet, mintha valami isteni szikrát várnék tőle, ami megsúgja a legjobb választ erre. Valószínűleg az nem létezik, így végül aprót vonok vállaimon, mielőtt megszólalnék.
- Szemfüles srác vagy te - bólintok egy aprót. - Nálad van, jól mondom? Már napokkal ezelőtt befejezett ügy - kérdő tekintetemet emelem rá, intek végül, hogyha szeretne, nyugodtan üljön le, de felőlem ácsoroghat is. - Legilimentor vagyok egyébként. A gondolataid olyan hangosak voltak, amíg itt volt Bodócs, féltem, hogy még ő is meghallja, pedig nincs ilyen képessége - vigyorodom el szélesen Zalánra. Sok minden van, amit nem tud még rólam, de ahogy az idő halad majd előre, és kitart mellettem, ez változni fog. Akaratlan fog megtudni rólam információkat, ahogy én is őróla. Ez így működik, ha valaki együtt dolgozik egy másik emberrel, de ehhez még sok időnek kell eltelnie. Egyelőre bőven elég, hogy ennyit tud, a többiről majd később beszélünk. - De ne aggódj, nem néztem bele a fejedbe. Sok olyan dolog van, ami elárulhatja egy emberről, hogy hazudik, Bodócson az összes látszott, szóval aprócskán ugyan, de belekukkantottam a fejébe - vonom meg vállaimat kissé nemtörődöm stílusban, pedig mindketten tudjuk, hogy ez mekkora vétség. Nos, ha ennyi volt a vezetői pozícióban való tetszelgésem, akkor simán megérte.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

-  Sajnos adódtak gondok. Az illúzió és a varázslat, ami a házunkat tartotta, valami oknál fogva meghibásodott, és elkezdett tönkre menni minden. Eleinte nagyon nyomasztó érzés volt, és muszáj volt átépíteni. De most már szerencsére minden rendben van, szépek lettek a helyiségeink - meséltem mosolyogva az eridonosnak, s ha már szóba jött, hogy milyenek is a levitások, erről is fecserésztünk kicsit.
- Wow, akkor te is szereted a zenét! Ez jó dolog, van egy srác, Marci, ő például gitározik, néha együtt énekelünk, ügyes srác, akár te is zenélhetnél velünk - jegyeztem meg, hisz jó dolog az, ha szeretjük a zenét, az meg pláne, ha még műveljük is.
- Igen, elég fájdalmas, és veszélyes is. Egyszer az egyik ismerősömet megcsípték, aztán allergiás lett tőle. De már jól van, meggyógyították. Azt viszont tényleg nem tudom, hogy a tündér harap-e, és ha igen, lehetsz-e rá allergiás. Tündérallergiáról még nem hallottam - mondtam nevetve, a lány kérdésére, majd mindenféle ötletet megpróbáltunk, hogy kicsaljuk a tündért, mire az végre csak méltóztatott előjönni.
A tündér továbbra sem tűnt bőbeszédűnek, viszont úgy tűnt, hogy a csoki tetszett neki, ugyanis apró lépteivel egyre közelebb merészkedett hozzánk. Meg sem mozdultam, nehogy elijesszem, csak csöndben guggoltam, figyelve, hogy Polli hogyan is csalja oda a kis lényt.
- Vagy csak édesszájú, és szereti a csokit - súgtam vissza Pollinak, aztán mosolyogva figyeltem, hogyan majszolta a csokoládét a tündér.
- Szia, Karola vagyok, ő pedig Polli. Ne félj tőlünk. Hogy segíthetünk?- ha már bátrabb volt, akkor halkan, kedves hangon tettem fel neki a kérdéseket. A pici tündér viszont nem tűnt túl beszédesnek, viszont egyszer csak a közelünkben megjelent egy másik tündér is, valamivel nagyobbacska, mint az, amelyik a csokiból evett.
- Szerintem ő lehet az anyukája, lehet, hogy hagynunk kéne, hogy hazavigye - súgtam Pollinak, s nagyon lassan elhúztam az ujjamat a kistündértől, hogy nehogy megijedne ő, vagy az anyukája. - Gyere, mi meg menjünk el fagyizni - tettem még hozzá, hisz nagyon úgy tűnt, hogy a tündérkét haza fogják vinni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Ahogy Bodócs elhagyta a termet, máris sokkal fesztelenebb lett a benti levegő. Zlatan is elnevette magát - bár Zalán ezt elsősorban nem pozitívumként élte meg -, és már ő is érezte, hogy egyre tisztábban kezd el látni.
- Itt nem a korról van szó, sokkal inkább arról, hogy mit véstek bele az agyunkba az akadémián - vallotta be Zalán, szándékosan figyelve arra, hogy olyan mondatok hagyják csak el a száját, amelyek ne legyenek se magázók, se tegezők, így mind a kettőjük lelkiismerete tiszta marad.
Bólint egyet, miközben helyet foglalt a Zlatannal szemben levő széken. De még milyen jól tette, hogy leült. Lehet padlót fogott volna, ha mégsem. Hirtelen törlődött le újfent arcáról a mosoly, és vette át helyét a rémület. Hallott... mindent??? Mintha a legnagyobb rémálma és a legszebbik egyszerre betódult volna a percbe. Valaki odafent biztosan haragszik rá, hogy ez történik vele.
Zavarban hallgatta Zlatant. Minden izma megfeszült a széken, és már várta, hogy felhozza esetleg Árpádot vagy Lédát az egyik gondolatmenetének gordiuszi csomójából, de végül nem tette. Talán azokat mégsem gondolta olyan hangosan. Vagy csak Zlatan etikusan ki akarja várni, hogy a férfi mikor hozza majd fel őket magától.
- Értem - nyelt egy hatalmasat, és beleivott a pohárkába. Beleivott... inkább nyelte a vizet, mint egy kacsa. Gyorsan le is küldte az egész tartalmát, mintha csak whiskey vagy valami hasonló lett volna. Olyasmi, ami egy ilyen érzelmi hullámvasút után jól esett a léleknek.
- És most? - tette vissza az asztalra a pohárkát, mint aki felkészült a következő csatára. Végül is, ha már eljutott idáig, és Zlatan nem dobta ki az ajtón még akkor sem, mikor meghallotta a gondolatait, akkor itt volt az ideje cselekedni. Lassan kihűlnek a nyomok, ha nem elég gyorsak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

- Maradjunk a kornál - mosolyodom el kedvesen, amint nevetésem mérséklődik kissé. Ennyire fiatal lenne? Mármint annyira frissen került ki az akadémiáról, hogy még ilyen szinten benne vannak az ott tanítottak? Jobban visszagondolva azokra az időkre, amikor még én rontottam ott a levegőt, a vasmarokkal irányítani mindent elv működött akkor is. Nos, ezek szerint ez nem változott, ámbár jobban megnézve a már előttem ülő srácot, ennek nem örülök. Vajon mi az oka annak, hogy parancsot követő robotokat akarnak belőlünk nevelni? Nálam nem jött össze, hiszen ugyanolyan vagyok most is, mint amikor az akadémián kellett, csak annyi szerencsém volt, hogy a képességem az oktatók körében köztudott lett, így, ha akartak sem tudtak volna kitenni. Ezt hívják úgy, hogy mázli? Nem is tudom. Olyan képmutatónak hangzik az, hogy csak a képességem miatt tartottak meg. Jól teljesítettem mindenben, én így teljesen tudatában vagyok a képességeimmel, amikkel kitűnhetek.
- Tőlem kérdezed? - emelkedik meg szemöldököm kérdőn. Elnéző mosollyal ajkaimon kortyolok egy aprót. - Te hol állnál neki? Mondd el, szerinted mi lenne a legjobb első lépés és meglátjuk mennyire reális - hátra dőlök a széken, a fenekem már kezd elzsibbadni, de ha már fogadtam a srácot, aki igencsak érdekes információkkal jött be hozzám, az a minimum, hogy türelmesen várom ennek a végkimenetelét. Mindezt úgy, hogy lehetőségeimhez mérten még segítsem is valahogy az ügy előrehaladását, hiszen bevállaltam a felügyeletét. Tanoncként az ember első ügye, amit megkap, örök életében elkíséri, és Merlin a tanúm, mindent megadtam volna, hogy az én első ügyem is droggal kapcsolatos legyen. Nemigen jött be, de talán amiatt vagyok most ott ahol. Szeretném ezt hinni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Habár kissé még mindig forgott a feje a történtektől. Hirtelen jutott a kispadról az élvonalra, talán nem is gondolta komolyan, hogy sikerülni fog. Inkább csak az „egy próbát megér” elven haladt, mikor kitalálta ezt az egészet.
Összekulcsolta ujjait és megköszörülte a torkát. Most húzott le minimum két deci vizet, de a torka már megint kiszáradt. Idáig már nem jutott el az elgondolásban. A fejében valahol ott elbukott, hogy megszólította Zlatant. Vajon mindig ennyire bizonytalan lesz?
- Nos, először is átnéznem tüzetesen újra az aktákat. Keresnék valamit, ami esetleg összeköti a személyeket egymással – kezdte lassan, közben félve-félve vezetőjére pislogott, mintha csak megerősítést várna. Sose kellett neki kitalálnia a tervet. Inkább a parancsokat követte.
– Valamint ki kéne kérdezni a srácot. Hol kapta, kitől kapta a szert. Utána elmenni a férfi lakására is. Aki az ispotályba került – magyarázta Zalán, ugyanis a neveket még nem sikerült megjegyeznie, és valószínűleg még Zlatannak sem. - Hasonlóképpen megkérdezni róla. Van esély rá, hogy nem vallja majd be a drogfogyasztást, szóval jó, ha bizonyítékot viszünk. Esetleg konszenzust ajánlani neki az információkért – gondolt bele a helyzetbe mélyebben. – Nem zárjuk be drogfogyasztásért, ha őszintén válaszol a kérdésekre – fejtette ki Zalán, és félve nézett az aurorra.
Vajon most el fogja ítélni ezért? Mert az igazat megvallva ezt a fajta kooperációt nem az akadémián tanulta. Sokkal inkább a mugli televíziós sorozatokban. Ott is általában a vezető élt ezekkel a radikális módszerekkel, mert hát ő megtehette. De Zalán most úgy érezte ezzel esetleg most nagyot szakíthat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Annyi jár a fejemben csupán, hogy vajon jó ötlet-e? Bár lényegében már mindegy, hiszen a levelet elküldtem, de a kételyek ugyanúgy bennem vannak, mint mielőtt megtettem volna. Soha nem voltam annak a hívője, hogy az újságírókat is belevonjuk az ügyekbe, mégis jobb így, hogy valóban első kézből tudnak meg olyan információkat a lapok, amik valósak, ahelyett, hogy mennek a találgatások, majd pár óra múlva már az érintett család háza előtt tobzódnak a firkászok. Egyik opció rosszabb, mint a másik. Két nap telt el azóta, hogy Zalán elkapott és elém tárta a három különbözőnek vélt ügyet. Két nap telt el és én még csak tegnap vettem rá magam arra, hogy elküldjem a levelet a nőnek. Itt az esélye arra, hogy bizonyítson, és ha már ő hasznot szeretne ebből húzni, akkor nekem is azom legyen belőle. Hiába beszélünk itt az igazságról, az ember nem mehet el amellett, hogy egy újságíróról beszélünk. Még akkor sem, ha meglepően magas az igazságérzete.
Vállam felett, kissé megemelt hanggal hívom be azt, aki kopog. Automatikusan karórámra nézek, elismerősen bólintok egyet. Percre pontosan érkezett a nő, majd szivaromat kivéve a számból fordulok felé teljesen, hogy arcomra üljön ki a döbbenet. - Helló. Bocs, de éppen bújócskát játszol? - emelkedik meg szemöldököm kérdőn, miközben a faszéket húzom ki és foglalok helyet, intve a nőnek is, hogy tegyen így ő is nyugodtan.
- Inkább ne is válaszolj - csóválom meg fejemet gyorsan, mielőtt nagyon belemennénk a részletekbe, amik cseppet sem érdekelnek egyébként. Ha neki ez így megfelel, nekem aztán teljesen mindegy milyen külsővel flangál a város utcáin. A lényeg nem ez.
- Mint fir... - felszisszenve harapom el a szót, szemeimet is összeszorítom pár tizedmásodperc erejéig. - Bocs, szóval elölről. Mint újságíró, véletlen nem hallottál egy Tündérpor nevezetű drogról? Elég új keletű a dolog - nincs időnk arra, hogy bevezessem a szaftosabb részletekre, valamint köze sincs hozzá. Majd ha az ügy elér egy olyan mértékig, amikor egyre több ember tud már róla, akkor esetleg beszélhetünk a részletekről, de egyelőre, inkognitóban a legkönnyebb dolgozni. Legalábbis Zalánnak és nekem. Most, hogy a nő miért csinálta ezt a külsejével, még mindig rejtély, de nem az én tisztem efölött ítélkezni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Mosolyom szüntelen és felhőtlen. A nosztalgia hullámvasútjára felülve hagyom, hogy vigyen az érzés, hiszen régen éreztem hasonlót. Általában egyedül voltam vagy éppen új ismeretségekre tettem szert, ezért igazán különleges, hogy most régi barátom feleségével járhatom a piacot. A csípős, frappáns megjegyzésekre csak mosolyogva csóválom a fejemet. Mintha tegnap lett volna, hogy elváltunk egymástól. Mégsem lehet ugyanaz minden, elvégre Zoli nem fog felbukkanni közöttünk, hogy mégis mivel bolondítom már megint a kedvesét. Mindig is jól viselte a sajátos humoromat, amin más már régen megsértődött volna, ő kedvesen mosolyogva fejet csóvált. Mint ahogyan most én teszem Elektrával. Akit egy életvidám és erős nőként látok magam előtt. Más már biztosan összeroppant volna ennyi súly alatt, de ő kitart. Lenyűgöző.
– Pedig olyan büszke voltam rá, hogy közel negyven évesen még nincsen őszhajszálam – biggyesztem le játékosan az ajkaimat, majd tovább szagolgatom a leveleket. Szeretek elveszni az illatokban. Talán erre vagyok a leginkább érzékeny, ha ingerekről van szó. Meg a jó rock dallamokra. Az érintésekre hétköznapi dolgokként tekintek, noha nem is tudom, hogy mikor érintett meg valaki magától utoljára. Persze Elektra ölelésén kívül. Attól függetlenül nem tulajdonítok sok jelentőséget nekik. A szemek, az illatok és a jó zene tud felpezsdíteni. – Én? – kérdezem őszintén felnevetve, miközben egy marékkal teszek a zsályalevelekből egy újabb zacskóba. – Interjút? – kérdezek vissza ismét jókedélyű hitetlenséggel hangomban. Érdekessége jellememnek, hogy a hatalmas önbizalom csupán látszat. Nem is értem a nő kijelentését. Kishitű vagyok. Ki lenne mégis kíváncsi rám? – De csak akkor, hogyha utána eljössz velem vacsorázni – kacsintok bájgúnár módjára, habár semmi hátsószándékom nincsen. Ezt Elektra is jól tudhatja. Ismer engem. Ilyen igazi műmájer vagyok, aki szereti mutatni a macsót, közben meg… – Szigorúan szakmai estebéd lenne – teszem hozzá megjátszott komolysággal, majd a kislányra terelődik a szó.
– Imola – ízlelgetem a nevet. – Különleges – mosolyom meglepően elszelídül. Mindig is vágytam gyerekekre, csak valahogy úgy hozta az élet, hogy ők nem vágytak rám. Vagyis leginkább az anyukáik. A hihetetlen történetbe annyira belefeledkezek, hogy majdnem a stand pultja mellé támaszkodok, de idejében összeszedem magam, és nem lesz baleset a vége. – Milyen sorsszerű... – motyogom inkább csak magamnak, és egy elvarázsolt horkantással fordulok vissza a fűszerek felé.
– Alig várom, hogy megismerjem a kiscsajt – válaszolom. Habár látszik, hogy egy pillanatra elkalandozok. – Mész még valamerre a piac után? – kérdem érdeklődve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy magamat látom az előttem álló srácban. Rohadtul nem, mert míg neki valószínűleg hatalmas erőfeszítésbe tellett, hogy elém kerülhessen - vagy elődöm elé, ki tudja mióta próbálkozik - addig nekem ki volt nyalva a seggem. Az elején élveztem a rivaldafényt, sőt szinte már vágytam azt, de ahogy az idő telt, ahogy egyre több hullával kellett kontaktot teremtenem ez a dicsőség ment át abba, hogy csak egyszerűen hagyjanak békén inkább. Nem volt átmenet, nem voltak könnyebb, majd fokozatosan nehezebb ügyeim. Bedobtak a mély vízbe állandó felügyelet mellett, mintha valami bűnöző lennék, aki a szabadságáért cserébe segít kideríteni az igazságot. Ez mára mérséklődött, de nem lett jobb. Cseppet sem.
Barnáim figyelik a fiút, miközben felvázolja nekem a szerinte megfelelő teendőket. Arcom rezzenéstelen, amíg beszél, nincs elismerő hümmögés vagy bólintás, faarccal hallgatom végig szerinte mit kellene tennünk. Ahogy a végére ér nem szólalok meg rögtön, mindössze tenyerembe támasztom államat, kissé előre dőlök, pillantásom az aktákat fürkészi.
- Biztos vagyok abban, hogy nem ismerik egymást - szólalok meg kis idő múltán. Hangom kedves, inkább elmerengő mintsem kioktató, mert nem is áll szándékomban ezt tenni, így folytatom. - Túl nagy a korkülönbség köztük, és ők csak - elméletileg - fogyasztók, így a terjesztőn keresztül lehet köztük ismeretség maximum, de azt kötve hiszem - ahhoz túl óvatosak az ilyenek, valamint benne van a pakliban, hogy nem a terjesztő az, aki elő is állítja ezt, hanem egy egyszerű terjesztő. Túl sok szálon futhat ez az ügy ahhoz, hogy előző tervemet kövessük, miszerint mint háttér ember fogom csak támogatni Zalánt. Nem engedhetem el egyedül sehova, mégis csak egy tanonc. Jó lenne, ha a halála nem az én lelkemen száradna, valami drogos miatt.
- Jók a meglátásaid. A srác kikérdezését teljes egészében rád bízom - pillanatnyi hatásszünetet tartok csupán mielőtt folytatnám mondandómat. - Honnan lehetsz biztos abban, hogy a férfi valóban csak fogyasztó és nem terjesztő is? - érdeklődő tekintetemet emelem a pakkról Zalánra, jobb kezembe fogom poharamat, hogy aprót kortyoljak, miközben felállok és a már megbontott üveg vízért megyek, amit az asztalra teszek. - Két napot adok a srác kikérdezésére és arra, hogy összeszedd a férfinak szánt kérdéseidet. Oda együtt megyünk. Két nap múlva hozd elém a jelentést a srác vallomásáról, délután pedig nyakon csípjük a férfit - ülök vissza helyemre, majd barnáimat emelem a srácra. - Elég lesz két nap?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Fűszerek illata lengi be a kis standot. Kardamom, fahéj, ánizs, rozmaring, zsálya. Tömény a levegő, de nincs is ezzel baj. Hősnőnknek inkább a hallása az ami érzékeny. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint zenei ízlése, ami ugyan nem kifinomult, bár operát is hallgat néha, de mindenképp változatos. Emellett a tapintást is fontos érzékének tartja. Most is ujjaival finoman nyúl bele a fűszerekbe, hogy vegyen belőlük. Az ölelést is emiatt szereti és ér hozzá a szívéhez közelállókhoz elég gyakran betartva persze a jó ízlés és az adott személy határait. Egyetlen alkalom volt, amikor nem bírta elviselni senkiét. A temetés napja. Állt szál egyenesen, egy szín feketében, megtörten és legszívesebben sikítva rohant volna el a sorra a kezét fogó vagy vállát lapogató emberek elől. Amikor véget ért a nap csak lefeküdt szülei házában a régi ágyára és nézte a plafont. Könnyeket is hullatott, de inkább belül őrlődött az önvád súlya alatt, ami nem engedte fel sem kelni. Napokon át csak feküdt szótlanul. Elvesztett mindent és magát hibáztatta, amiért nem tudta kimenteni szeretteit a lángok közül. Nem volt erős, nem volt bátor, nem volt semmi, csak egy test, lélek nélkül. Ha bárki látta volna akkor elszörnyedt volna a látványtól. Szegény szülei pedig mindent megpróbáltak, de hónapok teltek el ebben a vegetálásban majd őrült megszállottságban, mert az a hit éledt fel benne, hogy talán Zoli és Peti szellemként ismét mellette lesznek majd. Eszeveszetten kutatni kezdett, de rájött hiába. Ezután azonban kiderült, hogy a testi tüneteit a várandósság okozta. Egy új, nálánál sokkal nagyobb célt kapott, amiért érdemes volt élnie és küzdenie. Mint azok a hősök akikért annyira rajong. Megfogadta talpra fog állni és meg is tette. Imoláért. - Barátom, ezen könnyen lehet segíteni. Nősülj meg és lesznek - fordítja fejét a férfi felé és ajkát kicsit beharapva ártatlan szemekkel néz jó barátjára, aki élvezettel szagolgatja a fűszereket. Bekerül a zacskóikba ez-az mire a riportra terelődik a szó és a férfi megdöbbenését látva hősnőnk jót derül mielőtt megszólalna - Nyugi nagymenő, ígérem nem szedlek ízekre - húzódik féloldalas mosoly ajkára. Tudja, hogy a mellette álló egy jó ember, akivel a genetika kegyes volt ugyan, ennek ellenére csak a szája nagy. Jellemében megmaradt rendesnek és normálisnak. Épp ezért szereti bosszantani - Csak egy kicsit - teszi hozzá és visszafordul a fűszerekhez. Ekkor hallja meg Marcell meghívását. Ismeri őt így tudja, hogy bármennyire elő is adja magát az invitálás pusztán baráti, ahogy részéről is kizárólag ilyen alapon érkezik a válasz. - Nem tudod mire vállalkozol, de rendben. Mostanában úgysem vacsoráztam úgy senkivel, hogy az hírértékű legyen - vonja meg vállát és arcvonásai vidámságról árulkodnak, ám ekkor belé nyilall egy cinikus önnarrálás, miszerint whiskyt viszont már ivott. Csak az inkább a gyászjelentések közt köthetett volna ki ha napvilágot lát. Még mindig kegyetlen fájdalommal a lelkében gondol vissza arra az estére, de most sem döntene másként. A szerelem már csak ilyen. Áldozatokkal jár és ő meghozta a sajátját. Viszont most itt van mellette egy barát, aki teljes figyelmet érdemel tőle, ezért felé fordul ismét és még épp látja a filmbe illő geget, ahogy Marcell majdnem mellédől a standnak miután kislánya nevével kapcsolatban megjegyzést tesz - Tudom, hogy ez a név nagy hatással van az emberekre de, hogy össze is törnéd magad miatta - kuncog fejét csóválva - Őszintén le vagyok nyűgözve - neveti végül el magát felhőtlenül és beugrik neki egy remek ötlet, amit nem is rejt véka alá sokáig - Van egy ötletem - vezeti fel és megfogja a férfi karját - Gyere el hozzánk vacsorázni és akkor megismerheted, ráadásul még a szakmai estebéd is jobb lesz mint bármelyik étterem menüje - fényezi kicsit főzőtudományát, amivel azért Marcell minden bizonnyal tisztában van, hogy nem életveszélyes. Evett náluk párszor, pontosabban jó párszor. Hogy a társaság vagy az étel miatt volt olyan sokat náluk, az örök rejtély marad. Minden esetre volt alkalma megkóstolni például Elektra specialitását a hústortát vagy a csülkös bablevest. - Haza, mert a lányom és a szüleim már biztosan várnak - felel a neki feltett kérdésre. Tényleg ezt teszi majd. Bepakol a motor oldaltáskáiba és elbrümmög otthonáig szép komótosan. Mostanában szeret újra vasparipájának nyergében lenni és elszökni néha naplementekor, hogy a menetszél tisztára mossa szomorúságtól sötét gondolatait.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Megy ez csak még gyakorolni kell. Ahogy belép a helyiségbe megcsapja orrát a szivar illata. Régi főszerkesztőjének irodájában is mindig ilyen illatot érzett. A dohányfüst aromája ugyan jellegzetes, de még bántóan nem erős. Inkább mondhatni nosztalgikus. - Vigyáznom kell a jó híremre - vonja meg vállát hanyagul és ehhez illő mosolyt is küld a másik felé miután Zlatan megjegyzést tesz megváltoztatott küllemére, de az auror hamar rövidre is zárja a dolgot, ezért ő sem rágódik rajta vagy fog bővebb magyarázatba ezzel kapcsolatban. Fontosabb dolgok is vannak ennél biztosan. - Hívj csak firkásznak - szúrja közbe Zlatan nyelvbotlását követően, amit igyekszik kijavítani - Ez nem sértő szó - mondja fejét megrázva, majd figyelmesen hallgatja a mondat további részét miközben leül a neki felajánlott székre. Nem felel azonnal. Nagyon sok dologba fogott bele, mi más mint terelés gyanánt. Családja és a munka számára a legjobb fájdalomcsillapító és arra az utóbbi időben irtó nagy szüksége volt. Minden látszat ellenére nem az a könnyelmű fajta, főleg nem a lelki dolgok és a szívügyek terén. Így azok után, ami a toronyszobájában történt inkább vetette bele magát egy jól irányzott csukafejessel a gyermeknevelésbe és az oknyomozásba. Azokba a dolgokba, amikben nem kell attól félnie, hogy újra összetörik a szívét és amikhez igazából ért. - Nem sokat tudok róla - vallja be őszintén - Volt itt-ott pár elejtett megjegyzés valami új, akkor még névtelen szerről, ami nemrég került a piacra. Meg néhány kusza kórházi jelentés, amiben a páciens kiütötte magát, ha jól emlékszik egy talán majdnem ott is hagyta a fogát,  de a gyógyítóknak lila gőzük nem volt, hogy mitől, ezért azt írták: feltételezhetően mugli partidrog - mondja és kicsit előrébb dől a széken - Ezek szerint van összefüggés, igaz? - kérdezi feléledt kíváncsisággal szemeit összeszűkítve, majd próbál visszaemlékezni milyen gyanús dologgal találkozott, miközben gépével vakond rallysat játszott éjszakánként. Bevillan neki egy cikk, amit ezzel kapcsolatban olvasott. Utánanézett kicsit az ilyen mugli cuccoknak. Gina és társai, de a tünetek valahogy nem stimmeltek igazán egyikkel sem teljesen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Csend. Fájdalmas, mint egy foghúzás. Hideg érzés, amely Zalán ereibe kúszik. Úgy hívják félelem. Eddig csak a saját életét kockáztatta a bevetésekkel, de ezúttal rajta múlt esetleg több ember élete is. Mert ha nem kapják el a terjesztőt, az is lehet, hogy többen fulladnak vízbe, vagy lesznek allergiások. És habár utóbbi esetben jól járt a férfi, de mi van, ha a következőnek nem lesz ilyen szerencséje?
Komolyan nézte Zlatant, ahogy végre megszólalt. Értette amit mond. Tökéletesen olvasott a szavaiból. Az akták ennyik voltak. Alkalmasak arra, hogy beazonosítsák a szert, de nem többre. Esetleg még arra jók lesznek, hogy a kérdésekhez adatokat gyűjtsön, de azon kívül nem sok mindenre lesznek elegek. Innentől az ösztönei vannak. És a protokollok persze. Meg Zlatan, aki végre úgy tesz, mintha ő is egy auror lenne. Nem csaj valami vajfülű.
- A terjesztőknek két fajtája van. Az egyik soha nem próbálja ki a szert, valószínűleg csak a pénzszerzésért csinálja a biznisz. Ez ugyebár kiesik. A másik csapat pedig azelőtt kipróbálja, hogy belemenne a terjesztésébe. Tehát ha az a első alkalommal allergiás reakciót váltott ki nála, nem hiszem, hogy benne lenne a dologban - válaszolt Zalán előhívva kőbányán szerzett ismereteit. Nem is gondolta, hogy egyszer hasznára várhat, hogy azon a lepraterepen nőtt fel.
Hangja fokozatosan vált egyre magabiztosabbá, és egy idő után alig vette észre a férfi és a közte húzódó hierarchikus távolságot. Bólintott a parancsra, agyában pedig máris rákoncentrált az előtte álló feladatokra. - Két nap elég, ha félretolom a lezárásra váró dokumentumokat, amelyek az asztalomon várakoznak, de valakinek ténylegesen le kell zárnia az Orsós aktát - ismerte be Zalán egy félmosoly kíséretében. Nem akart semmiképpen sem hanyag munkát végezni se egyik, se másik oldalon. - Inkább három, ha nem kapok több aktát - gondolkodott el egy pillanatra, ahogy maga elé képzelte a szép kis tömböt. Ha ma sokáig bent marad, akkor legalábbis biztosan végez vele.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Sándor(om) részére

Hosszú éjszakákat töltött munkával, hogy minél több szabadideje legyen nappal és tölthesse azt érdemben kislányával. Meg azért is, hogy Sándort ki tudja zárni a fejéből és a szívéből valahogy. Míg odafenn Imola az igazak édes álmát aludta hősnőnk ujjai szédületes sebességgel cikáztak a klaviatúra billentyűin hosszú órákon keresztül egyszerre több ügy után kutatva. Hol az információs szupersztrádán szörfözve, hol beférkőzve néhány olyan helyre, hová Aquaman is csak búvár felszerelésben merészkedne. Mindent az igazságért! Mindent a felejtésért! Addig míg bírta éberséggel, bár ebben a kávé, amiért szenvedélyesen rajong, nem kevésszer kisegítette. Párszor azonban a fekete arany fogyasztásának ellenére is úgy zuhant ágyba, mint akit épp akkor lőttek tartók. Minden esetre ma annak biztos tudatával jöhettek ki Imolával a játszótérre, hogy jó néhány sztori fekszik gondosan összerakva, leadásra készen egy fehér dossziéban toronyszobájának íróasztalába téve. A következő havi számba szántat pedig már le is adta azzal együtt, hogy szembesült pár igen fájdalmas ténnyel, azaz a szívének kedves férfi feltűnően csinos és fiatal szerelmével. Azonban ez már a múlté és csak Imoláé és az övé ez a nap, és annak minden ideje, ami a legdrágább kincs hősnőnk számára. – Magasabbra anya! Magasabbra! – hangzik a vidám, csilingelő felszólítás, amit a hintában ülve Imola ad Elektrának, aki mögötte állva löki feljebb és feljebb a libbenő szerkezetet. – Koccig? – kérdezi hősnőnk nevetve és újabb taszítást ad az ülésnek, hogy az szinte a talajjal párhuzamos vonalig röppenjen fel a levegőbe – Koccig! Igen! – kiáltja a kislány boldogan, ahogy egyre gyorsabban repül a kiesés veszélye nélkül, mivel azt egy láthatatlan biztonsági öv bűbáj gátolja. Nem sokan vannak idekinn. Csak néhány szülő ácsorog elszórtan, míg gyerkőceik jó értelemben véve randalíroznak a játékok között. Két kisfiú libikókázik, távolabb pedig három kislány fogócskázik. Nevetésük messzire elhallatszik Elektra jellegzetes, bársonyos hangjával és Imola kacagásával együtt. A hinta lassul miután csúcsraját, majd megálltát követően a kislány gond nélkül száll ki belőle a puha homokra. Elektra elé sétál és leguggol, hogy kiegyenlítse a köztük lévő magasságkülönbséget.  – Jól vagy kicsim? – kérdezi magától értetődő természetességgel, mert bár gyermekét egészségesnek nyilvánították, ő azért mindig kicsit jobban figyel rá és most is ezt teszi. – Persze anya, jól vagyok – válaszolja a kislány széles mosollyal és csillogó szemekkel, miközben elkotor egy szemébe lógó hajtincset, amit a hinta menetszele arcába fújt még az előbb – Rendben, mivel szeretnél még játszani? – igazítja meg hősnőnk csemetéje kabátját pár gyakorlott mozdulattal – Szeretnék tovább hintázni, de már nem kell löknöd - kezdi a gyerkőc lelkesen, de aztán belenéz anyja szemébe, félre billenti fejét és úgy folytatja - Pihenj egy kicsit, jó?  – feleli a csemete, akinek tiszta, jó szándékú lelkét Elektra egyre jobban csodálja. Sokat beszélgetnek és a kislány napról napra mindig meglepi az önzetlenségével és elképesztő éleslátásával. – Jól van. Akkor csüccsenj vissza gyorsan én meg leülök mögéd a padra és pihenek!  - emelkedik fel Elektra rákacsintva, hogy azután el is induljon. Tényleg fáradtnak tűnhet, ha már Imola kéri őt arra, hogy pihenjen. Nem nézett nagyon tükörben mostanában. Mióta csak ajka alatt érezte Sándor ajkát próbált felejteni. Próbálta őt nem szeretni. Hiába. Próbálta elrejteni minden érzését és csípős nyelvű, cinikus önmaga lenni, de otthon egyszerűen nem ment mert ott a gyermeke várta, akivel sosem tudott volna úgy viselkedni. Elég sokszor képtelen volt azonban vidámnak lenni és előfordult az is, hogy Imola ezt bizony észrevette. Így hát amikor csemetéje pár napja megkérdezte tőle, hogy: „Miért vagy olyan sokszor szomorú anya? Elektra nem hazudott neki. Az igazat válaszolta, még ha kicsit meseszerűen is előadva. Így felelt: „Mert egy smaragd szemű óriás miatt nem látom már olyan tisztán a lemenő Napot” Most komolyan, mit mondhatsz egy majdnem négy évesnek, aki értelmében már inkább majdnem öt? Hogyan magyarázod el neki, hogy őszintén beleszerettél valakibe, aki talán hasonlóan érez, de mindez lehetetlen és mivel valóban szereted, hát engedned, mert így helyes, és te mindig igyekszel helyesen cselekedni, még akkor is ha a szíved szakad belé? Nem tehetsz mást, terelsz. Ha az ilyen húzásokért Nobel díj járna, hőnőnknek már külön szekrényt és bankszámlát kellene rendszeresítenie hozzájuk, annyit kapott volna. Szerencsére azóta legalább a férfi színét sem látta és baglyot is csak egyszer váltottak, aminek szintén jó ideje már. Talán jobb is így, nem igaz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Aznap este értetlenül álltam a nő előtt. A csók után minden a feje tetejére állt, és a korábbi jóleső társaság bizsergését felváltotta az értetlenség keserű, sötétszín leple, amitől a kapcsolatunk elvesztette a régi fényét. Elviccelve, azonnal tessékelt ki a lakásból, még az irataimat is ott felejtettem, ezért néhány nap múlva levélben kértem arra, hogy juttassa vissza hozzám. Igen, levélben. Gyáva voltam hívatlanul felbukkanni a Holdfény utczában, és ahhoz is gyáva voltam, hogy felhozzam a témát. Beszéljünk róla? Van egyáltalán miről beszélni? Nem tudom. Az viszont bizonyos, hogy a kellemetlen érzés hetek óta nyomja a mellkasomat, annak ellenére, hogy rengeteg változás van az életemben, ami elvehetné a figyelmemet. A napfény kezd veszíteni erejéből, noha csalókán fénylik az égbolton. Hunyorítva, kezemet napellenzőként tartva homlokom előtt tekintek az égre. Az iskola végre hivatalossá tette tanári posztomat, és a körbevezetésre, tanáriba költözésre mentem be ma. Azonban ez is véget ért, és úgy döntöttem, most sétálni fogok hazáig ebben az érdekesen kellemes időben. Nem nagy táv. Ma este többet fogok futni bizonyára, mint a Bagolykő és Bogolyfalva közti disztancia. Futnom kell, tisztulnom kell. Az új poszt – természetesen – újabb stresszfaktorként szerepel életemben, ezért ismét jobban kell odafigyelnem magamra, mielőtt még ez is felemészt. Nem viselem jól a változásokat, és azt sem, hogyha valami sokáig kellemetlen érzést hagy maga után.
A Boglyas térre lépve futok egy régi ismerősbe, akivel ugyan évek óta nem találkoztam, most mégsem vagyok rá kíváncsi, ezért a kézfogás és bájcsevely után, egy átlátszó hazugsággal tovább is állok. Zsebre vágom kezeimet, s ajkamat összeszorítva intek vissza az egykori iskolatársnak, majd tovább folytatom utamat. Hamarosan elérem a játszóteret is, hiszen már messziről hozza a szél a boldog gyermekkacajokat, miközben én mélyet sóhajtva, fejemet lehajtva sétálok tovább. A kerítés mellett elhaladva ismerős hang üti meg a fülemet, ezért fejemet azonnal felkapom, hogy azonosíthassam annak tulajdonosát. Szívem idegesen kezd verni feszengősen kihúzott mellkasomban, s amikor a kislány előtt guggoló Elektrát meglátom, hirtelen meg is áll az.
Figyelem, ahogyan megigazgatja a kis kabátot a maga odaadó édesanya módján. Fájdalmas fintorra húzom ajkaimat. Mélyet szippantok a levegőbe, majd folytatom tovább a sétámat. Millió meg egy gondolat zakatol a fejemben. Harminchat éves férfi létemre, inkább tovább sétálok az egyik legfontosabb embertől, mert… miért? Félek? Nem sok lépést teszek még, de grimaszolva torpanok meg. Ajkaimat elgondolkodó csücsörítéssel torzítom, majd egy amolyan „a fenébe is” morgással vissza fordulok.
Akkurátus, szinte csoszogó léptekkel közelítem meg a már padon üldögélő Elektrát. Mélyet sóhajtok, majd komolyan, mégis lágyan megszólalok. – Szia!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Fél szemöldököm emelkedik meg, amikor közli, hogy vigyáz a jó hírnevére. Van olyanja? Ezek szerint mindenképpen, de kettőnk közül jelenleg az én hírnevem forog kockán, amiért köztudottan egy újságíró libbent be az irodámba pár perccel ezelőtt. Nem mintha lenne titkolnivalóm az itt dolgozó aurorok előtt, ha valaki rákérdez, el fogom mondani az igazat. Miért ne tenném? Ahhoz, hogy egy ügy sikeresnek legyen mondható, sajnos olykor olyan eszközökhöz kell nyúlnunk, amikhez nem feltétlen nyúlnánk alapvető esetben. Éppen ezért ül most előttem a nő, akinek segítségét soha nem jutott volna eszembe kérni, teljesen mindegy, hogy firkásznak vagy újságírónak hívom.
- Mugli partidrog - ismétlem meg a szót, miközben hátra dőlök, jobb lábamat teszem bal térdemre. Ajkaim közé fogom szivaromat, mélyet szívok belőle, a sűrű füst távozik pillanatokon belül, pár másodpercre eltakarva előlem Elektra arcát. Amikor ismét láthatjuk egymást, míg a nő arcán a kíváncsiság éled fel szinte mint egy gyermekén, addig az én tekintetem teljesen elsötétül a kérdést meghallva. Csak rápillantok a nőre, egyebekben az asztalon heverő papírokat szuggerálom, mintha érdekesek lennének. Pár jelentés csupán, amiket tüzetesebben kellene átnéznem, mindössze még nem vitt rá a lélek, hogy megtegyem. Arcomat dörzsölöm meg fáradtan, miközben a nőre emelem barnáimat.
- Nincs - rezzenéstelen arccal, minden árulkodó jel nélkül hazudok Elektra szemébe. Ugyanolyan rezzenéstelen arccal folytatom, mindössze egy féloldalas mosoly kerül fel ajkaimra mellé. - Viszont eljött az ideje annak, hogy hasznomra lehess és te is megkapd azt amire annyira vágysz - hangom gunyoros, és nem is igyekszem elrejteni mégis mennyire nem tetszik nekem ez az egész. - Nem küldhetek a nyakukra egy komplett egységet, mert akkor már elbuktam, viszont nagyobb figyelmet érdemel az ügy ahhoz, hogy ezt megengedhessem magamnak. Biztos van valami feláldozhatód, aki tudna szerezni nekem mintát - mélyet szívok szivaromból, mielőtt folytatnám. - Aurori védelmet nem tudok biztosítani ehhez, túl nagy lenne a lebukás esélye - fűzöm még hozzá, majd a szivart könnyed mozdulattal teszem a hamutál szélére. Összekulcsolt ujjaimra támasztom államat, miközben előre dőlök és a nő arcát kezdem el fürkészni. - Számíthatok rád?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Elismerően bólintok párat. Vág az esze a srácnak, így a gondolat, ami csak-csak felütötte a fejét, hogy a nyakamba szakadt egy tanonc, akivel semmit nem fogok tudni kezdeni, úgy foszlik szerte a beszélgetés előrehaladtával, mintha soha nem is létezett volna. A meglátásai összeszedettek, logikusan felépítettek, és bár tudom, hogy türelmetlen, mégis az elején kezdi, nem pedig a közepébe szeretne beletenyerelni. Kedvelem.
- Pontosan ezért lehet terjesztő, ha nem fogyaszthatja - mosolyodom el szélesen. - Szépen összeszedted - ezen mondat után komolyodom el azonnal, a mosoly is eltűnik arcomról, ahogy elkapom Zalán pillantását. - Arra szeretnélek megkérni, hogy a továbbiakban is tartsd meg ezt az összeszedettséget. Nem tudom garantálni a biztonságodat, az ilyen ügyek kiismerhetetlenek - racionalitást és kis aggodalmat sugárzó tekintetemet veszem el róla, az ajtó felé pillantok, mielőtt folytatnám. - Ha pálcát kell rántanod, ne legyél rest megtenni - szögezem le még az elején. Nem tudhatom előre, évek tapasztalatával a hátam mögött sem, hogy egy ilyen ügy mégis merre tart. Nap, mint nap változhatnak benne a prioritások, és így, hogy Zalánnal az oldalamon állunk neki ennek, több aggodalom van bennem, mint az egészséges lenne. Mint mondtam, nem az én lelkemen kellene száradnia a halálának, ha valami balul sül el, mert hiába tűnik rátermettnek, terepen még nem volt kivéve a szavaiból. Most viszont, bármennyire nem akarja a közepébe rakom bele, különben nem haladunk előre és soha nem tanulja meg.
- Ne foglalkozz a lezárásra váróakkal. Add át őket egy másik tanoncnak, te csak ezzel foglalkozz - tolom elé a három aktát, miután összerendeztem őket, szélesen mosolyogva, ahogy elhangzik az Orsós ügy. - Két napot adok mindenre, ami azt jelenti, hogy csütörtök délután az irodám ajtaján kopogsz és kész tények elé állítasz. Világos? - a kérdés költői, nemigen van más választása, mint bólintani rá, felállni és elkezdeni cselekedni. Két napnak mindenképpen elégnek kell lennie. Sután intek felé egyet, hogy távozhat, hisz én már fejben teljesen máshol vagyok. Két embert is fel kell keresnem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Meghallva Sándor hangját, melyet ezer közül is felismerne már, azonnal kétségbeesett fájdalom vonásai ülnek ki arcára, amit a férfi nem láthat. Még fejét is megrázza alig észrevehetően miközben tudatosan mosolyra húzza ajkát, hogy azzal fordulhasson az érkező felé, de köszönni egyelőre képtelen. Egyszerre boldog és bánatos a szívének kedves férfi megjelenése miatt, de nem tud mit kezdeni az ilyen helyzetekkel. Ha szeret az nála nem csupán egy percre szól, most mégis el kell hitetnie a másikkal, hogy így van és ez elemészti. Imola még épp látja ezt a furcsa folyamatot, ahogy szemből igyekszik felfészkelni magát a hintára. Nagyon lassan lendít egyet, majd ügyes mozdulattal le is állítja inkább a szerkezet mozgását és anyjához siet. A pici termetű lányka számára óriásnak tűnő felnőtt elé érve, aki mindkettejükre árnyékot vet az őszi napfényben, úgy helyezkedik kíváncsi és anyjáéra kísértetiesen hasonló tekintetét le nem véve a bácsiról, hogy anyukájának háttal, közöttük áll meg, Elektra pedig ösztönösen teszi vállára kezét. A csemete egyszerre csodálkozva és gondolkozva nézi Sándort és elsőként szólal meg, magára vonva a körülötte lévők figyelmét. – Anya miattad szomorú – jelenti ki olyan egyenesen, mintha ez volna a világ legegyszerűbb megállapítása, de nem érezi elégnek ezért további magyarázatot is fűz hozzá, próbálva felidézni anyja szavait – Azt mondta azért az olyan sokszor, mert…egy óriás árnyékától nem látja a Napot - az idézés nem egészen sikerült pontosra, de a lényeg teljesen egyértelműen érthető áthallással rendelkezik ahhoz, hogy Sándor értse. Imola gyermeki logikája összekapcsolta a látott tényeket. A férfi magas, az ő szempontjából nagyon magas, mondhatni óriás. Anyja megint nagyon szomorú lett és ez épp akkor következett be, amikor meghallotta a hatalmas bácsi hangját. Ha mindez nem volna még elég, tényleg akkora árnyéka van, ami mindkettőjüket betakarja. A döbbenet rájuk telepedett csendjét ismét a kislány töri meg, aki anyjára nézve megijed – Anya jól vagy? Nagyon fehér a szád – mondja aggódva a kicsi lányka és nem fordul vissza, hogy a bácsit is lássa – Jól vagyok kicsim, biztos csak a cukrom alacsony – szólal meg rekedten hősnőnk – De azért, idehoznád a sütiket a táskából – kéri meg csemetéjét kicsit már több élettel bársonyos hangjában – Persze! – biccent kicsit zavarodottan a gyerkőc de már megy is elfelé mivel a nevezett táska két paddal arrébb hever. Elektra terelés gyanánt követi tekintetével és fejével egyaránt, mert fél a másik szemébe nézni. Egyértelműen látszana arcvonásain és sötét szemeiben az amin keresztülmegy és ezen több éves fiziognómus rutinjával sem tudna most változtatni. Elgondolkozik. Fogalma sincs, hogy kortársaihoz képest miért rendelkezik Imola ilyen mértékű értelmi képességekkel. Olyan dolgokat érez meg és jellemének köszönhetően mond ki, amit egy közel négy éves gyermek elvileg még aligha foghatna fel igazán. Már arra is gondolt, hogy mivel lánya fizikailag kicsivel el van maradva kortársaitól ezért varázsereje így mutatkozik meg előttük. Ha ez így megy tovább kénytelen lesz komolyabban utánajárni a dolognak, mert tudomása szerint nála annak idején nem tapasztaltak ehhez hasonló jelenséget, és amikor Zolival erről beszélgettek fiuk kapcsán ő sem említett még csak hasonlót sem. Peti pedig, bár sajnos alig élhetett három évet, és ugyan okos fiúcska volt, de közel sem annyira, mint ugyanabban a korában Imola. Ki tudja persze mi lett volna később, viszont ez most tényleg ledöbbentette Elektrát és nem csak azért, mert ennyire látszik rajta mit érez, hanem mert ezt kislánya átlátta, összekapcsolta Sándorral és még el is mondta neki.  – Tessék anya – nyújtja felé a zacskónyi maguk sütötte linzert a kislány és megvárja, míg anyja kivesz egyet, majd Sándor felé fordítja. Önzetlenségre tanították és arra, hogy amije van előbb másnak kínálja fel ha társaságban van. Elektra beleharap ugyan a süteménybe, de az ízét nem igen érzi. Keserű lenne szájában még a legédesebb méz is ebben a pillanatban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

A köszönésem után beállt csend szinte fullasztó. A hűvös szélben majd’ felgyulladok, és érzem, ahogyan a halántékomon egyre dudorodik az ér a mellkasomat szorító idegességtől. Nem is próbálom palástolni, hogy máshogy éreznék, mert alapvetően nem magasszintű a színjátszási képességem – mint már oly’ sokszor megbizonyosodhattunk róla. Csupán egy pillanat töredéke, amíg elkapom a fekete szempárt, ám ez vajmi kevés idő arra, hogy kiolvassak belőle akármit is. Valójában éppen elég az, hogy a nő inkább úgy dönt, rám sem néz. Arról már nem is beszélve, hogy egy hang sem hagyja el a torkát. Megpróbálnék zavaromban a hideg kerítésvasra fogni, de félúton, mesébe illő szerencsétlenkedés után felhagyok vele, hiszen alig ér combomig, és még esetlenebbnek tűnnék úgy. Már ha ez egyáltalán lehetséges. Nem tudom, hogy mit mondhatnék hirtelen, de mégis úgy érzem, hogy ez volt a helyes lépés.
Feszült vonásokkal magaslok továbbra is az ülő Elektra felett, aki még mindig csendesen nézelődik. Egészen addig, amíg az apró lány közénk nem áll. Erőteljes megjelenésével úgy érzem, hogy ő az, aki engem jelentéktelen pondróvá varázsol, s miközben éppen megfogalmaznék valamit a fejemben, már ér is a hidegzuhany. Miattam szomorú. A mondat késként hasítja fel mellemet, szinte oda is kell nyúlnom az éles, szúró fájdalomtól, ám végül mélyet sóhajtok, és egy erős grimasszal tekintek a még mindig szótlan nőre. Aztán folytatja. Ahogyan formálja az piciny lányka a szavakat, úgy forgatja meg bennem a kést, s a hasonlat maga szebb és fájdalmasabb nem is lehetne egyszerre. Zavartan húzom ki magam, így még inkább meggátolva a napfény takaróját a másik kettőn, így torkomat köszörülve szólalnék meg ismét, amikor a kislány aggodalmát kifejezve fordul anyja felé. Zöldjeim kidüllednek, és nyakamat nyújtogatni kezdem, hogy valahogy találkozzon szempáron a nőével, de esélytelen. Rám sem néz.
– Jól… - tenném fel én is a kérdést, mire Elektra a vércukorszintjére hivatkozva belém fojtja a szót. A kislány elmegy a süteményekért, én pedig szüntelen a nő arcát vizslatom. Alsó ajkamat megnyalom, majd beharapom tanácstalanságomban. Úgy érzem, mintha évszázadok telnének el ebben a csendben, de Elektra némasága rám is rám telepszik. Hosszú karjaimat feszülten tartom magam mellett. A kerítésen ugranék át legszívesebben, hogy a nő mellé telepedve bizonyosodjak meg arról, hogy jól van. Azonban semmi kétség, hogy inkább elhajtana onnan, ezért…
– Nekem? – fordulok végül Imola felé, aki a süteményes dobozt tartja irányomba. – Én… - sandítok Elektrára egy pillanatra, és éppen visszautasítanám, de milyen szörnyetegnek gondolna ezután. Már ha lehet ezt az érzését fokozni… ezért végül halvány mosolyt erőltetek megfáradt vonásaim közé, és vaskos ujjaim közé veszek egy linzert. – Köszönöm – mondom, s mutatom felé a magasba az édességet, mintha koccintani próbálnék. Nem tudok bánni a gyerekekkel…
– Biztos, hogy – kezdem karcos hangon, ezért torkomat köszörülöm, majd áthajolok a kerítésen, hátha végre elkapom a nő tekintetét. – Jól vagy?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

- Óóó, hogy úgy! Akkor úgymond, szerencséd is volt, még Ricsivel is. Ez külön öröm, mert a kapkodás sosem jó. És akkor már abszolút nem mész vissza tanulni? – nem mintha tervezne magának második szakot, elég lesz még a plusz év egyetem, ami majd még hátralesz, ha itt leteszi a tollat, aztán meg már kezdjen magával valamit igazán. Nem lehet örökké diák, bármennyire is kecsegtető, meg jó, neki van egy kazal éve, amit nem tud visszaforgatni és neki gyorsabban telik, mint másoknak. Élvezi a mostani életet is, nem tudja, sőt, nem hiszi, hogy az élet neki gyereket sodor a nevére és az életébe, így nem nagyon lesz mire és mit hagyni, de legalább elmondhatja majd, hogy szép volt. Vagy csak gondol rá. Abban azonban, nem mindig fér majd bele az, hogy ő iskolapadban ül.
- Köszönöm, köszönöm – érkezik meg a rendelése, de nem siet, nem is sietteti, ő tipikusan az az alak, aki kivárja a sorát, mosolyog is közben és addig elfoglalja magát. Most beszélget, ami a legjobb, művelődik is, ahogy hümmögve hallgatja azt, hogy mi kellene ahhoz, hogy ő itt simogathassa a könyvek gerinceit. Megint végzettség. Most már tényleg keresnie kellene valamit az idő kerekére.
- Ó, kár. Nem hiszem, hogy nekem még egy egyetem beleférne. Vagy hát, így is levelezőn vagyok, még átgondolom. Jó ha van papír, de itt tényleg ellennék. Elteszem ötletnek. Én pont a nyugit szeretem, bár a DÖK-ben szervezkedek is, de nem vagyok benne a legjobb – és nem azért, mert nincs ötlete vagy kedve, hanem mivel lassabb, olykor pedig kiesik, nem épp a legjobb, leggyakorlottabb, eleve sose csinált ilyet, mivel pedig itt a legtöbb dolog mágiával megy, a legtöbb esetben leült és nézte, ahogy el-elbűvölnek dolgokat, míg ő kipakolta a székeket, mert azt kérte, hogy legalább hasznosnak érezze magát. Aztán jött valaki, intett a pálcával és totál átrendezte, mert úgy jobb volt. Elengedi a dolgot, hogy kitérhessen a lényegre, amit menet közben gondolt ki. Körömágyán piszkálja az apró bőrt, ahogy beszélni kezd Lili és nagyot sóhajt.
- Nem tudom milyen Ricsi, de akkor… hű – pislog kicsit, mert hallani hallott róla már valamelyest, sőt, nem merült annyira bele, mint mondjuk be-betérve Lili dolgaiban, ha alkalomadtán beszélgettek. – Nem megfelelő? Akkor mi lehetne? – igazából nem őt szidta, sőt, hanem csak az alkalmak közötti időszakokat szeretné kitölteni öngyakorlással. Lépked persze utána, nyelve egyet, mintha vesztőhelyre kísérné.
- Hááát… közepes. Legyen a közepes. Azt fel fogom fogni – vagy nem, de akkor tudja majd, hogy előrébb kell menni. – Én csak… csak a kommunikáción fejlesztenék. Nehezen nyitok még a pszichológusnak is néha.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Pedig próbált mosolyogni. Tényleg próbált olyan lenni, amilyennek két méteres gavallérja megszokta az eltelt idő alatt. Vidám és éles nyelvű. Csipkelődő és néha szemtelen is talán. Minden esetre ezek szerint nem sikerült ez a partizánakció. Ideje a terelést abbahagynia. Lánya úgyis átlát rajta és már Sándor is tudja, hogy hányadán is áll az egésszel. Azt azonban nem tudja miért. Imola süteménnyel kínálja, amire a másik teljesen elbizonytalanodik. Ez a férfira oly jellemző viselkedés végre valódi mosolyt csal hősnőnk még mindig kissé sápatag ajkára. - Miért? Látsz itt magadon kívül mást, akinek adnánk? - kérdezi és újra fény gyúl sötét szemeinek mélyén. Halványabb, de eleven és ez már haladás. - Anyával együtt csináltuk - veti közebe a kislány és ő maga is elkezd majszolni egy linzert miközben leül a padra, de még előtte mosolyogva felemeli ő is, hogy utánozza a bácsit. Hátha attól neki is jobb kedve lesz, mert most nagyon szomorúnak látszik. Ezzel egy időben Elektra felemelkedik ültéből és egyenesen a férfira veti pillantását. Felnéz rá ahogy mindig is tette, és nem csak fizikai értelemben. - Ha már erre fújt a szél, mire vársz?  Gyerünk, lépj át a kerítés felett azokkal a létra hosszú lábaiddal! - szólal meg végül olyan könnyedséggel, ahogyan a kezdetekkor beszélgettek. Közben pedig mégis elveti magában annak lehetőségét, hogy őszintén bevallja miért hagyta elmenni aznap este a másikat, aki most láthatóan gyötrődik. Bárcsak azt látná, hogy Sándor boldog. Az neki is vigaszt nyújtana. Akkor talán nem érezné a lelke legmélyebb szegletében azt, hogy mégis harcolnia kellett volna érte minden eszközével. Bár hiába tette volna valószínűleg. Ugyanis nemrég találkozott a férfi kedvesével. Úgy sejti valóban nem trafáltak most mellé a kollégák. Fiatal, okos és gyönyörű nő, aki még kedves is ráadásul. Miért látja mégis a vele szemben álló zöld szemében majdnem ugyanazt a fájdalmat, mint amit a sajátjában szokott, ha néha tükörbe néz például boltba indulás előtt? Talán mert ő okozza neki azzal, ahogy az óta a félresikerült csók óta viselkedik. Ott fenn meghozott egy döntést, most mégis szenved tőle és épp emiatt veszítette el a tisztánlátását és kezd lelki topronggyá válni, ami kihat Sándorra amilyen tisztalelkű. Végre megértette és rögtön egykori főszerkesztőjének szavai csengenek fülében: "Ne drámázzon Rothstein, nem az operában van!" Igaza van. Tényleg nem. Össze kell szednie magát. Imola miatt és Sándor miatt egyaránt. Ha a férfi azt látja, hogy ő jól van, akkor megnyugszik, amitől hősnőnk is meg fog és könnyebben tér vissza megszokott romantikus érzelmektől mentes életéhez és lesz újra kiegyensúlyozott, amilyen anyára Imolának szüksége van. Kifacsarodott egy logika annyi szent. Mégis mindannyiuk érdekében reméli, hogy működni fog. Ezért legyőzve kétkedését szólal meg ismét. - Nyugi ellenőrkém! Ha egy tűzvész nem ölt meg, akkor te sem fogsz. Csak cukor kellett és látod ismét bájos önmagam vagyok - mondja mosolyogva a maga nyers, mégis szerethető módján. Mert bár legyen önkínzás így az elején, mégis azt érzi helyesnek ha visszaáll a megszokott csipkelődő rend. Gondoljon róla bármit a szívének kedves óriás, végtére is mint ember is hiányzott neki. Most pedig, hogy itt van mellette, talán könnyebben rájön hogyan is mondjon le róla és a vele szőtt kamaszos álmairól. Ki fogja találni. Csak idő kell. Semmi más, csak idő.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Hisz a férfinak. Hinnie kell és hinni is akar az aurorban, aki méltatta arra, hogy együttműködjenek. Stílusa néha nyers, de engedtessék meg ennyi a hozzá hasonló, nagy nyomás alatt lévőknek, így hősnőnk fel sem mordul legyen vele bármilyen faragatlan. Nem mindenki jellemét Rodin mintázta és ez így van jól. Ha mindenki széplelkű volna a világ unalomba fulladna. Minden esetre úgy véli bizalom lehet csakis az alapja egy ilyesfajta együttműködésnek és semmi jelét nem látta annak, hogy a másik esetleg eltitkolná előle az igazságot. Ha azt mondja nincs összefüggés, akkor úgy veszi nincs, de az anyagokat, amiket itt-ott látott minden esetre összemazsolázza és gyűjteni fogja a hasonló eseteket, hátha mégis hasznosak lehetnek. Ki tudja? Innentől azonban a találkozó éles fordulatot vesz és válik igazán érdekessé Elektra számára, akinek arcán immár a komoly figyelem vonásai játszanak az előbbi érdeklődés helyett. A megütött hangnem és az egész dolog felvezetése tömény gúnnyal van átitatva. Zlatannál ez is a csomag része, ahogy elnézi. Majd hozzászokik és ennyi. - Én fogom megszerezni - jelenti ki most először olyan határozott hangszínnel, ami talán még a hitetlen auror parancsnokban is ébreszthet egy szikrányi bizalmat. Tovább hallgatja a férfit és bólint. Ilyen esetekben a védelem egyenlő lenne a lebukással. Egy díler fél másodperc alatt szagolná ki a kopóvért és iszkolna el ha odaállítana díszkísérettel a háta mögött. Viszont, ahogy így átpörgeti magában a lehetőségeit valami másra a védvonalnál nagyobb szüksége lenne és még indoka is van rá, ezért kimondja kereken. - Számíthatsz - kezdi azért egy megerősítéssel - Viszont ahhoz, hogy ne szúrjanak ki ha a környéken próbálkozom stabil és erős álca kellene. Mondjuk egy üveg százfűlé főzet megtenné. A többit intézem - utal itt az alakra vagy alakokra, amiket azzal adott esetben akár több alkalommal is magára kívánna ölteni. Nem naiv és nem is hülye. Pontosan tudja nem úgy megy ez, hogy odatipeg egy marcona alvilági csókához, hogy "Hellóka, kaphatnék egy kis zacsival abból az új, jó fajta anyagból?" Ez nem a helyi kis közért porcukra. Előtte jobban bele kell ásnia magát abba, hogy egyáltalán merre keresse a terítőket, milyen korosztály az aki veszi az anyagot a legsűrűbben és hasonlók. De ehhez egyelőre saját leleményességét elegendőnek tartja. Egyelőre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

Rendesen szétszórttá vált ez a nő amióta menyasszonnyá lépett elő a kapcsolatában, nekem azonban szükségem lenne rá, hogy bejussak az otthonába, mivel el kellene vinnem magammal azt a színmintát, amit kitalált a koszorúslányok ruhájának. A hétvégén megyünk el a többiekkel, hogy megterveztessük a ruhákat, mert rövid jegyességet csiripelnek a madarak. Remélem, hogy téli esküvő lesz, azok gyönyörűek, és azt is, hogy Lucas nem húzza majd túlságosan a száját, amikor bejelentem neki, hogy vele képzeltem el az esküvőre elmenni.
Viszont ahhoz, hogy a mostani hétvégén minden a terv szerint alakuljon, az kell, hogy megkapjam azt a mintát, és el tudjunk menni a szabóhoz, aki a méreteket veszi rólunk. De a nő nincs sehol. Szóval miután otthon és a színházban nincs, a művház felé veszem az irányt, de természetesen ott sem található, azt mondják, talán lement a könyvtárba. Szóval akkor könyvtár. Kicsit azért bosszant, hogy ennyit kell gyalogolnom, mert bagollyal nem volt ám jó elküldeni a mintát, de ugyanakkor meg jó is, mert imádom az őszt. Annyira gyönyörű a sok színes levél, ahogy a szél felkapja őket, én meg csak egy hajszálra vagyok attól, hogy ne kezdjem el a Pocahontas egyik betétdalát énekelni. És hogy ne, inkább veszek egy nagy adag kókuszos forrócsokit, azzal együtt flangálok mindenfelé, szóval a forró már inkább langyi, de nem zavar, mert küldetésem van. Megszerezni egy anyagdarabot.
- LILIÁNA!
Kiáltom el magam a könyvtár közepén, amivel minden szabályt megszegek, mert itallal nem lehet bejönni, én meg még fánkot is hoztam neki, és nem szabad hangoskodni, és ha lehet, akkor kisállatot se hozzunk be. Oké, a macska, amelyik eliszkolt a sarokba, nem hozzám tartozik, csak pont itt volt, ahogy kinyitottam az ajtót, és besurrant. Miután háromszor ciccegtem neki, de a többi tényleg a véletlen művel.
- LILIÁNA!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Mosolyom szüntelen Elektra társaságában. Fel-felkuncogok a néhány csípős nyelvű riposztra, miközben fejemet csóválva nyúlok ismét tárcámhoz, hogy a megvásárolni kívánt tételeket mihamarabb a többi közé tegyem. A szatyrot karomra húzom, hogy mindkét kezem szabaddá válhasson, így egyikben a tárcával, a másikban pedig a bankjegyekkel fordulok a nő felé. Féloldalas mosollyal kacsintok sajátos módomon, majd a kofának nyújtom a pénzt, és végre el is van intézve a mai vásárlás. A lakásomba nemrégiben költöztem, ugye, így még nem sok minden van benne a bútorokon kívül. A ruhákat is csak a franciaágyra volt időm kihajítani, mert egyelőre annyi üres minden, hogy képtelen voltam még jobban ténykedni benne. Az ex-feleséggel közös tulajdonban lévő házra emlékeztet még ebben a nyers formájában, és a nemrégiben már begyógyulni kezdett sebeket nem szívesen szakítom még fel. Furcsa az élet. Reménykedtem abban, hogy jó ismerősökbe botlok majd, elvégre sokan nem szívesen hagyják el Bogolyfalvát. Miért is tennék? Számomra még mindig ez a leggyönyörűbb hely a világon. Románia is szép volt a maga módján, csak amikor megtaláltam a férget az almában, inkább minden elhajítottam és szedtem is a sátorfámat. Kutatások miatt az Egyesült Államokban töltöttem sok időt, de csak lakókocsiparkban engedhettem meg magamnak állandó lakhelyet, mert Otília szinte mindent vitt. Így jár, aki szerelemből ír házassági szerződést. No, de inkább kanyarodjunk vissza jelenbe, ahol éppen vadalma módon vigyorogva kezdek bólogatni Elektra szavaira.
– A főztöd – törlöm meg jobb kezemmel bal szájam szegletét, miközben a szatyrot leengedem másik kezemben, s már a tárcát is zsebembe mélyesztettem. – Zseniális ötlet – teszem még hozzá, hiszen nem egyszer és nem kétszer csodálhattam már meg a nő főzéstudományát, most mégis minden más lesz. Csak ő, én és Imola. Jóleső bizsergés járja át testemet a finom érintésre, majd újfent bólintok egyet. – Akkor azt hiszem, ezt meg is beszéltük – indulunk meg egymás mellett, miközben hümmögve veszem tudomásul a női további programját a mai napra. – Motorral vagy? – kérdezem végül érdeklődve, amire ő meg is osztja velem, hogy nem tévedek, ezért bólintok egy nagyot és beszívva a szombati délelőtt friss levegőjét, és fejemmel egy irányba bökök. – Elkísérlek egy darabon. Nem szeretném, hogyha elrabolnának – villantom meg ismét fehér fogsoromat, majd tovább duruzsolva lépkedünk egymás mellett. – Ami pedig a házasságot illeti… – kezdek a sztoriba, csupán az alapfelállást elmesélve. Megosztom vele, hogy bizony csúnya váláson vagyok túl, és többek között ezért is tértem vissza ide, mert tudtam, itt mindig otthonra lelek. Sokat utaztam mielőtt arra adtam volna a fejem, hogy ismét bogolyfalvi lakossá váljak. Természetesen megpróbálom nem tragikusan előadni a történteket, noha egyértelműen megbújik minden mosolyom mögött, hogy nem volt egy leányálom az utóbbi egy év. Komótosan sétálva vegyülünk el a piactér tömegében, mint két régi jó barát. Visszatértem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Már a második dicséretet kapta ilyen rövid időn belül, és az igazat megvallva nem volt hozzászokva. A negatív büntetést mindig jobban kedvelték az akadémián, illetve kiskorában a családi fészekben.
Az utána következő utasítás azonban már sokkal ismerősebb. Komolyan bólogat a parancsokra, és mindegyiket a fejébe vési, mintha nem tudná, hogy milyen veszélyes a munka, amelyet végez. Hasonló szavakat mondott Fodor ezredes is, mielőtt elindultak a nyári bevetésre. Ott is parancsra gyilkoltak, és maga a parancsnok hullott el legelőször azért, mert habozott. Örökre megtanulta, hogy a harctéren nincs helye érzelmeknek, még ha azok is irányítják az embert előrébb.
- Értem - bólintott újra, és kezeit ráhelyezte az aktára. Fejben már el is döntötte melyik tanoncot fogja megszívatni azzal, hogy nekiadja az összes lezáratlan ügyét. Igen, annak a magasnak, aki olyan jól el szokott kávézni a többi aurorral, ahelyett, hogy a munkáját végezné. Máshol ezt úgy mondanák, protekciós, de hát ugye a mágusvilágban állítólag ez nem létezik. Vagy mégis?
Nagy felelősség, hatalmas dicsőség. - Értettem - erősítette meg, és felállt. Elindult az ajtó felé, de két lépés után megtorpant. Lassan visszafordult, és Zlatan szemeibe nézett.
- Köszönöm... a bizalmat... Zlatan - mondta ki, és minden szót olyan komolyan érzett, mint még semmit. Halványan elmosolyodott egy másodpercre, aztán folytatta útját kifelé. Gyerünk Zalán, itt az ideje teljesíteni, hogy vagy valaki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Valami nincsen rendben. Hát, persze, hogy nincsen. Elvégre a legutóbbi személyes találkozó alkalmával teljesen megváltozott az univerzum, ahol eddig az Elektrával közös emlékeinket is a kapcsolatunkat tároltam. Az elcsattant csók emlékére és a nő mostani viselkedésére szinte lángolni bűntudatában felső- és alsóajkam, ezért zavartan ráharapva próbálom elrejteni fájdalmas grimaszomat. Megáll az idő, amikor Imola felém nyújtja a kis dobozt, én pedig a legmamlaszabb formámat elővéve állok előtte szótlanul. Úgy látszik, hogy ez ma ragadós. Nem tudom, hogy lehetséges-e az, hogy még az előzőtől is nagyobb lelkiismeret-furdalással álljak a kerítés mellett, de úgy érzem, hogy a kislány tekintete kimaxolta nálam ezt a szívet markoló érzést. A süteményt végül elvéve „koccintunk” a levegőben, miközben szemem sarkából Elektrára tekintek, akinek végre megmozdul az ajka és szép ívű mosolyra húzódik. Zöldjeim felcsillannak, és – ugyan mosolyogni szeretnék – szájam szeglete meg is rándul erre a boldog érzésre. Így emelem a süteményt egyre száradó ajkaimhoz, majd elismerően bólintok az ízvilágra. Nem lenne jellemző, ha feleslegesen meg is jegyezném ezt. Úgy gondolom, hogy elég az elismerő tekintetem, hiszen nem is gondolnám, hogy a gyerekeknek esetleg szóban is illene valamilyen visszacsatolást adni. Ellenben nagyon látványosan élvezem az édességet. Reméljük, hogy ez is elég ahhoz, hogy talán máskor is megkínáljanak majd. Alig hallhatóan horkanok fel egy apró mosollyal, és fejet rázok. Ezt az Elektrát szeretem. Aki csípős nyelvű, jókedélyű és magabiztos. Mellettem nem tudna ez megmaradni. Vagy csak egyáltalán megmaradni. De miért is gondolkodom ezen? Mosolyogva biccentek, majd óvatosan, könnyedén lépek át a kerítés felett, hogy a pad háttámlájának dőlve figyeljem a nőt és kislányát. Utoljára állapítom meg, hogy jó most így együtt, ám mégsem látom, hogy beleillenék abba a képbe, amit próbálok képzeletben magam elé képzelni. – Nem is állna szándékomban – felelek a tűzvész-Sándor párhuzamra, ami ugyan nem is fájhatna jobban, most mégis inkább mosolyogva keresztezem lábaimat a homokban, és fonom össze karjaimat széles mellkasom előtt.
– Ennek pedig nagyon örülök. Jobban áll – bólintok, és mélyen Elektra szemeibe fúrom sajátjaimat. Keserves görbére húzom ajkaimat, ahogyan elfog az érzés; már semmi nem lesz a régi. Az is lehet, hogy ez az utolsó ilyen jellegű beszélgetésünk. Finomkodok és feszengek a minimális társalgás közepette. Nem szeretném az egész szótlanságot a kislányra kenni, de nem könnyíti meg az „óriás bácsi” helyzetét. Noha tekintetem beszél helyettem. Torkot köszörülök, majd egy mély sóhaj után nyitom ismét néhány szóra ajkaimat. – Nem is szeretnék sokáig zavarni, csak – vonom meg a vállam kisfiúsan. – Tudod – engedem szét karjaimat egy pillanatra, majd ismét összefonom őket. – Tudni szerettem volna, hogy jól vagy – dőlök kicsit előre, hogy megtaláljam a fekete szempárt. Teljesen megértem, hogy elküldött aznap este. A hirtelenséggel kapcsolatban volt némi kifogásom, de megértem. Ha szeretne róla beszélni, akkor partner leszek benne, de azt sem bánom, ha a szőnyeg alá söpörjük a témát mérhetetlen kellemetlensége miatt. Szeretném, ha nem változna semmi. De egyrészt tudom, hogy ez lehetetlen és az elvárás borzasztó önző lenne részemről.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Mit mondhatna erre? Ne gondolkozz! Csak mond az igazat. Cseng fülébe saját hangja olyan keményen, hogy még pillái is megrebbennek tőle. Büszkén vállalta, hogy ő mindig az igazságért és a jóért harcol a maga módján és szüleitől is azt tanulta, hogy az igazság és őszinteség olyan kincs mely felszabadít ahelyett, hogy lelki zsebeit húzná. Nem hazudhat. Finomítania viszont mindenképp kell, hiszen mellettük ül Imola aki még a késélű valóságot nem értené és erre tekintettel lesz mindenek felett. - Nem voltam - kezdi megrázva fejét és felemelve kezét, jelezve, hogy még van folytatása mondanivalójának - Nagyon nem, de ez nem a te hibád, hanem az enyém - néz sötét szemével pár pillanatig a zöldekbe - Félreértettem a jeleket és ennyi - vall színt őszintének ható hangon. Amit mond ráadásul végső soron a helyzet jelen állása szerint akár igaznak is tekinthető. Mentesíti a férfit a bűntudat súlya alól és ez a lényeg. A többi pedig szeresse bármennyire is, nem rá tartozik. Érzéseivel hősnőnknek kell megbirkóznia. Felnőtt nő, aki átélt már egy visszautasításnál sokkal szívszaggatóbb és lélekölőbb dolgokat. Egyet még aznap megfogadott, nem enged senkit közel ismét magához ilyen botor módon. Nem éri meg sem a megaláztatás, sem a tény, hogy annak ellenére, hogy arra törekszik mindig, hogy segítsen másokon, most akaratlan ártott Sándornak. - Egy dolgot kérek csak - pillant ellenőrzés gyanánt Imola felé, aki nézelődve, saját gondolataiban elmerülve eszegeti a linzere utolsó falatkáit - Felejtsd el, rendben? - ejti ki következetes hangsúllyal a kemény szavakat, miközben szívét remegni érzi az azt átjáró fájdalomtól. Egy repedéssel több lett rajta. Ennyi történt. Van már rajta pár ehhez hasonló és két sokkal mélyebb is de ettől még ugyanúgy dobog állhatatos erővel, szenvedélyes hittel és minden nappal csendben gyógyul, ahogy Imolára néz. Ez nem a vég, csupán egy következő újrakezdés.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Kérlelőn húzom össze, amolyan kiskutyamód szemöldökeimet, hogy zöld szemeimmel mélyen a másikéba tudjak nézni. Hallgatok, nem sürgetem. Ha nem akar róla beszélni, azzal sincsen probléma. Csak mosolyogni lássam. Utoljára? Lehet. Valószínű. Szemeim szűkülnek, a ráncok meggyötörten gyűlnek körülöttük, miközben alsó fogsorommal harapok felső ajkamba zavartságom egyértelmű jelenként. Borzasztó nehezen engedem el a dolgokat. Érzéketlen, esetlen óriásnak tűnhetek, de valahol mélyen megráznak az ilyen jellegű dolgok. Sosem voltak kapcsolataim, barátaim. Még a családom is inkább úgy döntött, hogy köszönik szépen. S ez – minden mártírkodás nélkül – mind az én hibám. Én nem láttam meg a fényt egy-egy lányban, nem adtam esélyt a barátoknak és a szüleimmel sem veszem fel a kapcsolatot. Ennyi év után sem. Azonban minden hanyag tettem fáj. De el kell engednem ezeket az érzéseket, mert így döntöttem. Így döntöttünk. Nekem nem ez az élet kell, pedig fáj elengednem a nőt. Nem látom magam előtt a képet, miszerint gyerekkel a karomban sétálgatok a nappaliban. Iskolába íratjuk, megsiratjuk a szobaajtóban, hogy elköltözött. Aztán együtt élek valakivel. Én még ezt nem látom. Elektrának pedig nem rám van szüksége. De vajon el tudom vajon teljesen engedni ezt? Nem. Nem hiszem. Még pedig azért nem, mert képtelen vagyok az ilyenre. Még annak a gondolatára is összerezzenek, hogy a második évfolyamos gyógynövénytan záróvizsgán véletlenül mangóliát írtam magnólia helyett. Vagy azt, hogy az egyetem első napján nem mosolyogtam vissza egy lányra a reggeli közben. Így nem várom el magamtól, hogy ez az érzés elillanjon. Marni fog mindig is a lelkiismeret, hogy miattam szakad meg a kapcsolatunk. Mert nincs mit szépíteni ezen; vége.
Mikor Elektra megszólal kitágulnak pupilláim, s érdeklődőn fordulok felé. Nem szeretnék belemenni, és angolosan hozzátenni, hogy „nem, az én hibám”. Kedves tőle, hogy próbál menteni a felelősség alól, pedig mindketten tudjuk, hogy ez Szigethy sara. Csendesen, fájdalmasan hümmögök, hogy megértettem, amit mond, de nem teszek hozzá semmit sem. Nem tudok érdemében. S ilyenkor bölcsen hallgatok.
– Igen? – szólal meg mély baritonom a nő kérésére. Ellököm magam a padtól, majd a nő fölé magasodva teszem zsebre kezeimet, miközben lágy, fintorszerű mosollyal megcsóválom a fejem. – Ezt nem tudom megígérni – felelem őszintén. Jobb kezem megrándul zsebemben, amint majdnem előveszem onnan megsimíthassam a nő vállát, de végül nagyot nyelek, és visszafogom magam. Azt hiszem, hogy ezzel csak rontanék a helyzeten, és megnehezíteném az elválást. Csak nézünk egymásra, és mindketten tudjuk, hogyan tovább. Barátságos mosolyt erőltetek kreolszín vonásaim közé, miközben tovább haladásom irányába tekintek. – Én… - mutatok esetlenül a Mennydörgő utca felé. – Megyek is – fejezem be némi késéssel a megkezdett mondatot. Ezután, mintha várnék valamit állok még néhány másodpercet szeretett riporternőm előtt, majd egy pillanatra Imolára tekintek, intek neki. Végül vissza az édesanyára. – Vigyázz magadra! – szorítom össze ajkaimat, ahogyan először szemeibe, majd a földre, aztán újfent szemeibe tekintek. Nem mondom, hogy „majd beszélünk” vagy „majd látjuk egymást”, mert nem tudom megígérni, hogy így lesz. Lassan kezdek hátrálni, hogy most a kapun keresztül távozhassak. Nyikorogva hajt fejet akaratom előtt a bejárat, amit gondosan bezárok magam után. Még egyszer a Rothstein család felé fordulok, félszegen intek egyet, majd dzsekimet összehúzva, a nap felé hunyorogva sétálok tovább, miközben zsebem mélyére rejtem kezeimet. Megkönnyebbültem? Aligha. Mindenesetre, magamban megköszönve az elmúlt időszakot szedem komótosan hosszú lábaimat. Még mielőtt teljesen elnyelne az utca, vállam fölött pillantok vissza, és egy halvány mosollyal biccentek a játszótér felé. Veszek egy mély levegőt, és hagyom, hogy eltűnjek a szemük elől. Ég veled, Rothstein Elektra!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Kis gombóccal a torkomban állok fel, és indulok a táncolók közé. Biztosra veszem, hogy a lábára fogok taposni. Ha nem is sokszor, egyszer biztos. Lassan indulok a parkett felé. Azonban úgy tűnik nem csak én félek, hiába volt Elijah az, aki először felhozta a táncot. Ahogy megtorpan, egy pillanatra próbálok én lenni a bátrabb, és előre lépek párat. Ám hangját meghallva vissza is fordulok partnerem felé. Egyáltalán nem vagyok rá mérges, amiért várna még a tánccal, talán kicsit meg is könnyebbülök, hogy van időm még felkészülni lélekben. Majd mikor kifelé indul, kis habozás után követem. Ahogy kilépünk a sátorból visszatérnek a színek. Ruhám ismét felölti halványkék színét, a hajamat pedig ismét barnának látom a fekete helyett. Ismét pislognom kell párat, mire a szemem hozzá szokik, hogy megint kint vagyunk, normál körülmények között.
Kicsit félre húzom Elijah-t, hogy más járkálóknak ne álljuk el az útját. Rajtunk kívül azonban nincsenek kint sokan, pár korán hazainduló, vagy későn megérkező diák csak, aki ki- vagy belép a sátorba. Most érzem csak meg, hogy az este egészen hideg lett. Karjaimat összefonom magam előtt, s mintha kicsit közelebb is húzódnék Elijah-hoz.
- Jó hideg lett - szólalok meg végül. Kicsit meg is borzongok, mint bizonyíték.
A zene kihallatszik a sátorból, de ezen kívül egészen csönd van. A szél se nagyon fúj, csak egy csöppet rázza meg a faleveleket néha. Én sem szólalok meg többet egy pár percig. Ennek azonban most nem a félelem az oka, vagy az, hogy kínos lenne a légkör. Csak élvezem a csendet, a nyugodtságot. A gombóc is eltűnt a torkomból.
- Mi lenne, ha itt táncolnánk? - jut hirtelen eszembe. Nem is várok, rögtön a szembe fordulok a fiúval, és felé nyújtom a kezem, ezzel is kérdezve őt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Bal oldali szárny

Megengedett egy mosolyt magának. Akár egy tükör, görbült a szája pont úgy, mint Zalánnak. Jó, annyira nem vészes a helyzet. Elvégre nemsokára megkaphatja a pálcáját és végre ő is bagolyköves lehet. Csak túl kell élnie a nyarat.
- Pedig megígérted, hogy egyszer beviszel megnézni, milyen ott - fonta össze a karját és biggyesztette le ajkait. Persze csak játék volt ez köztük. Ha nem költözött volna éppen ki szeretett iskolájából, még azt is elhihette volna, hogy komolyan megsértődött, mert még nem teljesítette Zalán a kérését. De most más kötötte le a figyelmét.
Karjait maga mellé ejtette, mikor a bátyó előhúzta a háta mögül az ajándékot. Imádta az ajándékokat. Melyik lány ne szerette volna? Persze büszkesége nem engedte, hogy eldobja az agyát tőle. Pedig ő aztán simán eldobta volna. Egy feneketlen táska? Na ne viccelj!
Kinyitotta, becsukta. Aztán kinyitotta és vállig beledugta a kezét, egészen mélyen, ameddig csak tudta. Majdnem belemászott, úgy próbálta kideríteni, vajon hol van az alja. Belevigyorgott a táskába, és még akkor is vigyorgott, mikor kihúzta onnan a fejét minden mással együtt.
- Köszönöm, köszönöm, köszönöm! - csüngött Zalán nyakában, akár egy lajhár, aki szorosan kapaszkodik a fa törzsébe, nehogy lecsússzon róla, és csak nagyon sokára engedte el. Tudta, hogy ha bár egyre ritkábban látta Zalánt, az ajándék egyfajta búcsúajándék is volt. Nem lesz nyáron, amiért haragudott rá. Aztán ő beköltözik a suliba, és akkor meg azért nem fogja látni. El is szomorodott a gondolatra, majdhogynem elpityeredett. Addig lógott ott Zalán nyakában, amíg vissza nem parancsolta túlcsörduló könnyeit a helyükre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Bal oldali szárny

Majdnem elmosolyodott a sértődött Lédát látva. Végre megint az a kislány volt, akit ismert, és nem egy kezdődő tinédzser, aki mióta beköltözött az előkészítőbe sokkal önállóbb lett.
- Tudom, és majd egyszer be is viszlek majd - jelentette ki magabiztosan a férfi. Még nem volt olyan belsős, hogy azt vigyen be, akit csak szeretne. Ő még csak a leggyengébb láncszem ott, és ha vét egy ilyen hibát, esetleg azonnal útjára is engedik. Tehát bármennyire is be akarta vinni oda a lánykát, még egyenlőre fontosabb volt számára, hogy kapjon egy kis fizetést, és ezért olyan dolgokat tudjon neki adni, mint a táska.
Nézte, ahogy örömködve nyitogatja a tárgyat, néha félig el is tűnve benne. Mosolygott és kicsit fel is nevetett, ahogy Léda a nyakába ugrott. Szorosan magához vonta, és azt kívánta bárcsak semmi nem változna. Ha Léda megmaradna annak a kislánynak, aki most is, és később is annyira könnyű lenne különböző tárgyakkal és csecsebecsékkel lekenyerezni. Azonban már Pán sem lógott úgy az oldalán, mint régebben.
- Na gyerünk, pakold tele a bőröndöd, nem akarom, hogy úgy keljen minket kirúgni az utolsó alkalommal - vakarta le magáról a kislányt. Újra nekiállt beledobálni a ruhákat a táskába, egyesével, mintha ő maga is húzná akarná az időt.
- Megígérem, hogy ha gyorsan pakolsz, akkor kapsz egyet abból a csillogós gyűjtős csomagból, amit a kereskedésben árulnak - próbálta rábírni Lédát a pakolásra. Azokról a kártyákról még múltkor mesélt neki, hogy szokták az osztályban cserélgetni egymás között. Bármit is jelentsen ez.