31. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Megjelent az Edictum legújabb száma!
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Vajda Olívia összes RPG hozzászólása (47 darab)

Oldalak: [1] 2 » Le
Vajda Olívia
INAKTÍV


+1 Vajda :3
RPG hsz: 121
Összes hsz: 249
Írta: 2020. június 22. 15:38 Ugrás a poszthoz

Strakhova professzorasszony
Olívia


Csak ma kaptam meg minden papírt, mert bár otthon már összekészítettem az orvosi kartonomba szükséges dokumentumokat, elkeveredett a legutóbbi véreredményem, ezért csináltattam egy újat, hogy jól látható legyen, minden a legnagyobb rendben. Kivéve a vashiányom, mert az valahogy nem akar eltűnni, pedig szedem a vastablettákat is, és még a májat is szeretem. Tudom, hihetetlen, mert finnyásnak gondolnak, de az igazság az, hogy két pofára tudom magamba tömni, méghozzá jó foghagymásan. Hogyan riassz el a környezetedből fiúkat, ugye?
Szóval a lényeg, hogy vérhiányosan, de teljes vizsgálati anyaggal, allergialistával, gyógyszerekkel és róluk készült listával felszerelkezve indulok neki az útnak ami a Rellonból a gyengélkedőre vezet. Mivel vége a tanítási időnek lezserebbül vagyok, a szoknyát nadrágra cseréltem és a blúzt is áthúztam egy kényelmesebb darabra. Igazából Ricsié volt és ki akarta dobni, de annyira finom az anyaga, hogy kiloptam a kidobásra szánt cuccai közül, és azóta hordom. Néha lopok. De persze szigorúan csak családtagtól és csak olyat, amire a másiknak már nincs szüksége. Rúzst, szemceruzát, ékszereket. Nem túl etikus tett, de hát valamin nekem is spórolni kell. Ricsi mindig arra tanított, hogy sose várjam meg, amíg beüt a szar, mindig legyenek tartalékaim. Mert ha beüt, akkor már késő siránkozni. Szóval, bár még nem tapasztaltam, hogy milyen is az, amikor az embernek nincs mondjuk pénze, teszek félre. Mindennek az árát, amit összeloptam a nagy crup-os perselyembe dobom. Nem tudom mennyi van benne, de az évek során a kis vézna kutya jó duci lett, szóval nem aggódom, ha jön egy válság, valahogy kivitelezem a túlélést.
Mellesleg aggódom, mert órák után jöttem, eszemben sincs hiányozni, és még egy csomó szorgalmi meg házi vár rám, de most még mindig jobb a helyzet, mintha azon kattognék, hogy vajon miről maradok le azon az órán, amit itt töltök. De ügyelet csak van, nem? Elvégre baj most is lehet. Bár ne legyen, mert akkor nem végzünk gyorsan. Hármat koppintok, mielőtt belépek, és csak pár foglalt ággyal találom szembe magam. Oh. Az egyikőjük oldalra mutat, és ott is van egy ajtó, szóval biccentve követem az utam. Megint koppintok egyet, és ha engedélyt kapok, belépek.
- Szép napot! Vajda Olívia vagyok, és hoztam az orvosi kartonomba szükséges papírokat.
Vajda Olívia
INAKTÍV


+1 Vajda :3
RPG hsz: 121
Összes hsz: 249
Írta: 2020. június 22. 22:24 Ugrás a poszthoz

Strakhova professzorasszony


- Nagyon örvendek!
Ezek szerint akkor még éppen időben vagyok, vagy talán jobbkor is jöttem. A saját lelkem megnyugtattam, meg a tény is megnyugtatott, hogy nem óráról hiányzok. Nagyon feszengenék, de így, nos, így minden a lehető legsimábban megy a maga útján.
~ Ügyes vagy Olcsi! ~
Dicsérem meg magam fejben, mert fontos számomra a dicséret. Egész életemben úgy életem, hogy mindig kerestem a felnőttek elismerését, és fontos volt az egészen apró dolgokban is, hogy elismerjenek engem. Igen, komolyan, nekem erre szükségem volt, és szükségem van, de már megtanultam magamnak osztani a dicséreteket. Nem túl sokat, csak amikor érzem, hogy szükségszerű. Vajda létem alatt megtanultam tökéletesnek lenni, de azt nem, hogy hogyan éljek az elismerés nélkül, szükségem van rá, mint egy falat kenyérre.
- Igen, különben nagyon fáradékonnyá válok. A szervezetem nem képes megkötni rendesen.
Életem egy szakaszán aludtam csak. Fáradtan ébredtem, volt, hogy elmúlt tíz is, egykor az ágyért könyörögtem, hatkor keltem, nyolckor újra lefeküdtem. Akkor vizsgáltak ki és állapították meg, hogy a vas felszívódásával hadilábon állok.
- Hogyan hatnak egymásra a holdkővel?
Érdeklődöm a kezemben tartott példányt forgatva, miközben balommal előhúzom az apró ezüstláncra függesztett holdkövet. Hosszú a lánc, a kő nem látható, egészen a szívemig lelóg. Szökőévben születtem, február huszonkilencedikén, csakúgy, mint a bátyám, olvastam a passzoló kövekről, és a saját fejem után menve választottam a holdkövet. Alkalmas depresszió, hangulatingadozás, negatív energiák és stressz ellen kiváló, nekem pedig mindegyik ellen nagyon fontos, hogy legyen egy pajzsom. Csak remélni merem, hogy jól választottam. Ricsi pecsétgyűrűje ihletett meg, amit Lili vett neki, és abban kettejük köveit helyezte el. Hátha nekem is segít.
Vajda Olívia
INAKTÍV


+1 Vajda :3
RPG hsz: 121
Összes hsz: 249
Írta: 2020. július 1. 08:17 Ugrás a poszthoz

Strakhova professzorasszony


Figyelmesen hallgatom, amit mond, fontosnak tartom az ilyen információkat, mert egyrészt érdekel, a neve alapján tudom, hogy a tárgyát is felvettem - elég különleges név, könnyen megjegyzi az ember -, másrészt az egészségem kiemelten fontos a számomra, elvégre, ha hosszútávon is sikereket szeretnék elérni a kviddicsben, akkor egyben kell lennem, és ez elengedhetetlen a megfelelő mentális és fizikai állapot nélkül. Az egy dolog, hogy edzek, de az nem elég, csak edzeni sosem elég.
- Többet szoktam inni, mint az előírt minimum, de többet is veszítek, mert rendszeresen edzek, kviddicsezem.
Vagyis, remélem, hogy fogok, mert az elmúlt éveket végigjátszottam Dániában, megerősödtem, koncentráltabb lettem, jó vagyok abban, amit csinálok, és szeretnék a tehetséggondozóig eljutni. Most persze még csak nagy, reménykedő szemekkel figyelem Volkov-ot, remélve, hogy ha eljön az én időm, meglát bennem valamit, valamit, ami ahhoz kell, hogy jobban foglalkozzon velem. Valami pluszt.
- Értem, köszönöm. Annyira nem értek hozzá, de az unokatestvérem kapott a barátnőjétől egy pecsétgyűrűt, ami kettejük uralkodó köveiből, azt hiszem így mondta, lett összerakva, és szerintem elég nagy mázlija van azóta, hogy viseli.
Ebben biztos vagyok, mert bár Lili és Ricsi már szakítottak, amit még mindig nem értek, a gyűrű ott van Ricsi ujján és nagyon nagy mázlista, hogy még egyben van. Láttam az utóbbi napokban, hogy miket művel, és tudom, hogy most azt hiszi jó neki a hirtelen jött szabadság, de nem. Erre pedig remélem, hogy még mielőtt baj lenne, ráébred ő is. Én nem értek a szerelemhez meg a párkapcsolatokhoz, még barátaim sincsenek, nemhogy ilyen dolgaim. Szemlélem a világot, kicsit hontalanul, de azért van egy minimális érzelmi szint, amit én is felismerek. Látom, hogy mi a jó és mi a rossz.
- Nagyon szép állat.
Pillantok le a harmadik félre, miközben leveszem a nyakláncom, hogy gyakorlott mozdulatokkal ráakasszam a most kapott követ, és a kettőt együtt tegyem vissza a nyakamba. Sajnos tényleg belefutottak egy olyan emberbe, aki nem igazán simogat állatokat. Nem azért, mert nem szeretem őket, hanem mert kényszeresen kezet kell mosnom, mert egyszerűen érzem magamon, és nem szeretem. Ez viszont kiskoromban rontódott el, amikor anya minden miatt egyből kezet mosatott velem, szóval tudom, hogy lehetne ezen változtatni, de azt az erőt is inkább a kviddicsbe fektetném.
- Nem tudom, hogy mindent elhoztam-e, amit kértek, vagy szükség van-e esetleg még valamire?
Vajda Olívia
INAKTÍV


+1 Vajda :3
RPG hsz: 121
Összes hsz: 249
Írta: 2020. július 9. 08:42 Ugrás a poszthoz

Polli
Olívia



Egész éjjel csak forgolódtam, képtelen voltam elaludni, és nem tudom, hogy a meleg vagy a kétségbeesés, vagy a kettő együtt, de valami nagyon betett nekem ma. Azt hiszem a tény, hogy a minimális szociális igényem sincs kielégítve teszi ezt velem, és nagyon furcsa gondolatok kezdenek a fejemben motoszkálni. Például, hogy ha Ricsi nem ér rám, akkor elmegyek Lilihez, és beszélgetek vele. De vajon megtehetem-e én ezt. Nem igazán, ugye? Szóval lányos zavaromban most csak fekszem, és próbálok aludni, ami nem igazán megy, szóval muszáj felkelnem. Ha nem, hát nem. Akkor edzek egy kicsit.
A terv egészen addig jól is működik, amíg meg nem látom őt. A lányt, aki úgy surran ki, mintha profi betörő lenne, és valahogy ösztönösen tudom, hogy ez az, szökni készül. A fal rejtekében nyugodtan végignézem ahogy kisétál, és hiába süllyesztem zsebeimbe a kezeimet, nincs nálam pénz. Milyen Vajda vagyok én? Visszajöttem ide, és megint kezdek Vajdátlanul viselkedni. Erre a gondolatra még az állam is felszegem kissé, de valljuk be, itt most az következik, hogy én minél gyorsabban visszajussak a szobámba, és a nadrágot nem cserélve, az edzőspólómat egy ujjatlan topra cserélve, némi pénzt, iratokat egy kistáskába dobálva, némi szájfényt felkenve, mert az fontos, sietve induljak el utána. Nem akarom megriasztani, de nagyon elveszíteni sem, viszont szerencsére gyorsan futok, így van esélyem beérni őt a vonaton, ha előbb nem is.
És valóban nem, az utolsó pár méteren ugyan lelassítottam, de ez csak arra volt jó, hogy remegő kezekkel nyújtsam át a jegy árát és a diákigazolványomat a pénztáros boszorkánynak, aki még fel is horkant, hogy vonatra ülök. Nem mondom, hogy minden indok nélküli ez a felhorkanás, de vannak még olyan csodák, hogy a tömegközlekedést választjuk. Például én ide is vonattal jöttem, teljesen egyedül, és nem az unikornisok húzta aranyhintómon. Mindegy, a jegy megvan, és még pont sikerül elérni a vonatot is, meg látni, hogy a lány hova kapaszkodott fel.
Hogy miért is akarok én megmenteni egy kislányt, akihez semmi közöm sincs, ahelyett, hogy a kviddicsválogatóra készülnék vagy a hűvös hajnal érkezésével elaludnék végre? Fogalmam sincs. Ez most csak úgy jött, én meg megyek, és csinálom. Nem valószínű, hogy normális lépés ez, tekintve, hogy így én is engedély nélkül hagytam el a kastélyt, és oké, én nagykorú vagyok, de alapképzéses. Azt hiszem, a szüleim meg fognak ölni. De legalább az utolsó cselekedetem érjen valamit. Ahogy elindul a vonat veszítek egy pillanatra az egyensúlyomból, de a kis tántorodáson kívül nem történik katasztrófa, így sikerül elindulnom, és csakhamar megtalálnom a szökésben lévő egyedet.
- Helló, láttam, hogy éppen megszöksz, és gondoltam csatlakozom.
Vagyis majdnem, de neki ezt még nem kell tudnia, egyelőre csak annyit, hogy láttam őt. Lehuppanva szembe vele ledobom magam mellé a táskám, és kipillantva nézem, ahogy távolodik a kastély és a város nagyobb épületei. Meg fognak ölni, ha ez kiderül.
- Olcsi vagyok, mi a terv, hova megyünk?
Vajda Olívia
INAKTÍV


+1 Vajda :3
RPG hsz: 121
Összes hsz: 249
Írta: 2020. július 14. 13:34 Ugrás a poszthoz

Polli


Észre se vettem, hogy a nyakláncom, melyen a holdkő mellett most már ott pihent a hematit is, előbukkant. Többnyire gondosan ügyelek rá, hogy ilyen malőrök ne fordulhassanak elő, de előfordul, hogy nem vagyok eléggé körültekintő. Azoknak, akik már láttak ilyet, nem csak egy szép kő, vagy szép nyaklánc, én meg utálok magyarázkodni azért, mert nőnek lenni fájdalmasabb, int az átlagos, vagy, hogy a vérszegénységem kókadóvá tesz. Meg nem akarom azt se, hogy furának nézzenek, mert az egy dolog, hogy Ricsi barátnője behozza ezt a családba, de én Vajdának születtem. Ricsi is, persze, de van különbség aközött, hogy egy pecsétgyűrűt kapsz a barátnődtől, amiben kettőtök kövei vannak elhelyezve, meg aközött, hogy önszántadból és mert tetszik a dolog, elkezdesz viselni egyet. Nálunk ez nagyon máshogy van. Lepillantok rá, de nem rejtem el hirtelen, nagyon hülyén jönne ki az.
- Köszönöm.
Csupán csak lopva végigsimítok a két kövön, miközben helyet foglalok vele szemben. Elhiszem, hogy nem hallott elsőre, de ez egy nagyon hosszú vonatút lesz, szóval rendkívül sok időnk lesz arra, hogy megbeszéljük a dolgokat. Édes, ahogy blöffölni próbál, de ha valamivel, akkor a szabályokkal tisztában vagyok.
- Ez sajnálatos, hihetetlen, hogy ilyen hajnalban kiengedtek iskolai kísérő nélkül, még napközben is csak úgy hagyhattam el a helyet, hogy a házvezetőm elkísért vagy a szüleim eljöttek értem.
Ez igaz, tényleg így történt, hiszen idefelé is gyakorlatilag háztól házig jövünk. Az egyik oldalon a szülők felteszik a gyerekeket, a másik oldalon az iskola munkatársa leveszi őket, a kettő között meg a kalauz és a büfés vigyáznak rájuk. Halvány, elégedett mosoly húzódik az arcomon, egyrészt mert tudom, hogy kamuzik, másrészt mert volt annyi lélekjelenlétem, hogy beszélgetést kezdeményeztem. Valljuk be, nem én vagyok a legtehetségesebb, ha kommunikációról van szó. Szóval büszke vagyok magamra nagyon.
- Úgy tippelem, hogy inkább megszöktél. Bántottak?
Mondjuk mindig nehezen hiszem el, hogy egy kedves arcú és látszólag kedves lelkű lányt képesek bántani, de a világ nem olyan tökéletes, mint hisszük.
Vajda Olívia
INAKTÍV


+1 Vajda :3
RPG hsz: 121
Összes hsz: 249
Írta: 2020. július 15. 20:23 Ugrás a poszthoz

Polli


Ha valaki, hát én igazán nem ítélhetem el őt azért, mert nem tud a szemembe nézni, valljuk be, én se tudok mit kezdeni a ténnyel, hogy más emberek is vannak körülöttem, és én sem tudok jól beilleszkedni, vagy rendesen szót váltani az iskolatársaimmal. Tudok beszélgetni a kviddcsről, a kviddicsről és ha valami másik téma kellene, akkor fel tudom ajánlani még a kviddicset. Valljuk be, elég szánalmas vagyok, mert a családomban nem az a megszokott, amit én produkálok. Én magam kínosan próbálom a fejem felszegve, egyenes háttal, nem kínossá tenni a mosolyom, de egy-egy nem teljesen családi összejövetelen arra törekszem, hogy ne foglalkozzon velem senki. Ne kelljen úgy csinálnom, mint aki tud emberként viselkedni.
Most talán azért megy mégis könnyen, mert egy olyan emberrel utazom, aki gyakorlatilag a tükörképem jelenleg, hiszen, ahogy nekem, úgy neki se megy az, hogy úgy viselkedjen, mint az iskolatársaink többsége: normálisan. Ha nem mondanám ki a családnevem, senki se hinné el, hogy én közeli rokona vagyok Vajda Richárdnak, vagy Vajda Ádámnak. Szerintem a húgom, Hanna is kétszer annyira Vajda, mint én. Ez pedig eléggé szomorú és szánalmas azon a szinten, ahol nekem elméletileg a helyem van, úgymond.
- Nem, én egy Vajda vagyok.
Még a fejem is picikét megrázom, jelezve, hogy se nem vagyok prefektus, se nem vagyok begyűjtő ember, viszont a származásomra büszke vagyok, ahogy arra is, hogy szóba mertem állni vele. Tudom, hogy fiatalabb, mint én, de azért, ha a fejembe látna bárki, akkor tudná, hogy a kor nem számít. Ma fejlődtem egy kicsit, legalábbis nagyon remélem.
- Nem szokott, mert a kapu hiheti, hogy a faluba mész. Sokan laknak a faluban, illetve vannak, akik ott vállaltak diákmunkát vagy önkénteskednek, például a menhelyen. Inkább akkor riaszt, ha olyan ember lép a birtokra, akinek nincs ott keresnivalója.
Mondjuk nem hiszem, hogy mostanában olyan sok sötét mágus szeretne a mi iskolánkba bemenni, de sosem tudhatja az ember, éppen ezért nem árt az óvatosság, mert érhet minket komoly meglepetés is. Arra, amit mond, felvonom a szemöldököm, és kicsit közelebb hajolok hozzá, megtámaszkodva a térdeimen.
- És erre az a megoldás, hogy elszaladsz? Akkor az, aki téged bántott, másokat is bántani fog. Túl azon, hogy mind kívülállók vagyunk, vagy a származásunk, vagy az anyagi helyzetünk, vagy a képességeink miatt, mind beleillünk ebbe a helybe. Neked ugyanannyi jogod van a kastélyban lenni, mint nekem.
Ez az a pont, ameddig úgy vélem, hogy bármely házvezető vagy tanár büszke lenne a gyermekére, amiért ilyen szép szavakkal nyugtatja a másik felet, éppen ezért tartok egy leheletnyi szünetet és húzom kisebb mosolyra az ajkaimat.
- Ha pedig valaki piszkál, akkor keresni kell egy jó arc rellonost, aki ezer örömmel megleckézteti azt, aki téged bántott. Ha elmondod, hogy nézett ki, hidd el, még ma megkapja a méltó büntetését. De ahhoz előbb vissza kell mennünk a kastélyba.
Mondjuk az nem lesz könnyű, az elsuhanó fákat elnézve ez egy gyorsított járat, vagyis maximum egy vagy két helyen áll meg Budapest előtt. Azt hiszem a büntetőmunka már mind a kettőnknek garantált.
Vajda Olívia
INAKTÍV


+1 Vajda :3
RPG hsz: 121
Összes hsz: 249
Írta: 2020. július 22. 10:56 Ugrás a poszthoz

Szélvész Szalamandrák alakuló
Olívia


Szóval csapatkapitány. Azt hiszem, hogy egy kicsit túlzásba eshettem, amikor Volkov professzornak a motivációimról beszéltem, mert egyből csapatkapitánnyá tett. Megvallom őszintén, egyrészről igen elégedett vagyok, hogy én, Vajda Olívia csapatkapitányként jelenhetek meg a pályán, másrészt van két tényező, amitől azért kicsit nagyon remegnek a térdeim. Az egyik, hogy egy csomó fiú csapattársam lesz, legalábbis az alapján, amit a válogatón láttam, másrészt a másik csapat kapitánya a példaképem, Layla Robillard. És akkor ne legyek ideges, ugye?
Ricsit megkértem, hogy jöjjön el velem, mert még nem vagyok nagykorú a mugli világban, és vegyen nekem alkoholt - tök ciki, tudom, de tele vagyok hátrányokkal - és ezekkel felszerelkezve, idegesen a lebukás veszélyétől, hogy itt alkohollal teli táskával mászkálok, jutok el a faházig. Oké, az első lépés megvan, illetve a harmadik, mert először alkoholt vettem, aztán baglyokat küldtem a leendő csapattársaimnak, és most itt vagyok, hogy kipakoljam az üvegeket, a rágcsát. Azt hallottam, hogy a kviddicsesek csinálják a legjobb bulikat, szóval ez most az első lépés, ugyebár.
Mivel van még egy bő fél órám a megbeszélt időpont előtt, gyorsan feldobok pár díszt - lányból vagyok, de ítélkezz -, kipakolom az innivalókat a rágcsákat és egy kicsit összekapom magam is, hogy tényleg úgy nézzek ki, mint egy ember. Rendben leszek. Komolyan. Felelősségteljes felnőtt vagyok, egy Vajda, aki most sok nála nagyobb hímneműt fog koordinálni. Profi vagyok. Esküszöm. Hogy én mindig belekeveredek valamibe!
Vajda Olívia
INAKTÍV


+1 Vajda :3
RPG hsz: 121
Összes hsz: 249
Írta: 2020. július 23. 22:31 Ugrás a poszthoz

Lucas - Sárkánytanon
Olívia


Mivel késve értem vissza a kastélyba, így be se kellene mennem sárkánytanra, de utálok hiányozni, akkor már inkább késsek. Tíz perce megy még csak, talán semmiről se maradtam le. Igaz se a ruhám, se az arcomon viselt smink nem alkalmas arra, hogy iskolai oktatáson vegyek részt, de ez most nem érdekel, mert tanulni akarok. Ráadásul éppen ma maradnék le, amikor a kedvenc sárkányomról az Antipoduszi Opálszeműről van szó? Hát nem! Imádom a gyönyörű Új-Zélandon honos gyönyörűségemet. Ha kicsit kések is, akkor is, az óra nagy részében ott lehetek.
Hajam hátravetve, kifújva a berekedt levegőt, felemelt fejjel, határozott vonásokkal nyitom ki a terem ajtaját, és természetes könnyedséggel vonulok végig a termen, hogy az édesapám által írt igazolást Miss Brown-nak adjam. Kettő van belőle, papa gondoskodik arról mindig, hogy megfelelően igazolva legyenek a távolmaradásaim. A családi események egy máguscsaládban igencsak fontosak, mi pedig szeretjük maximálisan kiélvezni ezeket az összejöveteleket. Ádám is ott volt, én pedig úgy csüngtem a bátyámon, mintha az életem múlt volna rajta. Amióta háza, Vivienne minden idejét leköti, és az elmúlt éveket külön országban töltöttük. Fontos perceket hagytam volna ki, ha itt vagyok és nem otthon, ezt mindenki megértheti.
Az elfogadott igazolás után megfordulva a helyem felé indulnék, ám Csongi mellé valamiért beült Ryan, így én kénytelen leszek az ő helyére ülni. Csakhogy ez a hely éppen Lucas mellett van. Hát ez... mesés. Az ajkaim megrándulnak egy pillanatra, ahogy felmérem, hogy csak ez az egy lehetőségem van, és a láncomra fűzött köveket ujjaim közé véve, elindulok felé. Érzem, ahogy bizsergek a ténytől, hogy a közelébe lehetek, és feszélyezett-idegesség is urrá lesz rajtam, amiért a legutóbbi találkozásunk után mellette vagyok. Mondanom kellene valamit, de egyelőre csak némán kipakolom a könyvemet, a füzetemet, és hosszan kifújom a bent tartott levegőt. Le kellett volna mennem, hogy átöltözzek, és akkor ez az egész nem történik meg. Annyira ciki lesz ez a fél óra, hogy nagyon. Csak ne szólj be...
Vajda Olívia
INAKTÍV


+1 Vajda :3
RPG hsz: 121
Összes hsz: 249
Írta: 2020. július 24. 05:01 Ugrás a poszthoz

Polli


- Nem, nincs várunk, de eléggé ismert a családunk a mágusvilágban, főleg, mert az apukám és az unokatestvéreim apukája is nagyon benne vannak a máguspolitikában.
Furcsa, hogy engem úgy neveltek, hogy én egy Vajda vagyok, de amikor ezt a mondatot kimondom, akkor valahogy senki sem reagál úgy, mint ahogy hittem, hogy fog. Talán ez az egész nem lesz többre, vagy másra jó, mint, hogy a magam lelkét erősítsem vele. Nekem nagyon fontos a család, nagyon fontos, hogy ne hozzak rájuk szégyent, hogy minden cselekedetemmel büszkévé tegyem őket. Ez, amióta itt vagyok, valahogy nem sikerült. Voltak már jó pillanataim, de azt hiszem rosszból is akad nem kevés. De lassan itt a vizsgaidőszak, és bármennyire csábító, hogy Budapestről valóban hazainduljak én is, tudom, hogy akkor a kislányt semmi sem venné rá, hogy visszajöjjön.
- Szentendrén élünk.
Legalábbis, amióta visszaköltöztünk, de nem bonyolítom a dolgot azzal, hogy elkezdem Ádámtól és Évától a dolgot. Anno Budanekeresd elitebb részén cseperedtünk mi hárman, majd három évvel ezelőtt Dániába pakoltak át minket a szüleink, legalábbis Hannát és engem, majd onnan vissza apa túlzott szentimentalizmusa okán Szentendrén találtuk magunkat, mert ő szeretett volna közelebb lenni a testvéréhez. Egy ideje meglepően sokszor mondja azt, hogy az ember másra nem számíthat az életben, csak a testvérére, mi pedig bőszen és nem kis aggodalommal bólogatunk erre a tényre.
- Nekem is nagyon hiányzik a húgom, Hanna. Ő kisebb, mint én, így otthon él még, csak a szünetben találkozhatok vele. De aki nála is jobban hiányzik, az a bátyám, Ádám. Ő már házas, a szüleim hozzáadtak egy lányt, Vivienne-t, akinek a vagyona és a háttere megfelelő volt ahhoz, hogy Ádi felesége legyen. Azóta már el is költöztek, lovakat tenyésztenek, és a bátyám csak évente néhány alkalommal jön vendégségbe.
Előrenyúlva, ha engedi, megfogom a kezét és megsimítom a kézfejét. Tudom, hogy milyen távol lenni a családtól, távol mindenkitől. Ricsi ugyan a faluban van, de nem lóghatok rajta állandóan, mert szerintem ő sem érezné egészségesnek. Sajnos arra nem készítettek fel, hogy milyen az, amikor önmagamért kell kiállnom, illetve, hogy hogyan szerezzek barátokat.
- Ádám és én egy napon születtünk, gyerekként mindent együtt csináltunk, mindig ő védett meg, aztán jött Vivi, és tudod, örülök a boldogságuknak, csak hiányzik a testvérem. Szeretném visszakapni azt, ami régen volt.
Egy kicsit még a vállamat is megvonom, amolyan, nem tudom, hogy mit mondhatnék még módon. Tudom, hogy ez nem lehetséges, hogy nem kaphatom már vissza. Hogy eltávolódásunk ugyanúgy meg volt írva a csillagokban, mint, ahogy Ricsi és Eszti eltávolódása is. Ott is jött egy harmadik, csak azt Eszti még rosszul is kezelte, és mindenki rosszul kezelte Esztit, így elkerülhetetlen volt a tragédia.
- Ádám mindig azt mondta, hogy ne az elvárásoknak élj, hanem add önmagad, és szeressenek meg azért, mert egyedi vagy.
Neki könnyű volt, hiszen Vajda fiúként és mert jó személyiséget kapott, elég könnyen került a társaság élére, könnyedén tudott mindig elvegyülni, míg én, ahogy Polli is, inkább mindig csak néztem a családomat, a barátaikat, és akkor nevettem, amikor úgy éreztem, megköveteli a helyzet. Engedelmesen válaszoltam a kérdésekre, és talán az ő társaságukban biztonságban is éreztem magam, de itt, bármennyire is vártam a visszatérést, minden nap rettegek attól, hogy rájönnek, valami nem stimmel velem, mert sosem látnak egy társaságban sem.
- Tőlem félsz?
Teszem fel a kérdést, előhúzva az iskolai jelvényemet, mely büszkén hirdeti, hogy a sárkányok közé tartozom. Nem mindenki félelmetes odalent, bár, ha tudnék arról, hogy mit javasoltak neki, nagy valószínűség szerint én is azt javasolnám, hogy csak Mihail közelébe ne menjen. Remélem, hogy nem most rontok el mindent, és kerül majd furcsa helyzetbe a fiú miatt, csak én se vagyok annyira rossz arc zöld létemre.
- Tudom, hogy kiről beszélsz. Ha visszajössz velem a kastélyba, akkor megleckéztetjük, és soha többet nem fog piszkálni senkit. Mit szólsz?
Ajánlom fel a szövetségemet, bár ebben a pillanatban fogalmam sincs, hogy mégis hogyan fog ez megvalósulni, de vagyok annyira elszánt, hogy idővel kitaláljam.
- Én nem vagyok valami jó a barátkozásban, igazából nem nagyon vannak barátaim, de ha gondolod, akkor lóghatunk együtt.
Mondjuk én idősebb vagyok, nem tudom, hogy mennyire vágyik az én társaságomra, de talán indulásnak mind a kettőnknek jót tenne, ha lenne valaki, akihez hozzászólhatunk.
Vajda Olívia
INAKTÍV


+1 Vajda :3
RPG hsz: 121
Összes hsz: 249
Írta: 2020. július 24. 19:51 Ugrás a poszthoz

Lucas - Sárkánytanon


Mereven nézek előre, miközben érzem, hogy a szívem hevesebben kezd el kalapálni a jelenlétében. Érzem, ahogy a tarkóm átforrósodik, ahogy az arcomon enyhe pír jelenik meg. Érzem az illatát, érzem a közelségét, szinte az auráink nyaldossák egymást, olyan közel vagyunk egymáshoz.
A kedvenc sárkányomról van szó, próbálok oda koncentrálni, és bár a jobb kezemmel elkezdek egy csinos kis skiccet készíteni a sárkányról az üres papírra, balommal megnyugtatásképpen a nyakláncomon pihenő követ közül a holdkövet piszkálom, és lehetőség szerint nem veszek tudomást arról, hogy Lucas morog mellettem, vagy arról, hogy egyáltalán mellettem van. A ceruzát tollra cserélem, és néhány olyan adatot, amit nem tudtam, elkezdek feljegyezni a füzetembe. Minden nap tanul az ember, kár lett volna kihagyni a mait.
A nem veszek tudomást Lucasról legalább két percig tart, egészen addig, amíg a fecni nem landol előttem, és én boldogságtól telt szívvel remélem, hogy az áll rajta, mennyire sajnálja, és megpróbálhatnánk együtt. Vagy az is elég, hogy randizzunk, még a bocsánat sem kell. De úrilány vagyok, képzeletben a kezeimre csapok, hogy ne kapjak érte, hogy úgy tegyek, mint akit nem érdekel a tartalma. De azért ugye randi lesz?
A nyakláncom piszkálásáról áttérek a hajamra, ahogy finoman felé döntött arccal, érdeklődve nézek rá, de igazából nem változtak semmit a vonásai, ugyanolyan mufurc, mint amikor ideültem. Ha nem ismerném az arcát, akkor azt mondanám, hogy alapbeállítás nála, hogy sosem kedves, de így eléggé megriaszt az opció, hogy ez nekem szól kifejezetten, hogy én hozom ki belőle. Ebből nem lesz randi. És tényleg, ahogy megfordítom a lapot és háromszor is elolvasom, hogy mit akar, a méreg átfut rajtam, és érzem, hogy már nem csak ég, de szinte felgyullad a tarkóm a sértéstől, ami a lapon van. Szeretném felpofozni és leüvölteni a fejét, addig ütni, amíg bocsánatot nem kér ezért az illetlen viselkedésért, ám helyette csak a kezembe veszem a tollam, és visszaírok neki.
Attól függ kinek és mire. A tarifát mindig a kívánt szolgáltatás és a megrendelő személye határozza meg.
A cetlit a tollal együtt - mert látom, hogy szenved, de nem kérne kölcsön tőlem - csúsztatom vissza, míg magamnak egy másikat veszek elő. Igen, egy tipikus kis rózsaszín bolyhos példányt, amivel mocsok módon, teljesen véletlenül az alsó ajkam kezdem el simogatni. Bár tőlem távol áll az ilyen, de most őszintén azt kívánom, hogy kapd be, Lucas.
Vajda Olívia
INAKTÍV


+1 Vajda :3
RPG hsz: 121
Összes hsz: 249
Írta: 2020. július 24. 20:51 Ugrás a poszthoz

Lucas - Sárkánytanon


Azt azért érzem, hogy néz. Talán utánanézett a családomnak? Vajon azt tippeli, amit én is mindig, hogy hogyan lehetek én Vajda, amikor semmi vajdai nincsen bennem? Ricsi persze nem szokott erre reagálni, de tudom, ha megtenné, az azt jelentené, hogy a türelme a végére ért velem. Tele vagyok gátlásokkal, de ki ne lenne tele velük, ha valaki olyannal házasodik össze a legcsodálatosabb bátyj a világon, mint Vivienne. Akkor neked már nincs miért reménykedned benne, hogy nő vagy.
De néz, érzem, hogy néz, és várj a választ, én pedig nagyon sok mondatot megfogalmaztam magamban, de végül az elsőt írom le neki, bár titkon azt remélem, hogy nem kurváz le még ennél is jobban. Azért sértő, mármint kinek is kellene egy lány, aki még csókolózni sem tud? Életem első csókja pedig olyan szörnyen kínos és nyilvános volt, hogy azt elmondani sem lehet, de hát Lucas tudja, ott volt, sőt, a fogai bánták.
Végül lesz, ami lesz alapon visszaküldtem a levelet, és azon nyomban fel is emeltem a kezem, jelezve, hogy én szívesen megválaszolnám a kérdést, amit a tanárnő feltett, figyelek én, túl azon, hogy még mindig mélységesen fel vagyok háborodva azon, hogy végre én is elkezdtem érzéseket táplálni, és akkor ez a hála.
- Túlszaporodás esetén.
Ha már késtem és az órán levelezek, legalább lássa, hogy készültem. Miközben Lucas válaszol, az óra továbbhalad, én folytatom a rajzolást. Szeretem a sárkányokat és a legendás állatokat, még gyerekként mélyedtem bele a lerajzolásukba, gyakorlatilag rajtuk tanultam meg az arányos rajzolást. Azóta sok időt töltök azzal, hogy színezőket rajzolok magamnak. Azt mondják, ha örökösnő vagy csak annyit kell tudnod, amivel ellébecolsz a férfiak társaságában. Nem folysz bele a beszélgetésekbe, éppen csak annyira, hogy valaki kiragadjon és feleségnek akarjon. Hivatás sem kell, de azért én gondolkozom rajta.
A levél visszaérkezik, és szívem szerint rászólnék, hogy azért adtam a tollat, hogy ne kelljen bogarásznom az összepacázott írását, de lehet, hogy szándékosan szivat meg. Olvasom a sorokat, és ösztönösen megforgatom a szemem és az illőnél egy nagyobbat sóhajtok, mielőtt kezembe veszem a tollam.
Ha megduplázod az összeget pont ugyanannyi pénzed marad, mint amennyivel az ajánlattételkor rendelkezel. Ha nem voltam elég világos, akkor megfogalmazom így. Egy Olívia nevű lánynak "kémkedek", akinek tetszel. Szerette volna, ha észreveszed. Nem süt el jól. U.i.: Ha szeretnéd megtanítalak vele írni.
A levelet visszacsúsztatva emelem a tekintetem a tanárnőre, és próbálom felvenni az óra ritmusát. Éppen a tojását mutatja be, oké.
Vajda Olívia
INAKTÍV


+1 Vajda :3
RPG hsz: 121
Összes hsz: 249
Írta: 2020. július 24. 22:35 Ugrás a poszthoz

Lucas


A tanárnő szerintem jól szórakozik magában azon, hogy csak azért is ellenkezik velem, és az én szemforgatásomat érzékelhette gyermeki vagy szerelmi civakodásnak is, mert pont akkor reflektáltam így a levélre, amikor Lucas befejezte a mondandóját. De én Vajda Olívia vagyok, hát csak nem gondolja, hogy ilyen levelek után még leiskolázhat! Felsőtestemmel felé fordulva, megtámaszkodtam székem háttámláján, miközben elbűvölő mosollyal döntöttem Oldalra a fejem.
- Ez egy helyes meglátás, Lucas, azonban ha figyelembe vesszük, hogy az opálszemű völgyben fészkel és nem hegyvidéken, megeshet, hogy egy területen sokkal könnyebben elszaporodhatnak, és békés természetüket ismerve, kicsi az esélye annak, hogy belső háborúk legyenek egyetlen helyért.
Mondjuk én kétlem, hogy osztanám a nézeteit, de azért mégsem mondhattam, hogy szerintem nincs igaza. Elfogadom a megközelítését, ami nyilván sokkal rosszabbul esik neki, mintha hadakoznék vele. A levelet visszairányítom, és bár az óra folyik tovább, amíg fel nem pillant, felé fordulva maradok, és kékjeimmel érdeklődve kutatom az arcát, remélve, hogy vére leesik neki a tantusz.
Ehelyett azonban olyan választ kapok, amire megcsikordul a székem, ám mielőtt még a következő lépés megtörténhetne, egy tojás landol előttünk. Na nem. Nem, nem, nem és nem. Most közölte velem, hogy ha szexért könyörgöm megkapom, hogy ne szenvedjek, hát nem fogok vele tojást nevelgetni. Ez egy rossz vicc. Semmi több, csak egy nagyon rossz vicc. Ilyen nem fog történni, és mégis, ahogy ott nézzük a tojást, rájövök, hogy de, pontosan ez fog történni.
És itt elszakad valami, amit nevezzünk csak a női idegrendszer utolsó cérnaszálának. Miért is női? Mert ahogy nézem a tojást, arra gondolok, hogy ha van is benne élet, akkor frusztrációk közepette fog fejlődni, stresszesen jön a világra, és még mielőtt megkezdhetné az életét, egy csomó hátránnyal fog rendelkezni, pont, mint én, és ezt nem hagyhatom. Nem engedhetem meg, hogy tönkretegyük az életét szegény Tojás Tóbiásunknak, így ahogy a tanárnő arrébb lép, elhatározom, hogy megpróbálok a "gyerek" érdekében békét kötni Lucassal, csakhogy, ahogy rápillantok, felrémlik előttem a levél. "Kipróbálhatlak egy körre". Én nem olyan lány vagyok, akit csak úgy körökre lehet kipróbálni, én ezt az egészet nagyon is komolyan gondolom, és érzem, ahogy könnyek gyűlnek a szememben bosszúságomban. Nem sírok, nem nyafogok.
~ Én egy Vajda vagyok. Szegd fel az állad Olívia és menj.~
Mennem kellene, és megyek is, ám nem a megfelelő pillanatban, mert ahogy vége van az órának felpattanok, és ahelyett, hogy mennék, akkora pofont adok Lucasnak, hogy nem csak a tenyerem, de még a csuklóm is belesajdul, és nem zavar az sem, ha egy pillanatra megáll körülöttünk a világ, mert minden csoda három napig tart. Oké, ez piszkosul fáj, és a kviddics miatt nem kellene ezt így sokszor eljátszanom.
- Te sem vagy más, mint a többiek. Tévedtem.
És azt hiszem ez még jobban fáj, mint a pofon utáni sajgás, pedig az is dobogós helyen végzett. A tojást felkapva, felszegett állal fordulok a kijárat felé, és indulok el kifelé, remélve, hogy ha innen eltűnök, akkor a nap további részében nem lesz dolgom már vele. Csakhogy a drámai kivonuláshoz az kellett volna, hogy ne legyen tumultus az ajtóban. Remek! Pedig megtanították, hogy ilyen esetben sose várjuk meg a csengőt, csak távozzunk, amikor kell. Távoznék én, de tényleg, csak nem engedik.
Vajda Olívia
INAKTÍV


+1 Vajda :3
RPG hsz: 121
Összes hsz: 249
Írta: 2020. július 25. 09:31 Ugrás a poszthoz

Lucas


Arra sem számítottam, hogy utánam jön, nem ám arra, hogy ilyen erővel ránt ki a sorból. Ösztönösen fogok rá a tojásra, nehogy a nulladik percben széttörjön, és annyira odakoncentrálok, hogy nem is nézem, ahogy félreránt, sem azt, hogy milyen erővel szorít engem, bár az utóbbi azért elég hamar eljut a tudatomig, mégsem teszek egyelőre ellene semmit. Dühösen viszonozom a pillantását, olyan mélyen fúrva a szemeimet az övébe, hogy szinte éget, és nem rettenek meg egy pillanatra se attól amit mond.
- Miféle igazságot, Deighton?
Sziszegem a fogaim között, és még keresem is a veszélyt, hogy a köztünk lévő minimális távolságot leküzdve, egyetlen lépéssel közelebb lépjek hozzá. Hogy mi is ez? Fogalmam sincs. Hogy mit látnak kívülről? Nem nagyon szeretnék belegondolni. Mondanám, hogy ez nem tartozik másra, de akkor sem a nyílt terepen történt csók, sem a látványos pofon nem kellett volna. Most már olyan mindegy, hogy privátban vagyunk-e vagy sem.
- Nem hallottál még arról, hogy nem mindenki egyforma? Hogy vannak olyanok, akik nem egyetlen tulajdonságuk alapján kerültek be a házba?
Mert valljuk be ez a házam iránti elítélés már kezd nagyon bosszantó lenni. Nem szent a Rellon, én nem azt mondom, de szerintem indokolatlanul mélyen van. És ha pár helyen véres a fal, vagy pár embert elvertek anno a múltban? Attól még nem csak úri móka az ottani élet, ahogyan ő fogalmazott.
- Tájékoztatásul közlöm, hogy ebben a kastélyban számos olyan párkapcsolat van, amiben az egyik fél navinés a másik pedig rellonos.
Oké, azért tegyük hozzá, hogy a legtöbben a fiú a rellonos, de hát most ha a lány lenne, az mitől lenne másabb? Különben is, ha mi ketten járnánk, akkor sem feltétlenül lenne más a felállás, mint mondjuk Radetzky-ék esetében, hiszen elég csak ránk nézni, kettőnk közül nem én vagyok az idegbeteg.
- Bagoly mondja verébnek.
Rántok egyet a karomon jelzésértékűen, hogy igazán elengedhetne, mert így is nyoma marad, és ha így lesz, akkor nehezen fogom kimagyarázni mások előtt, hogy miért lilult be a kezem egy méretes tenyérnyomni távon. Szóval tényleg, nagyon nagyra értékelném, ha megtenné, hogy leveszi rólam a kezét, mert nem vagyok híve a bántalmazásnak. Aham, végül is, alig ütöttem meg, de tényleg. Szerintem, ha odatenném a tenyerem, még mindig forró lenne a bőre. Pofátlanul közelebb küzdöm magam hozzá, végig a szemébe nézve, de a szavakat már az ajkaiba suttogva.
- Te inkább vagy rellonos, mint a legtöbben, akik odajárnak.
Még pofátlanul végigsimítom ajkaimat az ajkain, hogy érezze, mit hagy ki, és ha elengedte a kezem csak sarkon fordulok, ha nem, akkor a zavart pillanatban kirántom onnan, és hátat fordítva neki az ajtó felé veszem az irányt ismét. Pont ezt nem akartam soha, hogy egyszer én is megtapasztaljam milyen borzalmas az, ha valakit gyűlölve szeretsz.
Vajda Olívia
INAKTÍV


+1 Vajda :3
RPG hsz: 121
Összes hsz: 249
Írta: 2020. július 27. 12:48 Ugrás a poszthoz

Lucas
Olívia


A színház óta eltelt pár nap, szám szerint négy, szóval arra a döntésre jutottam, hogy most már elég időt nem találkoztunk ahhoz, hogy felkeressem, és átadjam neki a tojást. Történt ugyanis, hogy a szünet kezdete előtt kiviharzott, majd a szünet második felében a húgommal beszélgetett, és mire visszaindultunk, anya maga mellé fogott, és mire feleszméltem, addigra a helyemen a húgom ült, én pedig Ricsi mellé kerültem, vagyis tisztes távolságba ültettek Lucastól, mielőtt még újabb szócsatát lenne kedvünk folytatni. A hétvégén egyszer sem merült szóba, hogy mégis mi volt ez, én pedig mélyen hallgattam arról, hogy nem megfelelően viselkedtem egy összejövetelen.
Most viszont, itt nincs a családom, nincs aki lepisszeghetne, maximum Lucas, de úgy érzem, hogy ő nem fog, mert szeretné a tojást, így hát a huszadik embertől végre megkapom, hogy vajon merre lehet, másként egészen biztosan nem keveredek a konyhába, és ez bizony nagy hiba lett volna, mert a látvány, nost az megért egy misét. Belépve ugyanis egyetlen manó sem jött oda hozzám, hogy mit szeretnék, helyette viszont valóban ott volt Lucas, aki láthatóan nagyon el volt foglalva azzal, hogy meggyúrjon egy adag tésztát. Egyszerre tölt el a látvány gyönyörködéssel és jövök tőle iszonyatosan zavarba, ugyanis egy kamaszlány teste igen intenzíven reagál arra, ha csodálata tárgya olyan lehengerlő műveleteket végez, mint például a főzés. Ilyenkor minden nőnemű egyed már szinte érzi a karikagyűrűt az ujján és a méhében a gyermeket, ezzel én se vagyok másként, csakhogy ehhez hozzájön még pár nem várt extra. A gyomromban a pillangók szárnyai hirtelen kezdenek el verdesni és ezzel együtt a szívem is hevesebb, erős ütemmel adja a tudtomra, hogy bizony ez a fiú nagyon tetszik neki. Érzem, ahogy az ajkaim kiszáradnak, muszáj megnedvesítenem őket, de képtelen vagyok összezárni őket a látványtól hirtelen megnő a nyáltermelődésem, és mintha elkezdene szorítani a melltartóm is. Magamon kívül vagyok, ahogy a műveletet nézve, fejem kiskutyaként döntöm oldalra, és elpirulva, kitágult pupillával, fejemben mocskos gondolatokkal, amiket összemoshattam egy tiniregény eseményeivel, nézem Lucast. Helló tinédzserkor, helló fiúk.
Vajda Olívia
INAKTÍV


+1 Vajda :3
RPG hsz: 121
Összes hsz: 249
Írta: 2020. július 27. 14:09 Ugrás a poszthoz

Lucas

Nem tudom megmondani, hogy mennyi ideje állhattam ott, csak abban voltam biztos, hogy nem csak szerelmes vagyok, mármint a pillangókra azt szokták mondani, hogy szerelmet üzennek, hanem testileg is igencsak vonzódom hozzá, és ez biztos vonzódás, mert senki más mellett nem éreztem még ilyet, a találkozásaink alkalmával viszont mindig egy vagy több testrészem reagál, az agyam azon kattog, hogy érinthetném meg, és mindig olyan rossz lesz, ha elválunk egymástól, akkor is, ha üvöltve hagyjuk ott egymást.
A nyálam csak azért nem cseppen a padlóra, mert még éppen idejében szól rám, ami egyből magamhoz térít. Nyelek egy mélyebbet, és zavartan pislogok párat, mint aki most tért magához az ébredésből. Ez az álom eléggé rendben volt, valljuk be. De ahogy rám förmed, kezdem úgy érezni, hogy valamiért jobban utál, mint korábban, pedig az a bocsánatkérés annyira szép volt, és azt hittem, hogy az, amit én mondok, szintúgy tetszik neki. Ám ezek szerint azért rohant el, mert nagyon utál, és azért beszélgetett inkább a húgommal, hogy kifejezze, mennyire nagyon utál. Sosem voltam féltékeny Hannára, de akkor nagyon szerettem volna elküldeni őt is melegebb éghajlatra. Sóhajtva szegezem le a szemem és inkább a tésztát fixírozom, de csak addig, amíg meg nem hallom a fejemben anya hangját, aki figyelmeztet arra, hogy húzzam ki magam és nézzek a másik szemébe.
- Elhoztam a tojást.
Mondom végül a nyilvánvalót úgy, mintha az év felfedezése lenne a kezembe tartott, eddig féltve őrzött példány. Nem tudom, hogy kikel-e, vagy, hogy tényleg sárkány van-e benne, de az előírtaknak megfelelően cselekedtem vele. Az asztalt megkerülve mellé lépek, és bár az agyamban élénken élnek a képek, ahogy beránt maga elé, és szorosan hozzám simulva, együtt nyújtjuk a tésztát, mégis, viszonylag összeszedetten cselekszem odakint.
- Mindent úgy csináltam, ahogy az utasításokban szerepel, és elhoztam hozzá a feljegyzéseimet is. Csináltam egy megfigyelési naplót, párszor mintha megmoccant volna, és volt egy különös érzésem, szóval, nem tudtam úgy aludni, hogy ne aludna velem, így éjjelre magamhoz vettem.
Meg a délutáni szundikhoz is, de ezt már nem teszem hozzá, mert még a végén majd legközelebb erről kezd el valami pletyka terjengeni, elég volt ez a csókos eset. Soha többet senki se fog megcsókolni az is biztos. A tojást és a naplót a tiszta asztalrészre teszem, és nagyon béna ácsorgásba kezdek mellette. Csak el kéne köszönni és elmenni, de nekem még mindig a pizzagyártás van a fejemben, és pont olyan jó az illata, mint mindig, szóval kicsit nehéz most elmozdulni.
Vajda Olívia
INAKTÍV


+1 Vajda :3
RPG hsz: 121
Összes hsz: 249
Írta: 2020. július 27. 22:32 Ugrás a poszthoz

Lucas


Már majdnem felháborodok, hogy milyen dínótojás, de valljuk be, eléggé aranyos ez a dinó gondolat, de remélem azért, ha valami kikel belőle, akkor az ha nem is sárkány, de valamelyik izgalmas legendás állat. Mindenképpen utána kell majd olvasnunk, hogy melyikek szaporodnak tojással. Ki van zárva, hogy egy opálszemű tojását tényleg ránk bízták volna, de mégis, hasonlít, ott van benne az izgalom, hogy akár lehet sárkány is. Ez pedig egy rellonosnak igazán nagy kincs.
- Hogyan adtam volna rá szoknyát? Ha nekem gyerekem születik, egészen biztos, hogy fiú lesz.
Nem tudom amúgy, hogy ezt honnan szedtem, de egészen kicsi koromban is mindig szentül hittem, hogy nekem nem fog lányom születni, csak fiam. Mindig úgy is játszottuk a játékokat, kivéve, amikor Hanna volt a kisbabám, mert olyat akart játszani, hogy ő kisbaba, akkor nem lehetett fiam, mert ő nem akart fiú lenni, csak hercegnő. Egy kisbaba hercegnő. De a szent meggyőződésemet, mely szerint a születendő gyerekeim csak fiúk lesznek, most gondolkodás nélkül osztom meg Lucas-szal, igen, éppen vele. Hát komolyan mondom, ezért lesz fiam, lánynak lenni nagyon nagy szívás. Bár gondolom a fiúk is éreznek valamit, amikor tetszik nekik egy lány, csak nekik nincs melltartójuk, hogy az feszüljön. A tekintetem akaratlan is lejjebb vándorol, de csak egy pillanatig vagyok túl illetlen, utána gyorsan visszakapom a tekintetem az arcára.
~ Viselkedj Olívia!~
Korholom magam finoman, mert nem szép dolog sem fiúkat, sem fiúk testrészeit bámulni. Ez már megtanultam azóta, hogy Lucas azt hiszi rólam, hogy beépített ügynök vagyok. Nem is értem, hogy mégis honnan veszi és hogy miért akarnék én neki kémkedni, de talán enyhül egy kicsit ez is most már, hátha látja, hogy nem vagyok annyira rossz ember, mint amilyennek feltételez. Nem vagyok egy olyan tipikus rellonos lány, amilyeneket felvázolt nekem, bár szerintem a rellonos lányok nem is olyanok. Jó, vannak furcsák, de azért nem mind. Például a szobatársaim, Zina és Emma aranyosak.
- Te képes lennél megsütni?! És ha igazi sárkány van benne!
Hüledezve nézek rá, mert nem akarom elhinni, hogy komolyan képes lenne rá, hogy feltörje a tojást. Engem még mindig rabul ejt, és még mindig szeretném hinni, hogy van benne valami csoda. Ha más nem, talán az, hogy minket kettőnket összehoz, jó lenne, ha nem utálna, és bár szeretném, ha viszonozná az érzéseimet, de a nem utálat is már egy nagyon biztató lépcsőfok lenne.
- Ne nevess ki!
Korholom, de közben én is nevetek, mert azért ha nem is ezeket, de részletesen leírtam a méreteit, az alakját, a színét. Leírtam és lerajzoltam a foltjait, következtetéseket vontam le, hogy milyen stádiumban lehet. Elmesélném neki, hogy tényleg olyan volt, mintha a tojás magához hívna, mintha kérné, hogy velem alhasson. Ahogy ezt sem, úgy azt sem merem neki elmondani, hogy még a felsőm alá is betettem, hogy emberi test meleget kapjon. Biztos, hogy akkor flúgosnak nézne.
- Szívesen itt hagynám neked, de a tanárnő azt mondta, hogy nem látott minket együtt vigyázni a tojásra, és jó lenne, ha együtt foglalkoznánk vele. Éjszaka lehet felváltva nálunk, de napközben közösen kellene időt töltenünk vele.
Megállva egy fél pillanatra, hogyha nevetni szeretne, nevesse ki magát, folytatom a gondolatmenetet. Véve egy nagy levegőt, és engedve a fejemben élő illetlen képsorozatnak, teszek felé egy apró lépést, a kezeimet magam mögé kulcsolva, akaratlanul is kidugva kicsit a melleimet, kedvesen ringatom kicsit a felsőtestem. Nem feltétlenül a csábítás a célom ebben a pillanatban, és ez nagy szó.
- Van kedved megtanítani pizzát sütni? Még sosem csináltam ilyet.
Vajda Olívia
INAKTÍV


+1 Vajda :3
RPG hsz: 121
Összes hsz: 249
Írta: 2020. július 28. 19:23 Ugrás a poszthoz

Lucas


Kuncogva csóválom meg kicsit a fejem, ahogy ő védekezik, és most azt mondom, hogy ezt a légkört szeretném és elviselném örök életemre. Most elhiszem, hogy nem utál, hogy akár még kedvelhetne is, és ha kedvel, idővel talán szerethetne is. Annyira tökéletes és egyszerű lenne, nem? De, pont ezért nem fog ez így, ebben a formában megvalósulni, tudom én. Mert körülöttem semmi sem egyszerű vagy könnyű, hiszen, ha csak arra gondolok, hogy mi mindennek nézett Lucas is, hivatalossá válhat, hogy én semmit sem tudok egyszerűen csinálni, mert ha nem én, akkor a másik, a világ, a szomszéd Piroska néni, valaki megnehezíti.
- Szeretem.
Felocsúdva a nyilvánvaló bámulásból, zavartan és halkan, kicsit talán erőtlenül jelentem ki. Tényleg szeretem a pizzát, csak ez most nem jött át, de az a fajta lány vagyok, aki képes hajnalban, hidegen is megenni, csak, hogy ehessen, szóval ezzel nincs baj. Természetesen odafigyelek a kalóriabevitelre meg arra, hogy ne egyek túl sokat, túl egészségtelent, de szeretek jókat enni, szeretek finom ételeket enni, nem sok mindenre vagyok finnyás, például tökfőzeléket sosem ennék, de sültkolbászt bármikor, így a pizza is teljesen rendben van.
- Nem eheted meg a gyerekünket.
Csapom asszonyosan csípőre a kezem, hogy most már aztán tudja, hogy merre van a helye, mert komolyan mondom, megharapom. Nem vagyunk mi állatok, sem kannibálok, noha annak kicsi az esélye, hogy egy embergyerek van benne, de bevallom, ha kikel belőle egy ember, akkor sikítva ütöm agyon, és valahol Lucasnak is itt járhatnak a gondolatai, bár azt hiszem, ő egy kicsit vadabbra vette a figurát a predátorral. Szeretnék neki válaszolni, hogy csak mert boszorkány vagyok, azért tudom, hogy mi az a mozi, és nem állok tátott szájjal előtte, folyó nyállal, hogy "aztaaaa, ez mozooog", a nyálam eddig se jött ki, bár ha nem szólal meg az előbb, akkor lehet, hogy egy kis elcsöppenős baleset keletkezik. Viszont nem tudok nem nevetni, jóízűen kacagni vele, ahogy azzal viccel, hogy mi fog kimászni belőle. Még illusztrálja is, nekem pedig már a hasamat kell fognom, annyira nevetek, és még a könnyem is kicsit kicsordul.
- Simán odavetnél elé? Nem valami lovagias tett. De rendben, ha egy demagorgon születik a tojásunkból, akkor majd elismerem, hogy igazad volt.
Arra, hogy mit üzent a tanárnő, bólogattam egy aprót, mentségemre szóljon, hogy tényleg így volt, jelezte, hogy a megfigyeléseket együtt kell prezentálnunk, és hogy szeretné látni, hogy tényleg mind a ketten foglalkoztunk vele. A mosolyom egészen odáig megvan, amíg fel nem veti, hogy töltsük együtt az éjszakát és gyakorlatilag szexeljünk. Egy kicsit azért megriaszt a gondolat, hogy most ez csak vicc, vagy azért mondja, mert azt gondolja, hogy nem volt igaz amit az ártatlanságomról mondtam, és ahogy fogalmazott, elvinne egy körre? Vagy, talán én is tetszem neki, de a mai fiúk csak akkor tudnak egy lánnyal együtt lenni, ha feltétlenül van testiség is? Azonnal kell csinálni? Mármint ha azt mondom, hogy rendben, akkor ő elvárja, hogy ma megtörténjen? És ha rossz lesz? Ha nem úgy csinálom, akkor kinevet? Ő biztos, hogy sokkal tapasztaltabb, biztos, hogy sok barátnője volt már, sok okos, szép és tehetséges lány, akik értették, hogy mit kell csinálni egy fiúval. Miközben én ezen pánikolok az agyam egy hátsó szegletében a hangok azt mondják, hogy menjek, éljek, csináljam, mert rá fogok érezni, és akarom, nem? Hát akkor meg? Lucas benne lenne, én pedig vele szeretném, mi baj lehet?
Megint vagy egy pillanatunk, egy olyan különös, mint a színházban, mint a pofon után. Olyan pillanatok, amikor ő meg én mintha a magunk kis világában, elfelejtve a kellemetlenségeket, úgy nézünk egymás szemébe, mintha kötelék lenne közöttünk. Elveszek ezekben a pillanatokban, és a szívem szakad meg, amikor véget érnek. Viszont most kivételesen nem azért lesz vége, mert valamit elrontott valamelyikünk, épp ellenkezőleg, azért, mert valami olyan történik, ami a fejemben már lejátszódott. Engedelmesen lépek közé és a pult közé, élvezem, hogy hozzámér, hogy irányt, hogy mögém áll, a testünk összesimul és a gyomromban a megannyi pillangó megint szárnyalni kezd, a szívem már boldogan dobog a torkomban. Halványan elpirulok, de nem leszek olyan gázos rákvörös, szerencsére. Teljesen ellazulok, biztonságban érzem magam, sőt, sosem éreztem még ennyire jól, mint ahogy a kezével a kezeimet mozgatja. Nem ellenkezem, nem bénázom, figyelek mindenre, amit mond, és segítve a mozdulatokat, gyorsan tanulva ültetem át a gyakorlatba is a megszerzett tudást, elveszve a ténybe, hogy gyakorlatilag átölel. Érzem, ahogy libabőrössé válok a közös tésztanyújtástól, összesimuló testünktől, és attól is, amikor a kezem helyett a derekamra teszi a kezét, mintha ott lenne a helye, tökéletes. Éppen ezért is lesz hirtelen hiányérzetem, amikor ellép mellőlem, és ahelyett, hogy tovább tanítana, leül a tojással, én pedig gyakorlatilag átveszem a munkáját. Mosolyogva pillantok felé, ahogy a tojás Tóbiásunkkal van elfoglalva.
- Bolond vagy! Lehet, hogy csak szeplőz az orra, mint az anyjáé.
Közlöm vele nevetve, miközben sajtot csempészek a tészta szélébe. Így szeretem, és remélem, hogy valójában így is készítik. Utána nekiállok szószozni, szépen eligazgatva, majd megpakolni minden földi jóval. Még, hogy tojásjegyes a gyerek!
- Nem tojásjegyes, hanem tökéletes. Vigyázz, hogy mit mondasz rá, mert ha megsérted, akkor amíg fel nem nő, nem engedi majd, hogy a szülei papás-mamást játszanak.
Ha rám pillant, még rá is kacsintok, de túl ezen inkább visszafordulok a pizzámhoz, mert szeretnék tisztességes ételt tenni az én sárkányuram elé. Még a végén fogja magát, és itt megcsal engem egy unikornismacával, amit nem hagyhatok! Felpillantva, amikor megszólít, mosolyom csakhamar vált át hápogásba, látva, hogy mit művelt a tojással. Kiskutyásan oldalra döntött fejjel végül elvigyorodva indultam meg felé, lopva a lisztbe nyomva a jobb tenyerem.
- Tiszta apja ez a gyerek!
Ölelem át a nyakát, ügyelve arra, hogy ne vegye észre a lisztes mancsomat, és orromat az orrának simítva, egész közel került megint az ajkunk egymáshoz. Mélyen a szemébe nézve, gyakorlatilag a lábai közlé lépve vontam kettőnket megint abba a bizonyos bűvkörbe, hátha lépünk egyet előre. Legalábbis elsőre úgy tűnik, ám másodikra már tenyerem az arcának nyomva, lisztes lenyomatot hagyok arcán, és ha van lehetőségem, nevetve menekülök arrébb.
Vajda Olívia
INAKTÍV


+1 Vajda :3
RPG hsz: 121
Összes hsz: 249
Írta: 2020. július 28. 21:53 Ugrás a poszthoz

Lucas

- Hogy te milyen rendes vagy, de tényleg, pedig már majdnem megkedveltelek!
Csattanok fel álsértődötten, de azért kedves Olívia, legyünk őszinték egymással, nem majdnem kedveled ezt a szerencsétlen Lucast, hanem bele vagy esve, mint vak ló a gödörbe. Szegény szerek pont úgy néz ki, akivel te mocskos kis gondolatokat álmodsz, illetve egy ideje már mocskos kis álmaid főszereplője ez a fiú. Kár is tagadnod, a vak is látja, hogy totálisan bele vagy esődve.
- In her face the mirror of your dream...
Szálltam be én is, pedig ha valamit, hát énekelni soha, de soha, senki előtt. Pedig amúgy szép hangom van, gyerekként sokat foglalkoztak vele, szeretek is énekelni, miközben elfoglalom magam, talán ezért is nem tűnik fel, hogy Lucas-szal együtt énekelek. Azt hiszem, most először érzem magam teljesen és száz százalékosan jól a kastélyban, és szeretném, ha tényleg minden helyrebillenne, mert valahogy semmi sem úgy alakult, ahogy terveztem. És mondhatnánk, hogy ott a kviddics csapatkapitányság, az elég nagy dolog, nem? De igazándiból az meg már túl nagy, viszont itt és most tökéletesnek gondolom. Most, ha bárki megkérdezne, akkor azt mondanám, hogy igen, én Vajda Olívia tökéletesen jó helyen, jó időben vagyok. Hogy én, Vajda Olívia nem is lehetnék most boldogabb.
- Ha elküldöd a gyerekemet bentlakásos iskolába, akkor kell csinálnod nekem egy másikat.
Na ez aztán az igazán szörnyű hozzáállás, mert mint anya, körmömszakadtáig védenem kellene a gyerekemet. Még ki se bújt a tojásból és már azon gondolkozik, hogy elszakítja tőlem. Így is olyan furcsa lesz az este, hiányozni fog a kis héja, ami nem ér a bőrömhöz, és lehet, hogy tényleg valahogy ki kéne alkudnom vele egy közös alvást. Alvást, szigorúan. A tojás érdekében persze. Hát hogyne. Érzem, hogy már zsibbad az arcom a sok mosolygástól, eddig mindig csak üvöltöztünk egymással, és nem mondom, annak is megvolt a maga vonzalma, de így most még jobb, hogy boldogan vagyunk együtt, hogy tudunk nevetni, és azt hiszem, ha ösztönösen csinálom, elég jól megy a flörtölés is. Bizony! Flörtölök! Én! Vigyorogva nézem, ahogy büszkélkedik a tojással, és hát most már tagadhatatlanul hasonlít az apjára is, én is megkaptam a magam részét belőle, ő is a magáét, ilyen a tökéletes gyermek, ugyebár. De azért remélem, hogy nem demagorgon lesz belőle. Nevetve húzódom el tőle, még akkor is, ha vágyom a csókját, de nem akarom, hogy elromoljon közöttünk a dolog, még akkor sem, ha úgy veszem ki a jelzéseiből, hogy ő is akarja, és ahogy visszaránt, hirtelen az én pulzusom is az egekbe szökken, és végre, életem első, igazi csókja is megtörténik. Legalább arra jó volt az egy heti megalázottság, hogy már tudtam, hogyan kell rendesen csókolózni, így ajkaimon egy halvány mosollyal mélyítettem el, testemmel közelebb simulva hozzá, lisztes és nem lisztes kezemet is az arcára csúsztatva, kiélvezve minden pillanatot, amit végre átélhettünk. Ám, ahogy lenni szokott, a legnagyobb tökéletességbe robban be a legrosszabb hír, és a szobás javaslatra csillogó szemekkel, kuncogva, elpirulva pillantottam a srácra, majd vissza Lucasra, és már indultam volna, hogy újabb csókot váltsunk, ám ő még azelőtt meglépett, hogy ez megtörtént volna, zavart énem automatikusan két kézzel fogva a tojást fordult utána. Újabb hangjelzés.
- Valakinek nagyon hiányozhatsz, csak nem a barátnőd?
Kérdezem vicceskedve, de nagyon remélem, hogy nincs olyan, és hogy esetleg én lennék az, akit annak szeretne nevezni. Még együtt is alhatnánk, de komolyan. Még egy hang, és bár tudom, hogy nem szép dolog, nehéz ellenállnom, hogy ne nézzek bele. Nem teszem, inkább a tojást helyezem le biztonságosan, nehogy véletlenül összetörjön. Felvillan a képernyő, és óhatatlanul észreveszem a húgom képét. A. Húgom. Képét. Az ő neve, az ő száma, az ő összetéveszthetetlen stílusa. Ajkaim pengevékonyra húzódnak a hirtelen rám törő dühtől, amint megint felvillan a neve, az arca.
- Én olyan hülye vagyok...
Még a fejem is megrázom, ahogy ellököm magam a pulttól, és hátrálva az ajtó felé indulok.
- Jól átvertél, remélem jót nevettek majd.
Tudom, hogy Hanna milyen, hogy mennyire könnyen csavar bárkit az ujjai köré, és úgy érzem, Lucas is egy az áldozatai közül, én pedig kettejük áldozata lettem. A táskámat felkapva sietősen indulok meg a kijárat felé, hogy minél messzebb lehessek innen. Hogy én milyen ostoba vagyok!
Vajda Olívia
INAKTÍV


+1 Vajda :3
RPG hsz: 121
Összes hsz: 249
Írta: 2020. július 28. 22:44 Ugrás a poszthoz

Lucas


Miért van az, hogy mindig jön valami, ami miatt nem működik a dolog? Amíg végül is, bólintok és szóban is megerősítem, hogy a két gyerek rendben van, amíg énekelünk, pizzát sütünk, csókolózunk, addig minden jó, aztán jön valami, ami elront mindent. Jelenleg az, hogy a húgommal beszélget, aki olyanokat ír neki, hogy "ne lógj egész nap a béna nővéremmel" meg "hiányzik a mosolyod". Ezek után az ember hogyan akarja elhinni, hogy ez nem az, aminek látszik, és tovább folytatni azt, ami jó volt? Mert az elmúlt percek, talán egy óra is jó volt, érzéki, boldog, de aztán az egész véget ért azzal, hogy jöttek az sms-ek. Hát megkönnyítem én a dolgát, hogy ne kelljen azon gondolkoznia, hogyan koptasson le, miután ennyire sikerült magába bolondítania. Vajon azért gondolta, hogy megfigyelem, mert igazából ő tette? Vajon réges-rég eltervezték az egészet? Legyen valami móka, vicceljük meg Olcsit? Nem volt vicces, és most, amikor könnyes szemekkel távozom, akkor sem érzem azt, hogy nagyon nevetni lenne kedvem. De nem sírjatok, mert én egy Vajda vagyok, nem láthatnak gyengének, nem láthatják a könnyeimet. Csak el akarok tűnni, lemenni a rellonba, ki a faluba, mindegy, csak ne itt legyek.
Mégsem tudok elég gyors lenni, mert nagyon nehéz egyszerre nem sírni és haladni előre, az egyikre muszáj jobban koncentrálni, így persze, hogy a sétálás megy lassabban. Vagyis Lucas simán beérhetett, és megtorpanásra kényszeríthetett. Riadtan próbálom meg kihúzni a karom a kezéből, de nem figyelek magamra, mert ezzel együtt a könnyeim is nekiállnak folyni. Utálom, ha gyengének látszom, és a dühös pillantás után el is fordítom a tekintetem róla, hogy inkább a földet nézzem, de az sem jó, mert ott meg nem látok mást, csak, hogy milyen közel van a lábunk.
- Miért ír neked a húgom percenként négy üzenetet, ha ez nem egy átverés? Ő találta ki és te belementél? Én nem tettem ellened semmit, én őszinte voltam veled, és te az első perctől nem hittél nekem. Miatta? Mit mondott neked, amiért ebbe belementél?
Már nem is érdekel, hogy folynak a könnyeim, mint az első alkalommal, most is a mellkasát ütöm, hogy elálljon az utamból. Miért kellett ezt? Miért vicces elhitetni valakivel, hogy joga lehet a boldogságra, ha aztán kiderül, hogy az egész csak egy vicc? Miért velem szórakoznak?
- Menj az utamból, edzésre kell mennem.
Elférnék mellette, de én azt akarom, hogy elálljon az utamból, hogy ne legyen itt, hogy hagyjon békén, és én is békén fogom őt tartani. Meghagyom a húgomnak, aki pontosan tudja, hogy tetszik nekem, hiszen fél este arról beszélt, hogy milyen feltűnő vagyok, és hogy a srác jobbat keres nálam. Ezek szerint megtalálta, és most kicsit elmókáztak. Gratulálok hozzá!
Vajda Olívia
INAKTÍV


+1 Vajda :3
RPG hsz: 121
Összes hsz: 249
Írta: 2020. július 29. 19:03 Ugrás a poszthoz

Lucas
Olívia


Vacsoraidő van, és talán ennem is kellene, de egyáltalán nem vagyok éhes, napok óta egy falat se megy le a torkomon. Részben azért, mert átverve érzem magam Hanna és Lucas által, részben meg azért, mert közeledik az első meccs, és a csapatfelálláson, taktikán gondolkozom állandóan. Hogyan kellene ezt úgy csinálni, hogy jó legyen.
Céltalan bolyongva a folyosón bukkanok rá a társalgóra, ami most üres és meglepetősen rendetlen. Az ajtó is akad, mintha egy minitroll rárúgta volna az ajtót a bent tartózkodókra, így most ahelyett, hogy becsuknám magam mögött, csak behajtom. Nincs nálam pálca, így ha becsapódna, akkor valószínűleg bent ragadnék, és az nem lenne vicces egy cseppet sem, mert fogalmam sincs, hogy vacsora után még hány ember jön ide, lehet, hogy senki, és akkor egész éjszakára, vagy amíg egy prefektus vagy tanár rám nem talál, itt ragadok.
Viszont a túl sok gondolatom miatt valahogy le kell foglalnom magam, így nekiállok kitakarítani a helyiséget. Visszapakolom a párnákat, visszaforgatom az asztalt, elpakolom a szétszórva hagyott magazinokat, egy pár cikk eléggé szimpatikus is, szóval lehet, hogy kikapcsolódásként bele is olvasok. Egy zacskó cukorka az eldőlt kék párna alatt, egy másiknál sós ropi. Ezeket az asztalra dobom, és már majdnem elégedett vagyok magammal, amikor a szemem sarkából látom, hogy néhány ropi begurul a két párna közé. Mondanám, hogy majd a manók megcsinálják, de valljuk be, engem ez a tény mindennél is jobban bosszant, így mi sem természetes, mint, hogy feltérdelek a kanapéra, a sarkaimat megtámasztom az asztallapon, és mint a kígyó vagy a macska, úgy siklok be a párnák közé, hogy kiszedjem az eltévelyedő darabokat.
Ez persze azt eredményezi, hogy amíg a felsőtestem finoman az ülőrészhez simul, miközben én bal alkaromon támaszkodom, jobbommal elsüllyedve az anyagok között, kitapogatva a ropikat, addig a fenekem gyakorlatilag az égnek mered. Azt hiszem, a most belépő személy igencsak érdekes látványt fog tapasztalni, de remélem, hogy nem csapja be az ajtót, míg én egyre kócosabban merülök el a takarításban.
Vajda Olívia
INAKTÍV


+1 Vajda :3
RPG hsz: 121
Összes hsz: 249
Írta: 2020. július 29. 21:32 Ugrás a poszthoz

Lucas


Ha jól láttam, összesen öt szál esett le, amiből kettő simán megvan, egy félbetört, ahogy rátenyereltem, de mind a két felét ki tudom szedni, szóval maradt kettő. Egy kicsit bosszant, de tudom, hogy ha ott hagyom, akkor meg azért fog bosszantani. Szóval egy kicsit mélyebbre nyúlok, vagyis a fenekem megemelkedni, éééés sikeeeer! Megtalálom a másik kettőt, egybe ki is jönnek, és ahogy szusszanok egyet a nagy műveletben, úgy hallom meg a hangot. A hangját. Mondanám, hogy nem ismerem fel, de ellentétben azzal, hogy ő mennyit tapasztalt a fenekemből, elég sokat hallottam a hangjából, így én erről be tudom azonosítani. Sóhajtva nyomom a homlokom a hátrészhez, miközben a magasba emelem a ropikat.
- Beleestek.
Nem tudom, hogy ő felismeri-e a hangom, és talán elmenekül, mire felállok, és bár titkon remélem, hogy igen, a másik felemben meg az van, hogy látni szeretném őt. Nem tudom, hogy ő látni szeretne-e engem, mostanra már biztos jól kibeszélték a húgommal, hogy mennyire szerencsétlen vagyok, és hogy Lucas mennyire sajnálatra méltó. Nos, a helyzet az, hogy én megpróbáltam nem szeretni őt, még a könyvtárba is elmentem, hátha lesz valami válasz arra, hogyan szeressünk ki egy fiúból, de a helyzet az, hogy semmit sem találtam, ami akár csak hajazott volna rá, az ilyen tini gondok könyvek borítói meg ordítanak arról, hogy miről is szólnak, szóval olyat csak egy eldugott sarokban olvastam, amíg nem jött egy párocska, hogy ott enyelegjen.
Na de szóval, jóóó lassan kelek fel, megadom neki a lehetőséget, hogy a nyitott ajtón át távozzon, ám ahogy megfordulva hátradobom összekócolódott hajam, úgy nyílik tágja a szemem. Ránézek az ajtóra, majd Lucasra, aki nagyon jól néz ki, a fene egye meg, majd vissza az ajtóra, és érzem, ahogy zsibbadni kezd az agyam. Nem hiszem el, hogy az univerzum szerint ez vicces.
- Becsuktad az ajtót!
Nem, nem hiszem, hogy szexuális utalása lenne annak, ha ezt az ajtót becsukják, de ha csak nincs nála pálca vagy nem profi zárfeltörő, akkor bizony beragadtunk. Istenem, legalább a pálcája legyen nála! Mi a fenét fogunk mi kezdeni egymással, ha itt kell töltenünk együtt az éjszakát? Nem hiszem, hogy bármelyikünknek is kedve lenne ahhoz a papás-mamáshoz, ráadásul a tojás sincs nála. Közelebb lépve azért meghúzom az ajtót, de csak fújtatni tudok, csípőre csapott kezekkel.
- Bezáródtunk, Deighton. Kellene a pálcád.
Vajda Olívia
INAKTÍV


+1 Vajda :3
RPG hsz: 121
Összes hsz: 249
Írta: 2020. július 30. 19:59 Ugrás a poszthoz

Lucas


- Lenge?
Lepillantok magamra zavartan, mert remélem, hogy semmim sincs kint, nem lenne kellemes, hogy akkor, amikor melltartót se húzok, akkor csúsznak úgy félre a dolgok, hogy mondjuk tényleg mindenem kint van. De nem, minden pontosan olyan tökéletesen áll, mint annak a rendje, szóval csak összevont szemöldökkel nézek vissza rá.
- Ez egy romper, egy nyári viselet. Könnyű lenge, nem nagyon kell alávenni semmit. Egy csomó ilyenem van, mert szeretem őket.
Biztos az érdekli, hogy mennyi ruhám van, meg, hogy éppenséggel nincs rajtam melltartó, nyilván. Ezek nem olyan információk, amikről elcsacsoghat a húgommal, bár tudod mit Lucas, de, menj csak nyugodtan és röhögjetek azon, hogy láttad a fenekem, mert éppen lehajoltam. Hirtelen fog el a düh, mert csalódott vagyok, és mert a konyhában, abban a pillanatban, életem legboldogabb pillanatában nagyon reméltem, hogy végre én is lehetek normális lány. Olyan, aki tetszik valakinek, akivel jó csókolózni, akibe egy nap beleszeret a másik. Aztán látva a húgom üzeneteit, sokkal magányosabb lettem, mint bármikor, holott nekem sosem ment a barátkozás, sosem voltam része semmilyen társaságnak. Olyan volt, mintha egy pillanat alatt rántották ki a talajt a lábam alól.
- Nekem nincsene...
Elharapom a mondatot, mert mit "fényezzem" magam azzal, hogy nem vagyok olyan ember, akinek bárki is a barátja lenne, hogy hiba van velem, hogy nem vagyok szerethető? Nem kell, hogy még ez is egy olyan pont legyen, amivel a nyári szünetben kikészíthetnek. Nem is tudom, mi a jobb, itt maradni egyedül, vagy otthon, tudva, hogy Lucas és Hanna állandóan beszélgetnek.
- Zavart volna, ha a fenekemet nézik?
Azért ez megragadta a figyelmemet, mint szomjazónak az utolsó csepp víz, olyan volt ez a kijelentés, és a mogorvasága is. Kérlek, csak legyen félreértés a húgom, csak mondd, hogy nem igaz, csak legyünk újra azok, akik a konyhában voltunk. Bármikor, ha eszembe jut az, ahogy hátulról átölelt, ahogy össze-összeakadt a pillantásunk, ahogy egymással viselkedtünk, ahogy magához rántva megcsókolt, libabőrös leszek, most is, mikor az ajtónak feszül, én pedig hátam a falnak vetve nézem őt. Annyira szeretném megcsókolni. Aztán a kezdeti öröm gyorsan csap át szorongató szomorúságba, ahogy haragosan néz rám, és érzem, hogy ajkaim széle megrándul, hogy hirtelen sírni támad kedvem, de nem teszem meg, mert soha senki nem látott még annyit sírni, mint ő, holott viharos ismeretségünk csupán csak néhány napra datálható.
- Hülye vagy.
Felelem feszülten, továbbra is a falat támasztva. Ez nem akkora helyiség, hogy két ember ne férne el egymás mellett, de túl kicsit ahhoz, hogy mi ketten egyszerre maradjunk benne.
- Boldog lennél tőle? Bár gondolom, akkor igen hamar vége lenne a diskurzusnak a húgommal.
Mondjuk ez nem is rossz gondolat, hirtelen ötlettől vezérelve ellököm magam a faltól, és mire bármelyikünk is észbe kaphatna, addigra már a párkányon állva, az ablakba kapaszkodom és így hajolok kifelé.
- A kastélyon lassító bűbáj van, de ha tudok akkorát ugrani, hogy az aktiválás előtt becsapódom abba a tetőrészbe, akkor nem valószínű, hogy élve érkezem a földre. Szeretnéd tesztelni az elméletet?
Eszemben sincs ilyet tenni, de őszintén érdekel a reakciója és, hogy mit felelne.  
Vajda Olívia
INAKTÍV


+1 Vajda :3
RPG hsz: 121
Összes hsz: 249
Írta: 2020. július 30. 21:23 Ugrás a poszthoz

Lucas


Megforgatom a szemem a kioktatására, és arra is, hogy az én fenekem. Az életem újabban vele kapcsolatban egy szemforgatás lett, pedig lehetnének azok a lopott pillanatok, a csók, a beszélgetés. Lehetne minden más, mint a szemforgatás. Egy pillanatra úgy tűnt, hogy féltékeny lenne, ha más nézne, de talán csak azt szerettem volna, hogy úgy tűnjön, féltékeny, igazából nem erről volt szó. Talán tényleg nem érdekli, talán tényleg csak bosszantom. Talán... nem is, nem talán, hanem igen, ő maga mondta, hogy örülne, ha nem lennék itt, ha nem kellene elviselnie. Nem akarok meghalni, de azt hiszem, most már visszavonhatatlanul vágyom arra, hogy visszamehessek Dániába. Csak egyetlen év lenne vissza itt, de nem hiszem, hogy el bírnám viselni Lucas közelségében.
Eljátszom persze a gondolattal, hogy mi lenne, ha kiugranék, de valószínűleg csúnyán halnék meg, és én ha már búcsúznom is kellene a földi léttől, szeretnék szépen meghalni, hogy szép lányként emlékezzenek rám, mert hiú vagyok, mint minden ember, és senki sem hiszem, hogy úgy tervezi, hogy csúnyán hal meg.
Jobb lábamat kilógatva az egyensúlyomat a balra helyezem át, ám ebben a pillanatban váratlanul elkapja a lábaimat, kibillentve a biztos tartásból, és én sikítva esek be az ablakon, pontosabban sikítva esek rá, és nem elég, hogy szegény még el is esett, mivel én feljebb vagyok, az első, amit tapasztalhat, hogy az arca akaratlan is a melleim közé fúródik, kezeimmel a feje felett támasztok meg, és óriási csoda kell ahhoz, hogy egyben maradjanak a csuklóim, pedig mindjárt meccsünk lesz.
- Lucas!
Az első sokk után, riadalomtól dobogó szívvel, féltve mondom ki a nevét, és aggódom is érte, mert beverhette a fejét, a hátát, történhetett volna valami baleset. Hátrébb csúszva, a hasa helyett az öve alatt foglalok helyet - az eszembe se jut, hogy le is szállhatnék róla -, és aggódva simítok végig az arcán, a fején, hátul a tarkóján, de nem találok vért, és remélem jól van. El kell mennünk a gyengélkedőre, ha kijutunk innen.
- Mondd, hogy jól vagy, hallod?! Mondj valamit, akármit! Kérlek, ne legyen bajod, mert én nem tudom, hogy mit csinálnék nélküled. Kérlek, kérlek.
A riadalomra pedig - mert, hogy a szappanoperás és tinifilmes lányok is így csinálják - apró csókokat adok az ajkaira, remélve, hogy attól jobban lesz. Az eszembe se jut, hogy megnézzem, egyáltalán a szeme nyitva van-e, vagy, hogy időt hagyjak neki a beszélésre. Ha nem én beszélek, akkor a száját a számmal tapasztom be. Nagyon okos tett.
Vajda Olívia
INAKTÍV


+1 Vajda :3
RPG hsz: 121
Összes hsz: 249
Írta: 2020. július 30. 22:14 Ugrás a poszthoz

Lucas


Nem mond semmit, az én szívem pedig olyan hevesen ver, hogy attól félek, menten kiszakad a helyéről, és ha kell, akkor Lucasban dobog tovább, csak, hogy neki ne legyen baja. Mondjuk nem szíven szúrtam, hanem a fejét verte be, de az most teljesen lényegtelen, bármit megtennék, hogy mondjon valamit. Már megint a sírás kerülget, mert ha most megöltem, akkor sosem fogja megtudni, hogy szeretem őt és valószínűleg börtönbe megyek, nem kviddics meccsre. Bár apa talán el tudja intézni, hogy ne menjek börtönbe, de akarom én ezt? Mármint, ha meghal, akkor egész életemben tudni fogom, hogy meghalt, hogy megöltem. Beszélnem kell apával, hogy mit csináljak. Igen. Apa kell.
Mindenem remeg, és hirtelen fogalmam sincs, hogyan kell felkelni, de talán nem is baj, mert ahogy már majdnem elhatározom magam, úgy éled fel - szóval az ott nem hullamerevség -, és csókol meg rendesen, és pedig örömömben belesóhajtva a csókba, csókolom vissza, és miközben elmélyítem a csókot húzom ülő helyzetbe. Érzem, ahogy a keze a fenekemen van, de valahogy nem zavar, szeretném, ha ott lenne, ha így maradna akár egész estére. Kezeimmel átölelve a nyakát, testemmel a testéhez simulok, és minden tinifilmekből és néhány felnőtteknek szóló filmből szedett tudásomat bevetve, próbálom meggyógyítani. De persze, ha kiszabadulunk innen, akkor rákötelezem egy orvosi vizsgálatra.
Ha nem ellenkezik, csók közben hátul meggyűröm a pólóját, és, bár nem a legtökéletesebben, de próbálom rávenni arra, hogy vegye le. Oké, a filmekben ez nagyon szexi szokott lenni, de itt most nem érzem annak. Sosem vetkőztettem le még egyetlen fiút sem. Elengedve ajkait, kékjeimmel mélyen a barnáiba nézek, arcomon halvány pír jelenik meg, érzem, ahogy elönt a zavar, miközben lopva lehúzom a pántokat, hogy a ruhám felső része a derekamra omoljon. És akkor most kellene őszintének lenni:
- Én még sosem... de szeretném, ha veled lenne.
Most még visszafordulhatunk, most még nem annyira kínos, most még lehet azt mondani, hogy korai, de nem szeretném. Azt szeretném, ha megértené, én igazán szeretném szeretni őt, annyira, hogy neki adnám az ártatlanságom is.
Vajda Olívia
INAKTÍV


+1 Vajda :3
RPG hsz: 121
Összes hsz: 249
Írta: 2020. július 30. 23:43 Ugrás a poszthoz

Lucas


#A_tökéletes...mégsem
Vajda Olívia
INAKTÍV


+1 Vajda :3
RPG hsz: 121
Összes hsz: 249
Írta: 2020. július 31. 10:41 Ugrás a poszthoz

Lucas


Nem tudom, hogy kell ezt jól lereagálni. Az előbb teljesen biztos voltam magunkban, biztos abban, hogy egyenesbe jövünk, hogy van közös jövőnk, hogy ez valami csodálatos kezdete lesz. Mert vele akarok lenni. Senki soha nem fogott még meg úgy, mint ő, és amikor a szemeibe nézek, amikor a tekintetünk találkozik ebben a pozitív értelemben vett felfokozott állapotban, akkor egyszerűen tudom, hogy most jó helyen vagyunk. Jó helyen, a jó időben, a jó emberrel.
Be akarom neki bizonyítani, hogy én vagyok az a lány, akivel együtt kell lennie, hogy nem számít sem a múltunk, sem a családunk, sem semmi. Én az embert látom, Lucas-t, aki úgy tetszett meg, hogy semmit sem tudtam róla, és aki a veszekedéseink ellenére is tetszik. Szeretném neki bebizonyítani, hogy nem vagyok bolond, hogy én is csak egy lány vagyok, és túl a származásomon, meztelen, olyan vagyok, mint bárki más.
Sokféle vágy söpör végig rajtam abban a pillanatban, amikor hozzám ér, amikor ujjai a bőrömet simítják, ahogy fölém hajol, ahogy egyetlen vékony csipke választ csak el attól, hogy az övé legyek. Át akarom adni magam neki, és az övé lennék, de nem szól közbe megint a húgom. Egyszerűen nem tudom hova tenni, de mindaz, ami egy pillanattal ezelőtt még megvolt, minden csoda, amit megéltem, minden vágy, ami bennem volt, a hangjára teljesen kihuny, és a helyét megint a fojtó szorongás veszi át. Annyira gyűlölöm ezt.
- Ez nem fog menni.
Lehet, hogy a fiúkban ez nem úgy játszódik le, mint a lányokba, sőt, lehet, hogy más lányba se fog ez így lemenni, mint bennem most, egy egyszerűen azt érzem, hogy minden tagom görcsös merevvé válik az érintésétől, és az agyam hátsó zugában az kattog, hogy mi van, ha még mindig, mi van, ha mégiscsak volt valami. Lehet, hogy ő már nem akarja, de nem is küldte el, mert megint itt van, megint hívja.
- Ha valakivel nem akarsz beszélni, akkor letiltod a számát.
Úgy fogom magam elé a zöld anyagot, mintha attól félnék, hogy meglát, holott látott már, csak akkor láttatni akartam magam, tetszeni akartam neki, míg most, zavar, hogy láthat. Zavar, hogy beszél a húgommal, zavar minden. Érzem, ahogy a gombóc a torkomban van.
- Nem tudok együtt lenni veled úgy, hogy te együtt vagy a húgommal. Szörnyen ostobának érzem magam most.
Fel kéne kelnem, de nem tudom, hogy az jobb-e, ha egyetlen csipketangában vagyok, de talán jobb, mert elfordulva sokkal könnyebben fel tudok öltözni. Hirtelen pattanok fel, és gyorsan húzom vissza a ruhámat, mondanám, hogy úgy nézek ki, mintha mi sem történt volna, de ez nem igaz, ordít rólam, hogy valami történt.
- Sajnálom Lucas, igazad van, bolond vagyok, de nem tudok együtt lenni olyannal, akit a húgom füzöget. Egyszerűen nem megy. Én szeretnék veled lenni, és szeretnék bízni benned, de nem tudok benne bízni, és amíg közöd van hozzá... egyszerűen nem megy.
Vajda Olívia
INAKTÍV


+1 Vajda :3
RPG hsz: 121
Összes hsz: 249
Írta: 2020. július 31. 22:09 Ugrás a poszthoz

Lucas


- Ez most komoly?!
Már majdnem, már majdnem meggyőztem magam arról, hogy ne foglalkozzak ezzel, és már majdnem, tényleg majdnem eljutottam oda, hogy folytassuk, elvégre, ha béna is lesz, az lehet a dekoncentráltság miatt is, de szerettem volna megadni Lucasnak amire vágyott, mert fontos nekem, és úgy éreztem, egy másodperccel ezelőttig, hogy a testemmel boldoggá tehetem.
Talán erről az egész testiségről beszélnem kellene valakivel, de fogalmam sincs, hogy kivel. Mármint erre vannak a barátnők és a női rokonok, de nekem két női rokonom volt, a húgom aki érthető okokból kiesett, és Eszter, akinek ugyan ott volt a politikussal kavarós múltja, de a jelentben meg elhivatott aurortanoncként tevékenykedett, míg barátom... hát olyannal nem szolgálhatok. Azt hiszem, tényleg furcsa lány vagyok, és nem tudom, hogyan tudnék nem furcsa lenni, de ezzel most nagyon felmérgelt.
- Tudod mit? Máris megteszem!
Mondjuk esélyem se lenne, mert nem hoztam magammal a telefonomat, és ha meg is tettem volna, akkor Hanna lett volna az utolsó, akivel most beszélni lett volna kedvem. Megint a falat támasztva, dühösen pillantottam rá, ahogy elvonult, és még a karjaimat is keresztbe fontam magam előtt.
- Menekülj csak, a férfiak ahhoz értenek!
Honnan tudtam én, hogy mihez értenek? Össz-vissz Ádámtól és Ricsitől tanulhattam ezt, előbbi állandóan lelépett, ha feszkó volt kocsikázni, míg az utóbbi egészen a Durmstrangig menekült, csak mert nem tudta megoldani a kényes helyzetet. Mit is mondhatnék mást? A férfiak menekülnek. Dühös vagyok rá, dühös az egész helyzetre, de valahogy mégis, olyan rossz. Talán tényleg ki kellene ugranom az ablakon? Nem, hülye gondolat. Viszont felülve a párkányra, felhúzom a lábaimat, és elpillantok a horizont felé, ahol a nap fénylik még kissé, mielőtt teljesen alábukna.
- A húgom mindig mindent elvesz. Ezért nincsenek barátaim, ezért nem néztem meg soha senkit. Aztán jöttél te, és a színház után egyértelművé vált a dolog. Ő nyitott, bohókás, a korát meghazudtoló, én komoly vagyok, céltudatos, kevésbé izgalmas.
A térdeimen dobolva az ujjaimmal pillantok rá, nézem, ahogy játszik a gitárral, és elmosolyodom, mert ismerem a számot, halkan dúdolni kezdem, melyet csak egyszer szakítok meg:
- Igazából, mindenkinél logikus döntés lenne, ha őt választaná. Nincs jogom megsértődni, én sosem leszek olyan lány, akire a fiúk vágynak.
Ez egy csúnya igazság. Túlzottan határozott vagyok, és ha valamit akarok, akkor hajtok, minduntalan, és ez nem szerencsés. Nem tudok szórakozni, mert sosem próbáltam még, mindig azt nézem, hogy a társadalmi és vajdai elvárásoknak megfeleljek, pedig néha lehetnék spontán. Az előbb kifejezetten jó volt spontánnak lenni.
- Randiznál velem, ha mondjuk nem lenne biztos, hogy szex lesz az este vége?
Vajda Olívia
INAKTÍV


+1 Vajda :3
RPG hsz: 121
Összes hsz: 249
Írta: 2020. július 31. 23:42 Ugrás a poszthoz

Lucas


Nem tudom, hogy miért van az, hogy nem tudom higgadtan kezelni. Talán mert tényleg aggódom azon, hogy Hanna jön, lát és nyer. Végre tetszik egy fiú, végre nem érzem magam totálisan szerencsétlennek, és akkor tessék, jön egy elképesztő méretű hurrikán a húgom képében, ami mindent felborít. Bárcsak ne lett volna ott a színházba. Valóban nem szeretném? Hiszen az a pillanat, ahogy bocsánatot kért, még most is megremegteti a gyomrom, és egyetlen pillanat alatt hoz zavarba. Szeretnék vele lenni, szeretném ha nem úgy tekintene rám, mint egy kudarcra, bár nem nagyon kérhetem, hogy másként nézzen, nem igaz? Én nyerni akarok, őt akarom, minket akarom. Ahogy biztos voltam benne pár perccel ezelőtt, hogy vele akarom, hogy megtörténjen - és ebben most is biztos vagyok -, úgy biztos vagyok abban is, hogy nincs még egy hozzá hasonló. Nézem, ahogy közelebb jön, és hirtelen az jut az eszembe, hogy mostanra már nem lennék szűz, mostanra már tudnám, hogy milyen érzés, mostanra már talán vége is lenne. Vége lenne? Halvány lila dunsztom sincs róla.
- Tudom, hogy én voltam, csak... én nem tudom, hogy ezek a dolgok hogyan működnek.
Valahogy a családban sem került elő soha, hogy én fel is nőhetek, hogy lehet olyan fiú, aki érdekel, hogy esetleg megfordul a fejemben, hogy járni és szeretkezni szeretnék valakivel. Mintha nem tűnt volna fel senkinek, hogy nem csak Ádi nőtt fel, hanem vele együtt mi is. Hogy olyan korba léptem, amikor tudnom kell, hogy mi a különbség, hogy milyen az, amikor egy fiú csak arra hajt, és milyen, amikor nem. De ezek szerint akkor én rosszul csinálom a dolgot. Nem mintha tudnám, hogy hogyan kell jól. A fejem a keretnek vetve fordulok el tőle egy pillanatra, tekintetemmel az első csillagot keresve, de csakhamar visszakanyarodok hozzá, az arcához, a tekintetéhez. Mélyen a szemébe nézve, őszintén felelek:
- Én még most is tudom, hogy veled szeretném elveszíteni.
Senkiben sem bízok, de benne ismeretlenül is, és már látott meztelenül, és nem ellenkezett, szóval akkor azt hiszem, megfelelhetek neki, tetszhetett neki, amit látott. És ettől megint kicsit pozitívabbnak élem meg a pillanatokat, hogy aztán a következő mondatával megint a padlóra küldjön. Odakint még fojtogató a meleg, de hirtelen kezdek el fázni. Én azt hittem, hogy randizni fogunk, és aztán a randiból járás lesz, és abból szerelem. Ehelyett azonban, valami egészen mást kaptam.
- A családom miatt inkább nem kérsz belőlem?
Összevont szemöldökkel, kérdőn pillantottam rá, mert nem igazán értettem, hogy a családomnak, vagy a pénznek mi köze van ehhez. Hogy miért ez határozza meg, hogy én kit szerethetek.
- Nem a szüleim teremtették a vagyont, ők csak beleszülettek a jóba és a házasságuk is elrendezett volt, ahogy a bátyámé is.
Riasztó gondolat, hogy ez egy tendencia nálunk, és nagyon remélem, hogy nem akarják követni, mert én magam akarom meghatározni, hogy kinek a felesége leszek vagy, hogy kivel járok.
- Engem nem érdekel a pénzed.
Ricsi is mindig azzal jön, hogy a pénz nagyon sokat számít, de én szerintem nem. Az, amit a padlón tapasztaltam, megfizethetetlen, és bár újra és újra megtörténne. Vágyom rá, vágyom Lucasra, és arra, hogy nekem játsszon egy dalt. Helyette álomképbe vonom magam, és elhiszem, hogy most minden jó, dúdolva pillantok fel rá.
- Különben is, ha nem találnak ránk, együtt kell aludnunk. Ki tudja, lehet, hogy megerőszakollak.
Vajda Olívia
INAKTÍV


+1 Vajda :3
RPG hsz: 121
Összes hsz: 249
Írta: 2020. augusztus 1. 22:17 Ugrás a poszthoz

Lucas


- Elég rosszul kommunikálok.
Vallom be zavartan, mert az igazság az, hogy nem nagyon tudok emberekkel beszélgetni. Vele mégis valahogy más minden. Tudok beszélni, veszekedni, tudok szépen viselkedni és nagyon csúnyán is. Vele valahogy minden olyan más, olyan természetes. Nem tudom, hogy illik-e beszélgetni arról, ami intim, hogy illik-e ilyen gondolatokat megosztani, de úgy gondolom, hogy ez rá is tartozik. Mármint az jó, ha egy fiú tisztában van vele, hogy ha félre is mentek a dolgok, attól te még gondolsz rá, nem? Nem tudom. Mindegy is, most már kint van, csak úgy kibuggyant.
- Sajnálom, hogy ezt gondolod rólam.
Mert összességében ezt gondolja, hogy én elmenekülnék, ha ismerném a családját. Miért, az enyém annyira tökéletes? Nem. De talán, ha megkérném a papát, akkor engedné, hogy Lucas-szal járjak. Szerintem kedvelnék, és örülnének neki, hogy van valaki, aki érdekel. Nem tudom, hogy milyen az ő családja, de gondolom az ellenkezője az enyémnek. Viszont, ha azért nem lenne velem, mert ő szegény, és szerinte elmenekülnék egy szegény ember mellől... ez igazán elszomorít. Kipillantva az ablakon a csillagokat keresem, de valahogy még nem akartak előbukkanni. Talán esős éjszakánk lesz. A hűvös szellő kissé megborzongat, vagy talán a szavai ráznak ki, mindegy is, mert ahogy mellém lép, összébb húzom magam, hogy elférjen, és arra, amit mond, sóhajtva engedem ki a bent tartott levegőt.
- Értem.
Nem, nem értek vele egyet és nem, nem fogom elfogadni. Nem állt volna meg, ha a telefonja nem csörrent volna meg, és talán utána látni sem akart volna, de akkor megtette volna. Most viszont megváltozott valami, úgy érzem, hogy bármit képes lenne mondani csak azért, hogy ne legyen közöttünk semmi.
- Többet nem fog előfordulni.
Jelentem ki magabiztosan, mert valljuk be, ezek után, hogy ő kijelentette, hogyan is akarhatnám én? Mármint persze, akarom, de nem fogok kezdeményezni, mert ő elhatárolódik tőlem, hivatkozva a családjára, a családomra, bármire, ha kell, akkor az okkultizmus házira is, csak ne merüljön fel a lehetőség, hogy együtt leszünk.
- Talán egy nap barátok leszünk.
Bár most ez egy igazán nagy kívánság lenne, de ahogy lemászok az ablakból, úgy érzem, hogy valami biztatót kell tennem, így ha mást nem is, de a hátát megsimogatom. Igazából még sosem utasítottak el, furcsa érzés, de nem tudom, hogyan kell ezt kezelni. Az ülőalkalmatossághoz lépek, ami igazából fekvő is, és én ennek az utóbbinak szentelem magam, ahogy a jobb nyúlványba elnyúlva, a fejem alá gyűrve két díszpárnát, lehunyom a szemeimet.
- Éjfél körül meg fognak találni. Addig játszhatnál valami, olyan szépen játszol.
Vajda Olívia
INAKTÍV


+1 Vajda :3
RPG hsz: 121
Összes hsz: 249
Írta: 2020. augusztus 26. 08:51 Ugrás a poszthoz

Polli


- Nem, nincs külön, pont olyan életet élünk, mint a muglik. Autót vezetünk, használunk áramot, mobilt.
Valahogy sosem merült fel, hogy olyan helyre költözzünk, ahol csak mágusok laknak, vagy legalábbis van külön mágusnegyed. Úgy neveltek minket, hogy mind a két világban tökéletesen megálljuk a helyünket, tudjunk érvényesülni. Sokat járunk például különböző szálláshelyekre, furcsa lenne, ha rettegnénk a liftben. Őszintén szólva, ma már nem tudom elképzelni, hogy például életem végéig Bogolyfalván lakjak. Én szeretem Szentendrét, mert gyönyörű hely, szívesen élnék ott, miközben átjárok mondjuk barátokhoz. De ez még a jövő zenéje, hiszen még csak negyedéves vagyok.
- Igen, ott van Tatán az aurorképző, a bátyám ott tanult, és gyakran meglátogattuk. Persze akkor még nagyon kicsi voltam, mert ő jóval idősebb nálam, de igen. Annyira a várost nem ismerem, mert inkább csak Ádámmal voltunk.
Azt nem mesélem el, hogy egy egész hetet bőgtem otthon azért, mert a bátyám elmenet és véleményem szerint soha többet nem jön vissza, hogy elhagyott, és elvették tőlem. Szent meggyőződésem volt, hogy rosszul érzi magát, hogy csúnyán bánnak vele, hogy az egész nem szól másról, csak arról, hogy megkínozzák őt. Látnom kellett, hogy tudjam, jól van. Szokták mondani, hogy a gyerekek vagy nagyon anyásak vagy nagyon apásak. Ami engem illet, én nagyon Ádámos voltam mindig is. Nagyon szerettem a testvéremet, az első pillanattól kapcsolat volt közöttünk, aztán előbb az akadémia vitte el, utána pedig Vivienne. Meg kellett tanulnom nélküle élni, elfogadni, hogy felnőtt.
- Szereti. Az elején nem szerette a gondolatot, de az aranyvérűek, már azok, akiket tényleg aranyvérűnek nevelnek, tudják a kötelességüket. Lehetünk szerelmesek másokba, de ha nem olyan, aki megfelel, akkor el kell engednünk. Ádám megszerette Vivit, szóval neki szerencséje volt, és Ricsinek is, mert ő olyan lányt szeret, aki beleillik a kritériumokba, habár éppen megint szakítottak.
Fel is háborított, hogy arra kell hazaérnem, hogy Ricsi és Lili megint nem tudnak viselkedni, és megint van valami, ami miatt szétmentek. Nem igazán értem a szerelmet, mármint ők szerelemből civakodnak, de nem értem, hogy ha szeretsz valakit, akkor hogyan lehet civakodni. Egyszerű, életem ezen pontján még nem találkoztam Lucas Deightonnal. Később minden értelmet nyer, egyelőre azonban csak annyi látszik ebből, hogy néha zavartan megforgatom az ujjamon a fogadalomgyűrűmet.
- Szerintem már nem fognak elválni, de nem is baj azt hiszem, mármint, örültem volna neki, ha nem veszítem el a testvéremet, de megértem, hogy neki most már felnőtt dolgokat kell csinálni. Kell, hogy házas legyen és családja legyen. Jobb most, mintha nagyapóvá válva tenné ezt.
Szerintem nem idős még, harminchárom éves, de azért már szívesen babáznék, és alig várom, hogy vagy ők vagy Ricsiék bejelentsék, hogy jön a baba, de akár Eszter is beelőzhet azzal, hogy hirtelen bemutat egy férfit, mint a párját és közli, hogy terhes. De szerintem most sokkal erősebb benne a tudat, hogy aurorrá váljon.
- Akkor te abban vagy egyedi, hogy rövid ujjal zongorázol. Úttörő vagy, aki bebizonyítja, hogy rövid ujjakkal is van esély csodás hangok pontos játszására. Egy nap pedig én leszek az, aki az egyik előadásodon izgatottan súgom oda a mellettem ülőnek, hogy, együtt voltunk diákok és nagyon büszke vagyok rád.
Én hiszen, ha kell helyette is, hogy képes rá, ezen ne múljon. Szeretem hinni, hogy minden embernek van valami különleges küldetése az életben. Nem nagy, csak különleges. Például megülni a legvadabb lovat vagy társsá válni egy olyan ember mellett, aki önértékelési problémákkal küzdve úgy véli, számára nincs kivel boldognak lenni. Nem kell mindig hatalmas dolgot véghezvinni, egy kis aprósággal lehet sokkal nagyobb csodát is elérni, mint valami hatalmassal.
- Igen, rellonos. Szerintem ez inkább a családnevem miatt van, inkább illek a navinébe, de szeretem a Rellont, szeretem az ottani légkört, az embereket, a házvezetőimet. Olyan normális ott mindenki.
Szeretem, amikor megbortánkoznak, hogy rellonos vagyok, mert tudom, hogy se a kinézetem, se a viselkedésem nem utal arra, hogy rellonosnak kellene lennem. De ezt dobta a sámánbot, ahogy mondani szokás. Én nem bánom egy kicsit sem. Lehettem volna magántanuló, de eszemben sem volt. Fel akartam nőni, és ahhoz az az első lépés, hogy vannak szobatársaim, napirendem, amihez tartom magam, és ami csak egy kicsit tér el a normálistól. Haladok, szépen lassan, de haladok.
- Nem, nem félek. Szeretnél megismerkedni velük?
Biztos vagyok benne, hogy el lehetne intézni valahogy, hogy megmutassuk Pollinak, mi mennyire jófejek vagyunk igazából. Legalábbis szerintem nagyon rendben van a Rellon, még nekem is, aki nagyon nem tud barátkozni, nagyon nehezen találja meg a hangot másokkal.  
- Mert egy segg. Azt hiszi, hogy ő a legszebb és legtökéletesebb ember a világon, hogy minden fiú őt akarja és, hogy bármit megtehet, mert ő a valaki itt. Pedig ez nem igaz. Szerintem eléggé rosszul nevelték, beképzeltté, de amíg valaki le nem töri a szarvát, addig ilyen lesz.
A trágyagránátra elégedetten hümmögök egyet, eléggé jó gondolat, de túl gyorsan hat és túl brutális, ha már bosszú, akkor álljunk bosszút mindenkiért. Ha már büntetőmunka, akkor kapjak olyanért büntetőmunkát, amivel másoknak segítettem. És egy gonosz lány kiiktatása éppen ilyen.
- Tetszik a trágyagránát, de abból nem tanulna. Mi lenne, ha mi azt csinálnánk vele, amit ő is csinál másokkal? Nem szép, ahogy viselkedik, de ha ő az áldozat, akkor megtapasztalja, hogy miért rossz az, amit csinál. Aztán megdobáljuk trágyagránáttal. Mit szólsz?
Mondjuk ezért nem biztos, hogy bármelyik házvezetőtől buksi simit kapok, de ezt most engedjük el, én éppen beilleszkedek.
- Nem nagyon érdekel, hogy mit csinálnak, én szeretnék veled lenni, de ehhez az kell, hogy visszaforduljunk. Szóval, visszajössz velem a suliba?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Vajda Olívia összes RPG hozzászólása (47 darab)

Oldalak: [1] 2 » Fel