Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Gazdasági iroda és Tanulmányi Osztály

Már jónéhány tízperce csend uralkodik az irodában, a komódon pihenő asztali lámpa félhomálya pedig sötétté varázsolta ábrázatomat. Homlokráncolva, mutatóujjamat nyalogatom lassan már teljesen kiszáradt nyelvemmel, amikor is a szívet megdobbantó, hirtelen órakerepelésre kapom fel fejemet. A szemüvegen át való vizsgálódástól már zsibogni kezdett a koponyám belseje, ezért az okuláré homlokom közepére került. Mióta is vagyunk már itt? Két vagy három órája? Az óra mutatójára tekintek, de még így sem tudom megfejteni, hiszen már azt is elfelejtettem mikor kopogtam be Jules ajtaján. Ez azért nem meglepő, mert a héten harmadik alkalommal jelentem meg nála a könyvvizsgálás végett, hiszen az iskolának rengeteg papírozandója van. A mai az utolsó eset egy időre, hogy ilyen sokáig kell rabolnom az ügyek intézése miatt a nő idejét. Noha meg kell hagyni igen gördülékenyen ment vele a közös munka. Nem kérdezett sokat és segítőkész volt, akármilyen kérdéssel is fordultam hozzá. Nem vagyok új itt, jártam ide még tanonckoromban, azonban azok kellemetlen helyzetek voltak. Tandíjjal való elmaradásokról kellett magyarázkodnom vagy éppen arról, hogy miért is csúsztam le ismét a jó jegyeim ellenére az ösztöndíjról. Ezek a rossz emlékek pedig agyam egyik olyan zugába kerültek, ahonnan soha többé nem fogom előszedni őket.
Teljes nyugalommal és egy mellkasrepesztő sóhajjal fordulok vissza a papírhalmaz fölé. Az utolsó számlaigazolásokat kezdem át bújni szorgalmasan. Ez még beletelik néhány percbe, mert érzem, ahogyan a fáradtság egyre inkább nyomja zöldesbarna szemeimet. Az utolsó feljegyzéseket készítem munkanaplómba, majd hangosan éri a komód tölgyfalapját tintás pennám, azonban a munkalap összepacsmagolása érdekel jelenleg a legkevésbé. Pedig tiszta egy szörnyeteg vagyok, tényleg.
– Azt hiszem, hogy megvagyunk, Jules – ráncolom még jobban homlokom, majd felegyenesedek, s bágyadt óriásként fordulok a nem messze tőlem munkálkodó nő felé. Tekintünk még nem találkozik, hiszen férfiasan termetes jobb kezem mutató– és hüvelyujjával fogok orrnyergemre mutatva, mennyire belefáradtam a munkába. Ekkor egy újabb sóhaj távozik belőlem, s remélve, hogy ez lesz mára az utolsó nyitom fel pilláimat, és fúrom megviselt szempáromat Jules-éba. – Köszönöm a segítséged – hangom mélysége simogatón vág az eddig tátongó csendbe. Az egyik messzi széken pihenő zakómra tekintek. El is felejtettem, hogy belevetkőztem a munkába, szinte meglepetten konstatálom, hogy úgy festek, mint aki otthon készíti az adóbevallását.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Gazdasági iroda és Tanulmányi Osztály

Szinte megszédülök a felegyenesedés és orrnyereg nyomkodást következtében, hiszen olyan sokáig voltam abban az előre görnyedt pozícióban. Furcsán rázza meg fejemet a szédült érzés, majd szemeimet összeszorítom és nagyokat pislogok néhányszor. Miután úgy érzem, hogy rendben vagyok, zöld szemeimet Julesra emelem. Ekkor már ő is rám néz, és szemeimben hála fénye csillan az iroda félhomályában. Nem vagyok szószátyár, soha nem is voltam, és ez az együttműködésünk alatt is érezhető volt. Noha nagyon kellemes volt megtapasztalni, hogy a nő sem piszkált felesleges kérdésekkel. A kedves gesztusokat sem vitte túlzásba. Ezt azért szükségszerű megjegyeznem, mert sok olyan helyen voltam ellenőrizni az elmúlt időszakban, ahol munka közben próbált megkörnyékezni egy-egy hölgy, ami rendkívül idegesítő volt számomra. A munka az munka. A szórakozás pedig szórakozás. Engem untat a bájcsevej, és attól feláll a szőr a hátamon, hogyha valakinek a magánéletéről kell beszélgetnünk munka közben.
– Úgy vettem észre, hogy igen – bólintok elismerően, s hasonlómód húzom el széles szájamat. – Bevallom – indulok meg az asztal felé, miközben tekintetemet néhány másodpercre leveszem Jules-ról. Amint elérem az asztal szélére helyezett kis tálcát, amin a felszolgált frissítők vannak, kezembe veszem eddig használt vizespoharamat, s azt emelve a nő felé, ismét felvéve a szemkontaktust folytatom mondandómat. – Nem gyakran találkozom ilyen rendezett könyveléssel – perverz módon valóban lenyűgöz a nő rendszeretete. Szeretem, hogyha minden a helyén van és minden passzol. S amennyiben nem így van, kényszeresen pakolok mindent vissza a helyére. Lassú kortyokban fogyasztom el a megmaradt jéghideg forrásvizet. Fejemet kissé felemelve, fel-le kúszó ádámcsutkával. A művelet közben mohóságom jeleként néhány vízcsepp csorog végig állkapcsomon, majd apró sötét foltokat hagy szürke pólóm nyakán, miután nyakamon is végig száguld.
– Segítek összerámolni – mondom, miközben OCD-m kielégítése végett egységes formába rendezem a tálcán lévő kancsót és a hozzá passzoló poharakat. Zakómhoz sétálok, belső zsebéhez nyúlok. Abban kutakodok egy keveset, majd előveszem feketediófa pálcámat. Néhány finom mozdulattal legyintek, majd szépen lassan minden irat a helyére kerül. – Meg kell jelennem holnap az évnyitón – dünnyögöm, miközben alacsonyabbá teszem magam azzal, hogy az asztal szélére huppanok. Hosszú lábaimat kinyújtott állapotban keresztezve tekintek Jules-ra. – Elkísérhetlek?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

szééép napot Bagolykő :3 csak beköszönök már az OFF-ba

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

zsebkendő, Zorka? *nyújtja felé megemelt szemöldökkel, halványan mosolyogva*

már csak a másik J kellene, Dim *elgondolkodóan húzza el ajkait*

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bánki Zorka - 2020.04.02. 14:30

 
Krushnic Dimitri - 2020.04.02. 14:27

megszökött? O_o

---

szia Beliáááááááán *-*

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

ez... ez... ez gyönyörű

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

de azért na... a csapat együtt néz ki a legjobban *-*

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Állott, dohos szag terjeng a számomra kinevezett irodában. Leginkább egy elhagyatott dolgozószobának néz ki, de most ez érdekel a legkevésbé, hiszen az a lényeg, hogy van. Sőt leginkább egy a nem használt székek számára fenntartott raktárhelyiségnek tűnik, ami indokolatlanul sok könyvet tartalmaz. Egy fényforrással rendelkezik, ami a helyiség közepére helyezett asztal fölött helyezkedik el, ám a fénye eléggé gyér. S most az ablakon beszűrődő napfényre sem számíthatunk, hiszen odakinn az ég acélszürke, a Napnak semmi nyoma, de legalább zuhog az eső. Fantasztikus. Gondterhelt arccal ácsorgok a maszatos ablaküveg előtt, miközben hallgatom, ahogyan az esőcseppek meg-megkoppannak a nyílászárón. Hajamat némiképp hátra fésültem és komor, szürkeszín öltönyömet is magamra kaptam, elvégre ma is munka van. Sok fülest kaptam innen-onnan. Azonban nem kell azt gondolni, hogy előítéletekkel telin hívogatok be magamhoz boldog-boldogtalant. Ez nem erről szól. Csupán elsőkézből szeretnék értesült lenni bizonyos dolgokban. Mély sóhaj távozik tüdőmből, majd egy kelletlen fintorral öltönynadrágom zsebébe dugom hatalmas kezeimet, s lehajtott fejjel, akkurátus léptekkel sétálok a dolgozóasztal mellé. Azon egy akta pihen, ami ijesztően hivatalosnak látszódhat. A gondolatra apró mosoly jelenik meg szám szélében. Szeretem a hivatalos dolgokat, de arra is gondolnom kell, hogy egy fiatalember érkezik hozzám, akit már bizonyára így is megrágott, és kiköpött az élet. Nem szeretné látni ezt a hivatalos formátumot, ezért kiveszem jobb kezem a zsebből, és ujjaim közé veszem a dossziét.
– Helvey Belián – suttogom a levegőbe, majd csücsörítve veszem ki a dossziéból a lapokat, és inkább az asztal fiókjába teszem ideiglenesen. Remélhetőleg nem kell használnom, s enélkül is komolyan fogja venni a beszélgetésünket a fiú. Nincsen jogom feltételezni, hogy veszélyes fiatalról beszélünk, hiszen valakinek csak kellett engedélyt adnia arra, hogy a tanodában tanulhasson. Noha az van feltüntetve, hogy magántanuló. Érdemes lesz erről is kérdezgetni őt, azonban semmi felülbíráló szándék nincs bennem. Valaki fentről meghozta ezt a döntést, én pedig fejet hajtok előtte. Természetesen egy incifincit próbálom megfejteni a dolgokat a magam módján. Az üres asztalon kopogtatok kettőt hosszú középsőujjam körmével, majd ismét zsebembe mélyesztem kézfejem, úgy sétálok vissza az ablakhoz, háttal ácsorogva az ajtónak. Ezt a szar időt…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

adok én neked csókot *muah*

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Az eső nem hogy egy picit könyörülne a kint járókon, még jobban rákezd. Kezeimet kiveszem zsebemből, és hátam mögött kulcsolom össze ujjaimat, miközben néhány el-elsiető alakot figyelek, akik mihamarabb fedél alá szeretnének kerülni. Senki nem olvas időjárás jelentést? Ezek szerint. Szinte egyiknél sincsen esernyő, habár az idősebbek egy Leperex-szel megoldják, azonban úgy látom, hogy a fiatalok perverz módon szeretnek elázni. Egy halk felhorkanás után egy fiatal srácon áll meg a tekintetem. Ismerős arc. A testfelépítéséről nem tudom ugyanezt elmondani, de annyi szent, hogy ez a mai beszélgetőpartnerem lesz. Az aktájában természetesen van róla egy fotó, így nem nehéz beazonosítani. Az arcfelismerésem profi. Ezzel a munkával jár, ezért máris beletúrok barna, zselézett tincseim közé, és várakozó tekintettel fordulok az ajtó irányába. Az asztal fölötti lámpa fénye meg-megvillan, amire megforgatom zöldes szemeimet, majd az ajtó kilincsét kezdem szuggerálni. Nem feltétlen lenne jó indítás, ha komornyik módjára már nyitnám is az ajtót, ezért tisztes távolságban, ám az ablaktól némiképp távolodva várom a kopogást. Ez kis várakozás után meg is történik, én pedig mély, öblös hangomon megszólalok végre, a szoba csendjébe mély lyukat vágva.
– Szabad! – kezeimet még mindig hátam mögött tartva figyelem, ahogyan lenyomódik a kilincs a másik oldalról, s valóban az imént látott fiú alakja jelenik meg benne. Hahó? Összehúzom vastag szemöldökömet, majd a megfelelő köszöntésre először csak biccentek, majd szóban is viszonzom azt. – Jó napot magának is – szavaimat lágyan intézem a csuromvizes srác felé, azonban ezt a magam kimért, mosolymentes módján teszem. Nem gondolnám, hogy ijesztő alak vagyok, habár sokan megjegyezték már, hogy a magasságom és testalkatom igencsak fenyegetőn hatnak másokra.
– Belián, igaz? – lépek végül néhány lépést hétmérföldes bőrcipőmben a srác irányába, s hosszú karomat nyújtom felé, hogy kezet rázhassunk. – Szigethy Sándor – markolok rá finoman kezére, majd az asztal és a hozzá tartozó két szék felé mutatok. – Foglaljon helyet – azzal én magam is elindulok azok irányába. – Köszönöm, hogy eljött. Sokan tartanak az ilyen hivatalos megjelenésektől – teszem hozzá búgón, majd megvárom, amíg Belián helyet foglal, csak azután teszem le magam én is a székre. Szemeim mosolyognak, azonban érdekes, hogy ez ajkaimon egyáltalán nem mutatkozik. Szakmai ártalom, hogy pofátlanul vizsgálgatni kezdem vonásait, miközben ujjaimat összefonom az asztal lapján, és nyitottságom jeleként előre dőlök.
– Nem szárítja meg magát? – kérdésem mögött hátsószándék lapul. Szeretném megtudni, hogy mégis mennyire varázstalan a varázslótanonc. Miközben a választ várom, végre egy apró mosoly megjelenik széles szájam szegletében.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

a kávé rendbe tesz mindig

mi a helyzet?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

de még mennyire :3

nekünk akad egy jó mennyiség az irodában, ha gondolod...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Annelie Freya Blomqvist - 2020.04.20. 11:52

habbal *szelíd mosoly*


gyere, gyere
sok én ingyen van xd

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Vaskos ujjaim csápszerűn fonódnak Belián tenyere köré, miközben szigorúan szemkontaktust próbálok tartani, amit meglepően jól visel. Az esőtől nedves kéz nyirkos érzést hagy az enyémen, amit nagy önuralmamnak köszönhetően nem törlök pánikszerűn öltönyöm nadrágjába, habár legbelül torkom szakadtából üvöltök. Így indulok el az asztal felé. Nem szabad azt hagynom, hogy gondolataim és a nyirkos érzéstől való undorodásom miatt elvesszen a profizmusom, ezért a legjobb ilyenkor a nyugtató mosolygás, amit leginkább most magamnak szánok, nem is a fiúnak. Hallgatom reflektálását, és már tényleg a szakadék szélén egyensúlyozok negyvenötös lábaimmal, amikor végre leülhetek székembe. Látványosan emelkedik meg mellkasom a megnyugvástól, majd kiskacsaszerű pihegéssé szelídül, miközben pókerarccal meredek Belián arcába. Közben kihúzom a bal alsó fiókot, amiben néhány gondosan összehajtott fehér kendő pihen. Kiveszem a legfelsőt, és akkurátusan megtörlöm mindkét kezemet, amire meg-megrezzen mindkét szemhéjam a kielégült érzéstől. A kezem kényelme és tisztasága a legfontosabb számomra. I am a neat monster.
Az asztal mellett egy kuka pihen, amibe elegánsan beledobom az anyagtörlőkendőt, majd lágyan mosolyogva fordulok újra a fiatal srác felé. Fejemet oldalra döntöm.
– Hajszárítót? – teszem fel kurtán a kérdést, miközben hátra dőlök a székben, és legyintek egyet. – Semmi gond, az eső már csak ilyen – közben bal lábszáramhoz nyúlok, és előveszem feketediófa pálcámat. Egy suhintással megszárítom őt, hiszen azt nem szeretném, hogy megfázzon. Nem vagyok egy érzéketlen tuskó. Elégedetten biccentek hatalmas csodatettemen, majd visszahelyezem a pálcát a helyére. Vastag szemöldököm lassan kúszik homlokom közepére kíváncsiságom jeleként, majd rezdületlen arccal meredek a srácra, miközben felteszem a kérdést.
– Tanácsos mindig magunknál hordani a pálcánkat – hangom mély, de mégis fület simogatón búgó. Annak, aki ezt szereti. Habár nem gondolnám, hogy ez most annyira jó hatással lenne Belián idegeire. De persze honnan is tudnám, hogy mi jár a fiatal koponyában. – Gyakran használ mugli eszközöket varázslat helyett?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

szia OFF ^^

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Tobias *-* lovin' your face, dude

mi a helyzet?
itt éppen életet ment az ebéd utáni kávé

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Az esőcseppek erősebben, szinte jajveszékelve vernék az ablaküveget, mintha be szeretnének jutni a kellemesen meleg helyiségbe. Csupán szemem sarkából tekintek a nyílászáró irányába, nem szeretnék több figyelmet szentelni rá, elvégre egy igazán érdekes diák ül most velem szemben. Zöldjeim így hamarosan visszakúsznak Beliánra, akiknek értetlen arckifejezése egy pillanatra komorabbá varázsolja eddig bíztató ábrázatomat. Annyira természetes az a bizonyos „igen” a hajszárítós kérdésre, hogy még én magam is leplezetlen meglepettséggel nyelek két hatalmasat. Ezek után döntök úgy, hogy segítek rajta, hiszen egyértelműen nem szerzett még pálcát magának vagy csak nem hozta magával, nem tudja használni. Egyre csak gyűlnek és gyűlnek a kérdések a fejemben, de próbálom nem mutatni egyetlen szikráját sem ennek a mérhetetlen kíváncsiságnak. Profi vagyok, menni fog.
– Nyugalom – mondom végül lágyan, amikor Belián ficánkolni kezd a rá szegezett varázspálca látványára. Természetesen szólhattam volna, hogy „akkor most én szépen megszárítom magát egy bűbájjal”, de nem tettem, így nem csoda, hogy úgy néz ki most a fiú, mint aki előtt lepergett az egész élete néhány másodperc alatt. A köszönetnyilvánításra kimérten biccentek egyet, majd miután visszatettem a pálcát a helyére, hátra dőlök, s előhozakodok a többi kérdésnek még több izgalmas válasz reményében. Ám ekkor Belián furcsán reagál a pálcatartással kapcsolatos érdeklődésemre. S amikor azt hallom, hogy még félre is lettem informálva, ideges előember módjára morgok egyet. Nem szeretek ilyen dolgokat hallani.
Egy hirtelen mozdulattal kihúzom az asztal jobb oldali fiókját, majd pergament, tintát és pennát varázsolok elő belőle. Az asztalon pihennek majd, amikor beszélni kezdek magam mellett intek jobb kezemmel, s a penna – miután belemártotta magát a tintába – máris dolgozni kezd a pergamenlapon.
– Milyen bájitalokról beszélünk pontosan? – kényelmesebben dőlök hátra. Ám a kemény fatámla nem nyújtja azt a fajta komfortérzést, amire számítottam. Lapockám alá vág, amire kicsit ficánkolni kezdek, majd folytatom az érdeklődést, miközben a penna szorgosan járni kezd a papíroson. – Belián – kezdem már kimértebben. Kissé megbántotta az egómat azzal, hogy az információim nem helyesek. – Egy olyan varázstalan kölyök, mint maga – kezdem, majd ajkaimat megnedvesítem nyelvemmel, s folytatom. – Hogyan kerülhet egy szigorú felvételi követelményekkel rendelkező mágustanodába? – szívem máris hevesebben ver.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

így pötyögök újra innentől kezdve
I am back

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

hát nagyon szépen köszönöm, Jackie boy Belphegor Belián

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

újra küldtem, így már jónak köllene lennie

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

A mai azok közé a napok közé tartozik, amikor inkább egy pohár skótwhiskyvel ücsörögnék a dohos kis nappalimban. Azonban mégsem ezt választottam, hiszen abban örömömet lelném, s a mai nap után úgy érzem, hogy nem érdemlem meg azt. Ezért adtam inkább futásra a fejemet. Hogy mégis merre? Amerre mérföldes lábaim visznek. És meddig? Ameddig össze nem csuklik alattam mindkét lábam.
A havi jelentésem rosszul sikerült. Nem is rosszul, inkább katasztrofálisnak nevezném. Minden hónapban összesítenem kell, hogy mi történt az iskolában, kikkel beszéltem és miről, hogyan működik, hogyan alakul át a rendszer. Igazság szerint azt sem tudom, hogy mit rontottam el pontosan. Mindent szorgosan jegyzeteltem és úgy éreztem, hogy jó munkát végzek. Igaz, hogy a Helvey fiú profilján alakítottam néhány dolgot, így nem lett annyira szaftos, mint amennyire a főnökség megkívánta volna.
Gondterhelten, hangosan fújtatva futok a kastélyból vezető úton. Néhány visszafelé haladó diák sétál el mellettem; kik gúnyos megjegyzéseket tesznek, kik kislányosan összesúgnak és kacarásznak. Még szerencse, hogy ezeket is csupán egy pillanatra hallottam, amíg eltelt az a pár másodperc a két zeneszám között, hiszen csodával határos módon zsinórok lógnak a fülemből, és fekete futónadrágom zsebében egy hordozható zenelejátszó bújik meg. Amióta a kaszinóban jártam gondolkodom azon, hogy zenét kellene hallgatnom, s Belián varázstalansága is elvarázsolt egy kissé.
A tó felé haladva egy vékony alakot pillantok meg magam előtt. Eleinte nem tulajdonítok neki nagy jelentőséget, hiszen szabad országban élünk, bárki futhat errefelé. Azonban néhány méter – s némi messzi vizsgálat – után eléri agyamat a felismerés. Egyelőre csak sejtem, hogy ki is lehet a csinos alak, de ha valóban ő az, akkor mihamarabb utol szeretném érni, így belehúzok. No, de ekkor a nőalak is begyorsít, mintha versenyezne szeretne velem. Mélyet szívok a levegőből, majd mindent beleadva kezdek futni tovább a tó irányába. Mikor már majdnem utolérem, megbizonyosodok róla, hogy valóban ő az. Lihegve állok meg s dőlök előre, tenyeremmel térdeimen támaszkodva.
– Jules – szólok a nő után karcos hangomon. – Nem is tudtam, hogy futsz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Miután a nő nevét kiáltom, kirántom fülemből a fülhallgatót, és azt csavargatva kezd el járni az agyam. Elsősorban azért ráncolom össze komoran magas homlokomat – így leplezetlen mutatva, hogy én magam is öregszem –, mert jó bunkó húzás volt utána kiáltani. Már bizonyára repülne is apám méretes tenyere orcám felé. A gondolatra szinte automatikusan behúzom nyakamat, de Jules megfordul, és szokásos derűjével indul meg felém, miközben egy ötletes riposzttal meg is mosolyogtat engem. Fejemet csóválva és szélesen vigyorogva kötöm az utolsó hurkot a fülhallgatóra, majd a nadrág apró zsebébe rejtem. A nő megjátszott komolysága már közel sem úgy rajzolódik ki előttem, mint a találkozásaink elején, amikor nem tudtam eldönteni, hogy mi is járhat a fejékben. Egyrészt azért, mert valljuk be; férfiként sokszor nem tudjuk hová tenni, hogy az ellentétes nem fejében mi játszódhat. És ez ugyanígy igaz fordítva is.
– Egy pár méterrel ez előttig én sem – vonom meg a vállamat, s tekintetemet el sem szakítva a nőétől figyelem, ahogyan csípőre tett kézzel megáll előttem. Ilyenkor kényszeresen kihúzom magam. Nem mintha nem magasodnék így is eléggé bármelyik nő vagy férfi kolléga fölé, mégis így teszek. Egy bizonyos távolságnál. Azonban ez a messziség közel sem olyan, mint amilyenekben megszeppennék. Érdekes.
– Tell me about it – mondom teljesen együtt érezve, zöld szemeimet látványosan megforgatva. Mivel eszembe jut, hogy miért kezdtem a futást, a már majdnem beállt megszeppent érzésem semmissé válik. Gondterhelt arccal kapom le sapkámat fejemről, így kócos, izzadt, legkevésbé sem makulátlan hajkoronámat villantva meg Jules előtt. Még egy pár mélyebb lélegzetvétel után mellkasom kezd nyugalmi állapotba kerülni, így sapkámba törlöm a homlokomon gyöngyöző izzadtságot, miközben az egyik közeli padhoz sétálok. Feldobom rá hosszú jobb lábamat, és a futás utáni nyújtásomba kezdek. Néhány fáradt nyögdösés után újra Julesra emelem megviselt szempáromat.
– Szerinted hogyan végzem a munkámat? – teszem fel végül a kérdést.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

sajnos nem, de nézz szét TripAdvisorön ^_^ én ott szoktam ismerkedni a helyekkel

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Az, hogy kissé sikerült felhúzni magam eléggé sok mindent elárulhat rólam. És ezek a dolgok lehetnek pozitív és negatív tulajdonságok egyszerre, azonban ez most tudom, hogy nem az a helyzet, amikor azt kellene előtérbe helyeznem, hogy mennyire is vagyok szimpatikus vagy éppen antipatikus az előttem ülő fiúnak. Mégis Belián minden egyes mozdulata minimális, görcsszerű lüktetést eredményez a gyomromban, ami néha egészen torkomig merészkedik, s azt kezdi megszorongatni. Valóban nem Beliánon múlt, hogy ki milyen információval ír tele egy aktát, amivel szerencsésen be lehet skatulyázni bárkit és bármit. A bocsánatkérésre nyugtatóan mosolyoghatnék is, azonban inkább csak bosszúsan legyintek egyet. Jól szeretném végezni a munkámat. Tényleg. Szeretném, hogy valamit le tudjak tenni az asztalra, hogy egy megbízható tagja lehessek a Minisztériumnak és a társadalomnak, de minden egyes alkalommal olyan falakba ütközök, amik merőben szemben állnak az elveimmel. Ezekre mondta mindig apám, hogy le kell vetkőznöm, különben nagyon boldogtalan leszek.
– Hogyan… - lehet az, hogy bájitalt szed és nem tudja a nevét? Tenném fel a kérdést, de Belián folytatja, s egészen a farkasölőfű-főzetig jutunk. Egy időre csend telepedik az irodára. Gyepálhatnám még a fiú lelkét azzal is, hogy ugyan miért kellett nyugtatónak megfelelő kedélyjavító-főzetet innia, hogyha ártalmatlan, de nem teszem. Elképedve, pótcselekvés szerűn kezdem ajkaimat piszkálni, miközben tovább hallgatom Belián történetét. Odaszúrnék, hogy szoruljon a hurok, hiszen erre van szüksége a Minisztériumnak. Jó sztorikat akarnak, amikből megtudhatjuk, hogy mégis milyen ez a félig bentlakásos mágustanoda. Zöld szemeimet szűkítve fordulok a fiúhoz.
– Tehát a felvételi – kezdem, s ő folytatja is. Magát kihúzva, érezhetően megbántva a kölyök megszólítással. Azt hiszem kvittek vagyunk ego-bántalomban. Felsőajkam közepét nyalogatom vöröslő nyelvem hegyével, miközben egy hümmögés nem hagyja el a szájamat. Kérdeznem kell majd még, de nem az aktának, nem a Minisztériumnak. Saját kíváncsiságomat kell oltanom ezekkel, ezért miután Belián befejezte mélyet sóhajtok. Szemeimmel a pergamenre sandítok, majd egy legyintéssel arra kényszerítem a pennát, hogy a fiú legutóbbi vallomását satírozza ki. Hangosan sír fel a pergamen az íróeszköz hasításaira, majd tompa puffanással éri a tölgyfaasztal lapját.
– Ha eddig sem tudott a főnökségem erről az ügyről, akkor bizonyára ezek után is ellesznek nélküle – teszem hozzá tettemhez magyarázatként. Az igazgató kezeskedik Beliánért és egy minisztériumi alkalmazott is. Ugyan nem kellene feltétlenül megbíznom a fiúban, mégsem követelem azonnal a sztorit igazoló okmányokat.
– Egyáltalán nem tud varázslatot végrehajtani? – érdeklődöm, miközben felállok a székből, és az ablakhoz sétálok. Cipőm sarkának kopogása töri meg a kérdés után beállt csendet. – Hogyan képzeljem el az Ön mágikus oktatását a tanodában?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

A nők, akikkel általában találkozom mind kimértek és komolyak; teljesen felnőttek. Többek között ezért is kellemes számomra Jules társasága, mert ő nem ebbe a kategóriába tartozik. Tud komoly lenni, persze. Alapos és magabiztos. De ezek a tulajdonságok mégis valami gyermekin pimasz bájjal társulnak. Ugyan nem tudom sokszor, hogyan reagáljak sok dologra, amit mond, mégis próbálok emberin és nem a megszokott robot módjára viselkedni. Az aurorképző megmutatta, hogy nekem, a mágusvilág igazságtalanságaival szemben küzdő erőnek mindennek, csak emberinek nem szabad maradnia. Túl sokszor van eszemben és volt is az elmúlt tíz évemben, és megfeledkeztem arról, hogy én hogyan szeretném a dolgaimat intézni. Ezért is tartok ott jelenleg, ahol… megindult bennem valami emberi, ami miatt a karrierem bőrét viszem vásárra. A megfontolt robotszerű komorság lenne a jó irány mégis?
– Hosszú a visszaút a kastélyig – mondom egy infantilis kacajjal, aztán rá kell jönnöm, hogy ez nem feltétlen volt jó vicc egy egyedül futkározó hölgy számára. Egy bocsánatkérő pillantást után lépdelek végül a padhoz, ahol a nyújtásnak nekiállva teszem fel a kérdést, majd kis szünet után a választ is hallom. Megállok egy igen kényelmetlennek tűnő pozícióban – szinte teljesen jobb lábamra hajolva, arcomat Jules felé fordítva –, és úgy hallgatom a szavakat. A rengeteg küzdősportnak köszönhetően rendkívül hajlékony vagyok férfi létemre, így nem tűnnek fel a nyakatekert pózok.
– Hm – hümmögök elgondolkodón, s nézem, ahogyan Jules a padra ül. Hátra hajtja a fejét, és mélyeket szippant a levegőből. Zöld szemeim a napfény-megvilágított nyakra csúsznak majd, amikor Jules újfent az én tekintetemet keresi, gyorsan felveszem a szemkontaktust. Nagyot sóhajtok. Lábamat leemelem a padról, és a nyújtást félbeszakítva huppanok le a nő mellé. Először hátra szeretnék dőlni, hogy lássa, mennyire laza vagyok még egy ilyen témában is, de most nem kívánom a színjátszást. Előre dőlök, térdeimen támasztom könyökeimet, és nedves tincseim közé túrok.
– Le kellett adnom a havi jelentésemet – mondom félhangosan, közben a tó felszínen pihentetem szemeimet. – A főnököm szerint egy kalap szart nem ér – nevetek fel egy szomorkás fintorral. Kiszáradt alsó ajkamat megnedvesítem nyelvemmel, majd egy mély sóhajjal beleharapok, s csendesen folytatom. – El kell gondolkodniuk azon, hogy én vagyok-e a megfelelő ember erre a posztra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Meg sem fordult a fejemben, hogy Julest egyedül hagyom majd visszamenni a kastélyhoz. Egyébiránt, nem tudhatjuk, hogy meddig fogunk a padon ücsörögni. Ha a ma reggeli időjárásjelentésből indulok ki, akkor azt mondom, hogy akár éjfélig is maradnék itt, miközben hallgatom a szelet, a ki-kiugró halakat, a falu távoli zsibongását. Egy pillanatra lehunyom a szemem, és egy félmosollyal arcomon bólogatok a nő szavaira. – Egyértelmű, hogy visszakísérlek – nem is fordult meg más szcenárió letargikus gondolataimban. Maximum ránézek majd még a kastélyban az éjszakai járőrözést tartó prefektusokra, mielőtt visszamennék a Holdfény utcába. Természetesen, ha egy mód van rá, akkor nem szeretnék abba a szőke rellonosba futni, mert nem igen tartottam még a harmincöt évem alatt gyerektől, de tőle szabályszerűen ráz a hideg, és úgy érzem, hogy mihamarabb menedékbe kell húzódnom.
Szemem sarkából sandítok a nő pozícióváltására, majd a szavaira mélyet szippantok a levegőből, és inkább lefelé menő Napba tekintek. A rózsaszín és lila keveréke úgy vonzza a szemem, akár méhet a méz. A kérdésre felhorkanok és engedem fejemet lefelé esni, hogy arcomat az alattunk elterülő por felé tudhassam. Nem is tudom, hogyan válaszolhatnék erre a kérdésre. Kezdjük ott, hogy már ennyit sem lett volna szabad mondanom, de valakivel meg kell osztanom, és erre ő a legalkalmasabb személy.
– Az igazat – nagyrészt. Nem írtam rosszat, csupán néhány pletykával tudtam előhozakodni, mert ebben a hónapban nem bizonyosodott olyan fertőnek ez a hely, mint ahogyan a küldetésem elején leírták nekem. – A jelentésem egy tinimagazin szerelem rovatába illik szerinte. Mert mindenféle pletyka van benne. Egyedül felhasználható információ nincsen – semmi olyan, amiért egy szaftos büntetést tudnának a kastélyra varrni. Arról azonban, hogy Belián vallomásából töröltem ki részeket, egyelőre nem szeretnék beszélni.
– Te hogyan kerültél ebbe a pozícióba? – érdekes, hogy ezt még nem kérdeztem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Egy lábaink felé haladó szarvasbogarat pillantok meg a homokban. Érdekes látvány. Alapvetően egyre kevesebbet látni ebből az állatból, de homokos talajon még talán soha nem láttam eddig. Zöldjeimmel figyelem őt, egy pillanatra minden tompán cseng a fülemben, miközben szemmel kísérem küzdelmét a homokszemek között. Végül fejemet bambán megrázva fordulok vissza Jules felé. Mennyi időre bambultam el megint? Az alváshiány egyre inkább kezdi megmutatni károsságának foga fehérjét az utóbbi időben. Zavartan torkomat köszörülöm, és egy halvány félmosollyal nyitom újra szólásra szájamat. Kényelmesen hátra dőlök, bal karomat a pad háttámlájának a tetején pihentetem, köztem és Jules között.
– Tudom – hogy dönteni kell. Akármennyire is harcolok az ellen, hogy én legyek a jó fiú, mégis a mérleg azon oldalán kötök ki. Szeretem a rossz fiú szerepet, szeretem a hatalmat. De csak egy bizonyos szintig. Nem okoz gondot „rossz embereket” bírálni, elítélni, megfélemlíteni. Azonban vannak olyanok, akiket egy akta alapján rosszként skatulyáznék be, aztán a beszélgetés alatt – lásd Helvey Belián – kiderül, hogy semmi rosszat nem tesz, csak éli az életét. A Minisztérium persze azt várja el, hogy megbüntessem, hogy címlap sztori legyen belőle, s Bogolyfalva főterén kövezzék halálra. – Nem lehetek jó zsaru a Minisztériumnál – vonom le a következtetést Jules szavai után. Szerintem döntened kell, cseng a fülemben szüntelen a nő mondata.
Tetszik, ahogyan beszél. Tetszik, hogy ő egy erős nő, akinek senki fiú-borja nem mondhatja meg, hogy mit kezdjen az életével. Ránézek. Szemeim a szavakat formáló ajkakra csúsznak egy pillanatra, noha hátsószándék nem lapul mögöttük. Szeretem figyelni az embereket, s van, hogy egészen feltűnően teszem mindezt.
– Mi a családi vállalkozás? – érdeklődök oldalra döntve barna hajkoronával borított fejemet, szemeimet némiképp hunyorítom. A kérdésére mélyet sóhajtok, egy keserédes mosoly jelenik meg széles ajkaimon. Megnedvesítem azokat, majd a Nap felé nézek. Már afelé, ami még maradt belőle. Nem is olyan csúnya ez a naplemente.
– Alapvetően tanárember volnék – búgom félhangosan a mindenféle színben úszó égalját bámulva. – Aztán elvégeztem az aurorképzést – lehajtom fejemet egy nagy szusszanás kíséretében. – Lázadni akartam apám ellen – mosolygok elvarázsolt arccal. – Nálunk a tanárság a family business.
Néhány perc csend után a semmiből fogalmazódik meg bennem egy kérdés, és…
– Van kedved később egy vacsorához? – emelem zöld szemeimet Julesra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Úgy érzem, hogy a beszélgetésen kezd eluralkodni a gyengeségem. Mint mindig. Erős indítás, sármos és magabiztos félmosoly, tökéletesen megkötött nyakkendő és lágyan zselézett haj. A testbeszédem egyértelműen arról árulkodik, hogy velem igazán nem kellene ujjat húznia senkinek sem. Aztán eljutunk ismét arra a pontra, amikor igazán meghallom a másikat. Nem csak automatikus jegyzetelés és hümmögés van, hanem valóban hallom és értem őt. Amit mond. Nyelek egyet, és Belián enyhe indulatára csak érdeklődően összehúzom szemhéjaimat. Reflektálás nélkül hagyom, hogy nem emlékszik a gyógyszerek neveire, nem akarok még olajat a tűzre. El akarom nyerni a bizalmát, s ha nem kell, akkor segíteni. Istenem, Sándor… gyenge vagy.
Igazán kivételes eset a Beliáné. Nem is igazán hallottam még ilyenről, pedig az utóbbi pár évben jó pár aktát át kellett nyálaznom. Hirtelen nem is tudom, hogy vajon mivel foglalhatja el magát? Hogyan tudja elsajátítani a mágusvilág tanait, hogyha nem képes varázslatok végrehajtására? Rengeteg kérdés kering összezavarodott koponyámban. Azonban érzem, hogy össze kell szednem magam, elvégre nem veszíthetem el a „gyeplőt”. A továbbiakban is arra van szükség, hogy én irányítsam a beszélgetést.
– Vagy úgy – motyogom orrom alatt. – És ezt hogyan lehetett hivatalossá tenni? – hiszen bizonyára nem hétköznapi, hogy egy ennyire varázslatmentes világból felvegyenek valaki a Tanodába. Mélyet szippantok a terem dohos levegőjéből, majd előre dőlök. Az asztalon kulcsolom össze ujjaimat és ajkamba harapva tekintek az előttem elterülő asztallapra. Ekkor döntök úgy, hogy törlöm az előző vallomást. Nem akarom, hogy a Minisztérium igazságtalan ítéletet hozhasson, hogy beleavatkozzon az iskola ügyeibe. Bizonyára csodálatos címlap sztori lenne belőle. Pontosan ilyeneket várnak tőlem a jelentésemben, de az igazságérzetem nem engedi, hogy megtegyem. Nem adom el a lelkem az Ördögnek, akármi is múljon rajta.
– Ne törődjön vele – legyintek tettem legalitására, miközben zöldjeimet mélyen Belián lélektükreibe fúrom. Ekkor ismét felegyenesedek, és kiskutya módjára, kíváncsian döntöm oldalra fejemet. – Az incidensig… vagyis a vérfarkas-támadásig? – bizonyára erre gondol, de szeretném, ha a témában mindent tisztán kezelnénk. – Hogyan történt? – kérdem lágyan, ám hangom mégis reszelősen cseng. Alapvető tulajdonsága orgánumomnak. Lábam egyet-kettőt ráng az asztal alatt, amit még csírájában elfojtok, hiszen nekem úgy kell itt ülnöm, mint egy szobor.
– Á – mondom halkan, amikor a tanulmányokra terelődik a téma. – Így értettem – mondom kurtán. – Tehát a varázsvilág alapjait, ami pálcát és varázslatot nem igényel azt tanulhatja – foglalom össze hangosan, Belián szemeibe nézve, hogy valóban jól értettem-e, amit szeretne nekem mondani. – Részt vesz az iskola életében vagy az órákon kívül nem szívesen tölti idejét a kastélyban? – itt újra intek a pennának, hogy jegyzetelhet. Barátságosabb vizeken evezünk tovább.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Természetesen látom szemem sarkából a nő keserű mosolyát, amire én is hasonlót engedek meg magamnak, egyenesen a lemenő Nap közepébe bámulva. Eddig nem gondolkodtam, nem moralizáltam, azonban az utóbbi héten sok minden fordult meg a fejemben. Főképpen azóta, hogy ezt a felettébb önpusztító életmódot folytatom. Minden nap éjszakákig dolgozok, közben elfogy egy-két-három… négy sör vagy akár egy fél üveg whisky, vagy annyit próbálok edzeni, hogy annyira elfáradjak, ne akarjak gondolkodni. A mosolyom immáron keserűbb, mint percekkel ezelőtt volt, ezért mélyet sóhajtok, és úgy fordulok ismét Jules felé. Ainsley&Co. Hát, persze.
– A tavalyi évetek után igazán megérdemelnétek egy Év vállalkozása címet – mondom elismerően bólogatva. Noha nem tudom, hogy volt-e már erre precedens, az elnyert díjakat ritkán követem, azonban a pénzügyi dolgok annál inkább érdekelnek.
Szeretek tudni a piac állásáról, cikkekbe bújni vagy éppen azzal a kevéske pénzemmel játszani a megérzések és tapasztalatok alapján. Volt ugyan egyszer egy nagyobb bukásom, még évekkel ezelőtt. Persze azóta sokkal óvatosabban fektetek be.
Egyre sötétedik, kezd élénkülni az esti élet. Nyugtató a tücsökciripelés és a víz csobogása, ahogyan meg-megfújja az éjszakai szellő és a partnak csapódik.
Mosolyomat próbálom elrejteni, miközben ajkamba harapok, mert érzékelem én, hogy Julesnak felkeltette az érdeklődését a tanári végzettségem. Valójában nem is maga a téma, hanem az, hogy bizonyára nem nézte ki belőlem, sőt ez mindig egy olyan terület, amivel lehet a másik vérét szívni. Játékos rosszallással csóválom meg fejemet, és a némiképp felém forduló nő felé kanyarodik az én felsőtestem is. Szólásra nyitom szájamat, de ő folytatja az incselkedést, amire beszívom alsó ajkam és ránézek.
– Ha ennyire tudni szeretné, Miss Ainsley – váltok vissza megjátszott hivatalosságba. – A rúnák és a számmisztika a szakterületem – felelem, majd ismét mosolyra kényszerít a helyzet. Zavartan meredek a közöttünk lévő tíz néhány centire a pad felpattogzott festékrétegén, majd felkapom a fejem Jules javaslatára.
– Nem tudom, hogy van-e szabad pozíció erre a két tárgyra, de… - apám milyen büszke lenne. – Mindenképpen utána nézek – mondom bólogatva.
Aztán felteszem a kérdést. Érzem a levegőben, hogy sok mindenre számított partnerem, csak erre nem. Bevallom férfiasan, hogy többször is eljátszottam a gondolattal, de mindig a szakmai profizmust tartottam a szemem előtt. Ezért a kérdés megváratta magát. S milyen jól tettem, tette ezt. Most már tudom, hogy valóban szeretném.
„Szívesen”, hallom a válasz kezdetét, amire megkönnyebbülten hullik az alattunk elterülő homokos talajra az a bizonyos kő a szívemről. Végül a magasba reppen vastag, kissé bozontos bal szemöldököm. Ismét el kell nevetnem magam. – Őrültséget? – kérdezek vissza hitetlen hanglejtéssel. Ennyi idő alatt már Jules is rájöhetett, hogy nem kifejezetten vagyok az nyitott típus. Bizonyára ezért is kíváncsi. Kölyök koromban is ez a megmagyarázhatatlan merev viselkedés jellemzett, miközben azt próbáltam mutatni a világnak, hogy én vagyok a komolyság mintapéldánya. – Legyen.
Ha ő van olyan őrült, hogy eljön a Minisztérium által kinevezett tanfelügyelővel egy vacsorára, akkor én miért ne próbálhatnék meg felszabadulni egy kicsit?
– Lassan visszakísérlek – mondom a naplemente maradék fényjátékába bámulva, majd visszaemelem tekintetemet a nőre. – Pénteken pedig érted megyek.