Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Én is ujjaimat kulcsolom össze, azonban inkább amolyan imádkozó pozícióban az asztallapon. Fejemet kicsit oldalra döntöm, és várom, hogy kezdjünk. Nem mondom, hogy ez a legkellemesebb módja annak, hogy eltöltsek egy hétköznap estét, de azt a tanácsot kaptam, hogy ki ne hagyjam, ha már az ölembe esik egy ilyen lehetőség. Aztán érkezik a kérdés. Hegyes orrom alatt húzódik meg mosolyom, majd Elektra tekintetébe fúrom zöldszín szempáromat. Ügyes. Nagyon ügyes.
– Mivel kapcsolatos lesz az interjú? – kérdem végül, szemeim az övéi között cikáznak. Feltételezem az iskolai látogatásommal, de mégsem nem teszem hozzá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Elektra magabiztossága nyugtatóan hat rám. Néhány másodperc erős „szemezés” után érzem, hogy rosszindulat a kanyarban sincsen. Mégis valahonnan mélyről jövő rossz érzésekkel álltam a mai interjúnak percekkel ezelőtt. Ez csupán az alapvető gyanakvásra hajlamosságom, hiszen ugyan ki lenne kíváncsi az én dolgaimra? Az igazi dolgaimra, amik nem a munkámmal kapcsolatos ínyencségek. Talán ez a nő más, mint amilyennek a riportereket eddig beskatulyáztam a fejemben.
– Mióta dolgozik ebben a szakmában? – teszem fel első érdeklődő kérdésemet, miközben a számomra csak háttérzajként funkcionáló zenéből csípek el néhány akkordot. – És miért? – ez valóban érdekel, habár szerintem tudom a választ.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Hát persze. Mi másért? Hasonló gondolataim voltak, s együtt is érzek, hiszen – többek között – én magam is ezért kezdtem el saját területemen dolgozni. Két legyet ütöttem mostani küldetésemmel egy csapásra; az iskola és a minisztérium egyszerre a hatásköröm. Kíváncsian húzom össze szemeimet, majd alig láthatóan megnedvesítem ajkamat, végül szemfogammal beharapom azt a részt, úgy figyelek tovább Elektrára.
– Hol tanult? – érdeklődök, miközben az órára sandítok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

hey guys ^^ mi a helyzet?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Valamivel nyugodtabb vagyok, azonban a kényelmesség érdekében fészkelődök egy keveset, s hiába nem látnak, hiúságom nem engedi, hogy ne igazítsam meg barna hajkoronámat. Frissen mosott tincseim közé túrok vastag ujjaimmal, majd kihúzom magam, nyakkendőt igazítok, és egy apró mosollyal biccentek Elektra felé. Az interjú után. A padlóra nézek, hogy elrejtsek egy újabb, jobban látható mosolyt.
Ekkor a lágy hangszín, s az orrom alá kerülő mikrofon egy megilletődött, hatalmas nyelésre késztet. Hát, itt vagyunk és indul az interjú. A kacsintás újra kellemes megnyugvást dobbant mellkasomnak, majd bólintok egyet.
– Köszönöm a meghívást, Elektra – válaszolom jellegzetesen rekedt hangomon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

eléggé... de a zöld tea egyben tart

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

XDDDDD az sem rossz, Főnixkém

sima, sima
rendes áztatott teafüves
azt szoktam napközben kávé helyett

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Ahogyan egy pár perc erejéig a gondolataimban kezdek kutakodni, elém kerül egy kép, amikor próbáltak velem még a Tanodában töltött diákéveim alatt riportot készíteni. A diákönkormányzat képviselője nem ért rá, ezért nekem kellett volna egy nyári eleji buliról beszélnem, de végül mégis mást kértek meg. Tehát még sosem voltam ilyen helyzetben. Amikor a főnökeimnek kell jelenteni, az teljesen más.
– A munkám azt hozta magával, hogy Bogolyfalvára költözzek – a biztató pillantást egy mosollyal folytatom, ami miatt hangom is „mosolygósabbá” válik, mintha meglágyulna kissé. – Szabadidőm ugyan nem sok van, de amikor tehetem a természetben vagyok – vagy a pubban, kaszinóban, esetleg még többet dolgozom. Ezeket persze megtartom magamnak. Nem szeretnék egy iszákos munkamániás képében tetszelegni sem a hallgatók, sem Elektra előtt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

az én reggelim kevésbé volt magyaros
de valamelyik reggelre betervezem... megkívántam

bizony, sokkal finomabb

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Nem mondom, hogy a hangom teljesen magabiztos. Olykor meg-megremeg, s rekedtsége is hordoz magában valami hátborsództatót. Azonban meglepően jól viselem ezt az egész interjúsdit. Kényelmesen hátra dőlök, hogy változtassak kissé pozíciómon, de tekintetemmel folyamatosan fogva tartom a másikat. Most ő a főnök, ő a tapasztalt. Ha valami nem megszokott dolog fog bekövetkezni, akkor Elektra biztosan jelezni fogja nekem, így nem kell folytonos szorongásban ücsörögnöm.
A megállapításra biccentek, de aztán kapcsolok és zavartan dülledt szemekkel veszem újra az „első iskolaévem” pozíciót, hogy a mikrofonba is elmondhassam. Elvégre az egy dolog, hogy Elektra és én látjuk egymást, a hallgatók nem látnak bennünket.
– Igen, kifejezetten – így picit később reagálok. – Ilyenkor legtöbbször futni szoktam – magyarázom mélyhangon. – Néha jó a szekrényben hagyni azt az öltönyt – mosolygok lágyan. Öltönyös. Elegáns. Ilyennek látnának mások?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

olyan vagyok a teával, mint Gombóc Artúr a csokival

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

A futás valóban kikapcsol. S mivel nemrégiben az is kiderült, nem kell feltétlen egyedül csinálnom, így újabb löketet kaptam. Magányosan tengetem napjaim nagyrészét. Ebédszünetben próbálok mindenféle mondvacsinált üggyel tanárokat keresni, akikkel együtt tölthetek egy kis időt. Szeretnék más szemmel nézni az iskolára.
– Na, igen – viszonzom mosolygását, miközben letekintek kezeimre. Jobb kezem mutatóujjával koppantok egyet-kettőt az asztallapon, ami zavarom egyértelmű jele. Értem a kérdést. Árnyalt, mégis számomra teljesen egyértelmű. Nem szeretek róla beszélni, mert igazából nem nagyon van miről. – Leginkább magam felé – válaszolom kimérten. Közben érezhetően lejjebb viszem a hangsúlyt, hogy Elektra érezhesse, ezzel én befejezettnek is tekintem a témát. Egy magányos agglegény nyomozó. Micsoda klisé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

hú, nekem nagyon *-* tea minden mennyiségben
teás kiegészítők
és nyert ügye van mindenkinek

sziasztok srácok

valóban
melegben jó a forró tea

Belián úr

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Tekintetem visszafogott, ám cseppet sem haragos. A kérdésnek meg kellett születnie, és Elektra fel szerette volna tenni, ezért feltette. Ezzel nincsen semmi gond. Nem tudom, hogy hízelgően hasson-e rám vagy tudjam be a riporter kíváncsiságnak inkább, mint a nőének. Ezen egy pillanatra elgondolkodok, és keresném a választ a szemben, ám Elektra profizmusa visszarángat a jelenbe. Bocsánatot nem is kell kérnie; sem szóban, sem tekintetével. Én viszont megköszönöm zöldjeimmel neki figyelmességét.
– Hm – mordulok fel elgondolkodón a mikrofonba. Érdes hangom marad néhány másodpercre a közénk beállt csöndben, majd halvány mosoly szalad végig az arcomon és megcsóválom a fejem. Ezért nem készített velem senki sem még interjút; végtelenül unalmas vagyok. Így nyelek egyet, és egy mély sóhaj hagyja el ajkaimat. – Soha nem gondolkodtam még ilyeneken. Nem vagyok egy álmodozó típus – kezdem, majd felemelem fejemet, és mélyen Elektra szemeibe nézek. – Nem szoktam olyanon gondolkodni, hogy mi lenne, ha… mi lett volna, ha… - megnedvesítem nyelvemmel alsóajkamat, és összefonom ujjaimat. – A saját életemből szeretném kihozni a maximumot, nem pedig mások sorsára vágyni - kis szünet. - Maga álmodozik, Elektra? – feledkezem el szerepemről, és szinte suttogva teszem fel a kérdést.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Elektra
interjú | GIF
Egyértelmű, hogy csak idő kérdése volt, mikor próbálom a kezembe venni a gyeplőt. Én szoktam kérdezni, én szoktam kutakodni, és én vagyok az is, aki ilyen csintalan fénnyel a szemében szeretne még többet és többet tudni arról, akivel éppen beszélget. Ez a szakmánk, sőt mi több, ez a hivatásunk, amit szenvedéllyel kell végezni. Különben ott eszi meg a fene. Gyakorlatias férfi vagyok. A tettek érdekelnek, nem pedig a szavak. Még akkor sem, hogyha éppen azok a szavak azok, amiket mindenki más hallani szeretne. Engem megtanított az élet arra, hogy csak abban higgy, amit látsz. Habár… voltak már olyan eseteim, ahol még ez sem volt igaz. Óvatosnak kell lenni.
A szempilla rebegtetés megmosolyogtat, de jól tudom, hogy nem szabad ennyire messzire menni, itt az ideje, hogy amilyen gyorsan megkaparintottam a kérdező szerepét, olyan gyorsan adjam vissza Elektrának.
– Jó. Nem jó – vonom meg a vállamat. – Mindenesetre haladok valamerre – hiszen annál rosszabb nincsen, mint amikor egyhelyben vagy, mozdulatlan.
A tátogott válaszra szélesen elmosolyodok, majd várom a beszélgetés folytatását.
– Sokat segít, hogy nem idegen számomra a kastély.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

– Így van – bólintok a nő szavaira. Levitás kis könyvmolyként kezdtem az iskolában a pályafutásomat. Testvéreim is ide jártak, habár egész nagy korkülönbség van közöttünk, így nem nagyon számíthattunk egymás segítségére a lázadó tinédzserkorban. Amikor minden égő, ami a családhoz kapcsolódik. – Mindkét mesterképzést – pontosítok, hogy a hallgatók is tiszta információt kapjanak. Amikor a nő beleharap saját ajkaiba, egy pillanatra odatekintek, s próbálom megfejteni, hogy mi is lehet mögötte. Nők. Annyira titokzatosak. Az iskolai ismeretségre csak mosolyogva biccentek egyet, hiszen nem vagyok benne teljesen biztos. Nem voltam közösségi ember, így sokak kimaradtak az emlékeimből. Leginkább a kviddicscsapattal és a DÖK-ösökkel voltam, akik természetesen kinézték a nyeszlett kis Sanyikát.
– Furcsa – horkanok fel egy kicsit mosolyomban. – Ugyan tanári szakon végeztem, mégsem gondoltam soha, hogy tanítani fogok. Így elvégeztem az aurorszakot, ahol úgy éreztem, jobban megtaláltam magam – itt lágyan felnevetek. – Az élet mégis úgy döntött, hogy vissza fogok ide kerülni. Furcsa.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

valamelyik nap kaptam egy mangó-chili teát
na az nem volt semmi

minden tea jó

ja, és igen... rengeteg bögrém van

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Mindennek oka van, egyetértek. Visszatértem a kastélyba és egyre több olyan régi iskolatársammal találkozom, akiket talán örökre elfeledtem volna. Most a Sors mégis úgy döntött, hogy a szélnek össze kell fújnia bennünket. Elgondolkodok, de még nem válaszolok. Ugyan nem szabad sokáig csendet hagyni, hiszen a hallgatók nem látnak bennünket, én pedig csak összeszűkült zöldjeimmel meredek Elektrára. Néhány másodperc után észbe kapok, és talán valami válaszszerű is megszületik koponyámban.
– Bátorítanám magam, hogy mindent jól csinálok. Nem adnék olyan tanácsot, ami változtatna a dolgaimon – jelenik meg egy apró mosoly széles ajkaim szegletében. – Ahogyan Ön is mondta; mindennek oka van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Thomas Middleton - 2020.06.09. 20:38

szia Thomas, teázzunk együtt *-*



Szia Elektra

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

természetes

ebben a borús időben még nagyobb szükségem van rá

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Meglepően jól éreztem magam az interjú alatt, noha az elején – férfiasan be kell vallanom – igencsak tartottam ettől az egésztől. Elektra jó műsorvezetőnek, s egyben kellemes társaságnak is bizonyult ebben a néhánytíz percben. A felvillanó tekintetre magasba röppen jobb szemöldököm, amit egy halvány félmosoly követ.
– Köszönöm még egyszer a lehetőséget – biccentek a nő felé, hiszen valóban hálás vagyok ezért az egészen új tapasztalatért. Elektra felel. Mosolyom ismét megjelenik borostás arcomon. A kérdéseim általában ártatlannak tűnnek, mégis a válaszok nagyon sokat elárulnak a másikról. – Ha ne adj’ Merlin kigyullad a ház, ahol lakik – hangom mély és lassan formálom a szavakat. – És már kimentett minden embert és állatot, minden élőlényt onnan – itt apró szünetet hagyok, és összeszűkített zöld szempáromat fúrom a nő szemeibe. – Már csak egy dologért szaladhatna vissza. Mit mentene ki a tűzből?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

kellemesebb hétfő délelőttöt mindenkinek *sighs*

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

tagadd meg hét-kezdő szereped, s hajítsd el neved
ó, kérlek tedd meg; esküdj keddé,
és így én sem leszek szerencsétlen többé

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Beliánom... nekem tegnap mindennel bajom volt de most már jobb... egy picivel

Thomas, szerinted megenyhül, ha ezt elszavalom neki? jövőhéten kipróbálom

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Figyelem őt. Nem titokban, hanem leplezetlen fürkészem a finom arcot, amit meg-megvilág a lemenő Nap fénye. Mondatát követő sejtelmes mosolyára újfent akaratlanul az ajkaira tekintek. Azonban ez csak a szépen szelíd ívnek szól, ami az én arckifejezésemet is barátságosabbá varázsolja. Pupillám összeszűkül, ahogyan szemeim is hasonlóan záródnak, amíg néhány másodpercig Juleson tartom zöldjeimet. Fene sem gondolta volna, hogy egy kedves barátra lelek a kastély falai között. Fapofámat is mosolyogva gúnyolja olykor, aztán végül az én ajkaim is felfelé ívelnek néhány perc beszélgetés után. Érdekes. De egyáltalán nem bánom. Idejét sem tudom, hogy mikor nevezhettem valakit a barátomnak.
A tanári végzettségemmel kapcsolatos gyermeteg, mégis bájos piszkálásra fészkelődni kezdek a padon. Jobb könyökömet leveszem a támláról, s annak ujjait a még mindig a támlán támasztott bal kezem ujjaiba fonom. Fejemet hátra hajtom, s egy rejteni kívánt mosoly miatt próbálom rendezni ábrázatomat, miközben megnyalom ajkaimat. Az esti szellő megcirógatja csupasz, kissé nedves nyakamat, amire látványosan kiráz a hideg, majd előre hajtom végre fejemet, és Julesra tekintek. Azonban mintha meg sem akarná várni a választ egészíti ki azzal az információval, hogy a rúnatan már foglalt.
– Igazából – kezdem egy apró vállrándítással. – Mindkét tárgy ugyanannyira kedves – felelem visszafogottan, amolyan tőlem már megszokott módon. Mindig is menekültem a tanári pálya elől; szüleimnek köszönhetően. Ám most, miközben a lehetséges tanerői pozíciómról beszélgetünk, már nem tűnik annyira rémesnek. Teljesen mindegy, hogy azt hallom-e apámtól, hogy „miért nem vagy büszke a családi hagyatékra?” vagy azt, hogy „tudtam, hogy nem fog menni neked ez az aurorosdi, fiam”. Teljesen lényegtelen, ezért… mi veszteni valóm van? Ugyan. Semmi.
– Kíváncsian várom – mondom fejemet oldalra döntve, szokatlanul mélyen fúrva szemeimet Jules kékjeibe. Nem bátorság kellett ehhez, hanem egy megfelelő pillanat, a megfelelő érzéssel. Az a fajta férfi vagyok, aki meggondoltam tesz mindent, nincsen köze ahhoz a bizonyos spontaneitáshoz, mint ami Julesban is megvan. Gyakorlatias, merev és fapofa tudok lenni. Hihetetlenül kínos udvariassággal és kimértséggel. Azonban a vacsorán megpróbálok emberin viselkedni. Ígérem.
A következő percekben viszont felpattan a semmiből, én pedig hatalmasat pislogva nézek utána, hiszen úgy neki iramodott, mintha puskából lőtték volna ki. Ajkamba harapott mosollyal csóválok fejet, majd felpattanok, felkapom sötét sapkámat a padról, s azt szorongatva ujjaim közt kezdek futni Jules után. A félhomály már leszállt a kastélyt körülvevő vidékre, ahogyan a falura is ráhúzta éjszakai leplét. Élednek az éjjeli állatok, mindenféle zajt hallani innen-onnan. Mi pedig lassan elérjük a kastélyt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A Nap már lemenő félben, és a budapesti éjszaka egyre inkább kezdi összeszedni a bátorságát, hogy elinduljon hétvégi körútjára. Nem annyira új ez nekem. Harmincöt évem alatt igen sokszor megjártam már a fővárost, de most mégis olyan, mintha először járnék itt. Meghallom az emberek csacsogását, nevetését, veszekedését. Figyelek. Rengeteg minden el is terelhetné a figyelmemet, de mégis háttérzajként maradnak, hiszen most csak egy valakire összpontosítok; a nőre, aki előttem ül ezen az aprócska, szinte garázsméretű helyen, amit sikerült kiválasztanom. Nem akartam a forgatagba menni egy amolyan fancy helyre, ahol csak feszélyezve éreznénk magunkat, s ismételten viselkedni kellene. Mint ahogyan a Tanodában és környékén tesszük. A már lassan otthonommá vált Bogolyfalva sem tudja feledtetni velem a munkát, ezért kellett messzebbre jönnünk ma.
Természetesen ma is fehér inget húztam magamra, ám a megszokott zakó helyett most egy barnaszín mellényt párosítottam hozzá. Fekete, igényesen vasalt nadrágom sem az a fajta, amit egykönnyen hátra hagyok, ezért az alapdarabok megmaradtak. Mégis valamivel próbáltam kompenzálni merev, túlságosan hivatalos stílusomat.
Az étlapon dobolva jobb kezem ujjaival fürkészem az előttem ülő arcát, s a megszokottól sokkal többet mosolyogva várom a feltett kérdésemre a választ.
– Tehát – teszem fel újra, hiszen közben felvették a rendelésünket, és félbe maradt a beszélgetés. – Mi volt a legőrültebb dolog, amit valaha csináltál? – szeretném felmérni a terepet, mielőtt még engem is belerángatna valamibe. Nem titkolt szándéka, hogy kiemeljen engem a megszokottból, ami egyre több izgalommal tölt el. Eddig úgy éreztem, hogy tartanom kell tőle, most azonban szélesen mosolyogva cikáznak zöldjeim Jules szemei között. Kicsit előre dőlök, s hagyom, hogy körmeim helyett most az étteremben szóló zene adja alánk az ütemet. Összekulcsolom vastag ujjaimat az étlap kemény fedelén, és várom a nő válaszát.
Közben megérkezik az üveg fehérbor, amit először neki, majd nekem tölt ki a fiatal felszolgálófiú. Udvariasan biccentek egyet a srác felé fordulva, s amint tovább áll, újfent Jules kékjeibe fúrom lélektükreimet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Kívülről csendesen, belülről tőlem szokatlan izgalommal várom a nő sztoriját. S amikor a felvezető szöveg elhangzik, miszerint nem gondolnám róla a történetet, a magasba ível jobb szemöldököm, és kissé megfeszülnek egymást markoló ujjaim. Kíváncsi vagyok. Persze, hogy az vagyok. Ha hidegen hagyna Jules, akkor bizonyára nem hívtam volna el magammal egy személyesebb találkozóra. S ha a személyesebb dolgoknál tartunk, akkor valóban itt az ideje, hogy én is engedjek kicsit magamból, hiszen az ismerkedés nem csak az általam feltett kérdésekből áll, hanem abból is, hogy én sem fogok kitérni egy válasz elől sem. A kékszín ruha összhatására elkábul egy másodpercre tekintetem, elvégre oly’ nagyszerű választás volt. Kiemeli a szőke hajat, a kék szemeket, amiket minduntalan bámulok. Arra, hogy tudom, melyik családból származik, csak egy kimért, ám mégis mosolygós biccentéssel válaszolok, egy pillanatra elválasztva két kezem ujjait egymástól, majd újra összekulcsom őket az apró mozdulat után. Vigyorom meglepett szájhúzássá alakul a történet előre haladtával, majd mikor végez mondandójával elismerően bólintok egyet. Ezt valóban nem gondoltam volna. A lány, akit családja bizonyára próbált volna minden erejével a családi vállalkozásban tartani úgy dönt, hogy barátnőjével egy messzi kontinensre mennek, hogy… kosárlabdázhasson.
– Wow – nyitom ajkaimat, hogy meglepettségemnek hangot adjak, majd fejcsóválva engedem ismét szabadjára ujjaimat. Hátra dőlök a számomra kissé kicsinynek számított széken, majd az asztal alatt jobb bokámat megtámasztom másik lábam térdén. Tenyeremmel jobb lábszáramon támaszkodom, míg szabadon marad kezemmel az üvegpohárért nyúlok. Elfogadom a koccintást, majd kortyolok egyet a fehérborból.
– Miért nem? – kérdezek vissza érdeklődőn. Hiszen ha már olyan messze elmentek ezért, végül mi lehetett az, ami miatt elutasította a csapatot.
Sejtettem, hogy vissza fog kérdezni, erre pedig szégyenlősen elmosolyodok, s ajkamat megnedvesítve nézek a pult irányába. Akkurátus mozdulattal fordulok vissza az asztal felé, majd a még mindig kezemben tartott pohár tartalmát megforgatom a pohárban. Egy újabb korty csúszik le torkomon, hogy ne száradjon ki teljesen.
– Az igazat megvallva – kezdem egy kisebb nevetéssel. – Rémesen unalmas vagyok ám – természetesen nem teljesen igaz ez, s amikor Jules arcára nézek megadom magam. Főleg azért, mert a már jellegzetes szemtelenségének nem tudok ellenállni. – Végzős voltam – kezdek bele. – „Bolondballagás” – teszem hozzá, majd az asztalra helyezem poharamat. – És indultam egy mugli rockballadák versenyen – itt elnevetem magam. – Amit később megnyertem – ezzel nem is lenne semmi baj, ugye. Bár emiatt is biztosan piszkáltak volna. – A baj csak az volt, hogy Janis Joplinként neveztem, ha ő mond neked valamit…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Érdekes, hogy emberek mennyire tudnak kapcsolódni aprócseprő dolgokban. Mármint azoknak tűnhetnek, mégis annak, aki megéli minden csak nem jelentéktelen az a bizonyos dolog. A történetén halkan hümmögök néhányat, és meglátom azt a keserédes tekintetet, amit én magamban is látnék, ha a családi „vállalkozásunkról” kellene beszélnem. Ugyan azzal nem vagyok tisztában, hogy pontosan milyen családi szálakról beszélünk, de a nő monológja arra enged következtetni, hogy nincsenek testvérei. Elvégre akkor a fiatalabb vagy idősebb testvér is megtehetné ezt.
– Testvér? Testvérek? – kérdem végül, hiszen nem szeretnék Jules-szal kapcsolatban tippelgetni és gondolatokra hagyatkozni. Meg szeretném ismerni őt. Hogy tudjam, milyen volt az élete. Hogy tudjam, milyent szeretne, milyen lehetne. – Nincsen más, aki átvehette volna a céget? – persze nem célom tovább rombolni a jó hangulatot, csupán érdeklődés szempontjából kérdezem mindezt. Azért, mert „ő az egyetlen, aki átveheti a céget” mást is jelenthet; a testvérei nem képzettek eléggé hozzá, vagy Merlin tudja. Tudom, hogy a varázstársadalomban millió meg egy fontos dolog van; vérvonal, a munkásság továbbvitele, de… ebben a pillanatban döbbenek rá, hogy nem mélyítettük még el ennyire a kapcsolatot, ami kettőnk között van. S a mai este egy igazán jó alkalom arra, hogy jobban megtudjam; ki is az a Julianne Morticia Ainsley.
Ezek után nyílok meg a sztorimmal, ami nem is őrült, hanem inkább kellemetlen története az életemnek. Bár miután elmesélem, valamiért mégsem érzem azt, hogy ez valóban annyira gáz volna. Egészen addig, amíg Jules fel nem nevet. Szemet forgatva, apró mosollyal ajkaim szélén reagálok rá, majd amikor felteszi az első sztorimhoz kapcsolódó kérdést, erősen csóválni kezdem a fejemet, s az asztal fölé hajolva, jobb kezem mutatóujját rázva nyitnám szólásra szájamat, de ő folytatja, én meg ajkamba harapva fojtom magamba a szót. Tanárnő. Folytatja az incselkedést, amire ismét hátra dőlök inkább és túljátszott morcossággal csücsörítve bólogatok, hogy „You got me there”. – Mondom „bolondballagás” – artikulálok egy újabb álcázni kívánt mosollyal, majd folytatom. – Mi lehetne viccesebb, mint egy százkilencvenhét centis Joplin? – teszem fel a költői kérdést, mire akaratlanul én is elnevetem magam. A csilingelő nevetés, amit olykor Jules produkálni tud, az én, általában komor vonásaimat is azonnal meglágyítja. A választ egyelőre nem kapom meg, hiszen ebben a pillanatban kerül perifériámba a pincér, azonban még egy ígéretet kell tennem partneremnek.
– Nem azt mondtam, hogy tudok is énekelni – csóválom újfent fejemet. – Bizonyára csak a bátorságomat… butaságomat díjazták – teszem hozzá még mindig elfojtani kívánt mosollyal. Ekkor meg is érkezik a pincér, én pedig egy újabb biccentéssel, s egy halk „köszönömmel” figyelem a guszta tálat. Nyelek egyet, majd poharamért nyúlok. Egy nagyobb kortyot veszek belőle.
– Lehet, hogy inkább az volt a legnagyobb őrültség, hogy úgy hívtam el egy randevúra valakit, nem is kérdeztem van-e halallergiája – hadarom a mondatot, s a végén jut el agyamig, hogy kimondtam; randevú. Pupillám kitágul, s ha húsz évvel ezelőtt lennénk, még szám elé is kapnék. Azonban most nem ott vagyunk, és azt tanították; vállaljam a kimondott szó következményeit. Eddig is ilyen meleg volt?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Egyke. Noted. Mondhatnám, hogy sok mindent elárul, de annak ellenére, hogy van már tapasztalatom emberekkel, s a múltjukkal – azzal, hogy miért lettek azok, akik – mégsem tudom most megtenni. Egy újabb biccentéssel tárolom el magamban az információt, majd éppen reflektálnék a mondandóra, amikor érzem; itt a vége. Nem szívesen feszegetek most olyan dolgokat, amiket nem feltétlen kellene, ez most nem a munkahelyem. Sőt ez most a legtávolabb van attól, amiben a mindennapjaimat töltöm. Nem feszengek, nincsen kötelességtudatom. De mégsem vagyok egyedül. Többszörösen furcsa a történet. Mindenféle önzőség nélkül én vagyok a legjobb társaság magamnak. Hiszen ez nem is önzőség, ezek egy magányos ember tényei. Ha ennyi időt leélsz magadban, akkor az idő előre haladtával elfogadod, hogy csak te vagy. És senki más. Vannak szüleim. Vannak testvéreim. De nem vagyunk a mintacsalád, akiket minden sorozatban láthatsz, vagy akikről könyvben olvashatsz. Azonban találkozhatsz velük minden sarkon. Mert ugye arról senki nem beszél, ami a való élet.
– Ez nem… - szerénykedés. Tényleg borzasztó a hangom, de valamiért megnyertem. Valószínűleg azért, amit az imént is gondoltam. Ha a ma este mégis azt hozza magával, hogy valamit énekelni fogok, akkor azt köszönjük az üveg fehérbornak és annak, hogy túlságosan jól érzem magam ahhoz, hogy a megfeszült, minisztériumi dolgozót játszam. „Ha belehalok a nevetésbe, akkor neked volt igazad” erre szinte nyelvet nyújtanék, de inkább fejemet csóválom. Egy pillanatra térdeimre tekintek, majd ajkamat nyalva fúrom zöldjeimet ismét Juleséba. A kacsintásban meglátok valamit. Lehetséges, hogy beleképzelem, de… ott volt valami. Játékosság? Biztosan. Mégis furcsa érzés ezeket az impulzusokat kapni. Nem sokat randiztam. Nem mondom, hogy nem volt az ágyamban valaki, amikor bizonyos szükségletekről kell beszélni. De az ennyi volt. Az vesse rám az első követ, aki nem tett így valaha életében. Természetesen akkor sem értettem a nők nyelvén. Rúnatan? Számmisztika? Elbújhatnak egy nő tekintete mellett. Elbújhatnak Jules tekintete mellett. Az a csintalan kislány, aki benne lakozik, elveszi az összes létező érzést, amit felnőttként eddig megtapasztaltam.
Ezután következik a pironkodásom. Talán mindketten tudjuk, hogy ez egy randi. Azonban, amíg nem nevezed nevén a gyereket, addig Anonymus Junior marad. És Jules válasza a tág pupilláimat még tágabbá teszik – ha ez egyáltalán lehetséges.
– Örömmel – válaszolom még magamat is meglepve. Ezek után a tálra tekintve, s éhségtől remegve megfogok egy kagylót, egy kanalat, és a tálon lévő fokhagymás öntetből csurgatok rá pár cseppet. – Amit senki nem tud? – kérdezek vissza, majd beszívom a kagyló tartalmát. Ezt nem lehet gusztusosan csinálni. Mégsem érzem magam feszélyezve. – Nem akarok túl sejtelmesnek tűnni – kezdem, és valóban nem. – De ez a témakör a legtágabb – nem beszélek szinte senkinek semmiről. Hiszen eddig nem volt olyan, akivel megoszthattam volna. Elgondolkodón nyúlok ismét poharamért, amit üresnek találok, ezért visszahelyezem az asztalra. – Mivel is kezdjem? – teszem fel teátrálisan a kérdést. – Szeretnék valami igazán értékeset alkotni – tartok egy kevés szünetet. – Harmincöt éves vagyok – nevetek halkan. – Talán mégis rockbandát kellene alapítanom – viccelem el a végét.