Varga Nóra (7 perce)    jelenleg Ombozi Zlatan profilját csodálja. - most jöttem és már settenkednek, micsoda bók.

A szemüveg mögött csak a szemem van

Hát remélem, hogy megmaradt a standard.

Eszter, kedvesem, te itt?

Öcskös

Kérlek, egy Ombozi soha nem féltékeny.

Winnifred Adyra Rossouw - 2019.05.20. 15:16


Erre nem reagálok. Simán nem.

Visszatértünk biza

Enyhe túlzásnak érzem ezt a mondatot, de ahogy gondolod

A legtökéletesebb már itt van, Eszter. Lemaradtál.

Blossom Miles x randomrandi

---

Ha valamelyik szofisztikált szórakoztató egységbe megyek - lásd kocsma -, akkor biztos, hogy iszok. Tekintve, hogy nem kéne, mert bármikor jöhet a füles, hogy akció van, magamnál kell lennem. Nem fogom tagadni, hogy szeretem a munkám, és semmi pénzért nem adnám ki a kezemből, valami nemrég kiszabadult ficsúrnak az egyetemről. Még csak az kéne! Nem véletlen kerültem ebbe a pozícióba, és nem fogom hagyni, hogy elvegyék tőlem. Akárki is az.
És apám még szóba sem jött. Mennyire büszke, mennyire értékeli, hogy sikeresen elvégeztem mindent, ami csak szóba jött. Emlékszem, amikor bementem a dolgozószobájába elújságolni a hírt, hogy sikeresen elvégeztem mindent lágy jazz szólt a háttérben. Nem ez a mai elcsépelt szarság, hanem az igazi. Mosolygott, ahogy szokott, és olyan büszkeség csillant meg a szemében, amit a mai napig feltudok idézni, mintha csak tegnap lett volna.
Hány hónapja is történt? Halvány lila gőzöm sincs róla. De emlékszem a lágy jazzre, a büszke mosolyára, az erős kézfogására. Az egyik tizenhét éves whisky-jét bontottuk ki azon az estén, és olyan jólesően marta végig nyelőcsövemet - majd másnap a gyomromat -, hogy vétek lett volna abbahagyni. Meg is lett a böjtje, hajnalig beszélgettünk mindenről, amikor betoppant anyám és könyörgött, hogy hagyjuk már abba a pofázást, és menjünk aludni, mert elege van, hogy a morgásunkat hallja a másik szobában meg az elfojtott nevetésünket. A vége az lett, hogy anyám apám ölébe ült és így folytattuk a beszélgetést, mint egy család. Kivéve, hogy az ikrek ekkor sem voltak itthon, ami egyáltalán nem meglepő természetesen.
Az emlékre egy hatalmas mosoly teríti be arcomat, tekintetemet a csinos pincérnőre emelem, aki ki tudja mióta toporoghat mellettem.
- Egy menta teát - adom le rendelésem. Kitekintek a hatalmas üvegablakon, ahol az emberek fel s alá sétálgatnak gondtalan. Egy kisfiú megáll az ablak előtt és oldalra biccentett fejjel néz, de úgy csinálok, mintha nem venném észre. Menj innen, kérlek.

Blossom Miles x randomrandi

---

A kis srác kezd egyre jobban zavarba hozni. Mármint meredten bámul, érted, ki csinál ilyet körülbelül öt évesen? Ne bámuljon idegen férfiakat. Tekintetem vissza-visszatér hozzá, de ez már inkább kényszerszerű, mert esküszöm nem akarom nézni. Alsó ajkamra ráharapok, és mélyet sóhajtok. Székemen hátradőlve várom türelmetlenül a rendelést, fejemet a széktámlájára vetem. Mi a tököm tart eddig egy kis vizet felforralni, odarakni, ami kellhet és haladni? Ember, hát kifutok a hajam alól, pedig most pöpecül sikerült belőnöm. Ez kamu. Így keltem reggel, vagyis... hajnalban. Inkább éjjel. Az éjjel három vagy hajnali három? Igazából most nem is releváns, k*rva korán, és a szokásosnál is mogorvább vagyok.
A pincérnő hatalmas mosollyal hozza felém végre a kért italt, amikor szemem sarkából látom, ahogy egy nő elsodorja a gyereket. Majdnem kitör belőlem a röhögés, de - nem győzöm hangsúlyozni - csak majdnem. Alsó ajkamat beharapva, furcsa hangokat kiadva, dőlök előre székemről, hogy jobban lássam az eseményeket. Oldalra biccentett fejjel nézem végig, ahogy a nő valamit ad a kisfiúnak, aki hatalmas mosollyal köszöni meg - gondolom -, majd elfut. Meghökkenve nézem végig a jelenetet, közben a pincérnő elém tette már a rendelésem.
Végül a zebraszerelésben lévő nő betipeg a cukrászdába és leül a velem szemben lévő asztalhoz. Ráncolja a homlokát, táskáját maga mellé dobja. Őt is kicsit oldalra biccentett fejjel nézem, és akaratlan - haha - nézek bele a fejébe. Az apja újranősül, ami neki nemigen tetszik. Nos, ez eléggé tipikus, valahogy a női nem sokkal nehezebben viseli el az újranősülés gondolatát, mint a férfiak. Mondjuk tekintettel arra, hogy mi férfiak gátlástalanabbak is vagyunk, ez nem is annyira meglepő.
- Férfiak - mondom ki elég hangosan ahhoz, hogy a szemben ülő nő is meghallja, majd rosszallóan megrázom a fejem. Megfogom a filtert és a forró vízbe teszem. Megbűvölve nézem, ahogy az ízeket és a színt kiereszti a filter, ahogy lassan a menta kezdi uralni a vizet, nem pedig az átlátszóság. Nos, lépjünk túl a teán.
Kanalammal kicsit megnyomkodom a teafiltert, majd kevés citromot téve bele, kezdem el fújni. Hajamat hátrasimítom, mert zavaróan lóg a szemembe, aztán pillantásomat ismét a nőre emelem. Barna, hosszú haj, barna szem, magas, mégis magassarkút hord. Van önbizalmas az már biztos. Mosolyogva kortyolok egyet italomból.
- Csak a gond van velük - hunyom le pilláimat, székemen ismét hátradőlök. Muszáj voltam befejezni az előző gondolatomat, különben belé halok. Természetesen olyan mélységgel és rosszallással a hangomban, hogy a nő tudja neki szól, és meg is hallja semmirekellő mondanivalómat.

Blossom Miles x randomrandi

---

Gyorsan kilépek a nő fejéből, mert akármilyen hihetetlen még nekem sincs mindig kedvem visszaélni a képességemmel. Nagyon jól jön, nem fogom tagadni, ám néha komolyan az őrületbe kerget. Folyamatosan látni az emberek gondolatait, nem könnyű feladat, de már eljutottam arra a szintre – így nem is tudom, négy-öt év után? -, hogy megerőltetés nélkül figyelmen kívül tudom hagyni. Amikor kezdtem besokalni, akkor kerestem fel Sárközit, hogy azonnal csináljon valamit, mert esküszöm, megőrülök, ha még több gondolatot kell elviselnem a minisztériumban dolgozó titkárnőktől. Manikűrös, fodrász, műkörmös, ilyen pasi, meg egy amolyan, de azzal is lefeküdt, a másikkal már nem akar, pedig milyen formás segge van. Istenem, ha csak ilyen gondolataim lennének, valószínűleg egy amőba lennék, de valahogy ők is túlélnek. Kell ilyen is, ezt mondta Sárki, majd közölte a módszert, ami azóta már annyira jól működik, hogy néha teljesmértékben ki tudom zárni a körülöttem lévőket, vagy csak egy adott emberre koncentrélni. Thanks, Sárki.
Na, az előttem ülő nő, nem ezen emberek közé tartozik. Viccesnek tartom a gondolatait, ahogy ennyire elítéli, hogy az apja újra nősül. Nem mintha köze lenne hozzá, de nekem meg ehhez nincs közöm, így megtartom most – kivételesen – magamnak a véleményemet, és nem vágom a nő arcába, hogy a világ nem vattacukor és póni, hanem fájó és szar.
- Akkor is az apád, nem? – emelem fel csészémet ajkaimhoz, de még nem kortyolok belőle. Ráérősen kezdem el fújni, miközben csészém fölül keresem a nő pillantását.
Hála Merlinnek a hely most elég csendes, így még hangomat sem kell megemelnem, hogy a nő meghalljon. Pár ember lézeng a cukrászdában, és ennek most nagyon örülök. Nem a társaság miatt, ilyen hamar és annyira mély benyomást még nem tett rám a forró csokit rendelő nő, de egy kis nyugalom most jól jön. És legalább nem is kell annyira koncentrálnom a hangok kizárására. Igen, néha olyan, mintha elmebeteg lennék. Esküszöm, hogy a hangok a fejemben nem akarnak rávenni arra, hogy embert öljek. Megtenném. Sokszor. De nem ezt mondják. Néha…
Somolyogva emelem tekintetemet a nőre, miközben egy kisebbet kortyolok italomból. A tea íze hamar hazarepít gondolatban. Nem olyan jó, mint anyámé, de azért nem mondom rossznak, legyen mondjuk 10/8, és nem viccelek. Tényleg ennyire hasonlít az otthonira. Nem adja vissza anyám természetesen teájának ízét, de eddig ez hasonlít rá a legjobbra. Pár másodpercre lehunyom a szemeimet, ahogy lenyelem az első kortyot, majd teljes figyelmemet a nőnek szentelem. Még székemmel is felé fordulok, azért ez már nem semmi.

Mikecz x Győr

---

Komolyan úgy indult a nap, ahogy indulnia kell egy napnak. Nyugodtan, meg volt a reggeli kávém, és komótosan mentem be a hivatalba, ahol rögtön lerohantak. Levegőt sem volt időm venni, mert tuszkoltak a hopp-ponthoz, hogy indulás van, nem érünk rá. Érted, a csipa még ott csüng a szememben, és a mai nap a papírmunkáé lett volna – tehát lett volna időm kitörölni onnan -, erre jönnek és lökdösnek. Azt sem értem, hogy egy ilyen semmirekellő hogy mer egyáltalán hozzám nyúlni, de majd ha visszaérek, megbeszélem vele.
Mindig seggemben lévő őröm már a helyszínen várt, ahová nem siettem éppen. Fejcsóválva mutogatott az órájára, mintha valami elb*szott reklámban lennénk, és nem egy bűntett helyszínétől pár méterre. Nem volt időm kérdezni – semmire nem volt időm igazából -, már vezettek fel az emeletre. Az ajtó tárva-nyitva, csak biccentek az ürgének, aki előtte áll és közli velem, hogy nem nyúlt semmihez senki. Belépek, és egy kollégám cseverészik egy nővel. Ismerősnek tűnik…
És így jutottunk ide. Egy kávézóba, távolabb a helyszíntől. Fogalmam sincs, hogy sikerült elérnem, hogy engedjék át nekem a csajt, de sikerült, én pedig mondtam, hogy menjen ahová akar, majd követem. Itt vagyunk. Felpillantok rá.
- Semmit – vonok vállat könnyedén. Ajkait folyamatosan rágja, körmeit piszkálja, és a hamutálunkat most ürítik másodszorra. Szép napnak nézünk elébe, azt meg kell hagyni.
- Hogy kerültél oda? – sóhajtok egy mélyet, és nagyon remélem, hogy őszintén válaszol. Párszor találkoztunk már, és biztos vagyok abban, hogy a gyilkossághoz nincs köze, de ezt be kell bizonyítanom. És nekem, nem másnak. – Mindent megpróbálok megtenni, de senki mást nem láttak ki vagy bemenni rajtad kívül. Annyi a mázlid, hogy csak a kilincs külső oldalán van az ujjlenyomatod – végszóra teszik le elém mai második adag kávémat, megköszönöm, majd a pincér távozik is. Kövezzetek meg, de kell az energia, na.

Mikecz x Győr

---

Össze van zavarodva, ami teljesen érthető, de azzal, hogy idegeskedik, nem kerülünk előrébb, és azt utálom. Utálom, ha hátráltatják a munkámat, és semmit nem tudok ellene tenni. Turkálhatnék a fejében, és lehet meg is kérnek majd erre, de az elmondása alapján hiszek neki.
- Semmit – dőlök hátra csészémmel a kezemben. Mégis mit vár tőlem mit mondjak? Megoldjuk? Minden rendben lesz? Aztán a végén jön a happy end és elszalad a naplemente felé? Nem fogok hazudni neki, így is teljesen ki van készülve a csaj.
Türelmesen hallgatom végig a mondandóját. Egy halovány mosoly üti fel fejét ajkaimon, ahogy az ugrik be neki, mégis hogy nézhet ki? Komolyan ez a legfontosabb gondolata reggel, amikor megtalált egy hullát? Megértem, hogy szarul érinti egy hulla látványa, de azzal, hogy elengedi magát, még nem lesz jobb. Se neki, és legfőképp nem nekem. Ujjaimmal megdörzsölöm szemeimet, majd összecsippentem velük orrnyergemet. Ez nem tudom hogy fog végződni, de még a legrosszabbat el sem mondtam neki, és van pofám a mázlival példálózni.
- Sanszos, hogy elő fognak állítani – hunyom be szemeimet. – Egy barna hajú nő az elkövetőnk – pilláimat kinyitom, de nem nézek az előttem ülőre. Nem akarok, és valahogy most sokkal érdekesebb az utca túloldalán sétálgató nő a gyerekével. Az asztal alatt lábaimat egymásra rakom, és elgondolkodom kérdésén. Miért segítek neki? Gondoltam egyértelmű, hogy a korábbi ismerettségre tekintettel nekem már elég ok, hogy ne lássam börtönben, de ezek szerint nem az.
- Mert egy ilyen kifinomult csípőmozgással rendelkező lány – fúrom tekintetemet övébe, pont akkor, amikor kattan az öngyújtó és cigarettája vége felizzik. – Ne kerüljön már be abba a putriba – felveszem csészémet, kortyolok belőle, somolyogva teszem le magam elé. Azért az emlékek csak-csak felütik fejüket gondolataim között, bármennyire is megviselt most a nő, aki akkor örömet szerzett nekem. Minden értelemben, azért ezt tisztázzuk.
Gyorsan elkapom a pincért, aki készségesen áll rendelkezésemre, szinte még a mondandómat sem fejeztem be, de már rohan is, hogy hozza. Éhes vagyok, és megkívántam a kólát. Jaj, de még mennyire. Micsoda földi örömök ezen a gyönyörű reggelen.

Mikecz x Győr

---

Megnyugszik, látszik, ahogy vonásai rendeződnek egy kicsit. Engem is megkönnyebbüléssel tölt el, hogy valami csoda folytán tudtam vele érzékeltetni azt, hiába pörög az arcán, attól nem lesz jobb vagy könnyebb, ráadásul engem is csak stresszel vele. Egyáltalán nem segít a helyzetünkön az, hogy egy Emeséhez hasonló sziluett a gyanúsítottunk. Az előttem ülő is akaratlan túr bele a hajába, amint elhangzik a mondat, de ha tényleg nem ő volt – amiben biztos vagyok -, akkor nincs félnivalónk. Ha szerencsém van, akkor az ismeretségünktől függetlenül is megengedik, hogy ott legyek a kihallgatáson, és mint legilimentor végig kövessem azt. Nincs titkolni valója, ez lerí róla, mert aki képes embert ölni, az nem sápad le ilyen mértékűen egy hulla látványától. Már pedig Emese túlontúl sápadt most, szinte már betegesen.
Mély levegőt veszek, ám mielőtt megtudnék szólalni a pincér lép az asztalunkhoz a rendeléssel. Két szendvicset Emese, két szendvicset elém rak, a két italt is hasonlóan osztja el. Egy intéssel jelzem, hogy kösz, és mehet. Pár másodpercig még totyorog, majd elviharzik a mellettünk lévő asztalokhoz leszedni azokat. Ügyes fiú.
- Legyen elég, hogy én tudom kit keresünk – öntöm ki az elém tett pohárba az üvegből a kóla bő felét, majd belé is kortyolok. A hideg és szénsavas lőre jólesően borzongatja végig nyelőcsövemet, még egy féloldalas mosolyt is előcsal belőlem. – Ez kell most neked, nem ügyvéd – mutatok a szendvicsre jelentőségteljesen. – Sonkás, burkolj – kortyolok még egyet, majd letéve a poharat a szendvicsért nyúlok, amibe egy jókorát bele is harapok. A szendvicset kitartva fürkészem az előttem ülőt, aki meglepően higgadtan viseli a múlt felemlegetését.
Régen volt. És nem olyan régen, mint hogy két hete megmentettél egy kiskacsát régen. Hanem tényleg régen, évekkel ezelőtt, nem is tudom pontosan hány éve, és azt sem tudom megmondani, meddig tartott, és miért maradt abba. De az biztos, hogy ameddig tartott kitudtuk elégíteni a másik vágyait és óhajait-sóhajait. Eléggé egymásra voltunk hangolva, de… lehet az miatt szakadt meg ez az egész, mert távolságtartó voltam? Simán megérteném, és ezek szerint ő még az okát sem tudja ennek, ami egyelőre nem baj. Nem kell tudnia, hogy azért vagyok lelketlen, mert az évek során a lelkem meghalt a hullák utolsó egy percével együtt. Mint egy szar horrorfilm. Ember, ekkora cikit!
Lenyelem a falatot, csak utána válaszolok neki.
- Nem Amerikában vagy, azt tudod ugye? – emelem meg egyik szemöldökömet, miközben ismét a pohárért nyúlok. – Ha szerencséd van, akkor én fogok turkálni a fejedben a kihallgatáson, ha nincs, akkor más. De mivel nem te csináltad feleslegesen parázol – vonok vállat könnyelműen. Végül is, én miért izgulnék? Nem engem fognak megvádolni gyilkossággal, és ha minden jól megy – márpedig minden jól fog menni -, akkor őt sem.

Mikecz x Győr

---

Agyam vissza-visszatér a tetthelyre. Sokkal nagyobb koncentráció kellett ahhoz most, hogy bármit is lássak abból a nyamvadt egy percből, és amit láttam sem könnyítette meg. Talán az kicsit mázlinak mondható, hogy nem tévedhetek. Nincs hibarátám, mert a kép, ami elém kerül hibátlan, és teljesen visszaadja azt, amit az áldozat látott. Egy barna hajú nőt, Emese-féle testalkattal, amint éppen egy tompa tárggyal közeledik az áldozat felé. Volt benne erő rendesen, egy átlagos nő nem tud akkora erőt kifejteni, ami szilánkosra töri a koponyádat azon a részen. Megrepesztheti, eltörheti, de nem szilánkosra. És csak egy ütés volt. Az áldozat ismerte az elkövetőt, mert ő engedte be, ezért halt meg kételyek és kérdések között. Szegény nő.
- Nincs erősebb - villantom meg legártatlanabb mosolyomat, ami elég nehéz, főleg azt nézve, hogy nemigen rendelkezek ilyennel. De azért megpróbálom, és akaratlan is észreveszem, ahogy fürkészi az arcomat, de én csak somolyogva eszem a szendvicset. Nézzen csak, bóknak veszem, úgysem változtam semmit, amióta utoljára találkoztunk, maximum még vonzóbb lettem. Bizony. Ő viszont igen. Nő lett, aki erősebb lett mellben is. Nos, igen, rögtön észrevettem és nem kellett hozzá hatalmas megfigyelőnek lenni, pedig ahhoz is nagyon értek. Ajkainak íve megmaradt, és az a szemtelen nézése sem tűnt el, pff, meglepő. Mindig fel volt vágva a nyelve, és most látszik rajta, hogy annyira nincs is kedve dumálgatni.
- Legilimentor vagyok, kedvesem - sóhajtok egy mélyet, drámaian behunyom a szemeimet, miközben hátradőlök a széken. Pilláimat kinyitva teszem le a szendvicsem maradékát a tényárra, majd nyúlok a szalvétáért, amivel - akár egy úr - törlöm meg ajkaimat. - És nem turkálok a fejedben. Felesleges, minden az arcodra van írva - villantok meg egy szemtelen vigyort. Húzom az agyát, persze, mert olyan dolgot látott, amit egy átlagos embernek nem kellene megtapasztalnia, nemhogy még belekeverednie. Megértem, hogy fél és stresszes, ezért vagyok én a nyugalom szigete az ilyen helyzetekben. Engem egy hulla látványa már annyira nem visel meg, mintha te elmennél megnézni az állatkertbe az elefántot. Meg van a párhuzam, ugye?
Óvatosan felnevetek az előttem ülő nő vádaskodásán. Tudhatná, hogy olyankor még az én agyam is kikapcsol, ami igen meglepő, pedig majdnem minden ismerősöm tudja rólam, hogy általában százon pörög. De én is férfiból vagyok, vagy mi, és ha helyzet van, akkor az én agyam is azt mondja, hogy kapják be a problémák és csak a pillanatra koncentrálok. Ilyenkor még a legilimenciát sem használom, és még Sárközi tanított technikája sem kell, hogy kizárjam a külső hangokat és csönd legyen, mert alapból csönd van. Imádom.
- Éppen megmentem a formás segged, te pedig szemtelenkedsz velem - forgatom meg szemeimet, kezeimet keresztbe fonom. Lábamat szintén keresztbe vetem és kinyújtom őket az asztal alatt. Térdem egy hangyányit roppan, hallom a jellegzetes hangot. - Folytasd csak, nehogy feldobjalak az asztalra, hogy bebizonyítsam nem kellett turkálnom a fejedben ahhoz, hogy tudjam mire vágysz vagy mit akarsz - hangomat nem halkítom le, ugyanolyan hangerővel beszélek, mint eddig, körbe sem nézek, hogy ki hallotta meg vagy ki sem, mert cseppet sem izgat.

Mikecz x Győr

---

Egy szemforgatásra telik tőlem arra, hogy lehazugoz. Ennél több nem is kell, és erőm sem lenne rá, mert jelenleg más is eléggé lefoglalja az agyam. Például a szőke pasas mögöttünk, aki meglepően sokszor, és nagyon feltűnően néz ránk folyamatosan az újságja mögül. Ember, ennél feltűnőbben nem megy?! Tudom, hogy minisztériumi dolgozó, bár még nem dolgoztunk együtt – hála Merlinnek -, de néha láttam papírhalmokkal a kezében fel s le szaladgálni a folyosókon. Biztos valami üdvöske, vagy éppen a gyakorlatát tölti nálunk. Mindegy melyik, ne hesszeljen, mert elég idegesítő, és túl fáradt és ingerlékeny vagyok ahhoz, hogy elküldjem melegebb éghajlatra, még ha csak gondolatban is.
- Nem tudhatom – rázom meg a fejem óvatosan, ahogy pillantásom visszatér Emesére. Eddig is úgy tűnhetett, mintha őt nézném, annyi a turpisság, hogy a válla fölött pont rálátok újonnan jött rajongómra, így kihasználom az alkalmat. De most mellettem szóljon, hogy tényleg az előttem ülő kétségbeesett nőnek szentelem minden idegvégződésem. És más végződésem is, de ebbe most ne menjünk bele. – Majd kiderül minden előbb vagy utóbb. Addig én sem tudok többet mondani neked, mint eddig – direkt nem veszem észre, hogy mennyire jóízűen eszik, szóvá sem teszem, pedig már ott van a nyelvem hegyén a mondat kezdete. Nincs mit, b*ssza meg, hogy megmentem a segged, te meg felpofoznál, majd megcsókolnál. Komolyan mondom a nőknek tényleg nem jó semmi, és még ha egy ilyesfajta menti meg őket, mint fehérlovon betipegő hős, aki jelenleg én vagyok; az sem jó. Akkor mi a k*rva élet a jó?
- Mindig is jól olvastam bennük – vonok vállat, ajkaimhoz emelem a poharat, de mielőtt kortyolnék egyet, nyelvem hegye könnyedén végig siklik alsó ajkamon. – Nem csak te kaptad ezt a kiváltságot – mosolygok bele a pohárba, és mintha mi sem történt volna nyelem le a kortyot, majd megkeményített vonásokkal teszem le magam elé a poharat, hogy aztán tekintetem az övébe fúrjam, és amíg mondandómat be nem fejezem el nem eresztem azt.
- A gondolat betalált – kezdek bele, könyökeimmel az asztalra támaszkodom, ujjaimat összekulcsolom, így támasztom bele államat. – Nincs mára ágymelegítőm, de ha találtál volna ma már egy tükröt, akkor tudhatnád, hogy jelenleg nem állsz éppen a szexiség magaslatán, így az ötletet is elvetheted – fejezem be mondandóm teljesmértékben semleges arccal. Még csak egy gonoszabb félmosoly sem derül fel arcomon, mert nem lenne értelme. Mondhatnám, hogy fájnak a szavai, fájnak a gondolatai, de akkor hazudnék, én pedig azt nem szoktam. Csak nem mondom el az igazat, de az más lapra tartozik. Teljesen okkal gondol ilyenekre, és ahogy látom megváltozik testhelyzete, el is tudom képzelni, hogy miért, éppen ez a k*rva asztal takarja a lényeget. Szemöldököm ráng egyet, ezen kívül semmi reakciót nem vált ki belőlem, így csak hátra dőlök, miközben megrázom a fejem, lehunyt szemekkel, és kezembe fogom a poharat.
- Semmit nem változtál, Mikecz – most jött el a gonosz mosoly ideje, ami szépen fel is villan arcomon. – Ez arra is vonatkozik, hogy még mindig akarsz – töltöm újra a poharat, a kólás üveg, így ki is ürül. Az üres üveget, mint pótcselekvésképpen, a hamutál mellé tolom, véletlenül se legyen útba.

Blossom Miles x randomrandi

---

Lehet, hogy önző gondolat – valószínűleg az, igen -, de soha nem fogom, és nem is akarom, megérteni azokat a gondolatokat, ahol egy gyerek becsméreli az egyik, vagy talán mindkét szülőjét. Igen, tudom, szemtelen vagyok és nem ismerem az intimszféra fogalmát – tények -, de ebből a szülő-gyerek hepajból már az istenért sem maradnék ki. A gyerekkori sérelmek nagyon sokáig képesek elkísérni az embert, mint az előttem ülő nő is nagyon jó példa erre, de nem fárasztó ez hosszú távon? Szar érzés volt, amikor apám elküldött engem a világ másik végére iskolába, de tudtam, és el is magyarázták, hogy a saját érdekemben teszik. Én pedig elfogadtam. Mint egy nagyon jó gyerek, és egy szavuk sem lehetett rám, mert a tanulmányaimban mindig is kiemelkedő voltam. Az ígéretek is szar dolgok, de ha valaki ígéretet tesz és nem tartja be, annak valószínűleg oka van. Nem fogom felmenteni a bűnei alól a pasit, aki ennek a nőnek az apjának vallja magát, és koszorúslányt szeretne belőle avanzsálni ki tudja hány év után, de azért az apuka szemszögéből próbáltuk már megérteni? Nem. Na ugye?
- Te felvilágosítottad erről? – kortyolok bele teámba szemtelenül mosolyogva. Abban sem vagyok jelenleg biztos, hogy a nővel tegeződünk-e, de ha nem is, immár mindegy, nem? A nevét sem tudom, de már ítélkezek felette, mint egy istent helyettesítő isten, hát mi ez, ha nem poén? Nem szoktak érdekelni ilyen és ehhez hasonló problémák, de valahogy a nő annyira ki van borulva az egészen, hogy egyszerűen már én is tűkön ülve várom a választ, amit ad majd az apjának.
Somolyogva emelem tekintetem a nőre, és mivel végre nem figyel, mert megint elmereng – témánál vagyunk ismét -, végig mérem, de immár kicsit alaposabban. Magassarkú, amikor így sem alacsony, tehát van önbizalma. Elegáns, mégis visszafogott. Ahogy elnéztem pár perce rajong a gyerekekért, talán ebben is helyezkedett el, de ennek még nem fontos kiderülnie; az apjánál tartunk még mindig.
Leintem a pincért, aki éppen szalad el mellettünk, de – mázlijára – megtorpan és figyelmesen tekint rám. Pár pillanatra elmerengek, hogy mégis mit is szeretnék, de aztán kényelmesen hátra dőlve, bokáimat egymásra téve pillantok fel rá, de kérdésemet nem hozzá intézem.
- Milyen sütit ennél? – fúrom tekintetem a nőébe, ha rám pillant, és egy nagyon elbűvölő mosolyt is megengedek magamnak, amíg a válaszra várok. Amint válaszol, én egy elégedett biccentéssel pillantok ismét a pincérre. – Egy málnás sajttortát – eresztem útjára a srácot, hogy ismét minden porcikámat a nőnek szentelhessem.
- Gondoltam, ha már így összehozott minket édesapád – kacsintok rá szemtelenül. – Illendő, ha meghívlak még valamire az italon kívül – fogom kezembe csészémet ismét, hogy az utolsó kortyot is eltüntessem belőle, majd fancsali – szinte már durcás – arccal letegyem az asztalra.

Winnifred Adyra Rossouw x Pécs, a.m. x me

---

Nem emlékszem sok mindenre az előző éjszakából; addig van meg, hogy felmentünk a lakására, ott gondolom el lehet képzelni, hogy mik történtek, főleg, hogy amikor felkeltem minden helyiségben valami biztos törött volt. Na ezt hívom én emlékezetes éjszakának. Vagyis hívnám, ha bármi is meg lenne az intimebb részéből. Meg van, hogy mennyire csillagos volt az ég, a szél kellemesen hűvösen fújt, a vörös bor ízére még most is emlékszem, megérte ennyi pénzért rendelni. Természetesen nem a csaj miatt, hanem magamnak, így duplán is megérte. Belépünk az ajtón... és vége, nincs több emlék, hogy mi történt, de mint az előbb is mondottam; azért el lehet képzelni, khm.
A tegnap este túlontúl jól sikerült, és nem az én javamra. A fejem zúg, szinte le akar szakadni a helyéről, és a kávé sem segít. Rákönyökölök az asztalra, tekintetem ide-oda jár, mint egy elmebetegnek, majd megállapodok. Nem mondanám magasnak, és ami eléggé vonzza a tekintetet az a hajkoronája, bőrének színe és az a tekintet. Oldalra biccentett fejjel nézek végig a lányon, ezt egészen addig folytatom és csinálom, amíg el nem kezd kipakolni a táskájából.
Mi a... az csont? Tekintetem rögtön a kipakolt dolgokra esik, és mivel én ülök feljebb, tisztán rá is látok a szépen növekvő csomagra. Minden van ott, ami szemnek és szájnak ingere, akár egy kirakodó vásáron. Óvatosan felállok, de nem veszem le róla a szemem, mert eszembe ötlött, hogy mint aurornak illene megkérdeznem, hogy mégis mi a terve, nem? Talán nem az ördög egyik fattyát akarja megidézni, de hát ugye, ki a tököm tudhatja? Talán pont abban a pillanatban torpanok meg mögötte, amikor megfordul, én pedig fölé tornyosulva nézek le rá.
- Jogosítványt, forgalmi engedélyt, kérem - vágok teljesen semleges arcot, egyetlen egy ránc sem árulja el, hogy én ezen mennyire jól szórakozom, és mennyire jól is fogok. Szegény lány...

Mikecz x Győr

---

Sóhajtozik, nekem pedig halványlila gőzöm sincs arról, hogy ennél többet mit mondhatnék még. Nem fogok neki állni hazudozni neki, teljesen értelmetlen lenne, és ebben a helyzetben még viccesnek sem mondható. Ki lesz hallgatva, elmondanak neki mindent, aztán lesz, ami lesz. Ha a kép, amit láttam pontosabb lenne, akkor nem kéne itt ülnöm marcangoló gondolatokkal, nem mintha az én hibám lenne ez az egész, de sok örömteli pillanatot köszönhetek a nőnek, aki éppen már a könyökét rágcsálja idegességében.
- Mindenképpen – biccentek egyet felé, az utcát pásztázom megint. Jelenleg nincs kedvem belebonyolódni abba, hogy mindent előbb fog megtudni, mint én. Maximum akkor kerülhetek a képbe, ha én hallgatom ki, esetleg szükségük van a kisfilmre, amit az agyam tárol oly diadalittasan. Kezem ökölbe szorul az asztalon, szemeimet össze kell szorítanom. Az istenért, de tényleg! Miért pont neki kellett ott lennie, miért akkor? Miért nem lehetett valami totál idegen, aki engem is hidegen hagy, és leszarhatom az egészet, ahogy hozzám illik, vagy éppen a munkámhoz.
- Kérlek – veszek egy mély levegőt, öklömet kiengedem, mint egy jó gyerek, aki végül megkapta, amit akar. – Lelki szemeim előtt a kép van, amit a hulla mutatott – morgom oda neki, akár egy medve, remélve, hogy leakad a témáról, és tovább léphetünk a f*szságain. Nevet, de mégsem olyan őszintén, ahogy megszokhattam tőle, ami – nem mondom, hogy nyugtalansággal tölt el, mert akkor hazudnék, de egyáltalán nem tetszik. Szarul érintette, hogy hullát látott, ami természetes, mégis jobban viseli, mint az emberek legtöbb százaléka. Nem kapott sokkot, nem kapott pánikrohamot, nem történt semmi mérvadó az állapotában, azon kívül, hogy egy kis hisztit megengedett magának az elmúlt órákban, ami – a többihez képest – még számomra is belefér.
- Honnan tudnám, Mes? – fúrom tekintetem az övébe, és el nem engedem. A gonosz vigyor hirtelen tűnik fel ajkaimon, és el sem tűnik onnan valószínűleg egy jó ideig, amiért pofátlan módon használom azt a nevet, ahogy régebben csak én hívtam, csak én hívhattam, mert ha valaki más is hozzányúlt volna; meghal. Territoriális állatok vagyunk, mi férfiak, és ami az én területem van, az az enyém. Emese is ilyen volt, de ennek már… nem is tudom hány éve.
Nem vagyok hajlandó reagálni incselkedésére, amiért észrevette a rángást. Még a k*rva testem is ellenem játszik, hát hol itt az igazság? Teljesen kiakasztja, hogy belelátok a fejébe, és ez engem olyan elégedettséggel tölt el, hogy bizony ki is fogom használni mostantól. Nincs miért megadnom neki a személyesteret, amit elvileg minden ember megérdemel, mert szórakozni akarok. Szórakoztatni akarom magam.
- Tök unalm… - nem fejezem be a mondatot, mert meghallom mit is gondol. Hát ha ez nem visít az arcomba, akkor semmi más sem, vigyorom még szélesebb lesz, és, ahogy ő előrehajol, én csak várok, és nem mondok semmit, egészen addig, amíg meg nem áll és folytatja. Hirtelen hajolok előre, hogy fülébe tudjak suttogni, direkt úgy, hogy véletlenül se érjek hozzá, de a közelségemet mindenképpen érezze.
- Te sem tudod, hogy van-e rajtad – lélegzem direkt lassan, hogy érezzen. – És ha már az én ágyamban pihennél meg, akkor valószínűnek tartom, hogy engem akarsz – morgom kedvesen, haloványan mosolyogva. Lassan ereszkedem vissza a helyemre, és kapok el egy pincért, aki elviszi az üres tányérokat, poharat, majd hozza a következő rendelést; egy korsó sör a hölgynek, ahogy azt illik, nekem pedig még egy kólát. Munkaidőben vagyok, vagy mi az anyám.

Winnifred Adyra Rossouw x Pécs, a.m. x me

---

Annyira a tegnap esti bor hatása alatt vagyok, hogy eszembe sem jutott az az opció, miszerint hátha nem érti, amit mondok. Igen feltűnő jelenség, az immár előttem álló lány, ha csak hajkoronáját vagy bőrének színét nézem. Nem is meglepő, hogy kérdőtekintettel és félrebiccentett fejjel nézek rá, amikor visszakérdez és hirtelen nem is tudom mit reagáljak. Azért ennyire nem vagyok rossz az anyanyelvemből, hogy ne értsék meg, amit mondok, vagy ha mégis, akkor tényleg ő nem ért engem és azért cseverészik joghurtról meg jógáról, hogy aztán elkezdjen forgolódni és lefelé nézni. Istenem, mi van?
- Most remélem viccelsz velem - tartom fejem még mindig félrebiccentve, de napszemüvegemet már feltolom fejem tetejére. Ha ez tényleg megtörténik, akkor legalább erre emlékezzek, ha egy egész nap kimaradt, és úgy, hogy mindent megjegyzek, ami körülöttünk van. Oh, oké, most hogy tényleg előttem áll, és kicsit tudok nézelődni, talán mégis magasabb, mint az átlag lányok.
Kérdésén, hogy baj van-e őszintén meglepődnék, ha nem tudnám, hogy ő amúgy tényleg ilyen, és a fülbevaló, amit nemrég visszatett a helyére, segít neki megérteni a nyelvet. Nos, ez az előnye annak, ha turkálhatsz más emberek fejében, mert nem kell felesleges körökkel húzni a beszélgetést. Kicsit odébb lépek balra, hogy aztán közelebb menjek a leterített cuccokhoz, és még jobban szemügyre vegyem őket. Megesküszöm, hogy ezek tényleg csontok, de ahogy elnézem nem emberiek, túlontúl kicsik, legalábbis az én szememnek.
- Aurori kötelességemnek éreztem, hogy megkérdezzem, kedves Adyra, hogy miért vannak nálad csontok egy park közepén - teszem kezemet hátam mögé, ujjaimat összekulcsolom, ahogy a kendő fölé hajolok, és csak vállam felett sandítok hátra a lányra. Különleges arca van, s maga az egész lány elég különleges. Na, legalább azt már tudjuk, hogy nem magyar. Remek!

Winnifred Adyra Rossouw x Pécs, a.m. x me

---

Az ékszer szépen a helyére került a nő fülében, de én így sem lettem jobban képben. Szeretem elkerülni a legilimenciával a felesleges köröket, amik snassz és teljesen érdektelen beszélgetéseket szülnek, de Adyránál, ahogy eddig tűnik, nemigen kell a snasszság miatt aggódnom, mivel így is elég furcsa irányt vett ez a beszélgetés. Szeme valahogy furán megcsillan, ahogy a cuccai fölött hajlongok, és ez a nézés soha nem jelent jót, főleg nem egy nőtől.
- Igen - egyenesedem ki, majd felé fordulok. - Megválaszolhatod a kérdésem - legelbűvölőbb mosolyomat veszem fel, fejemet is kicsit oldalra biccentem. Igen, tudom, hogy nem értette a kérdést, de na! Olyan jól szórakozom, nem fogom megfosztani ettől magamat, főleg, hogy simán benne van a pakliban a tény; sokkal jobban is szórakozhatok majd ennél.
- Láthatnám az engedélyeket? - bökök a táska felé, feltételezve, hogy ott vannak a szükséges papírok, amik igazolják ezt. Olyannyira belelovaltam már ebbe magam, hogy nehéz lesz kiszállni belőle, úgy, hogy mindketten jól járjunk. Vicces a helyzet, továbbra is fenntartom ezt, de hogy mondod el ezt egy különleges lánynak, aki jógázni szeretne joghurttal? - Nos, ez egyszerű. Belelátok a fejedbe - oldalra sandítva nézem, ahogy letakarja az üvegeket, engem ez a mozdulat pedig egy nagyon széles, és nagyon gonosz vigyorra kényszerít. Van engedélye, mégis takargatja a cuccait. Elkaptalak, te drága? Én mindig azt vallottam, hogyha megdobnak kővel, akkor dobj vissza kettővel, de ha a csaj rájön, hogy csak húzom az agyát, nem szeretném, ha ő is ezt vallaná, mert akkor mindkettőnknek nagyon eseménydús és sportos napja lenne. Jelenleg pedig nekem ehhez nem fűl a fogam annyira, tekintve, hogy szerintem még mindig a másnaposságommal küzdök egy kicsit.
- Nem is turkáltam a dolgaidban - mutatok rá a lényegre szemtelen mosolyogva. - Csak nézelődök, akár egy vásáron - legártatlanabb tekintetemet kell elővennem, remélve, hogy valamennyire meggátolja azt, hogy kitörjön belőlem a nevetés. - A fejedben mondjuk igen, ez jogos, de az néha akaratlan - megvillan a tekintetem, szinte még én is látom, ahonnan tudni lehet; most egyáltalán nem akaratlan volt. Felkeltette az érdeklődésem a valahonnan jött, Adyra nevű, para hajú nő.
- Micsoda titulus - kapok szívemhez, kicsit talán túltolva a drámai hatást. - Áh, igen - nyalom meg látatlan alsó ajkamat, mielőtt kezet nyújtanék újdonsült barátnőm felé. - Zlatan - rázom meg óvatosan, de határozottan kezét, ha felém nyújtja.

Blossom Miles x randomrandi

---

Legnagyobb döbbenetemre csatlakozik asztalomhoz a nő. Kicsit megilletődve dőlök hátra, ahogy lehuppan velem szemben, nem zavartatva magát. Pedig én már elengedtem, hogy ebből bármi is lehetne, erre láss csodát! Mégis itt ül velem szemben, az egyébként nem túl bevállalósnak tűnő nő, akivel egészen eddig két asztalt beszélgettünk át. Nos, okozhatnak nekem még emberek meglepetést, nem azt mondom. A pincér folyamatosan bólogatva lép el az asztaltól, amikor Blossom is leadja a rendelését, végül tekintetemet ismét ráemelhetem.
- Nos, ha ő ezt akarja, akkor valószínűleg nem lesz neki eléggé fontos a jövőben születendő gyermeked - bólogatok párat én is határozottan, akár egy rendes hülye, mintegy megerősítésképpen, s mint aki ennyire ért valóban a családi viszályok rendezéséhez. Pedig mit is tudhatnék róla? Az én családomban soha nem volt ilyen konfliktus. Kisebbek voltak, nyilván, meg is érdemelték azok, akik szarabbul jártak, de ilyen sebhelyes kötelék szakadást életemben még csak a Payne-eknél láttam. Mondjuk az tény és való, hogy ők pont túltesznek mindenkin. - Előbb vagy utóbb rájön - vonok vállat semlegesen. Nem mintha én annyira odalennék a totyogó, furcsa színű kis izékért, de valakiknek ez meg fontos és úgy állnak hozzá, mintha az életük múlna rajta, talán még olyan elvetemültek is, hogy ebben lelik boldogságukat, és ebben is dolgoznak. Ez olyasmi lehet, mint nekem a gyilkosságiaknál dolgozni, ami vicces tekintve, hogy születendő életekről beszélgetünk. Én meg mikor vagyok ott? Amikor az ember lelke kiszáll a testből. Olyan vagyok, mint egy második kaszás. Az első elvisz belőled mindent nagyjából, de ami kis szikrát ott hagyott még belőled, azt sem hagyom nyugovóra térni, mert akkor is meg kell néznem és látnom kell. Szar érzés lehet, hogy még halálod után sem hagynak békén, de hát mit tehetne az ember, ha ez a munkája? Mint valakinek - például az előttem ülőnek is - az, hogy gyermekeket pesztrálgat egész nap.
- Azért ne vidd túlzásba, nehogy a fejébe szálljon - megengedem magamnak egyik legelbűvölőbb mosolyom egyikét, hátha kicsit feloldom Blossomot is. Túl feszült, és nem szeretek feszült emberek közelében lenni, amikor végre nekem nincs dolgom, és élvezhetném a semmittevésnek is a legmagasabb fokozatát. Így is túl sokszor és túl sokáig vagyok stresszes helyzetekben, és ezek a helyzetek még otthon is kitartanak, ám most meglepő módon - én betudom a jó időnek - az embereknek nincs kedvük egymást gyilkolászni, és ezért valóban hálás is vagyok. Legalább élvezhetek egy k*rva mentateát anélkül, hogy jönne a bagoly a sürgős levéllel, mely szerint azonnali hatállyal menjek be, aztán négy napig se ki, se be a hivatalba. Remek nap lenne, eskü, de most ki fogom élvezni, és remélhetem csak, hogy Blossom immár partner lesz benne, ha másért nem is, de a fügés csodáért igen.
- Üdv, egyébként Blossom - biccentek felé egyet hivatalosan, miközben jobbomat felteszem az asztalra, és ujjaimmal dobolni kezdek rajta. - Zlatan.

Athalie x nálamni

---

Az elmúlt két hét nyugodt volt, így simán megengedtem magamnak egy nagyobb löketű vedelést tegnap. A fejem zúg még egy kicsit, de egy kis whisky és helyrerázódik minden, efelől kétségem sincs. Szokásommá vált az ablakba kiállni, akárhogy öltözködöm, és ez most sincs másképp. Még hozzá kell szoknom a nyugodt környezethez, mert itt csak akkor hagyják el az emberek otthonaikat, ha tényleg dolguk van, amúgy csak vannak a megszokott légkörben; otthon.
Jobb karommal feltámaszkodom az ablakra, arra támasztom homlokomat, másik kezemben szorongatom az aranyló italt. Mi a legjobb megoldás a másnapra? Hát ez, meg ha egy lány annyira bámulja a tested, hogy leesik a gördeszkájáról. Ennél több soha nem kell senkinek. Int, én pedig visszaintek, de ugyanúgy néz. Ilyenkor mi van? És ki ő?

Athalie x nálamni

---

Szemöldököm megemelkedik, ahogy meghallom telefonom rezgését az ágyról. Gonoszan elmosolyodom, de meg nem mozdulnék. Ugyan, miért kellene? Fejemet elveszem karomról, ami leesik mellém. Kissé hátrébb lépek az ablaktól és én is végig mérem az utcán állót, ámbár lehet kicsit szemtelenebb módon, mint ő engem. Nézőpont kérdése.
- Itt állok előtted, te meg hívsz? - duruzsolok a fejében, akár egy mindennap látott vendég.

Athalie x nálamni

---

Oldalra biccentem fejemet, mert esküszöm nem értem miről beszél. Vonok egyet vállamon.
- Engem nem szoktak dobni - mosolyodom el elégedetten, mert akármilyen hihetetlennek is hangzik, tényleg nem szoktak. Nem menne az imidzsemhez. - De gondolom a testem kéne - kacsintok a lányra. Sokkal egyszerűbb így, hogy tudom ki ő. Ő állt ott Vajdával, amikor véletlenül belecsöppentem az igen meghitt beszélgetésükbe. Athalie.
Lehúzom maradék italomat, majd az ablaknak hátat fordítva dobom le magamról törölközőmet.
- Az ajtó nyitva van.

Athalie x nálamni

---

- Azért bámulsz még mindig - vetem még oda diszkréten, mielőtt kilépnék látószögéből, hogy magamra húzzak egy alsót legalább. - Mivel itt lakom, ez csak neked meglepő - közlöm a tényt. Mármint komolyan… miért olyan meglepő ez? Biztos egy idegen házában mászkálok fel s alá nap, mint nap meztelenül. Ez a perverzióm.
- Nincs ló, jó a szamár is, Athalie - lépek be a konyhába, hogy ismételten önthessek magamnak valami nedűt. Meglepő módon most egy pohár víz mellett döntök.
- Bejössz, vagy elhúzol? Lenne jobb dolgom is, mint a fejedben beszélgetni - dőlök a pultnak somolyogva, mázli, hogy ezt már nem láthatja.

Athalie x nálamni

---

- Kösz a bókot - biccentek is egyet, mintha láthatná, de nem hinném, hogy ezen múlik.
Elmosolyodom a kitételen, miszerint “nincs tapi” és úgy bejön. Komolyan, fegyvert tartottam a fejéhez, hogy így döntsön.
- Ismét kösz - kiabálok ki a konyhából. Türelmesen megvárom, amíg Athalie csatlakozik hozzám a helyiségben.
- A híres Vajda Richárd? Róla ment a diskurzus múltkor is - tényként közlöm. Nincs kérdőjel a végén, nem is kell, mivel végig hallgattam az egészet.

Athalie x nálamni

---

Hümmögve bólogatok párat, ahogy elhúzza a szót, nem mintha k*vára tudnám, mégis ki az anyámról beszélünk.
- Az enyém - mutatok körbe drámaian. - Mondanám, hogy érezd magad otthon, de ne - fordulok háttal neki. Kiveszek egy poharat, ami felé lebeg egy üveg fehér édes borral és egy üveg vörös szárazzal. Ki tudja mi az ízlése, ugye? Én tudnám, de nincs kedvem kideríteni.
- Eszternek leginkább az nem felelt meg, hogy nem kellett - támasztom csípőmet ismét a konyhapultnak.

Athalie x nálamni

---

- Cuccolj - vonok vállat könnyelműen. - Hátha a pasid akkor megtanul bízni benned - gonoszan elvigyorodom, miközben vizespoharamat felé emelem. Jó poén lenne, még csak egy dühös tini kellene a nyakamba. Nincs neked elég bajod Ombozi?
- Whisky vagy száraz vörös - biccentek elégedetten vendégem felé. Végre valakinek van ízlése ebben a faluban. Ki a tököm iszik fehér édes bort? Undorító.
- Jól látod - csettintek egyet nyelvemmel elismerően. - Börtönbe juttattam, az öcsém kihozta, és dúl a szerelem, amit tőlem tudván, hogy nem kap meg, megkereste másnál - indulok el lassan Athalie felé, hogy a mellette lévő széket befoglaljam saját részemre.
- Eszter sok mindenkit kedvel, csak szarul - mosolyodom el aljasan, mert mindketten tudjuk, hogy ez nem igaz.

Athalie x nálamni

---

- Honnan tudod? - emelem meg egyik szemöldököm kérdőn. A kérdésem teljesen komoly. Ha már megpróbálta, akkor rendben, elhiszem, hogy ez sem jön be, de ha nem próbálta meg… ráadásul a pasi nincs is itt. Északról meg nehéz koordinálni egy nő minden lépését.
- Ti nők elég furcsák vagytok néha - szállok le a székről, majd komótosan elindulok a nappali felé. Utálom ezeket a székeket, sosben kellett megvennem őket, de hamarosan úgyis csere le. Lecsúszik róla a p*csám.
Már a nappaliból válaszolok neki, miközben a hi-fin, valami normális zene után kutatok. Mozart csendül fel a háttérben, amire rögtön le kell ülnöm, és kényelembe is helyezem magam.
- Én - biztos vagyok benne, hogy követ, és látnom sem kell ahhoz, hogy tudjam, a nappali ajtóban áll. - Jó este volt. Legalábbis nekem mindenképpen - vigyorodom el szemtelen módon.
- Nincs mit. És ha kérhetlek; moderáld a gondolataidat - csippentem össze orromat, majd dörzsölöm meg szemeimet. - Mindent látok, Athalie - lehelem nevét.