A Fő utczával szemben, a Boglyas tér legimpozánsabb helyén Bogolyfalva vasútállomása kapott helyet. Grandiózus, elegáns épület, hatalmas oszlopokkal, melyek tartó funkciót látnak el. Egyszerű sárga téglából épült falain ablakok szinte nincsenek, csak a harmadik emeleten, a legfelső szinten, ahol a masiniszták pihenhetnek meg egy-egy út előtt és után. A bejáraton egymás mellett három troll kényelmesen besétálhatna csomagjaival. Belépve az épületbe egy hatalmas fogadócsarnokba érünk. Egyik oldalt pénztárak, másik oldalt büfék és apróbb boltok, köztük egy mindenes, ahol a cérnától a főző üstig mindent lehet találni. A peronokhoz a bejárati kapuhoz hasonló kapun lehet kijutni. Azonban nagy meglepetés éri azt, aki kilép azon a kapun. Mugli gondolkodással a vonatok különböző vágányokról indulnának, amelyek között peronok, hidak, vagy aluljárók húzódnak. Itt azonban két sín van összesen, egyik az érkező, másik az induló vonatok számára. Rajtuk végeláthatatlan hosszú sorban és különböző irányban állnak a vonatok. A sínek között egy öreg, hosszú bajuszú, néma bakter ácsorog állandóan, talán az idők kezdete óta, aki kopott táblájával indítja, vagy érkezteti a vonatokat.
Hogy senki se tévessze el, hogy a sorban hányadik az ő vonata, egy igen kellemesen búgó női hang időnként beharsogja az állomás termeit az éppen induló, vagy érkező szerelvényekkel kapcsolatban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=826826#post826826][b]Weiss Arion Ruben - 2021.02.25. 22:25[/b][/url]

Kinek micsoda, ő hamar túltette magát azon, míg a másik némán hordja ki a riadalmat. Talán ezt látja a tekintetében, talán azt, hogy mégiscsak fel akarná képelni, de nem akar valami szappanopera-jelenetet rendezni, mintha muszáj lenne. A lépés így jött ki, azonban az, hogy közben találkozik valamivel, olyasmivel, amely még az ő, igencsak vad és sötét világát is lenyűgözi, vér sem kell hozzá. Nem, mert még szinte ki is követeli, ugyan kellemes és cseppet sem akaratos – csak kissé, csak kicsit – mozdulatokkal, hogy láthassa, hogy engedje csak. Igen, veszélyes. A tűzzel eleve játszani, no de, ha egy irányíthatatlan erő az, még jobban. Sosem volt egészséges veszélyérzete, sosem félt, hogy megégeti magát, hogy lángok marnak jelet a bőrébe. Megtörténhet, ha nem vele, mással, most azonban csendesen adózik  a látványnak, ami, és most jön a feketeleves, nem egy nő és annak minden formája, tartozéka, hanem a lángoknak. A nő kezeit tartja, mintha csak egy lámpás lenne és ujjával közelebb húzódik a lángokhoz, éppen addig, hogy érezze, bőrét karistolja a forróság.
- Eljön majd annak is az ideje. Akkor, jól sejtem, friss? – tudja, hogy a hogyan téma általában tabu és nem éppen kellemes dolog, nem kell firtatni. Tudna mit kezdeni a tűzzel, hazudna, ha azt mondaná, most nem irigy, pedig az, mélységesen, amennyire csak lehet. De nem, ezt nem tudja elvenni, nem lehet az övé. És valóban, ha jobban megnézi, több jele nem is lehetne annak a tűznek, ami benne tombol – a tincsei lángolnak, szinte izzik az egész alak, nem csoda, hisz éppen nem olyan rég rántotta ki a békés burkából.
- Míg valami valódi, valami nem, a lényeg egy és ugyan az. Az irányítás, az pedig a kezedben van – a nő keze mellé emeli saját tenyerét, fókuszál kettejükre és mégis, pontosan arra az energiára és porcelánfehér bőrre, amin táncolnak. Saját ujjait kitárva az övéihez hasonló lángokat képzel, majd jelenít meg, mintha egyek lennének, és mégsem, mert míg a nő nem irányít, ő nagyon is. Mégis, egymás mellett, szinte egyszerre táncolnak az apró lángnyelvek.
- Mindig is irigyeltem, az öcsém az. Az övé a levegő – zárja össze ujjait, a lángok eltűnnek, ő pedig sikeresen elárult valami olyat, ami se nem Ruben, se nem Arion, hanem valaki, valaki a mélyről, talán az eredeti. De nem engedheti meg magának, hogy most ennek bármi jelét adja.
- Ki, köszönöm. És elnézést, az előbbiért. Nem akartam előcsalni – pillant ismét végül arcára, ahogy elengedi és leereszti saját kezeit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=827428#post827428][b]dr. Hollóvölgyi Zsófia - 2021.03.11. 16:47[/b][/url]

Érzem, hogy a szívem olyan hevesen ver, hogy már képtelen a helyén maradni, helyette feljebb kúszik, a torkomban dobog, egyre erősebben. Nagyon nem szeretem, ha nem én irányítok, ha olyan érint meg, akit nem ismerek, vagy ismerek, de nem fogadok el. A munkám során megtanultam, hogy lehetnek akaratlan bőrfelület-súrlódások, de ez most nem az, akkor sem, ha én most éppen dolgozom. Egy valamit nem bírok az érintésnél is jobban, az olyan kérdéseket, amiknek egyértelmű a válasza, így, amikor felteszi a kérdést, nem is tudom honnan érkező gúnnyal vegyülő választ adok rá.
- Nem, évek óta megvan, felégettem már a fél világot, de senkit sem zavart.
Avagy, persze, hogy friss, hát csak nem így néznék ki, ha ne lenne friss. Rendben, tény, hogy nem teljesen friss, mert ez már a második körös esemény, először túl fiatal és túl heves voltam, és az évtizedek során elnyomott tűz most állandóan feltűnést akar okozni, és nem is csak akar, hiszen, akkor nem lennénk most itt. Nem lennénk most így. Nézem, ahogy közeledik hozzá, majd elhúzódik, aztán megint, mintha valami sosem látott csoda lenne. Tűz, az Isten szerelmére, ez csak tűz! Vajon, az ősember is ilyen arcot vágott, miközben ismerkedett vele. Az ember tényleg visszafejlődik, én meg tényleg egyre bunkóbb leszek, de szigorúan csak magamban.
- Pont úgy nézek ki, mint akinek az irányítás a kezében van.
Ajkaim vérszegény mosolyra húzódnak, mert, ha valahogy nem nézek ki, akkor az az, amit az előbb mondott. Bárcsak. Nekem szükségem van arra, hogy érezzem, én irányítok, hogy tudjam, minden egyes kis rezdülés úgy történik, ahogy azt én akarom. Mi van ehelyett? Ülök egy nagy kupacs hamuban, ami egykor a tökéletesen rendezett életem volt. Körülöttem minden káoszos, felborultak a hormonjaim, az érzelmeim, az egész életem, és vigyorgok, mint egy elmeháborodott. Valószínűleg azért, mert az elmém megbomlott eddigre már. Kiváló.
- Illúziómágia?
Kérdezem halkan, figyelve a lángokat, melyek már nem csak az én, de az ő tenyerén is jelen vannak. Tudom, hogy nem hazudik, hogy nem elemista, mert ha az volna, éreztem volna. Ez is egy olyan furcsa, új képesség, amit ezzel az egésszel kaptam. Megérzem az elemi mágusokat. Nem valami vadító különlegesség, mert ők is éreznek engem, meg egymást. Igen, mind érezzük egymást, így a helyes a kifejezés.
- Én meg bunkó lenni, csak nehezen viselem.
Ezt nem tagadhatom, visszahúzva a kezem, elrejtem, ahogy csak lehetőségem van rá. Képtelen vagyok még arra, hogy olyan büszkén viseljem, mint kellene.  Most még nem, majd egy nap, ha már tudom irányítani, és ha véget ért az őrületsorozat bennem.
- Szóval... illúziómágia?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=827628#post827628][b]Weiss Arion Ruben - 2021.03.14. 22:06[/b][/url]

Nem épp megszokott ez tőle, és ezt nagyon jól tudja, érzi, csak éppen nem érdekli. Mindig kell valami új, szokatlan vagy csak éppen bármi, amely nem a megszokott, hétköznapi rutin. Teljesen kivan tőle, neki hiába van, mindig fel kell borítani alkalmanként, hogy minden békés maradjon benne. Mikor mi, ma nem számolt vele, nem számított rá, épp ezért kap annyira utána szinte. Pedig nem éhes, nincs éhsége a változásra, csak vannak esetek, amik talán a benne pihenő, de sokkalta csendesebb tűzre kapcsolnak nagyobb lángot.
- Nagyon mókás. Egy évek óta birtokló is lehet bizonytalan használója, de már értem. Friss, és vár még arra a világ, hogy égjen – sosem lehet tudni, minden lehetséges, látott mindenki karón varjút, vagy épp kirívó eseteket, tehát a kérdés sem teljesen értelmetlen, ha azt nézzük. Talán neki igen, mert abba sorolja magát, ami a nyilvánvaló kezdő, de indulatai mindenkinek vannak. Lehet, hogy neki meglepő az érdeklődés, magának azonban nem, hiszen valahogy eszébe jut valaki, akit rég eltemetett magában, most mégis eszébe tud, mert miért ne lökne fel az agya ilyen emlékeket. Fura hely az, többnyire állandó mindennel, néha azonban meglepi, mert, ha nem is tudná elismerné, de nem ő irányítja néha a gondolatait. Nagyon nem. Most leginkább a tűz, melyet csendben figyel, csendben adózik neki, majd eléri a nő hangja is, majd aprót rázza a fejét csak rá. Kezdetben semmi sem irányítható, ő sem volt különb, bár az illúziók kevésbé veszélyeztetik mások vagy épp a saját életét, mint a tűz, amely valóban; világokat égethet fel.
- Még nem, de idővel, ott lesz. Ez még csak a kezdet, ingyen meg nem adnak semmit sem – vigyorodik el, hogy itt nem fizet, csak tanul, de azt sokat. Az már nem rajta múlik, hogy ítélik meg, veszélyes vagy sem, ez már mások dolga, sokszor húznak rá olyanokra is bélyeget, akiknek csak több idő kellene, nem teljes és abszolút tiltás. Nem tudja, nem ismeri a nőt, ez tény, nem tudná megmondani, valóban képes-e rá, valóban túlnő-e rajta, vagy csak egyszerűen, majd belejön. Inkább mutat neki, húzza elő a saját lángjait, azoknak tökéletes képét. Itt már mindent ő irányít, minden a sajátja. Bólint egyet a kérdésre, hogy az, mi más lehetne, mert akkor nem így nézne ki, akkor is érezné a hőt, amely most csak játék, semmi több. Ahogy jön, úgy tűnik el végül.
- Sehol sem volt bunkó – ráncolja a homlokát, mert ha az lenne, nos, igen. Ez számára nem az, nagyon is ismeri, eleget gyakorolja, hogy tudja, közel se járt hozzá, a saját mércéje szerint. Jobb talán. – Igen. Diákkorom óta a kedvencem, sok helyen alul is értékelt. Minden képesség csodás, ne érts félre, én értékelem. Lehetőségek tárháza, ki mire használja, kétélű fegyver. Azonban, a kellemetlenségért cserébe, elfogadsz egy kávét? Szívesen hallgatnám, eddig mit tapasztaltál a tűzzel. Ha nem vagyok tolakodó.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=828002#post828002][b]Pataki-Molnár Csenge - 2021.03.22. 19:25[/b][/url]

Azt a félresikerült téli napot követően, ha csak tehette, kerülte barátnőjét. Hol feltűnőbben, hol kevésbé, de igencsak sikeresen. Mivel nem voltak közös óráik, Csenge megtehette, hogy az évfolyamtársaival töltötte az időt és teljesen valódinak tűnő kifogásokkal szúrhatta ki Lili szemét. "Vizsgákra tanulunk." "Bájitaltanra kell megírni egy három pergamen hosszú értekezést." És ha ezek nem lettek volna elegek, még mindig hivatkozhatott az akrobatikára, a versenyekre, a szüleire.
A tanév végén nem a vonattal ment haza, megkérte apját, hogy jöjjön érte a faluba, a férfi pedig örült, hogy a lánya vele akarja tölteni az idejét, nem igazán kérdezősködött a miértek után.
Most azonban nem tudott mire hivatkozni, a tanév kezdetén senki nem vitte volna el csak úgy a faluba, ha a vonat amúgy is oda megy. A szülőknek sokkal egyszerűbb felrakni rá a gyereket, majd integetni ahogy a jármű lassan a távolba vesz, és ez alól Csenge szülei sem kivételek.
Igyekszik meglapulni, egészen a vonat hátuljáig megy, és a legutolsó kocsiban foglal helyet. Egyelőre egyedül van, de sejti, hogy ez nem fog végig így maradni. Az állomáson nem látta Lilit, de ez nem jelenti azt, hogy barátnője nincs is itt. Hirtelen felpattan, rájön, hogy hibázott. Emberek közé kell mennie! Az évfolyamtársai között sokkal jobban el tudna rejtőzni. De már késő. Lassan nyílik az ajtó, Csenge pedig félve pislog a belépőre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=828102#post828102][b]Süveges Lili - 2021.03.25. 20:18[/b][/url]

Szeretett Lili vonatozni, csupán nem értette, miért tart ennyi ideig. Egy olyan világban, ahol egyik kandallóból a másikba, noha azok több száz kilóméteres távolságra is lehetnek egymástól, úgy léptek át a varázstudók, mintha csak egy ajtón az egyik szobából a másikba tették volna, vagy csak perdültek egyet saját maguk körül, és hopp, már egészen máshol is voltak, miért, ugyan miért zötykölődtek órákon át a síneken? Ha legalább jókora ugrásokkal közlekedne, esetleg repülne! De nem, csak ratatat, ratatat, ratatat. Ami szuper, csak Lili részéről lehetett volna eggyel kevesebb ratatat is.
Mikor aztán elunta (nagyjából azonnal) a vele utazókkal való eszmecserét a vizsgákról és fiúkról, úgy döntött, keres magának valami ennivalót. A sokáig egy helyben levéstől mindig megéhezett. Igazából, ha sokat mozgott, akkor is, de valamire mindig fognia kellett, hogy éppen miért akarja tömni a hasát. Ez nála hobbi volt. Mint a sárkány eregetés, vagy a seprűakrobatika. Bár utóbbiból valóban szívesen kitűnt volna, úgy tűnt, hogy az evés is sokkal jobban megy neki, szóval nem erőltette túlzottan a dolgot, főleg miután majdnem lefejezte egy háztársát gyakorlás közben.
És már csak amiatt is ritkábban vette elő a seprűt, mert az akrobatika Csengét juttatta mindig eszébe, akitől elleste ugye, és aki az utóbbi időben valamiért kerülte őt. Lili naív volt, de az még neki is szemet szúrt, hogy barátnője milyen gyanúsan sokszor szívódik fel, mielőtt sokáig kettesben maradhatnának, vagy akár többedmagukkal. Órákon ugye nem találkoztak, hiszen, bár Csengu volt kettejük közül az okosabb, mégis neki kellett évet ismételnie, így nem egy évfolyamon voltak, hiába kezdték együtt a Bagolykövet. Szóval hozzá volt szokva, hogy csak a toronyban tudnak találkozni, de mostanában mintha ott se akart volna összejönni.
Nagy elmélkedése közepette nem találta sehol a büfés kocsit, ezért jobb híján, és a tervét át sem igazán gondolva elkezdett mindenhová benyitogatni, hogy ennivalót kunyizzon. Többnyire furcsán néztek rá, de szendvicset vagy egy csokibékát persze senki sem nyomott volna a kezébe. Kezdett nyafi lenni.
- Hahóó, sziaa, van tök feleslegesen egész véletlenül... Ó! - A következő fülke, ahová benyitott, ellentétben az előzőekkel, majdnem üres volt. Csak egy Csenge ült ott.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=828106#post828106][b]Pataki-Molnár Csenge - 2021.03.25. 21:20[/b][/url]

Mikor a belépőben felismeri barátnőjét, a szíve hirtelen félrever egy ütemet. Disszonáns a hangja, mint a horpadt harangé, mégis végigrezeg benne a lábujjai hegyétől a legutolsó hajszála végéig.
Egész szünetben nem találkoztak, és bár így minden idejét az akrobatikának szentelhette, hiányzott neki a lány. Azért kerülte, mert félt a társaságában lenni, de most hogy látja, legszívesebben a nyakába ugrana örömében. Hogy visszafogja magát, karjait keresztezi a teste előtt, majd hogy megtörje a csendet, megszólal:
 - Mim? - kérdezi, remélve hogy gyorsan lezárhatják a beszélgetést és Lili elmegy, közben pedig agyának egy mélyebb, sötétebb szeglete lelkesen próbálja rábeszélni arra, hogy nyújtsa a találkozást olyan hosszúra, amilyenre csak lehetséges.
Tekintete végigsvenkel a lányon a szőke hajától cipőbe bújtatott lábaiig, majd pillantása visszatér Lili arcára. Mikor azonban véletlenül a szemébe néz, elkapja róla a tekintetét. Szíve túl gyorsan ver, gyomra görcsbe rándul, fél és izgatott egyszerre. Muszáj lenne távol maradnia Lilitől, de most nem tud hova menekülni előle.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=828117#post828117][b]Süveges Lili - 2021.03.26. 13:21[/b][/url]

Mindig is jellemző volt rá, hogy ha valami bántotta, zavarta, ha valami miatt szomorú volt, azt a dolgot szépen félretette. Elpakolta elméjének egy olyan szegletébe, amit nem ugrabugrált végig lelkes kis öntudata napjában hatvanhatszor. Ezért aztán Csenge körüli gondolatait is elraktározta ide, miután sokadik alkalommal próbált közeledni hozzá hiába. Valami történt, és nem is sejtette, hogy mi. Azután kezdődött, hogy még télen elmentek kesztyűt vadászni, de már erre se gondolt, nem elmélkedett magában órákon át, hogy vajon mi történhetett azon a napon, mikor változott meg valami köztük. Egyszerűen csak megtagadta magától, hogy szomorkodjon, ezért aztán annak lehetőségét is kizárta, hogy kiokoskodja, mi is lehet a baj. Leegyszerűsítette arra, hogy Csenge most nem szeretne a társaságában lenni, és mivel ő nem akart emiatt szomorkodni, nem is gondolt rá.
Ám van a félretett gondolatoknak egy olyan hátulütője, hogy ha valami emlékezteti az embert rájuk, akkor szabályosan lerohanják az elméjét. És Csengére valószínűleg semmi és senki nem emlékeztette volna jobban, mint, nos, Csenge maga. És a lány ott ült egymagában a fülkében, és úgy tűnt egy pillanatra, mintha szellemet látna. Vagy valami olyat, ami a varázsvilágban ritkaság.
Lili ekkor észrevette, hogy nyitva maradt a szája, ahogy nem sikerült befejeznie megkezdett mondatát. Gyorsan becsukta, de aztán rájött, hogy újra ki kell nyissa, hogy feleljen.
- Ennivalód.
A legtöbb ember, aki úgy gondolja, hogy valaki kerüli őt, illedelmesen teret engedne, és hagyná a másikat, de Lili kicsit másként volt bekötve, és nem zavartatta magát ilyesmiken. Fogta magát, és leült barátnőjével szemben, lábait kinyújtva, ezzel némi akadályt képezve a fülke ajtaja előtt.
- Képzeld, nem buktam meg, szóval sajnos nem leszünk évfolyamtársak újra. Hacsaaak... - Lelkes vigyor terült ki az arcán. - ...nem voltál olyan elképesztően ügyes, hogy rögtön két évet léptél!
Mintha mi sem történt volna. Igen, ez volt a megoldása, ettől remélte a feloldozást, hogy minden olyan lesz, mint korábban. Új év, új remények, meg minden.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=828120#post828120][b]Pataki-Molnár Csenge - 2021.03.26. 13:57[/b][/url]

~ Ennivaló. Hát persze, mi mást is keresne Lili a vonaton fülkéről fülkére járva, mint ennivalót. ~ Csenge megpróbál elnyomni egy mosolyt, ami félig-meddig sikerül is neki, bár bal szája sarka azért enyhén felfelé kunkorodik. Aztán szeme az ajtóra villan, de az oda vezető útra barátnője hamar akadályt állít, saját lábaiból képezve azt. Viszont olyan ártatlan-egyszerűen teszi mindezt, hogy Csenge nem tudja eldönteni, hogy szándékos szabotázsról van szó vagy csak így kényelmes Lilinek.
Végül rápillant az ablakra is, nem éppen direkt, inkább önkéntelenül keresve a kiutat, mégha azt bizonyára nem is a száguldó vonat ablakából való kiugrás fogja jelenteni. Aztán bólint:
 - Van még pár hangulatnyalókám, meg talán egy fél kedvenc szeletem - mondja, és már szedi is elő a táskájából, aztán kissé remegő ujjakkal Lili felé tartja a választékot. Szeretné, ha a lány úgy venné el a kezéből az édességeket, hogy közben nem ér hozzá a kezéhez, ugyanakkor valahol mélyen, egy még saját magának sem bevallott gondolat arra ösztökéli, hogy ő maga mozdítsa úgy az ujjait, hogy a bőrük egy pillanatra összeérjen.
Hallgatja mit mesél Lili, és közben ajkait összeszorítva próbál úrrá lenni arca elvörösödésén. ~ Reménytelen vagyok. ~ Hiába nem találkoztak a szünetben, hiába tartotta a távolságot, úgy érzi, semmi nem változott, semmit nem segített a helyzetén. Sűrű pislogással, ajkába harapva próbálja elkerülni, hogy elsírja magát. Fejét lehajtva tartja, így reméli, hogy barátnője nem is vesz észre belőle semmit. Mikor sikerül megnyugodnia rápillant a szemben ülőre, majd rögtön kibámul az ablakon.
 - Nem, nem voltam ügyes - válaszolja halkan, pedig ezen akár nevethetne is. Elvégre még csak nem is maga vizsgázott minden tárgyból. Persze erről Lili szintén nem tud. ~ Talán meg is utálna, ha tudná, hogy csaltam a vizsgákon. ~ Éppen csak átfut agyán a gondolat, meg az, hogy emiatt rögtön közli is vele, de bármennyire is vágyik rá, hogy megszűnjenek benne ezek a furcsa érzések és Lili minél távolabb legyen tőle, azt nem hiszi, hogy el tudná viselni, hogy a lány megutálja őt. ~ Reménytelen vagyok. ~

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=828130#post828130][b]Süveges Lili - 2021.03.26. 19:59[/b][/url]

Valahol az elméje hátsó szegletében szöget ütött a gondolat, hogy most nincs az az indok, amiért Csenge itt hagyhatná, de hogy erre még lehetősége se legyen, ugyanez elképzelés arra késztette, hogy az útját is állja. Nem tudatosan, de elépakolta a lábait, felhelyezte a lány mellé. Pedig anyukája megmondta, hogy nem szabad cipővel az ülőhelyekre felmenni, mert más meg aztán arra teszi le a tomporát. De most nem jutott eszébe édesanyja egyetlen intő szava sem, hiszen végre Csengével maradt, kettesben, és úgy tűnt, még ennivalója is van! Noha amint meglátta őt idebent, már kevésbé érdekelte a hasa megtömése.
Persze a lehetőséget el nem utasította, és már nyúlt is érte, és egy pillanatra ujjvégei végigszántottak Csengu tenyerén.
- Úú, ezt imádom! Nem bánod, ha ezst megezseb? - A mondat végére már tele volt a szája a kedvenc szelettel, és rájött, hogy milyen illetlen. Hiszen teli szájjal nem szép dolog beszélni. Illetve a kérdésre a választ sem ártott volna megvárni.
Lenyelte a falatot, és bocsánatkérően rámosolygott barátnőjére. Igazából tényleg szerette volna ott felvenni a fonalat, ahol valahol korábban elhagyták, de érzékelte, hogy egy cica eljátszotta azt, illetve, hogy ez nem csak rajta múlik. Valami nem volt rendjén, de Lili az őt nyíltan elutasítókat se értette meg elsőre, nem mindig észlelte, hogy nem kívánatos a hebehurgya, lökött viselkedésével együtt, azt a mélyen őrlődést pedig, amit a másik szőke irányából érzékelt, végképp nem tudta dekódolni. Csak miután viccelődésére olyan visszafogott, tömör választ kapott, kezdte kapisgálni, hogy Csenge távolságtartása konkrétan vele lehet kapcsolatos. És ekkor elkezdek a felszínre szivárgott, eddig elraktározott emlékek előugrálni lelki szemei előtt. Amitől csak még inkább összezavarodott.
- Szóval az van, hogy nem emlékszem, mit csináltam, de tuti megbántottalak valamivel, és ne haragudj miatta, jó? - Kissé elhúzta a száját, és úgy nézett a másikra, meg még a lábait is lepakolta a földre, ahová valóak.
Egyáltalán nem volt arról meggyőződve, hogy valóban csinált valamit, de ha Csengu csak álmodta az egészet, akkor is boldogan bocsánatot kért tőle azért, amit álombeli énje művelt, csak ne utálja őt. Vagy utálhatja is, az is sokkal jobb, mintha menekülne a közeléből.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=828134#post828134][b]Pataki-Molnár Csenge - 2021.03.26. 22:18[/b][/url]

Csenge még a tenyerét nézi elvörösödve, enyhén könnyes tekintettel, de közben megrázza a fejét válaszul Lili kérdésére, majd egy kisebb nyelés után hozzáteszi:
 - A tiéd.
Közben barátnője továbbugrik a következő témára, a vizsgáikra, ezzel lehetőséget biztosítva Csengének arra, hogy visszanyerje az önuralmát. Színtelen hangú válasza azonban nem épp olyan, ami megszokott lenne tőle, és hogy mennyire nem, azt Lili kérdése teszi egészen egyértelművé.
Csenge felkapja rá a fejét, és még meg sem szólal, de már hevesen rázza a fejét. Egyáltalán nem akarja, hogy a lány azt higgye miatta van, hogy ő tett valami rosszat. Nem is hiszi, hogy Lili egyáltalán képes olyanra.
 - Nem, ez nem... - "a te hibád" fejezné be, de leharapja a mondat végét. Abban sem biztos, hogy mi is ez pontosan. Hiba lenne? Rosszul működik benne valami? Létezik, hogy emberek tönkre menjenek? Ha valaki tönkremegy, meg lehet még javítani?
 - Nem miattad van - mondja végül halkan, szinte suttogva, miközben lábait felhúzza, majd térdeit átkarolva egészen kicsire tömöríti össze magát. - Sajnálom.
Ismét megkörnyékezi a sírhatnék, de hősiesen ellenáll neki. A könnyektől még soha semmi nem lett jobb, a tapasztalatai szerint a síró embertől a többiek csak frusztráltak, dühösek, zavartak lesznek. És a fülkében már így is éppen elég érzelem zsúfolódik össze.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=828149#post828149][b]Süveges Lili - 2021.03.27. 14:41[/b][/url]

Hiába volt rettentően éhes, igen hamar elmúlt az éhsége, vagyis inkább elterelődött a figyelme a hasáról Csengu irányába, aki mintha gyötrődött volna. Elszomorította Lilit, ahogy ránézett, pedig a viszontlátásának amúgy merő örömöt kellene okoznia. Szóval nem volt rendjén ez az egész így, és őt nem olyan fából faragták, aki inkább csendben elkullog. Meg akarta érteni, vagy ha azt nem lehet, valahogy helyre akarta tenni.
Így aztán nyíltan szóba hozta, és elnézést kért azért, amiről azt se tudta micsoda, csak jussanak valahova. Már persze jutottak, folyamatosan haladtak az iskola irányába, de Lili mindenképp úgy akart leszállni a vonatról, hogy újra minden rendben közöttük.
- Nem..? - pislogott párat a félbeharapott mondatra.
Képzeletben odacsúszott mellé, és addig böködte, míg Csenge ki nem bökte, mi bántja, de ennél azért több tapintatosság szorult Lilibe. Egy kicsivel.
Viszont kezdett egész megijedni barátnője testbeszédétől, ami kezdte azt a benyomást kelteni, hogy nem Lilkó csinált valamit, hanem ő. Valami szörnyűségest. Olyat, hogy el se meri mondani neki, csak kapaszkodik inkább a lábaiba. Ami egyébként azzal a veszéllyel járt, hogy erős fékezés esetén jól lepottyan a padlóra. Ezt Lili nem szerette volna, ezért szembe helyezkedett vele, távolabb az ajtótól, közelebb őhozzá.
- Hát akkor? - kérdezte, továbbra is teljes értetlenségben. - Miattad? Nem vettem észre, hogy rosszat csináltál, szóval simán megúszhatod ám - bólogatott teljesen komolynak szánt ábrázattal.
- Nem is mondom el senkinek. Legfeljebb Tapinak. Ő a plüss polipom, és nem beszéli a nyelvünket, szóval eskü nem adja tovább.
Biztatóan mosolygott, és jobb kezét Csenge térdére helyezte, finoman megrázva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=828162#post828162][b]Pataki-Molnár Csenge - 2021.03.27. 21:55[/b][/url]

Eszébe sem jut, hogy megpróbálja elrejteni Lili elől, mekkora káosz is van benne, mert tudja, hogy egyébként sem járna sikerrel. Barátnője az őt érdeklő ügyekben különösen rámenős tud lenni, és Csengéhez képest sokkal bátrabb is az érzelmek terén. Vagy csak nem gondol bele annyira, mint a másik szőke.
Miután Csenge biztosítja róla Lilit, hogy egyáltalán nem az ő hibája, bármi is történt vagy nem történt, szeretne fizikailag is távolabb kerülni a lánytól, s mintegy védve önmagát kicsi gombóccá gyűrődni. Ez félig-meddig sikerül is. Térdeit felhúzva egészen gömbölyded pozíciót tud felvenni, eltávolodni azonban kicsit sem sikerül, főleg hogy Lili úgy dönt, közelebb ül a lányhoz.
Szavaival talán megnyugtatni szeretné Csengét, aki azonban nem sok vigaszt talál abban, hogy Lilinek nem tűnt fel, hogy bármi baj lenne. Legalábbis amíg el nem kezdte kerülni. ~ Szóval megúszhatom? ~ nevet fel magában, nem éppen örömből. ~ Bár úgy lehetne. ~
Éppen csak kitekint a már vele szemben ülőre a gondolatai közül, amikor azzal szembesül, hogy Lili egy plüsspolipról cseveg. Önkéntelenül is gyengéd mosolyra húzódnak ajkai, elméjét pedig egyetlen ~ Annyira édes. ~ gondolat tölti ki. Aztán megérzi a térdén barátnője kezét, amitől bugyutának érzett arckifejezése rögtön eltűnik.
Szeretné kinyújtani a kezét, hogy magához húzhassa a lányt, szorosan átölelje és... De éppen ezért a karjai pont ott vannak biztonságos helyen, a térde körül.
Egy darabig úgy bámulja Lili kezét, mintha minimum robbanóátok lenne rajta, majd lehunyja a szemét és sóhajt egyet. Tudja, hogy ez nem mehet így tovább. Ha nem akarja elveszíteni a barátnőjét, muszáj megemberelnie magát a közelében. Megpróbálni úgy tenni, mintha a régi, "normális" Csenge lenne. De erre képtelen.
Hirtelen előre lendül, karjait Lili nyaka köré fonja, hogy aztán kihasználva az ölelés alap kritériumait, elrejtse arcát a másik elől. Közvetlenül barátnője füle mellett mormolja a szavakat:
 - Valami baj van velem, de... Sajnálom, nem mondhatom el. Tudom, hogy furcsa vagyok, és lehet, hogy meg is foglak bántani. De nem szándékosan. És annyira hiányzol. Tudom, hogy minden az én hibám, de... De azért maradhatok a barátod?
Szemeiben annyi könnyet érez összegyűlni, amennyi akár egy kiadós síráshoz is bőven elegendő lehet, de nem hagyja, hogy távozzanak. Szorosan öleli magához a lányt, látását nem csak a várakozó könnycseppek homályosítják, de mindkettejük rengeteg szőke tincse is. Csenge a válaszra várva lehunyja szemeit, orrát megtölti Lili ismerős, finom illata. Egy pillanatra, még ha csak egy egészen rövidre is, mély békességet érez.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=828193#post828193][b]Süveges Lili - 2021.03.28. 15:45[/b][/url]

Olyan gyors ütemben váltakoztak az érzések, melyek Csengu irányából érkeztek, hogy Lili kezdett végképp, és reménytelenül összezavarodni. Hol mintha mosolyogni látta volna, hol pedig még sokkal jobban magába zárkózni, és szeme is észrevehetően nedves volt, pedig nagyon igyekezett elkerülni a plüss polipjáról hadováló szőke tekintetét. És ettől Lili is kezdett egyre inkább kétségbe esni, épp csak jól megőrizte ezt örökké derűs ábrázata mögött. De mosolya egyre fakóbban ült meg arcán, ahogy Csenge egyre vigasztalhatatlanabbnak tűnt.
A térdén nyugtatta a kezét pár pillanatig, megnyugtató gesztusként, nem is sejtve, hogy ezzel az erővel izzó vasat is nyomhatna hozzá, és egészen meghökkent, mikor váratlanul barátnője a nyakába vetette magát. Persze nem késlekedett nyomban összefűzni mögötte karjait, és alaposan magához öleli őt, fejét finoman a másikéhoz koccintva. Szemeit is lehunyta, és mintha egy pillanatra elmúlt volna minden baj, megint teljes széltében ült arcán mosolya. De csak mert nem látta így Csenge arcát, és csak azt sikerült felfognia a gesztusból, hogy még mindig jóban vannak. De aztán a másik szőke beszélni kezdett, és Lili homlokráncolva pislogott bele hajába.
- Már miért..? Már miért lenne veled baj? - kérdezte teljesen értetlenül, tökéletesen figyelmen kívül hagyva, hogy Csenge amiatt aggódik, hogy őt megbántja. Ez nem tűnt szóra sem érdemesnek, elvégre ugyan mivel bántaná meg? - Persze, hogy maradhatsz!
Megkönnyebbült kis nevetést hallatott, pedig még nem oldódott meg semmi, csak legalább amiatt nem kellett aggódnia, hogy Csenge nem akar barátkozni vele. Szóval nem azért kerüli folyton, mert ráunt, vagy ilyesmi.
- Bármi is történt, nem megyek sehova, barátok maradunk - biztosította, még mindig szőke fürtjei közé intézve szavait.
Egyik kezével végig is simított barátnője haján párszor, amolyan vígasztaló mozdulatokkal. Közelsége melegséggel töltötte el, örült, hogy újra ilyen közel lehet hozzá, épp csak az rondított bele boldogságába, hogy Csenge láthatóan szenvedett valami miatt. És ez őt is bántotta.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=828241#post828241][b]Andrássy Borbála - 2021.03.29. 20:50[/b][/url]

A helyzet úgy áll, hogy hiába költöztek a szüleim Bogolyfalvára, ott is a legimpozánsabb házba, a leglátványosabb helyre, a legelőkelőbb utcába, mert hát mégiscsak egy Andrássy-házról van szó, valahogy mégis úgy alakult - úgy alakítottam -, hogy az iskolába nem a faluból, hanem Budanekeresdről érkezem az új tanévre. Jó, ha az embernek vannak rokonai, akiket feltétlenül meg kell látogatnia még mielőtt megkezdődik a következő éves hajtás.
Az olyan kérdésekre, mint, hogy van-e már udvarlójelöltem, azt feleltem, nagyon finom a sütemény, vagy éppen kértem még egy kis teát, de még ez is jobb volt, mint otthon az édesanyám szigorú pillantásától kísérve minden mozdulatomat. Ha az ember első gyereke, túl azon, hogy nem is a sajátja, hozzámegy egy "vademberhez", a második, az első szülött fiú vérfarkassá lesz, és a tetejében még meleg is, akkor már csak a harmadikban bízhat. Csakhogy, a bökkenő, hogy a harmadik egy kígyó, egy olyan átokkal sújtott most még lány, aztán már csak lény, aki egy nap örökre a nyálkás test fogságában ragad. Szóval anyám mindenképpen meg van áldva velünk, mégis, úgy vélem, hogy a külön töltött napok jót tesznek majd nekünk. A vonat még éppen időben fog beérni ahhoz, hogy hazasétáljak, átöltözzek, és felérjek a kezdésre. Mások a két időpont között rendezkednek be a következő időszakra, nekem legalább ezzel nincs gondom, ugyanis a saját ágyamban hajthatom álomra a fejem. Így most nincs nálam más, csak egy kis bőrönd, amivel szoktam utazni, meg az oldaltáskám, amiben a legszükségesebbek vannak, egy kis rágcsa, innivaló és egy jó könyv.
- Szabad?
Pillantok a már bent ülő srácra, és, amikor igen jelzést ad, belépek. Nem az ablakhoz ülök, hátha oda más szeretne, lassan indul a vonat, sokan még a peronon búcsúzkodnak, vagy éppen most készülnek felszállni. Biztos vagyok benne, hogy nem ketten leszünk csak itt, de amíg várakozunk, iszok egy kortyot és kiveszem a könyvem.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=828246#post828246][b]Kerekes Amália - 2021.03.29. 22:00[/b][/url]

Nem, ő erre az egészre határozottan nem áll készen, de persze az előző este, mikor a szüleivel veszekedett még nagy volt a szája. Az egy dolog, hogy ő sosem akart boszorkány lenni, hogy ő is csípődől kinevette a levelet amit kapott, hogy ugyanolyan "ez teljesen hülye" fejet vágott, mikor megjelent náluk valami titkárnő kinézetű egyén elmagyarázni, hogy őt bizony tárt karokkal várja a varázsvilág, mint a szülei, na de ettől függetlenül nem az ő döntésük, hogy felszáll-e erre a nyomorult vonatra, vagy sem. Joga van hozzá, hogy a saját hibáit elkövesse, nem mintha egyébként sok kedve lenne a bohóckodáshoz, meg a saját kis komfortos életének a felforgatásához, de mikor elvitte bevásárolni az iskolára, annyira azért nem volt rossz arc a kapcsolattartó nőci. Már-már egészen lelkesedni tudott a változásért, ami most gyökeresen meg fogja változtatni az életét. De miért is lenne bármi egyszerű.
Egész egyszerűen csak bizonytalan. Persze hogy önálló, persze, hogy nagylány (pont reggel jött meg a menzesze - életében másodjára- , csak hogy igazán kerek legyen a nap és az első hét egy teljesen idegen helyen), de azért azzal is beérte volna, ha nem kell folyton bejelentkeznie egy-egy buliból a szüleinek, vagy kicsit nagyobb mozgáseret adnak neki. Na most megkapta. Próbál határozottnak tűnni, ami kívülről leginkább abban nyilvánul meg, hogy feszült és láthatóan haragszik minden körülötte lévőre. Kínlódva rángatja maga után a bőröndjét, amit alig tud megemelni, rendesen megizzad benne, mire sikerül felszenvednie a vonatra.Megáll az első fülke ajtajában, ahol egyelőre még csak ketten ülnek.
- Sziasztok! Szabad? - pillant  előbb a lányra, majd a fiúra. Majd mivel nem utasítják el, a küszöbön belülre tolja a bőröndöt.
- Tudnátok segíteni feltenni? - fordul az utastársaihoz a bőröndre mutat, amit képtelen akár csak 10 centinél is magasabbra emelni, a feljutásnál már minden erejét elhasználta.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=828248#post828248][b]Demeter Hunor - 2021.03.29. 22:07[/b][/url]

Már egy ideje az ablakon át bámulom a búcsúzkodókat. Nem különösebben köt le most a könyvem. Lesem, Betti végül ezzel a vonattal jön-e. Kétesélyes volt, hogy Budanekeresdről indul, vagy a nénje viszi Bogolyfalvára. Nem látom sehol a göndör barna fürtöket. Valószínűbb, hogy nem jön, mint hogy pont elkerültük egymást, de elhatározom, hogy útjára indítok egy papírrepülőt, ha elindult a vonat, biztos, ami biztos.
Random gondolataimat egy a fülkébe érkező lány szakítja meg. Tudom, hogy felsőbb éves, de nem ismerem személyesen. "Szabad?" - kérdezi.
- Aha - felelem. Megemelem a hátizsákom a mellettem lévő ülésen, de inkább csak udvariasságból. Nyilván nem azt fogja választani, amikor van még négy másik hely, ahol kényelmesebb távolságra ellehetünk.
Visszafordulok az ölemben fekvő könyvhöz, és elolvasom ugyanazt a bekezdést, amit azóta próbálok befogadni, mióta felültem a vonatra. Meh. Becsukom inkább a kötetet, és lepuffantom azt is a táskám mellé.
Ekkor toppan be a következő útitárs. Meglehetősen csapzottnak tűnik, valószínűleg épp, hogy elérte a vonatot. Na tessék: alattunk a világ egyet rándul. Indulunk.
Az új jövevény segítséget kér, úgyhogy készségesen veszem elő a pálcám és lebegtetem fel a bőröndjét az enyém mellé. Ha ez megvolt, újra hátradőlök az ablak melletti ülésben. Ilyenkor - közvetlenül az indulás után - a rendes utazóknak rögtön a kezükben terem az uzsonnájuk, mintha aznap nem is ettek volna. Én egy doboz csokibékát varázsolok elő a táskámból. Pár pillanat múlva bemérem: furcsán érezném magam, ha csak úgy elkezdenék majszolni ebben a kis társaságban.
- Öhm... kértek? - nyújtom feléjük a nyitott dobozt, amiben egyesével csomagolva izegnek-mozognak háromféle színben (fehér-, tej- és étcsokoládé) az édes kétéltűek.
Még hallatszik a zsibongás a fülkeajtón túlról. Közel sem találta meg mindenki a helyét. A hangokból ítélve egy oroszlán vagy egy mantikór is elszabadulhatott.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=828250#post828250][b]Somogyi Zente Domokos - 2021.03.29. 22:56[/b][/url]

Nekem ne mondja senki, hogy nem tegnap ért véget a tanév, mert ennyinek tűnt; egy kiadós alvásnak, egy-két sétának, kirándulásnak, aztán, ismét ott vagyok, hogy harmadszor hajtottam össze a ruháimat indulás előtt, mert be se fért, meg mert Domca örömmel kritizálta. Mivel még nem varázsolhatok otthon, megkérni meg nem akartam senkit, végül, egy kis bőröndön ücsörgéssel megoldottam mindent és irány a vonat.
A harmadik attól lesz szép, hogy se nem az eleje, se nem a vége, pontosan a közepe az egész, öt éves kálváriának, a köztes, ahonnan előre szemlélve reményekkel teli az ember, visszatekintve pedig, inkább próbálja elfelejteni, ami kínos volt. Dallamos fütyörészéssel szállok fel a vonatra, későn, mert sokáig köszöntem el, majd fel azokat, akik évfolyamtársaim vagy csak ismerem őket. Pechemre, a szokásos, kocsi elején lévő fülkében már dugig ültek, így kénytelen voltam tovább haladni. Fél kezemmel húzom a bőröndöt, a másikban, pontosabban tenyerembe Tüske barátom mocorog elégedetlenül. Hangos itt neki minden, de megnyugtatom, mindjárt aludhat egy jót. Azonban, fülkéről fülkére járva egyre jobban feladom, mert vagy felsőbbévesek, vagy idegenek ülnek ott, én meg még mindig toporgok ettől valamiért. Vagy csak egyszerűen kifogást keresek, mert nem ülhetek a kedvenc helyemen.
Megállok, mint valami sugallatra hallgatva és kiszúrom azt a szabad helyet. Egy lány ment be előttem, majd közelebb érve látok még egyet, meg egy srácot. Ki-ki mennyire ismerős, Hunor arca igen, ő a háztársam és végre fellélegzek. A két lányt nem ismerem. Még.
- Szia Hunor! – szólok be a fülkébe, majd, engedélyt sem kérve tódulok be, teszem le Tüskét az ülésre, míg felszenvedem a csomagom – nyekergek és nyögök, mint valami súlyemelő – majd a sünöm vissza a kezembe és lehuppanok Hunor mellé. Aztán, a lányokra is figyelek.
- Sziasztok, Zente vagyok – jobb így, az elején, még ha nem is szólalnak meg az út során. Elfogadok egy békát közben. – Köszönöm. Elővadászom a savanyú cukrot cserébe, csak szusszanok – a térdemre pakolt Tüske érdeklődve szaglászik, hol a többiek, hol a csokoládém felé. Igen, akkor neki is veszek elő valamit, csak… egy kis pihenőt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=828251#post828251][b]Harmat Betti - 2021.03.29. 23:28[/b][/url]

Négy éve, amikor én indultam először a Bagolykőbe, akkor volt utoljára ekkora izgalom otthon. Kishíján lekéstük még a vonatot is a nagy kavalkádban. Dominik persze mindenkinél izgatottabb, ő már az ajtóban állt, mikor én még Artemisz megbűvölt nyakörvet kerestem. Szerencsére elkaptuk még a vonatot, s gyors búcsút véve - gyorsabbat, mint szerettünk volna - fel is szálltunk rá. Megszakadt a szívem, hogy Szofit egyedül kellett ott hagynunk, de már csak két év, és ő is csatlakozik majd hozzánk.
Késői felszállásunknak köszönhetően a fülkék már jócskán tele vannak. A szemem azonban a folyosón járkáló diákokra tapad, Hunort keresem. A sok-sok levélben valahogy elfelejtettük megbeszélni, hogy mindketten a vonattal utazunk-e. Nagy tanakodásom közepette repül nekem a papírrepülő. Elkapni azonban nem tudom, mivel egyik kezemmel hatalmas bőröndömet tartom, másikkal pedig Artemisz hordozókosarát. Elindulni is nehezen indulok el, habár a diákok legtöbben már találtak helyet maguknak. A második utunkba kerülő fülkéből meg is hallom barátom hangját, így széles mosollyal az arcomon gyorsítom meg lépteimet, hogy csatlakozhassam hozzá az úton.
- Áh, megvagy! - szavaimat Hunorhoz intézem. Csak utána pillantok utastársaira. Nekik már kicsit szerényebben köszönök, bár legtöbbjüket ismerem. - Sziasztok - egy bólintással is kísérem a köszönést, mielőtt szemem az idegen lányra esik. - Betti vagyok - mosolygok rá is.
A fülkében már nincs sok hely, így csak az ajtóban állok meg, bizonytalanul. Dominik közben elmarad mellőlem, megáll beszélgetni egy látszólag hasonló korú sráccal. Még vörös fiún sincs talár, ruhája színei tehát nem árulkodnak hovatartozásáról. Könnyen lehet, hogy szintén elsőre utazik a kastélyba. Én mosolyogva fordulok vissza a fülke belseje felé, hátha akad még számomra hely. Ha végül nem férek be, akár az ajtó előtt is elvagyok, bár biztosan akad még egy-két szabad hely valamelyik fülkében. Mindenesetre lepakolom a holmimat, a macskaketrecet is a padlóra teszem, mert kezem kezd zsibbadni. A csíkos jószág nyugtalanul forgolódik bent, nem bírja az utazást, ki azonban nem engedhetem, főleg a kis tüskés jószág miatt, akit Zente ölében fedezek fel.
- Beférek még én is mellétek esetleg? - kérdezek rá végül félénk hangon. A könyörgés sosem volt az erősségem, így ha nem tudnak nekem helyet szorítani, kérdés nélkül tovább állok. Talán megkeresem Elijah-t, vagy Tamit, ha ők a vonaton vannak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=828255#post828255][b]Demeter Hunor - 2021.03.30. 00:13[/b][/url]

Már azt hittem, ilyen szellősen leszünk - ami nem jellemző az eddigi két év tapasztalatából ítélve -, de még időm sincs elhúzni a csokibékás dobozt, betoppan Zente.
- Heló!
Szabad kezemmel elkapom a mellettem lévő ülésről a táskám, ledobom a lábam mellé, és beletömöm az árván maradt regényemet is, látván, szobatársam mire készül. Ha vett, félreteszem a csokibékákat, de csak az asztalra.
- Vegyetek nyugodtan - mondom, közben előásom a mindenes füzetemet, amibe verseket, dalokat írok, vagy csak firkálok. Na jó, néha belekerül egy-egy bájitaltan jegyzet is. Kitépek egy üres lapot és a könyvbe szorult tollal írok egy rövid üzenetet Bettinek, hátha a vonaton van. Egy pálcaintéssel útjára indítom a repülőt, ami egyik szárnyát megrázva (kicsit cakkos lett a tépés) kiillan a fülkeajtón.
- Köszi - mondom Zentének, és mintha csak a sajátom volna, belenyúlok a savanyú cukros zacskójába, rögtön két szemet kihalászva. Ebben a pillanatban újabb alak jelenik meg az ajtóban. A vitorlázó repülőm inkább vadászgép lehetett.
- Ez gyors volt! - vidulok fel Betti láttán. Öleléssel szoktuk üdvözölni egymást, de most nincs valami sok hely, így leteszek róla.
- Hogy ne lenne! Arrébb mész? - ezt már Zentének címzem megbökve őt, hogy hagyjon ki egy ülést Bettinek. Felpattanok, hogy segítsek az ő bőröndjével is.
- Összezsugoríthatom?

Sorry, hogy megint én, nem hagyhattam, hogy ott ácsorogjon az ajtóban!:D

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=828256#post828256][b]Andrássy Borbála - 2021.03.30. 00:30[/b][/url]

Egyetlen pillanat alatt elkezdenek megtelni a fülkék, így a miénk is, a folyosón egymást kerülgető emberek keresik az előre megbeszélt helyeket, vagy éppen azokat, ahol barátok, ismerős arcok ülnek. Én is olyan helyet választottam, ahol arcra ismerős egyén ült, majd rögtön őt követte egy igencsak ismeretlen, akire mosolyogva pillantottam fel.
- Szia, Borcsa vagyok, elsős vagy, igaz?
Kérdezem a lánykát, akinek közben a bőröndje is a helyére kerül, és éppen csak kimondom a kérdésemet, máris egy újabb versenyző toppan be. Azt hiszem, hogy itt nem lesz ok arra, hogy a könyvemet forgassam. Hümmögve, és kissé összehúzott szemmel vizslatom a bongyor fiút.
- Hol hagytad a többi Somogyit? Azt hallottam, hogy az idősebb bátyád el se ment vizsgázni. Vagy a fél nyolcadik bukott.
Legalább én nem jutottam idáig, sőt, mi több, meglepően jó eredményekkel zártam. Kivéve Noránál, de ő a keresztanyám, kötelessége szeretni és legalább elfogadhatót adni, bármilyen pocsék dolgozattal is állok elé. Az édességre elmosolyodom, és vidám pofival bólintok Hunornak, előre nyúlva pedig szerzek is egy étcsokis békát.
- Az anyám megölne a pillantásával, ha most látna.
Nevetem el magam, ahogy a brekivel hadakozom, de közben azért én is prezentálom, amit magammal hoztam. Jó magyar szokás szerint alufóliába csomagolva, ami persze nem volt elég, így a nagyi megoldotta, és még egyszer áttekerte a másik oldalról.
- A világ legjobb almáspitéje, nem varázslatos, de zseniális. Van egy csomó belőle, mert szerintem azt hiszik, hogy éheztetnek minket a suliban. Pedig nyugi, lesz kaja bőven.
Nyugtatom meg az új lányt, és már éppen érdeklődnék róla, amikor felbukkan az évfolyamtársam, Betti, aki felé teli szájjal, vidáman intek. Jó dolog gyereknek lenni, de azt hiszem, ha Andrássy-Szász Johanna most ezt a jelenetet látná, tényleg megölne. Mindenkit.
- Szia! Összezsugorítod?
Pillantok Hunorra bizonytalanul, miközben arrébb csusszanok, hogy helyet adjak Zentének. Ennyit arról, hogy nem akarok legbelülre kerülni, mégis az ablaknál kötök ki.
- A Móricokat nem láttátok? Honnan jöttél?
Intézem a kérdést előbb mindenkihez, majd fordulok kedvesen a lányka felé, hogy róla is megtudjak pár dolgot.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=828261#post828261][b]Koppány Richárd - 2021.03.30. 06:40[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=828419#post828419][b]Dana Straw Berry - 2021.04.01. 22:22[/b][/url]

Furcsa volt úgy visszatérni az iskolába, hogy már mestertanonc leszek, noha elég sok minden megmarad a régiben. Igazából a szobám nem változik, megmaradnak a szobatársaim, a házam is ugyanaz, de valahogy mégis más érzés újra visszatérni a régi kerékvágásba. Talán változnom kellett volna kicsit, talán valamennyire felnőni, fejlődni, ami meg is történt az évek folyamán, de azért még mindig fura volt számomra, hogy egy új szintet léptem, ráadásul egy olyat, amire sokáig nem is számítottam. Jó volt egy kicsit a családommal lenni, kicsit ráébresztett arra is, hogy valójában honnan származom, ez pedig abba is jótékony szerepet játszott, hogy még inkább túllépjek a múltam árnyain. A szüleim mindig is nagy figyelmet fordítottak rám, szóval remek időt töltöttem el a társaságukban, na meg a testvéreim is örültek nekem. Természetesen meglátogattam a nővérkémet is, aki már boldog házas életet élt jó ideje, nála is fantasztikusan éreztem magam. A jövőmet illetően elgondolkodtam rajta, hogy érdemes-e még visszajönnöm az iskola falai közé, de aztán végül úgy láttam jónak, ha visszatérek, hiszen eredetileg felvettem az általános mestertanonc képzést, és végig is akartam ezt csinálni. A végső célom megvolt, hiszen megbeszéltük Karcsival, hogyha végzünk, akkor nyitunk egy trendi ruhabutikot, de addig is képezni akartam magam.
- Sziasztok! Van még hely a fülkében? - kérdeztem érdeklődő tekintettel a többiektől, miközben teljes gőzzel markoltam meg a bőröndömet, amelyben benne volt az összes cuccom. Arról már rég lemondtam, hogy az ablaknál kapjak helyet, amit imádtam, mert utazás közben szerettem nézni a tájat, viszont annak is örültem, ha egyáltalán le tudtam ülni valahova, mert eléggé tömve volt a vonat diákokkal.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=828519#post828519][b]Harmat Betti - 2021.04.03. 01:18[/b][/url]

Még visszapillantok Dominikre mielőtt benyomulok a kis fülkébe. Megnyugtat, hogy gyorsan talált magának valakit, akivel beszélhet. Ő sokkal nyitottabb, mint én voltam egykor. Amint pedig megbizonyosodom róla, hogy az öcsémmel minden rendben van, visszafordulok a fülkében üldögélő társaság felé, hogy aztán megpróbáljak én is leülni közéjük.
Elsőnek a bőröndömet tolom be, remélve, hogy senkinek ók a lábán sem görgetem végig a kerekeket. Mosolyogva engedem el, amint Hunor fel pattan, így míg ő a bőröndömmel foglalkozik, én megköszönöm Zentének, hogy helyet csinált nekem. Ám leülni még nem ülök le, csak a ketrecében fészkelődő macskát teszem az ülésre, hátha megnyugszik kicsit.
- Aha. - Hunor felé fordulok, válaszolva kérdésére. Bár bízom a varázstudásában, válaszom mégis kicsit bizonytalanra sikerül, és pillantásom is hasonlatos Borcsáéhoz.
Szóban viszont nem firtatom tovább a dolgot, Arteiszt félrerakva ülök be háztársaim közé, macskámat a földre rakva. Szemem megakad a kirakott finomságokon, kezem pedig rögtön el is tűnik a táskámban, hogy kihalásszam a meggyes sütit, amit Nagyi csomagolt be. A dobozt a csokibékák mellé teszem, amiből el is veszek egyet.
- Egyetek a sütiből is nyugodtan, a nagymamám sütötte - mosolyodom el, miközben hatradőlve az ülésen elfogyasztom a csokit. - Én nem láttam őket -rázom meg a fejem rellonos osztálytársam felé. Azt már nem teszem hozzá, hogy örülök is ennek a ténynek.
A "kinek hogy telt a nyár?" kérdéssel folytatnám a csevegést, odáig azonban már nem jutok, hogy kérdezzek. Szemeim az ajtóban megtorpanó srácra vándorolnak. Nem is tudok mit reagálni kérdésére, a megjelenéséből fakadó sokk pedig nem is enged odáig, hogy szavaira is rácsodálkozzam. Megdöbbent arccal fordulok a többiek felé, amint a fiú tovább áll, várva, ki az első, aki reagálni tud a helyzetre. Én nem, az biztos. Nem is csak a sokk miatt, hanem mert a következő pillanatban megint új ember áll a fülke ajtajában. Hű, hogy elszokik az ember a nyüzsgéstől a szünet alatt!
- Szia! - köszöntöm a navinést, még mindig elég meglepett arckifejezéssel. - Talán Borbáláék mellett még elférsz - húzom végül mosolyra a számat, lábaimat meg magam alá, hogy prefektustársam könnyen be tudjon jönni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=829210#post829210][b]Bánffy-Vass Petronella - 2021.04.07. 15:56[/b][/url]

– Bogolyfalva vasútállomás! – hallom az idősödő vasutas reszelős hangját, amint elérjük a várost. Mintha most lennék itt először csodálkozom rá, hogy mennyien is vannak itt. De Őt, akit szeretnék még nem látom. Gyermekin húzom el balra, majd jobbra szájamat, és figyelmesen végig mérem a várakozó tömeget. De még mindig semmi. Írtam reggel Beliánnak, hogyha esetleg Bogolyfalván tartózkodik, akkor jöttömre kelet felől számítson, és borzasztóan remélem, hogy valóban meg is fog jelenni. A felépülése alatt végig mellette voltam, aztán jöttek a dolgozatok, beadandók, vizsgák… aztán apám és a családi kötelesség, ami miatt oly’ hirtelen kellett távoznom innen. Utána pedig már nem volt pofám – hetekkel később – irkálni az itt felejtett barátoknak, hogy „ne haragudj, hogy csak úgy leléptem”. Nehéz időszak volt ez. Mindenkinek. Ám mások életébe nem láttam Angliából, ahogyan ők sem kísérhették figyelemmel a Bánffy család összeomlását. Csúnya biznisz a fekete biznisz, és ha egyszer belekerülsz, akkor onnan nagyon nehéz kimászni. Ezért is bujkál most apám valahol – remélhetőleg nagyon messze. Vagy éppen nagyon közül. Ki tudja, hogy melyik lenne a legjobb megoldás… a rosszul sikerült üzlet miatt engem és anyámat is figyelték, ezért sem jöhettem vissza a városba és az iskolába. Mert nem csak a rend éber őrei figyeltek bennünket. De nem ám. Akikkel a nem kedvező biznisz köttetett. Akik hoppon maradtak apám marhaságai miatt. Ők mind a nyomunkban voltak. De mostanra úgy néz ki, hogy vége és senkit nem fogok veszélybe sodorni. Ezen gondolatokkal szedem össze a cókmókjaimat, és kecses lépteimmel sétálok a vagon ajtajáig, hogy onnan bátortalanul lehuppanva nézzek szét a tömegben. Vörös hajkoronám sörényként lebeg a szélben, ahogyan ide-oda kapom fejemet; Beliánt keresve. Egy idő után karjaimat megadottan engedem magam mellé, hogy szomorkásan vegyem tudomásul, amire számíthattam volna; nem jön el.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=829237#post829237][b]Helvey Belián Balázs - 2021.04.07. 21:32[/b][/url]

Az élet tele van véletlennel, olyan eseményekkel, amelyek láncolatot indítanak, vagy csak újabb szemet fűznek a korábbiba. Életének egy pont, egy mondat vetett majdnem véget, a dráma kifejezés talán kevésbé drasztikus, hiszen a sötét szobában majdnem sikerült menetelnie felé. Végül, segítséggel, de kisétált onnan, egyben és mégis összetörve. Észrevette korábban is, aztán végképp, hogy más is eltűnt az életéből. Eleinte valami fiúra gyanakodott, aki végül magába bolondította és minden idejét kitölti, reménykedett a tanulásban, aztán realizálta, hogy ő sincs a közelében. Hogy a véletlen vagy a sors akarta így, nem tudja, de talán, sérült lelke nem vette jó néven. Mindenkire szüksége lett volna, aki felé akár halovány szeretetet is érez, aztán senkire sem, mert fogta magát és lelépett. Hosszú hetek után, üres fejjel tért vissza, még üresebb lélekkel.
Aztán, a mai nap pittyent a telefonja. A sorokat olvasva lepődött meg, fogta el egyfajta furcsa, megmagyarázhatatlan érzés. Harag? Nem, ahogy azt más iránt sem képes, úgy Nelli iránt sem. Talán csalódás, hiány? Nem tudja megmondani. És nem tudott válaszolni sem, mintha lefagyott volna. Kereken kettő másodpercig gondolt arra, hogy el sem megy, mire azonban megvitatta magával, már készülődött. Szeretné látni, szeretne esélyt adni neki, hogy elmondja, ha akarja vagy csak lássa. Talán ez is fájni fog, mint legutóbbi viszontlátása, azonban, már nem tudnak nagyobb sebet ejteni rajta. Nincs min.
Valahol aggódik, hogy nem ő, hanem Nelli fog csalódni. Akit ismer, az a Belián csak havonta tört össze, de mindig vidám volt, csillogó tekintettel. Aki most igazítja meg magán a felsőt, fakóbb tekintetű, még ha vidámsága meg is van, más. Minden más. Vegyes érzelmekkel teli indul, kicsit késve, de elindul. Hogy mi lesz belőle, nem tudja, elengedi. Legyen úgy, mint eddig, minden nap; csak halad előre és nem aggódik a holnapon.
Sóhajtva nyomja el a cigarettát, ahogy az állomáshoz ér, a vonat már beért, az utasok hömpölyögnek a falu felé, pontosabban annak is a vége. Késett, de ez nem jelent még semmit sem, beljebb indul hát, kényelmes léptekkel, furán zakatoló szívvel. Nem tudja, mit gondoljon, érezzen. Lehet a harag sok, a szomorúsás felesleges, az öröm túl harsány. Nem tudja, ideje sincs tudni,mert kiszúrja. Alakja nem vész el a tömegben, vörös tincseivel játszik a szél. Háttal áll neki, így pár lépéssel tudja le a távot és nagy levegőt véve áll meg mögötte.
- Szia, Nelli – se nem halk, se nem hangos, de tudja, minden egyes hangocska eléri. - Talán vársz valakit? - áll végül előtte - amint felé fordul - zsebre tett kezekkel, féloldalas mosollyal.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=829253#post829253][b]Bánffy-Vass Petronella - 2021.04.08. 15:34[/b][/url]

Telefonomat veszem vékonyka ujjaim közé, hogy megnézzem egyáltalán visszaírt-e. De sajnos nem találok semmilyen nemű üzenetet. A naptól elvakulva szűkítem össze szürke szemeimet, miközben szeplős, fehérszín arcomat az ég felé emelem, kezemben a telefonnal, mintha térerőt szeretnék keresni. Elvégre azt mondták nekem, hogy ez is befolyásolhatja ezeknek a texteknek a fogadását. Merlinre! De jó lenne, ha én is annyira értenék a mugli dolgokhoz, mint már jónéhányan. Azonban sajnálatos módon túlságosan varázsszülött vagyok, és akármennyire is törnek be a varázsvilág életébe a felrúnázott varázstalan tárgyak; én még mindig nem tudom, hogy mi, hogyan működik. A mobilt is Belivel vásároltuk, és ő tanítgatott meg az alapokra, de ez olyan, mintha a 80 éves nagymama kezébe adnád a készüléket. Vagy talán még ő is könnyedebben kezelné a témát. Ajkaimat nude rózsaszínre festettem, így most nem a szokásos vöröslő szín húzom ide-oda arcomon, miközben leeresztem kezeimet és csalódottan szusszanok egyet. Egyébként is… mit mondanék neki? Hogy sajnálom? Hogy nem érdemelte meg, hogy ilyen hirtelen eltűnjek? Hogy ilyen rövid idő alatt többet jelent, mint bárki, akit eddig életemben megismertem? Nemt’om. Tényleg nemt’om.
Mélyet szívok a levegőből, és ezzel macskaösztöneim is a felszínre kerülnek. A hang előtt néhány tizedmásodperccel azonosítom az illatot, így gyorsan pördülök meg tengelyem körül. Szívem zakatolni kezd, tenyerem izzadni és akármennyire szégyellem magam, most mégis a tiszta öröm mosolya terül szét eddig kétségbeesett ábrázatomon. Kézbőröndömet kiejtem kezemből, és oldaltáskám is kígyómód tekeredik testem köré, ahogyan elkap az érzés és Beli nyaka köré fonom karjaimat. Picit pipiskedve tartom ezt a pozíciót, s közben arcomat is vállgödrébe fúrom. Aztán beüt az érzés, hogy valamiért ezt most nem szabad. Mármint… ezt sem tudom. Lassan engedem el. Ahogyan kuncogásom is már távolban megy valaki más agyára. Fülem mögé helyezek egy szélfútta tincset, és teszek hátra egy lépést. Ajkaimat összeszorítva tekintek fel régen látott barátomra, miközben látványosan emelkedik fel-le mellkasom.
– Szia – mondom gyengéden. – Benned reménykedtem – teszem hozzá egy amolyan „de idióta vagyok” kuncogással, és a közeli újságosbódéra tekintek. Onnan lassan emelem vissza szürkéimet Beliánra. – Nem hittem, hogy eljössz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=829284#post829284][b]Helvey Belián Balázs - 2021.04.08. 21:58[/b][/url]

Sok mindent történt és sok az, amit nem tud a lányról. Egy idő után nem írt többet, nyilván nem mobilozott Nelli, hanem tette, amit kellett, amiről nem tudott. Mert olykor az információ hiánya nem épp a legmegfelelőbb megfejtéseket szüli. Nem akar a saját, negatív fantáziája miatt olyat tenni, amit később nagyon de nagyon bánna. Ahogy mindenki más, neki is meg szeretné adni az esélyt, hogy elmondja, amit szeretne, akkor is, ha az nem lesz kellemes. Kellemes. A lány látványa igen, de fordítva nem hiszi, hogy ilyesmire számít, mert ha valaki, ő biztosan látni fog minden apró változást. Talán ettől is tart, meg a saját reakcióitól, amelyek mostanság szeszélyesek. Mindene az. Igyekezett mindent lezárni magában, elengedni, de ami maradt, a hiányos, lyukacsos valami, az egészen más, másképp néz a világra. És tart, hogy ezt a valamit már nem lesz olyan nagy kedve megismerni, vagy éppen úgy, ahogy eddig, szeretni. Nem tudja, mégis végül dönt és megy, neki már lassan mindegy, mi lesz vele. Tanít, ott más, teljesen kikapcsol és azt adja át, ami a fejének jobbik szegletében pihen, a többi viszont, ami akkor mászik elő, amikor elhagyja az iskolát, bármelyiket, még neki is ki kell ismernie. Nem hiszi, hogy ehhez segítség kell, kezelés, mert nem ártalmas – vagyis, nem látja annak. De erről, nem ő dönt.
A pillanatról sem, ahogy végül megáll a közelében. Szinte tökéletesen pontos időben fordul felé, amikor szól, felé, senki másnak. Egy pillanat múlva éri pihesúlyát a nyakában, nyúl ki óvatosan és tartja meg, öleli át, semmit sem szólva. Aprót sóhajt, mind a ketten úgy tűnik, tartanak valami láthatatlan lépést egymás között, mintha muszáj lenne. Nelli is más, úgy érzi, valami ott is történt, amely miatt nem olyan, mint az utolsó találkákkor. Kicsit nehéz ez, nem nehezebb viszont, mint saját magával szembenézni. Aprót simít hátán, ahogy elengedi végül, karjai visszaesnek maga mellé és követi tekintetével, ahogy ellép. Jeges fuvallat ez, pontosan ugyan úgy érzi magát, mint akkor, amikor összetört. És ez nem jó. Nem akarja. De talán nem…
- Mire visszaírtam volna, technikailag elindultam, szóval… bocsi, kicsit lyukacsos a memóriám – mutogat a telefon felé, amúgy is még volt ma órája, dolga, mire észrevette. Kicsit sután érzi magát, ahogy ácsorog egy helyben. Pedig talán ismét meg kellene ölelnie, erőt húzni abból, hogy valaki megteszi ezt vele, mert mélyen még mindig reménykedik abban, hogy neki valaha ismét boldogsága lesz. De még sem moccan.
- Miért ne jöttem volna el? Én csak… - de elgondolkodott rajta, egy villanásnyi ideig. Leküzdi az utálatot saját maga ellen, újabb mosolyt húz ajkaira. – Jó látni téged. Hiányoltalak – és ez a szó nem is adja vissza, mennyire szüksége lett volna rá. De nem róhatja meg, nem büntetheti azért, mert ő sérült. Nyel egy nagyot.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=829433#post829433][b]Somogyi Zente Domokos - 2021.04.11. 13:59[/b][/url]

A már bent ücsörgő lány felé fordulok, hiszen tőlem kérdez, érdeklődik. Jaj, igen. A bukás. Nem örültek neki otthon, vagyis én inkább kimentem a levegőre, ezt meccseljék le ők. Én megmutattam a bizonyítványom, jó lett, nem ettek meg. Lehetett volna jobb is, de erre majd idén gyúrok rá.
- A peronon, azt hiszem. Bár a nővérem hívott, hogy üljek be hozzájuk, de nagyon vihogtak valamin a lányok és inkább kihagytam – jobb lesz így mindenkinek. Nem való az a fülke nekem, csak ideges lennék ott. Az meg sosem jó. – Igen, tudom… - húzom el a számat. Nem sokan végeztek, de az is valami. Nem az egész, mondja a jó optimista. – Majd idén végez. Most túl sok minden volt – ennyi elég is, így is sokkal többet fecsegtem, mint kellene. A csokibékából véve nyammogok rajta egy sort, osztogatom a cukromat, tudtam én, hogy kell a másik fülke. Itt hamar egy mini büfé alakul ki. Mindenki tesz hozzá valamit, ez tök jó.
- Ú, almás pite – csapok is le rá, elvéve már tolom is be, ami a savanyú cukorra nem éppen a legjobb, de elmegy. Így is finom, bólogatok is, hogy isteni. Lepillantva nézek a sűrűn szimatoló Tüskére. – Te ebből nem ehetsz, tudod jól – néha így is csalok, de próbálok odafigyelni, mert nem szeretném, ha baja lenne. Közben megérkezik Betti is, így aztán hamar mondhatjuk azt, hogy ezt a fülkét maximálisan kihasználtuk.
- Hogyne férne. Megyek is – csúsztatom odébb fenekemet az ülésen, így a lánynak is jut hely bőven. Elhelyezkedve végül, tovább nyammogok a süteményen, most már kerül oda meggyes is. Igen, ez annyira tipikus, hogy el se hagyjuk a házat, de egy tonna kaja van a táskákban. Igaza van Borbálának, tényleg azt hiszik. Bár nálam nincs süti, elfogyott, az utolsót reggel ettem meg, értelme nem lett volna kettő szemet elhozni.
- Egy kis rántott hús nincs senkinek? Ha már a desszerttel kezdtük – nevetgélek egy sort, bár tény és való, kezdek eltelni az édességgel, nem bírnék még enni azt is. Kell a hely a vacsorának is, amit akkor eszünk, amikor odaérünk. A fejem rázom, hogy nem láttam az ikreket én sem, nem is hallottam, biztosan ott vannak, ahol a rellonosok zöme ül. A fülke ajtajában egy srác áll meg, de mintha átment volna rajta valami csorda.
- Jézusom. Veled meg ki bánt el? – mondhatni, hogy az élet. Meg lennék jobban rökönyödve, ha nem érezném a bűzt. Nem tudom, hogy a ronda madár vagy a srác az, aki szagos, de… nyelve egyet, most bánom a süteményt, mert menten ki fog jönni belőlem. Fúj.
- Semmitseláttunk – hadarom el, mert addig se kell levegőt venni, de a srác nem várja meg, már megy is tovább. Komolyan. Ekkor fordulok az ablak mellett ülőhöz. – Egy nagyon picit… lehúzod? – már csak azért is, hogy szellőzzön. Biztos trágyagránát. A következő érkező már koránt sem büdös, így aztán, nyugodtabban húzom magam alá a lábaimat, hogy be tudjon jönni, helye akad. Lassan megtelünk.
- Szia! – köszönök felé, őt csak látásból ismerem, sokkal feljebb jár, mint én. – Jó volt amúgy a szünet? Ki merre járt? – fordulok végül mindenki felé, akkor ejtsük meg ezt a kört is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=829657#post829657][b]Demeter Hunor - 2021.04.15. 21:20[/b][/url]

Nem szűkösek ezek a vonatfülkék, de a bőröndökkel (még ha össze is zsugorítottam Bettiét) és az állatsereggel együtt elég nagy a tumultus.
- Kár, hogy a tértágítót csak mersterszakon tanítják - jegyzem meg bárkinek, aki megérti a fájdalmat. Azután megfogan bennem a gondolat, hogy azért utánanézek a könyvtárban az első adandó alkalommal. Nem lehet annyira bonyolult.
A diszkomfortsütemény tetejére a habot valami éktelen bűz szolgáltatja, amit egy szanaszéjjel vert csávó hoz nagy csinnadrattával a fülkébe.
Na nem! - gondolom, mert azt hiszem, ide akar beülni. Szerencsére nem, de a dumája se semmi. Egy pillanatra komolyan elhiszem, hogy ő a mozdonyvezető, és majdnem leesik az állam.
Még egy idősebb navinés lány csatlakozik hozzánk, és így végképp megtelik a hatfős fülke. Ha hagyja, az ő bőröndjéért is pattanok. Az nem olyan nagy, mint Bettié, így varázslat nélkül is felfér még fölénk.
Remek ötlet Zentétől, hogy húzzuk le az ablakot, mivel én ülök az egyiknél, meg is teszem a közjó érdekében. Hamarosan kifújja a szél az őrült flótás szagát, mi pedig visszatérhetünk a piknikhez. Nekem sem volt rántott húsos szendvicsem. Sőt, nekem nem is sütött semmit az útra sem az anyukám, sem a nagymamám. Szomorúan állapítom meg. Az enyém két gyerek után tudja, hogy hülyére vagyunk tömve a suliban is. De öröm az ürömben: mindenféle pironkodás nélkül vehetek a meggyes és az almás sütiből is, és felváltva harapok belőlük.
- Mmhmm, magyon jóg! - bólogatok a lányoknak. A nyári szünetre irányuló kérdést így teli szájjal skippelem is. Nagyon extra úgysem volt. Bettivel voltunk a szelfimúzeumban, meg a családdal nyaraltunk egy hetet a Balatonon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=829911#post829911][b]Pataki-Molnár Csenge - 2021.04.21. 17:51[/b][/url]

Hagyja, hogy Lili átkarolja, vigasztalóan simogassa és közvetlen közelről mormolja szavait a fülébe. Hagyja, még akkor is, ha egyértelmű, hogy ezektől ő a legkevésbé sem tud megnyugodni, sőt inkább az ellenkező hatást érik el nála. Úgy érzi, valahogy minden tönkrement, de ahogy barátnője átöleli mégis minden egésznek és rendben lévőnek tűnik. De az, ahogy vágyik erre az érintésre, árnyékot borít minden pillanatukra.
Végül nem bírja tovább visszatartani a könnyeit. Mikor Lili megígéri, hogy vele marad és a barátja lesz továbbra is, egyszerűen túlságosan boldog, megkönnyebbült és egyben szomorú ahhoz, hogy mindezt az érzést magában tartsa. Még jobban belekapaszkodik a szőkébe, homlokát a lány vállához nyomja és megpróbálja kisírni magából az elmúlt hetek, hónapok magányát, fájdalmát, kétségbeesését.
 - Köszönöm, hogy vagy - suttogja nem igazán törődve azzal, hogy Lili ebből meghall-e bármit is. Szeretne örökre belesimulni ebbe az ölelésbe, itt maradni ebben a csak kettejükre szűkült világban, az iskola felé haladó vonatfülkében.