Vizsnyiczky Médea Lilla INAKTÍV
bulbulimia RPG hsz: 154 Összes hsz: 201
|
|
|
"Minden férfi egyforma. Csak az arcuk más, hogy ne keverjük össze őket." |
Volt valami megfoghatatlan a könyvekben. Na nem maguk a könyvek, hiszen azokat nem volt nehéz megfogni, kivéve ha valamiféle átok ült rajtuk, esetleg túl magas polcon voltak Lillának és nem volt nála a pálcája, vagy épp elfeledkezett róla, hogy boszorkány. De valami más. Valami olyasmi, ami az illatukból, az érzésből, ahogy lapjaik az ember ujjai alatt sercegtek lapozáskor, és mindaz az végtelen, és kifogyhatatlan tudás és képzeletet megragadó csoda, ami áradt belőlük, ahogy szemeivel falta őket a szerencsés, aki hozzájuk jutott. Lilla nem cáfolta meg a levitásokról alkotott sztereotíp képet, ideje jó részét töltötte a nyugati szárnyban, a könyvtár csendjében. Olvasott, kutatott, de volt, hogy szeme túl fáradt volt hozzá, ő mégis itt volt, és csak ült, és fülelt a halk neszekre, melyek innen-onnan, egy-egy kötet fölött görnyedő, azt lapozgató diák vagy tanár felől érkezett. Jó volt itt, megnyugtató, mi több, feltöltötte energiával. Más talán elaludt volna unalmában, az asztalon koppant volna a feje, de Lillának ez jelentette a szórakozást. De mégse költözhetett be ide, nem rendezkedhetett be napokra, mert mint minden halandónak, neki is szüksége volt pár alapvető dologra, mint táplálékra, és alvásra. Valamint, mivel magára adó, igényes nőnek tartotta magát, legalább kétnaponta fürdenie, hajat mosnia sem ártott, és persze voltak egyéb, intimebb ügyei is, melyeket nem csinálhatott itt. Szóval ahogy máskor, most is eljött a pillanat, mikor hóna alá fogta a könyvet, melyet olvasott, felnyalábolta kardigánját a szék támlájáról és elindult a könyvtáros asztala felé, hogy bejegyeztethesse, mit visz ki ezúttal a teremből. Beállt a sorba, és elmerengve nehezedett hol bal, hol jobb lábára. Voltak előtte hárman, és és épp soron lévőnél vagy negyven könyv volt, azokat igyekezett vagy vissza, vagy kivenni, de láthatóan belezavarodott, hogy melyikkel is melyik a szándéka. Ez úgy tűnik hosszadalmas lesz, gondolta Lilla, és beletörődő sóhaj hagyta el ajkait. Enyhe légmozgás borzolta meg az apró szőrszálakat alkarján, és balra pillantva megpillantott valakit, akit bár nem ismert, mégis felismert.
|
|
|
|
Vizsnyiczky Médea Lilla INAKTÍV
bulbulimia RPG hsz: 154 Összes hsz: 201
|
|
|
"Olyan vagy, mint a tévé: nagyképű és homályos." |
Muszáj volt szabadulnia a toronyból, mert a szobatársai úgy döntöttek, nagy átalakítást tartanak a hálóteremben, a klubhelyiség pedig zsongott. De szó szerint, Lilla nem hallotta már a saját gondolatait sem, márpedig olvasni úgy szeretett, ha legfeljebb önmagát hallja, vagy inkább azt sem. Először a könyvtár felé indult, de könyve már volt, amivel lekötötte magát, viszont kényelmes ülőhelye kevésbé, és arról az említett helyiség nem is különösebben volt híres. Így hát megtorpant a második emeleti társalgó ajtaja előtt, és némi fülelés után úgy döntött, ez lesz mai fellelhetőségének helye. Nem mintha bárki keresné. Voltak néhányan odabent, de elhanyagolható számban, és ennek megfelelő hangerő mellett, ami Lillának tökéletesen megfelelt. A kellemes hangulatról és hőmérsékletről pedig a kandalló gondoskodott. A levitás kinézett magának egy nagyobb fotelt az egyik sarokban, amelyből az egész helyiség belátható volt, és nem volt se túl közel, se nagyon távol a tűztől, vagy akár a kijárattól. Ahogy ezt megállapította, kicsit el is kellett gondolkodjon, hogy mindennek miért is örül, de végül ahogy belehuppant az ülőalkalmatosságba és kinyílt a könyve, megszűnt a világ körülötte és már nem érdekelte semmi más, csak a betűk mögötti tartalom. Az sem tűnt fel neki, hogy míg belemerült olvasmányába, a társalgó szép lassan zsúfoltabbá vált. És noha a helyiség neve arra utalt volna, nem alakultak ki különösebben párbeszédek sem, a többség, akárcsak Lilla elvolt magában. És, mint minden idilli helyzet, ez sem tarthatott örökké. Megjelent egy vadparaszt. Legalábbis ez volt az egyik jelző, ami átsuhant a lány agyán, miután sikerült feldolgoznia a mérhető tartományon már bőven kívül eső tahóságot, amivel ez az illető éppen őt találta meg. Kipillantott könyvéből, és homlokán, szemöldökei közt összeráncolta bőrét a meglepettséggel vegyes felháborodás. - Ugye te most csak viccelsz? - kérdezte olyan hangon, melyből az jött át, hogy nincs teljesen meggyőződve a srác épelméjűségéről. Pislogott egyet, hátha kápzárat, talán csak elfáradt a szeme, de a füle nem lehetett rossz ugyanettől, és valójában nem is vonta kétségbe a látását sem, csupán reflex-szerűen átpörgette a lehetséges magyarázatokat gondolatban. De végül nem volt más, csak az, hogy ez egy bunkó, aki valamiért úgy képzeli, hogy mások felett áll (most ugyan szó szerint vett értelemben tényleg Lilla fölé magasodott, hiszen ő ült), és az van, amit ő akar, és semmi más. És a levitás igazságérzetét rendkívül fel tudta az ilyen piszkálni. - Ez egy iskolai tulajdon, akárcsak a könyv, amit olvasok, de azzal ellentétben nem kikölcsönözhető. El sem akarta hinni, hogy erről ki kell oktasson egy láthatóan felnőtt embert. Mestertanonc volt, azt tudta, már látta is korábban, csak abban nem volt biztos, hogy felette, vagy alatta jár. A viselkedése alapján mindenesetre jóval alatta kellett lennie.
|
|
|
|
Vizsnyiczky Médea Lilla INAKTÍV
bulbulimia RPG hsz: 154 Összes hsz: 201
|
|
|
"Minden férfi egyforma. Csak az arcuk más, hogy ne keverjük össze őket." |
Ha azt mondanánk, hogy Lilla fenntartásokkal kezelte a hírt, miszerint húgának van egy fiú az életében, akit talán a párjának mondhat, akkor igencsak enyhén fogalmaznánk. A levitásnak nagyon, de nagyon nem tetszett a dolog, és ezt bizony nem szégyelte Sári tudtára adni, vagy akárkiére. De mivel még testvére sem tudott róla, hogy ő tud róla, hogy mi történt vele évekkel korábban, másoknak pedig végképp fogalma sem lehetett róla, Lilla vélhetően igencsak rosszindulatúnak tűnhetett, és olyannak, aki nem akarja, hogy a kishúga boldog legyen. Attól, hogy ő köszönte szépen, egyedül is nagyszerűen elvolt, még nem kellett volna ugyanezt elvárnia Sáritól, ugyebár. Azonban Lilla nem bízott senki férfineműben, aki testvérét megkörnyékezte, és ez nem volt másként ezzel a sráccal sem. Csak azt akarja, jött a szokásos, sztereotíp gondolat, de a tapasztalat azt mutatta, hogy bizony a legtöbb pontosan csak azt akarja. És Sárinak a legkevésbé sem hiányzott, hogy valaki ismét tönkrecsessze a lelkét. Már jól volt, amennyire Lilla meg tudta állapítani, és szerette volna, ha ez így is marad. Remélte, hogy ez a kapcsolat magától is gyorsan hamuvá foszlik, és nem kerül sor egy ilyen találkozóra, de tudta, hogy ha mégis kitartanak, akkor előbb-utóbb össze fognak futni ők ketten. És most, hogy mindkettejük kezében könyv(ek) volt(ak), a sor pedig, melyben voltak, állóra lassult, az elképzelés valósággá vált. Lassan lepillantott a felé nyújtott kézre majd vissza a srác arcára. Nem volt erőssége megjátszani magát, olyan érzelmet mutatni, ami nem volt benne, mosolyogni, ha szomorú volt, vagy lelkesedni, mikor egyáltalán nem volt miért, így aztán még az alapvető udvariasság kedvéért sem tudta színlelni, hogy örül a találkozásnak. - Tudom, ki vagy - felelte színtelen hangon. Nem fogadta el a kézfogást, és be sem mutatkozott, nyilván Zsombor is tudta, ki ő. Az arcára volt írva a meglepettség, és ahogy sietett kedvesnek mutatkozni, nyilvánvaló volt, hogy tudja, hogy nem egy teljesen random emberrel igyekszik épp megismerkedni, hogy addig is legyen kivel beszélgetni, míg várnak a sorukra. - Bár igaz, valóban nem találkoztunk még. Nem szeretett nyilvánvaló dolgokat megállapítani, és csak azért beszélni, hogy mondjon valamit, de egyelőre nem tudta, mit kellene ebből a helyzetből kihoznia. Nem akart túlságosan ellenséges sem lenni, mert ha visszajut a dolog Sári fülébe, csak méginkább megorrol rá, de azt sem szerette volna, ha a srác úgy véli, Lillának semmi gondja azzal, hogy a húga körül legyeskedik. Kicsit közelebb lépett, de nem túlságosan. Egy pillanatra beharapta alsó ajkát is, mielőtt a tárgyra tért volna. - De ha már így alakult, mondom, mi a helyzet. Nagyon szeretném azt hinni, hogy legalább feleannyira érdekel téged is Sári boldogsága, mint engem, de mivel férfi vagy, vagyis természetednél fogva vannak bizonyos ösztöneid, efelől akadnak kétségeim. Halkan beszélt, hogy lehetőleg csak a navinés hallja őt, mert ő is utálta volna más drámáját végighallgatni. Ez csak rájuk tartozott. - Remélem, hogy rosszul ítéllek meg, mert ha nem... akkor gondjaink lesznek. Nyugodt hangon beszélt, nem kívánt az agresszor szerepébe kerülni, jobban örült volna, ha a másikból hozza elő a rossz oldalát, és még azelőtt véget vethet ennek az egész románcnak, hogy túl sok kárt okozna.
|
|
|
|
Vizsnyiczky Médea Lilla INAKTÍV
bulbulimia RPG hsz: 154 Összes hsz: 201
|
|
|
"Olyan vagy, mint a tévé: nagyképű és homályos." |
Már attól viszketni kezdett Lilla keze, ahogy ez a barom ránézett. Az a lesajnáló tekintet az önteltségtől túlcsurdoló képén, és a mézesmázas, kedvesnek álcázott hangja olyan szinten taszítóak voltak, hogy a levitás legszívesebben eleget tett volna a kérésének, és otthagyta volna őt is, és a fotelt is, de jó eséllyel az egész társalgót, ha a kastélyt nem is. Azonban túlságosan is felháborította ennek a vásári majomnak a viselkedése, és egyszerűen nem hagyhatta annyiban. Nem igazolhatta a szavait azzal, hogy átadja neki a helyet, csak azért, mert ő azt mondta. Pláne azért, ahogy mondta. Elővette pálcáját, majd a könyvbe helyezte, és összecsukta azt. Egyrészt könyvjelzőnek, másrészt azért, hogy mutassa, nincs szüksége rá ahhoz, ami most következik. - Na akkor vegyük sorra. Először is, ha már játszod az agyad, legalább tanulj meg számolni, mert eddig csak kétszer böfögted el, hogy az a tévképzeted, hogy csak csettintesz, és mindenki azt csinálja, amit te akarsz. Az, hogy közölted, hogy nem kívánsz arrébb tenni, nem egy kérés. Próbálta hangját nyugodt vizeken ringatni, és nem kimutatni szavai mögött meghúzódó indulatait, de csak nehezen sikerült. Nem egyszerűen az zavarta, hogy ez a felfuvalkodott fráter olyasmit követelt, ami nem volt az övé. Ha normálisan megkéri, hogy hagy üljön oda, Lilla szó nélkül átadta volna a helyet, mert ki tudja, bármi oka meglehet rá, de ez a srác egész egyszerűen csak tahó volt, és hozzá volt szokva, hogy minden az ő akarata szerint alakul. Márpedig ez nem járta. Ez így nem volt nomális, kultúrált emberi viselkedés. - És akkor másodrészt: Meg ne próbálj hozzámérni! Nem fenyegetőzött, nem helyezett semmit kilátásba, de színtelen hangja, és megfeszülő arcizmai semmi jót nem ígértek. Nem volt szüksége a pálcájára ahhoz, hogy megvédje magát, és ez rezzenéstelen tekintetében is tükröződött, mellyel Zétényt sújtotta. Ha az felé mozdulna, vagy pálcáért nyúlna, Lilla készen állt rúgni, karmolni, harapni, ha kell, még sikítani is, bár egyiket se szerette volna prezentálni a társalgóban összegyűlt, és most már majdnem mind őket figyelő diákok előtt. Nem mintha féltette volna a nemlétező hírnevét, de már tapasztalta, milyen, ha összesúgnak mögötte, és mutogatnak rá, nem szeretett volna újra a figyelem középpontjába kerülni egy beképzelt óvodás miatt.
|
|
|
|
Vizsnyiczky Médea Lilla INAKTÍV
bulbulimia RPG hsz: 154 Összes hsz: 201
|
|
|
"Minden férfi egyforma. Csak az arcuk más, hogy ne keverjük össze őket." |
Láttatlanban megítélni a másikat, csupán harmadik fél elmondása alapján, vagy épp saját elképzeléseiket tényként elkönyvelni - nos ebben mindketten hibásak voltak, de Lilla nem is igazán tett sikeres lépéseket annak érdekében, hogy jobb színben tűnjön fel Zsombor előtt. A srác legalább megpróbált kedves lenni, amit egyébként talán még értékelt is volna a levitás, csak nem ebben a helyzetben. Nem akkor, ha Sáriról van szó. Úgy tűnt azonban, hogy önmagában a távolságtartó viselkedése még nem hozza zavarba a másikat, viszont szavai láthatóan célt értek, és hamar kihozták a sodrából a navinést. Egy-két szempár körülöttük egyből megtalálta őket, elvégre még ha fojtott hangon is zajlott volna a társalgás, a könyvtárban az is hangos lett volna, és Zsombor nem is annyira ügyelt rá, hogy csak Lilla hallja szavait. Őszintén felháborodottnak tűnt, de Lillát ez nem hatotta meg. Az viszont kicsit meglepte, hogy Zsombor is tud arról, hogy min ment Sári keresztül. Nem sokaknak mondta el, éppenséggel neki sem. - Persze, tudom, te soha - forgatta meg a szemét, és ezúttal ő nevetett örömtelenül fel. - Nem, tényleg nem könnyű, és nem is kéne bíznia benned, csak mert te soha. És a másik te? Vele mi a helyzet? Nem utalgatott igazából semmi konkrétra, nem tudott Zsomborról még annyi mindent. Szavai mögött az a gondolat húzódott meg, hogy valamennyi embernek van sötét oldala, rossz napja, vagy akár olyan tulajdonságai, melyet igyekezett elnyomni. És nem is feltétlenül arra célzott, hogy a srác azt tenné Sárival. Másként is lehet bántani valakit. - Egyébként pedig ha valakit félrerántasz egy rázuhanó zongora elől, az is beleszólás az életébe. Talán nem kéne? - tette fel a költői kérdést, miközben kicsit előrébb lépett a könyvtáros felé, ahogy haladni kezdett a sor. Nyilván abszurd példa volt, ő is tudta, de talán nem is annyira. Sári elemi mágus volt, ha történne vele valami, ami felszínre hozza a korábbi traumát és az érzéseket, amik akkor dúltak benne, ki tudja, mit tenne magával vagy a környezetével? Talán semmit, de nem biztos, hogy próbára kell tenni a dolgot.
|
|
|
|
Vizsnyiczky Médea Lilla INAKTÍV
bulbulimia RPG hsz: 154 Összes hsz: 201
|
|
|
"Olyan vagy, mint a tévé: nagyképű és homályos." |
Kissé felszaladt Lilla szemöldöke a válaszra. Nem tudta eldönteni, hogy ez a srác tényleg ennyire paraszt, vagy komolyan azt hiszi, sőt, teljes meggyőződéssel állítja, hogy ő kért, és nem követelt. Vajon a saját tudatába másként jutnak el a szavak, melyek elhagyják a száját? Azon mindenestre mosolyognia kellett, hogy még a rellonos állítja róla, hogy nagyra van magával. Csak azért nem kérdezte meg, hogy nézett-e újabban tükökrbe, mert látszott rajta, hogy mindennap órákat eltölt előtte. Lilla nem akart a szintjére süllyedni, és sértegetni őt, de csak kicsúszott a száján egy jelző mellyel beszédstílusát illette, ez a barom azonban a következő pillanatban már durván személyeskedni kezdett, és láthatóan elégedett is volt magával, amilyen ilyen szellemesen visszavághatott. Vizsnyiczky legszívesebben letörölte volna a képéről a mosolyt, csak arról nem döntött még, hogy az öklével, vagy egy kellően kellemetlen varázsigével tenné szívesebben. - Ha te érnél hozzám, az aligha lenne egy férfi érintése - vágott végül vissza nem túl meggondoltan. Nem mintha vágyott volna egyébként akárki érintésére is. Szerencsére a pumpa nem csak őbenne ment fel egyre inkább, ami legalább némi elégtétellel töltötte el, ha közelebb nem is kerültek ahhoz, hogy a srác észrevegye, milyen tahó módon viselkedik. Viszont végre sikerült kinyögnie a varázsszót, ami pálcát sem igényelt, viszont kapukat nyitott meg. - Nahát! Nem is volt olyan nehéz, ugye? - kérdezte Lilla széttárva a karjait. - Sajnos nincs nálam csoki, sem nyalóka, de gratulálok, ügyes voltál, életedben először a kívánságodat közölted, és nem a követelésed. Felállt, de persze ettől nem került szemmagasságba a másikkal. Néha szeretett volna magasabb lenni, de azzal is beérte volna jelen pillanatban, ha a rellonos görnyed össze mondjuk egy csúnya hascsikarás miatt. Mert bár végre kérte őt, hogy adja át a helyet, abban semmi kedvesség nem volt, sem annak látszata, hogy komolyan gondolja. De Lilla beérte ennyivel most, mert büszkesége ellenére szeretett inkább ő lenni az okos, aki enged. Már csak ki kellett innen jutnia, de mivel a sarokban voltak, nem volt túl sok mozgástere a másiktól. - Elállnál kérlek az útból? - pillantott fel rá, és még egy enyhe mosolyféle is megvillant az arcán, persze csak a gesztus kedvéért.
|
|
|
|
Vizsnyiczky Médea Lilla INAKTÍV
bulbulimia RPG hsz: 154 Összes hsz: 201
|
|
|
"Olyan vagy, mint a tévé: nagyképű és homályos." |
Utólag Lilla már úgy érezte, túl hamar engedett, és nem kellett volna az első emberi gesztussal megelégednie, amit kicsikart ebből a felnőtt óvodásból. De ugyanakkor úgy sejtette, hogy többet úgyse nagyon ért volna el ennél, legfeljebb mindketten csináltak volna valami olyasmit, amit nagyon nem kellene, és ha Zétény nem is, ő biztosan megbánna. A lány visszavágása látszólag inkább szórakoztatta, mint megsértette, de talán csak ezzel palástolta sértettségét, Lilla nem tudta biztosan, de nem is igazán érdekelte. Ami érdekelte, hogy végre végetér ez az értelmetlen, gyerekes vita, amibe sajnálta, hogy belement, de ugyanakkor tudta, hogy újra megtenné. Egyszerűen valakinek muszáj szembeszállnia az ilyen felfuvalkodott hólyagokkal. Ám ahogy elfoglalta helyét, pont olyan elégedettnek látszott magával, mint aki fölényes győzelmet aratott, és nem csupán engedélyt kapott. Pedig Lilla nem ingyen adta meg neki, amit kért, nem úgy táncolt, ahogy ő fütyült, de mégis, Zétény pont úgy csinált, mintha így lett volna. - Az történt volna..? - kérdezett vissza a levitás megtorpanva, és visszapillantva. Pedig szó nélkül tervezett elsétálni, és új helyet keresni magának, ahol olvashat. Ehelyett kissé gunyoros mosoly villant fel arcán, és olyan lesajnálóan pillantott a másikra, amennyire csak tőle tellett. - A helyedben azért előbb megnéztem volna, mibe ülök, de hát te tudod... Azzal intett egyet kezével, és elsétált. Eléggé sajnálta, hogy ezek persze csak üres szavak voltak, hiszen sajnos nem jutott eszébe ténylegesen valami ajándékot hagyni a fotelben, miközben felállt onnan, de jelenleg az is épp elég elégtételt jelentett számára, hogy erről Zétény nem tudott, és csak úgy bizonyosodhatott meg, hogy nem ült bele valami undorító dologba, ha megnézi. És ha megnézi... nos, akkor Lilla nyert.
|
|
|
|
Vizsnyiczky Médea Lilla INAKTÍV
bulbulimia RPG hsz: 154 Összes hsz: 201
|
|
|
"Minden férfi egyforma. Csak az arcuk más, hogy ne keverjük össze őket." |
Egyáltalán nem szeretett konfrontálódni, sőt, igazából az emberek többségével szóba állni sem, de Zsombor látszatra pont nem olyannak tűnt, mint akit Lilla eleve leírna. Nem volt unszimpatikus az ábrázata, nem sugárzott magából olyan felsőbbrendűséget, vagy tahóságot, amitől Lillának alapból viszketni kezdene a tenyere. Szóval alapesetben valószínűleg tökéletesen normálisan elbeszélgettek volna valami tagyanyagról, vagy a varázsvilág működését illető problémakörről. Ezt azonban felülírták a körülmények, különösképp az, hogy ez a srác intim közelségbe kerülhetett a húgával. Egy dolog nem szeretni valamit, és egy másik elkerülni, és utóbbiban, ha konfliktusról volt szó, nem jeleskedett különösebben a levitás lány. Kiváltképp, ha Sáriról volt szó. Úgyhogy durván nekiment Zsombornak, kertelés nélkül a szemébe mondta, hogy mit gondol, a legkevésbé se bánva, hogy amúgy jobb szerett nem lenni a figyelem középpontjában, ahová most nagyon is be sikerült magukat rántania. Heves reakciókra számított, szitkozódásra, még átkozódásra is, arra, hogy a navinés bizony ki fogja kérni magának, és egy pontig be is vált a jóslata, de aztán kiderült, hogy nem ok nélkül nem jeleskedett a jövendőmondás tudományában. Meghökkent, szemöldökei kissé összehúzódtak, és feje is kicsit megbillent, Zsombor arcát fürkészve. Arra számított, hogy ez lesz az a pont, amikor el lesz küldve a picsába, ehelyett a másik lényegében elismerte, hogy Lilla nem alaptalanul aggódik. - Kezeled..? - kérdezte szinte suttogva a szavakat. Majdnem hozzátette, hogy "de micsodát?" de gyorsan kapcsolt, hogy most nem ártana úgy tennie, mint aki tudja, miről van szó. Nyilvánvaló volt, hogy valamibe sikerült beletenyerelnie legutóbbi szavaival, és visszakérdezése így, ebben a formában még nem fedte fel, hogy nem tudja, mibe. Csak hogy kételkedik a hatékonyságában. Viszont Zsombor hirtelen hangszínváltozása és az a bizonytalanság, ami az arcára kiült, és hangjába keveredett, cseppet sem nyugtatta meg Lillát. Épp ellenkezőleg. Arca még szigorúbb, még fenyegetőbb lett, ahogy tekintetével pásztázta a srác ábrázatát. Végül megcsóválta a fejét, mint aki nem hisz a fülének. - Bizonyára rettentően megszerethetted ezalatt a pár hónap alatt... és biztos vagyok abban is, hogy szentül hiszed, hogy titeket egymásnak teremtettek, és sose lennétek boldogok egymás nélkül, de képzeld csak, ez egy tündérmese. Az emberek találkoznak, együtt vannak, aztán már nem, és ezt ismételgetik. Méghogy szereti! Fogalma sincs róla, milyen valakit annyira szeretni, hogy hajlandó legyen az ember a végletekig maga ellen fordítani akár, ha cserébe biztonságban tudhatja. És ha kell, ő bizony Sári és Zsombor közé fog állni, ha úgy látja, hogy ez a srác nem jó a húgának. Ha a legkisebb jelét mutatja, hogy bármi módon bántaná őt. Márpedig az, ami az imént a felháborodását képes volt elnyomni, olyasminek tűnt, ami bajt jelent. A könyvtáros a háta mögött megköszörülte a torkát. Sorra került, de Lilla egyelőre nem mozdult, Zsomborra függesztette tekintetét.
|
|
|
|
Vizsnyiczky Médea Lilla INAKTÍV
bulbulimia RPG hsz: 154 Összes hsz: 201
|
avagy
|
|
"Ha én keresztet vetnék, ezt mondanám: a természetnek, a művészetnek, a tudománynak nevében." |
Feljebb kellett kicsit csavarnia Lillának a lámpa fényerejét, hogy ki tudja olvasni hunyorgás nélkül a papíron található, soron következő tétel címét. A lista előtte lebegett, ő maga pedig egy létrán kapaszkodott, úgy öt méter magasságban, és igazán nem értette, miért nem lehetett legalább a dolgozóknak begyűjtő bűbájt alkalmazni a könyveken. Nyilván nem szerette volna senki, ha kintről kilopkodják a könyvtár tartalmát, és bár Lilla nagyon is szerette és féltette az írott köteteket, volt annyi realitás érzéke, hogy tudja, a kutya nem akarna régi, elnyűtt könyveket eltulajdonítani. Főleg nem vallásos témájúakat. Délelőtt érkezett még a lista, papírrepülővé hajtogatva, ahogy a legtöbb házon belüli információ gazdát cserélt, de Lillának csak mostanra sikerült időt szakítania rá. Nem volt mondjuk elkésve, mert másnapig kérte őket egy Nemes Balázs nevű illető, akiről azt sikerült kiderítenie, hogy a faluban dolgozik. Egy termet béreltek, vagy adtak ki neki mindenesetre a művelődési házban, oda várta a könyveket. Képes bibliák, énekeskönyvek, igegyűjtemények.. csupa olyasmi, amit alig talált meg Lilla, ha egyáltalán előkerült. A könyvtár sok mugli szerzeménnyel is rendelkezett, és noha párszáz éve még üldözték a varázslótársadalmat a kereszténység nevében, a levitás tudta, hogy a mágia birtokosai közt is akad számos hívő, Istenfélő ember. Sőt, ami azt illeti, azt is megtudta Nemesről, hogy nem csupán maga szórakoztatására kért ki ennyi vallásos témájú olvasmányt. A Vizsnyiczky lány egy kis, könyvek rendszerezésére, szállítására vagy tárolására alkalmas kézi kocsival tolatott be a jelölt helyiségbe, rajta a kért kötetek úgy kilencven százalékával. Jócskán benne jártak már a délutánban, de akár este is lehetett volna, egész nap borús, sötét volt az idő, a Nap valahol odafent bújócskázott. Lilla megállt, és megfordulva körülnézett, tekintetével megkereste a teremben tartózkodó egyetlen férfit, akiről oka lehetett feltételezni, hogy az, akit keres. - Öhm.. Főtisztelendő úr? Balázs atya? - szólalt meg kicsit bizonytalanul. - Hoztam néhány könyvet, amennyiben.. jó helyen járok?
|
|
|
|
Vizsnyiczky Médea Lilla INAKTÍV
bulbulimia RPG hsz: 154 Összes hsz: 201
|
|
|
"Minden férfi egyforma. Csak az arcuk más, hogy ne keverjük össze őket." |
Egyáltalán nem tetszett neki, amit hallott. Mindenre számított, de beismerő vallomásra nem. Mert Zsombor bizonytalansága alapot szolgáltatott egyébként azt nélkülöző félelmeinek, okot adott neki arra, hogy valóban féltse húgát ettől a sráctól, valamivel többet, mint a puszta tényt, hogy férfiből van. És ez nagyon, de nagyon megijesztette. Nem fog megtörténni újra - visszhangzottak a szavak Lilla fejében, és szemei kerekre tágultak. De még mennyire, hogy nem! De ha mégis, gondoskodni fog róla, hogy Sári ne legyen még csak látótávolságon belül se! Összeszorította ajkait, fogalma sem volt róla, miként öltse szavakba felgyülemlő érzéseit és gondolatait, főleg anélkül, hogy hangja megremegne. Fogalma sem volt hirtelen, hogy mitévő legyen, mert nem állhatott oda húgához, hogy márpedig többé nem találkozhat ezzel a veszedelemmel. Nem volt rá hatással, még annyit se ért el nála fenyegetéssel vagy utasítgatással, mintha a szüleik próbáltak volna beszélni vele. És úgy tűnt, Zsombor sem adja meg magát. Mindent bevetni látszott, még a személyeskedéstől sem riadt vissza, ami viszont már támadásnak minősült Lilla szemében. - Az égvilágon semmi közöd nincs az én magánéletemhez, és a messzemenő következtetéseidet is bátran megtarhatod magadnak. - Hátrapillantott, és feltartott ujjával jelezte a könyvtárosnak, hogy várjon egy pillanatot. - Nem érdekel sem a te szíved, sem az, hogy hány megátalkodott nő van a világon. Engem egyedül Sári érdekel ebben a történetben, és nem tudom, mi a te bajod, de ha megtudom, hogy veszélyt jelentesz a húgomra... - Pillanatnyi szünetet tartott, míg visszanyelte a halálos fenyegetést. - Figyelni foglak. Azzal hátat fordított neki, és lecsapta a könyveket a pultra. Nem nézett többet vissza, és mikor végzett, elnézést kért a könyvtárostól az incidens miatt, majd távozott.
|
|
|
|
Vizsnyiczky Médea Lilla INAKTÍV
bulbulimia RPG hsz: 154 Összes hsz: 201
|
avagy
|
|
"Ha én keresztet vetnék, ezt mondanám: a természetnek, a művészetnek, a tudománynak nevében." |
Nem volt agyon cicomázva a hely, nem lógott minden falon Szent Máriát, Jézust és egyéb vallási jelképet ábrázoló festmény, a flafont sem fedték be az alkalomra freskókkal. Inkább virágokkal teremtett kellemes hangulatot a rendezvényszervező szerepében is álló Balázs atya, és Lillában is azt az érzést keltette a dekoráció, hogy itt szívesen látott vendég. Még ha csak a kért könyveket is hozta. Kezet fogott a férfival, és ő is megpróbálkozott egy mosollyal, bár nem volt szokása rögtön ilyenekkel dobálózni. De valamiért zavarba jött attól, hogy egy egyházi alakkal találkozik. Mintha valami fontos ember lett volna, vagy híresség. Azon kapta magát a lány, hogy nem szeretné, ha rossz színben tűnne fel előtte. És ez egyáltalán nem tetszett neki. - Köszönöm! - mondta, és magához vette az énekeskönyveket, hogy szétszórja őket. Ez ugyan nem tartozott szerinte a munkaköri leírásába, de nem jelentett fáradságot, és szívesen segített. Közben az is eszébe jutott, hogy bár kezet fogtak, ő nem mondta a nevét. - Öhm, én.. Lilla vagyok - mondta, miközben elkezdte letenni a székekre a köteteket. Közben a férfi odalépett hozzá a képes bibliával, a levitás pedig rápillantott. - Ó, hát, ami azt illeti, kész csoda, hogy ennyit találtam - vallotta be olyan hangon, mintha az ő hibája lett volna. - Azt hiszem, annyira nem meglepő, de nincs túl sok ilyesmi felhalmozva a varázsló könyvtárakban. - Aztán eszébe jutott valami. - De szívesen megnézem a tanodában is, és ha akad még ilyen, vagy hasonló, akkor megpróbálom kölcsönkérni önnek. Bár egyáltalán nem volt szokás, vagy épp szabad az iskola területéről elvinni az oda tartozó könyveket, Lilla látott rá némi esélyt, hogy kivételt tehetnek ebben az esetben.
|
|
|
|
Vizsnyiczky Médea Lilla INAKTÍV
bulbulimia RPG hsz: 154 Összes hsz: 201
|
|
|
"A nőhódítás titka: felismerni, hogy melyik nő akar meghódolni." |
Az első sorban ült, ahogy mindig, előtte két külön füzettel. Az egyik felett egy megbűvölt toll sercegett serényen, szóról szóra leírva minden szavát a professzornak, míg közvetlenül a keze ügyében egy másikkal saját észrevételeit jegyezte föl, oda-odanézve, de többnyire Ardai tanárnőn tartva tekintetét. Mikor aztán gyakorlati részhez értek, gyorsan megfogta az önálló életet élő írószert, és lefektette a füzetre. Pálcát húzott, és követte az utasításokat. Szinte sosem lankadt a figyelme órákon, nem húzta a száját semmire, és nem zavartatta magát azon sem, ha valami nem sikerült, akár többszöri nekifutásra sem. Tudta, hogy nem elsősorban a varázstudása, amivel kitűnik, nem volt született zseni, minden sikeréért keményen meg kellett küzdenie. De épp ezért tudta, hogy ha elég sokáig próbálkozik valamivel, előbb-utóbb menni fog. A transzformációs bűbájokkal egyébként többnyire egész jól boldogult elsőre is, elvégre ha már valaki önnön magát képes volt egy szempillantás alatt egy ötven kilóval könnyebb, anatómiájában teljesen eltérő madárrá alakítani, annak már illett a kisujjában lennie az ilyesminek. De ettől még nem bízta el magát, nem hitte azt, hogy nincs már semmi, amit taníthatnának neki. Újabb elméleti részbe kezdett a professzor, így Lilla a füle mögé tűzte pálcáját, mert már az előbb is majdnem azzal kezdett el jegyzetelni, és gyorsan hegyére állította a kis önműködő tollát. Ám ekkor véget ért az óra, Lilla pedig kissé bosszúsan csukta össze füzeteit. Nem értette, hova siet már megint mindenki, és miért nem hagyják, hogy a tanár gondolatai végére érjen. Mindegy, megrázta a fejét. Mindig ez volt. Összeszedelőzködött, majd kissé értetlenül forgolódni kezdett, még szoknyáját is megtapogatta, a zsebet keresve rajta, ami persze nem volt neki, épp csak a füle mögé nem nézett. - Hol a fenében van a pálcám...?
|
|
|
|
Vizsnyiczky Médea Lilla INAKTÍV
bulbulimia RPG hsz: 154 Összes hsz: 201
|
Rohamlépésben telt az idő, legalábbis Lilla számára úgy múlt el egy újabb ősz, hogy észre sem vette, és máris nyakán volt a téli szünet. És még rengeteg dolgot szeretett volna elintézni, mielőtt hazamegy, és mindenközben dolgoznia is kellett. Politikai célkitűzéseit természetesen nem merítette ki annyiban, hogy felkereste Rothstein Elektrát, és egyszeri beszélgetésükkel elintézettnek tekintette a dolgokat. Nem igazán hitt abban, hogy a beadvány, amit a nő írt, elegendő lehet, így szabad idejében annyi levelet megírt különböző minisztériumi, és más, vezető pozícióban lévő mágusoknak, hogy már elvesztette a számolást. Választ persze nem nagyon kapott, de ezzel számolt is. A riporternővel is folytatta persze a levélváltást. Annyi időt töltött itt, a városi könyvtárban, amennyit csak tudott, és ami nem ment a tanulmányai rovására. Ez persze azt jelentette, hogy valóban szabad szabadideje már nem is igazán maradt. Ami azt jelentette, hogy Sárira sem figyelt mostanában olyannyira, mint szeretett volna, és ez bántotta is. Ugyanakkor próbált neki teret is engedni, hagyni, hogy lecsillapodjon köztük a feszültség, amit jól tudott, a következő alkalommal nagy valószínűséggel ismét fel fog tüzelni. Próbált minél kevesebb gondolni rá, de a bőre alatt volt egy érzés. Egy viszkető, fájó, kitörni készülő katasztrófa. Az a srác veszélyes volt Sárira. Sári pedig veszélyes lehetett mindenki másra. Muszáj volt tennie valamit, de ha megteszi, könnyen lehet, hogy örökre elveszti a testvérét. Sóhajtott, és becsukta a könyvet, melyben épp kutatott valami után, és épp akkor pillantott fel, mikor odalépett hozzá az a fura lány. Ó ne, csak őt ne, gondolta Lilla, mert a frász kitörte tőle, ahogy nézni szokott. Mintha a lelkébe látna, és fel akarná falni azt. Mindenesetre megerőltette magát, és a szemébe nézett. Egy kicsit. - Szia Zsófi! - köszönt neki, magyarul használva a nevét, hátha egy kis kedvességgel jó pontot szerez nála. Igaz, a hangja annyira nem volt kedves, szóval ezt még gyakorolnia kéne. Átvette a cetlit, és rámeredt. Aztán ismét rápillantott a másik lányra, és visszaadta neki a papírt. Persze, miért is nem lepte meg, hogy nem valami bájitalos kötetet keres, esetleg egy könnyed romantikus lányregényt? Valami totál bizarrt kellett. - Ez szinte biztosan a zárolt részlegen van, nem adhatom csak úgy ki. Nem rémlett, hogy látta volna már itt az eredetileg nyugatról jött háztársát, igaz, egyébként sem látta olyan sokat, hiszen gyakran eljárt, és csak éjszaka jött meg valahonnan. Hallott pletykákat arról, hogy mit csinálhatott ilyenkor, de amit rebesgettek, ahhoz aligha kapott volna az iskolától engedélyt, szóval Lilla biztos volt benne, hogy valami másról lehet szó. - Van könyvtár bérleted?
|
|
|
|
Vizsnyiczky Médea Lilla INAKTÍV
bulbulimia RPG hsz: 154 Összes hsz: 201
|
Kívánni se kívánhatott volna jobb gondolatelterelőt az elébe toppanó Zsófinál. Nem mintha kedvelte volna, vagy olyan nagyon örült volna neki, de épp emiatt. És mert ahogy ránézett, Lilla úgy érezte, az a tekintet minden problémájánál vészjóslóbb. Pedig valószínűleg nem tehetett róla a csaj. Valószínűleg. Vetett még egy pillantást a papírdarabra, de inkább csak azért, hogy addig se Zsófi tekintetét kelljen állnia. - Igen, erre pont emlékszem is, hogy láttam, szóval meg. Az udvarias csevegésre szándékosan nem reagált. Mit is mondhatott volna? Hogy ő se tudja, mit csinál Zsófi éjjelente? Nos, ebbe a beszélgetésbe annyira nem akart belefolyni, hiába volt majdnem biztosan meggyőződve róla, hogy nem valami tisztességtelen dolgot művel a másik, mikor nem az iskola területén van. Ami a könyvet illeti, habár biztos volt benne, hogy látta, és arról is majdnem teljesen meg volt győződve, hogy azok közé az elzárt követek közé kellett eltenni, melyeket nem volt szabad akárkinek kiadni (elvégre jártak ide fiatal- és kiskorú gyerekek is), afelől már nem meggyőződve, hogy pontosan hova is lett eltéve. Csak egy volt belőle, de addig nem is akart nekiállni a keresésnek, míg háztársa csupán betévedő ismeretlenként kívánja a könyvtár tudását használni. Muszáj volt felvezetnie a rendszerbe, hogy nyoma legyen, hogy bizony ő kivette azt a könyvet. Ha később esetleg valaki meg akarná tudakolni, hogy ki szerezhetett inspirációt egy kölönösen kegyetlen gyilkossághoz például. Miközben elővette a regisztrációs papírokat, tűnődve el is időzött tekintete Zsófi arcán. Vajon csak ránézésre tűnik olyannak, mint aki szemrebbenés nélkül nézne végig egy kizsigerelést? Kérdését hallva aztán Lilla megrázta a fejét, és elűzte a gondolatokat. - Nem éppen. Nem néztem ugyan a jegyzékét meg, mikor a kezem ügyébe került, de nem hiszem, hogy sokan kivették volna már. Néhány pillanatig állta a másik könyörgő tekintetét, mely még így se tetszett neki, aztán tollat nyomott a kezébe. - Töltsd ez ki, addig elmegyek, megnézem, bent van-e egyáltalán - azzal sarkon fordult, és eltűnt valamerre. Miután visszaért, kezében a könyvvel, előhalászott egy régi, kopottas jegyzéket, és felnyitotta a legutolsó bejegyzésnél, hogy felvigye oda Zsófit, és az adatait. Előtte főleg aurorok nevei sorakoztak, a legkülönfélébb, betiltott könyvek nevei mellett.
|
|
|
|
Vizsnyiczky Médea Lilla INAKTÍV
bulbulimia RPG hsz: 154 Összes hsz: 201
|
Volt valami különösen nyugtalanító ebben a lányban, és nem csak a szemei, melyekkel egyébként Lilla meg volt győződve róla, hogy pislogni se szokott. Vagy direkt megvárja, hogy ne lássák, fene tudja. De volt valami különös kisugárzása is, ami miatt annyira nem is sietett vissza hozzá, miután megtalálta a könyvet. De még így is a papírmunkával bíbelődött, mikor letette elé az asztalra a kötetet. Zsófi láthatóan megörült, és nem győzött hálálkodni, sőt, még azt is kilátásba helyezte, hogy legközelebb hoz valamit Lillának. - Ugyan, nem fontos - rázta meg a fejét, habár az édességgel nem volt baja. - A könyvet hozd majd vissza, mást nem kell. És lehetőleg semmit se valósíts meg belőle - tette hozzá gondolatban, és bizonytalan pillantást vetett az irományra. Bele se nézett, de biztos volt benne, hogy illusztrációk is vannak benne, hátha valakinek ne lenne elég jó képzelőereje. Átvette Zsófitól a papírt, és közben valami újat fedezett fel a hatalmas szemekben. Talán zavart? Mintha bizonytalan lett volna. A macaron ajánlgatását se tudta most már egészen hova tenni. Aztán pedig a francia lány magyarázkodni kezdett, ami végképp homlokráncolásra késztette Lillát. Rövid időn belül ez volt a második alkalom, hogy valaki Ambrózy-val takarózik. Hogy az ő órájára kell neki egy könyv, ráadásul kicsit sem hétköznapi darab. Persze, a professzor témája sem a legáltalánosabb dolgokat taglalta, de vagy vérszemet kapott a pasas, vagy páran olyan dolgokba másznak bele, amibe nem lett volna indokolt, hacsak nem érintettek valami módon. Ő mindenesetre nem akart sem vérátkokba, sem semmilyen brutális szörnyűségekbe keveredni, épp elég stressz volt rajta Sári miatt is. - Biztosan nagyon elégedett lesz. Ő.. - ekkor tekintete elkalandozott, és még a feje is félrebillant kissé, mikor megpillantotta az odakint dúló hóvihart. - Hát ez meg... mi a..? Nem hogy viharról, hóról sem volt szó. Valóban ennyire megőrült volna az időjárás?
|
|
|
|
Vizsnyiczky Médea Lilla INAKTÍV
bulbulimia RPG hsz: 154 Összes hsz: 201
|
Vajon saját készítésű süteményt hozna - tűnődött -, vagy csak megvenné valahol, és azt hozná? Az édességel Lillának valóban nem volt gondja, legfeljebb az, hogy időnként többet megevett, mint kellett volna, és ezt némi hasfájás jelezte, de nem volt biztos benne, hogy bármit is el kéne fogadnia Zsófitól. Persze, Lilla általánosságban nem közeledett az emberekhez, de ez a lány igazából nem csinált semmit, amivel ezt az ódzkodást kiváltotta volna, úgyhogy akármi is volt a háttérben, Lilla próbálta elhessegetni azt. Nem akart valakit valamiféle megérzés alapján megítélni, vagy mert természetellenesen nézett ki a szeme. Leginkább nem akarta, hogy bármilyen érzést bárki kiváltson belőle, akit nem is ismer. És Zsófi még azt is megígérte, hogy időben visszahozza a könyvet. Erre persze, csak mert az ujját is felmutatta, még nem vett volna mérget Lilla, de őszintén szólva nem is igazán érdekelte a dolog. Ha késik vele, hát késik, neki attól nem lesz rosszabb, és legalább addig sem kell ezt a könyvet kerülgetnie. Sőt, majdnem meg is mondta neki, hogy nyugodtan tartsa meg inkább. De hát nem az ő tulajdona volt, így végül mégsem tette. Az mindenesetre, ha más nem is, kicsit megnyugtatta, hogy láthatóan a francia lánynak se igazán tetszett a kötet, melyet máris a kezében forgatott. - Nem is igazán értem.. azt hittem általános képzésen vagy - mondta Lilla elmerengve, miközben megkerülte a pultját, hogy jobban megnézze az odakint tomboló vihart is. - Ha még szakosodva lennél valami átoktörő vagy aurori irányba.. Na persze, ahogy arra emlékeztetni akarta magát, egyáltalán nem akarta ebbe beleütni az orrát. Csak akarva-akaratlanul is járt az agya, próbálván kiugrasztani a nyulat a bokorból, hiszen valóban gyanúsan sokan kezdtek mostanában egy bizonyos tanár úr sötét praktikákkal fűszerezett tantárgya iránt hevesen érdeklődni. Zsófinál már csak az időjárás volt különösebb, meg az, hogy hirtelen el is kezdett alábbhagyni. Lilla homlokráncolva elfordította tekintetét az ablakokról, és Zsófira fókuszálta őket. - Még kéne egy utolsó aláfirkantás - mondta és az asztalon maradt papírlapok felé pillantott. Aztán tekintetét egy másik, távolabbi ablak irányába kezdte fordítani, továbbra sem nagyon tudnán hováteni ezt a különös időjárást.
|
|
|
|
Vizsnyiczky Médea Lilla INAKTÍV
bulbulimia RPG hsz: 154 Összes hsz: 201
|
avagy
|
|
"Ha én keresztet vetnék, ezt mondanám: a természetnek, a művészetnek, a tudománynak nevében." |
Az a nevetséges gondolat fogalmazódott meg benne, miközben szétpakolászták a könyveket, hogy ha nem viselkedik kedvesen az atyával, az még a végén fogja, és bepanaszolja őt a főnökénél. Egy mosoly meg is bújt arcán egy pillanatra, és szemét forgatva megcsóválta a fejét. Ilyen marhaságoknak ritkán engedett teret. De nem is kellett komolyabban erőlködnie, hogy elterelje gondolatait, a férfi megjegyzésére ugyanis felkapta a fejét, és elgondolkodott egy kicsit. - Igen.. bár másban cseppet sem hasonlítok rá - mondta végül, és közben azon rágódott, hogy ezzel vajon mit is akarhatott Balázs atya, már ha ugyan akart bármit is. Isten útjai kifürkészhetetlenek, szokták mondani, de olykor az igéket hirdetők szavai is azok voltak. Azért is volt rá különös hatással a férfi jelenléte, mint rájött, mert valóban, a varázslók világában ritka madár volt az ilyen, aki ráadásul tudatosan érintkezett is velük, sőt, maga is varázshasználó volt, méginkább. Mintha két külön, és egymást taszító világ találkozott volna, és csak azt kellett megvárni, mikor alakul ki belőle valami természeti csapás. Azonban a férfi hangja nyugodt volt, kisugárzása kellemes, és bizalomgerjesztő. Talán ezt is tanulták. Ilyennek lenni. Világítótoronynak az éjszakában. Megrázta a fejét, egyrészt tiltakozásul, másrészt, hogy gondolatait is kitisztítsa. - Dehogy, semmivel nem tartozik. Ez a munkám - mondta. - És nem jelent gondot, utána fogok nézni odafent még a bibliáknak. A férfi közelebb lépett közben, és Lilla felkészült rá, hogy újabb hálálkodásokat kell majd elhessegetnie, de aztán meglepetten pislogott néhányat. Hogy részt vegyen egy ilyen vallásos.. izén? És még énekelni is fognak, történeteket mesélni? Mégis miért akarna ő... - Be tudok ugrani szerintem. - Mi van!? Ezt meg mégis miért... Lefagyott, majd egy-két pillanat múlva bólogatva megfordult, hogy a maradék egy-két könyvet is lekapkodja a kocsiról. Nem volt semmi különösebb dolga, ez igaz. De mégis mit remélt attól, hogy ilyesmit hallgat, néz? Nem hitt benne. Nem volt se értelme, se haszna. Nem oldott meg semmilyen problémát. Nem adott.. feloldozást? - Mondja atyám, szokott.. gyóntatni? Lehet azt templomon kívül? - kérdezte, de olyan hangon, mintha port nyelt volna.
|
|
|
|
Vizsnyiczky Médea Lilla INAKTÍV
bulbulimia RPG hsz: 154 Összes hsz: 201
|
|
|
"A nőhódítás titka: felismerni, hogy melyik nő akar meghódolni." |
Amíg folyt a tanítás, minden figyelmét lekötötte a koncentráció, a jegyzetelés, ösztönös tettei pedig észrevétlenek maradtak számára, így felejthette pálcáját a füle mögött, de ugyanezért feledkezhetett el ideiglenesen a györcsölő hasáról is, és a kezdődő fejfájásról. Most azonban, ahogy évfolyamtársai zsibongva kivonultak a teremből, egyszerre minden bosszantó dolog utolérte Lillát, és úgy tűnt, hányattatásai csak fokozódni fognak. Kezdve ott, hogy nem találta a varázseszközt, befejezőleg azzal, hogy valaki úgy döntött, megtalálja neki. Összeszorította fogsorát, szeme ide-oda járt, maga alá, a földre is pillantva, de aztán hirtelen két cipőt pillantott meg közel lépni az ő lábaihoz, és csak a pad, mely mellett állt, tudta meggátolni benne, hogy hátrahőköljön, mikor megérezte a lábbelik gazdájának kezét a karjára fonódni. Megkapaszkodott az asztalban, ujjai elfehéredtek a fán, ahogy nekidőlt, a lehető legtávolabb tartva magát az illetőtől, aki lazán beslisszant az intin szférájába, és még kezét is Lilla arcához emelte. A szőke levitás szemei elkerekedtek, arca megfeszült, úgy festett, mint akire sóbálvány átkot szórtak. Nem akarta elhinni, ami épp vele történik, és szinte látszott, ahogy a méreg szép lassan felkúszik arcán. Orrlyukai kitágultak, de nem vett levegőt, csak a szeme fordult, és fókuszált egy pillanatra a srác ujjai közt megpördülő pálcára. Felemelte szabad kezét, és három ujjal megfogta pálcájának csúcsát. - Hátrébb - préselte ki ajkai közül az egyetlen szót, amit még visszafogottan ki tudott ejteni, mielőtt eldurran az agya. Persze, Alexander. Elvarázsolt művészlélek. Egyszerűen szólhatott is volna, hogy hé, te, a füled mögött van a pálcád! De nem.. miért is vár racionális tetteket tőle?
|
|
|
|
Vizsnyiczky Médea Lilla INAKTÍV
bulbulimia RPG hsz: 154 Összes hsz: 201
|
|
|
"Minden emberi kapcsolatnak lényeges része, hogy szükség esetén a két fél bírálja egymást. E nélkül minden kapcsolat sekély vagy sikertelen." |
Tulajdonképpen Lilla egész jól ellett volna egymaga is a szobájában, vagy akár a klubhelyiségben, ha nem lett volna ott az rengeteg ember, és a rengeteg kaja, amit az ünnepekre halmoztak fel a népek. Egyszerűen nem bírta elviselni, és nem tudta, melyik volt kibírhatatlanabb a képlet két eleme közül. Kapva kapott az alkalmon, hogy találkozzon Emmával, aki bár nem egészen képviselte az ő világnézetét, néhány dologban nagyon is egy húron pendült a levitással, sőt, a Vizsnyiczky lány megkockáztatta volna, hogy nem is idegesítette őt. Többnyire. - Már amikor - motyogta maga elé, de ő is bekémlelt, és mivel nem látta bent Farkas Zétényt, már sokkal szimpatikusabb volt számára a hely, mint egyébként. Kényelembe helyezkedtek, távol minenki mástól, és bár volt Lillánál tankönyv, nem nyitotta azt föl, sőt, félre is tette egy üres székre. Kezét a gyomrán pihentette pár pillanatig, aztán realizálva, hogy a rellonos beszél hozzá, odafordult. - Ehm, nem igazán. Csak a szokásos drámák mennek mindenfelé - vont vállat. Nem is érdekelhette volna kevésbé, de kikerülni nem tudta őket, pláne mivel valahányszor madárrá változott és itt-ott letelepedve figyelte azokat, akikre viszont nagyon is nagy érdeklődést mutatott, elcsípett mindenféle mondatfoszlányt. Még a riporternőről, akivel pár hete beszélt, is olyanokat hallott, hogy égnek állt a toll a hátán. De az ilyen pletykák őt rémesen untatták, olyannyira, hogy továbbadni sem kívánta őket. Ami pedig a bulikat illeti: - Nagyon kétlem - nézett Emmára kissé beesett szemeivel. - Tömeg lesz, hangzavar, és egy csomó részeg balfasz. Nem igazán hiányzik, hogy valamelyik lehányjon. - Most, hogy ezt így előadta, kicsit összeráncolta a szemöldökét, és rájött, hogy talán egy finom utalást hallott az imént, hogy társaságot keres a másik. De nem, csak nem. Vagy mégis? - Te tervezel menni? Úgy tűnt, Emma érzékeli, hogy még a szokásosnál is kicsit szófukarabb, és vicceskedve felajánlott más programot. Erre már Lillának is mosolyra görbült a szája néhány pillanatra. - Mindenképp! És közben dumáljuk ki, melyik professzor a legszexibb - mondta gunyoros hangnemben. Persze tudta, hogy Emmától is távol áll az efféle lányos tevékenység, vagy legalábbis pont annyira nem vallotta volna a világért se, mint Lilla, hogy esetleg hajlandó lenne rá. Ha például Sári szeretne ilyesmit csinálni, arra képtelen lenne nemet mondani. De azok az idők már réges-régen elmúltak, és nagyon nem hitt benne, hogy valaha visszatérhetnek.
|
|
|
|
Vizsnyiczky Médea Lilla INAKTÍV
bulbulimia RPG hsz: 154 Összes hsz: 201
|
|
|
"A nőhódítás titka: felismerni, hogy melyik nő akar meghódolni." |
Nagyon kényelmetlenül érezte magát. A tetejébe minden más bajának, egyáltalán nem hiányzott ez most neki. És nem az tartotta vissza attól, hogy fizikai erőszakhoz folyamodjon, hogy még néhányan nem hagyták el a termet, hanem az, hogy ahogy arra sem vágyott, hogy hozzáérjenek, úgy ő is a legutolsó pillanatig igyekezett ezt elkerülni mással szemben. Szerencsére úgy tűnt, Alexander azonnal észlelte, hogy túl közel merészkedett a darázsfészekhez, de arra nem eszmélt rá, hogy még így is a közelében áll. Mégis mit akarhat? Lilla csupán egy apró fejrázással reagált a bocsánatkérésre, az azt követő kérdésre azonban kissé fennakadtak a szemei, és nagy levegőt kellett vennie. Főleg azért, mert az imént elég sokáig bent tartotta azt. - Jaj nem, azért mondtam, hogy menj hátrébb, mert nem másztál bele a nyakamba, és még bőven közénk fért volna egy toll keresztben - felelte ingerülten. - Gondolom, ha csak szólsz, hogy hol van, az nem lett volna eredményes, mert nem találtam volna meg a fülem segítség nélkül. El se akarta hinni, hogy Burton azt képzeli, az imént segítőkészségéről mutatott tanúbizonyosságot. Hogy valóban csak az számít, hogy a pálca előkerült. Most talán hálásnak kellene lennie neki? Köszönje meg, vagy mi? Ennek is teljesen kisütötte az egója a processzorát, vagy csak direkt játssza az agyát? Azon a Zétény nevű idiótán legalább látszott, de Alexandert normálisnak tartotta. Igaz, ez volt az egyetlen közös órájuk, mert egyébként tökéletesen más irányban tanultak mindketten, és nem is látta máskor, legfeljebb futólag a folyosón. Időközben a terem kiürült, csak ketten maradtak.
|
|
|
|
Vizsnyiczky Médea Lilla INAKTÍV
bulbulimia RPG hsz: 154 Összes hsz: 201
|
|
|
"A nőhódítás titka: felismerni, hogy melyik nő akar meghódolni." |
Örömtelen kis nevetést hallatott Lilla, és még a fejét is megcsóválta kissé. Alex már környezeti tényezőket sorolt, amiért kénytelen volt ilyen közel lépni hozzá, és kezdett úgy tűnni, hogy a végén még őt hozza ki hibásként, amiért nem azokkal vitatkozik, akik ilyen szűkre szabták a helyet nekik. De persze azt a szívességet már nem tette meg, hogy kisétál a padok elé, és a többiek nyomában távozik a teremből, hogy Lilla is tudjon menni. Anélkül, hogy el kellene előtte slisszannia, vagy kerülnie kellene, vagy valami sokkal egyszerűbb módhoz kéne folyamodnia. De felpiszkált aggyal nem tudott racionálisan gondolkodni. - Ahhoz elég széles, hogy fájdalmat okozzak - morogta az orra alá, és a bizonság kedvéért eldugta pálcáját, mielőtt meggondolatlanságra vetemedne. Persze így se maradt fegyvertelen, de eggyel kevesebb kockázati tényezővel kellett számolnia. Nem maradt ideje azonban még megnyugodni, és a következő szavakat nem is tudta hova tenni, hát megismételte őket: - Hogy mélyen érint? Nem gondoltad? - Hitetlenkedés csengett ki hangjából, de aztán színtelenül folytatta: - Nem érintett mélyen. Ahhoz hatással kéne legyél rám. Touché. Legalábbis úgy képzelte, igazából fogalma sem volt, milyen szándék vezérelte Alexet, flörtölni akart-e vagy csak szórakozni, esetleg kísérletezni rajta. Nem értette, miért állnak még mindig ugyanott, és hogy mit akarhat még tőle. Kérdésére elnyílt a szája, aztán becsukta. Egy pillanatig az arcát fürkészte, mintha legilimentor lenne, és az agendát keresné Alexander tettei és szavai közt. - Most mi? - kérdezte végül.
|
|
|
|
Vizsnyiczky Médea Lilla INAKTÍV
bulbulimia RPG hsz: 154 Összes hsz: 201
|
|
|
"A nőhódítás titka: felismerni, hogy melyik nő akar meghódolni." |
Szerette volna letörölni azt a vigyort, de szerencsére Burton nem hagyta sokáig fent az arcán. Jobb is, mert Lilla valójában nem szeretett volna neki fájdalmat okozni. Előfordult, hogy nem volt a legkedvesebb embertársaival, de nem volt benne szándékos ártó szándék. Szavait sem gondolta komolyan, és nem is hitte, hogy a másik meghallja őket, de hát.. közel voltak egymáshoz, ez is csak megerősítette. Szóval maradt a szavakkal verésnél, pálcáját is inkább elrakta, nehogy valóban tettlegességig fajuljanak a dolgok, de úgy tűnt, még sértései sem igazán találnak be, vagy ha mégis, azokat Alex kiforgatja, és a maga kedvére alakítja. Bosszantó volt, és Lilla össze is húzta szemeit, ajkait pedig összepréselte egy pillanatra. Kezét az emlegetett területre helyezte, mintha attól tartott volna, hogy a másik újból megérinti ott, miközben beszél róla. - Nem vagyok mérges - jelentette ki, bár nem volt túl hiteles az előadása. De nem kívánt igazat adni a navinésnek. Kicsit felvonta a szemöldökét következő szavain, de nem reagált másként azonnal. Ő maga sem tudta, hogy milyen szándékot feltételezett először Alexről, mikor az előbb közeledett hozzá. De az ismerkedést nem számolta a lehetséges opciók közé. Nem tartotta magát vonzónak, érdekesnek sem igazán. Szóval miért akarna bárki is ismerkedni vele? Megforgatta szemeit Vizsnyiczky és sóhajtott. Már nyugodtabb volt, szóval hátat tudott fordítani Alexnak, hogy elkezdje összeszedni a holmiját az asztalról, és elrakhassa azokat táskájába. - Nem hiszem, hogy hadakozni akarnál velem. Nem jó móka - mondta kissé fáradtan csengő hangon, mintha már a gondolat is kimerítette volna. - Ami pedig az olcsó mugli varázstrükköket illeti.. Stefan öcsém talán még vevő lehet rá, én viszont nem igazán. Bármi lehet. Nem tudta, mit akarhat ezzel, de jobbnak látta nem rákérdezni. Egyetlen lehetőséget hagyott meg.
|
|
|
|
Vizsnyiczky Médea Lilla INAKTÍV
bulbulimia RPG hsz: 154 Összes hsz: 201
|
|
|
"A nőhódítás titka: felismerni, hogy melyik nő akar meghódolni." |
Tudta jól, hogy miként hangzik jelenleg a szájából az, hogy nem mérges, így aztán nem is lepődött meg, hogy Alex kétségbe vonta állítását. Ugyanakkor nem csak kötekedett, de azt is a lány tudtára adta, hogy nem kell tartania tőle, hogy ismét hozzáérne. Nem mintha Lilla rögtön teljes bizalmat szavazott volna neki, és ezzel lezártnak tekintette volna az iménti, érthetetlen interakciót, de elhitte neki, hogy nem fog, legalábbis most azonnal újból hasonlóra vetemedni. Miközben a táskájába pakolta írószerszámait, és jegyzeteit, a navinés, mellé szegődött, bizonyára nem akart a hátának beszélni. Lilla viszont csakazért se nézett rá. Volt a hátat fordításának másik üzenete is azon kívül, hogy el kell rámolnia az asztaláról. - Ennek semmi köze a nememhez, Alexander. Kérdezd csak meg a húgom, mennyire élvezi a velem folytatott szóváltásait. Sári gondolata felért egy gyomorszájon ütéssel. Nem is értette, minek emlegeti fel mindkét testvérét a gyakorlatilag idegen srácnak. Mintha büntetni akarta volna magát. Burton szavai viszont egyre inkább bocsánatkérően, sőt, szinte esdeklően csengtek. Nem ahogy kimondta őket, hanem amiket mondott. Lilla ráemelte pillantását végül, próbálta kifürkészni szándékait, de nem jutott sokra. Túlságosan émelygett. - Nem veled van a baj. Legalábbis nem a vicceiddel, ha annak szántad őket - mondta, de érezte, hogy nagyon nem sikerült megnyugtatóra mondandója. Ugyanakkor nem is értette, miért akarná, hogy Alex jobban érezze magát. De aztán arra jutott, hogy nem erről van szó, sokkal inkább arról, hogy magára jobban haragszik, mint rá tudna. De azt nem tudta hová tenni, hogy miért akarja a navinés jóvá tenni az előbbit. Miért számított neki Lilla véleménye? Csak elsétál, és holnaptól ugyanúgy keresztülnézhetnek egymáson, mint eddig. Legalábbis Lilla eddig azt tette. Ő is, nem? Fáradt sóhajjal húzta be a cipzárt a táskán, és lendítette a vállára. - Mondd, mit akarsz? Nem fogom leátkozni a hajad, amint hátat fordítasz nekem, ha ettől tartasz.
|
|
|
|
Vizsnyiczky Médea Lilla INAKTÍV
bulbulimia RPG hsz: 154 Összes hsz: 201
|
|
|
"A nőhódítás titka: felismerni, hogy melyik nő akar meghódolni." |
Pakolás közben Lilla megpróbálta összeszedni a gondolatait, felidézni, milyen teendői vannak még, minek kell utánanéznie, milyen beadandót kell elkezdenie, vagy épp befejeznie, ám mivel az előbbi közjáték olyannyira nem ért még véget, hogy Alex jelenleg is hozzá beszélt, kissé megzavarta ebben. Komolyan nem értette, mit akarhat még tőle a navinés, miért nem hagyta már abban a pillanatban faképnél, hogy úgy küldte el maga mellől, mint a leprást. Pedig nem volt büdös, és látványra sem volt taszító Burton. A lány bólintott, a másik ugyanis azzal tisztában volt, hogy nincs semmi oka belefolyni a Vizsnyiczky-ék életébe. Lilla kénytelen volt belátni, hogy az önmarcangolása, ami felszínre, és szóba hozta Sárit. Pontosan ezét nem látta értelmét beszélni gondjairól másoknak. Úgyis csak saját maga tudja megoldani, egy külső szemlélődő legfeljebb valami általános érvényű, semmitmondó ötlettel áll elő, vagy még annyival se, csak a megértő látszatot hazudja arcára, miközbne bólogat. Miután Alexander azt találta mondani, hogy talán vele van a baj, és Lillából előtört egy ellenkezés, még fel sem fogta, hogy kimondatlanul ezzel esetleg magára vállalja azt. Nem állt ugyan szándékában, de nagyon is sok mindenért hibáztatta magát, vagyis, hogy vele baj van, az sziklaszilárd tényként magasodott elméjében, árnyékot vetve gondolataira. Kérdésére azonban azonnal falat rántott maga elé, és szinte megvetően felelt. - Egy szóval nem mondtam, hogy velem baj van. - Szúrós pillantását néhány pillanatra a másikéba fúrta. Aztán elgondolkodott rajta, hogy vajon ezt az érmetrükköt, amiről azt remélte Alex, hogy talán megmosolyogtatja, milyen helyzetben találná valóban mulatságosnak. Utána azonban már azon gondolkodott inkább, hogy miért akarná megnevettetni őt egyáltalán. A rákövetkező szavaira pedig újfent ráncba szaladtak szemöldökei egy pillanatra. Elpillantott oldalra, a terem kijárata felé, melyhez immár szabad út vezetett. - Nézd, Alexander.. - fordult még vissza felé, sóhajtva egyet. - Ha egyedül látsz, annak valószínűleg az az oka, hogy nem sokan szeretnének barátkozni velem. Ez intő jel lehetne, nem gondolod? Ellépett eddigi helyéről, és lassú, de határozott léptekkel elindult kifelé. Útközban megfordult, és egy darabon hátrafelé sétált, hogy szavait a hátrahagyott, vagy talán nyomába szegődő navinéshez intézhesse, ne csak vaktában maga elé. - Nem akarsz te engem megismerni - jelentette ki, de nem fenyegetően, se nem szomorúan. Inkább keserű volt a hangja, olyan, mint mikor egy olyan igazságot mond ki az ember, ami megváltoztathatatlan.
|
|
|
|
Vizsnyiczky Médea Lilla INAKTÍV
bulbulimia RPG hsz: 154 Összes hsz: 201
|
* * * Mindössze egy kis levegőre volt szüksége. Összeszedi magát, és ha már nem remeg a lába, felmegy a szobájába, fogat mos, és főz egy bájitalt, ami majd megnyugtatja a gyomrát. Már tudta fejből, meglesz hamar, utána pedig bebújhat az ágyba egy könyvvel, és olvashat, míg el nem nyomja az álom. Csak.. egy kis levegőre van előbb szüksége. Így, az ablakpárkánynak támaszkodva erőt tudott gyűjteni, össze tudta szedni magát, és a gondolatait, és nem is tűnt fel senkinek. Nem mintha egyébként olyan feltűnő jelenség lett volna, vagy bárkit érdekelt volna, épp mit művel. De nem hiányzott, hogy valaki épp most találjon jó szamaritánust játszani a kárára, ezért kinyitotta az ablakot, hogy beengedjen a folyosóra egy kevés hűs levegőt, majd háttal a falnak dőlt, és mély levegőt vett. Gyűlölte ezt az egészet. Szégyellte, és legszívesebben üvöltött volna, de annál több esze volt. Nem volt itt komoly megoldhatatlan probléma, nem kellett segítség. Csak meg kell tanuljon uralkodni magán. Mi sem lehetne egyszerűbb. Hiszen mindent saját erőből ért el. Az ő érdeme volt minden sikere. És azt is csak magának köszönhette, hogy a húga ki nem állhatja. Azt is egyedül érte el. És hogy nincsenek igazán barátai. Mind az ő érdeme. Megpróbálta kiüríteni a fejét, de csak az ellenkezőjét sikerült vele elérnie, ezért inkább megpróbálta elterelni gondolatait. A ma reggel olvasott minisztréiumi intézkedésekhez tért vissza, melyek a kentaur vándorlást igyekeztek feltűnésmentessé tenni. Elő akarta venni az újságot a táskájából, hogy megnézzen egy bekezdést, ami különösen felbőszítette, és ekkor észrevette, hogy nincs nála. Nemhogy az újság, a táska sem. Riadtam körbekémlelt, mintha a közvetlen közelében kellene keresnie, pedig azonnal tudta, hogy valószínűleg a mosdóban felejtette, mikor az előbb bent járt. Letette a pultra, mielőtt... ekkor tekintete megadat valamin. Egy fényképezőgépen, ami rá szegeződött. Majd valakin, aki mögötte állt. Több izom is megrándult az arcán, és érezte, hogy megszédül. Hirtelen vér tódult az agyába, és majdnem elesett, ahogy a sajnos nagyon is ismerős rellonos felé fordult. Elkapta a párkányt, szabad kezével pedig Zétényre mutatott. - Te meg mit művelsz? - kérdezte döbbenettől elfúló hangon.
|
|
|
|
Vizsnyiczky Médea Lilla INAKTÍV
bulbulimia RPG hsz: 154 Összes hsz: 201
|
* * * Na nem, ezt nem! Mégis mit képzel magáról ez a beképzelt barom? Ki engedte ezt meg neki? Ha biztos lett volna az egyensúlyában, már rég nekirontott volna Zéténynek, de így Lilla egyelőre maradt a szemmel verésnél, ami viszont hatástalan volt, ha az így büntetett illető nem is figyelt. Zétény márpedig nekiállt elpakolni a gépet. A válasza pedig csak méginkább feldühítette a lányt. - Miféle beadandót? Ne szórakozz már, mégis kinek az órájára lehet az a feladatod, hogy utánam kémkedj? - Az fel sem merült benne, hogy bármi szépet, vagy megörökítendőt láthatott benne a srác. A legutóbbi, és eddig egyetlen találkozásuk alkalmával nem igazán sikerült örök barátságot kötniük, finoman szólva. Előbb a táska miatt riadt meg, most azonban arról teljesen megfeledkezve amiatt kezdett aggódni, hogy mégis mi látszódhat azon a képen. Vagy képeken. Ki tudja, mióta állt már ott? Vajon látni rajta, hogy az előbb hányt? Zétény nem kapkodott nagyon, ráérősen pakolászott, amitől Lilla csak még bosszúsabb lett, úgy érezte, a rellonos ezzel is fel akarja húzni. Hogy minél tovább az orra előtt lebzsel azzal a fényképezővel. A kérdését hallva pedig egyenesen megszédült. - Miről beszélsz? Semmi gáz! - vágta rá gondolkodás nélkül, sietve, és végre összeszedte magát annyira, hogy odalépjen kéretlen fotósához. Muszáj rávennie, hogy törölje róla a képeket, de nem tudta, hogyan érhetné el. A társalgós összezördülésükből azt a következtetést vonta le, hogy Zétény rendíthetetlenül hisz a maga igazában, és nem enged fenyegetés ellenében sem. Sóhajtott, az elkerülhetetlenre készülve. - Mit kell tennem, hogy töröld?
|
|
|
|
Vizsnyiczky Médea Lilla INAKTÍV
bulbulimia RPG hsz: 154 Összes hsz: 201
|
* * * Nagyon úgy festett, hogy a rellonos ezúttal is teljes erőbedobással azon volt, hogy kihozza a sordából Lillát. Ironizált, sőt, gúnyt űzött belőle válaszával, a lányból egy grimaszt csalva elő. Szája egy "hahára" formálódott, de persze nem találta viccesnek a másikat. - Tényleg? És te mi vagy, canonista vagy nikonista? - valójában cseppet sem érdekelte, nem is várt valódi választ a kérdésére. Az viszont már annál inkább foglalkoztatta, hogy mit is sikerült megörökítenie, és miért. Talán zsarolni akarja, bántani? Gúnyt űz belőle, mint annyian őelőtte? Ez a gyökér is erre gerjed? De nem, neki ebből már elég volt, és nem fogja hagyni magát. Csak, mikor már odalépett elé, jött rá, hogy a távolságot még magához képest is óvatosan kell kezelje, mert ha látni nem is látszik, talán érezhetőek nem sokkal ezelőtti hányattatásai. Szája elé emelte a kezét, mintha valami rosszat mondott volna, és félig elfordult, az ablak felé. Megcsóválta a fejét, nem akarta elhinni, hogy a srác most akar bemutatkozni. Az időt húzza? Rajta kell tartsa a szemét, el ne dugja mondjuk az adattárolót vagy másolatot készítsen belőle. - Tudom - vágta rá kurtán. Persze, hogy tudta, ki ez, még ha múltkor el is maradt egymás nevének megismerése. Ha viszont meg akarja szerezni a képeket, nem ártott viszonylag kedvesnek maradni, itt most nem egy döntetlen állásból kellett a maga előnyére formálni a dolgokat, hanem azt kellett elérje, hogy ne veszítsen. - Lilla vagyok. Most már törölnéd az összes képet, amit rólam csináltál? És ne gyere ezzel a marhasággal, hogy a beadandódba kell, azt pedig végképp ne várd, hogy beveszem, hogy... túl jó lett. Nem vagyok ostoba. Persze furcsán kedvesnek tűnt, sőt, kérlelőnek, de Lilla nem hagyta, hogy megtévessze. Az első találkozásuk után biztosan nem fogja akár csak egy pillanatig is azt hitti, hogy megbízhat a szavában.
|
|
|
|
Vizsnyiczky Médea Lilla INAKTÍV
bulbulimia RPG hsz: 154 Összes hsz: 201
|
* * * Egyáltalán nem volt kedve egy újabb adok-kapokhoz Zéténnyel, pedig kiváló táptalajt nyújtott az élcelődéshez az, hogy elvileg hozzáértőként nem tudja, mi a különbség a két legnagyobb gyártó között. Persze Lilla se tudta, de őt nem is érdekelte, nem is foglalkozott vele. Legyintett, és közelebb lépett, minden ellenérzése ellenére. Nem azért tudta a rellonos nevét, mert annyira érdekelte, csupán megelőzte a hírneve. Avagy utolérte Lillát, ahogy vesszük. A lényeg, hogy ismerte, és amit a gazdájáról megtudott, másoktól, illetve a társalgóban történt kis nézeteltérésük után következtetésként levonva, az bőven elegendő volt, hogy korábbi zaklatóinak idősebb verzióját lássa benne. Az pedig nem volt szimpatikus kép. Visszavágására aztán horkantott egyet. - Ja, képzelem, te aztán sose - forgatta meg a szemeit is, de azért óvatosan közelebb merészkedett. Biztos volt benne, meg volt róla győződve, hogy csak szórakozik vele Zétény. Meg akarja alázni, esetleg kiröhögni. Vagy mindkettőt. De ha igen, akkor legalább már kartávolságon belül lesz, és esélye se lesz megúszni, hogy Lilla megfojtsa. Persze nem folyamodott volna ilyen drasztikus megoldásokhoz. Talán. Majd meglátjuk. Közelebb hajolt, ügyelve rá, hogy levegőt ne vegyen, vagy fújjon ki, és a felé fordított gépre fordította tekintetét. - Hm - vetett egy közelebbi pillantást is a róla készült képre, és kénytelen-kelletlen be kellett lássa, hogy valóban nem borzasztó. Sőt. Nem igazán szerette, ha fotózzák, ezért elég kevés képen szerepelt valaha is, de azokon rendre borzalmasan is festett. Zéténynek viszont úgy látszik sikerült elkapnia valami igen ritka pillanatot. Persze, ekkora egó mellé azért csak kell némi tehetség is, nem elég jól kinézni. - Elmegy - hagyta annyiban a dolgot nemtörődöm hangon, és tett egy lépést hátra, hogy felpillantson a rellonosra. - Megtarthatod, de nem járulok hozzá, hogy megjelenjen beadandóban, vagy bárhol máshol. Ugyan nem tudta, magának eltenni meg mi értelme lenne olyasvalaki képét, akit nem is kedvel, de remélte, semmi undorító célja nincs vele.
|
|
|
|
Vizsnyiczky Médea Lilla INAKTÍV
bulbulimia RPG hsz: 154 Összes hsz: 201
|
* * * Kezdett ez a Zétény egyre zavarbaejtőbb lenni. Amíg csak hozta a tipikus bunkó barom stílust, addig nem okozott meglepetést egyetlen megalomán kijelentése sem, most viszont úgy küzdött azokért a képekért, mintha valóban fontosak lennének számára, és bántaná, ha meg kéne válnia tőlük, vagy ha nem használhatná őket. Ez pedig nem igazán passzolt a képbe, amit Lilla eddig alkotott a rellonos prefektusról. Ha valóban nem hazudik, akkor talán nem is akkora vadparaszt, mint amilyennek mutatja magát. Ettől függetlenül a levitás nem volt elragadtatva attól, hogy fotók készültek róla, pláne a jelen állapotában. Ami amúgy talán nem is volt annyira szokatlan énje, ha jobban belegondolt. És a képen nem is látszott semmi igazán árulkodó. Szomorúnak látta magát, és fáradtnak. De volt valami szép is a képben, bár alighanem azt inkább a környezetnek, a fényeknek, és - meglepő módon - Zétény ügyességének lehetett betudni, semmint annak, hogy ő, Lilla olyan rendkívül fotógén lenne. Megcsóválta a fejét és sóhajtott. - Ha komolyan így gondolod, egyet, de csak egyet, amit a legjobbnak tartasz, használhatsz. De tüntesd fel, hogy a tiéd, és engedély nélkül máshol nem felhasználható. A beadandóban is, igen. Természetesen nem feledkezett meg róla, hogy kivel áll szemben, és hogy az illető hogy viselkedett vele a legutóbb, és teszi azt vélhetően másokkal is, szóval természetesen élnie kellett a srác felajánlásával is. Egy kis könyörgéssel nem ússza meg. - Ami pedig a kérést illeti. - Megengedett magának egy halvány mosolyt. Bár tudta, hogy jelentéktelen dologról van szó, mégis elégtételnek érezte, ahogy egy pillanatnyi kivárás után szavakhoz formálta ajkait: - A társalgóban, az a szék. Amiből múltkor kiűztél, mondván, hogy a tiéd.. nos, az most már az enyém, igaz?
|
|
|
|
Vizsnyiczky Médea Lilla INAKTÍV
bulbulimia RPG hsz: 154 Összes hsz: 201
|
|
|
"A nőhódítás titka: felismerni, hogy melyik nő akar meghódolni." |
Nem sietett igazából sehová, de mégis úgy indult meg. Elvégre hozzá volt szokva, hogy nem pocsékolja az idejét, nem megy sehova ráérősen, nem időzik semmivel tovább, mint szükséges. Így volt ezzel a beszélgetéssel is, ezért vette már akkor távozóra, mielőtt még viszlátot intett volna. Azt lehet útközben is. Ám Burton nem tágított, ahogy Lilla elindult, úgy szegődött a nyomába, kísérte őt az ajtó felé, sőt, még egy útban felejtett székre is figyelmeztette. - Kösz - biccentett a lány, és a helyére lökte az ülőalkalmatosságot, miközben a navinés szavait hallgatta. Önkéntelenül, hiszen az apró kis akadály még további maradásra késztette őket. Pillanatnyi haladék, de épp elég volt. Elég, hogy elgondolkodtassák a lányt, hogy tekintetét, kék szemeit ismét Alexander arcára fordítsa, fürkészően pásztázza azt, keresve az apró rezdüléseket, jeleket, melyek elárulnák, hogy vajon csak szórakozik-e vele. Eszébe jutott egy eset, mikor tizenhat évesen először randira hívta egy srác. Nem tetszett neki, nem is érdekelte az egész felhajtás, mégis gondolkodás nélkül igent mondott, mert úgy érezte, végre normális emberként kezeli valaki, sőt, talán még vonzódik is hozzá. Megcirógatta a kis béka segge alatt pihenő önértékelését. De aztán persze kiderült, hogy egy csínyről van szó, és csak a bolondját akarták járatni vele. A közelben figyelő lányok körberöhögték, Lilla pedig soha többé nem hitt senkinek, aki közeledni próbált hozzá. De Alexander valóban más volt, mint az átlag suttyó férfi. Művész - gondolta Lilla belső szemét megforgatva. - Az idő drága - szólalt meg némi rágódás után, megenyhültebb hangon. Már elhatározta magát, de nem volt benne biztos, hogy nem fogja később megbánni következő szavait. - De ha nem sajnálod, nem bánom. Mit is? Hogy folytassa? Mit akar épp engedni? Nem volt a szavak embere, persze, de utált rébuszokban is beszélni. - Nem randi! De.. csinálhatunk valamit együtt. Nem szívesen ismerte el, de most, hogy hallotta kimondva, valóban nem akart örökké egyedül lenni. Pedig jó érzékkel űzött el magától mindenkit. Valószínűleg Alexander is így fog járni. De ő figyelmeztette...
|
|
|
|