Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Az elmúlt heteim teljes káoszban teltek, hirtelen érkezett a nagybátyámtól üzenet, s nem volt kérdés, hogy a húgom miatt haza kell utaznom. Olyan gyorsan történt minden, hogy Danától még csak el sem tudtam köszönni, s az utóbbi időben még arra sem volt időm, hogy üzenjek neki bagollyal, mert külföldön tartózkodtam.
A sulival is csak nagy nehezen sikerült lebeszélni a dolgot, beadtam egy igazolást betegségre hivatkozva, amit szerencsémre elfogadtak. Bár így is necces volt a dolog, de legalább nem kérdezősködtek, így nem kellett elmondanom a távozásom valódi okát.
Aztán nagy nehezen, de megoldódtak a gondok, és sikerült visszatérnem, még épp a vizsgaidőszak előtt. Pechemre azonban épp, hogy csak visszatértem, még Danával sem találkoztam, sikerült belekeverednem egy kellemetlen vitába a Bogolyfalvi Pub közelében, aminek a vége az lett, hogy az egyik srác pálcát rántott, nekem meg védekeznem kellett. Átok átkot követett, s bár enyhe varázslatok voltak ezek, ahhoz elégnek bizonyultak, hogy egy ártatlan járókelő megsérüljön. Emiatt persze azonnal elkaptak minket az aurorok, s mindkettőnket beszállítottak a fogdába, ahol ideiglenesen elzártak minket.
Nem volt nálam semmi, épp csak üzenni tudtam az egyik őrrel, s mivel senkihez sem fordulhattam, így Danának küldtem üzenetet, bízva abban, hogy ennyi idő után azért még benéz hozzám.
- Itt van már?
- Ki?
- Hát a lány, akinek üzentem.
- Szerintem nem fog eljönni, maradj csöndben, kellett neked a pálcáddal az utcán varázsolgatni...- szólt rám mogorván, mire elhallgattam, s visszatelepedtem a padra. Nem értettem azt sem, hogy meddig akartak bent tartani, de jó lett volna az, ha tudok Danával beszélni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

– Figyelj – hajolok közelebb az asztal fölött barátomhoz, miközben nagyot nyelve szétnézek a helyiségben. Nincsenek sokan körülöttünk, de ettől függetlenül próbálom minél halkabban elmesélni életem legérdekesebb egy hetét. – Emlékszel a Valentin-napi bálból Iliánra, ugye? – kérdem, bár kétségem sem fér hozzá, hogy megjegyezte, hiszen eléggé sokáig róla álmodoztam, és erről be is számoltam neki. Azonban az utóbbi időben leginkább Gerdánál tanyáztam, így Dai elég sok mindenből kimaradt, pedig nem akartam, hogy így legyen. – Azt szeretném, ha ezt nem mondanál el senkinek – mert ugyan azt már elmeséltem a fiúnak, hogy Bence csúnyán visszautasította az érzéseimet, de ez azért sokkal durvább sztori lesz. Még az Edictumnak is feltűnt, hogy valami nem stimmel mostanában körülöttem. Fiúkkal töltöttem az időmet, és Ivettnek köszönhetően teljesen kifordultam magamból néhány alkalommal. Nate erőszakossága a játszótéren sem volt véletlen, hiszen én magam kezdeményeztem.
Elgondolkodva harapok alsó ajkamba, szinte annyira szégyellem magam, hogy nem csodálkoznék azon sem, ha hamarosan vérem ízét érezném nyelvem hegyén az erős harapástól. Így gyorsan felhagyok vele. Nem is tudom, hogy Dai-t mennyire érdekelheti vagy érintheti meg a dolog, de ő a fiúk közül a legközelebbi barátom, és muszáj kiadnom magamból. Úgy érzem, hogy élve rothadok belül minden egyes félresikerült tettemnek köszönhetően. De ezt Gerdának nem tudom elmondani… Ivett tudja egyedül.
– Az a helyzet, hogy… – megint közelebb kell hajolnom hozzá. – Ivett-tel megittunk egy-két valamit – itt bocsánatkérőn tekintek őzike szemeibe. – Igen, tudom. Nem kellett volna, de… - halkítom le ismét magamat. – Elmentem éjszaka Hozzá – bökök fejemmel egy irányba, hogy jelezzem, Iliánról van szó, de nem akarom kimondani. Tinédzserek vagyunk, muszáj megbeszélni ezeket a dolgokat is, nem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

Nem hitte volna, hogy egyszer még őt is elérik az olyan úri huncutságok, mint a fejfájás. Tapasztalat nem lévén persze fogalma sincs, hogy ezt miképp is lehetne csillapítani, így éjszakáját hánykolódva tölti, míg nem végre sikerül álomba merülnie, s reggel felkelvén is érzi még a tompa lüktetést halántékán. Semmi gond, felkel, letusol, haját megmossa és begöndöríti úgy, ahogy Odett tanította neki, majd magára kapja ruháját és megcirógatva Frayne fejét kilép a házból. Most már három hete nem változott át, ami pedig az itteni életet illeti, egészen kezdi megszokni. Szerzett egy nagyon jó barátot, akivel telefonon mindig tudja tartani a kapcsolatot. Most is épp egy üzenetet küld el az Angyal lánynak, amiben egy cuki, kiskutyás videót oszt meg. Hála neki már tudja, hogyan kell pusztán emojik használatával egy egész történetet elmesélni, egész sok rövidítést megtanult és, ha ez nem volna elég, minden létező platformra felkerült. Valamelyik éjjel például streamet nézett és már készíti magát lélekben, hogy segítséget kérjen és lehessen laptopja vagy számítógépe. Odett odáig lesz és vissza.
A tanteremben várja, hogy megérkezzenek lurkói, ugyanis ma a teremben fognak sátrazni. Mivel esőt is mondtak, így nem vállalja be, hogy a gyerekek elázzanak és megfázzanak, s mivel ő hivatalosan kvibli, a kicsik pedig még nem tudnak varázsolni, így az olyan praktikus dolgok, mint a leperex vagy a gyors szárító bűbáj kiesnek. Okosnak kell lennie, amikor eltervezi óráit, így hát ezúttal elmarad a játszóterezés. Ahogy gondolataiba mélyedve nyomkodja újra telefonját, egyszer csak hangos kiabálás és egy boldog kislány arc kerül a látóterébe. Könnyed mozdulattal zárja le a készüléket és hagyja, hogy Natalie megölelje.
- Jó reggelt tündérke - megsimogatja selymes haját, majd a háta mögül felhangzó szavakra könnyedén fordul szembe a tulajdonossal, így már csak fél karral tartja a gyereket. Zéténnyel szembesülve hirtelen ezer és egy kérdése merül fel, többek között azzal kapcsolatban, hogy mégis miért próbálta őt felszedni, ha egyszer ilyen édes kislánya van, amihez jobb esetben tartozik egy anya. Mosolya mégsem lankad, amikor válaszra kerül a sor. - Szia, tedd csak le az egyik asztalhoz - hagyja, hogy Nati a többi gyerekhez rohanjon és őket is üdvözölje, majd a rellonos mellé lép, hisz elvégre ismerősök. Vagy olyasmi. - Nem is tudtam, hogy van gyereked.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Rossz volt hallani a kis tündér sírását, teljesen megértettem azt, hogy a lány miért aggodalmaskodik, s láthatóan már őt is kezdte zavarni az egyre élesedő hang.  - Reméljük, hogy nincs, mondjuk inkább az lesz a gond, hogy valószínűleg elszakadt a családjától és nem talál vissza hozzájuk - ezt tartottam a legésszerűbb magyarázatnak, bár annyira nem voltam képben azzal, hogy milyen ellenségeik lehetnek a természetben ezeknek a kis lényeknek, s hirtelen azt sem tudtam volna megmondani, hogy honnan is kerülhetett ide ez a kicsi.
- Tőled? Nem, dehogy! Nem vagy ijesztő - mosolyogtam a lányra, s ezt az elméletét teljességgel kizártam. Bár, utólag átgondolva eszembe jutott valami, s ahogy gondolkodtam, talán még az arcomra is kiült az, hogy éppen töröm valamin a fejemet. - Hm, tudod mi lehet? Ugye ez egy játszótér, és elképzelhető, hogy mondjuk valamelyik kisgyerek játékként nézett rá, talán rá is ijesztett, és lehet hogy emiatt van ennyire megijedve. Mondjuk én is ijedt lennék, ha elszakítanának a saját környezetemből, de ne vedd magadra, oké? - bátorítóan szóltam hozzá, hisz nem akartam azt, hogy a lelkére vegye ezt az esetet. Közben feltűnt, hogy ismerős a lányka, bár elég picinek tűnt, így nem voltam biztos abban, hogy vajon a suliba jár-e, vagy esetleg máshol láthattam.
- Örvendek Polli, akkor most már tudom, hogy miért tűntél olyan ismerősnek! Eridon, klassz ház - mosolyogtam rá kedvesen, és a kezemet is nyújtottam felé egy kézfogás erejéig, miután bemutatkoztam. - Év elején töltöttem ott néhány napot, mert nálunk volt egy kis forgatag a levitában, elég sok minden felújításra került, szóval addig szétosztottak minket a házak közt. Jó volt az ott töltött időszak is, szép a klubhelyiségetek - ez maradt meg bennem leginkább, ugyanis az idő jó részét ott töltöttük.
- A levitában vagyok, de ne higgy a híreszteléseknek, azért nem csak a tanulásról szól az életünk - mondtam mosolyogva, mígnem visszakanyarodtunk a tündérekhez, s lényegében kiderült hogy egyikünk sem ért hozzájuk igazán.
- Ez jó ötlet Polli, csak azt nem tudom, hogyan tudnánk őt csapdába csalni. Nagyon gyorsan mozog, kis helyen is megtud bújni előlünk. Hm - tanácstalanul sóhajtottam egyet, nem voltam felkészülve ilyen tündérmentőakcióra, így erősen agyaltam, viszont Polli közben egész jó ötleteket osztott meg velem.
- De , azt hiszem, ezzel nem is mondasz hülyeséget. Talán próbáljunk meg kedvesen szólni hozzá, ha megérti, lehet hogy idejön hozzánk. Próbáljuk meg - azzal leguggoltam ahhoz a bokorhoz, aminél a legutóbb láttuk őt, Pollira pillantottam, majd vissza a bokor sűrűjébe.
- Szia Kistündér, Karola vagyok, ő pedig Polli, nem akarunk bántani, segíteni szeretnénk - nem mozdultam, csak vártam, hátha lesz valami reakció, bár abban sem voltam biztos, hogy érti majd a szavaimat. - Lehet, hogy fel kéne adnunk ezt Polli - bár szerettem volna segíteni a tündérnek, nem tudtam, hogy mit kellene ilyen helyzetben tenni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

Érzések keringenek körülöttem ahogy Natie-val sétálok, meg viccelődünk. Nagyon sokat veszítettem ezzel az öt évvel, amíg nem tudtam róla, de mostantól talán nem így lesz. Furcsa az is, hogy egy hete még nem volt gyerekem, ma meg már van egy öt éves. Továbbra sem sikerült feldolgozni, de a kislányom mindig mosolyt csal a képemre, és nem tudok mit kezdeni ezzel az érzéssel. Ott van még Nadia is, akit nem tudok hova tenni, és k*rva nagy bűntudatom is van felé, holott nem is tudtam az egészről. Lehetetlen az egész helyzet, hogy úgy haragudjak magamra, hogy tulajdonképpen jó döntést hoztam akkor, mégis, ha maradok már öt éve élvezhetném a lányom társaságát. De az is lehet, hogy ha végig velük vagyok, már nem lenne ilyen jó, ki tudja? Bárhogy is alakulhatott volna az életünk… mégis, nagyon sajnálom Nadia-t és örök fájdalomként meg fog maradni bennem, hogy otthagytam őt, öcsém. Lám Farkas Zétény fagyimaszatot törölget egy öt éves kilányról, ne azt sem gondoltam volna soha! De úgy tűnik, hogy a lányom még így is kedvel engem és tűri pár másodpercig, hogy törölgessem, persze hamar beadja az unalmast és elindul befelé. Bent a tanárnő már Natie-val beszél, mikor beérek és a kérdésemre megfordul. Bár nem mutatom ki, meglep, hogy ez a Sarah az a Sarah. Nocsak, még a lányommal fogok csajozni, hehehe. Érdekes szettben van, ez a zebra stílus marha jól áll neki, mint óvónőnek meg… érdekes. De azért nem mondanám, hogy vegyen rá valamit, az biztos. Leteszem Natie cuccát az asztalhoz és közelebb lépek Sarah-hoz. Az érdekes parfümje megcsapja az orromat, a kérdése viszont nem is tudom, hogy hogy érint. Tehát bejönnék neki? Esetleg csak egy egyszerű kérdés?
- Ó, hát ez nem ilyen egyszerű, mint, aminek ez látszik - mondom és a farzsebemből előhúzok egy megbízást, amit Nadia írt, hogy én hozhatom, meg vihetem a gyereket. Átadom a kedvenc óvónőmnek egy féloldalas mosollyal.
- Én voltam kéznél, de egyébként nem tévedtél, én vagyok a Natie apja. Csak ezt nem tudhatja még meg, rendben? – mindig is gyengeségemnek könyvelték el, hogy nem hazudok, de én sosem éreztem annak. Így legalább mindenki arra számíthat tőlem, ami az igazság. Rendben, néha nem mondom el a teljeset, de ezt a kiskaput azért megtartanám magamnak.
- Szóval így már nem hívhatlak meg még egy kávéra, mert van egy csibészkém? – emelem fel a szemöldököm. Ami azt illeti, bejön nekem Sarah, és ami a fura, hogy Nadia képe elhalványult hirtelen. Vagy inkább azt mondanám, hogy nem vagyok hozzászokva, hogy lehet, hogy a lányom anyjával kellene valahogy megint összejönnöm, mert úgy volna helyes. Vagy csak én gondolom ezt, hogy mások így gondolják? Fogalmam sincs, ez a helyzet teljesen összezavar. De valahogy majd kimászok belőle, olyan Zétényesen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Nem mozdulok arra, hogy leülésre biztat, mivel nem szeretek csak ülni, bennem sokkal több a mozgásigény, sokkal többet hajtom magam, mint egy átlag ember. Valószínűleg az ilyenek miatt nem fogok hosszan élni. Az ilyenek miatt lesz az, hogy egyszer csak beüt a ciki, és feldobom a pacskert. Mert nem tudok nyugton lenni. Most is, ahogy állva, vigyázva arra, hogy ne zavarjam a füsttel, szívom a cigarettámat, érzem, hogy közben azért bizsereg a testem, de nem, nem fogok itt nekiállni random szaltókat vetni. Csak érzem, hogy szükségem lesz valakire, talán rá, talán másra, akivel az este hátralevő részét tölthetem. Semmiképpen sem Emmára, mert vele viszonylag nyugisak a találkozásaink, inkább olyanra, aki kellően lobbanékony. A fejemben van pár név, de nem döntök el előre semmit, hiszen ki tudja, talán a kisasszonynak is kellene egy kis kielégülés.
- Nem iszom alkoholt.
Sajnos ezzel hoppon maradt, mert bár a többiek fogyasztanak, én soha. Elsőre rossz élményem volt vele, és nem is a rosszullét volt az, ami zavart, hanem a tény, hogy mennyire tompa a fejem, hogy mennyire nem találom magam. És az, hogy az én tudásom sérüljön, az nem opció. Mondja a fiú, aki tizenhat éves kora óta szétvereti magát seprűderby-n. A testemen a zúzódások nem zavarnak, de a fejemre mindig nagyon vigyázok. Azóta az élmény óta pedig kétszer olyan nagyon is.
- Gyógyítónak tanulok.
Persze most még csak a mesterit csinálom, hogy elmehessek az egyetem mellett dolgozni és ne csak gyakorlatozzak, hanem pénzt is keressek, illetve, hogy legyen egy alap tudásom, de talán ha elérem élve a harmincat, akkor lehet belőlem Dr. Somogyi is. Izgalmas lenne.
- Na és te?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Automatikusan hajolok át az asztalon, s bár mindketten jól tudjuk, a gesztusomnak valójában értelme nincs, hisz nem hallhatom őt, azért néha napján mégis csak jó úgy viselkedni, mint egy átlagos tinédzser. Aztán persze gyorsan felfogom, hogy amit teszek az butaság és így csak saját dolgom nehezítem meg a szájról olvasásban, szóval visszaereszkedem a székbe.
- Aki Gerdával volt? – Pislogok el oldalra gondolkodón egy röpke pillanatra, majd őzikeszemeimet ismét fixálom a lányon. Általában jó megfigyelő vagyok, hisz az esetek többségében a háttérben megbúvó alak vagyok, aki inkább elraktároz minden kis apró részletet magában, mintsem hogy kilépjen a sötétségből. Azonban most nem vagyok biztos abban, amit mondok. Azon a napon nagyon sok minden történt, én pedig nagyon megszeppentem a váratlan helyzetektől. Már az is nagy meglepetés volt, hogy egyáltalán Babu elhívott. Gerdát megjegyeztem, de Ilián… Ő más tészta. Jó, persze úgy megmaradt az emlékeimben, mint a férfi, akiről a legjobb barátom álmodozott nekem, de az arca és a megjelenése valahogy nem fogott meg.
- Bízhatsz bennem – bólogatok bíztatóan a lányra, miközben ingem hosszú ujját a markomba gyűröm. Mániám ez, talán ezért is hordok jó pár számmal nagyobb ruhákat, mint a méretem. Na meg persze azért is, mert a rokonaim mind testesebbek, mint én, pénzünk pedig új darabokra nemigen akad.
Túlságosan együtt érző személy vagyok, és hajlamos vagyok még a másik gesztusait is átvenni, így most is, ahogy háztársam beharapja alsóajkát, én követve a példáját és sajátomat kezdem el majszolgatni. Az lehet, hogy az én életem relatíve átlagosnak, majdhogynem unalmasnak tűnhet néhány embernek, hisz én nélkülözöm az efféle érzelmeket az életemből, többféle okból is. Persze attól nem vetek meg érte senkit. Sőt igazából semmiért sem. Esetemben csak szóbeszéd, hogy az ázsiaiak nagyon szigorúak szoktak lenni.
- Hozzá? – Döntöm oldalra a fejem és pislogok nagyokat, hisz valóban, elsőre nem esik le, hogy kiről beszél. – Ivetthez? De… ő nem a kastélyban lakik? – Igen, a kis aranyos Dai kicsit talán túlságosan is naiv ilyen téren. Mert tényleg nem értem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Nem elég, hogy Soma nem adott magáról életjelet egy jó ideig, hiába kerestem őt, eltűnt mint a kámfor... ráadásul más forrásból kellett értesülnöm arról, hogy az aurorok börtönében csücsül... legszívesebben meg sem látogattam volna, amiért így viselkedett. Igazán megérdemelte volna, hogy ott csücsüljön magába zárkózva, amiért ekkora bizonytalanságban hagyott. Nagyon nehéz volt rávenni magam, hogy egyáltalán meglátogassam, csupán a szerelem adta érzés miatt látogattam el hozzá, máskülönben eszem ágában sem lett volna felkeresni őt. Bár lehet, hogy jobban járt volna, ha meg sem látogatom, ezt nem véstem az eszembe, csupán ösztönösen cselekedtem, miután kommunikáltam vele.
- Helló, Soma! - vonultam végig a kalitkája előtt nagy magabiztossággal, széles mosollyal az arcomon, miközben a fogságát rejtő rácson simítottam végig az ujjaimmal.
- Mondd, mégis mit vársz tőlem? Tudod mit gondolok erről az egészről? Nyilván kiérdemelted, amiért ide kerültél. Érezd magad otthon! - tekintettem haragosan a szemébe, hiszen megkapta azt, amit érdemelt... számomra nem adott semmiféle helyzet jelentést, majd szó szerint eltűnt. Mégis mit várt tőlem?
- Mégis, mit vártál tőlem, miután elég huzamos időre eltűntél? Ne gondolj arra, hogy majd tárt karokkal várlak vissza! Igazából meg sem érdemelnéd, hogy most itt legyek! - feleltem élcesen a férfinak, majd szúró tekintetet meresztve rá, kezdtem tőle eltávolodni. Egyszerűen nem tudtam mire vélni, hogy miért tűnt el oly sok időre, ráadásul semmiféle tájékoztatás nélkül, ez egyszerűen nem fért bele abba, amit elképzeltem magamnak. Én egy olyan partnert képzeltem magam mellé, akire mindig számíthatok, aki mellettem van jóban-rosszban, aki nem lép le egyik napról a másikra.
- Ha képtelen vagy arra, hogy a partnerem légy, akire mindig számíthatok, akkor felejtsük el egymást! Talán nem ártana megkomolyodnod kicsit! És még nekem voltak veled terveim... én naiv... - vágtam még hozzá kegyetlenül azt, ami éppen foglalkoztatott, márpedig nem a jó értelemben. El sem tudtam képzelni, hogy mi fog még kisülni ebből az egészből. Viszont ami mostanság foglalkoztatott, és ami miatt aggódtam, azt mind sikerült ebben a beszélegésben kivetítenem a partneremre is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Épp a lány által fogyasztott étel után érdeklődik, amikor sokkolják a válasszal - persze csak egy pillanatra. Sok mindenről olvasott már, például, hogy egyes helyeken rovarokat raknak az ételbe, de egy dolog mindenhol közös: a kutyák az emberek legjobb barátai. Ebből kiindulva nem kevéssé sokkos állapotba kerül, mikor azzal szembesítik, hogy játszi könnyedséggel tolják az arcukba azokat az édes teremtéseket. Lelki szemei előtt megjelennek a szenvedő, vonyító házi kedvencek, amint lenyúzzák róluk bőrüket, s csak azért nem rázza ki a hideg, mert otthon látott ő már ennél durvábbat is. Elég csak magára néznie zerg alakjában. - Bevallom, én is - széttárja karjait, mivel úgy értelmezi, ez is csak valamiféle szleng, egy általános mondás. Az vitathatatlan, hogy a szerepét kimondottan jól játssza, nincs oka szégyenre, hisz azon túl, hogy bárdolatlan külföldinek tekintik, nem gyanús viselkedése.
- Elég furcsa, hogy olyasmiről nevezik el, ami nincs is benne - töprengőn kocogtatja mutatóujját állán, majd Zinára emeli tekintetét. Tényleg úgy tűnt, hogy nem hazudik, így végül megadóan biccent egyet, inkább magának, mintsem a rellonosnak. - Pedig érdekes kérdés. Esetleg utánanézhetnénk - elmosolyodik, miközben észrevétlenül előrevetít egy következő találkát, ahol kivesézhetik a hot dog történelmi hátterét. Csodásan hangzik - nem.
Már épp lezárná magában a kérdést, mikor érkezik hozzá egy ajánlat, amit nem lenne illendő elfogadnia. Mármint, szegény gyerek, eleszi itt előle a kajáját... De közben meg olyan szívesen beleharapna, főleg most, hogy kiderült, nem kutyából készült! Nos, egy élete, egy halála... Beharapja alsó ajkát és felváltva néz az ételre, majd a lányra, a kíváncsiság pedig győzedelmeskedik, mint általában. - Na jó, de csak egy apró falatot! - ezt nem is igazán Zinának szánja figyelmeztetésképp, sokkal inkább magának, ezzel is igyekezvén emlékeztetni, hogy az ebédje a saját kezében van, míg a farkaslányé maga mellett, a padon. Erőt véve magán félreteszi szendvicsét, a virslis csodáért nyúl, végül pedig szájához emeli, hogy beleharapjon. Az, hogy forró, meg se kottyan neki, ezek az ízek azonban leveszik a lábáról. Szemei elkerekednek, ujjával óvatosan letörli az ajkainak széléhez folyt szószt és elismerően, ámulva kezd el bólogatni.
- Hiszen ez isteni!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

Odett azt mondta, nyugodtan vehet pár merészebb darabot, s minek után Emily is hasvillantós szettben nyomta múlt héten, végül meggyőzte magát, hogy belefér. És lássunk csodát, valóban! Azon túl, hogy nem kevés bókot zsebelhetett be érkezése óta, ő is jobban érzi magát ebben a tikkasztó hőségben így, hogy nagyobb bőrfelület marad fedetlenül. Szerencsére szettje így sem mutat kimondottan sokat: nem mélyen dekoltált, ahogy egyéb testtájéki részeit sem engedi láttatni. A minta mondjuk lehet túlzás, de hát minden nem sikerülhet...
Parfümje zöld teára emlékeztet, mely jázminnal keveredik: nem mindennapi kombináció, azonban kellemesen nyugtató hatású és az orrot sem dolgoztatja meg annyira, mint egyéb virágos vagy fűszeres társai. A padnak támaszkodva - így még inkább észrevehető a Zétény és közte húzódó magasságkülönbség - várja a választ, fejét muszáj kissé hátrabiccentenie, hogy tartani tudja a szemkontaktust.
- Mi lehet ebben bonyolult? - szórakozottan veszi el a meghatalmazást és gyorsan átfutja, minden adat és aláírás rajta van-e, mely az elfogadásához szükségeltetik. Mikor a lap aljára ér, biccent egyet és ismét a férfira emeli íriszeit, láthatóan érdeklődve. A kérdésre összevonja szemöldökeit, azonban ez a pillanat nem tart sokáig, gyorsan rendezi vonásait. - Rendben, tőlem nem tudja meg. Diszkréten kezelem majd eme kényes információt - kissé színpadiasan válaszol, s épp ellökné magát a bútortól, hogy visszamenjen helyére, mikor érkezik a következő zavarba ejtő kérdés. A mozdulat épp annak közepén szakad meg, így bár elrugaszkodott, szinte egyből vissza is huppan. Most komolyan randira hívták?
Habozik válaszolni, mert nem tudja, mi a helyes. Egy anyának és egy apának nem egymás mellett van a helye? Bár imádja a gyerekeket, nem hiszi, hogy Zéténynek, vagy akár Natie-nak épp rá lenne szüksége. Mégis, a felajánlás hízelgő és a férfi arcán nyugvó kifejezés valamit megmozdít benne. Mintha azt mondta volna barátője, hogy legyen nyitott és bevállalós, nem? Nos, akkor legyen! - Miért ne hívhatnál? Az persze érdekesebb kérdés, hogy igent mondok-e, de nem derül ki, amíg nem teszed meg - széttárja karjait és érzi, ahogy a benne bujkáló kisördög ébredezik. Most komolyan incselkedik a rellonossal? Nem is gondolta volna, hogy ilyen is lehet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Barlangfürdő

Nem kell gorombának lennie. Ha ezzel és hasonló mondatokkal le lehetne kapcsolni, akkor mindenkinek, főleg a világnak egyszerű lenne, olyannyira, hogy kezesbáránynak is lehetne nevezni.
- Ez általában így szokott lenni – jegyzi meg egyszerűen, mégis, van vonásaiban olyan flegmatikus vonal, akinek az irónia a mindene, csendben azonban legalább bólint rá, hogy ja, így volt, mehetnek is tovább. De a nő nem úgy néz ki, mintha máris libbenne tovább, sőt mi több, ahelyett, hogy mondjuk a „szokásos” lesüti a szemét és már odébb is sétál eset áll fenn, annál könnyedebben marad és folytatja is, mintha most szent kötelessége lenne, hogy meggyőzze arról, hogy a bunkó fele miért és mennyire nem volt indokolt. Fel is nevet, röviden, de megteszi, mert valóban szórakoztató, ha már az előbb fújt egyet, most mulat.
- Igen, a bocsánatkérés mindent is megold – vigyorog egy sort, hogy micsoda bölccsel hozta össze az élet és persze mindig lehetne többet tenni, de elég indokolatlan lenne, ha csak ezt nézi. Ellenben, ahogy rákattan a telefon témára, arról már lehetne mesélni.
Igazából, ő állt rosszul a dologhoz, amit akkor se vall be, ha itt és most nyúzzák le a hátát, mert a vaskalapos mágusok nemigen látnak mobilt, se más mugli cuccot, ha rajtuk múlik. Úgy kerülik, mintha kolerát terjesztenének, mert amiben nincs mágia, az nekik nem létezik. Pedig de, csak nekik nem. Lehet ő is egy, aki felnőtt annak a burkában és most kiszabadulva meresztgeti a szemét.
- Komolyan én foglak erről felvilágosítani? – és komolyan. Nem apadnak el kérdései, csak jön és jön, ő meg szépen rágyújt és már vési fel a fejébe, hogy máskor jön és megy, nem hagy alkalmat ilyeneknek mert nem szamaritánus. A füstöt félrefújva pillant ismét rá, a kíváncsi tekintetre, amely szinte kéri, követeli a válaszokat. Sokba fog kerülni.
- Hát ezt egy mugli városban vettem, ott elég sok helyen kapni – hát most hogyan cirádázza tovább? Nem szokása magyarázni azokat a dolgokat, amik általánosak. Képes rá? Jó kérdés. Legalább kinéz valahogy az, akinek magyaráz. Plusz pont. – Telefon. Távolsági hívás, üzenet, fotókat készíteni és a csodás internet, sok más vacak – na, ha ezt nem vágja, akkor az internettel most robbantja fel. Hű, bele sem gondolt, hogy mit indít el ezzel. Szisszen egyet, némán káromkodva.
- Miért ne? Nem rosszak ezek, csak mert nem varázslók csinálták. Sokan vannak, sokat vagyok ott, kellett – von vállat, hogy ő neki ez teljesen megszokott már réges-rég óta. Még a kinyitható széria is megfordult ujjai között. – Várj, várj, várj, egyszerre egy, ha már itt maradtam – szusszan egyet, kezét feltartva. Hova siet. Mint valami gyerek, ennek gondolatára rázza ki a hideg. – Nem kéne működnie, de a rúnázással már igen – veszi elő megint és tartja elé, hogy nézze, addig is van ideje elszívni azt a nyamvadt bagót, kis szünet kell. Nem, ő nem jó „tanár”.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

- Persze, mert ha nem teszem, akkor mint valami kiskirály, elhiszed, hogy nyertél – forgatja meg a szemeit, mert való igaz, kicsit olyan ez, hogy mind a ketten magukénak akarják az utolsó szót és nem, nem engednek abból az egyből sem, nemhogy többől. Ez a gond, hogy mint a kettő erős személyiség és nem bírnak békében meglenni egymással, főleg inkább Ruben az, aki ettől jobban idegbe jön, Nairobi pedig élvezi, ha gitározhat azon a feszülő idegszálon. De lesz majd még nemulass…
- Ilyennek is kell lennie, ez van – nem szégyelli, még ha tudatában is van annak, hogy valóban így történt, ez vitte oda, amerre és ahogy, nem pedig a véres verejték. Mivel azonban neki ez természetes, nehezen képzeli magát másba, főleg a szarba és a nélkülözésbe. De nem azt jelenti, hogy fogalma sincs a dolgokról. – De ezzel sincs probléma, teszek rá – ha egy csapat nyomorú sorsú gyerek lenne, akkor elcseszettebb nem is lehetne. Kell a francnak, még ha tényleg a kényelem szülötte, aki ettől bőven beképzelt és gőgös. Sokak örömére vagy épp bánatára.
Felhorkant, ahogy orrnyergét masszírozza, ahogy folytatja, megint kezdi, mindegy, de lovagol rajta tovább. Kezét leejtve lapos pillantással ajándékozza meg és sóhajt egyet, mielőtt a bús francba küldené, élből.
- A következményekhez van, sok dologhoz nem. Fogadd el. Ez az én meccsem, de abban igazad van, egy csapat. Nem igazoltam máshova – forgatja a szemét, mert igaz, van ott az a kötés, de az csak egy apró szelet, minden más tagja még mindig és örökké ide fogja kötni. Meg fogja oldani azt is, nem kell aggódni. – Nem megyek a süllyesztőbe, nem kell félned. És nem hiszem, ameddig csak engem lát, csak én veszek oda. Az lesz neked az összes ünnepnap egybe, gondolj így rá, milyen szép álom – röhög egy sort a feltartott középső ujjra, csinálja csak. Az, hogy felszakadt valami, és látott egy darabot, nem az egész világ. Igen, lehet, ha akarná, eljutott volna egészen idáig, de az nem történt meg, arról más tett és nem is tagadja, hogy nem volt hibás a dologban. Sőt. De hirtelen történt, kétes pillanatban, de legalább már minden a helyén a fejében. Követi azért is, mert ha már ennyire pöfeteg, ne legyen azonnal nyugta, meg azért az ő idegeit is megnyúzta kissé, jár a revans?
- Miért ne tudnék? Ugyan már – horkant fel, majd hagyja öltözni, a fene akarja pont őt kukkolni, de a konyhában már ott van, mintha jobb dolga se lenne. Akad? Lehet. Lehet tényleg kéne már valamit tenni, valami aprót legalább, abban igaza volt ennek a vakarcsnak.
- Bekaphatod most már komolyan – nyúl le egy felvágottat és kapja be, hogy azon nyammogva dőljön a pultnak. Persze, csinálná, addig álljon itt fél lábon. – Nem vagyok nyugalmazva, nem tudom mit hiszel néha – az, hogy rossz, nem kétség, mikor milyen kontextusban. Szemét forgatva löki el magát a pulttól, és legszívesebben olyan szép ívben köpne arra a reggelire, hogy utána nem lenne kedve hozzá már. De most jól nevelt. Ja nem.
- Jaj de hisztis vagy. Jól van, klimaxolj magadban meg hisztizz. A nyugitabletta a felső fiókban. Mára elegem van belőled – legyinti le, a méregben pedig teljesen biztos. Eg ypohár vizet se. Beint neki, csak úgy, ahogy előbb a nő neki, majd miután ő is magára húz valami élhetőbb viseletet, el is hagyja a házat, aki éhes, az keres magának, és hátha akad szórakoztatóbb is mára, mint egy kölyök, aki felcseszte. Egyszer még biztos kinyírják egymást.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Valamiért azt gondoltam, hogyha közelebb hajolok, Dai jobban tud majd olvasni az ajkaimról. Amikor először áthajol az asztalon, azt hiszem, hogy jól is tettem, ám végül visszaül a tisztes távolságba. Visszadől a székbe, és őzikeszemeivel vizslatja egyre feszülő vonásaimat. – Neeem, nem – legyintek kissé indulatosan. Ez természetesen nem felé irányul, csak maga a helyzet kellemetlen. És egyelőre azt sem tudom, hogyan folytassam. Elkezdeni is bitang nehéz volt. Kissé visszadőlök én is a székbe, s ajkaimat összeszorítva, gondolkodástól elkomorodott arccal vizsgálom egy picit az asztallapot, mintha attól várnám a megváltást, mintha azon bármelyik pillanatban kirajzolódhatna, hogy mit is kell mondanom. Azonban semmi ilyen nem történik. Fintorra húzom ajkaimat, majd ismét Dai melengető nyugalmat árasztó szemeibe tekintek szomorú kékeszöldjeimmel. – Tudom, hogy igen – engedek meg végül egy szeretetteljes mosolyt. – Különben nem téged hívtalak volna – helyezek zavartan egy tincset a füleim mögé, ahol igen jól érzem, hogy „vaj van”. Sok volt a buli, a fiúk, a meggondolatlan cselekedetek, és nem sokszor kerestem Dai társaságát. Szégyellem magam, de jól tudom, hogy nincsen más, akire jobban számíthatnék.
A fejecske oldalra döntése egyértelmű jele annak, hogy nem fogalmaztam a legvilágosabban. Lehajtom buksimat, s amikor ismét felegyenesedek, egy kósza tincset próbálok elterelni arcom elől. Több-kevesebb sikerrel. Baromi kellemetlen erről beszélni, de ha nem mondom el valakinek, akkor esküszöm, hogy bele fogok őrülni.
Mintha legyeket hessegetnék kezdek bele a gesztikulálásba, majd egyszerűsítek.
– Nem. Ivettel iszogattam – mondom normál hangszínen. – Aztán picit becsíptem – nem kifejezés. – És elmentem… - itt tartok egy kis szünetet, és csak tátogva mondom ki a nevet ismét. – Iliánhoz – jelentőségteljesen düllesztem ki szemeimet, amit egy lassú bólogatással erősítek meg. Várom a reakciót, ám hozzáteszem. – Licitáltam rá a Valentin-napon. Magas, jóképű… Harmincas forma férfi.
Ekkor érzem, hogy elönt a forróság. Ez régebben arra engedett volna következtetni bárkit, hogy nagyon odavagyok ezért a férfiért. Azonban megváltozott ez az érzés, és felvette a helyét a mérhetetlen szégyenérzet. – Basszus, Dai… szinte félmeztelenre vetkőztem a nappalijában – mondom eltakarva szemeimet. Ha hallaná hanglejtésemet, felfedezné annak elcsuklását. Merlinre, de nagy égő!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

- Nem, nincs külön, pont olyan életet élünk, mint a muglik. Autót vezetünk, használunk áramot, mobilt.
Valahogy sosem merült fel, hogy olyan helyre költözzünk, ahol csak mágusok laknak, vagy legalábbis van külön mágusnegyed. Úgy neveltek minket, hogy mind a két világban tökéletesen megálljuk a helyünket, tudjunk érvényesülni. Sokat járunk például különböző szálláshelyekre, furcsa lenne, ha rettegnénk a liftben. Őszintén szólva, ma már nem tudom elképzelni, hogy például életem végéig Bogolyfalván lakjak. Én szeretem Szentendrét, mert gyönyörű hely, szívesen élnék ott, miközben átjárok mondjuk barátokhoz. De ez még a jövő zenéje, hiszen még csak negyedéves vagyok.
- Igen, ott van Tatán az aurorképző, a bátyám ott tanult, és gyakran meglátogattuk. Persze akkor még nagyon kicsi voltam, mert ő jóval idősebb nálam, de igen. Annyira a várost nem ismerem, mert inkább csak Ádámmal voltunk.
Azt nem mesélem el, hogy egy egész hetet bőgtem otthon azért, mert a bátyám elmenet és véleményem szerint soha többet nem jön vissza, hogy elhagyott, és elvették tőlem. Szent meggyőződésem volt, hogy rosszul érzi magát, hogy csúnyán bánnak vele, hogy az egész nem szól másról, csak arról, hogy megkínozzák őt. Látnom kellett, hogy tudjam, jól van. Szokták mondani, hogy a gyerekek vagy nagyon anyásak vagy nagyon apásak. Ami engem illet, én nagyon Ádámos voltam mindig is. Nagyon szerettem a testvéremet, az első pillanattól kapcsolat volt közöttünk, aztán előbb az akadémia vitte el, utána pedig Vivienne. Meg kellett tanulnom nélküle élni, elfogadni, hogy felnőtt.
- Szereti. Az elején nem szerette a gondolatot, de az aranyvérűek, már azok, akiket tényleg aranyvérűnek nevelnek, tudják a kötelességüket. Lehetünk szerelmesek másokba, de ha nem olyan, aki megfelel, akkor el kell engednünk. Ádám megszerette Vivit, szóval neki szerencséje volt, és Ricsinek is, mert ő olyan lányt szeret, aki beleillik a kritériumokba, habár éppen megint szakítottak.
Fel is háborított, hogy arra kell hazaérnem, hogy Ricsi és Lili megint nem tudnak viselkedni, és megint van valami, ami miatt szétmentek. Nem igazán értem a szerelmet, mármint ők szerelemből civakodnak, de nem értem, hogy ha szeretsz valakit, akkor hogyan lehet civakodni. Egyszerű, életem ezen pontján még nem találkoztam Lucas Deightonnal. Később minden értelmet nyer, egyelőre azonban csak annyi látszik ebből, hogy néha zavartan megforgatom az ujjamon a fogadalomgyűrűmet.
- Szerintem már nem fognak elválni, de nem is baj azt hiszem, mármint, örültem volna neki, ha nem veszítem el a testvéremet, de megértem, hogy neki most már felnőtt dolgokat kell csinálni. Kell, hogy házas legyen és családja legyen. Jobb most, mintha nagyapóvá válva tenné ezt.
Szerintem nem idős még, harminchárom éves, de azért már szívesen babáznék, és alig várom, hogy vagy ők vagy Ricsiék bejelentsék, hogy jön a baba, de akár Eszter is beelőzhet azzal, hogy hirtelen bemutat egy férfit, mint a párját és közli, hogy terhes. De szerintem most sokkal erősebb benne a tudat, hogy aurorrá váljon.
- Akkor te abban vagy egyedi, hogy rövid ujjal zongorázol. Úttörő vagy, aki bebizonyítja, hogy rövid ujjakkal is van esély csodás hangok pontos játszására. Egy nap pedig én leszek az, aki az egyik előadásodon izgatottan súgom oda a mellettem ülőnek, hogy, együtt voltunk diákok és nagyon büszke vagyok rád.
Én hiszen, ha kell helyette is, hogy képes rá, ezen ne múljon. Szeretem hinni, hogy minden embernek van valami különleges küldetése az életben. Nem nagy, csak különleges. Például megülni a legvadabb lovat vagy társsá válni egy olyan ember mellett, aki önértékelési problémákkal küzdve úgy véli, számára nincs kivel boldognak lenni. Nem kell mindig hatalmas dolgot véghezvinni, egy kis aprósággal lehet sokkal nagyobb csodát is elérni, mint valami hatalmassal.
- Igen, rellonos. Szerintem ez inkább a családnevem miatt van, inkább illek a navinébe, de szeretem a Rellont, szeretem az ottani légkört, az embereket, a házvezetőimet. Olyan normális ott mindenki.
Szeretem, amikor megbortánkoznak, hogy rellonos vagyok, mert tudom, hogy se a kinézetem, se a viselkedésem nem utal arra, hogy rellonosnak kellene lennem. De ezt dobta a sámánbot, ahogy mondani szokás. Én nem bánom egy kicsit sem. Lehettem volna magántanuló, de eszemben sem volt. Fel akartam nőni, és ahhoz az az első lépés, hogy vannak szobatársaim, napirendem, amihez tartom magam, és ami csak egy kicsit tér el a normálistól. Haladok, szépen lassan, de haladok.
- Nem, nem félek. Szeretnél megismerkedni velük?
Biztos vagyok benne, hogy el lehetne intézni valahogy, hogy megmutassuk Pollinak, mi mennyire jófejek vagyunk igazából. Legalábbis szerintem nagyon rendben van a Rellon, még nekem is, aki nagyon nem tud barátkozni, nagyon nehezen találja meg a hangot másokkal.  
- Mert egy segg. Azt hiszi, hogy ő a legszebb és legtökéletesebb ember a világon, hogy minden fiú őt akarja és, hogy bármit megtehet, mert ő a valaki itt. Pedig ez nem igaz. Szerintem eléggé rosszul nevelték, beképzeltté, de amíg valaki le nem töri a szarvát, addig ilyen lesz.
A trágyagránátra elégedetten hümmögök egyet, eléggé jó gondolat, de túl gyorsan hat és túl brutális, ha már bosszú, akkor álljunk bosszút mindenkiért. Ha már büntetőmunka, akkor kapjak olyanért büntetőmunkát, amivel másoknak segítettem. És egy gonosz lány kiiktatása éppen ilyen.
- Tetszik a trágyagránát, de abból nem tanulna. Mi lenne, ha mi azt csinálnánk vele, amit ő is csinál másokkal? Nem szép, ahogy viselkedik, de ha ő az áldozat, akkor megtapasztalja, hogy miért rossz az, amit csinál. Aztán megdobáljuk trágyagránáttal. Mit szólsz?
Mondjuk ezért nem biztos, hogy bármelyik házvezetőtől buksi simit kapok, de ezt most engedjük el, én éppen beilleszkedek.
- Nem nagyon érdekel, hogy mit csinálnak, én szeretnék veled lenni, de ehhez az kell, hogy visszaforduljunk. Szóval, visszajössz velem a suliba?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Törekszem arra, hogy minél többet megtudjak a településről, és arra, hogy a város jövendőbeli első asszonyaként feltárjam azokat az apró hiányosságokat, amiken én is tudok segíteni. Mert tudom, hogy a férjem elsősorban a nagy dolgokra kell, hogy koncentráljon, azokkal zargatják meg azok az idős hölgyek, akikkel én is összetalálkoztam. Tudom, hogy polgármesterként nagy a nyomás rajta, hogy nem pont egy kerítés lefestése vagy egy idős asszony ebédjének kiszállítása szerepel a listája élén. Ezek olyan dolgok, amiket én is el tudok látni, amivel hozzá tudok járulni ahhoz, hogy megszilárdítsam a pozíciójában. Szeretnék hasznos lenni, és szeretném, ha Konrád, mikor rám tekint, azt érezze, hogy jól döntött, amikor igent mondott rám, hogy büszke arra a nőre, aki a társa, akit a nyilvánosságnak prezentál, aki mellett álomra hajtja a fejét és akit alkalmasnak tart arra, hogy egy nap majd gyermeket szül neki.
- Hogy megfelelően el tudja látni a közfeladatokat, legyen az ügyintézés, kultúra, oktatás. Könnyen és jól megközelíthető legyen többféle módon is. Megfelelően legyen kialakítva a mindennapi élethez, a boltok által az élet minden területe biztosítva legyen.
Ez mondjuk kicsit száraz így talán, ezért egy szelíd mosoly keretében kicsit pontosítok azon, hogy mi is kell ahhoz, hogy egy település, még ha nem is olyan nagy lélekszámú, várossá váljon.
- Kell egy alapfokú és egy középfokú oktatási intézmény ezek a Shanes és a Bagolykő, aztán kell közbiztonság, a mugliknál rendőrök, tűzoltók, nálunk ugye az aurorok és a minisztérium egyes ágai. Aztán az egészségügyi ellátás, ami itt egy nagyon szép rendelő, ami ha jól tudom fele arányban magánkézben van.
Olvastam, hogy Willam Payne az örökségéből építette a rendelőt, és mint az intézmény vezetője félig a tulajdonosa is, míg félig az önkormányzat tartja fent az intézményt. De lehet, hogy másabb arányok vannak, ezt majd feltétlenül meg kell kérdeznem. Az biztos, hogy fontos volt, hogy közfinanszírozott egészségügyi szakellátás legyen és itta a gyerekorvostól a szülészen át az idősgondozóig minden van.
- Ezenkívül kell ugye még a tanuszoda vagy többcélú sportcsarnok. Utóbbi van a művelődési házban, de én úgy hallottam, hogy terveznek uszodát is építeni.
Viszont előbb – gondolom én legalábbis – a már meglévő projektek lezására kellett, hogy megtörténjen, mert valljuk be, ha mindenhol kalapálnak, akkor eléggé felháborodik a nép, így is tudom, hogy az új utca se tetszett mindenkinek, de ha minden utcában van ötven ház és mindegyikben csak egy ember lakik, az is ötven fő, de ha már ketten az ötszáz és van olyan, ahol heten is, mert sok gyerek van vagy több generáció él együtt. Jobb akkor szellősebben lenni, nem?
- Tényleg? Hát ez fantasztikus!
Csillogó szemekkel pillantok le rá, a hangomból is kiérzékelődik, hogy mennyire felélénkültem a ténytől, hogy egy eridonossal találkoztam. Nagyon szerettem a házam, a házvezetőimet, az életet az Eridonban.
- Én sem vagyok olyan túlzottan főnix kifelé, de szerintem a jellememben sok van a pirosakból. Szeretek kiállni másokért, nagyon hamar lelkessé válok, szeretek aktívan részt venni, szerepet vállalni, szeretek menetelni előre és megoldani a felmerülő problémákat. Viszont emellett eléggé csendes vagyok, szeretek egyedül lenni, élvezni a csendet. Nem az a fajta vagyok, aki a másik arcába nyomja magát, hanem az, aki teret enged. Azt hiszem, ha nem az Eridonba kerültem volna, akkor a Levitába.
Meglepő, hogy egy bizonyítottan magas intelligenciával megáldott ember, aki ráadásul ennek köszönhetően nagyon rossz a tényleges kapcsolatteremtésben, éppen a főnixek házába kerül elszállásolásra, de én egy kicsit se bántam, mert sokat segített abban, hogy rájöjjek, a hátrányaim mindig hátrányok lesznek, de képes vagyok arra, hogy leküzdve őket előnyömmé váljanak, ha csak rövid ideig is. Így esett meg az, hogy a lány, aki szereti a csendet és a magányt egy olyan ember felesége lesz, akit árgus szemekkel figyelnek. Ez aztán az igazi kihívás.
- Nincs azzal baj, ha nem vagy odavaló, a bot nem csak azért oszt be egy házba, mert oda illesz, hanem azért is, hogy felfedezd magadban, miért is vagy ott, hogy fejlődjön a jellemed. Amúgy is, nem kötelező a saját házadból barátkozni csak, nekem is volt például rellonos és navinés barátnőm is, sőt, levitás is.
Mondjuk én nem sok vizet zavartam, kicsit ott voltam mindenhol, de akkor sem sértődött meg senki, ha nem hallottak rólam pár napig. Én szerettem minden pillanatát annak, amit az iskolában töltöttem. A kocsmában megegyezhetünk, még ha nagy kocsmás lennék, akkor se vinnék egy kislányt oda. Tudom, hogy vannak szülők, akik nem gondolják, hogy ez rossz, pedig az. Nem szabad ilyet csinálni egy gyerekkel.
- Lehet, hogy ők is kísértetekké válnak és elmennek máshova kísérteni.
Ez így aranyosan is hangozna, ha az ember nem gondolna bele, hogy ahhoz előbb meg kell halniuk. Amúgy nem szeretnék lélekromboló lenni, de a legtöbb mese ilyen, csak gyerekként az ember nem érti még, hogy mi történik. A Disney pedig sokat javít rajtuk, bár én szeretem az eredeti történeteket is.
- Nem, ez egy biztonságos hely, és szerintem egyre biztonságosabb lesz.
Mosolygok rá biztatóan, miközben a táskámhoz nyúlok és kenyeret veszek elő belőle, nem sok, pár szelet csak, de a zacskót a lány felé nyújtom, hogy akár etethetünk szárnyasokat is.
- Vannak barátaid az iskolában?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Abban teljesen biztos vagyok, hogy a gyerek jó helyre fog kerülni. Engem, legyek bármennyire is nem jó ember, valahogy mindig is csodás lelkek vették körül. Ilyen Nyuszi és Alíz is, akiknek olyan fényes aurájuk van, hogy mellettük elhalványul a Nap is. Nem hiszek abban, hogy valaki csak jó vagy csak rossz, szerintem mindenki, a legádázabb gyilkos is jó alappal születik, csak a kapott csomagban van sok necces tényező. Éppen ezért nem mondom azt, hogy mindig rossz voltam, sőt, életem első tizenhét évében kifejezetten jónak gondoltam magam, nem is sejtve, hogy Cara és Mrs. Bournaby miatt leszek rossz. Most pedig rossz vagyok, aki hiszi, hogy egy angyal még megmentheti a lelkét. Csak nem tudom, hogy az angyal tudja-e ezt. Egyelőre félek, hogy szárnyát szegve pusztítom el őt akaratlan.
A gyerek talán az, aki végül beteljesíti az én vágyamat, vagyis végül a jól útjára lépve megtalálja a számítási. Legalább ő? Sajnos a nagy irodalmi főhősökkel ellentétben ez engem még mindig nem vigasztal egy cseppet sem. Tudom, hogy nem illendő így gondolkozni, és valahol mélyen sajnálom is, de drukkolok nyilván, hogy nekik jó legyen.
- Szeretném tudni.
Vágom rá olyan határozottan, hogy lehet a másikban egy pillanatra pillanatra megáll az ütő, vagy talán gyanú ébred, hogy valami nem stimmel. A helyzet az, hogy nem tévedne olyan nagyot, csakhogy velem valahogy sosem stimmelt igazán semmi, már akkor sem, amikor megismert, ahhoz képest köszönöm, elég jól vagyok. De legyen akármi is a jövőm én tudni akarom. Nagyon sok mindent gondolok arról jól leszek öt év múlva, és igen eltérőek. Börtönben, mert elfeledve lényem jó részét, megölöm Nyuszit? Egy sír mélyén, mert nem feledve a jót, inkább megölöm magam, hogy neki ne árthassak? Mosollyal az arcomon, éppen felé hajolva lágy csókért, miközben ujjaimmal finoman érintem növekvő pocakját, benne a gyermekükkel? Bármelyik lehet, sorsom hamarosan egy angyal kezébe helyezem.
- Ez csak természetes.
Nem, másnak nem lenne az, de Nyuszin kívül nincs más a világon, aki annyira vegyes érzelmi tartományban lenne, mint ahogy ő van nálam. Alíz mindig jó volt velem, én is jó akarok lenni vele. Szeretném boldoggá tenni, szeretnék segíteni. Ha a sors kidobja a halált, szeretném, ha úgy mennék el, hogy adtam neki valamit.
- Egy kiállításon a belecsempészhetnélek, pár kávézó falára felkerülhetnél és néhány befolyásos embernek ajánlhatnálak. Csak igent kell mondanod.
Nekem ez nem sok idő, nem sok kör, de lehetne ez a valami. És ha ez lenne az, akkor könyörgöm, ne a börtönt dobja a kocka. Az emberek túl könnyen gyűlölik meg azt, aminek egyetlen aspektusa rossz érzést vált ki, és ha én börtönbe kerülök, akkor félek, hogy eldobná ezt az egészet.
- Benne vagy?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Születése óta ismerem Pollikát, apukáink jó barátok, így a két családot elég sokszor eresztették össze ahhoz, hogy a két Palotás lányt úgy szeressem meg, mint a saját két kicsi hugicám. Különösen izgultam érte, mikor kiderült, hogy a szülei megengedték neki, hogy ő is beköltözzünk a csodás falak közé. Félszemem igyekeztem mindig rajtatartani, de mindenhova nem ér el a kezem, ezért Jankát is ráállítottam, mint egy amolyan személyes őrangyal a messzeségből. Ha már úgyis egy évfolyamra járnak ennyit igazán megtehet a kedvenc testvérének ugye. De én is kivettem ám a részem, ha szünetben volt egy kis időm megkérdeztem hogy van, meg röpködtek felé az aggódó vagy kevésbé aggódó leveleim ha épp úgy alakult. Most meg gondoltam meglepem egy sütivel megünnepelendő az évvégét. Tudom, hogy nem volt neki egyszerű a beilleszkedés de úgy gondolom, most már azért talált magának barátokat is és minden szuper.
- Tudod már milyet szeretnél? - kérdezem a pöttöm lánytól, aki még mellettem is egész aprónak tűnik. Pedig én sem vagyok valami nagy ám. Szerencsénk, hogy nincsenek nagyon sokan, tudom, hogy a tömeget nem szereti annyira. De elég szellősen ülnek itt-ott az emberek, kész csoda egyébként. Bár gondolom a felnőttek dolgoznak, a diákok meg tanulnak a hátralevő vizsgáikra, vagy lehet csak szimplán senkinek nincs kedve sütizni. Megvárom, míg választ, majd a sajátommal együtt leadom a rendelés és nekiállok hogy megtaláljam az ideális helyet magam mellett terelgetve Pollit is. Az hiányozna, hogy elvesszen és megijedjen és ki tudja mi történjen vele. Felelősséggel tartozom érte, megígértem, hogy vigyázok rá, innentől kezdve úgyis kell lennie. Különben sem szeretném, hogy csalódjon bennem. Azt hiszem az egyikünk lelki békéjének sem tenne jót. Van egy szabad box elég jó helyen, kíváncsian pillantva a kislányra várom, hogy megmondja tetszik-e neki az ötlet, vagy keressünk más helyet. Nekem mindegy, hova ülünk igazából, ez most úgyis az ő délutánja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Örülök, hogy így látja, és tudom, hogy ahogy én gondolkozom, az sem helytelen. Most azonban új fejezet kezdődik a számomra egy olyan életben, ahol már ketten leszünk. Ketten. A férjem és én. A férjem, akit egyetlen képen láttam csupán, de az a két valahogy megfogott. A kép alapján úgy éreztem, hogy ő tényleg lehetne a társam. Furcsa nem? Egész életünk során rengeteg ember vesz minket körül. Sokan az iskolaéveink alatt jönnek szembe, és nekem mégsem volt senki, még csak addig sem, hogy megérintsen. Nem találtam senkiben annyi kihívást, annyi szenvedélyt, amire azt gondoltam volna, hogy partnerré válhatna velem. Aztán jött egy kép, egy tekintet, egy markáns áll, és hirtelen reménykedni kezdtem benne, hogy mikor házasságot ajánlanak neki, ő is igent mond majd. Az igen okozta öröm pedig leírhatatlan. Vágyom, hogy láthassam, de félek, hogy anyám elrettentő példa lenne a számára, így a tökéletes tervem már elő is állt, álnéven jelentkeztem be hozzá, egy anagrammával, amit talán felismer, talán nem, de reményeim szerint valóban vele, és nem egy megbízott alkalmazottal találkozom pár nap múlva. Addig is, ismerkedem a várossal, aminek életében, remélem, tényleg szerepet játszhatok majd.
- Egyik különc megtalálta a másikat.
Válaszolom mosolyogva, hiszen, ha valaki, akkor ez az fiú megérti, hogy milyen is nekem. Én sokáig próbálkoztam, és hobbimként fel tudom mutatni a festést, illetve azt, hogy megtanultam hangszeren játszani, de összességében nem vagyok tehetséges művész, és talán sosem leszek. Nem bánom, félreértés ne essék, sokkal jobban vonz a gondolat, hogy bájitalokat készítsek és patikát nyissak, mint az, hogy ott feszengjek a kiállított képeim között, amiket mindenféle alakok mustrálnak. Nem, ahhoz nincs egy minimális türelmem sem, és a gondolat maga is megrémít. Na persze akkor mit mondjak arra, hogy ha valóban Daróczy Konrád felesége leszek, akkor mennyire kerülök majd kirakatba, hiszen azon a kedves, de alamuszi idős nénik már most kiszúrtak maguknak, hiszen többször láttak már a faluban ólálkodni, de tudják, hogy nem vagyok idevalósi. Nem csodálkoznék azon, ha ők előbb tudnák, hogy a polgármester házastársa kívánok lenni, mint ő maga.
- Nagyon eltérő lelkek. Brigi állandóan megfelel, a tökéletes gyerek, míg Odett a folyton lázadó, önfejű. Olyan sok galibát okozott már a családi összejöveteleken!
Hangom nem pirongtató, sőt, ami azt illeti, kihallatszik belőle a mosolygás is. Odett tényleg nagyon fafejű és makacs, nagyon lázadó, de sokkal változatosabb élete van, mint amit én magam szeretnék. Ellenben jó hallgatni, jó elképzelni az eseményeket, mintha ott lettem volna, de eszemben sincs olyan életet élni, mint ő. Nem hibáztatom, hiszen egész kisgyermek kora óta kötöttségek között élt, amihez egy lázadó szellem képtelen hozzászokni. Aztán, ahogy lehetősége volt, kitört, aminek meg lett az eredménye, de még így is, szerintem jó életet él. Szeretem, hogy vannak társai, hogy megtalálja a számításokat az életében. Ez örömmel tölt el, és már csak abban reménykedem, hogy egy nap a húga irányába is megenyhül. Nekem három nővérem van, mi mindig jó testvérek voltunk, illetve, azt hiszem, semlegesek. Mindenki a maga világában élt, majd a szüleink választása szerint házasodott és költözött el otthonról, hogy új életet alakítson ki.
- Köszönöm, de ez még titok, szóval kérem, maradjon is az. Csak egy picit még, mert vele még nem találkoztam, de egy csapat idős néni már letámadott.
Az örömtől, hogy megoszthattam valakivel a jöttöm valódi célját, nagyon boldog lettem, de szeretném, ha ők még nem tudnák meg. Egyelőre sikerült eltitkolnom, de semmit sem szeretnék a véletlenre bízni. Először Konrád, aztán mindenki más is. Arra, hogy nem gond-e a tegeződés, kuncogni kezdek, zavart mosolyom a kezem mögé rejtve, és finoman megingatva a fejem, egyáltalán nem baj. Közben rendelhetünk és a vérmeggy mellé egy túrós házirétest is kérek, mert szeretem a házias ízeket.
- Arra gondoltam, hogy ha van rá igény, akkor nyitnék patikát a településen. Láttam, hogy volt korábban, de bezárt. Nem tudom, hogy a házasságom mellett mennyire lesz lehetőségem rá, először a férjemmel kell ezt megbeszélnem. De mit gondolsz, szerinted lenne rá igény?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Elmosolyodik a kifejezésére. Különc. Eszébe sem jutott ez a szó mostanáig, főleg nem magára. Sok névvel illette azt, ami sikerült, bolond, megnyomorodott, szenvedő, majd épp boldog, de szorongó, de különcnek mégsem. Lehet valóban az lett belőle? Előtte volt egy srác, aki nem akarta felfalni a világot és igazából semmit sem akart. A pillanatnak élt, heves volt és meggondolatlan, mindenbe csak fejest ugrott és ami csak elé került, azt habzsolta. Egy olyan ember volt, aki nem tervezett előre, nem élt kötelezettségekkel sem, mert fiatal volt és elhitte, a világ minden ideje elég arra, hogy kipróbáljon bármit, ami csak tetszik neki. Sokszor volt részeg, vagy épp más miatt bódult, szeretett és mulatott, félvállról vette a tanulást, mindent kicsit. Nem hallgatott azokra a szavakra, amikért most minden pénzét, értékét odaadná. Elmúlt, tanult és változott, most pedig akkor lesz a különc, aki mágiamentesen, de boldogul, aki rejtegeti valódi mivoltát, aki el akarja hitetni a világgal, hogy csak egy srác a sok közül, de mégsem az. Sosem lesz.
- Lehetséges, hogy meg. Tetszik a gondolat – jó, nem olyan könnyen emészt meg ilyesmiket, de igyekszik. Nem szeretné elijeszteni, örül, hogy nem a mogorva pillanatában találta meg és akkor biztos, hogy nem lenne kedve vele egy helyen létezni. Semmit sem tud a másikról, ahogy fordítva is igaz ez, de minden ismerkedés ilyen, megint bedől a nagy számok törvényének, hogy eddig csak jót hozott. Hátha a különc is.
Meg tudja érteni azt is, ahogy a családi vonal máshogy és máshol ütött ki, hiszen ő is eltért tőle. Egész életében azt látta, a vonatokat, vonaton utazott, aludt, azzal kelt és feküdt, és míg kisfiú volt, lelkesedett, anyja karján ülve integetett még a tehervagonnal is, utána pedig elmúlt a láz, mert jött más. Autók, motor, amiből még mindig szeretne majd egyet, egyszer, ahogy autót is, de ez csak kósza álom már csupán; a bulik, a lányok, a fővárosi élet. Elkopott időközben az, hogy ő mozdonyfülkében akar ücsörögni, vagy jelezgetni, vagy bármit, mégis, közel lett volna, ha nem cseszi el a mérnöki gondolatait. Akkor nem volt nagy tragédia, most, utólag jön rá, mennyi év ment feleslegbe, és mennyire tett rá akkor. Sose kérdezte, hogy a mágiával lehet-e időt utazni, viszont azt tudja, hogy annak akkor is törvényei vannak, ha valami változna, nem lenne itt, így, úgy, amivel kezd megbékélni – az emberi részével, a másik még várat magára.
- Amúgy is, a művészet relatív. Kinek a zene, kinek valami ehető, kinek egy jó palackozott bájital – von vállat, hogy lehet mégsem esett messzire, csak épp az eszköz más, amivel kifejezi. Annyi elvont dolog van már a világban, hogy talán fel se tűnne, ha ennek is lenne piaca, úgymond. De ahogy folytatja és akikről beszél, mosoly húzódik az arcára. El tudja képzelni az egész jelenetet, azt, amit mond, előtte van és bár nem ismeri olyan régóta, évekre visszamenőleg őket, hamar megérezte ő is azt, mennyire eltérnek.
- El tudom képzelni, mennyit. Nekem egyikükkel sincs gondom, sőt – emlékszik vissza, hogy Brigi hogyan ismerte fel a tüneteit, Odett pedig milyen furcsa módon robbant be az életébe. Azok a szóviccek, még most is fájnak neki, sosem fog elmúlni. – Bár velem nem volt galibája, jól kijövünk. Örülök, hogy már az én életem része is – kicsit örömködik, ha már enged magának ennyit, de hamar észrevéve magát, lesüti a szemeit, mint aki illetlenséget mondott. Nem tette hozzá, hogy miért is van ez a nagy megértés, közelség, a saját maga kínját még mindig ügyesen kerüli ki, főleg, ha nem róla van szó. Van egy kapocs, amit el sem lehetne engedni és nem is akar, és bár Brigivel sincs rosszban, inkább ne szálljon be ebbe, mert a kórságot még mindig nem kívánja senkinek sem.
- Számíthat a bizalomra, persze, persze – bólogat azonnal, hogy nem fog fecsegni, nem az a fajta, így is véletlen jött elő tán, az ilyen bejelentéseknek azonban mindig van egy menete, aminek nem egy apró kis lakos a felelőse. – A nénikkel vigyázni kell, bizton állítom, hogy mind gondolatolvasó és ha valami történik, megjelennek. Lehet, mire kimegyünk… - int a fejével az ajtó felé, hogy talán már ott fognak ülni a padon és arról beszélnek, hogy a fura srác az utca végéről az idegen nővel sétálgat. Mókás lenne. Beáll ő is rendelni, bök rá a rétesre maga is, de a meggyesre is, lesz rögtön kettő, nem baj, ennyi van nála, nem élősködik, csak nagyétkű.
- Patikát? Szerintem baromira – bólogat. Neki tuti, főleg, ha bogyós mugli gyógyszereket is árulna, de amúgy bármit. Egy patika mindig kell. – Van rendelő, de nem minden kínnal kell odáig menni. Én szerintem jól jöhet, ahogy egyre többen jönnek ide, talán ha nem is lesz úgy idő, de lesz segéd is, meg diákok, akik ezt tanulják. Szóóóval, szerintem azt a beszélgetést bőven megéri – közben egy ablaktól kicsit távol, de nem a sarokban pihenő asztal felé lépked. – Itt jó? – áll meg és pillant felé, majd ha minden rendben, le is telepszik, megvárva, míg csatlakozik hozzá. – Ahm, akkor gondolom, ez ilyen… előre eldöntött házasság dolog? Nem akarok vájkálni csak… hát én sose találkoztam ilyennel – nem olyan közegből jött, a családban mindenki szerelemből tette, mert hát, ők az átlagemberek voltak, mindig is. Fura, mint a filmekben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Minden magára valamit is adó riporternek szüksége van hiteles forrásokra. Olyan emberekre, akik a megfelelő közelségben vannak olyan információkhoz, melyek bennfentesnek számítanak. Hőnőnk pedig szeret adni magára ebben a tekintetben mindenképp. Ezért kezdett kicsit nyomozni és figyelni. Beszélgetni az újságárusokkal, pár ügyesen irányzott kérdést feltenni a pénztárosnőnek vásárláskor a boltban vagy a patikában. Kedélyes csevegések révén pedig szerzett néhány nevet, amikre azután rá tudott keresni. Ennek a kutatómunkának az eredményeként már néhány napja szemmel tart egy fiatalembert és a megfelelő pillanatra vár, hogy "véletlenül" az útjába kerüljön. Annyit tudott meg róla, hogy kviblik leszármazottja, aki az anyját elveszítette gyermekként és van egy húga, de ami Elektra számára a legfontosabb információ: aurortanonc. A város szerencsére mentes a komolyabb bűnesetektől, leszámítva az Éjféli gyilkosságot, de sosem árt, ha akad valaki, akitől megtudhat ezt-azt a város sötétebbik oldaláról. Reményekkel és lelkesedéssel telve kortyolgatja kávéját egy jókora papírpohárból és várakozva figyeli a kirendeltséget olyan tisztes távból, ahonnan senkinek nem tűnik fel. Egy kék pólót és farmert visel. Haja egy csattal van részben felfogva, oldalán két csatos bőrtáska, benne minden anyaggal amit össze tudott gyűjteni a srácról. Magában már azt vizualizálja, hogy miként fogja egy jó irányzott, ámde áldozata szemszögéből teljesen óvatlannak látszó mozdulattal kávézuhanyban részesíteni a fiatalembert. - Kár a kávéért - sóhajt fel lemondóan és még egy utolsót kortyol a nedűbe - De a cél szentesíti az eszközt - biccent aprót és ajka furfangos félmosolyra húzódik. Amint megpillantja célpontját nyomban akcióba is lendül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Hagyok én neki időt a válaszra, bőven, se hangom, se testtartásom nem siettető, nem mindenki olyan nyitott és bátor, hogy csak úgy beszéljen. Mikor kicsi voltam és először kerültem közösségbe, én sem akartam senkivel sem beszélni, csak valami mögé elbújni és onnan nézni a többieket, ahogy játszanak és barátkoznak. Aztán jött Vivi és nem is kellett más az életembe, talán kicsit önző módon zárkóztam el teljes mértékben, hogy végül nyitottam mégis a többiek felé. Olyan mély és szoros kapcsolat senkivel sem alakult ki, de abban segített, hogy ne féljek ösztönösen megtenni ilyesmit. Nem tudom, hogy neki miért nem megy és miért bátortalan, de nem is kell, elvégre a nevét sem tudja, nemhogy abba vájkáljon, hogy miért is olyan, amilyen. Ez teljes mértékben mindenki magándolga, még ha én sokakat vázlatolok fel és örökítek meg egy lapra. Valahogy, még ha élőben is ül valaki modellt, sosem megyek annyira messzire, hogy kényelmetlen legyen végképp.
De az legalább kiderül, hogy nem csillagász. Nos, nem is kell, hiszen lehet azt amúgy is tudni, nekem valamelyest kell is, hiszen a szakirányban van erről egy fejezet, egy ág, amivel még ki kell békülnöm, hogy értsek mindent, amit csak kell. Lehet hülyén választottam, még ha némely része érdekes is. Elhúzza végül arca elől a könyvet és így láthatom, kivel is van dolgom. Ismerős, bizonyára láttam már sétálni a falak között és megjegyezhettem arról, hogy haja olykor érdekes árnyalatokban mutatkozik, most épp ezüstös, mintha csak a folyékony fém csillanna meg a napon. Egy barátságos mosolyt küldök felé, hogy nem, így sem fogok harapni, még ha ő engem sose látott vagy jegyzett meg.
- Dehogy kell, majd szerzek, úgyse írásra kell – ha nagyon necces, hát felhígítom, kérek valakitől, visszamegyek. Nem nagy kunszt, nem veszem a szívemre, nem az egyik vásznat borította le, amelyen valami már alakul, akkor lehet mérges lennék, de az természetesen nem itt történne és nem vele. Mindegy is. Hátha csak elég az, ha leszedem róla. Meglepetésemre tiltakozni kezd ellene. Lepillantok a cipőre ismét, majd rá, majd bólintok.
- Oké, nem bántom akkor. Jól sikerült – mintha ők alkották volna ketten, nem a véletlen, meg a gravitáció, de a művészet bőven jelen van a természetben is, ott a legjobban, mert nem ér hozzá emberi kész, csak történik és csodálhatjuk. Én néha szoktam, még ha a legtávolabb áll tőlem az, hogy tájképeket alkossak. Csak órára szoktam és akkor, ha valami nagyon vad vagy fura dolog, a színek fognak meg.
- Ó, máris. Csak tudnám merre van – most rajtam a sor, hogy a táskámban matassak, van benne elég holmi, amit részben kezembe halmozok és fél kézzel keresek tovább. Majdnem bemondom, hogy én nem tudom hol van, lehet nálam sincs, amikor ráfonódnak az ujjaim. Ritkán használom, ha azt nézzük. – Bocsáss meg, sok a cuccom – fülem mögé tűzöm, ameddig visszapakolok, majd leguggolva veszem újra kézbe és a cipőre célozva bűvölöm meg, ahogy a biztosan maradandóra ítélt vásznaim szoktam. Egy röpke mozdulat, aztán egy másik, amivel azért a lábszárára került felesleget mégis eltűntetem.
- Készen is vagy. Egész feldobta így ezt a darabot – egyenesedem ki, majd felé nyújtom pálcátlan kezem. – Mellesleg, Alex, ha valaha szükséged lenne még lábbeli dekorra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Nem szeretem az itteni időjárást, mostanság nappal nemigen mutatkoztam, csak a meccsre mentem ki, azóta is kenegetem magam, hogy ne égjek fel többé. Így, a sötét szobában alkottam újra és újra, vagy voltam Vivivel elég időt, bármely más felével, de nem is bántam, a hűsre bűvölt lakásnál jobb sosem adódott volna. A legtöbb alkotás persze csak valami mímelése az egésznek, most nem jött a löket, nem éreztem, hogy vinne előre, talán szünetre van szükségem, vagy megint meglátogatni Cole-t a pub-ban, utána jött egy olyan hullám, egy olyan vonal, amely elsöpört és szinte nem is gondolkodtam, csak hagytam azt, hogy a kezem járjon a vászon felett.
Jobbom még mindig festékfoltos, pedig csak pakoltam, jobbára. Nemigen aludtam jól a napokban, megint előjött, hosszas szünet után az a fura rohan, amelytől mindenfélét sikerült álmodnom és nem sikerült megfejtenem. Mióta vannak tankönyveim, valamivel okosabb vagyok és meg is rémiszt a gondolat, hogy onnan bármi rám illik. Igaza volt, amikor kiválasztotta nekem a szakirányt, találni fogok válaszokat, de azt sem ő, sem más és én sem mondtam, hogy nem feltétlenül fognak tetszeni. Elvégre, művész vagyok, annak készülök és abból szeretnék megélni, hogy valaki, valakik egyszer megveszik a képeimet, felkérnek újakra, vagy csak csodálják. Ennek áttörése még nem jött el az életemben, gyűlnek azon darabok, amelyeket már akár oda is tennék, csak még a löket, a kellő erő nem tört fel bennem. Egyelőre magamnak csinálom és azzal nem fogom sokra vinni. Az… Hát, majd kiderül.
Hosszú kört tettem a faluba, hogy kényelmesen kiszellőzzek, kicsit összekaptam a hangot Rachel-el, pedig, végtére is, igaza volt, én voltam a goromba öregember most. Nem haragszom rá, de inkább hagyok neki teret és időt, vagy inkább magamnak, hogy a fel-feltörő kérdéseim, vagy még gomolygó fellegeim ne rontsák el azt, amit vele felépítettem. Ő más mind én és bárki más, de tetszik a vagánysága, tetszik az, ahogy viseli. Nem átlagos, sosem lesz, ahogy én sem, de akire szükségem lenne, egyelőre távol van. Itt állok a csónakházban, vagyis álltam, ameddig az egyik, kihorgonyzott darabba be nem mertem szállni és csendben ringatózva döntöttem fejem hátra, hogy az égen átkúszó fátyolfelhők mozgását kövessem. Jobb kezem ügyében egy cider pihen, félig ittam csak meg, az ízéért azt is, a víz halk csapódásra a mólónak most jobban esik, mint az alkohol. Tudomásom szerint nincs itt senki, de simán vagyok süket a világra, vállalom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

A kirendeltségi kihelyezésben két jó dolog volt. Egyrészről a tudat, hogy van egy hely, ahova dolgozni jár, amely elkülönül az otthonától, másrészről, hogy így egész nap még közelebb volt Lédához. Amióta elhozta otthonról szegény kicsit magába süppedt, hiányzott neki Sarolt. Ahogy a nőnek is a kislány. Zalán néha haza-hazament megnézni, hogy minden rendben van-e. Nem Árpád miatt, hanem nevelőanyjáért. Ha kellett volna, őt is a vállára véve viszi el abból az ócska dohos lakásból. Hogy pontosan hova? Ez már kérdéses volt.
Ma végre ügyet is kapott. Eddig pitiáner kihelyezéseket bíztak rá, rutin ellenőrzést, és rengeteg meg még több papírmunkát. Mint legfiatalabb az állomáson, minden szart rá osztottak. De nem zavarta. Titkon az íróasztala mögül mindig csillogó szemekkel hallgatta a nagyok meséjét, mint ahogy a kisfiúk szokták lefekvés előtt. Elképzelte, milyen lesz, ha egyszer terepre mehet rendesen. Lecsukni néhány rosszfiút, harci sebeket szerezni egy üldözés közben.
Amikor ma egy auror letette elé az aktát, először azt hitte megint csak valami kitölteni való van benne. Már tette is volna félre, hogy a jelenlegi dolga után megnézze, amikor észrevette, hogy a férfi nem mozdul mellőle, hanem érdeklődve nézi, mit szól hozzá. Belepillantott, de amint a névre siklott a szeme már tudta is mi ez. Hiszen napok óta beszélnek róla itt az emberek.
- Holnap nagy nap vár rád, öcskös - verte hátba a férfi, amikor megbizonyosodott róla, hogy Zalán felfogta mi történik vele.

Mondani se kell, aznap délután repkedett az örömtől. Még hatalmas fekete bakancsa se állította meg, hogy hosszú ruganyos léptei ne forduljanak az előkészítő irányába azonnal, amint kilépett a kirendeltség ajtaján. Öröméből csak egy felé siető nő zökkentette ki. Kétkedve nézett rá.
- Asszonyom, segíthetek? - kérdezte, mikor látta, hogy a hölgy egyenesen a szemébe is néz. Tényleg őt keresi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Elbűvölten, de koncentrációját meg nem törten figyeli az elemeik fúziójaként felhővé sűrűsödő képződményt. A lány kérdését meghallva megrázza fejét finoman, lassan és enyhén akadozva; egyértelműen annyira benne van a szituációban, hogy a gesztus koordinálására nem jut akkor tér.
- Még ne – jegyzi meg hangosan jó pár pillanat elteltével, amikor tudatosul benne, hogy már nem látják egymást és az elemi mágusok közti megfoghatatlan kapocs a nonverbális kommunikációig nem terjed. Shame.
Még nem áll készen elengedni a sikerüket. A megérzése alapján pedig – mert tudatosan átgondolni jelen helyzetben egyelőre nincs kapacitása – nem csodálhatnák sokáig felhőtlenül. Mármint úgy pont igen, de ez most… Hagyjuk.
Nem is a jelenség mágikusan létrehozott mivolta a kérdéses tényező, mert a körforgás beindult és valószínűleg képes is lenne fenntartani magát… Az ehhez megfelelő körülmények biztosította jópárszáz méteres magaslatokban. Szóval feltételezhetően a beavatkozás megszűnését követően villámgyorsan szertefoszlik majd csodás kreációjuk, Felhőcske. Még utoljára megpróbálja feljebb lebegtetni, ujjai a cél megtámogatásaként finoman hullámzanak, nagyjából mintha legyezgetné, csak sokkal lágyabbak és jóval elenyészőbbek is a mozdulatok, de segítenek valahogy fizikailag érzékelhetőbbé tenni a benne rejlő mágiát, magát az elemét. Megtáncoltatja a köztük elterülő szép, sűrű felleget picit, majd nagy sóhajjal kísérve rogynak meg vállai, ahogy hirtelen elengedi kemény munkájuk gyümölcsét és megtörik a varázs.
- Legközelebb megpróbálhatnánk esőt fakasztani – motyogja ahhoz épp elég hangosan, hogy a hajnali csendben minden gond nélkül érteni lehessen. – És szivárványt! – Érkezik a kiegészítés egy fokkal lelkesebben, ahogy háta mögött tenyerein támaszkodva figyeli, ahogy Edit lassacskán ismét láthatóvá válik. Csak hogy a következő pillanatban az első nadrágjára ülő permetet észrevéve hirtelenebb üljön fel, és próbáljon meg a levegő sűrítésével tulajdonképpen egy kis elvezető csatornácskát csinálni az ismét folyékony halmazállapotúvá váló víznek – nyilván némileg megkésve. Irritáltan csücsörít, ahogy legalább csak részben elázott ruháira néz és pislog.
- És akkor most azt hiszem, megyek, átöltözöm – bólint egyet magának megerősítésképp és feltápászkodik. Hacsak Edit nem tervez még kicsit a tóparton ücsörögni, bevárja, mindenesetre búcsúzáskor Iridis fejét finoman megvakargatja, háztársának pedig jókedvűen integet. Persze csak miután ösztönösen elindult a kastély irányába beszéd közben, és pár lépést követően jön rá, hogy itt bizony útjaik elválnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Számat rágcsálgatva nézek bele Babett szemeibe. Tudom, érzem, hogy majd’ szétveti a szégyen és az idegesség egyvelege, így mikor visszacsüccsenek a székembe, óvatosan a lány kezére teszem a sajátom. Általában elég zárkózott személy vagyok, de a lánynak nagyon sok mindent köszönhetek, így hát itt az ideje, hogy én is törlesszek valamivel. Csak bátorítóan megpaskolom, nem kell itt semmire gondolni, mégis úgy hiszem, ez a kis ártatlan gesztus elég lesz ahhoz, hogy elkezdje a történetét.
Nagyon koncentrálok, hogy rendesen le tudjak olvasni minden szót a szájáról, mivel néha hajlamos lesz a hadarásra. Ez is mutatja, hogy nincs minden rendben, hisz az a Babett, akit a legjobb barátomnak mondhatok, figyelne arra, hogy ne legyenek kommunikációs nehézségeink. Mégsem tudok mérges lenni rá. Egyszerűen nem ez az én feladatom jelenleg, hanem a támogatás. Azért jöttünk ma ide. Valami tanácsot kellene neki adnom, tudom, azonban én sosem voltam a barátkozós, főleg nem a párkapcsolatot kereső típus. Sokszor már kezdem azt hinni, hogy valami baj van velem, hisz nemhogy nőre, de még férfiakra sem tudok igazán ránézni úgy. Azt elismerem, ha valaki szép, de az is csak úgy jön, hogy igazán vászonra vetném a vonalait, nem pedig afféle szexuális vonzalomként. Nálam ez valahogy hiányos. Attól persze megértem, vagyis próbálkozom mások megértésével. Tapasztalat hiányában nem sokat tudok Babettnek sem segíteni, de talán az, hogy itt vagyok és meghallgatom, már elég.
Mégsem értem valahogy a szituációt, bármennyire is koncentrálok. Addig eljutok fejben, hogy iszogattak, de hogy utána ki kihez ment, na az már zavaros. Első tippem Ivett, de amint leolvasom, ez bizony helytelen volt.
- Oh… - kezd a fejemben tisztázódni a helyzet, mutatóujjammal az államat simogatom. – Ooooooh – koppan végül állam, mikor barátnőm kiejti Ilián nevét a száján. Szóval… Vagyis…. Babett? Szemeim összeszűkölődnek egy kicsit, ahogy próbálom vizualizálni a férfi alakját magam előtt, gyorsan sikerül is, amit egy bólintással konstatálok.
- És… elmentél a lakására? Társasozni? – Csillannak fel szemeim az ártatlan kérdéstől, bármilyen hátsószándék nélküli, tiszta gondolatra. Valóban hiszem, hogy az emberek játszani mennek a másikhoz. Vagyis én azt csinálnám és mivel általában mindenki magából indul ki.
- Szóval activity volt? Vagy Twister? – Lovallom bele magam még jobban a helyzetbe, újra, ezúttal már bátrabban fogva meg Babett kezeit. – Semmi baj, az activity nagyon mókás tud lenni – bólogatok boldogan, mivel valóban örülök a lánynak. Ha tudnám, hogy amit tettek, annak semmi köze a játékhoz…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Nem sokat lógok fejjel lefelé, látok így olyat, aki miatt feladhatom pókemberi karrierem, de na, azért jól esett mégis. Könnyebb, mint hittem, bár így is nagyra nőttem, ahhoz képest, honnan indultam, nagy darabnak sem lehet nevezni, könnyedén mozgok ilyesmiben is. Nem örökké azonban, így hát hamar a földre is ugrok, miután köszöntem neki és ez által, úgymond magamra hívtam a figyelmet. Épphogy felé nézek, már siet is hozzám, arca pedig kissé mintha riadt lenne. Vagy csak úgy látom? Hirtelen nem tudok dönteni, ezért fejem billen kissé oldalra, mert nem értem, ezért is sétálok tovább, a hinták fel.
- Persze, hogy! Miért ne lennék jól? – lelesek, maximum egy kis por került rám, kezemen a pergő festék apró „morzsája” de semmi több. Nem, nem estem le, meg ilyenek, akkor máshogy kiabálnék. Szóval, így, ha már engedi, odalépve ülök bele a mellette lévő hintához. Kicsit még le van fagyva, úgy érzem.
- Tényleg nincs gáz, még a bokám se húzódott meg – mosolygok is mellé, hogy biztos legyen az a nyugalom, majd aprót lökök a hintán. A felnőtté válás egyik jele, hogy már leér a lábam, így csak azzal rugózva mozgok kissé előre és hátra, de ha felhúznám, akkor menne a hagyományos módszerrel is. De ez is kényelmes. Felnevet arra, amit mond.
- Neeem, nem. Szerintem ezt csak te láttad eddig egyedül. Nem szoktam lányokkal jönni ide – mással se nagyon, mert a legtöbbször tele is van és a kicsik másznak azon a mászókán, nem kéne letúrnom őket onnan.
- Semmi gond. Én is csak akkor, amikor fejjel lefele fordultam. Akkor szúrtalak ki – magyarázom, hogy egyikünk hibája sem, el voltunk nagyon gondolkodva, ezek szerint. – Ha leesek, azt tudni fogok. Naaagyon hangosan kiabálok és káromkodok. Mikor épp milyen nyelven – húzom el a szám, hogy igen, ha nagyon fáj, akkor nagyon mondom. Ez meg csak egy ugrás volt. – Annyira nem vagyok nagy kviddicses, viszont bevallom, segített ezekben – főleg, hogy a seprű mozog és az a lajhárlendülés hasonló ehhez. Pedig az első az tényleg véletlen volt, utána inkább ajánlották, hogy gyakoroljam, élesben jól fog jönni.
- De veled minden rendben? Mármint, hogy ide kijöttél. Vaaagy… hát a hinta miatt muszáj is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Alsó ajkamat harapdálva próbálom összeszedni magam. Nem alkalmas az időpont, s egy váratlan pillanatban utat is tör a gondolataim között Teó arca. A mosolya és nevetése, a hangja, ahogy a tananyagot magyarázza nekem, miközben én értetlenül ráncolom a szemöldökömet és az orromat, mert egy szavát sem értem. Ő pedig kezdi elölről, hogy mindenképpen megértsem, sikerüljenek a vizsgáim, és... a pillanat tört része alatt, ahogy egyre jobban és jobban tisztul a kép, Teó helyett látom Dodit. Végig ő lett volna? Ugyanolyan mosoly van ajkain, mint a testvérének, szinte már fekete tekintetében csillan mégis valami más. Szomorúság. Őszinte és tiszta szomorúság van a pillantásában, ahogy küzd magával, küzd testvére elvesztésével. És éppen azért kell nekem erősnek lennem, hogy segíthessem őt. Támogassam, és ha csak némán is, de ott legyek mellette, amikor minden csak rosszabbra fordul, hogy tudja, számíthat rám. Még ha szavakkal képtelen is vagyok kimondani neki. Erre van szükségem.
Ez ad elég bátorságot ahhoz, hogy felpillantsak és szemben találhassam magamat egy háztársammal. Láttam már a folyosókon, de soha nem beszéltünk, megmerem kockáztatni, hogy idősebb is nálam, szóval annyira nem is olyan meglepő, hogy elkerültük egymást. De kedves. Nagyon az. A mosolya is, ahogy rám néz, a tekintetéből jövő őszinteség miatt jövök azonnal zavarba és hajtom fejemet előre ismét. Mélyeket lélegzem, kénytelen vagyok, ha nem szeretném, hogy piros arcomat nézze az egész falu, majd az iskola is, mert tuti biztos, hogy kitartana addig, amíg visszaérek a kastélyba. Aprót biccentek, elfogadom, hogy nem kell, de valószínűleg úgyis fogok neki venni másikat, aztán valahogy eljuttatom neki. Valahogy...
- Valóban nagyon jól - mosolyodom el szélesen, majd végre fel is tudok pillantani. - Másra használod, mint az írás... akkor rajzolsz vele? - kékjeimben csillan meg a kíváncsiság, miközben arcát fürkészem. Ha már lehetőségem van kapcsolatot kialakítani, nem futamodhatok meg. Erősnek kell lennem, hogy tudjam támogatni Dodit, és ahhoz ez az első lépés. Legalábbis nekem biztosan.
Folyamatosan arcát és mozdulatait figyelem, ahogy keresi pálcáját a táskájában. Egyre több cucca kerül ki belőle, mire végül megtalálja, és füle mögé tűzi. Olyan természetes mozdulatként cselekszi ezt meg, hogy szinte leesik az állam tőle, ajkaim nyílnak el egymástól, ahogy figyelem. Észre sem veszem, hogy esetleg kellemetlen lennék már, mert annyira el van foglalva a dolgai visszapakolásával, hogy én is csak akkor eszmélek fel, amikor a pálca vége a cipőmre irányul. Csillogó kékjeimmel figyelem, ahogy egyébként semmit nem változik a cipőm, de a tudat, hogy örökre ott marad rajta, elég, hogy boldog legyek. Kicsit feljebb emelem jobb lábamat, hogy megcsodáljam a cipőt, mintha így jobban látnám. Akaratlan kerül fel egy széles mosoly ajkaimra, miközben tekintetem ismét - mint kiderül - Alexre vezetem, majd a felém nyújtott kézre.
- Margaréta - fogok rá jobbjára, majd rázom meg óvatosan, egy hatalmas mosoly mellett. - Mindenképpen neked szólok majd... Navinés vagy, igaz? - mert az ilyen dolgokat nem árt tisztázni még az elején.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Nem is alakulhatott volna jobban a helyzet. A fiatalember megszólította őt, így Elektrának nem kellett ráöntenie a kávéját, hogy ürügyet találhasson a beszédbe elegyedésre. Ajka barátságos mosolyra húzódik mielőtt megszólalna. Ügyesen kell forgatni a szavakat, ha el akarja érni célját. Nem egyszerű rávenni valakit, főleg egy aurort nem, hogy információkat szivárogtasson ki egy firkásznak. Ám hősnőnket ez a kis nehézség csak még céltudatosabbá teszi. Ahhoz, hogy újra elismert riporter legyen érdekes és egyben tényekkel megalapozott cikkeket kell publikálnia. Ehhez pedig hiteles forrásokra van szüksége. Így hát hozzá is lát a feladathoz. A fiatal férfi úgy teszi fel kérdését, hogy arra Elektrának egyszerű rákontráznia válaszával. - Igen, feltétlenül - kezd bele mondandójába lágy, bársonyos hangján, amit a másik elsőre nem biztos, hogy felismer - Segítségre volna szükségem - teszi hozzá majd belekortyol kávájába elfogyasztva annak maradékát. Üres poharát kezében tartva néz végig a vele szemben állón. Pillantása megakad annak bakancsán, de hamar visszavándorol arcára. Abból többet fog tudni kiolvasni. Egyelőre azonban még nem veti bele magát az arc és hangelemzésbe. Egyelőre egy stabil kommunikációs hidat kell felépítenie kettejük között.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Rossz volt ott ücsörögni a fogdán úgy, hogy nem éreztem magam bűnösnek, ráadásul azt sem tudtam, hogy vajon az üzenetem majd eljut-e Danához. Emiatt idegeskedéssel teltek az óráim, míg egyszer csak meg nem jelent egy őr kíséretében Dana.
- Szia - nyögtem ki meglepetten, valamiért már feladtam, hogy eljön, ám mégis ott állt előttem. Pillantásom azonnal végig szökkent rajta, hisz már nagyon rég láttam őt, s bár megöleltem volna, most volt , ami elválasztott tőle. Mégis felálltam, s közelebb lépdeltem a képzeletbeli rácsokhoz, hogy alaposabban szemügyre vehessem őt.
- Na de é.. - meg sem tudtam szólalni, úgy leteremtett, bár azt hiszem, volt is rá oka, hisz tényleg váratlanul szívódtam fel. Túl sok minden történt, nem volt időm szólni neki, így nem is vettem zokon a szavait, megértettem, miért haragszik rám.
- Tudom, de meghallgatnál? - kérdeztem hozzá képest gyengéd hangon, miközben pillantásom a tekintetébe fúrtam. Ő viszont inkább távolabb lépett, mintha nem is akart volna ott lenni velem. Egy ideig próbáltam ám nyugodt maradni, viszont Dana nem igazán kérdezett, nem is érdekelte, hogy mi történt, inkább csak támadott.
- Meghallgatnál már? - szóltam rá kicsit erélyesebben, amikor besokalltam, aztán összepréseltem az ajkaimat, hogy ne csússzon ki a számon olyan, amivel megbánthatnám.
- Ez most nem rólunk szól Dana! A húgom bajban volt, gyorsan jött az üzenet, begőzöltem és nem volt időm neked üzeneteket írogatni. Azonnal vonatra pattantam és mentem külföldre utána. Érted? Intézkednem kellett, hogy az apám ne vihesse őt el. Tudom, hogy közben üzennem kellett volna, de nem tudtam ezzel foglalkozni akkor. Most már rájöttem, hogy ez hiba volt azért, beszélni is akartam veled erről, ahogy visszaértem, csak hát..ide kerültem -tártam szét a kezem tehetetlenül.
- Ha ki lenne fizetve az óvadék, akkor kimehetnék, mert amúgy itt tartanának, és nem fogok tudni vizsgázni sem. Nem fordulhattam senkihez rajtad kívül...és sajnálom. Amúgy is kerestelek volna, de nem értelek el máshogy, csak így hogy üzentem neked. És megértem, ha nem segítesz most, de akartam, hogy tudd, az eltűnésemnek nincs köze hozzád - fejtettem ki neki röviden azt, hogy miért is nem hallott felőlem az utóbbi időben. A haragját persze értettem, sőt, sajnos abban sem voltam biztos, hogy megbocsájt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Rengeteg minden játszódott le a fejemben a látogatás alatt. Nagyon haragudtam Somára, hiszen úgy eltűnt hirtelen, mint a kámfor, még el sem köszönt tőlem, és akkor sem írt, mikor távol volt. Az őr idő közben arrébb állt, hagyott minket érvényesülni a legnagyobb örömömre, vagy az is elképzelhető, hogy csupán nem volt kíváncsi a cirkuszolásra.
Mikor Soma közelebb akart jönni hozzám, reakcióból távolabb léptem tőle, annyira mérges voltam rá.
- Mégis mi ez a hangnem? Én lehetnék az, aki itt dühös jogosan, nem pedig te! - válaszoltam neki vissza mogorván. Meg sem tudtam szólalni, máris belekezdett a meséjébe, amit végül egy mély levegőt véve türelmesen végighallgattam, hiszen mégiscsak kíváncsi voltam arra, hogy miért tűnt el ilyen hirtelen, és miért nem közölt velem semmit.
- Nos, ezt a részét megértem a dolognak, de egy perced csak lett volna tájékoztatni. Képzeld magam az én helyembe, hogy mit összeaggódtam érted... persze azt megértem, hogy idegeskedtél a húgod végett, de azért egy perc alatt tájékoztathattál volna, mi a stájsz - feleltem neki összefont karral, megbántva.
- Na, de mondd csak, végül mi lett a vége a dolognak? Sikerült a húgodat megmentened az apádtól? - érdeklődtem kissé kétségbeesetten, hiszen tudtam, hogy a páromnál hatalmas szerepet töltött be a húga az életében. Plusz azzal is tisztában voltam, hogy miken mentek már együtt keresztül.
- Rendben, semmi gond. Nem haragszom rád. Befizetem az óvadék árát, és kiviszlek innen, de előbb tudni akarom, hogy miért is kerültél ide - sakk-matt. Nagyon kíváncsivá tett, hogy mit keresett itt a börtön falai között az én drága párom, el nem tudtam képzelni, hogy mit követhetett el. Ha nem éreztem volna iránta semmit, nem szeretettem volna, akkor bizonyára sorsára hagytam volna. Mivel azonban elég komoly érzelmeim voltak az irányába, így kitartottam mellette, és a lehető legjobbat szerettem volna biztosítani a számára, azaz mindent meg szerettem volna tenni érte, ami csak tőlem tellett, így adtam neki egy újabb esélyt.