Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

A világ nem csak rossz. A világ nem csak gonosz. Az, ami velem történik, nem mindig negatív, holott nagyon sok dolgot, ami velem történt és mások mesélnek, rossznak gondolnak, de én nem éltem meg rosszul. Úgy éltem, hogy mindez - Cara és Mrs. Bournaby - az élet részei, hogy ezek az események normálisak. Senki se mondta, hogy nem. Hiszen a játék az csak játék. Nem igaz?
De. A játék az csak játék, és bár nagyon szeretnék játszani, nem tudom, hogyan kell. Én mindig csak belekeveredtem ebbe, sosem generáltam. De játszanék. Nyuszival a leginkább. Szeretem Nyuszit, szeretnék vigyázni rá, kedves lenni vele, és szeretném, ha játszana velem. Nem tudom elképzelni őt játék közben, de talán, ha megtanítanám, akkor szeretné a játékot.
~ Szeretnie kell a játékot. ~
Aprót rándul az arcom a gondolatra, érzem, ahogy az a villanásnyi gonosz, ami felébred mindig, amikor Nyuszira és a játékra gondolok, előtör belőlem. Rossz vagyok? Rosszat teszek? A gondolat is tett? A gondolat is bűn? Sosem lennék képes bántani Nyuszit, vagy olyat tenni, amit ő nem szeretne. De akarom, hogy szeressen. Cara is akarta, hogy szeressek. Szerettem. Szeretném.
Alíz. Nézem, ahogy lassan a padhoz sétál, ahogy nem változtak a mozdulatai ennyi év után sem. Szeretem megjegyezni az emberek mozdulatait, szeretem felismerni őket, az apró kis eltéréseket, az egyediségüket. Egy fa rejtekéből nézem őt, ahogy leül, és ilyen távolságból nem hallhatja, ahogy a kamerám életre kel, és megörökítem őt várakozásában. Szép, mint mindig. Szőke haján csillan a napfény, és legyen bármilyen bágyadt a nap, a tökéletes szőke haj feltűnő, és az övé tökéletes. Kiemeli őt a tömegből. De nem várakoztatom meg, csupán pár kép, néhány érdekesebb szög, amivel emberek nem kísérleteznek és amiktől kifejezetten frászt kapnak, ha a fotós hasonlót felemleget. Elkészült alkotásaimmal büszkén lépek közelebb hozzá, mosolyom szélesedik, gondolataim agyam egy hátsó szegletébe űződnek, miközben kissé szerencsétlenül intek felé.
- Olyan vagy ezen a téren, mint egy fényhozó. Boldogsággal töltöd meg az emberek lelkét.
Ugyan nem nagy a kép, amit felé fordítok a kijelzőn, de mivel szakavatott szemről beszélünk, remélem, hogy észreveszi, mennyire különleges és gyönyörű ezen a képen.
- Nem tudod kitörölni, bűbáj védi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Egész nap nem ettem semmit, és igazán éhesnek csak most kezdtem el érezni magam. Néhány nap Bogolyfalván, a városban, mely eddig falu volt. Imádom a kulturális keveredést, a vékony réteget, ahol összeütközik a falusi és városi jelleg, ahol látható a fejlődés, a változás, a csoda születése.
Mostanra már azt csinálok, amit akarok, szabad vagyok, hontalan, gondtalan. Gondtalan? Nem feltétlenül, de a hang, mely olykor megszólal, most békés nyugalomban pihen. Nem gondolok rá, nem gondolok Nyuszira, mert most olyan közel vagyok hozzá, hogy szinte lebegek a tudatban, hogy bármikor elérhetem őt. Ilyenkor nem kell. Ilyenkor tudatosan nem akarok a közelében lenni, csak akkor, amikor messze van, amikor hiányzik. Még nem akarom látni őt, mert még nem tudom, hogy meddig vagyok itt.
Településarculati kézikönyv. Ugyan ez egy 2016-os rendelet, melynek hatására az akkori falu vezetősége el is készítette azt, ám városi mivoltában bekövetkezett változása arra kényszerítette a mostani tanácsot, hogy újat készítsenek. Hogyan is kerültem én ide? Egy kalandos úton, melynek végén kértem a szakmai kihívást. Nem az. Mondták sokan. Nem a te szakmád. Mondták mások, de valahogy még is. Az. Ha meg nem, hát nem érdekel, mert ez most érdekel. Valami új, valami szokatlan, valami más. Valami, ami lefoglal, ami felpezsdít, ami elmerít. Teljesen elmerültem benne, és a szállásomon csak most tűnt fel, hogy semmilyen olyan étel nincs, melyet szívesen fogyasztanék, így a gépemmel együtt útnak indulva - hiszen egy-egy jó kép mindig váratlanul érkezik - jutottam el a falatozóba. Ezen a részen még nem készítettem el a képeket, mert specifikusan szeretnék haladni. Az utcák vegyessége a legnagyobb kihívás, így azok maradnak teljesen a végére, először a hivatali épületeket veszem sorra, a különböző és mégis hasonló korszaki sajátosságokat, a muzeális és korvédelmi részleteket, a gondos restaurálási munkálatot. Pepecselek, tudom. Bővebb is lesz talán, mint kellene, ezt is tudom. De kell. Szükségem van rá. Ezt kell csinálnom, most ez fogott meg. Ráadásul ingyen és én kértem, még akkor is, ha éreztem, hogy ez a városvezetésnek nem tetszik, hátsó szándékot sejtenek benne. Értem miért, az én képeim manapság egyre magasabb árakon kelnek el, mégis, a szenvedély az szenvedély. A szállásom hát ingyen van. És ma azt hiszem, görög ételt fogyasztok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Képtelen lennék csupán csak egyetlen témának szentelni az életem, hiszen az élet telev van lehetőségekkel. Elég csak körbepillantanunk, és abban a pillanatban millió és egy olyan csoda van, amit örökre egy kép fogságába akarunk zárni.
Ilyen az is, ahogy Alíz vár rám. Szívem szerint bezárnám a képbe örökre, megállítanám abban az egy pillanatban, amit sikerült elkapnom. Az emberek akkor a legtökéletesebbek és a legcsodálatosabbak, amikor nem tudják, hogy figyelik őket, akkor örökítődnek meg a legkülönlegesebben az öröklétnek.
- Pedig sok mindent változtatnék.
Egy művész sosem elégedett a művével, mert ha teljesen az lenne, akkor nem akarna tovább dolgozni. Ha én egyszer egy olyan képet készítek, amiben nem látok hibát, nem látok javítandó elemet, akkor véget fog érni az életem. Hiszem, hogy az utolsó kép, amit látok, mindközül a legcsodálatosabb lesz. Álmaimban azt képzelem, hogy a kép központi eleme Nyuszi, aki csodálatos kedvességgel néz rám, szép szemeiben szerelem csillan, és én tudom, hogy otthon vagyok, hogy megérkeztem.
- Még mindig nem vagyok hajlandó egyfélét alkotni, de már egyre többen ismerik a nevem, az egyik képemet olyan sok galleonért vették meg, hogy annyit nem adtak még az összesért együtt sem.
Rendben, elismerem, ez egy kis költői túlzás volt a részemről, de arra az eladásra nagyon büszke vagyok a mai napig. Nem tudom, hogy ki volt, még sehol se jött szembe velem a képem.
- És még mindig nem telepedtem le. Na és te? Milyen az élet itt, hogy érzed magad?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Csak enni szerettem volna, és nem rögtön frászt kapni, mégis, ahogy meghallom a hátam mögött felcsendülő mondatot, automatikusan összerezzenek, és azt már, hogy nem is a mondat eredeti tulajdonosa szólal meg, fel se fogom agyilag. Én csak parába vagyok állítva, és még az a szerencse, hogy a kamerám biztos fogásban van, különben bizisten, eldobnám.
Érzem, ahogy a szívem hevesebben ver, mint egy bűnbe esett gyereké, és ha valaki, én pontosan tudom, hogy milyen is az, amikor bűnbe ejtenek egy gyereket. Hogy bűnös vagyok-e, mert játszottam a játékot? Korábban azt mondtam volna, hogy nem, hiszen nem tudtam nem játszani, kényszerítettek. Ám, ahogy elmémben Cara és Nyuszi lassan eggyé olvadnak, ahogy az érzések átalakulnak, ahogy a játékszabályok módosulnak, és ahogy Nyuszi a játék része lesz, persze csak gondolatban, és én válok Cara-vá, és hogy ezt mennyire is vágyott helyességnek gondolom… azt kell, hogy mondjam, igen, én ugyanolyan bűnös vagyok. Egy rossz gyerek.
- Kicsi a világ.
Nem hittem volna, hogy a városhatár átlépésével a múltam egy szelete itt köszön majd vissza, és én azon gondolkoztam, hogy Nyuszi mennyire meglepődik majd, hogy itt vagyok, helyette őt még el sem értem, hiszen én esek egyik ámulatból a másikba. Előbb Alíz, most Elektra köszön rám, én pedig szóhoz sem jutok hirtelen. A múltunk bizonyos szakasza közös, a jelenünkben pedig számos lehetőség rejlik, ami őszinte izgalommal tölt el. Mindemellett hallottam a szerencsétlen esetről, a veszteséget ismerem, tudom, hogy mennyire megnehezíti az ember lelkét. A gyász azonban nem olyan dolog, amire évek múltán is emlékeztetni kell valakit. A gyász valami olyan, ami mindig elkísér minket, és ami mellett megtanulunk élni, elfogadjuk, nem hánytorgatjuk.
- Egyedül vagy a kislányoddal jöttél?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

"[...]mert a csókhoz szenvedély kell, birkózni a remegéssel, nem elfutni, ahogy szoktad..." Szoktad? Kérdeznélek a holnapban, ölelnélek a mában, de te, úgy illansz el, mintha nem lettél volna valóság...
Mégis tudom, hogy a lány itt volt. Táncba vitt, engedtem neki. Egy hely, ahova nem vittem egyik gépemet sem, egy esemény, amit az emlékeimen túl nem akartam megörökíteni, senkinek sem. Magamba szívva illatát, még most is érzem az áfonyát, mely leheletét hatotta át, és borsódzik a tarkóm, ha arra gondolok, hogy ő meg én. Akarom. Kell. Akarom. Muszáj. Kell.
Úgy járkálok a félhomályban, mint egy őrült, körülöttem mindenki nyugodt, ki a fűtől, ki a már megélt élvezettől. De én még nem kaptam semmit, csak ígéretet. A szemében csillant, akarta, akartam, és úgy eltűnt, mintha sosem lett volna. De volt. Valóságos volt. Az emeleti ablakból, a nekem lökődő ittas lányok ellenére elvont fél pillanat kieséssel is jól látom, ahogy a zöld csillanás elindul. Elvesztettem, de nem akarom, hogy nélküle érje a hajnal.
Sietve indulok lefelé, a tömegen átvágva, nehezen ugyan, de elérem a most már nyitott ajtót, és amíg hárman befelé, addig én kifelé sietek. Kereshetnék mást, a lányok se véletlenül jöttek nekem odafent, de ők nem érdekelnek, nekem Baba kell. Babett, de Baba. Csak rá kell nézni, olyan... ő olyan, mint Helena. Ő nem lehetett az enyém, de Babett az lesz. Még ma éjjel. Játszik velem, de nem győzhet le. Most nem jut eszembe Nyuszi, mintha nem is létezne, most csak Baba van, látom magam előtt csípője ringását, érzem az alkoholt, az áfonyát, nekem kell, akarom, ruhátlan olvadni össze. Akarom hallani, ahogy a nevem nyögi, látni akarom, hogy milyen. Csodálni a hajnali fényben meztelen testét.
- Megvagy.
Suttogom a kettőnk közötti sötét éjbe. Észrevétlen követtem őt ide, és vártam a következő lépést. Mostanra kiművelődtem az észrevétlenségből. Képes vagyok úgy fotózni, hogy sose tudja meg a másik fél. Ujjaim a hűvös láncra fognak, és most, csak itt, utolérve őt érzem, hogy mennyire hűvös van. De már nem sokáig, hiszen megvan. Kisgyerek vagyok, játszani akarok. Veled játszani, Baba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

- Elvesztettelek, de megtaláltalak.
Mi ez, ha nem bújócska? Én pedig nagyon élvezem, hiszen nem csak egy sötét sarokban megejtett gyors légyott volt. Utálnám magam érte, és utálnám őt is érte. El akarnám pusztítani, hallani akarnám könyörgését, hogy érjenek véget szenvedései, de nem vetnék véget nekik, addig nem, amíg már csak egy hajszálon függve lebeg élet és halál között. Porcelán, mit összetörhetsz. Mintha egy macska lennék, aki a határokat feszegeti, mielőtt a föld felé küldi a törhető darabot. Hallom agyam egy hátsó szegletében az ellenálló hangot, ám sokkal erősebben lüktet bennem a tettvágy. Kell. Akarom. Őt akarom. Az én Babám. Ma éjjel az enyém lesz. Nem egy sötét sarokban, hanem tisztességesen. Talán itt, a csillagok alatt.
Elszakítva tekintetem a tekintetétől, kérdésére félmosoly jelenik meg arcomon, elmélyítve a gödröcskét, melyre Mrs. Bournaby mindig azt mondta, hogy az ördög jelenléte egy angyal arcán. Akkor nem értettem, de most már értem. Bolondulásig akarni. Mindig ilyenkor jön elő, amikor valamit vagy valakit annyira akarok, hogy már nem az ésszerűség hangosabb a fejemben, hanem a vágy. Meg van írva a csillagokban? Úgy nézem őket, hosszan, mintha tudnám a választ, de nem, pusztán csak magam előtt látom őt, ahogy ajkai elnyílnak az élvezettől. Porcelánbaba. Egy kisfiú egy Babácska. Ajkai elnyílnak, hangja elakad. Él, élvez, élvezem.
- Nem.
Felelem végül nyugodtan, visszafordítva tekintetem rá, és most rajtam a sor, hogy a fogsorom megvillantva, mosolyom még jobban kiszélesedjen. Lejjebb ereszkedve, a láncokat tartva, kissé bedőlve, fogságba ejtem őt. Űzött vad, kit elkapott az a csúnya vadász, de hát ezt akartad nem? Ezt sugalltad végig, kicsilány. Egész közel hajolva még érzem, ahogy a múló áfonyaillat utoljára beleng minket, ahogy ajkaimmal ajkai közé suttogom, mit kérek. Mit kérek! Követelek:
- Téged akarlak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Mi van, ha ez a történelem megismétlődése? Cara csak egy pontig akart engem, aztán új játszótársat talált, egy másikat, egy fiatalabbat. Én öreggé váltam. Mi van, ha eljött a pont, amikor el kell engednem Nyuszit, hogy teret adjak Babának. Szerethetek egyszerre kettőt, mérhetetlen szerelemmel? Elengedhetem Nyuszit, úgy, hogy nem volt még az enyém. Azt hiszem nem. De mi van, ha Baba kell? Vagy csak el akarom hitetni magammal, mert nem akarom Nyuszit bántani? Talán, ha ő, ha Babett engedelmesen megcselekszik mindent, ami most agyamban olyan erősen végigsuhan, hogy attól már a nadrágom feszít, akkor Nyuszi ártatlan marad? Járulékos veszteség volna? Valaki, akit azért küldtek éppen hozzám, hogy a gyönyörű ártatlanság örökké az maradjon? Vajon Babett elég? Talán csak átmeneti gyógyír. Nyuszi más, őt egyszerre emelném magasba, és gyűrném a mélybe. Nyuszi a nemezisem, a lény, aki csodás és aki egy nap elpusztít. Az őrület közel van, érzem.
~ Ne haragudj.~
Cara sosem mondta, hogy ne haragudjak, ő csak azt mondta, hogy a játék jó, ha kellemetlen is, ha nem is élvezem jó. Majd élvezni fogom. De tudtam, hogy bocsánatot kér, mielőtt combjai elváltak egymástól, és fejem közéjük nem került. Tanított, arra, hogy a játék hogyan jó, és ha Babett most nem is élvezné, megtanítanám őt, hogyan kell jól játszani. Talán nem is Nyusziról szól ez az egész, talán nem is arról, hogy összetörjön a porcelán. Látom magam előtt térdelni, látom a kislányból nővé válni. Látom a szemeiben a félelem csillanását, amitől érzem, ahogy a torkom kiszárad, ahogy ajkaimat újra kell nedvesítenem, ahogy feszít az öv, feszít az anyag. Régen éreztem már ilyet, kevés ember váltja ki, de ezek a szemek, ez a csípő. Más, mint Nyuszi, az ellentéte. Ő Cara. Pont úgy néz ki, mint amilyen Cara volt. Csak a szeme más, a szemében az a félelem csillan, ami az enyémben csillant, és az enyémbe beleköltözik a vágy, ami Cara szeméből szökkent ki. Most én tanítok. Téged, Baba.
- Miért ne jöttem volna?
Egyenesedek ki, szembe fordulva vele, arcomon azzal a mosollyal, ami eddig is volt, fejem oldalra döntve, mint a kiskutyák. Csak az a mosoly, az árulkodik, az éjszakában. Az a gödröcske, melyet az ördög csókolt arcomra, mikor nem vágyott, hanem vágyó lettem. Két ember vágyott rám, két emberre vágyok, lám.
- Mire vágysz, Babett?
Teszek egy finom lépést felé, ha futni akarna, könnyedén iramodhassak utána. Figyelem őt, a testét, a rezdüléseit. Fél, ahogy én is féltem. Tanulnia kell csak. Fotós vagyok, az emberi test ismerője. Megörökíteném őt, mindenhogyan. Fájdalommal, élvezettel, kínnal és gyönyörrel. Látom magam előtt, ahogy magán kívül van, háta ívbe hajlik, körme húsomba váj. Vágyom rá. Vágyom rád.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Élvezem, hogy nem unalmas. Élvezlek. Szeretem a játékot, mert a játék jó, ha most nem is érzed jónak, hidd el, jó. Cara mindig azt tanította, hogy tisztelni kell az irányítót, és én mindig tiszteltem. Tiszteltem Carat, tiszteltem Mrs. Bournaby-t. Ők voltak az irányítók, most én vagyok. Sokkal jobban tudom, hogy én vagyok, mint életem angyalánál valaha is sejtettem. Ő a mindenem, és Babett lehetne a kezdetem.
Mi van akkor, ha Nyuszi a megérkezés, de Babett a hozzá vezető út? Minden, mit nekem tanítottak, neki adható, hogy megtanítom őt, ezáltal jobbá teszem, és így elnyerem jutalmul Nyuszit. Hát nem egyértelmű? Azért éppen én, hogy Babett tanuljon. Ne aggódj, kisbabám, én tudom, hogyan kell tanítani, és te leszel az első, a mesterművem, a legkedvesebb alkotásom.
Ártatlan, tudom, érzem rajta. Annyira emlékeztet magamra, a kezdeti Nathanielre, hogy az talán félelmetes volna, ha nem vakulnék el a csodálattól. Csodálom Babát, mert tudom, hogy hova juthat, csodálom, mert ő az első, aki így fogott meg. Nyuszi nem így, ő másként, vele egy még kiismerhetetlen úton haladok, ő még számomra egy rejtély, és én imádom őt, imádom, hogy nem tudom, életemben milyen szerepe van, csak sejtem, hogy a legmeghatározóbb. Nyuszi a mennybe és a pokolba is juttathat, de úgy érzem, hogy utóbbi vár rám. Mert rossz gyerek vagyok.
Engem anno kényszerítettek a játékra, és vajon illik-e nekem is kényszerítenem? Én engedelmes gyermek voltam, csak egyszer kértem segítséget, de a szüleim megtagadták. Az anyám megtagadott engem, és akkor éreztem, hogy magam vagyok. Akkor kezdtem el igazán kötődni Carahoz. Akkor és nem máskor.
- Megijesztelek? Én vagy a vágyad?
Mert kérdésre kérdéssel felelt, és ez a tagadás fázisa. Most még úgy érzi, hogy nem vágyik rám. Nem úgy, ahogy később fog. Lelki szemeim előtt felrémlik, ahogy vonaglik egy utolsót, ahogy szemébe könny szökik az elégedettségtől és a boldogságtól. Ahogy tudja, mert bizony tudni foga, hogy a játék jó, sőt, a játék a legjobb dolog a világon. Csak ő még nem tapasztalta, érzem rajta, hogy még sosem játszott. Az első nem lesz kellemes, de idővel az érzés alakul. Sajnálom Baba, de először rossz lesz. De a rossz idővel, türelemmel és szorgalommal jóvá változik majd. Te nem arra születtél, hogy rosszat tapasztalj, te a jóra születtél. Te nekem születtél. Értem vagy. Nekem vagy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

- De hát én sosem lennék képes bántani téged.
Felelem őszintén, és nem is értem, hogy honnan szedte. Egy olyan szép és finom porcelánbabát, mint amilyen Babett, senkinek se lenne szabad bántani. Én megvédeném őt, úgy, hogy sose kelljen félnie. Megvédeném a zord esőtől, meg az ijesztő meséktől. Nem hagynám, hogy bárki, akárki bántsa őt. Baba egy csodálatosan bájos lány, más, mint Nyuszi, de nem is szeretném még csak elméletben sem összehasonlítani őket, így ne is kérje senki, hogy az én Nyuszimat most előhozzam.
Nyilván, ha bárki, akárki rákötelezne, hogy válasszak, akkor Nyuszira esne a választásom, mert nekünk olyan történelmünk, olyan szoros és megmásíthatatlan kötelékünk van, mint senki mással, mélyebb talán, mint Caraval volt. Olykor eszembe jut, hogy vajon vele mi lehet, gondol-e még rám. De valószínűleg nem. Cara csak megtanított, hogyan kell játszani. Mrs. Bournaby segített jobbá válnom a játékban, de utánuk szabad kezet kaptam. Utánuk kóboroltam a világban, míg rá nem bukkantam Nyuszira. Ott és akkor, abban a pillanatban, ahogy szőke haján csillant a napfény, véget ért addigi életem. Vele minden más. Lássam minden héten kétszer vagy háromhavonta egyszer, olyan, mintha sosem lettünk volna egymástól távol, mintha egyek lennénk.
De ő most nincs itt, és Baba, eleven reszketegségében gyönyörű. Olyan, mint én akkor, amikor Cara játékra hívott, és én nem akartam játszani. Babácska, először senki sem szeretne játszani, mert a játék ijesztő, mert fáj, mert kívül esik a komfortzónádon, de észre sem veszed, és hidd el, kisbabácska, porcelánszín hercegkisasszony, térden állva könyörögsz majd, hogy játszunk, újra meg újra, és míg zihálva suttogod nevem, addig mosolyogva áldom, hogy velem vagy. Baba...
- Hüm?
Felpillantok a srácra, aki a lépésem közben szólít meg minket, és bár tovább halad, mégis, mintha Babett menni akarna vele, mintha elfelejtette volna őt. Elfelejtette?! Érzem lüktető ereimben a vágyat, hogy megbüntessem, hogy öklömmel arcában tántorodjon hátrébb, hogy kitépjem a szívet, amely darabokra töri Babát. Nyomorult. Hogy tehettél ilyet?! Üvöltenék, de mégsem teszem, csak némán nézem a kettőst, ahogy a lány szól egy fiú után. Illetlen. Vagy talán olyat feltételez Babáról, ami sosem lehet valós? Nem hiheti, hogy Babának mindegy, hogy kivel van. Felháborít, és megölném, gondolkodás nélkül pusztítanám el az emlékét is. Megteszem. De nem itt és nem most. Megteszem, később, máskor. Most csak nézem őt, és ha akarja, vigye Babát, de bánjon jól vele, mert ha megbántva néz majd rám, akkor megölöm, bár megtenném most is. De most, csak az arcát jegyzem meg. Ennyi elég is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

- Sok mindent hall az ember.
De ha valakinek, hát neki nem kell bemutatnom a média világát. Nyilván az első számú pletykák között mindig az ismertebb alakok szerepelnek, az olyanok, akiknek nevét ismeri a világ, mint Volkov vagy Ambrózy, akik érdekes módon mind a ketten itt kötöttek ki. Vajon valóban ártatlan a tékozló fiú? Vajon változtatott a viszonyon, melyet az Angyal lánnyal folytatott az elmúlt években bármit is, hogy tanárrá lett az egykori kviddics csillag? De aztán, ha az éppen aktuális érdekességek lecsengnek, vagy nincsenek is, akkor jönnek a kollégák. Klári lánya terhes, pedig úgy hírlik a saját neméhez vonzódik, Gábor meg a főnök lányának udvarol a jobb pozícióért. Szóval amikor éppen nem volt hír senkiről, akkor egy-egy helyen a kollégákat emlegették, és rákérdeztek, hogy együtt dolgoztunk-e, én pedig amikor visszakérdeztem, hogy miért, megtudtam sok szomorú hírt. Ilyen ez a világ. De irodai pletyka mindenhol van.
- Köszönöm.
Pillantok rá zavart hálával, és élek is a lehetőséggel, elvégre még nem ismerem ezt a várost, alig pár órát töltöttem a tanulmányozásával, így jó érzés kicsit belecsempészni az ismerőst az ismeretlen közegbe. Ha már ott a pincér, kérek magamnak pirított tésztát és fafülegombás csirkét, desszertnek pedig szintén mézes diót. Az egyik legkedvesebb édességem, de egyszerre nem tudom megenni, így jelzem is, hogy olyan edényben kérem, amiben szállítható. Mértékkel bűnözök.
- Olyasmi. Szabadúszó vagyok, és én döntöm el, hogy mikor mit szeretnék fotózni.
Van, hogy hívnak, de mondhatok nemet, van, hogy én kopogtatok az ajtón, hogy ezzel vagy azzal eladjam magam. Van, hogy jön valami független, mint ez a mostani, egy új kihívás, és olyan mértékben érdekel, hogy csak erre tudok fókuszálni. Nem azt mondom, hogy na most azt mondanák, le kell fotóznom Nyuszit, ne lennék kész megtenni, de mondhatnék rá nemet is, és ugyanúgy hívnának, mert én vagyok Nathaniel Wright.
- Sosem voltam igazán a magam ura, most én döntöm el, hogy mit akarok egy-egy naptól. Ez egy érdekes, új felfedezés. Mi vonzott ebben a helyben?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Mi is vagyok én? Játékszer? Unaloműzés céljából magához édesgetett, nyílt szívű, reményteljes játék, aki azt hiszi, jobb, mint amivel a lány korábban játszott. Aki azt reméli, hogy most ő lesz a kedvenc. Eszköz? Hogy a másik fél rájöjjön, kell neki. Hogy az elhaladó észrevegye az egyértelműt, hogy a lány őt akarja. Hogy sosem voltam én opció neki, sosem gondolt rám úgy, mint lehetőségre. Hogy én nem vagyok más, csak egy átmenet. A fiú. Aki mindig csak egy pontig kell, egy olyan pontig, ameddig el nem veszik a varázsa. Túl idős lesz, elballag, A fiú egy ponton túl ködbe vész a másik számára, és véget ér az érdeklődés iránta. Ha nem jön a másik, hiszem, hogy nem itt és nem most érne véget ez az egész.
- Nate.
Szorítok rá a kezére én is, mert szeretem kimutatni, hogy ha nem is hiszik el, lakozik bennem is erő. Olyan erő, amit jobb nem a felszínre hozni, mert most, amikor egyetlen másodpercre tekintetem tekintetébe fúrom, érzem, ahogy a szorításomba nem csak a férfi lét tájékoztatása szorul, hanem az is, hogy könnyűszerrel képes lennék megölni. Erősebb vagyok, féktelenebb. Még ha nem is ezt gondolná rólam a páros, én tudom, hogy számomra nem jelentene kihívást a másik fél elpusztítása. A gondolatra halvány mosoly kúszik az arcomra, mert odabent, agyam egy hátsó szegletében, sok felvillanó kép után már tudom, hogyan tenném, hogyan ölném meg Bencét. Véget vetnék neki, méghozzá földöntúli gyönyörök közepette. Érzem, ahogy a testem bizseregni kezd a gondolatra. Meg akarom tenni, itt. De nem teszem, mert még nem ismerem úgy a környéket és a benne élőket, hogy bizonyossággal tudhassam, hogy nem lesznek tanúk. Nyuszi. Hosszú órák után ismét agyamba férkőzik angyal arca, és csak azért, mert tudom, hogy ő itt van, nem hagyom a vágyat az eszemen felülkerekedni. Helyette közelebb lépek Babetthez, meleg arcom a hideg arcának nyomva, beleszuszogok a fülébe. A szuszogás tudom, hogy hosszan elkíséri az embert, akaratlan is előbukkan a legváratlanabb pillanatokban. Hetekkel később alvás közben, vagy mikor éppen dolgozatot ír.
- Még látjuk egymást, Babácska.
Mert nem adom fel, eszemben sincs. Nekem ő kell. Látom magam előtt, úgy mint régóta csak egyetlen embert, és úgy néz ki most, hogy már ketten vannak, a játék egyre izgalmasabbnak tűnik. Szeretnék vele is játszani, még sosem mertem úgy játszani, ahogy mások. Ellépve biccentek egyet feléjük.
- Jó szórakozást.
Én pedig... még nem tudom, hogy hol ér az este. Talán később visszalesek még erre a bizonyos partira. De az már biztos, hogy egy kicsit hosszabban maradok a faluban. Fogalmazzunk úgy, hogy jó okom van rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

- Még mindig szokatlan.
Jegyzem meg csendesen, de őszintén. Más volt, amikor láthatatlan voltam, és más most, hogy már látnak. Más úgy élni, hogy senki vagy, és sokkal kellemesebb is. Én sosem akartam igazán híres lenni, tizenhét éves koromig azt se tudtam, hogy mi akarok lenni. Addig nem ismertem mást, csak a játékot és az elhagyást, az űrt, a magányt, nem tudtam, hogy ki vagyok, bár ez utóbbira azt hiszem, még most sem sikerült teljesen rájönnöm. Talán sosem fogom megismerni magam, leginkább azért, mert nem akarom megismerni magam. A szörnyeteg csak egy kis szelete ismert előttem, annyi, hogy tudjam, egy nap, egy keserű nap, lehetőleg még mielőtt bántanám Nyuszit, véget kell vetnem az életemnek. Keserédes, de legalább felismert probléma. Én egy hiba vagyok. Bizonyosság arra, hogy Platón anno igazat mondott, és ez a világ csak egy másolata a tökéletesnek, és mivel a másolat sosem teljesen az igazi, így esnek benne hibák. születnek torz alakok, születnek gyilkosok, erőszaktevők… születnek olyan emberek, mint én. Hibák. A félszeg, kisfiús, már-már zavart mosoly, ami az arcomra ül ennek szól, a keserédes ténynek, de a velem szemben ülő inkább a kijelentésemhez társíthatja. Szokatlan a hírnév, szokatlan, hogy ismernek. Én csak egy srác voltam, mindig. Játszótárs Caranak, játszótárs Mrs. Bournaby-nak. Egy átmenet az előző után és a következő előtt. Ki tudja hány gyerekkel játszották még azt a játékot, amit velem.
- Jól áll. Az újrakezdés. Jól nézel ki.
Ez nem udvarlás, azon egyszerű oknál fogva, hogy sosem udvaroltam rendesen, nem tudom, hogyan kell csinálni. Ha megtenném, azt hiszem, Nyuszinak udvarolnék, de nem szeretném, hogy megijedjen tőlem, így inkább nem teszem. Őszinte vagyok, őszintén úgy gondolom, hogy az ismert tragédiák fényében, egy újrakezdést követően Elektra igazán jól néz ki, erős, bátor, kiegyensúlyozott, s noha még meg-megcsillan szemében a bánat, mégis boldog. Ismerem a szem szomorúságát, a magam szemében állandóan láttam. Amikor anyám nem ölelt át többé, amikor az apám hazugnak nevezett, amikor nem akartam játszani, de kellett, amikor már nem játszottak velem többet. Ismerem a szomorúságot, a rosszak is tudnak szomorúak lenni. Én a társadalom számára egy kivetett vagyok. Nem én akartam, hogy így legyen, én csak hallottam, hogy a hozzám hasonlókról amikor beszélnek, megvetően nyilatkoznak. Ha elmondanám mindazt, ami bennem van, Nyuszi undorodna tőlem. Pedig… talán… segítene beszélni róla. Talán megmenekülhetnék. De azt mondták, hogy az olyanoknak, mint én, nincs segítség. Ki kell irtani. Szusszanva pillantok fel rá, kedves, nyugodt mosolyát viszonozva.
- Csak a rádiózást csinálod, vagy belefogtál valami újba?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Bólogatok egy kicsit, mint aki egyetért, bár én nem tudom, hogy milyen az a jót, ő pedig nem tudja, hogy milyen az, hogy bennem mindig van rossz, mintha van olyan, amivel viaskodom, ami ellenáll. Én sosem vagyok igazán boldog, mert az érzéseim a vágyaim, olyan szinten letaglóznak és tesznek bűnössé, hogy számomra már nincs menekvés, már nincs mentsvár. Én már tudom, hogy az út végén a mostani kínjaimnál nagyobb, pusztítóbb és végtelenített fájdalom vár rám. De elhiszem, hogy a jót könnyebben megszokja az ember, és talán ha egyszerű lennék, akkor könnyen megszoknám a jót. Sosem leszek egoista. Nem mintha ez a tény annyival egyenlőbbé tenné a mérleget, mert elég csak rápakolni mindazt, amit Nyuszi jelent nekem, és olyan súlyként telepedne, hogy a mérleg serpenyője döngve érne földet, és soha többet nem lennék képes egyenesbe hozni.
- Mindenhez idő kell.
A megszokáshoz főleg, ezt tudja ő is, tudom én is. Sok mindent kellett megszoknom az életemben már, így tudom, hogy idővel minden beleolvad a hétköznapokba. Nem akartam játszani, de mást nem érdekelt, megszoktam, hogy a játék az életem része. Nem akartam olyan gyerek lenni, akit nem érint az édesanyja, de megszoktam, hogy nem teszi. Elmosolyodom a fintoron, nem nehéz észrevenni, akkor sem, ha nem vagy szakavatott.
- A Patronum kávé kínálata az egyik legjobb a kontinensen.
Bátran merem ezt mondani, mert már számos országban kóstoltam kávét, és ittam jó kávét is, mégis, valahogy az ottaninak felülmúlnak számomra minden várakozást. Igazán olyanok, melyeket az ember őszinte örömmel fogyaszt, és melyekhez szívesen tér vissza. Nem vagyok egy nagyon nagy kávézó, de ha már egy lelket megmenthetek a barna löttyös borzadalmaktól, már nyugodtabban térek nyugovóra.
- Nem mindig a legnívósabb cím rejti a legjobb sorokat.
Bölcs gondolat egy bölcstől, aki nem én vagyok. Nekem is úgy adták ez a tanácsot, és lássuk be, van benne igazság, nem is kevés. Mert valóban, néha jobb egy kevésbé ismert lapnál jelen lenni, de ott boldogan és szabadon alkotni, mint egy nagyobbnál, ahol rákötelezhetnek olyanra is, melynek a közelébe se szeretnél menni. Lehet, hogy az Edictum nem nagy lap, de nagyon sokat jelent az itt élőknek, és ez az igazán fontos.  
- Igazából egy új terület kipróbálása.
Vakarom meg kicsit az orrom vonalát, mert nem terveztem újság vagy ember mögé beállni, de érdekesen hangzik a felvetése. Akár össze is állhatnánk egy rövid időre, szigorúan szakmai alapon.
- Mivel a település várossá vált, szüksége van egy új települési arculati kézikönyvre, ennek az összeállítására kértem engedélyt a polgármester úrtól, aki nyitott volt a dologra, így most ennek köszönhetően lehetek itt.
Mert, hogy az egész fizetség nélküli, de mégsem, mert a szállásomat ők állják, noha az mégsem annyi, mint amennyi normál áron egy kézikönyv összeállítása lenne, de nekem tökéletes, mert pont erre a szabadságra van most szükségem. Az a bizonyos hab a tortán pedig, hogy egészen véletlenül Nyuszi is itt van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Zavartan elmosolyodva nyúlok szabad kezemmel a tarkómhoz, és pár ügyetlen mozdulattal vakarom azt meg. Hát igen, vannak dolgok, amikhez képtelen vagyok hozzászokni, ilyen az is, ha megdicsérnek. Mert tényleg remek, amit én értem el, de valahogy nem ezért csináltam, és én is csak hitetlenkedve álltam, amikor kiderült, mi is történt, meg, hogy mennyi is az annyi.
- A gyámja?
Zavaromat egy pillanat alatt felváltja a döbbent csodálkozás, mert valljuk be, az ember nagyon meg tud lepődni, ha egy vele egykorú, vagy legalábbis közel egykorú egyszercsak bejelenti, hogy gyám lesz. A terhességet is olyan furcsa néha elképzelni, pedig a saját korosztályomban a legtöbb ember már családot alapított, vagy éppen most várja az első gyereket. Vannak friss házasok és kétszer elváltak is, és vagyok én, aki kattintgatok. Van pénzem, de nincs házam, minden ingóságom egy feneketlen bőröndben pihen, és fogalmam sincs, hogyan kell annyi holmit felhalmozni, hogy abból egy egész lakást be lehessen rendezni. Bár gondolom könnyen, mert az emberek nagy többségének az ilyen dolgok könnyen mennek. Ezen kívül pedig vagyok én, ugyebár.
- Honnan jött az ötlet, hogy gyám legyél? Vagyis, ez így elég rosszul hangzik. Szóval, mi kellett hozzá, hogy ide lyukadj ki?
Ez sem hangzik sokkal jobban, de szerintem a kettőből össze tud tenni egy olyan kedves és értelmes emberi kérdést, ami amúgy a fejemben elhangzott, csak valahogy én képtelen voltam rendesen kifejteni, hogy mire gondolok. Néha nagyon nehezen mennek az emberi kifejezések, és tudom, hogy ez nem túl egészséges, főleg most nem, amikor már kell tudnom rendesen árat szabni, ha szeretnék jól keresni és szeretnék olyan életkörülményeket teremteni, amiben mondjuk Nyuszit boldoggá tehetném. Nem mintha arról valaha is szó lett volna, hogy Nyuszi szeretne velem lenni, velem játszani, de nehezen tudok bárki mást elképzelni erre a szerepre. Nyuszi tökéletes, kívánatos. Kívánatos. Sosem mondtam ki még ezt a szót, de ha eszembe jut, mindig miatta van.
- Szóval… megálmodod az emberek jövőjét? Mondjuk képes lennél az én jövőmet is megálmodni?
Tudni akarom én azt a jövőt? Tekintve, hogy az elmém számos nem helyénvaló dolgokkal van tele, hogy rendre vágyok Nyuszira, hogy közben ott a múltam, Cara és Mrs. Bournaby, a jéték, a vágyak, a munka, a halál gondolata, az élet utáni vágyódás, azt hiszem egy lehetséges jövő felvázolása már nem nagyon rendítene meg. Elvégre mit mondhat? Megölöm magam? Esélyes. Elrabolom Nyuszit és kényszerítem, hogy játsszon velem, ahogy egykor engem kényszerítettek? Meglehet. Hogy az egésznek nincs semmi értelme, és a végén egy gumifaló szobában ébredek… kérlek, csak ezt ne.
Mégis, a tudásvágytól mohón csillogó szemekkel pillantok rá, és tudni szeretném, vajon tényleg lehetséges volna-e, hogy egy esélyt kapjak, hogy tudjam, Nyuszival vagy nélküle, élve vagy holtan végzem-e.
- Örömmel.
Nyújtom ki a kezem az albumért, és a közeli padra mutatok. Ahhoz képest, hogy felnőtt vagyok, egyáltalán nem úgy foglalok helyet, mint a korombeliek, inkább, mint a tinédzserek, felhúzott lábakkal, amiken meg tudom támasztani a könyvet olyan módon, hogy a nap se zavarjon, de jól lássam a munkáit. Jobb zsebemből egy nagyítót húzok elő, amivel a számomra érdekes részleteket vehetem ki.
- Szeretem, hogy nálad hangsúlyosabb a fekete rész, mint az átlag színtelen képeken, ez lehetne a védjegyed is.
Számomra is a zongorázó lány az, ami a leginkább megfogóvá válik, hosszú percekig időzök el a képen, figyelmesen vizslatom a részleteket, egyszerűen mestermunka, nincs mit mondanom-
- Mennyit kérnél ezért a képért?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Figyelmesen hallgatom a történetét, illetve annak az esetnek a történetét, ahogy a velem közel egykorú lány egy tinédzser gyámjává vált, és akaratlan előbukkan bennem a gondolat, hogy ha ez így történt volna velem is, akkor vajon más ember lettem volna? Ha valaki meghallgat engem, meghallja a segélykérésemet, és nem eltaszít, eltilt a tulajdon anyámtól, akkor talán szeretném azt, aki vagyok? Jelenleg, bármikor, ha hosszan nézek önnönmagam szemébe, akár egy tükörben, akár egy vonat ablakában, a gonoszt látom. A vágyaim, az érzéseim taszítóak az emberek számára, veszélyesnek, undorítónak gondolnak. Undorodom magamtól, szánom a létezésem, de gyáva vagyok ahhoz, hogy megöljem a szörnyeteget, inkább osztozom vele a testen, amibe beleszülettünk mind a ketten.
Talán mindig is ott volt az, akit előhozott Cara és Mrs. Bournaby. Talán sosem voltam jó, egészen gyerekként sem, amikor az egész játék elkezdődött. Talán volt mindig valami, ami miatt nem védtek meg a felnőttek. Talán ez volt a sorsom. Azért vagyok a földön, hogy kiegyenlítsem a jók és a rosszak arányát. Bánom csak azt, hogy az én vágyam éppen a legtisztább angyal lett. Vajon, ha ő a legnagyobb jó a világunkban, akkor ez azt jelenti, hogy én vagyok a legnagyobb rossz? Mi lesz, ha elpusztítom őt akarva, akaratlan? Mert nem szándékozom bántani Nyuszit, de megeshet, hogy megtörténik.
- Szerencsés gyerek, te pedig csodálatosan helyt fogsz állni. Azt mondják, ez egy mélyről jövő dolog, és hogy csak az vállalja önként, aki igazán képes is rá.
Nem csak úgy mondom, így is érzek, mert Aliz mindig is ilyen volt. Mindig ennyire szeretetteljes, mindig ennyire segítőkész. Azt hiszem, volt időszak, amikor próbáltam úgy tekinteni rá, mint Nyuszira, de valahogy mégsem sikerült, ezért tudtam, hogy a külsőségek csupán csak apróságok, az igazi mélység az, ami a nemezisemmé teszi a lányt.
- Köszönöm.
Hálálkodok kedves hangon, apró, szégyenlős mosollyal, miközben belül ordít a pánik, hogy ne álmodjon rólam. Ne álmodjon semmit. Mert nem akarom tudni, hogy végül egy másik élő, lélegző lényt pusztítok-e el, vagy önmagamat. Nem akarom most még tudni, hogy miként ér véget a történetünk, és nem akarom azt se, hogy ismerje a múltam. Az életem mindig jellegtelennek mutattam be, de közel sem volt ez az igazság. Az a sok múltbéli esemény teljesen összeroppantott, és ennek meg is lett a következménye, a fájdalmas plusz, ami az életemet átszelte.
- Mit szólsz nyolc galleonhoz?
Tízzel indítottam volna, de úgy vélem, hogy mugli pénzben is jó pénz, hiszen közel hatvanezer egyetlen képért.
- Ha dedikálod, mehetünk feljebb is. Még az ismeretlen művész kategóriában vagy, de ha én megveszem egy képedet, és egy ügyes marketinggel rád irányítom a hangsúlyt, akkor megismerhetnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Abban teljesen biztos vagyok, hogy a gyerek jó helyre fog kerülni. Engem, legyek bármennyire is nem jó ember, valahogy mindig is csodás lelkek vették körül. Ilyen Nyuszi és Alíz is, akiknek olyan fényes aurájuk van, hogy mellettük elhalványul a Nap is. Nem hiszek abban, hogy valaki csak jó vagy csak rossz, szerintem mindenki, a legádázabb gyilkos is jó alappal születik, csak a kapott csomagban van sok necces tényező. Éppen ezért nem mondom azt, hogy mindig rossz voltam, sőt, életem első tizenhét évében kifejezetten jónak gondoltam magam, nem is sejtve, hogy Cara és Mrs. Bournaby miatt leszek rossz. Most pedig rossz vagyok, aki hiszi, hogy egy angyal még megmentheti a lelkét. Csak nem tudom, hogy az angyal tudja-e ezt. Egyelőre félek, hogy szárnyát szegve pusztítom el őt akaratlan.
A gyerek talán az, aki végül beteljesíti az én vágyamat, vagyis végül a jól útjára lépve megtalálja a számítási. Legalább ő? Sajnos a nagy irodalmi főhősökkel ellentétben ez engem még mindig nem vigasztal egy cseppet sem. Tudom, hogy nem illendő így gondolkozni, és valahol mélyen sajnálom is, de drukkolok nyilván, hogy nekik jó legyen.
- Szeretném tudni.
Vágom rá olyan határozottan, hogy lehet a másikban egy pillanatra pillanatra megáll az ütő, vagy talán gyanú ébred, hogy valami nem stimmel. A helyzet az, hogy nem tévedne olyan nagyot, csakhogy velem valahogy sosem stimmelt igazán semmi, már akkor sem, amikor megismert, ahhoz képest köszönöm, elég jól vagyok. De legyen akármi is a jövőm én tudni akarom. Nagyon sok mindent gondolok arról jól leszek öt év múlva, és igen eltérőek. Börtönben, mert elfeledve lényem jó részét, megölöm Nyuszit? Egy sír mélyén, mert nem feledve a jót, inkább megölöm magam, hogy neki ne árthassak? Mosollyal az arcomon, éppen felé hajolva lágy csókért, miközben ujjaimmal finoman érintem növekvő pocakját, benne a gyermekükkel? Bármelyik lehet, sorsom hamarosan egy angyal kezébe helyezem.
- Ez csak természetes.
Nem, másnak nem lenne az, de Nyuszin kívül nincs más a világon, aki annyira vegyes érzelmi tartományban lenne, mint ahogy ő van nálam. Alíz mindig jó volt velem, én is jó akarok lenni vele. Szeretném boldoggá tenni, szeretnék segíteni. Ha a sors kidobja a halált, szeretném, ha úgy mennék el, hogy adtam neki valamit.
- Egy kiállításon a belecsempészhetnélek, pár kávézó falára felkerülhetnél és néhány befolyásos embernek ajánlhatnálak. Csak igent kell mondanod.
Nekem ez nem sok idő, nem sok kör, de lehetne ez a valami. És ha ez lenne az, akkor könyörgöm, ne a börtönt dobja a kocka. Az emberek túl könnyen gyűlölik meg azt, aminek egyetlen aspektusa rossz érzést vált ki, és ha én börtönbe kerülök, akkor félek, hogy eldobná ezt az egészet.
- Benne vagy?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

- Egy látnok megérzései csak nem tévedhetnek.
Jegyzem meg kedvesen, kisfiús mosolyt küldve a lány felé. Tudom, hogy tényleg jó lesz benne, mert amikor együtt dolgoztunk, akkor is voltak pillanatai, amikor kedvesen anyáskodott felettem, úgy, hogy szerintem észre se vette. Szerettem az ilyen pillanatokat, mivel felismerem az anyai törődést, és szinte falom az energiáját. Én magam, annak ellenére, hogy legjobb tudomásom szerint az anyám még mindig jó egészségnek örvend, apámnak hála idejekorán megfosztódtam ettől a szeretettől, nem csoda hát, hogy minden egyes formáját maximálisan kihasználom. Próbálom magamba gyűjteni, elraktározni, lassan feldolgozni. De mivel koromnál fogva anyát már nem kereshetek magamnak, így nagy valószínűség szerint egy olyan nő mellett kellene megállapodnom, aki idősebb nálam, és kiélheti rajtam anyai energiái egy részét. Csak addig, amíg én magam fel nem növök arra a szintre, hogy már ne ezt keressem egy nőben. Nem mintha attól lenne hangos a környék, hogy megállapodnék, vagy akár csak lenne valaki az életemben, mert szó sincs ilyesmiről.
- Köszönöm, ez nagyon kedves tőled.
Tőlem pedig, hogy őt segítem, de hát erre valók a barátok, nem igaz? Azért vagyunk, hogy segítsük egymást, és ha van lehetőségünk, akkor miért is ne tennénk? Máskülönben értelem sincs. Noha mindketten önzetlenül segítenénk a másikon, van abban valami bájos, hogy éppen most jön jól egymás megsegítése. Tényleg érdekel, hogy vajon milyen jövőt jósolhat nekem a világmindenség, mit mondhat rólam az univerzum. Talán ha túl szörnyűséges, nem hiszi el a végtelenül kedves arcú nő itt mellettem, de elmeséli. Ebben reménykedem, ami azt illeti.
- Sosem tervezek, így nem nagyon tudok erre választ adni. Terveim szerint az október végi testületi ülésre már bevihetik a kész anyagot, addigra szeretném egyen tudni, és talán maradok még egy vagy két hónapot. A karácsonyt mindig máshol töltöm, más és más országban. Itt is megnézném egyszer, hogy milyen, talán kiegészíteném az akkori összeállítást, helyet hagynék pár képnek, és a jövőév januárjára datálhatnánk a végleges formába öntést. Minden a polgármester úron múlik.
Ő lehet, hogy szűkösebb határidőt szeretne, vagy nem tartja olyan fontosnak a karácsonyi időszakot, hogy képeken jelenítse meg. A következő találkozásunk alkalmával mindenképpen szóbahozom majd neki ezt az eshetőséget is. A vendégszeretetével semmiképpen sem szeretnék visszaélni, mert nem lenne illő, szívesen fizetek a szállásért, csak maradhassak hosszabban.
- Arra gondoltam, hogy csinálnék egy képes kalauzt a magyar mágusfalvakhoz. Érdekes lehet a kontraszt Kunszenilla és Bogolyfalva között, hiszen az elnéptelenedés és a túlnépesedés tökéletes ábrázolása. Illetve ott vannak a gyönyörű helyek, mint az Angyali Menedék. Nem láttam még ilyen művet és úgy vélem, hogy ez mindenkinek a hasznára válna, hátha úgy döntenek, hogy megmentik azt a szegény falut.
Az ember mindig remél, és sajnál, amikor ennyire eltűnik a világból a mágia, de most elsősorban annak örülök, hogy mi ketten összesodrodtunk úra.
- Neked van olyan terved, amivel felborítanád a világot?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

- Szeretnék veled karácsonykor koccintani.
Hogy hol leszek akkor? Fogalmam sincs, életem közel harminc éve alatt sosem voltam képes kialakítani otthont, mert egyetlen helyen sem éreztem azt, hogy itthon vagyok. Az érzést ismerem, hiszen Layla mellett minduntalan elfog, ám érdekes, hogy bár ő itt van, én nem lennék itt. Elvinném innen messzire, olyan helyre, ahol szépsége csak még ragyogóbbá válik, angyal arca még látványosabban jelenik meg, és ahol annak élhet, amit szeret. Talán ha együtt vagyunk itt, még kialakul ez az érzés, és nagyon remélem, hogy lesz egy nap, amikor ezt megtapasztalhatom. Egy biztos viszont, bárhol is legyek a világban egy hét vagy egy hónap múlva, karácsonykor itt leszek, vele, és koccintunk egy pohár forralt borral.
- Köszönöm.
Mert valljuk be, az ember, akinek sosincsenek igazi tervei, elmosolyodik, sőt remél, amikor valaki mégis tud olyat mondani, hogy elkezdje kialakítani ezt az új, másoknak szinte természetes szokást, hogy számol azzal, mi lesz a következő néhány hétben, hónapban. Ilyen lehet az a bizonyos valahova tartozás érzés. Elkezdek én is valahova tartozni, nem is sejtve, hogy mi mindent hoz még nekem ez a hely.
- Nos, az enyém nemes cél, a tiéd meg valami, amire nagy szüksége lenne a világnak.
Hogy milyen is lenne az, ha egy Alíz típusú embernek nem csak szava, de döntési joga is lenne? Azt hiszem, tökéletes, mert megnyugodnánk, mert szépen szemlélnénk a világot, mert meglátnánk, hogy mi is az igazán fontos benne. Szívesen élnék egy olyan világban, amiben ő vezet minket. Sajnálom azonban, hogy ez nem rajtunk múlik.
- Lassan indulnom kell, de valamelyik nap akár együtt vacsorázhatnánk, ha van kedved. Még nem ismerem az itteni helyeket, megismerném a kedvencedet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Lassan fújom ki a levegőt, miközben az ágyon ülök. A nadrágom rajtam, cipőt is húztam már, és elfáradtam. Mintha valami nem stimmelne, érzem, hogy a heg alatt sokszor fáj valami. Mintha bennem felejtettek volna valamit. Talán a démon, aki aznap éjjel kitörni készült, most ott próbálkozna meg kitörni. Gyakran érzem, hogy viszket, hogy nyom, kipirosodik, éget, olykor fel-felszakad, vérzik. Most is, ahogy az ágyon ülök, érzem, hogy a széles és nagy kórházi ragtapasz alatt húzódik a bőröm. Nem akarok kockáztatni. Verejtékező arccal nézek az ággyal szembeni tükörbe, erőt gyűjtök ahhoz, hogy úgy nézzek ki, mint egy normális ember. Lassan állok fel, lépek oda, hogy megtöröljem az arcom, dezodorral és némi mentás illattal fedjem el a romlandóságot, mely bennem tombol. Akkor éjjel magamat is megleptem, és tudom, hogy soha többet ben akarok ilyet érezni.
Inget és mellényt húzva, végül a hűvös idő miatt sálat és kabátot is veszek, hogy aztán elinduljak. Mivel észrevettem magamon, hogy esetenként rosszabbul mozgok, mint máskor, így korábban kezdek el készülődni, hogy ne késsek. Az lenne az utolsó dolog, amit képes lennék megbocsátani magamnak. Vagyis, az utolsó előtti. Az utolsó az volna, ha Nyuszit bántanám. Ennyi év után is úgy vélem, hogy az volna a legmegbocsájthatatlanabb bűnöm. Mikor a sarkon befordulok, már van bennem akkora ritmusérzék, hogy úgy vegyem a levegőt, hogy az ne legyen feltűnő, pedig más, több kisebb, szaporább, fújtatóbb. Nem aggódom a vacsora vagy a közös hazatérés miatt, mert a nők, akkor is, ha nem a párjukkal vannak, szeretnek andalogni. Szépen, kényelmesen térünk majd meg előbb Alízhoz, majd elköszönve hozzám, saját tempómban indulok meg magamhoz. Utóbbinál amúgy sem fog már számítani. Mint egy illedelmes férfi, korábban érkezem, és a bejárattól pár lépésnyire várom őt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

- Csinos nőhöz illik elegánsan öltözni.
Pillantok végig rajta, mert valljuk be, valóban nagyon csinos és szép volt ebben az összeállításban, szerencsés lesz az a férfi, akinek a szívét adja. Arra, hogy elegánsnak tart, szerényen elmosolyodom, és, mint egy zavarban lévő kisfiú, lesütöm a szemem. Nem sokszor dicsértek meg eddigi életem során, de minden alkalom nagyon különleges, mintha most, ezzel próbálnám meg kipótolni azt a szeretetet, amit az anyámnak kellett volna megadnia, ha az apám engedi. De ő nem engedte, míg anyám beletörődött ebbe. Az emlékre keserűség és maró érzet jelenik meg a testemben, a fájdalom azon a bizonyos részen összpontosul.
- Igen, nagyon kíváncsivá tettél, amikor javasoltad a helyet.
Mert valljuk be, azt hittem, vacsorázni megyünk. És igen, tudom, hogy ott áll a nevében, hogy étterem, mégis, mikor az ember rágondol, akkor nem lát mást, mint földön ülést, színes párnákat, és végtelen lehetőséget arra, hogy az emberek sötét helyeken kicsavart pózokban fekve beszélgessenek, mintha mi se volna természetesebb. Így nehezen jut el az ember agyához a tény, hogy itt lehet enni is. Sőt, ami azt illeti, magamban már azt mérlegelem, hogy le még csak leülök, de hogyan fogok felkelni úgy, hogy ne bukjak le, valami nincs rendben velem. Hogy miért nem megyek orvoshoz? Miért nem megyek vissza a rendelőbe? Mert van egy elméletem, mégpedig az, hogy egy ennyire gyenge és hasznavehetetlen szervezet nem kell majd egyetlen ördögi lénynek sem, vagyis az, amelyik belém költözött, távozik majd, sőt, talán megszűnik létezni is. Mennyire csodálatos is lenne a felszabadulás!
Örülök az asztalnak, szinte megkönnyebbülök a ténytől, hogy nem kell azon morfondíroznom, hogy mégis hogyan legyen a felemelkedés. Egy asztaltól majdhogynem könnyedén, de legalábbis megfontoltan és ezáltal feltűnésmentesen kelek majd fel.
- Én carbonarat és rosé borkoktélt. Tetszik ez a szó, borkoktél.
A második mondatot már Alíznak szánom, visszavezetre rá a tekintetem, és amikor észreveszem, hogy néz, zavartan mosolyodok el megint. Mindig zavarba jövök attól, ha az emberek látnak engem. Ezért is menekültem a gépem mögé, a fotós láthatatlan.
- Elkészültem a nagy művel. A karácsonyt még terveim szerint megvárom itt, egy külön mellékletként megjelenik még, aztán, azt hiszem, itt az ideje tovább állni.
A napjaim valóban meg lennének számlálva? Milyen ironikus is volna, ha erre utalnék, nem? Viszont, ahogy ő is tudja, úgy én is, képtelen vagyok egy helyen hosszú időt eltölteni. Sosem találtam az otthonom, és talán soha nem is fogom. Én világéletemben az elveszett gyerekek közé tartoztam inkább. Mosolyogva pillantok fel rá.
- Rólad azt hallottam, hogy a karácsonyt követő időszakban nagy meglepetés fog érni. Néhány komolyabb megkeresés és egy kiállítás. Nem tudom, hogy már megkerestek-e ezekkel kapcsolatban. Lehet, hogy lelőttem a meglepit.
Javasoltam pár embernek, hogy kérjék Alízt a következő fotózásokhoz. Ismertebb embereket, zenészeket. Kértem a Tintafolt&Pergament, hogy a könyveik illusztrációit bízzák rá. Szinte mindenki belement, így szó szerint elhalmozzák majd felkérésekkel. Ehhez pedig elég volt egy kép kifüggesztve a falon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

- Bízok az ízlésedben.
De még mennyire, hiszen, aki olyan gondosan és alaposan odafigyel a képei részletgazdagságára, mint Alíz, azzal nagy gond nem lehet az ételek terén sem. Körbe nézve pedig megállapítottam, hogy ez a hely igen ízléses. Biztos vagyok benne, hogy női és férfi kéz is munkálkodott a megfelelő kialakításban, de így lesz szép és harmonikus. Szép a szemnek.
- Magyarországon még nem ettem olasz ételt, de azt sokan mondták már, hogy más, mint Olaszországban. A kínai is teljesen más, mint odaát, de az itt jobban is ízlik.
Az itteni ízvilág a magyaroknak lett kitalálva. Én angolként, Angliában is másabb ízeket tapasztaltam, nem szerettem, de amikor lehetőségem volt, ettem Kínában is. Az egy fokkal jobb volt, de az igazi itt, Magyarországon ért, és azt hiszem, ha azt mondom, kedvelem, akkor finoman fogalmaztam, mert minimum tíz naponként fogyasztok kínait. Ezért állok úgy az olaszhoz is, hogy hátha itt még jobb, mint ott.
- Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha ma teljes egészében rád hagyatkozom.
Én pedig élvezem azt, ahogy beszél, amiket mond, a hangját. Régebben nem is sejtettem, de szeretek emberek társaságában lenni, olykor szinte szomjazom is rá, hogy legyenek körülöttem. Amikor gyerek voltam, kerültem a feltűnést, az embereket, nehogy észrevegyék, hogy valami nem stimmel velem. Mert azt tudom, hogy undorítónak és szánalmasnak tartották azt, ami nekem természetes volt, amit Cara-val és Mrs. Bournaby-val éltem át. Nem akartam senkit sem veszélybe sodorni. Most azonban, az eset óta, csak saját magamat sodorhatom veszélybe azzal, hogy valaki meglátja a szörnyeteget, mely szinte fekete szemeimben rejtőzik. A szörnyeteget, aki lehet, hogy valójában én vagyok. Talán addig szunnyadt, míg a vágyait kielégítették, és most, hogy magányos, már nem érzi jól magát. Akar valakit, egy új társat, de most úgy, hogy ő irányítson. Most ő akar a vezér lenni.
- Karácsonykor? Szívesen, de nem leszek a terhetekre? Elvégre az a család ünnepe, és te egy gyerekért felelsz. Tényleg, hogyan vagytok?
Mind a ketten elfoglaltak vagyunk, ő éppen csak magához vett egy gyereket, amikor újra találkoztunk, én szerettem volna a munkám végére érni, és nem mellesleg egy picit haldokoltam is. Nehéz egyeztetni, de szerencsére sikerült, és nagyon örülök neki, hogy itt ülünk most. Velem amúgy sem könnyű, mivel se otthonom, se terveim, igazán spontán élek, spontán emberként mozgok, vagyis velem időpontot egyeztetni, lehetetlen. Alíznak most mégis összejött és máris tervez egy következőt. Bátor lány, mit ne mondjak.
- Mindenképpen. Örülök neki, hogy most is megtaláltuk egymást.
Mert valóban így történt. Vannak kapcsolataim a világban, kevés igazán szoros, de akikkel egyszer jóba lettem, az életüket követem, és ha újra találkozunk, akkor ugyanott tudjuk folytatni, ahol abbahagytuk. Egyetlen mélyebb kapcsolatom van, Nyuszi, de vele mindig bonyolultan vagyunk, főleg miattam, gondolom. Viszont őt máshogy szeretem, mint másokat, ezért is olyan nehéz őt definiálni, vagy lehetetlen mindenki mással egy kalap alá venni. Nekem ő a nagy titkom, ami a női vonalat illeti.
- Az államok felé kacsingatok, ami az új évet illeti, aztán azt hiszem Görögország felé mozdulnék, de még minden képlékeny, hiszen ismersz. Ha jön egy szimpatikus felkérés, akkor átvariálok mindent.
Ilyen hosszan, mint itt, még sehol sem voltam, és nem is hittem, hogy leszek, hogy olyan dolgokat csinálok majd, mint az albérlet fizetése, a bevásárlás magamra és a számlák. Itt mindent megtapasztaltam, amit korábban még nem. Mennék és maradnék. Igen vegyes ez a helyzet most. De mérlegelve az elmúlt heteket, határozottan a távozás mellett vagyok. A szörnyeteg, aki bennem él, éhes, érzem, ahogy Alízra pillantok, és amikor a gondolatom elkalandozik, aprót nyomok a sebemen, hogy magamnál maradjak. Soha többet.
- Óóó... én...én...
Teljesen váratlanul ér a reakciója, az arcom egyetlen pillanat alatt vált teljesen vörösbe, ahogy ajkait érzem az arcomon, és érzem, hogy a zavar elönt, páran még felénk is fordulnak, kuncogva tesznek megjegyzést arra, hogy milyen aranyosak vagyunk együtt. Nos, valóban, Alíz igazán szép és bájos, de nem hiszem, hogy egy olyan fickót kellene kapnia, mint én. Hogy leplezzem a zavarom, az elém tett ételt mustrálom, és szinte áldásként kapom a jó étvágy köszöntését.
- A viszontlátásra.
Emelem meg a poharam, hogy koccintsak vele, majd mielőtt még a sajátomhoz nyúlnék, az övé felé lendítem a villám, és egy kicsit lopok a vacsorájából, hogy előbb azt az ízt tapasztaljam, amit ő is.
- Igazán ízletes, hmmm... nagyon finom. Kérsz?
Tolom közelebb a tányérom békeajándék gyanánt, miközben a tekintetemmel a tekintetét keresem.
- Az én terveim már napvilágot láttak, de mi a helyzet veled?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Ha szerelmes vagy, márpedig az vagy, bármit képes vagy megtenni a szeretett nőért. Bármit, olyat is, ami őrültség, mégis, képtelenség, hogy ne történjen meg. Így én is megteszek mindent, amit csak meg lehet tenni. Sosem gondoltam magamra úgy, mint nagy szervező, sem úgy, mint szerencsés ember, de aztán jött ő, és az életem megváltozott. Vele, érte, képes vagyok jó lenni. Érte megéri, miatta el tudom nyomni azt, aki olyan sok bűnös gondolatot ébresztett bennem, és bár vágyom rá, jobban, mint bármire az életben, jobban, mint Cara-ra, miután elvált tőlem, mégis képes vagyok várni. Legalábbis, ha nagyon sokszor mondom, akkor képes vagyok. Mert képes vagyok, ugye? Néha már magam sem tudom, nem vagyok teljesen biztos benne.
Felkutatva minden ismeretséget és lehetőséget, megpróbáltam egy igazi elvarázsolt világot varázsolni neki. A múltkori észrevétele, mely szerint kedvem sincs megcsókolni olyan mélyen belém ivódott, hogy azóta mást sem tettem, mint bizonyítottam a szerelmem. Hol egy rózsával, hol meglepetésből - nem, nem féltékenységből -, megnézett edzéseken, hol csak úgy, apró üzenetekkel. Most is egy apró üzenetet küldve biztosítottam róla, hogy gyönyörű, és ha kedve van, esetleg, velem vacsorázhatna a csónakháznál.
Talán kicsit klisés jó pár elem, de férfi aggyal nagyon korlátoltak a lehetőségek. Mégis, megpróbáltam kihozni a legtöbbet belőle, hogy még ne legyen ízléstelen. A karácsonyi fényeket kibérelve, a közeli fákat körbetekertem velük, így, amikor a nap alábukik, lassan meggyúlnak majd. Cseresznyefák, gyönyörűen, rózsaszínen keretezik az újrafestett, sötétbarna házikót, amit igen, én festettem újra cserébe azért, hogy ez a hely most csak a miénk lehessen. Éjjeli csónakázás is lehetséges, a csónakot is feldíszítettem. Főztem, minden étel és ital bent van a házba, természetesen odafigyeltem mindenféle diétára és kalóriabevitelre, ami a sport miatt elmaradhatatlan, mégis, finom ételeket készítettem. Emellett pedig a menhelyről elhoztam az összes nyuszit, akik most a fűben ugrálnak, a nyakörvük pedig az életüket óvja. Nem szöknek és nem fúlnak vízbe. Már jó. Szeretném, ha érezné, hogy fontos nekem, hogy törődök vele, hogy szeretném boldognak látni. Már csak abban reménykedhetek, hogy eljön, és ha igen, akkor úgy érzi, hogy jól választott, amikor mellettem döntött.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Van egy apró különbség a férfiak és a mi Nathanielünk között. Ő emlékszik. Mindenre. Jó, nem mindenre, de mindenre, ami Layla. Vele kapcsolatban olyan, mint a nők azzal, hogy mit csinált a férfi nem egy díszes példánya. Azt nem tudják, hogy mit ebédeltek, na de, hogy mit mondott a Feri három éve májusban este hat óra harmincnyolc perckor, arra tisztán. Ez amúgy a nőknél természetes, míg szegény Nathaniel Alexander Wright-nál betegségként aposztrofálták volna, már amennyiben valaki, valaha is foglalkozott volna vele, hogy megfigyelje szerencsétlen kölyköt. Valószínűleg amennyire jámbor a lelke, annyira fogadta volna el a segítséget, hogy egy nap ne legyen ő maga a megtestesült démoni gonoszság, de... ez nem történt meg, és éppen ezért ki tudja, hogy mi minden történhet még...
- A legjobbat érdemled.
Nem mozdulok, amíg nem szeretné, amíg a kis szőrös állat fontosabb neki, bár tény és való hogy egy pillanatra a féltékenység dühe fellobbant, és azt kívánta, hogy roppantsak egyet a nyúl nyakán, hogy már ne állhasson az utunkba. Azonban mégsem tettem, nem szabad, hiszen Layla szereti őket, éppen ezért vannak itt. Nem csak ő, hanem vagy húsz másik társa is, akiket kedvtelésből vettek, majd a menhelyen kötöttek ki. Nézem őt, szememben az esti félhományban jótékony takarásában csillan meg a vágy, ahogy végigpillantok rajta, akaratlan is megnyalom ajkaimat. Kívánatos, szeretem ezt a színt rajta, szeretem, ahogy az anyag rásimul a testére, ahogy idomait felfedi. Szőke tincsei édesen omlanak vállára, hátára, és bennem lassan fel-felébredni látszik a szunnyadó vágy. Akarom őt, évek óta, és most, hogy az enyém, a boldogságom földöntúli, ám nem teljes, és ezt minden férfi megértheti tizennégy és száznégy év között. De nem akarom elriasztani, a múltkor is megrettent, amitől bűntudatom lett, pedig annyira szeretnék játszani vele, megismertetni vele a játékot, érezni a testét a testemen, látni őt meztelen, vétlen... aprót rázom a fejem, az elém táruló kép túl sok, és helyét átveszi a féltékenység, hiszen láttam, hogy néz másokra. Akkor is láttam, amikor ő azt hitte, hogy nem látom. És ezt nem sokáig fogom eltűrni.
- Van kedved játszani?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Ellenkezni szeretnék. Nem én vagyok neki, ő van nekem. Ha ő ne lenne, ki tudja már, hogy hol lennék. Volt pillanat, amikor nem volt visszatartó erő, amikor Péter befurakodott közénk, és én Babát akartam. Nem úgy, ahogy Nyuszit, ő nem, Babát úgy akartam, ahogy nekem kellemes, nála eszemben sem volt várni, udvariasnak lenni. A szerencse, és az az ostoba kölyök mentettem meg, semmi más. Layla más, ő az angyal, akit azért küldtek, mert imáim végre meghallgatásra találtak. Ő a menekvés, a mentsvár, az ölelés, mely ha elég hosszan tart, kiűzi belőlem a gonoszt. Amikor ő van, nincs más, akkor csak ő van, és amikor távol van, akkor sem érzem, hogy ne lenne. Mindig velem van. Képei gondosan elrejtve az életteremben, megbújnak más képek között, ám bárhol is éltem a világban, mindig velem voltak, mindig pontosan ugyanoda tettem vissza őket. Mert ott volt a helyük, ahogy neki is ott van a helye, ahol most van, benne az életemben.
Édes csókját szeretném elmélyíteni, szeretném szenvedéllyel csókolni, de mintha nem lenne rá képes, mintha nem szenvedéllyel szeretne. Ugyan, ez ostobaság, csak még nagyon tapasztalatlan ezen a téren, a múltkor is megrezzent, nem akarom elijeszteni. Ki tudja, meddig leszek még képes várni, de nem akarom bántani, őt nem, sem akarva, sem akaratlan, mégis, ahogy érzem, hogy a testem éled, ahogy belefeledkeznék, ő úgy libben el, nézve a tájat, mindent, ami miatta van. Miatta, hogy legyen olyan, hogy miattunk.
- Arra gondoltam, hogy az egyik nyuszit megtarthatnád, vagyis mi, együtt. Közösen gondoskodhatnánk róla. Nálad lakna, de elhozhatnád magaddal, amikor találkozunk, vagy lehet néha nálam is, ahogy, akár te is. A lakásban, amit kibéreltem, van egy vendégszoba.
Elsősorban a nyúlnak, de ez most egy teljesen mellékes tény. Apró lépések. Alhatnánk együtt, hiszen, hónapok óta egy párt alkotunk, nincs férfi, aki ennyit várna egy nőre. Hónapokat? Egy kicsit talán kedvesen bántam a szavakkal.
- Nem kell azonnal válaszolnod, de az egyik nyuszin van egy kulcs, ami a lakásom ajtaját nyitja.
Lassan közelebb lépek hozzá, félresimítva a haját apró csókot lehelek a nyakszirtjébe, mielőtt nyakába óvatosan egy láncot akasztanék.
- Ma van egy éve annak, hogy először csókolóztunk.
Annak, hogy azt mondjuk, egy pár vagyunk, még kell pár hét, de a csók az egy évvel ezelőtt történt. Mondtam, hogy nagyon kedvesen bánok a szavakkal. Hónapok... egy év.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

- Igen és igen és... igen.
NEM. A harmadik az határozottan egy nem lenne, és talán érződik is azon az igenen, ahogy annyira nem igen, mint a másik kettő. Mert igen, fogadjunk örökbe egy nyuszit, és igen van egy lakás, amit kibéreltem, és igen, van benne vendégszoba, de nem, nem neki. Viszont tudom, hogy egy év után már az is csoda, hogy nem a panzióban lakom, hanem van egy hely, ahol ugyan még semmi sincs, mert még nem rendezkedtem be, de otthonnak lehet nevezni. Utoljára gyerekkoromban volt otthonom. Azt követte a Roxfort, majd mindenemet belepakoltam egy tértágított bőröndbe, amivel a világot jártam. Egyetlen bőrönd, ennyi az életem, de Layla mellett képes lennék letelepedni, képes lennék azt mondani, hogy otthonom van, mert én mindig ott éreztem magam otthon, ahol ő van.
- Lenne, de most még nincs benne semmi, csak egy konyhabútor, meg egy matrac, amin alszok. Segíthetnél kiválasztani a bútorokat.
Nekem elég. Van, ahol főzni tudok, működnek a csapok, a fürdőszoba teljesen fel van újítva, és van egy meglepően kényelmes matracom, amin alhatok. Kell több? Nem. Viszont onnantól, hogy az ember életében nő van, és márpedig az én életemben egy ifjú hölgy igencsak benne van, tudom, hogy muszáj leszek beáldozni arra, hogy jól is érezze magát nálam. Anyagilag bármit megadhatok neki, mivel szinte sosem költöttem semmire. Ételt vettem, utaztattam magam, ha az adott szerződésben nem volt. A szállásom többnyire mások fizették, és itt is egy ideig ingyen volt, de a munkát elvégeztem, indulni viszont nem akarok. Most nem, tőle el... képtelen lennék rá. Olykor el-elutazom az országon belül, de mostanság csak saját szórakozásra fényképezek, mint akinek már nincs miért tartalékolni. Őrült gondolat a halandóség, amikor éppen állandóságra törekvő gondolatok vannak az emberben.
- Valahogy?
Kérdezek vissza, hangomba némi pajkosság hevül, ahogy közelebb lép. Bárcsak, ugyebár, de nem tartom valószínűnek, hogy egy nyelvet beszélnénk ezen a téren. Már szinte számolom magamban a másodperceket, nagyjából tudom, hogy mikor szokta megszakítani a csókot, talán éppen ezért is lep meg, hogy ahelyett, hogy elhúzódna, még közelebb jön, és nem szakít meg semmit. Az agyam egyből átkapcsol, jobbom a derekára csúszik, míg a ballal a gyönyörű szín haját simítom hátra. Finoman húzom közelebb, hogy érezzem, ahogy a teste a testemhez simul. A fények, melyek eddig lágyan pislákoltak, most hirtelen vállnak ragyogóvá, miközben halk zene kezd szólni. Tökéletes pillanat, olyan, amibe az ember szeretne beleragadni. De mint tudjuk, az élet ennél sokkal, de sokkal kegyetlenebb. Ajkaim elvállnak ajkaitól, finom csókot lehelek a homlokára.
- Mit szeretnél csinálni?