A Fő utcza egyik vége egy elég nagy kiterjedésű, lapított kör alakú térbe fut bele, melynek közepén egy furcsa alakú szökőkút áll. Nem is kör, nem is szögletes alakzat, inkább hasonlít egy amőbára. Egy nagy bagoly áll a szökőkút közepén és a csőréből vízsugár tör elő. Körülötte sok kis apró bagoly is követi példáját. Még a nagy bagoly egyik vállán is csücsül egy. Durva, szürkés kőből készültek, úgymint maga a szökőkút is. A szökőkút körül padok találhatóak és a padok mögött bokrok, nyurgább fák állnak, hogy a padon ülőknek árnyékot biztosítsanak, ha netán a szökőkút körül szeretnének üldögélni.
A téren főként a fontos, hivatali intézmények állnak, minden egy helyen. A Fő utczával éppen szemben, a tér túloldalán a helyi vasútállomás épülete terpeszkedik el, a sínek mentén egy árnyas sétányra jutunk. De itt van még a Posta, ahol külföldi és belföldi levelezésre is kölcsönözni lehet baglyokat; a könyvtárral egy épületen osztozó Művelődési Ház és Bogolyfalvi Hivatal; és Bogolyfalva előkészítő iskolája is, a közelében kedves játszótérrel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=806370#post806370][b]Weiss Arion Ruben - 2020.04.20. 21:02[/b][/url]

- Mmmm, nem kell mindig cső oda, tudod, kreatívnak kell lenni – kacsint egyet, hogy nem kell durrannia semminek, hogy valami végül puffanjon a padlón. De nem is az a fontos most, hogy kitárgyalják mik a legújabb trendek a témában, melyik a legkézenfekvőbb az ő finom ujjai, vagy saját hosszú, mondhatni lapáttenyerébe. Elvégre szórakozni készülnek.
- Mert ha teljesen az lenne, akkor kiütést kapnék tőle – nevet fel, mintha az aranyos dolgok végképp nem mennének neki, de még elviselni sem tudja szinte, mert annyira lehetetlen az egész, még képzelet szintjén se. - Sok helyen barangolnék inkább, beérem most ezzel is. Akkor andalogjunk, mint a normális emberek. Vagy kik tesznek így – mint aki tudatlan, pedig nem az, eleget figyelt ő is, de az biztos, nem annyit, mint Yezebel, akinek hosszabb út van a háta mögött, mint amelyet a falu, az ország, de talán a világ elbírna. Nem szokása a túlzott nosztalgia, neki a jelen és a jövő a fontosabb, mint az, amit maga mögött hagyott. Az, ha valamit a másik mesél, ha előfordul, akkor meghallgatja, mint holmi mesét. Ez már csak ilyen. Egy ital, macska az ölbe, mint majdnem a normális emberek, ha már ide jöttek játszani. Bár sosem tudja, hogy ő maga tud-e olyan lenni. Inkább mint a kés a tartóban.
- Én nem aggódom ezen, sosem. Talán lenne kitől aggódni, de fel sem fog tűnni, főleg, ha megkapom a nyerő lapjaim – ropogtatja ki ujjait, mintha máris arra készülne, hogy felemelve lesse meg, mit rejt a szerencséje. Ez változó, semmiben sem kitűnőbb annál, mint aki bemegy oda és játszik csak úgy. Semmivel. Csak neki van miből veszteni bőségesen, nem aggódni, hogy oda a holnapi kenyér. Vagy akármi más. - Neked mikor nem a hetes az? - vigyorodik el, hát felőle tegye, ő meg majd random, mint ahogy szokása, akár vezetheti is a kezét, lesz ami lesz alapon. Még egy apró igazgatás és készen is van, ítéletre vár, elégedett képpel pillant felé a bókra, mint aki csak erre várt.
- Melletted csak így lehet – vigyorodik el, és egy pillanat alatt ott is vannak, a talpa alatt immáron a macskakövek göröngyösségét érzi, előre tekintve pedig észleli ő is a kaszinót, amely ugyan még nem teljesedik ki, hisz valóban ráérős léptekkel haladnak, igyekszik a saját hosszú lépéseit a másikéhoz igazgatni. Karja ott marad az övével összefonva, szabadjával pedig cigarettát túr elő, túr elő és ajkai közé tűzve gyújtja meg azt.
- Én már azt kívánom, történne. Túl nyugodt, pedig aztán ki tudja kik vannak erre, simlisek és kapzsi lelkek? Bujdosó álszentek? Csak csendesek. Biztos a légkör – húzza el a száját és a füstfelleget fújja az ég felé. Mert bár ők is csendesek, eleget figyelnek ahhoz, hogy tudjanak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=806448#post806448][b]Farkas Zétény - 2020.04.21. 13:54[/b][/url]

Tetszik az új szerzeményem. Most meghasonulva magamnak, próbálgatom a mugli DSLR-t, kezdek beleszeretni. Nagyszerű segítség nekem, tök jó képeket csinál, és tök máshogy működik, mint bármelyik mágikus kütyü. Oké, nem képes mozgó felvételek készítésére, mármint a mi hagyományaink szerint, de olyan dolgokra képes, hogy tényleg felizgatnak a lehetőségek. Egy állványon pihen most a kicsike, és a közeli szökőkút vizével szemezek és próbálgatom a beállításokat. Egy szép hosszú exponálást szeretnék, megfelelő fényben. Tudom a muglik számítógépekkel még megszerkesztgetik, amit mi varázslattal szoktunk, de most nem érdekel ez a hasonlóság. A törékeny fémtest finoman mozdul gyenge érintésemre is, és a fő utca irányába fotózok. Beállatom a színhőmérsékletet, a blendét és mindent, amit csak kell, majd várom, hogy a nap kibukkanjon a felhők mögül. Hátulról süt a nap majd, így a színek talán intenzívebbek, vagy fakóbbak lesznek. Még nem tudom, de muszáj kattintanom most is, meg majd akkor is. Oké, ezzel meg is vagyunk… már csak a napnak kell megjönnie. Közben átnézek a gépen és meglátok egy szőkét az utcán valahová sietni. Őszintén nem láttam még itt, pedig mostanában elég sokat vagyok errefelé, és azért egy ilyen szépséget nem szoktam nem észre venni. Fókuszállítás, automata mód és csajfotózás. Aaaaa, de jó lenne az arca a képeim közé. Egyértelműen ráállítom a kamerát és figyelem benne, nem tudom, hogy hova megy, de nagyon oda akar érni az arca alapján. Hopp, észrevett, a kis éles szemű. Megvárom, míg odaér, majd kihúzom magam.
- Helló! Csináltam pár képet rólad, kéred? Jobb vagy, mint a szökőkút, meg akiket mostanában láttam. Akár lehetnél az arcmodellem is – kilépek a kamera mögül, nem csak azért, hogy ne törje össze, mire odaér még két lépés múlva, hanem hogy megcsodálhassa a mosolyomat. Hű de jó bőr, öcsém! – De amúgy új vagy itt? Körbevezethetlek, ha gondolod – na, hát ennek ki tudna most már tényleg ellenállni? Bár tény, hogy szívesen körbevezetném sok helyen, például egy fürdőben, egy ágyban, egy asztalon, vagy bármi. Ejj, ki ez a csaj, hogy ennyire rá vagyok gerjedve hirtelen felindulásból?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=806463#post806463][b]Niadra - 2020.04.21. 15:39[/b][/url]

Amióta rájött, hogy létezik a napszemüveg nevezetű találmány, szinte le se lehet róla imádkozni. Aztán egyik alkalommal megkérdezték, miért hordja sötétedés után is, mire azt felelte: hát nem így kell? Nos, akkor felvilágosították, hogy nem, mert mint az a nevében is benne van, a naptól véd, így hát ha nincs nap, minek viselni? Noha átgondolta és meghányta-vetette magában a dolgot, végül arra jutott, hogy nem érdekli a pórnép véleménye, elvégre ezt majd ő nagyon jól fogja tudni, plusz kifejezetten jól áll neki, úgyhogy rajta lesz. Most is, ahogy a hajnali órákban ismét végigjárta a falut - ilyenkor közlekedhet a legszabadabban, illetve varázsolni is csak ekkor van lehetősége nyilvánosan -, visszafelé már kiütve a menőségi mércét, a sötétet is sötétítve közlekedik, amikor is észreveszi, hogy egy különös szerkezettel nézik. Nem kell sok, hogy megálljon és összevont szemöldökkel, gyanúsan méregesse az ismeretlen férfit, majd meginduljon felé. Ez az a fényképező izé, ami a magazinokba is belevarázsolja a képeket. Ezt onnan tudja, hogy a legutóbbi koreai számban éppen ajánlottak egy hasonló, ámbár teljesen más típust, újfent megfizethetetlen áron.
- Utálom, ha fényképeznek - egy laza mozdulattal veszi le szemüvegét és úgy tesz, mintha eleve ide született volna. Csak semmi feltűnősködés, háborodj fel, mint a legtöbb mai csajszi és akkor nem lógsz ki a sorból. Mondjuk a kíváncsiság rendesen furdalja, hogy festhet ezekben a göncökben. Szigorú szemekkel méregeti a másikat és, bár levonja a következtetést, hogy jól öltözött, nincs többre ideje, mert jön a felajánlás. Hogy mi? Mármint, érti a kérdést, csak nem érti.
- Óóó, már értem! - a felismerés villámcsapásként éri, s ez ki is ül az arcára. Zétény legnagyobb bánatára nagyon nem azt a következtetést vonja le, mint amit kellene, de cserébe minden apró reakció megjelenik arcán. Először a zavar, majd a csodálkozás és a ráébredés. - Te ilyen idegenvezető vagy! Hát ez tök kedves tőled, de most mentem épp egy kört. Vagy van itt látványosság is? - összevonja szemöldökeit, mert ő bizony nem először tette meg a szokásos utat és semmi kirívóval vagy említésre méltóval nem találkozott. Kivéve azt a pizzéria nevezetű helyet, az valami csoda! Nem is tudta, hogy ilyen különös dolgokat esznek a Bermuda szigeteken kívül, de őszintén szólva ezért már megérte kimozdulnia.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=806476#post806476][b]Farkas Zétény - 2020.04.21. 18:59[/b][/url]

Amúgy nem tudom mi fogott meg benne, talán a járása. Jó, tudom, a nézése, meg a járása, háhá, de tényleg! Olyan... más, máshogy jár, mint a legtöbb csajszi és jól ál neki. Oké a hombár szemüveg takarja az arcát, de nagyon meglepődnék, ha csalódnom kellene. És nem is kell, mert észreveszi, hogy észrevettem, szóval odajön hozzám és csak beközli, hogy utálja, ha fényképezik. Hát nem édes?! De miért érdekelne ez engem? Ja, miután levette a szemüveget már érdekel... kábé bármi, legalábbis gyorsan felkelti a fényképész szemeimet az arca, de így elsőre a teste se csúnya, csak sok a ruha. Az később megoldható.
- Pedig nincs mit szégyelned. Farkas Zétény - nyújtok neki kezet, hátha elfogadja és abból máris lehet következtetni, hogy irodista, vagy földműves. Nyilván nem az utóbbi, ahhoz túl jól néz ki és ha más nem a kinézetéből megél. Talán modell, de ha nem az, még bőven lehet az. Az enyém, természetesen. De ha a fényképezés nem, talán az idegenvezetés szóba jöhet nála. Felnevetek, ahogy rosszul méri fel a nagyságomat a társadalmi rétegrend fokozatai között. De megbocsájtható, végül is rohadt jól néz ki... Kicsit emlékeztet Dashára, mármint a keleties vonásai. Mivel ez a nő, sokkal jobb a fiatal Dashanál, bocs szívem, ez van.
- Az biztos nem vagyok, csak jó fej, jelen pillanatban nagyon is - továbbra sem hazudunk, úgyhogy az igazság formálásával élünk. Egyébként tényleg jó fej vagyok, úgy általában, csak vannak bizonyos esetek, amikor nem megy. De az már nem az én hibám!
- Látványosság? Mire gondolsz pontosan? Egy helyi nevezetességre, vagy egy szép helyre, vagy egy olyanra, ahol lehet valamit csinálni? Mi szél hozott ide Merlin háta mögé? Csak nem tanulni jöttél? - ajánlom fel az opciót, hogy ne kelljen hazudnia... persze, ha igent mond, úgyis belekérdezek, hogy mit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=806684#post806684][b]Bajnóczi Kimoriah - 2020.04.23. 10:43[/b][/url]

- Abban biztos vagyok - akaratlan pillantok fel az égre, pedig, ha esetleg valakinek nem tűnt volna fel, akkor nappal van. De mindegy. Barnáimat vezetem vissza Vivire végül, mert még időben leesik, hogy most aligha láthatnék egyetlen egy csillagot is. Meglepő lenne. - Izgalmas lehet tanárnak lenni. Hogyhogy a tanítás mellett döntöttetek mindketten? - a kérdés lehetne kevésbé indirekt, de valóban érdekel, hogy őket mi vitte rá erre. Mármint gyerekek, fiatal felnőttek, valakik már felnőttek, akik az iskola falain belül tanulnak, nem is tudom, én nem tudnám magam elképzelni tanárnak. Valószínűleg ennek az oka az, hogy hamarabb elveszteném a fonalat, mint a diákok, akiknek magyaráznom kell, plusz ugye, semmiből nem vagyok kiemelkedően jó, amit átadhatnék az itt tanulóknak. Mugli anatómia - hiába egyezik meg a mágusokéval - meg kit érdekel, ugye, van szerencsétlen diákoknak így is elég baja.
Valami azt súgta, hogy a család témával igencsak beletenyereltem a dolgok kellős közepébe - szokásom -, így egyszerűen lépek tovább a témán. Nekem szerencsém van, ha a válást nem vesszük ide, de még azzal együtt is szerencsésnek érzem magam. Apámmal és Teóval az oldalamon megállíthatatlan vagyok, az ő motiválásuk nélkül nem hiszem, hogy itt tartanék az egyetemmel is. Halvány mosoly kerül fel ajkaimra, tekintetemben vidám csillogással pillantok Vivire, aprót bólintok a család téma lezárására. Nem mondja el, én pedig nem kérdezek bele ugye, ennyi jólneveltség még belém is szorult. Ha kialakul valami baráti kapcsolat féle köztünk, akkor majd megbeszéljük. Márpedig én nagyon reménykedem ebben. Mégis ki hagyja, hogy szó nélkül elbújjanak mögé?
- Merlinre! - csapok a homlokomra, páran felénk is fordulnak a csattanásra. Nem fontos. - Nem is gondoltam bele abba, hogy esetleg feltartalak. Ne haragudj! Így még többel jövök neked, mindenképpen meghálálom majd - alsó ajkamba harapva húzom fel kissé pulcsim ujját, majd pillantok karórámra. - Igazad van. Mennem kellene, mert még jobban elkések, mint amúgy szoktam - nagyot szusszanok, fejemet koccantom a hátam mögött elhelyezkedő kútnak, miközben az égre pillantok. Fussak vagy ne fussak? Ez itt a kérdés. Nagyot szusszanva nézek oldalra.
- Hálás vagyok mindenért, nagyon. Komolyan. Mindenképpen meg foglak keresni és megiszunk egy kávét. Vagy ebédelünk. Vagy vásárolunk. Hm... - szemöldökömet ráncolom, majd felnevetek. - Bocs, hajlamos vagyok elragadtatni magamat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=806782#post806782][b]Niadra - 2020.04.24. 18:17[/b][/url]

Szemöldöke megemelkedik, miközben átfut agyán a gondolat, hogy miért volna mit szégyellnie? Ha esetleg kövér vagy púpos lenne, már nem is képezné azonos részét a társadalomnak? Vagy ha kisebb lenne a melle? Mi lenne, ha ez a Zétény rájönne, hogy nem is igazán ember? Noha bóknak szánta, a nő számára abszolút nem akként jön le. A másik probléma, hogy fogalma sincs, hogyan mutatkozzon be. Sajnos nem emlékszik, hogy milyen adatokat adtak meg neki a hivatalban, úgyhogy kettejük közé automatikusan beáll egy kis áramszünet, amíg igyekszik visszaidézni, hogy is hívják.
- Sarah vagyok - biccent egyet, de nem fog kezet. Nem szokás csak úgy érintkezni másokkal... Vagy igen? Az állásinterjún muszáj volt, mert hivatalos berkekben így működik, de ha választhat, a magánéletében nem alkalmazna efféle modoros megoldásokat. De nehéz is embernek lenni az emberek között! Visszavágyik otthonába, főleg akkor, mikor ilyen lehetetlen interakciókba keveredik a helyiekkel.
- Aha, szóval jó fejnek számítasz, ha kedves vagy valakivel? - homlok ráncolva méri végig a fiút, aki azon túl, hogy továbbra is helyes, valamiért felettébb arrogánsnak hat. Olyan érzése van, mintha hálásnak kéne lennie azért, hogy felajánlja szolgálatait. Persze Krisztus koporsóját sem ingyen őrizték, így nyilvánvalóan itt is mindennek ára van, de nehogy már hajbókolnia kelljen pár normális gesztusért... Eközben rengeteg kérdés zúdul rá, amiket igazából fel sem tud fogni, mert mire egyre kitalálja a választ, addigra érkezik három másik. - Túl sokat kérdezel. Mondták már? - egyáltalán nem hat sem bántónak, sem flegmának, egyszerűen csak értetlennek. Fejében közben újrapörgeti a korábban elhangzottakat.
- Látványosság az, amit olyasvalakinek mutatsz, aki még nem járt itt. Egy olyan dolog, amit érdemes megnéznie, mielőtt továbbáll, vagy éppenséggel emlékezetes, kirívó. Van itt ilyen hely? - mivel úgy érzi, hogy a szótárukban teljesen másképp élnek ezek a szavak, így kedvességből inkább kifejti. Érdeklődve dönti oldalra fejét, miközben karjait keresztbe fonja maga előtt. Az a helyzet, hogy szívesen töltene időt Zéténnyel, csak kicsit lassabban. Neki ez a pörgés még nem igazán jött át - kérdésekre pedig utál válaszolni, mivel hazudnia kell. Ha kiegyeznek abban, hogy Niadra kedves lesz és aktív, de cserébe a fiú nem kérdez semmit, még jóba is lehetnek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=806799#post806799][b]Farkas Zétény - 2020.04.24. 21:06[/b][/url]

Hiába nyújtom a kezemet, nem fogja meg, ezt egy kicsit furcsállom is. Viszont egy névvel gazdagabb leszek, Sarah, azt mondja. Kíváncsi vagyok, hogy valódi-e a név, ha már kezet sem fog, igen, ezt sérelmezem is, de talán túlélem. Olyan sok mindent túléltem már, lehet, hogy nem jövök be neki. Mondjuk az elég lehetetlen, de a kozmikus együttállásokkal nem lehet mit tenni.
- Itt Magyarországon igen, ahonnan te jöttél, ott nem ismerem a szokásokat ezek szerint - vonok vállat, de nem érdekes. Túl jó csaj ahhoz, hogy veszni hagyjam, főleg úgy, hogy még nem küldött el. Talán tudok neki ajánlani olyat, amivel egy kicsit megenyhíthetem a hárításait. Mert azokat nagyon jól csinálja... például nem fog kezet, öcsém! Nem, mintha zavarna!
- Túl sok kérdeznivalóm van egy ismeretlen hölgytől - mosolyodom el nyomban, hát ne higgye már, hogy olyan könnyű engem lekoptatni. - Egyébként nem mondták még, te vagy az első - felelem kedvesen, de Sarah válaszol mégis egy kérdésre... bár nem egészen úgy, ahogy elsőre gondoltam. Kitér, szvsz, mintha kötelező lenne.
- Egy élő értelmező szótár vagy - kuncogok fel, de azért válaszolok is neki, nem akarok bunkónak tűnni. Szerintem rohadt vicces volt amúgy. - Van pár, csak ahhoz tudnom kéne, hogy mit szeretsz. Múzeum? Kutyamenhely? Szép tó? Kajálda? Kis barlang? Az utóbbi nekem például nagyon tetszik - hagyom, hogy válasszon, mégiscsak itt az egész nap és én már teljesen elfejtkeztem a fényképezésről. Persze őt mindenféleképpen meg akarom győzni, legalább egy fotó erejéig.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=807079#post807079][b]Niadra - 2020.04.27. 17:13[/b][/url]

Tehát sikerült egy olyan helyre jönnie, ahol az emberek egyáltalán nem kedvesek egymással, mi több, hason kell csúszni a másik előtt, ha esetleg mégis. Csodás! Még egy dolog, amihez nem akar hozzászokni, de muszáj lesz neki, ráadásul még vághat is jó képet ehhez a viselkedéshez. E gondolatmenetből csupán annyi látszik, hogy fél szemöldöke megemelkedik, arca pedig teljesen unimpressed. Egyszerűen csak flegmának hat kívülről, ami nem feltétlenül kelt másokban jó érzést.
- Köszi az infót, majd ehhez mérten leszek kegyes én is - szája széle felfelé görbül, ahogy ezt kimondja, hisz nem tudja levetkőzni önmagát, úgyis mindenkivel kedves és közvetlen lesz. Ezt persze Zéténynek nem kell tudnia, elég, ha azt hiszi, asszimilálódik majd a környezetéhez.
- Wáoh - még füttyent is egyet a hölgy titulusra. Hát barátocskám, ha tudnád, hogy mi is valójában, igen sok ideillő szavad lenne, de egyik sem hasonlítana a hölgyhöz. Ettől függetlenül Niadra ezt elkönyveli úgy, hogy jó nő. Nem mintha lenne fogalma ilyesmiről, sohasem volt még kapcsolata, ahogyan szerelmet sem érzett még sem férfi, sem nő iránt. Azt sem tudja, képes-e rá. A félzerggé alakulásának egyes hozományait billogként cipeli magával, s a közömbösség is ezek közé tartozik. Nem jellemzőek rá az emberek között megszokott szeszélyes reakciók és minden bizonnyal nem ő lesz az, aki először megemeli hangját egy vitában. - Nah, máris valamiben én vagyok az első. Ideje volt - elégedetten bólint, már csak azért is, mert a rellonos pont olyannak tűnik, mint aki jobban tudja a dolgokat. Ne ítélj elsőre! Ezt próbálja magában sulykolni, miközben a gondolatok végeláthatatlanul versenyeznek a fejében.
- Hát ezt se mondták még rám - enyhén kikerekednek a szemei és hirtelen nem tudja beazonosítani azt a rövidke görbét, amely a hölgytől egészen az értelmező kéziszótárig juttatta. Akkor ez most level up? Vagy inkább egy gyors derank? Nehéz lenne megmondani, de mivel Zétény továbbra is teljesen normálisan beszél hozzá, hagyja is menni a kérdést. - A barlang az egy olyan... Hogy is mondjátok Ti... Kivégzőhely? - felvonja fél szemöldökét és érdeklődőn biccenti pár fokot oldalra a fejét, alig észrevehetően. - Mert akkor érdekel - náluk mindenkit, akit lázadáson kapnak vagy esetleg bűnt követ el, azt barlangba zárják és statáriálisan végeznek vele, vagy ott tartják hetekig, s csak később, mikor jobb belátásra tért engedik ki. Maradjunk annyiban, hogy az ő értelmezésében nem jó hely.
- Egyébként mindjárt itt a reggeli ideje. Előbb ennék valamit. Szóval szerezzünk flamót - miközben kimondja ezt a szót, igyekszik halálosan lazának tűnni. Csak az a baj, hogy a flamó már öt éve se volt menő, nemhogy most, kettőezer-húszban. De ugye aki régi magazinokból és az internet bugyraiból tájékozódik - azt is kizárólag internetkávézókban -, az vét néha ilyen hibákat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=807093#post807093][b]Farkas Zétény - 2020.04.27. 21:55[/b][/url]

Kész vagyok a csajtól, öcsém! Szerintem röviden megállapítva: flúgos. Hosszabban nem tudnám igazán elmondani, hogy mit érzek. Az biztos, hogy igen jól néz ki és ezt az ázsiai típust kedvelem, mondhatni a zsánerem. Elég sok zsáner gyűlt most itt össze a közelben, ott van Iza, Nadia, Kimoriah, Odett, hogy hirtelen említsek egy párat. Mindegyik másért - attól függetlenül, hogy mindegyik 10/10-es - tetszik, de ez a Sarah, olyan fura, hogy már majdnem normális. Á, tuti van valami flúgja, azzal flúgázzák ki a bolondok házában a csempét, öcsém!
- Legyél kegyes velem, úrnőm - hajolok meg a tréfa kedvéért, hát nehogy már, ne szédítsem az agyát, meg figurázzam ki a helyzetet. Még az is lehet, hogy valami messziről jött királylány, aki elzárva élt valahol a normális civilizációtól. Most meg kiszökött a toronyházból, haha! Arra, hogy kedves és a másik ezt egy "Wáoh"-val reagálja, máris kizökken, nem tud ezzel mit kezdeni. Olyan, mintha valaki azt mondaná, hogy: Mi jut eszedbe arról, hogy Diótörő? A másik rávágná: mákdaráló. Szóval kábé ennyit ért egyelőre az igazán szexi nőciból, de nem adja fel, valahogy le fogja fényképezni. Mármint a lesifotókon kívül.
- Sok mindenben lehetsz még első, de nem kérdezz rá, hogy miben, az most nem ér - vigyorodom el, mert ugyebár nem hazudok továbbra sem, és most miért mondanám meg, hogy ő az első ázsiai csaj, akivel lefeküdtem? Illetve "nék", szóval abban lehetne az első. Azt nem mondanám, hogy az első flúgos, mert azért abból akadt egy pár. Nem mondták még rá, hogy kéziszótár. Most nem tudom továbbra sem, hogy szívat, vagy ennyire naiv? Fura a csaj, határozottan, de most már eljutunk ma valahova, legalább a telefonszámáig. Mondjuk... a csárdából fel tudom hívni, ott van nyilvános. Kimoriahnak is azt a számot adtam meg első alkalomkor és lám, milyen jól megvagyunk azóta is. Ráadásul a sormintát el tudnám fogadni, ami vele volt... Na, a következővel viszont ledöbbent. Kicsit furcsán is nézek az asszociálására. Tényleg nem tudom, hogy mit gondoljak.
- A barlang, kivégzőhely? Honnan is jöttél? A barlang az egy földben lévő lyuk, ami néha hosszú és szép, akár tó is lehet benne. Ebben asszem van. Hogy ott kivégeztek-e valakit, nem tudom, de csak akkor érdekelne, öcsém?! Behalok tőled - oké, elnevetem magam, mert nem hiszem el, hogy ezt komolyan gondolja. Ha közelebbi ismerősöm lenne, még a vállát is megveregetném, hogy nagyon jól csinálja.
- Oké, együnk. Rám is rám fér egy kávé, meg egy kis reggeli. Csak mert... mi? - nézek rá, majd megint szélesebbekre húzódnak az ajkaim. - Flamót? Tényleg érdekel, hogy honnan jöttél... Mik ezek a dumák? Jó, hogy nem már azt mondta, hogy flamengóriázzunk együtt - vigyorgok, majd gyorsan összeszedem a cuccom. - Mennyire vagy éhes? Gyors, vagy lassabb kiszolgálást szeretnél? - kérdezem, majd ha kiválasztja, akkor attól függően megyünk valami kajáldába, hogy mennyire igényes. Engem már lenyűgözött a flamóval, öcsém!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=807425#post807425][b]Vivien Poulain - 2020.05.02. 09:46[/b][/url]

Hogy miért is lettünk tanárok? A magam részéről sem voltam teljesen biztos a válaszban, de annyit tudtam, hogy ha kutatóként szegődök a szellemekek nyomába, gyakorlatilag minden időmet ennek szentelhettem volna, ha pedig minisztériumi munkába fogok a témában, valószínűleg megutálom az egészet, vagy legalábbis sokkal kevésbé szívesen csináltam volna.
- Hmm, azt hiszem, örömmel tölt el, ha másokat is megismertethetek a túlvilági élettel. Hogy ne féljenek tőle, és ne legyenek téveszméik. És persze egyfajta megelőző kurzusnak is fel lehet fogni.
A szellemek persze nagyon érdekesek, és lenyűgözőek, de mégse kívántam (és ők se sűrűn) másnak, hogy hátramaradjon halála után. Persze a tárgyam nem is arról szólt, hogyan ne legyünk szellemek.
Először alaposan meghökkentem, majd nevetésben törtem ki, miután Kimoriah a homlokára csapott, és azt a következtetést vonta le, hogy bizonyára feltart engem. A világon semmi dolgom nem volt, csak Olivért vártam, de ettől függetlenül nem kellett volna még órákat bujdosással tölteni.
- Nem tartasz fel, ne aggódj! - mosolyogtam rá.
Ellenben ő késésben volt, szóval saját magát hátráltatta, legalábbis sietős szavaiból, meg úgy a testkummunikációjából ítélve.
Bólintottam, tetszett az ötlet, illetve ötletek.
- Akár mindet is sorra vehetjük, de most menj! - Ezúttal én kaptam kezem a homlokomra. - Várj..! Engem nem is keres. Megyek, véletlenül beleütközöm, vagy valami, lekötöm a figyelmét, te addig meglóghatsz.
Hogy ez eddig miért nem jutott eszembe, az voltaképp lenyűgöző volt valahol. Búcsúzóul még rámosolyogtam a nőre, majd felálltam és kiegyenesedve, sietős, látszólag figyelmetlen léptekkel elindultam az ismeretlen felé, hogy jól elvonjam a figyelmét, míg Kimoriah felszívódik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=808538#post808538][b]Vizsnyiczky Heléna Sára - 2020.05.15. 15:13[/b][/url]

Be kellett szereznie néhány apróságot a faluban. Meglepte magát egy kis édességgel, ceruzákkal valamint ha már ott volt beugrott a könyvesboltba is, de onnan végül üres kézzel távozott. Visszaindult volna a kastélyba, ha nem botlott volna bele a két kisgyermekbe. A szőke copfos imádnivalóan édes kislányt olyan határozottan vezette az alig két évesnek látszó vagány kisfiú, hogy öröm volt nézni. Sári arcára bárgyú mosoly költözött, ahogy földbegyökerezett lábbal figyelte a két csöppséget. Természetesnek tűnt számára, hogy a gyerekeket nem sokkal lemaradva követik majd a csacsogó szülők is, de senki nem bukkant fel sehol. Az utcának ezen oldalán csak hárman voltak: az eridonos meg az eltévedt szerelmesek. Elszánta magát a cselekvésre, legkedvesebb mosolyával odasétált az apróságokhoz és leguggolva megpróbálta megtudni tőlük a legfontosabb információkat. Hogy hívják őket, hogy hívják a szüleiket, és hogy hol voltak, mielőtt elindultak. Dani és Lotti nagyon ügyesen közös erővel meg tudták mondani, hogy a játszótéren játszottak, mielőtt elindultak volna fagyizni. Szegény lány ott állt két vadidegen gyerek kezét fogva a falu közepén minden terv nélkül, de hát magát rángatta bele, szóval muszáj volt valamiféle megoldást találnia. Sejtette, hogyha azzal hozakodik elő, hogy most együtt megkeresik a szüleiket akkor nem lesz túl népszerű, így inkább elhúzta a mézesmadzagot az orruk előtt a fagyi említésével. Nem érezte jól magát, hogy hazudni kényszerül, de ugye mindent a jó cél érdekében.
Egész úton szóval tartotta a gyerekeket, mesét mesélt nekik, meg kérdezősködött, így azok a nagy ámulattól már csak akkor vették észre, hogy hova is tartanak, mikor megérkeztek a játszótérre. Sári csalódottan konstatálta, hogy a játékok bizony üresen állnak egymagukban, a padokon senki sem beszélget. Ha jobban belegondolt már átkozta is magát a hülyeségéért, hiszen egyértelmű volt, hogy az aggódó szülők nyomban csemetéik keresésére indulnak majd, amint észreveszik eltűnésüket. Egy pillanatra elbizonytalanodott, nem tudta, hogy merre kellene folytatni a keresést, hiszen a szülők már bármerre lehettek. Jobb döntésnek tűnt, ha letáboroznak valami forgalmasabb helyen, ahol sokkal nagyobb az esélye, hogy megtalálják őket, mintha itt gubbasztanak. Így tehát ismét útnak indultak, ezúttal viszont nem mentek túl messzire, csak a Boglyas térig. Leültette a két gyereket egy padra és meglepte őket frissen vásárolt csoki készletének egy-egy szeletével, hogy nyugton maradva maga mellett tudja tartani őket.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=808544#post808544][b]Olsovszky Laura - 2020.05.15. 16:44[/b][/url]

Egy nyugodt pénteki napnak indult a mai, ami egyben szomorú is, mivel a legújabb ismerőseink, akik igen hamar barátokká váltak, a mai nap vannak itt utoljára. Ideköltözésünkkor ők voltak az leső vevőim, majd egy hosszas beszélgetés után kiderült, mennyire sok közös van bennünk. Az első közös pont az egykorú gyermekeink, akik tökéletesen kiegészítik egymást. Míg Lotti egy tündéri és gyönyörű kislány, szőke hajjal és nagy kék szemekkel, addig Dani egy igazi ördög, sötét hajjal és sötét szemekkel. Azonnal megvolt köztük a közös hang és szinte elválaszthatatlanok lettek. Elég sok közös programot szerveztünk, így a gyermekek között is igen szoros barátság alakult ki, szinte már „szerelem”, így fájó pont az életemben, hogy elköltöznek. De Robi egy nagyon jó lehetőséget kapott, amit muszáj volt megragadni. Szerencsére az országban maradnak, így néha meg tudjuk őket látogatni. Nórával arra jutottunk, hogy az utolsó délutánunkat töltsük együtt, így megbeszéltünk egy találkozót a játszótéren, ahol előtte is igen sok időt töltöttünk. Péntek délután van, ami annyit tesz, hogy a játszó tele van, szó szerint. Gyermekeink azonnal bevetették magukat a homokozóba a többi gyermek mellé, mi pedig beszélgetésbe kezdtünk a szülőkkel. Szinte mindig egyik szemünk a gyerekeken volt, de valami egyszer csak elterelte a figyelmünket. Mire visszafordultunk a két kis csibész már sehol nem volt. Rémülten pattantunk fel a padról s kezdtük őket keresni, de elnyelte őket a föld. A szívverésemet szinte hallani lehetett, fülem mintha hirtelen bedugult volna, csak tompán hallottam a zajokat. Szemeimben rémület, mert hiába egy nyugodt város Bogolyfalva, annak ellenére az ember fejébe belemásznak a negatív hírek, a gyermekrablások. Nórával és Robival arra jutottunk, hogy a leghasznosabb az lenne, ha három felé indulnánk, így én szaporán indultam el…valamerre. A játszót elhagyva egy kis utcán rohantam végig közben pedig a két gyermek nevét kiáltoztam. A nyitott boltokba belépve érdeklődtem, hogy nem e láttak erre két gyereket, de csak nemleges válaszokat kaptam. Elrobogtama fagyizó felé, mivel ott sokszor időzünk Danival, de ott se látta senki. Már komoly pánik kezdett úrrá lenni rajtam. Nekem csak ő van! Torkomat a sírás fojtogatta, de nem, most nem engedhetem ezt  meg magamnak, most nem borulhatok ki. Csak megyek előre, s egyszer csak kiérek a térre. Ekkor megpillantom a két szökevényt egy padon ülve, miközben csokit majszolnak. Hirtelen elhomályosodik tekintetem és érzem, ahogy legördül egy könnycsepp. Szinte futva indulok el feléjük, s mikor Dani észrevesz, széles mosoly jelenik meg arcán. A csokitól mindketten „koszosak” és ragadnak, de ezzel mit sem foglalkozva guggolok le és ölelem meg őket. Kisfiam arcára egy hatalmas puszit adok, majd a fiatal lányra emelem tekintetem.
- Nagyon, nagyon, nagyon szépen köszönöm! - egy őszinte mosolyt küldök felé, majd letörlöm arcomról a könnyeket. Felállok, majd az ismeretlen tizenéves leányzót is megölelem, mit sem törődve azzal, hogy mit illik és mit nem.
- Hol találtad meg őket? Történt valami? - aggódó tekintettel nézem őt, majd a fiamra és Lottira pillantok. - Fel kell hívnom Nóráékat! - kapkodva kezdek turkálni a táskámban, majd egy mobilt rántok elő belőle. Kezem remeg, így alig tudom felnyitni és kikeresni a számot.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=808674#post808674][b]Niadra - 2020.05.17. 03:53[/b][/url]

A meghajlásra végre valahára elmosolyodik. Akkor ezek szerint viccelődnek. Az a helyzet, hogy nem igazán tanult még bele az itteni életbe és nem tudja, mikor fogja megszokni, hogy varázslat nélkül éljen. Ezen persze nem segít, hogy kifigurázzák, de érti a lényeget – legalábbis azt hiszi – és megpróbál másképp fogalmazni és viselkedni. Nem szabad elfelejtenie, hogy ez a hely nem egy királyság, ahol a vezetők azt tesznek, amit akarnak és valóban azon múlnak dolgok, mennyire kegyesek.
- Te most komolyan szexuális felajánlást tettél? – megemelkednek szemöldökei, szókimondása adott esetben bárkit zavarba hozhatna, tulajdonképpen még saját magát is. Merthogy realizálva, mi csúszik ki a száján, lesüti szemét, ami nem segít sokat, mert ha lejjebb vándorol a tekintete, bizony igen sok mindent láthat, még ha nem is pőre valójában, de elég a tudat. Így lehetséges, hogy rövid időn belül már az aszfaltot bámulja és igyekszik felocsúdni a saját maga által előidézett kínos pillanatból. Szíve szerint üvöltene, hogy mentsék meg, de végül úgy dönt, hogy megembereli magát és nem hagyja, hogy egy baki kizökkentse. Legközelebb vigyáz a szájára.
- Tudom, hogy a barlang, mint képződmény micsoda, hagyd abba a nevetést! – bár igyekszik szigorúnak tűnni, önkéntelenül mosolyodik el ő is, mert rájőve, mit kérdezett, tényleg vicces – és valahol baromi para a szitu. – Nálunk a sötét lyukakban emberek halnak meg, még jó, hogy megkérdezem, mire használjátok – megvonja vállát, mert akár Észak-Koreából is jöhetne, vagy inkább szökhetett volna meg. Egy kicsit utánaolvasott az erőviszonyoknak és úgy véli, az az ország hasonlít leginkább saját kultúrájához, tehát, ha mindenképp őszinte kíván lenni, akkor a Bermuda-szigeteket egyszerűen átnevezi. Hah!
- Hát mivel fogalmam sincs, hogy az mi, nehezen mondhattam volna – úgy néz rá, mintha totál egyértelmű lenne, s csak utána esik le neki, hogy már megint ugratja a másik. A fenébe is, sohasem fog belejönni ebbe, most meg ráadásul totális idiótát csinál magából. Bár tekintve, hogy a srác már közölte, hogy lefeküdne vele, valószínűleg fordítva is mondhatná a gondolatait, az sem érdekelné. Na jó, ez csúnya feltételezés, de azért van némi valóságalapja. – Öhm, tudok várni, ha arról van szó. Egy csomó dolgot nem igazán ismerek, úgyhogy inkább mondd meg, melyik kategóriába mi tartozik – köszöni szépen, de az, hogy gyors, neki pont annyit jelent, mind az, hogy szénhidrát van benne. Persze érti ő, de hogy az úgy mégis mit takar? A honnan jött kérdést szándékosan engedi el a füle mellett, mintha el sem hangzott volna. Tudom, épp az előbb erősítettem meg, hogy van erre válasza, de nem akar hazudni. Ha már semmiképp sem kerülheti ki a válaszadást, hát majd blöfföl. Ez van.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=808774#post808774][b]Széplaki Alíz - 2020.05.17. 22:40[/b][/url]

Rengeteg változás történt az életemben az elmúlt évek folyamán, még most is nehéz elhinnem, hogy végre lett egy saját lakásom, ráadásul hamarosan szobatársam is lesz, akinek ráadásul a gyámja leszek. Szerettem a falut annak ellenére, hogy már szinte minden zegét-zugát ismertem, hiszen sokat jártam ide már diákkoromban is. A lakást édesanyám hagyatékának köszönhettem, akivel azóta sem találkoztam, valószínűleg az anyagiakkal kompenzálta azt, hogy nem volt alkalmas az anyaszerepre. De legalább megismertem általa a múltam egy részét, azonban azt sosem tudtam neki megbocsátani, hogy magamra hagyott. Kicsit reménykedtem benne, hogy megmarad közöttünk a kapcsolat, miután hirtelen felbukkant az életemben, de úgy tűnt, hogy mégsem érezte késznek magát a dologra. Timi azonban egy stabil pont volt az életemben, rengeteget köszönhettem neki, mindig is őt tekintettem az igazi anyámnak. A váratlanul jött képességemmel sem volt egyszerű megbirkóznom, azonban az akkori jóstanárom segítségével sikerült végre leküzdenem a rémálmoktól teljes éjszakákat, és megtanulnom megfelelően kezelni azt, hogy egyesek jövőjét akaratlanul is képes vagyok megálmodni. A fotózás mindig is a szívem csücske volt, nem is hagytam fel vele, nemhiába voltam anno fotós asszisztens, szabadidőmben szívesen éltem ennek a hobbinak. A környezetemben nem igazán tudtam senkivel sem mélyebben belemerülni ebbe a témába, csupán az elkészült képeket mutattam meg időnként annak, aki vevő volt rá. Nagyon örültem, mikor megtudtam, hogy Nathaniel, akivel együtt asszisztenskedtem fotózás terén, értesített, hogy ellátogat Bogolyfalvára. Meg is beszéltük, hogy összefutunk, hiszen mindig is remekül kijöttünk egymással, és mindketten imádtuk a fotózást. Egy bizonyos ideig együtt is dolgoztunk, volt pár közös munkánk, utána viszont ő utazgatott a nagyvilágban, míg én a faluban maradtam. A találkát egy késő délutáni időpontra beszéltük meg a Boglyas térre, ahova a megadott időpont előtt érkeztem jó pár perccel szokásomhoz híven. Nem volt épp meleg időnk, ám mégsem volt olyan hűvös, hogy nagyon fázzak, ehhez megfelelően öltöztem fel. Mikor odaértem, leültem az egyik padra a szökőkúttal szemben, és vártam, hogy megérkezzen a régi ismerősöm. Jópofának tartottam a baglyos szökőkutat, mivel eléggé rendhagyó volt, ilyet még a mugli világban sem láttam, de már kezdtem hozzászokni, hogy itt sok minden máshogy működik, eltérően funkcionál, mint a másik univerzumban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=808859#post808859][b]Vizsnyiczky Heléna Sára - 2020.05.18. 21:21[/b][/url]

Kíváncsi lett volna, hogy ez a két csokitól maszatos tündét hogy ismerte meg egymást. Valószínűbbnek tartotta, hogy a szülők jó barátok lehettek; hogy az apák együtt jártak horgászni és sportról beszélgettek míg az anyák megvitatták ki mit főzött és milyen ügyes már a gyereke. Legalábbis általában ezt látta az őt körülvevő gyerekkel rendelkező felnőtteknél.
Nem telt bele sok idő, úgy tűnt, a terve bevált. Egy fiatal nő robogott feléjük, a kisfiú csillogó szemekkel nézett anyukájára. Megkönnyebbül sóhaj hagyta el ajkait, hogy nem kell hivatalos szervekhez fordulnia a gyerekekkel, mert már itt tartott, hogyha nem kerülnek elő a szülők, akkor az aurorok segítségét kéri majd.
- Ugyan, én nem tettem semmit. - Viszonozta a kedves mosolyt és papírzsepi után turkált a táskájában, mert határozottan úgy tűnt, hogy Laurának szüksége lenne egyre. Meg tudta érteni, valószínűleg ő sem tudta volna megállni sírás nélkül az örömteli találkozást. Ekkor azonban a nő megszorongatta, mintha ezer éve jó barátok lennének és régen találkoztak volna utoljára. Kellett egy pillanat, hogy feloldódjon fagyott bénultsága, nem volt hozzászokva, hogy idegenek ilyen közvetlenek legyenek vele, de aztán tétován viszonozta a gesztust. Na lépés volt ez számára, hiszen régebben a hozzá közel állókkal sem tudott ilyesfajta közeli kapcsolatot teremteni, nem még vadidegenekkel, akikkel egy perce sem ismerik egymást. Sőt, nem is ismerik egymást, hiszen még csak be sem mutatkoztak, vagy valami.
- Szembejöttek velem az utcán kézen fogva, de egyedül voltak, ezért elindultunk megkeresni téged... vagyis titeket. Ne haragudj, hogy tegezlek, de nem tűnsz olyan öregnek azért - eresztett el egy újabb kedves mosolyt. Remélte, hogy ezzel nem bántja meg a nőt, de hát igazat mondott. Egyáltalán nem nézte volna ki belőle, hogy már anyuka.
Igyekzett nyugodtságot sugározni a nő felé, mert bár a helyében ő is ideges lett volna, sőt, ennél talán még rosszabb, de most feltétlenül meg kellett nyugodnia. Hiszen már semmi oka nem volt aggodalmaskodni, mint ő is láthatta mindkét gyerek megúszta épp bőrrel a kis kalandozást és jó kezekbe kerülve várhatták meg a szülőket. Addig is, hogy valami haszna legyen elvette a gyerekektől a megevett csokik papírját és elbattyogott a közeli szemeteshez, hogy kidobja őket.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=808990#post808990][b]Farkas Zétény - 2020.05.20. 10:43[/b][/url]

Na, csak sikerült egy mosolyt kicsalni belőle, öcsém! Hát, igazán szívbe markoló, valamiért nagyon hat rám, de nem tudnám megmondani, hogy a kinézetén kívül mi lehet azt. Talán az illata, a parfümje? Minden esetre még napszemüvegben is túl vonzó, pedig a vállamig, ha ér.
- Ha viccből tettem, benne lennél? – kuncogok fel, nem gondoltam, hogy valaki ennyire kimondja, amire gondol. Végül is nem felháborodva mondta, így nincs semmi kétségem, hogy akár benne is lehetne. Főleg, ahogy utána zavarba jön, mert elkezdi a föld felé vinni igéző tekintetét. De mire felocsúdnék, már barlang egyenlő kivégzőhely problémán hitetlenkedem és nevetek.
- Könnyű azt mondani, hogy hagyjam abba – pillantok rá, eléggé vidáman, miközben tovább magyarázkodik, amire már inkább elkerekedik a szemem.
- Akarom én tudni innentől, hogy honnan jöttél? – teszem fel a költői kérdést. Egészen biztos, hogy akarom is, meg nem is. – Amúgy otthon nálad van ilyen fekete lyuk? Mert akkor máshol kell legközelebb majd találkoznunk – milyen cselesen próbálom kifürkészni, hogy akar-e velem egyáltalán még találkozni, vagy sem. El tudnám képzelni mindenhogy a szituációt, pedig egyelőre csak egy bolondos, de irtózatosan szexi nő, szóval a gondolataim mondjuk nem a távoli jövőre és a megöregedés felé néznek, hanem sokkal egyszerűbb gondolatok foglalkoztatnak vele kapcsolatban. Nem, nem csak az, hanem tényleg jó lenne, ha fényképezhetném is. Nem, nem közben… Úgy tűnik egyelőre nem vevő a humoromra, mert mindent félreért, mint egy naiv kiscica. Pedig biztos vagyok benne, hogy nem az, vagy, ha igen, igen szórakoztató jelenség.
- Oké, a gyorsétterembem viszonylag gyorsan, értsd, pár perc alatt megkapjuk az ételt, de azok talán nem annyira jó alapanyagokból vannak, mint a simában. A rendes kajáldákban, éttermekben pedig viszonylag sokat kell várni, de minőségibb az étel, és hagyják, hogy emészgesd egy kicsit, amíg több fogás is jön. Kezdem hülyén érezni magam, hogy ezt egy felnőtt nőnek magyarázom – vallom be, és tényleg így érzem. Mintha nem tudná valaki, hogy a gyors az gyors, a többi lassabb. – Az éttermet ajánlom, kényelmesebb, lehet közben iszogatni, beszélgetni, miközben megeszünk minden finom falatot – emelem fel rá a tekintetem, szándékosan kétértelműen. Mivel tudom, hogy elmegyünk, szépen lecsavarozom az állványról a gépet, majd egy pálcaintéssel parancsolom nekik, hogy összerakják magukat és elcsomagolódjanak az erre rendszeresített kismértetű hordtáskába.
- Persze, csak ha van kedved, nem akarok erőszakosnak tűnni, kedves Sarah – mosolyodom el, és már azon jár az eszem, hogy előhívhassam a képeket róla. Most már tuti be fogom szervezni, mert minél több szépség van, annál többet tudok gyakorolni, meg beszélgetni velük. Indulásra készen vagyunk, akár mehetnénk is. Remélem, nem utasít vissza, nem esne túl jól, de… tudom, hogy nőből van, én meg kissé rámenősen adtam elő magam. Elragadt a hév, öcsém!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=809127#post809127][b]Nathaniel Wright - 2020.05.21. 13:43[/b][/url]

A világ nem csak rossz. A világ nem csak gonosz. Az, ami velem történik, nem mindig negatív, holott nagyon sok dolgot, ami velem történt és mások mesélnek, rossznak gondolnak, de én nem éltem meg rosszul. Úgy éltem, hogy mindez - Cara és Mrs. Bournaby - az élet részei, hogy ezek az események normálisak. Senki se mondta, hogy nem. Hiszen a játék az csak játék. Nem igaz?
De. A játék az csak játék, és bár nagyon szeretnék játszani, nem tudom, hogyan kell. Én mindig csak belekeveredtem ebbe, sosem generáltam. De játszanék. Nyuszival a leginkább. Szeretem Nyuszit, szeretnék vigyázni rá, kedves lenni vele, és szeretném, ha játszana velem. Nem tudom elképzelni őt játék közben, de talán, ha megtanítanám, akkor szeretné a játékot.
~ Szeretnie kell a játékot. ~
Aprót rándul az arcom a gondolatra, érzem, ahogy az a villanásnyi gonosz, ami felébred mindig, amikor Nyuszira és a játékra gondolok, előtör belőlem. Rossz vagyok? Rosszat teszek? A gondolat is tett? A gondolat is bűn? Sosem lennék képes bántani Nyuszit, vagy olyat tenni, amit ő nem szeretne. De akarom, hogy szeressen. Cara is akarta, hogy szeressek. Szerettem. Szeretném.
Alíz. Nézem, ahogy lassan a padhoz sétál, ahogy nem változtak a mozdulatai ennyi év után sem. Szeretem megjegyezni az emberek mozdulatait, szeretem felismerni őket, az apró kis eltéréseket, az egyediségüket. Egy fa rejtekéből nézem őt, ahogy leül, és ilyen távolságból nem hallhatja, ahogy a kamerám életre kel, és megörökítem őt várakozásában. Szép, mint mindig. Szőke haján csillan a napfény, és legyen bármilyen bágyadt a nap, a tökéletes szőke haj feltűnő, és az övé tökéletes. Kiemeli őt a tömegből. De nem várakoztatom meg, csupán pár kép, néhány érdekesebb szög, amivel emberek nem kísérleteznek és amiktől kifejezetten frászt kapnak, ha a fotós hasonlót felemleget. Elkészült alkotásaimmal büszkén lépek közelebb hozzá, mosolyom szélesedik, gondolataim agyam egy hátsó szegletébe űződnek, miközben kissé szerencsétlenül intek felé.
- Olyan vagy ezen a téren, mint egy fényhozó. Boldogsággal töltöd meg az emberek lelkét.
Ugyan nem nagy a kép, amit felé fordítok a kijelzőn, de mivel szakavatott szemről beszélünk, remélem, hogy észreveszi, mennyire különleges és gyönyörű ezen a képen.
- Nem tudod kitörölni, bűbáj védi.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=809188#post809188][b]Széplaki Alíz - 2020.05.22. 00:01[/b][/url]

Miközben a fiúra várakoztam, eszembe jutott az is, hogy Timit számtalanszor megkértem, hogy költözzön Bogolyfalvára, de ő ragaszkodott a mugli világhoz. Először persze nehezményezte, hogy én itt maradok a varázsvilágban, de végül megbékélt vele, időnként pedig hazalátogattam, hiszen sosem felejtettem el, hogy honnan is indultam. Annak az univerzumnak is megvolt a maga varázsa, a filmek, a pizzarendelés, a színházak, a bulik, az öltözékek és még egyéb sok olyan dolog, amely a varázsvilág számára teljesen más jelentőséggel bírt. Örültem, hogy ebben a világban is lehetőségem volt az egyik hobbim űzésére, azaz a fényképezésre. Fotózás terén a hagyományos módszereket szerettem, azon belül is a fekete-fehér képek voltak a kedvenceim. Diane Arbus tökéletes fekete-fehér portrékat készített, melyek a reménytelenséget szimbolizálták. Ezekkel a színekkel tökéletesen ki lehet fejezni az emberek érzelemvilágát, az örömön át egészen a mély depresszióig. Robert Frank is egy tehetséges mugli fotográfus volt, aki szintén a fekete és fehér színvilágot használta előszeretettel önkifejezésre. A fekete és fehér szín igen meghatározó, hiszen ha egy ilyen jellegű fotót veszünk alapul, akkor elmondhatjuk, hogy rögtön kiszúrható, ha nincs mögötte igazi képi tartalom, tehát rögtön felfedi a valóságot takargatás és félrevezetés nélkül. Sokszor a színkavalkád stílusú képek elvonják az ember figyelmét arról, hogy esetleg az semmitmondó, viszont a fekete és fehér színekkel készült művek a puritán valóságot ábrázolják, mindenféle körítés nélkül. Emellett azonban kedveltem a színes fényképeket is, de csupán azokat, melyek képesek voltak tökéletesen ábrázolni a fénykép mondandóját. Számomra a fényképeknél a jól elkapott pillanat a leglényegesebb, hiszen az sokszor többet ér, mint egy egész történet, hiszen az ragadja meg az igazi érzelmeket és ad egyedi, sajátos hangulatot a képnek. Nathaniel pedig mindig is tökéletesen el tudta kapni az adott pillanatot, ezért pedig rendkívül büszke voltam rá. Ez nem volt olyan egyszerű, mint ahogyan azt sokan gondolták, a történelem során is csak a kiemelkedő művészek voltak képesek kiragadni egy-egy rendhagyó pillanatot az emberek életéből. Mikor megpillantottam őt, széles mosolyra húzódott a szám, majd lelkesen visszaintegettem neki.
- Úristen, látom semmit sem változtál, sőt, fejlődtél is, még mindig tökéletesen képes vagy elkapni egy adott pillanatot! - válaszoltam neki lelkesen, miután megtekintettem a képet, amelyet rólam készített.
- Dehogy akarom kitörölni, aki tud, az tud - feleltem neki hatalmas mosollyal az arcomon, majd jeleztem, hogy nyugodtan üljön le mellém. Igaz, nem voltam magammal teljesen megelégedve, és ez talán kiszűrődött a hangsúlyomból is feléje, de nem akartam negatív dolgokkal terhelni. A lényeg, hogy az adott pillanatot remekül elkapta, az pedig külön bók volt, hogy gyönyörűnek látott, holott én nem ezt gondoltam magamról.
- Mi újság van veled? Mesélj, mindenre kíváncsi vagyok! - fúrtam tekintetem az íriszébe jókedvűen. Már elég sok év eltelt, miután újra találkoztunk, azóta biztosan számtalan dolog történt vele. Mindenesetre nagyon örültem, hogy újra találkoztunk, hiszen mindig remekül kijöttem vele, és meg is volt a közös témánk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=809553#post809553][b]Olsovszky Laura - 2020.05.25. 17:28[/b][/url]

Remegő kezekkel keresgéltem a táskában a mobilom után, de elég nehezen találtam meg. Mindig az oldalán lévő pici „zsebbe” szoktam tenni, de valahogy beesett nagy fakkba, ami ugye közismerten elnyel mindent. Minden a kezembe akadt, töltő, rágó, papír zsebkendő, esernyő, nedves törlőkendő, gyerekjáték, „cumisüveg”, ami már nem cumi, de ha agyonvernek se jut eszembe a rendes neve. Szóval röviden tömören még egy halott német katonát is megtaláltam jóformán a táskába, csak a telefont nem. Már a káromkodás küszöbén álltam, mikor rezegni kezdett a telefon, így szinte fénysebességgel találtam meg. Második próbálkozásra sikerült felvennem, majd vázoltam Lotti szüleinek, hogy megvannak a gyerekek és, hogy hol is vagyunk. Hallottam, hogy a vonal másik végén mennyire megkönnyebbülnek és még sírás hangjait is hallottam. Az egyszer biztos, hogy emlékezetes itt töltött utolsó napjuk lesz ez a mai.  Elnevettem magam, mikor meghallottam vagyis inkább felfogom, hogy a két kis csibész kézen fogva sétálgattak az utcán. Látom magam előtt a képet, mivel ez egy szokványos jelenet, csak annyi különbséggel, hogy általában valamelyik szülő ott sétál mögöttünk néhány lépésnyire. Aztán mikor bocsánatot kér azért mert letegezett, csak harsányan felnevetek. Én nem értem mi van ezekkel a diákokkal, de valamiért erős a késztetés bennük, hogy azt éreztessék velem, egy vén banya vagyok. Mármint ő most pont nem, de azért bocsánatot kért és így mégis egy kicsit.
- Ugyan, miért lenne gond? Cseppet se érzem magam öregnek, úgyhogy emiatt ne aggódj. Esetleg nem a fagyizó irányába tartottak? Oda szoktunk a játszóról elsétálni, így ezt az útvonalat ismerik mindketten. - vázolom neki, miközben megtörölgetem a szemem alatti részt egy papír zsebkendővel. Szinte látom magam előtt a szétfolyt sminkes fejem, ami minden csak nem túl szép.
- Jut eszembe mennyibe került a két csoki, szeretném kifizetni őket! Valamint szeretném valahogy megköszönni, hogy nem mentél csak úgy el mellettük. Nem olyan messze van az antikvitás, gyere be és válassz valamit. – beszéd közben előhúzom a feneketlen táskából a pénztárcámat, majd várom a választ.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=809852#post809852][b]Vizsnyiczky Heléna Sára - 2020.05.29. 09:27[/b][/url]

- Nem is nézel ki annak, de jobb elkerülni a félreértéseket. - Borzasztó rossz volt kormegtippelésben, ha fegyvert tartottak volna a fejéhez akkor sem tudta volna megmondani, hogy mégis hány éves lehet a vele szemben álló nő. huszonkettő és harmincöt között bármennyit kinézett volna belőle az arca, az öltözéke és a gyerek kora alapján. - De igen, épp arra mentek volna - bólintott egyetértése jeléül. Lehet, hogyha a fagyizóba vitte volna őket, akkor hamarabb megtalálják egymást a szülőkkel, de végül is így sem okozott túl nagy problémát. Ha nem szerette volna ennyire a gyerekeket akkor lehet picivel problémásabb  lett volna, de így mindenki jól járt. A gyerekek jól érezték magukat  a társaságában és olyan személy felügyelete alá kerültek, aki a legjobbat akarta nekik.
- Nem, nem, nem. Egyik sem szükséges. Tényleg.Legalább nem fenyeget az elhízás veszélye így, hogy ők ették meg - jegyezte meg viccesen. Az ő szájából egy kifejezetten komikusan hatott, hiszen ránézésre is maximum harminc kilónak tűnt vasággyal, nem igazán olyan személynek akinek aggódnia kell a vonalai miatt. Nem azért nem hagyta ott a két kisördögöt az utcán, hogy később bármilyen jutalomban részesüljön, egyszerűen csak képtelen lett volna minden szó nélkül elsétálni mellettük. Különben is, már annyi felesleges kacatja volt, hogyha most még egyet választott volna az antikvitásból valószínűleg a szülei kivágták volna otthonról. De elraktározta magának az információt, hogy nyilvánvalóan az antikvitás tulajdonosával áll most szemben. Túl sok ilyen felesleges információt tárolt el, de sosem tudhatta, mikor lesz rá szüksége.
- Lottiért eljönnek a szülei, vagy elkísérjük valahová? - Nem volt egyértelmű a telefonbeszélgetés alapján, hogy mi lesz a következő lépés, bár valószínűleg leginkább csak azért, mert elbambult egy-két percre, míg Laura a másik gyerek szüleivel beszélt. Néha megesett, hogy kihagyott egy-két pillanatra az agya, mikor elfelejtett koncentrálni és odafigyelni dolgokra. Főként olyankor, ha előző éjjel nem aludta ki magát, vagy ha valami olyan órán ült, ami egyáltalán nem érdekelte – vagyis általában az összesen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=810370#post810370][b]Nathaniel Wright - 2020.06.04. 13:02[/b][/url]

Képtelen lennék csupán csak egyetlen témának szentelni az életem, hiszen az élet telev van lehetőségekkel. Elég csak körbepillantanunk, és abban a pillanatban millió és egy olyan csoda van, amit örökre egy kép fogságába akarunk zárni.
Ilyen az is, ahogy Alíz vár rám. Szívem szerint bezárnám a képbe örökre, megállítanám abban az egy pillanatban, amit sikerült elkapnom. Az emberek akkor a legtökéletesebbek és a legcsodálatosabbak, amikor nem tudják, hogy figyelik őket, akkor örökítődnek meg a legkülönlegesebben az öröklétnek.
- Pedig sok mindent változtatnék.
Egy művész sosem elégedett a művével, mert ha teljesen az lenne, akkor nem akarna tovább dolgozni. Ha én egyszer egy olyan képet készítek, amiben nem látok hibát, nem látok javítandó elemet, akkor véget fog érni az életem. Hiszem, hogy az utolsó kép, amit látok, mindközül a legcsodálatosabb lesz. Álmaimban azt képzelem, hogy a kép központi eleme Nyuszi, aki csodálatos kedvességgel néz rám, szép szemeiben szerelem csillan, és én tudom, hogy otthon vagyok, hogy megérkeztem.
- Még mindig nem vagyok hajlandó egyfélét alkotni, de már egyre többen ismerik a nevem, az egyik képemet olyan sok galleonért vették meg, hogy annyit nem adtak még az összesért együtt sem.
Rendben, elismerem, ez egy kis költői túlzás volt a részemről, de arra az eladásra nagyon büszke vagyok a mai napig. Nem tudom, hogy ki volt, még sehol se jött szembe velem a képem.
- És még mindig nem telepedtem le. Na és te? Milyen az élet itt, hogy érzed magad?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=810700#post810700][b]Olsovszky Laura - 2020.06.06. 20:39[/b][/url]

Azért bevallóm őszintén, hogy jól esik, hogy nem néz azért annyira öregnek. Igyekszem magam formában tartani, de azért az élet nekem is készített pár ráncot a szemem környékére. Ennek ellenére továbbra is azt vallom, hogy azokat a kis halovány ráncokat leszámítva igen is jól nézek ki, és tök jól érzem magam a bőrömben. Nem vagyok már egy nádszál karcsú nő, azért van csípőm és nem befelé esik a hasam, de ha többet edzenék, akkor még az is lehetnék. No de egy 1,5 éves gyerek mellett edzeni van a legkevesebb időm. Igaz Danival az élet egy folyamatosan versenyfutás.  
Mikor kérdésemre igenlő választ kapok csak elmosolyodom. A fejemet mertem volna rá tenni, s lehet pont ezért is indultam mindjárt abba az irányba amerre a fagyizó is van. Mikor ki szeretném fizetni a csokikat erőteljes ellenkezés fogad. Nem engedi, s mikor meghallom, hogy nem fenyegeti az elhízás, akkor elnevetem magam. Az előttem álló leányzó pont úgy fest, mint aki már attól meghízik, ha a csokira néz. Ennyi idősen még én is az ilyen kaliberű lányok csapatát erősítettem, de ahogy átléptem a 25-öt és szültem egy gyereket már nem engedhettem meg azt a luxust, hogy bármikor bármennyit megehessek. A kérdést hallva körbetekintek a téren. Még nem látom Lotti szüleit, így a leányzó felé fordulok újra.
- Nos onnan fognak jönni, szóval akár el is indulhatunk. - fejemmel az egyik a főtérbe torkolló utca felé biccentek, majd összeráncolom a szemöldököm fél pillanatra. - Szeretnél elkísérni minket? Nagyon kedves vagy, de ha van bármi dolgot… nem szeretnénk feltartani! - egy mosolyt küldök felé, majd a két szökevényhez fordulva mutatom, hogy másszanak le a padról. Kissé értetlenül néznek rám, így egyszerűbbnek tűnik levenni őket. Először Daniért nyúlok, majd a hóna alatt megfogva emelem le a padról.
- Viszont ahhoz ragaszkodom, hogy nézz be egyszer a boltba. Biztos találsz valami szép ékszert vagy bármi mást magadnak. – mondom a megmentőnek, miközben Lottit is két lábra próbálom állítani.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=810702#post810702][b]Lepsényi Veronika - 2020.06.06. 20:50[/b][/url]

"Hiányzol. Rég találkoztunk. Ugye a hétvégén lesz egy kis szabadidőd lejönni Bolyogfalvára? Vettem nyalókát is, tudod, amit annyira szeretsz... Erre nem mondhatsz nemet. Meg amúgy sem, mert nekem nem lehet nemet mondani. Találkozzunk szombaton délután négykor a szökőkútnál jó?
És ne merj megbántani azzal, hogy nem jössz különben megbánod... "

Ez aztán a fenyegetés... Rózsaszín, virágillatú papíron. De teljesen komolyan is gondolja. Igaz, maximum csak annyit tudna tenni, hogy ráuszítja Zulut, a jó öreg, kedves hóbaglyát, aki egyébként a légynek sem tudna ártani. És tudja jól, hogy Ricsi sem tudja őt komolyan venni. Még akkor sem, mikor a méregtől szinte rákvörös a feje, és pattog, mint egy ugróbogár. De hát ki is tudna komolyan venni, egy alig 157 centi magas lányt, aki még mérgesen is úgy néz ki, mint egy mérges hörcsög. Na látjátok.
De azért reméli, hogy célba ért a levele, és Ricsi el fog tudni jönni, mert olyan rég töltött már együtt a testvérével egy kis időt. És most, hogy mindketten itt vannak Magyarországon, kicsit tobb idejük van, hogy az elmúlt éveket bepótolják. Veró pedig minden alkalmat ki is használ. Persze válaszlevelet nem kapott, mert miért is, így csak reménykedik benne, hogy Ricsi meg is fog jelenni a téren. Maximum feleslegesen vár egy kicsit, aztán vissza is megy a Levitába. És legközelebb, ha összefut Ricsivel jól le is harapja a fejét.
Egyelőre viszont még csak reménykedve toporog a megbeszélt helyen, ott a szökőkút előtt, szinte percenként az órájára pillantva. Mert hát nem is az ő bátyja lenne, ha nem kéne egy percet sem.
- Mi van már Ricsi...? Eltévedtél?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=810718#post810718][b]Vlad Z. Marcell - 2020.06.06. 23:08[/b][/url]

Nem vagyok a világ mintabátyja, azonban nem gondoltam volna, hogy Kiara ennyire nem ismer. Még, hogy nyalóka, amit legjobban szeretek. Olyan nincs!!! Én a savanyú édességért(?) vagyok oda, az bármekkora mennyiségben jöhet, de nyalóka, vagy más édesség az soha. Azért elindultam a találkára, de, hogy lássa mit szeretek, előtte vettem jó savanyú cukrot, azt eszegetem az úton. Lehet többet kellene együtt töltenem a lánnyal, hogy jobban kiismerjük egymást, de sokszor egy alkalom is sok belőle.
Rengeteg ember van a faluban ma, csodával határos módon az öcsénk nem akart velem jönni, bár most lefoglalja otthon a homokozóban való játék. Valami szökőkútról írt a hangul betűivel, és délután négykor, már csak Zsanett hiányozna köreinkből. Megérkezve az említett építményhez körülnézek, azonban egyetlen egy darab Kiarát nem pillantok meg, maximum névrokont, akit szintén így hívnak. Utálom, mikor ezt csinálja, én pontosan megérkezek, miközben ő rengeteget késik. Legközelebb megcsinálom vele ugyanezt. Fejemet vakargatva nézek a telefonom kijelzőjére, már vagy tíz perce itt kellene lennie.
- Aish… – fejezem ki érzelmeimet, majd ezután káromkodom egy jót. Itt úgysem érti senki a koreai szavakat, akár cifrábban is kifejezhetném érzéseimet. Ezért még kapni fog a hölgyemény, ignorálni fogom jó ideig.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=810790#post810790][b]Lepsényi Veronika - 2020.06.07. 18:14[/b][/url]

Egyszerűen nem hiszi el, hogy még ilyenkor is képes késni a bátyja. Pedig az ember lánya azt hinné, hogy ha már havonta csak néhány alkalommal tudnak összefutni, akkor legalább arra veszi a fáradtságot, hogy időben ott legyen a megbeszélt helyen. Vagy legalább válaszoljon a levelére. Mert hát a drága bátyja még arra sem volt képes. Pedig még csak egy okénak is örült volna. De neeeeem, még annyi se telt tőle. Egész biztos, hogy le fogja szedni a fejét emiatt. Is.
Már amennyiben megérkezik végre. De egyelőre nem ugy tűnik. Veró pedig idegesen toporog ott a szökőkút mellett. Egészen addig, mig meg nem hallja a koreai szavakat. Még csak fel sem merül benne, hogy egyébként ez a hang nem is a testvéréhez tartozik, hanem egy másik külföldi diákhoz. Így amikor meg is pillantja a hang tulajdonosát, legalábbis annak hátát, hisz épp háttal áll neki, már rögtön szalad is, hogy egyből a hátára vesse magát. Lesből támad, lábait és karjait pedig szorosan kulcsolja a srác köré, hogy ne tudja ijedtében ledobni magáról.
- Ricsiiiiiii... - süketíti meg szinte teljesen, ahogy még egy cuppanós puszit is nyom az arcára. De aztán természetesen le is dorgálja, mert kijár neki. - Tudod legalább egy választ kaphattam volna a levelemre... Nem szép dolog megvár... - a mondatot azonban nem tudja befejezni, ugyanis végre megpillantja a másik arcát, ami egyértelműen nem Ricsi vonásait viseli. Teljesen le is fagy, olyannyira, hogy még azt is elfelejti hogy talán le kéne szállnia róla.
- Te nem is Ricsi vagy...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=810889#post810889][b]Vizsnyiczky Heléna Sára - 2020.06.08. 09:35[/b][/url]

Vigyorogva konstatálta, hogy Laura is érti a viccet, nem lett olyan nő belőle, aki miután megszületik a gyereke ferde eszemmel néz a fiatalságra és ha valaki viccelődni mer akkor azt rögtön letorkollja kicsit több komolyságot kérve. A hideg futkosott a hátán az ilyen emberektől, mert bár eltudta képzelni, hogy egy gyerek mennyi mindet megváltoztathat, de azt azért nem, hogy ettől valaki teljesen kiforduljon magából. Ő legalábbis olyan anya szeretett volna lenni, aki nem felejti el, hogy nem olyan régen még ő is ebben az életszakaszban volt, nem csak úgy átugrotta ezt a jó tíz évet.
- Szívesen elkísérlek benneteket, hátha ketten könnyeben bírunk velük – engedett meg egy kedves mosolyt magának. Nem volt benne egészen biztos, hogy ez tényleg őszinte invitálás volt, vagy csak nem akarta lerázni, de Sári igazából tényleg ráért és szívesen segített ahol csak tudott ebben az esetben legalábbis. Na nem mintha amúgy probléma lett volna a segítőkészségével, de ha gyerekekről esett szó akkor teljesen fellelkesült.
- Rendben, egyszer mindenképp benézek, ígérem. – Végül is nem hangzott rosszul az ajánlat, egy-egy szép ékszernek sosem tudott ellenállni. Ő is talpra kászálódott, még éppen időben, Dani ugyanis úgy gondolta, hogy amíg az anyukája Lottival van elfoglalva fogócskázna egyet bárkivel aki vevő rá. Futásnak eredt aprócska lábaival, szerencsére Sári hamar utól érte és megmentette egy eséstől. A kisfiú nevetve nézett fel a barnára, aki mosolyogva kapta ölbe, hogy visszavigye Laurához a már megint elkóborolt csemetét.
- Hihetetlen mennyi energiájuk van – csóválta meg a fejét elnéző mosollyal, mintha néha napján ő nem lenne képes ugyanilyen lehengerlő lendülettel pörögni. Pedig ha egyszer sikerült ennyi energiát összegyűjtenie akkor utána megállíthatatlan volt, tett-vett, nevetett, olyan volt, mintha újra élné legszebb óvodás éveit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=811200#post811200][b]Weiss Arion Ruben - 2020.06.12. 00:04[/b][/url]

Csendes.
Még vagy már, asszimilálódik a ház nyugalmával, mintha nem is ő lenne. Pedig de, ugyan az, ugyan ott van mindene, a sebtető már rég leesett és a kötést is elhagyta, ujjai kényelmesen mozognak, a fantomfájdalom sem kínozza többet, mint a viszketés. Ugyan az, csak egyszerűen nincs kedve most hangosnak lenni. Mint a gyerek, aki kikapott és most megmutatja, tud ő rendes lenni, megenni a zöldséget, csak engedjék ki játszani kicsit, levegőt akar. Noha nincs a nyakában póráz, nem fojtogatja, ahogy megindul, manapság kevesebbet mozgott. Egy az, hogy várakozik, mit akar a férfi és mikor, de olyan csend van arról a részről, hogy az már ijesztő, aztán ott a másik is, kinek pengéje szabta fel bőrét, szintén csendben. Az egész világ elnémult talán, mióta meggyónt és bűnbocsánatot kért – szinte. Mégsem jó gyerek, talán játszani sem akar, csak kinyújtóztatni hosszú lábait, lustán cirógatva Trinket füle tövét, aki az ölébe telepedett. Ritka, mert szinte mindig mozgásban van, mármint ő, nem a macska, vagy talán érzi a feszültséget és úgy véli, nem az ő ideje ez. Néha ki is mondja, hogy ennek a macskának több az esze, mint sokaknak, egy ideje, az incidens óta néha még saját magánál is, de utóbbit már csak magában, némán morogja. Balján, a kis asztalon hever egy félig elfogyasztott kávé, egy üres pohár és a félreismerhetetlen kristályüveg, amelyben olyan jól néz ki az aranybarna ital, amelyet nem olyan rég kortyolt be. Még érzi ajkain az aromát, a kellemes bizsergést gyomortájon, ha még az agyára nem is hatott, mert nem a sokadik poharat töltötte újra, nem részeg kíván lenni, csak...
De érzi belül a nyomást, a feszülést, hogy ezt örökké nem tudja csinálni, örökké nem tud ücsörögni, háziállatot abajgatni és várni. Mert mozogni kell, mozgolódni és cselekedni, nem lehet, hogy nem. Olyan nincs. Fújtat egyet, majd a pohár mellett pihenő dobozhoz nyúl és gyújt rá végül. Fejét kényelmesen dönti hátra, szemeit lehunyva burkolja magát kissé a füstfelhőbe és épp eldönti, hogy feláll, kimegy és meglépi az első lépést az adóssága rendezése felé, megszerzi azt az apróságot, amelybe majd beletűzi a lapot a dátummal és hellyel, de ennek a gondolatmenetnek is akkor szakad vége, amikor hallja, hogy valaki érkezik. Tudomása szerint a többiek Pesten tevékenykednek, ide most csak ő jött és mégsem, mert valakinek égető szüksége van a közegre. Felmordul, szinte hallani benne, hogy menj is el és mégsem, mert csak fejét fordítja a bejárat irányába. Nem lát rá teljesen, de elég egy apró részlet, hogy tudja, ki „zavarja” meg a sziesztát.
- Már csak te hiányoztál – jegyzi meg halkan, leginkább magának és azzal a lendülettel, a szájába tűzött bagóval nyúl az üveg felé, tölt ismét magának, elengedi a macskát és kortyol egyet. Hja. Tényleg ez hiányzott.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=811206#post811206][b]Nairobi Jones - 2020.06.12. 09:10[/b][/url]

Kimondottan jó kedvűen ér haza, elvégre éjjel megpörgette a kaszinó forgalmát és már csak pár lépés választja el attól, hogy felcsípje a vele együtt dolgozó pultos pipit. Bedobott még egy kávét, mielőtt házuk felé vette volna az irányt, így ő köszöni szépen, kicsattan az energiától IS. Könnyed mozdulattal löki be ajtajukat, majd zárja be, hogy elkezdjen pakolászni. Ekkor üti meg fülét Ruben motyorgása: megtanulhatta volna már, hogy Nairobi fülei több, mint jók. Vagy talán épp ezért csinálja? Akárhogy is, most feltett szándéka a sírba kergetni a férfit, mert az ugyebár remek program.
Hetykén lépdel be és köszönés nélkül huppan kanapéjukra, hogy aztán körmével elkezdjen körözni az asztalon. Hogy mi a célja? Hát csak egy kicsit ráncigálni az oroszlán bajszát. Ez az apró, karistoló hang pont annyira idegtépően hangos, hogy háttérzajként zavaró legyen, de mégse legyen elmondható az, hogy éktelen és kibírhatatlan. Ez még az ő hallójáratát sem sérti, bár e tény betudható annak, hogy sokkal jobban vágyja Ruben idegbaját, mintsem tudomást vegyen a saját maga keltett neszről..
- Látom izgalmas napod volt. Egy fél üveg whisky? Nem semmi. Woody büszke lenne - tovább karcolja az üvegasztal tetejét, miközben rendkívül flegmán veti oda cseppet sem kedves szavait Weissnek. Mielőtt még félreértésekbe bocsátkoznánk: nem utálja, még csak különösebben a bögyében sincs, de tud az incidensről, hogy mit tett hajszál híján, ez pedig kellően nagy csalándarab a seggében ahhoz, hogy ne jópofizzon vele. Látja a férfi tűréshatárának végét, de ha róla van szó, akkor szereti pengetni az utolsó, pattanásig feszült húrt is. Ez talán abból is fakad, hogy a bekerülése kellően halálközeli élmény volt ahhoz, hogy bármitől is féljen. Mi több, egyszer szívesen nekifeszülne a másiknak, hogy kiderüljön, melyikük a jobb. Lehet, hogy emiatt számít kölyöknek, de Ruben egy köcsög. Megérdemli.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=811209#post811209][b]Weiss Arion Ruben - 2020.06.12. 09:53[/b][/url]

Valahol sejtette, hogy az idill nem tart sokáig. Hogy bármit is akarna, azt most inkább ne is erőltesse. A macska kényelmesen dagaszt, most nem mordul rá, hogy kihúzza a szálat a drága szövetből, most minden rettenően mindegy hangulatú, főleg az, hogy rajta most hozzá képest is a pihenős szett pihen, amelyből látszik, ebben ugyan nem megy ki sehova, ne is akarják, de át nem cseréli. Eszébe jut, hogy talán egyszerűen el is felejtett valamit, azt nem tudja felidézni, hogy mit, de kapar agyának hátsó felében egy apró gondolat, hogy talán mégis. Gondolatban von csak vállat rá, ami késik, az nem is siet, így aztán ideje lesz majd pótolni. Ha eszébe jut vagy juttatják.
Az ital kesernyés íze legalább azt, hogy még mindig nem a kedvence ez, lehet vicces vagy sem, nem mindenben tökéletes és ez a pohárkezelésben ki is tud mutatkozni. Miután legalább abban biztos volt, hogy a következő nap is felébred és nem egy gödörben, ivott, mocskos mód nyomta le magát a sárga földig, mint aki megérdemelte volna és mégsem. Csak el akarta tompítani a káoszt, ahogy utána még párszor, de hamar állt talpra, nem engedhetett a gyengeségnek, annak látszatának, még ha, nem is vallja meg, de elérte és szorongatta.
Mostanra már minden szép. Lenne. Ebbe sétál bele ez a drága lélek és nem, nem marad meg a vackában, egyenesen ide hozzá, esélyt sem adva, hogy a mai nap megjegyzésmentes legyen, mert nincs olyan, hogy csak elsétál mellette, valami kell, hacsak egy szó, de kell. Ez a dinamika, amire az eset csak forró olajat öntött. Amitől most már nem szabadul. Fújtat egyet.
- Nincs neked dolgod akárhol? Ma nincs napközi, kölyök – nem is reagál az általa keltett zajra, mert az inkább a másiknak lenne zavaró, sőt, ő maga mellé a körmével kocogtatja meg a kezében pihenő poharat, a cigaretta lassan serceg, majd gyorsan, ahogy beleszívva ereszti ki a nő felé a füstöt. Egy laza mozdulat, ahogy a hamutál felett pöcköli le a felesleget, majd kissé ficeregve emel a lábán, hogy bokáinál tegye keresztbe azokat – így biztos kevesebb ingert érez, hogy kirúgjon felé, mutatva, merre is van a visszafele.
- Persze. Minden napom izgalmas, sőt, ez a pohár izgalmasabb. Woody is bekaphatja, minden whisky felét ő issza meg, ez már csak tűzoltás – forgatja meg a szemeit, pont erről van kedve beszélni, de tényleg. Hogyne. Eddig se volt erről híres, eztán sem lesz. De lehet ez a nő célja, hogy most provokálja. Lapost pillantást ereszt felé, majd szusszan egyet.
- Nincs most időm rád, játssz a késekkel a konyhában, míg anyu és apu hazaér – int neki, majd egy szusszra tűnteti el az utolsó kortyot, majd a pohár alja az asztalon koccan, ahogy leteszi. Ezután pillant csak felé, amolyan „itt vagy még mindig?” pillantással.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=811214#post811214][b]Nairobi Jones - 2020.06.12. 10:47[/b][/url]

Elégedetten mosolyodik el és hátradől. A napközi épp itt van, a nappaliban, és Ruben az óvóbácsi. Micsoda deal! Rendes pisisként az agyára fog menni, ehhez kétség sem férhet, s ha tovább provokálják, bizisten elveti a sulykot. Abban úgyis tehetséges. Aztán tekintete a poharat kocogtató ujjra vándorol és elgondolkodik azon, hogy lecke gyanánt megszabadítja mutatójától Weiss-t. Ó igen, de szép is lenne!
- Szóval valójában féltékeny vagy Woody bácsira! Mindent értek. Elvégre, ő rendelkezik olyasmivel, mint okklumencia, titoktartás, gerinc, még ha kissé lágy is... No meg ezerszer tehetségesebb a piálásban - egyetértően bólogat, hát ő is pipa lenne rá Ruben helyében! Hogy képzeli, hogy ilyen szuperül helytáll, miközben a másik vajmi keveset tud felmutatni az elmúlt időszak eseményei alapján, már azt leszámítva, hogy majdnem elbaszta az inkognitójukat. Tulajdonképpen az a csoda, hogy még él és nem hajították Alhazred elé a csinos kis seggét. Dominik ezerszer lágyszívűbb volt vele, mint kellett volna és ezzel mindannyian tisztában vannak.
Hallgatván a gonoszkodást szinte már vicsorgásnak nevezhető görbe ível ajkaira, mielőtt ismételten elkomorodna. Nem érti, miért kell így viselkedni, de tényleg, mint egy tisztességes köcsög. Ő itt jön, hogy feldobja a napját csodás jelenlétével, aztán elzavarják. Nos, ezzel mindenesetre megnyerte magának a legkölykösebb kölyök Nairobit. Let the game begin.
- Jaj de kis morcimanó valaki - lebiggyeszti alsó ajkát szomorúságot imitálva, de bárki könnyedén megállapíthatja, hogy épp gúnyt űz a másikból. Ha ez nem lenne elég, ahelyett, hogy visszavonulót fújna, roppant elmésen, gyerekhez méltón folytatja színi előadását. - Én vagyok Ruben, büntit kaptam, ezért mindenkivel pokrócként viselkedem. Tudom, hogy megérdemeltem, de túl menő vagyok, hogy beismerjem: elbasztam valamit, szóval most utálok mindenkit, mert az olyan felnőttes - a férfi hangszínét utánozva savanyúan beszél, még arckifejezését is hozzá igazítja. A homlokán megjelenő barázdák mutatják meg gondterheltségét, amit azért érez, mert megkapta, ami járt neki. Mikor végez, vonásai ismét természetessé válnak és lesajnálóan, sőt, lenézően méri végig. Ennél szánalmasabb látványt nehezen nyújthatna.
- Mi lenne, ha köcsögösködés helyett összeszednéd magad? Nagyon gáz vagy.