Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Különös érzés csak ülni a csillagok alatt és beszélgetni. Mármint eddig leginkább Lucas tette ezt meg, de amíg ő beszél, addig nekem nem kell, így kicsit elveszhetek a helyzet normálisságában. Régen volt ilyen. Mindent felemésztett a gyász körülöttem, majd a tény, hogy anyámat is elvesztettem huzamosabb időre, de most valahogy úgy érzem, hogy én is visszatérhetek, a számomra normális élethez. Oldalvást pillantok Lucasra, halványan mosolyodom el. Erre nem gondolt. Persze, hogy nem, amikor a velem egy idős lányok már mindent megtapasztaltak, amit az élet tolt eléjük, én pedig a helyzetek magaslatán valószínűleg soha nem voltam és nem is leszek, főleg nem az ahhoz hasonlóakban.
- Én sem számítottam rá - kellemes mosolyt küldök felé. Légzésem lesz szaporább, ahogy megfogan bennem a gondolat. Bátorság kell. Bátrabbnak kell lennem, hogy a körülöttem lévők számíthassanak rám. Lehunyom a szemeimet pár másodpercre, mély lélegzetet veszek, amit halkan engedek ki, végül felhúzom lábaimat, Lucas felé fordulok és törökülésbe helyezkedem. Apa büszke lenne rám. Megnyíltam. Megpróbáltam, és sikerült! De talán a bátorságom tartott eddig. Felém nyújtott kezére siklik tekintetem, majd vissza arcára, végül megint kezére. Jobbom aprót ráng meg akaratlan, végül meg is mozdítom. Ahogy kezem mozdul, azzal egyszerre sütöm le tekintetemet és rázom meg a felém nyújtott kezet. Félve pillantok fel rá, zavarban vagyok, szinte azonnal el is engedem kezét. Alsó ajkamba harapok, miközben ölembe ejtem kezemet, mellé teszem a másikat, majd morzsolgatni kezdem ujjaimat, miközben hallgatom Lucast. Akaratlan mosoly kerül fel ajkaimra ismét, a zavar mellett jól látszik az is, de most egyáltalán nem zavar.
- En... engem is megnyugtat a tudat - szólalok meg halkan, pár másodperc hallgatás után. - Legalább már tudom, hogy te tudod mi az a porszívó, meg a mosogatógép - oldalra biccentett fejjel mosolyodom el szélesen felé. Találkoztam már itt mugli származású boszorkányokkal és varázslókkal, de Lucasnak igaza van, a neves mágussarjak sokkalta gyakrabban előfordulnak itt, mintsem a mi fajtánk. Ajkaim formálnak ó-t a kérdésre, amit feltesz, lesütöm tekintetem.
- Segít nekem kicsit kiszakadni a valóságos gondolataimból, másért nem kell - felelem akaratlan a kérdésre. Helyes út vagy sem, nincs más oka. - Szeretek a kastélyban lenni, de a környékén még jobban. Megnyugtató hatással bír valamiért. Amikor itt ülök el is felejtem alkalomadtán, hogy vannak problémák az életben... - ismét alsó ajkamba harapok, hogy csendben maradjak végre, megint zavartan sütöm le pillantásomat, és állok neki morzsolgatni ujjaimat. Talán túl sokat beszélek, nem is biztos, hogy érdekli, még zavarom ellenére is fel kell emelnem a fejemet, amikor meghallom a félmondatot, amit elereszt. Oldalra biccentett fejjel fürkészem az arcát, mert a kezdeti jókedv, valahogy lankadni látszik. Mondanom kell valamit, valamit, ami segíthet, ami... bármit.
- Szerintem neked mindig van társaságod - az első gondolat, ami megfogant, el is hagyja vékony ajkaimat. Amikor a szavak értelmet nyernek, kerekednek ki a szemeim, áll el a lélegzetem és kapom el Lucasról a pillantásom. Zavarba ejtő, mert én nem úgy gondoltam, ahogy elsőre hangzott. Én esküszöm, hogy nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Hiába az évek meg a rutin kiütközött. Valóban nem először csinált ilyet és minden bizonnyal nem is utoljára, egyelőre azonban bőven elég volt a következő egy évre. Mármint abból, hogy összetöri ártatlan lányok szívét, nem a csókolózásból. Eddig is azon a véleményen volt, hogy ez a világ egyik legjobb dolga, de csak akkor, ha valaki olyannal történik, akivel megvan az a bensőséges kapcsolat, vagy ritkább esetben ha első látásra működik a kémia. A felszínes, csak úgy elcsattanó csókok semmiféle nyomot nem hagytak az eridonosban, pedig abból is akadt nem egy, nem kettő.
- Nem úgy, te buta, ügyes voltál meg minden. Csak tudod... - elgondolkodott, hogy hogyan kéne megfogalmaznia, hogy az ne hangzzon szimpla lepattintásnak, ne ecsetelgesse sokkal hosszasabban mint kellene és ne hangozzon úgy, hogy ebben a helyzetben is ő a áldozat. - Szóval tudod nekem ott van Zsombor. Hiába vagyunk most ilyen fura kapcsolatban, képtelen lennék elfelejteni - sütötte le tekintetét szégyellősen. Sosem kellett még eddig valakit ilyen okból visszautasítania, ráadásul nem gyakran beszélt a fiúról másoknak. Úgy gondolta, hogy a bonyolult kapcsolatukat bőven elég, ha megtartja maguknak, így azon sem csodálkozott volna, a szőkeség megkérdezi, mégis ki a fene az a Zsombor.
- Ne haragudj, de ez így nem... - fog menni, mondhatta volna még egyszer, de addig nem jutott a mondatban. Ahogy visszatért a rideg valóságba a hideg ismét átvette az uralmat gondolatai felett. Az eső odakint csillapodni látszott, így reménykedett benne, hogy hamarosan a Nap is kisüt majd és megszárítja, míg visszafelé megy. Mit meg nem adott volna egy kis napsütésért!
Közben szorgosan szorongatta a lány kezét, hogy biztosítsa a támogatásáról. Ha már máshogyan nem tudott, legalább így megpróbált segíteni. Bár sejtette, hogy ez annyit ér, mint halottnak a csók, de azért próbálkozott legalább.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Furcsa módon most, hogy a kíváncsisága erősebb, mint az érzékenysége, nem annyira borítja ki ez az éles hang. Valószínű azért, mert a távolból, egészen halkan találkozott először ezzel a zavaró zajjal, volt ideje tolerálni, sőt még a felfokozott figyelmét átirányítani az ismeretlen megismerésére, nem pedig a szorongásnak átadnia magát. Ez ritkán szokott előfordulni vele, évek óta ezen dolgoznak, hogy az átlagos ember számára kellemetlen, de tolerálható dolgot kezelhetővé tegyék Pollinak is.
- Nagyon hívja szegény… - Sóhajtja kezeivel betapasztva a fülét egy hangosabb tündér sikoly után, hiszen az ő kíváncsisága sem végtelen annyira, hogy a bántó hangokat korlátlanul elviselje. – Remélem nincs baja a családjának. – Folytatja zavartan szétnézve, hátha egy mérges, vöröslő arcú tündérmama közelít feléjük furkósbottal a kezében, mögötte pedig a tündérhadsereg áll készen arra, hogy a két galád embertől megmentsék az apróságot. Szerencsére nincs semmi ilyen, de balszerencsére olyan sincs, hogy a féltő anyuka széttárt karral száll a kicsi felé, hogy tovaszálljanak együtt az otthonuk biztonságába.
- Igen, vigyázok.  – Helyesel, ahogy próbál manőverezni a tüskék között, ám hamar elveszíti a kicsit még azelőtt, hogy megérinthette volna, így jobb híján kihúzza karját a belátás javítása érdekében. Ez nem sikerült tökéletesen, az egyik tüske néhány centi hosszan felületesen belekarcol a hüvelyujjába, amit egy hal sziszegéssel díjaz. Egy futó pillantást még vet az égő sebre, de folyó vér híján elintézi egy vállrántással, újból a mentési akcióra koncentrál.
- Ugye nem tőlem fél? Már akkor sírt, amikor idejöttem. – Ő semennyire nem érzi magát nyestnek, macskának egy kicsit esetleg, a testvérével szoktak macskafújást utánozni, amikor játékból ellenkeznek egymással vagy a szüleik olyat kérnek tőlük, amit nem akarnak megcsinálni. Jó, lehet egy kicsit jobban macska, mint kéne. De most csendben volt.
Huss! Mint egy szempillantás, úgy iszkol el az apró szárnyas lény, ettől Polli is hátralép ijedtében, mert váratlanul érte. Bólogatva helyesel, szerinte is fél tőlük. Mondjuk, ezt nem is csodálja, tőle a legtöbb ember csak 1-2 fejjel magasabb, mégis tudja zavarni a látványuk. – Túl hangos voltam? – Kérdi suttogva, kicsit összébb húzva magát. Polka csak segíteni akart, nem rémisztgetni ártatlan gyerek tündéreket. – De, nem rég jöttem. Szerintem én is láttalak már valahol. Polli vagyok, eridonos. – Mutatkozik be Karola bal fülének egy bizonytalan mosoly keretében. Már megtanulta, hogy a háza egyfajta identitást ad neki, a rellonos az ijesztő emberek háza, ha nem nézzük Olcsit. – Te melyik házban vagy? – Még egészen újdonság neki ez a házasdi, minden érdekli ezzel kapcsolatban, de legalábbis az, hogy kell-e félnie az illetőtől.
Egy újabbat sóhajtva rázza meg a fejét. Ő sem látott még sok tündért, fogalma nincs, hogy milyen hangokat adnak ki magukból, amivel hívni lehet őket magukhoz. Elsa módszerét ismeri, de abban biztos, hogy az nem fog működni itt és most. – Valahogy csapdába kéne csalni, hogy nehogy megsérüljön. Remélem őt nem karcolta meg a rózsa. – Nem tudja, hogy mennyire lehet puha és érzékeny a bőre egy ilyen lénynek, főleg, ha még mini. – A tündéreknek nem kedveskedni kell? Ő vajon megérti már? – Kérdezi halkan elhúzva a száját. Mintha valami olyat olvasott volna, hogy beképzeltek és dicsérgetni kell őket. – Egyáltalán honnan tudnak emberül? – Ráadásul mi van, ha külföldről jött ide a tündér egy vándorcirkusszal vagy ilyesmi? Mi van, ha török? Nem nézett annyi Szulejmánt, hogy meg tudja dicsérni törökül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

A szemerkélő eső kopog az ereszen, elnyomva a bemondó hangját. Az ég fehér takaróba vonta a világot, azzal fenyegetve, hogy soha többé nem enged újra utat a napsugaraknak meleg fényének. A vízfüggöny szürkére festi a vonatok sorát, az épület masszív falait és Domonkos színtelen alakját. A magányosan ásítozó állomáson ő az egyetlen utas. Utaskezdemény.
Az esőtől védve, az egyik épület előtti padon ül, a kapucni alól nem látszik más, csak pár kósza szőke tincs. Ruhája nedves, mintha csak nemrég érkezett volna, a felsőjén csillog pár csepp, mint apró gyémántok, amiknek még nem sikerült eggyé válnia a szövettel. Ujjai között cigaretta, füstje csigavonalban nyújtózkodik az ég felé. Azt, hogy hanyadik szál nyújtózik az ujjai között, már nem tudná megmondani.
Balja a padon pihen, ujjai néha megindulnak, hogy egy néma dallamot játszanak le a láthatatlan billentyűkön, majd hirtelen válnak mozdulatlanná, mintha csak akkor eszmélne rá, hogy mit is művel. Mielőtt kihúzták volna a talajt a lába alól, a zene olyan volt számára, mint a lélegzetvétel. Nehéz a megszokott elhagyása, de még nehezebb annak folytatása. Most mégis itt van...
Tekintete a pad lábánál heverő vékony hátizsákra siklik, majd ismét a vízfátyolba bámul. Figyeli a peron eső áztatta szegletét, a vonatok útját. Indulnia kéne, de még nem született meg a tényleges elhatározás. A kastélyból jószerivel menekülve távozott, szűkek voltak már a falak, a levegő terhes és büdös a hazug együttérzésektől. Senkinek se szólt, Zsombi kérdésére is csak annyi válasz jutott, hogy "el". És most itt van. Itt, az esőfüggönnyel határolt állomáson, egyedül. Pontosan ott van, ahol most lennie kell. Teó értené, ha senki más is, ő értené. Megértené.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Margaréta meglehetősen félénknek tűnt, s azt hiszem erre csak most jöttem rá, hogy nem bódította el az elmémet semmilyen fű. Akkor mintha beszédesebb lett volna, de az is lehet, hogy csak nekem tűnt annak, most viszont egész más volt, azt hiszem. Nem tűnt bőbeszédűnek sem, viszont nem zavart el, és mivel volt pillanat amikor felém fordult, sőt még rám is mosolygott, abból valahogy úgy vettem le, hogy talán még haverkodna is velem. Legutóbb is egész jól ment, s ki tudja, talán a sors akarta azt, hogy itt is egymásra találjunk.
-  Jó erős kézfogásod van amúgy - jegyeztem meg mosolyogva, s tényleg örültem annak, hogy hasonló körökből származunk. Végre azt éreztem, hogy nem kell igazán viselkednem, nem kell kihúznom magam, és nem kell arra figyelnem, hogy ne dumáljak túl sok mugli dologról.
- Hogy tudom-e? Még használni is tudom, porszívózó világbajnokságot nyertem kétszer is! - mutattam ujjaimmal a kettest, s újra felnevettem, próbáltam széthülyéskedni a témát, csak mert láthatóan a csaj még mindig eléggé zavarban volt. Furcsa, pedig külsőre elég vagánynak tűnt, mégis, mintha titkolt volna valamit.
- Oh...ismerős - válasza nem lepett meg, sajnos túl sokat tudtam ezekről a holmikról, s valahogy nem tudtam rá mosolyogva bólogatni, mert akaratlanul is a szüleim ugrottak be, s az életünk, ami állandóan csak erről szólt.
- Néha lehet, hogy jobb, de ha elfogadsz egy tanácsot, keményebbet nem próbálsz - nem is tudom, hogy miért mondtam ezt, nem akartam neki okoskodni, sem atyáskodni felette, csak...kár lett volna érte, nem akartam elképzelni úgy, mint anyát.
- Áh, ismerős az érzés, a természetet én is emiatt bírom, főleg ez a vidék, elég jó. Boston környékén is volt ilyen erdős terület, néha kimentünk a haverokkal, de sajnos csak ritkán. Nagyon beszippantott minket a város - mondtam, ahogy halovány emlékképek ugrottak be elém azokról a kirándulásokról. Közben pillantásom Margaréta felé emeltem, mert mondott valamit, ami elgondolkodtatott. Az élet valós problémái. Vajon ő milyen problémákkal küzdhetett?
- És ezt a következtetést miből vontad le? - egy kicsit meglepett, hogy ő ennyire bízik a képességeimben, mert magam már kevésbé voltam ezzel így. Nem ismert, mégis úgy gondolta, hogy menő arc lehetek, pedig azt hiszem, ez nem volt igaz.
- Most kerültem ide, és eddig nem sok embert sikerült megismernem, akiket meg igen, azokkal sem a legjobb a viszonyom. Előtte meg fél évig nagyjából csak a falat láttam, vagy a parkot. Voltak barátaim, de őket ott kellett hagynom Bostonban, itt senki nincs, és szerintem elég nehéz barátkozni. Jó, veled mondjuk nem, mert te érted, hogy miről beszélek. De aki ebben a világban élt kölyökkora óta, azzal elég nehéz mit kezdenem... - próbáltam egy kicsit felvázolni előtte, hogy mi a problémám, közben egy kicsit felé fordultam, s ujjaimmal a cipőm orrát kezdtem babrálni, mert úgy tűnt, egy helyen eléggé megkopott.
- Na de veled mi a helyzet, említettél valami valós problémát. Te mi elől menekülsz? - kíváncsian pillantottam rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Imádom a navinés lánykákat. Azokat az igazi, ízig-vérig sárga gyerkőcöket,akik úgy aggódnak házukból való társukért, hogy mint a pipik rohannak hozzám, körbefogva, ha bármi rosszat sejtető ügy történni készül. Mintha éreznék. Egy lát valamit, másik csekkol, harmadik már fut oda hozzám, hogy aztán pironkodva, ruhát markolászva mondja el, mi nyomja gyermeki szívét s mi botránkoztatja meg érzékeny, tiszta lelkecskéjét. Mindig hálás vagyok az ilyen közbelépésekért, mert így időben tudok cselekedni, mielőtt tényleg történne valami olyan, ami után én is sírni fogok, meg az elveszett bárányka is.
Jelen esetben nem egy hölgy után kajtató kaszanovát vagy órákat mulasztó csibészt kell fülön csípnem. Egy hercegről van szó, aki úgy tűnik elszökött a kastélyából. Az eső esik, drámai időt választott a gyermek. Azonban ha csak erre kellett, kérhette volna tőlem is illúzióba, akkor nem ázok bőrig, amíg rohanok végig a faluba vezető úton. Nyilván a pálcámat használhattam volna. Nyilván... csak nem jutott eszembe. A varázsvilág csak akkor marha hasznos, ha gondolsz rá, hogy használd.
A terv fejemben már teljesen kész. Első a vasútállomás. Hiszen aki bőrönddel távozik, annál esélyes ez a csodaremek helyecske. Ezután a tereket, közterületek. Azután a vendéglátó részleg. Bárok, kocsmák. Végül a szülőket értesíteni,ha szükséges átadni az ügyet az arra kijelölt egységnek.
Szerencsémre nem kell végignyálazni egész Bogolyfalvát. A szőke fiú ott ül a peron melletti padon. Megnyugodok, első ránézésre épségben van, nincs nyoma testi sérülésnek. Veszek néhány mély lélegzetet, összeszedem magam, öreg derekam kicsit megmozgatom, aztán majd komótosan sétálok oda hozzá és ülök le mellé a padra.
- Vacak idő - jegyzem meg mély, dörmögő hangon. Azonban alapszigorúság mellett, nincs megrovó él. Minthacsak itt hozott volna minket össze az Isten teljesen véletlenül és nem lenne szó maratonfutásról.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Fél szemmel oda-odasandít a levitás lány ismerősei irányába. Némelyiküket látta már korábban valaha, de lényegében mindenki ismeretlen volt a számára, hiszen mind nagyobbak voltak, mint ő. Minden szempontból nagyobbak… ő meg nem olyan nagyon szocializálódott nála feltűnően nagyobb emberekkel, mellettük nem volt túl sok önbizalma. Esetleg, ha egy kicsit már kifigyelte a viselkedésüket a klubhelyiségben, akkor mert hozzájuk szólni pár szót, de alapvetően ő inkább a kisebb, fiatalabb diákokkal volt kezdeményező, ha a barátkozásról volt szó.
- Nem szabad. – Rázza a fejét mosolyogva. – Az a dolgotok, hogy cukik legyetek. – Magyarázza Domcáéhoz hasonló, kioktató hangon. Vakítja ugyan a nap, de nagy szemekkel, hangosan nevetve figyeli, ahogy a levitás előadást tart a csöppségeknek. Néhány jószág, akik Karenkendni jöttek, hiszen a szolgáltatás nem volt megfelelő, ettől úgy megijedt, hogy a vízben nagyokat pocsolva eliszkol a közvetlen közelükből. – Óóóó…- Nyugtázza csalódottan pislogva a kacsák után. Teljes mértékben megérti a kis lelküket, ő sem szereti azt, ha valaki a semmiből hangzavart kelt a közelben, de azért akkor is szomorú, hogy messzebb mentek. – Etessük őket együtt, hogy visszajöjjenek! – Oldja meg a problémát. Ujjacskái gépként szedik le a szemeket a csőről, hogy aztán a vízbe hajíthassa a finom eledelt az éhes kacsoknak. Reméli, hogy bemutatott áldozata kiengeszteli a haragos madarakat. – Fagyii… köszii. Itt ettem a múltkor olyat, amit fel lehetett fújni a nyelvedről, mint egy rágót. Azt próbáltad már? – Darálja csillogó szemekkel. Számára ez egy hatalmas élmény volt, mert evett már különleges ízű fagylaltokat, jégkrémeket, sőt még tölcsért is, meg nyelvfestőset is próbált már több színben. Ez két, számára különösen kedves dolgot ötvözött össze, bár felfújni eléggé ritkán szokta a rágót, ha mégis, akkor viszonylag kicsire és a száján belül harapja szét a buborékot, mert úgy halkabb.
- Akkor jó. – Mosolyog a lányra finoman rugdosódva a hűs tóban. Szétnyitja lábujjait, mint a sült szalonna és úgy élvezi, ahogy a kellemes víz átfolyik az ujjai között, ezáltal még jobban lehűtve ebben a melegben. – Legszívesebben belemennék a kacsákhoz, de akkor is észre vennének, ha csak a fejem lógna ki. – Vajon fura lenne egy nádat a szájába venni és a víz alatt lopakodva úszni. Egy mozgó nádtól csak nem félnének. És ha ki tudná nyitni a szemét olyan mélyen, akkor láthatna alulról kacsát. – De ha a víz alatt lopakodom és lemegy alá, mint ő most, az lebuktat a náddal is, nem? – Annyira belemerül már a nézelődésbe meg az automatizált etetésbe, hogy fel sem tűnik neki, hogy Domca meg sem kapta a gondolatmenete felét. Hátha így is megérti. Vagy legalábbis nem fogja túl furának tartani – már ha eddig nem tette. – A múltkor zsömikét hoztam ki, amit a vacsoráról loptam ki. – Mondja kihúzva magát. Jól tartja itt a vadvilágot, hogy ennyit jár ki közéjük. – Polli vagyok. – Pollika meg a bemutatkozás az két külön dolog, de azért előbb-utóbb mindenki megtudja a nevét -ha megkérdi. – Ez az igazi neved? Nagyon tetszik. – Nekik ilyen becenév jellegű keresztnév jutott a húgával, így minden becenévről azt feltételezi, hogy anyakönyvezett név. Rendesen megdöbbent, hogy Panna lehetne Anna, ő meg Mária – ami végképp furcsa, mert abban nincs is P. Ha eléggé megvariálják, akkor a Polli az Molli az meg Mária.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Otthon is nagyon szeretett a kis merevfalú medencéjükben lubickolni, sőt már akkor élvezte ezt a dolgot, amikor a felfújható medencében még egykeként, szétterülve tudott fetrengeni. Élvezte a langyos vizet, a gumi kacsa családot, a kislabdát, de még az üres samponos flakont is, amiből szökőkútként spriccolta szerteszét a vizet, amikor kicsi volt. Akkor még minden sokkal egyszerűbb volt, bár neki és a szüleinek is meg kellett tanulnia együtt élni a lány túlérzékenységével, és a túl sok behatás okozta kiborulásokkal.
Hiába telt el annyi év, lett közben nagytestvér, került el egy teljesen másik végébe az országnak, a víz iránti szeretete megmaradt. Annyira nem bátor, hogy csak úgy úszkáljon egy tóban, mert nem a legjobb úszó, de a partjára és a stégre bármikor szívesen kilátogat. Van, hogy sétálni indul egyet a birtokon, de valamiért a faluban lévő tó partján lyukad ki.
Amióta a Bagolykő padjait koptatja megváltozott a viszonya a vízzel. Most is idegesítően sok ideig foglalja be a fürdőszobát a tornyukban, ha hagyják neki, ám elég hamar felértékelődött a vízpart, a természetes vizek megfigyelése. Régebben maga az érzés nyugtatta meg, a látványt bár szerette, sosem vizsgálta meg olyan alapossággal, mint most. Meg persze a kacsák megetetése is rutinná -elvárássá- nőtte ki magát az utóbbi hetekben.
Ma délelőtt elmaradt egy dupla órája, helyettesítő tanár helyett meghagyták nekik bagolyban, hogy a következő órájukig maradjanak az iskola területén.
Most pedig újból itt van. Varázslat? Önuralom hiánya? Mindenesetre ilyenkor a szokásosnál is kevesebb emberrel találkozik, hiszen az iskolatársainak órája van, a falusiak többsége pedig dolgosan tölti a délelőttöt. A nagy izgalomban el is felejtett a kacsáknak eleget pakolni, csalódottan veszi tudomásul, hogy csak néhány széttört kekszdarabka minden, ami a táskájában van. Így a szegény kacsáknak szegényes reggeli jut, amit hangos hápogással reklamálnak meg, többen a stégnek azon a végén tüntetnek, ahol Pollika ücsörög. Nagyon közel jöttek a stéghez, most nem meri belelógatni a lábát, mert még első felindulásból svédasztalnak nézik, ami elég kellemetlenül érintené.
- Nincs több, tényleg ne haragudjatok. – Magyarázza szánom-bánom hangon. – Hé, ne beszélj így velem! – Morgolódik az egyik hangos vevői panaszra. Azért a pincér is ember, meg kell ám becsülni. Kicsit zavarja, hogy most úgy tűnik megsértette őket, két kezén az ujjakat összezárja, s ökleit összefordítva gyorsan dörzsölgeti őket egymáshoz, ahogy az első távolodó kacsák irányába pillant. Donald Kacsával könnyebben meg lehetne beszélni a dolgot, mint velük, pedig őt sem értette soha igazán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Érzem, ahogy a kezem zsibbad, és ha a jobb lenne, akkor bevallom, most eléggé aggódnék, de mivel nem az, hanem a bal, bevallom, így az aggodalom lejjebb apad. Ezért is, meg azért is, mert a helyzet az, hogy az elmúlt negyvenöt percben a kezemre támasztott arccal bámultam a semmibe, és csak tömtem magamba a pásztorlepényemet. A helyzet az, hogy én próbálok tanulni, de az agyam olyan szinten ki van égve, hogy az már szinte kínos. Fogalmam sincs, hogy órákkal ezelőtt mit olvastam, hogy milyen összefüggésekre világított rá a tananyag, és, hogy az az összefüggés, összefüggés volt-e, vagy ezt a szót tegnap hallottam/olvastam/érzékeltem.
Kezd minden összefolyni, és ez a rohadt meleg nem tesz jót nekem. Éppen ezért gondolkoztam azon, hogy ráveszem az asszonyt arra, hogy az első két-három napban tudjuk le a vizsgáinkat, és utána húzzunk le Orfűre vagy Szalamantonra a nyár további részébe. Persze, gondolom van valami Payne családi izé ilyenkor is, mert mindig vannak izéik, de ha nem lenne, akkor kivételesen a nyarat tölthetnénk valahol egészen máshol. Van hétvégi házunk itt is, ott is, szóval nem lenne gond az sem. Valljuk be, elég csábító minden ami ezen a két helyen vár, hiszen ott lenne a nőm és a víz, másra nincs is szükségem ezekben az időkben, így hát ennek köszönhetően fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy mi lenne ha. De a gondolat mindig csak gondolat, sosem tett, és nekem tettekre van szükségem ahhoz, hogy egyik helyről a másikra menjek.
Sóhajtva pillantok le a pitémre, én vagyok a barom amúgy, a legnagyobb hőségben forró kaját enni. Bár valljuk meg, ha Szalamantonra megyünk, akkor is forrót ennék, mert akkor lángosmérgezéssel vészelném át a heteket. Tökéletes lenne. Mindegy, most megkérem majd az asszonyt, hogy tudja a vizsgákat hamar, aztán már csak azzal kell foglalkoznom, hogy bekenhessem a hátát naptejjel. Oké, ez a gondolat egy kicsit megmosolyogtat azért, de különben, csak punnyadok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Fél tizenegykor, mint annak rendje és módja, kiállok a recepcióhoz, arcomon azzal a semleges, hideg ábrázattal, ami ilyenkor lenni szokott. A fénymásoló szerelő mindenre IS megígérte, hogy kilenc után pár perccel, de még mindenképpen fél tíz előtt megérkezik, mert ha súlyosabb a probléma, akkor is szeretné még dél előtt megoldani. Mert péntek van, és mert pénteken senki se dolgozik hosszan. Viszont, ha drasztikus a probléma és már elmúlt fél tizenegy is, akkor valaki mégiscsak hosszan fog dolgozni és az én leszek, mert akkor a pálcámmal egyesével kell minden oldalt lemásolnom az összes tanácstagnak, két példányban, majd még kiküldeni őket baglyokkal ma feltétlenül, hogy a hétvégén tanulmányozhassák őket.
Kérdezhetné persze mindenki, hogy akkor miért nem azt csinálom, de a nagy helyzet az, hogy a rengeteg más dolog mellett ez csak egy mellékes szösszenet volt, ráadásul a polgármester úr épp egy utolsó egyeztető megbeszélést tart két napirendi ponttal kapcsolatban, vagyis, ha annak vége, akkor tudom én is véglegesíteni az anyagot, de mivel nemrég vittem be kávét és frissítőt, úgy vélem, dél előtt ez sem történik meg. Érzem a recepciós lányok tekintetét a hátamban, de nem érdekel, mert látom, ahogy végre a szerelő felbukkan a hivatal felé vezető úton, és én most már semmiképpen sem fogom megadni a sanszot, hogy ne találjon be hozzám.
Amint átlépi a küszöböt, felöltöm a legcsodásabb gyilkos mosolyom, és mielőtt bárki mondhatna bármit, előre lépek hozzá, és kedvesen - de tényleg - irányba állítom a titkárság felé, hogy kezdje meg a munkát minél előbb. Persze nem vagyok szívtelen, neki is készítettem frissítőt, és még kávét is adok vagy egy karórát, ami vijjog, ha késik, csak nekem ne csináljon plusz köröket.
Mondanám, hogy délután négykor az élet szép és én hazafelé tartok, hogy főzzek valamit Richárdnak, de nem, mikor az összes hivatali dolgozó már azt is elfelejtette, hogy dolgozott, én a pálcámmal egyesével másolom át a lapokat, nyomtató nélkül. A polgármester pedig úgy emlékezhet erre a napra, mint a szerelődekoltázsok legdurvábbikával való szembesülés világnapja. Nem lehet minden felhőtlen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Mindenkire máshogy hatnak a tudatmódosító szerek. Ez személyiségfüggő, akár szeretnénk, akár nem. Valaki zárkózottabb lesz tőle, valaki végig beszéli az órákat, amíg tart a hatása, és le sem lehet lőni. Én valahogy a kettő között vagyok. Kicsit jobban megnyílok, de soha nem adom ki magam még így sem, egyszerűen képtelen vagyok rá. Beszédesebb leszek talán egy fokkal, de a hirtelenség még így is ki tud kergetni a világból, ahogy az Lucas esetében is történt. Szégyellem magam, hogy mindezek után, még ilyen kedvesem ül le mellém beszélgetni, miközben én olyan csúnya módon hagytam ott. De jól esik, és ha már kaptam egy második lehetőséget, akkor élni szeretnék vele. Apa mondta mindig, hogyha megkapod a második esélyt, akkor vasmarokkal tartsd és használd ki. Így teszek most.
Lesütött tekintettel húzom vissza a kezemet a kézfogás után, már csak a mondat miatt is. Nem tudom, hogy ez jót jelent-e, vagy csak egyszerűen tényt közöl, de ahogy felsandítok látom, hogy mosolyog, így inkább az első felé hajlok. Szégyellős mosolyt engedek meg magamnak, többre nem telik, nem tudom mit is kellene reagálnom. De amikor a világbajnokságról beszél, felkapom fejemet, ezüstös tincseim hullanak hátra. Kikerekedett szemekkel, teljesen megilletődött arccal figyelem a srácot, majd a felém mutatott két ujjat, végül arcát, és... és kitör belőlem a nevetés. Jóízű kacajomat veri vissza a sötét víz, és jelenleg tényleg képes vagyok elhinni, hogy nincs semmi bajom a világon, egészen addig, amíg észre nem veszem magam. Visszafogom a nevetést, alsó ajkamba harapok, majd ismételten a zavartól szegem le fejemet és kezdem el bámulni a stég igencsak korhadó deszkáit. Tudom, hogy a fülem végéig elöntött a pír, de talán van akkora szerencsém, hogy ilyen gyér fényben Lucas nem láthatja. Kényelmetlenül ficergek a helyemen, amikor megszólal, és akaratlan pillantok fel rá csillogó kékjeimmel. Ajkaim formálnak ó betűt a szavaira.
- Nem... nem mernék keményebbet - elnyílt ajkakkal figyelem arcát. Szomorú, amit látok, mert egyáltalán nem vidám a témától. És nem is azt várom, hogy vigyorogva beszélgessünk a heroinról, de... de olyan más lett a kisugárzása. Aprót bólintok végül szavaim mellé, és ujjaimat kezdem el morzsolgatni, miközben csüngök a szavain. Kékjeim csillannak fel akaratlan, amiért ő is egyetért velem, erőteljeseket bólintok majdnem minden szavára, amit érthetek és átérzek.
- Bostonból jöttél? - lepődök meg egy pillanatra. - Ez nagyon jól hangzik, de biztos nehéz volt ilyen messze eljönni a szülővárosodból - megértően mosolygok rá. Nem szeretnék olyan témát érinteni, ami esetleg kellemetlen lehet, mert csak még jobban zavarba jönnék tőle, és úgy érzem, hogy már ennyi idő alatt is rengeteget fejlődtem, pedig maximum háromnegyed órája ül mellettem. Szeretném tovább vinni a beszélgetést, hogyha már történt köztünk egy kellemetlenebb helyzet, akkor megismerhessem. Úgy igazán meg szeretném ismerni, mert mellette nincs esélye arra a sötétségnek, hogy beszippantson.
- Ó, én... - kerekednek ki szemeim azonnal. - Én csak... nem is tudom, olyan... olyan közvetlen vagy, a kisugárzásod is pozitív. Gondoltam, hogy akkor... akkor sokan vannak körülötted - alsó ajkamba harapok, fejemet elfordítom Lucasról, a vizet kezdem el figyelni inkább, mert a kiejtett szavaimból egyértelmű, hogy mennyire zavarba jöttem, hogy mégis mennyire nem tudok normális emberként beszélgetni. - Ne haragudj, nem akartalak megbántani - oldalvást sandítok rá, de azzal a lendülettel fordítom vissza kékjeimet inkább a víz felé. Amikor ismét beszélni kezd, néha-néha pillantok csak felé. Egyik térdemet felhúzom, államat támasztom rá, és csendes tavon tartom tekintetemet.
- Sajnálom, hogy ilyen nehéz neked. Nem... nem hazudhatom azt, hogy átérzem, de megpróbálom megérteni az érzéseidet, és... és tudom, hogy nem ismerjük egymást, de szívesen meghallgatlak, még ha segíteni nem is tudok - apa büszke rám. Miközben beszélek fordítom felé fejemet. - De segíteni is igyekezni fogok, mert én sem tudok mit kezdeni az aranyvérűekkel - nem tudom, jó-e ez így. Helyesen reagáltam? Mit kellett volna mondanom másképpen, hogy át tudjam adni az üzenetet? Beszélgetni szeretnék vele holnap is, holnap után is, meghallgatok mindent, amit mondd, hogy apa büszke lehessen rám, amiért emberi kapcsolatokat alakítok ki, és egy olyan ember lehessen mellettem, mint Lucas. Aki képes elűzni a sötétséget.
- Ó, én... - meglep a kérdése, kiül arcomra is valószínűleg, hangom remeg meg. - Én a szomorúbb gondolataim elől menekülök leginkább. Amikor kijövök ide, átengedem nekik magamat, hogy túl lehessek rajtuk. Az emlékek... az emlékek... - elharapom a mondatot, hangom szelídül suttogássá, ahogy ismét a víz felé fordulok vissza, sokkal bátrabban, mint eddig, mert tudom, hogy most nem fog elnyelni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Lóbálom a lábam és? Valamit kellene csinálni, sőt, biztos, hogy kell, mert kattognak a fogaskerekek és az senkinek sem jó, főleg nekem. Petyán se lóghatok mindig, vannak barátai, ott az a lány, meg ha az nem is, biztos lesz, csak nekem nincs mert… fogalmam sincs. Tetszenek, szépek, de amikor tenni kellene valamit, akkor így leakad a rendszer és azt sem tudom, hogy mit csináljak. Sőt, annál rosszabb. Néha nézem a nagyokat, hogy csinálják, amíg el nem hajtanak, hogy van-e jobb dolgom, pedig már nem vagyok kicsi. Tudom, hogy elsősnek az voltam, mindenhogy, de most már megnyúltam eléggé, valamennyit edződtem is a meccsek alatt, de még mindig gyereknek néznek és fognak is, ameddig élek. Megszoktam, igazából, azt is, hogy sokan unszimpatikusnak tartanak, ha figyelek, de amúgy mást nem tudok. Nincs bátyám, apámat ritkábban látom, mint illene, vagy mint anyut, az idősebb srácok nem haverkodnak velem, így… valakitől muszáj tanulnom nem? Jó, nem a rellonos meg ilyen arcoktól, az durva lenne és nem akarok olyan lenni. Sőt. De sok van, akik közül szívesen lennék valamennyire olyan. Hasonló. Nem tudom. Magam akarok maradni, így, de kicsit mégsem. Ez elég bonyolult, oké.
Hátrébb csusszanok, helyezkedek úgy, hogy a fokok között lógjon le a lábam, majd még csusszanok hátra és megkapaszkodom. A seprűn ezek nehezebbek, az a lajhárlengés azóta se nagyon sikerült, véletlen is volt, de attól még az egyensúly javult, kevesebbet esek és kelek, bénázok, cselekszem. Vagyis ezt látom. Sose vagyok biztos semmi mágiában, de igyekszem. Valahogy. De tudom, hogy nekem nem pálcás jövőm lesz, az lesz a biztos.
Kapaszkodom ugye, erősen, majd lendülök hátra, hogy mint valami majom, úgy lógjak. A pólóm a nyakamba csúszik, morcos képpel húzom fel és tűröm be a hasamnál gyors, hogy fejjel lefele, de lássak. Érzem, hogy tódul a vér a fejembe, de kellemesen csüngök, miközben nézem a teret. Így fura, aztán a hintákra csak így látok lá, ahol… Ó!
- Lau! – kiáltok fel, elengedem a mászókát és fejjel lefele, viszont integetek neki mint a vadalma. Persze, nyakat törni nem kéne, így hamar kapaszkodok vissza, hogy kicsit nyögvenyelősen húzzam fel magam, és végül leugorhassak a porba. Fejem kell megráznom mert szédeleg a lógástól, miközben elindulok felé. Ó igen, a hinta, amit a lábaim kinőttek már, de őt se zavarja.
- Csatlakozhatok? – mutatok a másik hintára, mert igen, nem akarok egyedül lenni és gondolkodni, arra meg nagyon jó a beszélgetés.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Bal oldali szárny

Sosem hittem volna, hogy ennyire képes leszek kizárni a külvilágot, mint most. Most azonban senki és semmi nem létezik, csak Nico. Csak mi ketten, ahogy egymást átölelve, olyan szorosan bújva a másikhoz, mintha attól kellene félnünk, hogy most elrángathat mindenki bárki a másiktól, csókjainkkal adjuk egymás tudtára, hogy mennyire boldogok vagyunk. A felesége leszek. A társa. A párja egy életen át. Én leszek a nő, aki miatt boldog lesz. Én leszek a nő, aki miatt mérges lesz. Én leszek a nő, aki miatt ideges lesz. Boldog lesz, mert innentől életünk hátralevő részében maximálisan arra fogok törekedni, hogy egy egészséges, jó kapcsolat, boldog szereplője legyen. Mérges lesz, mert olykor szörnyen meggondolatlan vagyok, és az én szótáramban nagyon sok minden máshogy szerepel. Ideges lesz, mert hozzá kell majd szoknia, hogy azt mondja nekem, ötre megyünk valahova, és amikor hétre készen vagyok, még mindig lesz fél óránk arra, hogy ne késsünk el.
Tudom, hogy nem vagyok tökéletes, tudom, hogy nagyon mérges tud lenni miattam, tudom, hogy nem mindig vagyok az az ember, akit megérdemelne, de senki sem szereti úgy a világon, ahogy én, és senkit se lennék képes úgy szeretni, ahogy őt szeretem. Emlékszem, mennyire boldog és reményteljes voltam, amikor tervezni kezdtünk a jövőnkkel, hogy mennyire biztató volt már az is, hogy közös nyári programjaink vannak, mert reményt adott arra, hogy ha hazavinne, akkor akarna engem egy életre. Sosem vártam volna el, hogy feleségül vegyen, de most, amikor bólogatva, még mindig patakzó könnyekkel, remegő kezem felé nyújtom, tudom, hogy ez így lesz teljes. Hogy erre vágyom. A nevét viselni, a feleségének lenni. Nem azt mondani, hogy járunk, mint a tinik, vagy, hogy van közöttünk valami, hanem azt mondani, hogy ő a férjem, Francesco Nico Bianchi. Az életem szerelme, az érzelmi hullámvasutam kormányzója. Az egyetlen ember, akivel valaha boldog lehetek. Nehéz és főleg szomorú út van mögöttünk, de ami előttünk áll, az maga lesz a csoda. Hogy itt vagy máshol, nem tudom, de azt igen, hogy mellette állva, kéz a kézben, jöhet minden, amire a házasságkötésünkkor igent mondunk.
- Te leszel a férjem.
Szinte suttogok a meghatottságtól, ahogy csillogó szemekkel, az arcomat törölgetve nézek fel rá, sugárzó boldogsággal. Sosem akarom elhagyni, nem akarok már egyetlen napot se nélküle élni. Nekem mellette van a helyem, már akkor éreztem ezt, amikor először láttam őt, amikor pont olyan italt kért, amilyet szeretek, ahogy ösztönösen megbízva táncoltam vele. Akkor és ott, a múltamat jelképező ruhát széttéptem, és kellett ez az utolsó mozzanat, lezárni Adrian-t, tiszta, nyitott szívvel fogadni Nico-t. Fogadni a férfit, akit felborította az életem. Fogadni a szerelmet, amihez fel kellett nőnöm.
- Szeretlek, Nico!
Nem tudok nem mosolyogni, hangomban is ott bujkál a meghatott öröm, amivel újra és újra elmondom, hogy mennyire szeretem. El lehet ezt mondani? Van igazán szó arra a mélységre, amit az iránt az ember iránt érzünk, aki a másik felünk? Szerintem nincs. Ez egy olyan érzés, ami leírhatatlan, amitől erősen dobban a szíved, amitől akkor is mosolyogsz, ha a legbánatosabb érzések keringenek benned. Az, amit én érzek iránta erőssé tesz, felemel, fent tart, és csak remélni merem, hogy ő is érzi, amit én. Itt már nincs szükség szavakra, nincs szükség bizonygatásra, hiszen a gyűrű a bizonyossága annak, hogy egymásnak lettünk teremtve, a csók, ez a különleges, sosem tapasztalt érzékiség az, ami örökké emlékeztetni fog rá, hogy ez a férfi az életem értelme. Hogy legyünk fent vagy lent, legyen az út egyenes vagy beláthatatlan kanyarokkal tarkított, együtt mindenen átverekedjük magunkat. Régebben féltem a holnapoktól, most már legyőzhetetlen vagyok.
Ahogy ő, úgy én is elnevetem magam, ahogy elválva egymástól a vállára hajtom a fejem, tenyeremet mellkasára csúsztatva hallgatom a heves szívverését. Olyan, mint az enyém, olyan, amit érzel a torkodban, a füledben. de még a lábujjadban is lüktetni. Egyszerre vagyok izgatott és nyugodt. Már holnap a felesége lennék, de ha nem venne el sosem, akkor is tudnám, hogy akart. Hogy biztos bennem, hogy akar engem. Mégis, persze reménykedem benne, hogy én leszek a nő, aki a nevét viseli.
- Emily Bianchi... Mrs. Bianchi...
Pillantok fel rá boldogan, millió wattos vigyorral, mert még sosem mondtam ki, de először amúgy is úgy szerettem volna, hogy hallja. Mr és Mrs. Bianchi, mennyire tökéletes már. Viszont tanár vagyok, és hiába adtak a gyermekeim többnyire pozitív visszajelzést, mégis, mikor elmesélik otthon, ki fog derülni, hogy a tanárnéni tanóra helyett egy férfival csókolózott, és biztos vagyok benne, hogy páran aggódni fognak emiatt, míg Annának köszönhetően, nyilván a nyugdíjas maffia néhány órán belül válságstábot hív majd össze, hogy a pletykát továbbadják. Ki sem élvezhetjük rendesen, de nem baj, mert egy élet lesz rá.
- Mivel Nico megzavarta a tanórát, megfosztva minket a kirándulás megbeszélésétől, ezért most kárpótlásként elvisz minket fagyizni.
Gazdagságban, szegénységben ugyebár, és az ilyen ötletekkel jól haladunk a szegénység felé, mert nem csak a két gombóc, de az édestölcsér, a cukorszórás és a roletti is ki lesz harcolva. Viszont egy nő szívéhez az édességen át vezet az út, így a kislányok vidáman készülődnek, míg nekünk már aktuális felkelni a földről, viszont nem akarom elengedni Nicot, úgy szorítom a kezét, mintha attól félnék, hogy elszalad, pedig csak érezni szeretném őt. Ám így is elkerülhetetlen, hogy a másik kezére lecsapjanak, így mire kettőt pislogunk, már az osztályom legfélénkebb kislánya, Rebeka fogja Nico kezét. Ilyen az, amikor igazán mély hatással van valakire. Boldogan pillantok fel rá, és ha összeszedte magát mindenki, akkor akár indulhatunk is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Sok mindent imádott csinálni Lili, és azonnal tudta, hogy a csókolózás is egy lesz a kedvenc társas elfoglaltságai közt, amit boldogan űz, de valahogy nyomban érezte Sári szavain, hogy most ennek nem lesz folytatása. Pedig az első szavai megdobogtatták kis szívét. Azt mondta, ügyes volt.
De nem maradt túl sok ideje ebben az átmeneti, bizonytalan de mégis boldog, értetlen, de egy bizonyos dolgot mégis biztosan tudva levőként kezelt helyzetben. Az eridonos következő szavai ugyanis szabályosan gyomorszájon rúgták, és úgy érezte, ismét elázott, csak ezúttal a szégyen és a szomorúság esőjében.
Egy név, ami gyakorlatilag tudata falába préselődött, annak ellenére, hogy fogalma sem volt róla, kihez tartozik, és a tény, hogy Sári már őt választotta. Ennyi, semmi több nem kellett, hogy Lili arca megremegjen, és mintha csak egy csapot nyitottak volna meg, szeme könnybe lábadt, és sós patakok csordultak végig arca mindkét felén.
Néhány pillanattal korábban még madarat lehetett volna fogatni vele, ha épp nem zuhogott volna odakint, most pedig megsemmisülten ült Sári kezét szorongatva, és Lilinek fogalma sem volt róla, mit kellene mondania. Tudta jól, hogy nem ő a családban a legokosabb, sőt, még mindig jó eséllyel indult a legkevésbé okos Süveges díjáért, de ilyen hihetetlenül ostobának még sohasem érezte magát.
- B-bocsi - mondta végül remegő hangon. - Olyan hülye vagyok! Hát persze, hogy van valakid.. nem tudom, mit gondoltam! Sose.. én nem is..
Kirántotta kezét a másik lányéból, és úgy pattant fel, hogy meg is szédült egy pillanatra.
Az ajtó felé lépkedett, majd kinyitotta azt. Még mindig esett, bár már nem annyira, mint mikor berontottak ide. Nem érdekelte, hogy újra el fog ázni, muszáj volt elrohannia, mert néhány pillanat választotta el attól, hogy bőgni kezdjen, és nem szerette volna azt Sári szeme láttára csinálni.
Vissza szeretett volna nézni, de nem tette. Mielőtt az eridonos mondhatott, vagy tehetett volna bármit, Lili kiszaladt a zivatarba, mely jótékonyan elmosta záporozó könnyeit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Talán meg kellett volna kérdeznie. Talán engedélyt kellett volna kérnie, mielőtt útnak ered. Nem arról van szó, hogy ne lenne tisztában a szabályokkal, ismeri az udvariassági formulákat és a kötelezettségeit is. De mit ér a nemleges válasz, ha az sem állította volna meg? Minduntalan menekül a kastély fojtogató, szürke tömegéből, szabadulva a fél füllel elkapott sutyorgások és sajnálkozó tekintetek árja elől. Fullasztóak a kimondott és kimondatlan szavak, amik olyan körülményesen kerülik azt, amit valójában közölni kívánnak; a veszteséget.
Most mégsem menekült, nem a lelkét tépő hiány űzte el. Az, hogy most itt ül, tekintetét az örökké érkező és távozó vonatokra szegezve, hogy a cigarettavég lassan hamuvá ég az ujjai között, ez mind egy előre megfontolt lépés miatt van. Egy régi, álomnak tűnő ígéret, amivel tartozik a fivérének. De ér egyáltalán mindez bármit úgy, hogy ő nem lehet itt? Ő, aki olyan izgatottan várta ezt a pillanatot... A veszteség ólomsúlya alatt az összes levegő kiszalad a tüdejéből, amit az izzó cigaretta füstjével pótol.
Tekintete a pad lábának döntött hátizsákjára siklik, ahogy a léptek zaja elhalnak mellette. Jobbját védelmezőn ejti maga mellé, ujjai súrolják a táska anyagát. Lehet, hogy még nem volt elég lélekjelenléte ahhoz, hogy cselekvésre szánja el magát, de abban biztos, hogy ha órák múlva is jön el a pillanat, mikor az eső hidege már a ruha alá kúszott és a lábai zsibbadtan tiltakoznak a terhelés ellen, el fog érkezni a megfelelő pillanat. Ezért addig is őrzi a zsákban lapuló kincset.
A hozzá intézett szavakra csak bólint egyet, majd a kapucni védelméből pillant oldalra a férfira. Feketéi lassan kúsznak felfelé az eső áztatta ruházaton, a borostás arcig, a homlokot átszelő ráncokig. Ujjai, mint bilincs a szabályszegőre, úgy fonódnak a hátizsák pántjára.
- Utazik? - hangja rekedten taszítja háttérbe az eső kopogásának monotonitását, hogy végül újra átvehesse az uralmat és kitöltse a kínos csendet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Min is aggódtam tulajdonképpen? Talán azon, hogy a holnapi ember ugyanaz lesz, akit ma láthatok, és akkor valóban könnyek között búcsúztatom majd a szabadságom, miközben az oltár felé lépkedve újra és újra elmormolom az ősi máguscsaládok fogatalmát, hogy minden szava hiteles legyen. Féltem tőle, hogy rideg lesz, hogy a tekintete az lesz, ami a képen, de nem az, a tekintete csodálatos és őszinte. Nem félek a feleségének lenni, nem félek Daróczy-vá válni. Egyedül semmiként keringtem, általad létezem, hálával tartozom neked, amiért számodra kedves lehetek. Hálás vagyok, hogy rám igent mondott, mert tudom, hogy nem én vagyok az első opció, amit felajánlottak neki, de én vagyok az első, akinél nem ellenkezett. Szeretném tudni, hogy másabbnak gondol-e, mint azokat a lányokat, akik előttem voltak, és eddig sem jutottak. Szeretném tudni, hogy vonzónak tartott-e a kép alapján, hogy látott-e egyáltalán képet rólam. Szeretném tudni, hogy most vonzónak lát-e. A gondolatra, hogy én hogyan reagáltam a képére elpirulok, mert bár szemérmes nő vagyok, szemérmetlenül cselekedtem a szobám rejtekében. Vágyat éreztem, egyetlen kép alapján, és most, hogy hallom a hangját, látom ajkai ívét, újra elönt a vágy. [...] te rendelkezel életemmel.
Nem félek a kezébe adni a sorsom, és úgy érzem, mellette nem kell félnem a fogadalom soraitól sem, hogy értékelni fogja azt, akivé váltam, akivé neveltek. Sosem éltem károsan, vagy úgy, hogy a jövendőbeli hitvesem valaha is kellemetlenül érezze magát. Nem tudtam, hogy ki lesz, vagy, hogy lesz-e valaha, mert az én ízlésemnek sosem felelt meg senki. Nem szeretem, ha untatnak, és sok ember nagyon gyorsan eluntatott. Viszont ismeretlenül házasodni, az igazán sok évnyi tanulást hordoz magában, így tudom, hogy ez a lehető legjobb döntés most nekünk, mert mire elunhatnánk egymást, már nem fogjuk tudni elképzelni az életünk a másik nélkül.
- Ugye tudod, hogy az ilyen kijelentésekkel csak azt éred el, hogy minden nap izgulok majd, hogy talán ez lesz az a nap, amikor meglepsz?
Kérdezem játékosan, de eszemben sincs valóban így tenni, kuncogva megcsóválom a fejem, mint egy jóságos asszony, aki elnézi a férjének, hogy már megint inkább sörözni menne, mint végigülni a gyereke két órás otthoni zenegyakorlását. Elengedném, mert pontosan tudnánk mind a ketten, hogy másnap egymás mellett ülve, sokkal hosszabban fogjuk ezt megszenvedni. "Egy éve se hegedül, minek neki szintvizsga?" és bár én kedvesen csitítalak, cinkosod leszek, mert én magam sem érteném, miért bántjuk azt a szerencsétlen hangszert. Rendben van, egy kicsit, nagyon kicsit, várom, hogy szülők legyünk. Nem azonnal, de tudom, hogy hamarosan kell, mert kifutok az időből.
- Én sem szeretném, ha az édesanyám holnapi viselkedéséből következtetnél rám.
Már látom is magam előtt, ahogy sorolja a diplomákat, felnagyítva mellette a művészeti értékeimet, elvégre milyen Odry az, aki nem tehetséges? Félve ugyan, de utalást tenne az Angyal családra, az unokatestvéreimre, inkább Brigire, semmint Odettre, elvégre kinek kell egy botrányhős a közeli rokonságba, aki tudjuk, hogy mivé lett, említené a türelmemet, az alázatosságomat, a jótékonyságot, azt, hogy nem érintettek még... a gondolat újabb pírt eredményez. Igaz, ami igaz, sosem engedték, hogy veszítsek az értékemből, de az nem jelenti azt, hogy nem voltak már tapasztalásaim, noha a testem mások által érintetlen, mégis megesett, hogy általam nem volt az, de vajon ezt ő is előnynek tartja majd? Bárki előnynek tartja azt, hogy elégedetten jelentik ki, a család megbízható orvosa megvizsgált, és szüzen adnak át neki? Örülni fog bárki annak, hogy a szüzességemről beszélgetünk a tökéletesen egyenlő szeletekre vágott sütemény és kávé felett? Felkészítettek a nászéjszakára és arra, hogy mi vár a házasságban, mégis, most emiatt jobban aggódom, mint, hogy anyámmal kell majd egy légtérben lennie. Az anyósom, az apósom, az apám, a jövendőbeli férjem arról beszélnek majd, hogy a nászéjszakán fog megtörténni. Másnap mindenki rám néz majd, olyan tekintetekkel, és tudni fogják, hogy a kis Lizi már nem tapasztalatlan.
- Engedelmességet kell tanulnom.
Értettem a célzást, nem illendő megelőznöm a férjem, nem szabad nélküle ilyenben döntenem. Én nem azért leszek, hogy irányítsak, hanem azért, hogy a kezét fogjam. Nem szónok leszek, nem útmutató, hanem egy váll, egy kebel, amire a fejét hajtva, megnyugvásra lel. Nem akarok befolyásolni, nem akarok olyan lenni, mint a társasági hölgyek, de valahol mégis olyanná kell válnom, hogy a férjem jó hírneve megmaradjon. Nem rombolhatom le azt, amit felépített, még akkor sem, ha egy-egy társadalmi összejövetelt követően napokon át csak próbálom kiűzni a fejemből a sok illetlen pletykát és arcom zsibbadásán túl újra, őszintén mosolyogni. Tudom, hogy őt is fárasztják ezek az események, de remélem, olykor enged majd az illem, és kicsit flörtölhetek a férjemmel. Erőt adna, már most tudom.
Arra, hogy én mit gondolok, elmosolyodom, asszonyosan csípőre csapom a kezeimet, orromat, gondolkodón, mint egy nyuszi megráncolom, és csücsörítő ajkam kissé jobbra húzom. A látvány egyszerre bájos és szórakoztató, ez a fegyverem a vitás helyzetek eldöntésében. Azt persze még nem tudhatom, hogy ő miképpen reagál rá, de én szeretném kissé megnevettetni. Holnap úgysem lehetek önmagam, az igazi kezdetet a mába kell belesűríteni.
- Bogolyfalva. Bár megtehetnénk, hogy Budanekeresden nézünk otthont, úgy vélem, az az itteni lakosoknak túlságosan elitista lenne. Szerintem az elkövetkezendő időszakban mindenképpen szerencsés volna, ha olyan polgármestere lenne a településnek, aki helyben van. Emellett, ha valóban igény van a patikára, akkor jó, ha a patikus helyben van, és amennyi előnnyel, ugyanannyi hátránnyal is jár ez, jól tudom.
Mert ha itt élünk, akkor az életünk nyitott könyv lesz. Az itt élés magával hozza azt, hogy éjjel és hétvégén is elvárják, hogy jelen legyünk, hogy nem számít, hogy Konrád férj, idővel apa lesz, hogy színházba mennénk, vagy éppen csak otthonunk csendjében élveznénk egymás társaságát, ha kell, mennie kell, és ha kell, mennem kell. Ugyanakkor ő is és én is, külön-külön és együtt is a társadalom egy szeletéért kívánunk felelősséget vállalni a jövőben munkánkkal, jótékony tevékenységeinkkel, vállalt kötelezettségeinkkel.
- Lehetne azonban mégis valami elitista benne, élhetnénk olyan házban, amit a mi igényeink szerint építenek, az új utcában, olyan telken, amely illő távolságra van a szomszédoktól, és aminek nem fehér léckerítése van. Szerintem szeretnénk ott élni. Szerinted?  
Azért próbálom szépen megfogalmazni, hogy szeretném, ha lenne magánéletünk, ha lenne időnk egymásra. Ő a polgármester, tudom, hogy nem kérhetem tőle, hogy fordítson hátat a hivatásának miattam, nem is tenném, de ha otthon van, akkor szeretném, ha velem lenne otthon és nem a szomszédokkal együtt. Kezemet rejtett zsebekbe dugva, lépek felé egyet, ajkaimon apró mosollyal.
- Most, hogy már láttál engem, nem fog elrettenteni a holnap?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Hosszabb körút volt, mint terveztem, de egy művészellátóban az ember talál olyat, akivel szóba elegyedik. Még ha amatőr is volt – bár én is annak számítok, tudom -, akkor is, de mégsem kapott el olyan hév, mint Cole esetében. Csak jó volt, jól esett és észre sem vettem, hogy a pasztellszínek sora előtt mennyire elment az idő. Nem kínzott az éhség, ami végül mégis kihúzott a boltból és a gyorsétteremben találtam magam, ahol már nem volt kellemes beszéd, csak evés és végül a hazajövetel. Muszáj volt elmennem, az olajfesték erre ritka, nekem pedig kell, már az iskola miatt is. Vettem mégis vízfestéket is, pedig azt kifejezetten utálom, de ha Bogi kedvet kap, azzal mégis jobban boldogul és mossa le magáról, mint azt, amiket én használok. Szeretem, ha érdeklődik, még ha ez gyermeki is, de épp elég, én pedig megadom neki a teret. Bármire. Meg, gyerek, a gyerekek pedig szeretnek a színekkel játszani, még ha én kevésbé is szoktam, mikor milyen erő hajt. Akadnak még apróságok, ecsetek, lényegében oldaltáskám tele, kezemben maradt a három tintásüveg, amit nem az órai jegyzetelésre tartogatok. Megjött a kedvem, hogy ezzel fejezzek be egy ideát és húzzak másikat, a lehető legsötétebb színben pompázik, kellően formálható és mégis, tartós. Az illata pedig…
Itt vagyok a faluban már és a lezárt tégely ellenére is érzem. Ezt egyedül szoktam művelni, leginkább, van egy bukéja, ha nem csak vonalakat húzok vele, terveim szerint ecsettel, de mégsem rakom be a többi közé, mert ha ez egyszer kiömlik… Így is húzza a vállam, elragadtattam magam és akkor még mindent még nem is szereztem be. Megállok, mert épp szükségem van az egyik kezemre ahhoz, hogy zsebembe túrva megnézzem, hogy a mugli pénz mellett hoztam-e olyasmit, amivel itt fizethetek. Valamennyi akad, süteményt vinnék, hátha meglephetem vele, őt, vagy Annát, de azt hiszem, fordulnom kell majd, ez csak egy nyamvadt szelet islerre, ha elég. Épp fújtatnék, amikor érzem, hogy valami a hátamba áll. Vaskos, mégsem a legkeményebb él, amely hátamba fúródik és a lendülettől előre lendülök, akaratlan. Szegény, mögöttem sikolt, én néma maradok, ellenben hirtelen fordulok és kapok karja felé – nem fogom meg, ellenben míg inog, ott van, hátha el kellene kapnom. És csattan. Az egyik üveg kicsusszan ujjaim közül, a földnek csapódik és fekete pacát hagy csak csupán, szilánkokkal. A freccsenő tinta cseppjei kötnek ki cipőinken, talán még a lábszáron is, amikor erre már felszisszenek, aprót.
- Ne haragudj – engedem le a kezem és figyelem, de semmit sem látok belőle, csak a könyvet. Kissé oldalra dőlve kukkantok felé, de olyan közel van a laphoz, hogy szinte arcára másznak a betűk. – Minden rendben? – ekkor pillantok le. – Nagyjából – kezdem keresni pálcám valahol a táska mélyén, ha itt van, hogy legalább róla eltűntessem, de leakadva kezdem képzeletben összekötni az apró pontokat. Érdekesek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Ahogy az eső koppan a peron szélén, az egész atmoszféra fekete és fehér. Akár egy régi filmben, ami alatt melankolikus zenét képzelek el. Csendes hegedű szót, balladát éneklő zongorát.
Talán ezért is vártam olyan nagyon valamiféle eltúlzott reakcióra, ami kiszínezi a napomat. Tudom is én, csak a szokásosat, elkerekedő szemek, összerezzenés, sírás, sikoltozás, esetleg üvöltve elrohanás, mondván, hogy " Soha nem kap el élve!". Azonban ez a fiú sem szívbajos. Enyhe csalódás fut végig arcomon. Én tényleg akartam, hogy legyen valami remek kis műsor. Bár talán legközelebb eridonosra kell vadásznom ahhoz, hogy ilyet láthassak.
- Nem, és remélem te is csak azért ücsörögsz itt, mert elkapott az eső - tekintek a hátizsákra. Ez nem bőrönd. Valamelyik fruska kicsit túlzott, vagy talán az a pápaszemes mondta? Jaj szegénykém őt aztán igazán nem vehetem ezért elő, mert olyan vaksi, hogy csoda, hogy Domonkost be tudta azonosítani.
Ámbár akárhogy is van, az, hogy az állomáson kapom el, nem hiszem, hogy véletlen.
Jól tudom a gyermek sorsát. Hallottam ezt meg azt. A tanári épp ugyanolyan lepcses szájú mint a diákság bármely közösségi tere. Ha nem jobban. Viszont akármennyire is sajnálom nem nézhetek el neki mindent a gyász miatt. Nem volna fair a többiekkel szemben. Sőt, vele szemben sem.
Így is sok mindent nem hozok fel. A cigarettát, amiért Tánya megbüntette már, a engedély nélküli hétköznapi sétafikát a kastélyon kívül és még biztos találnék valamit ha nagyon akarnám.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Apa mondta mindig azt, hogyha így olvasok, ennyire elmerülök az adott könyvben, akkor előbb vagy utóbb baleset lesz a vége. Ilyenkor, már-már állandó jelleggel küldtem felé egy elnéző mosolyt, ahogy az egy kamaszlánytól várható, és ugyanúgy olvastam tovább. Valahogy ösztönszerűen kerülgettem az embereket mindig is, miközben olvastam, hiszen a periférikus látásom ilyenkor nem veszik el. Folytattam, és soha nem történt semmi baj, mert ha én nem, akkor ők kerültek ki engem, hogy végül sűrű elnézések közepette mehessek tovább. De ma, Merlinre, ma mindenképpen meg kellett történnie annak, ami eddig soha. Pont ma, hogy fejemet nyomhassam teljesen elvörösödve a könyvem gerincébe, mintha nem lennék normális, és most nem is érzem magam annak. Ilyenkor okosabb az ember mindig, apámra kellett volna hallgatnom, aki - biztos vagyok benne -, hogy éppen Anubisszal karöltve nevetgélnek a markukba, amiért végig nézhették az egészet.
Aztán jön a csattanás. Kékjeim kerekednek ki, a túlzóan közeli betűket pillantom meg először, amikre nem tudok fókuszálni. Eltörtem valamit. Merlinre, tényleg eltörtem valamit a figyelmetlenségem miatt, mert így olvastam. Ha fontos volt? Ha kedves volt az illető számára? Ha... A könyv alját húzom el arcomról, hogy legalább lefelé sandíthassak, ha már a srác - a hangja alapján - arcára képtelen vagyok ezek után. Miattam tört el valamije, ami számára fontos lehet. Arcomon a pír még jobban elterül, alsó ajkamat rágcsálva figyelem a fehér cipőmön szétterülő cseppeket. Milyen szép...
- Olyan, mint a Sárkány csillagkép - kerekednek ki a szemeim a felismerésre, majd húzom vissza arcomba a könyvet azonnal, ahogy tudatosul bennem, hangosan mondtam ki a szavakat. Komolyan az az első megszólalásom, amit Teótól tanultam, miközben a srác tintája csordogál a földön? Alsó ajkamat rágcsálom, végül mélyet szusszanva kezdem lejjebb ereszteni a könyvet arcom elől. Érzem, hogy orromat eléggé megnyomta a kötet, de már mit sem számít.
- Saj-sajnálom, én nem akartam - szám előtt áll meg a könyv, hangom lehet elhal a körülöttünk lévő szavak nyüzsgésében. Csak remélem, hogy meghallja. Felpillantani továbbra sem merek, fejemet kissé előre biccentve tartom, talán abban a reményben, hogy előre hullott ezüstös tincseim takarnak el. Nagyjából örökre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Úgy fordul az ismeretlen lány után, mint szagra a vad. Addigi bezárt, tartózkodó testtartása rögtön kinyílik, ide-oda rebbenő tekintete megállapodik a bizonytalan léptekkel távolodó ijedt lányon. Figyeli mozdulatait, profilból arcát, ahogy nézelődve keres valamit. Érzi a félelem szagát, ami ezen a helyen nem is volna olyan különös, de van itt valami más is. Hirtelen nem érti, mit lát, s ez nagyon meglepi. Mindig érti, mit lát, legfeljebb úgy dönt, nem vesz róla tudomást. Vagyis általában úgy dönt. Szereti ignorálni az egész világot. Most mégis sarkon fordul, s nem törődve azzal, hogy őt egy irodában valahol várják, hogy segítsen értelmet találni egy régi-új ügy bugyraiban, követni kezdi az idegent. Kissé oldalt billent fejjel, óvatos, csendes léptekkel megy utána, meg-megállva tábláknál, mintha maga is keresne valamit.
Miért jár egyszerre magabiztosan és telve bizonytalansággal? Miért van benne olyan rettentő csend, mint tomboló zsivaj után? A csend általában egy kedvelt állapot számára, most mégis valami nyomasztó hiányát érzi ki belőle.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Nem tudná megmondani, ma miért ő került előtérbe, talán csak a többiek nagyon elfáradtak vagy tudják, hogy rég járt kint. Szeretne Bogolyfalván barátokra lelni, márpedig nem sok lehetősége volt azóta, hogy ideköltöztek. Domenico óvó kezei alatt persze csodaszép az élet, de hogyan is válhatna igazi nagylánnyá, ha egyszer nem szerez tapasztalatokat és nem kerül kapcsolatba másokkal? Nem mintha a többiek rossz példának számítanának, bár abban mind egyetértenek, hogy talán nem Annát kellene követnie. Pánikra viszont semmi ok, ez meg sem fordult a fejében, igyekszik tökéletesen jó kislány lenni, akit mindenki szeret és elfogad.
Nagy bóklászásba kezd, elmegy a cukrászdába, vesz magának egy isteni finom puncsos fagyit, majd vidáman szökdécselve indul meg a falu széle felé. A naptárukból látta, hogy ma Vivinek órája van, de az ő kis hatéves fejével nem biztos, hogy okkultizmus órán kellene ülnie, talán be se engednék, hisz ki hinne neki, ha azt mondja, valójában egy húsz éves lány? Senki.
Már távolról kiszúrja a tavat, ami a napfényben csillogva szélesen terül el a falu határán, s nem is teketóriázik sokat, boldogan kezdi körbejárni. Még a hőség sem borzasztja el, nem zavarja, hogy hosszú, csokoládébarna haja alatt is egyre melegebb van. Nagyon szereti a haját és büszke rá, mert mindig olyan csodaszép és selymes. Aranyos, rózsaszín nyuszifüleit is beletűzte, mert ha a tükörbe pillant, ettől egy csapásra jobb kedvre derül. Miközben a víz partján jár körbe, megpillantja a stéget és azt a sok kacsát, egy kedvesnek tűnő, talán korabeli, vagy nem sokkal idősebb lányka társaságában.
- Halihóóóóó! - kislányosan kezd el integetni karjaival, láthatóan felvillanyozza egy új ismeretség lehetősége és kedves gesztusként értékelendő érkezte is. Gyorsít apró gyermekléptein, hogy mihamarabb leküzdhesse a köztük lévő távolságot. Amint ez bekövetkezik, szoknyácskáját meglibbentve illő módon igazítja meg, hogy letelepedhessen az eridonos mellé. - Szia! Kacsákat etetsz? Nagyon szeretem a kacsákat! - lelkesen mosolyog, s ha Polli jobban szemügyre veszi ezt az ezer wattos, teli szájas görbét, akkor észreveheti, hogy a lányka egyik rágófoga hiányzik. Ott bizony már jön majd a végleges! Ebből valamelyest következtethet is majd életkorára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Minden ajtóra más név van kitéve, s mindegyik ismerős, mégis ismeretlen. Ahogy halad előre, hiába látja a folyosó végét, mégis végtelen hosszúságúnak tűnik, s a pánik egyre csak eluralkodik rajta. A tér összeszűkül, mintha nem lenne benne helye, s a levegő is ritkásabbnak, fülledtebbnek hat, nem könnyű újra és újra lélegezni. De ez nem az a pillanat, mikor összeomolhat. Szapora szívverése, egyre fokozódó idegessége és az a nyugtalanító, teljes csend, ami elméjében uralkodik, halálra rémítik.
Aztán megérzi, hogy még valami nem stimmel. Az ember, ha követik vagy figyelik, egy idő után érzékeli a testébe égetett lyukakat, a fókuszt, azt a semmivel össze nem keverhető benyomást, hogy nincs egyedül. Bár számára ez nem lenne újdonság, az elmaradó fejfájás és fülsüketítő semmi létezését nem tudja összetéveszteni azzal, ami gerincén végigfut. Lassulnak léptei és óvatosan, kínzóan megfontoltan fordul csak meg, hogy riadt barnáit az ismeretlen férfira szegezze. Megijed tőle, ehhez kétség sem férhet. Ajkai enyhén, egy hajszálnyira elnyílnak egymástól, szembogara megremeg, s ezidáig mozgó ujjai most erőteljesen markolnak bele a fehér ruhába. Ki lehet és mit akarhat tőle ez az ember?
- Jó napot - kénytelen megnedvesíteni kiszáradt ajkait, majd nyelni egyet. Különös érzés ott állni vele szemben. Riadt őzként nézi Őt, nem tudván mire is számítson, elvégre, ha hozzá érkezett, akkor miért nem szólította meg eddig? Miért járt a nyomában? Van valami félelmetes benne, csak még azt nem tudja, mi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Boldog vigyorral az arcomon hintázom. Itt és most nincs semmi ami aggasztana. Semmi negatív gondolat, csak a  megnyugtató mozdulatsor, az enyhe szellő az arcomon. Kicsit hátrébb is hajtom a fejemet, hogy a hajam kényelmesen lelóghasson és behunyt szemmel élvezem az egészet.
Így aztán pláne nem veszem észre a felettébb látványos mutatványokat végrehajtó fiút. Hogy is venném észre? Pedig tényleg klassz kis produkciót nyom le. A kiáltást azt viszont meghallom. Rögtön fel is pattan a szemhéjam, jobban hátradőlök, hogy lássam ki kiabálja a nevemet. Fejjel lefele látom meg hát én is Elit, aki úgy lóg a mászókán, mint valami pók. Vagy majom. Vagy pókmajom. Aztán lehuppan a földre, én pedig megijedek hirtelen.
Kiegyenesedem, majd kiugrom a hintából egy biztonságosabbnak tűnő ponton, szerencsére sérülés nélkül megúszom a dolgot és már pördülök is az eridonos felé.
- Eli! Jól vagy? – kiáltok oda neki aggódva. Aztán megtorpanok látva, hogy felém tart, és látszólag nincsen semmi baja. Direkt ugrott akkor így le, nem is tudom miért látszott fejjel lefelé valamiféle esésnek, véletlennek, balesetnek. – Öhm, persze.
Egyelőre még földbe vannak gyökerezve a lábaim, alaposan végigmérem a srácot, hogy tényleg-tényleg-tényleg semmi baja-e, és csak utána lépek vissza a hintámhoz.
- Gyakran hozod rá a frászt gyanútlan lányokra ilyen mutatványokkal? – kérdezem vigyorogva, miközben leülök a még meleg ülőrészre. – Nem vettem észre, hogy nem vagyok egyedül és ahogy leérkeztél, azt hittem hogy leestél. Pedig gondolhattam volna, hogy egy kviddicsesnek ez semmi – magyarázkodom nevetve. Egek, de buta vagyok, hisz a fiúnak van egyensúlyérzéke, meg koordinációja is, nem olyan béna mint én. Még jó, hogy nem esik le onnan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Nagyon el akar tűnni. Akárhogy nézem – márpedig semmi harag nincs abban -, szinte legilimencia sem kellene ahhoz, hogy tudjam, mire gondol. Megértem, sokszor az a legjobb megoldás, de most semmi olyasmi nem történt, amely miatt végleg el kellene tűnnie. Vagyis, számomra biztosan nem. Ketten nem figyeltünk, nem is vagyok az az alak, aki az utcán is, egy vállkoccanás miatt üvölteni kezd, se ingerem, se kedvem nincs sosem ezekhez, időm pedig főleg. Teljesen felesleges, attól nem leszek sem több, sem kevesebb, hogy valaki idegent elküldjek a halálba, bár tény, van amikor indulatos vagyok és hangos, de ahhoz több kell. Sokkal.
Arcomra barátságos mosoly kerül, mert valóban, nem nyitnék a harag felé. A könyv gerincére vándorol tekintetem, majd vissza arra, amit látok – arcának apró szeglete, az ezüstös tincsek, ahogy omlanak, mozdulnak és ahogy csillan rajtuk a fény. Aztán ott a tintám a földön. Kár érte, de koránt sem pótolhatatlan. Óvatosságból rejtem a többi üvegcsét a táskámba, lehet eddig sem lett volna nekik rossz ott, de nem bánom. Igen, felitathatnám és elfelejthetném, de a tinta nem lenne tiszta, ha a bűbáj nem tökéletes, akkor főleg nem, de mindig kerül bele pár apró szemcse, amely miatt már nem lenne tökéletes. Megtanultam ezt a festékeimmel, megtanultam most, hogy ne cipeljem a kezembe. Ennyi. Aprót mozdul, lesandít nyilván ő is, hogy mi történt. Nem erőltetem, hogy tegye el és beszéljen velem, én is vele tartok, a cseppeket figyelem és ahogy vékony, bátortalan hangja szólal meg, úgy hümmögök. Lépek, mellé leginkább, egy irányba fordulok, mintha el akarnám kísérni a további úton, de igazából az ő szemszögét állítom be. Pár pillanat némaság, majd leguggolok és úgy nézem tovább, fejemben összekötögetve a pontokat.
- És valóban. Jó a szemed hozzá. Csillagászkodsz vagy alkotsz? – pillantok fel, így kicsit belesve a könyv mögé, de semmit sem látok. Csak, hogy piros. Felemelkedem és visszalépek oda, ahol álltam, hogy a távolság könnyítse azt a zavart és feszültséget, ami belőle árad. Kezem leengedem magam mellé, a tintát kissé beissza a föld. Nincs itt probléma.
- Ugyan, kérlek. Ne okold magad. Nincs baj, ez csak egy üveg tinta. Nem haragszom – mivel nem lát, hangomból kell meghallani, hogy nincs így. – Szeretnéd, hogy eltűntessem a foltokat? – nem moccanok, de ha kell, akkor megteszem. A magam cipőjén is van belőle, de egyelőre nem jöttem rá, mi, így még hagyom ott. Ameddig bátorságot gyűjt – más nem, a meneküléshez – addig azzal foglalom le magam. Mint valami pacateszt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

A stégen törökülésben húzza össze magát bűnbánóan, hogy nem készült elemózsiával a kis barátainak. A kacsák annyira belejöttek a jóba, hogy elvárás lett az etetés annyiszor, ahányszor erre jár. Ez elég furcsa Pollinak, mert ő a legtöbb állatot mindig is messziről szerette csodálni, több közülük pedig félelemmel tölti el, általában a mérete, a hangja vagy a vészesen vicsorgó fogai miatt. Tisztában van vele, hogy ezek a kis lapos csőrök is tudnak ám csípni, főleg a nem túl távolban úszó hattyúké, akik nagyon agresszíven tudják védeni a fiókáikat. Persze nekik is szívesen ad enni, ha van mit, de tőlük már csak a méretük miatt is tart egy kicsit.
Valószínűleg nem esne jól neki, amit hápognak a közelében reklamáló madarak, ha értene kacsául. – De nyár van, nincs itt elég kaja? – Teszi szét értetlenül a kezét, majd mutat körbe a festői tájon. Nem is tudja, hogy a természetben miket esznek a kacsák, mert nekik nincsenek pékeik, hogy megsüssék nekik a teljes kiőrlésű zsömikét meg kukoricát főzzenek. Télen még csak-csak megértené, hogy arra vetemednek, hogy kolduljanak, de az évnek ezen szakában szerinte illene találniuk valamit – még ha nem is tudja pontosan, hogy mit, mert ahhoz túlzottan városi kislány.
Ha már kislány, először észre sem vette a halk léptek közeledtét, olyan halk neszt keltett a stégen az apró test közeledte, Polka pedig éppen el volt foglalva azzal, hogy a kacsákat oktassa a megfelelő táplálkozás fontosságáról. – Óóó, szia! – Köszön vigyorogva kihúzva magát. Ügyelve arra, hogy ne nézzen a csöppnyi jövevény szemébe finoman megvizsgálja őt. Nagyon szereti a gyerekeket, ha nem kezdenek el sikítani meg bőgni ok nélkül. Általában mindig nagyon könnyen megtalálja velük a közös hangot, Pannával sincs köztük soha semmilyen kommunikációs nehézség, pedig 5 év van Polli javára. – Sajnos csak a morzsikat szórtam ki a táskámból nekik. – Sóhajtja fejet csóválva. Már nagyon sajnálja, hogy nincs nála mindig egy heti hideg élelem. – Én iiis, a múltkor az egyik kijött a partra, amikor meglátott. Ott! – Hadarja ujjait hullámoztatva, amit csak addig hagy abba, hogy az említett helyre mutasson. Az Eridonban nem mindenki értékeli a kacsás beszámolóit, de neki nagyon jól szokott esni, hogy a klubhelyiségben esténként beszámoljon arról, hogy milyen élmények érték a faluban. – Amúgy nem régen jöttem rá, hogy szeretem őket. – Csacsogja, ahogy a közelben lebegő madarak felé pillant. – Tudtad, hogy a barna a lány a zöld meg a fiú? – Ezt ő nem olyan régen tudta meg, egészen megdöbbent azon, hogy nem két külön fajta madárról van szó. Hallott róla, hogy nem mindig egyforma a fiú meg a lány állat, de ekkora különbségre nem számított. Maga sem gondolt bele, hogy hogyan képzelte el, nem úgy, mint azokat a sellő babákat, hogy ha vízbe tesszük az uszonyukat, akkor kékre vagy rózsaszínre színeződik, viszont kétségtelenül egyszerűbb lenne azoknál a madaraknál, ahol nagyon egyforma a fiú meg a lány.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

- Amúgy kösz a tippet a sonkával, anyud imádta – vigyorgok Natie-ra, miközben előttem ugrándozva sétálunk az előkészítő felé. Hát egyelőre azt beszéltük meg, hogy Nadia nem mondja még el a lányának, hogy él az apja és itt van, csak néha találkozgassunk és ismerkedjünk. Belementem, mert szerintem sem kéne túl nagy sokkot okozni szegénynek, mert belőle kinézem, hogy azt követelné, hogy házasodjunk össze azonnal. – Tudtam! A matricákat meg köszi, Zétény bácsi – vigyorog, mint a tejbetök, fagyival a kezében. Tudom, nem kéne egyből kényeztetni, de hát elég akaratos a kiscsaj, és így le tudtam rázni a hisztijét, amíg odaérünk az előkészítőhöz.
- Bácsi a füled mögött a kispolc, Natie néni - nyújtok nyelvet, amire vadul vihogni kezd, és összekeni a száját a fagyival. – Ó, most ennyivel kevesebb – biggyeszti le az ajkait hirtelen, de aztán elvigyorodik. – Nem vagyok néni, de ha még egyszer ezt mondod, megmondalak anyunak – fenyegetőzik, én meg csak vigyorgok rá. – Oké, de akkor többet nem hozhatlak el – vonok vállat látszólagos nemtörődömséggel, és akkor én is megkapom a bosszús nyelvnyújtásomat. Az is, hogy én hozom, egy véletlennek köszönhető. A mama nem ért rá, nincs otthon, Nadia pedig ma korán ment a suliba, így kapóra jöttem, és ismerkedhetek a kis piszokkal. Imádom amúgy, szerintem minden fiút bokán rúg, aki csúnyán néz csak rá.
- És ki tanít téged Natie? Szereted? – kérdezem, hogy egy kicsit képbe legyek. Egy kis szünet jön, mert a lányom éppen nagy harcba van a fagyigombócokkal, a nyelvével vív harcot ellenük és nyerésre áll. – Sarah néni, nagyon szeretem! Bemutassalak neki? – néz rám furán, gőzöm sincs, hogy mi jár a kis fejébe. – Mondjuk szerintem anyu sokkal szebb nála – mondja végül, én meg egy kicsit piszkálni akarom az édes lányomat, hogy mire is akart ezzel kilyukadni. – Azért megnézem, de anyukád tényleg nagyon csinos – ezzel mondtam is valamit, meg nem is, és láthatóan nem annyira tetszik neki a válasz. A fagyi végül megadja magát, épp akkor, amikor megérkezünk az előkészítőhöz.
- Letörölgetem, oké? Kapnék a fejemre, ha visszajutna az infó, hogy fagyiztatlak – mondom neki, és előveszek egy zsepit és letörölgetem róla a fagyit. Szerencsére alig marad rajta, azt vízzel kéne, de már nem érünk rá. Végül benyitok és Natie kitépi a kezemből magát és rohanni kezd a terme felé.
- Sarah néni, Sarah néni megjöttem! - nyit be és már megy is, pedig biztosan cipőt kéne váltania, meg ilyenek. Nálam van a kis zsákja, amit összekészített neki Nadia, szóval kénytelen vagyok megnézni Sarah nénit, aki szép nő lehet.
- Helló, itt a kislány cucca, hová tehetem? - köszönök a háttal álló Sarah felé, aki éppen Natie-val beszélget. Hátulról jó, maradjunk annyiban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Ő egy nagyon kedves srácnak tűnik. Vagyis nagyon kedves srácnak hallom a hangja alapján, mert ugye az arcát a könyvön keresztül aligha látom. Inkább elfoglalom magam a pacák tanulmányozásával, hogy rögtön kimondjam azt, ami először az eszembe jut. Egyetlen csillagképet ismerünk Teóval, és az a Sárkány, ami gondolkodás nélkül hagyja el számat is. És még nem is vagyok pontos sem, mert Teó csak ismerte. Alsó ajkamra harapok, hogy ne engedjek utat a rám törni készülő szomorúságnak, mert sem az idő, sem a hely, sem a szituáció nem alkalmas arra, hogy magamba zuhanjak. Fel kell zárkóznom az évfolyamtársaimhoz, kellene barátokat is szereznem, de ezek mind nehézkes dolgok, hogyha egy egyszerű csillagképről az engem ért veszteségek jutnak eszembe. Döntöttem, és tartanom kell magam ahhoz, hogyha előrefelé szeretnék haladni az életben.
Óvatosan rázom meg a fejemet a kérdésre, pár másodperc erejéig találkozik pillantásunk, de nekem éppen elég ahhoz, hogy fülem végéig ismét elpiruljak. Alsó ajkamba harapok, nagyot szusszanva, borzalmasan lassan veszem el arcom elől a könyvet, de fejemet továbbra is lehajtva tartom. Egy mélyebb levegőt veszek, majd hátizsákomat lököm előre, hogy belecsúsztathassam a könyvet. Kicsit még szöszmötölök, mintha nem férne bele rendesen, de csak időt szeretnék nyerni magamnak. Már-már kellemetlenné alakulna, amikor behúzom a cipzárt, és felpillantok a srácra. Magasabb nálam, minimum egy fejjel, az arca mérhetetlen kedvességről árulkodik, én meg megint elpirulok, amikor eszembe jut, hogy eltörtem a tintatartóját.
- Vesz-veszek neked másikat - sütöm le tekintetem, mert bármennyire is nem gond neki, és ezt is érzem ki hangjából, akkor sem hagyhatom csak így a helyzetet. - Ne! Kérlek... ne - kapom fel fejemet rögtön. Kékjeim csillogni kezdenek, ahogy elkapom a srác tekintetét, aki csak határozottságot láthat benne. Nem szeretném, ha a foltok eltűnnének, sőt... - Megköszönném, hogyha megbűvölnéd, hogy maradjon rajta örökre. Ná-nálam nincs pálca - sütöm le tekintetem megint, és ahogy egy ezüst tincs esik előre tűröm hátra azonnal. Alsó ajkamba harapok. Egy olyan emlék, amit soha nem szeretnék elfelejteni, még ha fáj is rá gondolnom. De vidámak voltunk olyankor mindig. Mindig, amikor egymás mellett feküdtünk, és az összes csillagkép a Sárkány volt. Mindig, amikor próbáltuk kitalálni, hogy mi a többi. De a mindig véget ért és nincs többet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Utálom, amikor azt hiszi, hogy még mindig megmondhatja nekem, hogy mit csináljak. Utálom, mikor kislánynak néz és ezzel együtt az esetek többségében butuskának is. Pedig már igazán elfogadhatná, hogy felnőttem, hiszen 23 éves vagyok, tudok önállóan dönteni és az életemet úgy alakítani, ahogy az nekem jó. Már gyerekkorom óta tudom, hogy mi szeretnék lenni, mivel szeretnék foglalkozni, s a célomért mindent el is követek. Lehet kicsit túl sokat is megteszek érte, de az már más kérdés. De azért az kemény, hogy míg más lányokat óva intenek attól, hogy eljárkáljanak otthonról, addig apa engem azért cseszeget, hogy szombaton este ne már otthon üljek és tanuljak, hanem éljek. Részben igaza is van, mivel a vírus miatt az idei nyaram igen silányra sikerült, de azért csak eldönthetem, hogy mikor mihez van kedvem. Tévedtem! Este nyolckor hálóingben ücsörgök az ágyamon, miközben egy igen érdekes könyvet olvasgatok. Más apuka ennek örülne, de az én apukám más… ő inkább kiszedi a könyvet a kezemből és elküld készülődni. Egy negyed órás vita után végül én kapok fel magamra valamit és húzok el otthonról, mivel nincs kedvem tovább szítani a feszültséget. Hunor hatalmas boci szemekkel néz rám, hogy vigyem magammal, de most nem, ő most marad. Az ajtó hangos csattanással csukódik be mögöttem, ezzel jelezve apának, hogy elmentem. Kissé feszülten lépkedek arra amerre a lábam visz. Mikor feleszmélek ott állok a tó előtt, ahova az esetek többségében jövök, mikor valami bajom van. Minden csendes és kihalt, egyedül a szembe lévő partszakaszon látok némi fényt és egy kisebb társaságot, akik a tűz körül ülnek és iszogatnak, beszélgetnek. A stég végéhez lépkedek, leülök, majd a szandálom levétele után lábaimat a vízbe lógatom. Kezeimmel megtámaszkodom hátam mögött, hajam szinte a stég deszkáit súrolja. Jó ez a kis nyugalom most…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Már-már az elpilledés állapotában vagyok, ébren talán az tart, hogy időről időre ki akar hullani a számból a meg nem gyújtott szál. Mivel Katinka nem dohányzik és nem is szereti, viszont én szeretem azt, amit nyújtani tud, így megtisztelem azzal, hogy csupán csak az ajkaim között tartom a bűnös élvezetet. Az ölébe fektetett fejem kellőképp kényeztetve vannak, ahogy hosszú ujjai rakoncátlan tincseimbe hatolnak. Már-már az előjáték édes szakasza ez, és egészen jó.
A gondolataim elkalandoznak, valahol aközött, hogy dohányoznék és, hogy vajon vállalná-e, hogy meztelenül mártózzon meg a tóban. Ekkor robban be a képbe a lány, aki elsuhanva mellettünk halad tova, de a tábortűz fénye egy pillanatra dacos arcot világít meg. Ajkaim mosolyra húzódnak, a vigyortól arcomon két hosszanti ránc is előbukkan.
- Ne csináld.
Figyelmeztet kényeztetőm, de addigra én már ülő helyzetbe tornázom magam, és vigyorom csak szélesebbé válik, hogy a szálat ujjaim közé csippantva tarkójára fogok, és közelebb húzva magamhoz, határozottan megcsókolom. De ennyi, ma lehet nem is lesz több, sosem tudhatja az ember, hogy mit hoz az este. Az biztos, hogy én most szépen felkelek, és:
- Elmentem szívni.
Ellentmondást nem tűrő hangon lépek ki a tömegből, miközben Lali rákezd egy régi történetre, amin jó lenne ott maradni, de a durcás hercegnő sokkal vonzóbb jelen pillanatban. Az öngyújtóm kattan a sötétségben, és ahogy felé haladok, felizzik a szál vége, tüdőm pedig megtelik boldogsággal ettől. Igen, tudom, csúnyán meg fogom ezt szívni majd a jövőben.
- Helló, látom egyedül vagy, nincs kedved csatlakozni?
Mondjuk én elvagyok vele kettesben is, de ha jönni akar, akkor jöjjön, opciók kérem szépen, opciók.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Arcom az esetek többségében egy nyitott könyv, így nehezen tudnám letagadni az érzelmi állapotaimat. Most is enyhe kis durcás csücsörítés, összeráncolt homlok és feszültségtől csillogó szempár mutatja, dühös vagyok. A társaság mellett elhaladva egy fél pillantást vetek rájuk, de nincs kedvem megállni és az esetleges ismerősökkel eszmecserét folytatni. Az egyik csaj pillantását elkapom, akivel látásból ismerjük egymást, neki azért odabiccentek, de eztán meg sem állok a túlsó partig. Helyet foglalok, majd a röpke szusszanás után már nyúlok is a táskám után, hogy kivegyem belőle a cigit és hozzá a készüléket. Az aprócska cigarettát behelyezem a helyére, majd hamarosan bele is szívok. Jóleső érzés jár át, és tisztában vagyok vele, hogy a ciginek ehhez nem sok köze van, de az agyam összekapcsolja vele a lenyugvást, így alakul a dolog. Mintha valaki vagy valami közelítene felém, így arra fordítom fejem, ahonnan a neszeket hallani véltem. Egy pirosan izzó cigarettavég látszódik a sötétben. Ahogy közelít felém egyre jobban ki lehet venni, hogy a kis izzáshoz egy srác is társul. Hát ennyit arról, hogy egyedül leszek. Fiatal, jó képű, de nem ismerős, pedig ez a város annyira nem nagy. A kérdés hallatán elmosolyodom, majd jobban felé fordítom felsőtestem.
- Kérdésedben ott a válasz.   – egy Norinás mosolyt küldök felé, majd  kissé megvonom vállam - Ha gondolod… -  fejemmel a mellettem lévő üres placc felé biccentek, ezzel jelezve, ha akar, akkor nyugodtan üljön le. Ő dönt…  Visszafordulok és a vízen játszadozó fényeket figyelem, miközben lábammal a vízzel szórakozok. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy nem azért hagyta ott a barátait, sétált át a tó másik felére, hogy azonnal vissza is menjen hozzájuk.
- Esetleg muníciót hoztál magaddal? Tudnék most inni valamit… – valamit, ami alkohol. A kis csapatnál pedig láttam, hogy akad némi ilyen jellegű folyadék.