Ha lekanyarodsz a Boglyas térről balra amerre a lakósor kezdődik, és a második ház után elkanyarodsz jobbra egy kis utcán át egy nagy területre jutsz, melyen számos színes, és tekergő játék kapott helyet. Vannak itt különböző mászókák, melyek alagutakkal vannak tarkítva, hinták, csúszdák több méretben, és formában. A legmagasabb csúszda majdnem két méter magas és rengeteg kanyar van benne. Mindegyik képes hangot kiadni, ha a gyermek még nem múlt el tíz éves. Vannak forgó és ugráló játékok, melyek direkt úgy lettek kifejlesztve, hogy lekössék és mégis fejlesszék a kicsik ügyességét. Természetesen a szülőkre is gondoltak, így a kő asztalok két oldalán szintén kőből készült padokat helyeztek el, hogy amíg a kicsit játszanak a felnőttek tudjanak kicsit beszélgetni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=827643#post827643][b]Catherine Hope Brightmore - 2021.03.15. 07:22[/b][/url]

A kijelentésre, mely szerint a gyermektársa gyerekszoba nélkül nőtt fel, el kell rejtenem a tenyerembe a kitörni készülő nevetésemet, így olyan vagyok, mint aki éppen tüsszentett. Ezek a gyerekek félelmetesek, hogy milyen szövegeket tudnak lenyomni. Mindazonáltal első kézből tudom, hogy Helgának van gyerekszobája, sőt, nem csak egy, de két gyerekszobája is van. Idővel a szülei a nagyobbik szobába kívánták átköltöztetni, de ezt megtudva, már öt évesen két szobát birtokolt. Nem akarok izé lenni, de az apám vagyoni hátteréből kiindulva, én és a tizenhat testvérem mind kapattunk volna két-három szobát fejenként, de ha ezt kijelentjük, egészen biztosan nagyon kinevet minket. Gyerekként nálunk a közel azonos korú és megegyező nemű gyerekek egy szobában aludtak, legalábbis, amikor mind apánál voltunk, és csak akkor, ha valaki elkezdte iskolai tanulmányait, vagy betöltötte a tizennegyedik életévét, akkor kaphatott saját szobát. Akkor is csak egyet, azt, amelyikbe ma páran már férjeinkkel és feleségeinkkel térünk haza, a Payne birtokra. A mai gyerekek sok olyan dolgot megtehetnek, ami régen nem volt azért jellemző.
- Az ilyen viselkedés a családi háttér miatt van. Lehet, hogy otthon nem engednek neki semmit, mondjuk nagyon szigorúan nevelik, és csak itt van lehetősége a kibontakozásra. Ez nem a helyes viselkedés, de az elnyomott emberek így szoktak viselkedni.
Nem feltétlenül tapasztalat, ez iskolában tanult kijelentés, melyet több tankönyv is igazol, éppen ezért merem én magam is feltételezni, hogy Helga esetében ez a helyzet.
- Félni? Oh, nem. Olyan sok testvérem van, hogy sosem éreztem félelmet, ellenben kiválóan meg tudok küzdeni minden gyerektípussal.
Mert azért mi eléggé eltérő személyiségek vagyunk, van, aki apára hasonlít, más az anyáktól vett át mintát, és mivel az apáukámnak hat felesége is volt már, így nem csoda, hogy nem nagyon hasonlítunk egymásra. Rápillantok a lányra, akit nem szép módon éppen kibeszélünk, és duzzogó arcába mosolygok, méghozzá olyan negédesen, hogy az látszik rajta, ahogy egy pillanatra teljesen összezavarja, majd visszafordulok Anabella felé, és figyelem a további események elmesélését.
- Nem hiszem, hogy lenne annyira bátor, hogy egy felnőtt előtt piszkálódjon. Viszont ezt a tigrist meg kellene találnunk, hogy szegény Florinának visszaadhassuk, mert nagyon szomorú, de nem akarta elmondani, hogy miért. Gondolom fél attól, hogy mi történik, ha kitudódik, és abból, amit meséltél, hogy veled mit tett, arra következtetek, hogy Flori nem kockáztatna. Szerinted merre lehet a plüss?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=827929#post827929][b]Palotás Panna - 2021.03.21. 11:48[/b][/url]

Annyira örülök, hogy itt van nekem Ő! Olyan volt nélküle, mintha leszakították volna a karomat, és fantomfájásaim lettek volna – igen, olvastam ilyet valamelyik újságban és majdnem hánytam is, ahogy elképzeltem – nélküle. Nagyon hiányzott az én kis Polkám, akit lassan beérek, vagy le is növök, de ez engem nála sosem érdekelt. Persze, ha majd egyszer pasizok, biztos nem lehet töpszli fiúm, de annyira nem érdekelnek a srácok még, mert rohadt idióták és semmi értelem nincs bennük. Szóval ezen még nem gondolkodom, viszont a ránk zuhanó mugli repcsik már érdekelnek. Mármint, hogy nem zuhannak ránk, ihihihi.
- Azt hiszem, hogy védve vannak az arénák az ilyenektől – látszik rajtam, hogy ebben nem vagyok biztos. Még sosem voltam kviddics meccsen, irigylem is érte Polkát, ő már tuti látott valamilyet a suliban. – Te voltál kint meccsen? Az Eridon nyert, mi? Ha már oda jársz, meg kéne, hogy tiszteljenek ezzel – vigyorodom el, miközben valami fira szót mond a tesókám.
- Teknológia? Azzal fűtenek a muglik? – húzogatom a számat jobbra-balra, ahogy elgondolkodom a szón. Gőzöm sincs, hogy miről beszél a nővérkém, de ha azzal tudnak fűteni a muglik, akkor az biztos menő lehet. Én nem vagyok mugliellenes, de azért kiráz a hideg, hogy egy olyan izére felüljek, ami elvisz olyan nagyon magasra. Közben leporolom róla a havat és ő pedig arról mesél, hogy milyen gyógybájitalt itattak vele. Nézem az újabb mutatványát, egyre szörnyűségesebb képet vágva hozzá.
- Fujj, hogy bírtad meginni? - még az orrom is befogom, annyira elképzelem, amit mondott. Biztosan rémesen szörnyű volt, de gyorsan bekukkantok a fülébe. – Már nem füstöl a füled, ha ez megnyugtat – nevetem el magam gyorsan, mert azt szeretném, ha a kellemetlen emléke egyikünkre se hasson, főleg rá, tudom mennyire érzékeny. Mint például a magasságára is, de szerintem tényleg nőtt picit. Biztos fog még, vagy én magam növesztem meg, ha lesz pálcám. ÓriásPolli, óriás szeretet!
- A zöld nem jó. Hát végül is nem vagy Trelionos, vagy milyen az egyik ház, ami zöld, persze, hogy még nem szereted. Mert már megnéztem ám hova jársz! – bólogatok, és megint átkarolom őt. Úgy szeretem nyunyurgatni, meg mindegy, csak érjek hozzá, mert ő Polka. Az én egyetlen és legszuperebb tesóóóóm! De hát muszáj őt elengedni és mindenféle őrültségen gondolkodni, mint a cicakunyhó. Még bólogatok is, hogy jó ötlet lenne kóbor macsekoknak.
- Aha, fiúk. Vagy lányok? – állok meg egy pillanatra ránézve Polkára, hiszen nem tudok arról, hogy nem a fiúk érdekelnék, már ha érdeklik. Gyorsan kiderül, hogy nem. – Nálunk is mind buta és okoskodó, meg nyápic. Egyik sem merne megcsókolni – mondom nagylányosan és hencegve, mintha Polka nem ismerne eléggé. Oké, hogy bátor vagyok, de tuti nem csókolnék meg senkit, mert az fúj! Meg láttam ám az utcán, hogy bekapják egymást, az mire jó? Tök undi!
- Dráma? Tök izgi a te sulid. Mondj valami pletyit – nézek rá, miközben újabb hótéglát gyártok a szuper kis kunyhónknak. – Hát… állítólag Viktor meg Bea járnak, de nem tudom. Én nem láttam még őket smárolni se – vonok vállat, meg amúgy Viktor pont nem a szívem csücske. Teszi a szépet minden csajnak, mert jól néz ki. Mondjuk ez igaz, tényleg jó pasi, de pfejjj, nyálas, mint a csiga.
- Jajj ne Polka, neeee, nem akarom – ugrok oda hozzá, és lefogom a kezeit, miközben ő a matekkal traktál. Mit tudom én, hogy miket nem tudom, azért nem tudom.
- Úúúúú! Simán megáll szerintem, gyere, vigyük oda. Vagy tudsz varázsolni valamit? Megnézném, a tudományod! – csillannak fel a szemeim, majd megint nem tudok megállni és körbeugrálom a tesómat. Milyen menő nővérem van már? Mindenkit szétmágiáz, vagy mi!
- De ha nincs rá mágiád, akkor segítek – mutatok úgy, mint a body builderek, befeszítek neki, biztps érdekes látványt nyújthatok, de nem akarom megrémiszteni őt. Simán benne vagyok bármiben, amit szeretne, akár kétszer is. Hiszen ő Polka, a legszupibb tesó a világon!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=827974#post827974][b]Tóth-Kiss Anabella - 2021.03.21. 22:54[/b][/url]

Reméltem, hogy Catherine néni nem fázott meg vagy nem volt allergiás. Legalábbis a tüsszentés hallatán ez a két dolog jutott eszembe vele kapcsolatban, de inkább nem kérdeztem rá a dologra tapintatosságból, hogy mi a baja. Anya mindig azt mondta, hogy az emberek szeretik megtartani maguknak a bajaikat, és nem érdemes firtatni semmit sem. Szerinte, ha nagy a baj, akkor azt úgyis közlik az emberrel, ebben pedig nagyon is igaza volt.
- Ó, értem. De akkor otthon máshogy viselkedik? A szülei miért olyan szigorúak? Miért nem büntetik meg, ha rosszat csinál másokkal? Biztos tetszik ismerni a szüleit, milyenek? - fakadt ki belőlem a sok-sok kérdés a nő irányába. Szerencsém volt, hogy az én szüleim nem fogtak rövid pórázon, mindig figyeltek rám, de azért teret is hagytak, ami kifejezetten a javamra vált. Anya szerint Helgának nem volt gyerekszobája, amiről nem tudtam, mit is jelent pontosan, de abban biztos voltam, hogy nagyon tapasztalt volt az élet minden területén, így fel sem merült bennem, hogy badarságot mondana.
- Az nagyon jó. Akkor meg tetszik küzdeni Helgával is? Ha sikerül lenyomnia, akkor talán végre békén fog hagyni - csillant fel a tekintetem. Úgy tűnt, hogy a nő nagyon biztos magában, és az erőviszonyokat tekintve bizonyára simán sikerülne neki lenyomnia Helgát. Ha a lány megtanulná a leckét, akkor valószínűleg befejezné mások szekálását, szóval rá férne egy kis tanítás.
- Szerintem a plüss Helga szobájában van, nem hiszem, hogy ő magával cipelné bárhova is. Ott pedig biztosan talált megfelelő rejtekhelyet, hogy eldughassa a tigrist. De aztán nem biztos, hogy igazam van, csak hirtelen ez jutott az eszembe - vontam meg a vállamat a hintában, majd jeleztem a tekintetemmel, hogy lökjön meg Catherine néni, ahogyan azt ígérte.
- Amíg itt tetszik lenni, lehet, hogy nem csinál semmi rosszat Helga, de amint elmegy máshova, biztosan akcióba lendül - néztem a nőre jelentőségteljesen. Sajnáltam szegény Florinát is, hiszen mégiscsak a legjobb barátnője volt, nem is értettem, hogy hogy tudott vele Helga ilyen gyalázatos módon viselkedni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=828520#post828520][b]Palotás Polli - 2021.04.03. 01:40[/b][/url]

Bármilyen módszerrel is érték el, hogy Panna jöhessen a faluba, ami város, de senki nem szólt a polgármesternek, hogy tartson újrakeresztelőt. Szóval ide. Bárhogyan is érte el a húgocskája, egészen biztosan sokkal boldogabbak lettek mind a ketten. Talán még a jegyeik is jobbá válhatnak, elvégre a boldogság az motivál meg ilyenek. Ő is jobban tud zongorázni, amikor boldog, mint amikor nem. Amikor idejött nagyon sokszor sírt, amikor nem látták, annyira hiányzott neki a húga. Volt, hogy le is bukott a szobatársai előtt, mert kiderült, hogy még nem aludtak, pedig Polli azt hitte, hogy ő az egyetlen, aki sokáig forgolódik. Mostanában már jobban alszik, de főleg azért, mert megszokta a helyzetet, meg hát lefárasztják a tanárok. Mi lenne, ha még kviddicsezne is vagy valami mást csinálna pluszban?
Be sem menne reggel órára.
- Igazad lehet… most gondold el, hogy milyen lenne, ha a nézők fejére potyogna minden. – Arcára ráül az elborzadás ül, ami nem sokat csillapodik a kviddicses ötlettel. – Áh, hát olyan hangosak. Te szeretnél menni? – A gondolattól is összehúzza magát, de azért titkon szívesen megnézne egy ilyen eseményt. Talán egyszer majd, ha felveszi a fülvédőjét, amivel ki tudja zárni a tömeget. Csak akkor nagyon kell figyelnie, hogy ki mit csinál, mert nem biztos, hogy hallani fogja a konferálást. Ábrázatára azonban csak ráhúzódik a vigyor attól, amit Panna mond neki. Mosolyogva nyúl a nála magasabb kislány keze után. – Nem vagyok én olyan népszerű. Vannak nálam menőbbek. – Sóhajt kicsit lesütve tekintetét. Mi van, ha Panna most csalódni fog, hogy a nővére mégsem olyan klassz, mint hitte? Kezdi azt gondolni, hogy talán nem is volt olyan véletlen, hogy nem járt suliba. – Te biztosan népszerűbb vagy. Nyáron rendeznek neked Panna-bált! – Szája ismét mosolyra húzódik, mert hallott már valami ilyesmi kifejezést, azonban ez nagyon muglis rendezvény, ők egészen biztosan nem járnak ilyen helyekre. Úgy képzeli, hogy az összes Pannát megünneplik ott. Vagy Annát? De nem tudja, hogy miért pont őket és miért nincs mindenkinek bálja. Nem vágja annyira ezeket a mugliságokat. – Szerintem inkább ragasztanak. Nadia néni biztosan tudja… - Kezd bele tűnődve a magyarázatba, azonban mugliismeretet valamiért még nem tanul. Sokan szeretik a tanárnőt, de ő csak látásból ismeri egyelőre. – Ő ilyen muglitudós. Nálatok nincs muglis tantárgy, ugye? – Pollika viszonylag sokat tud a varázstalanok világáról, azonban egy nagyon kis szeletéhez engedték oda a szülei, mint akik óvni próbálják őket, vagy mi. Bár mindentől így óvták volna és nem próbáltak volna meg undorító dolgokat lenyomni a torkán. – Jaj, én kiköptem, amit tudtam. – Feleli megborzongva az emléktől is. Ahhoz képest egészen sokáig füstölt a füle, hogy sikerült kiborítania a fél üveggel, a maradék nagyját meg kilőtte a száján, mint egy szökőkút. – Nem örült a javas néni, amikor a ruhájára ment…. de mit szóljak én, amikor a gyomromba megy? – Horkan fel még a mai napig felháborodva. Hát mit akartak ezek tenni vele? Pont jókor jött Panna ölelése, de hát az mikor nem? Jó nagy szeretős öleléssel viszonozza húga átkarolását. Hát mi lenne vele nélküle? Jó, hogy már ezen nem kell aggódnia. Az lesz a legjobb, ha majd egy iskolában fognak tudni tanulni és még a faluhoz vezető út sem fogja elválasztani őket. Reméli, hogy eridonos lesz Panna, akkor kérni fog egy közös szobát maguknak, ahová csak Sárit engedi be a házból.
- A Rellont nem szeretem. És nem azért, mert brokkolis a színük. Nem csak. – Rázza meg a fejét lemondóan. Mindig kikerüli őket, de eddig nem volt olyan nagyon rossz tapasztalata velük. Néha már maga sem tudja, hogy mitől fél ennyire. Az első nap megmondta az egyik harmadikos, hogy kell, mert bántotta valaki, úgyhogy így tesz. Biztosan azért vannak az alagsorban, hogy könnyen el tudják őket zárni a többiektől, de mégis legyen egy kis területük.  Próbálja terelni a gondolatait. – És melyik a kedvenc házad? A szfinxesek olyan okosak, onnan van a legtöbb barátom. Képzeld! – Hajol közelebb, elvégre nagy titkot készül elárulni, hiszen huncutságban járt. – Többször szöktem be. Elég csak találós kérdésekre válaszolni és nem baj, ha nem vagy levitás. – Eleinte nagyon félt attól, hogy nézi a talárját, vagy került rá valamiféle főnixes nyomkövető, ami becsipog, mint a mugli boltban a kasszánál, azonban nincs így.– Lényegében szabad bemenni, mert nem üt agyon a villám, ha bemész… meg ilyenek. –Igen, a villám lehet túlzó, elvégre nem Zeusz a házvezető és Matyi bácsi sosem tenne olyat. De viszketős porral simán megszórhatnák belépés közben. – Majd bemegyünk együtt is, jó? Ha meg odakerülsz, akkor meglátogatlak. – Nagyon kiakada szfinx, amikor próbál bejutni, de ha Liliért megteszi, hát Pannáért még angolul is megoldaná a feladványokat. Reméli nem jön rá a portré, hogy nem tud angolul és teszi fel úgy a kérdést, mert az nagyon gonosz lenne. – Én nem tudom hová kerülnél. Mindenki kapna utánad. – Ki ne akarna Pannával egy körletben élni, hát nem igaz? Persze az Eridonnak elsőbbsége van, mert hát ott már van egy Palotás. Bárcsak így működne. – A fiúk undibbak, mint a lányok. Fiú barátom is van, de csak olyan, aki nem büdi. – Válaszolja határozottan, de a végére elkezd röhögni. Nem szokta ő szagolgatni őket, de némelyiken már 1-2 méterről is érzi, hogy este inkább kártyázott, mint a fürdőt foglalta be magának. Biztosan jut melegvíz mindenkinek. – Te szeretnéd, hogy megcsókoljon valamelyik? – Kérdi döbbenten rámeredve Pannára. Viccnek jó vicc, de miért akarna bárki olyat. Hát ott nyál van, meg kínosan közel kerülnek egymáshoz. Meg hová nézzen olyan közel az ember a másikhoz? Biztosan, csak meg akarja nézni, hogy mennyire undi, hogy soha többet ne kelljen, igen. Olyan, mint a cigi. Ki kell próbálni, hogy ne akard.
- Hát volt egy fiú, aki egy lánnyal járt meg minden, de összevesztek órán és még a tanárral is kiabáltak, mert megmondta nekik, hogy nem szabad. Még a… k betűset is kimondta. Órán. – Suttogja ámultan. Hát, hogy lehet így viselkedni? Néha már kimondja ezt a szót, mert eléggé sokszor hallja, de Pannát a világért sem nevelné erre, elvégre a szüleik nem örülnek neki. Pollika ilyen lázadó, vagy mi.
Húga meg a matek ellen lázad, pedig hát a nővére emlékei sem túl élénkek. Lefogott kezeivel fog rá a szőkeség karjára. – Emlékszel, amikor kocsiztunk pár éve? – Nem is tudja, hogy miért hagyták abba, talán kinőttek belőle? Őrülten megszédültek és mindig kidőltek. – Mekkorát lehetne vetődni ebbe a nagy hóba. – Ábrándozik huncut vigyorral, felhúzott szemöldökkel. Karjait kiszabadítva keresztbe rakja egymás fölött, várja, hogy csatlakozik-e a lány.
- Hát, varázsolhatok. – Zavartan kezd kotorászni a táskájában, odapakolta valahová a pálcáját, még tokba is tette, mert félt, hogy eltörik. Előkap egy szelet csokoládét is, természetesen nyújtja át testvérének fel sem nézve, ahogy keresgél. – Már a te csokid. Ú, megvan! – Kapja ki boldogan és kiszabadítva a védőtokból nekiáll a bűbájtanon tanultakat bemutatni.  Meg kell próbálnia erő nélkül, hát boszorkány vagy milyen fityfene. -  Vingardium Leviosa! – Mondja a megfelelő pálcamozdulattal ráolvasva az egyik téglára, ami bizonytalanul felemelkedik. Kissé dülöngélve a levegőben, de szépen halad előre a föld felett, a lány próbálja nagyon finom mozdulattal lerakni. Az első sor még megy is, azonban a második már pár centit elcsúszva kerül rá az előzőre. – Így nem áll meg, ugye? – Kérdi bizonytalanul. Nem ez volt a legtöbbet gyakorolt bűbája. – Megpróbálod? – Nyújtja a drága húga felé a pálcát. Lehet belőle bumm és pöcc, de az nem baj. Hátha nem. Panna olyan ügyes, biztosan fog neki sikerülni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=829397#post829397][b]Oláh Milán - 2021.04.10. 22:17[/b][/url]

Most, hogy kezd végre kitavaszodni egyre sűrűsödhetnek a délutáni játszótér látogatások. Elvégre a nap már nem megy le olyan korán, így az előkészítőből vehetik is az irányt egyenesen a többi kispajtással együtt a játszóra. Milán is szereti az ilyen alkalmakat, legalább megismerkedik a többi szülővel, szemmel tudja tartani, hogy kikkel barátkozik a fia. Na nem azért, hogy lennének különösebb előítéletei vagy elvárásai, de azért aggódik Flóriért, és ha úgy látná, hogy valamelyik kis barát nem jó hatással van rá biztosan megpróbálná kiemelni a hatása alól. Tipikusa paraapu, hiszen egyszem gyermeke a kisfiú, talán joggal aggódik érte. Főleg azután, ami Fecskával történt. Azóta tudja, hogy a bajra nem lehet felkészülni.
Kézen fogva érkeznek a játékok közé, először Flóri rángatja apja kezét, hogy menjen ő is csúszdázni meg homokozni, de aztán rohan inkább a barátaival. Milán mosolyogva csóválja fejét, tipikus kép. Olyan édes, olyan megható. Mindenesetre ideje keresni egy padot, ahol közel lehet a gyerekhez. Nem akar a nyakába akaszkodni, de annyira pici még, hogy szemmel akarja tartani, tudni akarja, hogy mit csinál, hova megy és miért. A kiszemelt padon egy nő ücsörög egyedül, látásból ismerős, talán itt, talán az előkészítőben találkoztak már, mindenesetre valahonnan egészen bizonyosan emlékszik rá. Lazán zsebre dugott kézzel közelít, arcára kedves mosolyt varázsol, ne tűnjön már fenyegetőnek. – Leülhetek? – érdeklődik kedvesen. Örülne, ha igent mondana, mert innen a legjobb a rálátás, ráadásul ide süt a nap. Az árnyékban kicsit hűvösebb van, ő meg örül hogy végre nem kell nagykabátban járni.  Jobban szereti a tavaszt és a nyarat, mikor az idő szép.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=829548#post829548][b]Olsovszky Laura - 2021.04.13. 13:49[/b][/url]

A mai nap annyira szép idő van, hogy szinte biztosra vettem, hogy Danival a játszótéren fogunk kikötni bölcsi után. A bolt zárása után sietve vettem az irányt a bölcsőde felé, ahol Danin kívül már nem voltak túl sokan. Sajnos az esetek többségében Dani az utolsók között szokott lenni, de egyedülálló anyaként, távol a családomtól, nem nagyon tudom kivitelezni, hogy hamar elvigyem. Szerencsére az gondozók nem hisztiznek miatta, illetve Dani is megszokta, sőt olykor élvezi is, hogy a felnőttek csak vele foglalkoznak. Azonban nála is vannak olyan napok, amikor rossz kedve van, s ilyenkor sírásra szoktam befutni. Ilyenkor általában elpanaszkodja, hogy mi a sírás oka, s nem egyszer „vágta a fejemhez”, hogy azt hitte, már nem is megyek érte. Ezek a napok a legtöbbször ősszel és télen fordulnak elő, illetve amikor valami időjárásváltozás lesz. Ma jó kedve volt, s széles, cuki mosollyal futott elém az udvaron mikor meglátott. Kezében egy kék alapon fehér pöttyös labda, melyet csak akkor dobott el, amikor odaért, s rájött, azzal együtt nem fog tudni megölelni. Felkaptam kisfiamat és összevissza puszilgattam, mint ahogy az lenni szokott. Összeszedtük a holmiját, majd kéz a kézben indultunk el a játszótér felé. Amikor valami érdekeset talált, vagy éppen egy újabb kavicsot kellett felszedni, akkor elengedte a kezem, de utána jött is vissza. A táskám már lassan az ő összeszedett dolgaival van tele, s mindig megfogadom, hogy majd este rendbe rakom, amikor elaludta, de ez rendszeresen elmarad, mivel olyankor én is úgy esem be az ágyba, vagy éppen próbálom a lakást rendbe tenni. Ahogy befutottunk a játszóra Dani a homokozó felé vette az irányt, ahol néhány bölcsis társa játszott már. Intettem az ismerős szülőknek majd helyet foglaltam az egyik padon. Táskámból elővettem egy könyvet, s néha fel-felpillantva olvasgattam, míg nem egy ismeretlen hang töri meg a csendet. Felpillantok, s a Nap miatt nem igazán látom az arcot, de abban biztos vagyok, hogy nem ismerem az előttem álló férfit.
- Természetesen!- válaszolok neki egy szelíd mosoly kíséretében, majd táskámat átrakva a másik oldalamra csúszuk kissé arrább, hogy elférjen. A könyvet becsukom, de ujjam ott marad annál az oldalnál, ahol éppen tartottam. Napszemüvegemet fejem tetejére tolom, majd, hogy ne üljünk kukán egymás mellé megpróbálok szóba elegyedni vele. Az illem ezt kívánja meg.
- Szerinem mi még nem találkoztunk, pedig szinte mindenkit ismerek már a kisgyermekes szülők közül. Esetleg nem rég költöztél ide?- érdeklődve fordulok felé, s mosolyom töretlen. Nem fáradozok a magázódással, mivel nagyjából egy korosztály vagyunk, így feleslegesnek érzem ezt a kört lefutni. A mondat után egyébként Danira pillantok, aki továbbra is a kis barátaival játszik, de immár a fűben mókolnak valamit. Biztos bogarat találtak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=830021#post830021][b]Oláh Milán - 2021.04.23. 15:57[/b][/url]

Kicsit kellemetlen, hogy olvasás közben zavarja meg, mert ő sem szereti, ha olyankor zavarják, mikor szeretne elmélyedni valamiben, példának okáért egy jó könyvben, de úgy tűnik, a nő nem veszi zokon, kedves mosolyából ítélve még majdnem hogy örül is neki. Legalábbis nagyon szeretné ezt hinni. Néha kicsit naiv, és rosszul ítéli meg az embereket, de amint megkapja az engedélyt leteszi fenekét a padra, épp illendő távolságra a nőtől. Nem túl messze, nem túl közel, épp olyan távol, amennyire két idegennek illendő tartania.
- Nem, itt élek már néhány éve, csak eddig túl sok dolgom volt és általában a rokonság hozta ki Flórit. – Mert állandóan tanult, vagy dolgozott, hogy eltartsa őket, és bár igyekezett tényleg nagyon sok időt tölteni a fiúcskával, azért eddig nem volt olyan egyszerű a helyzet, és főként este illetve reggel tudtak együtt lenni, mert a délelőttjei és a délutánjai foglaltak voltak. Mostanra normalizálódott a helyzet nagyjából, kötött lett a munkaideje, és elég egy állásban dolgoznia ahhoz, hogy eltartsa magukat, véget értek a hajnalig tartó magolások is. – Oláh Milán – nyújtja ki jobbját a nő felé kedves mosollyal. Ha már így betolakodott a személyes terébe, akkor legalább egy bemutatkozást illik megejtenie talán. Főleg, hogy valószínűleg a jövőben gyakran fognak itt találkozni. Milán igyekszik minden szülőt megismerni, főleg akikről tudja, hogy a gyereke jóban van Flórival. De lássuk be, lehetetlen lenne tényleg mindenkit számon tartani, főleg hogy ebbe a közösségi létbe most kezd még csak belerázódni. Előtte még az élet, még az is lehet hogy egyszer felszed majd egy szép szingli anyukát. Sosem lehet tudni. Bár egyelőre nem prioritás a nő az életében. Jól megvannak kettecskén, ha szüksége van segítségre, akkor ott van az anyja és a testvérei is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=830411#post830411][b]Olsovszky Laura - 2021.04.27. 11:50[/b][/url]

Kissé kellemetlenül érzem magam, amikor közli, hogy már pár éve itt él a városban. Fél pillanatra a szemeimet is elsütöm, de egy fokkal jobban érzem magam attól, hogy túl sokszor nem mutatkozott. Az én életem leginkább a bolt-bölcsi-játszótér háromszögében játszódik, bár olykor kijjebb is merészkedek a vonalokon. Ez van akkor, amikor az ember lányának egyedül kell vezetnie egy boltot, vezetni egy háztartás, egyszerre kell anyának és apának lenni. Néha eléggé el tudok fáradni, s olykor vannak rosszabb időszakaim is. Azt is vállalom – igaz nem büszkén - , hogy olykor jól esik, hogy anyáék elviszik picit Danit. Akkor le tudom kicsit vezeti az idő közben felgyülemlett feszültséget, s vagy így vagy úgy, de lazítok. Amikor a férfi kezet nyújt, természetesen fogadom a kézfogást, s gyengéden meg is rázom. Olyan nőiesen. - Olsovszky Laura! Nagyon örülök!- szelíd mosolyt küldök felé, majd a könyvbe belehelyezem a könyvjelzőt, végül becsukom és elrakom a táskámba. Úgy fest, most más programom akadt az olvasás helyett. Édesanyám úgy tanított, hogyha valaki beszélgetésbe elegyedik velem, akkor azt illik viszonozni. Kivételek természetesen mindig vannak, de a férfi nem tartozik azok közé. Jól szituált, jó megjelenésű. - Nos és Milán, melyik a te csemetéd? -kérdem, s szememmel a sajátomat kezdem keresgélni a sok futkosó kisgyerek között. Hamar meg is találom, s kisfiam ki is szúrja, hogy őt nézem. Egy széles mosolyt dob felém, feláll a homokozóból, leporolja kezecskéit, majd futva indul felém. Szinte nekem ront, kezeivel átkarolja combomat, s fejét is ölembe hajtja. Imádom, hogy még ennyire anyás. Nem mindig matrica, de tud az is lenni. Mikor este bekuckkózunk mesét nézni egy kakaóval, s olyankor játszik matricát azt nagyon szeretem. De természetesen vannak esetek, amikor kicsit sok tud lenni, s érzem az apja hiányát. Egyre inkább fogalmazódik meg bennem, hogy kell egy férfi Dani mellé, szüksége van egy apa képre. Talán ezt Noa képében megkapja, megkapjuk majd, de nem merem elkiabálni.  Megsimogatom a buksiját, majd mikor felegyenesedik, akkor kicsit lehajolok hozzá. - Köszönj szépen Milán bácsinak!- suttogom neki, melyre széles mosollyal reagál, majd a magasba emeli jobb kezét, ezzel jelezve, hogyha a férfi adja saját jobbját, akkor ő nagyon szívesen belecsap. Ilyenkor olyan büszkeség önt el. Egy igazi nagyfiú lett az én kis mazsolámból. - Milán, engedd meg, hogy bemutassam neked Tornay Dánielt!- fordulok egy mosollyal arcomon a férfi felé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=830882#post830882][b]Oláh Milán - 2021.05.04. 22:04[/b][/url]

Kedves nőnek látszik, ahogy mosolyog, ahogy beszél, ahogy kezet ráz vele, mind-mind ezt a benyomást erősítik Milánban. Kedveli a kellemes emberek társaságát, hiszen sokkal inkább képes ilyenkor felszabadulni, mintha valakiből szinte sugárzik a negatív energia, és épp ez rányomja a bélyegét az egész társaság hangulatára is. A férfi szereti magát ilyen Laurához hasonló, inspiráló személyiségekkel körbe venni, mert úgy hiszi, így tud csak fejlődni és haladni igazán. Nem érte még el azt a kort, hogy begyöpösödjön, mert bár apuka, de rettentően fiatal még emellé, és igyekszik is megélni a fiatalságát, amennyire tudja Flórián mellett. Persze nem egyszerű, ez tény, de azért mindig vannak lehetőségek, még akkor is, ha az ember úgy gondolja, hogy nincsenek.  
- A pirospólós, Flórián. – Első ránézésre is meg lehet mondani, koromfekete haja és félárnyalattal sötétebb bőre miatt. Ez még szerencsére az a kor, ahol senkit nem érdekel, hogy hogy néz ki, ellenben Milánnak hasznos, mert sokkal hamarabb megtalálja az ő egyetlen nem napon barnult gyermekét a sok hófehér között. Így legalább mindig szemmel tarthatja, vagy ha megy érte is hamar kiszúrja, hogy épp mivel foglalatoskodik a kisfiú. Azt már meg sem kell kérdeznie, hogy Laurához melyik gyerek tartozik, mert a kissrác olyan sebességgel lő ki feléjük, hogy félő, borulnak a paddal együtt. De nem, landol anyja lábán, szorosan átölelve azt, hogy aztán pacsira nyújtsa kezét Milánnak. A férfi természetesen örömmel adja saját jobbját, hogy a kissrác nevetve adhasson pacsit az óriásinak tűnő tenyerébe. – Szervusz Dani, én Milán vagyok – mutatkozik be ő is olyan komolysággal, mintha egy felnőttnek tenné ugyanazt.  Megtanulta már, hogy a legtöbb helyzetben sokkal célravezetőbb, hogyha úgy kezeli a kissrácokat is, mint a felnőtteket, mert ebből tanulnak a legtöbbet. Milán szerint legalábbis biztosan.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=831052#post831052][b]Olsovszky Laura - 2021.05.07. 08:12[/b][/url]

Amikor Milán megemlíti, hogy a piros pólós kissrác az ő fia, akkor tekintetemmel azonnal keresni kezdem őt. Nem kell sokáig nézelődnöm, ugyanis rikít a piros pólójában a sok kék-zöld-rózsaszín között. Emellett nem elhanyagolható az sem, hogy kreol bőre miatt kitűnik a többiek közül. Szerencsére nem tartozom azok közé az emberek közé, akik valaki bőrszíne miatt alakítanak ki egy képet. Az egyik közeli barátnőm gyermekvédelembe dolgozik, s elég sok mindent mesélt. Nem elhanyagolható az a tény, hogy nem csak a roma lakossággal vannak gondok, hanem ez teljesen független a bőrszíntől. Igaz, a romák  körében gyakoribb, hogy be kell avatkozniuk, de ez nem törvényszerű. Tehát semmi rosszallás vagy távolságtartás nincs benne a férfi irányába. Sőt, kifejezetten szimpatikus is, kedves és megnyerő mosolya van.
- Édes kis pofija van.- állapítom meg mikor felénk fordul végre a csemete, de ekkor robban be az ölembe Dani. Amikor látom, hogy Milán vevő a gyermeteg kézfogásra, akkor mosolyom tovább szélesedik. Dani egy jó nagyot csap bele, mindent belead, ami csak telik tőle. Apa mindig ezzel cukkolja, hogy nem elég erős, még nagyobbat csapjon. Ahogy felemeli kezét, amennyire csak tudja hátra húzza, majd ajkait összeszorítva csap bele mások tenyerébe, na akkor meg tudnám zabálni. Most is ez történt, mellé pedig elmotyogott egy sziát is. - Ügyes voltál Kincsem!- dicsérem meg, majd megsimítom buksiját és egy nagy cuppanós puszit nyomok rá. Ő egy széles mosollyal pillant fel rám, majd visszaszalad a többiek közé. - Még akartam neki adni innivalót, de erről lekéstem.- nyugtázom, s megvonom vállaim. - Nos Milán, mit lehet rólad tudni? Hogy-hogy eddig nem lehetett látni a városban mozgolódni? Mivel foglalkozol?- kérdem mosolyogva. Inkább beszélgessünk hétköznapi dolgokról, minthogy csendben üljünk egymás mellett. Azt nagyon nem szeretem, eléggé frusztrálni tud.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=831929#post831929][b]Kolozsvári Villő - 2021.05.28. 17:28[/b][/url]

Vázolom a szitut. Épp tök kihalt a játszótér és annak környéke. A táskám valahol a porban hever, ahova menet közben levágtam, bár lehet nekem is fejtörést okozna most pontosan meghatározni a helyét. Nem úgy, mint a pálcámét, ami ugyancsak a földön fekszik, pont olyan távolságban, hogy ne érjem el. Persze, most kérdezhetné bárki, hogy de Veréb, miért nem állsz fel és mész el érte? Fiúk, lányok és egyéb lények, a válasz roppant egyszerű: mert lógok. A hintából. Fejjel lefelé. Beszorulva. És sokkal jobb elfoglaltságnak gondoltam, hogy sírva röhögjek magamon, miközben már levegőért kapkodok.
Örssel és Gertie-vel taliztunk itt, hogy feldobjuk kicsit a lány napját és mint felelős nagytesó - mármint, hogy én, természetesen - szórakoztatva fárasszam le. Na, ebből az lett, hogy drága bátyám lett levíve az életről, Görcsivel az egyik random versenyt halmoztuk a másikra, de eskü tök jó arc vagyok, jobbára hagytam őt nyerni. Egyetlen egy versenyszám volt, ami nem hagyta annyiban a kíváncsiságom; ki tud magasabbra repülni a hintával. Természetesen ő győzött, mert mint mondtam, jóarc vagyok, de ennyi nekem nem volt elég. De nem ám. Amint Örs eltűnt a színről az unokahúgunkkal, én visszapattantam a járműbe és addig löktem magam, míg át nem fordultam… majd még egyszer. És talán még egyszer. Ez a része már homályos, de azt hiszem érthető a lényeg. Szóval valamelyik kör után vesztettem el az irányítást és gabalyodtam bele a láncba, az ülőkébe meg a saját végtagjaimba.
Hajammal a földet söpröm, több, mint valószínű, hogy az állat- és növényvilág legalább fele már benne él. Minden vergődésem nyomán megnyikordul a hinta, mintha velem együtt nevetne a kialakult szituáción. Hatalmas hőstettnek érzem, hogy a balomat már sikerült kiszabadítanom amúgy, de az hótziher, hogy nyújtózkodhatok itt egész este, akkor se fogom elérni a pálcám. Pedig eléggé adnám, ha sikerülne, mert a mostani szerencsefaktoromat elnézve, tuti, hogy rám fog szakadni az ég is. Merlinkére, remélem legalább azt megúszom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=831935#post831935][b]Lucas M. Deighton - 2021.05.28. 20:30[/b][/url]

Mostanában nem nagyon találtam a helyem, de hallottam arról, hogy a menhelyen lehet önkénteskedni, ezért is mentem le délután, hogy egy kicsit az állatok közt lehessek, gondozzam őket, s ezzel is kiűzzem a rossz gondolatokat a fejemből.
Szerencsére sok kis jószág várt arra, hogy foglalkozzanak velük, voltak kutyák és macskák is, s mivel nekem is voltak kutyáim, ezért pontosan tudtam, hogy kell velük foglalkozni. Adtam nekik kaját, vizet, néhányat lecsutakoltam, kicsit ökörködtem velük, ami egyrészt nekik is jó volt, másrészt nekem is, mert lelkileg feltöltődhettem mellettük. Az idő viszont gyorsan szaladt, észre se vettem, hogy késő délután lett, ráadásul sötét fellegek közelítettek, ezért úgy döntöttem lépek, s visszatérek a kastélyba. El is köszöntem a menhely dolgozóitól, meg a többi önkéntestől, zsebre dugott kézzel haladtam visszafelé, s hogy levágjam az útszakaszt, a játszótéren akartam átmenni. Odaérve azonban nem rendhagyó látványban volt részem, sőt egész eddigi életem során talán csak egy alkalommal láttam ilyesmit, azt is egy youtube videóban, amit vagy ezren likeoltak.
Konkrétan egy csaj lógott a hintában, fejjel lefelé, s nagyon úgy tűnt, hogy bizony beszorult,s még fel is csavarodott a vasra. Döbbenten figyeltem pár másodpercig, aztán jutott csak az eszembe, hogy talán nem ártana ránézni, hogy minden okés-e. Abból a szögből ugyanis nem látszott jól, hogy magánál van-e, így egy kicsit közelebb sétáltam. - Hé hahó, jól vagy Lány? - a nevét nem tudtam, ezért egyelőre ezt a címkét kapta megszólítás gyanánt, mindenesetre kicsit mókás látványt nyújtott abban a hintában. - Öhm, nem akarok zavarni, ha ez valami akrobatikus izé, vagy Te így szeretsz hintázni, megyek is tovább, csak gondoltam rákérdezek, nem-e kell segítség - ahogy ezt kimondtam, hatalmasat dörrent az ég. Felpillantottam, fölénk értek a sötét felhők, s cseperegni kezdett az eső, egyelőre még csak apró cseppek hulltak alá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=831985#post831985][b]Elijah Kearney - 2021.05.30. 20:17[/b][/url]

A bőség zavara lenne egy nyitott világ, aminek nincsenek határai. Mikor kisebb voltam és éppen csak belecsöppentem ebbe az egészbe, akkor mégis simán elhittem, hogy bármit lehet. De tényleg, bármit. Persze, azóta már tudom, hogy igenis vannak határok, vannak szabályok, amiket be kell tartani vagy csupán el kell fogadni. Tudom, hogy a hoppanálásnak is van veszélye, hogy el-elmaradhatnak dolgok és itt nem arra gondolok, hogy csomagok maradnak a hátam mögött. Nyelek egyet annak gondolatára, hogy megpörgetném, döntenék, aztán csonkán érnék oda. Nem is értem, miért gondolok most ilyenekre.
- Jaj tényleg. Ahogy egy pyromágus a sarkvidéket, ez teljesen érthető. Mondjuk a sivatag egy nem hydromágusnak sem kellemes, én sem töltenék ott szívesen időt – a filmekben elég volt látni, bár ott bizonyára valamelyik részére rá van játszva, esetleg nem is igazi az a sivatag. Lényeg, hogy nem hiszem, hogy valaha egyikünk is teveháton fog lovagolni a naplementébe. Ha mégis, nos, legalább lesz mit mesélni.
- Azt nagyon is ismerem – bólogatok, főleg az ijesztő részével tudok egyet érteni. Mert az, még egy gyereknek is, aki akkor bőven hisz még abban, hogy van varázslat. Csak más formában, igaz. Nem éppen úgy, ahogy azt elképzeli, majd végül látja is, valójában, akár kézzel is foghatóan. Nos, a töménytelen újdonság majd’ megfojtja az embert, miközben ugyan úgy meg akarja ismerni, minden félelem ellenére. Emlékszem, én is ilyen voltam, olyasvalaki, aki elfutott, majd megállt és visszament, hogy tovább bámulja azt. Aztán szép lassan szoktam hozzá, de a félelem valahol mindig megmarad. Főleg, ha valami új dologról van szó, olyankor sokkal erősebb és élénkebb az emléke annak, honnan indultam.
- Szerintem is. Mint a varázstalan embereknél, akiknek elege van mindenből és csak csendre vágynak. Elvannak a kis világukban, látnak egy csomó dolgot, aztán ha elég, visszatérnek vagy ott maradnak örökre – nem hiszem, hogy nekem erre valaha szükségem volna, szeretek közegben és olyan helyen lenni, ahol van élet. A csend valahogy frusztrál és nem bírom sokáig. Aztán ki tudja, lehet, hogy egy szép napon bekattanok és aztán olyan messzire megyek, hogy senki sem lát. Bármi megeshet.
- Jaj, remélem sosem leszek olyan béna, hogy krokodilt sikerül pohár helyett. Az azért ritka kellemetlen lenne. Amúgy általában csak elrobban vagy nem történik semmi – magyarázom, hogy miképp szokott sikerülni, ha poharakkal kísérletezem. Persze, amikor valami rágcsálót kellett bűvölni, akkor az elején voltak balesetek. A legmenőbb az volt, mikor sikerült az egér, csak éppen üvegből volt, így mikor leugrott az asztalról, ezer darabra tört. Kár érte. Mondjuk megdicsértek, hogy ez is sikerült. - Tényleg az amúgy – értek egyet, viszont nem úgy, hogy közben reszketek. Most nem félek, meg úgy alapvetően sem, szóval ez inkább csak amolyan érdekegyezés módon, hogy bólintok is mellé. Minden veszélyes, amit nem ismerünk és amit nem tudunk irányítani.
- Hú, én sosem gondoltam arra, hogy tanítok. Ahhoz hát, nem vagyok elég ügyes – meg okos sem, nálam sokkalta jobb és rátermettebb emberek vannak, mintsem én, aki néha azt se tudja, mit és hogyan. Erre valóban nem gondoltam. - De a mugliismeret dolog még bejöhet. Van egy csomó más munka a tanításon kívül, ami ezekkel foglalkozik – bólintok. Például azt hiszem, a minisztériumban is van olyasmi részleg, ahol tudnék ebben dolgozni. Persze, ez csak elmélet, gyakorlatban sosem próbáltam még utána keresni.
- Csak úgy kérdeztem, általánosságban – pislogok rá, ahogy kicsit összezavarodik. Nyilván félti, bár oka nincs, semmi olyat nem tudok, ami miatt félnie kellene. Lehet rosszul tettem fel a kérdést, vagy nem is tudom. Kicsit szégyellem magam miatta. - Nem, dehogy is van baja – nyugtatom meg, vagyis próbálkozom vele. Na ez hülyén jött ki. - Nyugalom, csak érdeklődtem, mert hallottam, együtt vagytok és boldogok. Az pedig jó – mosolygok is rá, hogy semmi másra nem ment a kérdésem. Mondjuk ha szomorú lenne miatta, azt már láttam volna, szóval… mindegy is. Feltápászkodom végül, ahogy realizálom, hogy mennyi az idő.
- Én nekem most vissza kell mennem. De örülök, hogy találkoztunk. Nem akartam rád ijeszteni, tényleg. Majd még összefutunk, remélem. Addig meg, légy jó, tudod – nevetek egyet, majd rövid búcsúzkodás után intek neki és indulok vissza a kastélyba. Már rég nincs rossz hangulatom, szerencsére, az teljesen elmúlt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=832062#post832062][b]Oláh Milán - 2021.05.31. 22:16[/b][/url]

- Az anyjától örökölte. – Kétségtelen, hogy Flórián szinte egy az egyben az anyja vonásait hordozza. Szép is lenne, ha Milánra ütne, hiszen biológiai értelemben semmi köze nem volt hozzá, és most sincs. Nem tervezi megmondani, legalábbis addig nem, míg az igazi apuka a képbe nem kerül. Bár nem tart tőle, hogy ez egyhamar, vagy egyáltalán bármikor bekövetkezik, mert ha jól vette ki Fecska szavaiból azon a viharos éjszakán nem épp a legszentebb emberrel sikerült kikezdeni. Sosem tudott jól választani, még mellette sem döntött jól. Apró, ám annál fájdalmasabb sóhaj hagyja el ajkait, de nem marad sokáig ebben a kissé letargikus állapotban, hiszen berobban a képbe Laura kisfia, aki egyszerűen tündéri, és Milán kedvét is egyből visszahozza. Abszolút vevő Dani minden mozzanatára, pacsizik és köszön, ahogy azt kell. Amilyen gyorsan jött a kis szélvész olyan gyorsan távozik is, szinte kettőt pislognak és már eltűnik. – Megnyugtató, hogy nem csak az enyém ilyen kis dilis – nevet halkan a vállvonást látva. Vannak napok mikor Flóri is ilyen kis izgága, aztán olyankor alig lehet vele bírni. Ilyenkor kész rémálom, de amúgy meg ő élteti, és nem tudná nélküle elképzelni az életét.
Laura kérdéseire szélesen elvigyorodik, majd játékosan megigazgatja ingje gallérját, kihúzza magát és nagy levegőt vesz, mintha csak állásinterjún kellene megválaszolnia a kérdéseket, vagy valami hasonló nagyon komoly helyzetben. – Hát aszongya’ Milán vagyok, huszonnégy éves tanárforma, egy purdé, egy kutya és egy macska apja, özvegy – sorolja szórakozott komolysággal. Hajlamos mókázni, néha akkor is mikor nem kéne, de legtöbbször megtalálja az idejét és a helyét annak, hogy mikor vegye viccesre a figurát. – Na és rólad mit kell tudni, kedves Laura?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=833179#post833179][b]Kolozsvári Villő - 2021.06.26. 15:22[/b][/url]

Mondjuk tegyük hozzá, hogy szétadnám magam, ha ezt direkt csináltam volna, hisz lássuk be: milyen durva stratégia meg mérnöki pontosság kellett ahhoz, hogy pont így csavarodjak bele a hintába meg saját magamba? Igazi műremek vagyok, egy élő demonstráció, hogy nép, emberi test így is ki tud nézni, ha nagyon akar! És még csak el se tört semmim, épp csak a lánc kényelmetlenül feszül a bőrömnek, de hát kit érdekel, mikor elképzelem magam kívülről és sírva röhögök? Valószínűleg röfögésem - mert nálam a nevetés egyenlő az állati hangokkal - már messziről megelőzi ezt a csodás szemet gyönyörködtető látványt.
A visításomon át is meghallom a hangot, ami több, mint valószínű, hogy engem próbál elérni. Úgy próbálok evickélni, mint Thor Surturral szemben a láncról lógva, hogy szembe fordulhassak a hang forrásával, de míg neki a kamera előtt elég pöpecül ment, én maximum úgy nézhetek ki, mint egy partra vetődött szardínia.
- Veréb - szögezem le a lehető legfontosabbat, mielőtt tovább mennénk; a nevemet. Gratulálok Veréb, te legélesebb kés a fiókban. Legalább most már arccal és névvel is lehozhatja a frenetikus sztorit rólad, ahogy kötözött sonkát csináltál magadból. Well done. - Hogy jól vagyok-e? Csodálatosan, tényleg! Fogalmam sincs, hogy mikor nevettem magamon utoljára ennyit. Hogy szándékosan csináltam-e? Na látod, ezt sajnos nem mondhatom el. Ergo nem, baromira nem akarnék itt lógni. Már nem itt, a játszón, mert szeretem ezt a placcot, hanem itt-itt, a hintában. Így. Szóval... - ecsetelem a tényeket, közben egyetlen szabad mancsommal gesztikulálok, hogy még parádésabb lehessen az egész szitu. Bár tökre remélem, hogy ennyiből is elég egyértelmű lesz, hogy nem fogom fellógatni egyetlen indára se, ha mondjuk segíteni akarna, mert van egy sanda gyanúm, hogy azért annyira nem egészséges pont így lógni fejjel lefelé.
- Most kajak itt ha- - belém reked a megrökönyödésem, amint meghallom a dörrenést. Kékjeimet kikerekedve kapom az égre, majd ajkamba harapva kezdek fészkelődni. Ez így már annyira mégsem vicces. - Figyu… segítenél? Aztán Merlinkére esküszöm, hagylak tovább menni… Fiú, csak szedj ki innen, jó? - tőlem kevésbé megszokott komolysággal kérlelem egyetlen lehetőségem a megmenekülésre. Eskü körbe csókolom ötször is a lába nyomát, csak had futhassak homlokegyenest a viharral ellenkező irányba!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=834000#post834000][b]Bánki Zorka - 2021.07.09. 10:29[/b][/url]

O1.. viccelek.
Kinézek

Ha néhány évvel ezelőtt valaki azt mondja neki, hogy egy játszótéren fog ücsörögni, miközben próbál jó pofát vágni ahhoz, hogy kicsinyített mása éppen teletuszkolja a szandálját vizes homokkal, valószínűleg kineveti. Sőt mi több. Látva a jelenetet, most is jó ízűen kacag ezen, mintha nem is hozzátartozna a szőke loknis kislány. Nem érzi a felelősséget. Pontosabban, tisztában van azzal, hogy például a játszótéren nem ülhet egy mojitoval a kezében, miközben gyermek szakértőként kritizálja az anyákat, akik éjt nappallá téve igyekeznek a három gyereket kordában tartani, mégsem érzi olyan erősnek az egészet, mintha a saját gyermekéről enne szó.
Arról meg ne is beszéljünk, hogy még az előkészítőben is ennek a hurrikán csemetének a hülyeségeit kell elviselnie. Tényleg nem vágyik sokra, csak arra, hogy azért a munkában ne lássa minden ötödik percben Karolát, akit amúgy kifejezetten kedvel, na jó.. szereti a kis szarost, aki nem isi tudja, hogy mikor nőtt meg ennyire.
Csukott szemmel élvezi a napsugarainak cirógatást, mikor hangosabb visításra lesz figyelmes.  Éppen morgolódva szeretné szidni a nőstényt, avagy hímet kihez a rakoncátlan kölyök tartozik, mikor rájön, hogy az éppen rendet bontó gyermek az ő vére. Karola nőket megszégyenítő beállással és vehemenciával magyaráz egy nála kisebb fiúnak, aki egyre gyűlő krokodilkönnyekkel és visítással veszi tudomásul az élet nagy igazságtalanságát, miszerint a nők mindig dirigálnak és jobb nem harcba szállni velük.
Zorka kivár, szíve szerint elosonna és hátra hagyná a legkisebb Bánkit, de mikor az felé kezd hadonászni, a nő fülét farkát behúzva indul meg az incidens helyszínére, hogy mindentudó felnőttként megoldja a helyzetet.
– Karola, kérlek engedd a kisfiút is játszani – guggol le teljes nyugalommal a hozzájuk, s egy vödröt meg egy lapátot elmar a szőke kislánytól, hogy a fiúnak nyújtja. – Elég nagy a hely, ne legyél irigy, inkább játszatok együtt – de a kislány letükrözi azt, miként Zorka is viselkedett annak idején és inkább karba font kezekkel, duzzogva elsétál a mászókához, ezzel jelezve, mennyire nem szereti most a nagynénjét.
– Ne haragudjanak, igazi dráma királynő, nem tudom kitől tanulhatta – ó dehogynem, jól tudja, hogy sem ő, sem Cath nem éppen a legjobb női példák, az anyjáról meg ne is beszéljünk. Mi lesz még ebből a lányból, azt csak ez ég tudja. Mindenesetre Zorka mosolyogva néz a kisfiúra és a már odaérkező férfira is, akiben ismerőst vél felfedezni. – ÓóóóÓ – ennyi, több nem telik tőle, mert bizony mindenre és mindenkire számított, de a szemben állóra nem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=834002#post834002][b]Orbán Gábriel - 2021.07.09. 10:56[/b][/url]

Apának ma sok a dolga, Flórinak meg nincs óvoda. Ezt énekelgetjük, miközben egyre csak haladunk előre, annak érdekében, hogy még a legnagyobb meleg előtt a játszón legyünk. Ott szerencsére sok a fa, a gyerek elvan, én meg tudok kicsit lazítani. Múlthéten a lányaim vittek a sírba, és mikor már úgy tűnt, hogy ma semmi dolgom nem akad, akkor jött Milán, hogy vigyázni kellene egy kicsit Flórira, ha nem baj. Nem az. De otthon nagy volt a felfordulás, meg aztán a délutánban elfoglalják majd a konyhát is, de ezt csak akkor lehet nyugalomban űzni, ha a gyerek elfáradt, és alszik. Ezért vagyunk itt. Ő rohangál, én meg élvezem az árnyékot. Napszemüveg, lazulás. Asszony híján persze, elkezdtek már pletykálni. Ikerházat vett a két... muki. Tőlem, ha ők attól boldogabbak, hogy melegnek hisznek... pedig nem vagyok. Komolyan nem, olyan szinten nem, hogy... mit magyarázkodom? Nem és kész. Élvezem az életet, elvagyok, van egy laza kapcsolatom, megvan minden, amire vágyom, kivéve a gyerekbőkést, mert arra nem vágyom, aztán meg, ahogy nézem, a kit Tökit éppen most akarja egy nagyobb lány csúnyán lealázni. Mindig egy nő a baj, mindig mondom, hogy a nőkkel csak a baj van.
- Na nézd csak, az első randim. Helló Bánki Zorka kreatív menedzsment.
Az arcomon a nem létező mosoly, mivel nem nagyon tetszett, hogy fel kellett kelnem, vigyorba csap át, és a fogaimat megvillantva nézek végig rajta. Ez a nő még akkor is látványos, amikor teljesen egyszerű.
- Légy férfi. A szíved életed során még vagy ezerszer összetörik.
A legjobb nevelést adom én neki. Hüppög egy kicsit, de aztán csak tovább indul, és egy perc múlva már vigyorog meg kacarászik. Tök jól csinálom, simán lehetnék én is apa. Mármint, van négy gyerekem papíron, de ezt a kiskölykös bizniszt is tök jól kezelem.
- Van kedved csatlakozni hozzám?
Mivel szent meggyőződésem volt, hogy nem látom többet, igazán érdekes, hogy most itt van, éppen itt, egy durcás kislánnyal. Csak nem? Anya volna? Nem néz ki úgy, mint egy puma. Már nem azért, de... felkoppintották? Hány éves lehetett, tizenkettő? Tiszta érdekes és izgalmas ez a nő.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=834003#post834003][b]Bánki Zorka - 2021.07.09. 11:15[/b][/url]

O1.. viccelek.
Kinézek

– Hű micsoda titulusom lett – neveti el magát, miközben fél szemmel a még mindig duzzogó Karola felé pillant. – Mondjuk nem tudom melyik viccesebb, az első randi vagy a kreatív menedzsment.. – fordul vissza teljes valójában a férfi felé, aki olyan könnyed atyai tanáccsal látja el csóró gyermeket, mintha csak egy katona volna. Zorka meg itt döbben rá arra, hogy nem csak ő műveli kifejezetten szarul a gyermeknevelést, hanem hála isten Gábriel is.
– Ez igen, már csak a szalutálás hiányzott – néz a lassan kacagó, boldog gyermek után. – El sem merem képzelni miféle terrorban tarthatod otthon szegényt – halkan kacag egyet, majd visszacsúsztatja a napszemüveget a szemei elé. Nem csak azért, hogy a nap ne zavarja, hanem azért is, hogy jobban megnézze magának a másikat. Tény és való, nem csak kiöltözve megnyerő a férfi, de hát ezt csak nem árulhatja el neki két másodperccel a viszontlátás után.
– A megnyerő szövegedből kimarad, hogy van apró tartozékod is.. – nem leszúrás, csak amolyan Zorkás puhatolózás afelé, hogy ugyan már kitől és mitől van ez a kölyök, ha már olyan csoda független az ember, mint állította.
– Miért is ne? Társaságban jobb végig szenvedni ezt az egy két órát, mint egyedül kifeküdni az egyik asztalon – bár így m ár talán nem lesz olyan szenvedős, mint amilyennek ígérkezett.
– És mi a helyzet? Sikerült megszokni az itteni környezetet? – fordul érdeklődve a másik felé, miután sikeresen helyet foglal a legközelebbi padnál.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=834005#post834005][b]Orbán Gábriel - 2021.07.09. 11:38[/b][/url]

- Pedig én egy komoly ember vagyok, Bánki kisasszony!
Ó nem, dehogy vagyok, vagyis, néha. Többnyire leszarom a világot magasról, és meghagyom az aggódást olyanoknak, akik vagy nagyon ráérnek, vagy éppenséggel nincs jobb dolguk, mint nullhuszonnégyben aggódni valamin, ami úgyis elszaródik. Most komolyan, ha tényleg ez lesz, akkor mi a bánatért túráztassam magam feleslegesen?
- Nem az enyém, én csak a baromira jó arc nagybácsi vagyok, aki hordozza a gyereket, amíg az apja dolgozik meg ügyet intéz. Bár vannak olyan elborult elmék, akik szerint az apjával melegek vagyunk, de hát most nézz rám, melegnek nézek én ki?
Mutatok magamon végig drámaian, ahogy az árnyékba érünk, de azt nem teszem hozzá, hogy az apját meg inkább hagyjuk, mert ő eléggé ilyen nyurga gyerek, akiről azt hinnénk, éheztetik. Hát meg jóslástant tanít, most komolyan, miért is csodálkozom? Én vagyok az aktív, Milán meg a passzív, tiszta sor.
- De valóban nem mondtam, hogy vannak gyerekeim, négy is. Kettő felnőtt, kettő nem. Korán kezdtem. A két kicsi az anyjával él, néha itt is megfordulnak. Sőt, mi több, negyven évesen nagypapa vagyok, na ez az igazi váratlan információ.
Vigyorodom el, és tényleg váratlan, ha azt veszem, hogy szeretnék még gyereket. Vagyis, nem is még, hanem csak simán, mert ugyebár nekem nincs utódom, és azért az embert mégiscsak úgy teremtették, hogy szaporodni vágyjon, meg büszkélkedhessen a porontyaival.
- Belerázódtam. Hallottam pár urban legendet lányokról, akik kikezdenek a tanáraikkal, meg hanyag dolgozókat, amik aztán be is bizonyosodtak, de azt hiszem, be. Elég jól elviselnek már errefelé. Na és te? Megmaradtál a festészetnél? La el kell tartanod a hercegnőt, szívesen megveszem egy-két képed.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=834009#post834009][b]Bánki Zorka - 2021.07.09. 11:55[/b][/url]

Gábriel

– Na hát, négy? – kerekednek kissé el a szemei, s szinte zsigereiben érzi a fájdalmat. Már nem azt, hogy a férfinak annyi utódja van, hanem szerencsétlen nőt sajnálja, aki meg is szülte őket.. Még meg is rázkódik. – NAGYPAPA? – csattan fel kissé hangosabban, mint kellene, s néhányan fel is figyelnek rá, amire ő csak eltakarja néhány pillanatig a fejét, mintha ezzel láthatatlanná tudna válni. – Beszarás, pedig a dokim azt mondta, hogy tuti nincsen apakomplexusom erre nézz oda – neveti el végül magát a saját idióta poénját. – Hát gratulálok hozzájuk – szedi végül magát össze és tényleg, teljesen őszintén mondja a szavakat. Mondjuk abban biztos, hogy legalább többet már nem fog erről a férfiról álmodni, mert nem akar járókeretes öreget látni az álomföldön.
- Ja itt elég durván nyomják a diákok, nálam is bepróbálkozott múltkor egy.. Igaz csak 7 éves, de elég megnyerő és tisztességtelen ajánlatot dobott oda a kissé fikás füzetlapon –arról nem is beszélve, amikor valamelyik az apját ajánlgatta. Kezdi azt gondolni, hogy manapság túlságosan hamar nőnek fel a kölykök, bezzeg az ő idejébe..
– Az Előkészítőben tanítok rajzot és technikát, a kastélyban meg szakkörözök, mellette még mindig gyűrőm az iskola padot, a festményeimet a kiállítás után, hála az égnek viszik és köszi az ajánlatot, de azt hiszem ennek a törpördögnek így is elegendően kinyalják már a valagát, nem fordítanék rá több lóvét – és ezt majdnem képes mind egy levegővel. Na jó, a felénél vesz egy parányit, s mondandója végén még egyet, ezzel jelezvén, hogy pár pillanatig befejezte.
– Lizingelem én is. Én vagyok a menő nagynéni, aki mellesleg csóró osztályfőnöke is, szóval jól megszívta velem – röviden tömören összefoglalva ennyi a történet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=834013#post834013][b]Orbán Gábriel - 2021.07.09. 12:45[/b][/url]

Elnevetem magam az arcára, mert mindig imádom, ha közlöm az emberekkel, hogy helló, negyven vagyok, kétszeres nagypapa, de keep calm, jön a harmadik, és ki tudja, hamarosan a negyedik is. Sokan azt hiszik, hogy viccelek, pedig nem, tényleg elképeszően termékeny család a miénk.
- Szörnyű, hogy tizenhét évesen felnőttnek vannak tekintve az emberek a világunkban. Ha tizenhat évesen teherbe esik, akkor az már nem olyan ciki, legalábbis a társadalom egy jelentős része szerint, így nekem se engedték, sem azt, hogy eunuchot csináljak a fiamból, sem azt, hogy megöljem a lányom udvarlóját, pedig igazán bennem volt a vágy, amikor hazaállítottam erre a látványra.
Szó szerint fogalmam se volt, hogy mi vár, és hogy egyáltalán elhiszik-e, hogy én vagyok Gabe, vagy sem, de aztán egyetlen pillanat alatt el is feledkeztem arról, hogy nem én vagyok, és felháborodottan néztem a porontyokra és terhes anyákra.
- Nyugi, teljesen rendben vagy, a szituáció nem az.
Mert szerintem nem normális, hogy tizenhat évesen terhes valaki. Sőt, elnézve a most felnövő generációt, harminc éves koruk előtt tiltanám őket a nemi közösüléstől, most viszont valószínűleg mire harminc évesek lesznek, már olyan szinten ki lesznek égve, hogy ők maguk kerülik azt fásultan. Kifordult a világ, és nem a jó irányba.
- Akkor mégiscsak tanár lettél. Lehet életmód tanácsadónak kellene állnom.
Na mondjuk az lenne valami, hogy én osztom az észt az embereknek. Az én életmódommal aztán senkinek sem ajánlom, hogy tanácsokat kapjon tőlem. Bár, valljuk be, Zorkánál elég jól bejött.
- Oh, akkor nem tudja még csak kamuzni se, hogy jó volt az extra gombóc fagyiért. Az iskolában is ennyire domináns alkat?
Mert az látszik, hogy itt, ezen a helyen, igen könnyedén ugrál mindenki úgy, ahogy ő fütyül, és jaj az ilyen nőkkel találkozó fiúknak. Mint Flóri, aki szerintem nagyon is lenyűgözve nézi.
- Na és, mi volt az a nagyon tisztességtelen ajánlat?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=834266#post834266][b]Bánki Zorka - 2021.07.13. 09:22[/b][/url]

Gábriel

Nem biztos benne, hogy illik-e nevetni azon, ahogy Gábriel kifejti miképpen ítélte volna gyermekeit még a gyermektelenségre, ezért kezét a szája elé emeli és annak takarásában mosolyodik el. Különös, s bár hangosan nem mondja ki, de osztja eme nézeteket. A mostani világ úgy eltorzult, hogy tizenévesek több sminket pakolnak magukra, mint a felnőtt nők többsége. Arról meg inkább ne is beszéljünk, hogy az élettapasztalata egy mai tizenhat évesnek valószínűleg sokkal meredekebb, mint például Zorkáé, főleg férfiak terén.
– Hát, köszönöm, azt hiszem – kissé megnyugszik, ugyanakkor még mindig meg van lepődve a dolgon. Az meg, hogy Gábriel ilyen lazasággal kezeli az egészet, egészen lenyűgözi. Ha ő lenne negyven évesen nagymama, valószínűleg megásná a saját sírját, főleg, hogy arra sincs sok kilátása, hogy gyermeke legyen abban a korban. De ez már más kérdés.
– Mondtam neked akkor is, hogy pedagógia szakon végeztem, nem? – kétségtelenül nem lőtt messze az első és egyetlen randijuk alkalmával a férfi. Bár akkor ezt lehet nem erősítette meg benne, mert olyan zavarban volt, hogy a randi feléig abban sem volt biztos, hogy vett fel bugyit.
– Ó, de még mennyire. Tudod ő az a típus, aki mindig mindent jobban tud, mint te és szíved szerint jól megráncigálnád néha, mert annyira irritál – legalábbis ő sokszor van így ezzel, de lehet csak azért, mert iskolán kívül is találkoznak. – Amúgy imádom, félre ne értsd –egészíti ki még gyorsan mondandóját, mielőtt Gábriel valami szadista barbienak titulálná, akinek semmi keresnivalója nincsen a gyerekek között.
– Hahh, miért érdekel ennyire? Überelni szeretnéd? – nyilván tisztában van azzal, hogy ennek az esélye csekély, de nem is lenne önmaga, ha nem tenné fel ezt a kérdést. – Mert azért három zacskó gumicukor, egy félig megrágott rágó és egy dán szalámis szendvics lenne ám az ellenfél.. Nehéz menet – neveti el magát halkan, majd tekintetével Karolát kutatja, aki mintha a játszótér úrnője lenne úgy viselkedik. – Cserébe meg tudod mit kért? – fordul vissza egészében Gábriel felé, s halkabbra veszi hangját, mintha tényleg annyira sértő és tisztességtelen lett volna. – Hogy mindig csak ötös legyen – osztja meg bizalmasan, a végén halkan elkuncogva magát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=834440#post834440][b]Orbán Gábriel - 2021.07.16. 22:09[/b][/url]

- Mondtad, de azt nem, hogy tanárnak állnál, csak azt, hogy festesz.
Biztos vagyok benne, hogy a tanári pálya nem kapott nála akkora hangsúlyt, legalábbis nem hangzott el, hogy tanítani fog. Vagy mondta? Most hirtelen elbizonytalanít, pedig esküszöm, hogy figyeltem rá, figyeltem arra, hogy mit mond, és most nem tudom biztosan, hogy valóban azt is mondta-e. Ellenben tudom, hogy mit viselt, mit evett, milyen volt az illata. Férfi agy, sosem a jó részleteket jegyzi meg, és a legkevésbé sem a helyes mondatokat mondatja el veled.
- A legkisebb lányom ilyen. Eridonos lesz, de az ég óvja azt a házat. A vezetőséget, a diáktársakat, a tornyot. Megjelenik a soha be nem álló szájával, és az iskolának vége lesz. Komolyan, még alvás közben is beszél. Félelmetes. De imádom.
Viszont én is úgy vagyok vele, hogy néha nem csak megráncigálnám, hanem megfojtanám, de mindig eszembe jut az anyja, hogy az a szerencsétlen kihordta, megszülte, több, mint tíz évig életben tartotta, nem most kellene nekiállnom annak, hogy élete fő műveinek egyikét eltörlöm a föld színéről.
- Nem csak nehéz, de überelhetetlen. Nem is tudom, hogy én ezek után mit mutatnék fel. A félig megrágott rágó szintje felé tudnék kerülni azt hiszem, de egy szendvics, ami ráadásul dán szalámis is. Áh, azt szerintem senki se tudná. Én őt választanám, aki egy egész szendvicset tud adni, annak egy zacskó gumicukor már csak nem jelenthet kihívást.
Felnőttnek lenni és felnőtt dolgokat vásárolni, még úgy is, hogy van egy közepesen jó fizetésed, kurvanehéz. És nem azért nehéz, mert nem vagy rá megtanítva, vagy, mert dadognod kell, ha meglátod Benzsay asszonyt, aki még most is fitt, hanem azért, mert egyszerűen minden drága. A szalámi, a zöldség, a levegővétel. És ez nem fair.
- Csak ennyit? Még puszit se? Meleg vagy mi van?
Emelkedett meg kérdőn a szemöldököm, mert nem tudom elképzelni, hogy egy kis taknyos se kérne akkor már puszit a nénitől. Elvégre a néni dögös, szóval illendő volna tán kihasználni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=836059#post836059][b]Tóth-Kiss Anabella - 2021.08.21. 23:25[/b][/url]

Eljött az újabb kis csoportos foglalkozás, pontosabban a szünidei kikapcsolódás ideje. A helyszín ezúttal is a játszótér volt, ahol utoljára Catherine nénivel voltam, és még Helga is ott volt, akit a fő ellenségemnek tartottam.  Most azonban úgy tűnt, csillapodtak a kedélyek, pedig ugyanazokkal az emberekkel voltam az említett helyszínen, akikkel már előzőleg is. Helga szerencsére el volt foglalva mások nyaggatásával. Legalábbis úgy láttam, hogy leköti őt, hogy épp egy másik lány plüss maciját akarja elvenni. Én nem akartam beleavatkozni a dologba, mert már megtapasztaltam a saját bőrömön, hogy jobb távol lenni a bajkeverőktől. Egyedül úgysem tudtam volna segíteni, azzal, pedig, ha szólok az egyik tanárnak, csupán még jobban magamra haragítottam volna a lányt. Egyszóval tehetetlen voltam ezen a téren, így inkább másra összpontosítottam a figyelmemet. Most magammal hoztam egy pöttyös labdát is, azt gurítottam magam előtt, egész jól elvoltam vele. Kicsit egyedül éreztem magam, mert a többiek mindannyian el voltak foglalva valami mással, illetve a saját társaságukkal. Annyira nem zavart a dolog, meg ellabdáztam egyedül is. Ám az egyik rúgásnál sikerült olyan messzire lőnöm a lasztit, hogy utána rohanva sem tudtam, merre lehet a gömbölyded tárgy. Miután észrevettem, hogy mindenki el van foglalva a saját dolgával, még a tanárok is, úgy határoztam, hogy majd egyedül megkeresem a labdámat. Neki is iramodtam a játszótért körülvevő helynek, a bokrokon át egészen az úttestig mindenhol kerestem a lasztit, de sehol sem találtam. Persze közben magamra is odafigyeltem, mert anyáék mindig kihangsúlyozták, hogy az úttesteken folyton körül kell nézni, nem jön-e valami. Itt mondjuk más volt a szitu, mint nálunk, hiszen a járművek sem voltak ugyanazok, és az autók sem veszélyeztették a testi épségemet, mint a mugli világban, mégis körültekintő voltam. Kezdtem úgy érezni, hogy sosem fogom megtalálni azt a bizonyos labdát, nem is értettem, hogy hogyan sikerült ilyen messzire elrúgnom szegény párát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=837114#post837114][b]Krushnic Dimitri - 2021.09.20. 20:20[/b][/url]

Noel

- Úúúút! - kiáltom rekedten, s valahogy nehezen mindhárman lefékeznek a járda szélén, megvárják, hogy odaérjek. Néha erős vágyat érzek, hogy növesszek valamilyen varázslattal egy harmadik kezet is, mert kettővel ebben az életben nem sokra megyek. Megfelelően biztonságos bűbáj híján most két kezemmel megfogom a Bébék praclijait, Panka pedig megfogja Borinak, s így vonulunk át a roppant forgalmas falusi úton. Abszolút senki nem jár erre, meg egyébként sem az a nagyon autóval közlekedő népség a bogolyfalvi. De az elv az elv.
Ahogy átérünk, mintha gurkókat eresztenék ki a ládából, a szélrózsa különböző irányaiba rohannak el. Sóhajtva csukom be a szám; teljesen fölösleges utánuk szólnom.
Szeretem őket, olyan sokszor belém hasít az érzés, de közben végig ott van egy tompa, gyomor mélyén kapirgáló rettegés. Lehet már soha nem múlik el, vagy csak akkor, ha már olyan vén vagyok, hogy folyton összekeverem a neveiket, amikor beugranak hétvégén az unokákkal. De azért bátor voltam ma, Ármint szépen beterelgettem a hálószobába, elhúztam a sötétítőt, lenyomtam őt az ágyra, levetkőztettem, betakargattam s nyomtam egy puszit a homlokára. Azt hiszem, egy ideig másban reménykedett, ami sokat elmond az önfeláldozó kitartásáról, viszont tényleg szüksége van egy kis pihenésre. Remélem mire hazaérünk, nem fogja kitakarítani az egész házat s puccos vacsorával sem vár, hanem még mindig ott fog horkolni a paplan alatt.
- Panka, vigyázz a fejére! - kiáltok fel az egyik mászókára, abszolút fölöslegesen. Sóhajtva rogyok le egy padra, onnan próbálom szemmel tartani egyszerre mindhárom porontyot. Kaméleonnak kellett volna szülessek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=837199#post837199][b]Ombozi Noel - 2021.09.22. 19:06[/b][/url]

Szemöldökeimet erősen összehúzva, eltúlzott komolysággal nézek a maholnap kétéves gyerekre, aki épp az imént olvasztotta meg a kezébe nyomott 'silento' csokoládét (tudjátok, azt amitől egy szemhunyásnyi időre elcsendesül), és most a fél arcát összemaszatolva rötyög, miközben azért elegánsan úgy tesz, mintha egyébként zavarban lenne. Vállait előrehúzva, alulról nézelődik felém, én meg karjaimat mellkasom előtt összefűzve, szigorúszerű tekintettel viszonzom a pillantását. Az egy dolog, hogy benne is pislákolni kezdett a tűz, de hogy ilyen szemtelenül vissza is éljen vele?! Ráadásul már most?! Hát kire ütött ez a gyerek? Jó kérdés.
- Remélem, akkor is így fogsz nevetni, amikor anya meglát... - jegyzem meg a csúszda tetején terpeszkedő Kornélnak, és alig hallhatóan, a szavakat el-el harapva folytatom. - ...és mindketten kikapunk. Tippelj, vajon melyikünk lesz ezért az igazán hibás, hah?
Jah, valahogy úgy. Mostanában nem sokat látjuk egymást Nádjával, és azt hiszem, ez a jelen helyzetben így is van rendjén. Fogalmam sincs, hogy Kornél felfogta-e már közös életünk ezirányú változását, ahogy arról sincs tudomásom, az édesanyja mennyit és milyen mértékben beszélget vele rólunk.
- Vicci, apa, hihihi - gurgulázik tisztacsoki kis kezét arca elé téve, aztán kinyújtja, hogy mutatóujjával egy távoli pontot célozzon meg. - Csuszi! Csúúú-szíííí!
Ilyenkor persze csak sikoltozva képes szavakat formálni, és mi sem természetesebb, csokis kezével az enyémbe kapaszkodva mocorogni kezd, előre, még egy kicsit, még, még, na?, rajta, izibe lendületet gyűjt, aztán csúszik és visít és boldog, én pedig vele együtt vagyok az. Nem jut eszembe apám vagy Nádja, de még Mina sem. Most csak mi vagyunk: én és a fiam.
Meg...
- Nahát, nézd csak, kik jöttek - vigyorgok le egy, kettő, három felénk (meg hát úgy minden irányba is) szaladó ismerősforma gyerekre, és tekintetemmel nyomban keresni kezdem az apjukat.

- Tegnap felgyújtotta az aranyhörcsög seggét - huppanok le Dimitri mellé a padra, és hátamat a támlának döntve hátraengedem a fejemet. Hirtelen nem tudni, bosszús vagyok-e vagy inkább rettentő büszke, de a következő pillanatban önkéntelen is elárulom magam, hiszen hangos, nyöszörgésben végződő nevetésben török ki, és a hajamba túrva a másik felé fordítom az arcomat. - Badass. Most egy hétig nem ehet csokit - mondom, és vetek egy futó pillantást a csokoládétól ragacsos kezemre, hogy rögtön utána már szánakozva nézzek vissza a másikra. - Kíváncsi vagyok, ezek után nekem milyen büntetést talál ki az anyja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=837223#post837223][b]Krushnic Dimitri - 2021.09.23. 21:16[/b][/url]

Noel

Figyelem, ahogy a Bébék óvakodva oldalognak közelebb s közelebb Kornélhoz, barátkozási szándékukat még morcos pofijuk sem tudja eltitkolni.
- Öh... gratulálok? - Kijelentésnek induló válaszom a végére kérdéssé formálódik, s felvont szemöldökkel nézek oldalvást a mellém zuttyanó Noelre. Alapjáraton gratulációmat kellene kifejeznem, hogy egy totyogó mellett életben tudtak eddig tartani még egy élőlényt.
- Egy egész hétig? Hmm - bólogatok mélyeket s lepillantok a gyanúsan maszatos kezére. Most megvagyok győzve. - Csak ne emlegessük túl hangosan, Pankát próbáljuk lehozni a... szerről. - Az említett delikvens épp a legkacskaringósabb csúszda tetejéről integet felém, fülig vigyorral. Bátorítóan visszaintegetek s néma hálát rebegek a leesés-gátló bűbáj kitalálójának. Nyugodtan pihentethetem fáradt testemet a padon, főleg hogy most még társaságom is került.
- Lehet, hogy majd egy hétig mindig le kell csukd a vécé tetejét? - vetem fel a borzasztó ötletet. Én már csak akkor csukom le, amikor néha eszembe jut letörölgetni. The perks of being gay.
- Már a kicsik is rákezdték, hogy akarnak egy állatot - sóhajtok drámai hosszút, s megvakargatom öklömmel borostás államat. - Az a szerencse, hogy egyelőre nem tudják eldönteni, milyen állatot is akarnak pontosan. Az unikornist megvétóztam, a macskára allergiás Ármin, a kutya meg olyan snassz Pankának. Komoly dilemmák, hm?
Lehet nekünk is valamilyen low-maintenance állat kéne, komolyabb esélyei lennének a túlélésre. Egy csiga mondjuk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=837234#post837234][b]Ombozi Noel - 2021.09.24. 08:59[/b][/url]

- Ühm, valami olyasmi - sandítok át a mellettem ülőre, és bár kétség sem fér hozzá, hogy a szám sarkában néminemű cinkosság ficereg, kérdő vonásait látva megtalál az érzés, hogy esélyesen idén se én viszem haza az év apja címet. Dehát nincs mit tenni, anyám szerint én is épp ilyen égetően rossz gyerek voltam, aki azért a társasági eseményeken oldalra nyalt hajával meg illendő és természetesen választékos megszólalásaival ünnepélyesen elő tudta adni a jól nevelt aranyvérű porontyot, és kitűnő benyomást keltett bármelyik őt mustrálóban. Nem úgy, mint Nelli, akit már ötévesen sem érdekelt senki és semmi önmagán kívül. Pillantásommal megtalálom Kornélt meg a három muskétást, majd együttérző, oldalra húzott szájjal szólalok meg.
- Sok sikert hozzá - felelem ahelyett, hogy annyit mondanék: ííííhhhh. - Nem tudom, a tieitek milyen szinten tolják a hiszticunamit, de ha Kornélból indulok ki, akkor... részvétem. Nem létezik olyan, amin ne tudna pillanatok alatt megsértődni, ami az elmúlt hetekben nem vezetett semmi jóra. Lásd a pórul járt hörcsögöt.
Mi lesz, ha legközelebb Nádja kezd füstölni, mert brokkolival mert közeledni a visító gyerekhez? Merlinem, már csak a gondolatra is nevetnem kell.
- Hé már, most miért kell egyből az ördögöt a falra festeni? - vigyorgok rá Dimitrire, és közben előhúzom a dzsekim belső zsebéből a pálcámat, hogy egy könnyed gondolattal leszedjem a bőrömre ragadt csokoládét. Nem sokan tudják, legalábbis biztosra aligha vehetik, hogy elköltöztem Nadine-tól, főleg, hogy időm nagyrészében Fehérváron tartózkodom, és ilyenre, hogy Kornéllal a játszón ücsörögjek, már nagyon, nagyon régen volt példa. Akkoriban még nyugodtan alhatott szegény pocok.
- Pedig az unikornis menő. Csak nem annyira legális. A törpegolymók gondolatával hogy álltok? - vetem fel a létező legártalmatlanabb ötletemet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=837410#post837410][b]Krushnic Dimitri - 2021.09.28. 12:39[/b][/url]

Noel

Akkor jól sejtettem, hogy ez a hír örömhír, mégha nem is az a fajta, amit rögtön elakarsz újságolni mindenkinek. Vagy csak majdnem mindenkinek. Tragikus felhanggal. Mint amikor Benji először intézte a dolgát peluson kívül s olyan boldog volt, hogy körberohanta csóré seggel a házat, s csak este kezdtük gyanítani, hogy egy második adagot is termelt a hálószobánk sarkába. Összeszorított fogakkal mosolyogtunk s örültünk a sikerének.
Horkantva reagálok a sok sikerre, mert mindketten tudjuk, hogy nekünk már annyi.
- Meglepően... chill gyerekek. Mármint a normalitás határain belül vannak háborúk, de nem az a japán atomreaktor-szintű robbanás. - Magyarázás közben lelkesen mutatok körbe, nagyjából a gyerekek irányába, bár épp csak egyet látok a háromból.
A nagy helyzet az, hogy sokszor érettebbek a két évesek, mint Ármin, de pont ez a harmónia kulcsa. Ha négy Árminnal élnék együtt, szerintem már rég anyámék pincéjében nyalnám a vakolatot. Talán az is a titok, hogy mi is sokat elengedünk. Amit meg nem engedhetünk el, azt úgy csomagoljuk, hogy azt higyjék, ők akarták, amit mi akarunk, s igazából szembeszegülnek velünk, közben francokat. Néha van előnye annak a pszichológus diplomámnak.
- Csak felkészítelek lelkileg - teszem komolyan a vállára a kezem egy pillanatra, s őszinterészvétem-tekintettel nézek rá.
A törpegolymókos felvetésére egy elnyújtott öööönemmm a válaszom. Nekem kutya kéne, ha valakit érdekel (persze senkit se érdekel). Még valahogy lehet fordított pszichológiával átviszem a tervem, pár hónapig jajgatok és mindenkinek tudtára adom, hogy én nem akartam kutyát, aztán az az apa leszek, aki Halloweenkor összeöltözik az ebbel és éjszaka is vele alszik (hah! bárcsak tudnék aludni).
- Rég nem láttalak errefelé - jegyzem meg hirtelen. Ismeretségünk vissanyúlik azokra az időkre, amikor még nem voltam a Ráczhalmi-klán tagja s a szabad délelőttjeimet nem játszótereken töltöttem. De kétségtelenül nagyobb a dad-bonding ereje, mint a ritka kocsmában összefutásoké. Még nem szoktam egészen hozzá, hogy a szülői klub része vagyok, elég self-conscious módon élem ezt meg, viszont az így köttetett barátságok - talán jobb szó rájuk a bajtársiasság - egy nem várt, kellemes bónusz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=837919#post837919][b]Zayday Hudson - 2021.10.10. 15:01[/b][/url]

A rengeteg időt melyet a faluban töltök, leginkább vásárlással vagy nagy sétákkal szoktam elütni. A mai napon is egy bevásárló körúton voltam az egyik navinés csajszival, amikor hangosabb és sokkal vékonyabb kiabálást hallok meg mint a felnőtteké. Szerencsére örömteli kiáltás, hiszen gyerekek játszanak valahol. Biztos a játszótéren van ilyen jó hangulat, ezért úgy döntök hogy körülnézek arra is. A velem tartó lány éppen meglátott valami pasit, ezért szinte köszönés nélkül elszalad a másik irányba. Tavaly még nem így voltam vele, de én is bepasizhatnák már. Megvagyok én egyedül is, de mivel érdekes személyiség vagyok nem tartom mindennap a kontaktot a suliban a csajokkal. Nem vagyunk nagy barátnői viszonyban, de beszélgetünk na. Épp jó, hogy az órákon van kivel beszélgetni és az ebédkor kifecsegni a bizonyos napi dolgokat, és kész. Viszont egészen más egy fiú. Danának is volt egy szerelmi csalódása, ezért is nagyon tartok attól hogy velem is valami rosszabb előfordul. Például egy nagyon bezsongó srác, mindennél rosszabb. Nekem ilyen tapasztalatom nincsen, csak hallottam néhány rémtörténetet, és kiskoromból emlékszek még egy lányra, aki a barátja rabolt el. Borzalmas témák ezek, ezért miközben sétálok a téren nem is veszem észre, hogy felém gurul egy labda. Felkapom, és körbenézek. Valószínűleg hogy az egyik kisgyerek hagyta el, és mivel nem vagyok nagyon messze az úttesttől próbálom minél előbb megkeresni a gyereket. Megfordulok, és tőlem néhány méterre egy kislány áll, éppen a másik oldalt nézi. Elmosolyodva odasétálok hozzá, leguggolok és lassan elé gurítom a labdát.
- Talán ezt kerested? – kérdezem kicsit megemelve a hangomat, mivel egy jármű robog el mellettünk, épp biztonságos távolságra. Csodaszép egy teremtés ez a lányka, nagyon csinosan van felöltözve, olyan akár egy kis hajasbaba. Szeretnivaló teremtések a kisgyerekek, hiszen ilyenkor még nem beszélnek vissza az embernek.
- Mondd csak, mi a neved? Kivel vagy itt? – kérdezem, majd ismételten körbenézek és aggódó szülőket, vagy felügyelőket keresek. Bár valószínűbb hogy előkészítős.