Ha lekanyarodsz a Boglyas térről balra amerre a lakósor kezdődik, és a második ház után elkanyarodsz jobbra egy kis utcán át egy nagy területre jutsz, melyen számos színes, és tekergő játék kapott helyet. Vannak itt különböző mászókák, melyek alagutakkal vannak tarkítva, hinták, csúszdák több méretben, és formában. A legmagasabb csúszda majdnem két méter magas és rengeteg kanyar van benne. Mindegyik képes hangot kiadni, ha a gyermek még nem múlt el tíz éves. Vannak forgó és ugráló játékok, melyek direkt úgy lettek kifejlesztve, hogy lekössék és mégis fejlesszék a kicsik ügyességét. Természetesen a szülőkre is gondoltak, így a kő asztalok két oldalán szintén kőből készült padokat helyeztek el, hogy amíg a kicsit játszanak a felnőttek tudjanak kicsit beszélgetni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=829548#post829548][b]Olsovszky Laura - 2021.04.13. 13:49[/b][/url]

A mai nap annyira szép idő van, hogy szinte biztosra vettem, hogy Danival a játszótéren fogunk kikötni bölcsi után. A bolt zárása után sietve vettem az irányt a bölcsőde felé, ahol Danin kívül már nem voltak túl sokan. Sajnos az esetek többségében Dani az utolsók között szokott lenni, de egyedülálló anyaként, távol a családomtól, nem nagyon tudom kivitelezni, hogy hamar elvigyem. Szerencsére az gondozók nem hisztiznek miatta, illetve Dani is megszokta, sőt olykor élvezi is, hogy a felnőttek csak vele foglalkoznak. Azonban nála is vannak olyan napok, amikor rossz kedve van, s ilyenkor sírásra szoktam befutni. Ilyenkor általában elpanaszkodja, hogy mi a sírás oka, s nem egyszer „vágta a fejemhez”, hogy azt hitte, már nem is megyek érte. Ezek a napok a legtöbbször ősszel és télen fordulnak elő, illetve amikor valami időjárásváltozás lesz. Ma jó kedve volt, s széles, cuki mosollyal futott elém az udvaron mikor meglátott. Kezében egy kék alapon fehér pöttyös labda, melyet csak akkor dobott el, amikor odaért, s rájött, azzal együtt nem fog tudni megölelni. Felkaptam kisfiamat és összevissza puszilgattam, mint ahogy az lenni szokott. Összeszedtük a holmiját, majd kéz a kézben indultunk el a játszótér felé. Amikor valami érdekeset talált, vagy éppen egy újabb kavicsot kellett felszedni, akkor elengedte a kezem, de utána jött is vissza. A táskám már lassan az ő összeszedett dolgaival van tele, s mindig megfogadom, hogy majd este rendbe rakom, amikor elaludta, de ez rendszeresen elmarad, mivel olyankor én is úgy esem be az ágyba, vagy éppen próbálom a lakást rendbe tenni. Ahogy befutottunk a játszóra Dani a homokozó felé vette az irányt, ahol néhány bölcsis társa játszott már. Intettem az ismerős szülőknek majd helyet foglaltam az egyik padon. Táskámból elővettem egy könyvet, s néha fel-felpillantva olvasgattam, míg nem egy ismeretlen hang töri meg a csendet. Felpillantok, s a Nap miatt nem igazán látom az arcot, de abban biztos vagyok, hogy nem ismerem az előttem álló férfit.
- Természetesen!- válaszolok neki egy szelíd mosoly kíséretében, majd táskámat átrakva a másik oldalamra csúszuk kissé arrább, hogy elférjen. A könyvet becsukom, de ujjam ott marad annál az oldalnál, ahol éppen tartottam. Napszemüvegemet fejem tetejére tolom, majd, hogy ne üljünk kukán egymás mellé megpróbálok szóba elegyedni vele. Az illem ezt kívánja meg.
- Szerinem mi még nem találkoztunk, pedig szinte mindenkit ismerek már a kisgyermekes szülők közül. Esetleg nem rég költöztél ide?- érdeklődve fordulok felé, s mosolyom töretlen. Nem fáradozok a magázódással, mivel nagyjából egy korosztály vagyunk, így feleslegesnek érzem ezt a kört lefutni. A mondat után egyébként Danira pillantok, aki továbbra is a kis barátaival játszik, de immár a fűben mókolnak valamit. Biztos bogarat találtak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=830411#post830411][b]Olsovszky Laura - 2021.04.27. 11:50[/b][/url]

Kissé kellemetlenül érzem magam, amikor közli, hogy már pár éve itt él a városban. Fél pillanatra a szemeimet is elsütöm, de egy fokkal jobban érzem magam attól, hogy túl sokszor nem mutatkozott. Az én életem leginkább a bolt-bölcsi-játszótér háromszögében játszódik, bár olykor kijjebb is merészkedek a vonalokon. Ez van akkor, amikor az ember lányának egyedül kell vezetnie egy boltot, vezetni egy háztartás, egyszerre kell anyának és apának lenni. Néha eléggé el tudok fáradni, s olykor vannak rosszabb időszakaim is. Azt is vállalom – igaz nem büszkén - , hogy olykor jól esik, hogy anyáék elviszik picit Danit. Akkor le tudom kicsit vezeti az idő közben felgyülemlett feszültséget, s vagy így vagy úgy, de lazítok. Amikor a férfi kezet nyújt, természetesen fogadom a kézfogást, s gyengéden meg is rázom. Olyan nőiesen. - Olsovszky Laura! Nagyon örülök!- szelíd mosolyt küldök felé, majd a könyvbe belehelyezem a könyvjelzőt, végül becsukom és elrakom a táskámba. Úgy fest, most más programom akadt az olvasás helyett. Édesanyám úgy tanított, hogyha valaki beszélgetésbe elegyedik velem, akkor azt illik viszonozni. Kivételek természetesen mindig vannak, de a férfi nem tartozik azok közé. Jól szituált, jó megjelenésű. - Nos és Milán, melyik a te csemetéd? -kérdem, s szememmel a sajátomat kezdem keresgélni a sok futkosó kisgyerek között. Hamar meg is találom, s kisfiam ki is szúrja, hogy őt nézem. Egy széles mosolyt dob felém, feláll a homokozóból, leporolja kezecskéit, majd futva indul felém. Szinte nekem ront, kezeivel átkarolja combomat, s fejét is ölembe hajtja. Imádom, hogy még ennyire anyás. Nem mindig matrica, de tud az is lenni. Mikor este bekuckkózunk mesét nézni egy kakaóval, s olyankor játszik matricát azt nagyon szeretem. De természetesen vannak esetek, amikor kicsit sok tud lenni, s érzem az apja hiányát. Egyre inkább fogalmazódik meg bennem, hogy kell egy férfi Dani mellé, szüksége van egy apa képre. Talán ezt Noa képében megkapja, megkapjuk majd, de nem merem elkiabálni.  Megsimogatom a buksiját, majd mikor felegyenesedik, akkor kicsit lehajolok hozzá. - Köszönj szépen Milán bácsinak!- suttogom neki, melyre széles mosollyal reagál, majd a magasba emeli jobb kezét, ezzel jelezve, hogyha a férfi adja saját jobbját, akkor ő nagyon szívesen belecsap. Ilyenkor olyan büszkeség önt el. Egy igazi nagyfiú lett az én kis mazsolámból. - Milán, engedd meg, hogy bemutassam neked Tornay Dánielt!- fordulok egy mosollyal arcomon a férfi felé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=831052#post831052][b]Olsovszky Laura - 2021.05.07. 08:12[/b][/url]

Amikor Milán megemlíti, hogy a piros pólós kissrác az ő fia, akkor tekintetemmel azonnal keresni kezdem őt. Nem kell sokáig nézelődnöm, ugyanis rikít a piros pólójában a sok kék-zöld-rózsaszín között. Emellett nem elhanyagolható az sem, hogy kreol bőre miatt kitűnik a többiek közül. Szerencsére nem tartozom azok közé az emberek közé, akik valaki bőrszíne miatt alakítanak ki egy képet. Az egyik közeli barátnőm gyermekvédelembe dolgozik, s elég sok mindent mesélt. Nem elhanyagolható az a tény, hogy nem csak a roma lakossággal vannak gondok, hanem ez teljesen független a bőrszíntől. Igaz, a romák  körében gyakoribb, hogy be kell avatkozniuk, de ez nem törvényszerű. Tehát semmi rosszallás vagy távolságtartás nincs benne a férfi irányába. Sőt, kifejezetten szimpatikus is, kedves és megnyerő mosolya van.
- Édes kis pofija van.- állapítom meg mikor felénk fordul végre a csemete, de ekkor robban be az ölembe Dani. Amikor látom, hogy Milán vevő a gyermeteg kézfogásra, akkor mosolyom tovább szélesedik. Dani egy jó nagyot csap bele, mindent belead, ami csak telik tőle. Apa mindig ezzel cukkolja, hogy nem elég erős, még nagyobbat csapjon. Ahogy felemeli kezét, amennyire csak tudja hátra húzza, majd ajkait összeszorítva csap bele mások tenyerébe, na akkor meg tudnám zabálni. Most is ez történt, mellé pedig elmotyogott egy sziát is. - Ügyes voltál Kincsem!- dicsérem meg, majd megsimítom buksiját és egy nagy cuppanós puszit nyomok rá. Ő egy széles mosollyal pillant fel rám, majd visszaszalad a többiek közé. - Még akartam neki adni innivalót, de erről lekéstem.- nyugtázom, s megvonom vállaim. - Nos Milán, mit lehet rólad tudni? Hogy-hogy eddig nem lehetett látni a városban mozgolódni? Mivel foglalkozol?- kérdem mosolyogva. Inkább beszélgessünk hétköznapi dolgokról, minthogy csendben üljünk egymás mellett. Azt nagyon nem szeretem, eléggé frusztrálni tud.