Ha lekanyarodsz a Boglyas térről balra amerre a lakósor kezdődik, és a második ház után elkanyarodsz jobbra egy kis utcán át egy nagy területre jutsz, melyen számos színes, és tekergő játék kapott helyet. Vannak itt különböző mászókák, melyek alagutakkal vannak tarkítva, hinták, csúszdák több méretben, és formában. A legmagasabb csúszda majdnem két méter magas és rengeteg kanyar van benne. Mindegyik képes hangot kiadni, ha a gyermek még nem múlt el tíz éves. Vannak forgó és ugráló játékok, melyek direkt úgy lettek kifejlesztve, hogy lekössék és mégis fejlesszék a kicsik ügyességét. Természetesen a szülőkre is gondoltak, így a kő asztalok két oldalán szintén kőből készült padokat helyeztek el, hogy amíg a kicsit játszanak a felnőttek tudjanak kicsit beszélgetni.

Most, hogy kezd végre kitavaszodni egyre sűrűsödhetnek a délutáni játszótér látogatások. Elvégre a nap már nem megy le olyan korán, így az előkészítőből vehetik is az irányt egyenesen a többi kispajtással együtt a játszóra. Milán is szereti az ilyen alkalmakat, legalább megismerkedik a többi szülővel, szemmel tudja tartani, hogy kikkel barátkozik a fia. Na nem azért, hogy lennének különösebb előítéletei vagy elvárásai, de azért aggódik Flóriért, és ha úgy látná, hogy valamelyik kis barát nem jó hatással van rá biztosan megpróbálná kiemelni a hatása alól. Tipikusa paraapu, hiszen egyszem gyermeke a kisfiú, talán joggal aggódik érte. Főleg azután, ami Fecskával történt. Azóta tudja, hogy a bajra nem lehet felkészülni.
Kézen fogva érkeznek a játékok közé, először Flóri rángatja apja kezét, hogy menjen ő is csúszdázni meg homokozni, de aztán rohan inkább a barátaival. Milán mosolyogva csóválja fejét, tipikus kép. Olyan édes, olyan megható. Mindenesetre ideje keresni egy padot, ahol közel lehet a gyerekhez. Nem akar a nyakába akaszkodni, de annyira pici még, hogy szemmel akarja tartani, tudni akarja, hogy mit csinál, hova megy és miért. A kiszemelt padon egy nő ücsörög egyedül, látásból ismerős, talán itt, talán az előkészítőben találkoztak már, mindenesetre valahonnan egészen bizonyosan emlékszik rá. Lazán zsebre dugott kézzel közelít, arcára kedves mosolyt varázsol, ne tűnjön már fenyegetőnek. – Leülhetek? – érdeklődik kedvesen. Örülne, ha igent mondana, mert innen a legjobb a rálátás, ráadásul ide süt a nap. Az árnyékban kicsit hűvösebb van, ő meg örül hogy végre nem kell nagykabátban járni.  Jobban szereti a tavaszt és a nyarat, mikor az idő szép.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=829397#post829397][b]Oláh Milán - 2021.04.10. 22:17[/b][/url]

Most, hogy kezd végre kitavaszodni egyre sűrűsödhetnek a délutáni játszótér látogatások. Elvégre a nap már nem megy le olyan korán, így az előkészítőből vehetik is az irányt egyenesen a többi kispajtással együtt a játszóra. Milán is szereti az ilyen alkalmakat, legalább megismerkedik a többi szülővel, szemmel tudja tartani, hogy kikkel barátkozik a fia. Na nem azért, hogy lennének különösebb előítéletei vagy elvárásai, de azért aggódik Flóriért, és ha úgy látná, hogy valamelyik kis barát nem jó hatással van rá biztosan megpróbálná kiemelni a hatása alól. Tipikusa paraapu, hiszen egyszem gyermeke a kisfiú, talán joggal aggódik érte. Főleg azután, ami Fecskával történt. Azóta tudja, hogy a bajra nem lehet felkészülni.
Kézen fogva érkeznek a játékok közé, először Flóri rángatja apja kezét, hogy menjen ő is csúszdázni meg homokozni, de aztán rohan inkább a barátaival. Milán mosolyogva csóválja fejét, tipikus kép. Olyan édes, olyan megható. Mindenesetre ideje keresni egy padot, ahol közel lehet a gyerekhez. Nem akar a nyakába akaszkodni, de annyira pici még, hogy szemmel akarja tartani, tudni akarja, hogy mit csinál, hova megy és miért. A kiszemelt padon egy nő ücsörög egyedül, látásból ismerős, talán itt, talán az előkészítőben találkoztak már, mindenesetre valahonnan egészen bizonyosan emlékszik rá. Lazán zsebre dugott kézzel közelít, arcára kedves mosolyt varázsol, ne tűnjön már fenyegetőnek. – Leülhetek? – érdeklődik kedvesen. Örülne, ha igent mondana, mert innen a legjobb a rálátás, ráadásul ide süt a nap. Az árnyékban kicsit hűvösebb van, ő meg örül hogy végre nem kell nagykabátban járni.  Jobban szereti a tavaszt és a nyarat, mikor az idő szép.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=829548#post829548][b]Olsovszky Laura - 2021.04.13. 13:49[/b][/url]

A mai nap annyira szép idő van, hogy szinte biztosra vettem, hogy Danival a játszótéren fogunk kikötni bölcsi után. A bolt zárása után sietve vettem az irányt a bölcsőde felé, ahol Danin kívül már nem voltak túl sokan. Sajnos az esetek többségében Dani az utolsók között szokott lenni, de egyedülálló anyaként, távol a családomtól, nem nagyon tudom kivitelezni, hogy hamar elvigyem. Szerencsére az gondozók nem hisztiznek miatta, illetve Dani is megszokta, sőt olykor élvezi is, hogy a felnőttek csak vele foglalkoznak. Azonban nála is vannak olyan napok, amikor rossz kedve van, s ilyenkor sírásra szoktam befutni. Ilyenkor általában elpanaszkodja, hogy mi a sírás oka, s nem egyszer „vágta a fejemhez”, hogy azt hitte, már nem is megyek érte. Ezek a napok a legtöbbször ősszel és télen fordulnak elő, illetve amikor valami időjárásváltozás lesz. Ma jó kedve volt, s széles, cuki mosollyal futott elém az udvaron mikor meglátott. Kezében egy kék alapon fehér pöttyös labda, melyet csak akkor dobott el, amikor odaért, s rájött, azzal együtt nem fog tudni megölelni. Felkaptam kisfiamat és összevissza puszilgattam, mint ahogy az lenni szokott. Összeszedtük a holmiját, majd kéz a kézben indultunk el a játszótér felé. Amikor valami érdekeset talált, vagy éppen egy újabb kavicsot kellett felszedni, akkor elengedte a kezem, de utána jött is vissza. A táskám már lassan az ő összeszedett dolgaival van tele, s mindig megfogadom, hogy majd este rendbe rakom, amikor elaludta, de ez rendszeresen elmarad, mivel olyankor én is úgy esem be az ágyba, vagy éppen próbálom a lakást rendbe tenni. Ahogy befutottunk a játszóra Dani a homokozó felé vette az irányt, ahol néhány bölcsis társa játszott már. Intettem az ismerős szülőknek majd helyet foglaltam az egyik padon. Táskámból elővettem egy könyvet, s néha fel-felpillantva olvasgattam, míg nem egy ismeretlen hang töri meg a csendet. Felpillantok, s a Nap miatt nem igazán látom az arcot, de abban biztos vagyok, hogy nem ismerem az előttem álló férfit.
- Természetesen!- válaszolok neki egy szelíd mosoly kíséretében, majd táskámat átrakva a másik oldalamra csúszuk kissé arrább, hogy elférjen. A könyvet becsukom, de ujjam ott marad annál az oldalnál, ahol éppen tartottam. Napszemüvegemet fejem tetejére tolom, majd, hogy ne üljünk kukán egymás mellé megpróbálok szóba elegyedni vele. Az illem ezt kívánja meg.
- Szerinem mi még nem találkoztunk, pedig szinte mindenkit ismerek már a kisgyermekes szülők közül. Esetleg nem rég költöztél ide?- érdeklődve fordulok felé, s mosolyom töretlen. Nem fáradozok a magázódással, mivel nagyjából egy korosztály vagyunk, így feleslegesnek érzem ezt a kört lefutni. A mondat után egyébként Danira pillantok, aki továbbra is a kis barátaival játszik, de immár a fűben mókolnak valamit. Biztos bogarat találtak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=830021#post830021][b]Oláh Milán - 2021.04.23. 15:57[/b][/url]

Kicsit kellemetlen, hogy olvasás közben zavarja meg, mert ő sem szereti, ha olyankor zavarják, mikor szeretne elmélyedni valamiben, példának okáért egy jó könyvben, de úgy tűnik, a nő nem veszi zokon, kedves mosolyából ítélve még majdnem hogy örül is neki. Legalábbis nagyon szeretné ezt hinni. Néha kicsit naiv, és rosszul ítéli meg az embereket, de amint megkapja az engedélyt leteszi fenekét a padra, épp illendő távolságra a nőtől. Nem túl messze, nem túl közel, épp olyan távol, amennyire két idegennek illendő tartania.
- Nem, itt élek már néhány éve, csak eddig túl sok dolgom volt és általában a rokonság hozta ki Flórit. – Mert állandóan tanult, vagy dolgozott, hogy eltartsa őket, és bár igyekezett tényleg nagyon sok időt tölteni a fiúcskával, azért eddig nem volt olyan egyszerű a helyzet, és főként este illetve reggel tudtak együtt lenni, mert a délelőttjei és a délutánjai foglaltak voltak. Mostanra normalizálódott a helyzet nagyjából, kötött lett a munkaideje, és elég egy állásban dolgoznia ahhoz, hogy eltartsa magukat, véget értek a hajnalig tartó magolások is. – Oláh Milán – nyújtja ki jobbját a nő felé kedves mosollyal. Ha már így betolakodott a személyes terébe, akkor legalább egy bemutatkozást illik megejtenie talán. Főleg, hogy valószínűleg a jövőben gyakran fognak itt találkozni. Milán igyekszik minden szülőt megismerni, főleg akikről tudja, hogy a gyereke jóban van Flórival. De lássuk be, lehetetlen lenne tényleg mindenkit számon tartani, főleg hogy ebbe a közösségi létbe most kezd még csak belerázódni. Előtte még az élet, még az is lehet hogy egyszer felszed majd egy szép szingli anyukát. Sosem lehet tudni. Bár egyelőre nem prioritás a nő az életében. Jól megvannak kettecskén, ha szüksége van segítségre, akkor ott van az anyja és a testvérei is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=830411#post830411][b]Olsovszky Laura - 2021.04.27. 11:50[/b][/url]

Kissé kellemetlenül érzem magam, amikor közli, hogy már pár éve itt él a városban. Fél pillanatra a szemeimet is elsütöm, de egy fokkal jobban érzem magam attól, hogy túl sokszor nem mutatkozott. Az én életem leginkább a bolt-bölcsi-játszótér háromszögében játszódik, bár olykor kijjebb is merészkedek a vonalokon. Ez van akkor, amikor az ember lányának egyedül kell vezetnie egy boltot, vezetni egy háztartás, egyszerre kell anyának és apának lenni. Néha eléggé el tudok fáradni, s olykor vannak rosszabb időszakaim is. Azt is vállalom – igaz nem büszkén - , hogy olykor jól esik, hogy anyáék elviszik picit Danit. Akkor le tudom kicsit vezeti az idő közben felgyülemlett feszültséget, s vagy így vagy úgy, de lazítok. Amikor a férfi kezet nyújt, természetesen fogadom a kézfogást, s gyengéden meg is rázom. Olyan nőiesen. - Olsovszky Laura! Nagyon örülök!- szelíd mosolyt küldök felé, majd a könyvbe belehelyezem a könyvjelzőt, végül becsukom és elrakom a táskámba. Úgy fest, most más programom akadt az olvasás helyett. Édesanyám úgy tanított, hogyha valaki beszélgetésbe elegyedik velem, akkor azt illik viszonozni. Kivételek természetesen mindig vannak, de a férfi nem tartozik azok közé. Jól szituált, jó megjelenésű. - Nos és Milán, melyik a te csemetéd? -kérdem, s szememmel a sajátomat kezdem keresgélni a sok futkosó kisgyerek között. Hamar meg is találom, s kisfiam ki is szúrja, hogy őt nézem. Egy széles mosolyt dob felém, feláll a homokozóból, leporolja kezecskéit, majd futva indul felém. Szinte nekem ront, kezeivel átkarolja combomat, s fejét is ölembe hajtja. Imádom, hogy még ennyire anyás. Nem mindig matrica, de tud az is lenni. Mikor este bekuckkózunk mesét nézni egy kakaóval, s olyankor játszik matricát azt nagyon szeretem. De természetesen vannak esetek, amikor kicsit sok tud lenni, s érzem az apja hiányát. Egyre inkább fogalmazódik meg bennem, hogy kell egy férfi Dani mellé, szüksége van egy apa képre. Talán ezt Noa képében megkapja, megkapjuk majd, de nem merem elkiabálni.  Megsimogatom a buksiját, majd mikor felegyenesedik, akkor kicsit lehajolok hozzá. - Köszönj szépen Milán bácsinak!- suttogom neki, melyre széles mosollyal reagál, majd a magasba emeli jobb kezét, ezzel jelezve, hogyha a férfi adja saját jobbját, akkor ő nagyon szívesen belecsap. Ilyenkor olyan büszkeség önt el. Egy igazi nagyfiú lett az én kis mazsolámból. - Milán, engedd meg, hogy bemutassam neked Tornay Dánielt!- fordulok egy mosollyal arcomon a férfi felé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=830882#post830882][b]Oláh Milán - 2021.05.04. 22:04[/b][/url]

Kedves nőnek látszik, ahogy mosolyog, ahogy beszél, ahogy kezet ráz vele, mind-mind ezt a benyomást erősítik Milánban. Kedveli a kellemes emberek társaságát, hiszen sokkal inkább képes ilyenkor felszabadulni, mintha valakiből szinte sugárzik a negatív energia, és épp ez rányomja a bélyegét az egész társaság hangulatára is. A férfi szereti magát ilyen Laurához hasonló, inspiráló személyiségekkel körbe venni, mert úgy hiszi, így tud csak fejlődni és haladni igazán. Nem érte még el azt a kort, hogy begyöpösödjön, mert bár apuka, de rettentően fiatal még emellé, és igyekszik is megélni a fiatalságát, amennyire tudja Flórián mellett. Persze nem egyszerű, ez tény, de azért mindig vannak lehetőségek, még akkor is, ha az ember úgy gondolja, hogy nincsenek.  
- A pirospólós, Flórián. – Első ránézésre is meg lehet mondani, koromfekete haja és félárnyalattal sötétebb bőre miatt. Ez még szerencsére az a kor, ahol senkit nem érdekel, hogy hogy néz ki, ellenben Milánnak hasznos, mert sokkal hamarabb megtalálja az ő egyetlen nem napon barnult gyermekét a sok hófehér között. Így legalább mindig szemmel tarthatja, vagy ha megy érte is hamar kiszúrja, hogy épp mivel foglalatoskodik a kisfiú. Azt már meg sem kell kérdeznie, hogy Laurához melyik gyerek tartozik, mert a kissrác olyan sebességgel lő ki feléjük, hogy félő, borulnak a paddal együtt. De nem, landol anyja lábán, szorosan átölelve azt, hogy aztán pacsira nyújtsa kezét Milánnak. A férfi természetesen örömmel adja saját jobbját, hogy a kissrác nevetve adhasson pacsit az óriásinak tűnő tenyerébe. – Szervusz Dani, én Milán vagyok – mutatkozik be ő is olyan komolysággal, mintha egy felnőttnek tenné ugyanazt.  Megtanulta már, hogy a legtöbb helyzetben sokkal célravezetőbb, hogyha úgy kezeli a kissrácokat is, mint a felnőtteket, mert ebből tanulnak a legtöbbet. Milán szerint legalábbis biztosan.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=831052#post831052][b]Olsovszky Laura - 2021.05.07. 08:12[/b][/url]

Amikor Milán megemlíti, hogy a piros pólós kissrác az ő fia, akkor tekintetemmel azonnal keresni kezdem őt. Nem kell sokáig nézelődnöm, ugyanis rikít a piros pólójában a sok kék-zöld-rózsaszín között. Emellett nem elhanyagolható az sem, hogy kreol bőre miatt kitűnik a többiek közül. Szerencsére nem tartozom azok közé az emberek közé, akik valaki bőrszíne miatt alakítanak ki egy képet. Az egyik közeli barátnőm gyermekvédelembe dolgozik, s elég sok mindent mesélt. Nem elhanyagolható az a tény, hogy nem csak a roma lakossággal vannak gondok, hanem ez teljesen független a bőrszíntől. Igaz, a romák  körében gyakoribb, hogy be kell avatkozniuk, de ez nem törvényszerű. Tehát semmi rosszallás vagy távolságtartás nincs benne a férfi irányába. Sőt, kifejezetten szimpatikus is, kedves és megnyerő mosolya van.
- Édes kis pofija van.- állapítom meg mikor felénk fordul végre a csemete, de ekkor robban be az ölembe Dani. Amikor látom, hogy Milán vevő a gyermeteg kézfogásra, akkor mosolyom tovább szélesedik. Dani egy jó nagyot csap bele, mindent belead, ami csak telik tőle. Apa mindig ezzel cukkolja, hogy nem elég erős, még nagyobbat csapjon. Ahogy felemeli kezét, amennyire csak tudja hátra húzza, majd ajkait összeszorítva csap bele mások tenyerébe, na akkor meg tudnám zabálni. Most is ez történt, mellé pedig elmotyogott egy sziát is. - Ügyes voltál Kincsem!- dicsérem meg, majd megsimítom buksiját és egy nagy cuppanós puszit nyomok rá. Ő egy széles mosollyal pillant fel rám, majd visszaszalad a többiek közé. - Még akartam neki adni innivalót, de erről lekéstem.- nyugtázom, s megvonom vállaim. - Nos Milán, mit lehet rólad tudni? Hogy-hogy eddig nem lehetett látni a városban mozgolódni? Mivel foglalkozol?- kérdem mosolyogva. Inkább beszélgessünk hétköznapi dolgokról, minthogy csendben üljünk egymás mellett. Azt nagyon nem szeretem, eléggé frusztrálni tud.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=832062#post832062][b]Oláh Milán - 2021.05.31. 22:16[/b][/url]

- Az anyjától örökölte. – Kétségtelen, hogy Flórián szinte egy az egyben az anyja vonásait hordozza. Szép is lenne, ha Milánra ütne, hiszen biológiai értelemben semmi köze nem volt hozzá, és most sincs. Nem tervezi megmondani, legalábbis addig nem, míg az igazi apuka a képbe nem kerül. Bár nem tart tőle, hogy ez egyhamar, vagy egyáltalán bármikor bekövetkezik, mert ha jól vette ki Fecska szavaiból azon a viharos éjszakán nem épp a legszentebb emberrel sikerült kikezdeni. Sosem tudott jól választani, még mellette sem döntött jól. Apró, ám annál fájdalmasabb sóhaj hagyja el ajkait, de nem marad sokáig ebben a kissé letargikus állapotban, hiszen berobban a képbe Laura kisfia, aki egyszerűen tündéri, és Milán kedvét is egyből visszahozza. Abszolút vevő Dani minden mozzanatára, pacsizik és köszön, ahogy azt kell. Amilyen gyorsan jött a kis szélvész olyan gyorsan távozik is, szinte kettőt pislognak és már eltűnik. – Megnyugtató, hogy nem csak az enyém ilyen kis dilis – nevet halkan a vállvonást látva. Vannak napok mikor Flóri is ilyen kis izgága, aztán olyankor alig lehet vele bírni. Ilyenkor kész rémálom, de amúgy meg ő élteti, és nem tudná nélküle elképzelni az életét.
Laura kérdéseire szélesen elvigyorodik, majd játékosan megigazgatja ingje gallérját, kihúzza magát és nagy levegőt vesz, mintha csak állásinterjún kellene megválaszolnia a kérdéseket, vagy valami hasonló nagyon komoly helyzetben. – Hát aszongya’ Milán vagyok, huszonnégy éves tanárforma, egy purdé, egy kutya és egy macska apja, özvegy – sorolja szórakozott komolysággal. Hajlamos mókázni, néha akkor is mikor nem kéne, de legtöbbször megtalálja az idejét és a helyét annak, hogy mikor vegye viccesre a figurát. – Na és rólad mit kell tudni, kedves Laura?