Ha lekanyarodsz a Boglyas térről balra amerre a lakósor kezdődik, és a második ház után elkanyarodsz jobbra egy kis utcán át egy nagy területre jutsz, melyen számos színes, és tekergő játék kapott helyet. Vannak itt különböző mászókák, melyek alagutakkal vannak tarkítva, hinták, csúszdák több méretben, és formában. A legmagasabb csúszda majdnem két méter magas és rengeteg kanyar van benne. Mindegyik képes hangot kiadni, ha a gyermek még nem múlt el tíz éves. Vannak forgó és ugráló játékok, melyek direkt úgy lettek kifejlesztve, hogy lekössék és mégis fejlesszék a kicsik ügyességét. Természetesen a szülőkre is gondoltak, így a kő asztalok két oldalán szintén kőből készült padokat helyeztek el, hogy amíg a kicsit játszanak a felnőttek tudjanak kicsit beszélgetni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=791420#post791420][b]Elijah Kearney - 2020.02.02. 20:27[/b][/url]

Szerintem ez most megint már nem tél, de bánja a feje. A sapkát elhagytam, a kesztyűt is és komolyan elgondolkodom azon, hogy előkeresem a vékonyabb kabátomat. De végül csak nem vettem fel pulcsit, mivel lusta voltam keresni. Katasztrofális, ami a szekrényem, ládám, bármim uralja, de gyakorolom azt a bűbájt, ami elrendezi. Nem kell részleteznem, hogy azért néz ki ennyire rosszul, mert azokon gyakorolok. De azt már elértem, hogy hajtogatja magát a póló és pulcsi, miközben beleugrik a helyére, van még mit finomítani. Év végére elfogadható állapotú lesz. Remélem.
Ezen túl lépve húztam le magam a faluba, ha már lehet és ha már venni akartam pár olyan dolgot, ami tök hasztalan, vagy épp finom. A boltban szereztem be chipset meg ropit, egyéb ilyesmiket, meg zsepit, mert kicsit szüttyögve kezdem a jó időt. Még nem vészes, nem futok vele a gyengélkedőre, általában itt meg szokott állni és nem megy tovább. Szerencsémre. Aztán máskor meg leterít, mint egy csorda marha, felkelni nem bírok. Nem értem én ezt, azért annyira nem sűrű, hogy aggódnom kelljen. Átlagos. Mint minden más. Most a falu is csendesebb, de lehet csak én fogtam ki az időt és erre ilyenkor amúgy sem senki. Csak innen-onnan hoz a szellő hangokat, hirtelen azt se tudom, milyen nap van. Megállok, és a fejem vakarom. Mikor vesztettem el az időérzékem? Vállat vonva lépkedek tovább, egy éles kanyarral fordulok a játszótér felé. Szatyromat akasztom az egyik korlátra a hinták környékén és már huppanok is bele, azokba, amiket a nagyobbak is tudnak használni, erre nem hiszem, hogy egy tűzoltó is kiszedne belőle, szóval... A zacskóba túrok, a pisztácia kerül elő, és kuka helyett a zsebembe tömködöm a kiürült héjakat, lábammal lustán hajtom magam. Egyik évfolyamtársammal beszéltem meg, hogy kijövünk ide, kicsit mozogni meg úgy amúgy is, ő nem került be a kvidiccsapatba, én meg mondtam, hogy nézzük meg a seprűüzletet, utána öntök belé lelket, hogy jövőre próbálja meg, de végül nem jött el. Az, hogy nincs kedve vagy amúgy nem ér rá vagy beteg, nem számít, majd elmondja, ha akarja. Addig én elleszek még kicsit itt, nincs kedvem hamar visszamenni, még úgy tűnne hogy lóvá lettem téve meg... mindegy. Jó itt kint. Hozhattam volna valamit olvasni, de már annak is mindegy.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=811432#post811432][b]Elijah Kearney - 2020.06.14. 19:54[/b][/url]

Azon vagyok, hogy, mint valami igazi gyerek, ami már papíron nem leszek, vagyok, feljussak a mászóka tetejére. Az a szomorú, hogy hintát már nem tudom használni, sikerült tavaly óta annyit nőni még, hogy most már apára sem kell felnéznem nagyon, illetve, az összes hintába ülve leér a lábam és az úgy, valljuk be, nem olyan jó móka. Sőt. Borzalmas, hiszen elveszik az egész lényege. Igaz, a mászóka nem mozog, de legalább megvan annak az illúziója, hogy lógathatom a lábaimat. Én már nem akarok nagyobbra nőni, őszintén, semmi kedvem kitűnni a tömegből így, eddig is jó volt az, amennyit kaptam, nekem nem érvágás ez a magasságmizéria, miszerint ennyi és ennyi alatt nem is férfi a férfi, egy bizony fölött pedig ritka kellemetlen. Na, hát minden lehetek én, csak hiú nem. Van egy srác az évfolyamon, aki szerintem már túl is tolja, ha jól láttam, formára van szedve a szemöldöke, a haja mindig tökéletes és a körmei is, semmi olyan, hogy koszos meg rágja és nem, nem a fiúknak akar tetszeni, van barátnője, aki szintén patyolat, az a fajta lány, akire rá sem mersz nézni, mert olyan tökéletes és mégsem véla, akinek ez a dolga. Furcsa, ez a zsák a foltját tipikus esete, nem is új viszont, nekem mindegy, hogy néznek ki igazából, három szót nem beszéltem velük.
Felérek végül és elégedetten helyezkedem el a két fok között, kényelmesen elférve nem is fog beszorulni a fenekem, de nem is esek át rajta. Kicsit kényelmetlen, oda sem neki, a lábam tényleg lóbálom, lufit fújok a rágóból és rájövök, hogy pont olyan vagyok most, mint kicsinek. Egyedül, a kissé felhős ég alatt, de amúgy elég meleg van ahhoz, hogy már pólóban és rövidnadrágban legyek. Hajamat az ivókútnál vizeztem be és lapogattam hátra, hogy ne zavarjon és hűtsön is. Mint aki strandolt, pedig idén csak a lábam merítettem meg a tavacskában, de akkor még hidegebb volt jóval. Szóval egyedül, bár arrébb játszanak gyerekek és két szülő is van velük, senkit nem érdekel, hogy én ide másztam fel, a homok lefoglalja őket, meg a várépítés. Valahogy nekem is több kedvem van hozzá, mint „felnőttnek” lenni, az a helyzet. Talán kezdenem kellene valami hobbit, ami komolyabb, de semmi sem tetszik. Szeretek Petya játékaival játszani, vagy csak vad fantáziákat adni karaktereknek, bárminek, de hogy randizgassak, karriert építsek, meg ilyenek... ne már. Nem akarom. Azt hiszem, most értem el oda, hogy realizálom, hogy telik az idő és ijesztő? Sosem hittem ebben, mert nem akartam és tessék, kicsit maradok egyedül, mert akivel jöttem, annak sürgősen mosdót kellett keresnie, mert úgy érzi, az a tejszínes csodakehely már sok volt neki. Szegény, pedig mondtam, hogy nem muszáj azt ennie. Mindegy, magamra maradtam meg a gondolatokkal, amik túl komolyak hozzám. Remélem valaki megment tőlük, vagy elfutok a tóig és seggest ugrok bele menten.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=814839#post814839][b]Elijah Kearney - 2020.07.31. 21:34[/b][/url]

Lóbálom a lábam és? Valamit kellene csinálni, sőt, biztos, hogy kell, mert kattognak a fogaskerekek és az senkinek sem jó, főleg nekem. Petyán se lóghatok mindig, vannak barátai, ott az a lány, meg ha az nem is, biztos lesz, csak nekem nincs mert… fogalmam sincs. Tetszenek, szépek, de amikor tenni kellene valamit, akkor így leakad a rendszer és azt sem tudom, hogy mit csináljak. Sőt, annál rosszabb. Néha nézem a nagyokat, hogy csinálják, amíg el nem hajtanak, hogy van-e jobb dolgom, pedig már nem vagyok kicsi. Tudom, hogy elsősnek az voltam, mindenhogy, de most már megnyúltam eléggé, valamennyit edződtem is a meccsek alatt, de még mindig gyereknek néznek és fognak is, ameddig élek. Megszoktam, igazából, azt is, hogy sokan unszimpatikusnak tartanak, ha figyelek, de amúgy mást nem tudok. Nincs bátyám, apámat ritkábban látom, mint illene, vagy mint anyut, az idősebb srácok nem haverkodnak velem, így… valakitől muszáj tanulnom nem? Jó, nem a rellonos meg ilyen arcoktól, az durva lenne és nem akarok olyan lenni. Sőt. De sok van, akik közül szívesen lennék valamennyire olyan. Hasonló. Nem tudom. Magam akarok maradni, így, de kicsit mégsem. Ez elég bonyolult, oké.
Hátrébb csusszanok, helyezkedek úgy, hogy a fokok között lógjon le a lábam, majd még csusszanok hátra és megkapaszkodom. A seprűn ezek nehezebbek, az a lajhárlengés azóta se nagyon sikerült, véletlen is volt, de attól még az egyensúly javult, kevesebbet esek és kelek, bénázok, cselekszem. Vagyis ezt látom. Sose vagyok biztos semmi mágiában, de igyekszem. Valahogy. De tudom, hogy nekem nem pálcás jövőm lesz, az lesz a biztos.
Kapaszkodom ugye, erősen, majd lendülök hátra, hogy mint valami majom, úgy lógjak. A pólóm a nyakamba csúszik, morcos képpel húzom fel és tűröm be a hasamnál gyors, hogy fejjel lefele, de lássak. Érzem, hogy tódul a vér a fejembe, de kellemesen csüngök, miközben nézem a teret. Így fura, aztán a hintákra csak így látok lá, ahol… Ó!
- Lau! – kiáltok fel, elengedem a mászókát és fejjel lefele, viszont integetek neki mint a vadalma. Persze, nyakat törni nem kéne, így hamar kapaszkodok vissza, hogy kicsit nyögvenyelősen húzzam fel magam, és végül leugorhassak a porba. Fejem kell megráznom mert szédeleg a lógástól, miközben elindulok felé. Ó igen, a hinta, amit a lábaim kinőttek már, de őt se zavarja.
- Csatlakozhatok? – mutatok a másik hintára, mert igen, nem akarok egyedül lenni és gondolkodni, arra meg nagyon jó a beszélgetés.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=816494#post816494][b]Elijah Kearney - 2020.08.31. 23:23[/b][/url]

Nem sokat lógok fejjel lefelé, látok így olyat, aki miatt feladhatom pókemberi karrierem, de na, azért jól esett mégis. Könnyebb, mint hittem, bár így is nagyra nőttem, ahhoz képest, honnan indultam, nagy darabnak sem lehet nevezni, könnyedén mozgok ilyesmiben is. Nem örökké azonban, így hát hamar a földre is ugrok, miután köszöntem neki és ez által, úgymond magamra hívtam a figyelmet. Épphogy felé nézek, már siet is hozzám, arca pedig kissé mintha riadt lenne. Vagy csak úgy látom? Hirtelen nem tudok dönteni, ezért fejem billen kissé oldalra, mert nem értem, ezért is sétálok tovább, a hinták fel.
- Persze, hogy! Miért ne lennék jól? – lelesek, maximum egy kis por került rám, kezemen a pergő festék apró „morzsája” de semmi több. Nem, nem estem le, meg ilyenek, akkor máshogy kiabálnék. Szóval, így, ha már engedi, odalépve ülök bele a mellette lévő hintához. Kicsit még le van fagyva, úgy érzem.
- Tényleg nincs gáz, még a bokám se húzódott meg – mosolygok is mellé, hogy biztos legyen az a nyugalom, majd aprót lökök a hintán. A felnőtté válás egyik jele, hogy már leér a lábam, így csak azzal rugózva mozgok kissé előre és hátra, de ha felhúznám, akkor menne a hagyományos módszerrel is. De ez is kényelmes. Felnevet arra, amit mond.
- Neeem, nem. Szerintem ezt csak te láttad eddig egyedül. Nem szoktam lányokkal jönni ide – mással se nagyon, mert a legtöbbször tele is van és a kicsik másznak azon a mászókán, nem kéne letúrnom őket onnan.
- Semmi gond. Én is csak akkor, amikor fejjel lefele fordultam. Akkor szúrtalak ki – magyarázom, hogy egyikünk hibája sem, el voltunk nagyon gondolkodva, ezek szerint. – Ha leesek, azt tudni fogok. Naaagyon hangosan kiabálok és káromkodok. Mikor épp milyen nyelven – húzom el a szám, hogy igen, ha nagyon fáj, akkor nagyon mondom. Ez meg csak egy ugrás volt. – Annyira nem vagyok nagy kviddicses, viszont bevallom, segített ezekben – főleg, hogy a seprű mozog és az a lajhárlendülés hasonló ehhez. Pedig az első az tényleg véletlen volt, utána inkább ajánlották, hogy gyakoroljam, élesben jól fog jönni.
- De veled minden rendben? Mármint, hogy ide kijöttél. Vaaagy… hát a hinta miatt muszáj is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=818054#post818054][b]Elijah Kearney - 2020.09.29. 23:20[/b][/url]

Én tényleg nem akartam szívrohamot okozni senkinek, de tényleg. Nem ez volt a célom, hiszen úgy hittem, eleve nem is lát senki sem, nemhogy Lau, hogy aztán fusson felém, látványosan levegőért kapva, hogy majdnem elvigye a rémület. Próbálok én bűnbánó tekintettel nézni felé, hátha jobb így.
- Belegondolva… messzebbről, ha nem látni az első mozdulatokat, akkor lehet, hogy tényleg úgy tűnik, hogy éppen zuhanok lefelé. Ehh. Jogos, jogos, felesleges májerkodás volt – bólogatok is hozzá, mert más, ha én tudom, mi a frászkarikát művelek, meg más, hogy ezt mondjuk valaki végig is nézi. Értem én, mire céloz, szerencsére se nekem, se neki nincs baja, bár kicsit zavarban lehet, ahogy a cipőjét nézi, így bátorító mosolyt küldök felé, ne érezze kellemetlenül magát. De tényleg ne.
- Ugyan – nevetgélek egy sort, nem olyan nagy dolog ez, csak egyszerű igazság, hogy nem szoktam nagyon ide jönni senkivel sem és nem szokta látni, ha ilyet teszek. Ez az első amúgy is, valahogy a random akrobatika távol áll tőlem. – Jaj, dehogy rontottad! – rázom meg a fejem, eleve nem is volt műsor, csak random jött és ő véletlen látta meg, így aztán minden más sem szükséges hozzá. Inkább nekem kellene majd arra figyelni, hogy… Na mindegy, sosem érünk a végére, ha mind a ketten szabadkozni akarunk, nem?
- Igen, amikor kicsik vannak itt, nem pózerkedek a mászókán – nevetek fel, mert furán is jönne ki, ha azért nem tudnak a gyerekek játszani, mert én épp fejjel lefele lógok. – Este nem? Jaj, képzelem. Gondolom alkohol és minden rossz, aztán imádkozz, hogy nem szólnak hozzád. A mugli városokban is ez van, játszótér, park, este tök veszélyes. Jah… hát amúgy se nagyon járok ki, ha otthon vagyok – vagyis kimegyek, de nem este. Nincs ingerem rá, amit szeretnék, megvan általában hamar. Remélem erre Lau nem úgy jött rá, hogy valamelyik megkörnyékezte aprót kérni és hasonlók, sőt, mert az elég kellemetlen lenne. De hát, nem tudhatom ugye, nem biztos, hogy jó emlék.
- Jaaaaj – nevetek fel. Bajnok. Klasszisokkal jobbak voltak ott, de persze, nem csüggedtem, azonnal semmi nem mehet, a mágiát is mai napig próbálom, így a kviddicset is próbáltam. – De azért… köszi. Jól esik. Van hova még fejlődnöm bőven. Nem tudom fogok-e még – mert ugye idén nem játszottam, talán jövőre sem, nem gond ez, repülni attól még majd fogok. Egyszer. De addig még van idő gyakorolni mást.
- Ezt megértem. Most már én is inkább kint vagyok, mint bent a szobánkban, de mondjuk ott egészen jó. Teljesen megértem, a gyerek dolgok – bólogatok nagyokat, lökve én is megint a hintán. Könnyebb gyereknek. Ez fix. – Valami ilyesmi. Úgy elgondolkodtam, hogy mindjárt végzek, kéne valami szakirány talán, meg minden ilyen komoly dolog és meh. Nem tetszik. Jobb volt ott lógni. Te mit fogsz tovább tanulni? – fordulok felé, mert nekem lövésem sincs.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=819183#post819183][b]Elijah Kearney - 2020.10.11. 17:46[/b][/url]

Lepillantok a lábaimra, elvégre tényleg nincs baja, kicsit ugyan jobb lett volna, ha nyújtok egyet előtte, de a zsibogás már kiment belőle, ha mondjuk meghúzom és nyüszítek, jogos lett volna az aggodalma, meg a dorgálása.
- Köszönöm! Nem, annyira nem kell, ameddig nem varázsolok – mert akkor már tényleg kell, ha valami újba fogok bele, az alap és könnyed dolgok már egészen veszélymentesen sikerülnek, ha nem is olyan szép ívekkel meg mindennel, mint másoknak, de ha nem robban meg sül el balul, akkor már megéri.
- Na eghen. Nagy szamár vagyok, nem ide való és a többi. Mondjuk, nem is akarnám elfoglalni, mert olyankor simán leülök egy padra vagy máshova a faluban és elvagyok – vonok vállat, hogy nekem aztán mindegy hol lógatom a lábaimat, ha úgy tartja kedvem. Eleszegetek valami árnyékos helyen, vagy olvasok. – Aaa, hogy futni szoktál! Én nem szeretek, de néha jó, főleg, mikor edzés volt, akkor bemelegíteni meg ilyenek. Este viszont ugye nem járok erre, sejtelmem sincs, csak tippelni tudok, hogy semmi kellemes – húzom el a számat, mennyire lehet kellemes olyan közegben kocogni, ahol… inkább nem tippelek, miféle alakok vannak. Sőt. – Örülök, hogy nem volt semmi gáz. Én nem tudok hoppanálni, de szerintem sose lennék gyorsabb, ha látnám, hogy ilyenek közelednek felém – vélhetőleg akkorát sikítanék, amilyet sose hallottak. Nem is élek a faluban, így aztán könnyű elkerülni ezeket, mert mire sötét van, nekem már addigra a kastélyban kell lennem. Így könnyű, nem?
- Hát sose tudni, bekerülök-e jövőre, lesérülök-e, vagy leszek-e jobb. Ez olyan lutri, mint a mágiám – nevetek egy aprót, mert ahogy abban se lehet bízni, a jövőben sem. Lesz ami lesz alapon működünk együtt és bár nehezebb, kiszámíthatatlanabb, de eddig is működött.
- Eltévedni nem nehéz, még most is néha sikerül, ha elgondolkodom. De értelek. Hát nem tudom, nekem mindegy, hol vagyok, kint vagy bent, de sokat bent lenni nem jó – bólintok a dologra, bár a vízre nem, mert ahhoz nem ragaszkodom. Megértem, hogy nem tud most így hirtelen válaszolni rá, én még napok múlva sem tudnék.
- Én is maradni szeretnék. De passz. Egy biztos, auror meg gyógyító nem leszek, mert ahhoz ügyesnek kell lennem – és nem kéne mondjuk elbaltázni, mert… nos mert. Mindenki tudja. Talán a sport? Lehet. Én még ráérek, persze.
- Abból indulj ki, mit szeretsz csinálni? Hobbi? – hátha kicsit beszélünk róla és legalább ihletet adok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=820846#post820846][b]Elijah Kearney - 2020.11.05. 23:42[/b][/url]

- Vééégül is, igen. Én a hmm… én mikor még alsóbb éves voltam, akkor futottam sokat, amikor valaki piszkált vagy megijedtem. De nem lett belőle hobbi, inkább sétálós vagyok – abból lehet sok is, meg túra is, mászással, mindennel. Régen voltunk ilyenen, otthon fel kellene vetni, még nem is kell külföld, van annyi hely ebben az országban, ami hegy meg domb, hogy bőven jó, az erdőkről nem is beszélve.
- Igen? Na, egyszer csak megnézem, de ugye nagyon nem lehetünk kint éjjel – főleg, hogy nem itt lakom, a kastélyba kell érnem, még ha mindjárt nagykorú is leszek. Mondjuk nem tudom, akkor is van-e valami időpont, amire jó, ha odaérek egyszer és akkor mehet a pizsi fellövése. – Én a városokban is elsétálok, vagy valami kirándulóhely. Leginkább családdal szoktam, vagyis inkább anya, mert apa sokat utazik – nem bánkódom már, ez ezzel jár, cserébe, sok szép helyet lát és el-elszokott minket venni. Anya sem vitázik vele már annyit, sőt, megbékéltek, azt hiszem. Ami nagyon is jó. – De ez tetszik. Pukk, ott sem lenni. Csak nagyon úgy érzem, nem menne – és akkor ne is erőltessem, ugye? Mert veszélyes, veszélyesebb, mint futás közben elesni, vagy lemaradni, nem is ajánlják, ha valaki nem biztos vagy gyenge varázsképességű. Elfogadtam, hogy vannak olyan szintek, amiket én nem fogok vagy nem szeretnék megugrani, mert nem nekem való. A kis, borzongatós megjegyzésére biztos nem arra gondolok közben, amire ő utalna, de megértem.
- Egy mérges kutya. Gyorsabban fut, mint én – mert városban kergetett már meg kóbor eb, a legtöbb persze ott kaját kunyerál és elrohan, de vannak kivételek. Kiszökött, rossz a kerítés, ahol van, ilyenek. Meglássuk, mennyire leszek én majd éjjel sétálós. Inkább olvasok, ha úgy van.
- Juj, azt néztem, de nagyon bonyolult – az ásványokra célzok, gyógyítani jobb, ha én csak valami orvosos játékban fogom megtenni. – És hogy-hogy elvetetted? Nem tetszik? – vagy valami más az ok? Persze, attól még, mert a családja ásványokkal foglalkozott, nem kötelező, én sem lettem pilóta, apa után.
- Hogyne, az nem is olyan. Diákmunkának jobb, nem? – nekem nincs, nem költök sok mindenre, beosztom a zsebpénzem, vagy épp gyűjtöm, ha valami ünnep van. Nem vagyok eleresztve, elég az, ami van. Bőven, így maradjon a tanulás az első, amikor meg nem azt csinálom, akkor a szórakozás. Ahogy sorolni kezdi a dolgokat, egyszeriben jelenik meg előtte az, amit elképzelt. Ismerem mi ez, mesélte is talán, de látni nem láttam még. Nevetve nézem, ahogy váltakozik, még ujjam is nyújtom az egyik felé, majd bólogatok.
- Nagyon menő! – szólok közbe, a vízzel való játékra. Hát, ilyenem sem lesz. – Hát én is így vagyok vele, hogy ami leköt, az nem olyan komoly meg hát nem is igazi, itt nem lehet. Nem gondolok erre állandóan, csak mikor a többiek magyarázzák, hogy mennek a kviddicsre meg aurornak, én vakarom a fejem. Szerintem, majd jönni fog, mi leszel. Az állatokkal ha jó minden akkor esetleg, az?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=823796#post823796][b]Elijah Kearney - 2020.12.30. 00:10[/b][/url]

- Ó, én rendszerint elfelejtek figyelni arra – általában ezért is koccanok annyit a folyosókon, ha nagyon elmélyülök, vagy egyszerűen csak sétálok előre. Nem újdonság, meg amikor tömeg van, nem is nehéz, így aztán nem egyszer mordultak rám és nem is utolsónak. Kicsinek féltem ettől, most már néha vissza is szólok – aztán futok. Jobb ez így.
- Tudom, meg akkor később is kell visszaérni meg minden. Mondjuk, eddig se volt azzal gondom, elvagyok a szobámban – könnyű ott, ahol tele van társassal, képregénnyel, vagy valamivel, amit Petya hoz vagy én. Eldumálunk, vagy elfoglalom magam egyedül, tanulok, szóval igazából, nem azért nincs még kihágásom, mert félek, hanem mert én le tudom foglalni magam és nincs késztetésem rá. Béna vagy sem, ez van.
- Nem rabolom én az oktató idejét tényekkel – nevetek fel, mert nem is érzem magamban az erőt, sem tudást, de nem akarom elviccelni ennyire. – Nekem valami nem oké az alappal sem, én leszek a lassú utazó. Miket néztél ki? – érdeklődöm, ha már hoppanál, akkor nem lesz közel sem, de biztos megéri. Mi kocsival szoktunk menni, vagy ha messzire, akkor repülünk, szóval nem vagyok kétségbe esve, hogy nem lesz mivel kirándulni majd, ha a szüleimnek olyan kedvük lesz. Persze, Petyához már más lesz eljutni, ha sikerül, de az majd akkor és ott kerül megoldásra, lehetetlen nincs, ettől nem félek ugyebár.
- Ááááh és igen. Azt már nem egy helyről hallottam, hogy az emberekkel bánni a legnehezebb – mert elég csak arra gondolni, hogy milyenek az üzletekben, nem kell itt nagyon spekulálni sem. És persze, mindenkinek megvan a maga dolga, amiben nem biztos és nem szeretné, tudom én, hogy mire utalna, ha tenné, így aztán, nem is húzom tovább a témát. Meg hát, semmi se kötelező, annak se lennie, akinek emberekkel kell foglalkoznia.
- Benne ragadni sem kellemes, de ha nem árt, akkor… Ha biztos, akkor legalább nincs az, hogy jaj miből lesz pénz – persze, nekem még állásom sem volt, így aztán nem tudom milyen benne ragadni, de ameddig nem árt, addig nincs gond, azt szokták mondani az okosok is.
- Ez akkor is nagyon menő – engedem el a munka dolgot, hiszen mutat pár formát vízből, nekem pedig okvetlen meg is kell érintenem. Nedves, de nem is esik szét, ahogy odatartom az ujjam, ami fura, de egyszerre érdekes is. Nem is barmolom szét, kezem leengedve pillantok ismét felé, amit a formák eltűnnek.
- A kviddicsre gondoltam, de nem tudom. Hivatásosnak lenni, nem olyan biztos gondolat – vagy hát isten tudja mire tudnám én azt utána használni. Úgy hallottam, van általános, ahol semmi nincs és úgy érzem, nekem az lesz eddig az, ami úgymond tetszik.
- Naugye! Ha az elemnek jót tesz és neked is, akkor főleg. Szerintem utána olvasni megéri a dolgot – nem akarok beleszólni az életébe, én ezt tenném a helyébe. Aztán dönteni, de tény, nem könnyű. Nagyon nem.
- Hát mindenféle, ami nem ide való. Társasok, képregényolvasás, ilyenek. Vannak játékok, azokkal is szoktam. Szóóóval… ide áthozni, nem lehetne szakmának – nevetek fel, ahogy mondjuk társasokról tanulok és miegymás. – Pilóta, mint apa. De már nemigen. Nagyon sok időt elvesz és egyszer szeretnék családot. De… úgy, hogy sokat vagyok velük – az, hogy ez nekem ez most tényleg valós, és hogy azért én megértem apát is, azonban örültem volna, ha többet van velem, igen mélyről jön. Észre se veszem magam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=826277#post826277][b]Elijah Kearney - 2021.02.14. 22:47[/b][/url]

Nem tervezem, hogy amint elvégzem az alapszakot és sikerül is maradni, én kiköltözöm az Eridon tornyából. Egy az, hogy felesleges, mert fizetni kellene lakbért, azt kérni nincs pofám, dolgozni kellene mellette, de azzal se lenne gond, csak akkor még kevesebb időm lenne gyakorolni – meg olvasni, szórakozni, kalandozni – a mágiát, és annyira se menne, mint most. Az meg, igencsak kellemetlen lenne, hiszen, akkor tényleg minden robbanna. Jó lehetőség lenne kicsit szabadabban mozogni, de nem, nekem jó ott. Plusz, Petya sem örülne, őt pedig nem akarom ott hagyni.
- Tehát tényleg mindent. Akkor legjobb lesz, ha szerzel egy Földgömböt, megpörgeted és ráböksz az ujjaddal véletlenszerűen. És akkor így egyszer majd a végén, mindent is látsz – próbálok ilyen okos ötletekkel inspirációt adni neki, hátha könnyebb lesz választani akkor. Jó program ez, időigényes, de megéri. Olyan, mint azok, akik hajón dolgoznak és mindig máshol, szép helyen kötnek ki. Dolgoznak is, közben bejárnak olyan vidékeket, amelyekről néhányan hallani sem hallottak. Ez a tipikus példája a kellemest a hasznossal elvnek.  – Aaaa, értelek. Ilyen technika meg minden mentes helyre, ismerem azokat. Mármint, láttam ilyenekről filmet, akik fent élnek a hidegben őserdőkben, sivatag, épp hol. Ez tényleg érdekesnek hangzik, már csak ha azt nézed, mi mennyire máshogy élünk – mert tény, tipikus kérdés, hogyan képzeli el az ember csapvíz, áram meg ilyen megszokott dolgok nélkül az életet. Nekem lehetetlen volt, mert mindig is ebben éltem, ismeretterjesztésnek azonban tökéletes.
- Vajon vannak mágus-nomád népek? – jó kérdésem van, inkább magamnak tettem fel, hangosan. A válaszra koncentrálok inkább. – Nem tudom, szeretem a városokat, a nagyokat. Amerikába tuti, meg valami napos helyre lesülni. De nem tudom, nem szeretek múzeumokat nézni, én inkább pörgök – vagyis hát, mikor hogy jön ki, mert van az a kiállítás, amit megnéz az ember szívesen. Sok éve, nem tudom már mikor, volt egy az emberi testről Pesten, azt megnéztük csapatosan, bár még most is ráz a hideg, mióta tudom, hogy azok nem bábúk voltak, hanem valaha tényleg élő emberek.
- De elég kemény életforma, mint minden sport. Annyira nem hiszem, hogy el vagyok kötelezve érte – itt jó, itt igen, meg sikerélmény, de amúgy meg, meh. Nem tudom, nem nekem való a hivatásos, sok lenne. Mindent megkötnek, gondolom én, mint a focistáknál.
- Igen, sokat voltam a levegőben, bár nem úgy. Az egyensúly itt rajtam múlik, szóval teljesen más volt. De jobban sikerült, mint átbűvölni a poharat valamivé. Még mindig fura – mármint a mágia, de aztán csak vonok egyet a vállamon. Nem én leszek a következő nagy varázsló és ennyi az egész történet, elfogadtam. – De itt nemigen lehetek pilóta, szóval, majd akad valami. Hátha épp egy olyan, amiben több az elmélet. Vagy muglikkal foglalkozik. Nem tudom, közel van, hogy eldöntsem, csak nem tudom – megint vállat vonok, de nem húzom tovább a dolgot, mert nem annak van most az ideje, hogy szakirányt találjak.
- És amúgy, minden rendben aaaa… Thomas, ugye? Vele vagy, ha jól tudom.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=831985#post831985][b]Elijah Kearney - 2021.05.30. 20:17[/b][/url]

A bőség zavara lenne egy nyitott világ, aminek nincsenek határai. Mikor kisebb voltam és éppen csak belecsöppentem ebbe az egészbe, akkor mégis simán elhittem, hogy bármit lehet. De tényleg, bármit. Persze, azóta már tudom, hogy igenis vannak határok, vannak szabályok, amiket be kell tartani vagy csupán el kell fogadni. Tudom, hogy a hoppanálásnak is van veszélye, hogy el-elmaradhatnak dolgok és itt nem arra gondolok, hogy csomagok maradnak a hátam mögött. Nyelek egyet annak gondolatára, hogy megpörgetném, döntenék, aztán csonkán érnék oda. Nem is értem, miért gondolok most ilyenekre.
- Jaj tényleg. Ahogy egy pyromágus a sarkvidéket, ez teljesen érthető. Mondjuk a sivatag egy nem hydromágusnak sem kellemes, én sem töltenék ott szívesen időt – a filmekben elég volt látni, bár ott bizonyára valamelyik részére rá van játszva, esetleg nem is igazi az a sivatag. Lényeg, hogy nem hiszem, hogy valaha egyikünk is teveháton fog lovagolni a naplementébe. Ha mégis, nos, legalább lesz mit mesélni.
- Azt nagyon is ismerem – bólogatok, főleg az ijesztő részével tudok egyet érteni. Mert az, még egy gyereknek is, aki akkor bőven hisz még abban, hogy van varázslat. Csak más formában, igaz. Nem éppen úgy, ahogy azt elképzeli, majd végül látja is, valójában, akár kézzel is foghatóan. Nos, a töménytelen újdonság majd’ megfojtja az embert, miközben ugyan úgy meg akarja ismerni, minden félelem ellenére. Emlékszem, én is ilyen voltam, olyasvalaki, aki elfutott, majd megállt és visszament, hogy tovább bámulja azt. Aztán szép lassan szoktam hozzá, de a félelem valahol mindig megmarad. Főleg, ha valami új dologról van szó, olyankor sokkal erősebb és élénkebb az emléke annak, honnan indultam.
- Szerintem is. Mint a varázstalan embereknél, akiknek elege van mindenből és csak csendre vágynak. Elvannak a kis világukban, látnak egy csomó dolgot, aztán ha elég, visszatérnek vagy ott maradnak örökre – nem hiszem, hogy nekem erre valaha szükségem volna, szeretek közegben és olyan helyen lenni, ahol van élet. A csend valahogy frusztrál és nem bírom sokáig. Aztán ki tudja, lehet, hogy egy szép napon bekattanok és aztán olyan messzire megyek, hogy senki sem lát. Bármi megeshet.
- Jaj, remélem sosem leszek olyan béna, hogy krokodilt sikerül pohár helyett. Az azért ritka kellemetlen lenne. Amúgy általában csak elrobban vagy nem történik semmi – magyarázom, hogy miképp szokott sikerülni, ha poharakkal kísérletezem. Persze, amikor valami rágcsálót kellett bűvölni, akkor az elején voltak balesetek. A legmenőbb az volt, mikor sikerült az egér, csak éppen üvegből volt, így mikor leugrott az asztalról, ezer darabra tört. Kár érte. Mondjuk megdicsértek, hogy ez is sikerült. - Tényleg az amúgy – értek egyet, viszont nem úgy, hogy közben reszketek. Most nem félek, meg úgy alapvetően sem, szóval ez inkább csak amolyan érdekegyezés módon, hogy bólintok is mellé. Minden veszélyes, amit nem ismerünk és amit nem tudunk irányítani.
- Hú, én sosem gondoltam arra, hogy tanítok. Ahhoz hát, nem vagyok elég ügyes – meg okos sem, nálam sokkalta jobb és rátermettebb emberek vannak, mintsem én, aki néha azt se tudja, mit és hogyan. Erre valóban nem gondoltam. - De a mugliismeret dolog még bejöhet. Van egy csomó más munka a tanításon kívül, ami ezekkel foglalkozik – bólintok. Például azt hiszem, a minisztériumban is van olyasmi részleg, ahol tudnék ebben dolgozni. Persze, ez csak elmélet, gyakorlatban sosem próbáltam még utána keresni.
- Csak úgy kérdeztem, általánosságban – pislogok rá, ahogy kicsit összezavarodik. Nyilván félti, bár oka nincs, semmi olyat nem tudok, ami miatt félnie kellene. Lehet rosszul tettem fel a kérdést, vagy nem is tudom. Kicsit szégyellem magam miatta. - Nem, dehogy is van baja – nyugtatom meg, vagyis próbálkozom vele. Na ez hülyén jött ki. - Nyugalom, csak érdeklődtem, mert hallottam, együtt vagytok és boldogok. Az pedig jó – mosolygok is rá, hogy semmi másra nem ment a kérdésem. Mondjuk ha szomorú lenne miatta, azt már láttam volna, szóval… mindegy is. Feltápászkodom végül, ahogy realizálom, hogy mennyi az idő.
- Én nekem most vissza kell mennem. De örülök, hogy találkoztunk. Nem akartam rád ijeszteni, tényleg. Majd még összefutunk, remélem. Addig meg, légy jó, tudod – nevetek egyet, majd rövid búcsúzkodás után intek neki és indulok vissza a kastélyba. Már rég nincs rossz hangulatom, szerencsére, az teljesen elmúlt.