[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=838618#post838618][b]Zayday Hudson - 2021.10.27. 12:21[/b][/url]
AnabellaMivel tanácstalan vagyok, hogy ez a kislány a játszótérről, vagy a föld alól bukkant fel abbahagyom a környék pásztázását, de legbelül az az érzésem hogy bizony a többi gyerektől kóborolhatott el ez a kis vörös szépség, aki olyan szépséges mint a nyári alkonyat. A kis szeplői a huncutkás mosolya felett elrabolják a szívemet már az első elmondott szónál, amit felém intézett. Próbálom komoly fejjel hallgatni a mondandóját, de nem tehetek róla hogy a mosolygásomat nem tudom elfojtani, én ennyi idősen elfutottam volna a másik irányba, egy idegen elől aki a labdámmal a kezében leguggol elém, és elkezd nekem szövegelni.
- Igazán szép lasztid van kislány. – hopp, pattintom a földön, és mivel nem pattan el máshová, egyértelműen újra a kezemben landol. Odadobom neki, majd nagyon gyorsan visszakapom a kezembe. Elég ügyes. A kortársai közül már elég sokan képesek figyelni az őket ért ingerekre, bár én mindig is kétbalkezes gyerek voltam. Nem emlékeztet magamra a csöppség, aki már pár centivel nagyobbnak tűnik a kezében a labdával. Arra gondolok, hogy ez a kislány nagy népszerűségnek örvendhet a társai között, hiszen a barátságosság és a tüneményesség rendkívül jó párosítás. A kissrácok szívét már biztos ellopta, és tuttira veszem hogy amint megtanulnak írni, már kapja is a szebbnél-szebb leveleket.
- Nagyon örülök Anabella, nagyon illik a neved hozzád. Mint egy igazi hajas baba, úgy nézel ki. – simítom végig a kislány arcát, észreveszem hogy a kezei piszkosak. Biztosan a játék közben koszolódott be. Előveszek egy nedves törlőkendőt, és megtörlöm a kezecskéit.
- Így ni, látod szép tiszta lett! Az én nevem Zayday, és ide járok a Bagolykőbe. Szabad? – kérdezem, majd kinyújtom a balomat hogy megismerkedésünk örömére fogjunk kezet.
- Modellkedni? Ez nagyon kedves tőled, de én nem vagyok egy modell alkat. Bár azt tanácsolom neked, hogy te legyél modell, mert csodaszép vagy! – mondom mosolyogva a lánykának, majd megérintem a pisze orrát. Mivel már megfájdult a lábam, felállok és továbbra sem veszem le róla a tekintetem.
- Jaj, persze! A lasztid, tessék! – adom át neki a gömbölyű micsodát.