31. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Hírek: Május 15-én (szombat) véget ér az Évnyitó, kérünk, addig zárjátok ott játékaitokat!
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa

Oldalak: « 1 2 ... 7 8 [9] 10 11 ... 14 15 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Julien Armand Saint-Venant
INAKTÍV


Havas Julien || Mikulikánus
offline
RPG hsz: 108
Összes hsz: 2307
Nyúlcipőt fel!
Írta: 2014. december 6. 20:49
| Link

Már nem tudja hova tenni azt, ami itt történik. Nem tudja követni, de nem is töri magát annyira, hogy sikerüljön is a dolog. A szellemidézés dolog kicsit félresiklott, hiszen nem kaptak semmi túlvilági dolgot, üzenetet, viszont, mást annál inkább. Nem tudja, hogy ez a valami, ami itt császkál körülöttük, most az ő szeánszuk műve, vagy csak a véletlen műve az egész. Lehetséges, hogy nem olyan dolgot „idéztek” meg, melyet akartak, hanem valami sokkal, de sokkal csúnyábbat. Akkor viszont ideje lesz felvenni a nyúlcipellőt, és olyan messzire szaladni, amennyire csak lehet, és vissza sem nézni. Persze, ez mind csak elmélet, mivel nem moccan, és nem is kezdi ismertetni eme haditervét. Nem, nem szállt inába a bátorsága, csupán túlságosan erősebb a félelemnél a kíváncsisága. Túlságosan is.
- Jó, jó, jóóó. Én elhinni mindent. – bólogat a dolgokra, hiszen nem akarja, hogy magára haragítsa a lányt, főleg ebben a helyzetben, amiben jobb, ha összetartanak, és nem veszekednek, miközben suhannak az árnyak körülöttük. Az, hogy a bizonyíték nem áll előtte készen az más, ráér, azt tudja, hogy kapni fog belőle egy jó nagy adagot, biztosan. A nyomásnak engedve közben, lejjebb ereszkedik, hogy ne kelljen a másiknak a hátára másznia, hogy lásson is valamit. Hunyorogva figyel még mindig előre, hátha, hátha tévedett nemrégiben, de nem. Kezd most már eléggé kifordult lenni minden, meg is rázza a fejét, és elszakadva a bambulástól, a lányka felé fordul. A bizonyosság, amit ismét kimond, már nemigen jut el hozzá, inkább csendben toporog az izgatottságtól, meg a többi, hirtelen felerősödött érzelemtől, ami forrong benne. Sokkal jobban izgatott, mint mikor idejött a lámpásával, hogy belevágjanak a dolgokba.
- Szag? Nem én! – szimatol körbe, mint valami eb, aki nyomot keres, de most nemigen segít neki az orra. Persze, érzi a szagokat, a lány parfümjét, valami fura szagot, és saját illatát, de azt a tipikus „zombi-szagot”, amit elképzel egy ilyen esetben, azt nem. Persze, nem zárja ki semmi sem, hogy ott van az, csak nem ismeri fel.
- Milyen? – értetlenkedik kicsit, hátha a lány pontosít, hogy felismerje a sok között, már ha ott van az, és nem a lányka ismert félre valamit. Elvégre, se büdös bakancs, se már fura, vagy épp undort hozó dolog nincs a közelbe. El is kalandozik a nagy szaglászás közben, így mikor a suttogó szó elhagyja a lányka ajkait, összerezzenve kapja fel a fejét, és hatalmas bociszemekkel pislog párat, majd nyakát behúzva pillant oda, ahova ő is.
- A jó élet.. – mormog kicsit, még mindig hitetlenkedve fogadja a dolgot. Másrészről viszont, jobb, ha nem itt lesznek, ha tényleg kiderül az, hogy képzelet, vagy valóság.
- El. Megyünk innen el, mert.. mert veszély. – azzal finoman megragadja a lány karját, és amíg menthető a dolog, már indul is, gyors léptekben, minél messzebb azzal az izétől.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


aeromágus tanonc • Family:3ASK.FM
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
offline
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2014. december 22. 20:56 | Link

Az üresség teljesen kitölt. Napok óta automatikusan teszem a dolgom, úgy, hogy közben fogalmam sincs, mit csinálok. Mindegy, csak legyen valami. Bármi. Ne kelljen gondolkodni. Ne kelljen érezni.
Lábaim visznek ki a temetőbe az aprócska sírok elé, agyam továbbra sem működőképes. Fájó lelkem blokkol mindenféle beérkező hatást, de az is lehet, hogy agyam tudja, többet nem bírnék el.
Mostanában érzem, ahogy a levegő kavarog körülöttem; néha egy-egy széllökés becsap a közelemben ajtókat, ablakokat, de nem szóltam erről senkinek. Nem hiszem, hogy ebből gond lehet, nem fogok kitörni. Biztos, sokan gondolták már ezt egy-egy tragédia előtt. De most ebbe sem akarok belegondolni.
Csendben állok a hóban, és nézek magam elé. Pár perc múlva lehajolok, lesöpröm a halmokról a havat. Zsebembe nyúlok, előhúzok egy kis zacskónyi magot, majd szétszórom magam elé. Felállok és erőmet kiengedem a talajba. Érzek minden egyes aprócska magot a fagyott föld felszínén. Finoman lejjebb húzom őket, majd energiát küldök beléjük. Nézem ahogy nőnek a növények, de valójában nem látom. Megszokott mozdulatokat végzek, mechanikusan, robotszerűen. Mire végzek virágok borítják előttem a földet, színpompásak, halk csengettyűszó hallatszik felőlük.
Aztán csak állok zsebre tett kézzel, és várok. Kabátomba rejtett ujjaim remegnek, fülem mellett hallom fütyülni a levegőt. A szél lassan felkavarja mellettem a havat. Magabiztosságom, lelki nyugalmam megingott, elemeim csendesen dühöngenek bennem. Még nem tombolnak, de csak idő kérdése. El kéne mennem még a héten segítségért. De biztosan nem fogok. Nem akarok gondolkodni. Nem akarok érezni. Hagyom, hogy az üresség teljesen kitöltsön.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kérdezz.. // Év tanára 4 tanéve (Köszönöm nektek. Love Pirul Q_Q *teljesen meghatódott*)
Szentesi Alíz Zsófia
INAKTÍV


tulipánhercegnő
offline
RPG hsz: 230
Összes hsz: 1276
Az csak a gyáváknak van :3
Írta: 2014. december 23. 18:40
| Link

Julien hiába bizonygatja, hogy nem ő ijesztette el azt a valamit, Alíz nem hisz neki. Nagyon is jól tudja, hogy ott állt az az alak és a két szép szemével látta, ahogy rá bámult, majd elfutott. Mert a fiú elijesztette. Hisztérikusan sikítozva toporzékolhatna, mint valami hatéves kislány, aki nem kapott csokit karácsonyra, de nem teszi, mert valójában lehet, hogy ő ijesztette el és nem Julien. Csak ezt képtelen bevallani magának, nem szeret tévedni és ez néha látszik is rajta. Most viszont nagyon szeretné azt hinni, hogy nem ő a hibás és boldogan élni azzal a tudattal, hogy semmiféle szörnyet nem ijesztett el. Persze ehhez előbb túl kell élniük ezt a furcsa kalandot. Talán menekülni is kellene, de nem, Alíznak fontos, hogy előtte megnézze mi is az a valami, ami ennyire menekül előle.
Julien közben ráhagyja a dolgot, a lány pedig sikeresen lekicsinyítette a fiút, így már ki is lát mögüle. Hamarosan már a háztársa felkarját sem szorítja magához, elengedi és most már oldala lépve kémleli a zombit, ami feléjük néz. Talán félnie kellene tőle, de nem, ő túlságosan is buta ahhoz, hogy egy ilyentől megijedjen. Ó, direkt nem mondtam bátort, az is jellemzi ugyan valamennyire, de az előbb említett jelző mégis csak jobban illik rá. Más már rég felfutott volna a kastélyba és a takaró alá bújva magához szorítva a plüsseit csokoládét enne, hogy elfelejtse ezt az egészet. De Alíz nem ilyen, ő inkább ott marad addig, amíg életveszélybe nem kerül és csak utána lehet elrángatni onnan, hogy már félig széttépte valami. Hát igen.
- Most már én sem – motyogja maga elé. Valójában eddig sem érzett semmiféle szagot, de ezzel is kicsit „feldobta” a zombi leírását. Mert hát ha már szaga is van, akkor nagy a baj. Julien pedig még el is játszotta a kíváncsi kiskutya szerepét, de nem érezhetett semmit a temető szagán kívül. A kérdésre nem reagál, csak nézi tovább a zombit, ami még mindig őket bámulja. Aztán elindul. Alíz szíve kihagy ugyan egy ütemet, de tovább dobog, miután a lány is továbbjut a mini-sokkon. A lény fura járása tényleg egy zombiéhoz hasonlít, de még meg kell bizonyosodni róla, hogy tényleg az-e.
- Várj! – kirántja a karját Julien szorításából és a helyén marad. Ő bizony nem megy innen sehová addig, amíg meg nem nézi, hogy mi ez. – Csak még egy kis távolság… és meglátjuk, hogy mi ez. Te nem szeretnéd tudni?
Szeme izgatottan csillog, ahogy a fiú felé fordulva beszél hozzá. Semmiképpen sem szalasztaná el ezt a nagyszerű lehetőséget. Talán még egy új lényt is felfedeznének, ha most itt maradnának. Viszont Julien jogosan szeretne elmenni innen, csak Alíz olyan makacs, hogy helyben marad.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Artemisia Rubya
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2014. december 23. 19:04 | Link

Ádám

 Minden könnyem elsírtam már. Csak a csend, a némaság és a fájdalom maradt, mely mardos és metsz gyilkos hullámokkal minduntalan. Az egyetlen hely, ahol megnyugvást lelek a sírjuk. Hármuké. Mindegyik gyermekem elvesztettem. Két és fél hete már, hogy észrevettem a túl nagy békét. Nem mozdultak egy apró moccanásnyit sem. Megrémültem, elmentem az orvosomhoz, aki retenetes hírt közölt az elvégzett vizsgálatok után. Nem hall szívhangokat, a magzataim meghaltak bennem. Nem kaptak elég oxigént, a betegségem miatt. Ez volt az ok, magamat hibáztatnom felesleges. Nem menthette volna meg őket senki és semmi.
 Most hull a hó idekinn, hideg szél kap hajamba és égeti vörös-kisírt szemeimet, de nem tántorít el az idő attól, hogy kijöjjek hozzájuk. Gyöngyvérhez, Ákoshoz és Bencéhez. Így hívtuk volna őket. Ez áll a sírjaikba vésve és Ádám. Ő is kijár azóta minden áldott nap, hogy eltemettük a gyermekeinket, de mindig elkerüljük egymást. Nem tudtam egy percet sem mellette tölteni azóta, hogy különböző praktikákkal világrahozatták velem a három kis élettelen apróságot. A Kastélyban laktam, zárt ajtóm mögé nem engedtem be senkit és én is csak a Temetőbe jövet léptem át lakrészem küszöbét.

- Szia. Szépek a virágok, ma is.

 Szólítom meg csendesen férjemet. Megállva mellette tisztes távolságban figyelem a hóból kiemelkedő csodás növényeket. Ádám ereje mindig is elképesztett, ahogy most is ez a csoda, amit szemem láttára tett ezen a fagyos kegyetlen földön. Arcán látom megtörtségét, dühét és bánatát. Olyan üres lett akárcsak én, érzem elnyelt bennünket a sötétség és talán végleg elváltunk egymástól lélekben. Félek ez az érzés nem múlik el többé már és a közelség is csak nehezíti nyugalmunk megtalálását, mert felejteni úgysem tudunk soha. Ezt nem lehet. Ilyen fájdalmat az ember csak elboríthat más gondolatokkal, akár a hó most a tájat, vagy tóba dobott követ a víz, de a hó elolvad és a kő is odallenn marad. Örökre.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
offline
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2014. december 23. 20:33 | Link

Csöndes önsanyargatásomból egy halk hang riaszt fel. Nem nézek hátra, tudom, hogy feleségem áll mögöttem, majd lép mellém. Hetek óta nem láttam már, de most sem tudok ránézni. Nem akarom, hogy lássa rajtam, mennyire megvisel a helyzet. Persze ez az egész csak önámítás, ismerjük egymást annyira, hogy ne számítson, látjuk-e egymás tekintetét, anélkül is tudjuk, a másik hogy érzi magát. A lépései hangjából; ahogy a levegőt veszi; ahogy a karjait tartja...
- Szia - sóhajtok, majd hallgatok tovább, mert nincs mondanivalóm. Mondhatnám, hogy sajnálom, hogy fáj az egész, és hogy hiányzik. Mindez igaz, de kimondani merőben felesleges. Hiszem, sőt tudom, hogy ezzel ő is tisztában van. Nem vagyok benne biztos, lesz-e még egymás számára valaha mondanivalónk.
Szeretem őt. Sosem szerettem senkit nála jobban. Legszívesebben belekapaszkodnék, nem engedném sehova, de nem teszem. Így viszont úgy érzem, egyre inkább távolodik tőlem. El fogom veszíteni. De nincs erőm harcolni érte. Talán nem is akarok küzdeni. Valahol mélyen tudom, hogy segítségre van szükségem, elemeimmel a kirobbanás szélén állok, nem akarom őt is magammal rántani a gödörbe. Akármi lesz is velem, szeretném tudni, hogy ő valahol jól van.
- Hogy vagy? - nyögöm ki végül sután az értelmetlen mondatot. Hát hogy lenne? Majd kiugrik a bőréből, nem?
Keserűen elhúzom a számat, zsebemben kicsit jobban megremeg a kezem. Elindul felőlem egy erősebb fuvallat. A továbbiakban próbálom visszafojtani az összes erőmet. Nem akarom, hogy Temi észrevegye, nincs valami rendben.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kérdezz.. // Év tanára 4 tanéve (Köszönöm nektek. Love Pirul Q_Q *teljesen meghatódott*)
Artemisia Rubya
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2014. december 23. 21:21 | Link

Ádám

 Kérdése kedvesnek szánt, tudom jól, mégis csak egy sóhajra futja első hallására tőlem. Hát hogy lennék? Mond! Kínoz az üresség a tehetetlen önmarcangolás, a "Mi lett volna, ha?" érzés. Keserű a szám, mint a legszörnyűbb epe. Fojtogatja a torkom a csüggedtség és láss csodát, a sírás, pedig azt hittem ennyi könny sehol sem terem. De hiába szándék, ha fáj a szív a szem nem marad szárazon. Elmorzsolom, hát a kiserkenő cseppeket és csak ezután szólalok meg.

- Nem jobban mint Te...Ádám én úgy sajnálom, ha jobban vigyáztam volna, ha többet feküdtem volna...Ha, a fenébe is ez ellen nem tehettem semmit...Az orvosom megmondta nem az én hibám! Dios Mio, mégis úgy érzem miattam történt! Átkozom a percet amikor elhittem, hogy minden rendben lesz majd...

 Adom ki magamból haragomat és alig tudok levegőt venni. A szél ami férjem felől árad fullaszt. Tudom ő is dühös, de képes magában tartani és nem rámzúdítani ami a lelkét nyomja, de én erre képtelen vagyok. Kiabálnom kell, örjöngenem, hogy lecsillapodjak.
 
 - Bocsáss meg! Szeretlek, tudod, de így nem élhetek veled tovább...Nem bírok rád nézni, nem érzek erőt ahhoz, hogy megérintselek anélkül, hogy ne tudnám csalódást okoztam és nem voltam képes igazi nőként tenni amire a természet szánt...Időre van szükségem, idő kell!...Meg tudod ezt érteni, és el tudod fogadni, ha elhagylak Téged és Bogolyfalvát?...

 Szemeimből folynak a könnyek és gyöngyként peregnek alá a nyakamban viselt szürke sál szövetére, hogy az magábafogadja őket, mint a hideg-fagyos föld gyermekeink testét. Csak nézem a halmokat mereven, ezt tettem míg beszéltem és most, hogy ajkam a csend pecsétjével lezártam sem tudom levenni róluk tekintetem. Hiányzik Ádám már most, pedig el sem mentem, de semmi sem lenne ugyanaz többé és ez egyszerűen megőrít. Ha átölelne, ha megcsókolna sem változna semmi és mégis várok rá, mert akkor talán felébredek és kiderül, hogy mindez csak egy rossz-rémséges álom. De sajnos ez a sötét, komor és gyötrő valóság.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
offline
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2014. december 23. 22:00 | Link

Kérdésemre nem várok választ, hiszen már akkor megbántam, amikor kimondtam. Temi először nem is szól semmit, aztán rám zúdítja szavai és érzései tengerét, nekem pedig nincs más dolgom, mint állni és hallgatni.
Kezemet kinyújtom felé, ujjaim már majdnem tenyeréhez érnek, de képtelen vagyok megfogni. Úgy érzem, nem is szeretné. El akar menni, egyedül szeretne lenni, vagy legalábbis nem velem, aki arra emlékezteti, milyen volt és mit veszített.
Mondhatnám, hogy nem hibáztatom semmiért, mert így van. Senki nem tehet semmiről ebben a helyzetben. Én is figyelhettem volna jobban, ő is, az orvos is, de talán semmit nem tehettünk. Ha hinnék a sorsban, azt mondanám, ez így volt megírva.
Temi szavainak dühös és kétségbeesett zápora elől nincs menekvés. Felelősnek érzem magam azért, ami történt. Ostobaság, hiszen mi múlt volna rajtam? Mégis így van. Amit mond, mintha tudtam volna előre. Elvégre ismerem őt. Akár fel is készülhettem volna rá, akkor talán most jobban viselném a dolgot. Nem tud rám nézni, de én se rá. Szeretném magamhoz húzni, simogatni a haját, csókot lehelni a homlokára.
Néhány pillanatig úgy érzem, csak arra van szükség, hogy bátorságomat összeszedve magamhoz szorítsam feleségemet, de tudom, hogy nem változtatna semmin. Szerelmünk ezen az akadályon nem tud továbblépni.
- Megértelek - suttogom rekedten, majd torkot köszörülök, és folytatom: - Szeretném, ha tudnád, hogy szeretlek. Hogy számomra nem lettél kevesebb, nekem te vagy "A Nő". Elfogadom a döntésed, nem is tehetnék máshogy. Légy boldog, bárhová is mész.
Felé fordulok, megérkezése óta most először. Csodálom haját, arcélét, alakját, magamba iszom a látványát, hátha most látom utoljára. Agyamba vésem minden porcikáját, merőben feleslegesen hisz azok már régen részeim, emlékeim velem maradnak mindig.
Elfordulok tőle vissza a sírokhoz. Elmondhatnám, hogy milyen üvöltő fájdalom gyötör, és azt is, hogy a legrosszabb dolog, ami valaha történhet velem, hogy őt elveszítem. Őt is. De csendben maradok. Nem tartom vissza. Legalább egyikünknek sikerüljön túlélni, feldolgozni. De remélem, hogy egy nap mind a ketten tovább tudunk lépni. Akkor is, ha most mindez lehetetlennek tűnik. Az élet pedig értelmetlennek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kérdezz.. // Év tanára 4 tanéve (Köszönöm nektek. Love Pirul Q_Q *teljesen meghatódott*)
Eris L. Awer-Kowai
INAKTÍV


Sz*rka
offline
RPG hsz: 217
Összes hsz: 3201
Írta: 2015. január 13. 18:22 | Link

Szigethy.

Alkonyodik, a falu barátságos képét meghitté varázsolják a lenyugvó Nap utolsó sugarai ezen a téli délutánon. Ilyenkor hamarabb sötétedik, így a csínytevésben utazó diákok hamarabb merészkedhetnek ki elkövetni végzetes hibáikat. Kowaink is valami ilyesmin töri a fejét. Bár nem szereti a bájitaltant, talált egy főzetet az egyik könyvben, amitől lassabban nőnek az élőlényeg, ezt akarja most valahogy megcsinálni, mielőtt Bennettékkel még nagyobb bajba kerülnének a hegy gyomrában bújtatott állatkáért. Az éles fogú szörnyetegnek hatalmas étvágya van és hihetetlenül gyorsan nő, ezt pedig valahogy késleltetni kéne, még mielőtt lebuknának. A recept szerint kell egy pár mágikus fű, amit temetőben érdemes szedni frissen, úgyhogy kereszt tetoválású prefektánk talpig feketébe öltözve robog rendíthetetlenül át a hazafelé tartó falusiak és diákok forgatagában. A jelvényét természetesen a zsebébe rejtette, no meg az egyenruháján kívül minden mást is, ami iskolázottságára utalna. A téli talárja alatt erősen magához szorítja a válltáskát és a benne lévő könyvtári könyvet, nehogy azoknak bármi baja essen.
Mire kiér Bogolyfalva határához, és megpillantja a temető képét, már mondhatni teljesen besötétedik, úgyhogy kénytelen elővenni a pálcáját és azzal világítani. Nem szeretne rálépni egy sírkőre se odabent, egy kiásott gödörbe beleesni pedig pláne nem. A lehető leghalkabban igyekszik kinyitni a nyikorgó, rozsdás vaskaput, aztán amint egy számára kellő nagyságra belöki, át is slisszol rajta. Ez mostanság nem jelent túl sokat, hiszen lassan egy teljes tanéve hihetetlenül lefogyott Ombozi hiánya miatt... nem is lenne meglepő, ha az "itteniek maguk közé fogadnák". A kis saját viccén felszisszen, aztán tovább megy az ösvényen, közben pedig szaporán körül tekint és forog a pálcájával együtt, hátha valami különlegesebb növényzetre lel.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"A legijesztőbb Rellonos" | Terminátor | Hydromágus...?
Szigethy Bence
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. január 13. 19:36 | Link

Eris L. Awer Kowai

Tél. Nem is igazán nevezhetnénk télnek ami most zajlik, ikább kora tavasz. Korom sötét van, csak a hold fénye világít. Hó sehol, sőt hideg sincs. Csak a köd nedve érződik a bőrömön. Tökéletes az idő egy esti sétához. Ahogy kilépek az iskola kapuján, rögtön a falu felé veszem az irányt. Út közben azon filozofálok, hogy mi lett a tegnap este az ágyam alatt hagyott szendviccsel. Bogolyfalva határához közeledvén, ahol már az orrom hegyéig sem látok, egy Lumos-t mormolok el, így biztosítok fényt magamnak, nehogy elessek. Most a szokásosnál jobban vonzz a temető és a tökéletes csend. A vaskapu már nyitva van, így nem kell átmásznom a kerítésen. Bent vagyok. A hátizsákomból kiveszem a kedvenc Wilbur Smith könyvemet és egy vastag törzsű fának nekitámaszkodva olvasni kezdem azt. Egyszer aztán halk szösszenést észlelek. Eldobom a könyvet és határozottan kérdezem: -Ki az?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Eris L. Awer-Kowai
INAKTÍV


Sz*rka
offline
RPG hsz: 217
Összes hsz: 3201
Írta: 2015. január 13. 20:21 | Link

Szigethy.

Nesztelen léptekkel tér le a kijelölt ösvényről, hogy a sírhelyek között kutakodhasson a szükséges növények után. Csendben előveszi talárja alól a gyógynövényes könyvet, kinyitja és jól megnézi a pálca halovány fényében, hogy is kéne kinéznie annak, amit keres. Tesz egy pár kört a sötétben, gyakori guggolgatásokkal, aztán egyszer, mikor nem figyel véletlenül rálép egy száraz ágra. A dolognak nem is kerítene nagy feneket, csakhogy ekkor valaki kiszól a sötétség másik oldaláról. Kowai megmerevedik, nem vált feleletet a szándéktalanul okozott neszre. Agyában próbálja összerakni, hogy ki, vagy esetleg milyen korú egyén szólt az előbb, ám mivel nem volt túl bőbeszédű az illető, erre esélyt sem lát. Ha tanár, akkor roppant nagy bajban lesz... ha helyi lakos, akkor is. Ha viszont diák... Vagy fogja magát, eloltja a pálcáját és lelép azonnal, vagy elébe megy a dolgoknak. Általában az elsőt választaná, inkább kimarad a balhékból amióta prefektus, ám most több a tét. Meg kell találnia a növényeket, el kell készítenie azt a főzetet még most a napokban, és holnap sokáig lesz órája. Felegyenesedik és határozott léptekkel megindul a hang vélt irányába. Akármi is volt ez, biztosan emberi, szóval nem kell félnie. Eloltja a pálcája végén a fényt egy gyors Nox-al, aztán mikor közelebb ér az illetőhöz veszi észre halványan az alakját a Hold fényében. Nocsak-nocsak. Ez egy diák lesz - fut át az agyán és gonoszan elmosolyodik. Abban reménykedve, hogy másik nem látta őt meg, belopózik a sötétben amögé a fa mögé, ahol ez a valaki ücsörög. Jól meg fogja ijeszteni, alig várja.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"A legijesztőbb Rellonos" | Terminátor | Hydromágus...?
Szigethy Bence
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. január 15. 12:29 | Link

Eris L. Awer Kowai

Nem érkezik válasz, csak érzi, hogy figyelik. Lassan távolodik a fától. Halk susogást hall a távolban. -Lumos. -mondja a varázsigét, de senkit sem lát. A fától már 4 méterre azt érzi, hogy valaki játszik vele. Kitalálja, hogy ő is megmutatja, hogy valamit azért ő is tud. Vissza megy a fához és felveszi a könyvet. Tovább olvas. Lassan már a feléig ér a könyvnek amikor érzi, hogy ez a valaki itt van nem messze. Elugrik a fától és kimondja az újonan tanult varázslatot: -Evapores! A fa eltűnik. És meglátja azt aki bizonyosan rá akart ilyeszteni. -Háhá megvagy! -örül. Ez a lány biztosan idősebb nála, így vissza fogja magát. Fogalma sincs, hogy mit kereshet itt. Kicsit ilyesztően néz ki, úgyhogy csak lassan közeledik felé. Pár lépés után megáll. Nem lát arra utaló jeleket, hogy melyik házba, való és, hogy egyáltalán diák-e. Lenéz. Látja, hogy valamilyen könyvet szorongat a kezében. Lopva megnézi a címét. Arra gondolva, hogy ebből talán megleli a választ a kérdésére. Valami növényes könyv. Innen már mer arra következtetni, hogy ez az illető tanuló. Feketébe van öltözve, úgyhogy talán ő se engedéllyel van itt. Összeszedi minden bátorságát és remegő hangon megkérdezi: -Szia! Ki vagy te és, hogy hívnak?!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Cupido
INAKTÍV


Szerelem vesz körül minket (se)
offline
RPG hsz: 41
Összes hsz: 164
Írta: 2015. január 15. 22:16 | Link

Alíz és Julien

Ki lehet jelenteni, hogy Cupidonak nem a tél a kedvenc hónapja. Ilyenkor mindig fázik a kis szárnyas szerelemmester, mivel csak egy "pelenka" van rajta. Ha a diákoknak kéne így járkálniuk ők is biztosan megfagynának. Ez most sincs másképp, Cupido a kezeit egymásnak dörzsölgetve repked Bogolyfalva utcáin. Talán még ő sem tudja, hogy mit keres kint éjszaka, de már vissza kéne indulni a kastélyban. Egész délután az utcákat rótta, hátha lát olyan embereket, akiknek esetleg segítség kellenne a szerelemmel kapcsolatban, azonban nem volt sok szerencséja. Ilyenkor a nagy hidegben az emberek mindenhova sietnek és nincs idejük megállni, még pár szóra sem. Ám ez nem tudja kedvét szegni Cupidonak, így ebéd után felpakolt nyilakkal, kezébe vette az íjját és most itt van a faluban. A rengeteg nyilacskából már csak pár darab van, ám ezek is fogyni készülnek, mikor a temetőhöz közeledik. Meglát két tanulót, akik egymás mellett gubbasztanak, és úgy látszik valami elől futottak. Esetleg egymással kergetőztek, vagy hasonló. Nem is gondolkozik sokat azon, hogy mit keresnek itt, lyenkor, hanem húzza elő az egyik nyilat, és célba veszi a vörös hajú lányt. Ügyel arra, hogy pontos lövés legyen, ne tévesszen semmit, aminek a hatása, hogy pár másodperccel később eltalálja a kezét. Már csak a másik gyerek van vissza. Most is ugyanúgy kiméri a távolságot, majd mikor úgy gondolja, hogy megfelel, akkor hagyja, hogy a nyíl száguldjon, aztán eltalálja a fiút a hátánál. A két fiatal boldogan és szerelmesen fognak visszatérni a kastélyba, mert a nyilak megteszik a hatásukat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. február 26. 22:44 | Link

JJ


Az úgy volt, hogy én egyáltalán nem akartam, egyszerűen csak véletlenül bekeveredtem az erdőbe és egészen véletlenül megéreztem a szagát és még annál is véletlenebbül követni kezdtem, hogy aztán végül szembe találjam magamat azzal a szörnyeteggel. Vérfarkasnak gondoltam, bár így utólag, nem vagyok biztos benne, hogy elég jól meg tudtam nézni, miközben azon igyekeztem, nehogy leharapja az egyik lábamat… mondjuk.
Tehát most ott voltam, hogy iszonytató sebességgel száguldottam végig az erdőn és igyekeztem nem nézni a hátam mögé. Éreztem a szagát, hallottam a szívverését és a lépteit. Tudtam, hogy ott volt mögöttem. Végig ott volt. Gondolkoztam rajta, hogy felmászom valahová, de volt egy olyan érzésem, hogy utánam tudna jönni, ha pedig mégsem akkor –mivel ki tudja, tényleg farkas-e– eleresztene-e valaha, vagy nem lenne más választásom, mint megvívni a kis harcunkat.
Csakhogy nem akartam.
Egyáltalán nem.
Nem azért, mert féltem és nem is azért, mert még sohasem volt dolgom valódi harccal, egyszerűen csak arra jutottam, hogy nem vetne túl jó fényt rám, ha csurom véresen betáncolnék az iskola kapuján, majd utána találnának valami élőlényt szétszedve az erdőben az elsősök. Meg egyébként is, a legjobb védekezés a futás.
Láttam a hold fényét valahol a távolban, ebből tudtam, hogy már nem járhatok messze a falutól és a gyanúm beigazolódott, csak azzal nem számoltam, hogy lesz ott valaki más is. A léptek elhalkultak és csak egy ostoba, meggondolatlan pillantást vetettem a hátam mögé, de az elsős lány máris az utamba akadt. Nekirohantam és vele együtt terültem el a földön, konkrétan egy sírkő mellett. Ennek örültem.
 Temető, tele akadályokkal és búvóhellyel.
A lányra bámultam, majd egészen röviden közöltem vele a tényeket.
-Kath Averay. Az ott –mutattam az erdő felé. –nem tudom mi, de vélhetőleg fel fog falni. Gyere! –már álltam is és nyújtottam felé a kezemet, épp mikor a morgás felharsant az erdő felől.
A fene enné meg azt a túl jó szívemet!
Hozzászólásai ebben a témában
Janovics Jázmin Laura
INAKTÍV


JJ
offline
RPG hsz: 4
Összes hsz: 22
Írta: 2015. február 26. 23:33 | Link

Katherine
Outfit


Mióta megérkeztem nem találom a helyem: kipakoltam a csomagjaimat, elrendeztem a ruháimat, Dönci is megtalálta a kis kuckóját. És mikor nem rendeztem akkor sétáltam az iskola folyosóin, ami nem volt túl szórakoztató.
Ezért úgy döntöttem, hogy ma lesétálok a faluba, merthogy tanulni minek is?
Kinéztem az ablakon és boldogan vettem figyelembe, hogy kisütött a nap, ezért lazábbra vettem az öltözetet: rókás pulcsi, rövidnadrág és harisnya. Semmilyen plusz felszerelésre nem volt szükségem ezért se táskát, se macskát nem vittem magammal, a pálcámat is feleslegesnek tartottam, úgyse tudom még használni, maximum ha ki akarom szúrni valaki szemét.
És elindultam. Fogalmam sincs hogy, de addig sétáltam amíg elértem a temetőhöz.
 És akkor eddig tartott ennek a napnak a nyugalma és csendessége.
 Hirtelen valaki belém ütközött én meg a földre pottyantam. Ááá, semmi gáz a harisnyám csak három helyen lyukadt ki és mellesleg új. Felnéztem a lányra, s gondoltam jól leteremtem a ruhám miatt meg úgy amúgy, de nem jött ki egy hang se a számon.
Volt valami ijesztő az arcában, a félelem és a haragon kívül, az utóbbi gondolom miattam.
Túl gyorsan beszélt. Elsőre nem reagáltam, mentségemre szóljon, pár napja vagyok itt. Otthon legfeljebb egy utcai rablótól kellett volna féljek vagy mit tudom én. Most mi is van? Fura, ijesztő lány, aki azt állítja hogy valami fel akar falni.
Aha, persze. Gondoltam magamba .. Én meg boszork.. ja igen az vagyok
Ám a következő pillanatban mint akibe villám csapott úgy pattantam fel, és fogtam meg a lány kezét, amit felém nyújtott.
Valami vagy valaki felmorgott.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. február 27. 18:47 | Link

JJ


Amíg a lány mérlegelte a helyzetet én az egyik lábamról a másikra álltam és közben a fejemet vertem a falba, amiért megálltam neki segíteni. Sokkal egyszerűbb dolgom lett volna, ha hátrahagyom és az a valami odabent eljátszadozik vele egy kicsit. Legalább annyit, hogy bekeveredhessek az iskola területére. Tipikus rellonos mentalitás. Akkor miért is álltam meg?
Vélhetőleg sokkal egyszerűbb dolgom lett volna, én azonban már megálltam és nem nagyon másíthattam meg a döntésemet, szóval mikor a lány odanyújtotta a kezét magam után rántottam. Cikk-cakkban kezdtem szaladni a sírkövek között, bár valahogy az volt az érzésem, hogy a fenevadat nemigen fogja érdekelni, hogy bármi is van az útjában.
Igyekeztem valamiféle búvóhelyet keresni, hogy a lánnyal mélyebb csevejt folytathassak, mint az előző, épp ezért berántottam magam után az egyik kripta mögé, hogy ott szabadon eresszem és vehessen pár mély levegőt.
-Mi a fenét csinálsz te egy temetőben az éjszaka közepén? –suttogtam, bár tök feleslegesen, elvégre ez egy hatalmas nagy kutya volt, a francba is!
Tettem egy óvatos és halk lépést az építmény széle felé, hogy kilessek, de odakint tökéletes csend és nyugalom honolt, ez pedig már önmagában gyanús volt, hát még hogy a szívverését mindennek ellenére hallottam, tehát nagyjából be tudtam lőni merre járhat. Nagyon úgy tűnt, hogy rákapott az ismeretlen leányzó illatára, mert valahol ott állhatott, ahol elborítottam.
-Elsős vagy nem? –szegeztem neki szúrós tekintettel. –Bent kellene csücsülnöd a kastélyban és aludni, nem idekint rohangálni. Ez egy veszélyes hely, mint ahogy azt a mellékelt ábra is mutatja! –intettem a hátunk mögé.
Nem mintha személy szerint bármiféle bajom lett volna már így első ránézésre a lánnyal, egyszerűen csak tudtam, hogy ugyanezeket a hibákat én magam is elkövettem volna, sőt el is követtem az ő korában. Mindezek mellett pedig aggódtam, magamért és érte is, mert tudtam, hogy ha hátrahagyom és baja esik, akkor az az én hibám.
Utoljára módosította:Katherine Danielle Averay, 2015. február 27. 18:47 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 705
Összes hsz: 1157
Írta: 2015. március 4. 17:05 | Link

Elég régóta él már itt ahhoz, hogy megszokja az emberek szagát, és hogy tudja az óvintézkedéseket, amiket eszébe nem lenne nem betartani. Teliholdkor tehát minden alkalommal az erdő mélyére húzódik, és még időben megissza azt a hányingerkeltő löttyöt, amit a legrosszabb ellenségének sem kívánna.
Azonban most más a helyzet, mint amit már megszokott. Ez a más helyzet pedig másféle eljárási módot kívánna, ha ugyan szabad így fogalmazni, ám erre aligha tud gondolni, tekintve, hogy velejéig mindenét átjárja ez az... aroma. Nem emberi, egészen mélyen szólítja meg az ösztöneit, aminek farkasalakban talán ha akarna, se tudna ellenállni, de most még a kíváncsiság is hajtja, mi lehet ez... ki kell derítenie. Kitátja a pofáját, és mélyet kortyol a levegőből, azonban a lény távolodik tőle- véli felfedezni ezt abban, hogy tisztább a levegő, mint volt.
Nem gondolkozva így azonnal a nyomába is ered, hogy kiderítse, ki vagy mi a forrása, csak egyetlen üvöltés erejéig fordítja az ég felé a fejét. Aztán csak közeledik, egyre közeledik.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Szépvölgyi Richárd
KARANTÉN


aeromágus mentőorvos
offline
RPG hsz: 415
Összes hsz: 1038
Írta: 2015. április 13. 21:17 | Link


[19. tanév, 19. nap (csütörtök), sötétedés]


Azon tanakodtam az elmúlt pár napban, hogy van-e élet a halál után. Tudom, ez elég elcsépelt kérdésnek tűnhet, nagyon sokan fejtegetik ezt és legtöbbször csak közhelyeket mondanak, nincsenek új nézőpontok és meglátások ebben a témában, hiszen az eddigi fellelhető - és általam olvasott - tanulmányok fele ugyanazt a nézőpontot tükrözi 85%-ban.
Sokat olvastam erről esténként a könyvtár zárásáig, de ma úgy határoztam, hogy az olvasással semmire sem megyek, hiszen tudományosan nem ismerik el ennek a létezését, nincs okunk feltételezni, hogy mondjuk az álló csillagok ege létezik (mint Dante Isteni színjátékában), de valamiért mégis sokan ezt hiszik. Mi lehet az oka ennek? Úgy gondoltam, hogy az embereket megkérdezni dőreség lenne a részemről, főleg a kortársaimat, viszont jó ötletnek tűnt lemenni a Bogolyfalvi temetőbe, ahol a lehető "legközelebb lehetek a halálhoz", ha a halál utáni élethez még nem is.
Tehát, sötétedés tájékán értem le a faluba, ahol a temetőbe belépve egyből elfogott az a furcsa érzés, amit a templomokban vagy a sírok közt érez az ember - misztikum, talán félelem, feszültség. Nekem legalábbis mindig ilyen volt azokon a helyeken, ahol a "felsőbb hatalom" jelenléte is érezhető. Ami persze a fizika törvényei szerint nem lehetséges, pszichológiai kutatások szerint az embernek mindenképpen szüksége van egy ilyen "vezetői" képre, rejtélyes beszámolások és sajtóhírek közt dögivel találunk ilyeneket... Sok az ellentétes vélemény. A tudományok, és az azon belüli nézőpontok így összekeverve kaotikus halmazt alkottak a fejemben, ezt igyekeztem rendszerezni ezzel a sétával.
Elindultam hát befelé, a sírok támláit nézve, ezen elmélkedve, hogy vajon engem most lát-e valaki...
Hozzászólásai ebben a témában



Caitlyn Iparis
INAKTÍV


Neveletlen Hercegnő*-*
offline
RPG hsz: 78
Összes hsz: 315
Írta: 2015. július 14. 21:39 | Link

Kam
Nem sokkal napnyugta után, még takarodó előtt

Otthon, édes otthon.
Bizony ám, nemrég keveredtünk haza a madagaszkári kiruccanásból. Kicsit sajnáltam, elvégre Madagaszkárba nem minden nap jut el egy magamfajta boszorkány, másrészről viszont már hiányzott a régi, jó öreg kastély. Ugyan, mikor még kis paci voltam, furcsának találtam, hogy majd egy ilyen helyen kell laknom, de egészen a szívemhez nőtt a maga titokzatosságával. No, meg a tengerpartos, verőfényes napsütéssel megáldott Madagaszkáron még nagyobb szenvedés árán tudtam odafigyelni az órákon. Itthon azért picit más. Elvégre kinek van kedve a tankönyveket bújni, mikor számtalan más, izgalmasnál izgalmasabb dologra is lehetősége van? Az én esetemben például felfedezheti a szigetet, lepkékre vadászhat Lencsével, búvárkodhat Brannel, röplabdacsatázhat a háztársakkal, megijesztheti Kivát, és még sorolhatnám akár napestig is.
Ugyan a kicsomagolás már folyamatban volt, még nem sikerült visszaszoktatnom magamat az időeltolódás miatt felborult napirendemből.
Ennek köszönhetően nem sokkal napnyugta után, de még kicsivel takarodó előtt – na, nem mintha az utóbbi engem bármiben is korlátolna, nyehehe, éljen a prefektusi lét – a falu határán, pontosabban a temető felé bandukoltam. Igazából még sosem jártam erre, így csak később derült ki, hol is vagyok pontosan, de nem féltem attól, hogy eltévedek. Vagy legalábbis erősen reménykedtem benne, hogy nem fogok.
A sötétben sétálgatva úgy éreztem magam, mintha egy gagyi, de ijesztő horrorfilmbe csöppentem volna, szinte vártam, mikor támadnak fel az eltemetett halottak, hogy zombiként felfalják az agyamat. A feszélyezettség érzése uralkodott el rajtam. Mintha pillanatok alatt kapcsolták volna le szinte teljesen a Napot, hogy az ijesztő, koponyaszerű árnyékok rémisztgessék az arra tévedőket, a sírkövek pedig magasabbnak tűntek, mint addig.
Épp arra gondoltam, hogy ideje indulni, és nagy hévvel vettem egy 180 fokos fordulatot, majd sietős léptekkel távozni készültem. Csakhogy hirtelen nekiütköztem valaminek. Olyan sötét volt, hogy csak feketeséget és még nagyobb feketeséget láttam. Gondolom, mondanom se kell, nagyon megijedtem.
- Ó, jaj! – Kiáltottam fel meglepetten, halálra rémülve – Nagyon szépen kérem, Mr. Zombi, ne egye meg az agyamat! Nem lakna jól, higgye el! Kéremkéremkéééérem! – Estem kétségbe. Mert hát mi más volna az a valami, ha nem zombi?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
offline
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2015. július 15. 09:48 | Link

Cat*.*

Bár ő még nem volt itt, mivel egyenesen a szigetre csöppent, mégis, valahogy elvarázsolta a hely. Talán a szó szoros értelmében. A nagyságával, a köveivel, a folyósóival, mindennel, amivel csak el lehet varázsolni egy olyan lányt, mint Kami. És valljuk be, nem kell épp sok erőfeszítés, hogy ő elvarázsolódjon. Elvégre nézzünk csak rá, olyan mint egy kis csillámpóni és egy nyuszi keveréke, bár ebben a sötétben, ahol most járkál inkább nyuszinak hat. Öltözte egy kék rövidnadrágból, és egy fekete ujjatlanból áll, napbarnított bőrén a libabőr jelei mutatkoznak, és mindíg, ha felszáll egy madár, vagy a faluban lekapcsolódik egy villany, valalaki betér valahova, csupán a hangoktól összerezzen. De ezt tudjuk csak be a hidegnek. Ne gondoljunk arra, hogy ijedős, mint a fent említett nyulak, vagy, hogy esetleg másodpercek alatt szívrohamot kaphat, ha valami emberi, vagy nem emberi lény meglepi.
Amikor még elindult felfedezőútra, igenis világos volt, csak valahogy elkeveredett, és mikor visszaindult akkor meg ide került, és akkorra már sötét volt, és.. Bele sem mert gondolni abba, hogy hány óra lehet, és, hogy mivel fog az járni ha már takarodó van, és ő még mindíg itt kóborog. Akkor majd magyarázhatja, hogy "de pedig eltévedt" meg "de pedig vissza akart menni". Nem ért oda időre, elkésett, sőt még az is lehet, hogy egyből azt fogják mondani, hogy nem hisznek neki ki van rúgva. Az lenne a világ legeslegnagyobb büntetése számára, még csak itt kezdődött meg igazán az élete. Hogy visszamennjen a hárpia anyjához, és közölje az apjával, hogy már az elején ki van rúgva.. Hát akkor már inkább elássa magát.
Kissé vacogva lépett be a temetőnek kinéző telek kapuján. Ez a varázsvilág. Ne ijedj meg, ha egy csontváz kezet akar fogni veled.- emlékeztette magát, ahogy találomra megindult valamerre. Már úgysem látott semmit, a visszatalálás esélye pedig egyenlő volt a nullával. Legalábbis egyedül. De ki az az épeszű ember, aki egy temetőben járkál éjnek éjjelén? És ki az, aki egy ezt csináló elsőst visszavezetne az iskolába? Hát bizony senki, őrültekkel pedig inkább nem akart szövetkezni. Sőt, ha talál itt valakit, akkor biztos sikoltozva szalad el. Ki tudja, még a végén gyilkos, vagy menekült, vagy szökött rab az Azkabanból és megeszi őt vacsorára. Eme roppant, agytekervényeket mozgató elmélkedések özepette történt, hogy nekiment valakinek. Vagy valaminek. Akiami puha volt. Azt, hogy mit mondott, nem egészen értette a saját motyogása miatt. Persze, először csak halk, suttogó szitkokkal illette a kegyetlen támadót, aki úgy földre teperte, hogy eldőlt mint egy zsák só. Újabban mindíg csak úgy, a semmiből elesik. Madagaszkáron is folyton folyvást elesett. És mindíg hátra, lehet, hogy az őrangyala- ha van neki olyanja-, épp a felsője nyakánál próbálja visszarángatni.
- Nem tudom ki vagy te, de hagyj elmenni, különben sikítok.- hadarta el, amikor felfogta, milyen súlyos is a helyzet. Itt ül a földön, és a másik lehet épp most élezi a kését meg a villáját a kis kendővel a nyakában, satöbbi. Mint a Tom és Jerryben, a gond már csak ott van, hogy most épp ő tölti be Jerry szerepét.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Caitlyn Iparis
INAKTÍV


Neveletlen Hercegnő*-*
offline
RPG hsz: 78
Összes hsz: 315
Írta: 2015. július 20. 10:54 | Link

Kam^^

Eszembe jutott, hogy mi van, ha a zombi nem is úr, hanem néni. És, talán pont azért fog elfogyasztani, mert lebácsiztam. Az milyen ciki lenne már!
– Vagyis, izé, Mrs. Zombi, ha az jobban tetszik! – Ajánlottam fel. – Csak ne egyen meg! Nagyon szépen kéreeem!
De az is lehet, hogy a férjének akar készíteni egy romantikus vacsorát, ahol a hátam lesz az asztal, a ruhám a terítő, gyertyák helyett pedig az ujjaimat gyújtja meg, hogy aztán csontból készült tálcán nyújtsa át a még meleg jobb agyféltekémet, amit előtte ketchuppal meg majonézzel ízesített. Hm… Na, jó, azt hiszem, kicsit túlságosan is felpörgött az agyam. Bár, ha a végét járja, akkor legalább elmondhatom utolsó perceimben, hogy nagyon jól működött, elégedett vagyok vele és büszke vagyok rá. Bárcsak itt lenne Bran! Ő talán tudná, mit kell tenni. Vagy sikítozva szaladna el, és néha-néha könyveket dobálna hátra üldözőinek. Még az is jobb lenne, mint ez! Jaj nekem. Pedig pont most jöttek rendbe a dolgok! – Tudod, mit? Nem hagyom, hogy megegyél! Végre van hercegem, nem is akárki, hanem Brandon Norrey, bizony! Ha meglátnád, tuti, hogy belehalnál a nagyszerű látványba! Hm… vagyis még egyszer… vagyis izé… - Picit összezavarodtam.
- Zombi vagy egyáltalán? Csak mert nem tűnsz annak. Nem vagy eléggé… zombis. Vámpír vagy? – Teljesen logikus. Nappal bemászik egy koporsóba, éjjel pedig előbújik. Hallottam már nagyobb csodáról is. - Mindenesetre én Caitlyn Iparis vagyok, másodikos, Navinés prefekt… - Mutatni akartam a jelvényemet, azonban nem volt felakasztva a ruhámra. – Ó, ne már! Az nem lehet, hogy elhagytam! Emma néni ki lesz rám akadva. Jaj. Dede, mikor elindultam még megvolt! – A vaksötétben nem sok mindent láttam, így előkaptam a pálcámat. - Lacarnium Inflamare! – Az aprócska lángidéző bűbájjal már nagyobb esélyem volt, hogy megtalálom a jelvényemet. Ha meglesz, ráragasztom a homlokomra.
- Látod valahol? Ó, most jut eszembe, még be sem mutatkoztál. - Néztem rá érdeklődve, barátságos mosollyal.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
offline
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2015. július 20. 11:34 | Link

Caat *.*

Összeráncolva homlokát feküdt a földön, és azt se tudta, hogy melyik végtagját hogy hívják. Vagy hogy őt magát hogy hívják egyláltalán, sőt, ha azt nézzük, annyira nagyon máshol járt, hogy a nemét sem tudta volna meghatározni. Több lehetséges eset is van, hogy hány, azt így pontosan nem lehetne megmondani. Először is, hogy egy halott feltámadt, a fej nélküli lovas, vagy Edward Cullen, vagy R, és akkor most ő is halottá teszi, mert betette ide a lábát, pont most, pont így este, amikor a mindenféle lényeklen lenne mondjuk a talélkozója, de nem tudnának találkozni egy élő jelenlétében. Így a legegyszerűbb megoldás, ha elintézik, hogy ne legyen élő és új taggal bővül a család, vagy a banda, falka, ki tudja milyük van a lelketlen testeknek. Következő, hogy valami olyat hallott vagy látott, amit már rég elfelejtett, de attól még nem szabadott volna, és ezért most bűnhődik.
Egy sorozatgyilkos, aki most itt rejtőzik, és nincs mit ennie. Bár Kami nem hitte, hogy bárki is találna valami ennivalót rajta, elvégre 43 kilósan nem mondhatni, hogy valami nagyon sok hús lenne rajta. De egy éhes ember, meg aki keres talál alapon.. Lehet, hogy majd pacallevest főz, meg csontvelőlevest, meg ki tudja még. A haját meg majd eladja a mugli világban, és gazdag lesz. Még, hogy kopasz halott legyen, na hát azt már nem. Sokat tett a hajáért, hogy ilyen legyen, és lehet, hogy egy nagy kolonc az egész, amire egy egész tubus sampon kell, mindíg beleakad mindenbe, és még sorolhatnánk, de akkor sem.
Vagy a gondozó. Ha már van temetőgondozó, bár nem igazán tudta, mit kell egy temetőt babusgatni. Mindenki vigyázzon a saját sírjára, vagy ne haljon meg. Ennyi az egész. Nem kell itt sorra kidőlni mindenkinek. Zihálva vette a levegőt, melkasa szaporán járt fel-alá, és így jobban belegondolva, még a gyomrában is liftezett valami, ami remélte, semmilyen úton-módon nem fog kikerülni onnan. Egy jó ideig legalábbis. Ahogy mindezeket végiggondolta, rájött, hogy neki már úgyis telljesen mindegy, szóval akár meg is nyugodhat. Kezdte meghallani a másik hangját, ahogy az valami zombikat emleget, meg evést, meg valami hercegeket. Vannak itt hercegek? Mármint olyan igaziak?
- Nem akarok sehogy sem meghalni, sem először, sem mégegyszer.- nyöszörögte kissé reményvesztetten. Hát ez bizony nem fogja meggyőzni az éhes akármiket, ide önbizalom kell, meg kell ijeszteni. Ha egyáltalán meg lehet ijeszteni. Amikor meghallotta, hogy nem elég zombis, kishíján nevetésben tört ki annak ellenére, hogy ez a helyzet egyáltalán nem nevetni való. A visszafojtott fuldoklástól nem volt elég lélekjelenléte a megszólalásra, ám mikor a lány megemlítette, hogy prefektus.. Nos, bennsőjét egyszerre öntötte el a nyugalom és boldogság, illetve mindkettőnek a szöges ellentéte. Mostmár egészen biztos, hogy amint visszaér csomagolhat haza. És ezen az sem segít, hogy elméletileg elhagyta a jelvényét.
- Kétlem, hogy bármit is láttam volna, feltéve, ha nem vertem bele a valamim.- mormolta, ahogy eltakarta szemét a hirtelen jött fénytől. Lehet, hogy nem volt nagy, de máris sokkal több annál, amit egy telljesen kitágult pupilla el tud viselni. Aprót sóhajtott, majd egyidőben azzal, hogy a másik megemlítette, eszébe jutott, hogy talán neki is illendő lenni ismertetni, hogy micsoda kicsoda. Na nem mintha eddig lett volna rá alkalma.
- Én Farkas Kamilla vagyok, elsős Navinés, nagyon örvendek, kérlek ne rugass ki annyira feltűnően.- hadarta el egy szuszra, ahogy feltápászkodott.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Nyári Évi
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 56
Összes hsz: 733
Írta: 2015. július 27. 09:55 | Link


David






Esős, hűvös napnak indult a mai. Éreztem, hogy nem ez lesz a legjobb napom és lám, jól gondoltam. Egész nap pechem volt, akárhová mentem, bármit csináltam semmi sem sikerült. Órákon is rosszabban teljesítettem, mint szoktam.  az órák után úgy döntöttem, hogy lemegyek egy kicsit a faluba. reméltem, hogy ha kicsit egyedül leszek és kiszellőztetem a fejem, akkor az estém jobb lesz. Haha, elhittem. A falu határában voltam, mikor más annyira besötétedett, hogy alig láttam.
- Ez remek – gondoltam magamban. Körbenéztem és elgondolkodtam, hogy vajon itt letudom-e vágni az utat a kastély felé. Reméltem, hogy igen. Nem akartam, hogy mikor felmegyek valamelyik tanár vagy prefektus meglásson, mert akkor büntető munkára küldenek és nem igazán volt kedvem ezután, a nap után még falat sikálni, vagy papírokat válogatni varázslat nélkül. Gyorsan tovább indultam és reménykedtem, hogy jó irányba megyek. Öt perc séta után megtorpantam és körülnéztem. Egy temetőben voltam. Sosem szerettem a temetőket, még nappal sem, de este aztán a hátam közepére nem kívántam, hogy ott legyek. elnéztem a falu felé és láttam, hogy egy idős hölgy a temető előtt sétál. Odaszóltam neki:
- Hölgyem! Hahó! Asszonyom! – Hiába beszéltem nem hallotta, vagy hallotta, de inkább nem foglalkozott velem. Tovább ballagtam, de egy idő után az volt az érzésem, hogy csak körbe körbe megyek. Engedtem is volna ennek a megérzésnek, csakhogy a sírok mindig egyre nagyobbak és ijesztőbbek voltak. Néha, mintha egy árny suhant volna el a távolban. Kezdtem félni, pedig nem vagyok egy ijedős fajta. Megszaporáztam a lépteimet és úgy akartam kijutni, egy perccel többet sem akartam a temetőben maradni. Előfordulhat, hogy a képzeletem játszott velem, de mintha valaki jött volna mögöttem. Elkezdtem futni, átugráltam, kikerültem a sírokat, de mindig ismerős helyre érkeztem. Nem állhattam meg, éreztem, hogy valaki követ és nem hagyhattam, hogy elkapjon. Tovább futottam, mikor valakinek… vagy valaminek neki mentem. Nagyon kemény volt és elájultam. Mikor az óra éjfélt ütött, nagyjából magamhoz tértem, felültem és körbenéztem. Egy árny suhant el előttem. Visszafojtottam egy halk sikolyt. Az a valami nem látott meg, de én láttam, hogy merre ment. A kíváncsiságom erősebb volt, mint a félelmem. Felkeltem és lassan a teremtmény után mentem. Tudtam, hogy nem jó ötlet, de mégis mentem. Mikor megállt én is megálltam és egy nagyobb sír mögé bújtam, hogy onnan figyeljem őket.  Furcsa volt, valami nem stimmelt a lényekkel. Lassan közelebb araszoltam. Mikor már csak pár lépésnyire volta, rájöttem. A jelenlévők emberek. Hosszú, fekete köpenyt viseltek, a csuklyájuk eltakarta az arcukat. Nem tudtam kik azok, de úgy éreztem rosszban sántikálnak. apró lépteket téve megpróbáltam visszamenni a sír mögé. Úgy terveztem, ha elmennek én is megpróbálok kijutni innen. Éjfél elmúlott, most már hiába találnék fel a kastélyba. Mindenki alszik, csak reménykedtem, hogy nem vették észre az eltűnésemet. Már majdnem a sír mögött voltam, mikor az egyik személy megfordult. A csuklya kicsit elcsúszott a fején és megláttam.  Ő is meglátott. Hála a banda többi tagjának volt egy kis fény és így jobban szemügyre tudtam venni. Én láttam már ezt az arcot. Ismerem ezt az embert. Mielőtt bármit is tudtam volna tenni, az egyik elüvöltötte magát:
- Kapjátok el! – Kiáltotta magas, nyeszlett hangon. Nem voltam hülye, hogy ott maradjak. Felvettem a nyúlcipőt és elfutottam. Mikor hátra néztem láttam, hogy ketten futnak utánam még mindig, begyorsítottam. Nem hagyhattam, hogy utolérjenek. Befordultam egy nagyobb sírnál. Neki ütköztem valakinek. Mielőtt megszólalhatott volna a kezemet a szájára tettem, hogy meg se mukkanjon.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Akiket igazán szeretünk, azok haláluk után sem hagynak magunkra minket. Ők az elsők, akik segítségünkre sietnek életünk nehéz pillanataiban."
David Anglesea
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 81
Összes hsz: 1626
Írta: 2015. július 27. 16:21 | Link

Évi

Meggyorsítottam a lépteimet. Már eléggé este van ahhoz, hogy a temetőbe menjek. Izgatott voltam, mert nyomot találtam, de nem tudom, hogy sikeres lesz-e a kutatásom. A mai napom eléggé sűrű volt, miközben sétáltam, végiggondoltam az eddig történteket.
Délelőtt az órákon voltam, ebéd után pedig a könyvtárba siettem. Kivettem a naplót, és a képet a táskámból, leraktam az asztalra, majd kutatni kezdtem olyan könyvek után, amik leírhatták Bogolyfalva lakosit. Nem sok reményt fűztem hozzá, hogy megtalálom a képen szereplő embereket, hisz angolok voltak, és valószínűleg sötét mágusok. Tehát lehet csak idekerült a láda. Vajon mikor került az a láda abba a házba? Reménykedtem, hogy találok valami nyomot, legalább egy kiindulási pontot. A könyvtárban rengeteg könyvet összegyűjtöttem, de szerencsére az első könyvben egy érdekes dologra bukkantam, a család férfi tagjához nagyon hasonló, csak idősebb férfit láttam meg. Lehet hogy ez az a férfi, csak idősebb korában? Nem biztos... Sajnos a könyv régi lehetett, ezt kopott, szakadt lapjai igazolták is, ahol valószínűleg a neve állt, elmosódott, csak az első betű, egy V betűt lehetett kiolvasni. Talán leöntötték? Viszont a halálának a helyszínét megtaláltam. Bogolyfalva. Valószínűleg itt lehet eltemetve.
Ezek után felsiettem a szobámba. Ledobtam a táskámat, majd felvettem a kardigánomat, mert kissé hűvös volt az idő. Elindultam a faluba, ahol először elmentem a cukorkaboltba, aztán a könyvesboltba nézelődni. Nem akartam napközben a temetőbe menni, mert feltűnést keltene, hogyha  minden egyes sírt megnéznék. Bár nem tudom, hogy mit gondoltam, hisz az illető nevét nem találtam meg, még mindig csak képek voltak a birtokomban. Mikorra kellően besötétedett, elindultam a temető felé.
Lassan odaértem a temetőbe. A Nap már eltűnt, a Hold virított az égen, telihold volt. Átléptem az alacsony kerítésen, és egy vastag ágra léptem, ami nagyot roppant. Ez remek. Felkaptam a fejem, a távolban egy farkas vonyított. Nyugalom... nincs itt senki rajtad kívül. Előkaptam a pálcámat, és elmotyogtam egy varázsigét. Kis fénygömb jelent meg a pálcám végén, jobban megvilágítva az eddig csak kevés holdfényben rejtőző temetőt. Sóhajtottam, majd beljebb léptem, odamentem a legközelebbi sírhoz, de csak egy név volt rajta, semmi más. Már vagy 40 perce kutattam, amikor felhagytam a kereséssel, és éppen vissza akartam indulni a kastélyba. Nem is tudom, hogy mit reméltem... csak képek, és néhány kusza irat volt nálam, ebből pedig nem tudom kideríteni, hogy ki(k) vannak a képen.
Pálcámat magam elé tartva indultam ki a temetőből, kissé arrébb kiáltást hallottam. Megtorpantam. Azt mondták, hogy kapjátok el? Hirtelen emberek lépését, pontosabban futását hallottam meg. Egyre közelebbről hallottam a zajokat, ezért elkezdtem futni az ellenkező irányba.
Beugrottam egy hatalmas, márványsír mögé, és ki akartam lesni, de ekkor valaki nagy erővel nekem futott, megtántorodtam, de megálltam a lábamon. Az illető befogta a számat, de ellöktem magamtól, majd felé fordítottam a pálcámat. Évi?! Mielőtt megszólalhattam volna, emberek hangját hallottam, már nem futottak, hanem lassan lépkedtek a közelünkben, nagyon közel jártak. Értetlenül néztem rá, és azt tátogtam, hogy mi folyik itt?!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Nyári Évi
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 56
Összes hsz: 733
Írta: 2015. július 27. 17:43 | Link

David



Az idegen nem sokáig bírta ki, hogy elhallgatattam, mert rögtön lelökte a kezemet a szájáról és felém fordította a pálcáját. David volt az. Hirtelen reflexből kikaptam a pálcáját a kezéből, így az el is aludt. Az ujjamat a szám elé tettem, hogy ezzel üzenjem: Csend! Reméltem, hogy az üldözőim nem vették észre a kis fényt, amit a fiú pálcája adott ki, mert akkor végünk. Nekem legalábbis biztosan. Óvatosan kinéztem a sír mögül. Szerencsémre egy nagy bokor pont eltakarta azt a részt, ahol mi voltunk, így a csuklyások nem láthattak meg. Hallottam, ahogy a sírhoz érnek és megtorpannak.
- Hol van? Hová tűnt?  – Kérdezte egy mélyhangú férfi. Megfagyott a vér az ereimben. akit a képen láttunk pont a bokor előtt állt meg. Reméltem, hogy nem jut eszébe, hogy a sövény mögött keressen.
- Elég gyorsan futott. Lehet, hogy már ki is jutott – vélekedte a másik.  Az ő hangja nem volt olyan mély, mint a távolabbi csuklyásé. Ha nem épp előle menekültem volna, azt mondtam volna, a hangja kedves. Pár óráknak tűnő perc után elmentek. David mozgolódni kezdett, rácsaptam a vállára, hogy maradjon még egy kicsit nyugton. Mikor biztos voltam benne, hogy nincsenek halló távolságon belül a férfiak, felé fordultam.
- Rövid leszek és tömör. Az a kettő engem üldözött, mert megláttam, hogy valami féle gyűlés van. Az egyik észrevett és ez a kettő üldözőbe vett. Emlékszel még arra a férfira, akit a képen láttunk? – Suttogtam. David bólintott és éppen készült valamit mondani, de bele fojtottam a szót.
- Azaz ember itt van – mondtam még halkabban. Nem tudtam, hogy elhiszi vagy sem, amit mondok, de ott volt velem a Kísértetházban és akkor nagyon érdekelte a dolog. Nem akartam bajba keverni, de sejtettem, hogy nem nyugodna el, ha azt mondanám, hogy menjünk fel a kastélyba. Pár percig csendben ültünk, aztán lassan felálltam. Muszáj, volt megtudnom miben sántikálnak azok az emberek. A kíváncsiságom általában bajba szokott keverni, de a félelem unalmas. Ha minden alkalommal megfutamodtam volna, mikor ijesztő kalandba keveredtem, az életem egy monoton szál lenne. Davidre néztem:
- Most hogy tudod, mi a helyzet velem jössz? – Ez a kérdés magától jött. Nem akartam ráparancsolni, hogy most hogy leléptek menjen vissza, megoldom egyedül. Milyen bunkó lettem volna. de azt sem akartam, hogy esetleg elkapjanak és kinyírjanak minket. Vártam a választ.    
Utoljára módosította:Nyári Évi, 2015. július 27. 17:49 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Akiket igazán szeretünk, azok haláluk után sem hagynak magunkra minket. Ők az elsők, akik segítségünkre sietnek életünk nehéz pillanataiban."
David Anglesea
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 81
Összes hsz: 1626
Írta: 2015. július 27. 18:51 | Link

Évi

Még mindig nem fogtam fel, hogy mi folyik itt. A lány elvette a pálcámat, a kis láng kialudt. Fel akartam állni, hogy kilessek, de Évi visszahúzott, majd csendre intett. Lapultam, mivel nem akartam, hogy miattam bukjunk le. Éppen csak egy kicsit lestem ki a sír mögül, észre se vettem, de szerencsénkre a sír előtt még sövény is volt.
Valaki, nagyon közelről elkezdett beszélni. Most már gondoltam, hogy nem engem keresnek, hanem a lányt. De vajon mi történt? Mit tett a lány? Még a lélegzetemet is próbáltam visszafogni, nehogy meghalljanak minket.
Vártam, de még mindig hallottam a hangjukat, ahogy lassan, halkan lépkednek. Pár perc után már egyre kevésbé lehetett őket, hallani, később már nem hallottam egyáltalán őket. Évire néztem, aki szintén nagyon feszültnek tűnt, már kíváncsi voltam, hogy mit fog mondani. Szaggatottan sóhajtottam, majd felálltam. A lány ekkor elkezdte mesélni, hogy mi történt. Valami gyűlésről beszélt, amit meglátott. Nem értem, hogy mi folyik itt! Meg arról a férfiről beszélt, akit a képen láttunk. Meg akartam kérdezni, hogy ez biztos? Ő üldözte? De újból csendre intett, és folytatta. Ekkor megkaptam a választ. Az a férfi volt itt az előbb, ő üldözte a lányt.
Nagyon meglepődtem, nem értettem, hogy mi történt. Nem tudtam hirtelen mit mondani, gondolataim kavarogni kezdtek, mindenféle ötlet volt a fejemben. Körbenéztem, nem láttam senkit, csak a szél fújt enyhén.
Megkérdezte, hogy vele tartok-e, de erre nem válaszoltam.
- Előbb nekem is el kell mondanom pár dolgot. Végre volt szabadidőm, ezért elmentem a könyvtárba. Egy Bogolyfalva lakosairól szóló könyvben megtaláltam annak a férfinek, akit a képen láttunk, feltehetőleg egy rokonát! - halkan mondtam, amennyire csak tudtam, majd a táskámhoz nyúlta, kicipzároztam, és kivettem a képet, amit találtunk, meg a könyvet, amit délután a könyvtárba találtam.
- Nézd csak! - szóltam, majd kinyitottam a könyvet a 45. oldalon - Nagyon hasonlóak, szerintem tuti, hogy rokonok! Szerinted?
Miután megbeszéltük ezt, megláttam a pálcámat a lány lábánál, és felkaptam, haboztam, de inkább a kezemben hagytam a pálcámat, ki tudja, lehet szükségem lesz rá. A könyvet és a képet egy pillanat alatt elraktam a táskámba, majd a lány felé fordultam.
- Igen, veled tartok. Szerinted ez kérdés? - mondtam, majd lassan kiléptem a  sír mögül, és elindultam. Emlékeztem, hogy honnan jöttem, de végig halkan beszéltem a lánnyal, hogy most merre.Néha kissé eltévedtem, de hamarosan hangokat hallottam, a hang irányába haladtam, ügyelve, hogy ne csapjak zajt. Hamarosan megpillantottam egy csoportot, talán hatan-heten lehettek, de nem használtak semmilyen fényt, és fekete köpenyük sem segített azon, hogy pontosan szemügyre vehessem őket.
Beléptem egy sír mögé, és onnan néztem őket. Figyeltem, hogy meghalljam őket.
- Biztos csak egy diák! Láttam, hogy egy fiatal lány volt az! Lehet azt sem tudta, hogy mit csinálunk itt! - mondta egy férfi védekezően. Pár mondat után biztos lettem benne, hogy ez az a férfi, aki keresett minket. A csoport több tagja is mérgesen szitkozódott, és dühösen beszélt.
Szememmel Évit kerestem, és azt suttogtam:
- Ő az, aki a képen van?
Miközben a választ vártam, visszafordultam. Egy magas nő lépett előre.
- Ne foglalkozzatok azzal a gyerekkel! Fontosabb dolgunk is van! - csattant fel a nő - Meg kell tudnunk, hogy az aurorok még mindig keresnek-e minket! Nem szeretnék hibát elkövetni, a saját érdekünkben.
Bűnözők. Vajon mit tehettek? Feszülten figyeltem őket, de most egy idősebb tag kezdett el beszélni, nagyon halkan, nyekeregve. Sajnos néhány szófoszlányon kívül semmit sem értettem abból, amit mondott. Már nem tudtam eldönteni, hogy mi is legyen. Érdemes, ha maradunk, vagy menjünk el?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Nyári Évi
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 56
Összes hsz: 733
Írta: 2015. július 27. 19:27 | Link

David




A fiú habozott a válasszal és mikor megszólalt akkor sem a kérdésemre kaptam meg a választ, hanem, elmesélte, hogy nyomozott. A könyvbe nézve hasonló arcot láttam, mint a képen.
- Szerintem az apja – mondtam halkan. a két arc nagyon hasonlított és ezt a következtetést vontam le. Vártam, hogy David mond e még valamit. Azt mondta velem jön. Kicsit megnyugodtam, hogy nem egedül kell mennem a csuklyások ellen. elrakta a könyvet és elindultunk. Öt perc séta után odaértünk és elbújtunk, két sírkő mögött. Láttam David arcát, mikor az a férfi szólalt meg, aki a képen volt. A Kérdésére, csak egy bólintással válaszoltam. Nem mertem megszólalni, mert féltem, hogy meghallják. Minden szavukra nagyon figyeltem. Éreztem, hogy mérgesek. Nem is kicsit. Tudtam, hogy ennek nem lesz jó vége, de nem tudtam mit tegyük. Ránéztem a fiúra, láttam, hogy gondolkodóba esett.
- Innen nincs vissza út – mondtam magamban. sejtettem, hogyha megmozdulunk, valamelyik biztosan észre vesz, tehát ültem és hallgattam.
- Értesüléseim szerint még mindig elég nagy erőkkel keresnek minket. ezek nem adják fel. Pedig muszáj lesz bejutni a Minisztériumba, ha el akarjuk érni, hogy a miénk legyen a hatalom. Akkor újra eljön a halálfalók ideje, egy erősebb vezérrel – mondta egy rekedtes hang. Kirázott a hideg. Kinéztem a sír mögül, hogy lássam őket, de én takarva legyek. Valami nem stimmelt. Most csak hatan voltak. Mikor egyedül voltam tízen voltak. Gyorsan visszamásztam a sír mögé és a srác felé fordultam, ekkor két alak jelent meg a semmiből David mögött.
- Mögötted! – Kiabáltam. Tudtam, hogy már úgyis mindegy. Ugyanabban a pillanatban, mikor a két árny elkapta a fiút, engem is megragadott egy kar. Nem vagyok éppen kicsi, de az aki elkapott legalább kétszer akkora volt, mint én, széltében és hosszában is. Egyik kezével a derekamat kapta el, a másikkal a számat fogta be. Nagyon megijedtem, ha ezek oda visznek a többihez, nekünk végünk. Az emlékezetemben bevillant, hogy mit tanultam egy mugli barátomtól. Ráharaptam a férfi kezére, a könyökömmel gyomorszájon vágtam, amitől megrogyott és ki tudtam magam szabadítani, megfordultam és mellkason rúgtam. A másik alak felém ugrott, de szerencsére félre ugrottam és elkezdtem rohanni. A fickó átkokat szórva utánam futott. Hátra néztem és éppen láttam, hogy Davidet elkábította az egyik. Nem állhattam meg. Most nem! Nem akartam cserbenhagyni a fiút, de el kellett rohannom, hogy meg tudjam később menteni. rohantam, ahogy bírtam.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Akiket igazán szeretünk, azok haláluk után sem hagynak magunkra minket. Ők az elsők, akik segítségünkre sietnek életünk nehéz pillanataiban."
David Anglesea
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 81
Összes hsz: 1626
Írta: 2015. július 27. 19:58 | Link

A lány bólintott, szóval tudtam, hogy ő volt az a férfi. Láttam, hogy a lány is gondolkodik, hogy mit tegyünk, de inkább az alakokat néztem újra, ledöbbentem, amikor azt mondták, hogy a Minisztériumot akarják "elfoglalni. Ez lehetséges? Van esélyük átvenni a hatalmat?! Aggódtam, mivel az alakok mocorogtak, és többször is felénk fordultak, de valószínűleg nem vettek minket észre.
Ekkor egy lépést hallottam, majd Évi kiáltott, fel sem fogtam, hogy mit mondott, mert a vállamba éles fájdalom nyilallt. Minden elsötétedett előttem.
Mikor kinyitottam a szemem először mindent homályosan láttam, majd megláttam a csillagos eget, pislogtam kettőt majd felültem. Ott voltam a temetőben, éjszaka volt, fáztam. Valószínűleg pár perce ájultam el. Egy fekete hajú nő, és egy csuklyás alak állt mellettem, engem néztek.
- Kik maguk?! - szedtem össze magam, de amikor fel akartam állni, a csuklyás visszalökött. A nő gúnyosan elmosolyodott.
- Ugyanezt kérdezhetném tőled! Szóval, ki is vagy te? - szólt magabiztos, erős hangon.
- Csak... csak egy diák! - mondtam, mivel mást nem nagyon akartam velük megosztani.
A nő lenézően válaszolt.
- Szerinted hülye vagyok?! Ezt eddig is gondoltam!
Nem tudtam mit mondani, ezért körbenéztem, a csoport többi tagja nem volt sehol, Évi se. Lehet, hogy nem kapták el, talán segítségért szaladt!
Farkasszemet néztem a nővel, éppen nyitotta volna a száját, amikor egy durranás, aztán egy kiáltás rázta meg a temető csendjét. A csuklyás, és a nő megperdült, az erdőt kémlelték.
Újra körbenéztem, ekkor megláttam a táskámat, és a pálcámat, ami pár méterre volt tőlem. A csuklyás visszanézett rám, én pedig direkt lehajtottam a fejemet, nehogy észrevegye, hogy mire néztem. A nő dühösen elcsörtetett, a csuklyásnak megparancsolta, hogy figyeljen rám, míg visszaér.
Egy terv jutott az eszembe. Hiszen színjátszós vagyok! Hirtelen gyorsabban kezdtem venni a levegőt, majd egy nagyot nyeltem, és riadtan néztem a csuklyásra. Láttam rajta, hogy ledöbbent, de nem szólt, és nem tett semmit. A mellkasomhoz kaptam a kezem, majd egyet kiáltottam, és "elájultam". Csak remélni tudtam, hogy bejön. Hallottam, hogy a csuklyás topog, nem tudja, hogy mit tegyen, majd elsietett.
Kicsit kinyitottam a szemem, láttam, hogy a csuklyás még a közelben van, és vissza-vissza néz rám, ezért vártam még. Fél perc múlva felkeltem, nem láttam senkit. A táskámhoz mentem, felkaptam a pálcám, majd amennyire halkan csak tudtam, futni kezdtem. Reméltem, hogy Évi már kijutott.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Vér Lanetta
INAKTÍV


Tancinéni
offline
RPG hsz: 278
Összes hsz: 2226
Írta: 2015. július 27. 23:11 | Link

Alina


  Megállt a temető előtt és hatalmas levegőt vett. Mélyet és jéghideget, remélve, hogy ettől a bátorságát is képes lesz összeszedni. Egyszer már megfutamodott egy ilyen nyomorult temetőtől, most nem fog. Madagaszkári másából már egyszer kirohant mikor Lilithel megrémültek egy lehet még csak nem is létező rémtől, ám most akkor is meg fog nézni egy kriptát. Tényleg kíváncsi volt arra, hogy milyen lehet egy ilyen belseje. Abban biztos volt, hogy ijesztő és, hogy gyönyörű. Nagyon gyönyörű.
Lassan indult el, néha visszanézve a hatalmas ódon kapura, magát biztatva lépkedett az ösvények között.
  A nap még fenn volt az égen, ám nemsokára kezd lebukni majd a horizont peremére, így sietnie kell, hogy nehogy ismét benn ragadjon a temetőben a sötétséggel együttvéve. Lépteit felgyorsította, és immár próbált kiszemelni egy célpontot melyre aztán rávetheti magát.
  A sírok sötétek voltak, kopottak és a zöld természet buja gazai már körbenőtték néhány helyen. Éppen ezen ok miatt elég nehéz is volt a haladás, mert nem tudta, hol ér véget az egyik és hol kezdődik a másik. Ügyetlenül bugdácsolt a sírok között néha fel-felnyögött ha az egyik kősarok felhasította mezítelen lábát.
  Amikor elindult jó ötletnek tartotta, hogy csak egy rövid nadrágot és egy inget bugyoláljon teste köré a nap melege miatt, azonban azt sajnos elfelejtette, hogy a bozótos fájdalmakkal is járhat, ha éppen nem képes az ember normálisan felöltözni. De most már lényegtelen volt. Amúgy is csak apró karcolásokról van szó, elvérezni nem fog.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

|Vér-Kasza|csillagőrző| ExKanadai|Feleség ❤
Alina Gonzalez
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 35
Összes hsz: 40
Írta: 2015. július 28. 00:06 | Link

Lanetta

A lakósorokat elhagyva, az alacsony kis kerítést átlépve úgy éreztem, hogy valamiféle egészen más világba csöppentem. Ahogy a kavicsokkal szegélyezett úton haladva halkan ropogtak a kis murvák a bakancsom talpa alatt, hideg fuvallat csapta meg az arcomat és a vállamra omló, göndör hajzuhatagba belekapva próbálta sugallni felém, hogy nem kéne már ilyenkor itt lennem. Valóban, nem kellett volna, de valahogy vonzóbbnak tűnik minden, ami tiltott vagy egész egyszerűen csak nem igazán ajánlatos. A kisebb-nagyobb sírok között szlalomozva vágtam le az utat a temető hátsó része felé haladva, amikor apró reccsenésekre kaptam fel a fejem. Ugyan a rajtam kívüli másik garázdálkodó halkan próbált utat törni magának a bozóton keresztül, mégis a fülsüketítő csendben igencsak hangosnak bizonyult a művelet. Az ereimben megfagyott a vér, visszatartott lélegzettel füleltem, majd amikor elcsendesedni hallatszottak a számomra ismeretlen ember léptei, az előbbinél kicsivel gyorsabb tempót felvéve iramodtam az idegen után. A Nap kezdte elhagyni a horizontot, így kissé narancssárgásra festve az ég alsó vonalát, már kezdett beköszönteni az este. Ami a rémtörténetek előjöttét is jelentették. A fejemben legalábbis. Ugyanis, mint minden más helyről Bagolykő területén, a temetőről is keringett néhány história, amit a felsőbb évesek terjesztettek. Poénból, esetleg elijesztés céljából? Fogalmam sincs. Azonban abban a pillanatban nem igazán tudtam másra figyelni, csak a fülemben doboló vérre és a talpam alatt recsegő elhalt gallyak hangjára.
Tapogatózva, néhány síremléken megtámaszkodva próbáltam segíteni az előrejutásomat, amikor a kioldódott cipőfűzöm beleakadt egy földön heverő nagyobb kődarabba, mire az egyensúlyomat elveszítve tanyáltam el. Hatalmas meglepetésemre az esésemmel sikerült elsodornom egy emberi alaknak minősülő árnyat is, mire szívrohamot kapva pattantam fel, majd miután leporoltam a ruhámat, ijedten sandítottam a földön kiterült emberkére.
- Lanetta? - hunyorogtam az általam letarolt áldozatra. - Basszus, ne haragudj! - nevettem fel, azzal kinyújtottam felé a kezem azzal a szándékkal, hogy felsegítsem őt. A hajamba túrva adtam hálát a Jóistennek, amiért nem egy baltás gyilkossal áldott meg, csupán Lanettával.
- A frászt hozod rám, te lány - sóhajtottam, aztán áttértem arra, ami igazán foglalkoztatott. - Mit keresel itt ilyenkor? Nem lőtték még fel a pizsit? - kérdeztem halványan mosolyogva, majd összefont karral vártam a magyarázatát.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Nyári Évi
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 56
Összes hsz: 733
Írta: 2015. július 28. 11:23 | Link

Daavid



ZÁRÁS
Amíg a mugli iskolába jártam utáltam a testnevelés órákat. Elég lusta voltam, de most láttam csak igazán hasznát. Amilyen gyorsan csak tudtam futottam. Üldözőm lassabb volt, mint én, de mivel átkokat szórt felém nekem is sokszor kellett a földre vetődnöm, vagy egy sír mögé bújnom. Mikor úgy éreztem, hogy elég messze vagyunk a többiektől egy ötletem támadt. Lassítottam. Mikor a csuklyás majdnem elkapott, balra vetődtem egy nagyobb kő mögé, előkaptam a pálcám és elmondtam az első varázslatot, ami eszembe jutott. Hangos dörrenés rázta meg az éjszaka csendjét. A férfi 10 métert repült, mikor leérkezett beverte a fejét. Gyorsan felkeltem és odamentem hozzá. Végignéztem rajta. Szerencse, hogy nem a kettes szekrény rohant utánam, hanem a kisebb. akkora volt, mint én. Talán pár centivel alacsonyabb. Levettem a köpenyét és magamra terítettem, arcomat elrejtettem a csuklyába. Ha így visszamegyek, meg tudom menteni a fiút. Az eszméletlen testet megfogtam és kerestem egy nagy cserjét, ahova elrejthetem. Nem messze volt is egy. Odahúztam és a cserje mögé rejtettem.
- Azt hiszem holnap fájni fog a fejed – mondtam a férfinak magamban. Nem vesztegethettem az időt. Felkeltem és amerről jöttünk visszaindultam. Minden neszre előkaptam a pálcámat gyors reflexemnek hála elkábítottam egy madarat, egy mókust és egy törpét. Nem volt szándékos, de hát ki tudja  mikor jelennek meg. Pár perc gyorsabb séta után visszaérkeztem. Kinéztem a sírkő mögül, de David nem volt sehol.
- Mi történhetett? – Kérdeztem magamban. Aztán meghallottam, hogy a nő ordibál az alakokkal.
- Szerencsétlen barmok! Az nem jutott eszetekbe, hogy a gyerek csak megjátszotta, hogy elájult? Egyedül hagytátok és lelépett!  Nem tudjuk mennyit hallott az a két szerencsétlen. Ha a lány vagy a másik beszél nekünk annyi. Idióták! Keressétek meg őket! – Ordította teli torokból a nő. Szóval David megmenekült. Hála Merlinnek! Gyorsan el kellett iszkolnom, mielőtt észrevesznek. Feltápászkodtam és elindultam, mikor egy mélyebb hang megszólalt.
- Johnson! Hol voltál? Megvan a lány? – Kérdezte. Elmélyítettem a hangom amennyire tudtam.
- Megvan. a nagy fekete kriptába rejtettem. Elájult. Megkeresem a srácot – mondtam és gyorsan eltűntem. Reméltem, hogy egyik sem fog követni. Meg kell találnom a fiút és el kell tűnnünk minél előbb. Idegesen járkáltam körbe-körbe. Nem tudtam hol keressem. Tíz perc gondolkodás után elindultam arra, ahol véletlen neki mentem. Ott megálltam és vártam. Lehúztam a csuklyát a fejemről. Öt perc után lépteket hallottam. Nem ideges, mérges lépteket, hanem óvatosakat. reméltem, hogy David lesz az. Megfordultam, hogy meggyőződjek róla ő az. Nem ő volt! Mikor hátra néztem egy óriási ütést éreztem. Hátra tántorodtam és bevertem a fejemet. Felszakadt a szám és vérezni kezdett.  A következő ütés sokkal nagyobb volt. Majdnem elestem, de szerencsére meg tudtam kapaszkodni a sírban, de a pálcám kiesett a kezemből. Ránéztem a támadómra. Az a férfi volt, akit elkábítottam. Nem néztem volna ki belőle, hogy ekkorát tud ütni. A férfi gúnyosan nézett rám. A harmadik ütés elől elugrottam. Egy hegyes kőbe vertem a kezem, ami elég rendesen felszakította a bőröm. A férfi, eszelős tekintete elárulta, hogy nem nyerhetek. Megpróbáltam a pálcáért ugrani, de elkapott. Hallottam a közeledő lépteket és nagyon megijedtem. Azt hittem a banda az, de nem. A fickó megfordult. A következő pillanatban pedig ájultam hevert a földön. Ezt kihasználva felkaptam a pálcám és az idegen felé fordítottam, de amint megláttam, hogy ki volt leeresztettem. David volt az.
- Azt hittem már felmentél a kastélyba. Mindegy is. Köszönöm! – Mondtam hálásan. Nem sokáig örülhettünk, mert egyik pillanatban még az ájult emberrel voltunk, a következőben pedig 3 csuklyás állt körülöttünk volt és a pálcát ránk szegezték. Ajjaj! Ez baj.    
Utoljára módosította:Nyári Évi, 2015. július 28. 11:31 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Akiket igazán szeretünk, azok haláluk után sem hagynak magunkra minket. Ők az elsők, akik segítségünkre sietnek életünk nehéz pillanataiban."

Oldalak: « 1 2 ... 7 8 [9] 10 11 ... 14 15 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa