31. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek:

Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Nyári Évi összes hozzászólása (38 darab)

Oldalak: [1] 2 » Le
Nyári Évi
INAKTÍV



RPG hsz: 56
Összes hsz: 733
Írta: 2014. június 7. 19:11 Ugrás a poszthoz

Imádom a nyarat. ÉS hamarosan vége a sulinak is. Hiányozni fog a kastély és a sok barátom és iskola társam akiket megismertem ebben az évben. Azt hiszem ideje lenne egy kicsit körülnéznem.
- Hova menjek?-gondolkodtam. Aztán eszembe jutott. A kis tóhoz megyek. Év elején voltam ott egyszer.Nagyon szép hely, és megnyugtató. Gyorsan felvettem egy saru szandált egy narancssárga rövidnadrágot és egy narancs ujjatlan felsőt és elindultam. Szeretek ezen az úton menni.  Úgy éreztem hogy a szokásosnál hamarabb értem a tóhoz . Vagy mégsem? Gondoltam  körbe járom a tavat.    sétáltam és elgondolkoztam,hogy milyen is lesz ez a nyári szünet? Olyan sok minden történt.  Nem is vettem észre,hogy nekimentem a padnak csak akkor mikor már átestem rajta.

- Auu. hogy az a jó...........-káromkodtam. Aztán észre vettem,hogy a padon ült Iza.- Oooooooo. Iza. Szia. Hogy vagy? Minden rendben? Ne haragudj, nem figyeltem. Az én hibám. Ugye nincs semmi bajod?
Nyári Évi
INAKTÍV



RPG hsz: 56
Összes hsz: 733
Írta: 2014. június 7. 20:01 Ugrás a poszthoz

Iza kicsit furcsán nézett rám mikor megkérdeztem mikor minden rendben van-e?
Nem ismert engem. De  kedves volt és felsegített. És kedvesen kérdezte meg hogy mi a nevem.
- Ohhhh........... öhm én Évi vagyok. Örülök,hogy megismertelek. -Nyújtottam a kezem. -Ne haragudj elgondolkodtam,nem is vettem észre, hogy itt van ez a pad. Év elején nem volt még itt. Gondolom nem tudod honnan ismerlek igaz? A nagyobbak meséltek rólad. . Igen jól vagyok. Csak a karom fáj egy kicsit.  Na mindegy majd biztos jobban lesz. Biztos jól vagy? Nem rúgtalak meg?

Azt hittem Iza  kiabálni fog velem, de nem. Nem szólt egy hangos szót sem. Eléggé meglepett. Múltkor mikor neki mentem az egyik nagyobbnak hála a drága osztálytársaimnak az nagyon kiakadt mindenféle szót mondott aminek a felét nem értettem. Talán jobb is.  Iza nem látszott mérgesnek,de úgy láttam valami nyomasztja. A szeme olyan furcsa volt.

- Öhm.. Ne-ne haragudj a kérdésért,nem akarlak megbántani,de úgy látom ,hogy valami bajod van. Látszik a szemeden. Nem muszáj elmondani,csak....... - nem tudtam befejezni a mondatomat. Mit is képzelek egy sokkal idősebb Levitás majd pont nekem? Egy béna kis elsősnek mondja el a dolgait. Ugyan már. Nem akartam, hogy megharagudjon még jobban, mert az biztos, hogy nem nagyon örül az ember ha átesnek rajta. Meg ha megzavarják, ezért nem fejeztem be a mondatom. Nem tudtam  semmit sem mondani. Annyira szégyelltem magam.
Utoljára módosította:Nyári Évi, 2014. június 8. 15:16
Nyári Évi
INAKTÍV



RPG hsz: 56
Összes hsz: 733
Írta: 2014. június 8. 16:33 Ugrás a poszthoz

Iza felsegített a földről. Mikor elmeséltem neki, hogy  a nagyobbak meséltek nekem róla elég furcsán viselkedett. Megkérdezte, hogy kik, és miért? Erre csak annyit tudtam válaszolni:
-    Nem tudom , hogy kik voltak . Nem ismerem őket. Még év elején mikor jöttem, akkor mondta néhány felsőbb éves, hogy ha esetleg valaki elakad, vagy valami baj van, kérjünk segítséget tőled, mert te tudsz segíteni. – válaszoltam neki. – Elmondták, hogy nézel ki.

Mikor rá néztem láttam, hogy valami baja van.  Meg is kérdeztem tőle, nem akartam megbántani. Elmondta, hogy családi ügy és, hogy ő sem tudja, hogy mi az.
-    oooooo.  Ne- ne haragudj.  Nem akartalak megbántani. Kérlek, ne haragudj. – Habogtam. – Nem  - nem tudtam.
Ezután csak álltam. Nem akartam, hogy mérges legyen rám. Sosem szerettem haragban lenni senkivel.
Azt hittem Iza fog mondani valamit. De nem szólt semmit. Vártam, hátha megszólal ,  de nem tette.  
- Öhm... Tudok valamiben segíteni? - kérdeztem.

Utoljára módosította:Nyári Évi, 2014. június 8. 20:22
Nyári Évi
INAKTÍV



RPG hsz: 56
Összes hsz: 733
Írta: 2014. június 8. 17:41 Ugrás a poszthoz

Szeretem a szombati napokat. Szerencsére ma nem fogok unatkozni, mert megbeszéltük, hogy lemegyünk a faluba. A lányok azt mondták, hogy mégsem jönnek.
- Nekem mindegy. Nem tudjátok, miről maradtok le.- mondtam, aztán már indultam is le. Mikor kinyitottam az ajtót, nem volt senki sem lent, csak David.
- Szia. - köszöntem. Azt hittem, többen leszünk, de csak ketten  mentünk. Megbeszéltük, hogy lemegyünk a kísértetházhoz. Egyszer már jártam ott év elején. Nagyon jó volt.  Elindultunk  a kísértetházhoz. Mikor leértünk, David megjegyezte, hogy elég barátságtalan hely.
- Igen az. De érdekes is. - Bementünk. Sokkal koszosabb volt, mint amire emlékeztem. De mondjuk ez az alap dolog. Senki sem jár itt. - A lányok azért nem jöttek, mert mondtam, hogy ide szeretnék jönni. Nem túl bevállalósak. Azért örülök, hogy te legalább eljöttél. Nem kell egyedül mászkálni. - mondtam mosolyogva. Körbenéztünk, hátha találunk valami érdekes dolgot. Dave elsorolta mit talált, aztán rajtam volt a sor.
- Nem. Nincs itt semmi. Pókokon, patkányokon kívül. - mondtam. David mondta, hogy menjünk fel.
- Rendben, menjünk. - Elindultunk felfelé. A lépcső elég rozoga volt. - Vigyázz, hova lépsz, valamelyik emlékezetem szerint beszakadt. David. Te elhiszed azokat a meséket, amiket mondanak? Tudod, hogy gonosz varázslók voltak itt? Szerintem nem igaz. - Felmentünk az emeletre.
- Ez furcsa.... Itt nincs rendetlenség. - mondtam. - szerinted mi van abban a dobozban? - mutattam a David háta mögött levő ládikára.
 
Utoljára módosította:Emma McNeilly, 2014. június 13. 14:50
Nyári Évi
INAKTÍV



RPG hsz: 56
Összes hsz: 733
Írta: 2014. június 9. 10:41 Ugrás a poszthoz

Miután elmondtam Davidnak, hogy a lányok miért nem jönnek, azt mondta meg kell hívnom egy sütire.
- Jó meghívlak egyre, de csak miután körbenéztünk. - mondtam neki.
Miután megkérdeztem, hogy hisz-e a gonoszokról szóló mesékben. Azt mondta, lehet benne valami igazság és, hogy ki merem mondani ezeket a gondolatokat.
- Persze, már mindegy nekik, hogy kimondjuk-e. Vagy nem? Már lehet meghalt. Miért te nem mered? - kérdeztem furcsán nézve rá. Választ nem várva felmentünk a lépcsőn. David a fürdőben talált cicákat. Csakhogy azok a megsimogatást nem engedték. Nem éppen a legbarátságosabbak. Aztán észrevettem David mögött egy ládát. Mondtam, hogy menjünk, nézzük meg. Éppen megnéztük volna, mikor a padló beszakadt alattunk. David leesett én pedig éppen meg tudtam kapaszkodni egy darab lécben. Nem maradhattam ott egész végig, ezért elengedtem és szerencsére nem Davidre, hanem mellé estem.
- Jesszus....... David!... David!..... Hallasz? - szólítgattam, de nem kaptam választ. Nagyon megijedtem. - Ez az én hibám. Kelj fel. Ez nem vicces. Hallod?- próbáltam észhez téríteni, de szavakkal nem sikerült. Elkezdtem pofozgatni, hátha észhez tér. Nem sikerült. Volt nálam innivaló. - Egy próbát megér.- Mondtam és ráborítottam, közben pedig segítségért kiabáltam. Nem jött senki segíteni. Amíg nem tér magához, itt maradok mellette, és reménykedem. Amikor valamelyest magához tért, megkönnyebbülve sóhajtottam fel. - Ooooooooo. Végre. Ne haragudj! Az én hibám. Én akartam idejönni. Fáj valamid? Fel tudsz állni? Gyere menjünk a gyengélkedőre. - közben próbáltam felsegíteni. Nagyon megijedtem. - Nem tudtam, hogy be fog szakadni. Év elején még tök jó állapotban volt. - Magyarázkodtam. Miközben felsegítettem, az egyik karját a vállamra tettem, hogy könnyebben tudjon jönni. Megnyugodtam, mikor végre megszólalt. Reméltem, hogy nincs nagy baja. Ezért biztos nagyon leszidnak a tanárok. De az a lényeg, hogy nincs nagyobb baj. David él, és ez a lényeg. A büntetést és a leszidást ki lehet bírni.
Utoljára módosította:Emma McNeilly, 2014. június 13. 14:54
Nyári Évi
INAKTÍV



RPG hsz: 56
Összes hsz: 733
Írta: 2014. június 9. 17:14 Ugrás a poszthoz

- Biztos. hogy jól vagy? Szerintem azért el kellene menni a gyengélkedőre. De te tudod. - Mondtam Davidnak.
 David felkelt és szólt, hogy ott a láda, nézzük meg. Megpróbáltuk kézzel kinyitni, de nem sikerült, ekkor David megkérdezte, hogy itt- e a pálcám. Azzal ki lehetne nyitni.
- Igen, persze itt a pálcám. Mindig nálam van. Khm... - köszörültem meg a torkom. - Várj! És mi lesz, ha valami átok van rajta?- kérdeztem aggódva. Most egy kicsit megijedtem és elgondolkoztam, hogy én nem szoktam ilyen félénk lenni. - Azaz.... Semmi. Menj egy kicsit hátrébb. Alohomora.- mondtam és a láda kinyílt. Közelebb léptünk.
- Ez meg mi? Tiszta kosz. Suvickus. - mondtam és a láda kitisztult. Egy kép és egy napló volt benne. - Hát ez meg kié? - kérdeztem. - Elég réginek tűnik. Nézd!- szóltam Davidnak és odaadtam neki a naplót, én pedig a képet kezdtem böngészni. A képen egy férfi volt a családjával.- Neked ez a férfi nem ismerős? - kérdeztem. - Olyan érzésem van, mintha már láttam volna valahol. Csak nem tudom, hogy hol. - mondtam, aztán a képet a táskámba tettem. - Szerintem menjünk. Vagy körülnézzünk még? Van időnk, de ha a falut is meg akarjuk nézni...- Mondtam és reménykedtem, hogy azt mondja, hogy menjünk. Nem akartam még egy emeletet zuhanni, és nem akartam, hogy nagyobb baj legyen. Ki tudja, mi van itt alattunk. Lehet, hogy vissza kellene jönni valamikor. De ezt az ötletet egyelőre elvetettem.    
Utoljára módosította:Emma McNeilly, 2014. június 13. 14:56
Nyári Évi
INAKTÍV



RPG hsz: 56
Összes hsz: 733
Írta: 2014. június 10. 16:21 Ugrás a poszthoz

David


 Közös megegyezésre elmentünk a kísértet házból. Eléggé kíváncsiak voltunk, hogy vajon kié lehetett a napló és kik lehettek a képen.

- Nem tudom honnan, de nagyon ismerős. Biztos, hogy láttam már valahol , csak nem tudom, hogy hol.- mondtam és közben gondolkodtam.  Elég sokáig sétáltunk, közben próbáltuk kibogozni, hogy mit találtunk.

- Szerintem a tanároknak nem kellene szólni. Megkérdeznék, hogy mit kerestünk ott és, hogy adjuk oda amit találtunk. Nem akarok kimaradni a buliból. Ez olyan izgalmas. Szerinted is? - kérdeztem és elgondolkoztam. Lassan beértünk a faluba. A határnál megálltunk.

- Na, jó. Akkor most hova menjünk? Jövök neked egy sütivel. A cukrászda jó lesz?- kérdeztem Davidtól. Tudtam, hogy innentől egy szót sem szólhatunk a talált dolgokról vagy legalábbis nem olyan helyen ahol sokan hallják. Nem lenne a legjobb, ha mindez kiderülne.
 Elmentünk a cukrászdába. Mikor kinyitottuk az ajtót nagyon finom illat fogadott.
- Válassz. Én fizetek. - mondtam kedvesen.
Utoljára módosította:Nyári Évi, 2014. június 10. 16:22
Nyári Évi
INAKTÍV



RPG hsz: 56
Összes hsz: 733
Írta: 2014. június 10. 19:42 Ugrás a poszthoz

Miután bementünk a cukrászdába nagy nehezen találtunk helyet. Leadtuk a rendelésünket és mivel nem voltak kevesen, így nem lehetett könnyen kihallgatni minket. David szerint a napló egy volt roxforti diáké lehetett akinek az apja halálfaló volt.
- De mi van ha nem csak az apja. Lehet, hogy az egész család az volt. - mondtam és közben a képen gondolkoztam. - Nem lehet, hogy...... - elhallgattam, mert jött a pincér boszorkány. Nem akartam, hogy valaki meghallja  ezért halkabbra fogtam a szót. - Nem lehet, hogy Malfoyék valami leszármazottja? Nézd a képet. Szőke haj, kék szem, az orruk is hasonlít. Főleg a férfinak. - Mondtam a gondolatomat. Közben körbenéztem nem- e figyel valaki minket. Volt egy furcsa alak ott, de nem hiszem, hogy minket figyelt. - Ugyan már. Ne legyél ilyen paranoiás.- Nyugtattam magamat. Miért figyelne valaki 2 diákot? Nem tudtam, miért de nagyon rossz érzésem lett. Átültem a másik oldalra a férfival háttal.
- Nézd azt a fekete szakállas férfit. Eléggé úgy tűnik, hogy minket néz. Vagy csak nekem tűnik úgy? - kérdeztem elég nyugtalanul Davidot. Nem ülhetnénk máshova? - Nem szokásom nagyon berezelni, de attól a férfitól a hideg kirázott. Nem tudtam David , hogyan tud olyan nyugodt lenni. Azt mondta biztos csak képzelődők.

- De igen. Minket néz. Kérlek. Üljünk arrébb. Nézzük meg, jön- e?- kérleltem.- Nézd ott fent van egy hely. Légysziiiiiii.  
Nyári Évi
INAKTÍV



RPG hsz: 56
Összes hsz: 733
Írta: 2014. június 11. 16:19 Ugrás a poszthoz

- Ööö. Hogy honnan tudok az angol családokról? Nos a válasz egyszerű. Egy barátnőm Angliában lakik és ő sokat mesélt nekem ezekről a dolgokról . - magyaráztam Davidnak. Mikor mondtam neki a férfit eléggé nyugodtnak tűnt. – Nem hiszem el. Hogy lehet ilyen nyugodt?- kérdeztem magamtól.  Elültünk egy másik helyre, ahol a férfi már nem láthatott minket.  David  azt ajánlotta, hogy menjünk lassan a cukorka boltba.
- Igen. Indulhatunk.  Elnézést.  Fizetnék. – szóltam a pincérboszorkánynak.  Mikor elindultunk a férfi már nem volt ott a cukrászdába.
- Mi?  Ne haragudj elbambultam.  Mit is mondtál? – kérdeztem Davidtól, mert nem értettem mit mondott csak azt a kérdést, hogy: - Évi, figyelsz?
Mikor kimentünk. Eléggé beborult az idő. Elindultunk a cukorka boltba.
Nyári Évi
INAKTÍV



RPG hsz: 56
Összes hsz: 733
Írta: 2014. június 18. 16:20 Ugrás a poszthoz

Ma reggel, mikor felkeltem nem tudom miért, de olyan furcsa, morcos kedvem volt.  Nem tudtam mi van velem.  Mérges és közben aggódó is voltam. Este elég furcsa dolgokat álmodtam a családomról. Úgy döntöttem írok is nekik.  Gyorsan felöltöztem, lementem a konyhába valami harapnivalóért. Felmentem a bagolyházba és megírtam a levelet, aztán egy szép gyöngybagollyal elküldtem. Visszamentem a szobába, de még nyugtalanabb lettem. Megfogtam egy könyvet és elindultam a kastélyba.
-    Biztos találok egy helyet, ahol nyugodtan lehetek. - mondtam magamban.   Észre sem vettem, hogy átmentem az északi szárnyba. Lassan felmentem a toronyba.
 – Ha már itt vagyok, hátha van valami csendes hely. – mondogattam magamnak.  Ahogy felértem ott volt egy ajtó. Nem halottam, hogy valaki lenne ott. Benyitottam.  Meglepetésemre a szobába volt David.  Mielőtt köszönni tudtam volna egy csomó kérdést tett fel.
– Öö. Szia.  Hát. Én csak egy nyugodt helyet kerestem, ahol csend van .  Milyen kérdésben? Igen, persze segítek.  O. Igen jól vagyok. – mondtam.
 –  És te mit keresel itt? – kérdeztem vissza. Láttam, hogy az előbb sárga fal, most egy árnyalattal sötétebb lett.
-  Ez a Lélekszobája, ugye? – kérdeztem Davidtól és leültem.
 – Nos, akkor mi a kérdés?- kérdeztem. Próbáltam a figyelmemet lefoglalni  a kérdéssel és nem azon rágódni, hogy vajon van – e valami gond otthon vagy, hogy nehogy itt adjam ki a mérgemet.
Ami nem tudom miért van bennem.
Utoljára módosította:Nyári Évi, 2014. június 20. 06:46
Nyári Évi
INAKTÍV



RPG hsz: 56
Összes hsz: 733
Írta: 2014. június 19. 09:59 Ugrás a poszthoz

Miután leültem, David megmutatta a kérdést. Szerencsére azt az anyagrészt szerettem, így a kérdésre rögtön tudtam a választ.  Lehet, hogy az arcomra volt írva, vagy nem tudom, de észrevette, hogy valami nincs rendben és rá is kérdezett.  Muszáj volt valakinek elmondanom. Nem tarthattam egész évben magamban.
-    Igazából.. – kezdtem bele – elégé rossz érzésem van. Álmomban haza mentem, és minden teljesen más volt, mint mikor legutoljára otthon voltam. Úgy érzem, valami baj van. Nem tudom, mit tegyek és elég mérges hangulatban vagyok. Pedig nem szokásom.  Nagyjából tudod, milyen vagyok. Mármint amennyire megismertél. A konyhában is nyugodt voltam és a kísértetházban is.   De, ez most valami más. – mondtam el a gondomat.  David meghallgatott és adott csokit.
-    Nem hiszem, hogy csak az lenne a gond, hogy feszült vagyok. Igen írtam nekik baglyot. Remélem tényleg, nincs semmi baj. - mondtam aztán leültem. David mondta, hogy inkább tanuljunk, hátha az megnyugtat.  Nem nagyon nyugodtam meg.  Egész végig csak azon járt az agyam, hogy mi lehet otthon. A legrosszabbra gondoltam, ettől nagyon elszomorodtam. David megbökte a vállamat, hogy ne szomorkodjak. Aztán elkezdett vicceket mesélni. Egy kicsit jobb hangulatom lett . Aztán előkerült a napló, amit a kísértetházban találtunk  és szóba került az a férfi aki figyelt minket.
-    Hát, valami sötét mágusé nem?!  Nem tudom ki az a férfi.   De szerintem vissza kéne mennünk a faluba. Ha az a férfi megint feltűnik, jobban megfigyelhetjük. Vagy nem tudom. Kábító átkot használhatunk, Mert, ha igen, akkor ha követ becsaljuk valahova elkábítjuk és lekötözzük és kikérdezzük, hogy miért követett.  – mondtam. Más ötletem nem is volt.  Egy kis időre így el is felejtettem az otthoni aggodalmakat.
-     Ha már be megyünk a faluba nem tudsz véletlenül egy bagolyboltot? Vennék egyet és akkor nem az iskolai baglyokat kellene használnom.
Utoljára módosította:Nyári Évi, 2014. június 20. 06:53
Nyári Évi
INAKTÍV



RPG hsz: 56
Összes hsz: 733
Írta: 2014. június 19. 14:50 Ugrás a poszthoz

David megpróbált lebeszélni a "fogjuk meg a férfit" akcióról, de én nem hagytam magam.
- Jó. Ha te nem jössz elkapni majd elkapom egyedül. – mondtam mérgesen és felkeltem. Láttam, hogy a szoba színe, ahol én álltam, elsötétült. Tudtam miért van, de nem érdekelt. Már elindultam kifelé, amikor David mondta, hogy gyakorolhatnánk az átkokat. Belementem. Felajánlotta, hogy lejön velem a faluba. Ismert ott egy bagolyboltot.
- Szuper. Szerintem kezdhetünk is gyakorolni. El akarom kapni azt a férfit. - lelkesültem fel.  
– Ez a szoba úgyis átváltozik, amire szükségünk van. Akkor simán tud egy olyan szoba lenni, amiben tudunk gyakorolni. A  Petrificus Totalus az a sóbálvány átok. Ismerem. Egyik órán megpróbáltam. Megijedtem mikor vigyázzállásba eldőlt az egyik csoport társam. A tanár azt mondta jó volt. - meséltem. Kicsit lenyugodtam, a helyiség újra sárga színű lett. Aztán kivettem a pálcámat a táskámból.
- Itt a pálcád? Kezdhetjük?  - kérdeztem. Láttam, ahogy a helyiség kezd átalakulni. Már nem a tanulós szobában voltunk, hanem egy gyakorlóteremben. A figyelmemet a gyakorlásra szenteltem, kiürítettem az agyamból a gondokat.
Utoljára módosította:Nyári Évi, 2014. június 22. 09:48
Nyári Évi
INAKTÍV



RPG hsz: 56
Összes hsz: 733
Írta: 2014. június 21. 10:38 Ugrás a poszthoz

David elővette a pálcáját. Mondta, hogy a gondolataimat ürítsem ki a fejemből.  Megtettem, amit kért. Mindent kiürítettem a fejemből, az otthoni dolgokat legelőször.
- Először én támadok. –mondtam. Odaálltunk a terem két végébe. Elkiáltottam magam.
- Petrificus Totalus. –már repült is az átok. David éppen, hogy félre tudott ugrani. Közben én is elugrottam egy kanapé mögé. Kinéztem, Nem észleltem Davidot sehol. Láttam, hogy az átkom nem találta el, ezért nem is léptem ki a szekrény mögül, gondolkoztam, vajon mit kellene tennem most. Nem tudom hova bújt. Egyszer csak, mintha az egyik könyves szekrény mögött mozgott volna valami vagy valaki.
- Megvagy! –kiállottam diadalmasan.
- Locomotor Mortis –mondtam a lábbilincselő átkot ki. Kárvolt hangosan örülnöm, mert David éppen elugrott, de úgy láttam mintha eltalálta volna. Nem maradhattam a rejtekhelyemen. Tudta, hogy hol vagyok. Gyorsan egy szobor mögé bújtam be. Szerencsére elég széles szobor volt elfértem úgy, hogy takarjon. Ezután csak vártam.
Utoljára módosította:Nyári Évi, 2014. június 23. 12:31
Nyári Évi
INAKTÍV



RPG hsz: 56
Összes hsz: 733
Írta: 2014. június 23. 12:56 Ugrás a poszthoz

Miután David is elbújt figyelmeztetett, hogy csak 10 percig támadhatok már. Úgy döntöttem előbújok a rejtekhelyemről és támadok, de ekkor gyorsan odafutott és mondta, hogy valaki jön. Villámsebességgel a szobor mögé ugrottam. Elég nagy volt, hogy normálisan egy ember el tudjon bújni, de ahhoz nem, hogy két ember elférjen, úgy, hogy meg ne lássák őket. David is tudta, hogy ott nem férünk el ketten, ezért a szekrényhez futott és bemászott. Kinyílt az ajtó. Egy tanár jött be. A Szoba színe elkezdett sötétedni.
- O! Jaj! – mondtam magamban. Fél szemmel kilestem a szobor egyik nyílásán. Szerencsére jó helyen volt az emlékmű. Teljes takarásba voltam. Ki is tudtam volna a fejem dugni, de azt nem kockáztattam meg. Reméltem, hogy David nem fog megszólalni, mert akkor nekünk annyi. Elég mérgesnek tűnt a tanár. Néhány perc múlva feladta, hogy nem jelentkezik senki és kiment. Én csak álltam a szobor mögött, nem voltam biztos benne, hogy jó ötlet lenne kimenni a búvóhelyemről. Kicsit később David előbújt a szekrényből. Mikor szólt én is kibújtam a menedékemből és leültem.
- Egyetértek. Most is csak szerencsénk volt. Ha nem vagy az ajtónál, lebukunk. A piknikező tisztás jó lesz. Elég nagy hely, tudunk gyakorolni – mondtam, aztán összeszedtük a cuccunkat és lementünk.
Nyári Évi
INAKTÍV



RPG hsz: 56
Összes hsz: 733
Írta: 2014. június 25. 17:39 Ugrás a poszthoz

Állia Szipenni

Szép szombati reggelre ébredtem. Mikor felkeltem és kinéztem az ablakon a nap vidáman sütött. Úgy döntöttem, hogy sétálok egyet. Gyorsan felvettem egy narancssárga rövidnadrágot, egy ujjatlan, fehér felsőt és egy szandált, a hajamat pedig gyorsan kontyba vágtam, megfogtam egy könyvet, aztán leindultam a hálókörletből. Útközben kigondoltam, hogy a rétre megyek, az elég nyugalmas hely. Lassan le is értem. Nem volt sok diák a tisztáson, láttam egy kis padot a rét végén és leültem. Nem tudom mennyi időt lehettem ott, de eléggé eltűnt mindenki.  Felkeltem, hogy körbe nézzek. Egy lányt pillantottam meg egy másik padon.
- Szia! Én Évi vagyok, Nyári Évi. És te? Nem tudod, hol vannak a többiek? –kérdeztem a lánytól.  Nem emlékeztem, hogy láttam volna valahol, nem ismertem.
Utoljára módosította:Nyári Évi, 2014. június 30. 15:56
Nyári Évi
INAKTÍV



RPG hsz: 56
Összes hsz: 733
Írta: 2014. július 2. 08:59 Ugrás a poszthoz

Állia Szipenni




- Hát tudod, akik itt voltak - magyaráztam Álliának. Nem értettem, hogy- hogy nem tudja, miről van szó, hiszen itt voltak a többiek az előbb. Vagy csak én képzelődtem?!  Úgy vettem észre, hogy nem nagyon akar beszélgetni velem, ezért visszaültem a padra. Nem voltam benne biztos, hogy jó társaság lennék a számára. Néhány perc múlva láttam egy baglyot leszállni Álliához. Nagyon szép bagoly volt, elég érdekes mintájú. Reméltem, hogy Csipi nem repül erre, mert ő neki megy minden ismeretlen szárnyasnak.
- Állia – Szóltam a lánynak.
- Hol vetted ezt a baglyot? Nagyon szép – dicsértem. Mivel nekem megvolt Csipi, nem akartam másikat, de a kis húgomnak vennék egy hasonlót.
Nyári Évi
INAKTÍV



RPG hsz: 56
Összes hsz: 733
Írta: 2014. július 3. 15:01 Ugrás a poszthoz

Eléggé feleslegesnek éreztem magam. Iza nem nagyon akart mesélni semmit.
- Figyelj, hátha tudok segíteni. Mondd el – próbálkoztam. Reméltem, hogy nem ordítja majd le a fejemet, hogy ne kíváncsiskodjak. Leültem a fűre, tisztességes távolságra Izától. Én mindenre felkészülök, ha kell menekülök, bár amit meséltek róla, nem egy idegbeteg.
- Ööö. Hallottam egy barátomtól, hogy szereted a kviddicset. Játszatsz, vagy csak szereted? – Faggatóztam. Nézni nagyon szerettem a kviddicset, de játszani még nem próbáltam. Nem álmom leesni 20 méter magasról. Reméltem, hogy Iza lassan megnyílik, de ha nem akkor tovább próbálkozok.  Telt az idő, de Iza nem nagyon nyílt meg, hiába próbálkoztam, úgy voltam vele, hogy feladom. Hátradőltem a füvön és néztem a felhőket. A kellemesen lengedező szél lassacskán felerősödött, a felhők is kezdtek sötétedni.  
- Eső lesz - szólaltam meg végül. Otthon mindig figyeltem a fellegeket, így kiismertem magam bennük.
- Ahogy látom nem lesz nagy eső. Csak egy kis zápor. Szeretem az eső illatát, és ha a szél fúj egy kicsit. És te? – Informálódtam Izától.
Nyári Évi
INAKTÍV



RPG hsz: 56
Összes hsz: 733
Írta: 2014. július 4. 11:44 Ugrás a poszthoz

Tényleg nagyon szép bagoly volt. Reméltem, hogy tudok ilyet venni a húgomnak is.
- Ö. Nem szeretnék a terhedre lenni, de nem jönnél el velem? Nem nagyon ismerem a helyet és nem szeretnék eltévedni - kérleltem a lányt. Nem voltam benne biztos, hogy igent mond, de egy próbát megért. Láttam a szemén, hogy gondolkodik.
- Azt hiszem, egyedül megyek - mondtam magamnak. Elkezdett fújni a szél, nagyon szerettem mikor fújt. Úgy gondoltam, hogy leülök és megvárom a választ.  
Nyári Évi
INAKTÍV



RPG hsz: 56
Összes hsz: 733
Írta: 2014. július 4. 19:19 Ugrás a poszthoz

Mire haza tudtam kéretőzni már délután volt. Gyorsan felmentem a szobába, felvettem egy kényelmesebb rövidnadrágot és egy pólót, aztán összepakoltam néhány cuccomat.
- Csipi, hazamegyünk holnap hajnalban. Most este nem teszlek be a kalitkába, jó? - magyaráztam a baglyomnak, ő kedvesen csattogtatta a csőrét. Mivel nem volt nagyon késő, úgy döntöttem sétálok egyet a kastélyba. A Nyugati szárnyban még nem voltam, ezért oda indultam. Néhány perc múlva már ott is voltam. Egyszer csak láttam egy festményt, az volt rá írva Rydan Colthan.
- Hát ez mi? – Kérdeztem magamtól. Akkor eszembe jutott, hogy persze, hogy van. Hiszen meséltek nekem egy titkos könyvtárról, ami egy festmény mögött van.
- Rydan Colthan – súgtam a festménynek. Az abban a pillanatban ki is nyílt. Gyorsan bementem.
- Hűha - ámuldoztam. Mondták, hogy nagyon nagy és jó hely, de nem gondoltam, hogy ennyire. Nagyon kíváncsi voltam, így elkezdtem körülnézni. El is indultam, nem gondoltam, hogy összefutok valakivel. Levettem egy könyvet a polcról és leültem a földre. Valami furcsa zajt halottam, de nem foglalkoztam vele. Aztán egy ismerős hang szólított meg.
- Szia.  Hát, én csak véletlenül kerültem ide, és te, hogy kerülsz ide? Ezt akartam én is kérdezni, hogy mi ez a zaj? - válaszoltam a fiúnak.
Nyári Évi
INAKTÍV



RPG hsz: 56
Összes hsz: 733
Írta: 2014. július 4. 19:20 Ugrás a poszthoz

Miután felbaktattam a kastélyba egyenesen a hálókörletbe mentem.
- Csipi. Gyere, vidd el ezt a levelet – kértem, aztán gyorsan elmentem letusolni. Amint lefürödtem az órára pillantottam.
- Hoppá, ebédidő van. Mennem kellene – magyaráztam magamnak. Mivel tiszteljük a Rellonosokat ezért egy fehér blúzt vettem fel, amit még a bátyám vett nekem, egy térdig érő fekete szoknyát ezüst övvel és egy fekete szandált, a hajamat pedig kontyba fogtam. Gyorsan mappába tettem a büntimet és leindultam. Nem tudtam, hogy David a Nagyteremben van-e, de most nagyon siettem. Mikor beértem a Nagyterembe, villámsebességgel mentem a tanári asztalhoz, hogy szóljak, hogy fel szeretnék olvasni valamit. A tanároknak nem volt ellenvetésük. Az asztalunk felé már lassabban mentem, így láttam, hogy néhányan eléggé meglepetten néznek rám.
- Csak legyek túl rajta – fohászkodtam aztán leültem az asztalunkhoz. Eléggé ideges voltam, így nem akartam kezdeni. Szerencsére először David mondta el a beszédét. Elég vicces volt, szinte az egész terem nevetett. Aztán jöttem én. David sok sikert kívánt.
- Köszi – erőltettem mosolyt az arcomra. Felkeltem az asztalunktól és odamentem a Rellon asztalához.
- Én úgy kezdeném, hogy ha esetleg valakiben felmerült az a kérdés, hogy miért nézzünk fel a Rellon ház tagjaira, akkor itt a válasz.
A rellon ház tagjainak szerintem megjár a nagy nagy tisztelet, mert ha ők nem lennének, akkor ez az iskola lehet, hogy eltunyulna. Szerencsére ők eléggé kezdeményezőek, így nem nagyon kell a többi házból jövő diáknak elkezdeni a dolgokat. Vannak nagyon jó fej rellonosok, akikkel nagyon jól el lehet, hülyülni. Nagyon összetartó csapat, ezért is megérdemlik, hogy a többi ház diákjai tisztelje őket. De , hogy ne csak ilyeneket említsek a céltudatosság is nagyon fontos dolog, aminek az emberben benne kellene lenni, nos ez mind megvan a rellonosokban. A levitásokkal ellentétben a rellonosok a céljaik érdekében kellő eszközöket azonnal megtalálják, míg a levitások több idő elteltével bukkannak rá. Ez dicséretes. Tudjuk, hogy az eridonosok éles elméjű, nagy fantáziájú emberek, a levitásoké mélygondolatú. Hát a rellonosok nem teljesen ilyenek. Ők, ha valamit elgondolnak, ahhoz foggal, körömmel ragaszkodnak. Nem engednek belőle és addig nem hagyják, amíg el nem érik a kívánt eredményt. Az akadályok csak erősítik őket. Nem mellesleg a rellonosok nagyon erősek, és ami még fontosabb, vagyis inkább a legeslegfontosabb, hogy összetartóak. Ez azért is fontos, mert ha nincs összetartás, nincs eredmény.  A látszat ellenére szeretik egymást. A következő szempontnál a ház kettő részre oszlik. Az egyik részleg, azok a diákok, akik nagyon könnyen barátkoznak a többi ház tagjaival, a másik részleg azok a rellonos diákok, akik nehezebben, de kezdeményezően barátkoznak. Lehet, hogy elsőre nem értjük meg egymást velük, de ha már többször beszélgetünk, akkor azért jó barátságok szövődhetnek.  Nem mondom, hogy a rellonosok rosszak, de van köztük, aki nem angyal, ezt ők maguk is bevallják. Ha a roxforti házakhoz hasonlítanám, akkor a Mardekár ház utódja lenne. De persze nem ugyanolyanok, mint a Mardekárosok. Ezt csak így megjegyzésnek szántam, nem bántásnak mielőtt még elpáholnátok. Lassan végzek a beszédemel, amit nektek írtam. Még néhány mondat erejéig lopnám mindenkinek az idejét. Nem lesz, hosszú megígérem. De, ha esetleg álmosak vagytok, van nálam párna szívesen adok.
Nos summa summarum zárás képpen csak annyit szeretnék mondani, hogy nagyon nagyon örülök, hogy megismertem néhány diákot a rellon házból, ez egy nagyon jó ház. Legyetek büszkékrá, az iskolátokra, és nézzetek fel a rellonosokra. Megérdemlik. Higgyétek el nekem - fejeztem be, majd az asztalunkhoz mentem, ittam egy pohár narancslevet és felmentem a klubhelyiségbe.

Nyári Évi
INAKTÍV



RPG hsz: 56
Összes hsz: 733
Írta: 2014. július 5. 18:13 Ugrás a poszthoz

David elmesélte, hogy miért van itt, és hogy nem tudja mi ez a zaj.
- Hát, semmi nem lett belőle. Holnap hajnalban utazok haza. Nem tudom, hogy miért jött utánam. Nem én hívtam - válaszoltam a „hogy kerül ide a baglyod” kérdésre. Aztán a téma egy zöld gömbre terelődött, ami itt van a könyvtárban. Én nem tudtam, hogy van olyan, de érdekesnek hangzott. Ahogy mentünk a szekrények között, egyszer csak egy nagy zöld gömb került elénk. David éppen kérdezett valami olyasmit, hogy bemegyünk-e, aztán eltűnt.
- David! – Kiáltottam utána.
- Ha már bekerültél. Csipi, te menj vissza szobába. Én is ott leszek estére, figyelj a cuccunkra! – Adtam ki az utasítást a baglyomnak, aztán beugrottam a gömbbe. Reméltem, hogy nincs semmi baja a fiúnak. Néhány percig a semmiben forogtam. Mikor észhez tértem egy erdőben voltam.
- Mi? Hol? Hogy? – Ezek a kérdések jutottak eszembe. Az előbb nem itt voltam. Hol lehetek, és hol lehet David? Lassan felkeltem a földről, de megbotlottam. Ráléptem a szoknyámra. Várjunk! Mi? A szoknyámra? Hogyan? Az előbb, még csak rövidnadrágban voltam. Néhány perc ámulat után magamhoz tértem.
- Jaj. Te meg, hogy kerülsz ide? Nagyon szép vagy – mondtam a mellettem álló barna lónak. A ló mellett találtam egy táskát és benne egy könyvet. Kinyitottam és reménykedtem, hogy nem abba a könyvbe cseppentünk bele. A remény hamar elszállt. A lovamnak Villám volt a neve, a könyv elejére rá volt írva. Nem akartam elolvasni, amíg David meg nem lesz. Így felültem a ló hátára és engedtem, hogy ő vezessen. Pár perc múlva már kint is voltunk az erdőből, egy folyó partra értünk. Láttam, hogy valaki ott áll, szintén egy lóval.
- Egy próbát megér – mondtam Villámnak.
- Wilson – kiáltottam. Nem értettem, hogy miért Wilsont mondok, de már mindegy volt. A névre oda figyelt a parton levő fiatalember, gyorsan odavágtattam hozzá.
Nyári Évi
INAKTÍV



RPG hsz: 56
Összes hsz: 733
Írta: 2014. július 8. 10:33 Ugrás a poszthoz


- Igen, én vagyok. Nem tudom, de itt ez a könyv – folytattam volna a választ, de David kivette a kezemből a könyvet. Éppen folytattam volna a mondandómat, mikor egy csapat idegen jött lóháton. Nagyon megijedtem, azt hittem bajban vagyunk. Meg is lepődtem, mikor a nevünket mondta az egyik nő és valami küldetésről beszélt. Nem szóltam semmit, nem is tudtam volna.  David szólt nekik, hogy a városban tűz van. Az idegenek elmentek segíteni, nekünk pedig kiadták a tűzrakási feladatot. Miután elmentek gyorsan megnéztük a könyvet.
- Aha. A négy elem képessége. Mi vagyunk a föld, ők pedig a tűz, víz, levegő.  Elissa a levegő. Joanne, Matthew és Finn a tűz. Aimon és Tom a víz – olvastam.
- Na, álljunk neki a tűznek – javasoltam. Elmentem fát keresni a parton és közben azon gondolkoztam, hogy ami itt eltelik idő, az a valóságba mennyi lehet. Nem szerettem volna napokig itt maradni. Nekem holnap hajnalban haza kell mennem. A gondolatmenet közben összeszedtem a tüzelőt.
- Meggyújtod? – Kérdeztem. Néhány perc múlva már égett is a tűz. Körülbelül 11 óra lehetett, mikor a csapat visszaérkezett. Profi lovasoknak tűntek. A lányokon szoknya volt, de mégis, úgy megülték a lovat, hogy hűha. Miután leültek, beszélgetni kezdtünk velük.
Nyári Évi
INAKTÍV



RPG hsz: 56
Összes hsz: 733
IzaAnyu
Írta: 2014. július 8. 11:05
Ugrás a poszthoz

- Értem – válaszoltam Izának. Engem nem szokott zavarni, ha eláztam, de a nagy viharokat nem kedveltem. Lassan Iza segítségével felkeltem. Én még maradtam volna, de ahogy az eső jobban elkezdett esni és villámok is jöttek úgy döntöttem, hogy inkább én is felmegyek a kastélyba.
- Várj, Iza! Megyek veled, persze csak, ha nem zavarok – mondtam.  A mondatom végére az eső úgy esett, mintha dézsából öntötték volna. Teljesen eláztunk, ezért gyorsan felsiettünk a kastélyba. A bejáratnál pedig elbúcsúztunk, aztán mentem átöltözni.
Nyári Évi
INAKTÍV



RPG hsz: 56
Összes hsz: 733
Írta: 2014. július 9. 13:30 Ugrás a poszthoz

A beszélgetés azért túlzás. Miután elmondták, hogy a várost sötét mágusok gyújtották fel, mert nem akarták odaadni a városlakók a pénzüket, onnantól mi nem tudtunk megszólalni. Csak magamban tettem egy olyan megjegyzést, hogy:
- Milyen eredeti! Sötét mágusok és pénzt lopnak. Mikor varázslattal is elvehetnék - mondtam. Ezután Daviddal csak hallgattuk a történetüket. Elég butának éreztem magam, mert nem tudtam semmit. El kellett volna olvasni a könyvet mikor meg találtam. Éppen folytatták volna a történetüket, mikor David „rosszul lett” és kiment a sátorból. Én még bent maradtam egy kicsit és meghallgattam az elkezdett mondatot, amit a Matthew nevű mágus kezdett el aztán megszólaltam.
- Ne haragudjatok, de egy percet várnátok. Megnézem, mi van Daviddal. Rögtön jövök – magyaráztam, aztán felpattantam és kimentem a sátorból, nagyon reméltem, hogy nem fognak gyanút. Kimentem, de nem láttam sehol a fiút.
- Pszt. David! David, hol vagy? – Kérdeztem kétségbeesetten. Aztán odamentem a lovamhoz és kinyitottam a baloldali táskát. Megláttam, hogy abban két könyv van. Kettő ugyanolyan. Minkettőt megfogtam és vártam Davidra.
- Mi van? - Kérdeztem. Miután előkerült.
- Oké. Tessék itt az egyik könyv, ha úgy érzed gyere be - mondtam és bementem.
- Valami baj van? – Kérdezte felvont szemöldökkel Finn.  Megijedtem, hogy gyanút fogott.
- Dehogy. Nincs semmi baj. Csak megfájdult a feje. Adtam neki vizet, hogy igya meg, az segíteni szokott. De mindegy is, itt vagyok. Kérlek, folytassátok – kértem őket. Matthew fojtatta is a mondandóját. Éreztem a hangjában, hogy nem nagyon hitte el a mesémet, mert lassan beszélt és közben nagyon figyelt. Elég kényelmetlen helyzet volt. Reméltem, hogy DAvid hamarosan visszajön. Ahogy telt az idő kezdtem nagyon álmos lenni, de nem csak én. Láttam a többieken is, hogy szívesen pihennének. Úgy döntöttem, hogy szóváteszem.
- Nem szeretnék udvariatlan lenni, de ahogy látom elég fáradtak vagytok. Itt van öt darab kettő ágyas szoba, ha gondoljátok menjetek aludni. Ha úgy jobb, akkor őrséget is állhatunk, vagy bűbájokkal körül védhetjük a sátrat és akkor mindenki tud pihenni – kezdeményeztem. Reméltem, hogy elfogadják, mert én személy szerint alig álltam a lábamon a fáradtságtól. Szerencsére a „védjük bűbájokkal a sátrat” szituáció mellet döntöttünk, így elmehettünk aludni. Gyorsan kimentem a lovakhoz, odakötöttem őket egy fához és Daviddal körbe bűvöltük a sátrat húsz méter széles körben. Így a lovak is biztonságban voltak. Mielőtt bementünk a sátorba megnéztem a másik táskát is. Nagyon örültem, nem hiszem, hogy védekezni tudok velük, de legalább nem szoknyában kell lovagolnom. A táskában rendes nadrág és hosszú ujjú felső volt. Persze nem a mostani fajták, de akkor is jó volt. Ahogy lejjebb túrtam a táskában, ott pedig ételek voltak. A jobb oldali táskát most békén hagytam, abból kivettem a könyveket. Tudtam, hogy van abban is még valami, de azt reggel akartam megnézni. Gyorsan kivettem az egyik ruhát utána pedig befutottam a sátorba, átöltöztem és a könyvvel az egyik szobába indultam. Épp benyitottam volna az egyikbe mikor észrevettem, hogy a többiek még kint vannak.
- Mi a baj? - Kérdeztem. Nem értettem miért állnak kint, mikor a szobákba mehetnének.
- Ki hol alszik? – Kérdezte Elissa. Nem értettem, hogy mi olyan bonyolult ebben.
- Hát mindenki egy szobában. Van öt szoba. Mi vagyunk nyolcan. Valaki valakivel alszik. Kétágyas szobák vannak. Nem kell egy ágyban aludni – magyaráztam meglepetten. Aztán Davidra néztem egy „Most mi van akkor?” pillantással.
Utoljára módosította:Nyári Évi, 2014. július 9. 18:39
Nyári Évi
INAKTÍV



RPG hsz: 56
Összes hsz: 733
Írta: 2014. július 11. 19:18 Ugrás a poszthoz

David

A várt segítség elmaradt. David, azaz Wilson meg fogta magát és bement az egyágyas szobába.
- Ez aztán nagy segítség volt – mérgelődtem. Legalább segíthetett volna. Na, mindegy. Megegyeztünk a szobák elosztásával a kedves föld harcos nélkül is. Én egyedül voltam az egyik kettes szobában. Így szerencsére egész este zavartalanul tudtam olvasni a könyvet. Nagyon érdekes volt a történet, nem is tettem le, amíg el nem olvastam az egész olvasmányt. Ennek köszönhetően hajnali három órakor aludtam el. Körülbelül öt percet aludtam, legalábbis én csak annyinak éreztem, amikor kopogtattak az ajtómon. Magamban elküldtem a kopogtatót melegebb éghajlatra.
- Mi van? Miért kell ilyenkor felkelteni? Mennyi az idő? – ezeket a kérdéseket vágtam Tomhoz és Matthewhoz. Láttam a meglepődést az arcukon, aztán miután elmúlt a döbbenet közölték, hogy fél öt van és, hogy lassan készülődni kellene. Kedvem lett volna megütni valamelyiket, de inkább szó nélkül becsuktam az ajtómat és felöltöztem lassan. Mikor kimentem a sátorból Wilson már kint volt, ahogy láttam eléggé meglepődött. Fáradt voltam, így nem válaszoltam a kérdésére, helyette válaszoltak a többiek. Aztán felültem Villámra. Nem régóta ismertem ezt a lovat, de úgy éreztem mintha ezer éve ismernénk egymást. Kinyitottam az egyik táskát és kivettem neki egy szép zöld almát.
- Tessék, megérdemled – mondtam a lovamnak. Éppen ráfeküdtem a lovam nyakára és lehunytam a szemem, mikor hallottam, hogy valaki mellém lovagol. Nem volt kedvem felülni, mivel álmos voltam, és ha álmos vagyok, akkor nyűgös is, de muszáj volt felkuporognom.
- Hát, elmondták azt, hogy honnan jöttek, hogy mi a küldetés. Meg hogy a gonosz mágusokkal vigyáznunk kel – magyaráztam a tegnap esti történetet. Aztán David elmesélte, hogy mit olvasott a könyvben. Lehet, hogy elfelejtette, hogy nekem is van egy könyvem, de mindegy is. Éppen visszafeküdtem volna, mikor megszólalt újra. Aztán értetlen arccal eltátogta, hogy csak a könyv elejét és végét olvasta el.
- Akkor én elmondom. Ha elértük az erdőt, akkor meg kell nyitnunk egy átjárót, ami átvisz minket a veszélyes szakaszon. Csakhogy, ők nem tudják, hogy a gonosz mágusok meg fognak támadni minket és az átjárót lezárják, így meg kell küzdenünk velük. Nem fogunk a veszélyes szakaszon menni, de egy kerülőt teszünk, mivel Aimon és Joanne megsérülnek. Nem súlyosan, de eléggé. Megpihenni csak negyvenöt kilométerre innen tudunk, este. De nem szállhatunk meg a vendéglőbe, mert ott mérget kevernek az ételekbe. Ezt nem hagyhatjuk, így sátrat kell vernünk egy tó partján. Én elolvastam az egész könyvet. Ja és azt elfelejtettem mondani, hogy az erdőben nem tudunk mágikus eszközöket használni, szóval nincs pálca. A sötét varázslóknak sem. Kard és pajzs, ezek vannak, és persze amik a táskákban vannak, nekik nincs pálcájuk csak az elemi erőik. Meg persze mugli fegyverek. Van kérdés? Csak, mert elég fáradt vagyok – jelentettem ki és elfeküdtem a lovon. Nem féltem, hogy leesek, mert éreztem, hogy Villám vigyáz rám. Néhány óra lovaglás után megálltunk. Elissa szólt, hogy itt meg kell nyitnunk az átjárót. Gyorsan felcsücsültem a nyeregben és kivettem az egyik táskából egy kardot, egy tőrt és egy pajzsot, aztán leszálltam. Lassan bementünk az erdőbe, a lovakat kint hagytuk a tisztás részén. Ahogy beljebb mentünk az erdőbe kezdtem ideges lenni. Minden neszre odafigyeltem. Mivel a föld mágusa vagyok, ezért éreztem, hogy a közelben voltak valakik. Ránéztem a fiúra és kíváncsi voltam, hogy ő is érzi-e. Nem mertem megkérdezni, mert nagyon közel voltak a többiek. Odaértünk a kiválasztott helyre. Elissa elmondta, hogy mit kell tennünk. Éppen elkezdtük volna, mikor az izmaim hirtelen megfeszültek és nem tudom miért, Aimon felé ugrottam és közben ezt kiáltottam:
- Feküdj! – Éppen jókor szóltam, mert valami nagy és veszélyes dolog repült felénk, ahogy láttam, mintha David is földre rántotta volna Joannet és Elissat. Matthew, Fin és Tom a gyors reakciójuknak köszönhetően kitértek a támadó útjából. Gyorsan leszálltam Aimonról és felálltam.
- Csapda! Harcolnunk kell! – Kiáltottam Fin. Igaza is volt. Mindenki felkapta a fegyverét és felkészültünk a támadásra. Legalább húsz ember támadott ránk egyszerre. Nem tudtam mit tegyek hirtelen, pálcával könnyebb lett volna bánni, de kardal nem mertem nagyon hadonászni, de amikor az egyik ellökött és majdnem leszúrt, erőt vettem magamon és a támadót megelőzve szúrtam a szívébe. Körbenéztem, Wilson kettővel hadakozott, Elissa és Joanne egy-egy mágussal harcoltak, Fin egy nagy kővel dobott egyet fejbe és rohant a következőhöz, Tom és Matthew pedig focistás stílusban rúgták ki a varázslók lábait. Nem tudtam, hogy rossz-e, ha leölök egyet, de miután Elissa is megölt egyet és annak a teste eltűnt én is folytattam a csatát. Már nem olyan sajnálatosan, mint ahogy az elején tettem.  
- Gyere! Ne félj tőlem! Gyere csak! – Mondta az egyik férfi. Éppen nekimentem volna, mikor Tom kirúgta a lábát, odajött, kivette a csizmámból a tőrt és leszúrta az ipsét.
- Köszi! – Mondtam fáradtan.
- Nagyon szívesen. Vigyázz! – Lökött félre és egy újabb alak életének vetett véget. Lassan elfogytak az ellenfelek, kettő maradt. Azt hittük megtámadnak, de helyette gyorsan kifutottak az erdőből. Azzal a lendülettel utánuk futottunk, de amikor kiértek az rengetegből a varázserejük visszatért így el tudtak szökni. Kisebb gondunk is nagyobb volt annál, hogy az a kettő elszökött.
-  Az átjárót lezárták! Nem tudjuk kinyitni! Kerülőt kell tennünk – mondta Elissa. Reméltem, hogy a kaland többi része nem lesz olyan, mint ez, de eszembe jutott a könyv. Sokkal rosszabb lesz, mint ez volt. Egyszer csak faágreccsenés hallatszott. Fin és Tom hozta a vállukon Aimont és Joannet.
- Segítenétek? - Nézett könyörgően Tom. Hamar odarohantunk és leszedtük a sebesülteket a hátukról. Gyorsan felállítottuk a sátrat, most Fin, Matthew és Wilson védték. Elissa, Tom és én bevittük Joannet és Aimont az egyik kétágyas szobába.
- Van a táskámban egy gyógynövényes tasak. Kérlek, mond Wilsonnak, hogy hozza be – adtam az utasítást Tomnak. Pár perc múlva már gyógynövényes keneteket kaptak a sérültek. A kis karcolásokra, amiket a többség kapott egy kék kenőcsöt tettünk, amiket a két súlyosabb sérült kapott arra zöld kenőcsöt kentük.
- Szegények! Eléggé mély seb van Aimon lábán és az egyik bordája megrepedt, és nem mondanám Joannet sem éppenséggel szerencsésebbnek, neki a karján és a nyakán van nagy seb. A karja el is törött. Nem utazhatunk velük egy ideig – mondtam ki a vizsgálatok eredményét. Kicsit később pedig felkeltem a földről és odamentem Villámhoz.
- Remélem neked nem esett bajod – mondtam, miközben elkezdtem megvizsgálni a lovamat. Nem találtam szerencsére semmit sem rajta. Kinyitottam az oldaltáskákat és elővettem belőle hat darab, szép, nagy almát Villámnak, és egy kis vacsorát magunknak. Nem mondom, hogy ez volt életem leglaktatóbb vacsorája, de hát ez van. Miután megettük a vacsorát, elmentem lemosni magamról a harc piszkát és az izzadságot, aztán bementem a szobámba.
Utoljára módosította:Nyári Évi, 2014. július 11. 19:18
Nyári Évi
INAKTÍV



RPG hsz: 56
Összes hsz: 733
Írta: 2014. július 17. 12:06 Ugrás a poszthoz

Miután megvacsoráztunk úgy döntöttem, hogy elmegyek aludni. Még öt percet sem voltam az ágyamban, mikor valaki ordibálását hallottam. Nem támadó ordítozás, hanem Wilsoné.
- Nem hiszem el! Nem hiszem el, komolyan mondom. Miért nem tud az ember gyereke egyszer normálisan aludni? – Kérdeztem magamtól és kimentem a párnámmal. Ahogy kinyitottam az ajtót, rájöttem miért akadt ki a fiú. Megfogtam a párnámat és mindegyiket jól fejbe vágtam vele.
- Au. Ezt mégis miért kaptuk? – Kérdezte Matthew, akinek nem nagyon tetszett az ütés. Megálltam az asztal előtt és mérgesen kiabálni kezdtem. Álmos voltam és pihenni szerettem volna.
- Azért… Mert idióták vagytok mind! Egytől egyig. Először is. Mi az, hogy ott akarjátok őket hagyni? Egy rühes napról van szó, egyről. Holnapra, már jobban lesznek. Másodszor. Fáradt vagyok. FÁRADT! Nem lehet pihenni, úgy, hogy ti éppen azon veszekedtek, hogy ott akarjátok hagyni azt a két szerencsétlent Velencében. Kellenek ahhoz az idióta küldetéshez. Felfogtátok? – Torkolltam le őket mérgesen. Fáradt voltam és nyűgös. Elindultam a szobámba, de mielőtt bementem a szobámba David megállított azzal a gondolatával, hogy esetleg áruló van köztünk.
- Nem tudom, nem érdekel. Fáradt vagyok. Had aludjak légy szíves – mondtam mérgesen és becsaptam az ajtómat.
- Neki meg mi baja van? Wilson beszélj vele – adta ki a parancsot Fin, de ekkor megszólaltam.
- Hallottam, és csönd. Nem jön ide be senki! – Mondtam fáradtan, aztán lehunytam a szemem, pillanatokon belül már el is aludtam. Körülbelül hajnali három lehetett, mikor felébredtem. Nem tudtam visszaaludni, ezért inkább úgy döntöttem, hogy kimegyek egyet lovagolni. Halkan kikeltem az ágyamból és kimentem a levegőre.
- Szia, Villám! Mit szólnál, ha mennénk egyet sétálni? – Kérdeztem kedvesen. Ekkor megszólalt valaki mögöttem.
- Én is mehetek? – Kérdezte a hang. Megfordultam és láttam, hogy a kérdező nem más volt, mint Tom.
- Hát, ha szeretnél, jöhetsz – válaszoltam, aztán felültem a lovamra és elindultam. Tom nem viccelt, ő is jött velem.
- Én… - kezdtem bele a mondandómba, de félbe szakított.
- Sofie ne haragudj! A tegnap este Wilsonnak igaza volt. Nem hagyhatjuk őket Velencében. Szükségünk van rájuk – közölte. Ezzel a kijelentéssel nagyon meglepett. Kicsit elmosolyodtam.
- Csak nem a párna térített észhez?! – Tudakoltam. Meglepetésemre ő is elmosolyodott.
- Meglehet! De a többieket nem hatotta meg, pedig ahogy hallhattad Wilson is nagyon kiakadt – mondta. Erre nem válaszoltam. Majdnem hangosan kimondtam, hogy szerintem a dühkitörését Alaszkában is hallották, de ezt inkább megtartottam magamnak. Ezután néhány percig csendesen lovagoltunk. Nem tudtam mit mondjak. Igazából nem is tudtam volna. A könyvben nem írnak le semmi olyat, hogy miről lehet beszélgetni velük. Tudtam, hogy ha ennek a történetnek vége, mi visszakerülünk a valóságba és minden újra ugyanolyan szörnyű lesz, mint előtte. Holnap haza utazok és…
- Hó! – állítottam meg Villámot.
- Történt valami? Mi a baj Sofie? – Kérdezte a fiú. Eléggé megijeszthettem, mert nagyon aggódó pillantással nézett rám. Gyorsan átvetettem a lábamat Villám fölött és az oldaltáskát kinyitva kivettem a könyvet. Ahogy kinyitottam az utolsó oldalra rá volt írva írott betűkkel: Ami a valóságban egy perc, az a történetekben egy nap. Ettől megnyugodtam. Nem késem le a vonatom és haza tudok utazni.
- Minden rendben? Mi az a könyv? – Ezeket a kérdéseket tette fel Tom.
- Ööö… ez… ez csak… Tudod elvesztettem egy családtagomat és az övé volt ez a könyv, és azt hittem, hogy elvesztettem. Nagyon sokat jelent ez nekem – próbálkoztam kimagyarázni magamat. Tom felvonta az egyik szemöldökét, majd megértően bólintott.
- Mondd, nincs kedved versenyezni egyet? Vissza a sátorig – Tereltem a témát. A srác belement a kihívásomba. Felültem a lóra és rajt. Mind a kettőnk lova egyszerre indult. Elég szoros versenynek bizonyult, mivel Villám és Tom lova fej-fej mellett haladtak.
- Gyerünk paci. Hajrá! Te vagy a legjobb – ezeket a szavakat mondtam a lovamnak. Bele is húzott, de Tomék beértek minket.
- Na, mi van? Lassultok? – Kérdezte Tom mosolyogva.
- Csak szeretnéd – válaszoltam. Mikor a sátorhoz értünk, nyeríteni kezdtek a lovak. Leszálltunk, aztán elrendeztük az állatainkat.
- Szóval, akkor nyertem – jelentette ki Tom csutakolás közben. Felvontam az egyik szemöldökömet és kidugtam a nyelvem.
- Álmaidban öregem. Én nyertem – jelentettem ki határozottam.
- Aha. Persze – folytatta a kötekedést a fiú.
- Te Tom, én a fejedbe húzom ezt a vödröt. Legyen az állás döntetlen – ajánlottam.
- Rendben, ha jót tesz a lelkednek, de az igazat akkor is tudom… - mondta volna tovább is a mondandóját, de megfogtam az egyik szivacsot és hozzá vágtam, majd elnevettem magam. Nem is figyeltem, csak mikor a szivacs visszajött. Tom is nevetett. Miután végeztünk a lovakkal, bementünk a sátorba, a leghalkabban, ahogy lehetett. Épp megdicsértem volna magunkat, hogy csöndben bejöttünk, mikor egy mérges hang ránk kiabált. Ezzel felkeltve a többieket is.
- Ti meg mi a csudát képzeltetek? Ilyenkor elmentek? Az még nem is lenne baj. De Sofie, nem te hisztériáztál tegnap este, hogy fáradt vagy és mindenki maradjon csendben? Erre te mit csinálsz? Hajnalok hajnalán elmész lovagolni és magaddal csalod Tomot is? Mikor pedig visszaértek, hangosan kiabáltok? Mi legyünk tekintettel rád, mikor te se vagy tekintettel ránk? – Szegezte nekem a dühös kérdéseket Elissa. Mikor körül néztem, már mindenki az ajtókban állt és a csetepatét hallgatta.
- De Elissa, nem Sofie csalt lovagolni. Én kérdeztem, hogy mehetek-e vele. Mellesleg nem is voltunk hangosak – magyarázta Tom, de Elissa belefojtotta a szót.
- Úgy van. Védd csak nyugodtan – ordítozott magából kikelve a lány.
- Neked meg, mi a bajod? Mit hisztériázol? Igen, fáradt voltam. És? Aludtam, de felkeltem, mert nem bírtam tovább, ezért úgy döntöttem lovagolok egyet. Tom éppen kint volt. Biztos nem volt álmos, ezért eljött velem lovagolni. Miért olyan nagy baj ez? Nem vagy az anyja, hogy megmondd egy felnőtt embernek, hogy kivel, mikor, hova mehet el. Egyébként, pedig csendben voltunk mikor visszajöttünk. Ha hangosak lettünk volna, rég felkelt volna mindenki. De nem keltek. Csak most a te hisztidre – magyaráztam nyugodt hangon. Nem értettem, hogy Elissa miért kapta fel a vizet. Ránéztem Tomra, de ő is ugyanolyan meglepett arcot vágott, min én. Elissa nem nagyon nyugodott le fél óra elteltével is azt hallgattuk, hogy „Ne várd legközelebb, hogy mi is megértők legyünk. Szegény Tomot ráveszed a butaságaidra” Mikor bementem Aimonhoz és Joannehoz, hogy átkössem a sebeiket, oda is utánam jött és elkezdte mondani a magáét. Aimon elkiáltotta magát.
- Elissa, fejezd már be. Hagyd békén Sofiet. Nem csinált semmit. Tom önszántából ment vele lovagolni. Ne legyél már ennyire gyerekes. Egyébként, ne csak Sofiet, Tomot is szidd le. Na, látod. Őt miért nem szidod le? Először szólók és utoljára. Szállj le Sofieról – parancsolta. Erre Elissa megsértődött és átment a saját szobájába.
- Köszi, hogy leállítottad – hálálkodtam Aimonnak, miközben kicseréltem a kötést rajta. Két óra múlva már mind fent ültünk a lovainkon. Elissa még mindig duzzogott, de szerencsére elöl ment és nem ott, ahol én lovagoltam. Biztos voltam benne, hogy szívesen megfojtana egy kanál vízben. Még az is rásegített a mérgére, hogy Tom nem akart elöl lovagolni mellette, hanem inkább középen lovagolt. Szegény Fin került Elissa mellé. Én Joanne mellett lovagoltam és figyeltem rá, hogy a kötés át ne ázzon. David pedig Aimon mellé került, Matthew Tomot boldogította.
Nyári Évi
INAKTÍV



RPG hsz: 56
Összes hsz: 733
Írta: 2014. július 30. 18:04 Ugrás a poszthoz

A mai nap is csodálatosan kezdődött, mikor felkeltem ott vár Csipi az otthonról jött levelekkel. ez már rögtön jó volt, de a még jobb, hogy végre lemehettem a faluba. Mivel nem nagyon voltam még ott, ezért reménykedtem, hogy nem keveredek el. Gyorsan felvettem egy kék rövidnadrágot és egy fehér pólót. Fél óra múlva már a falu fő utcáján sétáltam. Reméltem, hogy nem lesz eső, mert nem hoztam esernyőt és nem láttam olyan helyet. Ahová be tudnék húzódni. Mivel a nap erősen sütött, ezért gyorsan elszállt ez a gondolat a fejemből. Elindultam, hogy rendesen körül tudjak nézni. Mikor kiléptem az egyik boltból könyvel a kezemben, nem figyeltem. Éreztem, hogy valaki nekem jött.
- Jaj. Bocsánat! Nem szándékos volt.
Nyári Évi
INAKTÍV



RPG hsz: 56
Összes hsz: 733
Írta: 2014. szeptember 28. 13:12 Ugrás a poszthoz

Nem nagyon volt kedvem senkivel sem beszélgetni. Inkább csendben lovagoltam és próbáltam láthatatlanná válni. Pár percet lovagoltunk, vagyis én annyinak éreztem, mikor egy csapat vaddisznó szaladt el előttünk és Elissa lova megijedt, szegény lányt pedig ledobta magáról. David és Finn mellette termettek. Ahogy láttam nem sérült meg. Utána folytattuk az utunkat. Legalább három órát lovagoltunk egyhuzamban. Mikor megálltunk leszálltam a lovamról és leültem. Sejtettem, hogy a társaink is kíváncsiak, hogy mi volt az a veszekedés reggel, de csak David kérdezte meg.  
- Csak elmentünk lovagolni. Elissa meg, nos, neki nem tudom mi baja. Igazából nem is érdekel – a tömör történetem ennyi volt. Majd inkább elmentem vissza a lovamhoz. David következő kérdése mindenkihez szólt, de Elissa rögtön válaszolt is. Eszembe jutott, hogy vajon az itt megkapott „sebeket” a rendes világunkban is látjuk majd-e? David felé fordultam.
- Szerinted - kezdtem bele a mondatomba, de ahelyett, hogy befejeztem volna, felsikítottam. A David melletti fába belecsapott a villám. Nem csak én sokkoltam le, a többiek arcán is láttam a meglepettséget. Odamentem Davidhoz.
- Jól vagy? Jézusom! Szerintem látogatóink lesznek, ez nem véletlen volt – hadartam. Tudtam, hogy nem lesz nagyon jó vége ennek a történetnek.
- Szerintem menjünk innen!   - Indítványozta Tom. Egyet értettem vele. Jobban járunk, ha elmegyünk. Most van két sérültünk, nem igazán tudnánk harcolni. Gyorsan felültünk a lovainkra és elindultunk. Elég sűrűn figyeltem hátra, hogy követnek-e minket, de nem láttam senkit. az út további része elég nyugodtan telt. Csak egyszer kellett megállnunk, hogy átkötözhessük a sebesülteket. Láttam, hogy Elissának nem tetszik, hogy meg kell állnunk. Már kezdett nagyon elegem lenni belőle. Legszívesebben elküldtem volna melegebb éghajlatra, de tudtam, hogy sajnos szükség van rá.
- Mehetünk! – mondtam miután bekötöttem Aimon sebét.  
Utoljára módosította:Lexine Westbrook, 2014. szeptember 30. 21:25
Nyári Évi
INAKTÍV



RPG hsz: 56
Összes hsz: 733
Írta: 2014. október 31. 19:30 Ugrás a poszthoz

David

A mai nap is ugyanúgy telt, mint a többi. Korai kelés, tanulás. Egész nap nem is ettem semmit, így csak este értem a konyhába. Mielőtt leindultam megnéztem az időt. Kilenc óra volt.
- Szuper, akkor igyekeznem kell, nehogy elkapjon egy tanár – mondtam magamban és leindultam. Reméltem, hogy nem futok össze senkivel sem a folyosókon, sem pedig a konyhában. Gyorsan meg akartam vacsorázni, aztán végre aludni. Tíz perc alatt leértem a konyhába, de csak azért, mert kerülőt kellett tennem.  Nem tudom, a tanároknak minek kell kilenc órakor sétálniuk a folyosókon. De mindegy is. Annyira megörültem, hogy végre leértem a konyhába, hogy egy kicsit erősebben nyitottam ki az ajtót, mint kellett volna. Ezt onnan tudtam, hogy az, aki bent volt kicsit megijedt. Vagyis én úgy láttam, hogy eléggé szívrohamot kaptam arcot vágott. Mikor a srácra néztem, láttam, hogy David az.  
- Oh! Szia! Én azt hittem senki nincs itt. Elég késő van – mondtam. Kinéztem a folyosóra, ott láttam valami alakot a lépcsők felé menni, gyorsan bementem és becsuktam az ajtót. Ezután leültem az asztalhoz. Majdnem éhen haltam. Elvettem egy poharat, megtöltöttem teával és elcsórtam egy szalámis szendvicset. Enni kezdtem. örültem, hogy végre van valami a gyomromban.
- Te hogy-hogy itt vagy? Azt hittem mások már rég alszanak. Meg vagyok nyugodva, hogy ha esetleg bejön, egy tanár nem csak engem kapnak el – szóltam.      
Nyári Évi
INAKTÍV



RPG hsz: 56
Összes hsz: 733
Írta: 2014. november 1. 10:40 Ugrás a poszthoz

Eszembe sem jutott a múltkori lebukás a „párbajunk” miatt.
- Pontosan. Múltkor is ketten kaptunk büntetést – válaszoltam. Aztán egy újabb szendvicshez láttam.
-Oh. Milyen süti? – Kérdeztem, mikor David megszólalt és a hűtőhöz hívott. Oda mentem és kivettem egy citromos minyont. Leültem az asztalhoz és a szendvicsem után a minyont kezdtem el enni. Hmm. Nagyon finom volt. Kicsit eszembe jutatta az otthoni sütiket. David következő kérdése is az otthonhoz kapcsolódott.
- Semmi különös. A szűk család volt ott. Nyugodt kis szertartás volt – válaszoltam. Nem nagyon szerettem a nagyapám haláláról beszélni. Próbáltam elterelni a témát, amilyen gyorsan csak tudtam.
- Itt volt valami, amíg nem voltam? – Próbálkoztam. Nagyon reméltem, hogy veszi az adást és inkább az itt történt dolgokról kezd el mesélni. Örültem, mikor elkezdte az itt történt dolgokat mesélni.
- Várj egy percet! – Suttogtam. Halkan az ajtóhoz mentem és hallgatóztam. Kíváncsi voltam, hogy van-e valaki az ajtó előtt.  Kinyitottam az ajtót, de senki sem volt ott.
- Ez furcsa. Pedig úgy hallottam, mintha járkált volna itt valaki - magyarázkodtam, David furcsa arc kifejezésére pillantva.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Nyári Évi összes hozzászólása (38 darab)

Oldalak: [1] 2 » Fel