Évi

Meggyorsítottam a lépteimet. Már eléggé este van ahhoz, hogy a temetőbe menjek. Izgatott voltam, mert nyomot találtam, de nem tudom, hogy sikeres lesz-e a kutatásom. A mai napom eléggé sűrű volt, miközben sétáltam, végiggondoltam az eddig történteket.
Délelőtt az órákon voltam, ebéd után pedig a könyvtárba siettem. Kivettem a naplót, és a képet a táskámból, leraktam az asztalra, majd kutatni kezdtem olyan könyvek után, amik leírhatták Bogolyfalva lakosit. Nem sok reményt fűztem hozzá, hogy megtalálom a képen szereplő embereket, hisz angolok voltak, és valószínűleg sötét mágusok. Tehát lehet csak idekerült a láda. Vajon mikor került az a láda abba a házba? Reménykedtem, hogy találok valami nyomot, legalább egy kiindulási pontot. A könyvtárban rengeteg könyvet összegyűjtöttem, de szerencsére az első könyvben egy érdekes dologra bukkantam, a család férfi tagjához nagyon hasonló, csak idősebb férfit láttam meg. Lehet hogy ez az a férfi, csak idősebb korában? Nem biztos... Sajnos a könyv régi lehetett, ezt kopott, szakadt lapjai igazolták is, ahol valószínűleg a neve állt, elmosódott, csak az első betű, egy V betűt lehetett kiolvasni. Talán leöntötték? Viszont a halálának a helyszínét megtaláltam. Bogolyfalva. Valószínűleg itt lehet eltemetve.
Ezek után felsiettem a szobámba. Ledobtam a táskámat, majd felvettem a kardigánomat, mert kissé hűvös volt az idő. Elindultam a faluba, ahol először elmentem a cukorkaboltba, aztán a könyvesboltba nézelődni. Nem akartam napközben a temetőbe menni, mert feltűnést keltene, hogyha  minden egyes sírt megnéznék. Bár nem tudom, hogy mit gondoltam, hisz az illető nevét nem találtam meg, még mindig csak képek voltak a birtokomban. Mikorra kellően besötétedett, elindultam a temető felé.
Lassan odaértem a temetőbe. A Nap már eltűnt, a Hold virított az égen, telihold volt. Átléptem az alacsony kerítésen, és egy vastag ágra léptem, ami nagyot roppant. Ez remek. Felkaptam a fejem, a távolban egy farkas vonyított. Nyugalom... nincs itt senki rajtad kívül. Előkaptam a pálcámat, és elmotyogtam egy varázsigét. Kis fénygömb jelent meg a pálcám végén, jobban megvilágítva az eddig csak kevés holdfényben rejtőző temetőt. Sóhajtottam, majd beljebb léptem, odamentem a legközelebbi sírhoz, de csak egy név volt rajta, semmi más. Már vagy 40 perce kutattam, amikor felhagytam a kereséssel, és éppen vissza akartam indulni a kastélyba. Nem is tudom, hogy mit reméltem... csak képek, és néhány kusza irat volt nálam, ebből pedig nem tudom kideríteni, hogy ki(k) vannak a képen.
Pálcámat magam elé tartva indultam ki a temetőből, kissé arrébb kiáltást hallottam. Megtorpantam. Azt mondták, hogy kapjátok el? Hirtelen emberek lépését, pontosabban futását hallottam meg. Egyre közelebbről hallottam a zajokat, ezért elkezdtem futni az ellenkező irányba.
Beugrottam egy hatalmas, márványsír mögé, és ki akartam lesni, de ekkor valaki nagy erővel nekem futott, megtántorodtam, de megálltam a lábamon. Az illető befogta a számat, de ellöktem magamtól, majd felé fordítottam a pálcámat. Évi?! Mielőtt megszólalhattam volna, emberek hangját hallottam, már nem futottak, hanem lassan lépkedtek a közelünkben, nagyon közel jártak. Értetlenül néztem rá, és azt tátogtam, hogy mi folyik itt?!

Évi

Még mindig nem fogtam fel, hogy mi folyik itt. A lány elvette a pálcámat, a kis láng kialudt. Fel akartam állni, hogy kilessek, de Évi visszahúzott, majd csendre intett. Lapultam, mivel nem akartam, hogy miattam bukjunk le. Éppen csak egy kicsit lestem ki a sír mögül, észre se vettem, de szerencsénkre a sír előtt még sövény is volt.
Valaki, nagyon közelről elkezdett beszélni. Most már gondoltam, hogy nem engem keresnek, hanem a lányt. De vajon mi történt? Mit tett a lány? Még a lélegzetemet is próbáltam visszafogni, nehogy meghalljanak minket.
Vártam, de még mindig hallottam a hangjukat, ahogy lassan, halkan lépkednek. Pár perc után már egyre kevésbé lehetett őket, hallani, később már nem hallottam egyáltalán őket. Évire néztem, aki szintén nagyon feszültnek tűnt, már kíváncsi voltam, hogy mit fog mondani. Szaggatottan sóhajtottam, majd felálltam. A lány ekkor elkezdte mesélni, hogy mi történt. Valami gyűlésről beszélt, amit meglátott. Nem értem, hogy mi folyik itt! Meg arról a férfiről beszélt, akit a képen láttunk. Meg akartam kérdezni, hogy ez biztos? Ő üldözte? De újból csendre intett, és folytatta. Ekkor megkaptam a választ. Az a férfi volt itt az előbb, ő üldözte a lányt.
Nagyon meglepődtem, nem értettem, hogy mi történt. Nem tudtam hirtelen mit mondani, gondolataim kavarogni kezdtek, mindenféle ötlet volt a fejemben. Körbenéztem, nem láttam senkit, csak a szél fújt enyhén.
Megkérdezte, hogy vele tartok-e, de erre nem válaszoltam.
- Előbb nekem is el kell mondanom pár dolgot. Végre volt szabadidőm, ezért elmentem a könyvtárba. Egy Bogolyfalva lakosairól szóló könyvben megtaláltam annak a férfinek, akit a képen láttunk, feltehetőleg egy rokonát! - halkan mondtam, amennyire csak tudtam, majd a táskámhoz nyúlta, kicipzároztam, és kivettem a képet, amit találtunk, meg a könyvet, amit délután a könyvtárba találtam.
- Nézd csak! - szóltam, majd kinyitottam a könyvet a 45. oldalon - Nagyon hasonlóak, szerintem tuti, hogy rokonok! Szerinted?
Miután megbeszéltük ezt, megláttam a pálcámat a lány lábánál, és felkaptam, haboztam, de inkább a kezemben hagytam a pálcámat, ki tudja, lehet szükségem lesz rá. A könyvet és a képet egy pillanat alatt elraktam a táskámba, majd a lány felé fordultam.
- Igen, veled tartok. Szerinted ez kérdés? - mondtam, majd lassan kiléptem a  sír mögül, és elindultam. Emlékeztem, hogy honnan jöttem, de végig halkan beszéltem a lánnyal, hogy most merre.Néha kissé eltévedtem, de hamarosan hangokat hallottam, a hang irányába haladtam, ügyelve, hogy ne csapjak zajt. Hamarosan megpillantottam egy csoportot, talán hatan-heten lehettek, de nem használtak semmilyen fényt, és fekete köpenyük sem segített azon, hogy pontosan szemügyre vehessem őket.
Beléptem egy sír mögé, és onnan néztem őket. Figyeltem, hogy meghalljam őket.
- Biztos csak egy diák! Láttam, hogy egy fiatal lány volt az! Lehet azt sem tudta, hogy mit csinálunk itt! - mondta egy férfi védekezően. Pár mondat után biztos lettem benne, hogy ez az a férfi, aki keresett minket. A csoport több tagja is mérgesen szitkozódott, és dühösen beszélt.
Szememmel Évit kerestem, és azt suttogtam:
- Ő az, aki a képen van?
Miközben a választ vártam, visszafordultam. Egy magas nő lépett előre.
- Ne foglalkozzatok azzal a gyerekkel! Fontosabb dolgunk is van! - csattant fel a nő - Meg kell tudnunk, hogy az aurorok még mindig keresnek-e minket! Nem szeretnék hibát elkövetni, a saját érdekünkben.
Bűnözők. Vajon mit tehettek? Feszülten figyeltem őket, de most egy idősebb tag kezdett el beszélni, nagyon halkan, nyekeregve. Sajnos néhány szófoszlányon kívül semmit sem értettem abból, amit mondott. Már nem tudtam eldönteni, hogy mi is legyen. Érdemes, ha maradunk, vagy menjünk el?

A lány bólintott, szóval tudtam, hogy ő volt az a férfi. Láttam, hogy a lány is gondolkodik, hogy mit tegyünk, de inkább az alakokat néztem újra, ledöbbentem, amikor azt mondták, hogy a Minisztériumot akarják "elfoglalni. Ez lehetséges? Van esélyük átvenni a hatalmat?! Aggódtam, mivel az alakok mocorogtak, és többször is felénk fordultak, de valószínűleg nem vettek minket észre.
Ekkor egy lépést hallottam, majd Évi kiáltott, fel sem fogtam, hogy mit mondott, mert a vállamba éles fájdalom nyilallt. Minden elsötétedett előttem.
Mikor kinyitottam a szemem először mindent homályosan láttam, majd megláttam a csillagos eget, pislogtam kettőt majd felültem. Ott voltam a temetőben, éjszaka volt, fáztam. Valószínűleg pár perce ájultam el. Egy fekete hajú nő, és egy csuklyás alak állt mellettem, engem néztek.
- Kik maguk?! - szedtem össze magam, de amikor fel akartam állni, a csuklyás visszalökött. A nő gúnyosan elmosolyodott.
- Ugyanezt kérdezhetném tőled! Szóval, ki is vagy te? - szólt magabiztos, erős hangon.
- Csak... csak egy diák! - mondtam, mivel mást nem nagyon akartam velük megosztani.
A nő lenézően válaszolt.
- Szerinted hülye vagyok?! Ezt eddig is gondoltam!
Nem tudtam mit mondani, ezért körbenéztem, a csoport többi tagja nem volt sehol, Évi se. Lehet, hogy nem kapták el, talán segítségért szaladt!
Farkasszemet néztem a nővel, éppen nyitotta volna a száját, amikor egy durranás, aztán egy kiáltás rázta meg a temető csendjét. A csuklyás, és a nő megperdült, az erdőt kémlelték.
Újra körbenéztem, ekkor megláttam a táskámat, és a pálcámat, ami pár méterre volt tőlem. A csuklyás visszanézett rám, én pedig direkt lehajtottam a fejemet, nehogy észrevegye, hogy mire néztem. A nő dühösen elcsörtetett, a csuklyásnak megparancsolta, hogy figyeljen rám, míg visszaér.
Egy terv jutott az eszembe. Hiszen színjátszós vagyok! Hirtelen gyorsabban kezdtem venni a levegőt, majd egy nagyot nyeltem, és riadtan néztem a csuklyásra. Láttam rajta, hogy ledöbbent, de nem szólt, és nem tett semmit. A mellkasomhoz kaptam a kezem, majd egyet kiáltottam, és "elájultam". Csak remélni tudtam, hogy bejön. Hallottam, hogy a csuklyás topog, nem tudja, hogy mit tegyen, majd elsietett.
Kicsit kinyitottam a szemem, láttam, hogy a csuklyás még a közelben van, és vissza-vissza néz rám, ezért vártam még. Fél perc múlva felkeltem, nem láttam senkit. A táskámhoz mentem, felkaptam a pálcám, majd amennyire halkan csak tudtam, futni kezdtem. Reméltem, hogy Évi már kijutott.

Évi
ZÁRÁS

Lassan haladtam, a pálcámat a kezemben szorongattam. A fejem felett elröpült valami, felkaptam a fejem. Valószínűleg egy madár lehetett. Miközben felpillantottam az égre megláttam, hogy hajnalodik. Nagyon ledöbbentem, nem is gondoltam, hogy egész éjszaka itt voltunk a temetőben. Nem tudom, hogy Évi, vagy az a csoport merre lehet. Hangos lépteket hallottam a közelemben, ezért beugrottam egy sír mögé, és onnan lestem ki. Egy csuklyás alak ment el a sír előtt. Mikor elment a sír előtt, halkan kiléptem, és egy kábító átkot lőttem rá, ami eltalálta a háta közepén. Lehet, hogy nem volt szép dolog, de odamentem mellé, és elvettem a pálcáját, és beraktam a táskámba. Ez másnak is jól jöhet. Próbáltam eligazodni, hogy merre lehetek, de nem tudtam, hogy merre kéne mennem, így megkerültem egy nagy bokrot. Pár perc múlva megláttam azt a sírt, ahol Évivel találkoztunk. Oda akartam menni, amikor megláttam, hogy egy fekete köpenyes ott áll, sötét, hosszú haja volt. Lehet, hogy Évi? Nem volt időm gondolkozni, mert előugrott az egyik bokorból, és teljes erejéből fellökött. Elvesztettem az irányítást a lábam felett, és elestem, bevertem a térdemet egy sír szélébe. A pálca kiesett a kezemből. Éppen fel akartam állni, amikor újabb váratlan csapás ért, amire szintén nem voltam felkészülve, az ütés a fejemet találta el. Elestem, nem mozdultam meg, mert a világ forgott körülöttem, szédültem, iszonyúan szúrt a fejem.
Kiáltást hallottam, eléggé közelről. Kényszerítenem kellett magamat, hogy felkeljek. Alig tudtam lábra állni, de sikerült, botorkálva kerestem meg a pálcámat, majd a hang irányába fordultam. Két köpenyes verekedett, mivel hajnalodott, már ki tudtam venni a hosszú, sötét hajú személyt. Évi volt az. A férfi nagyot csapott, de a lány éppen, hogy el tudott előle ugrani. Tudtam, hogy segítenem kell. A férfira céloztam, majd kimondtam az átkot.
- Petrificus Totalus!
A férfi megdermedt, aztán a földre zuhant. Odasántikáltam a lány mellé.
- Én is azt reméltem, hogy felmentél! Nincs mit! - szóltam - Jobb lenne, ha felmennénk a kastélyba.
- Nem mentek ti sehová! - mordult valaki a hátam mögött, megpördültem, és láttam, hogy három fekete köpenyes, csuklyás alak állt velünk szemben. Egyből átkokat kezdtek ránk szórni. Az utolsó pillanatban idéztem meg egy pajzsbűbájt, amibe kettő átok is belecsapódott. Elkezdtem futni, megláttam a lányt, és intettem neki, hogy jöjjön oda, a három alak, utánunk kezdett futni. Hirtelen nem jutott más az eszembe más búbáj, ezért ezt kiáltottam:
- Fumos! - a pálcámból fekete füst szállt mindenfelé.
- Futás, ki kell jutnunk! - rohanni kezdtem, szerencsére a köd, csak utánunk jött, tehát előttünk lehetett látni. A csuklyások káromkodtak, de még így is lődözték az átkokat, az egyik a vállamat súrolta, egy pedig a fejem felett repült el. Megláttam a kerítést, amikor rám rontott az egyik. A földre zuhantam, de mielőtt rám szegezte a pálcáját, én már kimondtam a varázslatot.
- Siccus Fatua! - csuklyás megdermedt, ha minden jól alakult akkor elvesztette a látását pár órára. Sajnos így sem adta fel, ezért egy másik bűbájt lőttem rá.
- Planta Lubricus! - a köpenyes a földre zuhant, és nem mozdult meg. Körbenéztem, láttam, a lányt, intettem neki, hogy jöjjön. Kirohantam a temetőből, hátranézve már nem láttam sem a ködöt, sem a köpenyeseket.