36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Nyári Évi
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 56
Összes hsz: 733
Írta: 2015. július 27. 09:55 | Link


David






Esős, hűvös napnak indult a mai. Éreztem, hogy nem ez lesz a legjobb napom és lám, jól gondoltam. Egész nap pechem volt, akárhová mentem, bármit csináltam semmi sem sikerült. Órákon is rosszabban teljesítettem, mint szoktam.  az órák után úgy döntöttem, hogy lemegyek egy kicsit a faluba. reméltem, hogy ha kicsit egyedül leszek és kiszellőztetem a fejem, akkor az estém jobb lesz. Haha, elhittem. A falu határában voltam, mikor más annyira besötétedett, hogy alig láttam.
- Ez remek – gondoltam magamban. Körbenéztem és elgondolkodtam, hogy vajon itt letudom-e vágni az utat a kastély felé. Reméltem, hogy igen. Nem akartam, hogy mikor felmegyek valamelyik tanár vagy prefektus meglásson, mert akkor büntető munkára küldenek és nem igazán volt kedvem ezután, a nap után még falat sikálni, vagy papírokat válogatni varázslat nélkül. Gyorsan tovább indultam és reménykedtem, hogy jó irányba megyek. Öt perc séta után megtorpantam és körülnéztem. Egy temetőben voltam. Sosem szerettem a temetőket, még nappal sem, de este aztán a hátam közepére nem kívántam, hogy ott legyek. elnéztem a falu felé és láttam, hogy egy idős hölgy a temető előtt sétál. Odaszóltam neki:
- Hölgyem! Hahó! Asszonyom! – Hiába beszéltem nem hallotta, vagy hallotta, de inkább nem foglalkozott velem. Tovább ballagtam, de egy idő után az volt az érzésem, hogy csak körbe körbe megyek. Engedtem is volna ennek a megérzésnek, csakhogy a sírok mindig egyre nagyobbak és ijesztőbbek voltak. Néha, mintha egy árny suhant volna el a távolban. Kezdtem félni, pedig nem vagyok egy ijedős fajta. Megszaporáztam a lépteimet és úgy akartam kijutni, egy perccel többet sem akartam a temetőben maradni. Előfordulhat, hogy a képzeletem játszott velem, de mintha valaki jött volna mögöttem. Elkezdtem futni, átugráltam, kikerültem a sírokat, de mindig ismerős helyre érkeztem. Nem állhattam meg, éreztem, hogy valaki követ és nem hagyhattam, hogy elkapjon. Tovább futottam, mikor valakinek… vagy valaminek neki mentem. Nagyon kemény volt és elájultam. Mikor az óra éjfélt ütött, nagyjából magamhoz tértem, felültem és körbenéztem. Egy árny suhant el előttem. Visszafojtottam egy halk sikolyt. Az a valami nem látott meg, de én láttam, hogy merre ment. A kíváncsiságom erősebb volt, mint a félelmem. Felkeltem és lassan a teremtmény után mentem. Tudtam, hogy nem jó ötlet, de mégis mentem. Mikor megállt én is megálltam és egy nagyobb sír mögé bújtam, hogy onnan figyeljem őket.  Furcsa volt, valami nem stimmelt a lényekkel. Lassan közelebb araszoltam. Mikor már csak pár lépésnyire volta, rájöttem. A jelenlévők emberek. Hosszú, fekete köpenyt viseltek, a csuklyájuk eltakarta az arcukat. Nem tudtam kik azok, de úgy éreztem rosszban sántikálnak. apró lépteket téve megpróbáltam visszamenni a sír mögé. Úgy terveztem, ha elmennek én is megpróbálok kijutni innen. Éjfél elmúlott, most már hiába találnék fel a kastélyba. Mindenki alszik, csak reménykedtem, hogy nem vették észre az eltűnésemet. Már majdnem a sír mögött voltam, mikor az egyik személy megfordult. A csuklya kicsit elcsúszott a fején és megláttam.  Ő is meglátott. Hála a banda többi tagjának volt egy kis fény és így jobban szemügyre tudtam venni. Én láttam már ezt az arcot. Ismerem ezt az embert. Mielőtt bármit is tudtam volna tenni, az egyik elüvöltötte magát:
- Kapjátok el! – Kiáltotta magas, nyeszlett hangon. Nem voltam hülye, hogy ott maradjak. Felvettem a nyúlcipőt és elfutottam. Mikor hátra néztem láttam, hogy ketten futnak utánam még mindig, begyorsítottam. Nem hagyhattam, hogy utolérjenek. Befordultam egy nagyobb sírnál. Neki ütköztem valakinek. Mielőtt megszólalhatott volna a kezemet a szájára tettem, hogy meg se mukkanjon.
Hozzászólásai ebben a témában

"Akiket igazán szeretünk, azok haláluk után sem hagynak magunkra minket. Ők az elsők, akik segítségünkre sietnek életünk nehéz pillanataiban."
David Anglesea
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 81
Összes hsz: 1626
Írta: 2015. július 27. 16:21 | Link

Évi

Meggyorsítottam a lépteimet. Már eléggé este van ahhoz, hogy a temetőbe menjek. Izgatott voltam, mert nyomot találtam, de nem tudom, hogy sikeres lesz-e a kutatásom. A mai napom eléggé sűrű volt, miközben sétáltam, végiggondoltam az eddig történteket.
Délelőtt az órákon voltam, ebéd után pedig a könyvtárba siettem. Kivettem a naplót, és a képet a táskámból, leraktam az asztalra, majd kutatni kezdtem olyan könyvek után, amik leírhatták Bogolyfalva lakosit. Nem sok reményt fűztem hozzá, hogy megtalálom a képen szereplő embereket, hisz angolok voltak, és valószínűleg sötét mágusok. Tehát lehet csak idekerült a láda. Vajon mikor került az a láda abba a házba? Reménykedtem, hogy találok valami nyomot, legalább egy kiindulási pontot. A könyvtárban rengeteg könyvet összegyűjtöttem, de szerencsére az első könyvben egy érdekes dologra bukkantam, a család férfi tagjához nagyon hasonló, csak idősebb férfit láttam meg. Lehet hogy ez az a férfi, csak idősebb korában? Nem biztos... Sajnos a könyv régi lehetett, ezt kopott, szakadt lapjai igazolták is, ahol valószínűleg a neve állt, elmosódott, csak az első betű, egy V betűt lehetett kiolvasni. Talán leöntötték? Viszont a halálának a helyszínét megtaláltam. Bogolyfalva. Valószínűleg itt lehet eltemetve.
Ezek után felsiettem a szobámba. Ledobtam a táskámat, majd felvettem a kardigánomat, mert kissé hűvös volt az idő. Elindultam a faluba, ahol először elmentem a cukorkaboltba, aztán a könyvesboltba nézelődni. Nem akartam napközben a temetőbe menni, mert feltűnést keltene, hogyha  minden egyes sírt megnéznék. Bár nem tudom, hogy mit gondoltam, hisz az illető nevét nem találtam meg, még mindig csak képek voltak a birtokomban. Mikorra kellően besötétedett, elindultam a temető felé.
Lassan odaértem a temetőbe. A Nap már eltűnt, a Hold virított az égen, telihold volt. Átléptem az alacsony kerítésen, és egy vastag ágra léptem, ami nagyot roppant. Ez remek. Felkaptam a fejem, a távolban egy farkas vonyított. Nyugalom... nincs itt senki rajtad kívül. Előkaptam a pálcámat, és elmotyogtam egy varázsigét. Kis fénygömb jelent meg a pálcám végén, jobban megvilágítva az eddig csak kevés holdfényben rejtőző temetőt. Sóhajtottam, majd beljebb léptem, odamentem a legközelebbi sírhoz, de csak egy név volt rajta, semmi más. Már vagy 40 perce kutattam, amikor felhagytam a kereséssel, és éppen vissza akartam indulni a kastélyba. Nem is tudom, hogy mit reméltem... csak képek, és néhány kusza irat volt nálam, ebből pedig nem tudom kideríteni, hogy ki(k) vannak a képen.
Pálcámat magam elé tartva indultam ki a temetőből, kissé arrébb kiáltást hallottam. Megtorpantam. Azt mondták, hogy kapjátok el? Hirtelen emberek lépését, pontosabban futását hallottam meg. Egyre közelebbről hallottam a zajokat, ezért elkezdtem futni az ellenkező irányba.
Beugrottam egy hatalmas, márványsír mögé, és ki akartam lesni, de ekkor valaki nagy erővel nekem futott, megtántorodtam, de megálltam a lábamon. Az illető befogta a számat, de ellöktem magamtól, majd felé fordítottam a pálcámat. Évi?! Mielőtt megszólalhattam volna, emberek hangját hallottam, már nem futottak, hanem lassan lépkedtek a közelünkben, nagyon közel jártak. Értetlenül néztem rá, és azt tátogtam, hogy mi folyik itt?!
Hozzászólásai ebben a témában
Nyári Évi
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 56
Összes hsz: 733
Írta: 2015. július 27. 17:43 | Link

David



Az idegen nem sokáig bírta ki, hogy elhallgatattam, mert rögtön lelökte a kezemet a szájáról és felém fordította a pálcáját. David volt az. Hirtelen reflexből kikaptam a pálcáját a kezéből, így az el is aludt. Az ujjamat a szám elé tettem, hogy ezzel üzenjem: Csend! Reméltem, hogy az üldözőim nem vették észre a kis fényt, amit a fiú pálcája adott ki, mert akkor végünk. Nekem legalábbis biztosan. Óvatosan kinéztem a sír mögül. Szerencsémre egy nagy bokor pont eltakarta azt a részt, ahol mi voltunk, így a csuklyások nem láthattak meg. Hallottam, ahogy a sírhoz érnek és megtorpannak.
- Hol van? Hová tűnt?  – Kérdezte egy mélyhangú férfi. Megfagyott a vér az ereimben. akit a képen láttunk pont a bokor előtt állt meg. Reméltem, hogy nem jut eszébe, hogy a sövény mögött keressen.
- Elég gyorsan futott. Lehet, hogy már ki is jutott – vélekedte a másik.  Az ő hangja nem volt olyan mély, mint a távolabbi csuklyásé. Ha nem épp előle menekültem volna, azt mondtam volna, a hangja kedves. Pár óráknak tűnő perc után elmentek. David mozgolódni kezdett, rácsaptam a vállára, hogy maradjon még egy kicsit nyugton. Mikor biztos voltam benne, hogy nincsenek halló távolságon belül a férfiak, felé fordultam.
- Rövid leszek és tömör. Az a kettő engem üldözött, mert megláttam, hogy valami féle gyűlés van. Az egyik észrevett és ez a kettő üldözőbe vett. Emlékszel még arra a férfira, akit a képen láttunk? – Suttogtam. David bólintott és éppen készült valamit mondani, de bele fojtottam a szót.
- Azaz ember itt van – mondtam még halkabban. Nem tudtam, hogy elhiszi vagy sem, amit mondok, de ott volt velem a Kísértetházban és akkor nagyon érdekelte a dolog. Nem akartam bajba keverni, de sejtettem, hogy nem nyugodna el, ha azt mondanám, hogy menjünk fel a kastélyba. Pár percig csendben ültünk, aztán lassan felálltam. Muszáj, volt megtudnom miben sántikálnak azok az emberek. A kíváncsiságom általában bajba szokott keverni, de a félelem unalmas. Ha minden alkalommal megfutamodtam volna, mikor ijesztő kalandba keveredtem, az életem egy monoton szál lenne. Davidre néztem:
- Most hogy tudod, mi a helyzet velem jössz? – Ez a kérdés magától jött. Nem akartam ráparancsolni, hogy most hogy leléptek menjen vissza, megoldom egyedül. Milyen bunkó lettem volna. de azt sem akartam, hogy esetleg elkapjanak és kinyírjanak minket. Vártam a választ.    
Utoljára módosította:Nyári Évi, 2015. július 27. 17:49
Hozzászólásai ebben a témában

"Akiket igazán szeretünk, azok haláluk után sem hagynak magunkra minket. Ők az elsők, akik segítségünkre sietnek életünk nehéz pillanataiban."
David Anglesea
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 81
Összes hsz: 1626
Írta: 2015. július 27. 18:51 | Link

Évi

Még mindig nem fogtam fel, hogy mi folyik itt. A lány elvette a pálcámat, a kis láng kialudt. Fel akartam állni, hogy kilessek, de Évi visszahúzott, majd csendre intett. Lapultam, mivel nem akartam, hogy miattam bukjunk le. Éppen csak egy kicsit lestem ki a sír mögül, észre se vettem, de szerencsénkre a sír előtt még sövény is volt.
Valaki, nagyon közelről elkezdett beszélni. Most már gondoltam, hogy nem engem keresnek, hanem a lányt. De vajon mi történt? Mit tett a lány? Még a lélegzetemet is próbáltam visszafogni, nehogy meghalljanak minket.
Vártam, de még mindig hallottam a hangjukat, ahogy lassan, halkan lépkednek. Pár perc után már egyre kevésbé lehetett őket, hallani, később már nem hallottam egyáltalán őket. Évire néztem, aki szintén nagyon feszültnek tűnt, már kíváncsi voltam, hogy mit fog mondani. Szaggatottan sóhajtottam, majd felálltam. A lány ekkor elkezdte mesélni, hogy mi történt. Valami gyűlésről beszélt, amit meglátott. Nem értem, hogy mi folyik itt! Meg arról a férfiről beszélt, akit a képen láttunk. Meg akartam kérdezni, hogy ez biztos? Ő üldözte? De újból csendre intett, és folytatta. Ekkor megkaptam a választ. Az a férfi volt itt az előbb, ő üldözte a lányt.
Nagyon meglepődtem, nem értettem, hogy mi történt. Nem tudtam hirtelen mit mondani, gondolataim kavarogni kezdtek, mindenféle ötlet volt a fejemben. Körbenéztem, nem láttam senkit, csak a szél fújt enyhén.
Megkérdezte, hogy vele tartok-e, de erre nem válaszoltam.
- Előbb nekem is el kell mondanom pár dolgot. Végre volt szabadidőm, ezért elmentem a könyvtárba. Egy Bogolyfalva lakosairól szóló könyvben megtaláltam annak a férfinek, akit a képen láttunk, feltehetőleg egy rokonát! - halkan mondtam, amennyire csak tudtam, majd a táskámhoz nyúlta, kicipzároztam, és kivettem a képet, amit találtunk, meg a könyvet, amit délután a könyvtárba találtam.
- Nézd csak! - szóltam, majd kinyitottam a könyvet a 45. oldalon - Nagyon hasonlóak, szerintem tuti, hogy rokonok! Szerinted?
Miután megbeszéltük ezt, megláttam a pálcámat a lány lábánál, és felkaptam, haboztam, de inkább a kezemben hagytam a pálcámat, ki tudja, lehet szükségem lesz rá. A könyvet és a képet egy pillanat alatt elraktam a táskámba, majd a lány felé fordultam.
- Igen, veled tartok. Szerinted ez kérdés? - mondtam, majd lassan kiléptem a  sír mögül, és elindultam. Emlékeztem, hogy honnan jöttem, de végig halkan beszéltem a lánnyal, hogy most merre.Néha kissé eltévedtem, de hamarosan hangokat hallottam, a hang irányába haladtam, ügyelve, hogy ne csapjak zajt. Hamarosan megpillantottam egy csoportot, talán hatan-heten lehettek, de nem használtak semmilyen fényt, és fekete köpenyük sem segített azon, hogy pontosan szemügyre vehessem őket.
Beléptem egy sír mögé, és onnan néztem őket. Figyeltem, hogy meghalljam őket.
- Biztos csak egy diák! Láttam, hogy egy fiatal lány volt az! Lehet azt sem tudta, hogy mit csinálunk itt! - mondta egy férfi védekezően. Pár mondat után biztos lettem benne, hogy ez az a férfi, aki keresett minket. A csoport több tagja is mérgesen szitkozódott, és dühösen beszélt.
Szememmel Évit kerestem, és azt suttogtam:
- Ő az, aki a képen van?
Miközben a választ vártam, visszafordultam. Egy magas nő lépett előre.
- Ne foglalkozzatok azzal a gyerekkel! Fontosabb dolgunk is van! - csattant fel a nő - Meg kell tudnunk, hogy az aurorok még mindig keresnek-e minket! Nem szeretnék hibát elkövetni, a saját érdekünkben.
Bűnözők. Vajon mit tehettek? Feszülten figyeltem őket, de most egy idősebb tag kezdett el beszélni, nagyon halkan, nyekeregve. Sajnos néhány szófoszlányon kívül semmit sem értettem abból, amit mondott. Már nem tudtam eldönteni, hogy mi is legyen. Érdemes, ha maradunk, vagy menjünk el?
Hozzászólásai ebben a témában
Nyári Évi
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 56
Összes hsz: 733
Írta: 2015. július 27. 19:27 | Link

David




A fiú habozott a válasszal és mikor megszólalt akkor sem a kérdésemre kaptam meg a választ, hanem, elmesélte, hogy nyomozott. A könyvbe nézve hasonló arcot láttam, mint a képen.
- Szerintem az apja – mondtam halkan. a két arc nagyon hasonlított és ezt a következtetést vontam le. Vártam, hogy David mond e még valamit. Azt mondta velem jön. Kicsit megnyugodtam, hogy nem egedül kell mennem a csuklyások ellen. elrakta a könyvet és elindultunk. Öt perc séta után odaértünk és elbújtunk, két sírkő mögött. Láttam David arcát, mikor az a férfi szólalt meg, aki a képen volt. A Kérdésére, csak egy bólintással válaszoltam. Nem mertem megszólalni, mert féltem, hogy meghallják. Minden szavukra nagyon figyeltem. Éreztem, hogy mérgesek. Nem is kicsit. Tudtam, hogy ennek nem lesz jó vége, de nem tudtam mit tegyük. Ránéztem a fiúra, láttam, hogy gondolkodóba esett.
- Innen nincs vissza út – mondtam magamban. sejtettem, hogyha megmozdulunk, valamelyik biztosan észre vesz, tehát ültem és hallgattam.
- Értesüléseim szerint még mindig elég nagy erőkkel keresnek minket. ezek nem adják fel. Pedig muszáj lesz bejutni a Minisztériumba, ha el akarjuk érni, hogy a miénk legyen a hatalom. Akkor újra eljön a halálfalók ideje, egy erősebb vezérrel – mondta egy rekedtes hang. Kirázott a hideg. Kinéztem a sír mögül, hogy lássam őket, de én takarva legyek. Valami nem stimmelt. Most csak hatan voltak. Mikor egyedül voltam tízen voltak. Gyorsan visszamásztam a sír mögé és a srác felé fordultam, ekkor két alak jelent meg a semmiből David mögött.
- Mögötted! – Kiabáltam. Tudtam, hogy már úgyis mindegy. Ugyanabban a pillanatban, mikor a két árny elkapta a fiút, engem is megragadott egy kar. Nem vagyok éppen kicsi, de az aki elkapott legalább kétszer akkora volt, mint én, széltében és hosszában is. Egyik kezével a derekamat kapta el, a másikkal a számat fogta be. Nagyon megijedtem, ha ezek oda visznek a többihez, nekünk végünk. Az emlékezetemben bevillant, hogy mit tanultam egy mugli barátomtól. Ráharaptam a férfi kezére, a könyökömmel gyomorszájon vágtam, amitől megrogyott és ki tudtam magam szabadítani, megfordultam és mellkason rúgtam. A másik alak felém ugrott, de szerencsére félre ugrottam és elkezdtem rohanni. A fickó átkokat szórva utánam futott. Hátra néztem és éppen láttam, hogy Davidet elkábította az egyik. Nem állhattam meg. Most nem! Nem akartam cserbenhagyni a fiút, de el kellett rohannom, hogy meg tudjam később menteni. rohantam, ahogy bírtam.
Hozzászólásai ebben a témában

"Akiket igazán szeretünk, azok haláluk után sem hagynak magunkra minket. Ők az elsők, akik segítségünkre sietnek életünk nehéz pillanataiban."
David Anglesea
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 81
Összes hsz: 1626
Írta: 2015. július 27. 19:58 | Link

A lány bólintott, szóval tudtam, hogy ő volt az a férfi. Láttam, hogy a lány is gondolkodik, hogy mit tegyünk, de inkább az alakokat néztem újra, ledöbbentem, amikor azt mondták, hogy a Minisztériumot akarják "elfoglalni. Ez lehetséges? Van esélyük átvenni a hatalmat?! Aggódtam, mivel az alakok mocorogtak, és többször is felénk fordultak, de valószínűleg nem vettek minket észre.
Ekkor egy lépést hallottam, majd Évi kiáltott, fel sem fogtam, hogy mit mondott, mert a vállamba éles fájdalom nyilallt. Minden elsötétedett előttem.
Mikor kinyitottam a szemem először mindent homályosan láttam, majd megláttam a csillagos eget, pislogtam kettőt majd felültem. Ott voltam a temetőben, éjszaka volt, fáztam. Valószínűleg pár perce ájultam el. Egy fekete hajú nő, és egy csuklyás alak állt mellettem, engem néztek.
- Kik maguk?! - szedtem össze magam, de amikor fel akartam állni, a csuklyás visszalökött. A nő gúnyosan elmosolyodott.
- Ugyanezt kérdezhetném tőled! Szóval, ki is vagy te? - szólt magabiztos, erős hangon.
- Csak... csak egy diák! - mondtam, mivel mást nem nagyon akartam velük megosztani.
A nő lenézően válaszolt.
- Szerinted hülye vagyok?! Ezt eddig is gondoltam!
Nem tudtam mit mondani, ezért körbenéztem, a csoport többi tagja nem volt sehol, Évi se. Lehet, hogy nem kapták el, talán segítségért szaladt!
Farkasszemet néztem a nővel, éppen nyitotta volna a száját, amikor egy durranás, aztán egy kiáltás rázta meg a temető csendjét. A csuklyás, és a nő megperdült, az erdőt kémlelték.
Újra körbenéztem, ekkor megláttam a táskámat, és a pálcámat, ami pár méterre volt tőlem. A csuklyás visszanézett rám, én pedig direkt lehajtottam a fejemet, nehogy észrevegye, hogy mire néztem. A nő dühösen elcsörtetett, a csuklyásnak megparancsolta, hogy figyeljen rám, míg visszaér.
Egy terv jutott az eszembe. Hiszen színjátszós vagyok! Hirtelen gyorsabban kezdtem venni a levegőt, majd egy nagyot nyeltem, és riadtan néztem a csuklyásra. Láttam rajta, hogy ledöbbent, de nem szólt, és nem tett semmit. A mellkasomhoz kaptam a kezem, majd egyet kiáltottam, és "elájultam". Csak remélni tudtam, hogy bejön. Hallottam, hogy a csuklyás topog, nem tudja, hogy mit tegyen, majd elsietett.
Kicsit kinyitottam a szemem, láttam, hogy a csuklyás még a közelben van, és vissza-vissza néz rám, ezért vártam még. Fél perc múlva felkeltem, nem láttam senkit. A táskámhoz mentem, felkaptam a pálcám, majd amennyire halkan csak tudtam, futni kezdtem. Reméltem, hogy Évi már kijutott.
Hozzászólásai ebben a témában
Nyári Évi
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 56
Összes hsz: 733
Írta: 2015. július 28. 11:23 | Link

Daavid



ZÁRÁS
Amíg a mugli iskolába jártam utáltam a testnevelés órákat. Elég lusta voltam, de most láttam csak igazán hasznát. Amilyen gyorsan csak tudtam futottam. Üldözőm lassabb volt, mint én, de mivel átkokat szórt felém nekem is sokszor kellett a földre vetődnöm, vagy egy sír mögé bújnom. Mikor úgy éreztem, hogy elég messze vagyunk a többiektől egy ötletem támadt. Lassítottam. Mikor a csuklyás majdnem elkapott, balra vetődtem egy nagyobb kő mögé, előkaptam a pálcám és elmondtam az első varázslatot, ami eszembe jutott. Hangos dörrenés rázta meg az éjszaka csendjét. A férfi 10 métert repült, mikor leérkezett beverte a fejét. Gyorsan felkeltem és odamentem hozzá. Végignéztem rajta. Szerencse, hogy nem a kettes szekrény rohant utánam, hanem a kisebb. akkora volt, mint én. Talán pár centivel alacsonyabb. Levettem a köpenyét és magamra terítettem, arcomat elrejtettem a csuklyába. Ha így visszamegyek, meg tudom menteni a fiút. Az eszméletlen testet megfogtam és kerestem egy nagy cserjét, ahova elrejthetem. Nem messze volt is egy. Odahúztam és a cserje mögé rejtettem.
- Azt hiszem holnap fájni fog a fejed – mondtam a férfinak magamban. Nem vesztegethettem az időt. Felkeltem és amerről jöttünk visszaindultam. Minden neszre előkaptam a pálcámat gyors reflexemnek hála elkábítottam egy madarat, egy mókust és egy törpét. Nem volt szándékos, de hát ki tudja  mikor jelennek meg. Pár perc gyorsabb séta után visszaérkeztem. Kinéztem a sírkő mögül, de David nem volt sehol.
- Mi történhetett? – Kérdeztem magamban. Aztán meghallottam, hogy a nő ordibál az alakokkal.
- Szerencsétlen barmok! Az nem jutott eszetekbe, hogy a gyerek csak megjátszotta, hogy elájult? Egyedül hagytátok és lelépett!  Nem tudjuk mennyit hallott az a két szerencsétlen. Ha a lány vagy a másik beszél nekünk annyi. Idióták! Keressétek meg őket! – Ordította teli torokból a nő. Szóval David megmenekült. Hála Merlinnek! Gyorsan el kellett iszkolnom, mielőtt észrevesznek. Feltápászkodtam és elindultam, mikor egy mélyebb hang megszólalt.
- Johnson! Hol voltál? Megvan a lány? – Kérdezte. Elmélyítettem a hangom amennyire tudtam.
- Megvan. a nagy fekete kriptába rejtettem. Elájult. Megkeresem a srácot – mondtam és gyorsan eltűntem. Reméltem, hogy egyik sem fog követni. Meg kell találnom a fiút és el kell tűnnünk minél előbb. Idegesen járkáltam körbe-körbe. Nem tudtam hol keressem. Tíz perc gondolkodás után elindultam arra, ahol véletlen neki mentem. Ott megálltam és vártam. Lehúztam a csuklyát a fejemről. Öt perc után lépteket hallottam. Nem ideges, mérges lépteket, hanem óvatosakat. reméltem, hogy David lesz az. Megfordultam, hogy meggyőződjek róla ő az. Nem ő volt! Mikor hátra néztem egy óriási ütést éreztem. Hátra tántorodtam és bevertem a fejemet. Felszakadt a szám és vérezni kezdett.  A következő ütés sokkal nagyobb volt. Majdnem elestem, de szerencsére meg tudtam kapaszkodni a sírban, de a pálcám kiesett a kezemből. Ránéztem a támadómra. Az a férfi volt, akit elkábítottam. Nem néztem volna ki belőle, hogy ekkorát tud ütni. A férfi gúnyosan nézett rám. A harmadik ütés elől elugrottam. Egy hegyes kőbe vertem a kezem, ami elég rendesen felszakította a bőröm. A férfi, eszelős tekintete elárulta, hogy nem nyerhetek. Megpróbáltam a pálcáért ugrani, de elkapott. Hallottam a közeledő lépteket és nagyon megijedtem. Azt hittem a banda az, de nem. A fickó megfordult. A következő pillanatban pedig ájultam hevert a földön. Ezt kihasználva felkaptam a pálcám és az idegen felé fordítottam, de amint megláttam, hogy ki volt leeresztettem. David volt az.
- Azt hittem már felmentél a kastélyba. Mindegy is. Köszönöm! – Mondtam hálásan. Nem sokáig örülhettünk, mert egyik pillanatban még az ájult emberrel voltunk, a következőben pedig 3 csuklyás állt körülöttünk volt és a pálcát ránk szegezték. Ajjaj! Ez baj.    
Utoljára módosította:Nyári Évi, 2015. július 28. 11:31
Hozzászólásai ebben a témában

"Akiket igazán szeretünk, azok haláluk után sem hagynak magunkra minket. Ők az elsők, akik segítségünkre sietnek életünk nehéz pillanataiban."
David Anglesea
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 81
Összes hsz: 1626
Írta: 2015. július 28. 12:29 | Link

Évi
ZÁRÁS

Lassan haladtam, a pálcámat a kezemben szorongattam. A fejem felett elröpült valami, felkaptam a fejem. Valószínűleg egy madár lehetett. Miközben felpillantottam az égre megláttam, hogy hajnalodik. Nagyon ledöbbentem, nem is gondoltam, hogy egész éjszaka itt voltunk a temetőben. Nem tudom, hogy Évi, vagy az a csoport merre lehet. Hangos lépteket hallottam a közelemben, ezért beugrottam egy sír mögé, és onnan lestem ki. Egy csuklyás alak ment el a sír előtt. Mikor elment a sír előtt, halkan kiléptem, és egy kábító átkot lőttem rá, ami eltalálta a háta közepén. Lehet, hogy nem volt szép dolog, de odamentem mellé, és elvettem a pálcáját, és beraktam a táskámba. Ez másnak is jól jöhet. Próbáltam eligazodni, hogy merre lehetek, de nem tudtam, hogy merre kéne mennem, így megkerültem egy nagy bokrot. Pár perc múlva megláttam azt a sírt, ahol Évivel találkoztunk. Oda akartam menni, amikor megláttam, hogy egy fekete köpenyes ott áll, sötét, hosszú haja volt. Lehet, hogy Évi? Nem volt időm gondolkozni, mert előugrott az egyik bokorból, és teljes erejéből fellökött. Elvesztettem az irányítást a lábam felett, és elestem, bevertem a térdemet egy sír szélébe. A pálca kiesett a kezemből. Éppen fel akartam állni, amikor újabb váratlan csapás ért, amire szintén nem voltam felkészülve, az ütés a fejemet találta el. Elestem, nem mozdultam meg, mert a világ forgott körülöttem, szédültem, iszonyúan szúrt a fejem.
Kiáltást hallottam, eléggé közelről. Kényszerítenem kellett magamat, hogy felkeljek. Alig tudtam lábra állni, de sikerült, botorkálva kerestem meg a pálcámat, majd a hang irányába fordultam. Két köpenyes verekedett, mivel hajnalodott, már ki tudtam venni a hosszú, sötét hajú személyt. Évi volt az. A férfi nagyot csapott, de a lány éppen, hogy el tudott előle ugrani. Tudtam, hogy segítenem kell. A férfira céloztam, majd kimondtam az átkot.
- Petrificus Totalus!
A férfi megdermedt, aztán a földre zuhant. Odasántikáltam a lány mellé.
- Én is azt reméltem, hogy felmentél! Nincs mit! - szóltam - Jobb lenne, ha felmennénk a kastélyba.
- Nem mentek ti sehová! - mordult valaki a hátam mögött, megpördültem, és láttam, hogy három fekete köpenyes, csuklyás alak állt velünk szemben. Egyből átkokat kezdtek ránk szórni. Az utolsó pillanatban idéztem meg egy pajzsbűbájt, amibe kettő átok is belecsapódott. Elkezdtem futni, megláttam a lányt, és intettem neki, hogy jöjjön oda, a három alak, utánunk kezdett futni. Hirtelen nem jutott más az eszembe más búbáj, ezért ezt kiáltottam:
- Fumos! - a pálcámból fekete füst szállt mindenfelé.
- Futás, ki kell jutnunk! - rohanni kezdtem, szerencsére a köd, csak utánunk jött, tehát előttünk lehetett látni. A csuklyások káromkodtak, de még így is lődözték az átkokat, az egyik a vállamat súrolta, egy pedig a fejem felett repült el. Megláttam a kerítést, amikor rám rontott az egyik. A földre zuhantam, de mielőtt rám szegezte a pálcáját, én már kimondtam a varázslatot.
- Siccus Fatua! - csuklyás megdermedt, ha minden jól alakult akkor elvesztette a látását pár órára. Sajnos így sem adta fel, ezért egy másik bűbájt lőttem rá.
- Planta Lubricus! - a köpenyes a földre zuhant, és nem mozdult meg. Körbenéztem, láttam, a lányt, intettem neki, hogy jöjjön. Kirohantam a temetőből, hátranézve már nem láttam sem a ködöt, sem a köpenyeseket.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa