31. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek:

Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
Bagolykő Mágustanoda Fórum - David Anglesea összes RPG hozzászólása (43 darab)

Oldalak: [1] 2 » Le
David Anglesea
INAKTÍV



RPG hsz: 81
Összes hsz: 1626
Írta: 2013. október 6. 14:06 Ugrás a poszthoz

Levita asztalánál
Évnyitó

Sietősen érkezek az iskolába. Bár kevesebb izgalom volt bennem, mint tavaly, elsősként. Valószínűleg lekéstem az igazgató beszédét. Ezt gondoltam magamban. Lekéstem a vonatot, ami az iskolába hozta a diákokat. Így hát a szüleim hoztak el az autónkkal a birtok határáig. Onnan pedig futottam az iskolába. Kissé nyitva volt a Nagyterem ajtaja. Besurranok és gyorsan a Levita asztala felé veszem az irányt.
Úgy tűnik nem csak én késtem! Látom magam mögött, hogy mások is még csak most érkeztek meg. A maradék szabad hely egyikére leülök.Most tekintek csak körbe.
A terem sárgában pompázik, a Navine nyerte a bajnokságot. De mi is jók voltunk, hiszen jó nagy dobozok vannak az asztalunkon. Ebben az évben, már nem elsősként kellett bejönnöm és ez megkönnyebbülés volt számomra. Legalábbis azért, mert most nem én vagyok a legkisebb. A tanári asztal felé pillantva sok új arcot látok. Új tanárok. Visszagondolva az előző évre szinte semmi fontosat nem tudnék mondani. Csak annyit, hogy nem buktam meg. Bízom benne, hogy ez az év izgalmasabban zajlik majd mind az előző.
A szünet eléggé jól sikerült, részben ez az oka, hogy késtem. Mugli barátaimmal és az egyik szüleivel Skóciába mentünk egy hétre, ami nagyon jól alakult. Viszont az iskola előtt egy nappal jöttünk meg, és nem volt sok idő a pihenésre, ezért eléggé fáradt vagyok. De a kedvem attól még jó, hiszen újra itt vagyok!
Utoljára módosította:David Anglesea, 2014. július 14. 19:41
David Anglesea
INAKTÍV



RPG hsz: 81
Összes hsz: 1626
Írta: 2013. október 6. 17:59 Ugrás a poszthoz

Évnyitó-Keiko

Gondolataimban még messzi Skóciában járok. Milyen jó volt Glasgowban Tommal és Linnel. Bár eléggé hideg volt az esti sétákon. De így is fergeteges volt. Nem úgy, mint az első nap ,a mikor a többiek még nem voltak ott és Coventryben voltam a nagynénémnél. Az borzalmas volt. Éppen ezen szörnyülködtem, amikor egy lány ült le mellém.Nem volt annyira ismerős,de meglepődtem a kérdésén.
- Szia! Nem! Nem vagyok új, már másodikos vagyok! - nevetek fel kissé, de aztán rögtön elhallgatok, nehogy rám szóljanak.
- És te? - kérdezem suttogva, miközben egy sütit veszek az asztalról - Jaj, de szeretem az epres sütiket! - szólalok meg sem várva, hogy a lány válaszoljon.
Gyorsan megeszem és iszok pár kortyot. Közben gyorsan megnézem, hogy a többiek mit szedtek ki az ajándék dobozból.
- Elfelejtettem mondani, David Anglesea vagyok! - mondtam halkan.
Engem senki nem ismer? Teszem fel a kérdést magamban. Igaz szinte semmit nem beszélgettem senkivel, és sokat voltam beteg is, ami nem jó. Nem vagyok valami könnyen barátkozós típus.
- Neked, milyen tantárgyaid vannak? - érdeklődök tőle. A nagy választék közül még kettő sütit választottam és a tányéromra tettem közben, pedig őt hallgattam.
- Hogy telt a szünidő? - kérdezgetem mosolyogva, majd gyorsan megeszek egy csokis muffint.

 
Utoljára módosította:David Anglesea, 2014. július 14. 19:44
David Anglesea
INAKTÍV



RPG hsz: 81
Összes hsz: 1626
Írta: 2013. október 8. 15:07 Ugrás a poszthoz

Évnyitó-Keiko

Mosolyogva hallgatom a lányt, aztán kérdezgetek is tőle.
- Én is szeretem a csokisat! - mondom utána. Aztán a másik sütimet is megeszem és az italokra pillantok. Ő is vesz egy muffint és azt eszegeti.
-Jó sok tantárgyad van! Nekem Bűbájtan, Átváltoztatástan,Repüléstan, SVK, Bájitaltan, Gyógynövénytan, LLG, Mágiatörténet. Akkor találkozunk, majd néhány órán! - szólok.
Kiválasztok egy narancslevet, de amikor felveszem valaki meglök és az egész a tányéromra és az asztalra ömlik. Elhúzom a számat, lesütöm a szemem. Ez nem lehet igaz! Csak én lehetek, ilyen ügyetlen! Gyorsan felveszem a szalvétámat, és próbálom felitatni a kiömlött üdítőt. Sikeresen felitatom a narancslevet és úgy döntök inkább nem iszok-eszek ma már semmi többet. Időközben Keiko is szerencsétlenül járt, és egy kék trutyiba lógott bele a talárja.
- Ó, hogy nekem nem jutott eszembe a pálcám! - mondom bosszúsan, mikor látom, hogy ő egyből a pálcájával tisztítja meg a talárját.
Lassan már vége lehetne az évnyitónak. Ekkor meglátok egy tálcán még egy epres sütit. Felcsillan a szemem és gyorsan nyúlok érte.
- Ezt nem hiszem el! - mondom hangosan - Az utolsó darabot pont most vették el!
Még egyet sóhajtok és könyökömmel az asztalra támaszkodom. Keiko, pedig hatalmas mosollyal beszél. Végül kissé jobb kedvem lesz, és az ő szünetéről kérdezek:
- Neked, hogy telt a szünet?- kérdezem, majd hozzá is teszem a válaszom - Nekem nagyon jól telt, csak elfáradtam az utazásban!
Nem is tudom, ilyen fáradtan, hogy lehet tanulni?
- Nem tudod mikor lesz vége? - kérdezem ásítozva.
 
Utoljára módosította:David Anglesea, 2014. július 14. 19:53
David Anglesea
INAKTÍV



RPG hsz: 81
Összes hsz: 1626
Írta: 2014. június 8. 16:53 Ugrás a poszthoz

Évi Cheesy


A hétvégém első napja, vagyis a szombat tanulással telt el. Végigtanultam, dolgozatokra, számonkérésekre készülve, mert több tanár is, ezt ígérte. A klubhelyiségben egy páran megbeszéltük, hogy úgyis hétvége van, menjünk le a faluba. Többen rábólintottunk, aztán én elköszöntem, hogy holnap reggel felkeljek.
Ma reggel lementem a konyhába, gyorsan bekaptam egy szendvicset, és felhúztam a kardigánom. Jó az idő, kabát úgysem kellene. A klubhelyiségben várakoztam egy darabig, de senki sem jött. Épp egyedül indultam volna szomorúan, amikor Évi lépett mellém.
- Jaj, de jó! Szia! Legalább, te eljöttél! - örvendeztem. Elindultunk Bogolyfalvába. Elhaladtunk a Fő utczán, és ezt kérdezem:
- Hová menjünk?
Hosszas tanakodás után, úgy döntöttünk, hogy megnézzük a Kísértetházat. Először vonakodtam, de még én sem jártam ott. Sok pletykát hallottam már arról a helyről... A sötét varázslókkal kapcsolatosan.. De félretettem az aggodalmamat, és a falu határához mentünk. Nagyot nyeltem, majd körbenéztem az udvaron.
- Nem éppen egy barátságos hely - szóltam, és próbáltam minél nagyobbakat lépni, hogy ne kelljen az óriási fűbe lépnem. A szemem elkerekedett, amikor két patkány futott be a házba. Kifújtam a levegőt. Ajtó nincs, ablakok kitörve. Majdnem megkérdeztem, hogy jól átgondoltuk? De, aztán mégsem, mert nem akartam, hogy gyávának nézzen. Belépve a házba, az első, ami feltűnt, hogy rengeteg pókháló van, mindenhol. Egy hatalmas nappali volt az egész hely, és egy lépcső, ami felvisz az emeletre. Egyelőre ott még nem tarok, hogy fel is megyek. Szerencsére a nap besütött, így nem volt annyira rémisztő.
-Nézzünk körbe, hátha valami érdekeset találunk - mondom, és elindulok a hatalmas nappali jobb oldalán, ahhoz a kupachoz, ahol voltak tárgyak is. Mivel a ház, pár kacaton kívül, teljesen üres volt.
- Egy elszakadt pulcsi, törött üveg, egy üres lap, néhány plüssállat, semmi különös. Te látsz valami érdekeset? - sorolom, azokat a tárgyakat, amiket látok. Miután átkutattuk a földszintet, az emelet felé néztem.
- Már nem is félek. Felmegyünk? - kérdezem.
Utoljára módosította:David Anglesea, 2014. június 19. 09:59
David Anglesea
INAKTÍV



RPG hsz: 81
Összes hsz: 1626
Írta: 2014. június 8. 21:00 Ugrás a poszthoz

Évi

Shocked


Meg tudtam, hogy miután én lefeküdtem, azt beszélték meg a többiek, hogy a kísértetházba jönnek le. Évi már járt is itt korábban.
- Remek! Ha tudom, én sem jövök! Ezért most meg kell hívnod egy sütire - mondtam nevetve.
-Igen, jó sok patká... Váááá - kiáltottam, mert hirtelen egy nagy bogár repült az arcomnak. Szerencsére elhessegetem. Mikor elindultam felfelé a lépcsőn, nagyon megnyikordult egy fok, így visszakaptam a lábam. Figyelmeztetett, hogy az egyik lépcső egyszer már leszakadt. Remek! Átléptem ezt a fokot, majd felérve több szobát is megpillantottam.
- Nem biztos, hogy igazak, de lehet, hogy van bennük igazság... Ácsi! Te mersz beszélni minden idők legveszedelmesebb sötét mágusairól?! - teljesen meglepődtem! Ez az Évi nem semmi! Nem egy félős személyiség!
 Miután felocsúdtam, Évi vakmerőségén, körbenéztem az emeleten. Az egyik fürdőszobában,- mert több fürdő is volt - a fal tövében egy ruhadarabon egy felnőtt és két kis macskát láttam meg.
- Jaj, de aranyosak! - szóltam mosolyogva. Meg akartam simogatni őket, de a felnőtt macska rám fújtatott. Óó, elvadultak! De kár! Kimentem, és körbenéztem a bedeszkázott ablakú hálószobában.
- Igen, itt tényleg ki van takarítva! Legalábbis nincs semmi kosz, vagy pók. - nem láttam, ezen kívül semmi különöset a szobában, így elindultam kifelé, de a lány szólt, hogy a sarokban van egy láda, így megfordultam miközben megfordultam mellém lépett. Egy lépést tettünk, amikor a padló megrecsegett. Még arra sem volt időm, hogy visszalépjek, a padló leszakadt, és zuhanni kezdtem. Mikor a földnek csapódtam, láttam, hogy Évi, még valamit csinál, de ekkor elvesztettem az eszméletemet.
Utoljára módosította:Emma McNeilly, 2014. június 13. 14:52
David Anglesea
INAKTÍV



RPG hsz: 81
Összes hsz: 1626
Írta: 2014. június 9. 15:42 Ugrás a poszthoz

Évi


Mi van most velem? Minden olyan furcsán üres. Jó. Nagyon jó. Távolról hangot hallok. Mintha valaki hívna. Nem akarok felébredni! Ez a nyugalom... minden olyan... jó.... fehér... Ugye nem haltam meg?! Nem! Nem fogok!! Ez nem lehet a vége! Fel akarok ébredni! Egyre erősebben hallom a hangot, Évi hangját. Hideget érzek, folyadékot, vizet.
- Ööö - nyöszörgök - Jól vagyok. Felállok a lány segítségével.
- Nem haragszom, nem fáj semmim! Nee, még csak az kéne! Egyből kérdezősködnének, hogy mit kerestünk mi itt? - ellenkezem.
- Köszi, de már jobban érzem magam! Nem kell segítened - leveszem a kezemet Évi válláról, de még bizonytalanul kezdek el járni. Kissé remegek is. Kilépek a törmelékek közül. Megfogom a fejem, mert az eséstől még kissé fáj. Véletlenül belerúgok egy leesett gerendába, ami félreesik. Alatta ott volt a láda.
- Nézd! Itt a láda. Most végre megnézzük, mi van benne. - szólok, mielőtt lehajolhattam volna, a lány felveszi a dobozkát, és megpróbálja kinyitni. De nem sikerül neki.
- Megpróbálom én is - mondom, majd megfogom a ládikát, és próbálom kinyitni. - Nem nyílik! Akkor kell lenni rajta valami titkos zárnak.
Nem találom a dobozka nyitját, de nem adjuk fel, a nappaliba megyünk, és felváltja próbáljuk kinyitni.
- Sehogy sem nyílik... hacsak, nem varázslattal nyílik ki! Van egy bűbáj, az Alohomora! Az egy zárnyitó bűbáj! Csak az a gond, hogy nincs itt a pálcám. A tiéd itt van? - kérdezem izgatottan, majd figyelem, hogy mit mond.
Utoljára módosította:David Anglesea, 2014. június 24. 10:58
David Anglesea
INAKTÍV



RPG hsz: 81
Összes hsz: 1626
Írta: 2014. június 9. 20:45 Ugrás a poszthoz

Évi

 
ZÁRÁS


- Igen, igen! Biztos jól vagyok - mondom még egyszer.
- De, jó! Akkor lehet, hogy ki tudjuk nyitni - lelkendezek és lerakom a földre, nehogy engem is elérjen az átok, bár nem hiszem, hogy el van átkozva a láda. Hátrébb lépek a kérésére. Drukkolok, hogy kinyíljon! Elsősként nem olyan egyszerű varázsolni, nemrég már megtapasztal én is.
- Fújj, ez tiszta kosz! Jó ötlet, takarítsd ki! - szólok. Miután ez a bűbáj is sikerült, nagyon megörültem:
- Hogy te milyen ügyes vagy! - belenéztem, egy napló, és egy kép. Évi felmutatta a képet. Egy család volt rajta. Valószínűleg az anya, az apa és három kisgyerekük lehetett rajta.
- Nem ismerős. Gondolkozz csak... Várj csak! Az a kislány, aki nagyobbnak néz ki, mint a többi... Aha, az! Látod milyen kitűző van rajta? Valamilyen mintás kitűző, hasonló, mint a mi prefektusainknak. Lehet, hogy egy másik mágus iskolába jártak... vagy járnak ezek a gyerekek. - mondom gondolkodva. Kiveszem a naplót, aminek lapjai megsárgulva, leöntve, kitépve, kiszakadva voltak. Belelapoztam.
- Ez angolul íródott. Tudsz angolul? Én igen, mert félig az vagyok! - kezdem, el mesélni az életem, de ekkor egy újabb érdekeset veszek észre - Ez a nap meg van  dátumozva, és a helyszín is rajta van: 1997. 06. 24. éjfél körül, A hálószobában vagyok: Tegnap egy csoport diák elment a Minisztériumba, valami hírverés miatt, amiről apa is beszélt, hogy az a sötét varázslóknak is kell. Ma megtudtam az újságból, hogy vezérük is van! Lesokkolt... De a sajtóban sok pletyka kering. Ki tudja.- fordítom le a napló szövegét.
- A többit nem tudom elolvasni, mert elfolyt a tinta - szólok, és inkább becsukom, mert nem gondolom, hogy ezt itt kéne tanulmányoznunk.
- Kizárt dolog, hogy tovább itt legyek! Szerintem menjünk innen! - szólok és már az ajtó felé veszem az irányt, amikor megpördülök.
- Nem gondolod, hogy meg kéne javítanunk a leomlott padlót? Mégis csak mi alattunk szakadt le. Az a gond, hogy te ezt még nem tudod, mert ez csak év végi anyag! - eltűnődök, hogy mi legyen, majd ezt mondom:
- Nem varázsoltam még más pálcájával, de, ha ideadod, megpróbálkozom vele.
Megfogom Évi pálcáját, az eséstől egy hangyányit még remeg a karom, de úrrá leszek magamon: - Reparo!- a varázslat remélhetőleg pár másodperc alatt megjavította a beszakadt padlót.
- Remek! Most már mehetünk! - mondom, és kilépek az ajtón, hogy a faluba is tudjunk még ma eljutni!
Utoljára módosította:Emma McNeilly, 2014. június 13. 14:59
David Anglesea
INAKTÍV



RPG hsz: 81
Összes hsz: 1626
Írta: 2014. június 10. 17:44 Ugrás a poszthoz

Évi

Előzmény: Kísértetházban


Folyton-folyvást visszatér a gondolatom a napló bejegyzésére. Valami rémlik, hogy volt régen...- vagy nem is olyan régen? - Ah, mindegy! Nem tudom. Miközben gondolkodom, felnézek a napra, ami még mindig tűz, bár keletről felhők jönnek.
- Nekem nem ismerős. Gondolkozz csak! - én is töprengek tovább, miközben a naplót, és a a képet a kezemben tartogatom.
- Tanároknak? Még csak az kéne! Elvennék, és ezt mondanák: Ti még gyerekek vagytok! Ne foglalkozzatok ezzel! Aztán elvennék! Szerintem különleges inkább - lassan elérjük a falu forgalmasabb részét. Megállunk. Szerencsére itt a kis hátizsákom, amit magammal hoztam, hátha veszek valamit. Azért nem arra számítottam, hogy egy talált naplót és egy képet fogok ma belerakni.
- Berakom a táskámba, aztán egy szót se erről itt! Még a falnak is füle van - mondom a megszokott szólást, és berakom a táskámba a holmikat.
- Szerintem elmehetnénk mondjuk... - de nem tudom befejezni, mert Évi közbe vág, és mond egy jó ötletet.
- Jó menjünk sütizni! Köszi! - mosolygok. A Fő utczán található Czukorvarázs Cukrászdába indulunk el.
- Itt nagyon finom sütik vannak! - belépünk a boltba, ahol, - mint máskor is - sok vevő volt. Alig volt szabad asztal. Az egyik félreeső sarokba ültünk le. Rögtön megérkezett a pincérboszorkány aki felvette a rendelésünket:
- Szia! Annyi minden van itt! Régen ettem már egy francia krémest, úgyhogy azt kérem!
Miután leadom a rendelésemet körbenézek. Ez egy jó hely a titkos beszélgetésekre, mert rájöttem valami fontosra. Tudom, hogy megegyeztünk, de ez tényleg kulcsfontosságú információ lehet.
- Rájöttem valamire! A napló írója, egy "sötét mágus" családban élhetett szerintem.  - mondom suttogva.
Utoljára módosította:David Anglesea, 2014. június 13. 18:36
David Anglesea
INAKTÍV



RPG hsz: 81
Összes hsz: 1626
Írta: 2014. június 11. 09:19 Ugrás a poszthoz

Évi


Mi van, ha az egész család? Ezen tűnődöm.
- Lehetséges, bár a napló írója nem tudott erről. Valószínűleg az egyik gyereké lehetett - töröm az agyam tovább. Ekkor megérkezik a pincérboszorkány és lerakja elém a süteményt.
- Köszönöm! - megfogom a villát és vágok egy szeletet a krémesből - Mmm, ez isteni!
Rendkívül finom volt. Ekkor kissé rosszat érzek. Mintha figyelnének. Kissé hátrafordulok, de nem látok semmit. Eszem még egy falat, és újra megpróbálok feltűnés nélkül körbenézni. Megvan! Az a férfi figyel minket. Gyorsan visszafordulok, mert Évi elkezd találgatni. Remélem ez nem volt feltűnő.
- Milyen család? Sohasem hallottam róluk! - lepődöm meg. Tovább eszegetünk, mire végzek a sütivel Évi is észreveszi a minket néző férfit.
- Hol? - tettetem magam, nehogy ő is megijedjen, de hiába, ő is észrevette - Nyugi, biztos csak képzelődsz!
Ránézek a férfira, aki elkapja a szemét. Valamit szorongat a kezében. A lány kinéz egy olyan helyet, ahol nem lennénk a férfi látószögében.
- Oké, oké! Üljünk át oda! - miközben megyünk érzem, hogy az ismeretlen végig rajtunk tartja a szemét. Mikor leülünk, ezt mondom neki:
- Figyelj! Nem kell egyből rosszra gondolni! - nyugtatom őt, és persze saját magamat is. Kissé szomjas lettem, ezért iszom egy korty üdítőt. Kinézek az ablakon lassan dél van.
- Szerintem hamarosan indulhatnánk a cukorkaboltba! Szuper egy hely - próbálom elterelni a figyelmünket, és egy mosolyt erőltetek magamra.
Utoljára módosította:David Anglesea, 2014. június 19. 09:57
David Anglesea
INAKTÍV



RPG hsz: 81
Összes hsz: 1626
Írta: 2014. június 18. 15:41 Ugrás a poszthoz

Évi


Reggel mikor felébredtem, tudtam, hogy sokat kell készülnöm. Mivel ma nincs tanítás, ezért úgy döntöttem - jó levitásként -, hogy minimum a délelőttöt áttanulom. Lementem a konyhába és ettem, majd felszerelkeztem csokival, sütivel. Visszamentem a szobámba, megfogtam a könyveimet, pergament, majd elindultam egy jó helyet keresni. Bebarangoltam a kastélyt. Az Északi-toronyba érve, kissé elfáradtam, de megláttam egy üres szobát. Beléptem. A többiek leírásából rájöttem, hogy ez a Lélek szobája, ahová, már régen elszerettem volna jönni. Mosolyogva beléptem. Ekkor a fehér falak napsárgává változtak, és kellemes dal töltötte be a termet, vagyis inkább a szobát. Lehuppantam egy kanapéra, arrébb raktam két párnát, és neki akartam látni a feladataimnak, amikor észrevettem, hogy nincs nálam penna. Bosszúsan körbenéztem, a szoba kezdett vöröses-feketés árnyalatot venni, de ekkor egy polcon megláttam a halomszámra lévő pennákat, ennek megörültem , így a szoba újra sárgán virított. Rögtön felkaptam kettőt, visszaültem, és nekiláttam. Bájitaltan könyvet lapozgattam, keresgettem a házi feladatra a megoldást.
- Végre megvan! - szólaltam meg, gyorsan felfigyeltem, remélve, hogy nem látott meg senki sem. Szerencsére nem. A nap már besütött az ablakon, amikor felnéztem a feladataimból. Hmm, ez egy elsős tananyag, azt hiszem. Nem emlékszem erre már. Ezen agyaltam, mikor egy ismerős - újabb szerencsémre, elsős - diákot pillantottam meg. Évit.
- Szia Évi! Te, miért jöttél ide? Tudnál ebben a kérdésben segíteni? Jól vagy? - halmoztam el a kérdéseimmel.
David Anglesea
INAKTÍV



RPG hsz: 81
Összes hsz: 1626
Írta: 2014. június 18. 17:00 Ugrás a poszthoz

Évi


- Én csak tanulni szeretnék, azért jöttem ide. Ez a kérdés - toltam elé a könyvet - Köszi a segítséget.
Felnéztem a könyvből, mert a szoba elkezdett sötétedni. Összehúztam a szemöldököm.
- Mi a baj, Évi? Történt valami? - kérdeztem, majd felé fordultam, és elkezdtem figyelni. Ahogy jobban megnéztem, az arca riadt és szomorú volt. Én inkább meglepődtem, mert őt ilyennek azelőtt, még sosem láttam. Miután elbeszélgettünk, elővettem egy csokit, és nekiadtam.
- Tessék, vedd csak el. És...és ne gondolj rosszra! Írtál nekik baglyot? - nyugtattam, és érdeklődtem. Elgondolkoztam azon, hogy nekem is volt, már jó párszor, hogy a családomról álmodtam rosszakat. Kissé megborzongtam a legborzalmasabb miatt.
- Nekem is volt ilyenben részem, de inkább nem traktállak ezzel. Nem lehet, hogy csak feszült vagy? - kérdeztem, majd átléptem a pszichológus szerepébe, és próbáltam tanácsokat adni:
- Addig ne gondolj rosszra, ameddig nem jön meg a levél! Ha bármi rossz történt, akkor az igazgató úgyis elenged, hogy hazamehess, és a családoddal legyél! Bár, ha rossz történt, nem hiszem, hogy az utóbbi megnyugtat...
Rögtön elkezdtem magamban szidni magamat, hogy miért mondtam ezt ki. Remélem, hogy nem lett rosszabb a kedve. Próbáltam jó tanácsokat adni.
A jó sok beszélgetés közben vettem észre, hogy a feladataim nem készültek.
- Figyelj! Hozzuk ide a te könyveidet is, tanulhatunk együtt! Addig sem kell ezen aggódnod - mondtam az ötletemet. Gyorsan megfordultunk, bár Évinek is jó sok könyve volt.
- Rengeteg könyved van, tudod? - leraktam, vagy inkább ledobtam a könyveit. Nekiláttunk mindketten, kis csend telepedett le, a 'háttérből' halk zene szólt. Különös dallamok, amik kissé félősen, kissé vidáman csengtek. Újfent kirázott a hideg. Olyan melankolikus stílusa volt, mintha a vidámság csak egy álca lenne. A szoba színe szürkéssé vált. Hiába tűnt vidámabbnak, valójában nagyon rossz érzések dúlhattak benne, mert az én érzéseimet, nem is tükrözte szinte a szoba.
- Ne szomorkodj itt nekem! - megböktem, majd nevetni kezdtem. Elkezdtem vicceket mesélni, így a szoba színe barátságosabb lett. Ekkor a kezem ügyébe került a napló, amit még a faluban találtunk.
- Hé, gondolkoztál már azon, hogy ki lehetett a napló? Kié lehetett a láda? - kérdeztem, majd kinyitottam a naplót, amibe beleraktam a képet - Jó, tudom, hogy arra jutottunk, hogy egy sötét mágusé, de mi van, ha nem? És ki az a férfi a Czukrászdából?
David Anglesea
INAKTÍV



RPG hsz: 81
Összes hsz: 1626
Írta: 2014. június 19. 10:36 Ugrás a poszthoz

Évi


Úgy érzem, hogy valamit nem mond el. Mi lehet az a nagyon rossz. MI lehet az a furcsa? Rákérdeztem:
- Milyen furcsaságról beszélsz? Mondj el mindent, akkor talán tudok segíteni - mondtam. A házimmal szöszmötöltem, gondolkoztam, hogy mivel tudnám lekötni a figyelmét. Kapóra jött, hogy Asztronómiából nem vagyok jó.
- Tudnál ebben segíteni? Ez is elsős anyag, csak, hát én nem vagyok belőle olyan jó! - mutattam felé az Asztrológia könyvemet - Szóval, ez a kérdés: Mi a két természetes holdja a Marsnak.
Ezután én is segítettem neki, mert én meg Átváltoztatástanból és Mágiatörténetből vagyok jobb az átlagnál.
- Lehet, hogy csak rosszra gondoltál álmodban - ugrott be ez az ötlet is, miközben, már a naplót lapozgattam - Igen... valami sötét mágusé... nekem is egyre jobban kezd ismerőssé válni, de nem tudom, hogy miért, és honnan ismerős.  A Czukrászdában történtek engem, személy szerint jobban megrémisztettek, mert az egy élő férfi volt, ezek meg, már szerintem nem is biztos, hogy élnek!
Évi terve a minket figyelő férfivel kapcsolatosan kissé túlságosan elragadott volt.
- Egy kicsit gondold át! Az sem biztos, hogy még ott van. Én nem akarok semmilyen balhét! Te még csak két átkot tudsz, hiszen még elsős vagy. De, ha gondolod én lemegyek veled a faluba, én már több átkot is ismerek, bár nem hiszem, hogy mi letudnánk győzni - szóltam előrelátóan. Megírtam a leckéimet, már csak egy levelet akartam írni otthonra. A lány újabb kérdést tett fel, amire válaszoltam:
- Bagolybolt? Hmm, ezen egy kicsit gondolkoznom kell - mondtam - Háát, azt hiszem a Boglyas téren van egy... Nekem nincs baglyom, szerintem jó az iskolai is, de te tudod, hogy szeretnél-e! Nekem nincs állatom, de egy macskának örülnék!
Ekkor eszembe jutott egy jó ötlet, ha, már úgy is harcos kedvében van, gyakorolhatnánk egy-két bűbájt.
- Ha végeztél te is a feladataiddal, gyakorolhatnánk néhány bűbájt.. na jó, amire gondolok egy átok, de nem kell miatta megijedni! Nem veszélyes! Nem lehet miatta megsérülni! Elég vicces, amit kipróbálhatnánk. Ismered már, a Petrificus Totalus-t? - nevettem fel, mert eleve tudtam, hogy ez egy vicces átok.  
 
David Anglesea
INAKTÍV



RPG hsz: 81
Összes hsz: 1626
Írta: 2014. június 20. 10:37 Ugrás a poszthoz

Évi


- Szerintem nem kell elkapnunk, csak beszélnünk kéne vele - nyugtattam a lányt. Felálltam, elővettem a pálcám. Szép, hosszú és egyenes volt. Nem olyan görbe, mint néhány társamnak.
- Itt van - válaszoltam.
- Igen. Az a jó, ha vigyázz állásban áll! - nevettem fel - Ürítsd ki a gondolataidat! Úgy könnyebb lehet.
Arrébb raktam a párnákat, felálltam, majd szórakozottan pörgettem a kezemben a pálcám:
- Jól van! Kezdhetjük! - mondtam - Te megpróbálsz engem eltalálni, míg én védekezem a Protego pajzsbűbájjal, majd fordítva. Ha 15 percig nem tudsz legyőzni én jövök. Utána pedig mindketten védekezünk, és támadunk is. Rendben?
Elkezdtük. Éppen, csak felemeltem a pálcám, már röppent is az első átok. Nem volt időm várakozni. Nagyon ügyes! Gyors reakcióval talán megúszhatom. Elugrottam, és a földre vetődtem. Kúszva elbújtam egy polc mögé. Kilestem, hogy hol lehet, de nem láttam. Valószínűleg elbújt ő is. Riadtan a hátam mögé néztem, mert nem akartam, hogy meglepetés érjen. Nem akarok sokáig egy helyen maradni! Úgy könnyű préda vagyok. Térden csúszva, átlopakodtam egy másik szekrény mellé. Innen megláttam, hogy ő az egyik kanapé mellett volt. Remélhetőleg, még nem vett észre. Egyre jobban élveztem a 'párbajt'. Beiratkozhatnánk párbajszakkörre, mert nem itt kéne párbajoznunk! Az biztos nagyon izgalmas! Véletlenül meglöktem a szekrényt, így az egyik könyv leesett. Magamban szitkozódtam, az ügyetlenkedésem miatt. Visszalopakodtam a másik szekrényhez, és figyeltem, hogy mi történik.
 
David Anglesea
INAKTÍV



RPG hsz: 81
Összes hsz: 1626
Írta: 2014. június 22. 19:19 Ugrás a poszthoz

Évi


Gyorsan sikerült átbújnom, de valószínűleg ezt meglátta. Megijedtem, mert véletlenül meglöktem a szekrényt, ami majdnem eldőlt. Még láttam, hogy az átok éppen, hogy nem talált el. Mielőtt újra eltűntem volna ezt mondtam:
- Már csak 10 percig támadhatsz - szóltam. Remélem győzők, mert fura lenne, ha egy elsős lány legyőzne. Elbújtam a hosszú  kanapé mögé amilyen gyorsan csak tudtam. Sajnos ő is gyors volt, ezért nem láttam, hogy hová bújt. Tovább bujkáltam. Közel voltam az ajtóhoz, mikor lépeteket hallottam. Sietős lépteket. Csak nem egy prefektus? Hirtelen felálltam, majd a szoba végébe, egy szoborhoz futottam. Ott állt Évi.
- Csitt, valaki jön! Maradj nyugton! Szerintem egy prefektus vagy egy tanár! - mondtam, majd mivel ketten nem férünk el a szobor mögött, gyorsan egy üres nyitott ajtajú szekrényhez futottam, belemásztam, aztán becsuktam az ajtót. Igazam volt. Pár másodperccel később kicsapódott az ajtó. Nem tudtam, hogy ki az, de, amikor megszólalt, akkor felnőtt hangja volt.
- Ki az? Mi ez a lárma?
Valószínűleg a kiabálást halhatta meg. Kissé hangosak lehettünk. Nagyon csöndben voltam és imádkoztam, hogy Évi se szólaljon meg. Az illető beléphetett, mert közelebbről hallottam a lépteit.
- Van itt valaki?
Hangja nagyon-nagyon közelről szólt. Megbüntet, ha megtalál. Egyszer-kétszer még lépkedett, de nem nézte át alaposan a termet, majd kiment. Nem mertem előbújni még egy darabig. Féltem, hogy hallgatózik az ajtónál. Néhány percig még vártam, aztán kinyitottam a szekrény ajtaját, és megmozgattam elgémberedett lábaimat.
- Aaa... Hol vagy? - mondtam, és kinyújtottam a kezem. Megláttam, és magamhoz hívtam, aztán leültem, majd mondtam neki, hogy jöjjön ide ő is.
- Lehet, hogy ezt a párbajozást az udvaron, vagy a tárnákban kéne csinálnunk! - javasoltam, még mindig suttogva - Kimehetnénk ebéd után! Szerinted is?
Utoljára módosította:David Anglesea, 2014. június 30. 13:56
David Anglesea
INAKTÍV



RPG hsz: 81
Összes hsz: 1626
Írta: 2014. június 23. 10:21 Ugrás a poszthoz

Leila


A délelőtti órán büntető munkát kaptam, mert beszélgettem egyik társammal. A büntetés minimum 3 lapot teleírni arról a témáról, hogy: miért érdemes figyelni a tanórákon? Miután végeztem ezzel a nevetséges feladattal, gondoltam elolvasok valami könnyű olvasmányt, hátha jobb lesz a kedvem. Feltúrtam az egész szekrényemet, de már mindegyik könyvet kivégeztem.  Elindultam sietősen a könyvtárba, mert este volt, és tudtam, hogy hamarosan bezár. Elhaladtam a legelső oszlop mellett, levettem néhányat, majd visszaraktam. A negyedik polcnál jártam, amikor egy számomra érdekes című könyvet levettem a polcról. A szárnyaló griffek történetei. Elolvastam a hátulján lévő tartalmát. Nagyon izgalmas, érdekes egy könyv, valamint megtudtam, hogy ez egy trilógia. Ez az első része. Felnéztem a szekrényre, de nem láttam a többi részét. Ez egy nagyon vékony könyv, ha nekiállok, akkor két nap és ez is ki lesz végezve. Tovább mentem, itt már asztalok voltak. Megfordultam, mert ott volt az utolsó polc.A tetején megláttam A szárnyaló griffek történetei II-t. Megörültem neki, de hiába nyújtózkodtam, nem értem el. Bosszúsan felugrottam, majd boldogan elkaptam, de ekkor elszállt a boldogságom. A kihúzott könyv magával rántotta a többit is. A legfelső sor valamennyi könyve rám zúdult.
- Jaj, ne! – nyögtem fel, mert a sok könyv miatt elcsúsztam, és a legközelebb lévő asztalra estem rá. Egy szőke hajú lány ült.. vagy inkább aludt mellettem. Sajnos az ő fejére is csak potyogtak a könyvek.
- Bocsánat! Nem volt szándékos – szabadkoztam, valószínűleg nagyon vörös arccal. A kezemben szorongatott griffekről szóló könyveket, az asztalra raktam. Gyorsan felálltam, összeszedtem a legtöbb könyvet, amit csak fel bírtam emelni, majd sietősen próbáltam visszarakni. Lesütött szemmel felálltam egy székre, nehogy megismétlődjön az előbbi, aztán elkezdtem visszapakolni a könyveket.
Utoljára módosította:David Anglesea, 2014. június 30. 13:51
David Anglesea
INAKTÍV



RPG hsz: 81
Összes hsz: 1626
Írta: 2014. július 3. 22:06 Ugrás a poszthoz

A 'zöld gömb'-öt keresve elkalandoztam Cheesy
Évi

Délutáni forróság volt, mikor meghallottam egy beszélgetést, hogy át lehet alakítani egy-egy könyv történéseit, ha a Titkos könyvtárban lévő zöld valamihez lépünk a könyvvel a kezünkben. Annyi könyvet meg tudnék változtatni, hogy nem is döntöttem el, hogy melyik regénnyel lépek majd a gömbhöz. Mihelyst elkészültem a kötelezettségeimmel, azonnal szaladtam a Déli szárny első emeletére, egy festményhez, a bejáratot rejtő festményhez. Próbáltam kinyitni, de sehogy sem nyílt. Toltam, megpróbáltam fogást találni rajta, de nem sikerült. A festményen látszott, hogy élvezi, ezért rámordultam:
- Mi az?! Hogy lehet bejutni? Kitalálom! - mondtam elszántam, de, amikor megtudtam, hogy milyen egyszerű a feladat megörültem.
- Ennyi az egész? - szóltam nevetve, majd megvizsgáltam a festményt, és elmosolyodtam - Rydan Colthan.
Kinyílt a festmény utat nyitva nekem, hogy beléphessek a várva-várt helyiségbe. Eltátottam a számat, mert plafon magasságig könyvespolcok, hosszú sorokban. Kissé koszos volt, meg régies, de nem érdekelt, mert az egyik közeli polcon úgy láttam, mintha új könyvek is lennének. Elhaladtam a nagy pocok mellett, majd megálltam ott, ahol láttam az újabb könyveket, és lehajoltam, mert egy levert könyvet ott találtam. Nagyon régi könyv lehetett, mert mikor kinyitottam, és megfogtam egy lapot, szinte elszakadt, valamint áporodott szaga volt. Elfintorodtam, majd leraktam egy közeli székre, aztán felmásztam a létrán. Több tíz-húsz könyv volt egy polcon, azt se tudtam, hogy melyiket vegyem le. Végül egy középkori boszorkány történetét választottam, lemásztam, aztán leültem az egyik fotelbe. Nagyon belemélyedtem az izgalmas olvasmányba, de csak három-négy fejezetet olvashattam, mert motoszkálást hallottam. Nem tudom, hogy miért, de felpattantam, és hallgatózni kezdtem, de a hangok nem jöttek újra. Hmm, ez különös. Visszaültem, újra olvasni kezdtem, újabb motoszkálás. Most már hangosabban, és hosszabban. Rájöttem, hogy egy közeli sorból jöhetett a hang, leraktam a könyvet, majd ráérősen elkezdtem menni, közben azon tűnődtem, hogy mi ez a furcsa zaj, amikor bekanyarodtam, észrevettem egy lányt. Gyorsítottam lépteimen, majd megláttam Évit.
- Szia! Hát, te mit csinálsz? Mi ez a furcsa zaj? - kérdeztem, és reméltem, hogy nem ijesztettem meg a hirtelen megjelenésemmel.    
Utoljára módosította:David Anglesea, 2014. július 4. 00:45
David Anglesea
INAKTÍV



RPG hsz: 81
Összes hsz: 1626
Írta: 2014. július 4. 12:56 Ugrás a poszthoz

Dominic, Évi, Rellon asztalnál Embarrassed Cheesy

Rosszul sült el az Évivel vívott párbajom a tisztáson, lefülelt minket egy prefi. A feladatot, bevallom kicsit furának találtam, de hát a büntetés, az büntetés, nem lehet válogatni, azt kell megcsinálni, ami a szigorúan vett feladat. Dominic és én közöttem több országnyi távolság és különbség feszül, hiszen a neve alapján ő magyar, míg én angol vagyok, bár tökéletesen értem az itteni nyelvet, legalábbis azt hiszem. Néha elő szokott fordulni, hogy valamit rosszul értelmezek, ezért nagyon gondosan elolvastam a baglyot, amiben értesített arról, miként kell bűnhődnöm a rendbontás miatt. Ültem pár órán keresztül a feladat fölött, és le is írtam a gondolataimat, nehogy hibát vétsek a Nagyteremben. Amikor úgy éreztem, hogy kész, felvettem az ünnepi mosolyom, szépen felöltöztem, majd dobogó szívvel indultam el büntetésem helyszínére.
Izzadt a tenyerem, a torkomban gombócot éreztem, hiszen ez volt az első büntetésem, nem akartam, hogy bármi gikszer beüssön. Ezek után jól fogok viselkedni, mert kész tortúra ez az egész, a hátam közepére nem kívánom megint, nem én. Amint beértem a terembe, éppen ebédidőben egyébként, körülnéztem. Még kevesen lézengtek, úgy látszik korán érkeztem, de még mindig jobb, mintha késtem volna. Leültem a levita asztalához és türelmetlenül vártam, mikor jön el az én időm, amikor végre letudhatom a büntit. Lassan gyülekeztek a diákok, de azért nemsokára megtelt a helyiség étkező diákokkal. Gondoltam, várok még egy kicsit, én is utálom, ha evés közben zavarnak, meg éhesen mindenki morcosabb, ezért a desszertre akartam időzíteni a fellépésemet. A percek lassan teltek, de mindennek eljön az ideje, így vettem egy mély levegőt, és levitás társaim tekintetét keresve, bátorságot merítettem. Kaptam pár biztató pillantást, hiszen mindenki tudta, mire készülök. Nekem egy falat sem ment le a torkomon, nem mintha nem lettem volna éhes, de túlságosan izgultam. Mikor elég bátorságot begyűjtöttem, remegő lábakkal és gyomorral indultam el a rellonosok asztala felé. Megálltam egy olyan helyen, ahonnan jól láthattak és hallathattak, aztán a drukktól magas hangon beszélni kezdtem.
- A büntető feladatot jöttem teljesíteni, amit a Piknikező tisztáson való párbajozásért kaptam Dominictól. Azt kell elmondanom nektek, hogy felnézek rátok és tisztellek titeket.
E szavak után elővettem a jegyzeteimet és olvasni kezdtem a szöveget.
- Tanultam növénytanon, hogy a fény elsődleges a normális növekedéshez, meg a víz és a tápanyagok, különben elpusztulhatnak. Felnézek a rellonosokra, mert mindegyikük magasabb nálam. Nem csak azért,mert én még csak másodikos vagyok, hanem mert ők, eleve magasak. Növénytani tanulmányaimból kiindulva azt gondolom, hogy ott lent a pincében, nem éri őket túl sok fény, és ezért nyúltak meg, mint a zöldségek, napsütés nélkül, úgy, mint a krumpli csíra a pincében. Láttam olyat, amikor a nagymamám leküldött pár darabért a pincébe. Gondolom, ezért kell felnézni a rellonosokra. Tisztelet is illeti őket azért, hogy kibírják ott lent, meg hogy bevállalták azt, hogy ott éljenek azon a dohos helyen, és például mi levitások élvezhetjük a napfényt a levita toronyban. Ha viszont ebből a szempontból nézem a dolgokat, akkor mi vagyunk magasabban, de ennek csak az az oka, hogy a pince alul van. Ha teszem azt felül lenne a pince, akkor a levita valahol alatta helyezkedne el. Ilyen értelemben is felnézhetnénk rájuk, de nem az a feladat, hogy egyéb lehetőségeket boncolgassak, így maradok a valóság talaján. Akkor is felnézhetünk egy rellonosra, ha ő épp áll, mert mondjuk rendetlenkedett az órán és a tanár felállította. Mi ülünk, tehát alacsonyabban vagyunk, ezért fel kell néznünk rá!
Azért is lehet tisztelni őket, mert vállalják, hogy ők rosszak, és mi lehetünk jók, ezért nagyon hálásnak kell lennünk nekik! Meg azért is, mert így magukra vonják a tanár figyelmét és haragját. Ez nagyon rendes tőlük, mert a fegyelmezésükkel telik az óra. Csak dolgozatnál nem annyira jó, de az nincs mindennap.
Csak azt tudom még elmondani, hogy én miért tisztelem őket. Például azért, mert nehéz a dolguk azzal a jellemmel, amit megadott nekik a balsors. Nem tudnak rendesen tanulni, mert ez nem lenne jellemző rájuk és nem hazudtolhatják meg magukat. Mégis teszik a dolgukat, annak ellenére is, hogy majd esetleg nehezebben boldogulnak majd az életben. Nem adatik meg nekik olyan karrier lehetőség, mint például egy levitásnak, mégis vállalják. Csodálatra méltók, valamint igazi túlélők, mert ilyen sanyarú körülmények között is élnek és virulnak. Sajnos olyan nagyon nem ismerek egyetlen rellonost sem, hogy hirtelen mást tudjak még felsorolni, de remélem, bepótolhatom ezen hiányosságomat.

A feladatot teljesítettem, összehajtogatva a zsebembe süllyesztettem a papírt, majd visszatértem az asztalunkhoz, hogy végre magamhoz vegyek pár finom falatot. Nagy megkönnyebbülés szabadult fel bennem. Vége, ezt is megcsináltam, nem is volt olyan borzalmas. Meg voltam elégedve magammal, és afelől sem volt kétségem, hogy a feladatot precízen, betű szerint teljesítettem.. Ezután Évi jött. Mielőtt megszólalhatott volna megböktem a vállát:
- Sok sikert!
Az asztal felé fordultam, néhányan nevettek, néhányan elismerően bólogattak, mások nem szóltak semmit. Sejtettem, hogy mit gondolhatnak, valószínűleg azt, hogy ez nem tetszett a rellonnak. De, én tényleg csak viccnek szántam az egészet. Vettem egy rántott húst, meg egy fasírozottat, hozzá rizst. Reménykedtem, hogy a lánynak is jól fog sikerülni, különben pontokat vonhatnak le a háztól, és annak senki sem örülne.
Utoljára módosította:David Anglesea, 2014. július 4. 18:04
David Anglesea
INAKTÍV



RPG hsz: 81
Összes hsz: 1626
Írta: 2014. július 4. 19:50 Ugrás a poszthoz

Évi

Meglepődve néztem, hogy a baglya ott volt nála. Megnyugodtam, hogy ő volta zaj forrása, de újra hallottam a különös hangokat.
- Öhhm... én hallottam, hogy ez egy jó hely - ijedten pillantottam körbe - Nem tudom, fogalmam sincs.
Megráztam a fejem, majd a bagolyról faggattam.
- Mit keres nálad a baglyod? Szabad a kastélyban bagolynak lenni? - érdeklődtem, de közben figyeltem, hátha meghallom a különös hangokat. Kissé megnyugodtam, mert nem hallottam erről semmit.
- Tényleg! Múltkor mondtad, hogy hazautazol! Ebből mi lett? - érdeklődtem e felől is. Pár napja már nem beszéltünk, mert mivel a feladataimra koncentráltam, meg persze a büntetőmunkámra.
- Többet nem kéne párbajoznunk ilyen helyeken! A tárnákban van egy szoba, ahol lehet gyakorolni, ha lesz időd, akkor oda is elmehetnénk! - ugrott másra a gondolatom, majd elmeséltem neki, hogy van egy zöld gömb, aminek segítségével belemehetünk történetekbe. Nagyon izgatott lettem, és kérdezgettem, hogy melyik könyvbe 'rondítsunk bele'.
- Mondj valamit! Csak ismerünk olyat, amit mindketten szeretnénk! - szóltam, majd elkezdtem sétálni a sorok között két ok miatt. Azért, hogy jó könyvet találjak, ami mindkettőnknek tetszik, valamint, a lényeget, hogy megtaláljam azt a micsodát. A varázsgömböt. Izgatottan róttam a sorokat mire egy eldugott helyen megtaláltam a kísérteties varázstárgyat.
- Nos, bemenjünk? - kezdtem el a kérdést, de nem tudtam befejezni, mert mikor közelebb léptem beszippantott a gömb, olyan hirtelen történt minden, hogy még egy hang sem jött ki a torkomon. Mire pislogtam egyet egy folyóparton találtam magam. A távolban tűz égett. Naplemente volt, ahol láttam a tüzet, ott mintha egy falut, vagy egy kis várost láttam volna. A lányt sehol nem láttam. Szóval az történt, amire figyelmeztettek! De ostoba vagyok! Hiszen szóltak, hogy ne menjek közel, mert a varázsgömb beszippant, és ha nincs könyv nálam, akkor a könyvtár magától választ egy könyvet. Most már a könyvtár sorsára vagyok bízva. Remélem, hogy nem szereplő lettem, hanem megfigyelő. Kitudja, Évivel mi lett? Sehol sem látom, hogy merre lehet.
David Anglesea
INAKTÍV



RPG hsz: 81
Összes hsz: 1626
Írta: 2014. július 5. 21:53 Ugrás a poszthoz

Évi
Valahol, valamikor, egy könyvben

Miután kicsit megnyugodtam, alaposabban körbenéztem. Meglepődve vettem észre, hogy a hátam mögött egy ló állt, és éppen füvet legelt. A színe szürke volt, mikor felnézett a szeme ezüstös volt, valamiért, ahogy belenéztem, úgy éreztem, hogy ez egy okos, eszes ló. Ezüst!Nem tudom, hogy honnan tudom, de biztos vagyok benne, hogy ez a neve.Viszketett a vállam, ezért elkezdtem megvakarni. Sajnos valami megcsípett, talán egy szúnyog, de nem ez a lényeg! Hanem az, hogy amikor magamra néztem megláttam, hogy a nadrágom és a pólóm helyett egy középköri ruha volt rajtam. Nem tudom, hogy mi a nevük. A tűz szaga, a füstszag csapott meg, hirtelen megfordultam, és láttam, hogy a tűz a városban ég. A város felgyulladt! Nagyon megijedtem, mert a távolból is látszott, hogy a település templomának tornya égett. Szerencsére én távol vagyok, de ha idáig terjedne, akkor belemehetnék a folyóba. Ezen tűnődtem, amikor a hátam mögül hangot hallottam. Valaki Wilsonnak szólított. Valószínűleg a történet szereplője lettem, és ez a nevem. Gyorsan megfordultam, megláttam Évit, majd megszólítottam.
- Sophie! - szóltam, de nem tudtam, hogy miért ez a név jött ki a számon - Milyen könyvbe csöppentünk? Hol vagyunk?
Remélve, hogy választ kapok a válaszomra, hozzásiettem, a lovam továbbra is nyugodtan legelt. Ő lovon érkezett, tehát neki is van egy lova. Volt nála egy könyv, amit kikaptam a kezéből, láttam, hogy a lova oldalán van egy nyeregtáska.
- Ebbe pakolhatunk majd! - mutattam rá. Kinyitottam a könyvet, de nem tudtam egy szót sem elolvasni, mert ló dobogást, beszédet hallottam. Felnéztem, majd magamban megszámoltam, hogy hat ember érkezett meg.
- Wilson, Sophie? - kérdezte egy szőke hajú nő, szigorú arccal, zöld szemekkel - Én Elissa Borough vagyok! A küldetés vezetője.
Végignéztem a társaságon, vegyes volt. Volt aki kedvesen, volt aki szigorúan, volt aki - számomra - undokan nézett ránk.
- Örvendek! Igen, mi vagyunk azok! - ragadtam meg elsőként a szót - Abban a városban baj lehet! Nem kéne segíteni?
Elissa, és a küldetés tagjai hirtelen kapták a fejüket oda. Rövid szóváltás után  eldöntötték, hogy segítenek a városka lakóin. Lóra pattantak, majd felém néztek várakozóan.
- Öhm... Nekem, és Sophienak még egy elintézni valónk akadt egymással! - mondtam, majd elmosolyodtam, hogy ne tűnjek furcsának. Az egyik férfi felvonta a szemöldökét, majd ezt mondta:
- Rendben! Ha végeztünk visszajövünk, estére itt maradunk! Légyszíves csináljatok tábortüzet mire visszaérünk. Amúgy Matthew vagyok,és elég fiatalnak tűntök, de a Tanács biztos, hogy jó elemi mágusokat választott ki! Ti is biztos azok vagytok! - szólt a vállig érő fekete hajú férfi, majd a társaival az oldalán elvágtatott a város felé. Sóhajtva Évire, avagy Sophiera néztem, és ezt mondtam:
- Most mi legyen? Gyorsan nézzük át a könyvet, és válasszunk ki valami olyan alkalmat, ahol jó irányba változtathatnánk a történetet! - szóltam, majd beugrott valami - Mi elemi mágusok vagyunk a történetbe? Akkor valamelyik elemmel tudunk varázsolni!
Először egy tűzcsóvára gondoltam, felemeltem a kezem, hátha úgy sikerül, és koncentráltam, de nem ment.
- Jó, inkább nézzük meg a könyvben, hogy a szereplőinknek milyen képességeik vannak! - tanácsoltam, aztán kinyitottam a könyvet.
David Anglesea
INAKTÍV



RPG hsz: 81
Összes hsz: 1626
Írta: 2014. július 6. 00:30 Ugrás a poszthoz

Kilt Zoltán, Zoli

A vasárnap reggel borúsan indult, két okból kifolyólag. Az egyik, hogy a napot eltakarta a sok felhő, így borús volt az idő, a másik pedig az, hogy iszonyú fejfájással ébredtem. Miután megreggeliztem, és kimentem egy kicsit az udvarra elmúlt, eldöntöttem, hogy elmegyek ma a faluba valakivel. Siettem fel a klubhelyiségbe, hogy találjak valakit, de miközben igyekeztem a toronyba, elkezdett szakadni az eső. Még csak ez hiányzott! Nem örültem neki, mert nem szeretem az ilyen nyomasztó, hideg, esős napokat. Inkább a vidám, meleg, napos időjárást kedvelem, úgy mint a legtöbb ember. Az úticélomat megváltoztattam, elmenetem a társalgóba, hátha beszélgethetek egy jót. Mikor beléptem csalódnom kellett. A többiek nem úgy gondolkodtak, ahogy én. Mivelhogy én abban bíztam, hogy az esős napokon összegyűlnek a diákok, és egy jót beszélgetnek. De csak egy pár diák lézengett a helyiségben. Ahhoz képest, hogy nyár volt, szokatlanul hideg volt! A kandallóban lobogott a tűz, úgyhogy  odahúztam egy kényelmes, ámbár nagyon nehéz fotelt a tűz közelébe. Leültem, és néztem a lángokat, melyek sárgán, pirosan, narancssárgán égtek. Fejem lassan oldalra billent, elaludtam.
A tengerparton sétáltam, Gwen és Will társaságában. A nyaranta sok időt töltöttem barátaimmal Southend-on-sea-ben, Will szüleinek a nyaralójában. Éppen készültem nekik elmondani, hogy elutazom, és soha többé nem leszünk osztálytársak. Éppen az iskolakezdésről kezdtünk el beszélgetni.
- Figyeljetek... el szeretnék valamit mondani! Ez egy nagyon fontos dolog! - hirtelen elhallgattam, mert tudtam, hogy az igazságot nem mondhatom el nekik, de titkolózni, vagy hazudni sem szerettem volna, egyszerűen csak kimondtam - Nem leszünk az új tanévben osztálytársak! Más iskolában fogok tanulni! Más országban, külföldön.
Arcuk döbbent volt, meg sem tudtak szólalni.
- Ezt muszáj volt nektek elmondanom - hangom szomorú volt - Sajnos most mennem kell.
Otthagytam őket, a gondolataikkal.

Hirtelen felriadtam. Azóta lassan két év telt el, és csak telefonon, vagy interneten keresztül beszéltem velük. Hiába kérdeztek, hiába könyörögtek, hogy mondjam el nekik. Sosem fogják megtudni az igazat. Ennek így kell lennie! Nyugtattam magamat, hogy ez tényleg így helyes, ennek így kell lennie, de újra feltört bennem az az érzés, hogy ők mindig mindent megosztottak velem. El kell ezt felejtenem! Ők muglik, én meg varázsló! Sosem tudhatják meg az igazságot. Lassan megnyugodtam, megnyugtattam magam, hogy nem éri meg, ha bűntudatom van. Ez így helyes! Ezt mondogattam magamban.
David Anglesea
INAKTÍV



RPG hsz: 81
Összes hsz: 1626
Írta: 2014. július 7. 22:42 Ugrás a poszthoz

Leila


Nem voltam nevetgélős hangulatban, de ezen még én is elmosolyodtam. Láttam, hogy bocsánatot kért a könyvtárosnőtől, bár nem tudom, hogy ő miért, én is követtem a példáját.
- Bocsánat! Nem volt szándékos! - kértem elnézést, szerencsémre egy könyv sem szakadt el, így a lány segítségével seperc alatt végeztem. Megvolt mindegyik könyv, amit kiválasztottam, leraktam az asztalra, majd leültem.
- Persze, beszélgessünk! - szóltam boldogan, remélve, hogy egyre több diákkal megismerkedhetem, majd megörültem, mert ő is levitás volt - Én is levitás vagyok! David Anglesea, másodikos diák!
Örültem, hisz valószínűleg lesz közös témánk, mert egy házba jártunk.
- Milyen könyvet olvasol? - de nem vártam meg a választ, mivel kissé felemeltem a könyvet, így látta  a nevét, valami vicckönyv volt.
- Szereted a vicckönyveket? - kérdezte mosolyogva - Én ezt veszem most ki.
Megmutattam neki a griffes könyveket. Aztán eszembe jutott, hogy ő végzős.
- Tényleg! Te végzős vagy? Maradsz itt mestertanoncnak? - érdeklődtem tovább - Milyen szabadidős tevékenységeket szeretsz csinálni?
Nálam volt a táskám, amit sokszor magammal hordok, mert mindenféle dolgot beleszoktam rakni, ezért elővettem a Rúnatan jegyzeteimet.
- Öhm... megkérhetnélek, hogy segíts ebben a Rúnatan házi feladatban? Egyszerűen nem értem! - szóltam, aztán megmutattam a feladatot.
Miután megmutattam elővettem a pennámat, és azt mutogattam neki, mert egy ritka fajta volt. Azt elrakva sütit vettem ki, kettő muffint.
- Szereted a muffint? Ez csokis ízű - mondtam, majd beleharaptam, nagyon finom volt, valaki csinálta, mert ott találtam a konyhában, mivel sok volt, és senki sem volt ott akié lehetett, ezért elvettem egy-kettőt.
David Anglesea
INAKTÍV



RPG hsz: 81
Összes hsz: 1626
Írta: 2014. július 8. 11:50 Ugrás a poszthoz

Évi
Velence közelében

Miután elmondta, hogy mi terromágusok vagyunk megörültem, mert a négy elem közül a föld a kedvencem. A könyvből mást is megtudtam, azt hogy a találkozó hely, Velence közelében van, és a történet szerint innen egy napi útra van.
- Jaj, de jó! A föld elem a kedvencem. Te is örülsz neki? - szóltam - Bárcsak a valóságban is elemi mágus lehetnék!
A tűz készítéséhez fa is szükséges volt, Évi elment fát keresni, de én egy jobb ötletet eszeltem ki. Mivel a történet szereplője, aki jelenleg én vagyok, a föld elemet tudja irányítani. A föld és a fa szorosan összekapcsolódik, ezért arra gondoltam, hogy fát szeretnék. Becsuktam a szemem, és koncentráltam, meglepetésemre mikor kinyitottam a szememet ott volt a fa. Elővettem a pálcám, meglepetésemre ez a sajátom volt, majd egy pálcasuhintással felaprítottam a fát rönkökre, így nagyon hamar lett fánk. Évi kérésére, a pálcámmal begyújtottam a tüzet. Ekkor ugrott be valami fontos az agyamba.
- Nem tűnünk idősebbnek, mint amilyenek a valóságban vagyunk, de van egy olyan érzésem, hogy tudjuk az összes idősebbek által használt varázslatokat... vagyis nem mi, hanem a szereplők... de szerintem érted - magyaráztam lehet, hogy érthetetlenül az izgalom miatt. Végül is, ha a szereplők tudnak ilyeneket, akkor nekünk is tudnunk kell.
A lovam ledőlt a földre, és onnan nézett minket. Megláttam, hogy őrajta is van két oldalt egy-egy táska. Találomra kinyitottam a jobboldalit. Elállt a lélegzetem.
- Évi, gyere ide! - szemeim mintha kápráztak volna - Szerintem tágítóbűbáj van alkalmazva ezeken a táskákon! Ez itt egy kész szoba!
Újra belenéztem csillogó szemekkel, minden benne volt, amire csak szüksége lehetett az embernek. Volt benne több sátor, élelem, több liter víz, tisztálkodó szerek, könyvek, mugli fegyverek, különös kacatok, amik szerintem mágus fegyverek lehetnek.
- Nézzük majd meg a te táskádat is, de előbb segíts a sátrak felállításában! - mondtam, majd kivettem egy sátrat.
- Ez nem olyan nagy, de egy-két ember csak elfér benne - kivettem a pálcám, majd egy intéssel felállítottam - Gyere, kukkantsunk be!
Mikor bementem elállt - újfent - a lélegzetem, mert ez is meg volt bűvölve.
Akkora volt,mint egy lakás. Körbementem, két mosdót találtam, 5 hálószobát két-két ágyal, tágas ebédlőt, valamint egy konyhaszerűséget.
- Ezt nem hiszem el! - kiáltottam, majd leültem az asztalhoz, egy székre.
Végignéztem az étkezőn, a fal mellett szekrények álltak, ahol tányérok, kanalak,  kések voltak.
- Pontosítok! Szerintem nem a középkorba, hanem az újkorba csöppentünk! A fejlődés korába, talán az 1700-as, 1800-as években járhatunk! - mondtam álmélkodva még mindig azon, hogy mekkora ez a sátor.
Kisétáltam a sátorból, éppen akkor értek vissza a társaink. Felvettem a magabiztos arcomat, mintha természetes lenne ez a csomó minden, majd szóltam nekik.
- Sikerült segíteni? - biccentettem nekik - Készen van a tűz, és a sátor is.
Elmesélték, hogy sötét mágusok okozták a tüzet, mert a város népe nem volt hajlandó odaadni a pénzüket. Mint kiderült a városka egy mágusok által alapított város volt, amiben csak mágusok éltek.
- Mire mi odaértünk azok már elmentek, és lángokba volt borulva a város. Szerencse, hogy én és Aimon jól bánnunk a vízzel, mert különben teljesen leégett  volna a város, de így nagyjából sikerült megmenteni - mondta, egy barna hajú fickó, aki Tom volt, mivel következtettem, hogy két íz mágus van, Tom, valamint Aimon.
Bementünk a sátorba, leültünk az ebédlőben, majd beszélgettünk a küldetésről. Eleinte meg se szólalta, mert nem sokat tudtam olvasni a könyvből, hogy mi is a küldetés, de szerencsére a többiek beszélgetéséből teljesen érthetővé vállt.
Egy görög szigeten Kréta mellet, valami Antykitherán egy találkozó lesz, amin a világ nagy sötét mágusai fognak részt venni. Erről tudomást szerzett az Elemi Mágusok Szövetsége, és felajánlották a legjobb elemi mágus tanoncokat, aki élnek a világban. Így lettünk egy csapat. Tudtam, hogy el kell olvasnunk a könyvet, hogy minden részletet megtudjak, hogyha rákérdeznének, hogy merre, hol lakom tudjam a választ.
Kissé rosszullétet színleltem, majd elnézést kértem, aztán kimentem a sátorból, remélve, hogy a lány veszi a lapot, és kijön.
David Anglesea
INAKTÍV



RPG hsz: 81
Összes hsz: 1626
Írta: 2014. július 11. 10:23 Ugrás a poszthoz

Évi
Először a tábor, később útban Velencébe

Kiléptem a sátorból, szinte meglepett, hogy ilyen hideg lett hirtelen. A lovamhoz léptem, aki a tűz köré volt kikötve, a többi lóval együtt.
- Úgy látszik Ezüst, hogy nem kell a tábortűz, hiszen itt ez a szuper sátor - mondtam a lónak, majd végigsimítottam a hátán. Megfordultam, a tűz lassan leégett, de nem akartam kockáztatni, ezért belenyúltam a táskámba, és nem nagy meglepetésemre, egy vödröt húztam ki. Kapóra jött, hogy ott van a folyó, megtöltöttem ízzel, aztán leöntöttem a tüzet. Ekkor meghallottam, hogy valaki engem keres, visszasiettem a sátorhoz, és egy pszt-tel, megszólítottam Évit.
- Én vagyok az, te bolond! - szóltam, majdnem nevetve - Szóval, hol a könyv?
Odament a táskájához, és egy kötetet nyomott a kezembe. Kinyitottam, de kissé mérgesen felnéztem az utóbbi mondatára.
- Szerinted mi van?! Talán, azért tettettem rosszullétet, mert nem akartam, hogy minket is faggassanak! Azt hittem, hogy te is jó ötletnek tartod - sértődtem meg, majd leültem, a lovam mellé, és elővettem a pálcámat, amivel megvilágítottam a könyvet, de újra válaszolnom kellett neki.
- Na, akkor legyen az, hogy te azt csinálsz, amit akarsz, én meg azt, amit én. Érthető? - mondtam gúnyosan, majd hozzátettem kedvesebben - Amúgy szerintem jobb ötlet, ha te meghallgatod a beszélgetésüket, én meg elolvasom a könyvet, aztán este, amikor elalszanak, akkor megbeszélhetjük.
A fekvő lovam mellé ültem, és elkezdtem olvasni a könyvet, mert már nagyon kíváncsi voltam. A szereplőket ismertem, a küldetés célját is, a küldetés helyszínét, de a küldetés sikerességéről nem tudtam semmit se. Volt egy olyan érzésem, hogy itt lesz a bökkenő. Sok oldalt átrágtam, sok kalandot mire elérkeztem a küldetéshez. Vagyis a küldetés színhelyéhez, sajnos igazam lett. Itt volt a baj, a csapat tagjai alábecsülték a sötét mágusokat, és nem gondolták, hogy őrök is lesznek a szigeten, így gyanakvás nélkül indultak el a megkeresni a találkozó helyét. A szigetre érkezésük után pár perccel meglátták, és hatalmas túlerőben legyőzték őket, egyedül Elissa élte túl. Nagyot sóhajtottam, mert nem tetszett a befejezés, és ha nekem is segítenem kell a küldetésben, akkor nem hiszem, hogy sikeres lesz. Egyre jobban tudatosult bennem, hogy hamarosan ezekkel az izgalmakkal találom szemben magam.
Nagy gombóccal a torkomban indultam el a sátor felé, de Évi éppen akkor jött ki, és mondta, hogy pajzsot kell csinálnunk a táborunk köré.
- 20 méteres körben csináljuk, mert úgy a lovak is kényelmesen elférnek - mondtam, majd szó nélkül a sátor mögé mentem, hogy ott egy kicsit gondolkozhassak. Eszembe jutott egy nagyon erős bűbáj, amit a valóságban nem használhatnék, de ha Wilson tudja, akkor én is. Ekkor több is eszembe jutott, felemeltem a pálcám, és elkezdtem mondani.
- Protego Maxima! Fiento Duri! Repello Inimigotum!
Miután kész lett, fogtam a táskáimat, aztán bementem. A többiek nem a konyhában voltak, így hála az égnek, elkerültem a kínos kérdéseket. Kicsit körbenéztem a fiókokban, kivettem egy tányért, aztán turkáltam a táskáimban, hogy találjak valami ennivalót. Találtam is egy kenyeret. Kivettem, a pálcámmal intettem egyet, és máris szép, vékonyan elkezdet felszeletelni a kenyeret. Aztán kerestem valamit, amit ehetek hozzá, és egy kis dobozszerűségben találtam is valamilyen zöld trutyit. Az volt a dobozka elejére írva, hogy a kedvenced. Fintorogtam egy kicsit, majd a mutatóujjamat belemártottam a zöld valamibe. Az állaga olyan volt, mint egy krémnek. Egy nagyon kicsit megkóstoltam, és reméltem, hogy nem lesz olyan gusztustalan az íze, mint amilyen a kinézete. Kellemeset csalódtam! Az íze édes volt, de nem túl édes. Aztán egy kicsit többet kóstoltam meg, de az is ugyanúgy nagyon finom volt. Már értem, hogy miért szereti ezt a valódi Wilson. Ez tényleg finom, bár nekem nem a kedvencem.
Összepakoltam, majd a szobák felé indultam. Valamiről szó volt, de nem nagyon figyeltem. Körbenéztem, majd kiszúrtam egy kicsit távolabb egy ajtót, amíg a többiek beszéltek, addig én odamentem, és kinyitottam. Még egy szoba volt az! Egy kisebb egyágyas szoba, viszont nekem nagyon tetszett. Egy kis ágy, asztal, szék. Ennyi. Ami tetszett benne, hogy napsárga volt az egész. Bár akkoriban nem tudom, hogy hogyan festették ki az emberek a szobáikat, de a mágusoknak biztos csak egy intés volt, és máris kész volt egy szoba.
- Itt is van egy egyágyas szoba - szóltam, majd mielőtt bárki elfoglalhatta volna, gyorsan lefoglaltam - Ez a szoba az enyém lesz!
Bementem, és szerencsémre volt kulcs az ajtóban, így gyorsan magamra zártam az ajtót. Nagy sóhajjal leültem az ágyra, táskáimat az asztalra dobtam, majd lefeküdtem. Eléggé féltem a küldetéstől, a kudarctól, a lebukástól.
Majdnem elaludtam, amikor valaki kopogott.
- Ki az? - kérdeztem halkan. A válasz Joanne volt, ő volt az a fekete hajú tűzmágus, azt kérdezte, hogy jól vagyok-e, meg ilyesmiket.
- Persze! Semmi bajom! Nem kérek semmit! - válaszolgattam - Oké! Szia!
A többiek már valószínűleg alszanak, ezért nem lehetett mást hallani, csak a lány távolodó lépteit. A szemeim lassan lecsukódtak, álomba merültem.

*

Hirtelen ébredtem fel, szinte felpattantak a szemeim. Olyan mélyen aludtam az este, hogy nem emlékszem az álmaimra. Ez talán jobb is így. Halk léptekkel kimentem, a szobák mind egymás mellett voltak, így láttam, hogy a többiek ajtaja zárva volt, vagy legalábbis csukva. Kiléptem a sátorból, meglepetésemre még csak reggel öt vagy hat óra lehetett. A levegő kissé hűvös, a nap most kezdett megjelenni a horizonton. Akkor inkább öt óra lehetett, mert nyáron hamar felkel a nap. A könyvben legalábbis azt írták, hogy nyár volt. A folyóhoz mentem, majd kezemmel merítettem a vízből, és megmostam az arcom, hogy felfrissüljek. Épphogy    elkészültem, megjelentek a társaim, és mondták, hogy indulunk.
- Ti meg mikor keltetek? - kérdeztem álmélkodva - Hiszen tíz perce jöttem ki, és senki sem volt kint.
Elmosolyodtak, és Tom azt felelte, hogy ők halkan öltöznek, készülődnek, és azért nem jöttek ki, mert készülődtek.
- Én is kész vagyok, csak kihozom a táskámat - szóltam, majd befutottam érte. Mindenki készen állt az indulásra. Felpattantak a lóra, de én megtorpantam. Szinte sose ültem lovon, de Ezüst bátorítóan nézett, a többiek meg várakozóan. Mikor odaléptem, mintha a testem magától működne, felpattantam a lóra. Biztosan ülten, kényelmes volt, kissé megörültem.
- Indulhatunk? - kérdeztem mosolyogva, majd elindultam a többiek mögött, és Évihez irányítottam a lovat.
- Szia! Nem akartam tegnap undok lenni, csak ideges voltam. Bocsi! - szóltam suttogva, nehogy valaki meghallja - Mi volt tegnap a beszélgetésen?
Aztán én jöttem, belekezdtem, hogy mi történt igazából a könyvben, és mit kéne kijavítanunk. A nap egyre jobban emelkedett, beletűzött a szemembe.
- Nem állunk meg egy kicsit pihenni? - kérdeztem, de Elissa megrázta fejét, és azt mondta, hogy majd, ha elértük az erdőt, ami a hegy lábánál terült el.
- Óó, igazad van! Ott lesz árnyék, és nem lesz olyan meleg - mondtam, de erre nem válaszolt már senki. Rosszat sejtettem, és Évire néztem, sztán elkezdtem tátogni.
- Nem olvastam el a hosszú könyvet, csak részleteket, inkább a legelejét, meg a végét, arra volt időm!
Utoljára módosította:David Anglesea, 2014. július 11. 15:39
David Anglesea
INAKTÍV



RPG hsz: 81
Összes hsz: 1626
Írta: 2014. július 11. 21:44 Ugrás a poszthoz

Évi
Az erdő, még mindig útban Velencébe

Miután kiderült, hogy ő elolvasta a könyvet, kissé meglepődtem, majd ezt morogtam.
- Szóval, ezért vagy fáradt. Képes voltál elolvasni a könyvet, ahelyett, hogy pihentél volna.
Megráztam a fejemet, majd kissé lemaradtam, hogy utolsóként menjek, aztán elővettem a könyvet, hogy elolvassam, hátha félreértett valamit. Hiába próbáltam hibát keresni a mondandójában, nem találtam. Nem rossz szándékból, csak nagyon aggasztó amit mondott! Nem lehet varázsolni abban az erdőben, nem tudjuk az átjárót használni, valamint megpróbálnak megmérgezni minket. Nem éppen barátságos ez a helyzet. Sőt...
Gyorsan elraktam a könyvet, mert Aimon, a kopasz vízmágus mosolyogva mellém jött. Gyanúsan méregetett, majd közel hajolt hozzám, és mosolyogva a fülembe súgott valamit.
- Ha áruló vagy, még most menj el, mert ha rájövök, nem lesz kegyes sorsod, ha nem, akkor elnézést kérek.
Döbbenten néztem rá, a kezemet automatikusan a pálcámra tettem, összehúztam a szemem, aztán nyeltem egyet.
- Túl aggodalmas vagy, Aimon! Nem vagyok kém - gúnyosan elmosolyodtam, majd arrébb mentem, távolabb a többiektől. Rájuk néztem, Évi vagy Sophie, bárhogy lehet hívni,  talán aludt, Elissa szigorú arccal ült a lovon, és az erdőt kémlelte, Fin mosolyogva beszélgetett Tommal és Joanneval, a kopasz vízmágus valamit matatott a táskájában. Éreztem, hogy valaki figyel, a menet túloldalán Matthew, a vörös hajú tűzmágus nézett rám, a szeme semmit sem mutatott ki. Elkaptam a tekintetem, és valami beugrott. Ha áruló valaki, akkor csak is ő lehet az! Tényleg! A történetnek nyitott volt a vége, ezáltal lehet, hogy a kém csak eljátszotta, hogy meghalt. Nem tudtam, hogy a sorozatnak van-e folytatása, de valószínű, hogy ha van is, csak Elissa szerepelhetett benne. De lehet, hogy igaz, amire gondoltam, és van áruló.
Ezen tűnődtem, de nem akartam Évinek szólni, mert tudtam, hogy most pihen, és nem akartam megzavarni.
Lassan elértük az erdőt, elmentem a lány mellett, csak egy kicsit megböktem, hogy kelljen fel, de nem álltam meg beszélni vele, hanem mentem előre, Elissához.
- Azt ugye tudod, hogy az erdőben nem használhatunk mágiát - mondtam nyugtalanul - Van fegyvered?
A válasz mint gondoltam igen volt. Rámosolyogtam, és mondtam neki,hogy akkor készen állunk. Nem akartam annyira beavatkozni, hogy elmondom, hogy mi következik, de egy tanácsot adtam.
- Nem árt figyelni az erdőben! - szóltam, és láttam, hogy összeráncolta a szemöldökét, de nem válaszolt. Elértük az erdőt, a többiek is fegyvert kerestek, így vonakodva, de én is ezt tettem. Beugrott, hogy régen, amikor mugli iskolába jártam, hobbiból íjászkodtam. A táskámban katattam, mire találtam egy megfelelő íjat, egy teli tegezt, egy kis kör alakú pajzsot, és három tőrt, egy tokkal, amit felcsatoltam a szíjamra. A tegezt a hátamra akasztottam, az egyik kezemmel fogtam az íjat, a másik kezem az egyik tőrön volt.
Mindenki elkészült, így elindultam. Láttam, hogy Évi Aimon közelében állt, így én Joanne mellé álltam. Kicsit két részre bomlottunk. Elissa, Joanne és én elmentünk a bokor mellett, így közelítettük meg a tisztáson lévő átjárót, a többiek egy pár méterre lévő kis ösvényen haladtak, de így is láttuk egymást. Elértünk a tisztásra, Elissa megszólalt.
- Figyeljetek, hogy ne érjen miket meglepetés, én elkezdem! - mondta, de nem tudott nekiállni, mert egyszerre több kés is repült felénk.
- Vigyázz! - kiáltottam, Elissa elugrott, Joanne-t ellöktem, nehogy eltalálja. Felém nem jött egy sem. Gyorsan körbenéztem, de úgy láttam, senki sem sérült meg. Ekkor előugrottak a várva várt sötét mágusok. Késekkel, kardokkal, fejszékkel. Láttam, hogy Joanne talpra állt, és küzdeni kezdett, Elissa egyből megölt egyet, sajnos a többiek a hátam mögött voltak így nem láttam őket. Egyszerre kettő támadt rám, mivel közel voltam, az íjamat nem használhattam, kikaptam a tőröm, és afelé a férfi felé szúrtam, aki hamarabb odaért. Sajnos elugrott, de elesett, a másiknak pedig nekiugrottam a pajzsommal, ezért megtántorodott, és megpróbáltam beleszúrni a tőrömet, kissé elvétettem, így csak a kezét találtam el. A kövérebb férfi újra előttem állt, az aki előbb elugrott előlem. Hangosan röhögött, nem vett komoly ellenfélnek.
- Többet nem vétem el! - kiáltottam, majd villámgyorsan szúrtam, még védekezni sem tudott. A hasába szúrtam, összegörnyedt, és nem mozdult, egy szusszanásnyi időm sem volt, mert a másik férfi még ott volt, ő már kissé megrémülve nézett rám, de tudjuk, hogy a rémült ellenfél veszélyes. Ő kezdeményezett, a fejszéjével lesújtott, de lassan így hátrébb ugrottam. Éppen elegendő távolságba, hogy az íjamat tudjam használni, meglepő gyorsasággal vettem ki a nyilat a tegezből, és húztam fel az íjat. Dühösen kezdett rohanni felém, de kilőttem a nyilat, ami pont átszúrta a nyakát. Undorodva néztem az összeeső testet, gyorsan körbepillantottam, hogy kinek kéne segítenem, de nem láttam, hogy bárki is segítségre szorulna, bár Joannet nem láttam sehol, bíztam benne, hogy jól van. Kihúztam a nyilat az ellenség torkából, majd a tőrt is a másikból, letöröltem a vért, majd újra felnéztem. Ahol Fin és a többiek küzdöttek még rengeteg ellenség volt, ezért eszembe jutott egy jó terv, hogy megritkítsam őket. Odafutottam egy hatalmas, vastagtörzsű fához, aminek ágai vastagok, és a legelső ágai eléggé lent voltak ahhoz, hogy felmásszak rá.  Megkapaszkodtam egy alsóbb ágba, felhúztam magam, majd egyre magasabbra mentem, mikor már felülről láttam őket megtámaszkodtam, és kilőttem a második nyilamat, a mai napon. Nem sikerült! Az Aimonnal küzdő mágust nem sikerült eltalálnom, a feje fölött fúródott bele egy fába. Viszont ezzel megzavartam, így Aimon könnyen leszúrta. Matthew felé néztem, aki egyszerre kettővel küzdött, de nem mertem nyilat kilőni, mert gyorsan mozogtak, és eltalálhattam volna a társam. De Évinek és Tomnak tudtam segíteni, akik egy nagydarab nővel küzdöttek, hátba lőttem,de még így sem adta fel, csak villámgyorsan kitépte a hátából egy üvöltéssel, aztán elkezdett kirohanni az erdőből. Finn ellenfele is elkezdett futni, de őt is lelőttem. Aimon most nem volt ilyen szerencsés, az utolsó küzdő ellenfél ellökte, beverte magát, és a lábát találta el a késével, mérgesen kilőttem egy nyilat, de nem talált, viszont neki ez egy figyelmeztetés volt, hogy menekülnie kell. Nagyon gyorsan kezdett futni, láttam, hogy előkészítette a pálcáját. Tudtam, ha kiér, akkor egyből hoppanálni fog.
- Nem engedhetjük meg, hogy ő is kijusson az erdőből! A nagydarab nő már kijutott! - kiáltottam dühösen, majd navigálni kezdtem őket, hogy merre menjenek. Tom volt a leggyorsabb, már majdnem utolérte, de kiért. Az utolsó esély, hogy az íjat pár másodperccel ezelőtt felhúztam, és kilőttem, szinte biztos volt, hogy eltalálja, de az utolsó pillanatban eltűnt, így a nyíl a földbe fúródott. Az biztos, hogy van gyakorolni valóm, sokat felejtettem! De, azért győztünk!
Vegyes érzelmekkel másztam le a fáról. A többiek a sebesülteket cipelték, szinte mindenki körülöttük sürgölődött, de én tudtam, hogy fekhely kéne nekik, ezért a táskámhoz rohantam, és elővettem a sátrunkat, egy pálcalendítéssel kész volt. Ezután a lovamhoz futottam megnézni, hogy jól van-e. Szerencsére jól volt, de nagyon rémült volt. Eszembe jutott, hogy többet ilyet nem kéne tennünk, hogy nem csinálunk védőpajzsot a lovak köré miközben mi máshol vagyunk.
- Gyertek! - intettem Matthewnak és Finnek - Védőpajzsot kell készítenünk.
Miután elkészültünk, kijött Tom, hogy kell Sophie táskája.
- Ott van! - mutattam a lány lovára, aztán bementem a sérültekhez. Elissa és Évi volt ott.
- Hogy vannak? - kérdeztem, amire a választ megkaptam, de nem voltam túl boldog.
- Igazad van! Pár napig maradnunk kell! - szóltam, de Elissa megrázta a fejét, és azt mondta, hogy a találkozó hamarosan lesz, és időre kell odaérnünk. Aggódva néztem rá.
- Mennyi időt várhatunk? Muszáj, hogy jobban legyenek!
Megrázta fejét, és eltűnődött, a válasza egy napnyi pihenő, holnapután indulunk. Miután ezt mondta, felállt, és kiment, ezután én is felkeltem.
- Csináltunk pajzsot, elfáradtam lepihenek! - szóltam, majd a szobámba vonultam,  és lefeküdtem. Annyira fáradt voltam, hogy az egész délutánt és az estét is átaludtam.
Felkeltem, mert kipihentem magam, lefürödtem, mert tegnap még arra sem volt erőm, majd ettem, abból, amit Elissa főzött. Mikor teljesen rendbe hoztam magamat, bementem az ideiglenesen gyengélkedőnek kinevezett szobába, hogy megnézzem a betegeket. Joanne és Aimon is fent volt, mindegyik eléggé rosszul nézett ki. Sápadt, beesett volt az arcuk.
- Remélem, hamarosan jobban lesztek! Szeretnétek valamit? - mosolyogtam rájuk, de csak megrázták a fejüket, és volt egy olyan érzésem, hogy csak irritálom őket a jelenlétemmel. Intettem nekik, és kimentem. A többiek az asztalnál tanácskoztak.
- Miről van szó? - kérdeztem, aztán leültem, de felháborodtam attól, amit mondtak - Hogy mi?! Ti már azon gondolkodtok, hogy elvisszük őket Velencéig, és otthagyjuk őket?! Lehet, hogy jobban lesznek! Ne legyetek ilyenek!
Páran kissé meglepődtek a kiakadásomon, de Matthew menteni akarta helyzetet, és próbálta magukat kimagyarázni. Nem hittem neki, de megpróbáltam nem összeveszni velük. Remélem, hogy felépülnek, mert minden tagra szükségünk van, főleg, ha az az áruló akire gondolok! Először úgy gondoltam, szólok Évinek, de meggondoltam magam, ez olyan titok, ami talán mindent megváltoztathat.
Az esti vacsora után csak ennyit súgtam neki.
- Figyelj csak! Gondold át, hogy vajon honnan tudhatták a sötét mágusok, hogy mikor és hová érkezünk, és azt is, hogy miért találták meg olyan könnyen a csapatot a szigeten!
Utoljára módosította:David Anglesea, 2014. július 14. 22:12
David Anglesea
INAKTÍV



RPG hsz: 81
Összes hsz: 1626
Írta: 2014. július 17. 20:10 Ugrás a poszthoz

Leila

- ZÁRÁS -


Leila elárulta, hogy nem csak vicckönyveket, hanem szépirodalmakat is olvas, emiatt érdeklődve néztem rá.
- Milyen könyveket szoktál? - kérdeztem, majd kinyitottam az egyik regényt, ami miatt leborultak a könyvek, és belelapoztam, közben pedig a lányra figyeltem. Meglepődtem, amikor azt mondta, nem akar itt maradni, akkor ez az ő utolsó éve!
- Én még nem döntöttem el, hogy maradok-e, vagy sem. Én nem kviddicsezek, de nézni szeretem, és egy nagyon kicsit tudok repülni is! - egy kicsit elpirultam, mert ő biztos szuperül tud repülni, meg kviddicsezni, én meg alig értek hozzá.
- De mihez fogsz kezdeni, ha elvégzed a sulit? Elmész valamilyen klubba játszani? - szóltam, majd ekkor jutott eszembe a házi feladatom, amit nekem is meg kéne csinálnom, ezért vettem elő a könyveimet, papírjaimat. Végül is... egy próbát megér, hátha tud segíteni! Sajnos a válasza nem volt, így szomorúan leraktam a rúnatan könyveimet, és vettem még egy sütit, aztán felálltam.
- Elmehetnénk holnap, mert ma már túl késő! Hamarosan a könyvtár is bezár, de te lehet, hogy nem tudod, hiszen aludtál ezidáig! - mosolyogtam rá - Most elmegyek keresni magamnak valami olyan könyvet, amiből jobban megértem a rúnatant! Neked kell valami?
Útnak indultam a könyvtárban, és ahhoz a polchoz mentem, ahol tankönyvek voltak, sajnos csak olyanok voltak, amik nekem is, így megkértem a könyvtárost, aki segített is, így szereztem egy 'Rúnatan kezdőknek' című kötetet. Örömmel mentem vissza, mosolyogva lehuppantam a lány mellé, aki elég fáradtnak tűnt.
- Elég fáradtnak tűnsz... ezt a könyvet kaptam, mert ez állítólag jó! - mutattam neki a könyvet. Gyorsan magam elé húztam a könyveimet, a pergament, és nekiláttam. Szerencsére ebből a könyvből megértettem a rúnákat, így fél óra múlva elégedetten tettem el a táskámba a holmimat.
- Kviddicshez visszatérve... melyik posztot szereted? Valahogy úgy rémlik, mintha tavaly láttalak volna játszani! - tűnődtem el, de egyre biztosabb lettem benne, hogy őt láttam játszani, mikor még elsős voltam. Még beszélgettünk egy kicsit, majd sóhajtottam egyet.
- Lassan elmegyek lefeküdni! Holnap akkor kijössz velem a pályára, hogy repüljünk egy kicsit? - kérdeztem, majd fáradtan elköszöntem tőle - Jó éjt!
Egy nagyot ásítottam, majd a kikölcsönzött könyvekkel, és a holmimmal elhagytam a könyvtárat, hogy végre aludhassak.
Utoljára módosította:David Anglesea, 2014. július 17. 20:13
David Anglesea
INAKTÍV



RPG hsz: 81
Összes hsz: 1626
Írta: 2014. július 20. 09:58 Ugrás a poszthoz

Emily

Reggelente mindig hamar, és jókedvűen ébredek. Ez azon a vasárnapon sem történt máshogy. Mivel vasárnap nincs  iskola, ezért ráértem volna később felöltözni, reggelizni, viszont nekem tervem volt mára. Ezért hát korán megcsináltam a reggeli teendőket, aztán leültem az asztalhoz, és kivettem a kis ládát, amit még Évivel találtunk. Újra körbeforgattam, megnézegettem, hátha találok rajta valamit. Persze nem találtam, de nem is volt nagy reményem, hogy találok rajta valamit, hiszen már tucatszor megvizsgáltam. Annyira el akartam már menni, és végre itt volt egy szabad nap.
Fogtam magam, és hirtelen elhatározásból úgy döntöttem, hogy lemegyek. Elindultam a faluba, először elmentem a bájitalkellékeshez üstöm, mert rossz volt az üstöm, megkértem, hogy tegye el addig, amíg nem jövök, aztán elindultam a falu határa felé. Lehet, hogy most találok valamit! Megérkeztem a kísértetháztól, ami igazából csak egy ház, és csak annyi benne az ijesztő, hogy romos. Mondjuk az tényleg igaz, hogy romos, hiszen alattam is leszakadt már a padló, pedig nem vagyok több hatvan kilónál. Beléptem a házba, először a nappaliba érkeztem, az egyik fa eltakarta a napot, így félárnyékos volt a hely. Körbenéztem, és meg kell, hogy mondjam, semmi nem úgy volt, ahogy múltkor láttam. Minden máshogy volt, sőt még egy törött karóra is volt ott. Felhúztam a szemöldököm, aztán megvizsgáltam, nem találtam rajta semmi különöset, de volt egy olyan érzésem, hogy ez összetartozik a múltkori üggyel. Eltettem a táskámba, és odarakom majd a dobozhoz, a képhez, meg ahhoz a naplóhoz. Felmentem a lépcsőn, ügyelve, hogy a harmadik fokot kihagyjam, mert arra már figyelmeztettek, hogy leszakad. Felérve nem találtam semmit, és ekkor jutott eszembe egy dolog. Hiszen a földszinten sem csak a nappali van! Biztos van más helyiség is! Lesiettem, majd a nappaliból jobbra lévő folyosón keresztül eljutottam egy ajtóig. Ez meglepő, hiszen mindent el szoktak lopni a betörők, akik a házat kirabolták. Nem is egy betörő fordulhatott meg ebben a házban. Azt hittem, hogy zárva lesz, de nem. Nyitva volt az ajtaja, így beléptem. Egyből megláttam, hogy egy konyha volt. Megrongált konyhai szekrények, összetört tányérok.
Minden szekrényt kinyitottam, az egyik alsó szekrény hátulja lyukas volt, így beláttam a szekrény mögé. Nagy nehezen kiszúrtam egy papírt, ami lehetett esetleg egy levél is. Benyúltam, de ez elhamarkodott döntés volt. Mivel fából készül, ezért ott, ahol kitört hegyes volt, és szálkás. Hangosan felszisszentem, amikor felkarcolta a bőrömet, elég mélyen, mert éreztem, hogy kiserkent a vérem. Már csak ez hiányzott.
A másik, hogy nem vettem figyelembe, azt hogy távol van a papír, így nem értem el, bármennyire is nyújtóztam.
A legrosszabb pedig az, hogy, amikor mérgesen kiakartam húzni a kezem, nem tudtam. Hiába rángattam, nem jött ki, hanem még inkább felsértettem. Dühösen megálltam, nem rángattam tovább, próbáltam kitalálni valamit, de nem jutott semmi sem az eszembe, ezért elkezdtem kiabálni.
- Segítség!!! Hahó! Van itt valaki?! - választ egyelőre nem kaptam.
David Anglesea
INAKTÍV



RPG hsz: 81
Összes hsz: 1626
Írta: 2014. augusztus 29. 14:07 Ugrás a poszthoz

Évi

Este takarítottam egy kicsit a sátorban, mert nagyon koszos volt. Hoztam vizet, és egy vödörben elmostam a tányérokat, lemostam az asztalt, a szekrényekről letöröltem a port, majd leültem az egyik székre. Majdnem elaludtam, viszont ekkor koppanást hallottam, így felriadtam. Megláttam, hogy Joanne jött ki a szobából. Hirtelen felálltam és elé siettem.
- Jól vagy?! Fel tudsz kelni? - szóltam aggódva a sebesültnek. A válasza igen volt, bár számomra nem annyira meggyőző. Reméltem, hogy meg fognak gyógyulni a betegek, mert a többiek nagyon itt akarják őket hagyni!
- Szerintem pihenj le, mert holnap indulunk! - miután ezt mondtam Joanne felnyögött, és elesett volna, ha nem fogom meg.
- Pihenj le, ameddig nem indulunk! Én is így fogok tenni! - ellenkezést nem tűrve, megfogtam, magam után vonszoltam a betegszobába.
- Így kényelmes? - tudakoltam tőle, miután segítettem lefektetni. Szegény csak bólogatott, aggódva néztem Aimonra, aki már aludt. Újra a lányra néztem, a szeme már csukva volt, így halkan kimentem a szobából, becsuktam az ajtót. Ittam egy pohár vizet, majd én is elmentem, hogy az igazak álmát aludjam!
Egy percnek tűnt az alvásom, mert hangos rikácsolásra keltem. Csalódott voltam, hogy ilyen hamar reggel lett, de gyorsan összekaptam magamat. Körülbelül tíz perc múlva már készen álltam az indulásra, de semmi kedvem nem volt kimenni, mert még javában folyt a perpatvar. Nagy sóhajtással erőt vettem magamon, és kiléptem. Meglepődtem, hogy Évi (vagy Sophie) és Elissa veszekszenek. Megráztam a fejem, és odaszóltam nekik jó hangosan.
- Befejeznétek?! Ez nem segít a küldetés előrehaladásában!
Elmentem mellettük, ki az udvarra. A mai reggel nem volt olyan jó, mint a többi. Az idő borús volt, az eső szemerkélt. Felpattantam a lovamra, és a menet közepéhez ügettem, Aimon mellé.
- Mi volt ez a reggeli felfordulás? Rikácsolás? - kérdeztem, a még mindig sápadt  társamat. Miután beszámolt a lovaglásos esetről megráztam a fejem.
- Ez most komoly? Nem hiszem el... - nem tetszően megforgattam a szemem, majd nem szóltam többet, inkább az útra koncentráltam.
Egy kis malőrbe ütköztünk. Két vaddisznó rohant el Elissa lova előtt, a lány lova úgy megijedt, hogy ledobta a lányt magáról.
- Jesszusom! - kiáltottam, előre ügettem, hogy megnézzem, minden rendben van-e. Elissa a földön feküdt, szerencsére a lova nem futott el, csak kissé megijedt. Fin már mellette volt, és felsegítette. Miután visszaült a lovára bágyadtan mondta, hogy mehetünk tovább. Aggódva, de a parancsnak engedelmeskedve álltam vissza a helyemre.
Három óra telhetett ezután az eset után, amikor először megálltunk. Lepattantam a lóról, odamentem Évihez, és megkérdeztem tőle is, hogy mi volt ez az egész. Miután megbeszéltük, elővettem a táskám, ettem, ittam, aztán mindenkihez címezve a kérdést megszólaltam.
- Ma hol fogunk megszállni?
Elissa válasza az volt, hogy majd ahová kerülünk.
- Oké! - mondtam, és nekidőltem egy fának. Ekkor csapott bele a villám a mellettem álló fába. A szemem elkerekedett, szinte megfagytam.
David Anglesea
INAKTÍV



RPG hsz: 81
Összes hsz: 1626
Írta: 2014. október 12. 14:06 Ugrás a poszthoz

Zoli
Semmi baj! Most meg én késtem! Cheesy

Zúgott a fejem, mikor hirtelen felriadtam. Uh, nagyon fáj még mindig a fejem. Megláttam, hogy egy másik diák nekem beszél. Elvörösödtem, és idegesen pöcköltem le egy bogarat a kardigánomról. Vajon mióta lehet itt? Mondott valamit, de először fel sem fogtam, mert a gondolataimba voltam mélyedve. Magam elé néztem, aztán hirtelen eszembe jutott, hogy illene válaszolnom annak, aki hozzám szólt.
- Szia! David vagyok. Nem... nem ijesztettél meg! - válaszoltam, majd én is rámosolyogtam erőltetetten - Sajnos nagyon fáj a fejem!
Unottan körbenéztem, de semmi érdekeset nem láttam.
- Aha, álmodtam - mondtam, de ez valahogy olyan bénán hangzott, ezért hozzátettem - Igazából, a múltamról álmodtam, de ez nem lényeges már!
Miután ezt mondtam hosszú percekig csönd volt, majd hirtelen megszakítottam a csendet.
- Te elmondanád a legjobb barátaidnak, hogy mágus vagy, ha tudod, hogy ők muglik? Tudom, hogy nem lenne szabad... de már úgy is mindegy, hiszen nem is találkozom már velük! - most fordultam először a fiú felé, és meglepődve vettem észre, hogy levitás.
- Látom te is levitás vagy! Most már emlékszem, hogy összefutottunk néhányszor már! - mosolyodtam el. Igen, úgy tűnik ma hangulatingadozásom van. Hirtelen tüsszentettem kettőt egymás után. Remek náthás lettem! Benyúltam a zsebembe és szerencsére találtam egy zsebkendőt.
- Fura, hogy már harmadik éve itt vagyok, de még most is érnek meglepetések! - szóltam, miközben a fotel kárpitját kapargattam unalmamban.  
- Belehalok az unalomba! - kérdeztem tőle - Nincs kedved felmenni a klubhelyiségbe?
David Anglesea
INAKTÍV



RPG hsz: 81
Összes hsz: 1626
Írta: 2014. október 23. 16:53 Ugrás a poszthoz

Évi

Az utolsó pillanatban ugrottam el a fa elől, ami majdnem rám esett. Phú, ezt megúsztam! Riadtan néztem körbe, mert nem tudtam, hogy a többiekkel történt-e bármi, de úgy tűnt, hogy az ijedségen kívül semmi bajuk nincsen. Évi, avagy Sophie segítségemre sietett, de mondtam neki, hogy nincs bajom, ezek után ő elment a korábbi harcban megsérült társainknak segíteni. Tom kérésére elindultunk. Nem tudom, hogy hány órán keresztül, de jó sokáig csak haladtunk az úton, míg végre fényt nem pillantottunk meg. A falu volt az. Elhúztam a számat és hátrapillantottam Évire. Kissé lelassítottam, hogy mellé mehessek, odahajoltam, majd a fülébe súgtam:
- Most jön a mérgezős rész, nemde?
Eléggé ideges lettem miatta, mert nem tudom, hogy hogyan állítsuk meg az ellenségeinket, a könyv nem ír arról. Mondjuk annak is örülhetnénk, hogy ennyit tudunk. Előrementem Elissához és megszólítottam:
- Hé, Elissa... szerintem nem kéne bemennünk a faluba! Rosszat sejtek, bár nem tudom, hogy miért! - hazudtam.
Ő felhúzta a szemöldökét, majd kissé nagyképűen ezt felelte:
- Mi a baj? Talán félsz? Hiszen ez csak egy falu! Itt ki próbálna nekünk ártani?! Gondolkodj ésszerűen!
- Ne beszélj így velem! - kiáltottam - Én csak jót akarok! De, ha te ennyire akarsz, akkor menjünk a faluba! Mit vársz?! Azt gondolod, hogy hősként kezelnek... ugyan már! Még a nyelvünket sem beszélik!
Aimon meg akart szólalni, de Elissa leintette. Csak egy lenéző pillantást vetett rám, majd azt mondta, hogy irány a falu. Ezt nem hiszem el! Ő nem parancsolgathat nekem! Ekkor jutott eszembe, hogy parancsolhat. Hiszen ő a "küldetés" vezetője.
- Hát legyen! - motyogtam - Én csak jót akartam.
Mire beértünk a faluba az éjszaka már jócskán elért minket is, a falu lakosai riadtan néztek ki házuk ablakain keresztül, meghallottak minket. Aimon felénk fordult és ezt mondta:
- Az előbb is erről akartam nektek beszélni! Tudok egy bűbájt, amelynek segítségével minden emberi nyelvet érteni fogunk. Gyorsan alkalmazom rajtatok is, hogy megértsük azt, amit mondani fognak.
Miután Aimon elvégezte a nem éppen egyszerű varázslatot, megjelentek a lakosok, és kérdezgetni kezdtek minket, hogy kik vagyunk. Először még nem értettem őket, megijedtem, hogy nem hatott a bűbáj, aztán hirtelen érteni kezdtem, hogy mit mondanak. Hát nem éppen kedves szavakat!
David Anglesea
INAKTÍV



RPG hsz: 81
Összes hsz: 1626
Írta: 2014. október 31. 18:53 Ugrás a poszthoz

Évi

Egy fárasztó nap után nem volt étvágyam enni, ezért evés nélkül mentem fel a klubhelyiségbe, ahol még tanultam, beszélgettem, aztán hirtelen korogni kezdett a hasam. Remek! Most lettem éhes! Már elmúlt este kilenc óra, a legtöbb diák eltette magát holnapra, hogy frissen tudják kezdeni a holnapot. De én nem akartam éhesen lefeküdni, ezért úgy döntöttem, hogy lemegyek enni. Kiléptem a toronyból, próbáltam viszonylag halkan, de gyorsan leérni a földszintre, ahol a konyha volt. Párszor már jártam itt, ezért egyből megtaláltam az ajtót, szerencsémre még tanár sem járt a folyosókon. Beléptem a helyiségbe, meglepődtem, mert máskor rengeteg manó szokott is sürgölődni-forgolódni, viszont most alig volt bent néhány. Amint megláttak hozzám futottak, és egymást túl kiabálva kérdezgették, hogy mit szeretnék. Még gondolkodni sem volt időm, de máris egy nagy asztalhoz ültettek, és mindenféle finomságot adtak nekem.
- Hú, nagyon szépen köszönöm! - mondtam álmélkodva, miközben ők csillogó szemmel várták, hogy mit kérek - Ennyi elég lesz! Köszönöm a segítséget! Nyugodtan csináljátok csak menjetek a dolgotokra!
A manók csüggedten elmentek, mert nem adtam nekik semmilyen feladatot. Körbenéztem az asztalon, mindenféle étel volt előttem, először is egy bögre kakaót szerettem volna inni, amit meg is láttam az asztal közepe táján. Magamhoz vettem, még jó meleg volt, ezért óvatosan ittam meg. Tettem néhány sütit a tányéromra. Miközben a sütim majszoltam, körbenéztem a helyiségben. Megállapítottam, hogy semmit sem változott azóta, hogy itt voltam. Miután az utolsó sütit is megettem, egy nagyot ásítottam, és a fejemet az asztalra hajtottam. Túl lusta vagyok felkelni. A szemem majdnem lecsukódott, de csak majdnem, mert ekkor valaki teljes erejéből kicsapta a konyha ajtaját. Úgy megijedtem, hogy felpattantam a székről. A szemem tágra nyílt, és szaporán kapkodtam a levegőt, megfordultam tengelyem körül, hogy meglássam, mégis ki volt ez.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - David Anglesea összes RPG hozzászólása (43 darab)

Oldalak: [1] 2 » Fel