36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
offline
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2014. december 22. 20:56 | Link

Az üresség teljesen kitölt. Napok óta automatikusan teszem a dolgom, úgy, hogy közben fogalmam sincs, mit csinálok. Mindegy, csak legyen valami. Bármi. Ne kelljen gondolkodni. Ne kelljen érezni.
Lábaim visznek ki a temetőbe az aprócska sírok elé, agyam továbbra sem működőképes. Fájó lelkem blokkol mindenféle beérkező hatást, de az is lehet, hogy agyam tudja, többet nem bírnék el.
Mostanában érzem, ahogy a levegő kavarog körülöttem; néha egy-egy széllökés becsap a közelemben ajtókat, ablakokat, de nem szóltam erről senkinek. Nem hiszem, hogy ebből gond lehet, nem fogok kitörni. Biztos, sokan gondolták már ezt egy-egy tragédia előtt. De most ebbe sem akarok belegondolni.
Csendben állok a hóban, és nézek magam elé. Pár perc múlva lehajolok, lesöpröm a halmokról a havat. Zsebembe nyúlok, előhúzok egy kis zacskónyi magot, majd szétszórom magam elé. Felállok és erőmet kiengedem a talajba. Érzek minden egyes aprócska magot a fagyott föld felszínén. Finoman lejjebb húzom őket, majd energiát küldök beléjük. Nézem ahogy nőnek a növények, de valójában nem látom. Megszokott mozdulatokat végzek, mechanikusan, robotszerűen. Mire végzek virágok borítják előttem a földet, színpompásak, halk csengettyűszó hallatszik felőlük.
Aztán csak állok zsebre tett kézzel, és várok. Kabátomba rejtett ujjaim remegnek, fülem mellett hallom fütyülni a levegőt. A szél lassan felkavarja mellettem a havat. Magabiztosságom, lelki nyugalmam megingott, elemeim csendesen dühöngenek bennem. Még nem tombolnak, de csak idő kérdése. El kéne mennem még a héten segítségért. De biztosan nem fogok. Nem akarok gondolkodni. Nem akarok érezni. Hagyom, hogy az üresség teljesen kitöltsön.
Hozzászólásai ebben a témában

Kérdezz.. // Év tanára 4 tanéve (Köszönöm nektek. Love Pirul Q_Q *teljesen meghatódott*)
Artemisia Rubya
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2014. december 23. 19:04 | Link

Ádám

 Minden könnyem elsírtam már. Csak a csend, a némaság és a fájdalom maradt, mely mardos és metsz gyilkos hullámokkal minduntalan. Az egyetlen hely, ahol megnyugvást lelek a sírjuk. Hármuké. Mindegyik gyermekem elvesztettem. Két és fél hete már, hogy észrevettem a túl nagy békét. Nem mozdultak egy apró moccanásnyit sem. Megrémültem, elmentem az orvosomhoz, aki retenetes hírt közölt az elvégzett vizsgálatok után. Nem hall szívhangokat, a magzataim meghaltak bennem. Nem kaptak elég oxigént, a betegségem miatt. Ez volt az ok, magamat hibáztatnom felesleges. Nem menthette volna meg őket senki és semmi.
 Most hull a hó idekinn, hideg szél kap hajamba és égeti vörös-kisírt szemeimet, de nem tántorít el az idő attól, hogy kijöjjek hozzájuk. Gyöngyvérhez, Ákoshoz és Bencéhez. Így hívtuk volna őket. Ez áll a sírjaikba vésve és Ádám. Ő is kijár azóta minden áldott nap, hogy eltemettük a gyermekeinket, de mindig elkerüljük egymást. Nem tudtam egy percet sem mellette tölteni azóta, hogy különböző praktikákkal világrahozatták velem a három kis élettelen apróságot. A Kastélyban laktam, zárt ajtóm mögé nem engedtem be senkit és én is csak a Temetőbe jövet léptem át lakrészem küszöbét.

- Szia. Szépek a virágok, ma is.

 Szólítom meg csendesen férjemet. Megállva mellette tisztes távolságban figyelem a hóból kiemelkedő csodás növényeket. Ádám ereje mindig is elképesztett, ahogy most is ez a csoda, amit szemem láttára tett ezen a fagyos kegyetlen földön. Arcán látom megtörtségét, dühét és bánatát. Olyan üres lett akárcsak én, érzem elnyelt bennünket a sötétség és talán végleg elváltunk egymástól lélekben. Félek ez az érzés nem múlik el többé már és a közelség is csak nehezíti nyugalmunk megtalálását, mert felejteni úgysem tudunk soha. Ezt nem lehet. Ilyen fájdalmat az ember csak elboríthat más gondolatokkal, akár a hó most a tájat, vagy tóba dobott követ a víz, de a hó elolvad és a kő is odallenn marad. Örökre.
Hozzászólásai ebben a témában
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
offline
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2014. december 23. 20:33 | Link

Csöndes önsanyargatásomból egy halk hang riaszt fel. Nem nézek hátra, tudom, hogy feleségem áll mögöttem, majd lép mellém. Hetek óta nem láttam már, de most sem tudok ránézni. Nem akarom, hogy lássa rajtam, mennyire megvisel a helyzet. Persze ez az egész csak önámítás, ismerjük egymást annyira, hogy ne számítson, látjuk-e egymás tekintetét, anélkül is tudjuk, a másik hogy érzi magát. A lépései hangjából; ahogy a levegőt veszi; ahogy a karjait tartja...
- Szia - sóhajtok, majd hallgatok tovább, mert nincs mondanivalóm. Mondhatnám, hogy sajnálom, hogy fáj az egész, és hogy hiányzik. Mindez igaz, de kimondani merőben felesleges. Hiszem, sőt tudom, hogy ezzel ő is tisztában van. Nem vagyok benne biztos, lesz-e még egymás számára valaha mondanivalónk.
Szeretem őt. Sosem szerettem senkit nála jobban. Legszívesebben belekapaszkodnék, nem engedném sehova, de nem teszem. Így viszont úgy érzem, egyre inkább távolodik tőlem. El fogom veszíteni. De nincs erőm harcolni érte. Talán nem is akarok küzdeni. Valahol mélyen tudom, hogy segítségre van szükségem, elemeimmel a kirobbanás szélén állok, nem akarom őt is magammal rántani a gödörbe. Akármi lesz is velem, szeretném tudni, hogy ő valahol jól van.
- Hogy vagy? - nyögöm ki végül sután az értelmetlen mondatot. Hát hogy lenne? Majd kiugrik a bőréből, nem?
Keserűen elhúzom a számat, zsebemben kicsit jobban megremeg a kezem. Elindul felőlem egy erősebb fuvallat. A továbbiakban próbálom visszafojtani az összes erőmet. Nem akarom, hogy Temi észrevegye, nincs valami rendben.
Hozzászólásai ebben a témában

Kérdezz.. // Év tanára 4 tanéve (Köszönöm nektek. Love Pirul Q_Q *teljesen meghatódott*)
Artemisia Rubya
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2014. december 23. 21:21 | Link

Ádám

 Kérdése kedvesnek szánt, tudom jól, mégis csak egy sóhajra futja első hallására tőlem. Hát hogy lennék? Mond! Kínoz az üresség a tehetetlen önmarcangolás, a "Mi lett volna, ha?" érzés. Keserű a szám, mint a legszörnyűbb epe. Fojtogatja a torkom a csüggedtség és láss csodát, a sírás, pedig azt hittem ennyi könny sehol sem terem. De hiába szándék, ha fáj a szív a szem nem marad szárazon. Elmorzsolom, hát a kiserkenő cseppeket és csak ezután szólalok meg.

- Nem jobban mint Te...Ádám én úgy sajnálom, ha jobban vigyáztam volna, ha többet feküdtem volna...Ha, a fenébe is ez ellen nem tehettem semmit...Az orvosom megmondta nem az én hibám! Dios Mio, mégis úgy érzem miattam történt! Átkozom a percet amikor elhittem, hogy minden rendben lesz majd...

 Adom ki magamból haragomat és alig tudok levegőt venni. A szél ami férjem felől árad fullaszt. Tudom ő is dühös, de képes magában tartani és nem rámzúdítani ami a lelkét nyomja, de én erre képtelen vagyok. Kiabálnom kell, örjöngenem, hogy lecsillapodjak.
 
 - Bocsáss meg! Szeretlek, tudod, de így nem élhetek veled tovább...Nem bírok rád nézni, nem érzek erőt ahhoz, hogy megérintselek anélkül, hogy ne tudnám csalódást okoztam és nem voltam képes igazi nőként tenni amire a természet szánt...Időre van szükségem, idő kell!...Meg tudod ezt érteni, és el tudod fogadni, ha elhagylak Téged és Bogolyfalvát?...

 Szemeimből folynak a könnyek és gyöngyként peregnek alá a nyakamban viselt szürke sál szövetére, hogy az magábafogadja őket, mint a hideg-fagyos föld gyermekeink testét. Csak nézem a halmokat mereven, ezt tettem míg beszéltem és most, hogy ajkam a csend pecsétjével lezártam sem tudom levenni róluk tekintetem. Hiányzik Ádám már most, pedig el sem mentem, de semmi sem lenne ugyanaz többé és ez egyszerűen megőrít. Ha átölelne, ha megcsókolna sem változna semmi és mégis várok rá, mert akkor talán felébredek és kiderül, hogy mindez csak egy rossz-rémséges álom. De sajnos ez a sötét, komor és gyötrő valóság.
Hozzászólásai ebben a témában
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
offline
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2014. december 23. 22:00 | Link

Kérdésemre nem várok választ, hiszen már akkor megbántam, amikor kimondtam. Temi először nem is szól semmit, aztán rám zúdítja szavai és érzései tengerét, nekem pedig nincs más dolgom, mint állni és hallgatni.
Kezemet kinyújtom felé, ujjaim már majdnem tenyeréhez érnek, de képtelen vagyok megfogni. Úgy érzem, nem is szeretné. El akar menni, egyedül szeretne lenni, vagy legalábbis nem velem, aki arra emlékezteti, milyen volt és mit veszített.
Mondhatnám, hogy nem hibáztatom semmiért, mert így van. Senki nem tehet semmiről ebben a helyzetben. Én is figyelhettem volna jobban, ő is, az orvos is, de talán semmit nem tehettünk. Ha hinnék a sorsban, azt mondanám, ez így volt megírva.
Temi szavainak dühös és kétségbeesett zápora elől nincs menekvés. Felelősnek érzem magam azért, ami történt. Ostobaság, hiszen mi múlt volna rajtam? Mégis így van. Amit mond, mintha tudtam volna előre. Elvégre ismerem őt. Akár fel is készülhettem volna rá, akkor talán most jobban viselném a dolgot. Nem tud rám nézni, de én se rá. Szeretném magamhoz húzni, simogatni a haját, csókot lehelni a homlokára.
Néhány pillanatig úgy érzem, csak arra van szükség, hogy bátorságomat összeszedve magamhoz szorítsam feleségemet, de tudom, hogy nem változtatna semmin. Szerelmünk ezen az akadályon nem tud továbblépni.
- Megértelek - suttogom rekedten, majd torkot köszörülök, és folytatom: - Szeretném, ha tudnád, hogy szeretlek. Hogy számomra nem lettél kevesebb, nekem te vagy "A Nő". Elfogadom a döntésed, nem is tehetnék máshogy. Légy boldog, bárhová is mész.
Felé fordulok, megérkezése óta most először. Csodálom haját, arcélét, alakját, magamba iszom a látványát, hátha most látom utoljára. Agyamba vésem minden porcikáját, merőben feleslegesen hisz azok már régen részeim, emlékeim velem maradnak mindig.
Elfordulok tőle vissza a sírokhoz. Elmondhatnám, hogy milyen üvöltő fájdalom gyötör, és azt is, hogy a legrosszabb dolog, ami valaha történhet velem, hogy őt elveszítem. Őt is. De csendben maradok. Nem tartom vissza. Legalább egyikünknek sikerüljön túlélni, feldolgozni. De remélem, hogy egy nap mind a ketten tovább tudunk lépni. Akkor is, ha most mindez lehetetlennek tűnik. Az élet pedig értelmetlennek.
Hozzászólásai ebben a témában

Kérdezz.. // Év tanára 4 tanéve (Köszönöm nektek. Love Pirul Q_Q *teljesen meghatódott*)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa