Ha a bogoly lakósoron tovább mész, és elhagyod az utolsó eddig épült házat, egy hatalmas üres teleket látsz, gyönyörű zöld pázsittal. Szinte nem is hívogat, hanem követeli, hogy fuss végig rajta, feküdj bele a puha selymes fűbe, télen pedig ez az egyetlen hely, ahol a hó állandóan friss és fehér, a lépéseknek itt nyoma sincs. Ám ez a terület sokkal többet jelent az itt élő emberek, és az iskolában tanuló diákok számára, mint holmi park. Ugyanis ha az alacsony, alig 50 centis kerítés felett - akár a legtávolabbi oldalon is, de - átlép az ember, a temető kapujának belső oldalán találja magát.
A bejárattól nem messze egy új tábla köszönti a belépőket, ami a temető térképét tárja eléjük. Amennyiben valaki először jár itt, feledékeny avagy kíváncsi, könnyedén kiderítheti, merre fekszenek a rokonai - egyetlen csepp vér segítségével, amit a tábla alján lévő tálkába hullajt. (Ez persze vezethet kínos pillanatokhoz, ha olyan is felvillan a térképen, akiről nem tudtál.
Ez a hely egyszerre szolgálja a halott lelkek nyugalmát, és a tartja tiszteletben a gyászolók némaságát. Amikor az erre tévedők átlépik a kerítés alkotta vonalat, már senki nem láthatja őket, ám ők látják a kinn zajló életet, és a temető valódi mivoltát is. Habár már maga a bejutás eleve trükkős, rejt még a temető pár titkot és varázst, mint a városban oly sok minden. A Nap járásához igazodik, így napfelkeltétől napnyugtáig egy egyszerű kis csendes temető képe tárul a betévedők elé, márvány sírkövekkel, virágcsokrokkal, és a szellőben örökké lengedező fákkal. Egy külön kis síremlék van kialakítva az elhunyt igazgatók és polgármesterek részére, de az utak nem csak ott, minden parcella körül fehér kaviccsal vannak behintve.
Amikor pedig a nap utolsó sugara is lenyugszik, átveszik az uralmat a sötétét erők. Persze csak a diákok érezhetik így, mert igazából csak néhány vicces kedvű és rendkívül tehetséges fiatal varázsolt egy igazi rémséges temetőt, hatalmas sírkövekkel, koponyákkal, és mindennel, amit csak az ember képzelhet. Néhány mumus is megjelenik ilyenkor, és itt-ott ráijeszt az arra tévedőre. A szektáknak és a titkos találkáknak is kitűnő hely ez az „éjszakai üzemmódban" lévő temető, mert kívülről, mint már említettem, senki nem lát semmit.

A bejáratnál - és beljebb, a jelentősebb elágazásoknál - derékmagasságban polcszerű dobozok kerültek kihelyezésre. Nincs ajtajuk, varázslat tartja bennük biztonságban a sorakozó mécseseket, valamint mindegyikben akad egy kisebb doboz, néhány maréknyi kaviccsal. Ezek előtt rövid, nyomtatott szöveg díszeleg a vízhatlanná tett pergamenen:

Ha kimondatlanul maradt bármi, elbúcsúznál vagy üzenetet hagynál, ezek a kövek megőrzik a szavaid. Szorítsd a kezedbe, majd suttogd vagy mondd el, amit szerettél volna. A kavics a saját hangján megjegyzi.

S ha az ember körülnéz, ilyen kövecskékből akad itt-ott a sírokon már. Ha valaki egy ilyet a füléhez szorít, hallhatja az eltávozottaknak vagy családjuknak hagyott üzenetet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=383832#post383832][b]Szentesi Alíz Zsófia - 2014.09.13. 18:47[/b][/url]

- Ó, hol vagy már? - mérgelődött magában, miközben az egyik sírnál toporgott. Már vagy egy órája ott ácsorgott, de a fiúnak híre hamva sem volt. Nem szerette, ha becsapták ezért most is nagyon megharagudott az illetőre, akinek a kiléte egyelőre még nem publikus. Karjait összefonta maga előtt de még így is nagyon fázott. Isten tudja, hogy honnan sikerült neki előkaparnia a fekete ruhadarabokat, de ez még melegen tartotta egy ideig. Kezdett elfogyni a végtelen türelme, mert az, hogy valaki nem jelenik meg, mikor mínuszokban kell kint ácsorogni a temetőben, hát az már kicsit több a soknál. Toporgott még egy kicsit, aztán körülnézett a kihalt - jó poén - temetőben. Rajta és egy fekete varjún kívül senki sem tartózkodott itt, amit egyrészt örömmel, másrészt rosszindulattal vett tudomásul. Vörös haja az arcába hullott, amikor lehajtotta a fejét, hogy megnézze, milyen sírnál is állt meg. Nm tudta elolvasni pontosan a nevet, de biztos volt benne, hogy a keresztnév m betűvel kezdődött. Hirtelen felkapta a fejét, amikor a temetőt elkerítő kerítés ajtaja megnyikordult. Reménykedve emelte arra zöldjeit, ám csalódnia kellett: nem az érkezett, akire várt. Illetve senki sem érkezett, csupán a szél lengette meg kicsit az ajtót. Sóhajtva az égre emelte tekintetét és halkan megígérte magának, hogy ha az illető végre valahára ideér, ő kinyírja. De tényleg, csak így egyszerűen ki fogja nyírni. Pont. Amíg ezt így szépen eldöntötte magában és még jobban összehúzta magát, a kiskapu újra megnyikordult, most azonban már lépteket is lehetett hallani. Egy árny simult a falhoz és kukucskált ki óvatosan, nehogy egy prefektussal találja szembe magát, de nem. Ő volt az. Az árny rendkívüli sebességgel robbant ki a fal mögül és vágtatott az imént érkezetthez.
- Tudod te, hogy mennyit vártam rád?? Majdnem halálra fagytam! Észnél vagy, ember? Tudod te milyen hideg van idekint? Már vagy egy órája itt álldogálok és vajon kire vártam, hát rád!! - az előre eltervezett ölés elmaradt, de hát szerencsétlen így is kapott azért eleget a vöröstől. Szerencsétlen megfagyott pár perc után abbahagyta az újonnan érkezett szapulását és morcos arckifejezéssel lépett hátra egyet. Nem haragudott most már a fiúra, de rosszul esett neki - na meg már igencsak fázott is -, hogy ennyit késett és hát... jó volt kicsit kiabálni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=383887#post383887][b]Szentesi Alíz Zsófia - 2014.09.13. 20:03[/b][/url]

Egész eddig idegesen toporgott fel a alá, eltervezte az elkövetkezendő fél órát, de amikor a célszemély végre megérkezett, nem is csinált semmit. Hogy miért? Mert ő nem ilyen. Sosem lett volna képes megütni valakit, vagy öt percnél tovább visítani valakivel, most még is annyi düh szorult belé, hogy félő volt, nemsokára felrobban. Azonban nem történt más, csak az édes drága elkésett és leordított fejű egyed elé szökkent és nagyokat pislogva rá elhadarta a mondókáját és... pont.
- Várni, igen, várni... egy órája! Hallod, egy órájaaa!! - hangja ironikusan magas és most nem is törődött azzal, hogy esetleg a falu legszélén lakó ember meghallhatja, most csak az volt a fontos, hogy minél jobban lehordhassa a sárga földig Juliskát. Arca kipirult, kicsit lábujjhegyre is emelkedett, hogy minél közelebb lehessen a fiú füléhez, mert hát oda kell kiabálni ilyenkor. Talpa most visszahuppant a földre és karjait újra összefonta maga előtt. Arcára az a durcás kifejezés ült, amikor még a sírnál ácsorgott és a fiúra várt. Megmozgatta a vállait, zöld szemecskéi pedig összeszűkültek, ahogy azt figyelte, amint Julien nekiadta a pulcsiját. Lassan kinyújtotta a kezét és elvette a meleg pulcsit, amit aztán a vállára terített és jól összehúzta maga előtt. Hálásan pislogott a fiúra, aki közben most már a nyakláncát mutogatta neki. Egy sóhajtással és szemforgatással jelezte, hogy nem igazán ezért jött ide és jó lenne a tárgyra térni. A bocsánatkérésre bólintott és elindult a fiú után.
- Szóval? - próbálta tartani az iramot, az ideiglenes ruhadarabját pedig még jobban maga köré vonta és ügetve szökdécselt a fiú után, akit hamarosan utol is ért. - Kit keresünk?
Aranyosan pillogott most már a fiúra. Az előbbi dühkirohanása mostanra már elmúlt és elővette az aranyos énjét, amit amúgy is "használt". Sóhajtva megdörzsölte a szemeit és elfojtott egy ásítást, azután pedig a sírokra vésett nevek tanulmányozásába kezdett. Nem tudta, hogy mennyi idő volt, de kezdett álmos lenni és hát akkor el kell menni aludni. De itt nem lehet...
- Áááá! - sikított valaki, azután pedig tompa puffanást lehetett hallani. Az eddig a fán ülő varjú hirtelen felröppent a fáról, elsuhant a fiú előtt, aztán eltűnt az éjszakában. Az előbb sikított lány a földön hasalt és a bokáját tapogatta. Az előbb elég rendesen eltanyált az egyik sír kiálló deszkájában, vagy mi volt az. A bokájának valószínűleg nem lett baja, de akkor, hirtelen nagyon megijedt és hát sikított is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=386880#post386880][b]Szentesi Alíz Zsófia - 2014.09.17. 21:43[/b][/url]

Pedig milyen szépen indult a napja! A reggele meg az egész délelőttje olyan fantasztikus volt, aztán így estére minden elromlott. Olyan gyorsan rohant az idő, hogy ő maga is csak kapkodódott, alig figyelt arra, hogy mit csinált és puff, ez lett a vége. Persze most nem az idő miatt, hanem egy kiálló deszka miatt esett el, de a kettőt ugyanannak nézi. A földön csücsült, mindkét tenyerét a bokájára szorította és lefelé görbülő szájszegletekkel nézett fel az előbb visított fiúra. Egy szemforgatás után lassan elvette az kezeit, óvatosan megmozgatta a lábát és amikor a nulla orvosi tudományával megállapította, hogy nincs komolyabb baja, felhúzta a "sebesült" lábát és rámosolygott a fiúra.
- Nincs baj - sóhajtotta és körülnézett a kihalt temetőben. Minden olyan... sötét és kihalt volt. Mint egy temető. Jó, ezzel nem mondtunk túl sok újdonságot, de még is hátborzongató egy hely volt. Így, a földön ülve talán még ijesztőbb a fölé magasodó, kopár fákkal, a mellettük felállított sírokkal, összedőlt vázákkal, és még sorolhatnám. Épeszű ember nem merészkedett volna ide ilyenkor, de hát a fiú, akivel most ő épp itt tartózkodott nem volt éppen épeszű. Persze volt ész abban a kis buksijában, de nagyon jól tudta a vörös, hogy kedveli a nagyon extrém és idióta helyzeteket, mint például ez.
- Hol van a sír? Melyik lesz az? - nézett körbe tanácstalanul, miután rájött, hogy miért is voltak a temetőben hajnali kettő körül. Már az is csoda volt, hogy aludni látta az alvászavaros szobatársát, nem hogy az a tény: még nem kapták el őket. Pontosabban csak őt, a zizzent Venant gyerek úgy tíz perce jöhetett, ő meg már úgy másfél órája itt álldogált. Másfél óra... milyen hosszú idő is volt. Újra körbenézett, aztán rájött, hogy még mindig a hideg földön ücsörgött, ezért muszáj volt felállnia. Kezeit a fiú vállára téve ügyelve rá, hogy ne nehezedjen rá nagyon a mellette térdelőre felállt és újra körbenézett, mintha nem történt volna semmi sem. Oldalra lépett, hogy kipróbálja: mennyire esett bántódása a lábának, amikor elvesztette az egyensúlyát, így kénytelen volt megkapaszkodni a fiú alkarjában, amennyiben már felállt, ellenkező esetben viszont a kócos hajba csimpaszkodni.
- Oké... bocsi - nézett bocsánatkérő arccal a társára, aztán megfordult és most már magabiztosabban masírozott oda az egyik közeli még jó állapotú sírhoz. - Ez? Ö... O... Ó... Ózdronay Gábor Ádám. Hmm...
Nem nézett vissza a fiúra, csak a karjait összefonva ácsorgott a sír előtt. Alig bírta kinyögni azt a nevet, amit belevéstek  sírba, de hát őszintén, hogy lehet valakinek ennyire fura neve?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=387503#post387503][b]Szentesi Alíz Zsófia - 2014.09.18. 21:43[/b][/url]

- Nem fáj, tényleg - bólintott a fiú kérdésére aztán lassan feltápászkodott és mintha semmi sem történt volna a bokájával, az egyik kimondhatatlan nevű emberke sírjához lépdelt. Neki annyira nem esett nehezére az, hogy kiejtse a vezetéknevet, a francia társának már annál inkább. Mosolyogva és mellei előtt összefont karral ácsorgott a sír szélénél és amíg társa a névvel vacillált, ő végigfuttatta zöldjeit az elkopott síron. Különben egész szép lehetett, amikor még új lehetett. Körülbelül három éve. Látszott rajta, hogy jó ideje nem ápolták már, de ő még mindig szépnek találta. Valamikor fehér lehetett, talán márvány, de ebben nem volt biztos. Szóval fehér, az oldala enyhén lecsiszolt és cikk-cakkos. Különben egész szép volt, a támlája két oldalán egy-egy elkopott, szürke korsó állt a sírhoz rögzítve. A jobb oldali eldőlt már, a bal viszont még állt. Lehet, hogy ez a vázára tekeredett gazok miatt volt. A szürkévé színeződött sír mellett eléggé megnőtt a fű, holott ahol ők álltak, elég kicsi gaz nőtt. A fiú próbálkozásán újra elmosolyodott, aztán felé fordult, közben mutogatni kezdett a név felé.
- Ózd - ro - nay - magyarázta lassan, tagoltan, közben mutatóujjával így távolról próbálta kettéválasztani szótagokká a nehezen kimondható nevet. Így utólag most már neki is csak szótagolva sikerült volna kimondani ezt a nevet, mert hát azért tényleg furcsa név volt. Leengedte és újra összefonta a karjait maga előtt, összehúzva magán az előbb kapott pulcsit. Csak ekkor döbbent rá, hogy a mellette álló fiú pólóban ácsorgott a hidegben. Nem tudta pontosan, hogy hány óra lehetett, de hogy az idő nagyon hűvös volt, az biztos.
- Nem.. fázol? - nézett fel a fiúra pislogva. Biztos volt benne, hogy a válasz igen lesz... mert hát akkor nagyon szívesen visszaadná a pulcsit a tulajdonosnak. Végül is ő elvan, hiszen melegen öltözött fel arra az eshetőségre, hogy Julien késni fog. És hát késett is... egy órát. Megrázta a fejét és felpislogott a fiúra. Zöld bogárszemecskéi nagyra nyíltak, pici kezeit a pulcsi ujjába rejtette, hogy az ujjai se fázzanak le. Lassan pislogott és próbálta gondolatban szuggerálni a másikat, hogy fázzon. Semmiképpen sem szerette volna, ha megfázik az ifjú Venant. Akkor inkább már ő lesz beteg, legalább nem kell bejárnia órákra...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=398160#post398160][b]Szentesi Alíz Zsófia - 2014.10.04. 16:09[/b][/url]

Nem sokszor történt már vele olyan dolog, hogy elesett olyan kis dolgokban, mint a földből kiálló sírdarab. Általában ügyes lány ő, de lehet, hogy túlságosan izgatott volt emiatt a szellemidézés miatt. Még sosem csinált ilyet és nem is tudta, hogy hogyan kellene elkezdeni, de hát amikor megígérte a fiúnak, olyan magabiztos volt, hogy még a legjobban ismerő ember sem mondta volna meg, hogy egy kicsit félt. Igen, félt. Félt attól, hogy valami rosszul sül majd el, hogy valaki megsérül - kettejük közül - és valami komolyabb baj történik. Aztán a komolyabb baj csak a késés, utána pedig a bokaficam lett. Ezek pedig nem olyan nagy gondok, Juliennek biztos nem. Meglepő módon azonban ő sem érzett még nagy fájdalmat, ami miatt szólnia kellett volna, tehát csendben maradt és a sí előtt éppen próbálta magának és a fiúnak is kibogarászni a nevet. Tényleg nagyon furcsa volt, hosszú és legfőképp kiejthetetlen. Még neki is, magyar lévén, belebotlott a nyelve a szóba. Már sajnálta is a férfi esetleges gyerekeit, hogy ezzel a névvel kellett élniük. Szegénykék... Na de vissza a temetőben sutyorgó két alakra, főleg pedig a lányra. Az ideiglenes tanárnénis viselkedésével Julien ki tudta ejteni a nevet, ami egész szépen hangzott.
- Pontosan. Fura egy név - csóválta meg a fejét, miközben felnézett a fiúra. Szemei a sötétségben is vidáman csillogtak, arra várva, hogy végre elkezdjék azt, amiért idejöttek. A bokaficam és a késés már rég eltűnt, elnyelte a sötétség, helyette pedig két alak van, akik közül az egyik hangosan kalapáló szívvel gondol arra, hogy sikerül-e a dolog. Mert hát sikerülnie kell, nem szeretett volna hiába idejönni. A fiútól kapott kabátot még jobban maga köré húzza, mert hiába van hát nyár, azért este még is csak fázni szokott évszaktól függetlenül. Annak pedig végtelenül örült, hogy Julien nemet mondott és nem kérte vissza a kabátját, így legalább lesz valami, ami melegen tartja, amíg el nem kapják őket, vagy jobb esetben, amíg meg nem unják a dolgot. Annak ellenére, hogy az előbb még azt akarta, hogy fázzon a fiú, most rögtön megváltozott a véleménye. Ha nem fázik, akkor nem fázik, végül is... akár hogy is, muszáj lesz valahogy bemennie az órákra, mert hát a szobatársai csak elvinnék neki a házit. Azt már nem, akkor inkább beül.
- Csináltál már ilyet? - fordult újra a társa felé. Az iskolát most teljesen ki akarta zárni, nem akart arra gondolni, hogy holnap, vagy holnap után már órái lesznek, ahol kénytelen megjelenni. Persze örül ő, hogy ilyen iskolába járhat, már szerzett barátokat is, de még is csak iskola az iskola. Az iskolát pedig köztudottan mindenki gyűlöli a szíve mélyén. - Hogy kezdjünk neki? Mit kell csinálni?
Be kellene vallnia most már magának, hogy elkezdett izgulni. Hangjában még nem érződött ez az egész, meg csak egy kis bizsergés járta át a testét, de az a kicsi nemsokára nagyon nagy lesz és legfőképp a hasa fogja nagyon megszenvedni ezt az egészet. Azt viszont nem szerette, ha izgalmában görcsölni kezdett a pocakja, az sosem jó. Akkor inkább már a félelem...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=398737#post398737][b]Szentesi Alíz Zsófia - 2014.10.05. 13:24[/b][/url]

Minden jóban van valami rossz és itt talán most az a jó, hogy valami új dolgot próbálhat ki. Sosem csinált még ilyet, nem is tudja, hogy hogy kezdjen neki, szóval most teljes mértékben a fiúra bízta magát. Nagyon remélte, hogy a másik tapasztaltabb ebben, mint ő, hiszen még abban sem volt biztos, hogy a szellem idézést lehet ketten csinálni. Be kell vallnia, hogy ebben a témában nagyon tapasztalatlan, pedig sok dolgot kipróbált ám ő! Még a bungee-jumping-ot is kipróbálta egyszer a nevelőszüleivel, még tavaly előtt. Nagyon jól érezte magát, aztán raftingoltak, hegyet másztak, és ha jól emlékszik, valamikor még nagyon a családhoz kerülése idején a Grand-canyonba is elvitték. A húgával ott vesztek össze legelőször és hát nem utoljára.
De vissza a temetőbe, ezen sok dolog kipróbálása után nem maradhatott el a jó öreg szellemidézés, méghozzá egy temetőben. Azt hinné az ember, hogy ezt szobában szokás csinálni, valamelyik halott rokonon, akivel vagy nagyon szerették egymást, vagy nagyon utálták egymást. Ez a két lehetőség van, igen. Ebben az esetben most viszont egyikük sem ismeri az illetőt, ezt pedig abból lehetne megállapítani, hogy a fiú alig bírta kiejteni a nevet és méghozzá nem is magyar, a lány pedig biztos emlékezett volna, ha van egy ilyen ismerőse. Egy ilyen furcsa nevű ismerőse. Tétlenül álldogált a fiú mellett, arra várva, hogy a társa elmagyarázza a dolgok menetét. Látszott Julienen, hogy ő maga sem tudja, hogy kezdjenek hozzá, de nem kérdőjelezte meg a dolgot.
- Hmm - sóhajtotta a szavakra, amelyek a tanult hülye szájából hangzottak el. Csak olvasta? Méghozzá valami újságban, vagy valami ócska könyvben? Hát ez nem sokat segít, de azért köszönjük szépen a szép megfogalmazást. A lámpa közben középre kerül, a fiú pedig folytatja a mondandóját. Végül is ő olvasott róla, neki kell hinni, ha valamit elrontanak, majd ráfogja Julienre, hát na, az ő ötlete volt. Közben az említett már le is ült a lámpa mellé, így most rajta volt a sor, hogy lehuppanjon és elkezdődjön a.. szertartás? Kezét a másik felé nyújtotta, mert ahogy mondta, meg kell fogni egymást kacsóját.
- Most? - nézett pislogva a fiúra, miután enyhén megszorította a másik kezét. Egyre jobban izgult már, nem tudta, hogy mire kell számítani, történik valami, vagy sem? Olyan ez, mint amikor a hullámvasúton arra számítasz, hogy hányni fogsz, pedig nem. Aztán pár perccel később még is kidobod a taccsot. Hát igen, ilyen érzés kerülgette most őt is, csak nem a hullámvasúton, hanem a temetőben. Sírok között...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=406430#post406430][b]Szentesi Alíz Zsófia - 2014.10.19. 16:06[/b][/url]

Most érezte csak igazán, hogy milyen jó is volt kiszökni ide, hogy milyen jó volt belemenni ebbe az egész dologba, hogy milyen jó volt ezt itt mind végrehajtani és, ha nem is sikerül ez az egész, akkor is elmondhatnák magukról, hogy igenis kipróbálták azt, amiről mások talán csak álmodoznak. Álmodoznak arról, hogy szellemet idézzenek, ami majd előbukkan és vagy kinyírja őket, vagy nem. Jó, erre még a hercegnő sem gondolt, de hát ez részletkérdés, van nála pálca, csak tud vele valamit kezdeni. Elvégre akármennyire is szellem az illető, valamennyire meg kell azt éreznie, hogy átrepült rajta egy átok. Vagy hát ott van az a kis ház, lábuk is van, tudnak futni, a falu sincs messze, okos a lány, feltalálja majd magát. A fiúért sem aggódik, ő sem hülye, hát csak tud kezdeni az esetlegesen felbukkanó szellemmel valamit.
A földön ülve az izgatottság már teljesen eluralkodott rajta, lüktetett a feje, a pulzusa az egekbe szökött, legszívesebben körberohanná a temetőt és azt ordibálná, hogy: " Szellemek, gyertek elő!", vagy valami ilyesmit, csak hogy csináljon valamit. A büntetőmunkát azonban nagyon nem kedvelné, szóval mindenképpen a földön kellene maradnia, lehetőleg csendben. Utóbbit elszúrta már akkor, amikor leüvöltötte a srác fejét, de hát csak nem hallotta meg az egész falu... csak a fele. Ahogy Julien is leült és megfogták egymás kezét, érezte a fiún, hogy ő is ugyanannyira izgatott, mint ő. A lány szaporán pislogott, közben folyamatosan a lámpát nézte, ahogy az vibráló fényével félhomályba borította a temető azon részét, ahol most ők ültek, kéz a kézben és arra vártak, hogy történjen valami. Illetve a hercegnő várt valamire, pontosabban az előtte ülőre, hiszen ő elvileg már tapasztaltabb, neki kellene kezdenie, vagy valamit csinálnia. Ahogy lehunyta zöld szemeit, érezni kezdte a természetet. Érezte a szél simítását az arcán, a göröngyös földet maga alatt, hallotta a baglyok huhogását, a fák hajladozásának hangját, érezte a fiúból áradó izgalmat, hiszen ilyet érzett ő maga is. A francia szavakat halkan hallotta csak, számára beleveszett a szél suttogásába, a lány pedig végig csukott szemekkel ült.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=408862#post408862][b]Szentesi Alíz Zsófia - 2014.10.24. 14:50[/b][/url]

A temető már önmagában is elég gázos hely éjszaka, nem kell még elrontani azzal, hogy szellemet idézzenek, amiből lehet, hogy vagy egy tömeggyilkos, vagy pedig egy zombi lesz, amit majd képtelenség lesz visszaverni, leátkozni és megsemmisíteni. Tény, hogy nem olvasott, vagy látott még az iskola előtt olyan történeteket, amikben ilyen borzalmas dolgok történek, de szerencsére - vagy nem szerencsére - van egy nagyon kedves, szőke szobatársa, aki szinte profi az ilyen témákban, mint a horror, vagy a misztikus dolgok. Röviden: volt alkalma már belenézni ilyenekbe.
A temetőben ülve jött csak rá a lányka, hogy talán neki is kutatnia kellett volna valamit ebben a témában, mert látszólag Juliennek még nem igen sikerül a dolog. Persze ezt úgy mondaná, mintha ő jobban tudná, hogy mit kell csinálni, pedig nem. Ha még utána is nézett volna a dolognak, akkor SE tudna most mit csinálni, jól ismeri magát, ugyanolyan ez, mint a tanulás: mindkettő öt percen belül kirepül a fejecskéjéből és semmire sem emlékszik. Meg hát más oka is van arra, hogy rosszabbak a jegyei, mint másnak, pedig tanul-ő, csak sosem jegyzem meg semmit. Meg általában mindig talál valami érdekesebb dolgot... vagy lemegy a erdőbe, vagy boldogítja a szobatársait. Esetleg még macskázik, de az utóbbi időben Poszeidón inkább felmenekül a polcon lévő kosarába és alszik, mint dorombol a gazdája ölében.
Julien most újra próbálkozott, ezúttal magyarul, amit ugyan értett a lány, de próbált nem törődni vele. Lehunyt szemekkel szorította a fiú kezét és próbálta szuggerálni a szellemet, hogy jelenjen meg, vagy csak egyáltalán adjon valami életjelet magáról, hogy egyáltalán itt van és hallja őket. Akár mennyire is próbálkozott, akár mennyire is szorította össze a szemét és markolta a fiú ujjait, csak nem akart előjönni az a pimasz kis szellem. Aztán egy varázsütésre, mintha csak sikerült volna a szuggerálása, felerősödött a szél, a fán maradt bagoly ijedten huhogva repült el és mire a lány kinyitotta a szemét, a lámpa eldőlt, a hercegnő pedig ijedten rántotta el a kezét. Nem hitte volna, hogy ez tényleg beválik, így érthető volt, hogy legelőször megijedt, mire azonban jobban körülnézett, újra csalódottságot érzett, a temetőben ugyanis nem volt senki.
- Ööö... most mi történt? - újra körbepillantott, de egy árva szellemet sem látott, de még csak valami olyan jelet sem érzékelt, ami a szellemre utalhatott volna. Pislogva a fiúra nézett, mintha valami tanácsot kérne tőle.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=411311#post411311][b]Szentesi Alíz Zsófia - 2014.10.27. 15:40[/b][/url]

Az idő egyre hűvösebb és hűvösebb, nem hiába; megérkezett az ősz, na meg éjszaka van. Julien bármit is mond, hogy nem fázik, a lány még a kabáton keresztül is érzi a csípős levegőt és a libabőrt karjain. Sosem volt fázós, szóval csak egy magyarázat lehet erre, mégpedig a szellem. Nem, persze, hogy nem gondolunk rögtön a megfázásra, elvégre erős ez a lány, nem jellemző rá az, hogy elkap valami vírust és rákényszerítik, hogy az ágyban maradjon. Dehogy, amikor kiskorában egyszer lázas lett, akkor is a lakásban mászkált zokni és papucs nélkül a hideg kövön. Az anyjáék jól le is szidták érte, de nem volt egy hétnél tovább beteg. Egyszerűen elkerüli őt a betegség. Hát a húgát már annyira nem...
Aztán a lámpa hirtelen eldőlt, ő elrántotta a kezecskéit, háztársa pedig felpattant. Egy ideig ő még a földön térdelt, felállította a lámpát és megpróbált újra fényt csinálni, de aztán inkább egy lumossal világított, felállt és a fiú kezébe nyomta a pálcáját. Ez igazából teljesen felesleges volt, hiszen Juliennek is volt pálcája, de most már nem veszi vissza tőle. Csak ha visszaadják neki. Ahogy körbepillantott a temetőben, szinte semmi rendellenességet sem lehet fellelni azt kivéve, hogy újabb szélroham érkezett.
- Még most sem fázol? - fonta össze a karjait. - Hideg van...
Persze, isteni csapás, hogy amint kimondta, a lámpa újra felborult, susogó hangot lehetett hallani és újabb szélrohammal kerülhettek kapcsolatba. A lány sietve végignézett a sötét temetőn, hosszasan időzve a mauzóleum melletti területen. Mintha mozogna ott valami. Az árny továbbsuhant és eltűnt a ház mögött, Alíz pedig, mintha megcsípték volna, felugrott és a fiút rángatva maga után a ház felé rohant.
- Ott van valami! - eszeveszettül rohant a kislány és a társa sem úszta meg. Körmeit még nem vájta bele a srác alkarjába, de a szorítása is épp elég szoros ahhoz, hogy egy pici piros folt azért megmaradjon a Venant kezén. Kicsit felpörgött most attól, hogy látott valamit, csak aztán nehogy pofára esés legyen belőle.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=412271#post412271][b]Szentesi Alíz Zsófia - 2014.10.28. 18:02[/b][/url]

Hideg van, de a fiút ez nem zavarja. Persze látszik a kezén a libabőr, de ő teljesen mást állít. Hát jó, akkor ne fázz, viszont Alízé marad a pulcsid. Talán visszakapod, talán nem kapod vissza, mindenesetre a biztonság kedvééért búcsúzz el a kabáttól, hátha nem látod többé. Hiszen olyan jó meleg, éjszaka meg nem jó egy szál pólóban ácsorogni, de ha neked ez jó, hát akkor jó.
A lámpával most már nem törődik, a fiú kezébe nyomja a pálcáját és ahogy körbepillant a temetőben, mintha érezne is valami természetfelettit. Hangokat hall és reméli, hogy a fiú is hallja. Mielőtt azonban megkérdezhetné, egy árny suhan el távolabb, ő pedig rögtön megragadja a társát és maga után vonszolja. Nem törődik azzal, hogy a fiú eleshet, nem is hallja a kiáltásait, csak fut, nehogy eltűnjön az árny. Aztán mire odaérnek, elengedi a fiút és csalódottan néz körül. Az árnyat sehol sem látja, hiába pillant körbe párszor.
- Elzavartad! - fordul a fiú felé szomorú arccal. Pedig már olyan közel voltak hozzá! - Tudom, hogy láttam valamit. Mozgott és volt... volt két piros szeme!
Igaz, hogy kiszínezi kicsit a valóságot, piros szem sosem volt, a lányka igazából egy macskát látott, méghozzá sárga szemekkel, de ezt nem vallja be magának. Nem szeret csalódni, mert annak általában sírás lesz a vége, szóval amíg még lehet, kapaszkodik ebbe a kiszínezett rajzba. Körbe-körbe forog, mint az előbb Julien, csak a lányka sokkal lassabban. Aztán megint megpillantja. Izgatottan kapaszkodik bele a fiúba, közel hajol hozzá és a lámpa felé mutat.
- Ott van, látod? - suttogja a fiú fülébe, közben az említett hely felé pislog. A lámpa felborult és nem fénylik már, így nem lehet pontosan kivenni, hogy mi is van ott. Azt azonban mindketten láthatják, hogy az a valami nagyobb, mint egy macska és nincs piros, világító szeme. A lány felhördül és feléjük néz, mire a lány most már erősebben kapaszkodik bele a francia kezébe. Szíve izgatottan dobog, nagyokat pislogva kukucskál ki a fiú keze mögül és közben azon gondolkozik, hogy milyen lény lehet ez.
- Zombi? - susogja újra a fiú fülébe a feltevését, azonban nagyon reméli, hogy téved. Szentesiékhez kerülése után a mugli barátaival sok filmet megnéztek és azokban a zombikat sosem lehet megölni. Általában a filmekben nem varázsolnak és ő még olyan átkokat sem tud, amik megfékezhetnék a zombikat. A pálcája meg ugye hát még mindig a franciánál van... elvileg.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=429493#post429493][b]Szentesi Alíz Zsófia - 2014.12.01. 21:49[/b][/url]

Valamennyire megnyugtatja a tény, hogy a háztársánál van a pálcája. Az már más kérdés, hogy a fiú képes lesz-e használni is a magyalt. Most még megelégszik azzal is, hogy nem veszett el a kis botja. Ez már egy jó jel. Közben a kislány észreveszi az árnyat, ami ott hagyva őket tovasuhan és még annyit sem hagy a lánynak, hogy egyáltalán felismerje, hogy micsoda is az a valami pontosan. Úgy látszik, ez a valami nagyon szeretne titokban maradni, csak hogy Alízt nem lehet ilyen könnyen lerázni. Forog körbe-körbe, mintha egy hercegkisasszony lenne szoknyában, amely most körülötte libbenne balra és jobbra. Csak hogy nincs semmilyen hercegkisasszony, semmi szoknya, csak forgás.
- Persze, hogy jól láttam – vágja rá sértődötten, csak úgy, forgás közben. Bele is szédülne, ha hirtelen nem venné észre az alakot. A szomorúságot, amit akkor érzett, mikor Julien elüldözte a lényt, akár mennyire is tagadja, most felváltja a kíváncsiság és az izgatottság. Elég erősen kapaszkodik bele a fiú karjába, de talán a háztársa még is csak az előrenyújtott ujjára figyel fel. Mivel a kislány valamennyire a fiú mögött áll, most lábujjhegyre emelkedik, állát a fiú vállára csúsztatja és megpróbálja lenyomni a Saint-Venantot, hogy valamennyire azért kilásson mögüle, ha már elé állt.
- Persze, hogy ott van, tudom, hogy láttam – engedi el a fiú karját, amikor az előrébb lép. Az alsó ajkába harapva nézi a sötétségbe burkolózott idegent és hirtelen nem tudja eldönteni, hogy ez most tényleg egy zombi, vagy csak a szöszi szórakozik velük. Kinézi belőle, de ha jól látta, mielőtt lelépett a szobájukból, a barátnője az alagsorba igyekezett. Bár, kiszökhetett még a faluba. De inkább maradjunk a zombinál. Az sokkal „egzotikusabb”.
- Érzed ezt a szagot? – Teszi még hozzá a felsoroláshoz, hogy teljes legyen a zombi-kép. Természetesen semmit nem lehet érezni, hacsak Alízka nem szőtte be a fiú agyát annyira, hogy már mindenfélét képzelődjön. Néha jó kiszínezni a valóságot, na! Oldalra lép, amikor Julien újabb lépéseket tesz a lény felé, aztán visszafordulva magyarázni kezd a lánynak.
- Látom – suttogja halkan, talán kicsit hangosabban, mint az előbb a fiú, de azért még vigyáz, nehogy felkeltse a hangjával a lényt. Az pedig, mintha csak arra várt volna, lassan elindul feléjük. Zöld szemei a fiúra merednek, amikor a háztársa összerezzen a reccsenésre. Lassan mellé araszol és kikukucskál a keze mellől.
- Ez tényleg egy zombi! – köhögnie kell egy kicsit, mire normálisan tud beszélni, lehet, hogy a hideg miatt, lehet, hogy a lény miatt, de elment a hangja. Köhécsel még párat, fejét oldalra döntve figyeli, ahogy a zombilény lassan, de biztosan araszol feléjük. Már csak száz méter! Kilencvenkilenc, kilencvennyolc, kilencvenhét… semmi pénzért nem mozdulna onnan, ha most végre találkozhat egy igai zombival, ami utána megeszi, hát legyen. De azért a sírjára majd valami szép halált írjanak, ne a zombi általit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=440679#post440679][b]Szentesi Alíz Zsófia - 2014.12.23. 18:40[/b][/url]

Julien hiába bizonygatja, hogy nem ő ijesztette el azt a valamit, Alíz nem hisz neki. Nagyon is jól tudja, hogy ott állt az az alak és a két szép szemével látta, ahogy rá bámult, majd elfutott. Mert a fiú elijesztette. Hisztérikusan sikítozva toporzékolhatna, mint valami hatéves kislány, aki nem kapott csokit karácsonyra, de nem teszi, mert valójában lehet, hogy ő ijesztette el és nem Julien. Csak ezt képtelen bevallani magának, nem szeret tévedni és ez néha látszik is rajta. Most viszont nagyon szeretné azt hinni, hogy nem ő a hibás és boldogan élni azzal a tudattal, hogy semmiféle szörnyet nem ijesztett el. Persze ehhez előbb túl kell élniük ezt a furcsa kalandot. Talán menekülni is kellene, de nem, Alíznak fontos, hogy előtte megnézze mi is az a valami, ami ennyire menekül előle.
Julien közben ráhagyja a dolgot, a lány pedig sikeresen lekicsinyítette a fiút, így már ki is lát mögüle. Hamarosan már a háztársa felkarját sem szorítja magához, elengedi és most már oldala lépve kémleli a zombit, ami feléjük néz. Talán félnie kellene tőle, de nem, ő túlságosan is buta ahhoz, hogy egy ilyentől megijedjen. Ó, direkt nem mondtam bátort, az is jellemzi ugyan valamennyire, de az előbb említett jelző mégis csak jobban illik rá. Más már rég felfutott volna a kastélyba és a takaró alá bújva magához szorítva a plüsseit csokoládét enne, hogy elfelejtse ezt az egészet. De Alíz nem ilyen, ő inkább ott marad addig, amíg életveszélybe nem kerül és csak utána lehet elrángatni onnan, hogy már félig széttépte valami. Hát igen.
- Most már én sem – motyogja maga elé. Valójában eddig sem érzett semmiféle szagot, de ezzel is kicsit „feldobta” a zombi leírását. Mert hát ha már szaga is van, akkor nagy a baj. Julien pedig még el is játszotta a kíváncsi kiskutya szerepét, de nem érezhetett semmit a temető szagán kívül. A kérdésre nem reagál, csak nézi tovább a zombit, ami még mindig őket bámulja. Aztán elindul. Alíz szíve kihagy ugyan egy ütemet, de tovább dobog, miután a lány is továbbjut a mini-sokkon. A lény fura járása tényleg egy zombiéhoz hasonlít, de még meg kell bizonyosodni róla, hogy tényleg az-e.
- Várj! – kirántja a karját Julien szorításából és a helyén marad. Ő bizony nem megy innen sehová addig, amíg meg nem nézi, hogy mi ez. – Csak még egy kis távolság… és meglátjuk, hogy mi ez. Te nem szeretnéd tudni?
Szeme izgatottan csillog, ahogy a fiú felé fordulva beszél hozzá. Semmiképpen sem szalasztaná el ezt a nagyszerű lehetőséget. Talán még egy új lényt is felfedeznének, ha most itt maradnának. Viszont Julien jogosan szeretne elmenni innen, csak Alíz olyan makacs, hogy helyben marad.