Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

A meleg és a nyár elérkeztével úgy döntöttem, hogy lesétálok a faluba egy kicsit sütizni. Szombat lévén nem volt tanítás, így felvettem egy kényelmes(és piros) szoknyát, fekete cipőt, magamhoz vettem egy kis pénzt és elindultam a falu felé. Az idő tikkasztó volt, alig bírtam elvánszorogni a cukrászdáig. Már a macskaköves úton éreztem, hogy ott esek össze a melegtől, de végül talpon maradtam, ami büszkeséggel töltött el. Amint beértem a falu szélét, kicsit kipihentem magam, aztán siettem is tovább, hogy minél előbb elérjem a reményeim szerint hűvös cukrászdát. Amikor benyitottam, csak akkor láttam, hogy mennyire tele van az egész. Csodálkozva sétáltam a pulthoz, közben pedig végignéztem a sok süteményt. Komolyan mondom, abban a percben bőségzavarom volt a sütik láttán. Tátott szájjal bámultam a pultot, aztán amikor a felszolgáló kedvesen megkérdezte, hogy mit szeretnék, zavaromban azt sem tudtam, mit feleljek.
- Öhm... jó napot! - köszöntem. - Kehelybe kérnék vanília, erdei gyümölcs és szeder fagylaltot... és egy hideg pohár limonádét.
Miután sikeresen kinyögtem, hogy mit is rendelnék fizettem, aztán a kis csomagomat megfogva helyet kerestem a szemeimmel. Miután a zsúfoltságban kiszúrtam egy asztalt, gyorsan odasiettem és lerakodtam rá, nehogy valaki más elhalássza előlem. Leültem a székre és a kanalamat felemelve "belevágtam" a fagyiba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Ráérősen sétálgattam az kastély falain belül és közben unatkoztam. Poszeidón újra elkísért a felfedező körutamra, amit minden héten egy nap megteszek. Bár már nem sok felfedezni való szoba, vagy folyosó volt a kastélyban, én még is sokat sétáltam az alagutakban, de a lépcsőfordulókban is sokszor megtalálható voltam. Most azonban a nyugati szárny első emeletén lépdeltem a könyvtár felé. Nem tudtam, hogy macskákat beengednek-e oda, ezért megálltam az ajtó előtt és a cicámra néztem, aki a lábamnál sündörgött. Vállat vonva benyitottam, aztán a könyvtáros felé fordulva egy gyors beszélgetést követően Poszeidónnal a kezemben belevetettem magam a könyvek sűrűjébe. Nem tudtam, hogy mit keresek, gazából cél tudatlanul bolyongtam a polcok és a sorok között, amíg elértem egy érdekesnek tűnő sorhoz, amin furcsa nevű könyvet ácsorogtak. A földre tettem a ragdoll cicát, aztán az egyik kötethez léptem és levettem a polcról. Nem tudtam kiolvasni a nevét, mivel latinul volt, én pedig egy mukkot sem értettem azon a nyelven. Összeszűkítettem a szemeimet és leültem a földre. Kinyitottam az első oldalon, de a lap üres volt.
- Ajj... hát most ezért vettem le? - Már éppen akartam felállni, amikor a legalsó sorban megpillantottam egy mugli írótól származó könyvet. Tudtam, hogy mi az, hiszen az árvaházban sokat kellett olvasnunk ilyeneket. Az előbbi latin olvasmányt letettem magam mellé és a kissé elkopott könyvecskét vettem a kezembe, aztán kinyitottam és belemerültem az olvasásba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

A tömeg egyre csak nőtt, de én nem törődtem velük. Nekem már volt helyem és fagyim is, szóval boldog voltam. Az asztaloktól felálltak, aztán leültek, aztán megint fel és le. Ez ment így egy darabig, amíg én eleszegettem az első gombócomat. Egy barna hajú lány lépett be a cukrászdába, hasonlóan kimerülten, mint én és látszott rajta, hogy neki is melege van. ~ Szegény ~ gondoltam. Kint tényleg nagyon meleg volt, főleg a délutáni órákban, vagyis most. A cukrászdában szerencsére működött a légkondi, vagy hogy is nevezzem. Nem tudom hogy csinálták, de egész kellemes idő terjengett odabenn.
Az imént érkezett lány is fagylaltot rendelt, aztán helyet keresett. Gondoltam itt az ideje ismerkedni, így amikor megállt melettem, bólintottam a kérdésére. Kedvesen rámosolyogtam és belekortyoltam a limonádémba. Megköszörültem a torkom és ránéztem.
- Alíz vagyok - mosolyogtam rá. - Téged hogy hívnak?
Ha leült mellém, akkor ránéztem és megállapítottam, hogy barna haja és barnás szeme volt. Világoskék ruhát viselt, ami tetszett, de a pirost azért jobban csípem.
- Nagyon meleg van kint? - Folytattam a csiripelést. - Amikor én jöttem, akkor borzasztó volt, de gondolom nem változott.
Néha nagyon sokat tudok beszélni, ám ezt most nem osztottam meg a lánnyal. Reméltem, hogy majd szól, ha valami nem tetszik neki, vagy ha túl sokat csacsogok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Az árvaházban keveset olvastam, és ott nem is szerettem annyira, de amikor a kezembe került az ismerős kötet, azonnal belemerültem és csak úgy faltam a lapokat. Nem voltam jó olvasó, két hónapig azt hitték diszlexiás vagyok, de aztán rájöttek, hogy nem és mindenki megnyugodott, az élen velem. Persze én mindvégig tudtam, de hát a felnőttek mindent jobban tudnak... így hát nem olyan gyorsan, de közepes tempóban olvastam a sorokat, amik egyre jobban magával ragadtak és már-már belemerültem a képzeletembe, amikor egy lány hangjára lettem figyelmes. Csodálkozva pillantottam fel, hiszen észre sem vettem, amikor idejött. Véletlenül becsuktam a könyvem és hirtelen nem tudtam, hogy hol tartottam. Poszeidón persze már a lábánál dörgölőzött és hangosan dorombolt.
- Szia! - Köszöntem vissza neki. A lány kemény pillantását éreztem magamon, de érdekes módon nem pirultam bele. - Hát... nem tudom ismered-e az írót, aki mugli. Fekete Istvántól a Vuk.
Fogalmam sem volt róla, hogy ismeri-e az írót, hiszen egyrészt már meghalt, másrészt pedig mugli volt. A lány pedig nem nézett ki úgy, mintha ő is varázstalan családból származott volna. Én is végignéztem rajta: barna, lapockáig érő haja volt, de a szemét nem láttam, hiszen állt, én pedig ültem.
- Alíz vagyok - válaszoltam a kérdésére, miután ő elárulta, hogy Melodynak hívják. - Szép név.
Rámosolyogtam, de nem álltam fel. Kinyitottam a kötetem és keresni kezdtem a megfelelő lapot, ahol tartottam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

A ruhám rövid, a cukrászdában hűvös van, a fagylalt pedig szintén hideg. Hát kell ennél több? Szerintem nem. A vaníliagombóccal gyorsan végeztem, és már bele is kezdtem a szederbe, amikor mellém lépett egy lány, én pedig az asztalhoz invitáltam, tekintve, hogy nincs máshol hely. De azóta sem bántam meg, hogy nem küldtem el, hiszen gondoltam összeismerkedhetnénk. Az ötletem pedig bevált, hiszen miután elárultam a nevem, a lány is bemutatkozott, sőt, mi több, meg is dicsérte a nevem.
- A tiéd is szép és különleges - dicsértem vissza, de nem voltam benne biztos, hogy milyen eredetű is a neve. - Amúgy... bocsi a kérdésért, de magyar? Mármint a keresztneved.
Egy gyors helyesbítés, mielőtt még azt hiszi, hogy... na, nem is tudom mit hitt volna rólam. Észrevettem, hogy követi a pillantásom, vagyis... helyesbítek: "másolta" a pillantásom és ahogy én őt, úgy ő is engem elég alaposan megnézett. Barna haj, barna szemek. Átlagos tinilánynak mondhatnám, de nem mondom, hiszen ő még sem átlagos. Máguscsemete. Máguscsemete, úgy, ahogy én is.
Figyeltem, ahogy megkóstolja a hideg desszertjét, és láttam, hogy jól esik neki. Hát persze, ez természetes, hiszen ilyen dög melegben mindig jólesik egy ilyen finomság.
Miután megkérdeztem, hogy még mindig olyan nagyon meleg van-e, mint akkor, amikor én jöttem, Állia bólintott és megerősítette a helyeselését. Én is bólintottam,aztán beletemetkeztem a fagyimba. Egy kanál, egy korty a limonádéból. Nem vagyok az az nagy édességrajongó, vagy mi, de ez most tényleg kellett. Ilyen melegben máshogy nem lehet kibírni.
- Másodikos vagyok és... - itt a ruhámra pillantottam. - ... Eridonos. Te pedig... Levitás?
Ha már megkérdezte, hogy melyik házba tartozok, akkor már én is visszakérdezek. Szeretném jobban is megismerni Álliát és azt csak úgy lehet, ha kérdezősködöm róla.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Állia a vártnál furcsábban viselkedett a kérdésemre. Úgy értem, amikor megkérdeztem, hogy magyar-e a neve, elmosolyodott. Így utólag belegondolva azt hiszem én is így reagáltam volna, hiszen mindig is meglepett az, ahogy mások viselkednek. Persze mindenki máshogy viselkedik, ez természetes.
- Nem? Hát akkor? - Kérdeztem vissza megilletődve. Ténylég érdekelt, hogy milyen eredetű a neve, hiszen ilyet én még sosem hallottam és szerettem volna okosodni egy kicsikét.
Követtem a lány tekintetét az utcára, ahonnan özönlöttek az emberek. Na jó, nem özönlöttek, mert máshova is mentek, de ide is sokan tértek be, amit megértettem, hiszen idebent hűvös levegő volt és pára is kevés. A lány nem is kicsit lepődött meg azon, hogy Levitásnak gondoltam. Mellé nyúltam volna? - forgott le a fejemben. Nem gondoltam volna, hogy nem a kék ház lakója, de mivel tudom, hogy nem az én háztársam, hirtelen ez ugrott be. Erre is mosolyogva válaszolt, én viszont felhúzott szemöldökkel néztem vissza rá.
- Hát akkor? - Kérdeztem. - Bocsánat, de... jaj, hát akkor Rellonos vagy!
Kissé megilletődve néztem rá, hiszen cseppet sem nézett ki, vagy viselkedett úgy, mint egy sárkánylány. Ez egy kicsit... sőt, nagyon meglepett. Állia egy tincsét tekergette, mire én újat kortyoltam a limonádéból.
- Nem tűnsz Rellonosnak. Úgy értem... azt hittem, hogy a zöldek nem olyan kedvesek, mint te - válaszoltam újra. Mivel nem tudtam mit mondani, a fagyimba temetkeztem és gyorsan elfogyasztottam még egy gombócot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Amíg a könyvem megfelelő lapját kerestem, addig Poszeidón ment, és bemutatkozott a lánynak. Hozzádörgölőzött a lány lábaihoz, mire én már nyúltam, hogy elvegyem onnan a macskát, amikor Melody egy meglepő mozdulatot tett. Lehajolt és megsimogatta a ragdollt, aztán felállt. Vállat vontam, aztán visszafordultam a könyvemhez és újra keresni kezdtem az oldalt. A lány a véleményemről kérdezett, én pedig hirtelen nem tudtam, mit feleljek. Szeretem ezt az írót, meg minden, de nem tudom megfogalmazni. Azért erőt vettem magamon, megköszörültem a torkom, kissé arrébb csúsztam, aztán kinyitottam a szám.
- Hát, én nagyon kedvelem ezt az írót, akár mugli, akár nem. És a "családi helyzetem" nem volt valami fényes, sok mugli író könyvét olvastam.. vagyis olvastatták velem - válaszoltam és kissé lehajtottam a fejem. Nem szerettem volna elregélni most neki az éltem, ezért inkább kerültem a témát. Sikeresen megtaláltam viszont azt az oldalt, ahol tartottam, így odahelyeztem a mutatóujjam és így fogtam a könyvet.
- Köszönöm - mosolyogtam, amikor megdicsérte a nevem. Amikor eltűnt a polcok mögött, kicsit még néztem utána, aztán viszont visszafordultam a könyvemhez és újra olvasgatni kezdtem. Sikeresen megtaláltam már az oldalam, szóval folytatni tudtam a nosztalgiázást... a könyvvel. Igen tudom, furcsa dolog, de ezt már régen olvastam és nem is hittem volna, hogy megtalálom itt, egy varázskönyvtárban. Ekkor tért vissza Melody, méghozzá egy olvasmánnyal a kezében, aztán lehuppant mellém és ő is kinyitotta a könyvét. Aztán feltett egy kérdést, amire kapásból tudtam válaszolni.
- Nem igazán. Csak a macskákat és a baglyokat, a többi állatot nem. Na és te? - kérdeztem vissza, aztán a kötetére meredtem. - Mit olvasol?
Kíváncsian oldalra hajtottam a fejem és rápillantottam. A arcomon egy kislányos mosoly jelent meg, amit egyszerűen nem bírtam levakarni magamról.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Örültem annak, hogy a lánynak fel tudtam kelteni az érdeklődését a muglik által írt könyvekről. Azt mondta, hogy talán majd olvas Fekete Istvántól valamit, aminek roppantul megörültem. A szemeim felcsillantak és széles mosollyal néztem Melody-ra.
- Tényleg? Ennek örülök. Ajánlhatok esetleg tőle valamit? - Nem szerettem volna tolakodó lenni, csak ha már itt tartunk, hát akkor kisegíteném, ha még is komolyan gondolja.
a másik válaszán gondolkozott, én tovább olvastam a könyvet. Poszeidón közben belemászott az ölembe és összegömbölyödve lefeküdt. Egy apró fejcsóválás után újra a kötetbe temetkeztem, amikor meghallottam Melody válaszát. Elárulta, hogy nem nagy állatbarát, de azért szereti őket, hiszen ki is könyörgött magának egy állatot.
- Értem. És tudtál már dönteni? Vagy vannak esélyesek, akik közül lehetne? Vagy még bele sem kezdtél? - Zúdítottam rá egy rakat kérdést. Hát ez van, néha olyan kíváncsi vagyok, hogy alig lehet leállítani. A lány bizonyítékképpen fel is mutatta az olvasmányát, amire én csak bólintani tudtam. Szóval tehát bólintottam, aztán újra visszafordultam a cicámhoz és a Vukhoz.
Pár perc csend után a Rellonos lány feltette azt a kérdést, amit már kezdettől fogva meg kellett volna kérdeznem. Először nekem, hiszen én akartam barátkozni vele... vagyis.. hát ő jött ide, szóval akkor mindketten ugyan annyira barátkozni akartunk, de most nem ez a lényeg.
- Igen jól - mosolyogtam. - Te pedig...?
Fogalmam sem volt, hogy melyik házba való, így hát nem kezdtem el tippelgetni. Majd elmondja, ha akarja és kész.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Örültem tényleg örültem annak, hogy felkeltettem a érdeklődését. Ha csak egy kicsit, már az sem baj, hiszen az a kicsit is nagyon sokat számít... nem?
Melody elfogadta a könyvajánlós ötletemet, é pedig boldogan fordultam felé és az ujjamon meg is számoltam, hogy melyik könyvét ajánlanám neki.
- Hát, vannak ugye az ilyen állatos könyvei, mint például: Vuk, amit most olvasok, aztán ott van a Kele, ami egy gólyáról szól, Bogáncs, egy kiskutyáról, Lutra, ami egy vidráról, Hu, egy bagolyról és a Csí, ami pedig egy fecskéről szól. Aztán ott vannak még a más írásai is: például A koppányi aga testamentuma, Kittenberger Kálmán élete, Huszonegy nap, Őszi vásár, Zsellérek, Tüskevár, Téli berek, és azt hiszem ennyi - soroltam fel így hirtelenjében az író könyveit.
Ha jól emlékeztem, akkor mind fel lett mondva, szinte úgy, mint egy vers. Csak itt nem rendeztük sorba őket és nem is rímelnek egymásra. Azért be kell vallanom, szép teljesítmény volt ezt így mind egy szuszra, gondolkodás nélkül elregélni ezt. Persze tisztában voltam azzal is, hogy korántsem ennyi regényt, írt, csak én ennyit ismerek. De ebből se sokat olvastam, ezt viszont nem osztottam meg Melody-val.
Amikor a Rellonos elárulta, hogy még csak keresi a megfelelő állatot, felcsillant a szemem. Na jó, nem, de lehet, hogy azt hitte, igen. Igazából nem nagyon értettem az állatokhoz, annyit tudtam, hogy hogyan kell gondozni egy baglyot és egy macskát, aztán körülbelül ennyi. Csak mosolyogtam és bólogattam azon amit mondott, aztán amikor a véleményem kérdezte, megrántottam a vállam.
- Nem tudom... vegyél egy baglyot. Mondjuk gyöngybaglyot - feleltem, de tényleg nem tudtam mit mondani erre.
Melody a házam felől érdeklődött, és el is találta, hogy a pirosakat erősítem. Talán túl sokat fecsegtem? - morfondíroztam magamban. Nem értettem, hogy miért tudja mindenki, hogy főnix vagyok. Ez annyira nem jó... Azt akartam, hogy az emberek sokáig gondolkodjanak azon, hogy vajon melyik házba is tartozom. Én viszont nem tudtam, hogy melyik házacska lakója, így amikor elárulta, hogy a sárkányok közé tartozik, hát szó szerint leesett az állam. A szemeim tágra nyíltak és egy percig köpni-nyelni nem tudtam.
- Ez... ez most komoly? - Kérdeztem, miután összeszedtem magam. - Egyáltalán nem olyan vagy, mint ők. Vagyis... ezt úgy értem, hogy sok dolgot hallok a Rellonról és Te egyáltalán nem vagy olyan, mint amilyennek elmesélik a zöldeket.
Ez a mondata tényleg meglepett és akár mennyire is szűkszavú volt, én kivettem belőle azt, hogy mást nem szeretne erről a témáról mesélni, szóval hagytam. Viszont kellett valami jó téma, hogy megismerhessem, ezért feltettem azt a személyes kérdést, amire én nem szívesen válaszoltam volna.
- Mesélsz magadról? - kérdeztem. Reméltem, hogy válaszol, de abban is, hogy nem kérdez vissza, ugyanis semmi kedvem nem lett volna elmesélni az életem korábbi részét, hiszen egyrészt nagyon személyes, másrészt pedig nem szívesen emlékeznék vissza...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

A cukrászdában töltött percek egyre kellemesebbek és kellemesebbek voltak. A fagyim fele már elfogyott, de nem bántam, hiszen a hideg édesség jót tett  torkomnak és kicsit le is hűtötte a estem.
Amikor megkérdeztem, hogy Álliának magyar eredetű-e a neve, röviden csak annyit válaszolt: nem. Kicsit értetlenkedve kérdeztem vissza, hiszen még sosem hallottam ilyen nevet, mint az övé. Aztán végül elárulta, hogy nincs pontos eredete, én pedig bólintottam. Mi mást tehettem volna?
Amint végeztem a harmadik gombócommal is, kezembe vettem az italom és lassan kortyolni kezdtem a hűs italt. Az emberek közben helyekért tolongtak, vagy álltak fel és pedig jót mulattam rajtuk, ahogy próbálnak valahová leülni a sütijükkel, vagy a fagylaltjukkal.
Álliával egy darabig csendben ültünk egymással szemben, aztán elkezdődött köztünk a ház-kitalálósdi, vagyis hogy ki melyik házba tartozik. Az én piros ruhámról rögtön lerítt, hogy főnixlány vagyok, ő viszont már nehezebb eset volt. Végül elárulta, hogy a sárkányok táborát erősíti, amin én igen nagyon meg is lepődtem. Nem tűnt olyannak - gondoltam magamban. Amikor ezt meg is osztottam a lánnyal, ő majdnem kiköpte az innivalóját, én pedig ijedten dőltem neki a szék támlájának.
- Mi a... - akartam kérdezni, de aztán választ kaptam a fel nem tett kérdésemre. - Igen, tényleg. Sok dolgot hallottam már arról a házról és te teljesen az ellenkezőjét mutatod a dolgoknak.
Ezek után egy vállrántással kortyoltam bele az italomba és kedvesen rámosolyogtam a pincérre, aki elvitte a kelyhemet. Kicsit elrendeztem a hajam, aztán lassan felálltam a székről.
- Ne haragudj, de nekem most mennem kell. Valamikor még majd biztos összefutunk! Szia - köszöntem el tőle, aztán intettem neki, majd átverekedve magam a tömegen az ajtót kerestem. Amint kijutottam rajta gyorsan visszaindultam a kastélyba, hátha ott hűvösebb idő lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Örültem, hogy tudtam kicsit segíteni Melodynak. Amikor elfogadta az ajánlatom, felsoroltam egy csomó könyvet, amit olvastam az írótól. Persze sok másikat is írt, ám én csak ezeket ismertem, de ezt nem osztottam meg a Rellonossal.
Arról kérdezett, hogy szerintem milyen állatot kellene vennie. Olyat szeretne, ami ragaszkodik is hozzá, de simogatni is lehet. Simogatni? Hát nem voltam nagyon otthon az állatok terén, így egy gyöngybaglyot javasoltam neki, Melody pedig megköszönte a segítségem és azt mondta, majd körülnéz. Erre csak bólintottam, aztán sóhajtva lemondtam a könyvemről és visszaraktam a polcra.
Amikor elárulta, hogy Rellonos, ledöbbentem, min Álliánál. Róla is kiderült, hogy zöld, pedig egyáltalán nem úgy viselkedett, mint a Rellonosok.
Az utóbbi időben sok meglepetés ért az iskola falain belül, mint például ezek a dolgok. Megkértem Melodyt, hogy meséljen magáról, ő pedig egy kis vonakodás után beleegyezett. Elmesélte, hogy Londonban született, az apja pedig meghalt. Érzelemmentes arccal nézett rám, amit kicsit nem értettem. Engem nagyon megviselt, amikor meghaltak a szüleim és árvaházba kerültem. Illetve, anyám még biztos él, de már jó ideje felém se nézett. Valószínűleg már talált magának egy gazdag pasit, akivel most valahol a Bora Borákon süttetik a hasukat. Amióta az új családomhoz kerültem, az igazi anyám lenéztem és úgy tettem, mintha egy... mintha egy olyan nő lett volna. Az a helyzet, hogy az új anyám sokkal jobban szeretem, bármit is mond vagy mondott a régiről.
- Hát... szeretek olvasni, meg a kastélyban császkálni. Szinte a hobbimmá vált már a kastély felfedezése - válaszoltam a hobbis kérdésére. - Neked?
Visszakérdeztem, mert hát engem is érdekelt, hogy ő miket szeret csinálni. Figyelmesen végighallgattam a válaszát egy kis mosoly kíséretében. Poszeidon a beszélgetésünk alatt a lábamnál feküdt, ám most belemászott az ölembe és halk nyávogással adta a tudtomra, hogy éhes. Megrökönyödve néztem rá, aztán felálltam.
- Ne haragudj, de meg kell etetnem, különben éjszaka megbosszulja - viccelődtem, de az utolsó szavak igazak voltak. Felkaptam a cicát és magamhoz szorítva elindultam kifelé a könyvtár folyosójára. - Szia!
Köszöntem még neki, aztán kilépve a teremből elindultam az Eridon ház felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

A kezeiben egy levelet szorongatva lépdelt a bagolyház ajtaja felé. A levél már teljesen gyűrött volt, külsőleg úgy nézhetett ki, mint amit megtéptek, holott a lány csak sokszor vette a kezébe. És igen, csak az idevezető úton gyűrte össze ennyire. Ideges volt. Az első, amit észre lehetett venni rajta, az ez volt. A ruhája kifogástalanul állt rajta, ő viszont ezzel most nem törődött. Lassú, még is nagy léptekkel igyekezett a bagolyház felé, hogy feladja a levelet. Mióta itt volt, még sosem küldött a nevelőszüleinek levelet. Már két éve itt tanult, de még egyszer sem érkezett tőlük posta és a lány sem küldött nekik. Most viszont úgy érezte, hogy tájékoztatnia kell a szüleit arról, ami itt történik. De nem kell semmi rosszra gondolni, csupán csak a szoba és a lakótársairól írt néhány sort. Az év vége már nagyon gyorsan közeledett, ő még is csak most tájékoztatta őket erről a dologról.
Valahogy egész évben nem jutott rá ideje, hogy végre kanyarítson néhány sort erről a dologról. Leírta, hogy a szobatársai nagyon kedvesek voltak vele, az egyiknek két kutyája is van, és hogy Poszeidón rögtön be is mutatkozott Elenának. Aztán elmagyarázta, hogy ki az az Elena, majd mesélt róla, végül pedig Gwenről is írt. Mindkettőjüket nagyon megkedvelte már és remélte, hogy az érzés is kölcsönös volt. Nem szeretett senkivel sem rosszban lenni, a szobatársaival pedig meg főleg nem kellett. Amíg ezeken elgondolkozott és megmosolyogta is magát, addig odaért a bagolyház ajtajához. A kilincsre helyezte a kezét, majd lassan lenyomta azt és belépett. A baglyok csiripelése és barátságos huhogása fogadta a kislányt, aki rögtön a sajátjához sietett, és megsimogatta a madarat. Csillogó szemekkel pillantott körbe, de még senkit sem látott a házban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Ahogy ott álldogált, kezében azzal a levéllel, az jutott eszébe, hogy talán oda is kéne adnia Narának, aki majd eljuttatja a nevelőszüleinek. Erre a gondolatra megrázta a fejét és a kis levélkét a bagoly csőrébe adta, majd szépen és érthetően elmagyarázta neki, hogy vigye a levelet a nevelőcsaládjához, majd amikor a bagoly elment, nagyot sóhajtott és már éppen indult volna kifelé, amikor nyílt az ajtó és egy ismerős lépett be rajta. A kislány elmosolyodott, aztán végigmérte háztársát. Szőke haj, zöld, macskaszerű szemek, ez csak is Gwen lehet. Figyelte, ahogy az említett beljebb lép, majd amint megpillantotta a kis vöröst, közelebb jött és köszönt is neki. A lány még szélesebben elmosolyodott, aztán bólintott.
- Szia Gwen! - Köszönt neki hangosan, ezzel valószínűleg felébresztette az épp alvó baglyokat. - Semmi különös, épp most küldtem el egy levelet... és ahogy látom te is. Fontos?
Pillantott a lány kezében lévő gyűrött lapocskára, aztán eszébe jutott, hogy ő is hasonlóképpen küldhette el a sajátját. Közben volt ideje a lány ruhájára is pillantani, aki egy egyszerű, rózsaszín ruhát viselt. Tekintete az alapos szemle után visszavándorolt a lánykára, aki remélhetőleg nem vette tolakodásnak a ruhaszemlét. A vöröske egy hatalmas mosolyt vélt felfedezni a lány arcán, amit persze, hogy nem hagyott szó nélkül.
- Történt valami? - Méregette a szemeivel a háztársát. - Úgy vigyorogsz itt már két perce, mint a tejbetök. Csak nem...
Elképedve állt a szobatársa előtt, kezével pedig a kereszt alakú nyakláncát birizgálta, azonban most hirtelen leengedte a kezeit, amik hangosan csapódtak a combján. Tágra nyílt szemmel fürkészte az arcát, majd folytatta a beszédet.
- ... egy fiú? - A pletykákból tudta, hogy Gwen egyszer már volt "kapcsolatban" itt az iskolán belül. Ha bár az nem volt valami nagy igazi kapcsolat, inkább csak valami cupido féleséges-játék, sokan azt állították, hogy a kapcsolat több volt annál. Sajnos akár hányszor faggatta Gwent, vagy Elenát, egyikőjük sem mondott semmit sem neki, amiért egy kicsit haragudott rájuk, de ez rögtön elpárolgott, amint kiejtette az utolsó két szót.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

~ Nem tűnik megbántottnak, vagy szomorúnak, szóval biztos, hogy örül valamiért. De miért? Ha fiú van a dologban, arról a pletykák már rég értesítettek volna, de akkor hogy? Vagy mi... ~ körülbelül ez játszódott le a vörös hajú lányka fejében szobatársa belépésekor. Nem volt nagy pletykás lány, sőt, életében talán ha egyszer árult volna el egy titkot(akkor is a húgáét), így nem értette, hogy mi volt Gwen jókedvének oka. Persze örült annak, hogy a lány örül és boldog, de kicsit furcsállotta már ezt a nagy mosolygást. Árgus szemekkel figyelte a szőke minden mozdulatát, ahogy rákötötte a madár lábára a levelet, a bagoly elrepült, a szöszi pedig újra ráfigyelt. A kérdésére csak három szóval válaszolt, majd rögtön bele is kezd egy kérésbe, vagy inkább kérdésbe. Ahogy kiejtette a szavakat, a kis vörös hirtelen ledermedt, majd nagyokat pislogott rá.
- Hogy... én? Mint... koszorúslány? - Úgy dadogta a szavakat, mintha Gwen körülbelül valami halálos ítéletet mondott volna rá, pedig ilyenről szó sem volt. - Hát.. persze. Mármint igen, benne vagyok... azt hiszem.
Ez a hír kicsit letaglózta a vöröst, de a végére már mosolyogva mondott igent, habár hangjában egy kis bizalmatlanság hallatszott. Nem erre számított, hiszen bár már két éve ismerik egymást, még csak év eleje óta laktak egy szobában, de ő személy szerint nagyon megkedvelte a szöszkét és a másik vöröskét is. A beszélgetés végül átterelődött Gwen jókedvének okára, vagyis arra, hogy talán gy fiú áll a dolog mögött. A vörös gyanakodva méregette a lányt, aki közben belefogott a magyarázkodásba. Valami fiúról beszélt, de az még nem derült ki, hogy ki is volt az, akinek a lány belebokszolt a kezébe, aztán elmentek ebédelni. A lány nagyokat pislogva hallgatta a mesét, aztán pislogott párat, amíg tekintete más pontokra ugrált, majd visszanézett a barátnőjére.
- Ki is ez a fiú? - Kérdezte végül egy nagy levegővétel után. Az ugyanis még a mese végén sem derült ki, hogy ki is az a rejtélyes idegen, aki ilyen nagy mosolyt tudott kiváltani a szösziből. Azért a tekintetét még mindig nem vette le a lányéról és a szemei még mindig árgusan meredtek a szobatársára, de most már kezdett megenyhülni és pár perc múlva akár még ő is lelkesen részt vehet ebben a témában. Azt azonban remélte, hogy Gwen hirtelen felindulásból nem kezd el most neki fiút hajkurászni.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Kicsit villámcsapásként érte ez a meghívás, de végül elfogadta. Még sosem volt esküvőn, főleg nem koszorúslányként, ezért ez a meghívás egyrészt nagyon meglepte, de jól esett neki, másrészt pedig örült, hogy Gwen őt is meghívta, hiszen akkor a szöszi is kedveli a vöröskét, ami jó jel. A rózsaszín ruhája csak bólint egyet, habár különösebben nem kedveli azt a színt, most még is elviseli, hiszen nem az ő esküvője lesz, így nem mondhatja meg, hogy milyenbe szeretne megjelenni. A bólintás után inkább békén hagyja az esküvőt és inkább a fiúkra terelte a szót, mert hogy hát ugye valószínűleg Gwen csak is egy hímnemű miatt vigyoroghatott úgy, mint egy tejbetök. A kislánynak igaza is volt, a háztársa nem sokkal a kérdés után be is vallott a neki, hogy csakugyan egy hímnemű állt a dolog mögött, így a vöröske elmosolyodott és karjait egybefonta a mellei előtt, majd szépen a mellkasára helyezve ott nyugtatta őket. Mikor a szöszi kinyögte a nevet, gyorsan végigfuttatta az emlékezetében, aztán lassan rájött, hogy kiről is van éppen szó. A "tényleg nincs semmi"-re csak hümmögött egyet, majd megvonta a vállát.
- Kolf? - Kérdezett még gyorsan rá a fiúra, aztán sóhajtva a lányra emelte szemeit. - Nincs senki a láthatáron, de talán jobb is ez így.
A mondat végét elharapta és el is halkult közben, ugyanis nem gondolta ám ő azt komolyan. Nagyon szeretett volna már valakit az oldalán tudni, tekintve, hogy tizenkét és fél éves mostohahúga, a kis vörös évkezdése előtt szakított harmadik barátjával, amire a főnix újra csak hümmögött egyet, mind ott, mind itt, Gwen előtt is. Remélte, hogy a lány nem vett észre különösebb reakciót rajta, így, hogy elfeledtesse a szöszkével, megrázta a fejét és rámosolygott.
- Veled egyébként mi újság? - Tette fel azt a kérdést, amivel Gwen a beszélgetést kezdte. Reggel óta nem is beszélt a lánnyal, akkor is csak annyit, hogy "mentem, szia!", aztán már indult is le, futni. Mostanában a szokásává vált, hogy hajnalok hajnalán, amikor még mindenki alszik, felkel és lemegy futni a faluba, majd vissza. Ilyenkor néha alva találja Gwent, aminek roppantul örül is, hiszen mint nemrég megtudta, a barátnője alvászavarokkal küzd, néha pedig nem, olyankor aggódik érte, de a gondolatai gyorsan összekuszálódnak és a futásra koncentrál.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

A fiú téma nem volt éppen a kedvence, de ha most kezdett volna el terelni, akkor a szöszke biztos megsejtethetett volna valamit, és esetleg téves elméletei lennének a vörös szerelmi életéről. Gwenről elég gyorsan lerítt az, hogy a vörös jó fiúról beszélt. A "lehet" szó mindig az igent jelenti, de ezt nem árulta el a szobatársának, csupán csak bólintott rá egyet. A visszakapott kérdésre teljesen őszintén válaszolt, amit rögtön meg is bánt, amikor Gwen rögtön faggatni kezdte. Sóhajtott egyet, majd megrázta a fejét, vörös tincsei pedig újra himbálózni kezdtek.
- Nincs senki, és nem is lesz - sóhajtotta végül, majd a kezével hátrafogta a haját, de hajgumi híján el kellett engednie. Így csak megfogott egy tincset és csavargatni kezdte. Először a kisujjára, majd a mutatóujjára csavarta a vörös tincset, végül pedig elengedte. Körülnézett a bagolyházban és elgondolkozott, hogy talán nem is itt kéne erről beszélgetniük. Ezt azonban még nem volt alkalma felhozni, mert a téma újra terelődni kezdett és most már arról volt szó, hogy mi újság, de a kis vörös különösebbet nem tudott mondani. A szobatársa kérdésre megrázta a fejét, majd elgondolkodva tekintett az egyik ablak felé.  
- Reggel igen, láttam. Aludt. És te is - mosolygott rá a lányra majd az ajtó felé lépett. - Nem megyünk el valahova? Hangosak a baglyok.
Tényleg nem lett volna jó ott megbeszélni a dolgokat, ha akár még csak egy kis beszélgetésről is lett volna szó, a vörös jobb szeretett csendes helyen beszélgetni. A szobatársa válaszát meg sem várva elindult az ajtó felé, de még nem lépett ki rajta. Visszafordult a szöszi felé, majd intett a fejével és ha a lány is csatlakozott hozzá, kilépett a nyílászárón.

//folyt. köv. lélek szoba(?) //

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

- Ó, hol vagy már? - mérgelődött magában, miközben az egyik sírnál toporgott. Már vagy egy órája ott ácsorgott, de a fiúnak híre hamva sem volt. Nem szerette, ha becsapták ezért most is nagyon megharagudott az illetőre, akinek a kiléte egyelőre még nem publikus. Karjait összefonta maga előtt de még így is nagyon fázott. Isten tudja, hogy honnan sikerült neki előkaparnia a fekete ruhadarabokat, de ez még melegen tartotta egy ideig. Kezdett elfogyni a végtelen türelme, mert az, hogy valaki nem jelenik meg, mikor mínuszokban kell kint ácsorogni a temetőben, hát az már kicsit több a soknál. Toporgott még egy kicsit, aztán körülnézett a kihalt - jó poén - temetőben. Rajta és egy fekete varjún kívül senki sem tartózkodott itt, amit egyrészt örömmel, másrészt rosszindulattal vett tudomásul. Vörös haja az arcába hullott, amikor lehajtotta a fejét, hogy megnézze, milyen sírnál is állt meg. Nm tudta elolvasni pontosan a nevet, de biztos volt benne, hogy a keresztnév m betűvel kezdődött. Hirtelen felkapta a fejét, amikor a temetőt elkerítő kerítés ajtaja megnyikordult. Reménykedve emelte arra zöldjeit, ám csalódnia kellett: nem az érkezett, akire várt. Illetve senki sem érkezett, csupán a szél lengette meg kicsit az ajtót. Sóhajtva az égre emelte tekintetét és halkan megígérte magának, hogy ha az illető végre valahára ideér, ő kinyírja. De tényleg, csak így egyszerűen ki fogja nyírni. Pont. Amíg ezt így szépen eldöntötte magában és még jobban összehúzta magát, a kiskapu újra megnyikordult, most azonban már lépteket is lehetett hallani. Egy árny simult a falhoz és kukucskált ki óvatosan, nehogy egy prefektussal találja szembe magát, de nem. Ő volt az. Az árny rendkívüli sebességgel robbant ki a fal mögül és vágtatott az imént érkezetthez.
- Tudod te, hogy mennyit vártam rád?? Majdnem halálra fagytam! Észnél vagy, ember? Tudod te milyen hideg van idekint? Már vagy egy órája itt álldogálok és vajon kire vártam, hát rád!! - az előre eltervezett ölés elmaradt, de hát szerencsétlen így is kapott azért eleget a vöröstől. Szerencsétlen megfagyott pár perc után abbahagyta az újonnan érkezett szapulását és morcos arckifejezéssel lépett hátra egyet. Nem haragudott most már a fiúra, de rosszul esett neki - na meg már igencsak fázott is -, hogy ennyit késett és hát... jó volt kicsit kiabálni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Egész eddig idegesen toporgott fel a alá, eltervezte az elkövetkezendő fél órát, de amikor a célszemély végre megérkezett, nem is csinált semmit. Hogy miért? Mert ő nem ilyen. Sosem lett volna képes megütni valakit, vagy öt percnél tovább visítani valakivel, most még is annyi düh szorult belé, hogy félő volt, nemsokára felrobban. Azonban nem történt más, csak az édes drága elkésett és leordított fejű egyed elé szökkent és nagyokat pislogva rá elhadarta a mondókáját és... pont.
- Várni, igen, várni... egy órája! Hallod, egy órájaaa!! - hangja ironikusan magas és most nem is törődött azzal, hogy esetleg a falu legszélén lakó ember meghallhatja, most csak az volt a fontos, hogy minél jobban lehordhassa a sárga földig Juliskát. Arca kipirult, kicsit lábujjhegyre is emelkedett, hogy minél közelebb lehessen a fiú füléhez, mert hát oda kell kiabálni ilyenkor. Talpa most visszahuppant a földre és karjait újra összefonta maga előtt. Arcára az a durcás kifejezés ült, amikor még a sírnál ácsorgott és a fiúra várt. Megmozgatta a vállait, zöld szemecskéi pedig összeszűkültek, ahogy azt figyelte, amint Julien nekiadta a pulcsiját. Lassan kinyújtotta a kezét és elvette a meleg pulcsit, amit aztán a vállára terített és jól összehúzta maga előtt. Hálásan pislogott a fiúra, aki közben most már a nyakláncát mutogatta neki. Egy sóhajtással és szemforgatással jelezte, hogy nem igazán ezért jött ide és jó lenne a tárgyra térni. A bocsánatkérésre bólintott és elindult a fiú után.
- Szóval? - próbálta tartani az iramot, az ideiglenes ruhadarabját pedig még jobban maga köré vonta és ügetve szökdécselt a fiú után, akit hamarosan utol is ért. - Kit keresünk?
Aranyosan pillogott most már a fiúra. Az előbbi dühkirohanása mostanra már elmúlt és elővette az aranyos énjét, amit amúgy is "használt". Sóhajtva megdörzsölte a szemeit és elfojtott egy ásítást, azután pedig a sírokra vésett nevek tanulmányozásába kezdett. Nem tudta, hogy mennyi idő volt, de kezdett álmos lenni és hát akkor el kell menni aludni. De itt nem lehet...
- Áááá! - sikított valaki, azután pedig tompa puffanást lehetett hallani. Az eddig a fán ülő varjú hirtelen felröppent a fáról, elsuhant a fiú előtt, aztán eltűnt az éjszakában. Az előbb sikított lány a földön hasalt és a bokáját tapogatta. Az előbb elég rendesen eltanyált az egyik sír kiálló deszkájában, vagy mi volt az. A bokájának valószínűleg nem lett baja, de akkor, hirtelen nagyon megijedt és hát sikított is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Pedig milyen szépen indult a napja! A reggele meg az egész délelőttje olyan fantasztikus volt, aztán így estére minden elromlott. Olyan gyorsan rohant az idő, hogy ő maga is csak kapkodódott, alig figyelt arra, hogy mit csinált és puff, ez lett a vége. Persze most nem az idő miatt, hanem egy kiálló deszka miatt esett el, de a kettőt ugyanannak nézi. A földön csücsült, mindkét tenyerét a bokájára szorította és lefelé görbülő szájszegletekkel nézett fel az előbb visított fiúra. Egy szemforgatás után lassan elvette az kezeit, óvatosan megmozgatta a lábát és amikor a nulla orvosi tudományával megállapította, hogy nincs komolyabb baja, felhúzta a "sebesült" lábát és rámosolygott a fiúra.
- Nincs baj - sóhajtotta és körülnézett a kihalt temetőben. Minden olyan... sötét és kihalt volt. Mint egy temető. Jó, ezzel nem mondtunk túl sok újdonságot, de még is hátborzongató egy hely volt. Így, a földön ülve talán még ijesztőbb a fölé magasodó, kopár fákkal, a mellettük felállított sírokkal, összedőlt vázákkal, és még sorolhatnám. Épeszű ember nem merészkedett volna ide ilyenkor, de hát a fiú, akivel most ő épp itt tartózkodott nem volt éppen épeszű. Persze volt ész abban a kis buksijában, de nagyon jól tudta a vörös, hogy kedveli a nagyon extrém és idióta helyzeteket, mint például ez.
- Hol van a sír? Melyik lesz az? - nézett körbe tanácstalanul, miután rájött, hogy miért is voltak a temetőben hajnali kettő körül. Már az is csoda volt, hogy aludni látta az alvászavaros szobatársát, nem hogy az a tény: még nem kapták el őket. Pontosabban csak őt, a zizzent Venant gyerek úgy tíz perce jöhetett, ő meg már úgy másfél órája itt álldogált. Másfél óra... milyen hosszú idő is volt. Újra körbenézett, aztán rájött, hogy még mindig a hideg földön ücsörgött, ezért muszáj volt felállnia. Kezeit a fiú vállára téve ügyelve rá, hogy ne nehezedjen rá nagyon a mellette térdelőre felállt és újra körbenézett, mintha nem történt volna semmi sem. Oldalra lépett, hogy kipróbálja: mennyire esett bántódása a lábának, amikor elvesztette az egyensúlyát, így kénytelen volt megkapaszkodni a fiú alkarjában, amennyiben már felállt, ellenkező esetben viszont a kócos hajba csimpaszkodni.
- Oké... bocsi - nézett bocsánatkérő arccal a társára, aztán megfordult és most már magabiztosabban masírozott oda az egyik közeli még jó állapotú sírhoz. - Ez? Ö... O... Ó... Ózdronay Gábor Ádám. Hmm...
Nem nézett vissza a fiúra, csak a karjait összefonva ácsorgott a sír előtt. Alig bírta kinyögni azt a nevet, amit belevéstek  sírba, de hát őszintén, hogy lehet valakinek ennyire fura neve?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

- Nem fáj, tényleg - bólintott a fiú kérdésére aztán lassan feltápászkodott és mintha semmi sem történt volna a bokájával, az egyik kimondhatatlan nevű emberke sírjához lépdelt. Neki annyira nem esett nehezére az, hogy kiejtse a vezetéknevet, a francia társának már annál inkább. Mosolyogva és mellei előtt összefont karral ácsorgott a sír szélénél és amíg társa a névvel vacillált, ő végigfuttatta zöldjeit az elkopott síron. Különben egész szép lehetett, amikor még új lehetett. Körülbelül három éve. Látszott rajta, hogy jó ideje nem ápolták már, de ő még mindig szépnek találta. Valamikor fehér lehetett, talán márvány, de ebben nem volt biztos. Szóval fehér, az oldala enyhén lecsiszolt és cikk-cakkos. Különben egész szép volt, a támlája két oldalán egy-egy elkopott, szürke korsó állt a sírhoz rögzítve. A jobb oldali eldőlt már, a bal viszont még állt. Lehet, hogy ez a vázára tekeredett gazok miatt volt. A szürkévé színeződött sír mellett eléggé megnőtt a fű, holott ahol ők álltak, elég kicsi gaz nőtt. A fiú próbálkozásán újra elmosolyodott, aztán felé fordult, közben mutogatni kezdett a név felé.
- Ózd - ro - nay - magyarázta lassan, tagoltan, közben mutatóujjával így távolról próbálta kettéválasztani szótagokká a nehezen kimondható nevet. Így utólag most már neki is csak szótagolva sikerült volna kimondani ezt a nevet, mert hát azért tényleg furcsa név volt. Leengedte és újra összefonta a karjait maga előtt, összehúzva magán az előbb kapott pulcsit. Csak ekkor döbbent rá, hogy a mellette álló fiú pólóban ácsorgott a hidegben. Nem tudta pontosan, hogy hány óra lehetett, de hogy az idő nagyon hűvös volt, az biztos.
- Nem.. fázol? - nézett fel a fiúra pislogva. Biztos volt benne, hogy a válasz igen lesz... mert hát akkor nagyon szívesen visszaadná a pulcsit a tulajdonosnak. Végül is ő elvan, hiszen melegen öltözött fel arra az eshetőségre, hogy Julien késni fog. És hát késett is... egy órát. Megrázta a fejét és felpislogott a fiúra. Zöld bogárszemecskéi nagyra nyíltak, pici kezeit a pulcsi ujjába rejtette, hogy az ujjai se fázzanak le. Lassan pislogott és próbálta gondolatban szuggerálni a másikat, hogy fázzon. Semmiképpen sem szerette volna, ha megfázik az ifjú Venant. Akkor inkább már ő lesz beteg, legalább nem kell bejárnia órákra...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Nem sokszor történt már vele olyan dolog, hogy elesett olyan kis dolgokban, mint a földből kiálló sírdarab. Általában ügyes lány ő, de lehet, hogy túlságosan izgatott volt emiatt a szellemidézés miatt. Még sosem csinált ilyet és nem is tudta, hogy hogyan kellene elkezdeni, de hát amikor megígérte a fiúnak, olyan magabiztos volt, hogy még a legjobban ismerő ember sem mondta volna meg, hogy egy kicsit félt. Igen, félt. Félt attól, hogy valami rosszul sül majd el, hogy valaki megsérül - kettejük közül - és valami komolyabb baj történik. Aztán a komolyabb baj csak a késés, utána pedig a bokaficam lett. Ezek pedig nem olyan nagy gondok, Juliennek biztos nem. Meglepő módon azonban ő sem érzett még nagy fájdalmat, ami miatt szólnia kellett volna, tehát csendben maradt és a sí előtt éppen próbálta magának és a fiúnak is kibogarászni a nevet. Tényleg nagyon furcsa volt, hosszú és legfőképp kiejthetetlen. Még neki is, magyar lévén, belebotlott a nyelve a szóba. Már sajnálta is a férfi esetleges gyerekeit, hogy ezzel a névvel kellett élniük. Szegénykék... Na de vissza a temetőben sutyorgó két alakra, főleg pedig a lányra. Az ideiglenes tanárnénis viselkedésével Julien ki tudta ejteni a nevet, ami egész szépen hangzott.
- Pontosan. Fura egy név - csóválta meg a fejét, miközben felnézett a fiúra. Szemei a sötétségben is vidáman csillogtak, arra várva, hogy végre elkezdjék azt, amiért idejöttek. A bokaficam és a késés már rég eltűnt, elnyelte a sötétség, helyette pedig két alak van, akik közül az egyik hangosan kalapáló szívvel gondol arra, hogy sikerül-e a dolog. Mert hát sikerülnie kell, nem szeretett volna hiába idejönni. A fiútól kapott kabátot még jobban maga köré húzza, mert hiába van hát nyár, azért este még is csak fázni szokott évszaktól függetlenül. Annak pedig végtelenül örült, hogy Julien nemet mondott és nem kérte vissza a kabátját, így legalább lesz valami, ami melegen tartja, amíg el nem kapják őket, vagy jobb esetben, amíg meg nem unják a dolgot. Annak ellenére, hogy az előbb még azt akarta, hogy fázzon a fiú, most rögtön megváltozott a véleménye. Ha nem fázik, akkor nem fázik, végül is... akár hogy is, muszáj lesz valahogy bemennie az órákra, mert hát a szobatársai csak elvinnék neki a házit. Azt már nem, akkor inkább beül.
- Csináltál már ilyet? - fordult újra a társa felé. Az iskolát most teljesen ki akarta zárni, nem akart arra gondolni, hogy holnap, vagy holnap után már órái lesznek, ahol kénytelen megjelenni. Persze örül ő, hogy ilyen iskolába járhat, már szerzett barátokat is, de még is csak iskola az iskola. Az iskolát pedig köztudottan mindenki gyűlöli a szíve mélyén. - Hogy kezdjünk neki? Mit kell csinálni?
Be kellene vallnia most már magának, hogy elkezdett izgulni. Hangjában még nem érződött ez az egész, meg csak egy kis bizsergés járta át a testét, de az a kicsi nemsokára nagyon nagy lesz és legfőképp a hasa fogja nagyon megszenvedni ezt az egészet. Azt viszont nem szerette, ha izgalmában görcsölni kezdett a pocakja, az sosem jó. Akkor inkább már a félelem...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Minden jóban van valami rossz és itt talán most az a jó, hogy valami új dolgot próbálhat ki. Sosem csinált még ilyet, nem is tudja, hogy hogy kezdjen neki, szóval most teljes mértékben a fiúra bízta magát. Nagyon remélte, hogy a másik tapasztaltabb ebben, mint ő, hiszen még abban sem volt biztos, hogy a szellem idézést lehet ketten csinálni. Be kell vallnia, hogy ebben a témában nagyon tapasztalatlan, pedig sok dolgot kipróbált ám ő! Még a bungee-jumping-ot is kipróbálta egyszer a nevelőszüleivel, még tavaly előtt. Nagyon jól érezte magát, aztán raftingoltak, hegyet másztak, és ha jól emlékszik, valamikor még nagyon a családhoz kerülése idején a Grand-canyonba is elvitték. A húgával ott vesztek össze legelőször és hát nem utoljára.
De vissza a temetőbe, ezen sok dolog kipróbálása után nem maradhatott el a jó öreg szellemidézés, méghozzá egy temetőben. Azt hinné az ember, hogy ezt szobában szokás csinálni, valamelyik halott rokonon, akivel vagy nagyon szerették egymást, vagy nagyon utálták egymást. Ez a két lehetőség van, igen. Ebben az esetben most viszont egyikük sem ismeri az illetőt, ezt pedig abból lehetne megállapítani, hogy a fiú alig bírta kiejteni a nevet és méghozzá nem is magyar, a lány pedig biztos emlékezett volna, ha van egy ilyen ismerőse. Egy ilyen furcsa nevű ismerőse. Tétlenül álldogált a fiú mellett, arra várva, hogy a társa elmagyarázza a dolgok menetét. Látszott Julienen, hogy ő maga sem tudja, hogy kezdjenek hozzá, de nem kérdőjelezte meg a dolgot.
- Hmm - sóhajtotta a szavakra, amelyek a tanult hülye szájából hangzottak el. Csak olvasta? Méghozzá valami újságban, vagy valami ócska könyvben? Hát ez nem sokat segít, de azért köszönjük szépen a szép megfogalmazást. A lámpa közben középre kerül, a fiú pedig folytatja a mondandóját. Végül is ő olvasott róla, neki kell hinni, ha valamit elrontanak, majd ráfogja Julienre, hát na, az ő ötlete volt. Közben az említett már le is ült a lámpa mellé, így most rajta volt a sor, hogy lehuppanjon és elkezdődjön a.. szertartás? Kezét a másik felé nyújtotta, mert ahogy mondta, meg kell fogni egymást kacsóját.
- Most? - nézett pislogva a fiúra, miután enyhén megszorította a másik kezét. Egyre jobban izgult már, nem tudta, hogy mire kell számítani, történik valami, vagy sem? Olyan ez, mint amikor a hullámvasúton arra számítasz, hogy hányni fogsz, pedig nem. Aztán pár perccel később még is kidobod a taccsot. Hát igen, ilyen érzés kerülgette most őt is, csak nem a hullámvasúton, hanem a temetőben. Sírok között...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Vörös hajzuhatag ugrált a nyugati szárny folyosóján, könyveit magához szorítva haladt, mint egy béka. Tincsei össze-vissza szálltak, belecsaptak az arcába, aztán a válla mögé libbentek, de őt ez nem zavarta. Gyorsan haladt a folyosón, az egyik pillanatban még csak a felénél járt, a másik pillanatban pedig már a lépcsőfordulóban volt. Fürge volt, ez nem tagadás, talán túlságosan is fürge. Amint feljutott a második emeltre, folytatta az ugrálást és magában számolta az ajtókat, amelyek előtt elhaladt. Egy, kettő, három. Szépen sorban elszökkent mindegyik előtt és csak a nyolcadik nyílászárónál állt meg, szedte össze magát és nyitott be. Először nem vette észre az ott ülő lányt, ezért belépett és hagyta, hogy az ajtó magától csukódjon be. Figyelmesen körülnézett és amint kiszúrta az ablakban ülő lánykát, biccentett neki és a kanapéra vetette magát.
- Helló - köszönt hangosan, szépen artikulálva. - Zavarok?
Az első és legfontosabb kérdés, amit még a leülés előtt meg kellett volna kérdeznie, mert hát a nevelőanyja így tanította, de most ki emlékezett ilyenekre? Hátradobta vörös fürtjeit, a könyveit lepakolta maga mellé és egyik lábát maga alá húzva végignézett a lányon. Nem látta még az eridonban, de lehet, hogy most érkezett, végül is még eléggé év eleje van. Viszont ezt muszáj megkérdezni, nem szeret tévedni.
- Eridonos vagy? - csendült fel a hangja, miután eldöntötte, hogy nem kertel és csak úgy megkérdezi. Végül is aki mindenfélét körémond, annál elveszik a kérdés maga és csak nézhet, ha a másik fél nem válaszol rá. Ujjaival az egyik könyvén dobolt, nem is tudom pontosan, hogy melyiken. Nincs olyan sok könyve, nem levitás ő, hát nem olvas sokat, még is furcsa most, hogy könyvekkel érkezett ide. Meg egyáltalán az is furcsa, hogy idejött, most még a szobájában kéne csücsülnie és vagy a macskájával játszani, vagy pedig valami butaságon agyalnia. Ejnye Alíz, hát most csalódtam benned!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Egy ideig még nem is akart megszólalni, aztán már köszönt is a lánynak, aki látványosan meg is ijedt. Ha a hercegnő jól látta, akkor még az eddig szorongatott bögre tartalmának egy kicsi részét is magára öntötte, de ebben nem volt annyira biztos. Egészen addig, amíg a lány fel nem állt és jól látható lett rajta a piciny folt. Nem volt neki ismerős a lány, viszont azt így reflexből tudta, legalábbis sejtette, hogy a leöntött lány Eridonos.
- Pedig nem terveztem, hogy halálra rémítelek - tűnődött el a másik mondatán. Eredetileg a cél az lett volna, hogy keres egy csendes, vagy valami eldugott helyet, ehelyett ide jött, a társalgóba, ami köztudottan kedvelt volt a diákok között. Jogos tehát a kérdés, hogy miért nem volt itt senki rajtuk kívül? Hmm, mert talán mindenki órára megy, vagy tanul? Hát igen, igen, a kis vörösnek is azt kellene tennie, de nem... Ha nem, hát nem.
- Hmm, női megérzés. Vagy hatodik érzék. Ja nem, az más... akkor az első - rázta meg a fejét, amikor pedig felnézett a lányra, arcán egy széles vigyort lehetett fellelni. Nem tudta megállni. Egyszerűen nem, nem tudta megállni, hogy ne mosolyogjon, mint a vadalma. Vagy tök... tejbetök? Á, valami növény. Abban biztos vagyok, hogy valami növény. Szóval, miután ezen túlestünk, a barna hajú lány kezdett el kérdezősködni, illetve ő is felvetette azt a kérdést, miszerint az előbb betoppant Tulipánkisasszony is a pirosakat erősíti-e. Az előbb említett bólintott, összefűzte ujjait és felállt, hogy bemutatkozhasson. Ó, áht még is csak tanult valamit Polner Zsófiától. Nevelőanyja most roppant büszke lenne rá, hogy azért még is csak sikerült valamit belekoppintania a kislány fejébe az árvaházi évek után. Most tényleg nagyon büszke lenne rá.
- Szentesi Alíz Zsófia - tagolta el szépen a nevét és kezet rázott az újonnan megismert Fannival. - Értettem, második név.
Bólintott, elhúzta a kezét és ha a lány nem akart több ilyen bemutatkozós játékot csinálni, akkor visszahuppant a kanapéra. Most így belegondolva nagyon kényelmes volt az ülőhely és szívesen el is aludt volna itt, ha mondjuk óra előtt lenne pár perccel és egyedül lenne, akkor könnyen elnyomná az álom. Hmm, mint abban a kandallós szobában, amikor a halálfalós fiúval találkozott. Hümm, az emlékezetes volt.
- Mit olvasol? - pillantott a könyvre, amit Fanni olvasott, amikor ő betoppant. Kíváncsian nyújtogatta a nyakát az említett kötet felé pislogva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Most érezte csak igazán, hogy milyen jó is volt kiszökni ide, hogy milyen jó volt belemenni ebbe az egész dologba, hogy milyen jó volt ezt itt mind végrehajtani és, ha nem is sikerül ez az egész, akkor is elmondhatnák magukról, hogy igenis kipróbálták azt, amiről mások talán csak álmodoznak. Álmodoznak arról, hogy szellemet idézzenek, ami majd előbukkan és vagy kinyírja őket, vagy nem. Jó, erre még a hercegnő sem gondolt, de hát ez részletkérdés, van nála pálca, csak tud vele valamit kezdeni. Elvégre akármennyire is szellem az illető, valamennyire meg kell azt éreznie, hogy átrepült rajta egy átok. Vagy hát ott van az a kis ház, lábuk is van, tudnak futni, a falu sincs messze, okos a lány, feltalálja majd magát. A fiúért sem aggódik, ő sem hülye, hát csak tud kezdeni az esetlegesen felbukkanó szellemmel valamit.
A földön ülve az izgatottság már teljesen eluralkodott rajta, lüktetett a feje, a pulzusa az egekbe szökött, legszívesebben körberohanná a temetőt és azt ordibálná, hogy: " Szellemek, gyertek elő!", vagy valami ilyesmit, csak hogy csináljon valamit. A büntetőmunkát azonban nagyon nem kedvelné, szóval mindenképpen a földön kellene maradnia, lehetőleg csendben. Utóbbit elszúrta már akkor, amikor leüvöltötte a srác fejét, de hát csak nem hallotta meg az egész falu... csak a fele. Ahogy Julien is leült és megfogták egymás kezét, érezte a fiún, hogy ő is ugyanannyira izgatott, mint ő. A lány szaporán pislogott, közben folyamatosan a lámpát nézte, ahogy az vibráló fényével félhomályba borította a temető azon részét, ahol most ők ültek, kéz a kézben és arra vártak, hogy történjen valami. Illetve a hercegnő várt valamire, pontosabban az előtte ülőre, hiszen ő elvileg már tapasztaltabb, neki kellene kezdenie, vagy valamit csinálnia. Ahogy lehunyta zöld szemeit, érezni kezdte a természetet. Érezte a szél simítását az arcán, a göröngyös földet maga alatt, hallotta a baglyok huhogását, a fák hajladozásának hangját, érezte a fiúból áradó izgalmat, hiszen ilyet érzett ő maga is. A francia szavakat halkan hallotta csak, számára beleveszett a szél suttogásába, a lány pedig végig csukott szemekkel ült.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

A lány kijelentésére csak elmosolyodott és megcsóválta a fejét. Tényleg nem akart ő semmi rosszat, sem ijesztgetni, sem pedig mást csinálni. Most pedig komolyan gondolta ezt a nem akartam rosszat, hátszószándék nélkül jött be és köszönt rá a lányra. Valószínűleg meghallotta az ajtót, legalább is akkor még ezt gondolta. A könyvek esetlenül zuhantak az ágyra, ő pedig már pattant is fel, miután a lány odasétált hozzá. A neveket egyelőre még szürke ködös homály fedte, de a köd lassan eloszlott, felváltotta az eső és a hideg. Amit nem láttál a fehérségtől, most kitisztult számodra és megismerhetted az új világot. A tejfehér ködöt lassan eltüntette az eső, vagy is a bemutatkozás. Ahogy túlestek a formaságokon, Fanni lehuppant mellé a kanapéra és elárulta a könyv címét. Jó, hát ilyenről még sosem hallott, nem is tudta pontosan, hogy most mugli, vagy nem mugli emberkéről volt szó az író személyében. Talán most úgy nézhetett ki, mint az, aki éppen citromba harapott, de ebben nem volt biztos, elgondolkodó arcot viszont biztos, hogy vágott. A magyar lány kérdésére csak megrázta a fejét, ami elég hevesre sikerülhetett a vörös tincseinek össze-vissza libbenéséből. Mire a tincsei újra a válla mögé kerültek, addigra Fanni már egy újabb kérdést tett fel neki. Ahogy a szavak elhagyták a barna hajú lány a száját, úgy emelkedett meg Tulipánkisasszony szemöldöke a szavakra. Csodaország...?
- Hmm, régen voltam már ott, kezdem elfelejteni az utat - döntötte oldalra a fejét és vágott most már tényleg csodálkozott arcot. Nem kellett sokáig gyakorolnia, ez természetes arc volt számára. A csodálkozás lassan átcsapott sajnálatba, még lassabban pedig nevetésbe. - Semmi baj. Hát... az árvaházban mindenféle mugli könyveket olvastattak velünk, nem is emlékszem már sokra. De Fekete Istvánt szeretem, az ő könyveit. Ő mugli.
Nem is tudja pontosan, hogy az utolsó mondatot miért rakta hozzá, de egyszerűen "fontosnak" érezte, hogy tudassa a lánnyal, hogy az úr varázstalan volt.