 Ha a bogoly lakósoron tovább mész, és elhagyod az utolsó eddig épült házat, egy hatalmas üres teleket látsz, gyönyörű zöld pázsittal. Szinte nem is hívogat, hanem követeli, hogy fuss végig rajta, feküdj bele a puha selymes fűbe, télen pedig ez az egyetlen hely, ahol a hó állandóan friss és fehér, a lépéseknek itt nyoma sincs. Ám ez a terület sokkal többet jelent az itt élő emberek, és az iskolában tanuló diákok számára, mint holmi park. Ugyanis ha az alacsony, alig 50 centis kerítés felett - akár a legtávolabbi oldalon is, de - átlép az ember, a temető kapujának belső oldalán találja magát.
A bejárattól nem messze egy új tábla köszönti a belépőket, ami a temető térképét tárja eléjük. Amennyiben valaki először jár itt, feledékeny avagy kíváncsi, könnyedén kiderítheti, merre fekszenek a rokonai - egyetlen csepp vér segítségével, amit a tábla alján lévő tálkába hullajt. (Ez persze vezethet kínos pillanatokhoz, ha olyan is felvillan a térképen, akiről nem tudtál.
Ez a hely egyszerre szolgálja a halott lelkek nyugalmát, és a tartja tiszteletben a gyászolók némaságát. Amikor az erre tévedők átlépik a kerítés alkotta vonalat, már senki nem láthatja őket, ám ők látják a kinn zajló életet, és a temető valódi mivoltát is. Habár már maga a bejutás eleve trükkős, rejt még a temető pár titkot és varázst, mint a városban oly sok minden. A Nap járásához igazodik, így napfelkeltétől napnyugtáig egy egyszerű kis csendes temető képe tárul a betévedők elé, márvány sírkövekkel, virágcsokrokkal, és a szellőben örökké lengedező fákkal. Egy külön kis síremlék van kialakítva az elhunyt igazgatók és polgármesterek részére, de az utak nem csak ott, minden parcella körül fehér kaviccsal vannak behintve.
Amikor pedig a nap utolsó sugara is lenyugszik, átveszik az uralmat a sötétét erők. Persze csak a diákok érezhetik így, mert igazából csak néhány vicces kedvű és rendkívül tehetséges fiatal varázsolt egy igazi rémséges temetőt, hatalmas sírkövekkel, koponyákkal, és mindennel, amit csak az ember képzelhet. Néhány mumus is megjelenik ilyenkor, és itt-ott ráijeszt az arra tévedőre. A szektáknak és a titkos találkáknak is kitűnő hely ez az „éjszakai üzemmódban" lévő temető, mert kívülről, mint már említettem, senki nem lát semmit.
A bejáratnál - és beljebb, a jelentősebb elágazásoknál - derékmagasságban polcszerű dobozok kerültek kihelyezésre. Nincs ajtajuk, varázslat tartja bennük biztonságban a sorakozó mécseseket, valamint mindegyikben akad egy kisebb doboz, néhány maréknyi kaviccsal. Ezek előtt rövid, nyomtatott szöveg díszeleg a vízhatlanná tett pergamenen:
Ha kimondatlanul maradt bármi, elbúcsúznál vagy üzenetet hagynál, ezek a kövek megőrzik a szavaid. Szorítsd a kezedbe, majd suttogd vagy mondd el, amit szerettél volna. A kavics a saját hangján megjegyzi.
S ha az ember körülnéz, ilyen kövecskékből akad itt-ott a sírokon már. Ha valaki egy ilyet a füléhez szorít, hallhatja az eltávozottaknak vagy családjuknak hagyott üzenetet.
|
|
|
Artemisia Rubya
INAKTÍV
offline
RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
|
|
Írta: 2014. július 7. 00:14
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=332301#post332301][b]Artemisia Rubya - 2014.07.07. 00:14[/b][/url] Előbb magam, majd Ombozi Zsigmond[zárt játék] Ahhoz, hogy életet adj szembe kell nézned a halállal, az létezés mulandósága ott van minden pillanatban, a legboldogabban is. Számomra most olyan időszak következik, amikor tisztának és kiegyensúlyozottnak kell lennem lelkileg. Testileg és szellemileg a táncpróbák teljesen egyben tartanak, hiszen mióta kiderült, hogy továbbjutottunk -ráadásul másodikként- a tehetségkutatón újra gőz erővel készülünk a férjemmel, hogy megint valami olyat mutassunk, amit még nem nagyon láttak a tisztelt egybegyűltek és persze a zsűri tagjai. Ám most itt sétálok a temetőben kora reggel, amikor még a faluban sem sokan járnak. Furcsa álmom volt emiatt jöttem, hogy békére leljek a néma sírok közt. Az olyan embereknek, akik mellett kísérőt játszik a halál néha kell, hogy együtt legyenek vele, s bár én félek tőle mégis megteszem ezt. Megállok egy egy kőnél és elolvasom a rávésett szavakat, az idézeteken gondolkozom, megérintek egy egy síremléket és elképzelem hogyan élték túl családtagjaik elvesztését a gyászolók. Kelni nap nap után, tenni a dolgodat és közben bízni abban, hogy egyszer még viszontlátjátok egymást a túloldalon, odaát a boltív alatt. Hinni, hogy egy halvány függöny válasz csak el és néha hozzád oly közel van akit szeretsz, de elvesztettél. Most az új életekkel magamban ez olyan félelmetesnek tetszik, és olyan veszélyesen közelinek. Rettegem a napot amikor világra hozom majd a kicsiket, mert álmomban három drágakőből kettő szilánkokra tört, s csak egy vérből kiemelkedő gyöngy maradt ép ám sötéten ragyogó. És én hiszek az álmaimban.
|
|
|
|
|
Artemisia Rubya
INAKTÍV
offline
RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
|
|
Írta: 2014. július 17. 08:08
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=337955#post337955][b]Artemisia Rubya - 2014.07.17. 08:08[/b][/url] Ombozi Zsigmond[zárt játék] Messze repülő gondolataimból egy arc és egy hang ránt vissza a valóságba. Fahéjszín íriszem emelem rá előbb és nézem meg magamnak jól. Egy férfi az, hangja is ezt támasztja alá. Furcsán átszellemülten bámul ő is, és alig értem mit mond és kérdez, de végtére is eljut a tudatomig. - Jó reggelt önnek is. Deákék, nos azt hiszem a főkaputól balra a harmadik sorban vannak elhantolva. Netán a rokonai, hogy ilyen korai órán ellátogat hozzájuk? Érdeklődöm puszta illendőségből, hiszen, ha már így összehozott a sors szeszélye nem lehetek vele sem szótlan sem faragatlan, nem de? Az arcát nézem továbbra is, ahogy ő az imént az enyémet fürkészte. Nem hoz zavarba, olyan vagyok amilyen. Közben az egyszerű, sablon kérdést már fel is teszem neki, s épp elégnek érzek ennyi közeledést. Ahogy nemrég a pubban Adammal megismerkedtem, úgy most itt is alkalmam nyílik újabb férfi rokonszenvét elnyerni és ezzel nincs is baj míg megvan a határ. Férjes asszony és várandós hölgy révén semmi komolyat nem kívánok egyetlen úrnál sem elérni, nekem már van Kedvesem, akihez hű vagyok.
|
|
|
|
|
Artemisia Rubya
INAKTÍV
offline
RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
|
|
Írta: 2014. július 25. 14:44
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=343365#post343365][b]Artemisia Rubya - 2014.07.25. 14:44[/b][/url] Ombozi Zsigmond[zárt játék] Végighallgatom a férfit és mosolyommal jelzem, hogy megértem a muglik közt való élethez szokott tévelygők érzéseit. Számomra az a világ vonzóbb, sosem tudtam igazán varázslóvá válni, s ehhez Szüleim életszemlélete is hozzájárult, akik inkább neveltek bennünket emberré sem mint muglivá vagy mágussá. Megismertettek mindkét világgal és hagyták, hogy válaszunk vagy épp két világ határán éljünk, ahogy én magam. Gyermekként a varázsló iskola mellett mugliba is jártunk és kviddics ugyanúgy szerepelt szabadidőnk eltöltésének módjai közt mint a zene tanulás vagy a hagyományőrzés. És ez így is volt jó. Sajt gyermekeimet is ebben a szellemben szeretném nevelni, és ehhez szerencsére férjem kiváló partner. - Artemisia Rubya de Merkovszky, Gemmológia professa, örvendek. Nem, nem ismerem a nevezett hölgyet, de ha ön a csárdában lesz, akkor biztosan be fogok térni, feltéve, hogy készítenek tárkonyos vadragulevest. Fenn van a menüsoron, ugye? Először távozni készül, majd észbe kap és bemutatkozik, viszonzom és szóba igyekszem elegyedni vele. Ennek módját ő adja meg amikor jelzi, hogy egy itteni intézményben lesz dolgozó, ami ráadásul csárda, tehát ételeket lehet benne kapni. Számomra az evés élvezet ezért keresem fel sűrűn a legkedvesebb éttermeimet. Remélem a szóban fogó is egyszer az lehet.
|
|
|
|
|
Artemisia Rubya
INAKTÍV
offline
RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
|
|
Írta: 2014. december 23. 19:04
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=440685#post440685][b]Artemisia Rubya - 2014.12.23. 19:04[/b][/url] Ádám Minden könnyem elsírtam már. Csak a csend, a némaság és a fájdalom maradt, mely mardos és metsz gyilkos hullámokkal minduntalan. Az egyetlen hely, ahol megnyugvást lelek a sírjuk. Hármuké. Mindegyik gyermekem elvesztettem. Két és fél hete már, hogy észrevettem a túl nagy békét. Nem mozdultak egy apró moccanásnyit sem. Megrémültem, elmentem az orvosomhoz, aki retenetes hírt közölt az elvégzett vizsgálatok után. Nem hall szívhangokat, a magzataim meghaltak bennem. Nem kaptak elég oxigént, a betegségem miatt. Ez volt az ok, magamat hibáztatnom felesleges. Nem menthette volna meg őket senki és semmi. Most hull a hó idekinn, hideg szél kap hajamba és égeti vörös-kisírt szemeimet, de nem tántorít el az idő attól, hogy kijöjjek hozzájuk. Gyöngyvérhez, Ákoshoz és Bencéhez. Így hívtuk volna őket. Ez áll a sírjaikba vésve és Ádám. Ő is kijár azóta minden áldott nap, hogy eltemettük a gyermekeinket, de mindig elkerüljük egymást. Nem tudtam egy percet sem mellette tölteni azóta, hogy különböző praktikákkal világrahozatták velem a három kis élettelen apróságot. A Kastélyban laktam, zárt ajtóm mögé nem engedtem be senkit és én is csak a Temetőbe jövet léptem át lakrészem küszöbét. - Szia. Szépek a virágok, ma is. Szólítom meg csendesen férjemet. Megállva mellette tisztes távolságban figyelem a hóból kiemelkedő csodás növényeket. Ádám ereje mindig is elképesztett, ahogy most is ez a csoda, amit szemem láttára tett ezen a fagyos kegyetlen földön. Arcán látom megtörtségét, dühét és bánatát. Olyan üres lett akárcsak én, érzem elnyelt bennünket a sötétség és talán végleg elváltunk egymástól lélekben. Félek ez az érzés nem múlik el többé már és a közelség is csak nehezíti nyugalmunk megtalálását, mert felejteni úgysem tudunk soha. Ezt nem lehet. Ilyen fájdalmat az ember csak elboríthat más gondolatokkal, akár a hó most a tájat, vagy tóba dobott követ a víz, de a hó elolvad és a kő is odallenn marad. Örökre.
|
|
|
|
|
Artemisia Rubya
INAKTÍV
offline
RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
|
|
Írta: 2014. december 23. 21:21
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=440756#post440756][b]Artemisia Rubya - 2014.12.23. 21:21[/b][/url] Ádám Kérdése kedvesnek szánt, tudom jól, mégis csak egy sóhajra futja első hallására tőlem. Hát hogy lennék? Mond! Kínoz az üresség a tehetetlen önmarcangolás, a "Mi lett volna, ha?" érzés. Keserű a szám, mint a legszörnyűbb epe. Fojtogatja a torkom a csüggedtség és láss csodát, a sírás, pedig azt hittem ennyi könny sehol sem terem. De hiába szándék, ha fáj a szív a szem nem marad szárazon. Elmorzsolom, hát a kiserkenő cseppeket és csak ezután szólalok meg. - Nem jobban mint Te...Ádám én úgy sajnálom, ha jobban vigyáztam volna, ha többet feküdtem volna...Ha, a fenébe is ez ellen nem tehettem semmit...Az orvosom megmondta nem az én hibám! Dios Mio, mégis úgy érzem miattam történt! Átkozom a percet amikor elhittem, hogy minden rendben lesz majd... Adom ki magamból haragomat és alig tudok levegőt venni. A szél ami férjem felől árad fullaszt. Tudom ő is dühös, de képes magában tartani és nem rámzúdítani ami a lelkét nyomja, de én erre képtelen vagyok. Kiabálnom kell, örjöngenem, hogy lecsillapodjak. - Bocsáss meg! Szeretlek, tudod, de így nem élhetek veled tovább...Nem bírok rád nézni, nem érzek erőt ahhoz, hogy megérintselek anélkül, hogy ne tudnám csalódást okoztam és nem voltam képes igazi nőként tenni amire a természet szánt...Időre van szükségem, idő kell!...Meg tudod ezt érteni, és el tudod fogadni, ha elhagylak Téged és Bogolyfalvát?... Szemeimből folynak a könnyek és gyöngyként peregnek alá a nyakamban viselt szürke sál szövetére, hogy az magábafogadja őket, mint a hideg-fagyos föld gyermekeink testét. Csak nézem a halmokat mereven, ezt tettem míg beszéltem és most, hogy ajkam a csend pecsétjével lezártam sem tudom levenni róluk tekintetem. Hiányzik Ádám már most, pedig el sem mentem, de semmi sem lenne ugyanaz többé és ez egyszerűen megőrít. Ha átölelne, ha megcsókolna sem változna semmi és mégis várok rá, mert akkor talán felébredek és kiderül, hogy mindez csak egy rossz-rémséges álom. De sajnos ez a sötét, komor és gyötrő valóság.
|
|
|
|
|
