34. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Ami a hírből kimaradt: Ha van olyan családotok, mely szorosan köthető valamelyik faluhoz, dobjatok egy baglyot Lizinek, és beteszi a leírásba.
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa
Bogolyfalvi temető - Mesélő hozzászólásai (14 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 772
Összes hsz: 1244
Írta: 2012. október 29. 15:57 | Link

Halloween
2012.10.29.-2012.11.12.


Bogolyfalva temetője már a megszokott, egyszerű kinézetével is elég félelmetes, hát még ezen a napon.
A temető kapuja felett egy tábla lebeg, vörös, cifra betűk sorakoznak egymás mellett. Egy figyelmeztetés ez, miszerint „Készülj a rettegésre!”. A bátrak, akik belépnek a kapun, egyből egy rémisztő sikoltást hallhatnak, és ki tudja, honnan jön.
A sírok mellett világító töklámpások, rengeteg pókháló, sétálgató csontvázak is vannak, egy kis sarok sincs kihagyva. Szellemek riogatják a népet hirtelen felbukkanásukkal, és mindenáron elakarják csábítani a diákokat a kaputól nem messze elhelyezett kivégző asztalhoz. Ez az asztal magától odaszíjazza az önként -vagy kevésbé önként- vállalkozót, hogy ne tudjon szabadulni. Egy eszköztartó is található itt, késekkel, bárdokkal, és egyebekkel.
A díszítés mellett a legfőbb dolog, ami odacsalogatja az érkezőket, az a játékokhoz kihelyezett sok-sok kellék. Mert a csokiért folytatott harc elkezdődött!

A leírást írta: Amira Loveguard
Utoljára módosította:Mesélő, 2012. október 29. 15:58 Szál megtekintése

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 772
Összes hsz: 1244
Írta: 2013. április 27. 15:23 | Link

Maia & Mary

Döme duzzogva baktatott a sírok között, a temető széle felé tartott a kedvenc sírkövéhez, amely mellett egy magányos szomorú fűz állt. Ott volt a "titkos búvóhelye", ahová elvonulhatott a szülei és mindenki más elől. Odaérve játszi könnyedséggel mászott fel a kőre, majd onnan a fára, elhelyezkedett két vastag ág találkozásánál és a levelek közül a kastély irányába pislogott. Mindig is nagyon szeretett volna elmenni oda, a többi gyerekkel lenni, még ha tudta is, hogy idősebbek nála. A temetőben nem sok pajtása akadt, ezt a hiányt semmi nem pótolhatta. Merengve nézte a kastély sötét sziluettjét, amikor emberek közeledését hallotta az utca felől. Helyezkedett egy kicsit, kijjebb mászott az ágon, és hamarosan meg is pillantott két lányt, ahogy egyenesen bemasíroznak a temetőbe. Egy pillanat alatt elfelejtette a korábbi sértődöttségét, és kíváncsian figyelte a  lányokat, amíg ki nem sétáltak a látóköréből. Gyorsan lekászálódott a fáról, és hangtalanul a lányok után iramodott, akik egészen addig nem is látták meg őt, míg látszólag a semmiből, hirtelen előttük nem termett. Egy vézna, kockás inget és szövetnadrágot vieslő, hófehér bőrű, kócos fekete hajú, 7 éves forma fiúcska.
- Sziasztok! Döme vagyok. Játszotok velem? - kihúzta magát, igyekezett megnyerni magának a lányokat és a hatás kedvéért még hatalmas, csillogó kiskutyaszemeket meresztett rájuk. Legalábbis annak szánta, de fekete, üveges gombszemével nem tudta kivitelezni a dolgot. Nagyon szerette volna, ha itt maradnak vele, és játszótársai lesznek.
Szál megtekintése

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 772
Összes hsz: 1244
Írta: 2013. május 6. 23:39 | Link

Szellemidézés

Arnold egyszerűen nem tudta levakarni az arcáról a felsőbbrendűséget sugárzó, laza vigyort, ha csak elképzelte magában a jelenetet, ahogy egy csapat levitás kisgyerekkel körülvéve szellemet fog idézni. Eléggé meg volt lepődve, mikor Alex megkereste ezzel a dologgal, hisz sosem kérték még ilyesmire, de habozás nélkül rábólintott a dologra, és nagyvonalúan megígérte, hogy mindent elintéz.
Mire leszállt az est, biztos volt benne, hogy a kis csapat már eléggé be lehet sózva. Igazság szerint ő is egészen lelkes volt, na de annyira nem, hogy feladja a nemtörődöm viselkedését. Habár Arnoldot nem maga a szellemidézés, hanem a részvevők várható borzongása hozta lázba. Ehhez képest nem sietett nagyon az előkészületekkel, csak a nagy nap délután vette a fáradtságot, hogy kimásszon a Levita torony béli kuckójából, és beszerzőkörútra induljon. Végzős mestertanoncként elég gyakran élt szabad faluba járási jogával, és volt, hogy napokig vissza sem tért a kastély falai közé, de ezeket a kiruccanásait leszámítva soha semmi gond sem volt körülötte.
A beszerzés elég hosszúra sikeredett, mert mielőtt még megejtették volna a tranzakciót leültek kicsit sörözni meg dumálni a beszállítójával, aztán még elment vacsorázni, és végül az ükanyja elhagyatott házát kereste fel a könyvei miatt. Nem hitte, hogy bármi is balul fog elsülni, de puszta elővigyázatosságból azért bepakolt pár kötetet. Aztán még vissza kellett mennie a Levitába, hogy átöltözzön, hiszen ilyenkor még elég hűvösek az esték. Éjfél körül baktatott le az iskola kapujához tornacipőben, farmerben, sötétszürke kapucnis pulcsiban egy olajzöld vászontáskával a hátán. Az iskola területéről kiérve hoppanált, mondhatnánk, hogy mert nem akarta megváratni nagyon Alexékat, de az igazság az, hogy mióta letette a hoppanálás vizsgát, egy méterrel sem sétált többet a feltétlen szükségesnél.
A levitás bagázstól egy jó öt méterre érkezett a sírok közé, és az első mozdulatával jól bele is rúgott a márványba, majd halk szitkozódással enyhített a fájdalmán. Ezután odamasírozott az egybegyűltekhez, és egy flegma vigyor kíséretében köszöntötte őket, miközben végigjártatta a szemét mindenkin. Majd eleresztett egy újabb, sejtelmes vigyort észrevéve, hogy Alex egy csapat lányt hozott magával. De nem tett megjegyzést. Megvárták, hogy megérkezzenek a késők is, és Arnold csak ezután vette magához a szót.

- Na gyerekek, ha mindenki megvan, akkor szellemidézésre fel - összecsapta a kezeit, és máris rendezkedésbe kezdett.
- Az ott - a sírok között egy viszonylag nagy füves területre mutatott - pont jó hely lesz! - és már vezette is a mutatott irányba a diákokat.
- Oké, akkor elöljáróban annyit, hogy nem tudom, ki mennyire van képben szellemidézés terén, úgyhogy elárulom, hogy eltérő a mugli "bevált" mugli módszerektől, főleg, hogy varázstalan emberek nem is válhatnak szellemé. Na már most, rendes szellemet gondolom mindenki látott a kastélyban, bárkit is idézzünk meg, nem lesz látható alakja. Mert csak olyan lelket tudunk megidézni, aki nem tért vissza szellemként. Ebből következik, hogy más képességei is lehetnek - például mozgatnak tárgyakat -  mint a "hagyományos szellemeknek". Csak azért mondom, nehogy valakit csalódás érjen - magyarázott egy sort, és az fel sem tűnt neki, hogy közben még bemutatkozni is elfelejtett. De nem nagyon zavartatta magát miatta. Alex ismeri, és az pont elég. Így a rövid bevezető végeztével felmerült benne, hogy megkérdezze, van-e kérdés, de inkább lenyelte a szavakat, mondván, hogy ha valamire kíváncsiak majd kérdeznek maguktól, de addig is jobb elkerülni az esetleges kényes témákat. Olyan kulisszatitkokat, mint például, hogy puszta szórakozásból szellemes idézni tilos és fokozottan veszélyes. Bár a könyvek azt is írják, hogy egyedül sem ajánlott, Arnold pedig mindig egymagában gyakorlatozott, és lám, még mindig itt van.  
Levette a hátáról a táskát, majd módszeresen elkezdett kipakolni belőle. Először előkerült egy zacskó, vastag fekete gyertyákkal tömve, amit Arnold azonnal a legközelebb álló lány [Ágota] kezébe nyomott, majd tovább kotorászott a zsákjában. Előkerült belőle két zsák tömjénpor, amiből néhány pálcamozdulattal egy nagy, körbe foglalt pentagrammát formált, aminek a közepét kitöltötte a porral. Ezután újabb kotorászás kezdődött a hátizsákban, és előkerült egy kopottas fonográf, ami a pentagramma közepébe került.
- Gyerekek, most jön a húzósabbik része. Kéne nekem négy vállalkozó szellemű egyén, aki hajlandó a vérét adni az ügyért. Elég ha csak egy cseppet hullattok a pentagramma egy-egy csúcsába, majd meggyújtotok egy gyertyát és leteszitek a vércseppre. A többiek, akiknek nem jut csúcs, fogjanak egy-egy gyertyát és álljanak a körön belülre. Ők nem vesznek részt konkrétan az idézésben, de ugyanúgy szólhattok majd a szellemhez, és ugyanúgy látni fog titeket. - vázolta fel a továbbiakat, remélve, hogy nem nagyon fogják firtatni, hogy is működik ez a vér-dolog, illetve nem rettenek meg tőle. Nem örült volna, ha végül teljesen feleslegesen szerzett be mindent, mert a diákoknak inába száll a bátorsága.
Jó példát mutatva elővett egy csomagnyi steril tűt, és az egyikkel megszúrta a hüvelykujját. Kivett egy gyertyát a zacskóból, a csillag legközelebbi csúcsához lépett, összenyomta a ujját, és egy kövér vércsepp landolt a tömjénporon.
- A gyertyákat majd egyszerre kell meggyújtanunk. - ezzel be is fejezte a demonstrációt és a többiek felé nyújtotta a csomagot.
Szál megtekintése

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 772
Összes hsz: 1244
Írta: 2013. május 12. 18:10 | Link

Szellemidézés

Mindenki szépen összegyűlt, de Arnold nem erőltette meg magát, hogy egyáltalán megismerje a diákokat. Nem ezért volt itt, ő szórakozni akart és közben lehetőleg elérni valamit. Egyedül ugyanis nem egyszer próbálkozott már az antik könyvekben leírtak alapján, de az igazat megvallva soha sem tudott rendesen megidézni egy szellemet sem, a legtöbb, amit elért, halk hörgés és némi szellő volt.  Most azonban nagyon reméli, hogy rendesen működni fog a dolog. ~ Működnie kell!~
Elrendezte a terepet, kiadta az utasításokat, majd egy kacsintással bátorította az elsőként előlépő lányt.  Azzal nem nagyon törődött, hogy Alex megpróbálta megállítani a szöszkét. Az szemszögéből mindenki a saját felelősségére van itt, neki aztán semmi köze hozzá, hogy ki mit vállal és mit nem.  A következő önkéntes aztán felteszi a kérdést, amibe Arnold nem akart nagyon belemenni. Valószínűnek tartotta, hogy páran már így is bizalmatlanok lehetnek miatta, mert a vér manapság valóban nem egy mindennapos összetevő, de azzal, ha ennek az eredetéről, a szellemidézés sötétebb oldaláról mesélt volna, biztos jó pár lányra ráhozta volna a frászt. Különben is miért beszélt volna olyan dolgokról, amelyekről csak olvasott, amelyekről a középkorból származnak a feljegyzések, és amelyek eleve csak gyerekek riogatására lettek kitalálva?  
-  Tudom, hogy ez nem a legszokványosabb dolog. De ehhez is nagyjából ugyanúgy megvan minden hozzávaló, mint mondjuk egy bájitalhoz. A vér szerepét valahogy úgy képzeljétek, mint mondjuk egy mentőövet. A túlvilági léleknek kell valami e világi, amibe kapaszkodjon, és ne sodródjon el az éterben, amíg beszélünk vele. - Arnold tárgyilagosan beszélt és remélte, hogy sikerült kielégíteni mindenki kíváncsiságát.
Közben a gyertyák is kiosztásra kerülnek, és a kérdés az, hogy Alex is megfelel-e önkéntesnek a székével. Egy tűzről pattant leányzó[Runa] felszólalása Arnoldba fojtja a szót. A srác arcán megint elterül egy csibész vigyor.
- Nyugi, kislány, Alex is tökéletesen megfelel a feladatra - miután a fiú is elfoglalja a helyét a pentagramma csúcsán Arnold még a biztonság kedvéért ellenőrzi a pentagrammát, és megerősíti azt a részt, ahol a kerekesszék rágurult.
- Helyezkedjen el mindenki a körvonalon belül körben. Van konkrét személy, akit meg akartok idézni? - Alexra nézett, mint a vezetőre - Ha igen, mindenki mondogassa magában a nevet, de ha nincs az se baj, valaki egész biztos fennakad a hálónkon. -
Megvárta, míg mindenki megtalálja a helyét, leküzdi a félelmeit, majd elszámolt háromig, és egy pálcaintéssel meggyújtotta a gyertyáját a többiekkel együtt.
Hosszú pillanatokig nem történt semmi, még a szél sem támadt fel, sőt, mintha inkább teljesen megállt volna a levegő. Aztán a fonográf tekercse lassú forgásba kezdett, és halk zörgés hallatszott a tölcsérből. Majd a zörgés erősödött, és ismét elhalkult.
- Ki meri megzavarni a nyugalmamat? - hangzott egy recsegő, fojtott hang, amiről a diákok még azt sem tudták megállapítani, hogy nőtől vagy férfitól származik. Majd keserű nevetés hallatszott, bár erre a szerkezet recsegése miatt csak következtetni lehetett.
- Ezt mindig el akartam sütni, de így nem is hangzik olyan jól... Szóval megszólaltok még ma? - a hang továbbra is nemtelen maradt és ezúttal unottan csendült. Arnold hihetetlenül örült, hogy ezúttal rendesen sikerült a szellemidézés, de nem mutatta a kislányos rajongását. A táncoló gyertyafényél lazán a többiekre vigyorgott, apró biccentéssel jelezve nekik, hogy a rendelt szellem megérkezett, lehet hozzá beszélni. Elvégre ezért jöttek, nem?



//Emberek, próbáljunk 1 hetes köröket tartani^^//
Szál megtekintése

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 772
Összes hsz: 1244
Írta: 2014. március 16. 20:13 | Link

Hanka, Luna, Dasha, Keiko és Zoltán

Hogy a levél és benne a titokzatos, minden bizonnyal veszélyekkel teli feladat éppen a levitások lába elé sodródott, nos… maradjunk csak annyiban, nem teljesen a véletlen műve volt.  A temető tele van titkokkal, ereklyékkel, amelyekért valóban érdemes vállalni a veszélyt, a kérdés csak az, mennyire megbízható forrás egy kétes eredetű levél.  Magáról a pergamenről is illik hát néhány szót ejteni, mivel különleges mágiával rendelkezik. Tudata van – legalábbis valami afféle -  ahogy erre hamarosan a diákoknak is rá kell jönniük.  Luna és Hanka émelygése néhány pillanat alatt elmúlik, akár betudhatják az egészet az izgalomnak vagy ijedelemnek is.  Arra azonban már nincs más magyarázat a varázslaton kívül, hogy a kezükben tartott papír hirtelen felforrósodik. A korábbi sorok mellet most nagybetűkkel, sietősen odafirkantva további szöveg díszeleg. „NE SZÓLJ A TÖBBIEKNEK!Neked kell megtalálnod a kincset, segítek! Indulj a kerítés mentén jobbra és a legközelebbi kriptánál fordulj be!” A két lány papírja között az a különbség, hogy amíg Hankát jobbra, Lunát éppen az ellentétes irányba küldi a levél írója.  Amíg a sorokat olvassák, képtelenek felpillantani, vagy akár csak egy szót is szólni, mindkettejükben fellángol a vágy, hogy ők nyerjenek, még ha ez egyébként távol is áll a személyiségüktől. Felpillantva aztán csak a korábbi érzés lenyomata marad, kirázza őket a hideg, hiszen este van ugyebár… és az ő döntésük, hogy követik-e az utasításokat. Vagy esetleg megpróbálnak inkább lelépni, ami mellesleg nem fog összejönni nekik, mivel a levél nem viccelt, ha hátrafordulnak a bejárati kapu egyszerűen nincs ott többé.
Amennyiben a banda a szétválás mellett dönt, és a többiek is elindulnak valamerre, Dasha, Keiko és Zoltán is belebotlik hamarosan egy gyűrött pergamentekercsbe. Mindannyiuknak egy-egy különböző irány van belekörmölve. Dashát a temető legnagyobb fűzfája felé irányítja a cetli, Keikot a temető túlsó vége felé, egy bizonyos gróf Boghy András sírjához. Zoltánt is a temető régebbi része felé küldi a cetli, bár az útjuk nem keresztezi egymást Keikoval, neki nem írt, éppen hogy egy sírok között megbúvó füves kis területet kell találnia.  Útjuk során nem találkoznak nagyobb veszéllyel, mint a saját képzeletük, a sírok között lengedező szellő, és az érzés: figyelik őket, noha a szellemek nem mozgolódnak már. De hogy, mi lesz, ha elérik a céljük, a pergamen arról már nem szólt.
Szál megtekintése

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 772
Összes hsz: 1244
Írta: 2014. március 23. 21:07 | Link

Keiko

Amint a lány a sírkőnek veti a hátát, felizzik a kezében az elvarázsolt papír, de ekkor már késő. A masszív márvány megolvad Keiko háta mögött, majd teljesen eltűnik, és az ismeretlen menthetetlenül beszippantja a lányt.  Lassan, szinte kecsesen ereszkedve érkezik meg a sír mélyére, hiszen senki nem akarja, hogy megsérüljön. Egy sötét, öt lépés hosszú, négy lépés széles, fanyar bűzt árasztó lyukban találja magát, amelynek látszólag egyetlen kijárata sincsen.
- Ah, minő meglepetés!  - hangzik egy halk, száraz hang a sír túlsó sarkából, igazi meglepődöttségnek azonban nyoma sincs a szellem hangjában.  A férfi szelleme a földön gubbaszt, onnan sandít fel a levitásra ( Nem mintha az a tény tartaná a földön, hogy áttetsző szellemalakjának hiányoznak a lába, ez nála inkább elvi kérdés.)
- Mindig hatalmas öröm, ha látogatóm érkezik. Tetszik tudni, elég magányosan éldegélek itt. Haha, éldegélek - kissé komoran nevet fel - Úgy röstellem, hogy nem tudom mivel kínálni, kisasszony. Bocsássa meg nekem.  De azért, ugye marad egy kicsit…? Mesélje el, hogy kerül ide egy ilyen kislány? –kedélyesen természetesen beszél, azzal a biztos tudattal a hangjában, hogy az ő kezében van a lány szabadulásának záloga.


Hanka és Luna

Amint a lány eléri a keresett kriptát a levélen újabb utasítások tűnnek fel, melyek szerint a következő feladata, hogy betörjön a kriptába.  A levélíró állítása szerint ugyanis odabent ugyanis meg fogja találni a kincset. A papírlap csupa melegséget, biztonságot áraszt, azonban amint felpillant belőle, szemben találja magát a valósággal. Egyedül van a temetőben és pergamen szerint be kell törnie valaki sírjába.  A lányon múlik, hogyan értékeli a helyzetet, mennyire veszi komolyan a játékot, és mennyire vágyik a kincsre.  A kripta látszólag nehezen mozdítható ajtaja azonban már szinte egyetlen érintésre, vagy akár egy elsuttogott alohomora-ra is kitárul.  Ha a lánynak van mersze belépni, szűk, hideg, dohos helyen találja magát, láthatóan régóta nem járt már itt senki, a túlsó falnál lévő koporsót is vastag porréteg fedi. A sír közepén azonban egy patyolat tiszta alacsony, üveglapú, kerek asztalka áll, rajta hanyagul szétszórt sárgás, eltépett pergamendarabok.  Némelyiken bájital hozzávalók, a másikon animágiát szemléltető rajzok, sokon csak érthetetlen krikszkrakszok. A kezében tartott levél most arról tájékoztatja, hogy keresse meg köztük a varázslat leírását.  A lány nyugodtan olvasgathatja az asztalon lévő írásokat, de arrébb tolni, elvenni egyiket sem tudja…egyedül. Az üveglapon azonban ismerős villanásra lehet figyelmes, ha jobban megnézi, a üvegből barátnője arca tükröződik vissza halványan.  A temető két különböző pontján, mégis ugyanott vannak, ugyanazt akarják.


Dasha

A lánynak nem kell soká várni a jelekre, azonban nem a kezében tartott levélke ad további utasításokat számára, hanem maga a fa, amelyre máris felkapaszkodott. A fűz vékony ágait először valóban csak a szél himbálja, azonban rövid időm belül, már nem csak azok mozognak, hanem bizony a Dashát tartó főág is megremeg, épp csak megrázza magát. Nem elég erősen ahhoz, hogy ledobja magáról a lányt, de jelzésértéke mindenképpen van mozdulatnak. Pillanatok alatt az egész fa megelevenedik,  s az utolsó levélig azon van, hogy lerázza magáról a levitást. A lengedező ágak összefognak, a lány hátának feszülnek és kitartóan taszítják a föld felé. Közel sem olyan veszélyes fával akadt dolga, mint egy fúriafűz, de az a példány is van olyan szívós és kitartó, ha arról van szó, Dasha nem akarja elfogadni, hogy nem lenne szabad felkapaszkodnia az ágak közé.

Zoltán

- Hordd el magaaaaaad!  - amint a levitás fiú kiér a sírok szegélyezte szűk, kacskaringós utakról és nyílt terepre, a fenti kiáltás közepette valami alacsony, csontos jószág rohan neki teljes erőből a lábának.  Majd ha ez még nem lett volna elég meglepő és némiképp komikus, a nagyjából 60 cm-es házimanó még egy bottal is ütlegelni kezdi a srácot, ahol éppen éri.
- Nem szégyelled magad?! … Idejönni! … Az összes…Ah… - minden szavának egy-egy ütéssel ad nyomatékot, vég végül kénytelen felfüggeszteni a támadást, ugyanis a kicsi szíve nem bírja már ezt a tempót. Bezzeg fiatalkorában! Nem volt így elgazosodva a temető, nem járkáltak ide mindenféle suhancok, nem kellett megállnia, hogy kifújja magát.  Mélységes ellenszenvvel pillant fel hatalmas teniszlabda szemei sarkából a srácra, és nem engedi le a botot egy percig sem.

Szál megtekintése

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 772
Összes hsz: 1244
Írta: 2014. március 30. 21:10 | Link

Dasha

Miután a lány a földre kerül, a fa újfent csak egy átlagot fűznek álcázza magát, mintha mi sem történt volna az előbb. Körbepillantva Dasha a földön találja a pergamendarabot, amit az esés közben sikerült elejtenie. Immáron öles betűkkel áll rajta az utasítás, fel kell jutnia a fára, ha meg akarja szerezni a kincset.  Az már teljességgel rá van bízva, hogy hogyan kivitelezi a feladatot.  Az iménti tapasztalatiból láthatja a lány, hogy ez nem lesz egyszerű dolog. Még ha sikerül is ismételten felkapaszkodnia az alsóbb ágak valamelyikére, a fa ismét mozgásba lendül. A puszta erő és ügyesség kevés lesz a lombkorona meghódításához.  Mint minden hasonló mágiával bíró növénynek, ennek a fának is megvan a gyenge pontja.  Egy kiálló göcsört, amit azonban sem észrevenni, sem megérinteni nem egyszerű, még akkor sem, ha pontosan tudja az ember, hol keresse.  A pergamen varázsa, ami kezdetben csak Hankát és Lunát érintette, már Dashára is kezd átragadni, ami abban nyilvánul meg, hogy a lány is egyre jobban áhítozik a kincs után, és valóban képes lenne bármit vállalni érte.


Keiko

- Mire lenne szükséged, aranyom? Mondd csak nyugodtan, nem szeretem a zagyválást. Milyen cetliről van szó? –  a szellem hangja kíváncsian, érdeklődve cseng. Bár nagyon is tudja, mire számíthat, azért mégis más minden egyes történet, ő pedig szereti hallgatni az idetévedők elbeszéléseit.  Mindig megrészegül, ha fölényben érezheti magát az eltévedt varázslók és boszorkányok felett, a levitás lány azonban egyelőre nem adja meg neki az örömöt,  sőt egy kissé még irritálja is, hogy a lányka semmi jelét nem adja, annak, hogy ki akarna innen szabadulni minél hamarabb, vagy, hogy egy picit is megijedt volna.
- De hát miért járkál egy ilyen kislány egészen véletlenül éjnek évadján a temetőben?  - az ő ajkai is mosolyra húzódnak, meg sem próbálja leplezni, hogy tudja, a lány nem a szín tiszta igazat mondta.  Az már Keiko döntése, hogy mennyire bízik meg a szellemben, mindenesetre a sötétben beszélgetve nem fogja tudni elolvasni, hogy miért is izzott az előbb papirkája, amikor beesett a sírba…  A nagy meglepődésben talán el is felejtkezett róla, holott a pergamen lassan őt is megfertőzi varázsával.
- Nem illik nekidőlni másik nyughelyének, ugye tudod? – kérdez vissza szárazon felnevetve, s egyúttal elismerve, hogy teljes mértékben tudatában van, mire képes a csinos kis sírköve.
- Bizony, én lennék.  Hogy mióta? Ki tudja azt már… az ember előbb-utóbb elveszti itt az időérzékét.  – kicsit elrévül a tekintete, ahogy próbál visszaemlékezni, de végül csak megrázza a fejét . Ellenben a lábát érintő kérdésen már egészen felélénkül.
- Óh, hát az egy remek történet!  Hihetetlen párbaj volt! Tudod akkoriban nem finomkodtunk. Nem volt nyomtalan gyilkos átok. A nyavalyás útonálló sem járt jobban, ne aggódj, azonnal kimúlt a szerencsétlen, de sajnos addigra már lerobbantotta a lábamat.  – kissé zavarosan beszél, ahogy lelki szemei előtt megjelennek az emlékfoszlányok.


Zoltán

- Nem bizony, nem kellett volna! – a pergamen említésére a manó szemében furcsa fény csillan, ami leginkább az őszinte aggodalom jeleként értelmezhető. De az arcán továbbra is dühös kifejezés ül.  Közben kénytelen abbahagyni a másik gyepálását, hogy levegőhöz jusson, és elégedetten konstatálja, hogy a fiú megadja magát és látszólag tudomásul veszi, hogy semmi keresni valója a temetőben.
- Megmaradok, értem te csak ne aggódjál, fiacskám – közli mogorván a koros manó. Sérti a férfiúi büszkeségét, hogy gyengének nézik. Nem kell neki senki sajnálata.
- Mit képzelsz, mit csinálsz?! – hördül fel vészjóslóan, amikor a fiú elkezd leereszkedni a földre. Elengedi a füle mellett a levitás kérdését, egyrészt nem is akar rá válaszolni, másrészt dühében ellepi az agyát a lila köd. A fiú nem is tiporhatott volna jobban bele az önérzetébe, mint azzal, hogy a magasságkülönbséget próbálja kompenzálni.  
- Azonnal álljál fel! Szemtelen kölyök! Így csúfot űzni egy öreg manóból!  Gyalázat! – kiabálás közben a fiú felé bök a botjával, bár végül nem találja el a levitást, csak éppen rá akar ijeszteni és minél hamarabb mozgásra kényszeríteni.  
- Na, ne is lássalak!  Szedd össze a barátaidat és menjetek szépen haza! - szeretne minél előbb megszabadulni a kellemetlen társaságtól, részben a diákok érdekében is, és ezért hajlandó visszafogni magát (egy kicsit), és nem folytatni a fiú szidalmazását. De a botján és a hangján kívül nincs már fegyvere a fiúval szemben, akinek a kezében ekkor felizzik a pergamen,  azt az üzenetet hordozva, hogy ne menjen sehová, a manónál fogja megtalálni a kincset.  Ez pedig tűnjön bármekkora képtelenségnek is,  a pergamen varázsának hatása, arra készteti Zolit, hogy ne hagyja annyiban a dolgot, a vágy egyre erősödik benne a kincs után.


Hanka és Luna

A pergamenlap, mint előttük már olyan sok barátot, Hankát és Lunát is kifordítja egy kicsit önmagából és ellenfelekké alakítja. Mindkettejükben feltámad az önzés, ami talán sosem volt. Ez teszi olyan elérhetetlenné a kincset, a védővarázslatok csapatmunkát kívánnának, de egyúttal felébresztik a versengést az egyébként együttműködő felekben.
Mikor egyszerre érnek a papír, az könnyedén mozgathatóvá válik az asztal felett.  Így felemelve már sokkal kényelmesebben olvashatják. Egy rövid bevezető leírja a kincs és egyben a varázslat történetét. Három barát azt hitte ők örökké össze fognak tartani, hogy egyenlők és bízhatnak egymásban. Mind a hárman más-más mágiaág tudósai lettek: a gemmológiában, a bájitaltanban és bűbájtanban  szereztek nagy tudást. Közösen kutatómunkába fogtak, amelynek eredményeként elkészítették a kincset, amire a leírás csak dologként utal.  Olyan jól sikerült azonban, hogy civakodni kezdtek kié legyen, kit illet. Ezután az egész életük folytonos hadakozásból állt. Végül, mikor már mind a hárman aggastyánok voltak, úgy döntöttek elrejtik a dolgot, hogy olyas valakiké lehessen, akik méltóbbak rá náluk. Ebben egyet értettek s így tönkretették és a temetőben rejtették a dolgot. A varázslat maga pedig előteremti és újra működésbe hozza. Ha akad legalább két ember, aki elvégezze.
Azonban a  papírból  csak egy van, a lányok pedig ketten vannak, ráadásul a válóságban eltérő helyen. Ezért is poshad itt már mióta a kincs. Ki az, aki képes lenne lemondani róla, átadni a másiknak?  Másképp ugyanis nem lehet elvenni a papírt. Ha erőszakkal próbálják kitépni a másik kezéből, a pergamen visszahullik az asztalra.

Szál megtekintése

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 772
Összes hsz: 1244
Írta: 2014. június 1. 17:26 | Link

Levitás bagázs - zárás

Lunának és Hankának is meg kell harcolnia önmagával, jobban mondva az önzésre csábító varázslat hatásával.  A asztalról felvett papíron Luna azt olvashatja, hogy bizony a varázslat elvégzéséhez pontosan jó helyen van, a kriptában kell maradnia, Hankának pedig a másikban és együtt kell varázsolniuk. Arra van szükség, hogy összefogjanak.  Luna felolvassa a varázslat hosszú, bonyolult, régi szövegét, Hanka pedig ismétli, és mindketten elvégzik hozzá az egyszerű, suhintó pálcamozdulatot. A varázslat eredményeként pedig már csak egy karnyújtásnyira vannak a kincs elérésétől. Minkét kriptában az asztalon lévő papírkupac alól egy-egy halványzölden világító kristály röppen fel, egy pillanatig lebeg a lányok előtt, de mielőtt hozzáérhetnének, fürgén elmozdul. Kirepül a kriptából, csak azért, hogy egy másik hasonlóan félelmetes és évek óta háborítatlan sírhely felé vegye az irányt, épp csak olyan tempóban, hogy a lányok ne érhessék utol, de azért szem elől se tévesszék.

Hasonlót tapasztalhat a levitás csipetcsapat többi tagja is. Dasha, akinek sikerült mozdulatlanná dermesztenie a fát a lombok között pillanthatja meg  a halványan fénylő kövecskét, de megérinteni ő sem tudja, csak követheti, ahogy a temető közepe felé röppen. Keikonak már van esélye elkapni a sír alján felvillanó, és lassan emelkedő kövecskét. Sőt, meg is kell érintenie, ha vele együtt ki akar jutni a lyukból. A vendéglátója persze ennek nem örül, éktelen haragra gerjed, fenyegeti, átkozza Keikot, végső elkeseredésében még át is repül kétszer a lányon, de a síron kívülre már nem követi. Ott azonban Keiko kezéből is kicsusszan a egyenetlen felületű kristály, s elröppen az éjszakába. Zoli esetében a halványzöld fény a föld alól érkezik, a kövecske előbukkan a föld alól, a harcias manó pedig azonnal ráveti magát, a kristály azonban kicsúszik alóla és elrepül. A manó megint Zoli ellen fordul, ismét megpróbál nekitámadni, szidja, odasóz neki a bottal, ha tud, de a fiú jobban teszi, ha nem a kis mitugrásszal törődik, hanem a kincse után iramodik.

A kristályok mind egy régi, ápolatlan, dohos kriptában gyűlnek össze, amit a diákok el sem téveszthetnek, hiszen az ajtón, a kicsinyke ablakon áramlik kifelé a kísérteties zöld fény. Aztán hirtelen minden átmenet nélkül megszűnik, s a temetőre dermesztő sötétség borul. Ha a levitás kalandorok bemerészkednek a kriptába, a koporsó előtt egy fa asztalkát találnak, azon pedig öt kerek, érme nagyságú, simára csiszolt, halványzöld kristályt. Mindegyiküknek jut egy-egy. A papírfecnik, amik kalauzolták őket és a varázslat leírása pedig elporlad, Hanka és Luna hiába jegyezte meg az utat, a korábbal látogatott kriptákhoz már ha akarnak sem találnak vissza soha.  A kincs mellé nem jár azonban használati utasítás, így majd maguknak kell rájönniük, hogy a különleges kis érmék kommunikációra alkalmasak. Amit az egyik felületére bármilyen írószerrel, vagy akár egy pengével odakaparnak, eltűnik a kristály felületén, s jól kivehetően megjelenik a többin. Igazán megérdemlik, hiszen kiállták a próbát és bebizonyították, hogy összetartanak.

Szál megtekintése

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 772
Összes hsz: 1244
Írta: 2015. március 4. 17:05 | Link

Elég régóta él már itt ahhoz, hogy megszokja az emberek szagát, és hogy tudja az óvintézkedéseket, amiket eszébe nem lenne nem betartani. Teliholdkor tehát minden alkalommal az erdő mélyére húzódik, és még időben megissza azt a hányingerkeltő löttyöt, amit a legrosszabb ellenségének sem kívánna.
Azonban most más a helyzet, mint amit már megszokott. Ez a más helyzet pedig másféle eljárási módot kívánna, ha ugyan szabad így fogalmazni, ám erre aligha tud gondolni, tekintve, hogy velejéig mindenét átjárja ez az... aroma. Nem emberi, egészen mélyen szólítja meg az ösztöneit, aminek farkasalakban talán ha akarna, se tudna ellenállni, de most még a kíváncsiság is hajtja, mi lehet ez... ki kell derítenie. Kitátja a pofáját, és mélyet kortyol a levegőből, azonban a lény távolodik tőle- véli felfedezni ezt abban, hogy tisztább a levegő, mint volt.
Nem gondolkozva így azonnal a nyomába is ered, hogy kiderítse, ki vagy mi a forrása, csak egyetlen üvöltés erejéig fordítja az ég felé a fejét. Aztán csak közeledik, egyre közeledik.
Szál megtekintése

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 772
Összes hsz: 1244
Írta: 2015. augusztus 29. 13:23 | Link

Ádám és Alina

Nos, vázoljuk fel a helyzetet. Két fiatal, éjfél körül, egy temetőben barangolgatva... hát mi ez, ha nem kihívás a sorsnak? Az arcába ordítanak minden tettükkel, ahogy horrorfilm szereplőkként viselkednek és nem mutatják félelmüket nagyon, bátrak, belevágnak a dologba. Ellenkeznek, elnyomják agyukban az őket életben tartó, ősi ösztönöket, mondjuk a félelmet, a borzongást, ami vissza, a kastély felé üldözné őket.
Erre a hívásra pedig a sors nem tud nem válaszolni. A temető nyugodt, álmos csendje hirtelen megváltozik. A békességet sugárzó hely levegője hirtelen fagyos lesz. Nem olyan hideg, amit az ember a bőrével érzékel, sokkal inkább, ami belülről hűti le őt és rossz előérzetet kölcsönöz nekik. A két fiatal érzékei kiélesednek, és mintha furcsa hangokat hallanának a temető távolabbi részéről. Nehezen megállapítható, milyen hang lehet. Egy apró ág reccsen, egy kis kőcsikorgás, mégis van mellette még valami. Egy lassú, vontatott hang, ütemesen ismétlődve. A sötét miatt egyelőre Ádám és Alina nem látnak semmi mozgást, hiába meresztik a szemüket, de ha nem figyelnek fel a dolgokra, illetve ha közelebb mennek... még bármi megtörténhet.
Szál megtekintése

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 772
Összes hsz: 1244
Írta: 2019. december 8. 09:37 | Link

Az ÉN asszonyom
Károly

Mi a garancia arra, hogy a következő kísérleted sikeres lesz? Semmi. Ez az, amit az emberek képtelenek megtanulni. Sosem mehetsz elég messzire, mert mindenhol van valaki, aki egy olyan csoport tagja, akik ellened vannak. Elmehetsz dolgozni az ország másik felére, a híred akkor is hazaér. Mindig van egy jóakaró, és mindig összeérnek a szálak.
Ha valaki igazán keres valamit, képes őrült módon tenni. Saját ítélőképességét latba vetve minden nyom után elindulni. Ők azok, akik lassan, de biztosan belebolondulnak a ténybe, hogy nem találják meg azt, amit keresnek. A sok minden között elveszik a részlet.
Én sosem dőltem be ezeknek, gyerekként is mindinkább arra törekedtem, hogy apám kérésének megfelelően a lényeget lássam, hogy észrevegyem a különbséget információ és információ között. Egy kedves emlék jut eszembe, a fa takarásában megdobbanó szívem mosolyra késztet. Legyek bármilyen rohadéknak is kikiáltva, létezik szívem, és léteznek érzéseim is, éppen ezért kutattam fel oly kitartóan a nőt, aki hozzám tartozik.
Hogy miért vagyunk itt? A szentimentalizmus oltárán áldozunk. Mert az emberek érzelmi alapon ostobák. Ha el akarsz rejtőzni, hát elrejtőzöl, nem visszamész egy helyre, amit szerettél. Ha elrejtőznél a tömegbe olvadsz nem kitűnsz. Ha elrejtőznél, akkor tedd azt tiszta szívvel, mintha bűnöd nem volna semmi, ne úgy, hogy egyetlen fán ülő varjú is halálba riasszon. Mert ez történt, nem igaz? Sötét sikátorokban osonó árnyékká akartál válni, mégis egy hivatalnok személyi titkáraként a rivaldafénybe kerültél. Hát nem tanultál tőlem semmit, édesem? Bárhogy kinézhetsz, de egy valami nem változik: A szemed. Az, ami a szemedben van. Amit úgy ismerek, mint senki ezen a világon.
Könnyen lépek mögéd, hiszen viseleted is felelőtlen, a kapucni látó és hallószerved kiválóságát is tompítja, én pedig, mert szerető férjed vagyok, megleplek, és a pad mögött állva, finom határozottsággal érintem meg vállaidat, és szögezlek oda, mielőtt még menekülni szeretnél. Ejnye Veréna, hát ennyire ostobának gondolsz? Még azt is tudtam, hogy melyik sírt választod majd ideérkeztedkor. Nem bántlak, miért is tenném? Épp csak kirándultál kicsit, nem igaz? Hűvös ujjaim nyakadra tévednek, és némán simogatni kezdem egyre lüktető ütőered. Boldog vagyok, hogy látlak, Kedvesem.
Szál megtekintése

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 772
Összes hsz: 1244
Írta: 2019. december 17. 21:20 | Link

Az ÉN asszonyom

Bár pálcám nincs, nem félek, és, hogy miért is nem? Mert nem kell pálca ahhoz, hogy a mágiája ellen védd magad, csupán csak befolyásos barátok, akik a megfelelő módon segítenek, és nekem rengeteg ilyen barátom van. Elég egy apró medál, aki véd, ha úgy érzi, veszélyben vagyok, vagy pár ember, aki véd, ha védeni kell. Hogy melyik az igazság? Ráérünk még arra. A lényeg, hogy a mosolyom szélesedik, és miközben ő átkoz és kiabál, én cigarettám után nyúlok, és teljes nyugalomban gyújtom meg azt.
- Úgy tűnik régen nem láttál.
Vajon dohányoztam már előtte is, vagy csak akkor szoktam rá, amikor elhagyott? Örök rejtély. Az utóbbi idők eseményei összefolytak, de, ahogy nézem az édes kis próbálkozásait, szívembe egy csepp hely se marad a bánatnak, vagy a csalódottságnak, hogy tulajdonképpen képes lenne megölni. Milyen bájos, amikor így harciasan felkiált, vágyait mindjobban beleordítva a, nos, a csendbe. Hát nem kínosan csöndes a mai este? Nem kellene legalább valamilyen hangnak lennie? De, szerintem is úgy kívánná meg  a helyzet, hogy legalább némiképp halljuk a természet zajait, mégis, mintha ma este mindenki illő távolba maradt volna. Így is van ez jól nem? Ciccegve fújom ki a füstöt, ahogy nézem őt, szép kedvesemet.
- Válni? Milyen... modern.
Ízlelgetem a szót, a válást, és csak ezzel az eggyel tudom azonosítani. Modern szemlélet, mely bár sokszor talál megértő fülekre, úgy esetünkben kivételt kell képezzen a megoldás. Válni, milyen roppant gyermeki.
- Úgy vélem, elég időt hagytam a te kis szórakozásodra. Ideje volna, ha hazafelé vennéd az utat, és eleget tennél asszonyi kötelezettségeidnek.
Szál megtekintése

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 772
Összes hsz: 1244
Írta: 2019. december 26. 10:48 | Link

Az ÉN asszonyom

- Szerinted sikerülne?
Kérdezem elmélkedve, és, hogy mondandója melyik részére is reflektálok pontosan? Talán mindegyikre. Sőt, valószínűleg mindegyikre.
Hogyan is gondolhatja, hogy képes vagyok kilépni az életéből, hiszen olyan átkozottul sok munka és pénz volt, mire megtaláltam őt, és meg akartam találni, mert hozzám tartozik, az életem része, a lényem része, a lelke a lelkem része. Nem vált volna a feleségemmé, ha nem így volna. Az égiek rendezték úgy a sorsunk, hogy nekünk találkoznunk kell, szerelembe kell esnünk, és egymáshoz kell tartoznunk. Bármennyire is kívül akar tudni az életén ebben a pillanatban, a következőben már nem fog, mert szeret engem, mély szerelememmel, ahogy én szeretem és akarom őt. Ez pedig egy olyan dolog, amit nem lehet megszakítani. A házasság szent, a válás a szentség megsértése, mely rossz ómen és mely csak újabb gondokat szül az életben. Mi ketten sosem leszünk egymástól külön, hiszen mi összetartozunk. Ha nem így volna, sosem bukkantam volna a nyomára, és messzebb menekült volna, mint csak egy aprócska mágusfalu. Nem vállalt volna munkát olyan helyen, ahol előtérben van. Ez az egész nem volt más a részéről, csupán csak macska-egér játék. Felkért egy keringőre, én pedig ifjonti szívvel fogtam bele a játékba, melyet kitalált. Üdítő változatossága házasságunknak a tény, hogy képes még meglepni, képes még más arcot mutatni, mint amit ismerek. De fárad, látom rajta, hogy a játék már nem kecsegteti oly örömmel, mint amilyennel a kezdetén, ezért jöttem hát, hogy szóljak, elég a játékból, most játsszunk hát mást.
Ami a megátkozás részét illeti, halvány félmosoly húzódik ajkaimra, és nézem őt, nézem, ahogy azt hiszi, sikerülhet. Hogyan is sikerülhetne, ha eddig sem sikerült, és nézd, még csak varázserőm sincs. Hatalmam van, és élvezem a hatalmat, ami az enyém. Ő és a képesség arra, hogy az enyém is maradjon. Cigarettám lassan teljesen elég, így hát mielőtt ez megtörténne, még egy utolsót szívok belőle, hogy aztán a pad hátulján elnyomjam, és ahelyett, hogy csak a földre dobnám, három lépést teszek, és a kukába dobom. Nem a pad az én védelmem, a hely teljes területén védve vagyok.
- Beszélgessünk, szerelmem. A házasságunk hátralévő évtizedeiben mit szeretnél? Élhetünk itt is, ha neked ez a hely kedvedre való, jó iskolák, jó éttermek, vidéki báj. Nem tudtam, hogy erre vágysz, de a születendő gyermekeink így valóban a közelünkben lehetnek. A kollégiumi nevelést amúgy sem pártolom.
Szál megtekintése

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 772
Összes hsz: 1244
Írta: 2019. december 26. 21:27 | Link

Az ÉN asszonyom

#Végjáték
Szál megtekintése

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Bogolyfalvi temető - Mesélő hozzászólásai (14 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa